Skip to content


       Szűrés lista

Egy igazán gerinces ember évtizedes küzdelme

Mint a a Pécsi Városi Tanács gyámügyi előadója és osztályvezetője nagyon elégedett az rendszerrel, be is lép 1983-ban az MSZMP-be. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jogtanácsosa majd hatósági osztályvezetője 1985 és 1990 között nagyon elégedett az rendszerrel és a Párttal. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint pécsi önkormányzati képviselő 1992-94 között nagyon elégedett az rendszerrel és a Párttal, amely már az MSZP. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad..

Mint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára és egyéni országgyűlési képviselő 1994 és 1998 között nagyon elégedett a rendszerrel, a Horn-kormánnyal, a Tocsik-Boldvai botránnyal, a Bokros-csomaggal és természetesen a Párttal. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint Baranya megyei elnök, mint a Párt elnökhelyettese és mint az országgyűlés alelnöke 1998-2002 között nagyon elégedett volt mindennel. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint az országgyűlés elnöke 2002-2006 között szó nélkül asszisztál a Medgyessy-kormánynak, a nem tesz semmit a 2004-es EP-választási bukta után, jó pártkatonaként viseli minden idők egyik legkínosabb bukását a 2005-ös köztársasági elnökválasztáson, faarccal fogadja a puccsot Medgyessy-ellen, nem szól semmit Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásához. Nem érdekli, hogy úgy tesznek, mintha kormányoznának, nem érdekli, hogy hazudnak éjjel-nappal, csak hogy a szarból visszahozzák a választást. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad. 
 
Mint az országgyűlés elnöke és egyéni képviselő hallgatja Gyurcsány verbális ámokfutását 2006 nyarán Öszödön. Tesz-vesz, dolgozik, nem lázad. Szó nélkül hagyja a 2006 őszi eseményeket, mikor a saját kormánya embereket százait veri össze. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.


Mint jó elvtársnő, mint jó pártkatona megszavazza a 2007-os, 2008-es 2009-as, 2010-es költségvetést. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint az országgyűlés elnöke, nem viseli meg a 2008-as szociális népszavazás veresége. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint a három legfőbb közjogi méltóság egyike, mint a Párt legmagasabb közjogi méltósága szó nélkül hagyja a Gyurcsány lemondását követő szégyenletes miniszterelnök-keresési komédiát. Nem szól, nem beszél, nem csinál semmit. Meleg és bársonyos a házelnöki szék. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint az országgyűlés elnöke, nem viseli meg a 2009-es EP-választási vereség. Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.

Mint a pécsi időközi polgármester-választás szocialista jelöltje elveszíti a Párt egyik legerősebb vidéki bástyáját, csúnya nagy vereséggel. Egy kicsit elgondolkozik, majd lemond az országgyűlés elnöki tisztjéről, de országgyűlési képviselői tisztsége megmarad. Sűrűn nyomogatja az igen és nem gombokat, mikor mit kíván a Párt.Tesz-vesz, "dolgozik", nem lázad.
 

2010 tavaszán a Párt történelmi vereséget szenved, de mint listáról bejutott képviselő nem szól semmit a kialakult helyzethez, szó nélkül ül be az új frakcióba, a barátai és harcostársai közé. Jön-megy, szavaz, tesz-vesz, dolgozik, nem lázad.

2010 őszén újabb Párt történelmi vereséget szenved, az eddigi bőséges önkormányzati hatalom minimálissá olvad. 

Itt már fellázadt a drága Katalin, és beintett egy jó nagyot hétfőn. Kilép az MSZP-frakcióból, független képviselőként folytatja, a mandátumát nem adja vissza, pedig listáról jutott be. Még egy új pártot is alapított, melynek elnökévé választották. 

Katalin nagyon bátran ki mondta, hogy az MSZP-nek vége van, és új baloldali párt kell, fel is ajánlva erre a szerepre a saját pártocskáját.

Hogy mennyire elegáns akkor elhagyni a totálisan süllyedő hajót, mikor a legeslegeslegeslegeslegutolsó szalmaszál is elveszik, azt ítélje meg mindenki saját maga.

Sőt, Katalin volt olyan kedves, és elárulta, hogy már másfél éve, 547 napja várja, nagy boci szemekkel, hogy megváltozzon az MSZP, de nem, semmi ... (eközben azért végig MSZP-s országgyűlési képviselő volt, megszavazva mindent, amit csak kellett)

Katalin a következő bölcs gondolatokat osztotta meg velünk:

"Mindig következetes voltam, tartottam magam az elveimhez." 
Ezt láttuk, olvastuk fentebb. Nem is tartotta magát, sziklaszilárdan, foggal-körömmel ragaszkodott hozzájuk!

"Én mondtam ki először, hogy zárjunk le egy időszakot és kezdjünk baloldali politikát folytatni, ám ez nem sikerült."

"Mindig azzal vádoltak, hogy nem ezt a pártot szolgálom. Pedig lemondtam a házelnökségről, hogy egy mozgalommal segítsem az MSZP-t. Nem kértem helyet az országos listán, mert új arcokat szerettem volna látni a vezetőségben."

Szegény Katalin, még meg is vádolták, miközben már 1984 óta semmi rosszat nem tett. És látjuk, ilyen az amikor valaki nem KÉR, csak kap helyet az országos listán, amit azért ugye el is fogadott szó nélkül ... biztos már ekkor is lázadt, belülről akarta visszatéríteni a Pártot az egyetlen és igaz baloldalra.

Még valami.

Nézzünk fel Katalin oldalára. Nézzük meg a "publikációk" menüpontot. Igen, 4, azaz négy darab "cikkecskét" tudott összekaparni a saját weboldalára!
És az a nő a Párt egyik legnépszerűbb és legmagasabb tisztségig jutó politikusa volt.
A krémek krémje. 

Legvégül.

Számomra a rendszerváltás utáni 20 év egyik legnagyobb rejtélye, hogy ez a nő, aki semmit, de tényleg semmit sem csinált az elmúlt 8 évben, miért és hogyan kaphatott ennyi nemzetközi kitüntetést?!
 

Kitüntetések:
Baranya Gazdaságáért kamarai elismerő cím – 1998
Baranya Gazdaságáért-Díj - 1999
Őfelsége a Japán Császál által A Becses Korona Rendjének Bazsarózsa fokozata–2002
A Chilei Köztársaság elnöke által A Bernardo O’Higgis Rend Nagy Keresztje – 2002
Őfelsége II. Albert Belga Király által A Korona Nagy Keresztje - 2003
Belga nagykereszt – 2003
Németországi Szövetségi Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje – 2004
Francia Becsületrend Parancsnoki fokozat – 2005
Osztrák Köztársaság Nagy Szolgálati Arany Érme a Szalaggal – 2005
18 fa az izraeli Yad Vashem Emlékparkban – 2005
Perui Köztársaság Kongresszusi Becsületrend Nagy Keresztje – 2005
Rózsa-Díj - 2005
Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztje a Csillaggal – 2006
Mongol államalapítás 800. évfordulója alkalmával alapított érdemrend – 2006 (wtf?!)
Arany Alma-Díj - 2006
Bolgár elnöki díszoklevél és dísz-emlékérem – 2007
A Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetem (Kazahsztán) díszdoktora – 2007
Spanyol Becsületrend Nagykeresztje polgári tagozat – 2007
Német Elüldözöttek Szövetségének Díszplakettje – 2007
Marosvásárhely Pro-Urbe Díja – 2008
Máltai Lovagrend Érdemrend Nagykeresztjének Különleges Fokozata kitüntetés - 2009
Báthory-Díj − 2009
Olasz Szolidaritás Lovagrendjének Csillagkeresztje – 2009
Kővágószőlős, Szügy, Dejtár, Barcs, Kazincbarcika települések díszpolgára.
Chattagnooga, Houston, Cusco Városok díszpolgára.

Címkék: politika mszp szili

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr842345512

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbik: Őfelsége ellenzéke 2011.02.15. 14:10:08

Ahogy minden ellenzéki párt, a Jobbik is a konstruktív ellenzék magasztos célját tűzte ki maga elé az országgyűlési választások után. Ezzel szemben az új kormány első ülésszaka alatt a két másik ellenzéki párthoz képest sokkal gyakrabban támogatta a ko...

Trackback: Eltűnő pártok... 2010.10.05. 18:21:37

Hála Viktoréknak, úgy tűnik, az SZDSZ megszűnt, az MSZP is szétesőben. Hurrá! A sok mutyizós, korrupt, rabló eltűnik a közéletből! (? aha... merigen... eltűnik... napersze... fidesz-ben, jobbikban egy darab sincs belőlük, mi? És persze mélymagyarjaink ...

