Skip to content


       Szűrés lista

Boldogságbiztos óvja majd a csirkék lelkét

Hamarosan új élet kezdődik a telepeken élő haszonállatoknak.....na és persze a gazdáknak is. A Vidékfejlesztési Minisztérium két korábbi rendeletének módosításával rendelkezik arról, hogy az állattelepeken egy új munkakört kell alapítani: lesz egy ember, aki a baromfik, disznók, kecskék, egyebek komfortérzetével foglalkozik.

"Ez a rendelet a hústermelés céljából tartott csirkék védelmét szolgáló minimumszabályok megállapításáról szóló 2007/43/EK (2007. június 28.) tanácsi irányelv 4. cikkéneknek való megfelelést szolgálja."

 

Állatjóléti felelős......micsoda kamupozíció!

 

A rendelet tizenöt napon belül hatályba lép. Az állatjóléti felelősök képzésére január 1-ig ad határidőt a minisztérium, illetve onnantól kezdve fél évük lesz a beiskolázásra, de az állatjóléti felelősöket csak 2013. január 1-től lesz kötelező alkalmazni.

Hogy csinálni is fognak valamit a gazdaságokban a "boldogságbiztosok", abban erősen kételkedem....egész egyszerűen nincs előttem a kép, ahogy a legtisztább gumicsizmája miatt kinevezett munkásember (és főnöke) megvilágosodik a tanfolyamon, és onnantól kezdve komolyan érdekelni kezdi, hogy na vajon stresszesek-e az összezárt, már-már futószalagon termelt állatok.....

De hogy erre az egészre nagyon szép támogatásokat lehet majd felvenni, az 100%.

Címkék: idióta

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr172459097

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Krasznahorkai László és a bolond, bőgő magyarság 2010.11.22. 08:31:55

"Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, Isten oda teremtett, azt a kenyeret ettem - mondja Krasznahorkai László , tarr béla barátja - Képtelen vagyok büszke lenni, hogy bolondok közé születtem, és hogy bolondok között éltem. Az én ...

Trackback: Boldogságbiztos óvja majd a csirkék lelkét 2010.11.20. 13:58:49

Hamarosan új élet kezdődik a telepeken élő haszonállatoknak.....na és persze a gazdáknak is. A Vidékfejlesztési Minisztérium két korábbi rendeletének módosításával rendelkezik arról, hogy az állattelepeken egy új munkakört kell alapítani: lesz egy ember,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kej 2010.11.20. 09:13:30

azt hiszem a boldogságbiztos egybe vág az uborka görbülési együtthatójával, a moslékkal disznót nem etetünk, a játékokkal oldjuk a haszonállatok depresszióját és a többi puniós jogszabállyal, rendelettel, amik mind-mind a versenyképességet szolgálják

f.m.j. 2010.11.20. 09:21:24

ez nem is akkora baromság (az, persze, de mégis van benne valami)

van egy babcsíráztatási példám, egy blogon olvastam, és fényképekkel bizonyították, szóval: két tálban csíra elvetve, vagy vattába csomagolva. Az egyikhez beszéltek, simogatták, többször is ránéztek, törödtek vele, halkan beszéltek vele, a másikat ellátták, vagy nem szóltak hozzá, vagy kiabáltak vele, szidták, kitaláltátok ugye, hogy melyik indult be? Igen, amelyikkel rendesen bántak az gyönyörű lett, a másik vánnyadtka lett....

mingyá meg is keresem, érdekes volt, mondjuk ott a gyerekneveléssel kapcsolatban volt szemléltető eszköz :):)

Horizont 2010.11.20. 09:34:40

@f.m.j.: Mindenre van magyarázat:) Ott egy kommentből: "Biológiai tanulmányaiból úgy emlékszem, hogy a növényeknek szükségük van szén-dioxidra és az emberi kifújt levegő tartalmaz így könyebben hozzájut, mint a levegőből" Persze mindennel szépen, emberien kell (kéne)bánni, és a levágandó állatokat se kínozzuk, de állatjóléti felelős, nagyon túlzás!!
Mondjuk azért a gyerekeitekre ne csak szén-dioxidot fújtassatok magatokból:))))

nagyon_buta 2010.11.20. 09:44:24

Hát én úgy gondolom, hogy a görög, ír csőd emiatt következett be. Mindenki a boldog dán disznóra figyelt, a gazdaságra meg senki. Minden szaki happy volt a szép számoktól, mint disznó a labdától és ilyen szabályokon gondolkodott, azután jött a "valóó világ".

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.20. 09:44:47

Inkább azzal kellene törődni, hogy a sok szemét ne jöjjön be az országba, amit eladnak, mint élelmiszer ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.20. 09:47:07

Szeretném, ha azonnal kineveznénk egy állatjóléti felelőst a parlamentbe, a képviselőknek, ott is lenne munka !

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.11.20. 09:47:28

Meg ne felejtsük el, hogy ez jó alkalom lesz megint arra, hogy a plusz egyedik rokon is pénzt kapjon a tökét vakargatva.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.11.20. 09:57:14

@zero:

Jaja, elvégre nagyon kényelmetlenek a székeik!

