Skip to content


       Szűrés lista

Csaba töretlen mosollyal kampányol tovább

Végre nagy nehezen vége lett a választásnak és a velejáró plakát-, ígéret-, buzdítókampánynak, amit már mindenki a háta közepére kívánt. Fellélegeztünk, örültünk, hogy őszig nyugtunk lesz, de persze nem... egy szoci, ráadásul vereséget szenvedett szoci politikusnál nincs veszélyesebb: lesből támad a legvédtelenebb pillanatban.

Hiába, kíméletlenek.

Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt óriásplakáton hirdeti tegnap óta, hogy van egy jó híre a budapestiek számára. Még nem tudni, mi az, szombatig titkolja.

Figyelemreméltó könnyedséggel mosolyog, nem érdekli a tegnap (előtt), csak a holnapi őszi önkormányzati választással foglalkozik. Fél év hosszú idő, rengeteget lehet addig kampányolni az innen-onnan szerzett MSZP-s milliókból. Szó se róla, Csabi ritkaságszámbamenően kedves az őt finanszírozó pártjával: a nevüket nem, csak a logojukat felejtette le a kampányanyagról. A ZÖLD stílus egy picit megtévesztőnek tűnhet, de Horváth szerint semmi ilyesmiről nincs szó: "A dizájnról csak annyit, hogy tavaszi és figyelemfelhívó"

A meghívóval a postaládákat is megszórták,érzékelhetően kínosan ügyeltek az MSZP és a szocialista szavak leírásának mellőzésére, Csabi végig egyes szám első személyben beszél. Ez mondjuk remek 3in1 megoldás, mert ily módon sorsközösséget is vállal a budapesti "demokraták: baloldaliak, zöldek, liberálisok, konzervatív"-okkal (2in1: a Jobbiktól elkeríti magát), illetve Demszkynek és az SZDSZ-nek is odacsap egyet a "Változtassunk, hogy visszatérjen a bizalom a városba" felhívással. Mondjuk ez utóbbira semmi szükség nem volt, mert A) nincs már SZDSZ, B) Demszky nem indul ősszel. De Csaba valószínűleg úgy gondolkodott, hogy egy kis elhatárolódás sosem árthat.

 

Aki nem fél, hogy bekerül a Nagy Szoci Adatbázisba, az érdeklődhet Csabánál, hogy milyen jó híre van.

Őszre elkészül a 4-es metró?
Olcsóbb lesz a 4-es metró?
Olcsóbb lesz a Margit-híd?
Lecserélik a BKV-buszokat?
Vagy hogy Demszky már csavarozza a Gárdánakbelépnitilos-táblákat, és Angyalföldön kikiáltják a II.Tanácsköztársaságot?

 

Címkék: kampány mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr881954494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

derelyegrádi szellem 2010.04.27. 15:29:21

nekem is van egy jó hírem a büntetésvégrehajtási intézetek kigyúrt buzijainak:

Már nem kell sokat aludni, hogy megérkezzen egy snájdig, jóképű, és ahogy a plakátképet elnézem még sminket is használó cellatárs.

Kicsit Karcos 2010.04.27. 15:32:01

@derelyegrádi szellem: tán még a szemöldökét is kozmetikussal csináltatta meg. Jobb lenne, ha a fővárost is szakemberekre bízná.

érdektelen 2010.04.27. 15:32:22

Nem szabad valakinek a külsejével viccelődni, de ritka érdekes fej ez a Csaba.

ertunkvannak.hu/files/mirror/kepviselo/h027.jpg

Van valami a vigyorában, amitől a hideg futkos a hátamon.

Aprócska kérdés: miért kampányol most, 5 hónappal a választások előtt? Nem fél, hogy kifullad addigra az egész. Nyáron úgyis mindenki elfelejti.

érdektelen 2010.04.27. 15:34:03

@derelyegrádi szellem: Legyünk jóindulatúak, photoshop és szemceruza.

derelyegrádi szellem 2010.04.27. 15:35:47

@leila iron:

nekem inkább a szemceruza használat furcsa egy férfi esetében.

Bár egy nyár elég lenne ahhoz, hogy elfelejteném őt és egész tolvajbandát.

sz4sz4 2010.04.27. 15:39:30

@leila iron: nem photoshop az, ha jól látom ez a RomaShop v3.0 RAJ EDITION! Azzal lehet a bőrt ilyen "szépen" megcsinálni. Csak a csillagok és D&G feliratok lemaradtak,

Geza 2010.04.27. 15:47:28

@leila iron:
"Van valami a vigyorában, amitől a hideg futkos a hátamon."
Ha átszínezed az arcát vörösre, kicsit kihúzod a fülei hegyét, egy kis intenzív piroslás a szemébe, és kész is vagy, mehet egy C-kat. horrorfilmbe ördögnek.

