Skip to content


       Szűrés lista

Könnyen spórol az ember

A Mandineren Turul kolléga egy picit összezavarodott Lázár Jani mosdatása közepette (munka? nem munka? közpénz? versenyszféra?), meg is értem, nagy dolgok ezek ...

1. "De lehet-e azt mondani, hogy sosem dolgozott (esetleg azzal finomítva, hogy rendes munkahelyen/a versenyszférában/a piacon/stb.) az, aki egyből politikai karrierbe kezdett?"
Igen, lehet.

2. "Nem vagyok meggyőződve róla, hogy egyéni képviselőnek vagy polgármesternek lenni akkora láblógatós főnyeremény lenne, mint sokan gondolják. Egyrészt egy, a munkáját lelkiismeretesen végző politikusnak simán összejön a heti 60-70 munkaóra ..."
Napi 10 órát dolgoznak, hétfőtől-vasárnapig? No, ezt nem is tudtam szegényekről. Így mindjárt más szemmel nézzük a javadalmazásukat. Szívesen megnézném egy képviselő, egy képviselő+polgármester és egy polgármester egy heti / egy havi munkáját, óráról-órára. És utána meg lehetne ítélni, hogy sok vagy kevés az ezért kapott havi 800 ezer - 1,5 millió forint.

3. "Aztán ott van a felelősség és a nyilvánosság is, mint szempont. Míg ha egy nagyvállalat egyik igazgatója hibázik nagyot, azért csak felettesei, vagy legfeljebb a vállalat részvényesei veszik őt elő, addig egy politikust a helyi vagy az országos sajtó, a felelősség terhével. Ha a Microsoft Magyarország igazgatója rontott el valamit, azt nem fogja tudni az utcájában mindenki. Ha a polgármester, azt igen."
No, ez a legviccesebb rész. A következmények nélküli országban, ahol még egy öszödi beszédet is kimagyaráztak, ahol egy Tocsik-ügyben megbukott MSZP pénztárnok 1050 négyzetméteres palotát épített a bruttó 440 ezres fizetéséből felelősségről és nyilvánosságról beszélni?! OMFG ... a példákat holnap reggelig lehetne sorolni, mennyi "ügy" derült ki az elmúlt 4, 8, 10, 20 évben és semmiféle következménye nem lett? Pont az a baj, hogy ezt ŐK is tudják, azért ilyen pofátlanok ... és azzal érvelni, hogy a felelősség és a nyilvánosság visszatartó erő, nos, hát ez az Év érvelése :-)))

Remekül időzítve az Origo lement Hódmezővásárhelyre, és körüljárta, hogy lett az ifjú Lázárból nagy hatalmú politikus és polgármester, és hogy szedte össze a vagyonát, "kockáról-kockára". Érdemes végigolvasni, érdekes...


A cikk végén van a lényeg: 
"2010. június 7-én leadott vagyonnyilatkozata óta az év elején leadott legfrissebb beszámolóig 21 millió forintról 27,5 millió forintra nőttek, hitelei viszont 20 millió forintról 2,5 millió forintra csökkentek, azaz legalább 24 millió forinttal gyarapodott a vagyona."

Az ilyenért szoktak minimum egy vagyonosodási vizsgálatot megejteni, ugye, kormányra kerültünk és máris kiderült, hogy fél év alatt + 24 milla. És ez csak az, amit bevallott.

Lázár János azonban válaszolt az Origo kérdésére, csak nehogy később ráfogja, hogy összevágták a szavait:

"A szüleim elengedtek egy nagyobb, több mint tízmillió forintos családi kölcsönt. Családon belül nálunk ez szokás. Soha nem is tagadtam, hogy a szüleim támogatnak. Nem szorulok a támogatásukra, de támogatnak."

"Mögöttem áll a család, ez vitathatatlan. De ne felejtse el, hogy úgy könnyen spórol az ember, ha 18 milliós költségtérítése van. Úgy van miből spórolni. Az állam nekem - ahogy az összes országgyűlési képviselőnek is - megtérítette a költségeimet 2002 és 2006 között úgy, mint 2006 és 2010 között is."

 
Most már biztos vagyok, hogy ez a faszi
a, vagy hülye és nem tudja mit és hogyan kell nyilatkozni a "kényes" kérdésekre
b, kurvára leszarja mit gondolnak róla az emberek

Esetleg mindkettő.

Címkék: politika fidesz lázár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr982817413

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor retteg Meggyes Tamástól 2011.04.12. 08:43:29

  Ez már nem csak hipotézis, hanem tény. Semmi mással nem magyarázható Orbán Viktor hozzáállása az esztergomi ügyhöz. Pedig már nagyon kínosak lehetnek számára is és a pártja számára is a történelmi városban zajló események. Mégsem tesz ...

Trackback: Álláshalmozók 2011.04.11. 22:49:52

A poszt apropója egyrészt egy mai hír, amely szerint Borkai Zsolt is indul a MOB-elnöki tisztségért, másrészt az a sok köztéri plakát, amelyen tavasszal megválasztott parlamenti képviselők hirdetik, hogy szeretnének polgármesterek vagy önkormányzati ké...

Trackback: Lázár képviselő és a munka 2011.04.11. 22:17:40

Lázár mondá: "Én soha nem szégyeltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyelni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs...

Trackback: Lázár János photoshopok 2011.04.11. 21:41:55

A photoshop briganti nevű kreatív oldal igen sok képpel örvendezteti meg olvasóit. Mi kiválogattuk néhány jobbat a leglézerebb magyar politikust ábrázolóak közül. (Az elsőre viszont muszáj volt egy Lázár idézetes szövegbuborékot rátennünk.) A képek kic...

Trackback: Súúúhanterz (2011/03/19/2.) 2011.04.11. 21:24:47

Alighogy megjelentettük írásunkat Gubcsi Lajosról, újabb levél érkezett hozzánk, ezúttal a FIDESZ sajtótitkárságáról. Gyanítjuk, hogy már FIDESZ berkekben is elterjedni látszik a Súúúhanterz rovat objektív és független látásmódja, mely keresztény szell...

Trackback: Pappdani, pappdani mindent lát 2011.04.11. 21:10:37

...szemüvegen át a kutya valagát, satöbbi. Erre masíroztunk, amikor kötelező katonaként leróttam, a hazának járót. Meg is eskettek valamire, de igazából nem emlékszem, mire, ugyanis mindenki azokra az átköltésekre figyelt eskü alatt, amit egyesek a szö...

Trackback: Budai is a HM-től kapott luxuslakást? 2011.04.11. 19:53:42

Meglepő lenne, ha Budai nem vette volna észre, hogy áron alul jutott lakáshoz....

Trackback: Szájhősökből Hősök – a Költészet Napjára 2011.04.11. 19:43:12

Nekünk is sikerült! Sokáig tartott, de kis csapatunk modellezte a március 15-i állami ünnepségen már bemutatott módszert: miként kell a közönség idejét megóvni egy fölöslegesen hosszú, túlírt vers lerövidítésével. Az elmúlt hetekben időt és energi...

Trackback: Most vésik nemzeti ércbe a nemzeti Alkotmányt 2011.04.11. 19:42:41

Kéretik nagyon figyelni mostan! A nemzeti országgyűlés nemzeti kétharmada ezekben az órákban, napokban vési ércbe – mit ércbe? gyémántba! – a nemzeti Alkotmányt. Ezt a szöveget érdemes megtanulni, mert nagyon v...

Trackback: Költészet napja 2011.04.11. 19:11:29

            József Attila: Csak az olvassa  Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,mert álmaiban megjelent emberi fo...

Trackback: Szerénység és alázat a Mandineren (Így írtok ti 3.) 2011.04.11. 17:07:20

Mai vendégszerzőnket nem kell bemutatnom: TeReL_2k2 elmagyarázza nekünk, hogy politikusnak lenni sokkal több munka és felelősség, mint azt a hülye nép gondolja. Az idő rövidsége miatt most az egyébként elmaradhatatlan kommentek nélkül. Adjuk is át neki...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2011.04.11. 22:22:04

@kamuszutra: Eljön még az az idő is amikor egytől-egyig el lesznek számoltatva...

2011.04.11. 22:25:07

@vasgyuszi: "Félreértés ne essék, a "másik" oldalt sem komálom, mehetnek együtt az üstbe felolem! De ez a stílus bicskanyitogató! Ebbe buktak bele korábban és fognak most is."

