Skip to content


       Szűrés lista

Ácsi gyerekgyilkosság

Szekuriti Blogger bloggerkollega írása:
Egy 28 éves férfi megölte 27 éves élettársát és annak két gyerekét a Komárom-Esztergom megyei Ácson. A két, 9 és 10 éves gyereket és anyjukat halálra késelte az elkövető, aki utána felakasztotta magát. Szeretnék írni arról a tökéletes összefogásról, ami lehetővé tette, hogy a kisgyerekek ilyen „szép” halált haljanak.
 

 

1. Pompás életkörülmények. Az igazi apa éppen börtönben ül, mert 2004-ben megölt és kirabolt egy 27 éves almásfüzitői benzinkutast. Ezután a két kicsi intézetbe került, majd 5 évig nevelőszülőknél éltek, míg 1 éve visszakerültek anyjukhoz. A család segélyből élt, az anya 3 hónapig, június végéig közmunkásként a várost takarította.

2. A pótapa verte a feleségét és a gyerekeket is. Az egyik helybeli már azt nyilatkozta, hogy a nevelőapa verte a családot. Jó magyar szokásként azonban mindenki félrefordította a fejét.

3. A nevelőapa pszichiátriai kezelés alatt állt. A helyiek azt is elmondták, hogy a férfi nemrég mehetett haza, úgymond saját felelősségre. Ez már az egyik fő droidság a történetben, nem értem, miért kell hazaengedni egy pszichiátriai beteget. Ha gyereket késel, akkor saját felelősségre teheti csak meg, mert aláírt egy papírt? Nem akkor kell kiengedni egy beteget, ha már meggyógyult?

4. Topon a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat. A családot elvileg folyamatosan ellenőrizte ez a szolgálat. Nem tűnt fel, hogy a verésektől a gyerekeknek sérülései vannak? Vagy a nevelőapa olyan mester volt, hogy elvert mindenkit látható sérülés nélkül? Akkor biza' nagy varázsló lehetett! Vagy inkább tudott mindenről a szolgálat, de inkább nem szóltak bele, vagy ők is kaptak fenyegetést, családkiírtás-igéretét, stb?

5. Az iskola szerepe. Nem mellesleg a két gyerek iskolába járt, második és harmadik osztályba, ott sem tűnt fel semmi? A tornaórán a kisgatya felvétele után nem kérdezte senki, miért estek le már harmadszor a gyerekek a lépcsőn a héten, hogy kék foltjaik vannak? Nem vették észre, hogy a veréstől a gyerekek valószínűleg kisírt szemmel, fáradtan jöttek iskolába? Nekem 15 éve falusi iskolásként egyik osztálytársamat intézetbe vitték, mert a szülei nem foglalkoztak vele, és az igazgatónő lépett a gyerek érdekében. Akkor itt hol volt az osztályfőnök, az igazgató?

6. Az apa kiüzent a börtönből. A börtönben ülő apa azt üzente, ha felesége összeáll az elkövetővel, kiírt mindenkit.

 

Tehát akkor összegzés. Van egy pszichiátriai beteg, akit kiengednek az intézetből. Van családsegítő szolgálat, iskola, szomszédok, akik magasról leszarták a gyerekek helyzetét/ homokba dugták a fejüket, így a nevelőapa úgy terrorizálta a családot, ahogy akarta, a gyerekek nem kerültek vissza a védelmet jelentő nevelőotthonba. Az valódi apa kiüzent a börtönből, erre a nevelőapa még jobban megkattant, és ő írtott ki mindenkit.

Felelősök? Talán egy szép kis börtön annak, aki ön- és közveszélyes embert kienged a társadalomba. Meg börtön/kirúgás/vízbefojtás a családsegítő szolgálatnak is, hogy mindezt hagyta. A szomszédokat nem is minősíteném, az apát meg remélem felhúzzák a zászlórúdra, miután értesülnek okos tettéről a cellatársak. És persze ott a magyar állam, amiért nincs ellenőrzés a családsegítőkre, nincs pénz a pszichiátriai elhelyezésre.

Komolyan mondom, ha tevezni kellett volna, akkor sem lehetett volna szebben összehangolni ennyi sok ember munkáját. Tökéletes összhang és beleszarás: két gyerekkel kevesebb. RIP.


zero:
Mint kiderült, a férfi öngyilkosságot kísérelt meg, de ilyen esetben nem lehet mást tenni, másnap ki kell engedni a kórházból. Nem vicc, ezt nyilatkozta dr. Gaszner Péter pszichiáter:
"Lehet egy hirtelen impulzus következménye is az öngyilkossági kísérlet, amelyet a beteg később megbán. Ám a kezelőorvosnak akkor is nagyon nehéz dolga van, ha fennáll annak a gyanúja, hogy valóban pszichés betegséggel küzd a páciens. Ugyanis minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy saját felelősségre, szabad akaratából távozzon, úgy, ahogyan a tragédiát megelőzően Cs. Krisztián is tette. Akarata ellenére bent tartani pedig csak akkor lehet valakit, ha kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a beteg közvetlen veszélyeztető állapotban van. Ha színleli az egészséges állapotot, ilyenkor a pszichiáter szinte semmit sem tehet."

Öngyilkossági kísérlete volt?
Idegileg instabil?
Hazamenne?
A viszont látásra!

Címkék: rendőrség botrány társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr242240539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ivanhoe 2010.08.23. 13:26:28

Én úgy tudom, hogy az apa most szabadult volna a börtönből és az anya vissza akart menni hozzá. Egyébként a gyerekeken semmit sem lehetett észrevenni, nehezen kezelhetők voltak de ez minden.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.08.23. 13:30:25

- Na, hogy érzi magát?
- Sokkal jobban, doktor úr, már egyáltalán nem akarok öngyilkos lenni. Minden vágyam, hogy újból otthon legyek, és megölhes... izé, megölelhessem a családomat, a két büdös köl... izé, édes kis lurkókat és a riheron...őőő, odaadó feleségemet.
- És nem fél az apától? Azt mondta, ha kijön, mindenkit megöl.
- Ááááá, addigra már rég halott lesz mindenki.
- Jól van heteske, látom, a helyes útra kezd térni, csak így tovább. Hazamehet, és ne feledje, kerülje a balhét, és mozogjon sokat. Ép testben ép lélek!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.23. 13:32:58

Ez itt volt a megyében. Borzalmas. Borzalmasan fiatal család, és rohadtul el tudom hinni, hogy ez a nyamvadt gazdasági helyzet az oka. Volt már egy pár, akik megölték a gyereküket, mert úgy eladósodtak, hogy a puszta létezést nem bírták garantálni, még maguknak sem. Egyszerűen szörnyű.
Főleg, hogy a természetben ugyanez folyik. A szülők táplálékhiányos időszakban végeznek utódaikkal, mivel képtelenek azok felnevelésére. Eljutottunk a tiszta ösztönök szintjéig. Mily csodás! Na erre mit köp a sok kondícionálás, "az ember a legfőbb, legistenibb lény" fanatikus, roppant kíváncsi vagyok.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.08.23. 13:38:56

Azt amúgy árulja el nekem valaki, az anyuka hogy hozta ezt össze? Először egy férj, aki megölt és kirabolt valakit, aztán meg egy ön- és közveszélyes pszichopata? Szerintem ő is meg akart halni, ha ilyenekkel összeállt, vagy neki akkor volt jó, ha rossz volt? AZ ilyennek meg minek gyerek? Szerintem gyerekvállalás előtt is ki kellene tölteni egy pszichiátriai/pszichológiai tesztet.

bazeltop 2010.08.23. 13:40:35

Hát tényleg nem törődnek sokat egymással az emberek, de ha meg igen akkor meg az a gond hogy a szomszéd mindenbe beleüti az orrát. Mindenesetre az ilyen durva dolgokat általában nem lehet előre látni, nem fogod tudni megmondani mikor kettan meg valaki teljesen, de az tény, hogy nem lett volna szabad kiengedni a tettest.

Mindenesetre nem kéne egy ilyen dolgot a gazdasági helyzetre fogni, mert ez egyszerűen hülyeség.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.08.23. 13:43:22

Akinek agybaja van, annak nincs saját felelőssége. Gyámról kell gondoskodni, majd ő dönthet saját felelősségére.

A Kojak Budapesten című film is hasonló esetről szól, annyi a különbség, hogy ott az áldozat csak magát gyilkolja meg.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2010.08.23. 13:48:03

@pszicho pete: Idézlek: Szerintem gyerekvállalás előtt is ki kellene tölteni egy pszichiátriai/pszichológiai tesztet.

Szerintem feltaláltad azt a módszert, amivel rohamosan csökkenteni lehetne a népszaporulatot.

Énbagoly 2010.08.23. 13:48:43

Egy ideig voltam családsegítők közelében. A szép elvek megvannak, csak a tényleges hatáskörük kevés. És azzal is rosszul élnek.
Persze, biztos jót akartak azzal, hogy a gyerekek visszakerüljenek az anyjukhoz, csak éppen nem tudom, valaki megkérdezte-e a gyerekeket.
Az akkor 8, és 9 éves kölykök addig biztonságban éltek. Utána belekerültek egy ilyen lehetetlen helyzetbe. Nem hiszem, hogy igazából bárki odafigyelt volna rájuk. Magukra maradtak tényleges segítség nélkül.

Megkérdezném azért, hogy ki mert rászólni már egy cigány családra, hogy bánjanak másképp a gyerekeikkel?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.23. 13:49:20

@pszicho pete:
Ha tudnád, hány ilyen ember mászkál az utcákon. Aki arra vár, hogy találjon egy kevésbé magabiztos nőt, megfelelő idő alatt zombivá neveli, közben meg magához szoktatja, hogy ragaszkodjon hozzá. Gyerek is bejön a képbe, mert család az család. És akkor így a külvilág se gyanakszik, hogy xar van a palacsintában.