2010.11.20. 10:14:35

Ez a tárca már egy ideje azzal szórakozik, hogy efféle idióta képzéseket találnak ki, a tandíj persze százezres nagyságrendű, a bírság szintén. Megbírságolják a fűnyíró embert, ha nem tudja ott rögtön felmutatni a motorosfűrész-kezelői bizonyítványát, kirángatják a parasztot a traktorjából a saját földjén, és ha nincs mezőgazdasági gépkezelői papírja, már repül is a csekk... gusztustalan lehúzás az egész - naná, hogy a zsidesz alatt ugyanúgy folytatódik, mint a maszop alatt ment. Még nincs eléggé taccsra téve a magyar paraszt, kell még bele néhányat rugni. :-(

@f.m.j.: tavasszal ültettem hat paprikapalántát, egyikhez sem gagyarásztam, rájuk se basztam (Szent Péter öntözte őket), oszt mégse lett kötük két egyforma növésű.

Vidéki 2010.11.20. 10:17:20

A csirkefarmokon fontosnak tartanám a CSIRKEFOGÓ státus létesítését is , természetesen kiemelt javadalmazásssal.

2010.11.20. 10:19:05

@Vidéki: ...temészetesen kizárólag esélyegyenlőségi foglalkoztatás keretein belül... végülis a szakértelmet meg kell becsülni. ;-)

2010.11.20. 10:23:11

Ja, most látom csak, hogy ez csak zárt térben tartásra vonatkozik. Szilaj állattartáshoz nem kell állatjóléti népbiztos. Ha kint áznak-fáznak az isten kék ege alatt, akkor biztos jól érzik magukat. :-)
Meg az sem világos, hogy honnan vannak a számok? 30 lóhoz kell népbiztos, de 199 kecske az szenvedhet érdekképviselet nélkül? Kilóra megy, vagy mi a franc?

Vidéki 2010.11.20. 10:29:18

@csernaja obca: Én a kecskékkel is együttérzek, (ha nem eszik meg a káposztámat).

Horizont 2010.11.20. 10:32:38

@Vidéki: Nem szokott előfordulni, hogy a kecske is megmarad és a káposzta is:))Itt nálunk tuti nem!

@csernaja obca: No fene humorod is van?:)

fokabacsi 2010.11.20. 10:34:38

Erre az egészre annyit tudok mondani .NINCSEN NORMÁLIS GONDOLKODÁSÚ EMBER EBBEN AZ ORSZÁGBAN??????????????????????????????????? AZT A PÉNZT AMIT ERRE FORDÍTANÁNAK , AZONNAL FELHASZNÁLNI AZ ÓVODAI ÉLELMEZÉS JAVÍTÁSÁRA ! A csirkebuzikat elhajtani az édesanyjuk csipájába !

fokabacsi 2010.11.20. 10:36:33

Ezért zárták be az OPNI-t !!! AZ ÁPOLTAKAT SZABADON ERESZTETTÉK. !!

Vidéki 2010.11.20. 10:39:06

@csernaja obca:
A 30 lóval kapcsolatos logikát megmagyarázhatja a francia közmondás: "Tízezer béka még nem egy hal!"

Marcellusca 2010.11.20. 10:45:50

Inkább nem írom le, mit gondolok, mert kapnám a "banánt"!

A törzsközönség úgyis sejti. :D

Adrienne-Éva · http://www.szeptember.blogspot.com 2010.11.20. 10:59:57

Legjobban a fácánok k**tak rá (az embert persze nem számítva). Ők 4999-en is élhetnek mély depresszióban.
De azért tök jó, hogy van erre energia, hogy külön paragrafust kapjon még a strucctenyésztés is...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.11.20. 11:09:09

Nem azért, de ezeket a biztosokat majd felügyeli egy területi biztos-felelős, akit persze majd felügyel egy megyei biztos-felelős-ellenőr, akit pedig majd a régiós főnöke irányít, és ők azok akik majd egy boldogságbiztos-miniszterhelyettesnek jelentenek. Ez egy átlagos túlbiztosított kormányzati felépítés lesz, csak a szokásos. :)

A jelentés így hangzik:
- Jelentem, a disznók és a birkák boldogok.
- Jó, jó, de most térjünk át a szavazókról az állatokra. Velük mi a helyzet....
- Jelentem, ők is!

turcsány karcsi elvtárs 2010.11.20. 11:14:26

azt gondolná az ember hogy nem lehet überelni a régi elvtársak hülyeségeit (citrom és gyapottermesztés az országunkban), na de ez tényleg mindent visz, pedig már a bio-etanolon és a faerőműveken is felhúztam a szemöldököm

2010.11.20. 11:28:01

A hústermelés céljából tartott halak védelmét szolgáló minimumszabályok is készülőben vannak,nevük : Állatvédelmi könnyűbúvár szakosztály,rabló -,és békés hal tagozattal.

