Skip to content


       Szűrés lista

Éles cikkből bekezdést törölni utólag - NEM MENŐ

Na, helyreállt az egyensúly a világban.
Éppen a héten dicsértem meg az Index-et (Sajtótörténelmet írt az Index), de ugye Budán is csak 3 napig volt kutyavásár egyszer volt Budán kutyavásár, viszont minden csoda három napig tart.

Pulitzer-emlékdíjas oknyomozó újságíró, Bodoky Tamás a pátyi ingatlanbotrányról jelentetett meg egy szép hosszú cikket, melyből megjelenés UTÁN az Index kitörölt egy bekezdést.

Ez egy olyan szánalmas, pitiáner húzás, hogy ilyet talán még a Lendvai-Aczél páros sem csinált volna. Élő, nyilvános cikkből kitörölni a megjelenés után? A Google cache világában? Ezzel mindenki figyelmét felhívták a cikkre, meg a bekezdésre ... idióták. Talán még Szanyi Tibit is sikerült túlszárnyalni ...

Az ominózus bekezdés:


"Az Origo értesülése szerint a székesfehérvári Sóstói Stadion VIP-páholyában Orbán Viktor rendszeresen együtt néz meccset Kovács Bence Jánossal, valamint Csányi Sándorral, az OTP elnökével, és Hernádi Zsolttal, a Mol elnökével. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje által alapított felcsúti fociakadémia finanszírozásában részt vesz a Mol, és a Demján Sándorhoz kötődő Trigránit is, Demján nemrégiben a Wallis által alapított Milton Bankot is megvette. "

 


Tevan Imre (Index) bekommentelt Bodoky blogjába:
"Nem történt cenzúra. Az nem cenzúra, ha egy lap főszerkesztője kihúz valamit."

Bodoky:
"megkapta a kéziratot, megbeszélhettük volna, hogy maradjon ki az a bekezdés, nyilván tiltakoztam volna, de össze sem hasonlítható a két dolog. éles cikkből húzni, az történelemhamisítás, bakker. csak azért, mert van rá technológiai lehetőség, senki nem érezheti feljogositva rá magát, ez olyan mintha utólag kivagdosnál egy bekezdést egy napilap minden megjelent példányából. cenzúra. és akkor még a hátteréről nem is ejtettünk szót... "

Bodoky visszarakta a bekezdést, erre letiltották a rendszerről.

Erre beadta a felmondását:


"---------- Forwarded message ----------
From: Tamas Bodoky <bodokyt@index.inda.hu>
Date: 2010/4/17
Subject: Felmondás vagy új munkaszerződés
To: Uj Péter <up@mail.index.hu>, Péter Uj <up@index.inda.hu>, szerk@mail.index.hu, gabriella.balogh@cemp.hu

Sérelmezem, hogy Uj Péter főszerkesztő egyeztetés nélkül belenyúlt egy
órák óta éles cikkembe, és onnan fontos információkat távolított el.
Sérelmezem, hogy Tevan Imre főszerkesztő-helyettes megvonta a
hozzáférésemet a szerkrendszerhez. Ez számomra elfogadhatatlan
eljárás, ezért felmondok, kérem a munkaviszonyom megszüntetését.

Ugyanakkor nagyon szivesen maradnék, ha néhány elemi játékszabályban
meg tudnánk egyezni, és ezt egy új munkaszerződésbe foglalva
megkapnám. Ezt egyébként már többször kértem, mert még mindig
főszerkesztő-helyettesi szerződéssel foglalkoztat az Index, ami a
valóságot már évek óta nem fedi.

1., A nagy sztorikért a bőrömet viszem a vásárra, a jó hírnevemet, az
egzisztenciámat, a személyes biztonságomat kockáztatom. Ezeket nem
lehet a hozzájárulásom nélkül szerkeszteni, módosítani, csak olyan
szöveg mehet élesbe, amit jóváhagytam.

2., A cég üzleti érdekeit messzemenőleg figyelembe veszem, hajlandó
vagyok kompromisszumokat kötni, ha ez tárgyalásos alapon történik, nem
pedig a hátam mögött. Ezekben az esetekben Uj Péterrel szeretnék
tárgyalni.

3., A munkahelyi felettesem, főnököm Uj Péter. A többi önként
jelentkező (Tevan, Dudás stb.) nem a főnököm, engem - az ügyeleti
helyzetet leszámítva - nem utasíthat, nem bírálhat felül, semmilyen
módon nem torzíthatja a munkámat.

4., Kommunikációs vészhelyzetben Uj Péter nem tűnik el, mint Kocsis Úr
a paksi üzemzavar idején, nem hagy magamra ha bajba kerülök a munkám
miatt.

Ha ezekben meg tudnánk egyezni, nagyon szivesen dolgoznék az Indexnek tovább.

Bodoky Tamás "



Tevan:
"Namost Tamás, ha az előbb elismerted, hogy hiba volt visszarakni azt a bekezdést, függelemsértés, és csak dühből tetted, akkor áruld el nekem lécci, hogy miért sérelmezed, hogy megvontam a jelszavadad, miután nem voltál hajlandó kommunikálni velem? (Le se merem írni, hogy a "Tudunk beszélni?" sms-re jujjj, csúnya szavakkal válaszoltál, mit szólnának a híveid itt?)

Vajon nem volt-e reális veszélye, hogy további helytelenséget csinálsz dühödben?
"

Bodoky:
"azt írtam hogy basszátok meg magatokat, nem titok :) "

Tevan:
"Tényleg azt hiszitek, hogy egy újság azt csinál, amit akar? Hogy ha egy főszerkesztő fél valamitől, akkor csak azért, mert gyáva? Egy alaptalanul megvádolt nagyvállalkozónak számos eszköze van arra, hogy ártson a lapnak, és elég, ha csak a törvényesekre gondolunk. A kihúzott mondatok kiváló alapot adnak egy helyreigazítási perre. Soha a büdös életbe nem tudnánk bizonyítani az említett három úrról, hogy érintett. És az nem elég, hogy más lap ezt írta. Egy elvesztett helyreigazítás után meg lehet kártérítésre erelni, bizonyára úgy látná a bíróság, hogy egy nagyvállalkozó üzleti becsülete nagyon sokat ér. "

A NOL és a Kuruc is megírta ezt a csodálatos történetet.

