Skip to content


       Szűrés lista

Bizonyíték szocialista módra elkészítve

Szűcs Erika sajtófigyelői "munkájáról" Horizont már megemlékezett egyszer, tegnap pedig Papcsák "Elszámoló" Ferenc is kifejtette róla a véleményét. Illetve hát inkább a vizsgálat által feltártakat.

Csupa jó hír.
Mármint az ügyészeknek, mert kezdhetik fenni a ceruzájukat erre az emblematikus figurára, aki miskolci mszmpésből lett miniszter, némi bankos kitérővel. Amiket az önmagában is jelentékeny múlt után most hirtelenjében megállapítottak vele kapcsolatban:

"az MSZP-s Szűcs Erikát, miután 2009-ben távozott a miniszteri székből, miniszteri biztosként aposztrofálták, a vizsgálat során azonban nem találták annak nyomát, hogy ilyen megbízatást kapott volna"

Gondolom az a tévériporter lesz a felelős, aki először annak nevezte.

"annak idején, amikor a monitorozási munkára Szűcs Erika megbízást kapott, a szociális tárcánál huszonnyolcan végeztek főállásban sajtófigyelést és monitoringozást"

Csak egy minisztériumban huszonnyolcan. Huszonnyolc fizetett újságolvasó.

"bár keresték Szűcs Erika munkájának eredményét, olyat nem találtak az „Út a munkához” program kapcsán, amely önálló szellemi alkotásként értékelhető lenne. Ennek ellenére Szűcs Erika teljesítését Székely Judit, a szociális tárca akkori szakállamtitkára igazolta, így kifizették neki a megbízási szerződésben szereplő összeget."

Remélhetőleg Székely ezért is megkapja az elismerést, ami jól fog mutatni a Magyar Köztársasági Érdemrendje mellett.

A kormánybiztos felhívta a figyelmet, hogy Szűcs Erika a nyár közepén az MSZP honlapján közleményt és ahhoz kapcsolódóan egy pdf dokumentumot tett közzé ezzel a munkával összefüggésben. A pdf dokumentumról azonban – mint elhangzott – igazolható, hogy később készült, mint amikorra dátumozták, ráadásul egy szociális minisztériumi dolgozó gépén írták.

Öveket bekapcsolni, a hülyeség extra esetével állunk szemben.

Azt hittem ugyanis, hogy Papcsák mondatában az igazolható szó azt jelenti, hogy csak alapos számítástechnikai tudással és bonyolult trükkökkel lehet rájönni a pdf titkaira, de azért kiváncsiságból megnyitottam a Szűcs által bizonyításként közzétett dokumentumot, és láss csodát....sima Adobe Reader, egy kattintás jobb egérrel, és íme:

 

Ez a nő, ekkora szellemi képességekkel volt miniszter, évekig.

Nem elég, hogy utólag gyártott valami bizonyítékfélét a hétmilliós teljesítményére, de ráadásul teljesen egyértelműen lebuktatva magát. Meg persze kiszolgáltatva. Soós Andrásné nagy eséllyel egy sima átlagos irodista, nem keres/ett milliókat, várja otthon a kis családja, panellakása, és ügyészt, nyomozót eddig csak a tévében látott, úgyhogy körülbelül  a második szemöldökráncolással egybekötött emelt hangon feltett kérdésre elsírja magát, és szépen elmeséli, hogy is volt ez a dolog Szűcs irományával, elvégre nem rokona neki.

Egyébként -tudom, hogy meglepő-  az MSZP tagad:


"Papcsák Ferenc, a Fidesz-KDNP kormány hivatalosan megválasztott lódítási főbiztosa ismét előállt egy  megdönthetetlen semmitmondással” és közben úgy mellékesen ismét minden bizonyíték nélkül pocskondiázta  Szűcs Erikát, a volt szociális és munkaügyi minisztert. Az MSZP ismételten felkéri Papcsák Ferencet, hogy tartózkodjék a rágalmazástól és becsületsértéstől.

Az MSZP felhívja Papcsák Ferenc figyelmét arra a tényre, hogy Szűcs Erika szerződésszerűen minden hónapban összegzést adott tevékenységéről, a szerződés lejártával 40 oldalas tanulmányt készített a munkájáról, mely számtalan mellékletet tartalmazott. Ezek a minisztériumban fellelhetők, melyek megtekintéséért Papcsák úr bizalommal fordulhat a minisztérium illetékes osztályához.

Mindezeken felül az MSZP felkéri Papcsák Ferencet és a Fidesz-KDNP kormányt, hogy hagyjon fel a hantázással, fantazmagóriákkal (hantazmagóriák) és ragaszkodjon a tényekhez, amikor megvádolnak valakit, illetve tartsák tiszteletben az illetékes hatóságok munkáját és ne kezdjenek prekoncepciókat gyártani nem létező ügyekben.

Az MSZP határozottan kiáll minden képviselője mellett, akiket bizonyítékok hiányában, alaptalanul vádolnak.

