Skip to content


       Szűrés lista

A dolgozók által Szerethető Állam

A 600 milliós reklámkampányról óhatatlanul is eszembe jutott, hogy ellenzékből hányszor emelte fel a szavát a Fidesz a közpénzből finanszírozott propaganda ellen. Persze más a kampány és más a kormányzás, ahogy az ősi mondás is tartja.

Addig is,  amíg elkészül a "Szerethető Állam" varázslatos álomvilágát bemutató mesekönyv, lapozzunk bele más írásokba. Például a Brüsszelbe kiküldött konvergenciaprogramba.

Egyrészt, ahogy a portfolio.hu írja, a benne szereplő, a költségvetési kilátásokat ismertető táblázatból fontos következtetéseket lehet levonni: "Ebből ugyanis kiderül, hogy míg az idén a személyi jövedelemadóból (és egyéb kisebb súlyú adókból) a GDP 6 százalékát kitevő összeget akar beszedni a kormány, addig jövőre ez a szám 6,3 százalék. Vagyis az szja-terhelés 2012-ben emelkedni fog."

Így is van, teljesen egyértelmű. Persze, utána kevesebbel számolnak, de ez jövőre nem fog vigasztalni senkit, meg különben is túl régóta, évtizedek óta hallgatjuk, hogy, hogy "már csak egy kicsit kell kibírni, utána jobb lesz". Nagyon unalmas már.

 

Elég könnyen megtalálható a programban, hogy éri el ezt a növekedést jövőre a "Szerethető Állam"


"A bevételeket mérsékli a személyi jövedelemadónál a szuperbruttósítás „megfelezése”, de ellenkező irányú hatást fejt ki az adójóváírás szűkítésének folytatása."
"A személyi jövedelemadó 2012-től bekövetkező változását tekintve kiemelendő, hogy az Országgyűlés 2010 őszén törvénybe iktatta a szuperbruttósítás fokozatos kivezetését, melynek eredményeként az adórendszer ezen eleme 2013-ra megszűnik. Az említett módosítást kíséri az adójóváírás 2011-től megkezdett és a későbbi években is folytatódó csökkentése: a vonatkozó javaslat szerint 2012-től az adójóváírás átalakítása kb. 180 milliárd forintos, míg 2013-ban kb. 230 milliárd forintos megtakarítást jelent."
 

 

Természetesen konkrétumok nélkül nem lehet előre tudni, hogy kik és mennyivel fognak rosszabbul járni (a Portfolio felvázolt pár verziót), de az eddigiek alapján én semmi jóra nem számítok, és lelki szemeimmel már látom a Rogán Anti által vezetett második bérkommandót, amely 2012 februárjában kap észbe, és nagy erőkkel vizsgálódni kezd....

Egy másik figyelemreméltó rész így dolgozói szemmel a konvergenciaprogramban az alábbi faintos kis felsorolás:

 

 

"munkajogi szabályok rugalmasabbá tétele", LOL! Hisz már most is rabszolgaként bánnak a munkáltatók az alkalmazottaikkal, jónapot! Csak a cég érdeke létezik, mindenki örüljön, hogy ott dolgozhat, és húzza meg magát.... És még plusz ütőkártyákat adni a kezükbe? Persze ebben az országban az érdekvédelem nulla, a szakszervezetek semmit nem érnek, csak jelképesen léteznek. Erre az egyik legnagyobb bizonyíték, hogy szerdán Orbán Viktor ment el Gaskóhoz, a LIGA és a VDSZSZ elnökéhez, nem fordítva. Bratyiztak és vigyorogtak.

Remélhetőleg nem azon, hogy a próbaidő jelenlegi 3 hónapról 6 hónapra való emelésével a munkavállalók kapnak egy nagy adag felesleges gyomorgörcsöt, a munkáltatók pedig még előnyösebb helyzetben lesznek, hiszen dupla annyi ideig játszhatnak istent. Próbaidő alatt a munkaviszonyt indoklás nélkül azonnali hatállyal szüntetik meg, nincsenek a rendes felmondás esetén biztosított jogi garanciák, mint az indoklási kötelezettség és a felmondási idő.

A munkaadó ráadásul, a cég érdekétől függően, csökkentheti vagy emelheti a heti munkaidőt. Sőt, a munkáltató a rendkívüli munkavégzés (túlmunka) esetén annak ellenértékét nem lesz köteles kifizetni, akár a munkavállaló akaratának figyelmen kívül hagyásával jogosult lesz helyette szabadságot adni. Ehhez kapcsolódik az a változás, hogy az eddigi 2 részlet helyett többen is kiadható a szabadság. Minden-minden a munkáltatóknak legyen jó.