Megérte, Index? Ja, légyszíves, ha itt is menne esetleg a delete-program, majd szóljatok már ...

Bodoky posztjában pedig pörögnek a kommentek ...

Ja, és Bede Márton is kifejti az álláspontját.

Címkék: közélet botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr61929883

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Páty 8 - Maffia, oligarcha, rendőrség 2010.04.27. 23:15:22

A pátyi ügyre már a rendőrség is rávetette magát (link1 link2) a zöld ombudsman után. Egyre több a lekenyerezni való ember. Sávoly után egyre jobban bedől a Grupo Milton ezen terve is. Ha pedig a Fidesz tényleg elkezdi vizsgálni a 13 rá váró ügyet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 15:59:39

Van ám olyan is a szerkesztőségekben, hogy szerkesztő. És ő dönti el, hogy mi az, ami megjelenik.

LACEK 2010.04.18. 16:06:34

@csernaja obca: Érdekes módon akkoriban valahogy mégis működött az ország, nem voltak ilyen több hónapos vagy évnél is hosszabb várólisták az egészségügyben, nem voltak csőd szélén vagy már benne az önkormányzatok százai vagy még több, nem fordult elő olyan, hogy a rendőr gyalog indult el a tett helyszínére mert aznapra már kimerült a benzinkeret, az építőipar pörgött, stb. és bármilyen tekintetben a 10 EU csatlakozásra váró ország közül a legjobbak voltunk vagy a csehekkel egy szinten.
A bátyám kőműves vállalkozó 1996 óta, "8-10 fős kis kft-k góréja", volt legalábbis, amíg volt munkájuk. Úgy 96-2006 között megállás nélkül, utána egyre kevesebb, most meg szinte semmi. Melleselg soha nem élt úgy, mint egy király, igaz van egy szép háza, két középkategóriás autójuk, meg egy átlagosnál jobb életszínvonaluk, (igaz, ha így mennek a dolgok tovább, már nem sokáig) de azt hiszem, hogy megdolgozott érte.
Az a 98-02 közötti 4 év a legjobb volt a szabad választások óta, elég szomorú, hogy ezt még ma is sokaknak bizonygatni kell. nem mintha hibák és bűnök nélküli lett volna az az időszak, na de akkor is más volt, mint az azon kívüli 16, főleg az mint utóbbi 8.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 16:28:47

@LACEK:

Te valami más bolygón élsz szerintem :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 16:33:58

@órarugógerincű felpattanó:

igen, aztán miután eldöntötte, akkor megjelenik. pont. pár óra múlva nem szoktak belőle kihúzni ugye, ha már egyszer engedélyezték a megjelenését.

LACEK 2010.04.18. 16:40:47

@Conv: fogalmazzunk úgy, hogy nem azon, amelyiken Te - és így azt hiszem mindketten egyet tudunk érteni ;)

LACEK 2010.04.18. 16:41:55

@órarugógerincű felpattanó: A mocskos vérestollú cenzor! Lámpavasra vele!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 16:45:27

@LACEK:

azt hiszem, ha neked az úgy jó, hogy elismétled amit mondok és ezzel tiéd az utolsó szó, nekem megfelel.

tegnap ha minden igaz, céloztam már egyszer arra, hogy nem vagy túl gyors és fényes felfogású, nem ismételném magam.

2010.04.18. 17:21:18

@órarugógerincű felpattanó: Valamiért nekem a senki sem akart 110 nettós állásokat adni akkoriban. Pedig hidd el, én is elszegődtem volna! De még ma is örülnék egynek! Majd írok egy levelet orbánnak, hogy mondja, hol lehet ilyenre jelentkezni.

@LACEK: Kádár alatt meg teljes körű foglalkoztatottság volt, akkor négy év múlva a Hazafias Népfrontra szavazol? :-) Nem a miniszterelnök lökdösi a földgolyót, hidd el. 2002-ben jobban ment, mert kevesebb államadósságot kellett törleszteni, és azt is lehetett privatizációból finanszírozni. Ma meg már nem így van, ezért megy szarabbul. Ez nem személyi kérdés. Aki azt hiszi, hogy csak orbánra kell szavazni, és varázsütésre kinő a puszta földből a ledózerolt magyar ipar, az nagyon pofára fog esni. Orbán meg fog bukni, előre megmondom. Ha megpróbálja komolyan rendberakni a dolgokat, akkor a brutális életszínvonal esés miatt, ha meg nem próbálja meg, akkor elúszik és államcsőd. Orbán ezzel tisztában van, úgyhogy mit fog csinálni? Naná, hogy lopni fog, gyorsan és sokat, hogy a bukás után azért kihúzza halála napjáig a megszokott életszínvonalon, nehogy már szőlőt kelljen kapálnia vénségére. Ez lesz. Uff, én beszéltem.

LACEK 2010.04.18. 18:11:56

@Conv: Nem azt ismételtem, amit te írtál, olyannyira nem, hogy pont az ellenkezőjét írtam :)) Kicsit több szépirodalom, kevesebb kurucinfo, aztán előbb-utóbb egészen biztosan jobban fog menni az ilyen finom célzások dekódolása :))

"tegnap ha minden igaz, céloztam már egyszer arra, hogy nem vagy túl gyors és fényes felfogású, nem ismételném magam."

Nézd, ez a megjegyzésed annyira alacsony színvonal, hogy nem süllyednék odáig hogy elkezdjek vele vitatkozni, arra viszont őszintén kíváncsi lennék,hogy ezt vajon miből vontad le. Ugyanis én a Jobbik politikai érdekeiről és ebből következtethető majdani parlamenti viselkedéséről, kiemelten a Fidesz-kormányhoz való hozzáállásáról írtam, kb. azt amit elemzők egész sora gondol, nevezetesen hogy a Jobbik nem érdekelt egy stabil és sikeres kormányzásban - erre jöttél te a "nem ezen a bolygón élsz" meg a "nem vagy túl gyors és fényes felfogású". Rendkívül komoly és meggyőző érvek, az biztos...