A Fidesz-KDNP úgy látszik kénytelen ehhez a figyelemeltereléshez nyúlni, mert másként nem tudná eltakarni, mennyire alkalmatlan a kormányzásra, mennyi bűnt követett el az elmúlt 100 napban, hányszor lopta meg és verte át a saját nemzetét.

 Kiadó: MSZP"

 

Szűcs Erikában pedig alighanem felébredt az MSZMP-s énje, eszébe jutottak a régi módszerek, így aztán "Koncepciózus politikai gyalázkodásnak" minősítette Papcsák jelentését, és az MTI-nek azt mondta: Papcsák annak érdekében, hogy megfeleljen a "megrendelésnek és az elvárásnak, hazudik".
A munkaviszonyával kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban Szűcs Erika azt mondta: Papcsák Ferenc "nem is érti, hogy miről van szó", mivel soha nem volt olyan, hogy ő miniszteri biztosnak aposztrofáltatta volna magát. Nem volt miniszteri biztos, megbízásnak ezért sincs nyoma - fogalmazott. Egyébként az akkori szabályok szerint miniszteri biztos csak köztisztviselő lehetett - tette hozzá.

1, azt már Papcsák is elmondta, hogy Szűcs nem volt miniszteri biztos, így nem is értem ezt a "magyarázatot"

2, ha nem volt az, és soha nem is volt olyan, hogy annak aposztrofáltatta magát, akkor miképpen lehetséges, hogy az mszp.hu-n is ekként szerepel nem egy cikkben (pl. itt , itt , itt és itt), illetve az Állami Foglalkoztatási Szolgálat egyik könyvének szerzőjeként is ezzel  a titulussal jelölik?

 

Címkék: politika mszp botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr562274923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2010.09.07. 10:12:29

@Kurt S. Earp:

A sajtófigyelő lecsap rád, ha így forgatod a szavakat. D

Valószínű azonban, hogy "játékossága" miatt @arlequint választja!

@minimalista:

Hasonlóan gondolom.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.07. 10:14:29

"Csak egy minisztériumban huszonnyolcan. Huszonnyolc fizetett újságolvasó."
Ez a szám elsőre soknak tűnik, DE ha elég sok sajtóterméket és honlapot követtek (most jön a lényeg!) különböző nyelvekből, akkor még elfogadható. Mert azt ugye senki se várja el, hogy egyvalaki figyeljen 100 médiaterméket magyarul, angolul, németül, oroszul, franciául, spanyolul, olaszul, kínaiul, lengyelül és a környező országok valamennyi nyelvén!

Amúgy tényleg Vastagbőr kategória. 7 évet a 7 millióért!

Kicsit Karcos 2010.09.07. 10:24:04

Az nem lehet, hogy sietett a számítógép órája, a szerző nevét meg szoftverhiba miatt rontotta el? Ki kell rúgni a rendszergazdát, az OpenOffice-t meg be kell perelni, és lecserélni hagyományos szövegszerkesztőre. Szűcs Erika meg gondolom hajlandó bármikor bebizonyítani, hogy képes 7 millió forintért megírni (összeollózni) egy 40 oldalas cikket.

Oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló, fejenként amúgy is csak 70 fillérbe került a tanulmány, ennyit simán megért.

Marcellusca 2010.09.07. 10:29:17

@Seduxen: Lóf@szt! :)
A Szeretett Bölcs Nemzetes Nagyvezírünkkel ne viccőjjön senkisenem!

És, mijazhogy szarkazmus?
Még jóhogynem megvádoljátok Viktorkát lopással is!

Szemét náczfaszisták! :DDD

turcsány karcsi elvtárs 2010.09.07. 10:30:24

semmihez sem értő vén kommancs balfaszok.

Marcellusca 2010.09.07. 10:38:51

@minimalista: Miért van az, hogy minden ilyen felfedezett és nagyon beharangozott leleplezés csak a kameráknak/sajtónak megy?
Miért nem az ügyészségnek?
Vagy miért nem lobogtatja az érkeztetett ügyészségi feljelentést, hogy lám, nem csak felfedezte a törvénysértést, de meg is tette a feljelentést, innentől az ügyészségen múlik.

De nem ilyenek ezek a sajtótájékoztatók.

Akkor miről is beszélünk?
Gumicsont?
Konc?
Hangulatkeltés?

Marcellusca 2010.09.07. 10:41:29

@Kicsit Karcos: Ez az! Megvan!

Az idióta, kockafejű IT-sek a hibásak!
xD

guma 2010.09.07. 10:41:42

@Marcellusca:

Na ez az ami engem is kérdésekkel "tölt" el.D

Marcellusca 2010.09.07. 10:47:38

@gtigram: Ugyehogyugye?

Álljon ki, híresztelje el, hogy mit talált, és a végén közölje (bizonyítékkal a kezében), hogy meg is tette a feljelentést, mint eccerű állampógár, akinek bűncselekmény gyanúja jutott tudomására.