Amúgy így szemből is látszik rajta, hogy az orra érdekes ívben hajlik a lefittyedő alsó ajka felé, ami elég gyakori jelenség a Jordán folyó környékén, bár az ezen archetípusra tartozáshoz az orr profilja még rácáfolhat. Van-e valakinek egy oldalról készült képe a jómadár elftársról?

Axum 2010.04.27. 15:48:07

Leiratkozni az info@mszp.hu oldalon lehet. LOL

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2010.04.27. 15:48:50

@sz4sz4: :) és valami frappáns idézet is kell, pl.: "Mondhatsz te bármit Engem úgysem érdekel, én már hercegként élem az életem!!4"

Tündér_Lala 2010.04.27. 15:50:54

Megállapíthatjuk, hogy az mszp új színe a zöld? Muhaha...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.27. 15:52:26

@derelyegrádi szellem: Easy baby!Mostmár a Megfelelő Ember a megfelelő helyen.:))
@Geza: Inkább az Indus és a Gangesz környéke.:))Mostanában én is keverem őket.

esef 2010.04.27. 15:54:37

@Geza:
Ööööö, szerinted Csabánk arab/palesztin?

skandigraun 2010.04.27. 15:54:54

0640-es szám? az sárga, nem zöld. Ráadásul pénzbe kerül.

derelyegrádi szellem 2010.04.27. 15:56:47

@Tigeri:

Jól látod! :-)

Most mát csak a többinek kell megfelelő helyre kerülni, és helyre áll a világ rendje.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.27. 15:59:30

@esef:

Mondom, hogy Móricka vagy, baszod.:D
Tudom is, hogy konkrétan milyen trauma ért.:D

mrnyzltn 2010.04.27. 16:04:31

@kinek1986: Kék. Ettől függetlenül tényleg pénzbe kerül.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.27. 16:04:36

@derelyegrádi szellem: Ne aggódj!A fideSSz 2/3-os terroruralma alatt,minden mszp-s t börtönbe zárnak vagy Dunába lőnek.:))(mondjuk 1-2-t én se bánnék) :))

Kartal (rezervált) 2010.04.27. 16:04:44

@leila iron: "Van valami a vigyorában, amitől a hideg futkos a hátamon." - ez az a vigyor, amit akkor látsz, amikor egy asztalon fekszel lekötözve meztelenül, és ő hentesbárddal a kezében azt mondja: "nem kell félni, nem fog fájni... bár lehet, hogy igen... de úgysem hallja senki a sikolyod..."

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.27. 16:05:10

Szerintem csak annyit hogy bejelenti, hogy az egész csak egy kurva nagy átverés volt, mármint az elmúlt 8 év. Felvették videóra és olyan nagy az érdeklődés a kész anyag iránt, hogy abból lazán visszafizetünk minden adósságot. Ákos már írja filmzenét hozzá, amit Ruzsa Magdival fog előadni a Pa-Dö-Dö-vel, miközben Bangó Margit alászínez a háttérben és végül köszönti Orbán Viktort a Magyar Népköztársaság új miniszterelnökét.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.27. 16:08:22

Van egy jó hírem Budapest.
1. Be tudom kötni a cipőfűzőmet egyedül.
2. Szobatiszta lettem
3. Átköltözöm Szlovákiába

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.27. 16:08:58

@Kartal (beleszól):

Kerestél egy képet profilból, hogy kampós, vagy nem kampós?:D Eszem megáll!:D

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.04.27. 16:09:56

@Axum: Ha véletlenül a crm@mszp.hu címre küldtem a leiratkozást, akkor most tudják, hogy nem vagyok szoci?

arlequin 2010.04.27. 16:11:47

@El Topo (Sgt. Elias): hol? ebben a tumultusban, nehéz lesz parkolóhelyet találni.

@DexterMorgan78/Séfbácsi: ez már három. vagy egyszerre oldja meg?

