Skip to content


       Szűrés lista

A szabadság ára: 750 sajtcetli

Elbaszott egy rendszer?
Az.

Erre még rájátszanak, össze-vissza értelmezik a paragrafusokat?
Úgy van!

Ezt sorozatban használják ki a magyar állam törvényi és hivatali asszisztálásával az előzetesben ülő vagy bűntetőeljárás hatálya alatt álló emberek?
Pontosan!
 
A ScienNet-ügy

A ScienNet ügyvezetője, Leinemann Zsolt 2009. november 27. óta előzetes letartóztatásban van, mivel  a Vám- és Pénzügyőrség különösen nagy adóhiányt okozó adócsalás gyanúja miatt lekapcsolta. Az előzetes adószakértői vélemény adatai alapján a Sciennetnek 2008-ban több adónemben összesen mintegy 960 millió forint adót kellett volna bevallania és befizetnie a költségvetésbe. A cég adófizetési kötelezettségének sem Magyarországon, sem a bejegyzés szerinti országban nem tett eleget. A törzsvásárlói közösséget működtető online rendszer három évvel ezelőtt indult el Magyarországon, ahhoz azóta 440 ezer vásárló és több mint 11 ezer cég csatlakozott.

Leinemann Zsolt

Leinemann bevallottan azért indult el az országgyűlési választáson, hogy a képviselő-jelöltséggel járó mentelmi jog segítségével szabaduljon ki az előzetes fogvatartásból.

"Azért éppen Debrecenben próbálták meg a jelöltállítást, mert az országban itt az egyik legnagyobb a Sciennet törzsvásárlói tábora. A szükséges 750 kopogtatócédula összegyűjtése két hét alatt sikerült, melyet a törzsvásárlók gyűjtötték össze." - nyilatkozta a sciennetes Bágyok Károly.

OVB

Az OVB teljesen logikátlanul több esetben felfüggesztette a bűntetőeljárás alatt álló képviselőjelöltek mentelmi jogot, több esetben pedig meghagyta az.

Kampánygyűlés

A ScienNet Leinemann szabadulása után rögtön szervezett is egy "igazi" kampánygyűlést a cégvezetőnek Debrecenben.

"A gyűlést Bágyok Károly vezette, elején Zakota Fruzsina mondta el Wass Albert emlékezetes refrénű (A kő marad), Üzenet haza című versét. A felvezetőben a szónok a húsvéti misztériummal hozta kapcsolatba a gyűlést, mondván: Leinemann Zsolt is az emberekért, szenvedett, hozott áldozatot, s az ő útjának vége is a feltámadás, a hit győzelme lesz.

Szépné Salánki Veronika, vállalkozó, több gyermekes anya lépett a mikrofonhoz, szavai szerint életében először. Mondandóját arra építette fel, hogy neki politikus még nem adott munkát, de Leinemann Zsolt képviselő jelölt igen, s ezzel sokan mások is így vannak. Szívéből érzi, hogy olyat csinál, amelyet támogatni kell. Leinemann előzetesére utalva elmondta, ne legyen mentelmi jog, de az se legyen, hogy valakit ártatlanul, a védekezés lehetősége nélkül lecsukjanak.

Leinemann elmondta, hogy
elsősorban magukban kell bízniuk és hinniük, s össze kell fogniuk, s úgy segíthetnek magukon és egymáson. Ez meg is történt, s bekövetkezett a hihetetlen: 3 és fél év alatt pártpolitikamentesen összekovácsolódott egy nagy közösség. A hit és a bizalom válsága okozta a gazdasági válságot, amelyből az emberek csak maguk tudják kihúzni önmagukat."

A ScienNet-tagokat még bíztatták is, hogy a drága cégvezetőre szavazzanak.
 
Az eredmény

  Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Kapott
érvényes
szavazat
%
1 Halász János FIDESZ-KDNP 18 842 60,35
2 Kőszeghy Csanád Ábel Jobbik 4 230 13,55
3 Leinemann Zsolt Független 690 2,21
4 Mórucz Szilvia Katalin CIVILEK 1 438 4,61
5 Dr. Rónai György MSZP 4 948 15,85
6 Szani Bernadett MDF 1 072 3,43


Jól látszik, hogy még annyi szavazot sem kapott, mint amennyi kopogtatócédulát leadott.

