Skip to content


       Szűrés lista

Suchmann kipakol: "Kőkemény konkurencia áldozata Sávoly"

Imádjuk a dühös olvasói leveleket, mivel több fül többet hall, több szem többet olvas, nekünk meg nem kell vele dolgozni. Köszönjük IC!

"Én tényleg azt hittem, hogy Sávolyról már csak többet lehet mondani, mást nem, de a kedves Suchmann Tomi olyat alakított, hogy ezzel akár márciusi Vastagbőr-bajnok is lehet majd. Klubrádió, Kontra, mp3.

"Itt van egy kőkemény konkurencia, a Hungaroring menedzsmentje elindított egy nemtelen harcot, csatlakozott hozzá egy politikai párt, csatlakozott hozzá egy társadalmi szervezet, csatlakozott hozzá az Index, és az egész úgy tűnik, hogy van valamit, amit már egyedül csak én szeretnék, persze ahogy hallom, ezenkívül legfeljebb még kilencmillióan, node énnekem ebből lett elegem."

Az megvan, hogy ki ez a Suchmann Tamás? Persze, de azért dátumszerűen:
1995. márciusától 1996. szeptember 1.-ig a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter.

Privatizáció: "az állam rossz gazda", "az államnak semmi keresnivalója a piacon" (v.ö. a vízellátással kapcsolatos jelenlegi helyzetet), "piacgazdaság", "a piac önszabályozása", "derüljön ki piaci körülmények között, hogy van-e profit", és mindenekfölött A VERSENY.

Ennek a minisztere volt másfél évig Tamás, és most azon siránkozik, hogy ez a rohadt verseny, ez a kőkemény konkurencia nem engedi, hogy az állam gazda legyen. Arra hivatkoznak, hogy az államnak semmi keresnivalója a piacon, és hogy derüljön ki piaci körülmények közt, hogy van-e profit.

Basszus, a privatizátor Tamásból állami paternalista lett, de abból sem a meggyőződéses fajta, mert ha nehezen megy a dolog, akkor dehogy küzdünk azért, amiben hiszünk (hahaha!), hanem menekülünk, mint patkány a süllyedő hajóról!

Hát igen, Tamás, együtt érzek, csesszemeg! Pedig olyan jól előkészítettétek! Szívós munkával sikerült olyan szintre zülleszteni a magyar népet, hogy gond nélkül le lehetett volna nyomni a torkunkon harminckét Sávolyt is, legfeljebb majd azt mondtátok volna, hogy "Politikai támadásnak tekintem a versenypályával kapcsolatos nevetséges vádakat", elvégre ez eddig mindig bejött, Hagyó Mikinek is majdnem. És akkor jön ez a bides Hungaroring, és beleköp a levesbe!

Hát ezért kellett volna magánbefektetőknek saját kockázatra megcsinálni ezt a csudanagy üzletet, pont, mint a szlovákoknál, és akkor aztán panaszkodhatna se a Hungaroring, se az Index, se senki. Ha panaszkodik, az senkit nem érdekelne, és nem is szólhatna bele senki, hogy valaki miért és mire költi a pénzét Sávolyon. Ja és akkor nem kéne félúton kiugrani, amikor már bilincset szagolunk a levegőben, mert ugye, nem beszélhetnénk hűtlen kezelésről. Na ja, de hát épp ez az egészben a lényeg, enélkül nem lenne miről beszélni.

Egyébként fogalmam sincs, hogy tényleg a Hungaroring áll-e a kampány mögött. Ha igen, akkor elég szégyen, hogy a puszta közbotrány, rongyos 35 milliárd hűtlen kezelése senki másnak nem veri le az ingerküszöbét. Mint bűntény, mint erkölcstelenség, vagy úgy egyáltalán, mint nem-szép-dolog. És annak kell közbeszólnia, akit erkölcsileg totál hidegen hagy a dolog, viszont az üzletét rontja, és ezért bizony hajlandó akár áldozatokra is. Nade legalább az üzleti érzék működik az országban, ha már semmi más. Erre meg nem gondolt Tamás, a privatizáció élharcosa, és ezért duzzog, mint a kisgyerek, ha félóra nyújtózkodás után derül ki, hogy a kekszet pont egy polccal tették magasabbra, mint ameddig fel tud nyújtózkodni, és ezért beszél ilyen hülyeségeket.

Kilencmillióan szeretnék a sávolyi versenypályát? A pofám leszakad! Kilencmillió ember akar egyvalamit... na, ez még igaz is, de az nem a sávolyi pálya. Kilencmillióan nem is hallottak róla, Tamás! Kilencmillióan azt szeretnék, ha... na mindegy. Bocs, hosszú lett, és a végére kicsit belejöttem a pátoszba, úgyhogy összefoglalva: azt szeretnék, hogy húzzanak már innen a retkes jó Mariana-árok legfenekére ezek a rohadt bűnözők!"

zero:
Még jó hogy Bajnai kihirdette azt a fránya moratóriumot, hogy  ez a kormány már semmilyen fontos döntést, vállalást nem fog hozni ...
Ezek szerint ez a 20+15 milliárd nem fontos, vagy képzeljük el, hogy mi lett volna, ha nem hirdetnek moratóriumot magukra ...