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.08.23. 13:54:11

A gyerekek nevelőszülőknél voltak, csak nyárra m entek haza az anyjukhoz. Azt hiszem a kurucon láttam a gyilkos fénykélpt, még elmosódottan is látszik, hogy nincs mentálisan rendben. Különben agyermekjólétik, úgy ahogy vannak, csak bújtatottaknak munkahely. Nálunk két éve még négyen dolgoztak ott, ma már tízen, de a színvonal nem lett nagyobb.Az a kurva nagy liberális eszme betet elsősorban a gyerekeknek, mert még a rendőrség sem nagyon foglalkozik családi dolgokkal, s ha ez a vége m mindenki szörnyűlködik, de tenni ezután sem fog hasonló helyzetben lévő gyerekekért senki.

Énbagoly 2010.08.23. 13:54:40

@neccharisnyás útonálló: És ha már visszamegyünk az alapokhoz, akkor már a gyerekek nevelése terén is rohadt nagy bajok vannak. Még mindig azt várják el pl. a lányoktól, hogy engedelmeskedjenek.
Az én lányomat bántották az iskolában a fiúk, és ő nem hagyta magát. Mi volt az igazgató reakciója erre? Hogy a lányom legyen kedvesebb a fiúkkal, akkor majd biztos nem fogják bántani. Amíg ilyen elvek vannak még a pedagógusok agyában is, mit vársz egy átlagembertől?
Nagyon sok a kevésbé magabiztos nő, aki elhiszi, hogy mindenért ő a hibás.

eloszto · http://eloszto.hu 2010.08.23. 13:59:31

@Énbagoly: "Megkérdezném azért, hogy ki mert rászólni már egy cigány családra, hogy bánjanak másképp a gyerekeikkel? "
Egy blogger. Persze csak online.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.23. 14:00:01

@Énbagoly:
Á, mondom én. Nagy bajok vannak ebben a világban. Nemszeretem. Annyira nemszeretem. Felnőtt emberek egy kisgyerek megoldásaival és észjárásával, mikor a világ érett, bölcs döntéseket vár tőlük, és nem azt, hogy lessék, hogyan tudnak a dolgokból büszkén, égre meredő orral kihátrálni. Szerintem itt én most be is fejezem ezt itt, mert alapból nem vagyok most fullra jól agyilag, nem hiányzik még egy ilyen témájú társalgás. Üdvözletem.

Énbagoly 2010.08.23. 14:05:15

@eloszto: Online könnyű beszélni. Úgy én is tudok. De személyesen félnék megtenni. Félteném magam, és a saját gyerekemet a következményektől. Mert lennének.

@neccharisnyás útonálló: ilyen dolgokról sosem jó beszélni. De attól még léteznek.

Marcellusca 2010.08.23. 14:13:28

@neccharisnyás útonálló: Háááát, nem az a megoldás, Kisnaccsád, hogy homokba dugjuk a fejünket. :)
Ezt megteszik mások helyettünk. Pont azok, akiknek nem kéne!

Igaz, itt mi sem váltjuk meg a Világot, de legalább észleljük a problémát és beszélünk róla.

Ora Lis · http://irrumatio.blog.hu 2010.08.23. 14:13:49

Nagyon durva ami történt. Azt azonban nem tudom elhinni, hogy a tanárok, illetve a jóléti szolgálat nem vette volna észre, illetve nem jelezte volna, ha észlelik, hogy verték a gyerekeket. Sajnos a történetben jó néhány dolog csak feltételezés, illetve helyi emberek nyilatkozata alapján szapuljuk a tanárokat és a jólétiseket. Mindenesetre nagyon szomorú, hogy ez az eset megtörténhetett.

Énbagoly 2010.08.23. 14:16:41

@Ora Lis: bocs, de szerintem nem feltételezés. A gyerekek ott maradtak az anyjánál, meg az élettársánál? Igen. Megölte őket a férfi? Igen.
Ezek után nekem úgy tűnik, valamit nagyon elcsesztek.

Ora Lis · http://irrumatio.blog.hu 2010.08.23. 14:20:19

@Énbagoly: persze, teljesen igazad van. Én arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy feltétlenül előrelátható volt az eset. Persze csak addig amíg a férfi el nem követte az öngyilkossági kísérletet.

öööö...izé 2010.08.23. 14:21:37

az egész gyámügyi rendszer szar, úgy ahogy van, erőteljes reformra szorul...

Ha kicsit visszagondoltok, talán Enyingen a Sztojka család közelébe mert menni bármelyik rendőr???

Akkor ezek után a gyámhivatal 50 körüli Micikéje mit várhat?

2010.08.23. 14:24:08

Kicsit OFF lesz, de remélem nem gond.

Anno egy pár korábbi postban írta itt sok ember (asszem valamelyik blogger is), hogy azokat a gyerekeket, akik lopnak, rabolnak, erőszakoskodnak a társaikkal, stb., börtönbe kell zárni, meg lentebb vinni a büntethetőség korhatárát és hasonlók.
Most kérdezem én a postban írt eset figyelembe vételével:
Ha egy gyerek ilyen életkörülmények között "nevelkedik", akkor tehet arról, hogy lop, csal, hazudik, verekszik, rabol, fosztogat? A gyereket kell büntetni, és lentebb kell vinni a büntethetőség korhatárát? Vagy esetleg nem a gyereket kellene büntetni, hanem a szülőt, nevelőt, mert a gyerek nem tehet róla?
Ha egy gyerek ilyen életkörülmények között él, akkor tehet arról, hogy bűnöző lesz már 10-12 évesen?
Érdemes ezen elgondolodni, mielőtt valaki a büntethetőség korhatárát csökkenteni kívánja.
OFF vége.

Az esetre meg nem tudok mit mondani. Erre nem lehet.

Énbagoly 2010.08.23. 14:26:46

@Ora Lis: Aki öngyilkos akar lenni, az nem biztos, hogy utána gyilkolni akar. Inkább a magyar állapotokat mutatja, hogy egy tényleg alapos kivizsgálás, és szakemberrel való beszélgetés nélkül kijöhetett a kórházból az az ember.
Talán, ha leül vele egy pszichológus, és foglalkozik vele pár órát, akkor elkerülhető lett volna ez a végkifejlet. De gondolom erre sem elég szakember, sem elég pénz nincs.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.23. 14:31:47

Annyi hír van erről, annyi pletyka...Hogy a nő az öngyilkossági kísérlet után albérletet keresett, mert úgy gondolta, hogy a faszi megöli őket....Hogy a sok hitel miatt történt....Hogy a faszi világéletében agresszív típus volt, mostanra végleg bekattant..stb.

Sosem tudjuk meg, mi és miért történt pontosan, de egy biztos. Nem az iskolának, egyebeknek a legnagyobb a felelőssége, hanem tetszik vagy sem a nőnek. Mert kutyából nem lesz szalonna, vagdalkozó pasiból nem lesz mintaférj. Egyszer összeállni egy olyennel még lehet tévedés, másodszorra viszont már ha tudat alatt is, de szándékos választás. Akár mintakövetés alapján is, biztos nem volt a nő gyerekkora sem felhőtlen. Belátási képesség nagyfokú hiányosságaira utal, hogy ottmaradt, és odavitte a gyerekeit is, és tűrte, tűrette a bántalmazást. "anya".....

Az, hogy visszahelyezték hozzá a gyerkőcöket?
Majd jön háziszakértőnk, Bálnauhr és elmondja ő a hivatalos verziót.
Gondolom merev tárgyi követelmények vannak (lakás, munka, tisztaság), nem nagyon dönthetnek szimpatikusságra vagy szóbeszédekre alapozva. És első mindig a vérszerinti család, mert papíron az biztos szép, meg a statisztika is jól mutat, holott pedig tök egyszerű lenne a jobbsorsra érdemes gyerekeket rájuk áhítózó normális meddő pároknak örökbeadni. Mindenki jól járna.
Amiről senki nem beszél: mit érezhetnek a nevelőszülők?
Pénteken vitték volna nyaralni a fiúkat.
Gondoljatok bele.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.23. 14:32:35

@Marcellusca:
Tudja kedves, ez nálam abszolúte nem fej parti fövenybe helyezése. Épp, hogy nagyon is gerinctövön talál a téma. Azért nem fűlik a fogam ilyenekhez. Mindenesetre tény, beszélni kell róla. Hátha akkor több embernek nyílik ki a csipája, kicsit jobban odafigyel a környezetére, és észrevesz olyan dolgokat, amik végig ott voltak a szeme előtt, de valamiért mégse látta. Kicsit szociálisan felelősebbé kéne nevelni az embereket. Valahogy. Nemtom hogy.

guma 2010.08.23. 14:34:05

Szomorú tapasztalatom ilyen ügyekben és tudom, hogy a gyámügy (nevelőszülőknél voltak a gyerekek, tehát ez az ő területük!) semmiben nem segít.

Még a törvényt is semmibe veszi, hagyja a gyámság alatt levőre telepedni a lumpen réteget, adósságot csinálni, tönkre tenni mindent és egyszer sem visz oda rendőrt, hogy kik élősködnek ott. A család hiába kéri (évekig birták csak ők a rendszeres bírósára járást, ezek miatt)

Az az elv, hogy nem szólhatnak az életvitelbe a hivatásos gyámnak nem ez a dolga szerintük. Szóval rohad a rendszer és a szomszéd is hiába szól, mert minden, csak látszólagos és tehetetlené teszik még azt is aki tesz valamit.