Trackback: Szekeres: Az MSZP köszöni szépen, jól van 2010.10.05. 17:13:02

Sem Mesterházy Attila szocialista pártelnök, sem Szekeres Imre nem tart attól, hogy kettészakad az MSZP. Mindketten úgy vélik, hogy Szili Katalint leszámítva a többség optimista a párt jövőjét illetően, és annak berkein belül kíván tevékenykedni. Pozitívn…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mákony Béla 2010.10.05. 20:43:01

@eszkep: Úristen, a k.életbe, ti tényleg nem vagytok normálisak! Ennyit szépítene 4 év? Mutass már ilyen videókat!... Jézusom! Okostojások!

Viktus 2010.10.05. 20:49:16

A plecsniket a nagyvilágban ide-oda adogatják egymásnak.

Spiro 2010.10.05. 20:57:48

Szili az MSZP Lengeyel Zoltánja. (remélem home video azért nem fog elő kerülni)

Ne csak a parlamenti belépő kártyát, de a párttól kapott mobilt se felejtsd el leadni!

Chicano 2010.10.05. 20:57:55

Mit vergődtök ezen a szerencsétlen nőn? Majd ha Ferink fog saját pártot alapítani! Lesz itt annyi baloldali párt hogy csak győzzön az a sok megzavarodott nyugdíjas szavazni rájuk.

gnu 2010.10.05. 20:59:23

Katika a lakóhelyem képviselője ezer éve, de egyetlen dolgot sem tudnék felidézni, ami a nevéhez fűződik és a város érdekét szolgálta volna. Házelnökként akkor látogatott Pécsre, amikor valamelyik külföldi ország házelnökével kívánt találkozni.
Mint házelnök államköltségen lakott és államköltségen szállította mindenhová az Őrezred. Ennek ellenére szorgalmasan felmarkolta minden hónapban a lakhatási és utazási költségtérítést.

Mr. Hilter 2010.10.05. 21:01:48

@gorcsev54: Hidd el, ilyen szart minden elsővonalbeli politikusról össze lehetne lapátolni. Ez egy tendenciózus lejárató anyag. Ötven éve is volt ilyen, akkor a Szabad Népben jelent meg, olvasói levélként és az érintett hamarosan börtönbe került vagy kivégezték. Még harminc éve is volt ilyen, de akkor már többnyire elég volt, ha az illető rituális önkritikát gyakorolt a pártgyűlés előtt, és akkor megúszhatta. Azt nem hittem volna, hogy még 2010-ben is használatos ilyen bolsi lejárató módszerek alkalmazása a ballib blogokban. Ezek semmit nem tanultak.

Mr. Hilter 2010.10.05. 21:02:25

@gorcsev54: Hidd el, ilyen szart minden elsővonalbeli politikusról össze lehetne lapátolni. Ez egy tendenciózus lejárató anyag. Ötven éve is volt ilyen, akkor a Szabad Népben jelent meg, olvasói levélként és az érintett hamarosan börtönbe került vagy kivégezték. Még harminc éve is volt ilyen, de akkor már többnyire elég volt, ha az illető rituális önkritikát gyakorolt a pártgyűlés előtt, és akkor megúszhatta. Azt nem hittem volna, hogy még 2010-ben is használatos ilyen bolsi lejárató módszerek alkalmazása a ballib blogokban. Ezek semmit nem tanultak.

csoko20 2010.10.05. 21:02:41

Miért van olyan érzésem, hogy az MSZP-re keresztelt Barnum Cirkusz szörnyszülöttei kezdenek kiszivárogni az akolból???

Néhány Hagyó meg Hunvald félét visszazártak a ketrecbe, de a többi szabadon borzolhatja a kedélyeket?!

Spiro 2010.10.05. 21:07:34

@csoko20:

Talán, mert erősen rövidlátó vagy? :DD

Bocs ezt nem tudtam kihagyni, ne haragudj.

Ironfist 2010.10.05. 21:18:38

@csorsza:
Na most akkor neked is:
Gyökér, meg kőostoba a te jó édes anyád. Kikérem magamnak ezt a hangnemet, nem vagyok a haverod, hogy így beszélj velem, pláne, ha előtte semmivel nem sértettelek meg, hozzád se szóltam.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.05. 21:28:00

Illés Zoltán mondjon le, az ő emberei ellenőrizték pár napja a tározókat!

A gonosz törpe meghallotta, hogy Gyurcsánynak köze lehet a céghez, vérbeforgó szemekkel eldöntötte, hogy csakis emberi mulasztás lehet. Várd meg a vizsgálatot törpike!

Matolcsy orbán jobbkeze, vele törli a seggét!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.05. 21:28:21

@Ironfist:
"Én azt élőben végignéztem, és órákig mondták hangosbemondóval előtte, hogy igenis húzzon el onnan mindenki, mert tisztogatás lesz."

Őőőő.... téged mint jogkövető állampolgárt megkérdezhetlek, hogy ha hallottad, miért is nem húztál el onnan azonnal, miért hallgattad órákig a felszólítgatást?
... csak nem kötelesség volt ott lenni valamilyen szolgálati megbízásból?
Az érveléseddel az a gond azon kívül, hogy hülyeség, hogy eleve a felszólítás jogszerűtlen volt, mint azóta megállapítást nyert, az oszlatás megkezdése szintén, a módszer pedig nagy valószínűséggel szándékosan "hibásan megválasztott" volt.

fokabacsi 2010.10.05. 21:31:58

NEM ÉRTEM MI EZ A RAGASZKODÁS, FOGGAL -KÖRÖMMEL A POLITIKÁHOZ. Miért gondolja bárki is, hogy a parlamentből kell kihalni??? Menjen dolgozni! Alig kiesik az egyik pixisből , másfél perc múlva már gründolt is egy pártot!? Mert "elnök"! Bele vannak zavarodva a hatalomba ! Pedig elqrták !

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.05. 21:32:47

@Mr. Hilter:

ilyen ballib blogokban, mint a vastagbőr? :)

na most vagy én tévedtem valami más téridőbe valami hasadás miatt az univerzum szövetén, vagy egyszerűen csak ki kell, hogy röhögjelek, és megveregetnem a fejed tetejét :)

Kalmár 2010.10.05. 21:33:16

@Ironfist: Annyit azért beláthatnál, hogy a sok tucat vallomás, videó azt támasztja alá, hogy rendkívűl szakszerűtlenül, nem védték meg a Fideszes ünnepségről hazaigyekvőket, hanem közéjük hajtottak egy anarhista csoportot és jó előre felkészülve anonim módon elverték a sétálókat.
Sőt, kiterelték az egyik vendéglő vendégeit és sorfal előtt elhajtva mindenkit végigvertek.
Ezek után az okkal vagy oknélkül előállítottakkal ismétcsak szakszerűtlenül szadista állat módon bántak.
Tucatjával követtek el a rendőrök bűncselekményeket, majd hamisan tanúztak.
Amikor a Révész Máriusz igazolta magát és kérte, hogy engedjék elvonulni az ünneplőket, őt is berántotta pár csukjás bűnöző(nem érdemel rendőr jelzőt) és eszméletlenre verték.
Persze senki nem látott semmit.

A baj, hogy amikor igazán keménynek kellene lenni pl meccs, vagy a tv székháznál akkor töketlenkedtek, amikor arc nélkül szadizhattak nyugdíjasok diákok ellen akkor elborult aggyal pusztítottak.
Remélem alapos tisztogatás lesz a rendőrök közt.
Egyébként ez az egész teljesen off, de jól esett leírni.

Szily viszont megkezde a kötött piros pufajkából kihúzni a pamutszálat csendesen. Lebomlik idővel.

Chicano 2010.10.05. 21:35:10

@Felcsút kidobta Orbánt, Esztergom a hős város!:

Hmmm.... Nem tudom eldönteni hogy te egy gyerek vagy vagy egy elbutult nyugdíjas.

Mr. Hilter 2010.10.05. 21:39:29

@Conv: Ha hozz mersz érni a fejem tetejéhez, akkor széttépem a kifestőkönyvedet és szólók a bátyámnak!

Ordnassac 2010.10.05. 21:47:01

@Marcellusca: ez ellenkezne a képviselői szabad mandátummal, ami gyakorlatilag az összes létező nyugati demokráciában így működik.