Amúgy meg úgy néz ki 30 nappal a választások előtt lázadás esete ütött fel a fejét:

"Hűtlen kezelés, törvénytelen szerződések, tiltott állami támogatás árnya lebeg a sávolyi motorpálya-beruházás felett. Az ügyben érintett állami cégek kifarolnának az ügyletből, de a Magyar Fejlesztési Bankot és a Magyar Turizmus Zrt-t is kormányhatározat kötelezi a részvételre. A cégek vezetői azonban túl nyilvánvaló szabálytalanságok miatt írásban tiltakoznak a kormánynál, sőt, már eddigi lépéseiket, például a Balatonring Zrt. elfogadhatatlannak ítélt üzleti tervének támogatását is külön írásos miniszteri utasításokhoz kötötték." - Börtöntől félnek az állami cégvezérek

Az elmúlt 8 évben csont nélkül mindent, most meg, amikor már csak 29 napjuk van, be vannak szarva?!

Szerencsére a Fidesz 1 millió új munkahelyet kíván teremteni. Bencze József, országos rendőrfőkapitány az első fecske, aki elsőként tudta magáévá a Fidesz programját, mikor a HírTV-ben nyilatkozott tegnap:

"Bencze József nem zárta ki, hogy az elmúlt években megnövekedett korrupciós ügyek miatt több embert átcsoportosítanak majd a gazdaságvédelmi osztályra."

A hiányzó 3000 rendőrt a gazdaságvédelmi osztályra. Munka van, munka lesz bőven.

Címkék: mszp botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr891833403

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sávoly igazi tétje 2010.03.26. 10:35:27

A Sávoly-ügy a közeljövő magyar demokráciájának lakmuszpapírja. Ha az állami támogatás zöld utat kap, az azt jelenti, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere valószínűleg továbbra sem fog működni a végrehajtó hatalommal szemben. A Sávoly-ügy tétje jóva...

Trackback: Nem épül út a Balatonringhez 2010.03.12. 14:10:01

Mégsem épül közpénzből a Balatonringet a 7-es főúttal összekötő út. Az állami sztrádaberuházó, a NIF Zrt. visszavonja az ajánlatkérési felhívást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S.O.A. 2010.03.12. 11:11:43

@asr27: Sajnálom, hogy titeket ott Sávolyon beetettek ezzel a szarral, hogy valaha is MotoGp lesz ott, függetlenül attól, hogy ki mit mikorra hogyan épít meg... Szeptemberig nem lett volna kész a pálya, jövőre meg senki egy büdös fillért nem adott volna egy ilyen bukott projectbe, hogy a Dorma két év halasztás után harmadszorra is vegye be a versenynaptárba a magyar futamot (tudod, a jogdíj, amiről bizonyára kevés szó esik az építkezésen...).

Olvass utána a spanyol haverjaidnak az Indexen, Bodoky cikkeit keresd! Aztán meg kérd meg Zerot- hogy törölje ki azokat a kommenteket, amikben azt írod, hogy ismered személyesen őket...

asr27 2010.03.12. 11:11:44

munkahelyteremtés itt kezdődik vazze a kiszolgálóegységek, karbantartás stb..

Hetfield 2010.03.12. 11:11:47

@Véraláfutás2: Nem is tudtam, hogy Vicente Cotino Escriva, Jorge Martinez Aspar, Facundo Garcia de la Cuadra magyarok. De most hogy mondod... :))

MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!!! 2010.03.12. 11:15:01

győzzön a JOBBIK, nyerjen az ország!!!

asr27 2010.03.12. 11:15:29

@Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!}: öhm bocsi nev vagyok ennyire tájékozatlan tudom mi az a jogdij és szerintem se fogja harmadszorra bevenni a versenynaptárba magyarországot ha nem lesz kész szeptemberre a pálya! és bocs de ismerem azokat a spanyolokat akik a pályán dolgoznak az irodában! illetve ellenőrzik a munkálatokat!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 11:15:52

@asr27: S beengednek a pályára?? Szerinted? Végigmennék szívesen. Nekem az a bajom, hogy irreálisan drága beruházás. Túlárazott! S ebbe ne az állam tegye bele azt ami máshová lenne fontos. Ha nyereséges akkor miért nem a ker. bankok állnak sorba? A licensz díj is mért az állam sara? Miért nem az üzemeltető és szervező fizeti? Ja mert egy huncut vasuk sincs. S a cél az állam megcsapolása?

S.O.A. 2010.03.12. 11:17:26

@asr27: 12 fő éves állásáról beszélsz munkahelyteremtés alatt, akik az építkezések után egész éves állást kapnak, plusz versenyek idején biztonságiak, rendezők stb NÉHÁNY HETES foglalkoztatásáról. 30 milliárdért nagy biznisz!!

S.O.A. 2010.03.12. 11:19:22

@asr27: Nem a melósokat (meg a felügyelőiket, meg a mérnököket) szapulom! Hanem a befektetőket, meg azt a Grupo Milton Holding-ot, amit valami érthetetlen oknál fogva eléggé rühellnek Spanyolországban...

asr27 2010.03.12. 11:20:39

@Noname Cowboy: igen beengednének a pályára mivel jelenleg nincsen munka a pályán kocsival is végig lehet rajta menni nem szól senki!! igen? hova lenne fontos? maguknak zsebbe? vagy budapestre hogy ott minden fejlődjön a vidék meg legyen leszarva teee észlény... nem csapolnak meg ezek senkit csak egy rohadt pályát szeretnének megépiteni ami már 30%-ban már megépült.

S.O.A. 2010.03.12. 11:21:45

@MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!!!: Toll, kulcstartó, baseball sapka! Válassz!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 11:22:24

@asr27: Írtam feljebb!! Oktatás és egészségügy! Az fontosabb lenne. Vagy éppen munkahelytámogatás. A KKV szektorban barátom nagy szükség lenne erre.

asr27 2010.03.12. 11:23:11

Kérdésem azokhoz akik ellenzik ezt a pályát: Parlagfü ültetvényt szeretnétek a balaton mellé? mert ha nem épül tövább a pálya akkor kedvezők a feltételek a parlagfü ültetvény kialakulásához!