Gyámság alatti ember (bár pont azért vették gyámság alá mert nem képes racionális életvitelre) dönthet mindenbe állítólag!

Na erre varjatok gombot...

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.08.23. 14:39:56

Még annyit tennék hozzá a témához, hogy elsőként az index címlapján lehetett erről olvasni, mint "breaking news". Nem tudtam elmenni emiatt amellett, hogy mindezt azért tették, mert "megint" kiírtott valaki egy cigány családot, hátha/biztos fehér volt, megint lehet majd jókat rasszistázni..
Tegnap meg a Bors címlapja..: 92 késszúrással ölte meg.. micsoda "szenzációs" cím..

Donna (Cara)mba 2010.08.23. 14:40:24

@Marcellusca: Nem hiszem, hogy Necc a fejünk homokba rejtésére biztatott! Én úgy vettem ki a reagálásából, hogy csak hozzuk, hozzuk címlapokon a szenzációs családirtásokat, de egy mukk nem hangzik el arról, mit kellene hát tényleg csinálni? Ki mondott erről még érdemlegeset, erről a jelenségről, szakember, politikus, felelős felnőtt, bárki érintett? Hiszen már nem elszigetelt esetekről lehet beszélni!
Az, hogy apák vagy anyák lesznek szimplán öngyilkosok, mert már nem bírják a kevéske betevő koncért való küszködést, az már nem is téma! Az, hogy nők ÖNAKASZTÁSSAL vetnek véget életüknek! Ez nagy szó a kriminálstatisztikában is!

Elveszett erkölcseinket (nem álszenteskedéseinket) kitől kérjük számon? Elveszett felnőtt felelőségtudatunkat kitől kérjük számon?
Azt, hogy már szeretni is elfeledtünk, kitől kérjük számon? Azt, hogy a társunkat is csak birtokolni tudjuk/akarjuk, kitől kérjük számon?
Azt, hogy elveszettük sokan majd minden reményünket, kitől kérjük számon?
Azt, hogy nem tudunk jövőt adni gyermekeinknek, kitől kérjük számon?

És vajon számon kértünk-e bármit a fentiekből akár magunktól, aztán meg a kisközösségünktől, folytatva a nagyig?

Nincs semmi elszámolnivalónk?

(Bocs, hogy épp neked írom. Szól ez magamnak meg mindenkinek itt, a szomszédban, a városban, a faluban, egész széles e honban).

Penya666 2010.08.23. 14:50:40

En annyit tudok hozzafuzni a dolgokhoz, hogy a benzinkutas akit megolt a kedves edesapuka kozeli rokonom volt. Es most olvasom hogy elvileg nemsoka szabadul. Pofam leszakad. Furcsa fintora a sorsnak, hogy neki is megoltek a gyerekeit mint ahogy o is megolte valakiet. Bar szerintem ez nem fogja meghatni. Ja es a neveloapukanak sulyos alkoholproblemai is voltak.

Énbagoly 2010.08.23. 14:52:01

@laspalmas: Hidd el, ezek a nők tényleg nem tudják felmérni a tetteik súlyát. Valószínűleg otthon is azt látta gyerekkorába, hogy a férfi veri az asszonyt, meg a gyerekeket. Mert hát férfi. Ha valaki ebben nő föl, akkor nem is érti, hogy lehet másképp is. Nagyon nehéz ebből az ördögi körből kitörni.
De pont ezért kellenének a szakemberek, akik erre odafigyelnek. Tényleg, és nem csak papíron.

Homeoffice 2010.08.23. 14:57:54

@Donna (Cara)mba:

Az az egyik legnagyobb baj a mai világban hogy az aggresszió divatossá vált.
Divat lett erősnek dinamikusnak lenni.
Ez is túlcsordul.

qwertzu 2010.08.23. 15:07:04

@Penya666: Igen, ez egy igazán durva mellékszál, hogy egy emberölés + rablás cselekményért csak 6 év jár. És látjuk menyit tanult az esetből: a börtönből fenyegetőzik, hogy ha kijön újra ölni fog.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.08.23. 15:09:17

@eloszto: nah, itt a pont. es meg akkor is rasszista.

liberalizmus? pfeej, mocskos gecik...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.08.23. 15:18:52

Kicsit offtopic, elnezest.

@csíz: az egyen hibaja ne legyen mar a tobbsegi tarsadalome! Ertem amit mondasz, hogy szegeny gyerekek rakurtak, mert ilyen elbaszott csaladjuk volt. De kerlek: ez nem mentseg a tettekre! Minden ember a sajat tetteiert felelos.

De, probalok elvonatkoztatni a te gondolatmeneted alapjan. Tegyuk fel, hogy igazad van es ugye a ket gyerek aki ezt a mintat latta a csaladban, nem hal meg, hanem mintakovetoen kis gengszter lesz belole. Mert ugye ezt lattak, es ezert az apuka/anyuka a felelos. A buntethetoseg korhatarat meg ne vigyuk lejjebb, mert szegeny gyerekek.

S akkor mit mondasz, mikor mondjuk a ket fiatal srac, teszemazt 13 eves korban agyonverik a 76 eves nagymamadat ket fagyasztott csirkeert? Aztan masnap hazamennek, de jo hecc volt, hiszen nem buntethetok. Akkor ki a hibas? a torvenyek, hiszen nem vedtek meg a mamadat? A szulok, mert igy neveltek a gyereket? tehat az apukat kell leultetned? vagy a mamad, aki kepes volt ket fagyasztott csirkevel ingerelni a szegeny sorsu gyerekeket?

Nem mondom, van racionalitas abban, amit mondasz. Ertem a mondanivalodat. De ez olyan, mint a kommunizmus vagy a liberalizmus: vannak benne elmeletileg jo dolgok, de a gyakorlati kidolgozasa az szarul sikerult mindkettonek.
Kicsit kozerthetobben: mindenki ismer - es en is ismertem - olyan emberkeket, akiknek volt valami gaz a csaladjukban, vagy nehez sorsuk volt. Ezen emberek egy resze / MINT PELDAUL EN/ eltitkoltam ezeket, szegyeltem, es SAJAT EROBOL talpra alltam, lekuzdve a hatraltato tenyezoket. Az emberek egy masik resze vinnyogva csinalta a szart, minden egyes problemanal elovette a halmozottanhatranyosvagyokjajjnekem kartyat, es ez moge bujt. Nem is lett mindbol ember! Mai napig ismerek egy ilyen balfaszt, aki mar 35 eves, de meg mindig arra hivatkozik, hogy jajj, iszik az apja es milyen rossz neki mentalisan.

Ne tegyuk mar az egyen problemajaert mindig a tarsadalmat felelosse! Erre szolgal ugye a regi mondas is: Segits magadon, Isten is megsegit!

Elnezest az offert, es mielott nekemesnek a jogvedok, mert hogy koszivu vagyok szegeny gyerekekkel es az anyamat, kerem, olvassak el az elejet a bejegyzesemnek, amiben arra hivatkozok, hogy a kollega gondolatmenetet folytatom.

turcsány karcsi elvtárs 2010.08.23. 15:22:11

mondjuk ki nyíltan: a cigányok minden törvény felett állnak, akiknek dolguk lenne segíteni a gyerekeken, azok sem tudnak mit csinálni, lazán kirugathatják őket rasszizmus vádjával (tanárt, családsegítőt, akárkit), a családkiírtós fenyegetésekről, tettlegességről nem is beszélve.

amíg saját belső törvényeik szerint élnek (amik szembemennek a joggal), csak rosszabbodni fog a helyzet.

2010.08.23. 15:31:13

Bezzeg ha szép csendben megfagytak volna az aluljáróban, a kutya se törődne a sorsukkal, reggel fapofával átlépnének fölöttük a munkába siető panelprolik: "már megint egy rohadt csöves." Ehhez képest pszihopata-apunak sikerült szembesítenie a társadalmat a saját ganyéságával. Csak azt nem tudta, hogy teljesen felesleges az egész, egy-két napig krákognak rajta az újságok meg a fórumok, aztán utána jön a következő ügy, ezt meg mindenki elfelejti, a nélkül, hogy bárki bármin is változtatna. Na ja, ahhoz tenni is kellene valamit, márpedig ennek a társadalomnak az ideálja a henyeség, munka nélküli, gyorsan gennyesre gazdagodni, és aztán élni az öncélú dolce vitát. Ezért nem fog itt előnyére változni soha semmi. Az ugyanis kényelmetlenségekkel járna!

Marcellusca 2010.08.23. 15:43:32

@neccharisnyás útonálló:
@Donna (Cara)mba:
Értem én, hogy miről beszéltek. És ez nagyon szomorú.

Hétvégén Éccsanyáméknál voltam, és erről is beszélgettünk.
Hogy valami nagyon megváltozott. Rossz irányba.
Az emberek nem törődnek egymással, közömbösek, tojnak egymás fejére.

Egyébként, ha bele gondoltok, hány családtól el lehetne venni a gyerekeket?
Hamár gyámhatóság és gyerekvédelem: Miért élhetnek, születhetnek gyerekek putrisorokban?
Azokat a szülőket simán be lehetne csukni kiskorú veszélyeztetésért.

Disznó Úr 2010.08.23. 15:44:45

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: Igazad van, ott a pont. Álnaivnak érzem a posztot. Amikor olyanokat olvasunk, hogy a "gyerek beleesett az emésztőbe" stb., először mindenki óhatatlanul egy átlagos családra gondol. Aztán látjuk az ajtólappal letakart derítőt, a putriszerű házat (parabolaantenna van) és tudjuk, honnan fúj a szél.