Ha 1000 forintért lehet vásárolni egy kopogtatócédulát, akkor kevesebb, mint 1 millió forintért megvásárolhatjuk a szabadságunkat? Olcsóbb, mint az óvadék!

A mentelmi jogról szóló 1990-es törvény tartalmazza azt a kitételt, ami az egész "galibát" okozza:

"A képviselőválasztáson jelöltként igazolt személyt a 5. §-ban szabályozott mentelmi jog szempontjából úgy kell tekinteni, mintha képviselő lenne, a mentelmi jog felfüggesztéséről azonban nem az Országgyűlés, illetőleg annak Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága, hanem az Országos Választási Bizottság határoz. Az indítványt az Országos Választási Bizottság elnökéhez kell benyújtani."

Természetes erre sem volt idő/akarat, hogy ezt megváltoztassák, mivel 20 évig senki nem használta ki.
Mert ugyan miért illetné meg a mentelmi jog a több száz "jelöltet", csak mert összeszedtek 750 sajtcetlit? Vagy nyomtattak, hamisítottak. Vagy vásároltak.

Hát milyen elbaszott egy ország ez?


A választás után

Ügyvédje szerint nem vehetik újra őrizetbe a ScienNet-ügy gyanúsítottját, Leinemann Zsoltot. Futó Barnabás ügyvéd ezt azzal indokolta, hogy a büntetőeljárási törvény kimondja: "ugyanazon bűncselekmény miatt - ha a körülmények nem változtak - az őrizetbe vétel újra nem rendelhető el".

Mivel jogerőssé vált a debreceni 2. vk eredménye, második forduló nem lesz, így Leinemann Zsolt mentelmi joga megszűnt, ezért az eljárás vele szemben folytatható.

Az ügy precedenst teremt: korábban hasonló eset - hogy valakit a kényszerintézkedéséből a mentelmi jogra hivatkozva engedjenek ki, majd arról a bíróságnak ismételten döntenie kell - még nem fordult elő.

Hát most itt van.
Valaki egye meg, amit közösen kifőztek.

Címkék: választás abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr231925697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ScienNet - inkább hittek benne 2010.04.20. 17:10:20

A jó pap is holtáig tanul. Nos eddig szokták csak idézni, de a teljes közmondás: ... és mégis hülyén hal meg. Hinni, vagy egy kicsikét gondolkozni? Állítólag már 440 000 ember volt a  ScienNet "vásárlói klub" tagja, amikor a hatóságok fe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vomit 2010.04.20. 14:13:06

futó mester azt felejti ki, hogy valoban nem valtoztak a korulmenyek, visszaall az eredeti allapot.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.04.20. 14:23:51

FÉL-OFF:
Most már azért tényleg kérünk linket! Honnan lehet azt a jelvényt beszerezni?

dr. Aullah 2010.04.20. 14:24:31

Amikor ilyen igazságtalanságot látok, akkor nagyon fel tudom húzni magamat... Basszák meg. Ha őt kiengedték, akkor a többieket miért nem? Ha őket nem, akkor őt miért? Mi az, hogy nem mehet vissza? Ez egy nagy baromság! VALAKI CSINÁLJON MÁR RENDET!

arlequin 2010.04.20. 14:28:33

@Gerusz: igen-igen. nekem is! jelvényt!

Marcellusca 2010.04.20. 14:33:43

@Gerusz:
@arlequin:
Csatlakozom.
Én is akarok!!! :)

ketroot 2010.04.20. 14:35:40

Ha az ilyen alakokat lelőnék egy pirosnál várakozva, nem sajnálnám őket.

arlequin 2010.04.20. 14:37:53

@Marcellusca: 100 darab rendel. fele a családnak, fele a barátoknak. az iskolákban is nagy divat lenne. képzeld el a jogi karok hallgatóit! tuti pénz.

Kicsit Karcos 2010.04.20. 14:42:33

kuruc.info/r/52/58456/

"Várakozni tilos, kivéve MSZP" KRESZ-tábla, odabasz...