A munkavállaló pedig görcsöljön, stresszeljen, akkor pihenjen, ha szólnak neki, és még véletlenül se keressen többet. Inkább kevesebbet, többen.

Ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján megjelent 17 oldalas tájékoztató is tartogat még meglepetéseket:

 

Kevesebb szabi, kevesebb fizu, lassabban betanuló, ügyetlenebb munkatársak...., de remélem senki nem felejti el, hogy csak Magyarországon van Túró Rudi meg pörkölt nokedlivel, és a húsvéti hosszú hétvége után lelkesen, dalolva szaladtok dolgozni! 

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr142845253

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Demagóg leszek 2011.04.24. 16:28:57

  Az utóbbi röpke néhány hónap alatt a kormány 742 milliót költött kommunikációs stratégiára. Persze lehet, hogy sokkal többet, csak vagy nem kapott nyilvánosságot a többi, vagy én siklottam el felette.   Most jön a demagógia. Szeri...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Monçada bíboros 2011.04.22. 23:01:57

@Baldrick68: "A németnek miért éri meg normálisan fizetni a dolgozókat a magyarnak miért nem?"
Az, hogy egy diplomás gépészmérnök 120e nettót keres az AUDI-nál, azt nem nevezném normálisnak... Sajnos az AUDI sem fizeti meg rendesen az embereket. Pont ezért jön ide, mert itt van képzett munkaerő, aki mogyoróért dolgozik.

Baldrick68 2011.04.22. 23:10:31

@Monçada bíboros:
Te és mit csinál az a diplomás gépészmérnök 120 nettóért ? Ablakot pucol?
120 nettó egy sori melós KEZDŐ bére aki vasakat csavaroz össze.
A Sógorom villamosmérnök a TT részlegnél (és nem főnök), baromira nem 120 nettót keres inkább olyan 3x . Most volt prémcsi osztás 1 misit dobtak hozzá.
Hát tényleg szar geci kizsákmányolók :-)

Baldrick68 2011.04.22. 23:14:36

Az egyik ismerősöm sori melós.
Igaz ő már régebben van ott és 3 műszakban tolja.
Olyan 180 körül keres + cafetéria.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.04.22. 23:17:23

@Kartal (rezervált):

a kollégád elég elvakult fidesz -fan lehet, illetve dehogy: egy igazi hős fülkeforradalmár!

Én úgy látom, hogy egyre több "vérfideszes" ismeri be, hogy nem ilyen lovat szeretett volna. Persze nem mindegyik, a mélynarancsos vonal (írhatnék talán vöröset is?) - soha nem is ismerne be semmiylen tévedést.
Azért van abban valami hideglelősen arcpirító, mikor egy magát demokratikusnak nevező párt kirekesztően gondolkodik, és szelektál, kit enged közel magához (katolikus egyház, HIT gyülekezete).

Sajnos, nem volt elég ügyes a korábbi ellenzék, mert hagyták, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Masszívan hibásak a mostani helyzetben, nem a fideszé minden felelősség.

Már 2006 őszén látni lehetett, hogy 2010-ben a fidesz óriási többséget szerez.
Bajnainak sikerült ugyan stabilizálni a gazdaságot, de ennek az mszp-re nézve politikai hozadéka nem volt.
A fidesz 2006 októbere óta az GYF/Öszöd/elkqúrtuk mantrával démonizál(t), és gyakorlatilag konkrét program nélkül az ölébe hullott a hatalom. Erre fel is készült (nem, a kormányzásra nem, ki is hihette el ezt?), és úgy tűnik, be is betonozza magát jópár évre.
Jelenleg ellenzéke nincs, a közmédia a kezében van, így azt tesz, amit akar. És meg is fogja tenni, mert ki kell fizetni a 8 ellenzéki év számláit a szponzorok felé.

De hogy a cikkhez is szóljak:
Jó írás, tömör és velős.

Ami a megszorításokat / Széll Kálmén tervet illeti. Szerintem.
Sajnos ezekre szükség van. Nem azt mondom, hogy ebben a formában (sőt!), de tényleg szükségesek. A terv azon részével egyet is lehet érteni, ami a spórolást célozza, de azzal, hogy azokat a munkavállalókat hozza még rosszabb helyzetbe, akik EDDIG IS FIZETTÉK AZ ADÓT - azzal nem.

Nagyon úgy tűnik, hogy a fidesznek konkrét elkpzelése van a magyar társadalom átstrukturálsáról, mert már az idei SZJA-kulcs változásoknál is látszott - nem akisemberek vannak fókuszban. Az egységes 16%-ot hajmeresztőnek tartom (pedig nekem kedvez), és a gyermeke utáni családi kedvezény rendszere is elhibázott.