Dehogy buknak. Csak legfeljebb 4 évre jegelik őket a választópolgárok. Annyi idő elég, hogy a sunyi köcsögökből, újra népszerű párt legyen. Borítékolható, hogy a 2014-es választást az MSZP, 2018-as választást megint a fidesz nyeri. 20 év után asszem tisztán látszik, hogy ebben az országban semmi sem tudja igazán kibaszni a biztosítékot, csak A és B között vál(t)ogatunk, és persze minden ciklus kezdetén, egy kicsit szarabb pozícióból indul az ország... elszomorító de ennyire futja. Mire is számítsunk egy olyan országban, ahol egy deklaráltan nemzeti pártnak (Jobbik) szinte alig van támogatottsága, sőt... Törvényszerű, hogy az ilyen Lázárfélék csak röhögnek, de erre már én is azt mondom, lopjanak, ha egyszer zavartalanul meg lehet tenni...

2011.04.11. 22:26:56

a post elején a link MANDIREN-t mond, mandineren helyett.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.11. 22:28:10

@troll ellenpólus:

Köszönjük a felvilágosítást, ritka az ilyen letisztult hang a kommentszférában az erős troll-zajban ... esetleg minden poszthoz fűzhetnél majd valamit, sokunk számára szolgálna világítótoronyként!

kamuszutra 2011.04.11. 22:29:12

@ColT: most vicceset mondtál, kb. olyat, hogy némely maffiózó most már nagyon elszállt, nem ártana, ha a keresztapa kirúgná őket.

minden kishal a főnök, OV, engedélyével lubickol, és a főnök fizeti a bértollnokot is, hogy ezt a lubickolást tüntesse fel szebb színben, hogy a tv-néző gyerekek ne kiabáljanak annyira. közben a főnök és a nagyhalak a háttérben, a nagymedencében, szintén kurva nagyokat lubickolnak, de azt már nem látja senki, mert mindenki a kishalakkal van elfoglalva, és a még pitiánerebb bértollnokon röhög.

vagy szerinted pont ebben a pillanatban valakik valahol nem arról tárgyalnak, hogy melyik közbeszerzést melyik haveri cégnek adják, és technikailag hogyan vegyék ki az ellopott pénzt a rendszerből, ki milyen szerződéssel számlázzon be? a politikusok bizony sokat dolgoznak, és éppen azon fáradoznak most is, hogy hogyan lopjanak. mert ők nagyon lelkiismeretesen dolgoznak, megírt a bértollnok elvtárs is.

kamuszutra 2011.04.11. 22:30:10

@ColT: most vicceset mondtál, kb. olyat, hogy némely maffiózó most már nagyon elszállt, nem ártana, ha a keresztapa kirúgná őket.

minden kishal a főnök, OV, engedélyével lubickol, és a főnök fizeti a bértollnokot is, hogy ezt a lubickolást tüntesse fel szebb színben, hogy a tv-néző gyerekek ne kiabáljanak annyira. közben a főnök és a nagyhalak a háttérben, a nagymedencében, szintén kurva nagyokat lubickolnak, de azt már nem látja senki, mert mindenki a kishalakkal van elfoglalva, és a még pitiánerebb bértollnokon röhög.

vagy szerinted pont ebben a pillanatban valakik valahol nem arról tárgyalnak, hogy melyik közbeszerzést melyik haveri cégnek adják, és technikailag hogyan vegyék ki az ellopott pénzt a rendszerből, ki milyen szerződéssel számlázzon be? a politikusok bizony sokat dolgoznak, és éppen azon fáradoznak most is, hogy hogyan lopjanak. mert ők nagyon lelkiismeretesen dolgoznak, megírt a bértollnok elvtárs is.

kamuszutra 2011.04.11. 22:31:22

@kovi1970: háppersze, a valódi rendszerváltás, meg hasonló faszságok.:)

tcom 2011.04.11. 22:33:02

"3. "Aztán ott van a felelősség és a nyilvánosság is, mint szempont. Míg ha egy nagyvállalat egyik igazgatója hibázik nagyot, azért csak felettesei, vagy legfeljebb a vállalat részvényesei veszik őt elő,..."

Egy magán vállalat vezetője ha hibázik csal, rosszul gazdálkodik, sikkaszt, akkor azt a vállalat MAGÁN tulajdonosai fizetik meg, szenvedik el. Ha Lázár úr dorbézol, csal a költségtérítéssel, fizettet luxus autót, akkor az egytől-egyig az adófizetők fizetik ki.

Ekkora balfaszt, mint ez a Lázár! De ez kell a népnek: a Fidesz. Itt az idő!
A jövő elkezdődött! És nem szól rá senki, hogy "Jani! Fogd be a pofád, mert úgy járunk mint az egyszeri Kóka az SZDSZ-el!".

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2011.04.11. 22:37:12

Nem tudom, miért vagytok felháborodva. Az ország sorsáról nem dönthet akárki.
Egy igazi polgári családban az a szokás, hogy tízmilliókat adnak a politikusnak állt gyereküknek, hogy tudjon spórolni a költségtérítéssel. Ez az igazi családi szeretet, a boldogság záloga.
Nektek is követni kellene a példáját hőbörgés helyett. Kemény munka, lépésről lépésre.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.11. 22:38:22

@nevetőharmadik: ezt biztos nekem akartad? szerintem horemheb helyett rám böktél. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.11. 22:38:45

@kamuszutra: "olyat, hogy némely maffiózó most már nagyon elszállt, nem ártana, ha a keresztapa kirúgná őket. "
Rendes maffiában a keresztapa rendet tart...

Csupáncsak arról volt szó a kommentemben, hogy ha valóban az ország lenne bármelyik (színfüggetlen) politikai vezető számára lényeges, akkor nem egészen így történnének a dologk

"a politikusok bizony sokat dolgoznak"
Ellentmondás. A szálak húzgálása nem nagy meló..

tcom 2011.04.11. 22:42:27

@troll ellenpólus:

"A a Fidesz fiatal politikusai méltatlan és nemtelen mocskolódás közepette kénytelenek végezni országmegmentő munkájukat már évek óta. Lázár János, az egyik legtörekvőbb, leglángolóbb tehetségű, fiatal fideszes politikus, ha a versenyszférában helyezkedett volna el, szorgalma, adottságai révén már minden bizonnyal milliárdokat keresett volna."

Lázár János halmozta fel városában a legnagyobb egy főre jutó adósságot. Ami, a zemberek kormányával sem csökkent tavaly sem. Egy kissé kínos lesz 4 év múlva még mindig komcsikat hibáztatni Hódmezővásárhelyen!
Lázár János vette fel a múlt évben a legnagyobb költségtérítést. Lázár János volt az, aki előbb luxus autójával, majd a kis trónörökös leendő partiképességével verte ki a biztosítékot.

A Fideszben a fiatal lánglelkű politikusok enyhén szólva is kétes népszerűségnek örvendenek. Ott van Rogán, Szijjártó, aki nem vette észre, hogy túllépte a 2 milliós bérplafont, vagy a Fideslitasban nyomuló született politikusok.

nevetőharmadik 2011.04.11. 22:45:12

@Valahol Máshol: tényleg neki szántam, ez van, ha az ember fáradtan igazság- és észoszt. Azért remélem, így is elolvassa majd :D

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2011.04.11. 22:45:57

@troll ellenpólus: Ugye, ez most egy paródia, amit írtál? Mert józan ítélőképességű ember nem gondolhatja így, gerinces meg nem írhat le ekkora seggnyalást...