Marcellusca 2010.11.20. 12:49:36

@fokabacsi: Meg a kórházaknak!!!
Tegnap csíptem el valami hírt, hogy milliárdos adósságai vannak a kórházaknak.
Nakéremszívesen, lehet oda szórni a lóvét, nem pedig állatpiszológusokra!

2010.11.20. 12:59:03

@Adrienne-Éva: A 4999 fácán még hagyján... 10 millió magyar pszihéjével ki törődik? A tőkés munkaadóknak miért nem kötelező jóléti népbiztost foglalkoztatni, aki figyelemmel lenne a dolgozók "diszkomfort-megnyilvánulásaira"?

Jégvihar(aha csak ez van) 2010.11.20. 13:54:24

Üdvözlök mindenkit.
Nem értem mi ezzel a baj. Nyilván nem az emberekre hoznak ilyen szabályt. Azok az állatok akik döntöttek ebben, a saját fajtársaikat próbálták előnyhöz juttatni.

vomit 2010.11.20. 14:13:37

akkor ahhoz mit szoltok, hogy aprilistol a gyogynoveny-keszitmenyeket gyogyszerkent kell engedelyeztetni es csilliokert klinikai vizsgalatok ala vetni, ami egyet jelent a betiltasukkal.

Az Európai Parlament és a Tanács 2004/24/EK irányelve az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló 2001/83/EK irányelvnek a hagyományos növényi gyógyszerek tekintetében történő módosításáról
eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32004L0024:HU:HTML

a legfontosabb kapcsolodo problemara abszurdisztan vezetoi maris gondoltak:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache%3Ahttp%3A%2F%2Fngm.gov.hu%2Fdata%2Fcms2084899%2FT1376.pdf&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a
"Tekintettel arra, hogy a 2004/24/EK irányelvben megengedett hét éves türelmi időszak
lejártával, vagyis 2011. április 1-jétől megszűnik a „gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású
termék” kategóriája, így a Javaslat szerint ugyanezen időponttól e termékek előállításához
felhasznált alkohol után eddig biztosított adómentesség is törlésre kerül."

Jégvihar(aha csak ez van) 2010.11.20. 14:21:29

@vomit: Nos ennek is két oldala van minimum. 1. Valóban jelenik meg sok-sok káros hatású bóvli.
2. A gyógyszergyártó lobbinak nem kell a konkurencia, pláne ha az hatékony és mellékhatás nélküli szereket állít elő.

2010.11.20. 14:27:25

@vomit: addig nincs baj, ameddig az llatgyógyászati készítményekre is ki nem terjesztik. Sokan használunk már most is ilyesmit humán készítmények helyett. Amúgy abban igaza van az előttem szólónak, hogy sok gyógyszernek nem minősülő semmilyen hatású készítményt is árultak itt súlyos ezrekért... nem biztos, hogy baj az, ha az ilyeneket kiszűrik.

Kartal (rezervált) 2010.11.20. 14:31:59

@Horizont: "EMBERJÓLÉTI FELELŐST AKAROK!!!!!!!!!!!!" - van, csak azoknak mi, dolgozó, adófizető magyar állampolgárok nem vagyunk emberek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.20. 15:30:02

Jézusom. Aki ezt kitalálta, vajon járt már valódi gazdaságban?
Avagy szokott húst enni?
Vagy tényleg ilyen kurva jól élünk már, hogy ez a legnagyobb bajunk...?

Egyébként ezek az állatok így is, úgy is a Tescoban végzik csomagolva... Az egyetlen értelmes megoldás az lenne, ha tudat nélküli hústömböket lehetne nevelni... de addig, mit...?

skorce 2010.11.20. 15:32:46

Javaslom Jozsibarat es Maunika valsagstab beveteset is!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.20. 15:37:10

@Vidéki: Avagy a minisztériumokból a hasonló foglalkozású munkatársakat kivezényelni a földekre.
És ráadásul a VFM saját magától találta ezt ki.
Eljutott ez vajon a kormányig? Nem kéne ilyenkor rászólni a miniszterre, hogy khmm, értelmes munkát várnánk?

törökszultán 2010.11.20. 16:29:16

Biztos, hogy azért kell a biztos, hogy az állatokban ne szaporodjon fel a stresszhormon, mert , ha megzabáljátok őket, akkor hülyeségeket fogtok irogatni. Mint ahogy irtok is! :)

törökszultán 2010.11.20. 16:31:58

@ColT: Ilyen hústömbökkel én naponta utazom. De van a szomszédban is egy!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.20. 16:37:02

@törökszultán: Nem, csak a fentről hülyeségeket leküldők színvonalát próbáljuk meg elérni :)

Ja, csak az nem állat, így annak nem kell biztos, meg aztán, ha levágod, rossz néven vennék a hatóságok :)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.11.20. 16:45:10

Van egy kis félreértés.