Nagyon úgy tűnik, mintha valami kivéreztetés folyna. Ki fog itt dolgozni, ha mindenki lelép?

Észbe kaphatna a miniszterelnök úr, mert lehet, hogy 2014-ben nem lesz senki, aki a TEH központ elől elvigye szemetet.

Baldrick68 2011.04.22. 23:18:46

Ja én meg egy egészen jól menő cégnél melózok, persze nyilván nem annyira vagyok bejelentve mint amennyit keresek.
De nem mehet olyan szarul a cégünknek mivel az éves forgalma milliárdos és a tulaj szó szerint nem tudja hogy mi a szart kezdjen a pénzével , most épp vett magának 30 misiért egy autót, mert miért ne.

Monçada bíboros 2011.04.22. 23:23:11

@Baldrick68: én meg ezt hallottam az ismerőstől.... Majd megint rákérdezek, ha ismét összefutunk.

Solmenir 2011.04.22. 23:23:19

Magas kötelező minimálbér? Hol élnek ezek? Alig lehet megélni belőle.

Baldrick68 2011.04.22. 23:25:45

@Monçada bíboros:
Nekem a sógorom dolgozik ott és tudom hogy mennyit keres.
A másik ismerős a feleségem barátnőjének a pasija aki sori melós.

Illetve a feleségem bankban dolgozik és pont hitelek elbírálásával foglalkozott látta hogy milyen kereseti igazolásokat nyújtanak be.
Érdekes módon az AUDIS dolgozóknak a bank nagyon szívesen adott hitelt :-)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.04.22. 23:28:04

@Baldrick68: "Illetve ha a magyar megkapná mindazokat a kedvezményeket akkor a melósok be lennének jelentve vagy csak a tulajnak eggyel nagyobb bömöse lenne? "

A kérdés jó, nagyon jó!

De lássuk be, ezeknek a bajoroknak-szászoknak a kapitalizmus/szakszervezet/kultúra/miegymás terén van pár évtized előnyük.

Monçada bíboros 2011.04.22. 23:28:15

@Baldrick68: lehet, hogy azért mondott ennyit, hogy ne érezzem magam mellette kínosan az én állami fizummal:))

dr. Aullah 2011.04.22. 23:29:57

@Horizont:
"Mikor éljük már meg, hogy olyan politikusaink lesznek akik kiállnak elénk és megmondják a nagy büdös igazságot és azt is, hogy mit miért KELL megtenniük. És azt meg is tennék!"

Én már azzal is beérném, ha simán meglépnék. Sunyúljanak amennyit akarnak, de legalább csinálnák azt, amitől NEKÜNK IS jó lesz... de még erre sem képesek. Azt meg, hogy elénk állnak és bocsánatot kérnek, elismerik hogy hibáztak... na azt maszop fityisztől ne is várd.

Horizont 2011.04.22. 23:54:57

@Aullah:
Addig még nem jutottak el, hogy NEKÜNK is jó legyen! Csak saját magukra gondolnak.
Valami nagyon el lett szúrva, a rendszerváltáskor, és azóta folyamatosan rossz úton járunk, és ezt nem lehet egyetlen egy év alatt rendbe hozni, aki ezt gondolta, az nagyon naiv. De arra azért a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam, hogy a Fidesz így áll a dolgokhoz és atyaúristen miket meg mer csinálni, és hogyan meri eladni mindezt nekünk. Semmit nem számítunk, még annyit se jelentünk nekik (SE) mint egy bolhaszar. Orbán mint egy buldózer nyomakodik, talált hozzá pár seggnyalót és bólogató, szavazgató percembereket, és ennyi. Nem tudom eldönteni, hogy a 8 éve dédelgetett álmát építgeti-e vagy semmi nincs a fejében csak a hiúság, hatalmi vágy? Demokrácia? Itt? Röhögnöm kell. Ettől még az átkosban is nagyobb volt.Pedig ott se volt sok:)