Olyat nem lehetne, hogy 750 ajánlássam mehessek 160-nal az autópályán?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.20. 14:53:23

Az abszurdisztán szó használata=NEM MENŐ

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.04.20. 14:57:34

Füvesmeggyesről - aki a mentelmi jogot a polgármesterekre is ki akarja terjeszteni - mikor lesz egy jó poszt?

gyilkos fűegér 2010.04.20. 15:37:51

először hagyják, hogy kifossza őket, MAJD odaadják a kopogtatót, MAJD még rá is szavaznak... grat

reKorrekt 2010.04.20. 15:43:58

@gyilkos fűegér: "először hagyják, hogy kifossza őket, MAJD odaadják a kopogtatót, MAJD még rá is szavaznak... grat"
Akkor ez pont olyan szekta mint a gyurcsányé.

Brainstormer 2010.04.20. 15:44:12

Az ilyenekkel vissza a sittre sürgősen, utána még a bűnük szerint járó bünti dupláját rájuk verni, mert szopóskodtak a kopogtatócédula-jelölti mentelmi jog kihasználásával!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.20. 15:54:23

@Véraláfutás2:

Pfff... melegítsél még kisgyerek, mert ez lepkefing volt.:)

Vkat118 2010.04.20. 15:58:40

440 ezer vásárló?

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi idióta szaladgál ebben az országban.

Laciii 2010.04.20. 16:08:02

Az ügyvédje szerint nem változott semmi körülmény, viszont a mentelmi jog megszerzése vagy elvesztése úgy tűnik a hivatalos álláspont szerint bizony fontos körülmény "Leinemann Zsolt mentelmi joga megszűnt, ezért az eljárás vele szemben folytatható." szóval azért még nincs minden veszve.

@Slaydo: nézd meg hányan szavaztak még mindig az MSZPre :)

Tajszon 2010.04.20. 16:19:42

@Slaydo: 440 ezer csak a regisztrált felhasználók száma. A Leinemann mikor még szabad volt azt nyilatkozta, hogy a termékpartnereknél elköltött havi átlagos forgalom 2 milliár körül van és az is többször elhangzott, hogy csak kb 100 ezer ember használja vásárlásra a rendszert, vagy még annyi se. Viszont így jobban hat 440 ezer ember "nevében" beszélni.

SZDSZPistike 2010.04.20. 16:23:22

Ott bukott meg a szájennetes manus, hogy csak a szavazókerületében nem tudott elég X-et begyűjteni.
Át kellett volna jelentkeznie 400 000 idiótának, hogy megmentsék a vezérüket, akit egyébként már került az figyelem középpontjába, gyanús gyémántkereskedelemmel ...
lesifotos.blog.nyugat.hu/2009/03/18/ujabb-rendszer-r-amivel-csak-nyerni-lehet-aha-persze/

Na de az sem semmi, hogy egy postafiók bejegyzés elegendő az adóhatóságnak, hogy ne tekintsék offshore cégnek :P

Bougheau Tschichka 2010.04.20. 16:24:52

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

SZÁNALMAS OVB !

Flúgatlan 2010.04.20. 16:30:36

@Brainstormer: Dupla bünti: támogatnám.

+ bünti annak a hülye bűnpártoló ügyvédnek is!

Lehet, hogy amit írok, a jog szerint nem állja meg a helyét, de csak azért, mert flúgosak a törvényeink. Józan ésszel belegondolva az ügybe röhögni vagy dühöngeni van kedve az embernek. Meg lekeverni egy nagy pofont az ügyvédnek.