Mert ugye, azt is tudjuk, hogy hiába vannak tele a különböző médiumok ezekkel a hírekkel, a hivatalos szervek nem nyomoznak maguktól, mert - ilyeténformán - tudomást szereztek az ügyrűl.
Pedig ez (is) feladatuk lenne.
De ők kérik a hivatalos feljelentést.

Bizonyos eseteket, eseményeket kivéve.
Amikor tudnak önállóan cselekedni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.09.07. 10:49:17

@Őrnagy Őrnagy:
én is erre gondoltam, hogy csak azért van open office is hogy tudjanak pdf konvertálni:D

minimalista 2010.09.07. 10:50:05

@Marcellusca:
És erre a kérdésre valamilyen transzcendens, láthatatlan okból a sajtó valahogy soha sem kíváncsi...
Megjegyzem, ha bármelyik ügyész/ügyészség tudomást szerez ilyen ügyről, akár a sajtóból, a közrend és törvényesség védelmében köteles vizsgálódni. Valamiért - a feljelentésről nem is beszélve - ez is mindig elmarad...

derelyegrádi szellem 2010.09.07. 11:02:20

Laspalmas

Látom neked is azok kattantak be az ügy kapcsán, amik nekem tegnap. :-)

Nekem azért további kérdéseim, észrevételeim is lennének:

Erika, tényleg ennyire hiányzott pár millió forint? Nem volt elég amit már mszmp-és korodban gründoltál, nem volt elég a Rákóczi Bankból kitalicskázott pár száz millió forint (ez csak a te részed), nem volt elég amit miniszerként kaptál (fizetés, költségtérítés), meg ami "mellékesként" jött ahhoz? Érthetetlen ez számomra. 3-5 millióért épeszű ember nem kockáztat ilyen pozicióban és ilyen "környezetben". Pláne nem ilyen nyilvánvaló, kb 10 perc alatt kideríthető, és kétség kívül igazolható "stiklivel".

Egy magyarázatot találok csak erre (azok kívül, hogy tök hülye vagy). A Rákóczi Bankot. Mégpedig akként, hogy az ott elsíbolt és haveroknak szétosztott milliárdok (amiból jutott neked is) következmények nélkül maradtak, semi gond nem lett. Így aztán érinthetetlennnek képzeleted magad. Meg kell azonban jegyezzem, hogy az már jelen ügy kivitelezésekor is látszott, hogy ebből a szempontból változott a világ, és ezek utána fognak menni ( a te viselt dolgaidnak meg különösen, mert bár senki nem goldolná aki rád néz, de te azért miniszter voltál), és el fognak kapni. Pláne ha ennyire hülye vagy.

Nincs más hátra, vállalni kell a következményeket. Elsősorban a hülyeséged miatt, nem az a 3-5 millió döntött be minket. De azért jellemző ez is rátok, talán földid és párttársad (nyakó elvtárs) fogalmazta meg ezt legjobban, bár akartán kívűl: Lehajoltok ti minden forintért. Szerintem ha egy anktarktiszi jégtáblán feküdne egy fém kétszázas, azt is észrevenné egy szocialista politikus.

guma 2010.09.07. 11:03:08

@Marcellusca: Ugyeugye - 10 milliárd!

Kodomo 2010.09.07. 11:15:24

Teli van a média a méltán népszerű miniszterasszony, Szűcs Erika nevével. (Nyilván az elvtársak beejtőernyőzték egy alkalmas helyre.)
Örömmel olvasom azonban a posztban az utalványozó Székely Judit nevét. Én ezeket az utalványozó személyeket látnám szívesebben izzadni bizonyos kérdések megválaszolása közben.
Egyébként: "Pénzbírságot nekik! Pénzbírságot a bestiáknak!"

(A .pdf dokumentumról pedig ki fog derülni, hogy azt Szűcs Erika az otthoni gépén időben elkészítette, kinyomtatta és papíron leadta, az állományt azóta letörölte. A minisztériumi honlapra kerülés érdekében, Soósnénak sajnos később újra be kellett gépelnie ill. a szkennelt, karakterfelismert verziót javítgatnia, majd pdf-be konvertálta.)

Kicsit Karcos 2010.09.07. 11:19:31

@Marcellusca:

"a hivatalos szervek nem nyomoznak maguktól"

Kellene nekik is egy sajtófigyelő divízió pogácsasütő üzemmel...

derelyegrádi szellem 2010.09.07. 11:25:33

@minimalista: @Marcellusca:

Ez nekem is furcsa volt, de másrnak is, mert megkérdezték erről dr. Kovács Tamás legfőbb ügyészt is. Válaszolt is, amit én el is tudok fogadni, hátha ti is, így a lényegét ideírom:

Ahhoz, hogy az ügyészek eljrást indítsanak, ahhoz bele kell írni vagy a Büntetőeljárási törvénybe, vagy az ügyészségibe, hogy az ügyészek kötelesek újságot olvasni, és azt is, hogy melyikeket. Ugyanis MO-n annyiféle sajtótermék jelenik meg (lásd csak a Munkaügyi Minisztériumban 28-an olvassák :-) ), hogy képtelenség mindet végigolvasni, pedig kell, mert ha az egyik újság cikke után eljrást indítnak, a másikban megjelent cikk után meg nem, akkor azért fogják támadni az ügyészséget, hogy ez biztos "nem véletlen volt"

Továbbá megjelennek Kacsa magazin szintű sajtótermékek is, és azoknak cikkei után is eljárást kéne indítani?

