Skip to content


       Szűrés lista

Wintermantel nem hálátlan

Derce Tamás 1990-2010 között, 20 évig volt Újpest polgármetere. Eredetileg az SZDSZ színeiben, majd miután Tarlós Istvánnal kiléptek a pártból, függetlenként töltötte be a posztot.

Derce viszonya a nagyobb parlamenti pártokhoz többször is változott az évek és az őszi kampány során. Az elején még az MSZP-s jelölt, Trippon Norbert rendezvényein lépett föl, majd augusztusban összerúgta a port a szocialistákkal, és megvonta Trippon alpolgármesteri jogköreit. Ezután a Fidesz oldalára állt, az addig őt indító Újpestért Egyesület választási együttműködést kötött a Fidesszel, és annak jelöltjét, Wintermantel Zsoltot támogatták. A választást szorosan ugyan, de a Fidesz nyerte 47,08 % : 44,12% arányban Trippon ellen.

Sikeres együttműködés (megalkuvás) után következhet a hála (jutalom)., amit az újdonsült polgármester már a IV.kerület újévi köszöntőjén megemlített:


"Wintermantel Zsolt úgy folytatta, a közösségi érzés erősödéséhez az is hozzátartozik, hogy méltó módon ismerjék el azoknak a teljesítményét, akik különlegesen hosszú időn át, meghatározó módon alakították Újpest életét.

"Ezért itt szeretném, Újpest kiválóságai előtt, ünnepélyesen bejelenteni, hogy még az év első hónapjában javasolni fogom a képviselőtestületnek a Semsey Aladár Újpesti Életműdíj megalapítását, amelyet Újpest önkormányzata azoknak ítél oda, akik hosszú éveken, évtizedeken át szolgálják kiemelkedő módon városunk fejlődését. Szintén javasolni fogom, hogy a Semsey Aladár Újpesti Életműdíjat első alkalommal dr. Derce Tamás polgármester úrnak adományozza az Önkormányzat, aki 20 éven keresztül vezette sikeresen és példamutatóan városunkat" - jelentette be a polgármester."
 


Az ördög persze most is a részletekben rejlik.

Az Index szerint holnap döntenek Wintermantel előterjesztéséről, amely az említett életműdíj megalapítását javasolja, ÉS szinte csak Derce nevét nem írták bele konkrétan, ugyanis a jelölt csak az Újpesten legalább tíz éven át polgármesteri tisztséget betöltő, élő személy lehet. Az előterjesztés szövege szerint „az Önkormányzat a díjazott részére az élete végéig havi járadékot fizet. A járadék összege a polgármester tárgyhavi illetményének a 65 százaléka”, amit rögtön, az odaítélést követő hónap első napjától folyósít az önkormányzat.

Gratulálok az uraknak, pro és kontra egyaránt!

Mivel a fidesz.hu-n 70 db találat van Dercére, a szokásos "akadályozza-közpénz-botrány" vonalon, képtelenség eldönteni, hogy ő vagy Wintermantel a khm.....rugalmasabb gerincű.


(fotó innen)  

 

Címkék: fidesz abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr102615121

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Derce az életművész, de mi lesz Tarlóssal, Csécseivel és Gegesyvel? 2011.01.26. 18:43:59

Budapesten négy olyan polgármester volt, aki kirobbanthatatlannak tűnt a kerülete éléről. Mindegyikük közös tulajdonsága, hogy az első ciklusban, tehát 1990-től (Csécsei '92-től) és az egykor dicsőbb napokat is megélt SZDSZ színeiben lettek városvezető...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

z666 2011.01.26. 14:41:36

@Secnir: "mivel ez _élete végéig_ jár neki, javaslom, hogy még az első kifizetés előtt tegyük el láb alól."

Tökéletes, konstruktív megoldás! :)
Nem mondhatnák, hogy csak tiltakozunk minden ellen...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 14:47:48

Ehh, miért szarakodnak ezzel.
Egyszerűbb lenne csak úgy átutalni mindenkinek, amennyi kell.
A nép meg úgyis le van szarva.