sisifux 2011.04.11. 22:46:17

@Horemheb:
"A másfél millás bruttó fizetés (ami amúgy is keveseknek jön össze még a képviselők közül is) pedig szerintem nevetségesen alacsony ilyen felelősségi körhöz."
Lehet, hogy nincs helyes elképzelésem a képviselői munkáról úgy általában, mert elképzelésem szerint a következőképpen zajlik a kormányoldali képviselői tevékenység. Győzike(OV) a kezdet kezdetén megmondta, minden kormány előterjesztést támogatni kell. Ez a hallatlan szellemi és fizikai munka, ami a gombnyomogatásban csúcsosodik ki, valóban legalább 2 milliós havi fizetést érdemelne. Azzal pedig, hogy a képviselők számát a felére csökkentik, méginkább a markában tartja a képviselőket, akiket ő választ majd ki személyesen. Akinek más véleménye mer lenni, máris biztos lehet, hogy nem rá esik a választás 2014-ben. Jól ki van ez találva.
Csak ott qrta el mindenki, aki az mszp-t akarta büntetni, hogy a túlhatalommal saját magát is büntette OV hülyeségei következtében.
Egyébként, a 21. században, a jelenlegi technikai fejlettség mellett teljesen irracionális ez a képviselősdi. Mindenki saját magát tudja a legjobban képviselni, ez legszemléletesebben a képviselők példáján látszik. Az internet, a teljes hálózati lefedettségű telefonhálózat esetén nincs szükség képviselőkre, mert a közvetlen demokrácia könnyedén gyakorolható lenne. Csak akkor Nero szintű miniszterelnökök nem szórakozhatnának egy ország lakosságával.

kamuszutra 2011.04.11. 22:47:29

@ColT: a bűncselekményeket jól ki kell dolgozni, mert ha nem, akkor úgy járhatnak, mint cuslág. nagy meló az, bizony. meg aztán kreatívnak kell lenni, hogy mit honnan lehet ellopni, úgy, hogy ne legyen belőle balhé. megtalálni a megbízható strómanokat, legyártani egy tonna papírt, stb. heti 60-70 óra simán összejön.

Nyugdíjas Szektor 2011.04.11. 22:50:22

@Horemheb: Horemhebnek van igaza, ha mogyoróval fizetsz egy állásért, csak majmok fognak jelentkezni.
A magyar politika egyik rákfenéje, hogy a rendszerbe kódolva van a lopás a pártfinanszírozástól kezdve a képviselői "fizetéseken" keresztül a költségtérítésig. Mivel a jelenlegi képviselők a mostani rendszerben nyakig benne vannak, ezen csak egy földcsuszamlásszerű választási eredmény változtathat (nem "fülkeforradalom", hanem hogy a most bent lévők 80%-a ne kerüljön be a következő parlamentbe). Addig marad a meleg szarban tapicskolás.

tcom 2011.04.11. 22:58:56

@Boston2:

Ami még kérdés lehet, hogy honnan volt apuci 10 elengedett milliója? És ha ez "szokás" a Lézer családban, akkor eddig hányszor történt meg? Minden évben? Akkor apucinál kellene vizsgálatot tartani.
Ez a Jani annyira hülyegyerek, hogy nem veszi észre, hogy csak provokálják. A baloldalnak ez kell, hogy az elszállt agyú Fideszesek jódolgukban játszák a milliárdos Kókát. A nép nagyrészt a gőgnek, a pofátlanság miatt mutatott kiutat az MSZP-nek, ez a hülye Lázár meg nem tanult belőle. Mára annyira önjáró lett, hogy a főnök sem parancsolhat neki. Vagy a főnök is el van kábulva saját nagyságától és mára elvesztette az arányokat?
Ha én Orbán Viktor lennék, mielőtt elmondanám a saját felcsúti beszédemet, leteremteném ezt a Lézer gyereket. Sőt elküldeném a kövéri száműzetésbe és csak az engedélyemmel szólalhatna meg.
De Orbán is elvesztett már választást saját és pártja nagyképűsége, pofátlansága, ámokfutása miatt. Az alázat, a szerénység újra elment nyaralni. Maradt a gőg, a pofátlanság, a pályáztatás nélküli állami megrendelések, a rokonok elhelyezése az államigazgatásban, a megfélemlítés, a zsarolás, a magántulajdon elkobzása, a totális hatalom kiépítése, a szélsőjobbnak és a szélső balnak tetsző szimbolikus politizálás, az eszement ad-hoc jellegű, hatástanulmány nélküli, minden egyszerű számolásnak ellenmondó, fenntarthatatlan, biztos bukással kecsegtető irreális gazdaságpolitika.

gramercy 2011.04.11. 23:09:42

találhatnék én is egy tízmilliós téglát

tonnában, basznám is fejbe az összeset

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.04.11. 23:11:28

azon filózni, hogy egy politikus dolgozik-e, ugyanolyan kisstílű, mint a politikusok, akik egyébként nem sokat dolgoznak. :-) (az ezzel kapcsolatos közgondolkodást hűen jelzi az az iwiw-csoport, amelyik minimálbért adna a politikusoknak.)

a probléma nem feltétlenül az, hogy mennyit keresnek, hanem egyrészt, hogy különleges adózási szabályokkal, másrészt, hogy a teljesítmény-jövedelem arány láthatóan "túlértékelt".

kamuszutra 2011.04.11. 23:16:42

@ColT: nem. röhögni rajtuk. de csak lehet, mert parancsszóra nem megy a röhögés.

mizie 2011.04.11. 23:32:02

Alapvetően azzal nincs bajom ha egy vezető politikus sokat keres. nagy felelősség sok pénz. ez ok. de ha minimális korrupción kapják vagy azon hogy meggondolatlanul költi a pénzünket (netán a saját zsebét tömi vele) akkor kattanjon a bilincs kíméletlenül és 5 évnél kevesebbet egyik se kapjon!

popocatepetl 2011.04.11. 23:32:45

@sisszi: Ne ferdíts! Hol mondta, hogy jövedelme keletkezett költségtérítésből? Arra utalt, hogy a jövedelmét félre tudja tenni, mert a költségeit térítik.

popocatepetl 2011.04.11. 23:35:04

@Táskás Tóni: Nem illetékköteles. És ha az lenne akkor te honnan a pintyfingból tudod, hogy nem fizette azt meg?

jet set 2011.04.11. 23:38:49

@Horemheb: Mutass már egyetlen képviselőt is, aki érdemi munkát végez! Hallottál már a frakciófegyelemről?

88888888 2011.04.11. 23:54:17

@troll ellenpólus: kérlek mond, hogy komolyan gondoltad! úgy sokkal szórakoztatóbb lennél:)

Igaz Magyar 2011.04.12. 00:01:46

"Mögöttem áll a család, ez vitathatatlan"

Lézer János egy Fehérgalléros Bodzaszedő!

Igaz Magyar 2011.04.12. 00:05:19

@kamuszutra: 2001-2002-ben a városházákon már a folyosókon is nyíltan üzleteltek a közpénzekkel. Leszarták a nyilvánosságot, a mohóság annyira nagy volt, plusz fűtötte őket a szokásos "de a szomszédom 2x annyit lopott".

kamuszutra 2011.04.12. 00:11:11

@mizie: konkrétan mi az a "nagy felelősség"? van a ptk-ban vagy a képviselők jogállássáról szóló törvényben olyan kárfelelősségi alakzat, ami konkrét felelősséget jelentene a képviselőnek, és végső soron a vagyonával felel a tevékenységével okozott kárért? van jogalkotással okozott kárért való felelősség, és a képviselők egyetemlegesen felelnek teljes vagyonukkal?

soroljam, hogy mi a valódi nagy felelősség, idézőjelek nélkül?

pl. egy kft. ügyvezetője a teljes vagyonával felel a kft. tagjainak az általa ügyvezetéssel okozott kárért, és ebben a körben fokozott gondossággal köteles eljárni. egy betéti társaság beltagja szintén a teljes vagyonával felel amennyiben a bt. vagyona nem fedezi a bt. által felhalmaozott tartozásokat, vagy a bt. által okozott kárt. egy bolti pénztáros a teljes vagyonával felel az általa okozott pénztárhiányért.

na ezekre lehet mondani, hogy nagy felelősség, mert konkrét szankció kapcsolódik hozzájuk. elúszhat az ember teljes vagyona, és élete végéig üldözheti a végrehajtó a kár behajtása miatt. tartalmilag ezt jelenti a "nagy" szó.

a politikusoknak nincs nagy felelőssége. sőt, semmilyen felelőssége nincs. olyan szarul dolgozhatnak, olyan gondatlanul alkothatnak jogszabályokat ahogyan csak akarnak. évtizedekre eladósíthatják az országot, a várost. tönkretehetik az egész gazdaságot. áron alul kiárusíthatják a közvagyont. hátrányos energiahordozó szállítái szerződéseket köthetnek. bármekkora kárt okozhatnak a gondatlanságukkal. és semmilyen konkrét, valódi hátrány nem érheti őket emiatt.

ez a mandíneres, közpénzzel kitömött kisköcsög persze mélyen hallgat a valódi felelősségről.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.12. 00:17:19

@delejes: "2010. július elsejével, azaz csütörtöktől szűnik meg az öröklési és ajándékozási illeték fizetési kötelezettség az egyenes ági rokonok "
Kérdés, mikor kapta. Ha előtte, akkor valószínűleg bukta van, ugyanis bár lehet befizette, de az eddigi viselkedése alapján hajlok arra, hogy nem.

sárkányfő 2011.04.12. 00:18:21

ha már írták, bocs: lézer úgy vett fel fizetést + 18 millát, hogy be sem járt a parlamentbe, hiszen egy gyurcsányhoz ugyebár nem járnak be.

szóval kemény meló lehetett fizetéssel együtt tízmilliókat felvenni a nagy semmiért... amúgy meg okos főnök a beosztottaknak kiadja a munkát, csak azt tartja meg, amivel maga akar foglalkozni (értsd: amiből lehet lopni).