Ezt meghaladóan a hamis vád bűncselekmény is (Btk 233 §), azonban ennek nem lehet érvényt szerezni egy újságcikk alapján, mivel törvényi tényállás úgy szól, "aki hatóság előtt", Az újságcikk nem "hatóság előtt", az ügyészség pedig mégis kénytelen eljárást indítnai, tehát az megindul, csak nem lehet felelősségre vonni az esetleg hamisan vádoló személyt. Ez nagy baj lenne, mert nincs büntetőjogi kontroll a hamisan vádolásra. Bárki kicsinálható így, mindennap írnak róla egy cikket, és minden nap eljárás indul ellene, anélkül hogy a hamisan vádolónak bármiféle büntetőjogi következménnyel kéne számolnia.

Érthető ez?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 11:29:22

@Marcellusca: tuskó! na szerinted mi lehet? segítek: gondolj a bűvös 90-60-90-re. Ebből valamelyik :)))))

Kicsit Karcos 2010.09.07. 11:32:29

@derelyegrádi szellem: nem jól tudom, hogy ha nem hatóság előtt, hanem pl. ojságban vádolsz valakit hamisan bűncselekmény elkövetésével, akkor rágalmazás, becsületsértés, jó hírnév megsértése, tudomisénmimiatt magánvádas eljárásban felelősségre vonható vagy?

Másik, ha beküldök az ügyészség címére pl. egy Vastagbőr cikket, ami lerántja a leplet egy köztörvényes bűncselekményről, azt - ha jól sejtem - valakinek hivatalból el kell olvasnia. Ha pedig el kellett olvasnia, és tényleg úgy tűnik, hogy bűncselekményről van szó, akkor hivatalból már indulhat is az eljárás, nem? Nem kell ehhez rendszeresen olvasniuk, elég, ha a azt elolvassák, amit küldenek nekik.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.09.07. 11:33:47

@derelyegrádi szellem:
Hogy egyszer csípődne be a dereka örökre hajolgatás közben....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.07. 11:37:31

@bulvármédiás =>:

Tedd a kezed a szívedre: Te kinézed belőlük?

minimalista 2010.09.07. 11:37:54

@Seduxen: @Marcellusca:
Ne bántsd szegényt, hihi, ezek szerint nem oly közkeletű inkább regionális szólás arra, ha valamit véletlenül egyszerre mondasz ki valakivel. Hogy miért 103 azt én sem tudom, kabbala? :-))

Marcellusca 2010.09.07. 11:39:16

@Kicsit Karcos: Ja.
Pedig elég lenne, ha csak az esti híradásokat néznék. :)

Marcellusca 2010.09.07. 11:40:38

@Seduxen: Én a mellbőségre szavaznék! :)))))))))))))))

nestrot10 2010.09.07. 11:41:49

FRISS HÍR: ( buta " cigó szent tehén szeretőknek")
Az EU Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága felszólította a kormányt, hogy módosítsa a Simor András fizetéséről rendelkező új törvényt. A kormánynak egy hónapja van reagálni, utána a főigazgatóság kéri az Európai Bizottságot, hogy indítsa el az úgynevezett jogsértési eljárást Magyarország ellen az uniós szerződések megszegéséért.
NESZE ORBÁN BANDA....KEZDŐDIK!!!!!!!!!!

Marcellusca 2010.09.07. 11:45:35

@derelyegrádi szellem: Aha, stimt.

Csak, ez olyan kifogás szagú. :)

arlequin 2010.09.07. 11:49:33

@nestrot10:

SZOLGÁLATI PARANCS A666-B666/2010

a zúnió tolja fel magának simort egy-két sün kíséretében.
köszönjük

aláírás:
főtesthadparancsoljatokság sk.

u.i.: bocs sünök...