S.O.A. 2010.03.12. 11:25:37

@volánrulz: Hagyd már békén szegény Zero-t, péntek van...:)))

ucsacsu 2010.03.12. 11:26:00

Hogy ne tudjanak megpattanni, nos ezért kell a jobbik , kell a bunkósbot a Fidesz feje felé.

asr27 2010.03.12. 11:26:03

@Noname Cowboy: felétek lehet! itt képtelenség most munkahelyet találni és támogatni se tudnának semmit! és a pálya lett volna az egyetlen kiút a környéknek!

ucsacsu 2010.03.12. 11:28:11

@volánrulz:
Dolgozzon meg a bukásért ez a nőimitátor.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 11:28:19

@asr27: Ne hidd, hogy nincs más kiút! Most ebbe kapaszkodsz. Pedig azért Sávoly nincs a világ végén. Csak a munkához néha meg kell mozdulni! Nem jön helybe! Én speciel 20km-re onnan vagyok érdekelt. Csak, hogy firtassuk a lehetőségeket.

asr27 2010.03.12. 11:29:28

Gondolom Marcali vagy...

asr27 2010.03.12. 11:31:17

Ajánlom figyelmükbe azoknak akik támogatják a Sávolyi beruházásokat ezt az oldalt: marotvolgye.hu/Savoly/html/index_savoly_hir.html

S.O.A. 2010.03.12. 11:31:53

@asr27: elhiszem, hogy sajnálod a beruházást és a munkádat, és hogy csalódott vagy, de olyanokat kérdezel, hogy azt a tróger féreg Suchmann, mint politikus is megírigyelné. Parlagfű vagy 30 milliárd a kukába? Én csak az egyikre vagyok allergiás... tippelj;)

Jó lett volna egy olyan beruházás Sávolyra, ahol az építtető saját maga teremti elő a szükséges forrásokat, és nem az államot szívja le ennyire pofátlanul egy ennyire bizonytalan üzleti tervvel, de nem ez történt.

Az történt, ami a 4-es metrónál zajlik, ami a Völgyhídnál (kapaszkodj: ott lakok a lábánál és évekig mindenki ebből élt, mégis ég a pofám miatta...) lezajlott, ami a BKV-nál, meg az egész országban ment ki tudja mióta: sikkasztás, hűtlen kezelés, havercégnek mutyiba kiszervezett tök fölösleges beruházás.

Szeretem a motorversenyt, amúgy. Nagyon.

Mourinho már nem a király 2010.03.12. 11:34:50

@asr27: én most értem hogy elveszted a munkádat, szar ügy, de amugy is csak szeptemberig tartana ha elkészülne a pálya nem?
Parlagfű, hagyjuk is :D
A lényeg az lenne hogy Szlovákiában pl. 1/3-ad ennyi pénzből készült egy remek pálya.
A másik dolog, hogy az "ismerőseid" már a tavalyi szezonra el kellett volna készítsék a pályát, mert EZT VÁLLALTÁK saját költségen.

másikpista 2010.03.12. 11:35:20

Nem volt még olyan piszkos lobbzás a Balaton körül amiben Suchmann ne lett volna benne: motorcsónakok beengedése a tóra, tóparti kempingek átminősítése, vadászati jog "privatizálása" és most ez a sávolyi mutyi közpénzekből. Suchi üljön vissza a bakra, ahonnan lemászott politikai szerepvállalni és irány a börtön!

asr27 2010.03.12. 11:35:52

@Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!}: hm :D ha nem a pályába rakják bele akkor majd megy a kormány zsebjébe mint eddig!!! és az a szomoru ami te is írtál hogy minden budapeströl szol és a vidék meg le van sz*rva!!!!

asr27 2010.03.12. 11:37:30

@Anthony (kick-ass): Nem csak szeptemberig tartana,mert olyan szakmám van amivel 100% hogy el tudtam volna helyezkedni a pályán évekig!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 11:39:00

@asr27: Nem talált. Bocs a távolsággal tévedtem. 40km a távolság. Szóval Sávolyról is lehet menni dolgozni Keszthelyre, Nagykanizsára Zeg-re stb..

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 11:40:06

@asr27: Autópályamérnökség? Nem alternatíva?

asr27 2010.03.12. 11:40:53

Természetesen lehet csak nem éri meg a mai fizetések és árak miatt!

kuki123 2010.03.12. 11:43:47

@asr27: jah kérem ennyi erővel a telkünk mellett is építhetnek pályát én örülnék neki a legjobban :)

én és sokan mások adójából támogassam XY cégét...de nem is lenne baj ha nem lenne ennyire ingatag orrán száján kiömlő korrupciós ügyekkel teli az egész...

ez mára csak néhány ember megkreált pénzlenyúlási módszere nem több

ennyi erővel összeáll 20-100 magyar cég és maguk megépítik és részarányosan tulajdonosaik lesznek és üzemeltetik.. egyébként 5-6 milliárd nem egy nagy összeg 1 lakópark 500-1000 milla a bevételek pár év alatt behoznák a kiadást...
így erre még pénzt is adnék hogy résztulajdonos legyek..

de így ebben a formában egy pénzlenyúlás

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.12. 11:43:57

@asr27:
Kár hogy nem akarod megérteni amit itt többen próbálnak magyarázni.