@Kartal (beleszól): van valami valóban pszichopata a vigyorában.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.27. 16:15:23

Szóval érdekes a cucialisták színváltása. Bár Molnár Gyullának nem jött be. Neki asszem már a kék lesz a fétis! :D:D:D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.27. 16:15:53

@arlequin:
Ezek csak opciók. De gondolom valami olyasmi lesz, hogy mindenki nyugodjon meg ő igenis vállalja a baloldaliságot és nem retten meg, elindul a főpolgármesteri székért. Csak azt nem kalkulálják bele, hogy szavazati szempontból soha nem volt ennyire megosztott a baloldal, főleg Pesten (hahó az LMP is fog főpolgármester jelöltet indítani és itt a legerősebb) Szóval szoci jelöltként esélytelen lesz.

dr. Aullah 2010.04.27. 16:15:55

"egy szoci, ráadásul vereséget szenvedett szoci politikusnál nincs veszélyesebb: lesből támad a legvédtelenebb pillanatban."

HEHE, ez vicces.

Amúgy most már mindig ez lesz? Pirosból átmegyünk zöldbe? Ez az új trendi? Mekkora egy tenyérbemászó képe van.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.27. 16:17:21

@Noname Cowboy:
Gyulát láttam múltkor a gázosító plázában. Bazzeg azért tud élni, olyan kibaszott jó csajjal sétafikált, ja és nem a lánya volt, még ha ránézésre az is lehetett volna:)

reKorrekt 2010.04.27. 16:21:16

"Elkezdtük Budapest rendbetételét" Most???

A képe meg úgy szét van photoshoppolva hogy a legsukárabb myvipes rajcigány is megirigyelné.

arlequin 2010.04.27. 16:24:36

@DexterMorgan78/Séfbácsi: bele lesz az kalkulálva. legalább is ajánlom nekik, különben nem szavazok rájuk. mondjuk akkor sem. rájuk esetleg pallossal húznám az ikszet..

karauz 2010.04.27. 16:45:34

van egy jó hírem Horváth !
nem kell májusig várnod, elmondom neked: vége a dalnak !

fell bandi 2010.04.27. 16:59:31

@reKorrekt: igen, azt mondják, elkezdték. biztosan abban bíznak, hogy ez még enyhítő körülmény lehet ...

Kartal (rezervált) 2010.04.27. 17:02:39

@El Topo (Sgt. Elias): kíváncsi voltam, ha már így szóba került :DDD

Kicsit Karcos 2010.04.27. 17:06:24

@DexterMorgan78/Séfbácsi: nekem eddig SZDSZ 2.0 volt az LMP, de már nem vagyok róla meggyőződve. Adok nekik egy kis bizalmat, amit persze könnyű eljátszani. Okosabbnak tűnnek a permanensen fasisztázó, tito ortizoló SZDSZ-nél. Szerintem fogják, hogy nem csak a magyarok magukra haragításával lehet liberalizmust csinálni. Mindenesetre eddigi megnyilvánulásaik jóval korrektebbek voltak, mint a fidemeszpéé.

karauz 2010.04.27. 17:07:41

www.horvathcsaba.hu/

tipp : van az oldalon, egy ilyen, hogy "szóljon hozzá" :)

fell bandi 2010.04.27. 17:15:15

@karauz: próbáltam hozzászólni, megköszönve nekik az utóbbi évek fáradságos talicskázását. De nem látom az elküldött véleményemet a többi között. Igaz, a legújabb is sopánka néni tinikorából származik...

jágör68 2010.04.27. 17:18:22

Nem kerül előzetesbe- ez a jó hír?
Bedaráltuk a bizonyítékokat, titkosítottuk a maradékot

twitter.com/hangthebankers

karauz 2010.04.27. 17:24:02

@fell bandi: akkor te is bedőltél neki, mint én ! :)

kicsiben is példázza a komcsi szólásszabadságot !

arlequin 2010.04.27. 17:30:12

@El Topo (Sgt. Elias): most mit mondjak? még jó, hogy kiveszed a részed a munkából!

pakesz (törölt) 2010.04.27. 17:37:58

@leila iron: "Aprócska kérdés: miért kampányol most, 5 hónappal a választások előtt? Nem fél, hogy kifullad addigra az egész. Nyáron úgyis mindenki elfelejti."