Kicsit Karcos 2010.09.07. 11:51:02

@nestrot10:

OFF

Mit pofázik bele az EU a független jegybank elnökének a fizetésébe? Mi fizetjük, nem az EU, verjék a saját faszukkal a csalánt... bár jobbnak látnám, ha fizetéscsökkentés helyett kirúgnánk, mielőtt még több kárt okoz.

minimalista 2010.09.07. 11:55:55

@derelyegrádi szellem:
Igen, ezt a magyarázatot én is olvastam már. Ez esetben Papcsák úr tegyen mielőbb feljelentés ismeretlen tettes ellen vagy Szűcs úrhölgy tegyen feljelentést - ahogy @Kicsit Karcos: megjegyezte -becsületsertés miatt. Valamelyik jelentegessen már, na! :D

És egy idézet a Be-ből, tudom, a méjnsztrím, polkorrekt jogértelmezés megint kifogja majd a szelet a vitorlámból :-) :

"35. § (1) A nyomozó hatóság a nyomozást az ügyész rendelkezése alapján vagy önállóan végzi.
(2) A nyomozó hatóság önállóan végez nyomozást vagy egyes nyomozási cselekményeket, ha a bűncselekményt maga észlelte, a feljelentést nála tették, vagy arról más módon maga szerzett tudomást, továbbá ha az ügyész a feljelentés kiegészítését, illetve a nyomozás lefolytatását a hatáskörébe utalta."

"Más módon, maga szerzett tudomást" - számomra - rendőri vezetőként - egy kormánybiztos hivatalos bejelentése elég hitelesnek tűnne ( ha nem magyar politikusról lenne szó) ahhoz, hogy ez alapján eljárást indítsak. Nyilván ez itt nem így megy...:-(

derelyegrádi szellem 2010.09.07. 11:57:04

@Kicsit Karcos:

Ne erőlködj ezt nestrot nem értheti. Meg aztán a zártosztályon csak egy órát lehet netezni, és ezt a kommentet még vagy 100 helyre be kell írnia.

Megszivtam 2010.09.07. 12:00:11

@derelyegrádi szellem:
Szerintem egyszerűen megoldható ez a kérdés :
A sajtótörvénybe (média törvénybe) kellene egy sort beilleszteni :
Aki cikkében (ujság, rádió,TV, internet) büncselekmény elkövetéséről ír az köteles megtenni a feljelentést az illetékes hatóságnál.

Ezzel egyidőben megemelném a hamis vád szankcióját.

Ujságírók úgy is csak olyat mernek leírni amit (jogilag) bizonyítani tudnak.
Ha valaki komaly cikket ír akkor nem nagy munka elküldeni pl.az ügyészségnek is.

Szerintem ez igen egyszerűen megoldaná ezt a kérdést...

Szerintetek ?

minimalista 2010.09.07. 12:00:43

@Kicsit Karcos:
Azért pofázik bele, mert NEM független a jegybankunk, a Központi Bankok Ojrópai Rendszerének része és amint bevezetjük az ojrót teljesen "közösségi" (hehehe...) irányítás alá kerül.

arlequin 2010.09.07. 12:04:31

@minimalista: ez a 'közösségi' azt jelenti, hogy: 'közöd hozzá?'

minimalista 2010.09.07. 12:04:37

@Megszivtam:
És amennyiben a nyomozó hatóság, hogy-hogy nem bizonyítékok hiányában az eljárást megszüntetné az újságíró kerülne börtönbe hamis vád miatt? Orwell csipázná az ötletet!:-)

minimalista 2010.09.07. 12:06:31

@arlequin:
Látásod akár a sasé! ;-)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2010.09.07. 12:09:15

szerintem meg papcsák nem tudta megd*gni a szűcs erikát és most így áll bosszút... 8-)

arlequin 2010.09.07. 12:29:00

@minimalista: hááát, nem panaszolkodom. hozzám jár az évi kötelező szemvizsgálatra.

Megszivtam 2010.09.07. 12:41:47

@minimalista:
Miért ? Nem akarjuk, hogy az ujságíróknak is legyen felelőssége ? Csak a politikusok felelősségét óhajtjuk ?

Ahhoz, hogy ne pusztuljon el ez az ország ismét be kell vezetni a FELELŐSSÉG fogalmát MINDENKINNEK. Addig csak egy "Következmények nélküli ország" vagyunk.

molaris 2010.09.07. 13:02:50

@eszkep:
eszkep 2010.09.07. 09:26:51 - re.
Yessss! Arra gondolok itt, hogy NE tudja húzni az időt azért, mert a politikai vezetés tagja. Már a banki tevékenysége és a szociknak kitalicskázott pénz okán ülnie kellett volna. De nem! Még utána teljesítette ki pályáját. Röhej. És még mennyien!!

Mióta nem tudjuk ki is az a "Gyurcsányi"???

minimalista 2010.09.07. 13:05:34

@Megszivtam:
Abban igazad van, hogy a felelősség "intézményét" be kell vezetni a hazai közéletbe és az emberek hétköznapjaiba is, de gondolj bele, hány tényfeltáró cikk születne, ha az általad javasoltak szerint módosulna a Btk? Szerinted hány korrupciós ügyre derülne fény? Az államszervezet egésze erősen korrupt és működtetői összezárnak, még államhatalmi ágak között is, mit gondolsz mennyi esélye lenne bizonyítékok előásására egy újságírónak, szemben az egész "állammal"?
Megoldás kell, csak jól meg kell választani!