- Az állatjóléti avagy állatvédelmi "biztos" már 2004 óta van Magyarországon, mivel az EU joganyag része. Most csak a nagy telepekre is kreáltak egy ilyen pozíciót, vélhetően azért, mert a 2013-ig tartó derogációnk szorít, magyarul: a hazai telepek 6 év alatt sem tudták átállítani magukat EU konform állattenyésztésre.
- nem csirkepszhichológus, vagy birkaanalítikusról beszélünk tehát, hanem arról aki a fenti szabályokat betartatja.
Példa: egy tojótyúk 4 és fél literes boxban éli le az életét! Ebben benne van az étkezője, a wc je a nappali és a háló. Ez az EU előírás, a telepek nagy része még ennél kisebb dobozokban tartja a dögöket.

Nem azt mondom, hogy megszakad a szívem, és a a megoldás a bürokratikus gondolkodás szép példája, de azért 4 és fél literben 1 évig dekkolni...csirkének sem kívánom.

majomkutya 2010.11.20. 16:51:50

@zero: Azért ez elég durva! Lenne is egy felvetésem!
A hodályba bezárt, egymás hegyén-hátán élő állatok soha nem fognak jólétben élni. Még akkor sem,ha állatjóléti felelőst is neveznek ki minden állat mellé.
Inkább azt kellene támogatnia a kormányzatnak, hogy az állattartáson belül egyre nagyobb legyen azon állatok aránya, amelyeket szabad tartásban, vagy félszabad tartásban (pl. tavasztól őszig a legelőn, télen fedett helyen, de szabad kijárási lehetőséggel a legelőre) tartanak.
50 szarvasmarhára állatjóléti felelős? Egy ismerősöm kb 60 hektár réten gazdálkodik. Van neki vagy negyven szarvasmarhája. A legelő köbre van kerítve az állatok szabadon jönnek mennek. Azt a füvet legelik le, amelyik tetszik nekik, ha melegük van behúzódnak a fák alá, ha megszomjaztak isznak egyet a patakból. Gondolkodik, hogy növeli az állományát. Azaz szerintem csak gondolkodott rajta. Egyedül dolgozik velük (mondjuk nincs velük sok munka). Tehát jól értem, hogy ha vesz még 10 tehenet, vagy ha annyi kisborjú születik, hogy a létszám 50 fölé kúszik, akkor föl kell vegyen egy alkalmazottat, aki napi nyolc órában azon fog "dolgozni" hogy a mezőn legelésző tehenek jól érzik-e magukat, illetve hogyan lehetne a komfortérzetüket növelni?
Azt a kurva!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.11.20. 17:03:07

@bazalttufa: kimaradt: a nagyobb telepekre külön embert erre tartani természetesen faszsság.

Horizont 2010.11.20. 17:03:15

@bazalttufa: "egy tojótyúk 4 és fél literes boxban éli le az életét! Ebben benne van az étkezője, a wc je a nappali és a háló"
Tudod te hányan örülnének egy ilyen emberre méretezett kis boxnak is (amit lakásnak hívunk):DDDD
"EU konform állattenyésztés" Majd ha lesz EU konform emberi élet is Magyarországon, de addig szarok erre. Már bocsánat!

majomkutya 2010.11.20. 17:05:20

@bazalttufa: A "téeszekben" úgyis megcsinálják, hogy a traktoros Pistával elvégeztetik az állatjóléti felelős tanfolyamot, a munkaköri leírása ezután állatjóléti felelős lesz, de továbbra is traktorozni fog.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.20. 17:06:21

Utolsó kép nagyon jó!

Nem eszem annyi állatot -sajna, nem futja rá- hogy tudjam, milyen íze van a depressziós csirkének. Nomeg, szemétből is tudok mama főztjét varázsolni, így aztán végképp nem fogja senki megérezni a jószág csontjáig hatoló negatív érzelemlöketek kesernyés (?) ízét.

Falun is láttam már érdekeset. Nemtom hogy depressziós volt-e -azok hogy vartyognak?-, de mikor megfosztották a csirkét attól a 2 marék tolltól, amit nem tudott kitépkedni a csőrével, a jószág simán debütálhatott volna a milánói kifutón a divathéten, mert neki is csak bőr volt a csontján. Nesze neked húsleves!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.20. 17:07:57

@f.m.j.: Növények érzékenyek a hangokra. Mozartot nagyon szeretik.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.20. 17:11:06

@Adrienne-Éva:
Szerintem irigység. Annyira szép hosszú, színes farktollai vannak a kakasoknak, nehogy már jól érezzék magukat a kis dögök! :DDD

jani888 2010.11.20. 17:11:53

Nyugdíjas-jóléti felelőst Magyarországra!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.20. 17:13:13

@Jégvihar(aha csak ez van):
Azaz. Volt a botrány, mikor macskaürüléket találtak a gyógyfű között. Boldog-boldogtalan meg főzte és itta, hogy majd ettől tisztul a mája.

trojka 2010.11.20. 18:15:21

Na, ez már a vég...az én lelkemmel ki törödik...feljelentem ezennel magam: ma csirkepörkoltet ebédeltem...