S.O.A. 2011.01.26. 14:51:31

Nincs Fidesz mutyi, nincs Fidesz mutyi, nincs Fidesz muty, nincs...

nem megy... próbálom magamnak bebeszélni, de nem megy...

bandika gazdája 2011.01.26. 15:07:38

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Nem, nem tanultak a hibákból, csak most az ő kezükben a hatalom! De az úgyis mindegy, mert ahogy gyerekkori falumban mondta a dédanyám: MIND ÉGY ANNYA VÓT ENNEK! (Nézd meg pld.hogy kussol most a nagy radikális!) Reménytelen!

Secnir 2011.01.26. 15:10:33

@eszkep:
nem baj, ha olyanról írsz, amiről fingod sincs, csak ne ide írogass.
"A Magyar Köztársasági Érdemrendhez jár életjáradék. Már a pontosság kedvéért..."
nem jár.
Farkas Péternek az olimpiai bajnoki címért járt életjáradék. Ezt lehet elveszteni, ha köztörvényes lesz a bajnok.

(1991. évi XXXI. törvény a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről, 7. § (3) Az (1)-(2) bekezdés szerint alapított elismerések közül csak a díjakkal jár jutalom. )
(59/1998. (III. 27.) Korm. rendelet az olimpiai bajnoki járadék megállapításáról és folyósításáról - az előző évi átlagbérénekl megfelelő összeg havonta)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.26. 15:18:35

@causa sui: Szerintem teljesen jól leír minket. Sajnos

Secnir 2011.01.26. 15:19:20

@bandika gazdája:
"De mé 65%, mé nem100?!"

mert az egy másik díj lesz. Csak az a miniszterelnök kaphatja, aki már volt 4 évet miniszterelnök, és két időszaka között legalább 7 de maximum 9 évet töltött el ellenzékben. Ő majd a mindenkori Miniszterelnök fizetésének 110%-át kapja. Megszólítása HauptLeitwarteRevolutionärOberFührer.
a díj neve: A Hálás Nép Mindenkori Ajándéka, és Lévai Anikó fogja alapítani Navracsics Tiborral közösen.

fokabacsi 2011.01.26. 15:22:12

@Tickitucku: ""Most is emelkedik minden mikozben real ber csokken, de papiron tobbet kapunk. Jo ez igy?! Csak jo ha ulunk es hagyjuk.""
Már ne haragudj "forradalmár" de szavazáskor letetted-e a voksodat?? Honnan írsz, hogy az írásodon nincsenek vesszők ??

dr. Aullah 2011.01.26. 15:27:24

@eszkep: Szép próbálkozás, de szerintem te is tudod, hogy a Farkas Péteres ügy egy másik ügy... de azért szép volt.

minimalista 2011.01.26. 15:30:11

@Furamadár:
Szép haiku! Bár szerintem a "szart" "fossal" helyettesítve még jobban hangzik. :)

tetvek...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.26. 15:30:31

@Noname Cowboy:

Engem ugyan nem, úgyhogy ment a levesbe.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.26. 15:32:21

@laspalmas: Te tudod. Pedig ezt sajna Már Hofi is elmondta csak kicsit másképpen.

minimalista 2011.01.26. 15:33:11

Hová lett furamadár haikuja?

minimalista 2011.01.26. 15:36:35

@laspalmas:
Most már értem... Teljesen felesleges ez a nagy önérzetesség! Akinek nem inge...
Természetesen a saját blogotokon azt csináltok amit akartok. Csak akkor ne ágáljatok a médiatörvény és lendvai ildi főcenzorasszonysága ellen példának okáért, mert ez így kicsit sántít...

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.01.26. 15:43:11

@laspalmas: Látja, látja időnként a máz alól magából is előbújik a fehérterrorista moderátor!

gramercy 2011.01.26. 15:45:44

@eszkep: maga nagyon szeretheti a CSOKOLADET

dr. Aullah 2011.01.26. 15:56:28

Amúgy belegondoltatok, hogy mennyi ilyen lehet sunyiban? Nem is értem miért hozták nyilvánosságra.
Szerintem valahogy így zajlott...

-Basszátok meg... a pénz nem elég... kapjak már valami érmet is... én VAGYOK VALAKI...