Nem lenne gond, ha a spanyolok saját pénzből felépítenék a pályát, csakhogy nem építik...

A magyar államtól várnak 3* annyi pénzt puszira, amennyibe az egész piaci alapon kerülne.

Ezt próbáld már meg fölfogni légy szíves.

S.O.A. 2010.03.12. 11:44:06

@másikpista: Köszönöm, végre valaki, aki árnyalja ennek a féregnek a képét. Minden egyes felsorolt ügy külön poszt-sorozatot érne meg...
Valóban ez Suchmann...

asr27 2010.03.12. 11:44:20

éppen ma indult képzés a pálya, szállodák és egyéb beruházások érdekében hogy mindenki találhasson majd megfelelő munkát akinek nincs végzettsége! : marcaliportal.hu/

jpmjpm 2010.03.12. 11:46:23

Én szeretem a motorsportokat. Most is alig várom az F-1 eredményeket, már a délelötti edzéseredményeket is többször végignéztem.

De ez a sávolyi pála sajnos nem való Magyarországra. Nem lenne kihasználva (évente 1 hétvége az lófasz), a jegybevételekből pedig nem lehet fenntartani. Hiába van Talma, sajnos ez nem azt jelenti, hogy sok magyar szurkoló menne ki a futamra.

A jelenlegi helyzetben értelmetlen pénzpazarlásnak tűnik. Persze egy kis mutyi mindig jól jön az elvtársaknak. Egyébként én már azon is csodálkozom, hogy az F-1 futamokat megrendezzük. Alig van magyar néző kint a ringen. Mondjukösszessgében talán nullszaldósra kijön a sok külföldi vendég miatt. De a MotoGP még nincs olyan szinten mint az F-1.

Pedig tök jó lenne ha lenne egy jó pályánk és lenne motoros bázis hazánkban. De sajnos a realitás nem ez. Sokkal fontosab dolgokra kellene a pénz.

Jó lenne Sávoly, sőt az Olimpia is szép dolog lenne. Csak sajnos a lehetőségeink baromi messze állnak ettől jelenleg.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 11:46:55

@anti_troll: Na igen. Csak ezt nem sikerül nekik megérteni.

S.O.A. 2010.03.12. 11:47:13

@asr27: Hidd el, egészen addig lelkesedtem a Völgyhíd építése miatt, amíg csak a baromi nagy darukat, meg a felhajtést, meg a csúcstechnikát láttam. Most, hogy látom, miről volt szó, és mennyiért... szerintem vasbeton emlékművet építettünk a jó magyar lopásnak...

asr27 2010.03.12. 11:48:02

@anti_troll: megépíthetnék saját pénzböl is de akkor a magyar állam nem kapna belőle semmit:D és nem is lenne az rosz legalább rájönnének hogy mit basztak el ismét! amit itt magyaráznak többen az a legnagyobb hülyeség mert nem értik meg hogy nem akarják elvenni az állam pénzét csak hitelt kérnek és az a hitel vissza lesz fizetve ennyi!

asr27 2010.03.12. 11:49:53

@jpmjpm: hallod barátom évente nem csak egy verseny lenne itt Sávolyon:D:D és nem csak motorverseny lenne it meg nem csak versenyek lennének hanem egyéb rendezvények is!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 11:50:13

@asr27: Hidd el így sem fog kapni egy vasat sem. Olvassad el az építtetők előéletét.

f.m.j. 2010.03.12. 11:50:35

S. Tamást én is hallottam a klubrádión, olyan volt mint egy fogyatékos (nem a fogyatékosokat akarom bántani) hanem csak elképedtem, hogy ilyen kaliberű emberek itt vezetők, körbepicsogta az étert, méltatlankodott, hát igen, biztos nagyon fájó pont ennyi pénztől elesni

órarugógerincű felpattanó 2010.03.12. 11:52:20

@asr27: Dehogynem. Épp az a lényege a rendszernek. A befektető befektet, ezzel pénzt keres, és a nyereséget kaszálja meg az állam.

asr27 2010.03.12. 11:53:27

@Noname Cowboy: az M7-es autópálya itt van 500 m-re az ablakombol látom a kamionokat! és van lehajtó is szoval ide nem is kell utat épiteniük xD

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.12. 11:54:47

@asr27:
Azért nem építik a spanyolok mert nincs rá pénzük. Különben annyira spanyolok mint te vagy én.

Különben szívjóságból akarnak 15 milliárd támogatást ( ami magába több mint a duplája a piaci befektetésnek) + 20 milliárd állami hitelgaranciát

HOGY a MAGYAR ÁLLAMNAK JÓ LEGYEN

Ezt akartad mondani ugye?

S.O.A. 2010.03.12. 11:54:52

@jpmjpm: Egyet értek.
Az F1 Magyar Nagydíj egy több, mint 20 éves hagyománnyal rendelkező, nagy tévés nézettséget és reklámfelületet biztosító, ugyanakkor komoly anyagi befektetést igénylő és sok ellenzőt szülő presztízs-reklám rendezvény. Ilyenből az országnak BŐVEN ELÉG EGY! (amúgy örülök, hogy van)

Bárhol az országban fölösleges volna még egy versenypálya. De tényleg ajánlom minden Sávoly rajongónak, hogy ugyan nézzen már bele az üzleti tervet összefoglaló cikkbe (index). Sírni tudnék, olyan marhaságokkal akarták indololni a pálya létjogosultságát.