Tajszon 2010.04.20. 16:30:45

@SZDSZPistike: Nehogy azt hidd, hogy nem akartak átjelentkezni. De mivel bejött ez az új törvény, hogy csak megadott szavazókörben szavazhatnak az átjelentkezettek, Debrecenben pedig pont nem az volt kijelölve, ahol a L.Zs. indult, így bexopták (:

tryclops 2010.04.20. 16:39:48

Jelvényt!
Jelvényt!
Jelvényt!
Jelvényt!
Jelvényt!
f.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2010.04.20. 16:40:26

egy apró - pozitív hozadékát látom azért a történetnek. Ez csak egy fika gazdasági bűnöző, és csak egy időre szabadult ki - van esély arra, hogy visszavarrják a rácsok mögé.
Ha ezt egy hétpróbás többszörös szemét (és/vagy) egy véletlenül bekerült maffiózó próbálta volna előadni, azért az több, mint kínos lett volna (főleg a rá valló tanuk szemszögéből). Bár a precedens már megvolt, és a nagyobb családdal rendelkező állami eltartottak előtt szabad a pálya.

Tajszon 2010.04.20. 16:51:56

@koborló: Amíg szubjektív alapon adják meg a mentelmi jogot, addig úgyis azt engednek ki akit akarnak, ez látszott most is. Azért az vicces, hogy a 7x éves bácsi, aki védeni próbálta a saját tulajdonát és megpörkölte a 2 svédet, annak bezzeg nem adták meg, ugyanúgy, ahogy Budaházynak se adták volna meg 100.000 cédulával sem.

vizesnyolcas 2010.04.20. 17:04:44

Az az OVB, amelynek hatásköre képviselőjelöltek mentelmi jogáról dönteni, ápr. 11-én ország-világ előtt élő adásban bizonyította, hogy egy impotens gittegylet (Besenyő család - copyright: Borókai). Ha rajtuk múlik, csak idő kérdése, hogy köztörvényes bűnözők sikerrel használják ki a mentelmi jogot.

derelyegrádi szellem 2010.04.20. 17:05:34

Jól mondja az ügyvéd úr, csak az marad figyelmen kívül, hogy L.Zs. nem őrizetben, hanem előzetes letartóztatásban volt, és a kettő nem ugyanaz.

Az őrizet max 72 óráig tart, és nyomozó hatóság rendeli el, míg az előzetes letartóztatás (első körben) az elsőfokú határozat meghozataláig, de legfeljebb 30 napig, és a nyomozási bíró dönt az ügyészség indítványára.

A fenteikből kiválóan látszik, hogy az őrizet és a letartóztás nem azonos jogi fogalom a Be-ben, amiből az is következik, hogy az őrizet szabályai nem vonatkoztathatók az előzetes letartóztatásra.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.04.20. 17:06:31

Mondjuk a cetlikre költött 1 millió "elveszik", az óvadék viszont visszajár, ha a gyanúsított is visszajár. Az is igaz, hogy az óvadéki kiengedés nem biztos esemény, csak adható.

csárli hárper 2010.04.20. 17:10:25

"Hát milyen elbaszott egy ország ez?" hát ilyen... elbaszott törvények, elbaszott jogalkotók, elbaszott rendőrök, elbaszott ügyészek, elbaszott bíróságok, elbaszott politikusok, elbaszott apeh, elbaszott adótörvények,elbaszott "vállalkozók", elbaszott adócsalók, elbaszott önkormányzatok, elbaszott köztisztviselők, elbaszott egészségügy, elbaszott iskolarendszer, ott tartunk hogy még a húgy is szarból van......

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2010.04.20. 17:21:16

@derelyegrádi szellem: Akkor nem értem, hogy miért próbálkozott rá az ügyvéd. Saját szakmai presztise ennyire nem számít, vagy a kifelé mutatott "jófejség" szerinte ennyit hoz?
A kamara (pl.) ilyenkor nem írhat elő ismétlő-vizsgát? ;)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.20. 17:25:02

Több cikkben névvel és fotóval is feltűnik Leinemann Zsolt melletti támogatóként Kassai Csilla nevű nőszemély. Csak hogy tudjátok kik is támogatják: A nőci saját könyvében és a neten is szerte dicsekszik vele, hogy a nagykáliói sárga házat, azaz bolondok házát is megjárta. Asztrológus, közgazdász, újságíró, tévés, személyi tréner, isten akaratának teljesítője ki tudja hány titulust akasztott már magára. Nos az ilyen emberek keverik és szervezik a dolgokat ott. Többek közt ezt a "szabadítást is"