2006 -ban a Fidesz mar a valasztasok utan rogton nekiallt, meg is lett az eredmenye...
most teszik a cocik ezt, allandoan sulykoljak az emberekbe az infot, hogy ott vannak, es van valami, majd oktoberben kiderul mennyire voltak sikeresek

arlequin 2010.04.27. 17:41:31

@El Topo (Sgt. Elias):
hát amihez gratuláltál, csak van valami alapja, nem?
mármint a gratulációdnak.
az tette fel rá a koronát.
valaki szokta volt itt emlegetni a szarkazmust, nem emlékszel rá ki volt?
tudod ez a nagy kavarodás...

cintu 2010.04.27. 17:53:38

Ez ott van a Nánási elején, ma eltekertem előtte. Röhögtem.

skandigraun 2010.04.27. 18:01:57

@mrnyzltn: Igaz, igaz... csak a színvakságom tette :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.27. 18:06:07

tudom ki ez a csabi

ő is egy a klingon bolygóról

olyan elf feje van, már csak a hegyes fülek kellenének a jaffának, és elmehetne statisztának a grincs 2-be

epres négercsók 2010.04.27. 18:32:41

Most valószínűleg csúnyán le leszek hurrogva, de azért elmondanám a véleményemet erről a főpm-dologról.
A Fidesz azért ne dőljön hátra nyugodtan, hogy hahh, megvan a kétharmad, majd ősszel végre Budapestet is beveszik. Francokat. Nem elég, hogy Budapesten az emberek sokkal jobban szerették mindig is a baloldalt, mint a jobboldalt, de a Fidesz Bp-en egy annyira vállalhatatlan figurát (--> Tarlós) indít, hogy azt aztán nem fogják megszavazni. Rakjátok már egymás mellé Csaba és Tarlós (akár fotosoppolt) képét is, hát sztem nem lesz nehéz eldönteni, ki a szimpatikusabb. Tarlósnak süt a fejéből a sötétség, nem hiszem el, hogy nincs a Fidesznek egy olyan embere, aki alkalmasabb lenne a jelöltségre. Egy ilyen elől Csaba simán elszedi a főpm-i széket, pláne, ha most elkezdődnek a népszerűtlen intézkedések, mert azért az nyilvánvaló, hogy ezután sem lesz kolbászból a kerítés... Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy ha az LMP tovább nyomja ezt a mostani vonalat, ők is jó eséllyel szállnak ringbe a tisztségért.
Nem a fideszt akarom fikázni ezzel, meg nem is vagyok szoci-szavazó (volt szadeszos végképp nem), de elég sok emberrel beszélgettem erről, és érdekes módon, még a hithű fideszesek közül is többen osztják a véleményemet...
Jöhetnek a kövek.

wandakutya 2010.04.27. 18:36:30

Lesz hideg virsli és meleg sör? Ott a helyem! De csak miután elköltöztem Angyalföldről. :))) A II.tanácsköztársaságot talán nem várnám meg. Biztosan előbb kikiáltják, mint ahogy a 4. metró elkészül. Csabóca csak egy dolgot felejt el: nem lehet új kuplerájt régi ku...-kal csinálni.

fell bandi 2010.04.27. 18:38:28

@epres négercsók: egyáltalán nem értünk egyet. Tarlóst ahányszor indult mindig polgármesterré választották a III-ker-ben, ráadásul mindig verseny nélkül, szinte nem is volt komoly kihívója. pedig azért ott is van jócskán panel, nem is kevés. az értelmi képességeiket valóban ne hasonlítgassuk össze, Tarlós egy kimagaslóan értelmes ember, a Horváth-tól még nem hallottam értelmes mondatot csak vigyorgást.

wandakutya 2010.04.27. 18:39:53

@epres négercsók: Kő kérdés? :)))) Azon kívül, hogy szerinted Tarlós sötét, még mit tudsz a rovására írni? Mármint konkrétan. :) Budipest megítélésben egyetértünk, aki meg azt várta, hogy holnaptól kalbászból lesz a kerítés, az hüjje. Mert már a kerítést is ellopták. :)))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.27. 18:50:55

@epres négercsók: Hallotad már Tarlóst és Demszkyt nyilatkozni????
Tarlós mérföldekkel érelmesebb mint ez a plyáca Demszky! Inkább Te vagy sötét jóbartát!