molaris 2010.09.07. 13:07:21

@Megszivtam:
Ugyebár a bizonyíték megszerzését elég jól körülírja a törvény. Ha ennek nem felel meg, akkor nem veszik figyelembe. No, akkor gyorsan összegyűlnének egy helyre az oknyomozó riporterek.
Volt már rá példa, hogy minden szépen le volt dokumentálva, és mégis a politikus nevetett a végén.

derelyegrádi szellem 2010.09.07. 13:13:41

@Megszivtam:

Hát ezt én nem nagyon látom kivitelezhetőnek. Az újságíró nem jogász, és nem köteles tudni eldönteni, hogy valami amit ír, az kimeríti-e bármelyik törvényi tényállást. Ennek örökös mérlegelése ellehetetlenítené a tényfeltáró újságírást. A sajtó szabadabb műfaj kell legyen, mint egy feljelentés, vagy állásfoglalás egy jogi természetű kérdésben.

Nekem elég ha amit ír, az objektíve igaz , amit ír. (ez esetben egyébként hamis vádért sem lehet elítélni azt sem, aki egyenesen feljelentést is tesz) Majd az ezzel foglakozók eldöntik, hogy az amit leír, megvalósít-e bármyilen bűncselekményt.

De egyébként az objektíve igaz újságírásért "felelős" jogszabályok valóban megértek némi újragondolásra, de ez teljesen külön téma, én nem hoznám egy kalap alá (vagy vegyíteném) a feljenletésre vonatkozó kötelmekkel.

Ez az én véleményem, amitól eltérőek létezhetnek. Amit viszont Kovács Tamás mondott e témában az a jelenlegi jogszabályi környezetben tény. Nincs jogszabály ami előrná az ügyészeknek, hogy újságot olvassanak, és az meg különösen nem, hogy melyiket, így az újságcikkek alapján történő hivatalbóli eljárásoknak nincs alapja. És kivitelezhetetlen is, több kárt okozna, mint hasznot, ha a másik irányba lépnénk el.

martonx 2010.09.07. 13:14:07

Lehet paranoid vagyok, de nekem nagyon olyan érzésem van, hogy ezzel a 28 főállású újságolvasó minisztériumi dolgozóval egyértelmű bizonyítást nyert, hogy bérkommentelők MÁRPEDG VANNAK!

Ami ennél még fontosabb, hogy vajon a fidesz kirúgja-e ezeket a dolgozókat, vagy már hónapok óta nekik kommentelnek?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 13:21:46

@martonx: "vagy már hónapok óta nekik kommentelnek?" - kérdezd kommentelő-kollégádat eggyel feletted :))) Bár ő az elhivatott naridroid, ő nem pénzért, hanem meggyőződésből teszi :))))))

Marcellusca 2010.09.07. 13:29:30

@Seduxen: LOL!!!!

A nap, nem, a hét beszólása! :)))))))))))))))))))))))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.09.07. 13:37:24

@Marcellusca: A srác a héten nagyon elemében van.
@Seduxen: Ez azért durva volt.Komolyan mondom,nekem fájt.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 13:43:50

@Marcellusca: @Tigeri: köszönöm az elismerő szavakat, valami azt súgja, hogy az érintett kevésbé tartja majd viccesnek :)))))

arlequin 2010.09.07. 13:48:15

@Seduxen: nahát-nahát. a végére csak kibújt a zsák a szegből...

@Marcellusca: @Tigeri: xanaxot neki. egy egész levéllel. a most használt gyógyszerére úgy tűnik kialakult a rezisztencia.

derelyegrádi szellem 2010.09.07. 13:49:52

@Seduxen:

De, viccesnek tartom. Szellemes volt, ezt én értékelem.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 13:52:01

@derelyegrádi szellem: "Szellemes volt" - hápersze bazze, rólad szólt :)))

ajjaj, asszem felvételt kérek a lárpúúúllárba, mert ez kezd a viccnek az a fajtája lenni, ami annyira szar, hogy már jó :)))

@arlequin: baszhatod a xanax100-t. azt már úgy szedem, mint más a vitamint. más - konstruktív - ötlet? :)))

derelyegrádi szellem 2010.09.07. 13:56:14

@Seduxen:

ez inkább csak annyira szar volt, de az előzőből nem vesz el semmit.

Na szevasztok, megvolt a kommentszám, írom a számlát.....

arlequin 2010.09.07. 13:57:31

@Seduxen: máktea, intravénás herkó, vagy ha már nagyon beindulsz akkor a geronazzo marcsika szűcs erikával szendvicsben. nü?

arlequin 2010.09.07. 13:58:43

@derelyegrádi szellem: várj egy kicsit. elfelejtettünk szólni, hogy időközben kht-vá alakult a cég...