"A Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) november végén gyanúsította meg a ScienNet törzsvásárlói rendszer működtetőjét közel egymilliárd forintos adóhiány miatt. Leinemann Zsolt, az üzemeltető cég ügyvezetője azóta is előzetes letartóztatásban van, a szervereket, számítástechnikai eszközöket pedig lefoglalták.
...
"A termékpartnerek nevében a sajtótájékoztatón felszólalt Kassai Csilla, aki kifejtette, hogy a törzsvásárlókon kívül a rendszerben lévő cégek is komoly kárt szenvedtek el. Szerinte érthetetlen, ami történt, mivel közgazdászként átlátja a klub működését."

forrás: www.mfor.hu/cikkek/61076.html

nyos 2010.04.20. 17:28:57

Elozetes csak nehany, konkretan szabalyozott (bunismetles, szokes, tanuk befolyasolasa/tarstettesekkel osszejatszas) esemeny veszelye eseten adhato, akkor is korlatozott az ideje, es az is, hogy hanyszor hosszabbithato.
Ezzel csak idot nyert, az eljaras folyhat ellene tovabb, csak azt az idot meg szabadlabon tolti.
Az ugyved amugy ismert, egyaltalan nem hulye.

BTM · http://dokumentalis.blog.hu 2010.04.20. 17:38:25

Jusztnál bent volt "A TV ügyvédje" stúdiójában Leinemann miután kiengedték:
atv.hu/videotar/20100407_a_tv_ugyvedje_2010_04_06_2_resz

loláb 2010.04.20. 17:58:02

Meg kéne változtatni a képviselők jogállásáról szóló törvényt, hogy olyannak nem jár a képviselőjelöltséggel járó mentelmi jog, aki ügyében az ügyészség nyomoz, vagy az büntetőeljárás folyamatban van. (Aki előzetesben van, az ellen nyilván vagy nyomoz az ügyészség, vagy épp tárgyalják az ügyét, tehát Leinemann/Budaházy félék nem szabadulnának ki).
Ennél szigorúbb feltételt viszont nem szabad tenni, de sajnos ez a feltétel is könnyedén kijátszható (amennyiben az országgyülési választások elött nem sokkal kerülünk a rendőrség látókörébe), kis kenőpénz az ügyészségnek, hogy húzzák a nyomozás elrendelést, és már kapjuk is a mentelmi jogot, ami alatt röhögve elszökünk, tanukat befolyásolunk, vagy bűnt ismétlünk.

Sajnos jogállamban mindig lesznek olyanok, akik a joggal visszaélnek, mert ennek a lehetősége benne van a rendszerben. Mindent előre nem lehet leszabályozni, minden kiskaput a kitalálása előtt nem lehet bezárni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.20. 18:12:08

Kicsi off
http://www.facebook.com/?ref=home#!/group.php?gid=117468854936015&ref=nf
On
:)

derelyegrádi szellem 2010.04.20. 18:20:01

Off

Úgy tűnik a Bielek sem kíván börtönbe menni mások helyett:

"Nemcsak a BKV, a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat is kettős politikai irányítás alatt állt. Az önkormányzati cég vezérigazgatójának tanúvallomása alapján a kiemelt beruházások nyerteseit a városháza két erős embere, Hagyó Miklós és Demszky Gábor főtanácsadója, Mesterházy Ernő előre kijelölte, és a százmilliós közbeszerzési eljárásokat a kiválasztott cégekre írták ki. Bielek Péter azt feltételezi, hogy az egyik nyertes cég 70 millió forintot juttatott vissza a városházára. A cégnél belső vizsgálat indul."

On.

kuki123 2010.04.20. 18:37:30

"Szépné Salánki Veronika, vállalkozó, több gyermekes anya lépett a mikrofonhoz, szavai szerint életében először. Mondandóját arra építette fel, hogy neki politikus még nem adott munkát, de Leinemann Zsolt képviselő jelölt igen, s ezzel sokan mások is így vannak. "

KEDVES KISANYÁM ADÓTCSALVA ÉN IS TUDOK MUNKÁT ADNI !