Egy példa: 25 millióért (a somogyi falu mellett) ki lehet bérelni a pályát koncertek szervezése céljából, és abból majd jó bevétel lesz. Nem baj, hogy a Puskás Stadion Budapest kellős közepén 10 milláért vihető, ugyanezen célból...
Döbbenet...

jpmjpm 2010.03.12. 11:55:05

@asr27:A 90-es évek elején volt a Hungaroringen MotoGP (tudom, akkor nem így hívták) futam 1 vagy 2 évig, de senkit nem érdekelt. Ha akkora motoros élet lenne nálunk, akkor a Ring is jobban ki lehetne használva. De nincs.

Én is sajnálom, mert jó lenne ha ez működne.

Mit értesz egyéb rendezvények alatt?

eszkep 2010.03.12. 11:55:32

@asr27: "megépíthetnék saját pénzböl is de akkor a magyar állam nem kapna belőle semmit:"

Igyse-úgyse kap. Az egyedüli kimutatható bevétele a csak a verseny miatt hazánkba látogatók által vásárolt termékek / szolgáltatások utáni ÁFA / Fogyasztási adó. Az iIdegenforgalmi adót nem említem, mert az nem az államhoz folyik be.

eszkep 2010.03.12. 11:57:31

@asr27: Nem menjünk át bohócba jó??
Azért nehogy má' minden idegenforgalmi beruházást a Balatonringnek tulajdoníts...

asr27 2010.03.12. 12:00:06

@jpmjpm: egyéb versenek kisebb koncertek, fellépések! én is sajnálom az egészet és magyarországot,mert ha nem épül meg az több ezer embernek ront a sorsán! szánalom ami ebben az országban folyik! Régen sokkal jobb volt minden.

Marcellusca 2010.03.12. 12:00:49

@asr27: Nem is a hitellel van a legnagyobb probléma, hanem az állami garanciavállalással.
Így minden rizikó nélkül kiléphet a csodás építtetőd, mert majd a hülye magyarok úgyis kifizetik.
Állami pénzen, mert az vállalt kezességet.

asr27 2010.03.12. 12:01:27

Na léptem mert nincs kedvem a sok hülyeségre válaszolgatni!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.12. 12:08:52

tudom, hogy OFF, de szerintem ez is vastagbőr:

hvg.hu/itthon/20100312_fekete_sereg_magyar_robert

a "friss hírek" rovatban szűkíteni, vagy bármilyen szempont alapján keresni nem lehet, aki akar elindulhat az 1/Xezer oldalról böngészve.

Ja, az általános kereső sem működik. Gratula a SÜN!öknek :)

derelyegrádi szellem 2010.03.12. 12:18:46

@asr27:

Milyen helyzet bazmeg? Hogy nem akarok egy MAGÁN beruházásra odaadni 15 milliárdot, meg 20 milliárd garanciát vállalni? Mert tényleg nem.

Ha valaki úgy látja, hoyg ez neki üzlet, benyúl a pénztárcába, megépíti és üzemelteti saját hasznára és kockázatára. Sok sikert kívánok hozzá.

Hogy léptél azt jól tetted, mert egyetlen felvetésre, vagy kérdésre sem tudtál válaszolni, már azon túl, hogy jó lett volna mert olyan jó kis csapat jött ott össze. Hát ecsém ennek örülök, de azt neked is meg kell értened, hogy te kis csapatépítésed miatt nem kívánuk 35 milliárdot kockáztatni egy MAGÁN üzlet finaszírozásával.

Egyébként az a fasza kis csapat csinálhatott volna valami épkézláb megvalósíthatósági tanulmányt is, egy olyanra gondolok, amit nem kellett volna titkolni.

Meg tudod éppen most két év alatt felvettünk 23 milliárd euro hitelt, hogy egyáltalán az ország így-úgy működni tudjon, így most ilyesmire nem futja. Építsetek pályát ha van rá pénzetek, de ha nincs, akkor ne építsetek. Ez így nagyjából ennyi.

jpmjpm 2010.03.12. 12:25:08

@asr27: "egyéb versenek kisebb koncertek, fellépések!"

Hát ez konkrét. Ebből biztos bejön a 35milliárd.

fokabacsi 2010.03.12. 12:28:32

A Szlovákok nem szaroztak, megépítették 6 MILLIÁRD FORINTNAK MEGFELELŐ EURÓÉRT!! És nem raktak egy sábeszdeklis tolvajt az egész tetejére dísznek!

alfa.orionis 2010.03.12. 12:29:49

@asr27:
Kár, mert ha egy kicsit lehiggadnál, beláthatnád, nem a sávolyi fejlesztésekkel van baj, hanem a finanszírozással.
A falunak nagyon jót tett az, ami eddig történt; ezt onnan tudom, hogy nem egy jó ismerősöm él ott-olyannyira ingyen volt pl a szennyvízelvezetés kiépítése, hogy az eddig befizetett lakossági hozzájárulást is visszafizették, kivásárolták a hmm...nem teljesen civilizált lakókat.
Tudom azt is, hogy mindenki nagy várakozással tekintett a fejlesztésekre, felmentek az ingatlan-árak, az emberek örültek a munkalehetőségeknek, többen terveztek már turizmussal kapcsolatos saját beruházásokat is és a cég terjeszkedett is, vannak /voltak más terveik.
Ne értsd félre, ha valami, hát Sávoly tényleg megérdemli a fejlődést- ismerem és szeretem a környéket, de ez ne legyen egy a bukott, mutyizós,közpénzlehúzós esetek egyike! Tiszta kép kell, és ehhez a szereplők sajátos, nem publikus kapcsolatait is ismerni kell.
(Suchmann a marcali fuvaros meg az üres műbőr aktatáskás Gyenesei egyenesen imádják egymást...:)), főleg, hogy ma már nem a csóróság a fő ismertetőjegyük)