Ez a "társadalom a hibás" megközelítés már unalmas, annyiban van létjogosultsága, amennyiben a társadalmon a deviancia birkaszerű eltűrését kéri számon, ebben viszont igazságtalan, mert kopogjon be egy ilyen családhoz elmagyarázni a tudatos gyermeknevelés téziseit, akit megpuszilt a harapós ló.

Most persze a fejemhez lehetne vágni: lehet hogy éppen ezekből a gyerekekből lett volna a jövő Einsteinje, de ilyen családi környezetből ez nem valószínű, még akkor sem, ha a gyámhivatali ügyintéző naponta odamegy összeveretni magát.

Marcellusca 2010.08.23. 15:50:53

@laspalmas: Nem olyan egyszerű a képlet.
Mit láthatott az anya?
Szerinted?
27 évesen 10 éves volt a nagyobbik fia?
????????

Disznó Úr 2010.08.23. 15:53:29

@csernaja obca: "reggel fapofával átlépnének fölöttük a munkába siető panelprolik: "már megint egy rohadt csöves"

Elnézést, erre muszáj megint reagálnom. Ennél tipikusabb műliberális és aljas szöveget nehezen találni. A morált vesztett, emberi mivoltából kivetkőzött, fertőzött, kiszámíthatatlan embereket pusztán a lakás kiváltsága miatt kell elviselni a "panelprolinak"? Aki nehezen kinyögi a fűtésdíjat, neveli a gyerekeit?

Nagyon divatos ez a "megértő" szemlélet, amely csak a devianciát képes megérteni és annak jogokat vindikálni, a normalitást pedig büntetné. Lehet, hogy Te mindennap meglátod Krisztus arcát az aluljáróban fetrengőkben, azért kíváncsi lennék hogy tettél-e értük valamit, ha már a panelproliknak nincsen joga a biztonsághoz és az egészséges környezethez.

szkeptikus vagyok 2010.08.23. 16:00:05

Némi iróniával élve: szerencsére nem volt gárdista a közelben, így egyértelműen a társadalom a hibás...

Én megértem azt a gyerekvédelmist, aki nem mer szólni a cigány családnak, de a gárdista szülőktől elvenné a gyereket (megtörtént eset), mert ugye a kisebb ellenállás irányába haladva lehet eredményeket felmutatni. Én sem mernék a bűnözőcigánynak beszólni, de mondjuk hagynám, ha valaki mer...
Valójában az egész rendszer rossz a maga liberális felfogásával együtt. Ha nem a megélhetési gyerekgyártást támogatná; ha rablógyilkosságért nem 6 év, hanem kötél járna; ha a bűnözésre nevelő szülőt valóban büntetnék, ha gyereket nem több-kevesebb negatív mintát otthonról elsajátító cigánygyerekekkel tömött intézetekbe zárnák; ha valóban értékeket szívna magába a gyerek az iskolában is, és nem a fejkvótára utazó, kőliberális, párt-kapcsolatos igazgatónők osztanák az észt... De persze ez messze vezet.
Szegény gyerekek itták meg a levét. Genetikailag nem sok jóra számíthattunk tőlük, de azért becsületes emberekké válhattak volna, ha valami isteni csoda révén valakitől TARTÁST tanultak volna, és nem választották volna a kínálkozó könnyebbik utak valamelyikét.

Marcellusca 2010.08.23. 16:02:21

@Disznó Úr: Az a baj, hogy sok igazság van abban, amit írtok.
Próbálják a társadalomra tolni az egyén problémáját.
És felelősségét.
Mert könnyebb a társadalmat ócsárolni, mint az adott szituációban az egyén felelősségét keresni, megállapítani.

Marcellusca 2010.08.23. 16:07:28

@szkeptikus vagyok: Hát, ezt már nem tudjuk meg.
Pedig ott lett volna a lehetőség.
Ezek a gyerekek két példát is láthattak. Egyet a saját családjukban, ahol (pletykák szerint) volt probléma bőven és annak megoldására nem a legjobb megoldást választották a szülők.
Illetve a másik, a nevelőszülőknél lévő élet. Ahol jó dolgokat és a problémák más irányú megoldását is láthatták.
Nagy valószínűség szerint (gondolom én, naivan) az utóbbit választották volna későbbi életükben.

2010.08.23. 16:10:02

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

"S akkor mit mondasz, mikor mondjuk a ket fiatal srac, teszemazt 13 eves korban agyonverik a 76 eves nagymamadat ket fagyasztott csirkeert?"
Agyonverem a szüleiket. Nem, nem őket! A szüleiket.

"Akkor ki a hibas?"
A szülő. A gyereknek nincs olyan szintű felelősségérzete, mint egy felnőttnek - nem alakult ki még nála. A szülő a felelős érte. Így nyilván a szülőnek kell bűnhődnie is, ő a hibás.

De akkor most én mondok egy ellenpéldát:
8éves kisfiad játszik a játszótéren a többiekkel. Egyszer csak úgy döntenek, hogy az egyik gyereket utálják, kinézik. Majd utána úgy döntenek, hogy de jó hecc lenne, ha játszanának vele olyat, amit a filmben is láttak. Játszunk hát gyilkososat. És a többiek a te fiad vezetésével szándékosan felakasztják a mászókára a társukat. Vagy lelökik a magasból, agyonverik féltéglával, stb.
(Hozzáteszem, a gyerekek ha nincs figyelve rájuk, roppant mód erőszakosak tudnak lenni a másikkal, kisebbséggel, bármivel szemben. Ezügyben nézd meg a Valahol Európában lévő filmet: "Könyörgöm, akasszuk fel!")
És ekkor a gyereked gyilkos lett.
Szerinted ki a hibás érte? A gyerek? irány a börtön/nevelőintézet? Hiszen tudta, hogy nem szabad ezt tenni, mondtad már neki. Csukjuk le?
Vagy inkább magadat küldenéd a börtönbe helyette, és magadat tartanád felelősnek a történtekért?

Teljesen más az egyén problémáját nézni, ha felnőtt az illető. És megint más, ha a gyerekét nézzük. A gyerekért a felnőtt felel, az ő felelőssége, bármit is tesz a gyerek.
(Legalábbis így kellene működnie.)
Azzal, hogy a gyereket bünteted érte, nem érsz el semmit. Semmi elrettentő ereje nem lesz a hasonló szülők számára - ugyanúgy fogják (lopásra, rablásra) nevelni a gyerekekwt, mint a másik.
Megelőzni kell a bajt, és nem utólag büntetgetni. Ha meg már büntetgetünk utólag, akkor a fő felelőst büntesd, és ne azt, aki tudatlanul, manipulálva tesz ilyen dolgokat.
Egy gyerek nagyon könnyen manipulálható, befolyásolható. Még 16-18 éves korban is, nemhogy 10-12 évesen. Elég egy példakép neki, és máris azt teszi, amit az. Mint egy kismajom, utánozza.
Ha pedig a példakép rossz példával jár elől, akkor a kismajom is azt fogja csinálni. Oylan ez, mint a dohányzás. A gerekek nagy része azért dohányzik, mert a környezetében bizonyos példaképek és eszményképek azt teszik. Ő csak utánozza -> meg akar felelni a környezete elvárásainak. Minél fiatalabb a gyerek, annál inkább fontos neki ez.
Így egyértelmű, hogy a 10éves gyerek nem felelős azért, ha megöl valakit. Még akkor sem, ha éppen az én rokonomat öli meg.

@csernaja obca:
"ennek a társadalomnak az ideálja a henyeség, munka nélküli, gyorsan gennyesre gazdagodni"
Tökéletesen egyetértek. Bár azért hozzátenném, hogy gyors változás szinte soha nem zajlik le semmiben, ami kapcsolatos az emberi társadalommal (kivéve néha a forradalmak esetét). Mindig csak szépen, lassan alakulgat a dolog.

2010.08.23. 16:17:43

A két gyerekről, meg hogy mi lehetett volna belőle, csak egy kérdéssorozatot/"viccet" ha megengedtek:

"Két érdekes kérdés:

1. kérdés:
Ha ismernél egy nőt, aki épp terhes, már van 8 gyermeke, akik közül 3 süket, 2 vak, egy szellemileg visszamaradott, neki magának pedig szifilisze van, ajánlanád-e neki az abortuszt?

Dönts, mielőtt megnéznéd a választ.

2. kérdés:
Itt az idő, hogy megválasszák a világ új vezetőjét, és a Te szavazatod számít a döntésben. Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a vezető-jelöltekről (először dönts majd, és csak után nézd meg a lehetőségeket):

A - jelölt: Tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál döntései előtt. Két szeretője van. Zsinórban dohányzik és napi 8-10 Martinit iszik.

B - jelölt: Hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt ópiumot használt és minden este egy üveg whisky-t megiszik

C - jelölt: Kitüntetett háborús hős. Vegetáriánus, nem dohányzik, néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata.

Melyik jelöltre esne a választásod?

MOST dönts, ne less , aztán nézd meg a válaszokat!

A - jelölt: Franklin D. Roosevelt
B - jelölt: Winston Churchill
C - jelölt: Adolf Hitler

És mellesleg: ha az abortusz-kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp megölted Beethovent..."

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.23. 16:26:12

@csíz:
Na, jól befigyelt Roosevelt. Csomó olyan dolgot csinált, ami vagy jellemző rám vagy szimpatikus.
Beethoven viszont halott. A zenéitől úgyis megkattannak az emberek. Lsd. Clockwork Orange.