tudi 2010.04.27. 18:56:55

Az még elmegy, hogy zölddel kampányol a választás végén, de lopja az elempé programját is.
- Tiszta város (bazz csabi ezt a 8 év alatt nem tudtad elérni, pedíg nem elllenzékben vótál he)
-Közösségi terek (itt úgyancsak ismételni tudom az elöbb leírtakat HOL VOLTÁL AZ ELMÚLT 8 ÉVBEN, nem mutyizni kellett volna, hanem ezt megcsinálni)

epres négercsók 2010.04.27. 18:57:00

@wandakutya: Az alapján szimpatizálok (és nem ítélek), amilyen megnyilvánulásokat látok tőle. És nekem ha azt mondják, Tarlós, csak a tévében előadott Demszky- és BKV-ekézése jut az eszembe. Elfogadom, hogy ez nem ilyen egyszerű (nyilván), de írj le nekem mondjuk 3 olyan dolgot, amire nem csak azt mondta, hogy ez sz@r, meg ademszkyhülye, hanem előállt valami megoldási javaslattal, amit D. elutasított - mert mondjuk tényleg hülye. Bár, még ha most ki is derül, hogy ő lesz a következő Megváltó, nekem akkor sem lesz szimpatikus, sorry. De nem kell aggódni, azért ettől még Csabát se fogom megszavazni :)
És ha az utca emberéből indulsz ki, aki csak azt látja, hogy Csaba szépen mosolyog a mikroszkopikus méretű mszp-felirat mellett, Tarlós meg egy unszimpatikus (szubjetkív, tudom) fószer, aki mindig csak ekéz a tévében... Hát, nem mindenkinek fogod tudni konkrét intézkedésekkel alátámasztani, hogy miért Tarlós, mert nem fogja érdekelni őket. Az kevés, hogy mert csak a Csabáról tudható/sejthető, hogy sikkasztja az állami lóvét.

@fell bandi: Ha Tarlós egy kimagaslóan értelmes ember, és megnyeri a pm-i széket ősszel, egy Fidesz-kormány idején, akkor... meglátjuk, amit látnunk kell :)

fell bandi 2010.04.27. 18:59:00

@Noname Cowboy: ebben igazad van, de azért már a startnál mások az esélyeik. próbálj meg majd értelmes nyilatkozatot adni, ha a teszkóban lopáson kapnak és éppen pakolják ki a Nokiás dobozokat a hátizsákodból xDDD

epres négercsók 2010.04.27. 19:00:09

@Noname Cowboy: Az, hogy a Demszky mennyire egy idióta balfék, és hogy szintén vállalhatatlan (egyre inkább az), nem befolyásolja, hogy Tarlósról mit gondolok. Egy szóval nem mondtam, hogy Demszky, Horváth, vagy akár Gipsz Jakab jobb lenne nála.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.27. 19:02:39

@fell bandi: Bakker Demszky életében nem tudott rendesen nyilatkozni. Még a Nokiás dobozok levétele előtt sem. A múlt rendszer szamizdatnyomdászkodásáának történelmi emlékeiből él ez a féreg. Ki nem szarja azt már le.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.27. 19:03:31

@epres négercsók: De szerinted Tarlós miért nem vállalható??? Legalább egy érvet. Mert azt egy ellenzője sem tudott eddig felmutatni.

arlequin 2010.04.27. 19:07:53

@Noname Cowboy: tarlósnak jóféle abszurd/fekete humora van. nagydarab végterméknek tűnik, tele kicsiny megalkuvásokkal, de ezt nagyon bírom benne. 1000x jobb anyagból van, mint demszky. s tud rendet tartani, nem úgy mint az a szegény összetákolt demszky, aki a pulpitusba kapaszkodva retteg a néptől.

epres négercsók 2010.04.27. 19:14:31

@Noname Cowboy: Azért, amit fentebb is leírtam. Abban a kerületben, ahol ő polgármester, nyilván az ott élők tudják sorolni, hogy mi minden köthető a nevéhez. De úgy nagy általánosságban, amikor nyilatkozik, akkor csak azt lehet hallani, hogy ez így hülyeség, meg azt nem úgy kellett volna - ezzel még nem is lenne semmi baj. Csak ha azt próbálom felidézni magamban, hogy oké, de akkor milyen megoldást tudna a problémára, akkor nem jut eszembe semmi. Míg pl. Kósa Lajos elmondta a véleményét a közigazgatásról, hogy szarul működik, de elmondta mellé, hogy ezen hogyan és miképp lehetne változtatni, és meg is indokolta. Biztos Tarlóstól is elhangzanak ilyen dolgok, csak az hozzám valahogy még sosem jutott el. És csak az, hogy valaki a mostani vezetést ekézi (teljesen jogosan amúgy), még nem lesz elég ahhoz, hogy elhiggyem, jó főpolgármester lesz belőle. Mert kiállni a kamerák elé és fikázni (még egyszer mondom: jogosan!), ezt bárki meg tudja csinálni.