Beer Ninja 2011.01.26. 16:04:48

Na, végre egy vastagbőr post. Ez tényleg pofátlan, kukába wintermantel-lel. Nem is lehet nagybetűvel írni a nevét, elvégre ez nem ember. :) Kígyó vagy valami hasonló lehet a gerince alapján... Gondolom a fideszes képviselők csont nélkül megszavazzák majd...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 16:34:41

Tényleg, mire kapott életműdíjat, azt lehet tudni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 16:35:54

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Az igaz, de nem erre számítva. És nem ezért. Érteni?
Kire kellett volna? Szerinted?
Vagy te se mentél el szavazni? Akkor meg minek ugrálsz?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.26. 16:46:36

"- Voltak ügyek, amelyekben nem értettünk egyet, de kicsinyes lenne, ha a korábbi vitáink miatt megkérdőjelezném Derce Tamás történelmi léptékű városvezetési munkáját – fogalmazott Wintermantel.

- Ahogyan egy közösség a nemzet sportolója, színésze díjjal elismeri tagjait, úgy az újpesti közösségnek is joga megbecsülni azokat, akikre büszke – mondta."
www.blikk.hu/blikk_aktualis/elete-vegeig-penzt-kap-a-volt-polgarmester-2042421/

Apafarkas 2011.01.26. 16:58:03

Az egészhez annyit tennék hozzá, hogy nagyon ügyes. Igazán kreatív megoldás. Erősen gondolkozom, hogy belépek a Fideszbe...

Poor Yorick 2011.01.26. 18:00:10

Részlet Wintermantel Jolsvai Andrásnak írt leveléből:
"A helyzet az, hogy a szocialisták rossz gazdálkodása miatt Újpest most nehéz pénzügyi helyzetben van. Újpest költségvetésében több, mint 600 millió forintos lyukat találtunk, a hozzá nem értés, vagy tudatos választási költségvetési tervezés miatt. Muszáj rendbe hozni a pénzügyeket, ezért minden területen takarékossági intézkedéseket hoztunk és hozunk."

JohnHenry 2011.01.26. 18:01:02

25 éve IV. kerben lakom, annyit mondanék @zero után szabadon: rohadtmocskosgecik.

is 2011.01.26. 18:07:59

a Nemzet Sportolojanak es a Nemzet Szineszenek is jar eletjaradek. ok pont tizenketten vannak.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2011.01.26. 18:19:31

Nem olvastam a rendelettervezetet, de kiegészíteném azzal, hogy a díjazott az életjáradékát felajánlja ösztöndíjnak, így havonta 35 gyerek kap 10 ezer Ft-nyi segítséget a továbbtanulásában.
Vagy bármi más.

kdlla 2011.01.26. 18:22:31

nem Dercével van itt gond, hanem a Fityisszel, ezzel a roppant képmutató társasággal, akik egy pillanat alatt ellenségből baráttá váltak. pereskedések hónapig, arculcsapások, satöbbi aztán a hatalomért mindent megváltoztatnak. úgy kell...
ki nem fogadná el a pénzt? én biztosan, ha már a Fityisz engem is munkanélkülivé tett tavaly,hálás köszönetem nekik itt is. csak ez a képmutatóság, ez, hogy a képünkbe röhögnek feszt, ettől van hányingerem.
és figyeljétek meg, csúnya magyarsággal MEG LESZ MAGYARÁZVA. már magyarázzák is. el lesz fogadva és el lesz felejtve.

kdlla 2011.01.26. 18:23:04

@Poor Yorick: a válaszlevelet is olvastad? :-)

Goompah 2011.01.26. 18:26:18

"hogy ő vagy Wintermantel a khm.....rugalmasabb gerincű."

A mondatod értelmezhetetlen, mivel Wintermantelnek nincs gerince.

kdlla 2011.01.26. 18:41:09

még az jutott eszembe, hogy évekig szimpatikus, normális, igazságos, tehetséges, és rendkívül egyenes politikusnak láttam - egyébként- többedmagammal dr. Derce Tamást.
hogy így alakult a sztori vége, valahogy az összes jelző megkérdőjeleződött. nem is a pénz miatt, szerintem felajánlja valamire, hanem ahogy ahhoz hozzá jutott. ezek után nem tudom elhinni, hogy őszinték voltak a harcok, amiket a kerüetért folytatott..