Marcellusca 2010.09.07. 14:00:00

@Seduxen: Majd Te is megkapod a "beosztásod", ne aggódj! :DDDD

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.07. 14:06:28

@laspalmas: Azt, hogy ennyi embert alkalmaztak sajtófigyelésre? Igen.
Más kérdés, hogy TÉNYLEG szükség volt-e ennyi emberre... ;-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 14:14:39

@arlequin: pfúúúj baszdmeeeg, hol a machetém? asszem meg kell tennem azt, amit egy férfinak ilyen helyzetben meg kell tennie...

BÁNZÁÁÁÁÁÁÁÁÁJ

arlequin 2010.09.07. 14:25:07

na nem látom gyógyszerfüggő barátunk válaszát... kbm?

nestrot10 2010.09.07. 14:25:56

@Kicsit Karcos: Neked minde szar jó amit a szent Tehened szarik? ------ akkor zabáld:)

nestrot10 2010.09.07. 14:28:45

@Kicsit Karcos: ORBÁN ÉS BANDÁJÁT KELLENE MINÉL ELŐBB KIRÚGNI MIELŐTT TÖBB KÁRT OKOZ!!!!!!!!!!!!!!! ---persze a -100 as IQ-s Fidesz szavazok fel se fogják ezt:)

arlequin 2010.09.07. 14:30:29

@Seduxen: persze. azzal kened a tequilát a 'szendvicsre'. perverz állat.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 14:32:54

@arlequin: figyelj Bohóc! Ismerek egy nagyon jó pszichiátert, a szakterülete a cekcuális aberrációk. felhívjam Neked? :))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 14:47:22

@arlequin: ...

figyi elbaxtad az aláírást. Tifelétek nem X X X szokott lenni? :))))

gondolom az első X a Dr. :)))

arlequin 2010.09.07. 14:48:27

@Seduxen: tehetek én róla, hogy neked a xanax nem jó és a pálinkás kenyérre izgulsz/nyugszol?
pedig először igyekeztem ráérezni, de ebbe belebukván a machetés szállal végre utat mutattál.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 14:50:25

@arlequin: értem. Te is az a típus vagy, akinek a pszichomókus mutogatja tucatszámra a pacákat a "Mit lát a képen?" kérdéssel, majd miután mindenre ugyanaz a beteg válasza, és ezt a doki szóvá is teszi, jön a kontra:

"Maga mutogat nekem p*nákat!"

2010.09.07. 14:59:50

Egyszerű: Szűcs Erika besúgó (volt), és a fáradalmas munkáját ilyeténmód akarták megköszönni az elvtársak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.07. 15:00:07

@bulvármédiás =>:

Nem, azt hogy mind más nyelvű újságokat nézett. :)

arlequin 2010.09.07. 15:02:48

@Seduxen: ezután jön "az én apukám erősebb, mint a tied!" formula, vagy az "óvónéni a pista kezdte a verekedést, nem én"?

azért szép napot ;-D

Marcellusca 2010.09.07. 15:03:19

@Seduxen: Figy! Egyáltalán megengedte az orvosod, hogy kiadd a számát? :)))))))))))))))

Marcellusca 2010.09.07. 15:04:37

@arlequin: Mer', az úgy kezdődött, hogy visszaadtam. :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 15:09:54

@arlequin: látod-látod, Kozsó lányának/fiának egy ilyen vitában mekkora előnye lenne: "Az én apukámnak nagyobb a farka, mint a tiédnek bi-bi-bíííí!" és nyert ügye lenne :)))

@Marcellusca: persze. azt mondta, hogy Nálad rosszabb páciense úgy sem lehet, és mivel ő a család régi barátja, ezért mondta, hogy küldhetem hozzá a defekteseket, a pénz az pénz :))))

arlequin 2010.09.07. 15:12:22

@Marcellusca: egy bolonddal leáll vitatkozni...
s még neki áll feljebb... ;-DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 15:16:06

@arlequin: bazz, tényleg. eszembe jutott valami lesüllyedés egy szintre, győzelem, és rutin. Mond ez neked valamit? :)))

arlequin 2010.09.07. 15:24:05

@Seduxen: miazhogy?! nagyon is!
mára már kipipáltalak. ;-D
de azért szeretlek.

arlequin 2010.09.07. 15:26:09

@Seduxen: kozsó sírva rohanna haza... s bár úriember nem vagyok, de eztet a témát hagyjuk, mégiscsak hölgyek, meg a többi... ;-D

Marcellusca 2010.09.07. 15:28:51

@Seduxen: Csakhogy én már gyógyult vagyok, Te meg örök életedben járhatsz hozzá. :)))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 15:40:58

@arlequin: meg ugye ciki, hogy minket nem áldott meg a Jó Isten 28+kalap durunggal... :)))

@Marcellusca: "Csakhogy én már gyógyult vagyok," - a hangok ezt mondják ugye? :)))))

Marcellusca 2010.09.07. 15:53:39

@Seduxen: Ja, ja.
A hangok mán régen megmonták, hogy tökéletes vagyok. :DDDDDDDDDDDD

arlequin 2010.09.07. 16:17:41

@Seduxen: te csak mindig beszélj a magad nevében... meg aztán ilyen bottal sok-sok vér száll le. nem csodálom, hogy kozsó ily gondolattalan számokat csinált.