LACEK 2010.04.18. 18:17:07

@csernaja obca: a Bokros-csomagot kifelejtetted ;)

LACEK 2010.04.18. 18:29:01

@csernaja obca: Figyu, most komolyan: van/volt ugye egy felkínált választék, ebből, bármilyen szempontból is nézzük, a Fidesz alkalmas egyedül kormányzásra. Ha nem ők, akkor kik ? A bukott korrupt-tolvaj komcsik ? Megszorító Lajos ? A végtelenül ostoba, primitív, demagóg Jobbik ? Az LMP? Csak a Fidesz marad.
Tény, hogy 98-02 közötti 4 év volt a legjobb a 20-ból, ezt szerintem ne nagyon vitassuk, Te sem vitattad a viszontválaszodban, hanem megmagyaráztad, hogy ezért meg azért volt. Most itt van egy helyzet, Orbán elismerte hogy nehéz lesz, ugyanakkor tette egy csomó ígéretet, felvázolta az irányt, elmondta hogy képesnek érzi magát/a Fideszt/az országot a feladat teljesítésére - innentől kezdve csak produkálni kell. Én bízom Orbánban meg a Fideszben, csodát persze nem várok, még gyors javulást sem, de abban biztos vagyok, hogy ezt lehet másképp is csinálni, mint az elmúlt években, és ennél jobban is fogják csinálni.
Hogy mi lesz, azt bevallom szerényen, veled ellentétben én nem tudom, majd pár év múlva egészen biztosan ki fog derülni, javaslom az Orbán kormány értékelésével várjuk meg min. a következő ciklus végét. Szerintem van alapunk a bizakodásra, szerinted nincs, majd az idő eldönti kinek lesz igaza.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 18:38:01

@LACEK:

Én: Te valami más bolygón élsz szerintem
Te: fogalmazzunk úgy, hogy nem azon, amelyiken Te

szóval ez nem ugyanaz?
OK :)

A második felét lusta vagyok elmagyarázni, mert tartok tőle, hogy hosszú lenne. Próbálgasd, hogy olvasgatod sokszor és lassan amit írtam, majd egyszer megérted. És keresd meg, hogy mire írtam neked tegnap is a dolgot.
Gyanítom akkor sem értetted és most sem. Nem baj, nem zavar, ha téged nem zavar.

LACEK 2010.04.18. 19:07:54

@Conv:

C: Te valami más bolygón élsz szerintem
L: fogalmazzunk úgy, hogy nem azon, amelyiken Te

"szóval ez nem ugyanaz?"

Nem ugyanaz, nagyon nem, ugyanis az első szerint LACEK nem él EZEN a bolygón, a második szerint meg Conv :)) Továbbá finoman céloztam rá ("és így azt hiszem mindketten egyet tudunk érteni" ;) , hogy egyezzünk ki egy döntetlenben, vagyis hogy hagyjuk ezt a "te vagy hülye.nem is mert te" , mert úgyis ég és föld a különbség a véleményünkben - sajnálom hogy nem volt benned annyi potenciál hogy vegyed az adást... Na mindegy, gyúrjál rá kifinomult szövegértelmezésre, én addig fejlesztem a felfogó-képességemet (sose lehet elég gyors és fényes, ugye)...

2010.04.18. 19:13:53

@LACEK: Lehetne kisebbségi kormányzás is. Akkor csak az megy át, amivel mindenki egyetért. A demokrácia nem úgy működik, hogy 2/3-ot szavazunk akár egyik, akár másik pártnak, aztán a sajtó fényesre nyalja a seggét. Az a pártállam. Apáink 40 évig próbálkoztak vele... most már túl kellene lépni ezen a sematikus gondolkozásmódon.
Orbánnal meg pont az a bajom, hogy csak igérgetett meg vázolt, de hogy _hogyan_ akarja csinálni, arról sunyin kussolt. Pedig Vona vitára is hívta... de vagy nem volt mit mondania, vagy nem merte a választások előtt elmondani. Nekem kurva gyanús ez a csávó, de bár ne lenne igazam. Végülis miért ne vonhatta volna le a konzekvenciákat a 2002-es csúfos bukásából? 8 év hosszú idő, annyi idő alatt megváltozhat az ember gondolkodásmódja. Bár némiképpen ez ellen szól, hogy már a választás előtt belebújt a világbank meg a magyar nagyburzsoázia seggébe...

Wolfgang (törölt) 2010.04.18. 19:31:13

Lám, a nagyvállalati beszariság csak elérte az Indexet is, talán a Tóta által elfüstölt kétmilliós bírság, talán a politikai helyezkedés szülte az élesített poszt megvágását. UP is már csak üzen, mindig előkapható Munk Verákkal és Tevan Imrékkel közli véleményét, mint egy misztikus lény.

Ettől még Bede – aki senki és semmi, egy linkgyűjtő ember az Indexnél – véleménye, sietve közzétett stréberkedése még gyomorforgató az állítólag “egy csapatban játszunk és munkaidőben füvezünk” fiatalos, csapatszellemet sugárzó imázst közvetítő cégnél. Ismerjük a gerinctelen törtetőket, akik rohannak bemártani a főnöknél, ha hibázol, akik közleményben vagy értekezleten “támogatják” a vezetést. Pont ilyen jellemtelen féreg volt most Bede, aki – ismétlem – semmi és senki egy valódi újságíróhoz képest.

Tremere 2010.04.18. 19:41:10

Mindössze csak annyit fűznék a dolgokhoz, hogy senkinek ne legyenek illúziói a politikával és hatalmat gyakorló párttal szemben... Kétségtelen, hogy Fidesz rutinosabb külpolitikai téren, és a nemzetközi megítélésük is jobb. De ne feledjétek, ők is csak politikusokból vannak!

arlequin 2010.04.18. 19:44:36

@Wolfgang: engem aztán a legkevésbbé nem érdekel, hogy ki mit/hogyan csinál. de a "gerinctelen törtető" itt is, ott is undorító. nagy embernek lehetnek nagy hibái, de az ily férgecskéknek még a hibái sem számottevőek, mindössze szánandóak. ennek a tevan gyereknek vmelyest kifejtettem a minap, hogy miért alantas, erre lekurvaanyázott. most szólj hozzá. ez a szint.