Mr. Acid 2010.03.12. 13:05:51

@asr27: Na bazz, veled is jól elbeszélgettünk...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 13:22:24

@Mr. Acid: Hát sokat nem tudott felhozni a mentségére.

asr27 2010.03.12. 13:27:58

utolsónak még annyit hogy fogalmatok sincs a dolgokrol én csak rahögök azokon akik ellenzik a sávolyi beruházást és imádkozok hogy megvalósuljon:D:P leszophattok! Nyaljátok ki a TASZ és a többi civil szervezet seggét! xP

Marcellusca 2010.03.12. 13:28:49

@Noname Cowboy: Mer' hüjjjék vagytok/vagyunk. :)))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.12. 13:31:31

@asr27: Hát ez építőjellegű válasz volt barátom! Csak így tovább!

Marcellusca 2010.03.12. 13:33:17

@asr27: Oszt', még mi vagyunk a hülyék, mi?

jpmjpm 2010.03.12. 13:38:14

@asr27: Valószínűleg mindenki hülye, aki nem dob ki 35milliárd forintot az ablakon. És itt nem is a 35milliárdról van szó, hanem arról, hogy ennek a pénznek a fele korrupcióra megy el. És ez a bosszantó. Ha a sávolyi emberek kapnák et a pénzt, akkor mindenki örülne és a sávolyiak jövője biztosítve lenne egy életre. És annak is örülnénk, hogy van egy ilyen világszinvonalú project ami működik. De sajnos ez arról szól, hogy az államkasszából hogy lehet minnél több pénzt lenyúlni. Sokszoros áron megépíteni egy pályát, aztán állami pénzből finanszírozni. Délibáb!

De te csak röhögj azokon akik racionálisan látják a kérdést.

ucsacsu 2010.03.12. 14:15:00

@asr27:
Miből? A megtérülésből ha+ha+ha

dr. Aullah 2010.03.12. 14:57:08

Ne má.... lelépett. Pedig olyan jót nevettem rajta. Bár inkább sírnom kellett volna, hogy ilyen emberek akarják meglopni az országot.
A parlagfű az meg egyenesen LOL!

Birkesz 2010.03.12. 15:02:38

Tudod asr27, végigolvasva a kommentjeidet, nem igazán tudlak sajnálni. Tipikus tahó módjára válaszolsz, mint egy óvodás, akitől elvették a játékát.

derelyegrádi szellem 2010.03.12. 15:09:30

@asr27:

a dolog egyelőre úgy áll, hogy TI szophattok le minket. Nuku 35 milliárd. De tudod mit? Az engem illető részt átengedem a suchmannak.

gastro vazze 2010.03.12. 15:15:14

@fokabacsi: Nézd már meg mégegyszer azt a pályának nevezett harmatos szinvonalú valamit... és hasonlitsd össze egy Laguna Seca-val, Brnoval, vagy akár a Hungaroringgel... pályacsík az van , rendben, de egy sor kiszolgálólétesítményt is kell oda telepiteni, bekötőutak, parkolók, kutyafasza..

fokabacsi 2010.03.12. 16:32:04

@gastro vazze: Ez a különbség! Nekik van pálya, nekünk meg adósságunk. nehogy már egy kiszolgáló tömb, meg három lelátó 29 milliárdba kerüljön??!!

Véraláfutás2 2010.03.12. 17:11:07

@Hetfield:
A Grupo Milton-ra gondoltam és a leányvállalataira...

eszkep 2010.03.12. 17:18:27

@ingenium rusticus: Muhaha!
ILYEN JÓT RÉG RÖHÖGTEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.12. 17:36:06

@Véraláfutás2: A Gruppo Milton nagy varázsló!!!!! Pécsett is volt/van? ügyük...Itt nem borul a bili, mert asszem a Fidesz hagyta az egészet a fenébe. Piszok jó ingatlanokat vásároltak a városi önkormányzattól - úgy tudni legalábis pletykálkodó körökben....

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.12. 17:39:03

Jé, megint van egy trollunk! Ez nyalakodik különböző testüregekben. Gusztusos az nagynyilvánosság előtt szerintetek? Vagy magánügy, ki, kivel, mit, hogyan;-D

Van aki melegen szereti:-DDDD

jozicsenko 2010.03.12. 17:39:29

@gastro vazze: @asr27: miért nem jelentkeztek mint befektetők a spanyol céghez? ha ilyen jó ötlet, tessék itt a lehetőség!

pár milla/fő + néhány balek (mint ti), oszt megvan a pénz: ne velem fizettessétek ki, fizetek bőven elég adót, egy ilyen motoros hülyeség nem kell pluszban...

gastro vazze 2010.03.12. 18:11:28

@fokabacsi: nem azt mondom, hogy a 35 milliard nem sok, sooot (a fele koncesszios dij), de en nagyon orultem volna az egesznek....@jozicsenko: ne felj nalam tobbet nem fizettel be valoszinuleg, ha mar ezzel jossz elo... De amikor en jovok elo mashol ilyen szoveggel, hogy az en adomat ne koltsek szocialis segelyekre, nyugdijakra, rokinyugdijakra, drogosokra, alkeszokra, mindenki tartsa el magat, ahogy tudja..ezeket ugyanugy kidobott penznek tartom..

arlequin 2010.03.12. 18:31:02

szerintem nem elszámoltatás kell, hanem felszámoltatás... egyiket a másikkal.