Horizont 2011.01.26. 18:45:20

Így kell ezt csinálni, nem cicizni bele a közepébe. Igaz, hogy a mostani fiatalembereknek nyugdíjuk se lesz életük végéig de ennek a Dercének élete végéig (!!) életjáradéka ( IS ) lesz! Az SZDSZ színeiben indult anno, később független lett! (kitől, mitől?). Én teljesen meghatódtam attól, hogy a Fidesztől kap! Ennyire szeretik egymást? Ilyen nagy az összefogás? Ennyire értékelik a másikat? Szavunk se lehet!! Egy kérdésünk akad mindössze: Ki a jó büdös francra fogunk mi szavazni 2014-ben??????

Horizont 2011.01.26. 18:47:54

@kdlla: "szerintem felajánlja valamire" Úgy gondolod? Erősen kétlem, hogy élete végéig minden hónapban felajánlaná " valamire" . Ezért nem csinálták volna ezt meg!

Bmw 2011.01.26. 18:50:20

Igazán erre nem lehet mást mondani . A kurva any..... ba....... szájba!!!!
a csunya részt kifütyültem

t0thl 2011.01.26. 18:50:41

Hiába, megérdemli.......

Nekünk meg marad a minimálbér és a munkanélküliség.

t0thl 2011.01.26. 18:51:38

Ja és aki a rezidenciára járás miatt rendel plusz szolgálati autót közpénzből az nem az a fajta ember aki bárkinek, bármit adományoz. :)

kvadrillio 2011.01.26. 18:55:31

Na végre, hogy kiderült: a Finesz megvásárolta Derczétől a polgármesteri posztot ! :O)

Egyébként Dercze egy nagyon rafinált szdsz-es !
Eladta Újpestet a budaiaknak, ahonnan Újpestre vezetik azóta a fekáliát, eladta Újpestet szintén a budaiaknak és Újpestre vezetik azóta a büdös kipufogó forgalmat a megyeri hídon át..., eladta Újpestet másfél milliárdért a Fő-tér felújításakor, mert lényegesen kevesebbe került az, a többit meg zsebrevágta ! jó lesz az a nyugdíjas időkre neki.....

szégyellje magát.......

sárkányfő 2011.01.26. 18:58:59

már megint ez az örökös hiszterlibsi nyavajgás!

vegyétek tudomásul: két-har-mad! értitek? vége. most mi jövünk. pont. lehet az eu-be is szaladgálni, akkor is.
még a szemkilövető gyurcsányistáknak van pofája megszólalni????

tegnap meg a lázár kocsiján ment a ballibek visongása... zene füleimnek! ha ti visongtok, az már annak a jele, hogy a lehető legjobb úton jár a fidesz!

Énbagoly 2011.01.26. 19:02:51

Azért megkérdezném, hogy miért is nem jelöltette most magát újra?
Félt, hogy esetleg nem választják meg? Vagy valakik megzsarolták esetleg? Vagy ki kell pihennie a 20 évet?
Nagyon úgy néz ki, hogy miután valami miatt nem tudott indulni, úgy döntött, hogy a mellé az ember mellé áll, aki többet ajánl neki. Ezzel aztán jól le is minősítette magát. Megvehető áruvá.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.01.26. 19:05:39

@Horizont: hogyhogy kire? Akit a központi pártbizottság, a hazafias népfront támogatásával jóváhagyólag a szavazólapra felír.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.26. 19:26:39

@sárkányfő:" sárkányfő 2011.01.26. 18:58:59
már megint ez az örökös hiszterlibsi nyavajgás!

vegyétek tudomásul: két-har-mad! értitek? vége. most mi jövünk. pont. lehet az eu-be is szaladgálni, akkor is.
még a szemkilövető gyurcsányistáknak van pofája megszólalni????

tegnap meg a lázár kocsiján ment a ballibek visongása... zene füleimnek! ha ti visongtok, az már annak a jele, hogy a lehető legjobb úton jár a fidesz!"

sárkányfő, sárkányfő! te hülye vagy?