Vidéki 2010.11.20. 18:35:33

@bazalttufa:
Kb. 50 éve nyugaton feltalálták a "broiler"csirkét, amelyik zárt tartásban nagyon rövid idő alatt megnő, nagyon hatékonyan hasznosítja a takarmányt és rövid élete végeztével levágható.

Ilymódon a csirkehús sok ember számára hozzáférhető lett.

Régen egy francia király kívánsága ez volt: "Minden franciának vasárnap tyúk főjön a fazekában."

A modern csirketenyésztési módszerek manapság a mai embernek ennél sokkal többet tesznek lehetővé.

Egyébként akik kidolgozták a nagyüzemi csirke tenyésztést, rájöttek arra, hogy az egy négyzetméter tenyészterületre eső "csirkesűrűséget" nem lehet korlátlanul növelni.

Egy határ felett a csirkék megvadulnak és elkezdik csipkedni egymást, ami az állomány gyors leromlásához vezet.

Mindenesetre volt régebben egy szovjet együttes (Avtoblin), amelyik a témáról így énekelt:

"A csirkét főzik,
A csirkét megeszik,
A csirke ezt nem szereti."

2010.11.20. 18:39:26

@Vidéki: Na ja, meg arra is rájöttek, hogy a csirke emésztése nem tökéletes, de a csirkeguanót friss táppal bekeverve és visszaetetve egészen jó tápanyaghasznosítás érhető el... én a magam részéről inkább maradok a lóhúsnál, a disznót meg a büdös baromfikat meghagyom a gyaúr kutyáknak!

Marcellusca 2010.11.20. 18:55:44

@neccharisnyás útonálló: LOL

Azé' nyugtasson meg, Kisnaccsád, hogy a vasárnapi ebédnek valót nem a dögkútból szerzi be! :DDDD

Én tudom, mi a különbség a vidéki, falusi, terményen, zöldön, szabadon, kapirgálva felnőtt és a nagyüzemi, bezárt, tápos csirke között.

De, hogy milyen lehet a különbség a vidám és a depis csirke húsa között, háááááááát..... ? :DD

Marcellusca 2010.11.20. 18:57:02

@neccharisnyás útonálló: Hehe!

Sose lehessen tunni, mitől hízunk, gyógyulunk. :D

Lone Wolf 2010.11.20. 19:08:10

És az abszurditás ismét új magasságokba hágott... Eldobom az agyam!

EZEKNEK az idióta aktatologatóknak tényleg nincs jobb dolguk?

Marcellusca 2010.11.20. 19:14:34

@Lone Wolf: Vaze, valahogy csak el kell érni azt az 1 millió új munkahelyet. :DDDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.20. 19:15:24

@Marcellusca:
Azért mindennek van határa, kedves uram! :D

@csernaja obca:
Nyulakba alapjáraton beleépítette a természet, hogy a puha, zöld kaksijukat megegyék, újraemésszék, és végül fekete bogyóként tárják újra a nyilvánosság elé.
Malac a finom, és kész!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.11.20. 19:18:23

@majomkutya: Ebben valószínűleg igazad van.
@Vidéki: Tójótyúkot mondtam, nem étkezési csirkét. A csirke szakértő szerint egyébként a sűrűség abszolút igaz (egy nm-ől max 40kg csirkét lehet szüretelni), de vadulni tömegben sem szoktak, legfeljebb megfojtják egymást, ha pánikolnak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.20. 19:20:32

@Marcellusca:
Jaaaj, hát megvan!! A whiskas étrendtől a macska kaksija is teli lesz vitaminnal, így aztán ránk is jótékony hatással lesz, ha magunkhoz vesszük.

Teccettek már hallani a KVról, ami azért annyira drága, mert először egy dzsungelmacska megeszi a KV termését, majd az élelmesek kibogarásszák az ürülékéből a kávészemeket, hogy aztán ezeket pörköljék, és zacskózzák. Marha jó meló lehet. Guggolni a földön, várva, hogy az a dög mikor tojik a fejedre...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.20. 19:28:00

@bazalttufa: "nem csirkepszhichológus, vagy birkaanalítikusról beszélünk tehát, hanem arról aki a fenti szabályokat betartatja. "

Aha, és ha az adott telep dolgozója közül kerül ki, akkor majd biztos betartatja. Avagy szarik rá, csak kenőpénzt kér a gazdáktól, ha nem az adott telepről kell valakit elküldeni.

Egyébként pedig @Horizont: -tal értek egyet, hogy majd ha EU konform lesz a fizunk...

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.11.20. 19:41:52

@ColT: Mondtam, hogy faszság, a mondat csak a munka jellegét pontosította. Betartani meg az MGSZH fogja végső soron.

A fizud nem érdekli az EU-t, a csirkeboxok igen. Az utóbbi előírás, a be nem tartása esetén büntetnek, támogatást vonnak el. Ezen dühöngeni értelmetlen, ellenjavaslatot lehet írni. Ha elfogadják, örülsz, ha nem, nem.

Biztonsági tanácsadó 2010.11.20. 20:10:44

Úristen, kitették a posztot a kapcsolat.hu-ra. Gyerekek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.20. 20:17:36

@bazalttufa: "A fizud nem érdekli az EU-t, a csirkeboxok igen."
Ez a baj.