Marcellusca 2010.08.23. 16:27:41

@csíz: Igen.
A kivételek mindig erősítik a szabályt.

És mi van, ha nem születik meg az a bernáthegyi kutya? :DDDD

Kartal (rezervált) 2010.08.23. 16:30:23

Bocs, félig.meddig offolok, de ahhoz a kérdéshez, hogy az állam mennyire hibás, és ki mer beleszólni egy cigánycsalád gyereknevelésébe, két cikk jutott eszembe, idézek is belőlük:

"Több mint százan próbálták megakadályozni, hogy kilakoltassanak egy eladósodott, ötgyermekes családot. Az akcióban jobbikos országgyűlési képviselők is részt vettek. [...]
Körülbelül 100-150 tiltakozó gyűlt össze a XXII. kerületi Csöngő utcában kedd reggel, hogy demonstráljanak egy ötgyermekes család kilakoltatása ellen. A család néhány évvel korábban vett fel kölcsönt, hogy rendezzék adótartózásukat, azonban az összeg mostanra 22 millióra duzzadt." www.origo.hu/itthon/komment/20100615-otgyermekes-csalad-kilakoltatasa-ellen-tiltakoznak-budafokon.html?cmnt_page=1
Itt ki segített, ki adott lakást a kilakoltatott sokgyerekes magyar családnak? Az önkormányzat? Ááááá.... Leszarták őket, jó magasról.

"Lakat került egy Kossuth utcai önkormányzati bérlakás ajtajára Szombathelyen, mert úgy tûnt, hogy az ott élő háromgyerekes roma család elköltözött. Ők azonban visszatértek, és állítják: nem költöztek ki. [...] A Kossuth utcai lépcsőház falán barna foltok éktelenkednek: csokipudinggal pingálták ki a Kolompár gyerekek. És ez még a jobbik eset, hiszen a lakók elmondása szerint a gyerekek kis- és nagydolgaikat is rendszeresen az udvaron és a lépcsőházban végezték. A testvérek a lakókat is fenyegették, a földszinti lakás levélbedobó nyílásán kólát öntöttek be az ott élő vak férfi előszobájába. Érthető hát, hogy a lakók megkönnyebbültek, amikor azt hitték, Kolompárék elköltöznek... [...] Kolompár Sándor azonban – miután elhagyták a szerkesztőséget – felhívta Kővári Attilát, a szombathelyi lakásbizottság elnökét, aki úgy döntött: leveteti a lakatot a lakásról, és a család visszamehet a bérleménybe." - vagyis az önkormányzat lakást adott egy olyan cigány családnak, amelyről tudják, hogy gyerekeiket sehogy sem nevelik, és a kifizetetlen számlák, a kiköltözés sem volt elég indok arra, hogy onnan kirakják őket. Link: vasnepe.hu/kronika/20100821_volt_nincs_lakat_lakason

Tessék mondani, hogy van ez itt nálunk? Tudja egyáltalán valaki, hogy most akkor mi alapján döntenek az illetékesek pro vagy kontra bármilyen ügyben???

guma 2010.08.23. 16:38:05

@Marcellusca:

Nem is tudom mikor volt amikor az ellenzék pár éve tiltakozásokat szervezett, hogy ne lehessen a veszélyeztetett kis falukból, vagy a sorról kollégiumba vinni a gyerekeket...

@csíz: megleptél!

2010.08.23. 16:39:40

@Marcellusca:
Félreérted. Nem a kivételről van szó (legalábbis nem arra értettem).
Minden gyerekből lehet bármi. Persze adottság kérdése is a dolog, és nyilván Beethoven esetében is volt bene egy rakással. De megfelelő neveléssel szinte csodát lehet művelni. Bármely gyerek lehet akár miniszterelnök ... na most nagyot mondtam én is, elő a remek példákkal! :D
Na, szóval lehet bármelyikből atomfizikus, kiváló tanár, feltaláló, művész vagy bármi más. Csak a neveléstől függ. A szülő, az óvónő, a tanár - ezeken múlik minden.

Marcellusca 2010.08.23. 16:47:20

@csíz: Nem csak azon.
Sok, az biztos, de nem csak rajtuk múlik.
Kell egy alap beállítottság, érdeklődési kör, tehetség. Is.
Lehet, belőlem nem neveltek volna jó zenészt szüleim, mert nem különösebben érdekel, és lehet, tehetségem sincs hozzá (bár jó hallásom van). Míg húgom hegedűművész lett.

Szóval sok múlik a nevelésen, de fel kell(ene) ismerni, hogy milyen irányú nevelés a legcélravezetőbb.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.08.23. 16:48:37

@csíz: ezzel a liberalis maszlaggal mit bizonyitasz?
hogy vannak kivetelek?

Ezeknel javasoltal volna abortuszt? :

ciganybunozes.blog.hu/tags/gyerekcs%C3%ADny

En meg utolag is. Es itt is csak a szulo a felelos?

A liberalizmus addig olcso, amig mas faszaval veri az ember a csalant. Amint a sajat hozzatartozod kerul ciganybunozok altal a daraloba, egybol halkul a libsi sopankodas.
Nem igy van?

regression 2010.08.23. 16:48:38

@csíz:
Az Raegen volt aki asztrológusokkal konzultált, nem Roosevelt.

Churchill -- háát... Jobb példád nem volt? Őt én nem tekinteném pozitív példának.

Beethoven anyjának nem volt szifilisze, ez baromság.
Beethoven a legidősebb gyerek volt (aki előtte született az nem élte túl az újszülött kort, de nem volt sem süket sem vak, se sérült).

Még egyéb baromságod van?

szkeptikus vagyok 2010.08.23. 16:50:52

@csíz: nyilván mindenkiből lehet nagy ember, csak ennek rendkívül kicsiny a valószínűsége. Egyrészt ugye ott vannak a fránya gének, a születéskor várható IQ, ami részben örökletes. Aztán ott a nevelés, a családi minta. Ne felejtkezzünk el róla, hogy az első 6 év sorsdöntő. Ugyanis csak utána jönnek a tanárok, pedagógusok. Addig csak a tv, meg a szülők jobb esetben. Persze innen is fel lehet állni, de nagyon kevesen vannak, akik előbb tudnak párzani, mint késsel villával enni, aztán mégis atomfizikussá válnak.

regression 2010.08.23. 17:01:33

@szkeptikus vagyok: Ugye nem vetted be a Beethoven-es Urban Legend-et? Mondd hogy nem. Nézzél utána jó? Szépen kérlek. Szkeptikus vagy, tedd a dolgod és kételkedj.

2010.08.23. 17:14:19

@Marcellusca:
"de fel kell(ene) ismerni, hogy milyen irányú nevelés a legcélravezetőbb"
Így van. És ezt _is_ a nevelőnek kell(ene) felismernie.

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Amit most sikeresen belinkeltél, azt nem nevezném hiteles forrásnak, ha meg nem sértődsz.
Egyébként meg közöm nincs a liberalizmushoz, de oda se neki. Egyszerűen csak van némi fogalmam az emberi gondolkodásmódról, pici rálátásom van a pedagógiára, pszichológiára, és emberekkel is foglakkoztam már egy hangyányit.
Te mennyit foglalkoztál már életedben emberekkel? Oktattál már embereket, irányítottál már másokat?

@regression:
Látom, gondot okoz számodra a szövegértelmezés, ezért szólok, hogy ez egy idézet volt. Tudod, az idézőjelekről könnyen felismerhető. A hsz-ed többi részét meg nem kommentelem, mert érdemtelen.

@szkeptikus vagyok:
Mint írod is:
"Aztán ott a nevelés, a családi minta. Ne felejtkezzünk el róla, hogy az első 6 év sorsdöntő."
pont erről beszélek.
nevelő nem csak tanár lehet! Sőt! A szülő az első és legfontosabb nevelő. ha az elcseszi, akkor a tanár már csak próbálkozhat megfordítani a folyamatot, de nagyon nehéz neki.
A gyerek születésével nincs semmi eldöntve. A születése után jön az, amikor már eldőlnek dolgok. Ha a gyerekel már korán foglalkoznak, _nevelik_, akor bármi lehet belőle.
Ergo amíg gyerek a gyerek, addig a nevelő/szülő felelőssége az, amit a gyerek tesz.

szkeptikus vagyok 2010.08.23. 17:16:07

@regression: ez Beethoventől független (bár elismerem, nem néztem utána). A magyar történelem gazdag azokban a személyekben, akik nagy szegénységből indultak, de tehetséggel, kitartással sokra vitték. Valószínűleg a (tisztességre) neveléssel nem volt hiba. Szóval matematikai esélye annak is van, aki "mélyszegénységből" indul, bár a pocsék génállomány, és a nevelés hiánya szerintem nem éri meg a fáradtságot, hogy a többségi társadalom kárára azon kísérletezzünk, hogy hátha ő lesz az, akire a jövőben minden cigánymosdató blog hivatkozhat, mint perspektíva.

Én a pincémben levő almából indulok ki. Jól mutatja ugyanis a világi folyamatokat. Ősszel még csak néhány almán látszanak a romlás jelei, de ha nem dobom ki azokat azonnal (nincs újabb esély, nem próbálom meg győzködni, hogy az egészséges almákról vegyen példát, egyszóval csúnyán szegregálom őket), akkor képesek az egész ládát megrohasztani.
Szóval szép dolog a liberalizmus, de már az almáknál sem működik...