MEG MÉG 10000 MÁSIK VÁLLALKOZÓ

KÖCSÖG

derelyegrádi szellem 2010.04.20. 18:43:35

@koborló:

Futó Barna (személyesen is ismerem) egyébként egy felkészült, képzett jogász, így szerintem e kérédsben valami zavar lehet a "közvetítő térben".

Prof. Dr. Simon Templar 2010.04.20. 18:54:10

Leinemann...már eleve ez a név...gyanítom, hogy nem egy svábról beszélünk...szar zsidajának egy munkatábort fekvőnyolcassal!!!

Ja! És jelvényt!!

loláb 2010.04.20. 20:14:10

@derelyegrádi szellem: Előzetes elrendeléséhez gondolom meg kell jelenni a bíró előtt, amit őrizetbe vétel nélkül garantálni nyilván nem lehet.
Az "ugyanazon bűncselekmény miatt nem lehet őrizetbe venni valakit" arra vonatkozhat, hogy ne szivathassanak a rendőrök valakit azzal, hogy őrizetbe veszik, benntartják 72 órára, majd kiengedik, és az első sarokról visszahozzák újabb 72 órára, és így tartaak benn valakit hetekig, hónapokig. Persze ez nem a mentelmi jogos megúszásra vonatkozik, nyilván nem is erre találták ki, hanem a rendőri önkényt korlátozandó hozták meg, de ebből a szempontból ez sajnos nem számít, a törvény betűje úgy szól, hogyha egyszer valakit kiengednek, akkor azt mégegyszer ugyanazon bűncselekmény miatt nem állíthatják elő, vehetik őrizetbe.
Mivel az előzetesét nem megszüntette a bíróság, hanem a mentelmi joga miatt szünetelt, hogyha befárad az előzetes házba, akkor minden további nélkül folytathatja az előzetes letartóztatását. Mindent csak akarni kell. És egy ártatlan embernek erkölcsi kötelessége együttműködni a hatóságokkal hogy az eljárásban tisztázhassa magát.
(Ráadásul akár engem is őriztbe vehetnek mondjuk a Kennedy gyilkosság gyanújával, max később nem indul eljárás benne, de Leinemann akkorra már őrzetben lesz, és folytathatja a korábbi előzetesét. Szóval tényleg mindet csak akarni kell, Leinemannak, és a szerveknek is.)

katje 2010.04.20. 20:35:27

AZT MONDJA MEG NEKEM VALAKI, hogy miféle befolyása van Leinemann Zsoltnak, hogy a kampányidőszakban háromszor is behívták a Ma Reggelbe (M1), mely akárhogy is unalmas, és Betlen akárhogy is galuskásan, összevissza vezeti, de mégiscsak a magyar közszolgálati televízió élő reggeli közéleti műsora?!?!

Betlen is sciennetes??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.20. 20:59:46

Kéne valami ilyen törvény, hogy büntetőeljárás alatt álló személy nem lehet választható, valamint pl. a mentelmi jog ne vonatkozhasson már adócsalásra, közúti szabálysértésekre, testi sértésre... Rágalmazásra OK, úgyis állandóan basztatják egymást.

folyamatábra 2010.04.20. 21:05:01

A sciennethez még annyi, hogy kapcsolódik egy úgynevezett egyházhoz: szcientológusok - ha mond ez valakinek valamit. Ha nem sokat, akkor bővebben itt:

safeaccount.hu/jog-es-nyilvanossag/%e2%80%9enem-vagyunk-terrorszervezet%e2%80%9d/

flippant 2010.04.20. 22:22:35

@folyamatábra: Nekem erről a szervezetről schmitt pali ugrik be. Nemtom miiért

kuki123 2010.04.20. 22:37:16

Ha már szientológia:

LMP és a szcientológia....nocsak nem csak zsidók drogosok buzik és cigányok pártja hanem a szcientológia is megjelent...