Bee-zony 2011.04.23. 01:49:46

A „demokráciában” („népuralom”) az aljas politikusoknak a nép kegyeire 4 évente 1x van szükségük. Az pedig már megvolt; és a négy éves ciklusok között a nép csak adófizető szolga, akiket 50% körüli arányban sarcolnak. Tehát, ha valahogyan sikerül építeni valakinek egy házat, akkor a kényszerűen „épített” másik ház, vagy az ára, „állambácsié”.
Lehet ezt tovább rágni és ragozni, akár életfogytiglan is, de minek?
Vannak helyek, ahol nem érdemes maradni, és Magyarországon se a kádárizmusban, se most nem érdemes. A szomszédok országa zöldebb, igen – mert nem ennyire szemetek, és jobban értenek az ország működtetéséhez…
Most már nem szövegelni kell, hanem cselekedni.
1. Aki teheti, keressen magának egy normális(nak mondható) országot.
2. Aki marad, és úgy gondolja, hogy van benne annyi erkölcsi és szellemi színvonal, hogy jobb legyen tőle a helyzet, az tanulja intenzíven a politikát, és alapítson mozgalmat, pártot.
3. Aki marad, és békét akar, készüljön a háborúra. Az ország a polgárháború felé sodródik, és az egyre rosszabb közérzeti és gazdasági állapotnak, na mi lesz a vége? A polgárháború nem csak ex-Jugoszlávia „kiváltsága”…
Hölgyek, urak, a jövő kiszámítható, és ehhez képest kell cselekedni.
(Miközben a hatalomhoz juttatott politikacsinálók még sokat fognak hazudni…)
Azt se gondolja senki, hogy az irányítónak megválasztott „elit”, vagyis a politikai bűnszövetkezet és a többség között nincs meg az egyenesági kapcsolat; megvan az. Az MSZP-nek van 10-12% szavazói támogatottsága, az 800k-1M ember, a Fidesznek kb. 25-30%, az 2-3 millió, és milliós nagyságrendben vannak cigányok, 800k rokkantnyugdíjas… Ők a többség, és ilyen a többség. Erkölcsileg és szellemileg defektes szavazói többségnek pedig ennek megfelelő aljas kormánya van, rossz csürhe rossz pásztort kap. A kisebbség, akinek ez nem tetszik… el lehet menni. Ilyen többség mellett ez a legjobb, vagyis a legkevésbé rossz választás.
Aki mindezek ellenére Magyarországon marad, az vagy nagyon kalandvágyó, vagy nagyon mazochista.
A tatárjárás is nagyon szar dolog lehetett, és most itt van a méltó párja, az orcsányjárás – ami főleg a végkifejlet felől nézve, felér a tatárjárás pusztításával – ha ugyan felül nem fogja múlni.
Egyrészt, Magyarország megérett a tisztítótűzre; másrészt nem látszik, hogy itt hirtelen valamilyen többségi megtáltosodás történne, ami ahhoz kellene, hogy ne legyen aktuális a tisztítótűz.
Akinek ez nem hiányzik, és tudja, hogy nem miatta van, az ne maradjon az országos méretűvé vált családi tűzfészekben.
Családi tűzfészek 1979-ből:
port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=378
A lényeg azóta sem változott, értve ez alatt az aljasság, a hülyeség, és a bűnözés szorzatát országos szinten.
De mitől változott volna, amikor még mindig orcsányi kádárista generáció van hatalmon, és az őket támogató többség is olyan, mint ők? Ez a többségi banda ennyit ér, és ennyit tud. Elszámoltatás? Kampányfogás választás előtt. Rend, és a többi? Dettó. Választás előtt a pokol hazug reklámja van, a kalózhajó mint luxus óceánjáró, utána pedig a pokol valódi valósága, és a kalózhajó mint kalózhajó.
A magyar szárazföldi kalózhajó – középen a kereszt alakú árboccal – előnye, hogy körben szárazföld veszi körül, így könnyebben le lehet róla szállni…
A kalózhajón most épp eltapsolnak 600 MFt-t annak örömére, hogy új tákolmány van a kalózhajón… Máshol talán kisorsoltak volna 6 MFt-t a lakás nélküliek között (az albérletesek, hajléktalanok tömege), és lett volna valami szerény kis önálló kéglije 100 embernek, vagy családnak, de itt nem. Itt a lényeg a hűbéresek szórakozása az adófizetők pénzén – és még meg is magyarázzák, hogy ez milyen jó az adófizetőknek. Itt a megszorítások arra valók, hogy legyen mit elszórakozni-elkölteni-elpazarolni az „elitnek”, és ez tisztán látszik.

kaqkkfioka 2011.04.23. 06:40:57

Úgy látom az Mt módosításának 10. évfordulóját méltóképp megünneplik (ha jól tudom ebben a témában 2001-ben már dob@Horizont: tak egyet).
Az érdekképviseletről meg ennyit:
atv.hu/cikk/video-20110420_gasko_istvan
A kérdésekre adott válaszok és a kérdezett reakciói elég érdekesek (kg-ra megvették?).