érdemes lenne megnézni hogy van-e lézer nevén olyan föld, ami korábban szántó/külterület volt, de idővel felminősíttette a helyi önkormányzat? vagy utat/áramot/gázt/vizet/bármilyen infrastruktúrát vezetett be a környékre? mert akkor az gyönyörű bennfentes kereskedelem meg hatalommal való visszaélés.

vásárhelyiek? merre vannak azok a telkek?

Spiritmonger 2011.04.12. 00:19:06

zero!

ez a poszt ismét nagyon demagóg lett, több okból is.

1, a munka nem azt jelenti, hogy gipsz jakab reggel 8 és délután 16 óra között bizonyos időt eltölt egy munkahelyen, hivatalban, gyárban, stb, hanem azt, hogy plusz értéket állít elő az ő tudásával, tevékenységével.
2, miért is kellene törődni az emberek véleményével? kit és milyen módon segített az, hogy a mások véleménye volt az irányadó az ő akarata helyett? fel kellene már fogni, hogy a kutya ugat, a karaván halad
3, családon belül senki se szóljon bele, hogy bizonyos kölcsönök rendezése hogyan történik!

lézer janit jelentse fel az, aki szerint törvénytelent művelt. ám azért senkit, még őt sem kell basztatni, mert kihasznál egy-kettő-sok, a törvényben nem tiltott lehetőséget. erre alapvetően mindenki képes lenne, csak akarni kell, meg sírás-rívás helyett dolgozni keményen, meg persze egy kis gondolkodás sem árt, sőt, még a megszerzett kapcsolatai tőke felhasználása is javasolt, ha már az ember fia/lánya nem született jó helyre. ki tiltja ezt meg?

sárkányfő 2011.04.12. 00:21:11

"A Jobbik médiapolitikai kabinetfőnöke volt Papp Dániel, akit pénteken neveztek ki az MTVA hír- és hírháttér-főszerkesztősége élére. A Daniel-Cohn Bendit-sajtótájékoztatóján történteket hamis színben feltüntető híradós tudósítás riporterének életrajzában ez az adat azonban nem szerepel."

index.hu/kultur/media/2011/04/11/jobbikos_tisztsegviselo_volt_a_cohn-bendit_riport_keszitoje/

:D

kamuszutra 2011.04.12. 00:28:47

@sárkányfő: nem sikerült az egyik párt hátán felmászni, hát felmászott a másik párt hátán. jobbik, vagy szarabbik, teljesen mindegy, a felmászás a lényeg. a kurucinfón, vagy az mtv-ben hazudni, az is teljesen mindegy.

sárkányfő 2011.04.12. 00:37:19

@kamuszutra:

engem az érdekelne még, hogy ez a pappdani melyik jobbos blogokon volt szerző, vagy talán még ma is az.

kuructól mandinerig.

karloszky 2011.04.12. 00:38:19

hundred procent demagógia

Stock 2011.04.12. 00:40:58

adót teccett e fizetni a 10 milliós ajándék után???? miért?

de a lényeg: össze kell adni lézer úr négy éves jövedelmét... levonni belőle a megélhetési költségeit és ha mindez nem ad ki arra a bizonyos 4 évre 18 millió foritntot, akkor meg kell kérdezni, hogy honnan vett fel hitelt, amiből megeglőlegezte a munkája elvégzéséhez szükséges költségeket (ameddig az országgyűlés ki nem fizette neki)!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mert ha nem keresett 18 milliót (hivatalosan) és nem vett fel hitelt, akkor miért vett fel ilyen összegű költségtérítést? hiszen ha nem volt ilyen mértékű jövedelme, akkor ennyi költsége sem lehetett, mert nem engedhette meg magának!!!!!!!!!!!!!!!!!! magyarul.... :))

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.12. 00:49:01

Tegyük félre egy pillanatra Lázárt és a fideszt, és koncentráljunk erre az egyetlen momentumra:

"(...) vásárolt egy 2009-es Audi A6-ost. Az autóvásárlás után frissítette a 2010-es nyilatkozatát, és feltüntette benne az autót, amelyet részben kölcsönből fizetett: erre összesen 5,5 millió forint hitelkártya-, folyószámla- és rövid lejáratú hitelt vallott be"
www.origo.hu/itthon/20110411-lazar-janos-vagyona.html

Aki havonta millió fölött keres, vannak komoly megtakarításai, ingatlanjai, antik bútorai, nomeg egy gazdag, bőkezű, adakozó családja, és ennek ellenére sokmilliós hitelkártya- meg folyószámlahitelből vásárol magának luxusautót, az:
a./ komplett hülye (akire még az aktatáska-cipelést is túlzás volt rábízni),
b./ pofátlanul és cinikusan hazudozik.

Döntsétek el.

Stock 2011.04.12. 00:55:10

@Spiritmonger: 1. tiszta haszon, hogy vannak emberek, akik akár három egy egész embert kívánó munkát el tudnak végezni (egy átlag munkakör 8 óra, persze ebből lejön a kaja, cigi... de egy egy ilyen meló ha tényleg komolyan vennék nem 8 óra lenne!) + napi 4 órás ingázás vidékről, hiszen egyesek tudása pótolhatatlan és emiatt bőven megéri 30 literes fogyasztással azt a napi 500 km-t......
2. egy polgármestert nem érdekel ahelyiek véleménye? egy képviselőt nem érdekel az emberek véleménye?? akkor kit, mit képvisel?? milyen érdekek vezérlik?
3. erre törvények vannak, tudod az összes minimálbéres milliárdos összetáncolta az esküvőjén, meg kölcsön kapta..., amikor vagyonosodási kezdődött ellene.

ucsacsu 2011.04.12. 01:01:06

Ez a bal fax nem tudja,hogy a költségtérítés az azért van mert költsége támadt,és azt megtérítik utólag.Vagy ez a fax gyalog jár fel Pestre vásárhelyről,mint tudjuk odival. Akko mibül spórolt a menyasszony táncbó Tényleg egy nyegle barom aki még arra se veszi a fáradságot,hogy egy hihetőbbet hazudjon.

Uebermensch 2011.04.12. 01:08:28

@sofalwy: Vazze, én még őriztem a vásárhelyi nyúlbirtokot, az mennyit ér?

karloszky 2011.04.12. 01:34:07

@Spiritmonger: Tökéletesen összefoglaltad a lényeget. Követett el Lázár bármilyen törvénysértést ? Nem. Ennyi. A többi meg csak buta, irigy, proliszagú fröcsögés - jól írta Turul, pont mint a talponállókban :))

Aki meg irigyli a politikusok fizetését, annak kurva egyszerű a recept:

2014 őszén szépen összegyűjtesz megfelelő számú ajánlószelvényt a lakhelyeden, és jelölteted magad polgármesternek: ha elég szimpatikus vagy és még a programod is tetszik a népnek, megválasztanak, aztán 4 évig élvezheted a nemmunkát havi többszázezres vagy milliós fizetésért. A lehetőség előtted is nyitva áll!

Meridian74 2011.04.12. 01:45:29

@Von Siebenbuergen: ez nem teljesen igaz így (a költségtérítés a költségedet maradéktalanul megtéríti okfejtésdhez)... egy példa: munkahelyre autóval járás, amely költséged után kilométerenként elszámolhatsz 9 azaz kilenc Ft-ot! A benzin meg lassan 400 Ft/liter... az én autóm 10-et is iszik 100 km-en, mivel öreg autó, azaz km-énti 40 Ft-ból 9-et kapok vissza térítés címen.