arlequin 2010.04.27. 19:21:05

@epres négercsók: a szélét vagy a közepét vegyem komolyan?
az epret pedig csak magában, esetleg porcukros tejföl és egy kis rozébor melléje.

epres négercsók 2010.04.27. 19:24:31

@arlequin: Én már leírtam, hogy nekem mi bajom van a Tarlóssal. Most akkor Ti jöttök, cáfoljatok meg KONKRÉT dolgokkal. Kértem feljebb, hogy írjatok három konkrét dolgot. Mert akkor én is hadd kérjem már, hogy ne csak lehurrogjatok, hanem támasszátok alá példákkal, hogy miért tévedek. És akkor el is ismerem, hogy tévedtem. Meggyőzhető vagyok, de csak érvekkel. Az nem érv, hogy az eperíz a négercsókban nem finom :)

vagyok59 2010.04.27. 19:29:20

Csaba, majd a bíróságon mondd el!

Donna (Cara)mba 2010.04.27. 19:58:46

@Noname Cowboy: Sziasztok! Végre megint Vbőr:))))))) Ma egész nap elvonási tüntetektől szenvedtem:(
Holnap hasonló nap vár rám, mint ma, de most: imhol vagyok:)

A fiam barátnője Tarlós önkormányzatánál írta a település-fejlesztésről diplomamunkáját.(már nem emlékszem pontosan, milyen aspektusból vizsgálta a kérdést, nem is lényeges), de ő azt mondta, hogy olyan jól vezetett, szervezett önkormányzat, hogy meglepődött. Segítettek neki rengeteg információval és ő úgy látta, hogy Tarlósnak van koncepciója, pragmatikus ember és jó vezető. Amúgy meg szigorú.
Én nem tudom, milyen vezetőegyéniség, de az tény, a lányka minden szükséges adatot megkapott, soha nem érezte, hogy ő ott nyűg lenne, hanem örültek, hogy ott nyüzsög és érdekli a téma. Szerinte jó koncepciójú ember, és következetesen végigmegy egy ügyön, mint a buldog:) Azért az nem rossz egy vezetőben, főleg ha közügyekben buzgólkodik, nem talicskát tol, mint Demszky.

kapdbeabalbokám 2010.04.27. 20:10:24

Valaha volt szerencsém látni az operában a Pillangó Kisasszonyt.
Hát ott Cso-cso-szán a szerencsétlen véget érő japán hölgy szolidabban volt sminkelve mint ez a bal. asz a plakáton.
Lehet, hogy egy a kozmetikus-sebészük Ildikóval?
Tarlós 2006-ban alig maradt le! Azóta szerintem csak csiszolódott, nem kéne helyből lehurrogni!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.27. 20:26:43

@Donna (Cara)mba: A nyilatkozataiból nekem is ilyen ember jön le. Csak hát a zavarosban halászóknak nem érdekük a rend.

epres négercsók 2010.04.27. 20:34:10

@Donna (Cara)mba: Tessék, végre egy érv, amit el is fogadok és tudomásul veszek. Milyen érdekes, hogy azok, akik engem itt lehurrogtak, semmi ilyesmit nem tudtak írni, kétszeri kérésem ellenére sem...
Na, jó éjszakát.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.04.27. 20:42:28

honnan gondolja csabi, hogy idén lesz önkori választás? megbeszélte orbánnal?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.04.27. 20:48:35

Demszky falván a seriff választás izgi, lesz az mán' egyszer hétszentség'.
Kár ,hogy az mszp is indul ,Tarlós vs. elempés nagyon zöld lehet nem lenne egyértelmű,aztán talán el lehetne mondani Horthy után szabadon ,hogy Budapest ződ' rongyokba öltözött.

Énbagoly 2010.04.27. 21:00:44

Biztod írta már valaki, de szét van fotóboltozva a feje. :S

De muszáj ilyen gyorsan megint baromságokat hallgatnunk?

arlequin 2010.04.27. 21:16:39

@Blás Sailor von Wolfhausery: "hogy Budapest ződ' rongyokba öltözött." LOL!
köszönöm szépen. könnyeket csaltál az ajkaimra. már csak a statárium hiányzik, amit már a jelenlegi állapotok között is simán bevezetnék. ha valakinek budapest kell, hát találkozzon annak következményeivel.

milyen vicces, amikor a közt. elnök 'kéri (lászló)' fel, hogy ki alakítson kormányt. képzeld, ha a maszopot kérné fel. hihihi. mennyire abszurd kicsiny országunk törvénykezése. sólyom pedig csendesedjen el. amíg lehet. mert nagy-nagy része van abban hogy idáig jutottunk.