Egyébként ugyebár az autók regisztrációs adója kapcsán a kormány milyen bátran mert szembe menni az EU-val, ezzel kapcsolatban meg... érted mi bajom...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.20. 20:18:50

@bazalttufa: Ja meg az eggyel korábbi kommentedre reagáltam, nem csak arra az egy mondatra :)

Vidéki 2010.11.20. 20:19:11

@Biztonsági tanácsadó:
Akkor lehet, hogy Gyurcsány is szereti a pipihúst.

engem gyíkká változtatott 2010.11.20. 20:43:59

OFF

"A személyemet érintő hamis beszámoló nemcsak légbőlkapott, hanem azt a hamis látszatot kelti, hogy a Fidesz is olyan párt, mint az MSZP, vagyis a rokoni kapcsolatok és nem a szakmai hozzáértés alapján kerülnek felelős vezetői posztokra az emberek."

- mondta Schmitt Pál Péter, a köztársasági elnök unokaöccse, amikor helyreigazításra kérte a Ma.hu-t, amely megírta júliusban, hogy feltehetőleg őt nevezik ki a Magyar Posta vezérigazgatójának.

Schmitt Pál Pétert a héten kinevezték kormánytisztviselőnek.

2010.11.20. 20:51:00

@bazalttufa: ha csak plusz idiótaságokkal jár, akkor mehet az eu is a süllyesztőbe!

@neccharisnyás útonálló: a röfi finom, de amíg él, nem valami gusztusos.

@ColT: Na hát ez az! Lehet azzal az eu-val dacolni. Csak éppen viktátorék ugyanúgy szarnak a magyar paraszt fejére, mint gyurcsótányék. Lassan lehet melegíteni a traktorokat...

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.11.20. 21:12:33

@csernaja obca: Olyan a legritkább esetben van, hogy csak plusz idiótaságokkal jár. A EU-s élelmiszer és állat eü szabályozás pl sok szempontból lazított a magyar bürokrácián, ami a termelőknek jó, de van hátulütője is.

Az állatjóléti intézkedéseket sem feltétlenül a bürokraták találják ki, egyszerűen csak Németországban, Angliában olyan erős a zöldlobbi, ami ezt az EU-s egyezkedéseken kihajtja. Példa: egy Magyarországon működő német exportra termelő nyúlgyárról a jól ismert Négy Mancs elterjesztette, hogy a dögök nem látnak napfényt, vagy csak hetente kétszer répát (pontosan nem emlékszem) A lényeg: a német piac összezuhant, 80%-al csökkent a fogyasztás, a tulaj kénytelen volt kinyalni a nyulak seggét (a jogszabályi előírásokon is túl), mert a német fogyasztók kikényszerítették. Ez a német stb. fogyasztói akarat tükröződik ezekben az előírásokban, csak épp nekünk abszurd.

2010.11.20. 22:18:58

@bazalttufa: Pontosan MIBEN is lazábbak most az állattartási rendelkezések nálunk, mint mondjuk Kádár alatt? Pontosan MIT kapunk az eu-tól az életterünket bekorlátozó, disszkomfort érzetet és stresszt keltő idiótizmuson kívűl? Értem én, hogy a német fogyasztók megkívánják, hogy minden uborka pontosan 0,34 radiánt görbüljön, csak éppen magasról leszarom! Ott van nekünk a végtelen orosz piac, dollárral fizetnek, és az oroszt aztán rohadtul nem érdekli két vodka között, hogy milyen élete volt a nyúlnak, amit éppen zabál. Az, hogy az eu kirabol minket, az egy dolog, de hogy még abba is belepofáznak, hogy milyen mászókát állíthatunk fel a játszótéren a saját gyerekeinknek, meg hogy mivel etetjük a saját disznónkat, az már mindennek a teteje! És mit kapunk az eu-tól? 40 centis kilátót meg soha fel nem épülő kutyawellnesst! Én ugyan egy csepp könnyet se sírnék, ha netán kilépnénk ebből a gittegyletből!

ehran 2010.11.20. 22:58:17

@csernaja obca: "De eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezeték-hálózattól - mit tettek a rómaiak értünk?" :))

jupiter 2010.11.20. 23:07:07

S a csótányokkal mi van?
Azok már meg se érdemlik a boldogságot.
Panelokban, kollégiumokban, stb. igenis ki kell képezni embereket a csótányok jólétének érdekében.
;-)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.11.20. 23:08:53

@csernaja obca: Igen. Az oroszok világhírűek kiváló üzleti erkölcseikről, arról hogy nem csukják, lövik le a kellemetlen üzleti partnereket, és azokat, akik valamely állami hivatalnoknak tetsző businessben utaznak. Közismert, hogy nem az évi cirka 180milliárd$ olaj és gázbevétel miatt fejlődnek, hiszen pl az orosz autók a legjobbak a világon (gondolom neked is Ladád van). És igen, az orosz multimilliomosok nem mercedessel, vagy x6-al akarnak járni hanem Pulival, esetleg Swiftel fanyalogva. A KGST ehhez a hülye EU-hoz képest maga a földi paradicsom volt, nekem is hiányzik.