Emellett a párt felelőssége, hogy kit rak megyei listái élére, ergo viselje is annak következményeit.

lüke 2010.10.05. 21:48:01

ez most dicséret vagy indolencia
már sokszor ki kellett volna lépnie, soká várt

ravaluf 2010.10.05. 21:48:21

A kitüntetések javát diplomáciai viszonossági alapon, nem ő maga, hanem az általa betöltött pozíció kapta, a magas fokozatok is ezt tükrözik. Amúgy valami ritka elbaszott lista, szvsz valami google translatoros rettenet, valójában ezeket kapta, leszámítva az apraját, meg a limlomcímeket:

Japán, a Becses Korona Rendjének Bazsarózsa fokozata–2002 (A Felkelő Nap Rend nőknek adományozott megfelelője)
Chile, Bernardo O’Higgis Rend Nagykeresztje – 2002
Belga Koronarend Nagykeresztje- 2003
Németország, Szövetségi Nagy Érdemkereszt – 2004
Francia Becsületrend Középkeresztje – 2005
Ausztria, Nagy Arany Érdemjel a vállszalagon (Nagykereszt) – 2005
Perui Kongresszusi Becsületrend Nagykeresztje – 2005
Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztje a Csillaggal – 2006
Mongol államalapítás 800. évfordulójának Emlékérme– 2006
Spanyol Polgári Érdemrend Nagykeresztje, – 2007
Máltai Lovagrend Nagykeresztje - 2009
Az Olasz Szolidaritás Rendjének Parancsnoki Csillaga – 2009

Nem nagy cucc... ez kb. ami járt neki ennyi idő alatt. Teljesítményt nm kell keresnetek mögötte.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.05. 21:56:48

@Mr. Hilter:

kinőttem a kifestőkönyvekből, matricaalbumom van.
szólj a tesódnak, szemöldök ceruzával nem ér nekemjönni!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.05. 21:59:11

@Ordnassac:

" ez ellenkezne a képviselői szabad mandátummal"

az lehet, a maradás viszont ellenkezik az etikával, az önkéntes lemondás az ilyenkor bevett szokás.
persze emberek közt.

Lúdtalp 2010.10.05. 22:04:33

Csak tűnnének el már a süllyesztőben mindannyian.

pucros 2010.10.05. 22:10:37

Hát magát az ívet meg a végkövetkeztetést egyáltalán nem vitatom, de a részletekbe bőven bele lehetne kötni. Jó ideje lázadgatott már ő, de csak úgy szőrmentén, be-bepróbálkozgatva. Azért sokáig egyszerűbbnek tűnhetett egy kész pártot átvenni, mint újat gründolni.

Béla Bácsi 2010.10.05. 22:15:41

@Mr. Hilter: Gizike vagy gőzeke? Kecsesen ringó fecske vagy recsegve fingó kecske? (Ugye, hogy nem mindegy, pajtikám?)

Béla Bácsi 2010.10.05. 22:19:28

@Ironfist: Nem igazán akartam ebbe belekotyogni, de ha az égvilágon mindenki leköcsögöl, akkor nem kéne esetleg egy kicsit elméláznod rajta? A bunkó tüntetők vs. jórendőrbácsik a jó bácsik és nénik védelmében verziód tényleg elnöki pozícióra érdemesít téged! (Tudod, a Köcsögök Országos Elnöke)

funny 2010.10.05. 22:27:48

Hát igen, hogy kaphatott ennyi kitüntetést.

Úgy, hogy nem Ő, hanem Magyarország, a magyar nép kapta, akit képviselt, a különböző funkcióiban.

Tita nick 2010.10.05. 23:00:56

A szocialista, kommunista nem gerinces állat-

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.10.05. 23:14:04

@Erich von Däniken:

Okés, de az önéletrajzából másoltam ki :)

vezuvo 2010.10.05. 23:22:56

ezek valami vadbarmok a fletóval együtt. Szerintem csoda, hogy még nem lőtték le őket. Ezek nem politikusok és nem is tudom, hogy mik. Állatok? Azok aranyosak. Nekem visszataszító, hogy ezek a senkik még létezni akarnak a politikai pályán. Az ilyennek mélyre elkellene ásnia magát és soha meg nem szólalni nyilvánosan. Undorítóak. Tényleg kikellene lőni őket.

Rwindx 2010.10.05. 23:25:38

@Ironfist:
Figyelj, itt vergődsz mintha muszáj lenne. Te lövetted volna legszivesebben azokat akik kint voltak. Akik kint voltak most meg elküldenek a picsába. Világos nem? Esetleg meglepődtél? Ha elég erős vagy "kiadni a tűzparancsot" akkor ne rinyálj a válasz miatt mint egy kis szaros.

vezuvo 2010.10.05. 23:32:00

Én elképedtem Százhalombattán azon, hogy ingyen vízet és csatonadíjat, na meg az időseknek ingyen vásárlást ígért az a párt, amelyik az ő elqrt gazdaságpolitikájuk miatt mind a lakosságot, mind a teljes vállalkozói réteget taccsra vágták. Honnan most ez a jó szív, és honnan ennyi pénz hirtelen? Én súlyos börtön éveket adnék nekik, nem pedig új párt alapítást. Soha többé ne szerepelhessenek a közéletben. És mivel közeledik okt.23.-a, szeretném, ha szépen otthon maradnának és nem zavarnák meg ezt az ünnepet újra, ahogy szokták. A hóhérek utódai szépen maradjanak otthon és gondolkodjanak el azon, hogy akik utódai, azok végeztettek ki sok- sok embert. ha megszólalnak akkor, megérdemlik, ha tojással dobálják meg őket.

Flúgatlan 2010.10.05. 23:34:34

Mindegy, csak oszoljanak! Minél több részre, minél több disznóságot a felszínre hozva egymásról, hogy mielőbb csak a történelemkönyvek lapjain legyen az "MSZP" szó, mint egy olyan párté, mely vagyonát, tömegbázisát végső soron az orosz megszálló csapatok által kinevezett állampárttól vette.

Nincsenek bent az oroszok, lassan kihalnak a harcos komcsik, az emberekből elmúlik a beléjük nevelt félelem a vörösöktől, a médiamonopóliumuk is elkopott: és szépen kiderül róluk, hogy a támogató csapatok, a cenzúrázott újságok és TV és a megfélemlítés légköre nélkül a apparatcsikok csak piti karrieristák. (Egy más részük meg egyszerű bűnöző.) A piti karrieristák egyik díszpéldánya Szili Katalin. Ez a hangulat jól lejött a posztból.

Alapítson csak pártocskát, alapítsanak még 3-4-en az MSZP-ből, veszekedjenek jót, és akkor talán tényleg le lehet zárni történelmünk egy sötét korát. (Aki meg bűnöző volt, az meg menjen a börtönbe.) Ha szétoszlanak, talán utánuk felállhat egy tiszta lappal induló "baloldali" párt, ami nem lenne rossz. (Mondom ezt lelkes jobboldaliként is.) De igen nehéz hitelesnek mutatkozni annak, aki az öszödi beszéd után megmaradt az MSZP-ben még az után is, hogy nem sikerült belülről félreállítani Gyurcsányt.

vezuvo 2010.10.05. 23:43:50

Miért hagyjuk, hogy így legyen? Miért nem csukatjuk börtönbe ezeket a szemét hazaárulókat, akik mindent megtettek azért, hogy Magyarországon csak a multik élhessenek meg, mi Magyarok pedig földönfutóvá váljunk? Ezt nem lehet véletnül ilyen szarul csinálni...

Doktor Kotász 2010.10.05. 23:47:43

Ez a Szili Katalin a legostobább ember volt az MSZP prominensei között.
Csak nyertek vele, hogy kilépett.

vezuvo 2010.10.05. 23:55:35

Megmondom őszintén, én kimondottan örültem, mikor fletó családját fenyegették. Hadd élje át. hogy milyen mikor ő fenyegette a mi családjainkat. Mikor kiparancsolt minket Szlovákiába, ha nem tetszik az ő adórendszere, és bajnai,mikor elakarta adatni velünk a házunkat, ha nem tudjuk fizetni az adóját. Utálta őket mindenki, de akkor is elkellett szegényíteni a Magyar lakosságot és tönkretenni mindn Magyar vállalkozót, Undorító férgek!

vezuvo 2010.10.06. 00:06:42

Bajnai az ország megmentője? Persze, a lakosság végső nyomorba döntése mellett megfelelő paramétereket adott az uniónak. Ezt bármelyikünk megtudta volna csinálni. Elkell vonni mindent a Magyaroktól, bekell hozni olcsón mindent kínából, argentínábó...stb...( mert az olcsó és jót tesz az inflációs adatnak), nem adni eü. ellátást, sőt megadóztatni azt aki félre tud tenni erre a célra. Megadóztatni az üdülési csekket, hogy még az utolsó működö ágazat, a túrizmus is tönkremenjen.

vezuvo 2010.10.06. 00:14:28

Bocs, hogy így kifakadtam, de mindig kinyílik a bicska a zsebemben,ha a komcsik kölykei még mindig osszák az okosságot, még a kudarcaik után is becsületes politikusként akarnak tovább élni, mikozben emberek millióit tették tönkre még a válság előtt. Mélyszegénységbe és öngyilkosságba kergetve tisztességes, élni és boldogulni akaró embereket. HAZAÁRULÓK. Nincs helyük köztünk.