Szeretném ha Lázár Janira is ez a térítési szabály vonatkozna.

koncerttahó 2011.04.12. 02:24:26

"Kemény meló volt, én voltam a sofőr, vittem a táskáját, mindent csináltam egyszerre"

Azért csak megérte csicskának lenni, mostanra révbe értél Jánosom.

reccs 2011.04.12. 02:35:13

@karloszky: pont mint a talponállókban

Mondjuk erről a mandiner helyében mélyen hallgatnék. Ami ott megy, főleg a jobboldali sávban idézett újságcikkekhez fűzött kommentekben...

K.Jani 2011.04.12. 04:40:52

egy örök klaszikus ami megint aktuális. ha már valaki említette előttem ,akkor elnézést!
>> T. hülye magyar választópolgár!
> Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került adatokkal kapcsolatban, egy-két kérdés tisztázásra szorul. Az sejlik, hogy 20 évvel a
> rendszerváltás után, még mindig nem vagy tisztában a demokrácia játékszabályaival! Igen, 299 Ft-ért ebédelek, és 18 millió a benzinpénzem.
> És?
> Egyrészt faszközöd van hozzá, másrészt meg ez nekem (legálisan) jár. Hallom a rikácsolásod a társadalmi igazságosságról, meg az elosztásról, meg a sok bugyuta, idealista blablád, hogy nekem miért igen, neked meg miért nem.
> Azé’ [khmm], mert Te egy fingszita kis pöcs vagy, én meg az elit. Azé’
> [khmm], mert én hozom a törvényeket! Magamnak. És ha megszopod, - mert én úgy
> gondolom, hogy meg kell, hogy szopd - akkor így jártál. Majd négy év múlva szavazol,
> anyádra. Mit cincogsz? Visszahívás? Te kis [khmm]! Hát azt a telibabaszott alkotmányt
> is én írtam, gondolod, hogy megtettem neked azt a szívességet, hogy beleírtam, hogy
> visszahívhass? Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák
> sorozata. Buktam már meg az elmúlt tizenöt évben, egyszer is? Tessék? Láttál Te már
> időközi választást, ebben a [khmm] országban? Nem figyelsz, kis [khmm]! Tényleg, kire
> szavaztál tavasszal? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod miért kérdezem? Mert még
> azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én [khmm], ha megyek szavazni,
> beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és azt adom be. Mert mindegy,
> hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a szavazatod vagy sem. Mindenképpen rám
> szavazol. Mert egyedül belőlem választhatsz. Én egy vagyok. Az elit. A Z E L I T!
> Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is meg lehet
> veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora [khmm] vagy! Szerinted a büfében van jobbos és
> balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk, ugyanazt a tehenet fejjük, csak a
> székházra teszünk ki más-más logót, hogy tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend
> előtt. A világ nem vízszintesen van felosztva, jobb és baloldalra, hanem függőlegesen, fentre és lentre. Ja, a fent én vagyok, a lent meg Te, Te kis paraszt.
> “A törvény szerződés, gazdagok és szegények között.” - azt hitted vicc,
> mi? Még pofáztol, hogy elkúrtuk, elkúrták az országot? És gondolod, hogy nem szarok bele
> vastagon? Engem addig érdekel a szaros hazád működőképessége, amíg az képes
> kitermelni a benzinpénzem, meg az illetményem. Az meg egyelőre nincs veszélyben. Zsé
> van, főnök és kontroll nincs. Ergo, szarunk bele! Tudom, neked ez most nagyon nem tetszik. Há’ nyazsgem! Vagy tudod mit? Menj le
> tüntetni! Azt nem szarjuk le, gondolod? Menj le és rázd a nyálad a Kossuth téren. Visszatérve a benzinpénzemre, kurvára utálom ha a zsebembe turkálnak. Igen, öt
> milliárdot basztunk el, majd’ négyszázan. A vizitdíj meg 10 millió emberen hoz
> vagy másfél milliárdot. Igen [khmm], spórolni kell! Gondoltad, hogy majd én
> kuporgatok? Ne kezdj el rinyálni, hogy a nyomorult nejeddel, és a két [khmm]
> kölyköddel éltek 120 nettóból! Unalmas. Közölöm veled, hogy kurvára beleszarok. A
> két szaros gyereked is csak annyira érdekel, hogy ne dögöljön éhen. Hogy legyen
> majd, akivel tíz év múlva is magamra tudok szavaztatni. Egyébként meg mit ugatsz?
> Nem tetszik a proliélet? Neked is áll a zászló, lehetsz Te is politikus! Ha nem,
> akkor meg kuss! Te választottad, szavad nem lehet. Négyszázan. Igen, ennyien vagyok. Emlékszel még, hogy ezt a kampányt is (mint
> mindegyiket) úgy kezdtük, hogy most aztán kisebb parlament lesz? Lett? Na látod!
> Hogy a saját munkahelyemen csináljak létszámleépítést? Kekeke. Miért, szerinted mi a
> [khmm] kezdenék a Laci fiammal, ha nem tudnám betolni képviselőnek? Legyen
> prolimunkásköcsög, mint Te? Viccelsz, ugye? Szóval, Kedves Köcsögmagyarválasztópolgár!
> Sajnálom, hogy ilyen módon és ilyen stílusban kellett tudomásodra hoznom, amire
> magadtól is rájöhettél volna. Mivel nem csak birka, hanem barom is vagy, erre a
> megoldásra miattad kényszerültem. Nem akartalak megbántani, és az önérzeted sem
> akartam agyonbaszni, de minekután Te akkora pöcs vagy, hogy képtelen voltál a tények
> segítségével a valóságos helyzeted meghatározni liberális demokráciánkban, így ez a
> levél nem más, mint a Te nyelvedre lefordított helyzetelemzés. Most, hogy tudod már,
> hogy hová sorold magad, szeretnélek megkérni, hogy a fentiek figyelembevételével a
> pofádat evésre használd, és most húzzál vissza dolgozni, köcsög! 2009. Budapest, Európa
> Tisztelettel:
> A politikai elit.

kormányzó 2011.04.12. 05:52:16

Felelősségről akkor beszélhetnek,ha majd a talpuk alatt fütyül a szél.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.12. 06:54:58

@idelle: Főnököm egyetlen értelmes beszólása. (Asszem a 4-es metrós Kladosra, meg a havi 8 millájára.)

". Miért kap annyi prémiumot? Mutassa meg, hogy másokhoz képest ennyivel kevesebb pénzből megoldotta az adott dolgot, vagy ugyanannyiból, de ennyivel jobb lett a beruházás, és akkor kapjon nyugodtan prémiumot, abból a pénzből, ami maradt"

@kamuszutra: Ja bocs! Vigyázzba álltam. Bocs, áltam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.12. 07:03:10

@Spiritmonger: "családon belül senki se szóljon bele, hogy bizonyos kölcsönök rendezése hogyan történik!"

Azért az állam bele szokott. Ha most már nem is, azért régebben beledumált.

Amúgy tudod mit, akkor adj nekem hirtelen pár millát, most úgy lenne helye... Nem mondom meg, mire, és nem is kapod vissza. Ez a költségtérítés dolog ilyen volt... még ha nem is törvénysértő, morálisan mindenképp egy faszság. A faszi meg egy seggfej.

Az 1. pontodhoz meg hadd ne szóljak már hozzá... mit adott ez a senki pluszban? Mert én nem vettem észre, hogy bármit is...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.04.12. 07:06:55

a, vagy hülye és nem tudja mit és hogyan kell nyilatkozni a "kényes" kérdésekre
b, kurvára leszarja mit gondolnak róla az emberek

c, mindkettő.

sexmachine 2011.04.12. 07:17:50

Ha egy frommer babyt kaphatnék...

szaktatar 2011.04.12. 07:39:14

@troll ellenpólus:
ügyes vagy. most töröld meg szépen a csokis szádat.

szaktatar 2011.04.12. 07:43:40

"Ha egy frommer babyt kaphatnék... "

haladj a korral. hasonló méretben, többszörösen nagyobb teljesítményű lőszert tüzelő típusok léteznek már, hála metallurgia és a reteszelési módok fejlődésének.

sirsteve 2011.04.12. 07:56:45

"A szüleim elengedtek egy nagyobb, több mint tízmillió forintos családi kölcsönt. Családon belül nálunk ez szokás. Soha nem is tagadtam, hogy a szüleim támogatnak. Nem szorulok a támogatásukra, de támogatnak."
Ez nem minősül véletlenül ajándékozásnak? Mert szerintem igen, akkor meg illetéket is kell utána fizetni.

csoko20 2011.04.12. 07:59:47

"Egyrészt egy, a munkáját lelkiismeretesen végző politikusnak simán összejön a heti 60-70 munkaóra ..."