Horizont 2011.04.22. 22:37:58
".... anno a taxis blokád idején ... "
Gyors volt, hatékony és sok ember úgy gondolta, hogy nem kéne már ilyen szépen megvezetni.
Akit érdekel a történelem:
hu.wikipedia.org/wiki/Taxisblok%C3%A1d
Elég jól össze van foglalva.

kaqkkfioka 2011.04.23. 06:44:41

Úgy látom az Mt módosításának 10. évfordulóját méltóképp megünneplik (ha jól tudom ebben a témában 2001-ben már dobtak egyet).
Az érdekképviseletről meg ennyit:
atv.hu/cikk/video-20110420_gasko_istvan
A kérdésekre adott válaszok és a kérdezett reakciói elég érdekesek (kg-ra megvették?).

Horizont 2011.04.22. 22:37:58
".... anno a taxis blokád idején ... "
Gyors volt, hatékony és sok ember úgy gondolta, hogy nem kéne már ilyen szépen megvezetni.
Akit érdekel a történelem:
hu.wikipedia.org/wiki/Taxisblok%C3%A1d
Elég jól össze van foglalva.
Kicsit módosítva.:):):):)

Jurganov 2011.04.23. 07:57:01

@Monçada bíboros: ez az , ez az, rettegj te raj!! :)
@Baldrick68: hihető és reális. :) miért nem keres a "nem főnök " sógorod egyből fél millát. vagy egy egészet :) mókás ez így. a nemsoká nyíló mercedes üzemben ennek a közelébe sem mennek a bérek, na de az ódinál...:) amúgy meg ha kevesebbet adózik abból fussa a nagyobb fizetésre, nem? onnantól már csak ellenőrizni kellene, mivel magától senki nem ad nagyobb fizut.
amúgy meg ez a nyugati bérekhez képest tényleg csak mogyoró.

Virág et. 2011.04.23. 07:57:17

@zero: Túlbecsülöd a magyar választókat. Majd becsomagolják trikolorba meg adnak neki valami szép nemzeties nevet, mondjuk Werbőczy terv és máris nemhogy csökken, hanem növekedni fog a fidesz támogatottsága.

Virág et. 2011.04.23. 08:09:48

@Tusko Hopkins: Neked egy jogász elütötte a kutyádat, vagy mi bajod van?

Magyarországnak Orbán Viktort leszámítva Boros volt az egyetlen jogász végzettségű miniszterelnöke (kb fél évig) és mindannyian tudjuk, hogy Orbán mennyire jogász, mennyit dolgozott a szakmájában.
A gazdasági végzettségűek (Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) egy picikét többen voltak.

Horizont 2011.04.23. 08:18:18

@Bee-zony:
Nem tudom hány éves lehetsz.Sok mindenben igazad van, sok mindenben pedig nincs!
"se a kádárizmusban, se most nem érdemes. A szomszédok országa zöldebb" Igen zöldebb csak az nagy büdös helyzet, hogy a kádárizmusban cserébe a szomszéd zöldjéért mi kis emberek is kaptunk cserébe valamit. A legnagyobb ezek közül a biztonságérzet volt és ezt egy mostani fiatal el sem tudja képzelni már mit is jelent!Sajnos.
"Aki mindezek ellenére Magyarországon marad, az vagy nagyon kalandvágyó, vagy nagyon mazochista."
Mit mondjak téged is jó nagy beleérző képességgel áldott meg a sors:)
Nem vagyok se kalandvágyó se mazochista. Sőt nem is rajtam múlt, hogy itt tartunk!!!!Sokáig hittem sok mindenben! Tudod én egy tisztességes hazáját szerető, 56 éves nő vagyok,technikusként,
nyelvet nem tudok, mivel orosz volt a kötelező, 37 éve becsületesen dolgozom, amióta kell adózóm, táppénzen egy pár alkalommal voltam,munkanélküli soha, szültem 3 gyereket, tisztességesen felneveltük őket, mindegyik diplomás lett, anyagilag kissé megroggyantunk,egészséges vagyok hál istennek, és az özvegy 74 éves édesanyámnak én vagyok az egyetlen az ő kis életében!! Na szerinted hová is mehetek én?????
Gondolj már empátiával sok embertársadra!

@kaqkkfioka:
Már 21 éve volt a taxisblokád!!! Félelmetes volt, de cserébe fantasztikus volt az összefogás jó érzése!Egy 30 éves fiatal akkor volt 9 éves........Semmit nem tud erről.

Baldrick68 2011.04.23. 08:24:17

@Jurganov:
Nézd haver.
A sógor már ott dolgozik kb 10 éve és bedolgozta magát , az igazsághoz tartozik hogy már elérte a "specialista" szintet ami plusz lóvékkal jár.
A főnöke kb. 3 évvel idősebb nála így nem nagyon van előmeneteli lehetőség, mondjuk nem is olyan alkat hogy alkalmas lenne arra hogy embereket irányítson.