Martian (törölt) 2010.10.06. 00:40:47

@Ironfist: mondták hangosbemondóval előtte, hogy igenis húzzon el onnan mindenki, mert tisztogatás lesz.

Csak az a gáz, hogy közben jópár utcával továbbment a hajsza, így az ottani békés járókelők, akik hirtelen "oszlatva lettek", nem tudták, mibe is keveredtek.
A szakszerűen eljáró rendőrnek nem az a dolga, hogy ész nélkül üssön mindenkit, hanem kiemelje, azonosítsa a rendbontókat. Na persze egy edzőcipőben elsprintelő városi gerillát nehezebb elkapni, mint egy hazafelé sétáló járókelőt...

Martian (törölt) 2010.10.06. 00:47:00

@Felcsút kidobta Orbánt, Esztergom a hős város!: Illés Zoltán mondjon le, az ő emberei ellenőrizték pár napja a tározókat!

Én úgy hallottam, Illés Zoltán felbérelt pár al-Kaida öngyilkos merénylőt, akik egy ufót vezettek neki a tározó falának!
:))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.06. 01:09:15

Chattanooga el van írva.
Egyébként mit vártok? Szoci.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.06. 01:10:05

@Martian: Alulról?? Az inkább öngyilkos óriásvakond volt.

bierkamp 2010.10.06. 05:17:23

ez a nő nem csinált semmit????? KISZIVÁROGTATTA AZ ÖSZÖDI BESZÉDET--hogy kicsinálja nagy ellenfelét a Gyurcsányt, és átvegye majd a hatalmat ha már közt. elnök nem lehetett. Tévedett: az egész MSZP-t kicsinálta és gonosz törpét olyan hatalomhoz jutatta ami borzasztó káros Magyarországnak!!!! Valójában történelmet csinált!!!

bierkamp 2010.10.06. 05:20:56

ne feledjük..egy nyomorék ember mindig is kissebbségi érzetével él, és mindig bizonyítási kényszer alatt van, és nagyon irígy---s sokszor gonosz is! Hát ez volt ez a Nő is:)
Eltűnik a süllyesztőben , hacsak be nem ül a Fideszbe, bár Ő nőben ugyanolyan hataloméhes ( majdnem), mint a kis "More" Orbán, aki született gonosz:):)

Hefe 2010.10.06. 06:12:01

hat igen, ilyenek az igazi politikusok: nem akkor lepnek le amikor a kozosbol tudnak lopni, hanem amikor mar nem. Aztan hatrafordulnak, kopnek egy jot a volt partjukra, aztan ahogy a muvelt ember mondana: "uccu picsám láss vásárt!!!"

trojka 2010.10.06. 06:49:53

@Rwindx:
"Fegyveres hatalommegdöntési kisérlet esetén használják"...itt irtad le...vagy a hadsereg ilyen esetben gumibotot és könnygazt hasznal...nem hiszem...kijárási tilalomesetén pedig, ha nem tesz eleget az ipse a felszolitásnak, bizony, odapörkolnek...egyébként meg, nem vagyok demokrata, sem semmiféle elkötelezett...egyszeruen ember volnék

Komponista 2010.10.06. 07:54:32

Nagyon örvendetes, hogy Szili Katalin, aki az MSZP egyik csúcsvezetőjeként felelős azért, hogy ide jutott a baloldal politikai képviselete, elkotródott a pártból. Természetesen le kellene mondania a listán kapott mandátumáról is, hiszen őt már évek óta senki sem akarja pozícióban látni a választók közül, ám jellemtelensége nem teszi alkalmassá a következetes viselkedésre. Vannak még néhányan, akiknek gyorsan követniük kellene a példáját: jó barátnője, Lamperth moncsicsi, Szekeres nagyfröccs Imre, és a többiek példát vehetnének arról, hogy egy alkalmatlan vezetésnek hogyan kell viselkednie miután megtévesztette az általa vezetett, őket luxus szinvonalon eltartó pofátlan striciket. Szili Katalin! Szégyellje magát.

csoko20 2010.10.06. 08:22:11

@Martian: És az akció hátterében az aggteleki barlangrendszerben bújkáló fanatikus Orbán áll...

Mákony Béla 2010.10.06. 08:53:38

Viktorió Máximá császár és Schmittus Submissius király, szváziföld heltytartói majd jól megmódoítanak és megjavítanak mindent!
Áldássék ő nékik névük, hogy romlásunkat eltakarítandák, és kánaánt, tejet, mézet, boldogságot és szeretet hoznak ottholainkba. Isten nevében cselékszenek, mondóm néktek, büszke legyen az ő szívük, s emelt, s haláluk órájáig imádkozzunk érettük!

Isten óvja a császárt és a királyt!

lehet más a handa-banda 2010.10.06. 09:13:47

Komcsi belviszály, vörös okádék. Nem mindegy mit evett hányás előtt? Azt most már csak hányadéknak hívják

becike4 2010.10.06. 09:15:25

Menekül a félkarú rabló!

Happy99 2010.10.06. 09:18:08

@eszkep: Gratulálok. Ezt így kell, sőt, csak így érdemes. Ha nem értesz vele egyet, nyilván "hülyegyerek". Az igazság meg hol lehetne máshol, mint nálad?!

A cikk szerzője nyilván hiányzott az általános iskola anyanyelvi óráiról. Legalább olvasná el mégegyszer, amit leír.

@Ironfist: egyetértek! További szép napot!