2010.08.23. 17:27:26

@Disznó Úr: Undorító, de tipikus példáját adtad a fogyasztói nyárspolgár gondolkozásának. "Én, aki fizetem a fűtésszámlát" "én aki fizetem az adót" "én, aki nyögök a suzukihitel miatt" én-én-én mindig csak én, a társadalmi problémák semennyire sem érdekelnek engem, hallani sem akarok róluk, a csövesek mind alkoholisták, a vidéki tartós munkanélküliek pedig lusták és rosszindulatúan spekulálnak a segélyre, minek fizessek én adót, azér, hogy nekik adják? Naná hogy én is lecsalom, amit csak tudok, ki is jön belőle egy kisebb plazmatévé vagy egy prosztó-nyaralás Tunéziában. Hogy dögölnétek meg mindahányan, rohadt érzéketlen, anyagias tuskók, még neked van képed felelősségre vonni engem? hahaha! Ha egyszer disszidálok ebből a szép kis országból, az azért lesz, mert a hozzád hasonló nagyképű kis fikamatyik társaságát kezdem piszkosul megunni.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.08.23. 17:29:10

Látom volt róla szó, hogy ilyen helyre nem megy a családvédelmis, vagy ha megy is, akkor nem tud semmit csinálni, mert megfenyegetik. Sajnos ezt nem tudom elfogadni, ha ez a dolga, akkor legyen ez, szomorú dolog, hogy az állam nem védi meg őket sem. Így gyakorlatilag az állam hanyagsága/tehetetlensége vezethető vissza a családvédelmisek hanyagságára/tehetetlenségére.

regression 2010.08.23. 17:32:21

@szkeptikus vagyok: "Valószínűleg a (tisztességre) neveléssel nem volt hiba."

Ez a lényeg. Nekem semmi bajom a szegényekkel, nem akarom én elvenni a gyerekvállalás jogát tőlük, csak ne tegyünk úgy, mintha minden zseni szegény lett volna. Az a helyzet, hogy az elsöprő többség középosztálybeli volt (polgár, kisnemes, lelkész, stb). Többen is nyomon követték a zsenik családfáját, többek között Ceizel is.
Épp olyan kevés szegény mint amilyen kevés gazdag volt köztük. Mert a lényeg nem a pénz, hanem a stabil családi háttér. Ehhez nyilván kell valamennyi pénz, de afölött lényegtelen a mennyisége.

@csiz
"Látom, gondot okoz számodra a szövegértelmezés, ezért szólok, hogy ez egy idézet volt. Tudod, az idézőjelekről könnyen felismerhető. A hsz-ed többi részét meg nem kommentelem, mert érdemtelen."

Faszomat érdekli, hogy idézted-e vagy sem. A tényszerűnek feltüntetett adatok többsége hamis volt. De téged az igazság cseppet sem érdekel, csak a saját igazságod, amelynek érdekében úgy érvelsz, hogy hazugságokat terjesztesz. Aztán azzal mosakodsz, hogy csak idézted. Meg nem tudok szöveget értelmezni.

2010.08.23. 17:35:54

@regression:
Csaxólok. Nem volt tényszerűen feltüntetve. Még írtam is, hogy csak egy "vicc". De nem baj, további jó nyivákolást.

Disznó Úr 2010.08.23. 17:56:24

@csernaja obca: Érdekes, hogy a felsorolt gondolatokat én sosem tettem magamévá, úgy látom Te igen. Elég gondolattalan hozzászólás volt, ám valóban, az én együttérzésem a tisztességes, gyerekeit nehezen, de becsületesen nevelő embereké, nem pedig a saját hibájukat örökké másra hárítóké.

A méltatlan hangvétel és átkozódás alapján nagyeszű versenyző lehetsz, ügyesen böfögöd vissza az összes lózungot. Bárcsak egyszer a szemembe is mondanád a "fikamatyi"-t. Bár amilyen nagyképű vagyok, az életben egész biztosan nem kerülnénk beszélő viszonyba, pláne nem tegeződnénk.

Tudom, hogy aki beírogat ilyen fórumokra, óhatatlanul kiteszi magát frusztrált emberek dühének, úgyhogy ennyi.

BigBlueI 2010.08.23. 18:13:01

Az a baj, hogy az ilyeneknek van "saját felelőssége", ami okán hazamehet és gyilkolhat. Most majd ki a f...om kéri rajta számon a saját felelősségét????
Lassan mondom, hogy mindenki értse: nem szíven szúrta a gyerekeket, hanem az egyiket 30 (!!!), a másikat 50 (!!!) késszúrással. Az anyát csak (!) 12-vel. Szerintem olyan nagyságrendben "osztotta" ki őket, amennyire haragudott rájuk.

Egy pszichiáternek a családi háttér feltérképezése után fel kellene ismernie a közveszélyes pszichopatát, és abban a pillanatban lépnie - és onnantól megszűnik a "saját felelősség". Kényszergyógykezelés.

Ahol pszichiátriai beteg van, fokozott figyelmet fordítani a családra. Akár naponta kétszer is benézhetne a körzeti megbízott, a családsegítő - az első gyanús jelre (öngyilkossági kísérlet) kiemelni a gyerekek a családból.

Talán túl radikális vagyok, de szerintem nincs más megoldás.

(Egyébként nekem is van olyan ismerősöm, akinek volt egy elég drasztikus öngyilkossági kísérlete. Már otthon van, és "saját felelősségére" nem szed gyógyszert. Két kisgyerek van a "gondjaira bízva". Azon kívül, hogy minden lehetséges helyen szóvá teszem a dolgot, nem tudok mást csinálni, mert nekem nincs eszköz a kezemben.

Jurganov 2010.08.23. 18:24:13

osztjátok itt az észt, elvenni a gyereket, nevelőotthonba tenni stb. a nevelőotthon sem JÓ megoldás, csak a végső. ha elveszed egy öngyilkos-jelölttől a gyerekét, nagy eséllyel elveszed az egyetlen okot amiért még él. a gyerekek meg mennek kurvának amint kijönnek az intézetből. és amúgy sem "állíthatunk minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt". egy ember megölte a családját. nem első eset a történelemben, nem is utolsó. lehet a gyermekvédelmi szolgálat és az iskola erkölcsi felelősségét firtatni, de....

Horizont 2010.08.23. 18:46:49

A családon belüli erőszak teljes erőbedobással működik Magyarországon. Ellenőrizhetetlen, ha pedig kiderül tehetetlenek a jogszabályok miatt. De ne keverjük már össze a családirtást a családon belüli erőszakkal. Sajnos az utóbbiba is bele lehet halni. De a családirtók minden esetben hirtelen megbomlott elmeállapotban követik el szörnyű tettüket.
Itt meg lehet nézni, hogy '93. májusától, 2005. szeptemberéig mennyi pszichiátriai kezelést követő erőszakos cselekmények fordult elő. www.emberijogok.hu/visszaeles_lista.html
A családirtók között van diplomás, tanulatlan, apa és anya is.
Biztos van egy csomó hiányossága a gyermekjóléti szolgálatnak (ilyen hülye nevet) meg a gyámügynek is. De azért nem lehet mindent az ő nyakukba se varrni. Először is ebben a fene nagy demokráciában nem lehet beleszólni senkinek semmibe. Mert ha beszólok lehet, hogy az én nyakam vágják el. Család életébe nagyon nehéz belelátni mi folyik az ajtók mögött. Ebben a konkrét esetben az anya felelőssége vitathatatlan (nyugodjék békében) . A tények: 27 éves és már van egy 10 és egy 9 éves gyereke. 6 évvel ezelőtt kiderült a gyerekek édesapjáról, hogy embert ölt. A gyerekek akkor 4 illetve 3 évesek!!!! És akkor beszerez egy élettársat aki most 28 éves és munkanélküli. És ez a 28 éves "kap" két nagy gyereket. Akik eddig állami gondozásba voltak nevelőszülőkhöz kihelyezve. Ne nézzük a sok pletykát amit most gyártanak szerintem a tények is pont elég. A megkísérelt öngyilkosság is egy figyelmeztetés kellett volna lenni a nő számára. A jelek lehet, hogy láthatóak lehet, hogy nem. De ha a családban élőknek nincsenek jelek, akkor hogyan legyenek egy hivatalos személynek? Az emberi elme még ma is kiszámíthatatlan a szakembereknek és a nem szakembereknek is.
Egy a lényeg, minden a családban kezdődik és végződik. Segítség, támasz, tanács jöhet de a 4 fal között a család él.
Állítólag az "édesapa" rosszul lett a börtönben amikor megtudta mi történt. Morbid helyzet, de ő is elvette valaki életét, és lehet, hogy a megölt benzinkutasnak is volt 2 fia......

guma 2010.08.23. 19:21:12

@BigBlueI:

Van benne ráció - ellenőrzés a családnak , és az orvosok igenis kényszer kezelést kell, hogy alkalmazzanak.

@Horizont:

Igen a négy fal! Takar "mindent". Az erőszak a napi életünk minden szegletébe betört, de a családi erőszakban valahogy dobogósak vagyunk...

Ezt pedig a törvényeink és alkalmazásai, valamint a rendszerünk (családi, gyám, stb) cseppet sem gátolják, hanem erősítik valahogy!
Ez a szülők felelősségét kicsit sem csökkenti...