JohnHenry 2011.01.26. 19:34:00

@kdlla: " ezek után nem tudom elhinni, hogy őszinték voltak a harcok, amiket a kerüetért folytatott.. "

bocsika, de a hármas metró óta semmit nem csinált.

betyar52 2011.01.26. 19:43:03

Szijartocska nem csuklik anyad?A szaros kis nyugdijan kivul meg 510 ezret kapni nem pofatlansag?Az en 76 eves anyam ez evi nyugdij emelese kerek 1100ft . JO lenne eszhez ternetekmert fogy a turelem a sajat szavazoitok koreben is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.26. 20:01:04

Hogy mondta Navra, mi lesz azzal akit először lopáson kapnak a Fideszben?

Remélem az MTI élőben közvetíti a kézlevágást.

terensz szpenszer 2011.01.26. 20:03:13

Már megin' a zsidók, pfej.

sárkányfő 2011.01.26. 20:29:13

@térfél:
:D
csak hülyültem ;) megpróbáltam leereszkedni a jobbos trollok értelmi szintjére, és írtam valamit :)

fokabacsi 2011.01.26. 20:35:01

""csak hülyültem ;) megpróbáltam leereszkedni a jobbos trollok értelmi szintjére, és írtam valamit :)""
Honnan? Mert feletted van a mélytengeri bányászbéka picsája! Értelmi szintről esetedben igen nagyot mondásnak tűnik . Le lehet szállni a latrináról, akkor is ha nyakig benne vagy! Emberségben is.

fokabacsi 2011.01.26. 20:43:06

Nem lehetne ezeket "felmagasztalni" ? Normális társadalomban már régen lógnának! Mi az, hogy élete végéig ? Normálisak ezek? Nem baj megérdemlik a pestiek, én helyében még le is szopatnám magamat ! Megválasztották maguknak? Megérdemlik amit kapnak. Teljes erőből kárörvendek rajtuk.
Ennyi eszük van ! Legalább ezer ilyet a nyakukba, hadd bizonygassák mennyi eszük van. Látszik !!

2011.01.26. 21:01:23

ORBÁNTAKAROGGY!

f.m.j. 2011.01.26. 21:11:24

jól van, annyi jóhír van, hogy 4 év múlva elveszítik a választást,,, de akkor ki lesz? megint az mszp? én nem felejtek, lehet, hogy sokan igen, de én az elkövetkezendő 4 évemben is itt leszek, és ébren fogja tartani az emlékezetemet...
sem az mszp, sem a fidesz

2011.01.26. 22:02:16

@f.m.j.: Pontosan! Akkor majd a sok agyhalott barom arról béget majd, hogy a fidesz nagyon pofátlan volt, és ehhez képest még a maszop is kisebbik rossz, és majd sorban áll órák hosszat, aztán majd lesz megint fülkeforradalom, és jön gyurcsány 2/3-os teljhatalommal, és még lázárnál meg wintermantelnél is pofátlanabbul nyomják majd... amíg egyetlen kurva buznyák is van az államkasszában, és ameddig ez a birka nép meg nem unja, és fel nem lázad.

betyar52 2011.01.26. 22:06:48

@TaTa86.: De elotte a FRACIO ULESEN MEG AZT MONDTA, HOGY ANNAK MEGKELL MUTATNI AZ UJ TRUKKOT A TOBBIEKNEKIS . MERT HA NEM TUDJA AT ADNI A TUDASAT AKKOR A SZAJRET BEKELL ADNI A PART KASSZABA.

kdlla 2011.01.26. 22:16:21

@JohnHenry: deee, például pereskedett a fidesszel, nem is volt az olyan rég...
aztán sitty, meg sutty, mintha elvágták volna :)
megegyeztek peren kívül úgy látszik .

JohnHenry 2011.01.26. 23:54:20

@kdlla: jó hát, perelte ő a szigetet is, de pl. az sztk továbbra is rohad szét.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2011.01.27. 00:38:30

Na EZ vastagbőr...pfejj..de nem felejtem kinek köszönhetjük a fidesz 2/3-ot... a jó kúúú......!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.01.27. 09:16:41

@ColT: Még most is röhögök kinomban. Köszi :D
@blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year:
csak nem ez is az MSZP hibája? :D

sz4sz4 2011.01.27. 09:21:30

@Hajszás Láncos: "Akkor majd a sok agyhalott barom arról béget majd, hogy a fidesz nagyon pofátlan volt, és ehhez képest még a maszop is kisebbik rossz..."