Bogyó 2 2010.10.06. 10:03:28

Hát, nem kicsit elfogult, igazságtalan, féligazságokkal telenyomott írás ez. Szili régóta tudott nép-nemzeti irányvonaláról, nagyon is lázadozó nyilatkozatairól persze egy szó se. Próbált volna egy fidesznyik ilyeneket mondani.
A posztírónak valószínűleg halvány gőze sincs se az elmúlt rendszer valós mindennapjairól, se Szili Katalinról. Valószínűleg arról se, milyen az, amikor agymosott országban élünk, s amikor azért elgondolkodtató érvek hangzanak el innen és onnan is. Azért ennyire nem kell tolni Mesterházy meg Gyurcsány szekerét! De nézzük!
"Mint a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jogtanácsosa majd hatósági osztályvezetője 1985 és 1990 között nagyon elégedett az rendszerrel és a Párttal."
Nem vall túl nagy észre, ha valaki huszon-, vagy harminc valahány évesen számon kéri, miért nem lázadt '85-ben egy hatósági osztályvezető. Ugyan mondjátok már el miként lázadt Martonyi vagy Schmidt Pál elnök úr? Stumpf?
Hagyjuk már a hülyeséget. Nem lehetett mindenki szamizdatíró, a belső erőkön, Gorbacsovon, Jelcinen, Pozsgay-n, Németh Miklóson vagy Hornon több múlt, mint a márc. 15-én a Batthyány szobornál tüntetőkön. Persze, ez volt a szebb, a gerincesebb, de nem biztos, hogy az eredményesebb.
Szili Katalin tette a dolgát, jól vagy rosszul, akár hihetett is a rendszerben. Mert azért volt amiért lehetett hinni. Ma nagyon egyszerűnek tűnik, hogy melyik a sötét oldal, de a korban élve ez egyáltalán nem volt így. Pl. 1965-ben példálózhattál Amerikával mint a demokrácia hazájával, gondolhatod, hogy a sok hülye miért hitt a rendszerben itthon, de valahogy furcsa volt, hogy a demokrácia hazájában akkor még a feketék nem utazhattak több államban sem ugyanazon a buszon mint a fehérek, Martin Luther King nem véletlenül prédikált, volt rá oka. S beszélhetnénk arról mi történt vagy történik talán ma is Észak-Írországban. Szóval a helyzet nem volt fekete-fehér. Persze, lehetett dönteni, de egy elzárt, irányított sajtó mellett ez nem volt egyszerű.
"Mint pécsi önkormányzati képviselő 1992-94 között nagyon elégedett az rendszerrel és a Párttal, amely már az MSZP"?????????????
Mert miért is lett volna elégedett az MDF-Kisgazda-KDNP kormánnyal?????
Az MSZP-vel meg miért ne lehetett volna elégedett? Nem volt még neoliberális ámokfutás, főleg ellenzékben? Akkor mi van??
"Mint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára és egyéni országgyűlési képviselő 1994 és 1998 között nagyon elégedett a rendszerrel, a Horn-kormánnyal, a Tocsik-Boldvai botránnyal, a Bokros-csomaggal és természetesen a Párttal."
????? Miért lett volna elégedett a Tocsik üggyel? Ez megint mekkora baromság! Vagy ezért neki kellett volna lemondania? A Bokros-csomaggal meg akár elégedett is lehetett, a mai napig megoszlanak a vélemények róla.
'98 után megint miért lett volna elégedett? Mégis mit csinált volna? Ellenzéki országgyűlési alelnökként lemond mert nem ért egyet a kormánnyal, jézusmária, mi jön még?
Lezsák miért nem mondott le a vizitdíj után???????
"jó pártkatonaként viseli minden idők egyik legkínosabb bukását a 2005-ös köztársasági elnökválasztáson,"
Mégis mit kellett volna tennie? Hisztizni, hogy miért nem ő lett?
"faarccal fogadja a puccsot Medgyessy-ellen, nem szól semmit Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásához. Nem érdekli, hogy úgy tesznek, mintha kormányoznának, nem érdekli, hogy hazudnak éjjel-nappal, csak hogy a szarból visszahozzák a választást."
Na, ez az amiről fogalma se lehet a posztírónak. Csak az a lázadás, ha kilépek?
Nem! A párton belüli harcok nagyon bonyolult játékok, hiszen kifelé muszáj mutatni az egységet, van azért közös értékrend, de nyilván vitázni, tenni, harcolni kell, ha úgy látjuk, rossz irányba mennek a dolgok. Ennek nem feltétlen az a módja, hogy kilépek vagy egyből telekürtölöm a sajtót. S pont Szili Katalin az, akinek a különállását a kicsit is figyelmesebb hírnéző már láthatta, tudhatta évek óta. Szili már régóta hangsúlyozta a nemzeti ügyek iránti elkötelezettségét, a Fideszben nem lehet mutatni még egy ilyen renitens alakot, aki ott maradt a vezetésben. (Bár nem renitenst se nagyon)
1.Szili már a 2004-es népszavazásnál megszavazta a kettős állampolgárságot, amikor az MSZP a nemre buzdított.
2. Szili viszonylag szoros kapcsolatot ápol a külhoni magyarokkal, ha sokat is utazott, a magyarlakta vidékekre mindenképpen. Gyurcsányt nem nagyon lehetett látni Erdélyben vagy Kunczét se.
3. Szili volt egyedül az MSZP-ből, aki megszavazta a Trianon emléknapot. Egyedül ült a frakcióból a teremben.
Vajon mikor látunk ilyesmit egy fideszes vezetőtől, hogy lelkiismereti okokból így szembe megy a hivatalos pártvéleménnyel? Persze, ilyen nincs, ott mindenki egyetért.
Úgyhogy szerintem hagyjuk a gerincesség emlegetését, mert kinek a gerincén nem lehet vitatkozni? Szili kitartott a pártja mellett annak ellenére, hogy nem értett egyet a főbb irányvonallal, s most látta elérkezettnek a szakítást. Igen, akkor amikor már nem lát esélyt a változtatásra, amikor már nem érdemes ebbe feccölni az energiát. Hiszen most se ő vezeti a pártot., nem adnak neki esélyt, hogy érvényesülhessen az ő szemlélete. Semmi gerinctelenség nincs ebben, ez egy értelemszerű dolog, semmivel se különb attól, hogy miért lép be egy párt a Liberális Internacionáléba, utána meg az Európai Néppártba. Mégis mit kellett volna csinálnia? Bent maradni az Mszp-ben és kussolni, vagy átülni egy másik pártba? Ahol legalább annyi dologgal ugyanúgy nem értene egyet? Szakított a párttal Szűrös, Pozsgay vagy máshol Csurka, ez a dolgok természetes menetéhez tartozik.

Gondolkodom, a posztíró logikája szerint mi lett volna gerinces tőle. Valószínűleg már '85-ben lázadnia kellett volna a rendszer ellen vízügyes osztályvezetőként. Rendkívül életszerű és hatékony harc lett volna. Majd ha mégis bekerül az Mszp-be, az első olyan intézkedésnél amivel nem ért egyet, ki állnia a nyilvánosság elé és jól megmondani! Meg mindenről lemondani, kilépni. Elmenni kapálni. Ez a gerincesség. Vagy belépni a másik oldalra, ergó, csak az lehet gerinces, aki nem foglalkozik politikával vagy jobboldali.
Gratulálok ehhez a demokratikus látásmódhoz, csak hatalomhoz ne jussanak az ilyen emberek, s lehetőleg politológiát se oktassanak.

Bogyó 2 2010.10.06. 10:14:00

Mindettől függetlenül nyilván Szilinek is lehet mit a szemére vetni, elsősorban azért vettem védelmembe, mert a gerinctelenséget szinte bármelyik 50 feletti politikusnak oda lehet sózni, mindegyiknél alátámaszthatod ezzel-azzal. Legyen a mérce egyenlő. Ugyanakkor illúzióink se legyenek jobbikosokkal, mesterházykkal, meg a többi fiatallal se. Szilinek se adok esélyt, annyira nem karakteres, két ciklusig biztosan a Fidesz marad, ha nem történik semmi rendkívüli. Utána talán feltámadhat a ballib oldal, de Szilinek az sokára lesz, lejárt az ideje.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.06. 10:26:53

A környezetvédelmi forradalmi antipatikus azonnal mondjon le.
Az ő emberei vizsgálták a vörösiszap gátjait.

Itt az emberi mulasztás ORBÁN VIKTOR!

bierkamp 2010.10.06. 10:38:39

@Mákony Béla: mikor lesz az Orbán temetése? :D

ca2 2010.10.06. 10:45:13

@Bogyó 2:
Valószínűleg a politikai nézetrendszerünk elég távol áll egymástól, de nagyon jól leírtad a lényeget.
Az meg aztán különösen tetszik ,hogy azok a "gerincoszlopok" kérik számon Szilin gyakorlatilag a mai baloldal összes problémáját, akik a leghangosabban hurrogtak rá, amikor a fővonalas mszp politikától eltérő véleményt mert megfogalmazni.
Sztem sokan osztják a véleményed, csak úgy vannak vele, hogy annak aki azt kéri számon, hogy '83-ban a "városi tanács gyámügyi előadója" miért nem reformálta meg a rendszert, na annak kár bármiről is magyarázni...
Én az életemben nem szavaztam Szilire és vszeg nem is fogok, de számomra sokkal inkább értelmezhető a politikához való viszonya mint néhány párttársáé.
Hogy gerinctelen lenne, meg csak a "képviselői fizetés"...?
Ő is megtehette volna, hogy úgy csinál mint ha semmi sem történt volna, Szanyihoz meg Mesterházyhoz hasonlóan a kamerák előtt ugrálva ünnepli a pártja választási vereségét és közben bizonygatja, hogy "ugye milyen hiteles vagyok..." Szili azon kevesek közé tartozott aki akkor is megélt volna az mszp-ből amikor a parlamentbe sem jutnak már be.
De ő inkább "gerinctelen módon" olyan dolgokról kezdett beszélni mint baloldaliság, nemzeti érdekek.... Hallatlan! Baloldali vezetőként sztem is az lett volna a dolga, hogy inkább az imf érdekeit képviselje "rendkívül hiteles módon".
Amikor a baloldal megújításáról beszélünk - beszélnek baloldalon- akkor el kéne gondolkodni azon, hogy az "új baloldali stílusba" inkább Szili szellemisége vagy a poszthoz hasonló stílusú aljas bérmocskolódás fér bele.

Hiányozni fog az Index (törölt) 2010.10.06. 10:48:35

Engem az érdekelne, melyik kezével intett be?