Az Origo a választás éjszakáján az LMP rendezvényéről így tudósított: "(...) Azt viszont végül az egyik fiú elmondta, hogy elképesztőnek tartja, hogy az LMP bejutott a parlamentbe, és különösen az fantasztikus, hogy három hónap alatt megnégyszerezték a támogatottságukat. Mire egyik haverja poénkodva hozzátette, hogy "végre képviseletet kapnak a parlamentben a szcientológusok". (...)" De ne poénkodjunk, nézzük meg, hogy a tények mit mutatnak.
Schiffer és a Magyarországi Szcientológia Egyház kapcsolata
Dr. Schiffer András ügyvédi irodája (Schiffer és társai ügyvédi iroda) volt évekig (2002 és 2006 között), nem kevés pénzért a Magyarországi Szcientológia Egyház jogi képviselője. Az irodából elsősorban dr. Szikinger István foglalkozott az egyház ügyeivel. Ő képviselte az egyházat a Munkaügyi Főfelügyelőség elleni perekben (mindet megnyerték a szcientológusok). A perekben az egyház vitatta, kétségbe vonta a Munkaügyi Főfelügyelőség bizonyos megállapításait, amelyek azonban a valóságot tükrözték. Nem adták ki az évi rendes szabadságokat, sokkal többet dolgoztatták a munkatársakat a megengedettnél, nem volt túlórapénz, egyoldalú a munkaszerződés, törvénytelen kitételek és megkötések voltak benne - ezek miatt pénzbírságot is kiróttak a szcientológusokra, ám ez nekik nem tetszett. Schifferék az egyházi köntösbe bújtatással mosták ki őket ebből.
Schifferék irodája asszisztált az egyház - emberi jogokat súlyosan sértő - elhallgattatási taktikáihoz is. Több olyan eset is előfordult, hogy az egyház egyik volt munkatársa a Schiffer és Tsai irodájában, az ügyvédek és az egyház képviselői jelenlétében (melyről videofelvétel is készült) írta alá a gyóntatási ülések alapján összeállított (alaposan ki is színezett) bűnlajstromát (így lesz a gyónási titok által védett anyagból zsarolásra alkalmas hivatalos dokumentum), és egy nyilatkozatot, hogy ha beszél az egyház szerint "bizalmas" információkról, akkor alkalmanként x millió forintot fog fizetni. Ez belefért az "ügyvédi etikába" Schiffer András ügyvédi irodájában.
Fontos megemlíteni továbbá, hogy a Humanista Párt (ez mára gyakorlatilag eggyé vált az LMP-vel) egyik fő aktivistája a szcientológiáról írogatott blogjában. Nem véletlenül, ugyanis ő Kopiás Gábornak, a szcientológiai egyház fő lobbistájának fia. Bővebb infó itt. Lassan de biztosan körvonalazódik, hogy milyen lenne az a "más" politika...

kuki123 2010.04.20. 22:38:18

LMP és a szcientológia....nocsak nem csak zsidók drogosok buzik és cigányok pártja hanem a szcientológia is megjelent...