Simán elképzelhető forgatókönyv! Sajnos.

Tegnapelőtt ücsörgök egy orvosi váróban, mellettem két papa beszélget, először csak az unokák problémáiról (munkanélküliség, hiteltörlesztés, körbetartozások stb.), majd az egyik felháborodott hangon mondja: " _EZEK_ nagyobb kárt okoztak ennyi idő alatt, mint a gyurcsányIék (szigorúan gyurcsányI) összesen. Azok csak trükköztek, de _EZEK_ az életünket akarják. Ha lett volna még négy évük, elindult volna valahova az ország."

Többen egyetértően bólogattak...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.01.27. 09:50:49

@sz4sz4:
Ejjj ha az ostobaság fájna... "Ha lett volna még négy évük, elindult volna valahova az ország." - nem csak elindult, hanem már úton is van az ország... tudjuk hova.
Én már 2006-ban észrevettem, hogy a fidesz sem több mint szájkarate mesterek pénzéhes közössége.
F***ért nem látják be az emberek, hogy ez az egész rendszer úgy romlott ahogy van!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.01.27. 09:52:59

@blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year:

Hehe ... na mi van pubi?! Mégis csak kellene médiatörvény?! :P

2011.01.27. 10:05:01

Csak ennyi? Szélfútta Újpest zászlót magasba tartó bronz szobor nem dukál?

pl.
www.konkoly-thege.hu/images/orszagok/bp_17.jpg

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.01.27. 10:27:48

@éberség elvtársak:
Jogos a felvetés! Sőt...
Minden a IV. kerülte területén található szolgáltatást ingyen vehesse igénybe. És természetesen a 65% helyett 124.7%-os életjáradék felett biztosítani kell neki egy szolgálati autót, ha lehet sofőrrel és az üzemagyag költségek jóváírásával, amit az önkormányzat minden hónak 3-án köteles lesz megtéríteni a kedvezményezettnek.

Holnap pedig egyenesen a nyomdába megyek és természetesen saját kevéske pénzemből áldozok arra, hogy sok sok szórólapot nyomtassak az érte tartott szimpátiatüntetésre. És addig bíz nem tágítunk, nem unjuk meg, nem megyünk haza, amíg minimum ezeket a juttatásokat meg nem kapja!

Marcellusca 2011.01.27. 10:34:46

@f.m.j.: @Hajszás Láncos: Az a baj, hogy a sok agyhalott a választásokig rég elfelejti, hogy mivel indult ez a négyéves ciklus.
Arról már nem is beszélve, hogy az azt megelőzőekre már réges rég nem emlékeznek.
És ez a legnagyobb baj.
A magyar választó olyan, mint az aranyhal az akváriumban. Alig van memóriája. :(

hoplita 2011.01.27. 10:46:50

@sárkányfő:
Tegyél szmájlit, mert még komolyan azt hisszük itt, hogy így gondold....

Vagy csak nem......?
Mer' akkor....anyám, borogass.

kormányzó 2011.01.27. 11:47:37

Éljen a Párt! Éljen a Kormány! Éljen Nemzet Viktor! FIZESSETEK BARMOK!! Mert erre IS FELHATALMAZÁST ADTATOK! Hajrá Magyarország!

Naneee 2011.01.27. 12:16:07

Apukám mondta mindig: "A politika ott kezdődik, ahol a tisztesség és a becsület véget ér."

Éljen a Kleptokrácia!!!!