A sori melós ismerős aki szintén már ott dolgozik egy ideje, maga mondta hogy ennyit keres, akkor biztos hazudott. Az igazsághoz tartozik hogy nyilván 3 műszakban keres ennyit.

Bánom hogy nem kértem el a múltkor az AUDI hivatalos besorolási táblázatát.
Volt egy szép nagy doksi hogy milyen munkakör milyen besorolás alá esik és ott mennyi az induló pénz, milyen juttatások vannak mennyi a plafon ahová el lehet jutni, stb.

Hidd el itt győrben az AUDI gyár messze a legkorrektebb melóhely, nem véletlen hogy mindenki oda akar menni dolgozni. PL. a mi faszántos kis kkv cégtől is tudok pár emberről aki konkrétan sori melósnak jelentkezik az új üzembe.

Horizont 2011.04.23. 08:24:34

Ez a legfontosabb:((( A "gáláns" Schmitt egymilliós nászajándékot küld a hercegi párnak.
Herendi porcelánt. Meg sem hívták amúgy:)

global001 2011.04.23. 08:39:15

@Horizont: Kis pontosítás. Közpénzből küldi, tehát a magyar ADÓFIZETŐK ajándéka !!!
Sajátpénzből biztos nem tenné !
Még szerencse, hogy nem hívták meg, még ennél is jobban lejáratta volna az országot.
Bár bohócnak nem utolsó......:))

Jurganov 2011.04.23. 08:46:22

@Baldrick68: nálunk 100-130 a sori melósnak a pénze, a főnöknek 180-220 a nettója 4/1,4/1,4/2 beosztásban és ha egyet sem hibázik senki a hónapban, illetve ha hozza a maximális %-ot , a mercinél kicsivel több, de nem sokkal (főnök esetében ez olyan 250-270). ehhez képest tűnt kissé komolynak a 180 nettól illetve a "nem főnök sógorom" 360-ja. elhiszem, hogy igaz, csak kissé soknak tűnt így elsőre.

Baldrick68 2011.04.23. 08:50:12

@Jurganov:

A másik, adókedvezmény.
Az AUDI milyen adókedvezményt kap?
A nemzeti kormányunk miért nem tudja ugyanezt a kedvezményt biztosítani a magyar KKV-nek?
Ha megkapná a magyar KKV akkor minden melós jól keresne és be lenne jelentve normálisan és nem okosba?
Miért van az a rossz érzésem hogy elsősorban az AUDI nem az adókedvezmény miatt tud normálisan játszani és a magyar KKV az adókedvezményt arra használná hogy akkor nem 2x hanem 4x menne phuketre nyaralni és venne magának egyel nagyobb terepjárót????

---
A baráti körömben az egyik srác most ment ki németországba dogozni mint SAP tanácsadó (még fingja nincs az SAP ről most fogja tanulni).
Kérdeztem tőle hogy mégis hogyan szerezte ezt a munkát?
- A volt barátnőm kint dolgozik és mondta hogy van ez az állás.
- Remek és utána mi történt?
- Jelentkeztem kimentem állás interjúra és felvettek.
- Kimentél németországba állás interjúra?????
- Persze fizették az úti költségemet.
- Azannya milyen rendes egy cég.
- A fenéket rendes az ottani munka törvénykönyv írja elő hogy ki KELL fizetni az útiköltséget.

Ja és természetesen ott a szabadságok nem korra vannak belőve hanem ágazatonként, az osztrákoknál szintén.
Az a cimbora olyan 10 évvel fiatalabb nálam és most a szabija 30 nap.

Baldrick68 2011.04.23. 08:53:07

@Baldrick68:
Az előbbit csak azért írtam le hogy lássuk, az AUDI olyan területről jött ahol enyhén szólva szigorúbbak a munkásokat védő törvények.
Mivel ők erre álltak be. A magyarországi törvényeket betartani nekik játék.
Amit itt most törvényesen és legálisan megtehetnek azért otthon a fejüket vennék.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 09:00:09

@Bee-zony: Teljesen pontosan leírtad a helyzetet.
A baj Magyarországon az, hogy az eltartók, és az eltartottak aránya végzetesen felbomlott, és az eltartottaknak éppen annyi szavazati joguk van (fejenként 1 szavazat), mint az eltartóknak. Ez csak fokozódott azzal, hogy még a határon túli magyarok is kapnak szavazati jogot. Félreértés ne essék: Nagyon együtt érzek a határon túli magyarokkal, de az azért nagyon durva, hogy azok is szavazhatnak, akik életükben nem éltek ebben az országban, és nem is akarnak itt élni a jövőben sem.
És még jobban fokozódott volna azzal, ha megadják a gyerekek utáni plusz szavazójogot is. Szerencséjére Magyarországnak ez nem következett be.