2010.04.18. 19:56:26

@arlequin: Miért, mire számítottál, mi fog történni, ha kifejted valakinek, miért alantas személy? :)

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 19:56:49

@csernaja obca: Azért 110 nettós fizetést (ami elég szerény szerintem) nem igazán nehéz szerezni most sem. Mondjuk nem árt valamihez érteni is, amivel tudsz termelni, mert ugye csak akkor éri meg kifizetni a munkáért a fizetést. Egyébként meg nem orbánnak kell írni, hanem összeállítani az önéletrajzot, és beküldeni azokra a helyekre, ahol a tudásodnak megfelelő munkára van szükség.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 19:59:11

@órarugógerincű felpattanó:

Ezt azért elég nehéz mondjuk békésben, meg szabolcsban, borsodban. Több diplomás emberek dolgoznak minimálbérért arrafelé.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:01:04

Jah, és orbánék krvra nem privatizációból fizették a törlesztést. Előtte hornék igen, orbánéknál alig volt privatizáció.

arlequin 2010.04.18. 20:02:04

@csernaja obca: semmi gond nincs ezzel. 'nem az a legény, aki adja, hanem aki kapja/állja'. állom én, ha muszáj. szegénykém elmenekedett.
mondjam azt, hogy előre kiszámított, aljas gazemberség volt részemről? van benne valami... ;-)

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:02:41

@Conv: Akkor valamit másképpen kellene csinálniuk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 20:03:07

@LACEK:

Töki, te nem vagy normális :)

Bazdmeg ez az a szint amit művelsz, mit ha megkérdem telefonon tőled, hogy:
- Itt vagy?
- Dehogy ott, itt! - lenne a válaszod

arlequin 2010.04.18. 20:04:47

@órarugógerincű felpattanó: egy kicsit ácsi itten ember. emlékszel még mivel kampányolt orbán 98-ban? mert én emlékszem.
azt mondta/hazudta, hogy az összes privatizációs szerződést felülvizsgálják majd.
emlékszel?
felülvizsgáltak egyet is?
nem.
hazudott?
nem kicsit, nagyon is.

ennek ellenére eladtak 12 állami gazdaságot?
miazhogy? nagyon is.

pont, pont vesszőcske, készen van a fejecske. ésígytovább törökbasa.

LACEK 2010.04.18. 20:05:46

@órarugógerincű felpattanó: segíts magadon, Orbán Viktor is megsegít :)) Amúgy jogos, aki nem képes tenni a saját boldogulásáért, azon a világ legtökéletesebb kormányfője se tudna segíteni semmilyen gazdasági csodával. Ugyanakkor elképesztően sok függ a kormány intézkedéseitől, döntéseitől is, főleg itt, egy olyan országban, ahol minden második forint átmegy az állam kezén.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:10:49

@Conv: dunno. Két diplomával akár ők is kitalálhatnák.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 20:13:02

@órarugógerincű felpattanó:

kitalálják, mivel nincs más lehetőség, hogy megéljenek, elmennek dolgozni 110 ezer netto alatt is. bizony.
i-honlapkeszites.hu/?articles/korunk-vallalkozoja-es-alkalmazottja.html

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:14:09

@arlequin: Nem emlékszem, mert akkoriban még abszolút nem érdekelt ilyesmi. De az ő privatizációik értéke lúfasz volt az előző cikluséhoz.

LACEK 2010.04.18. 20:16:04

@Conv: egészen biztos, hogy nem vagyok normális, de ez inkább egyéb dolgokban szokott jelentkezni, mindazonáltal tényszerűen igazad van :))
A levezetésedben viszont sajnos akadt egy kis bukfenc, ugyanis a példádban az "itt" és az "ott" UGYANAZT a földrajzi pozíciót jelenti, ergo mindkét fél ugyanarra a helyre gondol, míg nálunk a "más bolygón" és a "nem azon, amelyiken Te" esetében NEM UGYANAZT - de ezt csupán a logikád épülését segítendő írom, "nothing personal", ahogy a művelt francia mondja :D

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:16:43

@Conv: Akkor tényleg fölösleges volt annyit tanulni. Lehet, hogy jó cnc-s lett volna belőle, és hülyére kereshetné magát.

LACEK 2010.04.18. 20:19:13

@órarugógerincű felpattanó: úgy tudom, hogy a 32 legnagyobb értékű privatizációs tranzakció közül 29 MSZP-SZDSZ kormányokhoz köthető, ergo az 1990-1994 közötti MDF és az 1998-2002 közötti Fidesz kormányhoz mindössze 3.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 20:21:41

@órarugógerincű felpattanó:

Igen.
Esetleg inkább elmehetne betörni, meg lehetne segélyezett. Ennyit azzal is összehoz, minden nehézség nélkül.
De vannak akikben másként működnek a dolgok. Ha már egyszer nem cnc esztergályosnak tanult a nyomorult, esetleg ha annak is, de nincs a lakókörnyezetében ilyenre sem kereslet?

2010.04.18. 20:25:02

@órarugógerincű felpattanó: Blablabla. 110 nettó = 155e bruttó. Ehhez képest fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 97e, szellemi foglalkozásúaké 176e bruttó, de utóbbiban benne vannak a szalayné, gyurcsány, várszegi stb féle milliomos-fizetések is.
Ez a nagy büdös helyzet kisapám. A munkavállalók többsége 110 nettóért még a főnök seggét is kinyalná. De van, akinek még minimálbéres állás se jut.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:25:05

@Conv: És szerinted mégis mit kellene tenni? Alapítsunk neki valami állami céget, hogy a tanulmányainak megfelelően tudjon elhelyezkedni? Dolgozzon annyiért, amennyiért tud, vagy vállalkozzon, vagy költözzön, esetleg tanuljon valami olyat, amire helyben szükség van. Nincs más megoldás.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 20:30:44

@órarugógerincű felpattanó:

Persze, hogy nincs. Én csak a "Azért 110 nettós fizetést (ami elég szerény szerintem) nem igazán nehéz szerezni most sem." mondatodra reagáltam, hogy ez nem egészen így van.
De nem kell ilyen sarkos példát venni, elég ha azt nézed, hogy BP-n egy bolti eladó 100 ropi felett keres, Kisvárdán meg pl 70 ropit. A kenyér és a tej emellett ugyanannyiba kerül ott is. Sőt a kínai cipő is. A víz és a villany pedig drágább.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:33:40

@Conv: Bocs, de nem eladó szintű munkában gondolkodok. Nem lebecsülve az eladókat, egyszerűen az van, hogy eladó bárki lehet, "nagy a kínálat" eladókból, ezért "olcsón vehető". Elfogadom, hogy ott ennyi a reális.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 20:34:31

@órarugógerincű felpattanó: Kimaradt: de attól még az az összeg szerény, ha a megélhetés költségeit nézzük.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 20:37:50

@órarugógerincű felpattanó:

Hidd el diplomásoknak is ez a bérkülönbség van vidék és BP közt. Ami meló BP-n 200 ropi az vidéken 120-130

arlequin 2010.04.18. 20:41:19

@órarugógerincű felpattanó: te pénzről beszélsz én pedig tisztességről. nem ugyanaz a mércéje a kettőnek.

2010.04.18. 20:43:08

@órarugógerincű felpattanó: A rendszer a hibás. Orbán, Gyurcsány, Antall, Horn, meg mindenki egy követ fúj húsz éve, csak az érdekli őket, hoyg lehet gyorsan, munka nélkül közpénzből milliárdossá lenni, a közügyekre meg szarnak magasról. Hogy érzékeltessem egy példával a kizsákmányolás mértékét: 1913-ban egy Ford gyári szalagmunkás ha akart, 4 (azaz négy!) havi fizetéséből megvett egy vadonatúj T-Modellt. Itt meg? Lassan már csak a puszta létfenntartásra dolgozunk: 8e HUF villanyszámla, 25e HUF gázszámla, 5e HUF víz+csatorna+kuka, 6e HUF telefon+internet, ez 44e Ft, plusz napi ezer forint kajára, és máris elment 74e Ft egy hónapban, és akkor még nem voltál se az angol használtruhásnál, se a fogorvosnál, se moziba, se sehol, nem törlesztettél lakáshitelt, nem tettél félre egy buznyákot se öreg napjaidra. Oszt csodálkoznak, hogy milyen alacsony a gyermekvállalási kedv, meg hogy elszökdösnek a fiatalok angliába wc-pucolónak?

resskata 2010.04.18. 20:48:14

Nekem 3 diplomám van és két gyerekem.
És Két bankkölcsönöm,heti 2 telefon ha két hetet csúszom a törlesztő részlettel.
144.000 ft gázszámlám(mert csodák csodája semmi buhera.
És amikor az apeh-hoz bementem egy "kis számolási hiba miatt,mert tévedtek,természetesen a mi kárunkra,az ügyintéző mikor idéztem a jogszabályt,ami az ügyemhez tartozott a következőt válaszolta! :-Az egy dolog mit tanítanak a jogi egyetemen,de ez itt az apeh.
Hát ez azért a nyolc év termése.
És azt várom,hogy a dilettáns ökrök húzzanak a P.......-ba.
Please

2010.04.18. 20:54:35

@órarugógerincű felpattanó: Pedig eladókra is szükség van ám, nem csak iktató koptató aktatologatókra. Miért kellene egy eladónak beérnie 70 bruttóval, he? Ő is ugyanolyan ember, mint a drágalátós diplomások, neki is van igénye mindarra, mint amazoknak. Az egész munkaerőpiac pontosan attól beteg, amit te mondsz, hogy amíg a szalaynék 4 milliós fizetéseket szakítanak, addig a jegyellenőrök 80e-t kapnak, és azt számolgatják, hogy ha hetente kétszer is megfürödnek egy helyett, akkor vajon ki tudják-e majd fizetni a távhőszámlájukat. Megunják, továbbtanulnak, lediplomáznak, mert ők is szeretnének minden nap fürödni és hétvégenként moziba járni, de diplomásból is Dunát lehet rekeszteni, nem kapnak állást. Erre kivándorolnak Angliába - jegyellenőrnek. És keresnek annyit, mint itt egy diplomás. Viszont elmegy lakbérre, és azt számolgatják, hogy ha hetente kétszer megfürdenének, akkor vajon mennyi lenne a villanyszámla. Mocskos, tetves, rohadt kapitalizmus ez.

resskata 2010.04.18. 20:59:45

Ja és elmúltam 40, nem csak tojom a gyerekeket a világra,hanem nevelem is erkölcsre,szeretetre,tiszteletre.
Ez a le nem járatott polgári érték.
Akit érdekel olvasson Márait,Szabó Magdát,Polcz Alent,vagy Wass Albertet,aki egy igen "szélsőséges" író bizonyos körökben.
De bizony ám,nem a vasárnapi templomlátogatás,térdeplés a nyerő.Az életet méltósággal élni,az igen.Gyerünk!!!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 21:02:19

@csernaja obca:

Nem a kapitalizmussal van baj, hanem az itteni kialakítási formájával. A klasszikus kapitalizmusban a melósnak nem gond a a napi megélhetés.
Ez itt nem kapitalizmus, hanem belterjes gazdasági diktatúra.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 21:02:21

@resskata:

Wass albert kivételével jó kis összeállítás.:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 21:04:57

@resskata:

nyugi, itt mindenki érti és a többség érzi is a problémád és az elkeseredettséged.
bízunk benne, hogy lesz változás, még ha nem is két hét alatt, ahogy Viktor királyunk mondta :)

resskata 2010.04.18. 21:07:52

@El Topo (Sgt. Elias): Köszönöm,de ha elolvasnád az Elvész a nyom című regényét Wass Albertnek lehet,hogy változna a véleményed.Neki csak az élete felett döntött a történelem,és beleszólása sem volt. Csak tűrési joga:-((((

arlequin 2010.04.18. 21:09:33

@El Topo (Sgt. Elias): ha te wass-t nem olvastál, akkor elhiszem, ha olvastál, akkor csak szimplán 'bonyolult' vagy.