Az Origo a választás éjszakáján az LMP rendezvényéről így tudósított: "(...) Azt viszont végül az egyik fiú elmondta, hogy elképesztőnek tartja, hogy az LMP bejutott a parlamentbe, és különösen az fantasztikus, hogy három hónap alatt megnégyszerezték a támogatottságukat. Mire egyik haverja poénkodva hozzátette, hogy "végre képviseletet kapnak a parlamentben a szcientológusok". (...)" De ne poénkodjunk, nézzük meg, hogy a tények mit mutatnak.
Schiffer és a Magyarországi Szcientológia Egyház kapcsolata
Dr. Schiffer András ügyvédi irodája (Schiffer és társai ügyvédi iroda) volt évekig (2002 és 2006 között), nem kevés pénzért a Magyarországi Szcientológia Egyház jogi képviselője. Az irodából elsősorban dr. Szikinger István foglalkozott az egyház ügyeivel. Ő képviselte az egyházat a Munkaügyi Főfelügyelőség elleni perekben (mindet megnyerték a szcientológusok). A perekben az egyház vitatta, kétségbe vonta a Munkaügyi Főfelügyelőség bizonyos megállapításait, amelyek azonban a valóságot tükrözték. Nem adták ki az évi rendes szabadságokat, sokkal többet dolgoztatták a munkatársakat a megengedettnél, nem volt túlórapénz, egyoldalú a munkaszerződés, törvénytelen kitételek és megkötések voltak benne - ezek miatt pénzbírságot is kiróttak a szcientológusokra, ám ez nekik nem tetszett. Schifferék az egyházi köntösbe bújtatással mosták ki őket ebből.
Schifferék irodája asszisztált az egyház - emberi jogokat súlyosan sértő - elhallgattatási taktikáihoz is. Több olyan eset is előfordult, hogy az egyház egyik volt munkatársa a Schiffer és Tsai irodájában, az ügyvédek és az egyház képviselői jelenlétében (melyről videofelvétel is készült) írta alá a gyóntatási ülések alapján összeállított (alaposan ki is színezett) bűnlajstromát (így lesz a gyónási titok által védett anyagból zsarolásra alkalmas hivatalos dokumentum), és egy nyilatkozatot, hogy ha beszél az egyház szerint "bizalmas" információkról, akkor alkalmanként x millió forintot fog fizetni. Ez belefért az "ügyvédi etikába" Schiffer András ügyvédi irodájában.
Fontos megemlíteni továbbá, hogy a Humanista Párt (ez mára gyakorlatilag eggyé vált az LMP-vel) egyik fő aktivistája a szcientológiáról írogatott blogjában. Nem véletlenül, ugyanis ő Kopiás Gábornak, a szcientológiai egyház fő lobbistájának fia. Bővebb infó itt. Lassan de biztosan körvonalazódik, hogy milyen lenne az a "más" politika...

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 22:40:23

@katje: a mi bűnözőnk jó bűnöző.

Scien* jó, Jobbik rossz. *mann jó, *thy rossz. Adócsalás jó, tojásdobálás rossz. Sciennetes póló jó, oroszlános mellény rossz.

ketroot 2010.04.20. 23:53:55

hvg.hu/itthon/20100416_elotte_utana

Lendvait "melegen" ajánlom... Így estére bemart rendesen.... Libabőrös lettem, a Szentségitneki....

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.04.21. 07:44:31

@ketroot: Lendvai olyan randa mint a szuronyos közelharc, Rogán Harry Potterre hajaz.

loláb 2010.04.21. 12:00:32

@Quain: Neked is sikerült megragadni a lényeget, gratulálok.

Rikki Harcos 2010.04.21. 12:04:53

iszonytató erőszakosan kampányoltak a Leinemannak, engem is majdnem megvertek az aktivisták, amikor megkérdeztem, hogy hogy gondolják, hogy a Halász Jánossal szemben itt bárkinek is esélye van...

"csak Debrecenben 32.000 munkahelyet teremtett a Zsolt", ordította a faképnél hagyott aktivista, érdekes, a mi szavazókörünkben csak 3 szavazatot találtunk

hatalmas kampány volt, lelkes aktivistákkal, nyilván lelkesek voltak, mert az ő előlegük bukott

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.21. 14:30:40

@El Topo (Sgt. Elias): te utolsó bedehuszár, menőzni/nem menőzni szánalmas.

f.m.j. 2010.04.21. 14:49:43

mandiner.blog.hu/2010/04/21/lmp_szdsz_bratyi_mandiner_tv

szdsz-lmp viszony... ezek egymás lakossági fórumjaira járnak

mégse lesz más a politika fijjúgg

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.06.19. 14:58:53

"Kassai Csilla:
2010. április 7. szerda 21:50-kor

Drága Zsolt!

Most nagyon sajnálom, hogy nem vagyok debreceni és nem a 2.számú választó körzetben lakom. Kívánom Nekek, népünknek és minden jóra való, jólelkű embernek, hogy győzzön a szeretet, az összefogás, a mergértés, a HIT és a BÉKE. Hiszem! Tudom! Hogy Isten országa ott lakik valamennyiünkben.Hiszem! Tudom, hogy nincs az a sötétség, ami akár egyetlen gyertya fényét kioltaná. Hiszek abban, hogy az élet szép, az emberek jók, a világ pedig pont olyan, amilyenné tesszük! Sok sikert kívánok szívem minden szeretetével! Kassai Csilla"

leinemannzsolt.eu/?p=45

süti beállítások módosítása