Szóval ez a demokrácia önmagában kódolt halála, ami tudományos kutatások alapján mindenképpen bekövetkezett volna (nyugaton is be fog következni előbb-utóbb), csak Magyarország azért tart ebben előrébb, mert a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusa ránevelte a népet az eltartottság előnyeire, itt már a rendszerváltáskor is több eltartott volt, mint többi szocialista országokban.
Sajnos ez van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 09:12:11

@Horizont: Meg tudlak emberileg érteni, de sajnos előbb kellett volna gondolkozni. Ezt mondom úgy, hogy én sem gondolkodtam előre. 40 elmúltam, és most megyek innen el, családdal, kiskorú gyerekkel (legalábbis megpróbálom).

Horizont 2011.04.23. 09:22:26

@global001: Bocs nem voltam egyértelmű:) Természetesen NEM saját pénzéből, hanem a miénkből. Azért tettem idézőjelbe a gálánst:) Könnyű más f...val verni a csalánt vagy hogy szokták mondani:)))
Könyörgöm csak üdvözlő kártyát ne írjon mellé :DDDDDDD

JohnHenry 2011.04.23. 09:27:56

@Baldrick68: ne felejtsd el, hogy az audi irgalmatlan állami támogatást kap a munkaerőt terhelő költségekre.

JohnHenry 2011.04.23. 09:29:43

50 ezer új munkahely, 100 ezer új munkahely... bírom, hogy így dobáloznak a számokkal a táblázatban. 10 malacot exportálunk, 1-et meg megeszünk mi.

Jurganov 2011.04.23. 09:32:04

@Baldrick68: "A nemzeti kormányunk miért nem tudja ugyanezt a kedvezményt biztosítani a magyar KKV-nek?"-mivel gyarmat vagyunk. lehet ezt tagadni, de ez van. ezért vannak itt (is) olyan szabályozások amiket kinn nem is álmodnak. vagy mint bármelyik gyarmaton.

Baldrick68 2011.04.23. 09:36:33

@Jurganov:
Szóval azt mondod hogy van valami titkos paktum hogy a magyar vállalkozásoknak a magyar állam nem adhat adókedvezményt?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 09:45:27

@Jurganov: A kkv-knek az állam azért nem ad kedvezményt, mert azok egyenként 1-2, esetleg 10 új munkahelyet tudnának létrehozni. Ezzel szemben a multi 100-at, esetleg ezret. És ez már hír a médiában, ami a politikusnak jó. Az viszont nem hír, hogy a Kukutyin BT. felvett még egy embert a kapott kedvezmények miatt.

Baldrick68 2011.04.23. 10:41:24

@Jani haverja:
Igazándiból nem is értem, hogy ha itt a nemzeti kormányunk akkor miért nem tud kedvezményt adni a magyar kkv-nek akár 1,2 melóhelyre is ha már ennyire szívén viseli a dolgokat.
Bár ha jól emlékeszem akkor a népnyúzó gyurcsótány alatt volt valami olyan hogy lehetett pályázni valami munkahely megtartó pályázatra meg ha munkanélkülit vesznek fel akkor a zállam fizeti egy darabig a TB-t vagy mi.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.23. 10:53:56

@Baldrick68: Asszem a multiknak van valami adómentesség/kedvezmény.Nyilvánvalóan a kinti mentalitás is benne van a rendes bejelentésben fizetésben.Valaki mondta,hogy 1500-an dolgoznak az Audinál.Azért az a több,mint negyedmillió TT meg pár százezer/millió legyártott motor behozza rendesen az árát.De gondolom a németországi gyáraik jobban fizetnek.Majd megkérdezem a kollégát,mert az ő rokona dolgozott ott.Egyébként ő úgy van vele,ha nagyon eldurvul a helyzet mennek ki Németbe vagy Lengyelbe.Vannak ott rokonaik.

Jurganov 2011.04.23. 10:54:18

@Baldrick68: a magyar állam kimondottan NEM támogatja a magyar vállalkozókat (most nem csányira gondolok), kimondottan őket hátrányosan érintő döntéseket hoz(pl a válságenyhítő eu-s hitel felvételének lehetetlenné tétele, magas adóterhek, vontatott ügyintézés, stb). nem mondanám, hogy létezik titkos paktum, de erről a "cigánygyilkosság"-ok jutnak eszembe, vagyis, hogy elképzelhető, hogy véletlenül egy ténylegesen dolgozó cigányt ölnek meg, na de mi a statisztikai valószinűsége, hogy mindnél sikerül? itt is, lehet, hogy becsúszik 1-1 olyan intézkedés ami a külföldieknek kedvez, na de mind?
@Jani haverja: ha az emberek elfogadhatóan élnek akkor nem kell ilyen hírekkel kiállni. ki lehet azzal is állni, hogy " emberek ma is jól megy minden, szavazzanak rám". mint mondjuk svájc.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.23. 10:55:45

Egybként olvastam valahol-de lehet ez csak ázsiai autógyáraknál van-hogy a bérköltség az össz költség 6%-át teszi ki.