2010.04.18. 21:11:46

@Conv: A klasszikus kapitalizmusban a melós annyit keres, hogy a másnapot megélje, és nem többet. Pont ez hívta életre a munkásmozgalmakat, ez volt a táptalaja a kommunizmus szellemének. Aztán amikor az orosz modell elkezdett működni, és látványos jóléti intézkedésekről érkeztek a hírek, a kapitalizmus fölvette a kesztyűt, és megpróbált megújulni, létrejött fogyasztói társadalom modellje, de ez, épp úgy, mint a kommunizmus, látványosan bekrahholt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 21:18:23

@resskata: @arlequin:

Wassnak kettő könyvét olvastam, mert csak kiváncsi vagyok, nem mazochista.
A Resskata által említett könyv nem volt köztük, az igaz.
Lehet hogy én bonyolult vagyok, de Wass Albert egy méltatlanul túlhájpolt, grafomán semmitmondó volt, a történelmi szerepére engedelmetekkel ki sem térek.
Nagyjából akkora jelentősségű alak, mint Coelho.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 21:21:27

Nem, a klasszikus kapitalizmus a piaci mechanizmusra a gazdasági körforgásra építő rendszer.

persze nem mindegy, hogy a közgazdaságtan, a piac, a gazdaságszociológia, vagy a politikai gazdaságtan szempontjai szerint viszgáljuk és definiáljuk a kapitalizmust.
Egyébként egyik nézőpont szerint sem rosz a kapitalizmus elve, életrevalóbb mint a kommunizmusé, csak nincs a megfelelő szabályozása meg. Amire Te gondolsz az a rabszolgatartás alatti és közvetlenül utáni idők kapitalizmusa, (amikor még nem is igen kapitalizmusnak nevezték a rendszert) azonban a kapitalizmus mint a nemzet erőforrásainak rendezőelve és gazdasági motorja nem ezt jelenti.

arlequin 2010.04.18. 21:21:57

@El Topo (Sgt. Elias): coelho egy kis pacsmagoló sztárocska. te pedig vak vagy a szívedre, de ezt már mondtam többször. nem kell szeretni wass-t, a te ízlésedhez tényleg inkább acél illik. hogy a gyuri vagy az endre bácsi, azt döntsd el te.

2010.04.18. 21:23:56

@Conv: Én mindenkit nagyon sajnálok, de azért hadd jegyezzem meg zárójelben: én egy 144e-s gázszámlát egyszerűen nem is tudnék kifizetni, mert egész hónapban nem keresek annyit! Nemhogy még két hitelt törlesszek ezen kívűl, és még két gyereket is tisztességgel neveljek... ezek a dolgok számomra elérhetetlen álmok csupán. Már nincs mit zaciba vágnom sem, máról holnapra élek, és a hétvégi program nem shoppingolás a plázában, hanem uszadékfa gyűjtés a Dunaparton, hogy legyen mit a cserépkályhába vetni télen, és addig se kelljen a gázkonvektort bekapcsolni. És nem vagyok munkanélküli, napi 8 órás bejelentett állásom van, még csak nem is minimálbéres. Na jó, kicsit könnyelmű vagyok, múlt héten vettem három rövidujjú inget az angolturiban 2000 Ft-ért... nem baj, majd hó végén kikoplalom.

resskata 2010.04.18. 21:24:44

Bodokyt csodálom "szent őrült,bár lenne belőle több!!!!!
Az Index tulajdonos váltása óta csak hozza azt,amibe az új tulaj szocializálódott előtte.
Az OTP pitbullja volt rossz nyelvek szerint:-)((((
M.J. meg menthetetlen.
Nem fejlődött ki nála a morál csecsemő korban.Nézd a szemét....
Becsüllek Bodoky

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 21:27:35

@csernaja obca:

Én azért gyanítom, hogy az a 144 az elírás volt vagy nem havi összeg :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 21:35:24

@arlequin:

Éppen hogy nem vagyok vak, a szívemre sem. Ellenszélben, több kilométerről felismerem a terjengős giccset.

f.m.j. 2010.04.18. 21:43:59

De most komolyan, azon jobban meglepődtünk volna, ha nem derülne ki semmi a Fideszről, és annak vezető embereiről, pláne az Orbánról...
Így legalább tudhatjuk, amit eddig is sejtettünk, hogy semmi sem fog itt változni, le lesz öntve egy kis nemzeti cukormázzal az egész, hogy a "lakosság" 60%-ának be legyen fogva a szája, most egy kicsit ők érezhessék jól magukat, de minden megyen az ő eddigi kerékvágásába...

resskata 2010.04.18. 21:46:08

@csernaja obca: A zacit én is ismerem a Fővamtéren, turiba pedig remekül lehet jó ruhákat vásárolni.Beinvesztáltam a családi pótlék felét bálabontáskor:-))))
Nyolc éve mertünk nagyot álmodni,Államilag finanszírozott hitelt vettünk fel.
Idő közben lekopott az állami financ.
Ja a gáz nem azért annyi, mert akkora a kégli,hanem mert levegős a gáz,és úgy pörgeti az órát ,hogy csak na, fűtőérték meg nyista.Egyébként cserépkályhával mi is ráfűtünk.
Én későn kezdtem szülni.Tanultam,nagy hibát vétettem,belátom.
Tudod kisgyerek alacsonyan van éjszaka kitakarózik.
Meg szoktuk kockáztatni a 23 fokot is.
Ja GYED-en vagyok.
Bármennyit fizettek utánam a tb-nek, van Gyed plafon.
Befizetésben nincs.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 21:48:20

@f.m.j.:

én úgy gondolom az ország 60%-a nem sejtette ezt, legfeljebb 17 :)

resskata 2010.04.18. 21:49:10

@Conv: Kapaszkodj Én is az hittem,de bőszen állitják az annyi,amennyi.Nem is tudom hideg volt?