-Ez egy oltári magas labda, hogy még több pénzt nyuljanak "túlóra" címszó alatt is......

Innen már csak egy ugrás a "pilitikus szakszervezet" és tüntetés:))

Ringlósztár 2011.04.12. 08:58:51

Én is olvastam a mandiner blogon ezt a bejegyzést, de annyira nívótlan, hogy az valami csoda, szívesen kérdezném, hogy ugyanerre a következtetésre jutottak volna akkor is, ha mszp kormány van?

mojszipupi 2011.04.12. 09:04:19

Az az elképesztő h egyes emberek elhiszik h az ilyen lázár félék a fizetésükből élnek. És még védik is őket....

cjmd 2011.04.12. 09:08:28

Szeretnénk, ha a civil jogvédő, esélyegyenlőségi, kisebbségügyi ...stb. szervezetek közül valamelyik szervezne egy tüntetést az alábbi témában:

A rendszerváltás óta Magyarországon jelentős tömegek szegényedtek el, sokan közülük sosem jutottak munkalehetőséghez, sőt, lassan felnő egy nemzedék, aki emiatt sosem láthatta a szüleit dolgozni.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez nagy probléma, és ezeket a tömegeket tényleg mielőbb fel kellene zárkóztatni, különben csak még inkább kiéleződik a feszültség köztük és az aktív, dolgozó emberek között.
A roma-ügyi aktivisták is úton-útfélen hangoztatják a fent említetteket. A nemzetközi és a hazai sajtóban is többször jelennek meg olyan írások, amelyek ezekről a problémákról szólnak.
Sok esetben azonban ezek az írások azt is hangoztatják, hogy a magyar társadalom jó része ma is előítéletekkel viseltetik a kisebbségek - különösen a romák - iránt.

Ezt kikérjük magunknak!
A fenti problémákból egyértelműen következik, hogy az elmúlt húsz évben ezek a tömegek - akár önhibájukból, akár azon kívül - segélyekből éltek. Ezek a segélyek az aktív többség által megteremtett pénzből lettek előteremtve, ergo nélkülünk éhen haltak volna! Ezek után nagyon visszás dolog kirekesztéssel, kisebbség iránti gyűlölettel vádolni egy egész társadalmat, amely évtizedeken keresztül ingyen eltart több százezer - kisebbségekhez tartozó - embert.
Aki idegengyűlölő, az nem eteti, hanem elpusztítja vagy elkergeti az idegeneket.

Szeretnénk ha javulna a roma kisebbség és a nem roma többség közötti viszony. Az első lépést a többség megtette az elmúlt 20 évben, hiszen enni adtunk hónapról hónapa azoknak, akik iskolázatlanságuk, képességeik - vagy akár a néhol tényleg jelenlévő előítéletesség - miatt évek óta nem jutottak munkához.
A következő lépést a roma kisebbségtől várjuk:
Civilizált emberek között az a szokás, hogy ha kapunk valamit, akkor azt megköszönjük. Szeretnénk egyszer mi is megtapasztalni, hogy amit adunk, azt megköszöni valaki. A romák megítélésén nagyban javítana egy ilyen gesztus.
Emiatt javaslom egy olyan demonstráció szervezését a közeljövőben, amelynek célja:

Kifejezni a roma és nem roma nemzetiségű, éveken át segélyből élő emberek háláját, köszönetét az iránt a többség iránt, aki folyamatosan segíti az életben maradásban.

A tüntetés mottója lehetne például: "Köszönet a támogatásért, ígérjük, hogy mindent megteszünk azért, hogy érdemesek legyünk rá!"

Várjuk a magukat illetékesnek érzők érdemi válaszát!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 09:23:11

@.Pierre Bezuhov.: beszarok, ezt is megéltük, Bezu DICSÉRŐ SZAVAKKAL illette a 'bőrt. Remélem a printszkrínt kinyomtatva, bekeretezve kiraktátok a falra, mint a blog saját NENYI-jét :)))))

ha valaki még nem kapott agyfaszt a mandineren, javasolnám a legújabb mesés post elolvasását:

mandiner.blog.hu/2011/04/12/szopoalarcban_tolja_az_lmp

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 09:29:38

@csoko20: "Innen már csak egy ugrás a "pilitikus szakszervezet" és tüntetés:))" - én ezt támogatom, egy kitétellel. Remélem előre be nem jelentett tüntetés lesz, és mivel a forgalom nagymértékű akadályozásával jár a kevlárba bújt rebasz-sünök annak rendje, és módja szerint széjjel is verik a picsába az egészet :DDDD

Virág et. 2011.04.12. 09:37:57

@Seduxen: Ez nálam is kiverte a biztoítékot. Majdnem írtam választ is, de aztán rájöttem, hogy a Mandinerre felesleges.

Két kedvencem van abban az írásban: az egyik, hogy csak az értelmi fogyatékosokat érdekli, hogy mi van az alkotmányban (nyilván már az új AB-vel számoltak, mert ebben az esetben tényleg mindegy mi van az alkotmányban, úgy szegik meg, ahogy akarják), a másik hogy az az aljas ellenzék már be sem jár a vitákra, de azért véleménye az van. Biztos régen volt már, hogy a Fidesz ugyanezt tette csak kicsit nagyobb léptékben, ahogy látom.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 09:57:35

@sirsteve:

adozona.hu/vagyon/20071219_vagyonosodasi_apeh_ajandekozas_birsag.aspx

gyanús, hogy lézerjankó kecóvásárlásra kapta a 'családi kölcsönt', ez esetben az ingatlanszerzési illetéket megfizette (gondolom, bár selmeczigabi óta ebben nem lehetek biztos), így ajándékozási illeték megfizetésére nem kötelezhető, ha jól veszem ki a cikkből.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 09:58:41

@Virág et.: 'viszketett a tenyerem' nekem is, de győzött a józan ész, és inkább hagytam a fenébe :)))

igazából a legitimációs baromságukra akartam reagálni, de felesleges lenne koptatni a billentyűzetet :))

2011.04.12. 10:05:49

Ez a lézer-Lázár féle jelenség, csak a jéghegy csucsa. Ezt csinálja minden politikai párt, annak tagjai, vezetöi , ugy 1990-től. Ők már megértették a lényeget: lopj, csalj, hazudj és fogd rá az ellenzékre, hogy ha ők loptak, nekünk miért ne lehetne? És lopnak, csalnak, hazudnak rendületlenül, miközben, egy- két lényegtelen dolgon elvitatkozgatnak, ködösitenek és mellédumálnak.
Mert itt nincs semmire pénz, csak a pofátlan és csigagerincü politikusok és elvbarátaik, rokonaik és haverjaik, barátaik, barátnöik és seggnyalóinak jutalmazására. Ebben az országban minden veszteséges és ráfizetéses, csak a képviselők, pártok, pártvezetők tevékenysége nem.
A fidesz már most elbukta a választást. Soha többé nem fog ebben az országban kormányozni. Ugy jár, mint járt a fkgp, a szdsz, az mdf és az mszp.Eltünik a történelem süllyesztőjébe ő is. A gond csak az, hogy nincs az országban egy tisztességes, normális párt, akire lehet majd szavazni. Mert a jelenlegi és a volt "gengszterváltó" pártok, mindenre jók, csak az országot irányitani nem.

csoko20 2011.04.12. 10:06:09

@Seduxen: Nem is tudom...
Mennyien kurvaanyázták a vasutasokat, amikor állt a MÁV!!!
Viszont, ha ezek nem dolgoznak az csak jó, ha nem a legjobb.
+Tüntetés idejére aszem nem jár bér, csak a szakszerv. csorgat valamit.

Mindezektől függetlenül egy jó kis lovasrendőrös kardlapozást megnéznék:))) A maradékot meg vízágyúval a csatornába csapatnám....