Horizont 2010.08.23. 19:41:01

@gtigram: Most nem a családirtókról írok.
Ha mindenkinek a gyereke lenne a legfontosabb az életében és nem a kurva nagy önzősége kerekedne felül, máris jobban állnánk "családügyileg" ! Puff csak ugranak a válásnak neki, jön a következő élettárs aztán azzal se jó, van mááásik és így tovább. Én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk:( Szegény gyerek mire elfogadna valakit apa vagy anyapótlónak már loholnak is a következő "pótlóhoz" vagy beköltözik a következő "pótló" az ő otthonukba. A gyereknek az első és legfontosabb a kis életében a biztonságérzete. Alap. De hogyan lehetne ez meg neki? Vannak persze élethelyzetek amikor jöhet egy új társ, az élet nem áll meg. De nem ész nélkül, önző módra. Aki szereti a gyerekét és felelősséggel van iránta (sajnos ha tetszik ha nem ) az ő élete csak a gyerekei után jöhet és nem viszkedhet a segge, ha beledöglik se!Honnan van ez a hatalmas optimizmus egyesekben akik azt hiszik a következővel jobb lesz? A gyerekeinek mindenesetre tuti, hogy nem...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.08.23. 19:41:03

Megoldás?Mert ami a posztban elhangzik ahhoz írni,olvasni tudáson kívül nem kell semmi.Köszönjük.Ezek a dolgok vagy egy részük pár embernek végigfutott az agyán.
Az iskola,gyámügy,kórház,szomszédok stb. felelőssége meg ,hogy miként kellene sima demagóg kaffogás,látszik a nulla rálátás.

Az előző munkahelyem szerencsém volt ebe belelátni,60 kilós főiskoláról kiesett kispicsa magyarázza, a 35 éves tíz gyerekes analfabéta kisebbséginek ,hogy iskolába kellene járatni a gyerekeket...nagyon hatásosnak tűnt.

Endrosz 2010.08.23. 19:49:32

"Ez már az egyik fő droidság a történetben, nem értem, miért kell hazaengedni egy pszichiátriai beteget. Ha gyereket késel, akkor saját felelősségre teheti csak meg, mert aláírt egy papírt? Nem akkor kell kiengedni egy beteget, ha már meggyógyult?"

(irónia be)
Kedves Szekuriti Blogger, ezt mondjad a
NEM MEGSZÜNTETETT OPNI-ban (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) dolgozóknak és kezelteknek , aminek hatására NEM NŐTT MEG a vidéki osztályok és intézetek terheltsége,
a TÚLFIZETETT és ALULTERHELT egészségügyi dolgozóknak (igen, a pszichiátria is ide tartozik, ne a filmekben folyton mutogatott díványos magánrendelésre tessenek asszociálni),
illetve a ""rokonoknak"", akik a pszichiátriát véletlenül sem tekintik KÍNOS ROKONOK LERAKATÁNAK (bizony, rendszeresen behoznak pl. kicsit bogaras, de szellemileg teljesen ép öregurakat és öreglányokat, "mer' minekünk nem vakaródzik foglalkozni vele, meg így ócsóbban jövünk ki, mintha otthonba basznánk be" -- gondolják, de nem mondják) .
(irónia ki)

Ugye, van ennek az éremnek egy másik oldala is. És nem, én nem ebben a szektorban dolgozom, de az egyik családtagom miatt jól ismerem az ellátás gondjait.

kuki123 2010.08.23. 20:03:32

@laspalmas:

az egész sztory-ban ez a rész a leg-nonszenszebb magyar abszurditás:

Öngyilkossági kísérlete volt?
Idegileg instabil?
Hazamenne?
Saját felelősségére? (érted egy öngyilkost saját felelősségére....sírvaröhögős)
A hullazsákos viszont látásra! További köteles szép napot.

bakker egy öngyilkost AKI SAJÁT MAGÁBAN KÁRT TESZ saját felelősségére kiengedni...
egyszerűen ez már olyan szint amit az én sok vastagbőrt olvasott agyam se tud felfogni...

szabidoki 2010.08.23. 20:33:07

@BigBlueI: manapsag a varazsige az, hogy "ongyilkossagi szandekomrol lemondok". Ha ez megvan, nem lehet benntartani a pacienst, csak akkor, ha nyilvanvaloan on- es kozveszelyes. Ha netan az orvos ugy dontene, hogy nem engedi el a beteget, akkor kotelezo harom nap mulva birosagi targyalast tartani, ahol a biro elrendelheti a kenyszergyogykezelest. 72 oran tul csak birosagi engedellyel lehet valakit zart osztalyon tartani. Ezek a szabalyok. Nem az orvosok hoztak. Meg valami: az ongyilkossagi szandek az esetek tulnyomo tobbsegeben nem jelent kozveszelyesseget, aki erre hivatkozik, teved.

guma 2010.08.23. 22:51:06

@Horizont:

(Elnézést csavarogtam egy kicsit) de ismét egyetértünk!

@szabidoki:

A szabályokról már én is irtam (látszólagos - nem az eü-ben) munkát takarnak és erősítenek. Volt részem megismerni a hülyeség halmazát és a tehetetlenséget amit teremt - tapasztaltam.

Győző63 2010.08.24. 08:59:48

Na, most kellene Hordágy Ágit meg a Mi Lajosunkat, meg az egész bagázst, aki bezárta a Lipótot berakni 100 ilyen dilinyós közé, akiket kiraktak az utcára...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.08.24. 10:02:42

@csíz: "@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Amit most sikeresen belinkeltél, azt nem nevezném hiteles forrásnak, ha meg nem sértődsz.
"

Vegulis miert lenne hiteles forras? Hiszen kb. 16 internetes mediabol vannak a cikkek osszeszedve, nem csak egy index vagy egy kurucinfo az, amibol taplalkozik a blog. Nem hiszem hogy van hasonlo temaju blog, ami ilyen szeleskoruen gyujtene a hireket, beleertve a bal es jobboldali sajtoorganumokat is. Ott a forras mindegyiknel.

Neked mi a hiteles, ha ez nem? Hvg?

"
Egyébként meg közöm nincs a liberalizmushoz, de oda se neki. Egyszerűen csak van némi fogalmam az emberi gondolkodásmódról, pici rálátásom van a pedagógiára, pszichológiára, és emberekkel is foglakkoztam már egy hangyányit.
"

Lasd elso reagalasom. Mondtam hogy ez egy liberalis gondolatmenet, es ezt tamadtam az eddigi osszes hozzaszolasomban. S mivel ezt hozod fel peldanak, csak van hozza kozod.

"
Te mennyit foglalkoztál már életedben emberekkel? Oktattál már embereket, irányítottál már másokat?"

Oh, a nagy tanito megszolalt! Nagyon nagy hasznodat vennek borsodban, vagy akar kiskunlachazan vagy domsodon a cigok kozott. Te - ekkora tapasztalattal - biztosan sok okossagot el tudsz nekik magyarazni. Nem kell az arc, cselekedj! Amint kifogynak a libsik az ervekbol, jon a szemelyeskedes?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.08.24. 10:25:47

Az öngyilokot megkísérlő seggfejeket azért engedik haza a fehérköpenyes seggfejek, hogy ne rontsa az intézet statisztikáit.

alszakall 2010.08.24. 11:26:41

@laspalmas: @gtigram: csak tájékoztatásképpen: a Horizont által mellékelt link, illetve szöveg a CCHR-hoz tartozik, ami a szcientológia fiókszervezete (ld wikipedia vagy google), céljuk a pszichiátria betiltása/károsságának kimutatása. Nem minden arany ami fénylik..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.24. 12:00:29

Azért az durva,hogy az apuka hamarosan szabadul.Legalább 20-25 évet kéne ülnie.
Amúgy a fasz kivan a sok degenerált majommal.

2010.08.24. 13:21:26

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
@csíz: "@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

"Neked mi a hiteles, ha ez nem? Hvg?"
Tudod, az a cikk, amiben tények nélkül valakire rámondják, hogy cigány, az számomra semmiféle hitelességgel nem rendelkezik. A linkelt forrásokban szinte _sehol_ nem szerepel, hogy cigányokról van szó. Erre a cikkek egyértelműen ráfogják, hogy azok voltak, holott az égadta világon semmi bizonyíték nincs rá. Egyszerű terelés. Ennyi erővel egy ausztriai újság is felsorolhatná, hogy a helyi bűneseteket mind magyaroik követték el. Hitelessége ugynaz lenne, mint a blogodnak. Nulla. Egy egyszzrű, fröcsögő, gyűlölettel teli lufi, ami idővel majd kipukkan.
Nem tagadom, sőt, tudom, hogy a hasonló bűnesetek nagyobb részét cigányok követik el. Na de azért a paci túloldalára sem kéne átesni, és minden ilyen esetet a cigányoka fogni!

A másik meg, hogy a saját elfogult blogodat, amiben a forrásokat teljesen átköltöd hiteles forráskjént belinkelni nem kicsit nevetséges. Sőt, nagyon nevetséges! :DDD Meg szánalmas is.

"S mivel ezt hozod fel peldanak, csak van hozza kozod."
Akkor lassan megtanulhatnál végre szöveget értelmezni. Kifejezetten hasznos tud lenni. De majd csak akkor foglalkozz ezzel, ha a vörös köd nem borítja el teljesen az elmédet. Addig nincs értelme rágódnod rajta.