f.m.j. 2010.04.18. 21:54:12

@Conv: én tudtam, és nem a 17-be voltam... nem voltam elég tökös :) de legalább megosztottam a szavazatomat, mint a mesebeli okos leány, adtam is meg nem is, de mégse vagyok elégedett (lmp túl sok, jobbik túl kevés, mszp még bent van, a fidesz meg elfogja baltázni, mert erre kap felhatalmazást-nem tőlünk :))

arlequin 2010.04.18. 22:11:51

@El Topo (Sgt. Elias): mondom én. neked sztalin eftás kell. ha gondolod kölcsönadom.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 22:21:58

@arlequin:

Sztálint sosem olvastam, de el tudom képzelni.

arlequin 2010.04.18. 22:55:35

@El Topo (Sgt. Elias): minek is olvasd magadat... cöcöcö. ;-D

is 2010.04.18. 23:13:23

Gyurcsány nevét leírták nem egyszer, nem százszor, mindenféle ügyben (Fittelina pl.), és Uj Péternek sosem jutott eszébe, hogy bármit is kihúzzon.

Üvözöljük önöket a FIDESZ sajtónyilvánosságában. Mondja meg nekem valaki, hogy pontosan melyik állításon van helyreigazítani való abban a bekezdésben? Öncenzúrát láttunk, és Uj Pétert, aki pontosan eddig volt olyan nagyon független, és bátor. mert az a mocsok cenzor-MSZP rendszer nem szólt le neki. Lehet elgondolkodni akkor, hogy mit is sikerült most megválasztani, mi is volt a jelentése annak a kézfogásnak Demjánnal. Csányi jelenlétében a tőkés-nagyvállalkozóknál Orbántól.

Egy szóban összefoglalva: meddig is tart a demokrácia sajtószabadsága? Április 25-ig? Á, addig már nem.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.18. 23:18:56

@El Topo (Sgt. Elias): @arlequin: @resskata:

+ többi irodalmi OFFoló !

valaki szereti csehovot ?
nem a drámákat,
hanem a szövegeit

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 23:23:26

@szorokin: Engem miért hagytál le? Notórius, visszaeső irodalmi offoló vagyok:(((((((((

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 23:26:11

@szorokin: Csehov: majdnem olyan modern, mint a Godot-ra várva az én megítélésem szerint. Akár azt is megírhatta volna:)

Szeretem Csehovot.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.04.18. 23:26:25

Bodoky kb. az egyetlen volt az egész Indexes csapatban, aki ért valamit. Ezek után a megtépázott hitelességük maradéka is az enyészeté.
Maradnak a Miklósi Gáborok, a Munk Verák, meg a többi semmilyen.

Bede "logólopó" Mártonnak ezúton is küldök egy jó nagy faszkorbácsot azért, amilyen gyorsasággal a meleg sz@rig benyalt a vezetőségnek. Persze többet nem lehet tőle várni. Ő egy nagyon nem menő humanoid.
ilovebp.blog.hu/2009/12/23/megjelent_a_time_out_budapest_magazin

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.18. 23:27:07

@Donna (Cara)mba:

óóó bocsáss meg
:)))

csak a legvégét nézegettem a mai helyzetnek ...
;)

szóval csehov a kérdésem !!

én a szövegeit (pár kisregényt olvastam) kb imádom

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.18. 23:28:23

@Donna (Cara)mba:

:DDD

akkó máá 2 dógot szeretünk:
csehovot + bodokyt
:))

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 23:32:32

@szorokin: Akkor ez az a pont, amikor elköszönök tőled és mindenkitől, aki szűr vagy nem szűr!
Legszívesebben világos kivirradtig itt lennék veletek, de nem lehet.
Holnap megint húzom az igát, építem a piramist. A halhatatlan nagyoknak:-DDDDD

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.18. 23:33:02

@resskata:

"
Bodokyt csodálom "szent őrült,bár lenne belőle több!!!!!
..
Becsüllek Bodoky
"

én pár helyen már agyondícsértem, ugye ..... :P:P
egyik helyen lábmosást / ld jézus/ ígértem be neki, mer jár neki :))
Itt:
szily.blog.hu/2010/04/12/ezt_volt_narancsoskent_kikerem_magamnak#comment-form

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.18. 23:37:56

@szmoker /segílyes/:

ld eggyel feljebb ..resskatás

bede meg egy ordas nagy fasz. PONT.
ez a MENŐ, NEM MENŐ dolga már épp eléggé felbaszta az agyamat
véleményt mond, oszt,
kinyilatkoztat, mint isten ....
hatalmas arccal
éééés
NEM LEHET KOMMENTELNI ...
na ez így, ebben a formában szánalmas.

----------------------------------
konkrétan a kampánycsendes cikkén teljesen kiakadtam....
itt (mandineren) lehetett kommentelni
;)))

mandiner.hu/cikk/kampanycsend_meno

arlequin 2010.04.18. 23:42:43

@szorokin: ki nem állhatom csehovot. a három nővér közül én vagyok a legkisebbik öccs. ;-D
viccet félretéve, nem nagyon olvasgattam. kevéssé ismerem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.18. 23:43:12

Csudajó, hogy 1848 óta napirenden van a cenzúra eltöröltetése :)

arlequin 2010.04.18. 23:46:55

@Herr SturmLiberator: na ha sokat pofázol akkor kiszűrlek. kis rebellis liberálfasiszta.;-)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.18. 23:47:38

@arlequin:

drámás részt ne vágom, csak kiskoromban röhögtem sokat
a 3 nővér tv-színházán :))

kisregények 60-80-100 oldalasak
párat olvastam pl
semmirekellő, a halálraítélt
...háát kibaszottul eltaláltak, nagyon közel érzem magamhoz

amúgy csehov rendesen megborult, ahogy az idő haladt ....

szóval asszem elbaszott lelkeknek/népeknek ajánlhatom ;)))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.18. 23:52:43

@Herr SturmLiberator:

nol-os cenzúrát írkáltam mindenfele, és kb le se szarták mások
mintha csak nekem + bodkynak lenne fontos

szóval
azon gondolkodtam h a nol/népszabis cenzúra annyira alap dolog, h
azon már alapból senki sem háborodik fel
SŐŐŐT
senki sem háborodHAT fel ??