2011.04.12. 10:10:22

Ez az igazság, én is ezt mondanám, ennyi pénzből könnyen sprórol az ember.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 10:21:12

@csoko20: "Mindezektől függetlenül egy jó kis lovasrendőrös kardlapozást megnéznék:" - anno egy - asszem - Fradi-Újpest meccs előtt volt egy igen komoly lovas-sün attak az Üllőin, ott konkrétan a szurkolók közé gázoltak a lovakkal, kb ilyet képzelnék el egy prolitikus-szakszervezet tüntetésen is :))

"A maradékot meg vízágyúval a csatornába csapatnám..." - ja, csak a vízágyút 98as benzinnel tölteném meg :))) és a klasszik:

www.youtube.com/watch?v=unEHgZrHBgQ

1.25-től a lényeg :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 10:21:12

@csoko20: "Mindezektől függetlenül egy jó kis lovasrendőrös kardlapozást megnéznék:" - anno egy - asszem - Fradi-Újpest meccs előtt volt egy igen komoly lovas-sün attak az Üllőin, ott konkrétan a szurkolók közé gázoltak a lovakkal, kb ilyet képzelnék el egy prolitikus-szakszervezet tüntetésen is :))

"A maradékot meg vízágyúval a csatornába csapatnám..." - ja, csak a vízágyút 98as benzinnel tölteném meg :))) és a klasszik:

www.youtube.com/watch?v=unEHgZrHBgQ

1.25-től a lényeg :DDDD

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.04.12. 10:30:15

Ez a mandiner alias kapcsolat.hu 2.0 elég régóta mosolyt csal az arcomra, a legutolsó szopóálarcos cikkük volt a telitalálat. Egy hozzászólást idéznék onnan:

"Szopóálarcot éppen ti hordtok, kedves mandineresek: bármit is tesz az óriástörpe, bármilyen ámokfutás is történik a legfelsőbb szinteken- azt nektek ki kell magyarázni, és kell fussa egy-két gúnyos riposztra is, különben ugrik a zsebpénz."

Hogy egyszer átugorjak vitatkozni az egysejtű turullal, és háremével? Na majd húsvétkor pár sör után lehet beflood-olok egyet.

fonok1 2011.04.12. 10:46:29

Ajándékozási illetéket befizették a "több mint tízmillió forintos családi kölcsön elengedése után"?
Vagy ilyen már nincs?

csoko20 2011.04.12. 11:09:15

@Seduxen: Szerencsétlen Révész Máriusz jutott eszembe!!!!
Ő már sokat tapasztalt "frontkatona" ilyen téren:))) /Mondjuk a Vezérnek is van rutinja kordonbontásban/ De ezt a "vízágyút" ő sem tudná kimozogni:))
Vagy ha mégis, akkor gyalogsági ásóval....

Stock 2011.04.12. 11:10:40

@karloszky: ha kiszámolod a jövedelmét és összeveted a vagyonával, akkor feltehetően igen! :)
plusz 1-2 ajándékozási illeték elmulasztása....

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.12. 11:14:54

@csoko20: "Szerencsétlen Révész Máriusz jutott eszembe!!!!" - * nagyon gonosz mosoly *

magunk közt szólva: azt a Máriusz-gyereket (nem tudom megmondani MIÉRT), de jómagam is arcon simogatnám egy vascsővel :))))) szóval emiatt nem tudok neheztelni a sünökre :)))

karloszky 2011.04.12. 11:19:22

@Stock: A fentiekből nem derül ki, hogy 1-2 ajándékozási illeték elmulasztása megtörtént volna.

csoko20 2011.04.12. 11:20:06

@fonok1: Én az elmúlt 21 évben felvett "költségtérítésekhez" kérném a számlákat. Igen, még a legutolsó 300 ft-os autóillatosítóról is!!!
Amennyi nincs leigazolva, azt vissza, +50% bünti, +késedelmi pótlék. Ja, és akik számlát adtak nekik azokat is levizsgálnám!!!

Milyen lenne már, ha az összes kis és középvállakozó "bemondásra" fizetne áfát???

karloszky 2011.04.12. 11:24:40

@reccs: Ebben mondjuk van némi igazad, van ott 1-2 elvetemült arc a törzskommentelők között, akik 2 mp alatt BÁRMILYEN témáról eljutnak a zsidózásig, ráadásul mindezt igen alacsony színvonalon teszik, ez tény, de nem általánosítanék, elég vegyes ott az összetétel, igen értelmes figurák is vannak. Az előbbi csoportba tartozókról meg nem a Mandiner tehet.

karloszky 2011.04.12. 11:34:47

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

"mandiner alias kapcsolat.hu 2.0"

Mivel viszonylag rendszeresen olvasom az említett oldalt, az kell hogy mondjam, ez az állításod akkora baromság mint ide az Androméda-csillagrendszer...

Mondd, olvastál te ott pl. Rajcsányi Gellért írásokat, vezérkommenteket ? Olyanokat te mikor láttál a Kapcsolat.hu-n Gyurcsány működése idején ??? (de azután se nagyon) Arról nem is beszélve, hogy a Mandineren soha senkinek a kommentjét nem törlik, nevezze Orbán Viktor akár fasiszta diktátornak, vagy az országot a zsidóknak eladó cionistának.

Ha valami hajaz valamelyest a kaccsolatra, az mondjuk a Magyar Hírlap írásai (Szentesi Zöldi már már gréczyzsolti mélységekben tud süllyedni seggnyalás terén - bár Grécz még így is vezet :D ), de nem a Mandiner.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.12. 12:06:19

@troll ellenpólus: ", ha a versenyszférában helyezkedett volna el"

Ha a nagyanyámnak pöcse lett volna, ő lett volna a nagyapám.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.12. 12:21:07

@karloszky: pártdrodidoknak nyilván nem tűnik fel a mandiner elfogultsága :)
ezen azért ne lepődj meg.

Stock 2011.04.12. 12:29:43

@karloszky: pont ez a lényeg, hogyha befizette volna azt egyből közölte volna!! nem késő megkérdezni!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.04.12. 12:37:28

@karloszky: bezuhov reagált helyettem, de! Szemellenzőt le kell venni, kevesebb narancsot kell fogyasztani, meg gyakorolni kell a szövegértést, és máris bevillan a hasonlóság.

Ja igen, a mandiner az nem moderál! Akkor az úgy mindjárt más. :D

karloszky 2011.04.12. 16:09:25

@Stock: Érdemes lenne utánajárni, mert ez addig nem több feltételezésnél. Mindenesetre ha valóban nem fizette be, abban az esetben ünnepélyesen csatlakozni fogok a kurvaanyázókhoz az azt bizonyító poszt alatti kommentekben.

karloszky 2011.04.12. 16:55:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Szemellenzőt nem hordok, narancsot viszont valóban sokat fogyasztok: teli van vitaminnal, kevés kalóriát tartalmaz, igen hasznos táplálék :))
Akkor ezt meg is beszéltük.

A szövegértésre viszont én is érzékeny vagyok, úgyhogy e tárgyban futnék még egy kört. Szóval: azt írtad, idézem: "mandiner alias kapcsolat.hu 2.0"

Tehát: az állítottad, hogy a Mandiner az tulajdonképpen egy tovább fejlesztett kapcsolat.hu, és mivel a kapcsolat.hu alaplétének célja a manipuláció és a kormányoldal fényezése volt, kizárólag ezügyben történhetett a továbbfejlesztés, magyarul MÉGINKÁBB manipulatívnak, és a kormányoldalnak benyalónak tartod a Mandinert, mint amilyen a kapcsolat.hu (volt).

(www.idegen-szavak.hu/keres/alias ; a 2.0 pedig szoftverek esetében használatos, egy továbbfejlesztett verziót takar)

Na, én a fentiekre válaszul hoztam több érvet is, bizonyítandó hogy mennyire nincs igazad. Sok hatással nem voltak rád a tények (az ilyesmi mintha éppen a droidok sajátja lenne - pártfüggetlen droidok is létezhetnek ám ;)), úgyhogy tegyünk még egy próbát, hátha:

1.) Igen, ahogy te is elismerted a Mandiner nem moderál. A kapcsolat.hu meg igen. Na ebből következik némi (hogy mekkora, annak megfejtését rád bízom*) különbség: a Mandineren KRITIZÁLHATOD Orbán Viktort a kommenjeidben, a kapcsolat.hu-n pedig NEM KRITIZÁLHATOD (vagy nem kritizálhattad anno Gyurcsány regnálása alatt - már rég nem követem azt az oldalt, anno írtam oda sokszor, de a legenyhébb, legkulturáltabb kritikámat is a pillanat tört része alatt törölték. Hiába, igazi liberálisok :)) Gyurcsány Ferencet.