2010.03.12. 20:35:56

Betojt hagyómilkós felelősségre vonásától??:D Még se kell annyira a kampánypénz?:) Rohadt vagyok, tudom...holott csak újságot olvasok s következtetek...:(

MutyiGP 2010.03.14. 01:07:06

@asr27:

Kezdjük az elején:

"A spanyolok azt ígérték, hogy" .... és itt írhatnék oldalakat.
Normális esetben a befektetett összeg 30-70% kéri a bank, hogy betedd. Plusz mint ügyvezető vállalj a magánvagyonoddal is kezességet. A "spanyoljaink" ezzel szemben 1/2 éve tartoznak a kivitelezőknek, nem tudták felmutatni készpénzben még a lecsökkentett 5MdFt önerőt sem.

Kamu költségvetést mutattak be, mert sokat akartak lopni. A lopócsapat élére tették Kovács Bence Jánost, akit már egyszer elítéltek 1 év 6 hónapra.

Figyelj! Ha a szomszédomat meglopta egy illető, azt a házamba be sem engedem! Te meg kardoskodsz, hogy engedjük be!

Ha az elején csak a 6 MdFt-os költségvetést mutatják be, akkor elég lett volna kb. 1.2MdFt-os önerő. Ehelyett ők a teljes 600 hektár terület közművesítését, útépítését, bekerülési költségét,. sőt még a spanyolországi üdülés és bérelt gépjárműflotta költségét is feltűntették a kérelmükben. Azt hitték, hogy a jól megszervezett sajtótájékoztatók és finom ebédek (meg a sok zsebpénz a politikusoknak) elég lesz a sikerhez. De túl pofátlanok voltak.

A sávolyikat végig becsapták.
Kilopták a földet a lábuk alól. Felvásárolták fillérekért (300MióFt-ért) a földeket, a képviselők meg ingyen átminősítették. Én abból indulok ki, hogy ezért nem kaptak pénzt, tudom hogy sokan viszont gyanakodnak.
Mit kapott eddig Sávoly: üveggyöngyöket!
Ha piaci alapon megpályáztatták volna a területet, akkor 3-5 MdFt alaphangon bejött volna az átminősítést követő eladásból. Ehhez képest kapott Sávoly egy szennyvíztisztítót (ha kaptt, mert eddig még nem próbálták ki, de legyen a beruházás értéke 450MióFt), és a március eleji riportból kiderült, hogy még mindig nincsenek a házak rákötve a szennyvízvezetékrendszerre.

Tudtad-e, hogy Európában a pályák többsége veszteséges? Hogy kiszállt több nagy motorgyár (pl. Kawasaki) a versenyekből? Hogy alig adnak el motort Magyarországon? Hogy az ország lakosságának kb. 85%-a a túlélésért küzd?

Hallottál arról, hogy Németországban a Nürnburgringen egy dubaji mesélte ugyanezt az ottani lakosságnak, mint nálunk a spanyolok? Ott 75MdFt-nyi veszteséget hozott a pálya, amit az ottani adófizetől fizettek ki! És ezen felül évi többmilliárdnyi veszteséget kell az ottani államnak finanszíroznia.
A bodoky.blog.hu-n ugyanezt már többen végigelemezték: 35MdFt-ból épülhetne akár egy egész falu Sávolyon.
Mit szólnál ahhoz, hogyha egy külföldi pénzt kérne tőled, hogy a saját házát, cégét felépítse? Bizony ideges lennél! Hát most ugyanez a helyzet! A "spanyolok" támogatást kérnek azért, hogy a SAJÁT pályájukat megépíthessék 3x áron!

És még meg is sértődenek! A k..va életbe!

Néhány adat:
A Katari MotoGP pálya 10,5MdFt-ba került. Pedig az a világ jelenleg legjobb pályája! MIért került volna nekünk 20MdFt-ba?
Sávoly szennyvíztisztítója fogja a Grupo Milton ipari területét is kiszolgálni, amit a teljes beépítésre terveztek. Tudod kik fogják ezt megfizetni? A helyi lakosok!
Az üzleti terv szerint a MotoGP rendezője, a Dorna évi 1.5MdFt-nyi pénzt kap a rendezés jogárét. Nem fizet semmiféle használati díjat! Tehát meghívatom magamat hozzátok, és te még fizetni fogsz nekem, amiért elfogyasztottam a vacsorát!

Cserébe adok néhány üveggyöngyöt! GONDOLKOZZ!!!

ucsacsu 2010.03.14. 06:46:47

Jól összefoglaltad, azt hitték ,hogy a korrupt szocikat levajazták,simán menni fog a lopás.Nem jött be, a Sávolyi polgármester még mindig nincs képbe, tegye be a saját vagyonát a buliba és utána kezdjen sírni,AMÍG MÁS FARKÁVAL AKARJA VERNI A CSALÁNT ADDIG JOBB LENNE HA VISSZAFOGNÁ MAGÁT

ucsacsu 2010.03.14. 06:52:24

Az állammal vetetnének fel hitelt,mert aztán erre az államnak szabad pénze nincs..Vegyen fel a befektető, ha tudta,hogy nincs tőkéje mért kezdett bele a megvalósításba ,ki biztatta,hogy majd lezsírozzuk,megoldjuk ki menekült ki első körbe a buliból?