:-(

f.m.j. 2011.01.27. 12:46:58

én azért haragszom orbánra (tudom, ki szart érdekel? :)) mert ilyen embereket megtűr "valamiért" maga körül... talán mert maga is ilyen (fejétől bűzlik a hal, de ki a hal, az igazi?) vagy mert ezek tényleg sokat tudnak, (de kiről? orbánról? akkor tényleg nincs helye a politikában)
az ilyenek alatt azt értem, mint meggyes, lázár, télikabát, pintér...
igazából nem az a baj, hogy ki van kormányon, hanem tényleg helyi szinten dőlnek el a dolgok, és ott mind az mszp, mind a fidesz sáros, de inkább szaros... hol lesz ennek a vége? mi fog ennek gátat szabni?
jó azon rugózni, hogy micsoda fasiszta az orbán, meg így a média törvény, úgy a média törvény, de biztos, hogy ez ma Mo-n a legnagyobb probléma? (tegye a szívére a kezét, aki a '86-os média törvényt is ismeri, érti, és a mostanit is, és össze tudja vetni, értelmezni tudja, és látja hol a bibi?)
mindenesetre sokáig már nem fogják elnézni az emberek azt a fajta mentalitást,, hogy a mi kutyánk korrupciója az más, mint a más kutyájának a korrupciója (véleményem szerint már átlépték a határ feszegetését, de én vért nem akarok, (pacifista lényem van, micsinájjak?)

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.01.27. 12:55:32

@TaTa86.: Az Pokorni Zoltán volt:

mandiner.hu/cikk/pokorni_nincs_tobb_lopas

Mondjuk nekem nincsenek illúzióim, hogy a történetben szereplő uraknak mi lesz a sorsa :( .

sárkányfő 2011.01.27. 13:02:17

@hoplita: bíztam benne, hogy szmájli nélkül is értitek, hogy csak vicc vót... :)

spinat 2011.01.27. 13:32:53

az ilyesmi csak azoknak új akik nem ismerték a "ne mi nyerjük a legtöbbet" c. örökzöldet.

Ez a stílus csak azoknak meglepö akiknek 2002 után nyiladozott az értelmük (vagy azóta se)

f.m.j. 2011.01.27. 13:39:32

@spinat: na ne viccelj már, mert 2002 után olyan közéleti tisztaság volt, felszámolták a korrupciót, ja, tényleg: 2002-2010 ig becsületes emberek értékalapú közössége volt kormányon...

spinat 2011.01.27. 13:43:06

@f.m.j.: na de ennek milyen relevanciája van a fideszre nézve? Vagy ezzel akarod öket felmenteni?

én még emlékszem arra az örökzöldre is ami úgy szólt:
hány éves vagy te királyfi?
24
és még hiszel a mesékben?

f.m.j. 2011.01.27. 13:52:00

@spinat: dehogy mentem fel őket, sőt
szerintem ennek az egész blognak nem az a célja, hogy az egyik, vagy másik oldalt mentegesse, mert a korrupció mindkét oldalon, minden formája, mennyisége elfogadhatatlan, többek között ezért kedvelem ezt az oldalt...

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.27. 14:22:15

@sárkányfő: hja... nagy kő zuhant le a szívemről! :) így már van értelme az életemnek is - gyanús volt egy kicsit tényleg! Jól van! :)

2011.01.27. 16:33:29

Tudomásul kell venni kérem,Újpest dolgozó polgárai csapást mérnek a cocialista világrendszerre.

Dr Vitáris Edit jegyző az elmúlt 20 évben szintén sokat tett ennek érdekében,ezért megérdemli a címzetesi kinevezést ,és az illetményalap huszonnégyszeresét. Ez a summa sajnos nem egy hónapra, hanem egy évre szól, ám vigasztalást jelenthet nyugdíjazás esetén,mert a juttatás is továbbra is járna.

arlequin 2011.01.27. 16:49:56

egyre szebb a fityiszviktatúra.