"Oh, a nagy tanito megszolalt! Nagyon nagy hasznodat vennek borsodban, vagy akar kiskunlachazan vagy domsodon a cigok kozott. Te - ekkora tapasztalattal - biztosan sok okossagot el tudsz nekik magyarazni. Nem kell az arc, cselekedj! Amint kifogynak a libsik az ervekbol, jon a szemelyeskedes? "
Na, akkor visszatérve a kérdésemre: mennyit is foglalkoztál emberekkel, tanítással? Semmit? Jé, mik vannak?!
Inkább terelni próbálod a témát? Csak az üres fröcsögés megy, meg a személyeskedés? Tapasztalat meg semmi?
Szánalom. Ennyit rólad. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.24. 14:14:56

bocs, ha egy kicsit off, de ez is döbbenet:

www.mno.hu/portal/732223

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.24. 14:26:48

@Seduxen: Nincsenek tisztában tettük súlyával.
Nosza adjunk nekik 30 év gondolkodási időt hátha rájönnek!
Ha meg nem bírják,akkor akasszák fel magukat vagy vágják fel az ereiket!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.24. 14:33:22

@Tigeri: de érted bazze! 14, és 16 évesek. És nincsenek tisztában a tettük súlyával? Azért ez is nonszensz. Ne mondja nekem senki, hogy ilyen idős emberek ne lennének tisztában azzal, hogy mit is jelent megölni valakit.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.24. 14:46:35

@Seduxen: Ha elég hülyék,sajnos nem képesek felfogni.Ezért javasoltam azt a kevés gondolkodási időt.

gpetersz 2010.08.24. 15:14:33

Ezek jártak pont az én fejemben is. Tökéletesen egyetértek. Hungary - epic fail.

Horizont 2010.08.24. 16:01:18

@alszakall: Nekem aztán semmi közöm a szcientológia egyházhoz! Csak adatokat akartam mutatni, hogy mennyi ehhez hasonló eset történt pár év alatt. Csak és kizárólag adatok érdekeltek. Nem hiszem, hogy kozmetikázva lenne.Vagy most valami nagyon nagy disznóságot követtem el??:((
Nem is értem, ennyi eset történik és ezzel kampányolnának a pszichiátria betiltásáért? Furcsállom.

guma 2010.08.24. 20:34:16

@alszakall:

Valamit nagyon félre néztél. Szó sem volt általam a betiltásról! Sőt azt írtam, hogy a szabályozás a család és az eü helyzetét is veszélyezteti, nem segíti!

Egymást meg el sem számoltathatják (gyám és szociális osztály)!!! Ez a durva....

guma 2010.08.24. 20:36:34

@Seduxen:

Igen ez jellemző, itt már szinte senki nincs tisztába tettével. Vaj miért?

gofrikiraly 2010.08.24. 23:10:14

Ne csodálkozzatok, hogy szellemi fogyatékosok, elmebetegek és idegroncsok járkálnak az utcán. Az előző kormány záratta be az OPNI-t (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet), azóta igencsak maga alatt van a szakma, rengeteg beteget egyszerűen kiengedtek (a szomszédom egy hasonló eset, mivel nem tudják elhelyezni sehol, a családja vigyáz rá, miközben egész nap a ház előtt ül és üvöltve énekel). Ezeket az embereket nem lehet hol elhelyezni.
Másik dolog, hogy kis hazánk Európa élvonalában van (most nem néznék utána, de tudomásom szerint az első) az öngyilkossági rátákkal.

alszakall 2010.08.24. 23:29:16

@gtigram: nem, mert csak a Horizont által mellékelt linkről beszéltem.

alszakall 2010.08.24. 23:44:18

@Horizont: az interneten nincs kontroll, s a forrás néha félrevezető lehet. Nézd csak meg jobban a honlapot (pl: Pszichiátria: a halálipar dvd), én már a névről gyanút fogtam. Az esetek vagy megtörténtek vagy nem, vagy így vagy másképp, de a forrás alapján jó eséllyel kitaláció.
Bocs, nem szeretem az átlátszó, áltudományos félrevezetéseiket..
Ja a honlap üzenete: ezek az esetek azért történtek mert a bűnöző pszichiátria elcseszte, a helyes út Hubbard (szcient alapító) módszere: diéta, testmozgás, család gondoskodása (nem vicc!!) és egyébként a pszichiátriai kényszerkezelés ellen ajánlanak jogi támogatást.

Horizont 2010.08.25. 05:58:38

@alszakall: Millió csapdahelyzet! Nehéz eligazodni:)

Árkászati Hadimérnökség 2010.08.25. 10:22:36

@volánrulz: Pedig ez így van. Mert hát a törvény, ugye, meg a jogszabály, ugye...
Figyeld meg: mindenki hárít, és mindenki igyekszik felfelé hárítani.
A szomszéd a hatóságokra, a "jószolgálati segítő" a "hivatalos segítőkre", aztán nézgélik a gyámügyeseket, jön az iskola felelőssége, (aztán most kivételesen a rendőröket nem, erre visszatérek), végül a kórházat, hogy miért engedték el. Azok pedig felnéznek a pszichiátriai társaságra, ahol meg megaszongyák, hogy a törvény, a törvény... az a hibás. (Persze, hogy nem a pszichiáter, hát hogy a rossebbe lenne a társaság tagja hibás - a társaság szerint?)
És mi van az egyes "jogszabályos" eljárásban? illetve mi hiányzik? mi?
Emberség, az. Na, azt nem láttál sehol. Nekünk a jogon az első évben tanították, hogy a törvény betűje mögött a szellemet is tessék... Erre jön még négy év, beseggelős-megmagyarázós gyakorlat, és a szellem elfelejtődik. Azt is tanították, mi a jogalkotói szándék, meg az, és az egész írott jog hogyan kapcsolódik más, emberi cselekvést irányító rendszerhez (etika, etológia, etikett, tradíció stb.).
És aztán jön ez: senki nem hibázott, mindenki azt gondolja, hogy a magasabb végzettségűnek, a hivatalok hierarchiájában felette állónak, vagy a több hatósági-igazgatási jogosaítvánnyal rendelkezőnek kellett volna lépnie. Végül eljutnak addig, akinek már a "doktor/dr." is oda van írva a neve elé. A jó ácsiak eltolták a felelősséget Esztergomig.
Pedig, ahogy itt elmondták, mindenki hibás. Tanár, igazgató, gyámügyes, orvos, mindenki. Ha egy "mi lett volna, ha"-forgatókönyvben végigvennénk, több empátiával, több emberséggel, több kurázsival mi mit kezdhettek volna, kijönne (naná), hogy túlélték, túléltek.
A rendőrségről: van-e, volt-e a közelben? Ács nem kis hely, kellett volna. Röviden csak annyit, a Kádár-korban, meg előtte a Rákosiban dehonesztálták a "csendőrpofon" kifejezést. Régi csendőrök pedig azt magyarázták, hogy mivel nekik szuronyuk, puskájuk/karabélyuk volt, a pofon volt a legenyhébb erőszakos forma, amit be tudtak vetni - ha már a jó szó nem volt elég. És általában nem egyetemi professzorokhoz hívták őket a szomszédok, amikor vaslapáttal/szekercével/32 centiméter pengehosszúságban folyt a családon belüli.
És bár ha elég volt a pofon, és nem lett gyilkolás az esetből, az érvek kimerültével kézzel megregulázott erőszaktévő (családverő, pititolvaj, felforgató, agitátor) (sértődötten) köpködött a pofozó csendőr után, de a társadalom egyszerűen elfogadta, mint szükségszerű velejáróját az életnek.
Az orvosokról: mit tehettek volna, amikor Ácsról beviszi a rokon Esztergomba (Győr, Tatabánya közelebb van, Komárom ráadásul útba esik, de mégis a legtávolabbra), aztán másnap azt mondja, hogy engedjék már haza? Egyik oldalon liheg a jogairól tájékozott/tájékoztatott ápolt, aki tudja, ha menni akar, mehet. A másik oldalon az orvos, aki nem ismeri az ácsi helyzetet, távoli település lévén a szokásos informális és formális csatornák sem állnak rendelkezésére felderíteni a helyzetet, joga sincsen"lekérdezni", "utánanézni" az ápoltnak, és akarata ellenére le sem szedálhatja pár napra. Mert ahhoz végzés, határozat kell, mert habeas corpus és hasonlók.
Konkrétan nem ismerem a helyzetet, de egyedül őket tartom "ártatlannak" az ügyben. És éppen ők azok, akik nem állnak kamera elé, mint a többi, a szomszéd, a gyámügy stb., hogy mossák magukat. Valószínűleg ők érzik magukat legrosszabbul.
Üdvözlettel
Árkászati Hadimérnökség

zigzeg 2010.08.26. 10:21:58

Joga van szabad akaratából távozni? Beszarás! Egyik barátom nagymamáját a barátom testvére zártosztályra tetette, hogy a nagymama házára rátehesse a kezét. Megkent valami dokit, aki olyan diagnózist állított fel, hogy bezárták a 90 éves nagymamát. Aki mellesleg totál friss volt, a legtöbb baja annyi volt, hogy bottal jár, és nagyot hall. No a barátom egy év alatt se tudta kiszedni a nagymamát a zártosztályról, mert betegként egyszerűen nem engedik ki és kész. Folyamatosan járja a köröket meg kűzd a bürokráciával, szegény nagymama meg nyilván rühell úgy benn lenni, hogy tudja, hogy semmi keresnivalója sincs ott.

trojka 2010.08.28. 19:35:55

@Énbagoly: Igazad van. en sem mernék beleugatni egy cigany életébe sem, mert lehet, hogy a csaladom és én is ugy jarnank, mint ezek a szerencsétlenek. könnyu dumálni, hogy a társadalom behunyja a szemét, egyéb marhaságokat. akkor szerintem aki ezt mondja, nem látott még bevadult cigányt. Kulonben meg, ha a rendör nem mer veluk szemben erélyesen fellépni, ugyan mit tehet a civil állampolgár. Ilyenkor aztán felelös a pedagogus, a csaladsegitö szolgálat, meg a télapo. Szerintem az országgyulés által hozott törvényeket kéne az illetékeseknek betarttatni...és nem ujjal mutogatni azokra, akik, ha tenni akarnak valamit, rögtön le lesznek ugatva, söt rasszistának vannak kikiáltva, meg bunbaknak...

süti beállítások módosítása