Mr. Hilter 2010.10.06. 10:58:29

@Béla Bácsi: NemzetiBocialsta szempontból ezek mind bolsheviki postok. A komcsik mindenhol ott vannak megbújva. Voltak olyan tábornokaim, akik még a kivégzőosztag előtt is tagadták, de én kezdettől láttam a szemükön, hogy komcsik. Még ez a Stirlitz obersturmbahnfürer is gyanús.

Kalmár 2010.10.06. 11:17:57

@Illés Zoltán mondjon le, ők vizsgálták a gátakat!:
A Szily gátját is vizsgálta az Illés?
Atyaég, ezek a Fideszesek mindenhová benéznek az ellenség után kutatva:))
Vajon miért nem vette észre Szilyn a repedést? broaaaa.......
T egy disznó vagy, most ebédeltem volna.

Kalmár 2010.10.06. 11:20:26

Az kicsit bizarr, hogy Szily megalapította a SZU-t.
Kicsit még törhették volna a fejüket az új párt nevén.

Skwisgaar Skwigelf 2010.10.06. 11:20:34

Istenem, ha a bal- és jobboldal ilyen hangnemben, ennyire kultúráltan, tisztán látva, vörös köd nélkül tudna beszélni egymással, mint ca2 és Bogyó 2, mennyire jó hely lenne Magyarország! Ez igen!

Ironfist 2010.10.06. 13:18:45

@Rwindx:
Nem mondta senki, hogy lövettem volna őket. Ennyit a nagyjobbos elfogulatlan igazságérzetekről. Ferdíteni azt tudtok. De esetleg, hogy értelmezd is, amit írok, az már nehezen megy.
Megpróbálom akkor a ti értelmi szintetekhez igazítani a mondanivalómat. Tőmondatokban, hátha, úgy jobban megértitek.
Lázadók randalíroznak. Rendőrség balfasz. Főkolomposokat elkapni. Kivégezni. Nincs több balhé. Nincs utcakő hajigálás. Nincs rendőrnek támadás. Rend van. Eddig világos?
@Martian:
Hát, aki részt vett a balhékban, és elkapták, mind azzal védekezett, hogy csak véletlen került oda. Valamint, mivel hajnal kettőkor már nem nagyon van tele az utca ártatlan járókelőkkel, így engedtessék meg nekem a szkepticizmus.
@Béla Bácsi:
Elméláztam rajta. Azért, mert több a retardált, mint a normális, még nem lesznek ők a normálisak. És akkor neked is: köcsög a te jó édes anyád.
@Kalmár:
És aki ezt csinálta a rendőrök közül, az is igenis kapja meg a méltó büntetését. Az a minimum, hogy felfüggesztés. És az a minimum, hogy a végrehajtó rendőröket megbüntetik. Gondolok itt arra, aki ilyen parancsokat adott ki.
@Conv:
Élőben azt jelenti, hogy a tévéadást néztem végig élőben. Mea culpa, nem fogalmaztam elég világosan itt, tényleg.
Azt mondjuk nem teljesen értem, miért lett volna jogszerűtlen egy olyan felszólítás, hogy egy be nem jelentett tüntetésről mindenki menjen haza. A törvény leírja, hogy a rendőrség a be nem jelentett tüntetéseket feloszlatja. Nincs se ha... meg se abban az esetben. Nem, feloszlatja, pont. Aki pedig ott marad, az magára vessen.
@ca2:
Nem ismerem Szilit, nem tudom, eddig mit tett, vagy mit sem, de az alapján, hogy listáról jutott be, és most kilép a pártból, és nem mond le a listás helyéről, szerintem bátran lehet rá mondani, hogy gerinctelen. Más miatt én nem kérem számon, miért is tenném?

cyberlolita400001 2010.10.06. 13:43:56

@ca2:
Egyet értek, ez is igaz, 2006. érdekes év a történelmünkben. Szerintem szégyen és gyalázat, ami történt és ezt mi csináltuk magunkkal. Mi, magyarok, nem külső hatalom, nem világ-összeesküvés, mi, magunk. Biztos vagyok benne, hogy Gyurcsány elgondolkodott azon, hogy le kellene mondani. Valaki ott lehetett volna és biztathatta volna, hogy tegye meg! Mindenki jobban járt volna, szerintem akkor a szocik pánikba estek, hogy baszki, oké, lemond a Feri, de azután akkor ki??? Minimum lett volna, a legminimumabb, hogy azonnali hatállyal lemond a pártelnöki pozícióról. Ez a minimum. Aztán meglépik a konstruktív bizalmatlanságit és máris új kormányfő + pártelnök és mindenki happy. Nincs rendbontás, káosz. Szili meg csinálhatta volna a nagy belső reformját. ami persze semmit nem ér(t)... Persze utólag lehet okoskodni, akkor is szégyennek tartom, hogy így ünnepelte a magyar az 50. évfordulót...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.06. 15:32:15

@Kalmár: Anagrammákban politikusék sose voltak jók.

gorcsev54 2010.10.06. 16:02:20

@Mr. Hilter: Én olyan messze vagyok a ballib médiától meg gondolkodástól ,mint Makó Jeruzsálemtől.Az nem az én hibám ,hogy a vezető politikusokról milyen szart lehet előlapátolni,hanem az övüké.Az ötven vagy harminc évvel ez előtti dolgokat ilyen jól ismered? Éltél benne vagy csak olvastál róla, mert sajnos én nem olvasásból tudom. A véleményem (mivel ismerem Szili életútját) ,hát a véleményem meg van róla.Röviden ennyit.De nem ö az egyetlen! Tehát a kérdés még mindig az,hogy hazudott a poszt írója? Itt valaki írt olyat mit kellett volna tennie szólni stb.?Mondjuk jogtalan költségtérítést nem felvenni,ássa bele magát mindenki Szili bevételibe és pénzügyibe aki oly gerincesnek tartja.És részemről a vita lezárva.

Martian (törölt) 2010.10.06. 17:01:39

@Ironfist: Mivel jópár esetben egyértelműen nem "akcióhőst" nyomtak le és a fő színhelytől távolabb, így minden rendpártiságomtól függetlenül azt mondom, hogy ez rendfenntartói szakmai hiba volt. A rendőr a hatékonyság alapelvei és a szolg. szabályzat szerint is akkor jár el helyesen, ha ki tudja szűrni a helyszínen lévők közül a rendbontókat.

Endrosz 2010.10.06. 17:26:10

kapcsolat.hu/blog/a_nagyasszony

"Személyes politikai környezete támogatásával körömszakadtáig ragaszkodott köztársasági elnökké választásának eleve elvetélt ötletéhez, jóllehet várható volt, hogy a KICSI, DE EZZEL FORDÍTOTT ARÁNYBAN ERŐSZAKOS liberális frakció nem fogja támogatni."

LOL! Igazságbeszéd, csak hogy ekézni lehessen Szilit! (kiemelés tőlem) A többi is szórakoztató, bár nem az igazságtartalma miatt. ;)

hoplita 2010.10.06. 20:09:17

@Bogyó 2:

".....Nem vall túl nagy észre, ha valaki huszon-, vagy harminc valahány évesen számon kéri, miért nem lázadt '85-ben egy hatósági osztályvezető. Ugyan mondjátok már el miként lázadt Martonyi vagy Schmidt Pál elnök úr? Stumpf?...."

Én 45 vagyok és számon kérhetek.....
Martonyi, smitt, meg a tompa ugyanúgy ballisztikus ívben leszarva, mint a félkarú rabló.
Dunába velük.....pár 7,62-essel a bőrük alatt...
Férgek, élősködők...:((((

Béla Bácsi 2010.10.07. 01:36:09

@Ironfist: Hány éves lehetsz te, kicsi munkásököl? (Azért látom, előre megelőlegezted magadnak a kisebbséghez tartozást.... Örülj neki, oda való vagy! ) P.S. Azért egy picikét aggódom: meg ne erőltesd magad ebben a nagy köcsögölésben!

Ironfist 2010.10.07. 10:19:49

@Béla Bácsi:
Nem én köcsögöztem, hanem te (nem vagy te véletlenül zsidesz párttag, hogy ilyen jól tudsz ferdíteni?). Csupán visszaanyáztam mindenkire, aki képtelen volt normális hangnemben szólni. Ja, és annyi, hogy nem vagyok kicsi, nem vagyok munkás, és nem vagyok a haverod, hogy így beszélj velem. Viszont, ha te, és az ilyen fajták vannak a többségben, akkor igenis büszkén vallom, hogy nem tartozom oda.
@Martian:
Ez jogos. Az viszont kevésbé, hogy mindenki úgy támadt nekem, aki hülyegyerekezett, és köcsögözött, mintha én belelőttem volna a tömegbe, meg kizárólag a rendőröket védtem volna, és a tüntetőket állítottam volna be patásördögnek. Holott csak felhívtam rá a figyelmet (már azokét, akiknek lehet), hogy a tüntetők se jófiúk voltak, akik békés menetelésükkor egyszer csak a nyakukba kapták az áldást.