1) Nézz utána az állategészségügyi szabályozásnak. Jellemzően lazább, mint 10 éve volt. Pont.
2) 17000 milliárd forintot.
3) A 40 centis kilátót nem az EU építette, nem is kérte, sőt, nem is nézi. Ő azt feltételezi, hogy ha már pénzt ad, azt a saját érdekében a lehető legjobban költi el a helyi önkormányzat. Tehát nyilván ő a hülye, és nem a korrupt, idióta önkormányzat.

Olvass, tájékozódj, mielőtt. Részemről befejeztem.

Horizont 2010.11.21. 07:39:28

@laspalmas:
Ezt a népszerűséget, hallatlan:DDDDDD Még "ők" is olvassák a Vastagbőrt:)
kapcsolat.hu/blog/boldogsagbiztos_ovja_majd_a_csirkek_lelket

Vidéki 2010.11.21. 08:56:55

@csernaja obca:
Írod: " Értem én, hogy a német fogyasztók megkívánják, hogy minden uborka pontosan 0,34 radiánt görbüljön, csak éppen magasról leszarom!"

Viszont a cigányzenekarok régen ráéreztek arra a "természeti törvényre", hogy:

"Aki fizet, annak a nótáját kell húzni".

2010.11.21. 10:23:49

@bazalttufa: hát átbaszni nem érdemes az oroszt, az biztos. De azért még nyugodtan lehet velük üzletelni. Lám, a fölgáz is tőlük jön, mégsem géppuskáztak le senkit. Még az Ukránokat sem, amikor elfelejtettek fizetni érte.

@Vidéki: addig is, míg cigány nem leszek, hülyék seggit nem nyalom. Ha a németnek lelkiismeretfurdalása van a csirkék boldogtalansága miatt, akkor ezentúl egyen bratwurst helyett brokkolit, én nem fogom a kis lelkét ápolgatni, hogy "de ez a csirke tök boldog volt, iso9001-ben tanusítja vállalatunk csirkeboldogsági biztosa", mert egy bizonyos színvonal alá még én sem vagyok hajlandó lemenni.

kuckucmadar 2010.11.21. 12:15:27

Ez a rendelkezés már idejemúlt :) Most olvastam, hogy a FAO környezetvédelmi szempontból a rovarevést népszerűsíti.Vagy a vizipoloskák, ganajtúrók, hangyák, skorpiók boldogságára is ügyelni kell?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.21. 12:38:24

@csernaja obca: "Lám, a fölgáz is tőlük jön, mégsem géppuskáztak le senkit. Még az Ukránokat sem, amikor elfelejtettek fizetni érte."
Ja, csak "nyomást gyakoroltak".
Nem érdemes kikezdeni velük, mert az van, amit ők akarnak. Sok minden ez, de nem biztonságos.

2010.11.21. 13:04:15

@ColT: Én semmi rendelleneset nem látok abban, hogy miután nem kapták meg a pénzüket a gázét, elzárták a csapot. Egy percig se hidd, hogy a német vagy éppen a magyar nem így tett volna, ha ő kerül ilyen helyzetbe. Nem kell az oroszokat lehúzni, és akkor nincsen semmi baj, ez ilyen egyszerű.

Vidéki 2010.11.21. 13:23:53

@csernaja obca:
Próbálj együttérezni a derék német polgárral, aki miközben teli szájjal eszi a rövid életű csirke mellét, lelkiismeretét megnyugtatja azzal, hogy a csirke boldogan élt, míg meg nem halt.

Erről a csirkének "állatjóléti felelőstől" papírja van.

Így dupla élvezet a csirkeevés.

bunko_jobbos 2010.11.21. 14:22:59

Nem biztos, hogy akkora f*szság, mint elsőre hangzik. Megint egy plusz szívatás a nagyüzemeknek. Ugye kistermelőkre nem vonatkozik. :-))

Az EU előírja a hülyeségeket, mi meg olyan szabállyá alakítjuk, hogy nekünk legyen jó. Egyébként meg az Eu bekaphatja.

2010.11.21. 14:42:50

@Vidéki: Szerintem ez csuda álszent dolog.

Anti Anyag (törölt) 2010.11.21. 15:38:34

Ez szerintem nem a támogatások felvétele, hanem pár hülye (akik nem is olyan hülyék, hiszen nyilván súlyos fejpénzért teszik tönkre magyarként a magyar mezőgazdaság exportlehetőségeit) miatt lehet.

Pár tízezer Ft. megfogja érni, hogy több milliós exportba nem lehet belekötni.

trojka 2010.11.21. 17:17:18

@csernaja obca:
huzz el ebböl az orszagbol nagyon gyorsan, mert csirkeeledel lesz belöled...te kis Szulejman Dada...