:)))

arlequin 2010.04.18. 23:53:36

@szorokin: nekem olyan betokozódott képet nyújt. lehet tévedek, de nincs rá szükségem. no mentem. jóccakát, legyetek jók és lehetőleg először magatokra tegyétek a szűrőt...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.19. 01:34:52

@resskata:

A Kard és kaszát nagyon sok embernek el kéne olvasni, de tulajdonképpen a többit is.
Nekem Tánczos Csuda Mózsival volt az első kalandom :)

arlequin 2010.04.19. 08:28:54

@laspalmas: igen. igen, igen ;-)
kard és kasza is nagyon tetszett, bár a kedvencem tőle a 'Hagyaték".

2010.04.19. 08:42:17

@resskata: A hitelek már csak ilyenek. Anyámék is felvették a lakáshitelt Kádár alatt, aztán jött a rendszerváltás, és beszólt az OTP, hogy holnaptól 38%-os kamat, vagy ha akarják, befizethetik egy összegben a hátralékot. Ha össze nem kaparták volna valahogy, még most is nyögnék - ha ugyan el nem árverezték volna a fejük fölül a lakást. :-( Eladósodni nagy könnyelműség manapság. Aki hitelből költekezik, az azt a pénzt költi, amit még meg sem keresett - és manapság semmi garancia arra, hogy valaha meg fogja keresni, lehet, hogy már holnap integet a főnök a munkakönyveddel. :-(
Egy jótanács: tegyél a gyerekágy fölé egy-két infralámpát, oszt akkor elég 18 fokra fűteni, ha kitakarózik, akkor sem fázik meg. (Bár megjegyzem szerintem ha fázik, úgyis visszatakarózik majd. Nekem legalábbis volt ennyi eszem kiskoromban, pedig nem voltam egy wunderkind. Vagy ha nagyon kicsi még, akkor pólya.)
A turiban ki lehet fogni néha új vagy teljesen újszerű dolgokat is, igaz, de azért mégiscsak megmutatja az életszínvonal-esést, hogy ennyi turi lett megint, pedig 6-7 éve már lámpással kellett keresni. De a turkáló a legkevesebb, kit érdekel. Az már inkább gáz, hogy az egy éve kihuzatott fogamat ma sem tudtam még pótolni, mert a téli rezsi az utolsó garasig elvitte a pénzem, ótvaros 44e Ft-ot nem tudtam összespórolni mellette egy fogorvosra. És hányan de hányan élnek még így... az sem véletlen, hogy a Nemzetit nem a Bánk Bánnal nyitották meg. (Bár most már műsoron van...)

resskata 2010.04.19. 10:00:51

Az OTP-s sztorit mi is megéltük. @csernaja obca: csak annyi különbséggel,hogy apám meghalt váratlanul,és a cséb 150-e,amitmi gyermekek "örököltünk" pont fedezte a fennmaradó összeget.
Ja azért az örökösödési illetéket becsengettük érte, és aztán ment be az OTP-be.
Egy élet ára.
Anyám még mindig eben a szent panelban él.
Csak már nem tudja 75000 nyugdíjból kifizetni a rezsit.
A gáz árában 25% nem fogyasztás Áfa. Egyébként kéthavi volt utána néztem:-)))
Az infra meg árammal megy a két ár konveniál egymáshoz.
És hogy felfrissitsem az emlékezetet.
Mit is mondott Lendvai Ildikónk anno 2002 körül.(AZ idézet pontatlan,de hát 8 év az 8 év nálam is."A kamerába mondom,hogy Orbán Viktor is hallja NEM LESZ GÁZ ÁREMELÉS"
ugye,ugye a TF-en elhangzott beszedét akkor szétkapta az MSZP mint -Floki a lábtörlőt-.

resskata 2010.04.19. 10:03:11

Én is szeretem Csehovot, de Gogol Holt lelkek se kutya.
Még mindig nagyon,nagyon ajánlhatom.
Leképezi a politikai morált.Bizony.

resskata 2010.04.19. 10:19:30

@laspalmas: Nekam Nucával,meg Szőrfülüvel, volt az első találkám, még 1991-ben, amikor kiadták először legálisan a trilógiát.
Egy főiskolai tanárom a könyvesboltban nyomta a kezembe.
Ezt olvassa el ez Magának való.
Igaza lett.
Varázslatosan szép. A leírásai meg zseniálisak.Ropog a hó a lábad alatt és te hallod:-))))

2010.04.19. 11:30:05

@resskata: Van gázos infra is (siesta és társai.) A másik varia hogy éjszakára csak a hálószobát fűtöd. Nálam is ez van, ha gázozok. Van egy nagy programozható termosztátom, éjjel csak a hálószobát fűtöm (17 fokra), nappal semmit, fürdőszoba, konyha csak hétvégén. Így 25e-be belefér egy havi gázszámla. Az antivilágban sem azért üldögéltek a kávéházban az írók, mer az milyen tuti, hanem mert hogy egy csésze fekete mellett egész nap ingyen melegben voltak. Aztán a végén azt a feketét is feliratták a pincérrel. :)
A panelosokkal tényleg nagyon ki van tolva, a távhő teljesen eszeveszett áron van, és semmit sem tudnak ellene tenni. Kivéve azokat a keveseket, akiknél már van hőmennyiségmérő. Ők már eljutottak oda a XXI. századra, hogy ingyen fázhatnak a sötétben. Ezért már érdemes volt rendszert váltani.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 15:44:13

@resskata:

gogol abszolút nagymester.... ;D

hihihi

parttalan 2010.04.23. 09:25:53

A jövő elkezdődött az Indexnél is. :PPPP

Fair_ 2011.09.13. 22:31:37

"órarugógerincű felpattanó 2010.04.18. 15:59:39
Van ám olyan is a szerkesztőségekben, hogy szerkesztő. És ő dönti el, hogy mi az, ami megjelenik.
"
Ja, ja bazmeg. :)

Tudtommal abban a pillanatban Bodoky főszerkesztő helyettes volt.

süti beállítások módosítása