lótumfaktum 2010.04.27. 21:24:48

@leila iron: -S mögötte van a cenzora-cenzura!!!! nagyasszonya. egy nagy 1literes botox fecskendővel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.27. 21:52:11

Ezt a plakátot láttam tegnap. Hihetetlen. Ezt a szintű nyomulást bunkó, ittas fazonoktól szoktam kapni, akiket látszólag egy jól irányzott, gerendával tarkón suhintással sem lehet lekoptatni. Látszólag.

z666 2010.04.27. 22:07:28

Hát, Budapesten a vörösök most is összesen 43%-ot kaptak, az őszig simán felmehet 51-re...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.27. 22:37:49

"Angyalföldön kikiáltják a II.Tanácsköztársaságot?"
Simán ez lesz.

Vagy simán csak annyi a jó híre, hog lelép innen, és máshol rontja a levegőt?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.27. 22:44:51

@ColT:
"Angyalföldön kikiáltják a II.Tanácsköztársaságot?"
Simán ez lesz.

Ááá! 1 nap alatt megbuktatja a kocsmák feldühödött népe, amint meghallja, hogy újra bevezetik az alkoholtilalmat.

wandakutya 2010.04.28. 00:50:15

@epres négercsók: Szóval csak a megnyilvánulásairól van szó, konkrétum meg semmi? Ravasz vagy, ravasz vagy! :))))) Egyet mondok, kettő lesz belőle! :)
1. A III. kerületben 16 évig volt polgármester, ami önmagában persze semmit nem mond, pláne Demszkáj 20 évével vetjük össze, de ott élő ismerőseim elégedettek voltak vele.
2. Demszkáj már bemutatta, mire képes. Okosabb lenne most másra hagyni a fővárost. Mivel Tarlósnak vannak polgármesteri tapasztalatai, ki kéne őt próbálni. Ilyen egyszerű. :)

eszkep 2010.04.28. 08:21:47

Ezt a négy pontot tudta felsorolni eredményük gyanánt ez a retardált szoci bugris???

„Elkezdtük Budapest rendbetételét, kitakarítását, parkjaink, aluljáróink felújítását, biztonságának javítását.”
Ez a dolguk!!! Ha ezt most „kezdték el”, mit csináltak előtte 20 évig???

„A Megyeri híd építésével összekötöttük Észak-Pestet Észak Budával.”
Csak épp a munkát végző alvállalkozók mind a mai napig nem kapták meg a pénzüket… Tán’ csak nem ellopták a fővállalkozókon keresztül???

„A Csepeli Szennyvíztisztító újra élő folyóvá teszi a Dunát.”
Csepeli Szennyvíztisztító teljes költségét az EU finanszírozta (mint az egyébként közismert).

„750 ezer budapestinek 30%-al kevesebbe kerül a távfűtés”
Ez nem eredmény, hanem a pofátlanság teteje! 5%-ra csökkentették a távhő ÁFÁ-ját, mindenki más meg 25%-ot fizet a gázra… Úgy, hogy előtte pont a szocik szüntették meg az energia kedvezményes adókulcsát!!!

Marcellusca 2010.04.28. 08:33:07

Ma sem lesz poszt? :DDDD

Mer' a tennapiakhoz nemigazán tuttam hozzászo'nyi. :)

Leiszingeres "polip" már követhetetlen. Ki, kivel, kiét, miét, mivel, és egyáltalán.
Állami pénzeken, az önkormányzatokat kifosztva/megkárosítva gazdagodnak, az adófizetők pénzén.

Volt OGY képviselők.
Utcaseprőket biztos keresnek most is. De parkgondozást már nem bíznék rájuk.
Vagy lehet szórólapozni.
De, asszem jelenleg nagy a túlkínálat.

Csabika meg elmehet a f.....!

sz4sz4 2010.04.28. 09:45:14

Bede Márton: Horváth úr, ha megválasztanák, a budapesti lakosok adóforintjanak kevesebb, mint tíz százalékát költené az imidzse fenntartásához létfontosságú Adobe képszerkesztő szoftverek beszerzésére?
Horváth Csaba: Igen.
Bede Márton: Köszönöm az interjút!