2010.11.21. 18:42:05

@trojka: Miért én húzzak el? Az az én hazám. Húzzanak el a brüsszeli seggfejek meg a seggnyalóik! És ki a franc az a Szulejmán Dada?

trojka 2010.11.21. 18:59:43

@csernaja obca:
Ne haragudj, de azt irod: "az az én Hazam". Én meg: "ez az én Hazam". Hogy ki az a "Szulejman Dada"? Hát, nem a SZÖGI LAJOS TANAR UR, az biztos. Itt, ahogy elfigyeltem, van néhány kommentezö, akik kapasbol megválaszolnának Neked. Én rájuk hagyom, (ha akarják), hogy Mária Terezia korabeli gondolkodásmododat felvilágositsák...(nekem ez nagyon uditö és megnyugtato)...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.21. 19:30:43

örülök. naddonn.
csak télleg csökkenjen a munkanélküliség.
amíg a boldogságbiztosi munkakört nem gépesítik, addig van rá remény.

hogy az illen porfílú cégek ki tudják-e gazdálkodni a biztosok fizetését, az mán más kérdésh...

több ilyen humánerőforrást igénylő munkakört kellene kitalálni és előírni
az EU-nak ill az ENSZ-nek, stbk-nek.....
éééés határ: ha nem is a csillagos ég, csak a teljes foglalkoztatottság

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.21. 19:33:47

@kuckucmadar:

"rovarevést népszerűsíti.Vagy a vizipoloskák, ganajtúrók, hangyák, skorpiók boldogságára is ügyelni kell? "

szerintem jópár boldogságbiztost ebbe a frissen létesítendő/felfuttatandó szektorba is el lehet helyezni :))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.11.21. 19:36:22

most belegondolva ezen mély porbhlémháába....
érthetetlen h eddig a politikusok és a bürokraták ezt miért nem írták elő eddig

trojka 2010.11.21. 19:44:52

Nos, én azt hiszem, hogy néhány néphagyományunkat majd el kell felejtenunk:
disznoölés: kihuzva
Tyukvágás, ultetés: kihuzva
Márton ludja: kihuzva
bárányvágás husvetkor: kihuzva
kakaslövés, kakasvagas punkösdkor: kihuzva, és hadd ne folytassam tovabb...
az ujabbakat most fogja az O. Gy. megszavazni:
1. urgepörkolt helyett "magyarpecsenye": Elökostolo: Viktor és bandaja.
a többi még titok...

tihi36 (törölt) 2010.11.21. 19:51:11

A kóser egységekben nyilván ezt a rendeletet sem kell majd betartani, mint magát az állatvédelmi törvényt sem. Nekik lehet.

lcutti 2010.11.21. 20:20:53

Követeljük még, hogy legyen felzárkóztatási biztos a csökött, visszamaradott állatoknak. Aztán kellene még esélyegyenlőségi biztos, hogy ne fordulasson elő az a szégyen, hogy csupa fehér csirke van egy ólban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.11.21. 21:11:15

A rettegők néha siránkoznak,hogy a gárdákkal kimasírozunk európából!
Néha jó lenne.... Mondom ezt úgy,hogy az álatokat néha jobban sajnálom,mint az embereket.

Egyéves Önkéntes 2010.11.22. 08:40:33

hehe, az oviban már csak fél bögre kakaó jut, de szerencsére a csirkék jól érzik magukat.

Kicsit Karcos 2010.11.22. 10:30:16

Engem nem érint a dolog, nyáron volt utoljára, hogy több szúnyogom volt légköbméterenként, mint az engedélyezett, de visszamenőleg csak nem büntetnek már meg.

ODIV 2010.11.22. 13:30:29

Országos Állatjóléti Biztos: Milyen a hangulat tifelétek?
Kiscsirke: Hááááát...
Országos Állatjóléti Biztos: Azt olvastam kitűnő.
Kiscsirke: Hol olvastad?
Országos Állatjóléti Biztos: A hangulatjelentésben.
Kiscsirke: Akkor biztos kitűnő.

lomposfarkas 2010.11.22. 17:32:38

@ODIV:
Ááá, mint a jó öreg honvédségi hangulatjelentések :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.22. 19:32:29

@csernaja obca: Aham. Csak ugye ők leszarják magasról, hogy kik függenek tőlük, mert éreztetni kell, hogy ők a nagy valakik.
Bármi másnak az ukrajnába való exportjának leállításával is gyakorlhattak volna nyomást pl. És nem csak a gázzal viselkednek így.

@Tigeri: Hát, EU-ban pl. Olaszországban van gárda, és nem náciország...
...USA-ban Nemzeti Gárda...
...de ezek olyan szarul működnek.
:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.22. 21:01:39

@csernaja obca: Aha, csak az a bökkenő, hogy ha az ukránoknak nem adtak, akkor az EU-nak sem, akikkel ugyebár volt szerződés...
Most akkor mi van? Az eladónak szabad szerződést szegnie?

Egyébként értem, hogy csak ezt lehetett csinálni, csak az oroszoknak ez kapóra is jött, hogy izmozzanak : Európa egy része még mindig függ tőlük.

süti beállítások módosítása