2.) A mandineren jelennek meg az Orbán-kormányt kritizáló írások (lentebb néhány link), a kapcsolat.hu-n pedig nem jelentek meg Gyurcsány-kormányt kritizáló írások.

Pár Rajcsányi Gellért-vezérkomment:
mandiner.hu/cikk/20101219_megszunik_tolgyessy_musora
mandiner.hu/cikk/20110214_betiltottak_a_melegfelvonulast
mandiner.hu/cikk/20101222_vizsgalja_az_eu_a_mediatorvenyt

No, a fentiek alapján remélem el tudod dönteni, mekkora különbség van a mandiner és a kapcsolat.hu nevű oldalak között.

Örülök hogy segíthettem, további szép napot!

* Megoldás: NAGY

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.04.12. 20:57:51

@karloszky: "Tehát: az állítottad, hogy a Mandiner az tulajdonképpen egy tovább fejlesztett kapcsolat.hu, és mivel a kapcsolat.hu alaplétének célja a manipuláció és a kormányoldal fényezése volt, kizárólag ezügyben történhetett a továbbfejlesztés, magyarul MÉGINKÁBB manipulatívnak, és a kormányoldalnak benyalónak tartod a Mandinert, mint amilyen a kapcsolat.hu (volt)."

Bingó. Azzal egészítsd még ki okoska, hogy ugyanúgy pénz is jár a felszopásért itt is.

Sajnálom, hogy a fél délutánod ráment arra, hogy a szótárakat bújtad bizonyos szavak jelentése után kutatva, meg kell nyugtassalak felénk nincs szükség ezekre a dolgokra.

Magasról leszarom az általad szintén hosszasan keresett linkek tartalmát is.

Örülök, hogy ismét egy szemellenzős okoskodó faszfütty idegeire mehettem MA is. :D

Sok puszi

Jurganov 2011.04.12. 21:18:09

@Belpo: szomorú történet, de igazából annyira nem lepődhet meg senki. a bank célja, hogy a lehető legnagyobb hasznot szedje be, és az erkölcs sosem volt jellemzője. itt meglátták a lehetőséget, éltek vele. mással is ezt fogják tenni, mivel a banknak pontosan ez a célja.

bandika gazdája 2011.04.13. 11:24:05

@kamuszutra: Te már megint ütődött vagy! Persze elvileg igazad van, ki nem szarja le mit művel a politika! Csak az a gond, hogy nem élheted a saját életedet háborítatlanul, mert a politika olyan intézkedésket hoz, ami megzavarja a magánszférádat! Ha te meg tudod oldani, hogy leszarjad, nagyon tudlak irigyelni, de nem tudom hogy csinálod, hogy mondjuk leszarod az adótörvényeket, egészségügyet stb. (Vagy tudom?!....)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.13. 12:08:53

@Belpo: Picit beleolvastam.Ismerősök tartoznak sokelé.Az egyetlen normálisabb cég a vodafon volt,akik azt mondták,hogy neked is válság van így elengedünk a tartozásodból valamennyit.
A témához:Vajon mennyit tudnánk megspórolni ha elzavarnánk ezt a sok ingyenélő szemetet?

karloszky 2011.04.13. 12:42:54

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

"Magasról leszarom az általad szintén hosszasan keresett linkek tartalmát is"

Tedd azt. Meg az egyértelműen bizonyított tények se zavarjanak - ahogy az droidéknál szokás.

Egyébként ritkán találkozom olyan fórumozókkal, akiknek a nickje ennyire ráillik a személyiségükre - nomen est omen...

karloszky 2011.04.13. 12:48:54

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Egyébként nem miattad keresgéltem a linkeket, hanem az esetlegesen idetévedő normális olvasók miatt ;)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.04.13. 14:02:27

@karloszky: érdekesek a "bizonyított tényeid", a post-hoz, és az azon belüli mandineres szartömeghez nem igazán jönnek a "tényeid". Ja de volt egy, idézlek:
"karloszky 2011.04.12. 00:38:19
hundred procent demagógia "

Itt per pillanat egyetlen droid van, az pedig Te vagy. Még pedig a legrosszabb fajtából. ;D
A "Nomen est omen" is gondolom félnapos guglizásra lett meg. A linkjeid-et egy nekem címzett hozzászólásodban tetted közzé, és ahogy Én is, más is leszarja. De fel a fejjel öcsi! :D

karloszky 2011.04.13. 18:09:54

Az érveimet a TE állításodat ("Ez a mandiner alias kapcsolat.hu 2.0") cáfolandó írtam, a "post-hoz, és az azon belüli mandineres szartömeghez" lehet hogy nem passzolnak, de nem is oda szántam.

A "tényekről" meg csak annyit, hogy én egyértelműen bizonyítottam a Mandiner és a Kapcsolat közötti igen jelentős különbséget. A különbséget, amit te tagadsz, viszont eddig még egyetlen nyomorul bizonyítékot nem voltál képes felmutatni ennek igazolására.

Még egyszer, hátha ezredszerre megérted: a Mandiner NEM MODERÁL ÉS KRITIZÁLJA az Orbán-kormányt, a Kapcsolat.hu pedig MODERÁLT ÉS NEM KRITIZÁLTA a Gyurcsány-kormányt.

Szal érdemes lenne már valami működőképes érvrendszert is összeeszkábálni a megmondásod mellé, mert addig csak bohóckodás amit művelsz.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.04.13. 19:26:24

@karloszky:

"Az érveimet a TE állításodat ("Ez a mandiner alias kapcsolat.hu 2.0") cáfolandó írtam, a "post-hoz, és az azon belüli mandineres szartömeghez" lehet hogy nem passzolnak, de nem is oda szántam"

Pedig jobb lenne, ha "passzolna", és nem a kis bibliádra használt jelzőmön rugóznál te idegroncs narancsbirka. :D De látom nem megy. A post amit szétoffolsz, pedig szépen alátámasztja azon megállapításomat, miszerint ugyanaz a fos a mandiner mint a kapcsolat.hu (értelmetlen pártnyaló ostoba csúsztató cikkek jópénzért') azzal a nüansznyi különbséggel, hogy valóban nem moderálják ki azokat, akik esetleg másképp gondolják a dolgokat. Hozzáteszem: a kapcsolatot nagyon sokáig romboltam, és volt pár finomabb FIKÁZÓ hozzászólásom amit nem moderáltak. Ettől még persze hányok mind a két laptól. Remélem ma is felbasztam a vérnyomásod 190/110 plusz kétharmados magasságokba. Az is öröm, hogy kapós vagy a bohóckodásra. Csak így tovább, én remekül szórakozom. ;D

karloszky 2011.04.13. 21:44:17

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Na, ez már közelít az érveléshez. Szépen fejlődsz, már megérte ennyi koptatnom a billentyűzetet.
Igazad az mondjuk továbbra sincs, de ne legyünk telhetetlenek, ez is szép teljesítmény részedről az előzmények ismeretében.

A személyeskedésért elnézést, nem akartalak megbántani (meg a pártközpontban is utasításba adták, hogy tartózkodjunk az ilyesmitől), nothing personal, ahogy a művelt francia mondja.

A legjobbakat!

LimpiHun 2011.04.14. 08:48:04

Elolvastam a vonatkozó origós cikket és nem látok semmi
kivetni valót Lázár Jánossal kapcsolatban, pedig nem vagyok Fideszes.
Látok viszont kivetnivalót abban,
hogy mennyi irigy ember van,
akik nem a saját helyzetük
javításán dolgoznak, hanem
másokét kritizálják, próbálják
rontani.
Szerintem egyenesen igaza
van Lázár Jánosnak!
Szóval inkább dolgozzatok!!! :P

Tgr 2011.04.17. 20:56:02

"Most már biztos vagyok, hogy ez a faszi
a, vagy hülye és nem tudja mit és hogyan kell nyilatkozni a "kényes" kérdésekre
b, kurvára leszarja mit gondolnak róla az emberek"

Egy politikus, aki nem hajlandó az arcomba hazudni, amit hallani szeretek! Fel vagyok háborodva.

süti beállítások módosítása