Ironfist 2010.10.07. 10:20:46

@Béla Bácsi:
Ja, a koromhoz meg kb. annyi közöd van, mint a normális gondolkodású politikához.

Rwindx 2010.10.07. 13:17:28

@Ironfist:
Ezt írtad te sekélyes értelmű:
"Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába. Egy hiba volt azokkal a rendőrökkel, hogy nem voltak elég keménykezűek, nem több."

Ebben nincs lelövés ugye? Faszkalap.

Rwindx 2010.10.07. 14:01:49

@Ironfist:
Ezzel a néhány videóval búcsúznék tőled:
www.indavideo.hu/video/Rendori_brutalitas_2006-ban_Az_igazi_2006oktober23_2
www.youtube.com/watch?v=a2--N0il-BM

Remélem egyszer olyan embertől kell segítséged kérned akit felismersz ezekből a videókból miközben lelövik, vagy a földön rugdossák. Nagyobb büntetés nem kell neked.

Ironfist 2010.10.07. 14:08:15

@Rwindx:
Hehe... A te jó édes anyád a faszkalap, meg a sekélyes értelmű. Bár, ha már anyád sekélyes értelmű, nyilván rád is örökítette ezt a hibás, szöveget értelmezni nem tudó gént.
De akkor most újra, immár sokadjára a hozzád hasonló kis alulról ugató senkiháziak kedvéért: AZT IDÉZD, AHOL AZT ÍRTAM, HOGY BELELŐNÉK A TÖMEGBE!!!!!
Nyilván nem tudod, mert ilyet nem írtam. Az, hogy "Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába." nem azt jelenti, hogy belelövetnék véletlenszerűen a tömegbe, hanem - kapaszkodj bele kétszámjegyű intelligenciahányadosodba - de azt, hogy AKI UTCAKŐVEL DOBÁLJA A RENDŐRT valamint AKI VASCSŐVEL VERI SZÉT A ROHAMRENDŐR PAJZSÁT, azokat lelőném. HOL van ebben olyan, hogy belelőnék a tömegbe? Ismét megkérdem, hátha hasdúcláncidegrendszered nem küldte el elsőre az agyad helyén lévő vákuumba: HOL van ebben olyan, hogy belelőttem volna a tömegbe?

Ennyit az értelmi szintedről ^^ Azoknak, akik engem vádolnak olyannal, hogy én nem tudok értelmezni, meg hülyeségeket hordok össze... hát, azoknak azt tudom javasolni, hogy habzószájú hőbörgés helyett tán olvassa el, és ÉRTELMEZZE a szavaimat, és akkor talán leesik nekik - bár mondjuk ebben kételkedem, tekintve a sötétséget, ami fejeikben honol - hogy mit is mondtam pontosan, és akkor talán nem esnének nekem kapásból minősíthetetlen hangnemben gyalázkodva, hogy én ezt, meg ezt mondtam.

Nagyon remélem, hogy legnagyobb szórakoztatásomra ezek után majd előjönnek az "Élőbe' nem lenne ilyen nagy a pofád, te mocskos komcsi!" és társai szövegek :D

Ironfist 2010.10.07. 14:09:50

@Rwindx:
Eltávozol köreinkből, hogy búcsúzol? Hát ezt sajnálom. Hiszen olyan jó fej vagy (köhh-köhh), kultúrált (KÖHH-KÖHH), és jól nevelt.... na jó, ennyire én sem vagyok cinikus. Ha menni akarsz, szevasz :P

Rwindx 2010.10.07. 14:17:32

@Ironfist:
Nem távozok el, de a kommunikációt próbálom az emberek körére szűkíteni. Ami fontos volt leírtam neked. Ha megnéznéd a videókat, akkor nem rizsáznál arról a kényes szíveddel hogy hova lőnél. A tömegbe lőnél, ugyanis a tömeget verték szét, rugdalták, lőtték fejbe gumlövedékkel, csak mert. Élessel is ugyanoda lőnének. Persze-persze szerinted nem, de neked illene értelmezned saját szavaidat. De úgy tűnik csak arcban vagy vállas, gondolkodásban kevésbé.

Ironfist 2010.10.07. 14:19:29

@Rwindx:
Jaaaaaj, ezt úgy imádom, megmondod, hogy ÉN mit tettem volna, és ez alapján ítélsz el, hát ez aztán az abszolút röhej kategória!! XDDD

Menjünk is egyből bíróságra, jó? El tudom képzelni a vádbeszédet! :"Tisztelt Bíróság, az alperes igenis belelőtt volna szerintem a tömegbe, úgyhogy jól lin cseljük meg!"

SZÁNALMAS XDDDDD

Rwindx 2010.10.07. 14:28:32

@Ironfist: Milyen bíróság? Ezt álmodtad? Valószínűleg a bogyód kimaradt ma (is). Leírtad mit tennél, ergo pozicionáltad magad a a megfelelő biológiai törzsbe. Ennyi.

Ironfist 2010.10.07. 14:41:31

@Rwindx:
Beszarok rajtad, komolyan XD EEEZT bezzeg szó szerint vetted :D Azt, amit előtte írtam, azt képtelen voltál értelmezni, mert mindenfélét odaábrándoztál, ami nincs ott, de egy ilyen szöveget, amiből annyira sütött a gúny, hogy épp csak a szemed ki nem szúrta, azt bezzeg komolyan veszed... Félelmetes egy figura vagy ám :D Már-már hálás vagyok neked, hogy balfaszságod ennyire feldobja a napomat :D
Mellesleg az én törzsem - csak hogy tudd - a gerinces. Csakúgy, mint a tiéd - elvileg, hisz ember vagy, vagy mi, nem?

Rwindx 2010.10.07. 14:50:19

@Ironfist:
Az enyém nem volt kérdés. A tiédet meg nem kell kérdezni, kiderül.

Ironfist 2010.10.07. 15:12:43

@Rwindx:
Eh, egy ideig mulattattál, de unalmas vagy már. Megyek is inkább, keresek egy-két ártatlan tömeget, és belelövetek... a francba, hát nem kicsikartad belőlem a vallomást? XD

(Azért csak egy tipp: az a sérteni próbálás, hogy bibí, te nem is vagy ember, én meg igeeen, utoljára talán oviban volt menő, csak annyi, hogy oviban nem voltak elborult agyúak, mint te :P )

És ezennel ezt lezártnak tekintem, mert egy ember se volt, aki cáfolni tudta volna akár csak egy szavamat is, úgyhogy aki innentől csak ugatni tud, az saját magát jellemzi, nem engem, hiába is erőlködik vele...

Rwindx 2010.10.07. 15:32:30

@Ironfist:
"Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába. Egy hiba volt azokkal a rendőrökkel, hogy nem voltak elég keménykezűek, nem több."

Minden jót.

Béla Bácsi 2010.10.07. 21:28:03

@Ironfist: Tényleg nem szoktam hülyegyerekekre ennyi energiát pazarolni, elnézést kérek érte. Ha végignézek a csapásodon, nincs más, mint folyamatos köcsögözés, anyázás. Olyan "koros", megfontolt stílusban(?). Hülyegyerekre vall még a "moniker" vagy álnév: "Ironfist" is, ami ugye angol kifejezés és "vasöklöt" jelent ( "Munkás ököl vas ököl, Oda sújt, ahova köll!" ) Továbbá, a Kiss együttes egy tagját ábrázoló kép hivatott kifejezni "alap személyiséged", ami -mint biztos te is tudod -egy new yorki zsidó rockzenekar volt. Hát.... ennyi utalás, aztán meg én vagyok, ill. bocs mindenki az égvilágon köcsög és hülye, mert nem érti meg szegény parasztgyerekből jött "tanult ember" (az értelmiségi szót direkt kerültem!) cizellált lelki világát (Fülig Jimmy), penig ű csak röndöt akar, a kurva életbe a!

Ironfist 2010.10.07. 23:44:51

@Béla Bácsi:
Nos, mivel neked nem mondtam el külön, hogy lezártnak tekintem, válaszolok még utoljára, aztán hagylak főni a saját levedben.