2011.01.27. 17:00:56

"címzetes főjegyző", ez annyira odabasz:)

Horizont 2011.01.27. 18:00:04

Nofene:) A KDNP tiltakozik a Dercének szánt életműdíj ellen!
Felszólítják Dercét, hogy jelentse ki, nem tart igényt a pénzre. (hahahahahaha) !
Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke szerint erkölcsileg és politikailag is vállalhatatlan, hogy a volt polgármestert az adófizetők pénzéből tovább finanszírozzák, és joggal merül fel a gyanú, hogy a havi 350 ezer forintos járadék valamilyen titkos politikai háttéralku eszköze.
Jól beletalált:(

Fényharcos. 2011.01.27. 18:19:20

@Secnir: Ezzel a kommenttel széppé tetted a napomat, lefordultam a székről a röhögéstől:)

2011.01.27. 20:52:29

@sz4sz4: biztos kevesellték az idei nyögdíjemelést. :-(

@csabapayne: ...egy szolgálati Audi S8-ast... ;-) Nehogy elkéssen szegény valahonnan. B-D

@Marcellusca: Azért orbán első ciklusa elég emlékezetes volt, 8 évig nem feledték. Bár ezzel még mindig csak második lehet az mdf mögött, amiből még 16 év után sem kért senki repetát. :)

2011.01.28. 06:01:41

@email: Fasza. Ilyenkor hol vannak azok, akik nemrég még azt zsolozsmázták, mennyivel különbek ezek a dobozi cigányok mint a pesti zsidók? Nagy a kuss, huss!

zrobasé 2011.01.28. 08:55:09

köpni kell...
ilyen tempóval a fidesz is oda fog kerülni ahol most az mszp van...
eszkep ? vidéki ? erre valami okos kimagyarázás ?

Jurganov 2011.01.28. 10:37:34

@zrobasé: az mszp is 2/3-al kormányzott? nekik is volt lehetőségük megváltoztatni az alkotmányt és/vagy a választási törvényt? vagy egyszerűen csak belebuktak abba amit csináltak és ahogyan csinálták amikor eljött a választás. mert volt választás :). nem rettegek én, csak ha kicsit is okos a fidesz (és az) megoldják okosba ezt is, nem lesz lehetőség eltávolítani őket.

apamaffia 2011.01.28. 14:55:18

Friss hír:
Önálló képviselői javaslatot nyújtott be egy független önkormányzati képviselő, miszerint Derce úr életjáradékával párhuzamosan a polgármestert ne Wintermantelnek (vö: Télikabát), hanem Bundának hívják a ciklus további részében.
(apamaffiapress)

2011.01.28. 19:00:09

Ki ír a upchucky.com/JukeCity/1942/juke.htm 2-es lemezére magyar szöveget orbánnal?

Stevedoki 2011.01.28. 21:23:26

@sárkányfő: Ezt ki nem magyarázod. :D Megint kibújt egy szög a zsákból. Aki azt hitte (szerintem igen naívan) , hogy a FIDESZ a megoldás a problémákra, nagyot tévedett. Ez is példa rá.

Ja! És most kezdhetsz komcsizni, ballipsizni, hadd fröcsögjön. :D

f.m.j. 2011.01.29. 13:24:29

index.hu/belfold/2011/01/28/wintermantel_az_ujpestiek_elvarasa_volt_derce_kituntetese/

ez most nagyon személyes lesz: engem spec nem kérdeztek meg, és kérem, a kerületi lakosokra fogják, HIHHETETTLENN

f.m.j. 2011.01.29. 13:27:28

nem bízom egy olyan emberben, akit télikabátnak hívnak

email 2011.01.29. 23:07:10

@f.m.j.:
"senkinek nem fogom hagyni, hogy az újpestiek büszkeségét megsértse, az újpesti közösség összefogását pártpolitikai érdekek miatt gyengítse".

Nem találok szavakat.
Viszont egy dologban segített: nem kell keresni a 2011-es év "Vastagbőrét".

2011.01.30. 13:17:35

@f.m.j.: Talán nem vagy a "kerület kiemelkedő személyiségei – művészei, díjazottai, sportolói –" egyike, azért. :)

Virág et. 2011.02.04. 14:41:49

Azért az igazsághoz ez is hozzátartozik, még ha most nekem is kell védenem a Fideszes polgármestert:

nol.hu/belfold/derce_az_eletmudijat_s_jaradekat_is_az_ujpestieknek_ajanlja

fokabacsi 2011.02.05. 08:18:37

@Virág et.: Igen, majd oda is fizet vagy három részletet, a többit meg zsebre teszi!!! Nem kellene a választókat birkának nézni. De egyébként megválasztották maguknak , megérdemlik.

süti beállítások módosítása