Nilito · http://nilito.freeblog.hu 2010.04.28. 09:49:58

A kék számok nem elég, hogy nem ingyenesek (a zöldekkel ellentétben), de még 6 jegyűek is (az MSZP-é 334455 a szórólapra nyomtatott 3344555-tel ellentétben).

anarcho78 2010.04.28. 10:59:49

visszanöveszthetné a szemöldökét a koma végre

misztikus alfahím 2010.04.28. 12:14:42

@arlequin:

"sólyom pedig csendesedjen el. amíg lehet. mert nagy-nagy része van abban hogy idáig jutottunk. "

De mennyire igazad van! Simán magához ragadhatta volna a (túl)hatalmat (ki használta először ezt az idióta szót?) és szembe menve az alkotmánnyal szétkergethette volna az országgyűlést már 3 évvel ezelőtt és kiírhatott volna előrehozott választásokat. Ma nem itt tartanánk! Ő tehet mindenről.

(balfasz vagy, bocs)

kovacssteve 2010.04.28. 12:18:16

Ki ez a GYÖKÉR? Komolyan kérdezem!

geb@sz 2010.04.28. 12:19:02

"Van egy jó hírem!"
Ahogy a plakátot elnézem, ez egy bátor Coming out lesz...

marselluswallace 2010.04.28. 12:19:11

Esélyük sincs, vegyék már észre!

SiKom 2010.04.28. 13:30:21

Azért az tetszik, hogy a Fideszes budapesti eredményeket is besöpri az MSZP magának (pl. V. kerület - Rogán Antal), pl. bazilika mögötti sétálórész, új főutca, stb.

SiKom 2010.04.28. 13:31:57

@eszkep:
"750 ezer budapestinek 30%-al kevesebbe kerül a távfűtés"

Na igen, de nem azért, mert kevésbé lettek pazarlók a panelházak.
Nem azért, mert végre hőszigeteltek, nyílászárót cseréltek.

Hanem azért, mert az állam áttolt rengeteg pénzt a gázműveknek.
Ráadásul ez évente újra és újra kidobott pénz.

FradiDani 2010.04.28. 14:59:50

A válaszlevelet meg küldjük vissza nekik!!! Így 50-60 forintot veszünk ki az mszmp zsebéből :)

fell bandi 2010.04.28. 16:21:16

@FradiDani: ez csak a minimum! Tőlem 12-t fog kapni minimum, az egész házét. Csak legyen kedve (és gyomra :)) kibontogatni mindet ...Annak idején a szadesz is kapott tőlem sok válaszlevelet, ott még az utángyártás is játszott, nyomdai úton... Lehet, hogy az volt az utolsó szeg a koporsójukba???

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.30. 23:25:47

"Május elseje mindig is fontos dátum volt a Magyar Szocialista Párt életében. Sok éven át ez a nap elsősorban a munka és a szolidaritás ünnepét jelentette, ma emellett az újrakezdés, az újraindítás lehetőségét is.

Holnap a Városligetben és az ország sok helyén a szocialista majálisokon zászlót bontunk és elmondjuk, hogy képzeljük el Magyarország és az MSZP megújulását, jövőjét.

Elmondjuk, mit tanulunk a hibáinkból, és azt is, hogy mire vagyunk büszkék. Elmondjuk mindenkinek, hogy az ellenzék legerősebb pártjaként továbbra is mi képviseljük a baloldal, a demokrácia és a haladás eszméjét, hogy miként akarunk nyitott, nemzeti, demokratikus és karakteresen baloldali néppárttá válni.

Elmondjuk, hogyan akarunk a munka becsületéért, a munkájukból és nyugdíjukból élők, a munkát keresők érdekében politizálni. Azokért, akik csak saját munkájukra és a közösség összefogására, szolidaritására számíthatnak. Holnap azt mondjuk: fel a fejjel, baloldal - készülj a megújulásra, MSZP!

Mindenkit sok szeretettel várunk a Városligetben és a vidéki majálisokon.

Lendvai Ildikó

pártelnök"

Kartal (rezervált) 2010.05.01. 15:00:03

Ez tényleg hülye???
Ez tényleg hülye!!!
www.origo.hu/itthon/20100501-ingyenes-tomegkozlekedest-igert-az-mszp.html

A vidékiek meg dögöljenek meg! A rohadt anyád Horváth! Ez volt a jó híred?

Kartal (rezervált) 2010.05.01. 15:02:26

@laspalmas: lendvai pedig azzal tenné a legnagyobb szolgálatot a hazájának, ha felkötné magát egy lámpavasra!

fokabacsi 2010.05.01. 18:17:27

@Kartal (beleszól): Uram hallgasd meg a könyörgésünket!!

süti beállítások módosítása