"Ha végignézek a csapásodon, nincs más, mint folyamatos köcsögözés, anyázás."
Már megbocsáss, de te voltál az egyetlen, aki köcsögözött, én mindössze lereagáltam egy-egy anyázással, ha valaki első szava az volt, hogy engem basztatott. De nyilván ez elkerülte a figyelmedet.

"Hülyegyerekre vall még a "moniker" vagy álnév: "Ironfist" is, ami ugye angol kifejezés és "vasöklöt" jelent ( "Munkás ököl vas ököl, Oda sújt, ahova köll!" )"
Igeeen, és csak előjött a nick alapján ítélés. Nos, akkor nem volna közöd ehez sem, de csak elmondom: több éve használom valószínűleg ezt a nevet, mint a te IQ-d.

"Továbbá, a Kiss együttes egy tagját ábrázoló kép hivatott kifejezni "alap személyiséged", ami -mint biztos te is tudod -egy new yorki zsidó rockzenekar volt."
Ez látod, már jellemző a fajtádra. Látsz/hallasz valamit, és egyből ítélkezel, anélkül, hogy tudnád, mi az igazság. Igazából csak jót röhögök szánalmas próbálkozásodon, hogy meg akarod itt mutatni mindenkinek, ilyen bölcs is vagy te itt, én pedig mennyire senki - de csak, hogy tudd... ennek a képnek annyi köze sincs a KISS-hez, mint a te mostani kommentednek a kultúráltsághoz. És itt már bukott is az idióta zsidózásod (hacsak nem akarsz a Péter névből összehozni egy jó kis cionista összeesküvést). De ha már a nevek/képek alapján ítélkezésnél tartunk, nyilván puszta véletlen, hogy az ország leghíresebb pedofiljáról vagy elnevezve. :D
Égvilágon mindenki köcsög, és hülye? Nos, ISMÉT felhívnám rá a figyelmet - most már jó sokadjára - hogy mindenkinek, aki beugatott, annak kijelentettem, hogy az ő anyjára esetleg mondhatja, hogy [insert inzultálások here], de rám nem. SENKIT, ismétlem SENKIT nem kezdtem oltogatni, csak úgy. Ellentétben például VELED, aki kapásból leköcsögöztél, ellentétben ESZKEPPEL, aki kapásból lehülyegyerekezett, és ellentétben ezzel a kis Rwindx nevű senkiházival, aki kapásből legyökerezett/lefaszfejezett (Rwindix: tudom, próbálkoznál, hogy nevettess még ezután, de értsd meg: kifakult udvari bolond vagy, aki nem vicces már, így megkérlek, erre már ne is reagálj. Ha megteszed, az csak téged minősít...)

Összefoglalva: elmondtam valamit. Sokan nem voltak képesek értelmezni - ami, már engedtessék meg, de nehogy az én hibám legyen már - és egyből nekem támadtak, ocsmány, útszéli stílusban. Én visszaanyáztam, mire még én lettem a bunkó, hogy hogy merem. Majd jössz te, és hiába láttad, hogy az egész már rég abbamaradt, jó trollhoz híven csak szítod a dolgokat, és próbálod elérni, hogy én érezzem magam hülyén. A saját tévedésedre alapozva zsidózol úgy, hogy ha igaz is lenne, se volna értelme. Összeraksz a nevemből egy idióta rigmust, holott fingod nincs, hogy honnan van a név, mióta használom, és miért (csak, hogy ne tudj ebbe is belekötni: tudom, hogy nem te találtad ki, de attól még elég szar). És mindezek után, még komolyan van pofád azt hinni, hogy ÉN vagyok az elmeroggyant, és nem te?

Hát, ha mindez valóban így van, csak gratulálni tudok. Remélem nincs gyereked (és nem is lesz), ezt a hibás gént ugyanis nem kéne továbbörökítened...

És itt már tényleg befejezem, jó apám ugyanis arra tanított, hogy azzal a szarral, ami nem ér fel a csizmám száráig, nem kell foglalkozzak. De hát mit tegyek, ha egyszer a hozzád hasonló habzószájúak nevetésre ingerelnek? :D

Rwindx 2010.10.08. 00:25:08

@Ironfist:
"Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába. Egy hiba volt azokkal a rendőrökkel, hogy nem voltak elég keménykezűek, nem több."

Igen. Te vagy az elmeroggyant. Nem mellesleg egy hazug féreg aki saját beírását is letagadja. Valamint nem utolsó sorban méltó utóda a tetü ávós-nyilas ganéknak, akiknek illő módon egy pöcegödörben kellett volna végezniük, a fajtáddal együtt.
Az valóban engem minősít hogy reagálok így van. Téged meg a kommentjeid minősítenek. Azt nem veszed észre hogy ha mindenki szembejön az autópályán, akkor nem a szembejövők a hülyék, hanem te. Úgy tűnik abban a sávban csak te autózol délnek, mindenki más északnak tart.

Rwindx 2010.10.08. 01:14:29

@Ironfist:
"Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába. Egy hiba volt azokkal a rendőrökkel, hogy nem voltak elég keménykezűek, nem több."

Azt hittem hosszabb lére ereszted, mint a korábbi sületlenségeidet.

Rwindx 2010.10.08. 13:27:03

@Ironfist:
"Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába. Egy hiba volt azokkal a rendőrökkel, hogy nem voltak elég keménykezűek, nem több."

Csak szólok, remeg a kezed a billentyűzet felett tegnap este óta. Lehet a devianciával együtt jár, majd utánanézek.

Rwindx 2010.10.08. 19:33:20

@Ironfist:
"Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába. Egy hiba volt azokkal a rendőrökkel, hogy nem voltak elég keménykezűek, nem több."

Te szegény :D

Rwindx 2010.10.08. 20:41:07

@Ironfist:
"Tudod, az olyat, aki utcakővel dobálja a rendőrt, meg szétveri vascsővel a rohamrendőr pajzsát, azt nem megverném, de le is lőném a picsába. Egy hiba volt azokkal a rendőrökkel, hogy nem voltak elég keménykezűek, nem több."

Miért nem inkább: múú múú ? :)

Béla Bácsi 2010.10.08. 21:55:05

@Rwindx: Szerintem, hagyd békén. Ezzel megvolnánk. Végül is (ha egy kis időbe is tellett) ledugult szegény. Ennyi idő után belátta (ha nem is azt, hogy nincs igaza), hogy nagy az ellenár az ő kis "rendszerető" filozófiájával(?) szemben. Angolosan: "Good riddance."

Béla Bácsi 2010.10.08. 21:57:52

@Ironfist: Remélem nincs gyereked (és nem is lesz), ezt a hibás gént ugyanis nem kéne továbbörökítened
Sorry, ezt elcsesztem. Már unokáim is vannak. Ne haragudj, édes....

Rwindx 2010.10.08. 22:28:13

@Béla Bácsi:
Az az igazság azt érzem problémának hogy azt hiszi ő a normális. Tudom hogy innen messziről lehetetlen rádöbbenteni hogy gondolkodjon el pár dolgon, de talán kerül egy homokszem a gépezetbe.

Ez egy kb 25 éves srác, akinek kicsit később kezdett el érni az igazságérzetete és így nem is teljesedett ki. Így egyelőre még csak a felszint kaparja, nem lát két lépéssel előre, csak azt ami közvetlen előtte van. 4 évvel ezelőtt ez még inkább így volt, és nyilvánvalóan azon élményei, érzései rögzültek.
Ha olyan fiatalon mint ő (inkább azért fiatalabban) én azt látom a tévében "huligán" dobálja a RENDőröket akkor az lehet én is hasonlóan nyilatkoztam volna a dologról mint ahogy ő. Egyszerűen a kép rögzült benne, és az hogy normális esetben mit társítunk a rendőrökhöz. Viszont - fogjuk a korára - nem járt utána a dolgoknak vagy valószínűleg nem is érdekelte hogy mi miért történik, mi váltotta ki ezt az egészet, hogy odáig fajuljanak a dolgok. Nyilván az akkor média félinformációi erre rátettek még egy lapáttal. Talán egyszer rájön. Soha nem késő. Ha meg nem, mert egyszerűen képtelen, akkor sok problémája lesz még az életben.

Iustizmord 2010.10.09. 19:18:25

annyira nem csinált semmit, és olyan régóta, hogy elképzelhetetlen lett volna mást a helyére tenni.

süti beállítások módosítása