@Marcellusca: igen? akkor már hárman vagyunk. én, te és magam.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.07. 16:25:17

@arlequin: "akkor már hárman vagyunk. én, te és magam." - akkor álljon itt az egyik közkedvelt rigmus, amit régebben annyiszor hozsannáztunk el a Fradi-pályán a játékvezető triónak:

"Hároooom hüüülyeeee! HÁROOOOOM HÜÜÜLYEEEE!" :)))))

tryclops 2010.09.07. 16:29:35

@laspalmas:
Nem akarom védeni a nőt, de ez csak arra bizonyíték, hogy a pdf mikor készült. A word doksi lehetett korábbi is (persze nem valószínű), ami látszik az az, hogy a pdf-et júliusban konvertálták. Sajnos EGYÉRTELMŰEN (hitelesen) ezt nem lehet megmondani. :( Menni fog itt még a maszatolás.

Üdv,
f.

arlequin 2010.09.07. 16:34:44

@Seduxen: attól még ők vezették a játékot, nemde? höhöhö

Virág et. 2010.09.07. 16:43:52

A miniszteri megbízott az nem miniszteri biztos. A többi meg szimpla szerkesztői elírás.
A pdf készítésének dátumából nem következik az eredeti szerkeszthető dokumentum dátuma. Mivel gondolom a tanulmányt kinyomtatva adta le, ezért csak a feltöltés előtt volt szükséges a nem szerkeszthető pdf változat elkészítése.

Szűcs Erika roppant ellenszenves nőszemély, de ennél azért jobban utána kellene járni a dolgoknak, mielőtt billentyűzetet ragadunk és ítéletet mondunk.

zala 2010.09.07. 17:12:12

Képzelt riport egy magyarországi miniszteri biztossal

Riporter: - Szűcs Erika, ön nő?
Szűcs Erika: - Nem, férfi vagyok.
R: - Hiszen a személyi száma kettessel kezdődik.
SzE:- Pusztán különleges, eseti miniszteri biztosi engedéllyel lehet férfiként kettessel kezdődő személyi számom.
R: - De hiszen a neve - az Erika - női név.
SzE:- Az Erika tartalmazza az Eriket, ami férfi név.
R: - De kérem, csak önre kell nézni és bárki láthatja, hogy bár ritka ronda, de mégis nő.
SzE: - Nem, nem, és nem. Férfi vagyok.

Marcellusca 2010.09.07. 17:44:14

@zala: Júúúúújjjjj, ez issssssssssssszonyaaaaaaaaaaat!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.07. 21:30:39

és forog az emeszpí lemez ..és forog..és forog :D

cyberlolita400001 2010.09.09. 14:28:11

Papcsák meg egy vicc, Budai Gyulával egyetemben. Utóbbi ellen nyomoz az ügyészség, előbbi 250 millával jön az államnak. akasztják a hóhért, vagy mi?

dr.justice 2010.09.09. 17:41:14

@Virág et.:

Tehát szerinted a megbízás korrekt volt, a díjazása pedig arányban áll az elvégzett munkával.

abandi 2010.09.09. 18:08:16

@dr.justice:
Tipikus, tocsik-ügy lenne, ha nem bírna több aljassággal, de kisebb összegben....

abandi 2010.09.09. 18:09:34

@abandi:
Ezt nem ide szántam, de itt is jó helyen van!

karlitoszka 2010.09.09. 20:11:29

könyörgöm akasszuk már föl ezeket!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.10. 13:32:04

@Virág et.:

Kiváncsian várom a kinyomtatott doksi bemutatását, de addig is annak léte, korábbi keletkezése csak feltevés, míg a pdf tény.

cyberlolita400001 2010.09.20. 15:13:52

olyan jó, hogy van elszámoltatási habi-biztos, Papcsák, amikor a kamerába néz nem érzi a lopott pénze súlyát? vagy Viktor ármánykodó keze őt is megvédi? Amúgy meg ez volt a legnagyobb shaft, amit sikerült megtalálni, hogy az a "nő" ennyit meg ennyit keresett a semmiért. Elég pitiáner az ügy, ja és az ügyészség hol van? vagy Papcsák egyszemélyben, helyben dönt, mint a népbíróság?? Kik ezek, Teee???

Kata Flam 2010.09.20. 16:26:50

Szerintem Papcsák Feri bátyánk, leendő polgármesterünk tuti jófej, igazságos, közvetlen, és a kerületbe akar hozni egy csomó továbbtanulási lehetőséget....okés gyerekek? :)

trojka 2010.09.20. 18:11:07

Te jo ég, ezek a végén még azt is ki fogják deriteni, hogy Zrinyi amikor kirohant a száz-száz aranyat, ami a zsebeibe tett, a vár kasszájábol lopta el...

süti beállítások módosítása