asr27 2010.03.14. 07:33:58

@ucsacsu: Figyelj eddig miért nem tudtátok basztatni a Sávolyi beruházást? akkor már bele se kezdtek volna az épitkezésbe!!! szánalmas ami ebbe az országba folyik és amilyen emberek élnek itt!! pff

fokabacsi 2010.03.14. 07:50:34

@gastro vazze: Én is örültem volna a pályának ! De annak már kevésbé, hogy idejönnek szerencselovagok, üres zsebbel , mint a Joáv Blum és építeni akarnak nekünk a saját pénzünkön , HITELBŐL , aminek a nyereségét majd kiviszik, ha meg nem jön be, akkor lelépnek, és itt hagyják az egész szarhatárt a nyakunkba , boldoguljunk vele!! Még hogy beruházóóóó????? Adj pénzt vazze és építek magamnak pályát ? Nem így működik ez ! Itt a terület , megkapták harmada áron lehet beruházni !! Mint a TRIGRÁNIT Szlovákiában ! Egyáltalán mit keres ott a Susmann ??? Tizenéve volt olyan , hogy az általa vezetett Állami Privatizációs cég az éves 90 000 000 000 Huf bevételét a SAJÁT MŰKÖDÉSÉRE FORDÍTOTTA !!! Ki tette oda?? Egyből sorjáznak!! Mint a döglegyek a friss szarra ??!!??

fokabacsi 2010.03.14. 07:56:31

@asr27: Mutass mégegy országot ,ahol a "beruházó" , ha tudod ez a szó mit jelent , csupasz seggel és üres zsebbel akar "beruházni" ??? És még te vagy felháborodva???? Érvekkel nem tudsz vitázni? Szállj bele a vagyonoddal, a pénzeddel, és tiéd a "nyereség" !!

asr27 2010.03.14. 08:00:23

@fokabacsi: Ha ez a pálya nem épül meg akkor több ezer embernek lesz a sorsa megpecsételve mert ezen a környéken nagyon nehéz jelenleg munkát találni és ha nem lesz pálya bezárják az iskolát óvodát is! ti nem látjátok hopgy milyen komoly problémák vannak az országban csak az érveitekkel tudtok jönni :D vicces komolyan mondom! remélem majd ti is rosz helyzetbe kerültök és akkor tudjátok milyen rosz ez!

fokabacsi 2010.03.14. 08:17:03

@asr27: Fel kell kerekedni, és menni dolgozni, mint én tettem, Kassától -Miskolcon át , Budapest ,Győrig, mert a munka nem fog odamenni ! Amikor az egyik szakmám nem fizetett eleget, másikat tanultam , így már engem kerestek ha munka volt. Nem a markomat tartottam, hogy adjatok. Ezért van négy szakmám , és három technikusi oklevelem . De az adómat ne használják ilyesmire.

asr27 2010.03.14. 08:22:06

@fokabacsi: annyira okos vagy akkor miért nem jelentkezel a parlamentbe? egyből megszünne a munkanélküliség magyarországon:D:D xD !! ha az adódat nem erre használják akkor majd a romáknak kiosztják segéllyel :D

ucsacsu 2010.03.14. 08:43:03

@asr27:

Ezt talán mond a "Spanyolnak" hogy vegye elő a pénzét ha van, ha nincs akkor szédelgésért,csalásért talán bíróság elé kell állítani. a segítőivel együtt.Aki meg vele spekulált az nyelje be a bajt, kockáztatott vesztett, tudod hányan vannak ma Magyarországon vállalkozók akik saját tőkéjüket kockáztatják.Véget kell vetni ennek a korrupt szerencse vadászatnak, még akkor is ha Fehérvárt pénzelte, inkább költötte volna a pályára.

fokabacsi 2010.03.14. 09:11:05

@asr27: Ne haragudj, de a süketek párbeszédének semmi értelme. Te mondod a magadét, én érvelek, vitatkozz magaddal. 35 000 x 1 000 000 Huf. az nagyon sok pénz, főleg azoktól akik a sok munka mellett , és az elvonások miatt fillérezgetnek. Most akarja csökkenteni a gyest valami kretén, de 30 -35 milliárdokat úgy dobálják mint Csekonics báró??!

fokabacsi 2010.03.14. 09:28:28

@asr27: Néhány adat:
A Katari MotoGP pálya 10,5MdFt-ba került. Pedig az a világ jelenleg legjobb pályája! Miért került volna nekünk 20MdFt-ba?Annyira okos vagy akkor miért nem jelentkezel a parlamentbe? egyből megszűnne a munkanélküliség Magyarországon:D:D xD !! ha az adódat nem erre használják akkor majd a romáknak kiosztják segéllyel :D Vagy még egyszerűbb ha felgyújtják! ugyanúgy el lesz qrva !

asr27 2010.03.14. 12:23:05

@fokabacsi: okostojás nézd meg az akkori és mostani árakat és a forint erösségét!!!!!!!

fokabacsi 2010.03.14. 13:35:17

@asr27: Jó ! Mit kellene nézni?? Ha 13 milliárdot számolok akkor minden bele van számolva "okostojás" , és még mindig nem 35 milliárd forint !

fokabacsi 2010.03.14. 13:47:09

"Okostojás" Nézem, és akkor bő kézzel 13 milliárd forint ! Az sincs 35 !!!! Egyébként meg mindegy ! A magánvagyonát mindenki úgy kockáztatja ahogy akarja ! Lehet nyerészkedni! Ha már egyszer ez olyan jó bót !

asr27 2010.03.17. 16:58:16

Ezen az oldalon tudod támogatni aláírásoddal a Balatonringet: balatonringangyalai.com Köszönjük a támogatásotokat!

süti beállítások módosítása