Kartal (rezervált) 2011.04.23. 11:08:12

tényleg ez a kormány fogja csökkenteni az államadósságot? Egy éve vannak fent, itt az eredmény:
barikad.hu/t%C3%B6rt%C3%A9nelmi_cs%C3%BAcson_az_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g-20110423

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 11:23:54

@Baldrick68: Azért nem tud adni MINDEN kkv-nek az állam kedvezményt, mert az sok pénzbe kerülne, és akkor nem maradna ilyen 600 milliós reklámpénzre pl. Ha meg csak néhány nagynak ad, annak nagyon jó a PILLANATNYI reklámértéke, hogy "már megint teremtettünk 1.000 munkahelyet". Az meg nem érdekli a politikusokat, hogy közben meg 3.000 szűnt meg, mert csődbement egy csomó kkv, mert olyan bődületes adóterheket raktak rájuk, hogy még csalással-lopással is tönkrementek. Jelen pillanatban itt akkora az össz. adóteher, meg a kötelező bürokrácia, hogy a SEMILYEN vállalkozás nem képes kitermelni teljesen becsületesen. A nagyok adókedvezményt, meg állami támogatást kapnak, a kicsik meg kénytelenek csalni-lopni.
Az előző FIDESZ kormány egyébként megpróbálkozott a kicsiknek is kedvezményt adni, lásd "Széchenyi terv", de ez is csak tönkretette a gazdaságot, mert NEM MINDEN KICSINEK adtak kedvezményt, meg támogatást, hanem csak néhánynak, jellemzően a haveroknak. Ez pedig azt eredményezte, hogy a többi kicsit még jobban megszívatták.
@Jurganov: "ha az emberek elfogadhatóan élnek akkor nem kell ilyen hírekkel kiállni. ki lehet azzal is állni, hogy " emberek ma is jól megy minden, szavazzanak rám". mint mondjuk svájc."
Ebben igazad van, csak ez nem megy az egyik pillanatról a másikra, ehhez hosszú évekre van szükség, legalább 10 évre. A politikusokat meg 4 évente választják, úgyhogy nem érdekük. Kivételes példa volt Írország, de lám hosszú távon az is megbukott, mert mihelyt kicsit (sokkal) jobban ment az ország szekere, a politikusok megint elkezdtek felelőtlenül ígérgetni mindenféle hülyeséget, ennek a levét issza most az egész ország.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.23. 11:25:27

@Kartal (rezervált): Ez az államadósság dolog ugyanolyan fegyver mint az ellen démonizálása. A droidoknak meg a híveknek szól. Lásd adakozz az iszapkárosultaknak, majd épül belőle cigóközpont, vagy elvesszük a manyupot mert adósságcsökkentésre megy, aztán kiderül, hogy kevesebb része megy adósságkezelésre mint amit mondtak, mer ugye kikell fizetni a haverokat is.

2006 és 2010 között önkormányzati szinten bemutatta a Fidesz, miként lehet szarrá adósodni. Majd pont ők kezelik az államadósságot. A milliárdos kötvényekkel épp most adják el az országot újabb 20-30 évre. Persze majd Szargyártó Peti kiáll, beböfögi, hogy adósságkezelés, meg elmútnyócév, oszt ennyi. Azt kaptuk amire szavaztunk. Mármint kollektíve, teccettünk volna kipicsázni a maszop mellett a fideszt is a hatalomból.... de ahhoz túl buta nép vagyunk, egy kis démonizálás, négy év hazudozás és már gurítottuk is a vörös szőnyeget.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.23. 11:27:00

@Valahol Máshol: bocs a helyesírási hibákért, persze álamadósság és tsai. Bocs Pali.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.23. 11:37:00

@Jurganov: Eh,ezek az összeesküvés elméletek.:)) Talán Conv mondta,hogy ezeket a dolgokat csak az utókor fogja tisztán látni.Akkor derül majd ki,hogy mi volt a helyzet.
@Valahol Máshol: Gonosz vagy.:))

cila57 2011.04.23. 11:43:14

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
Mi, hogy már egyik sincs?
Akkor minek éljen a magyar? Főleg, ha "csak " dolgozó.
Ezt lézer jani is megmondta.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.23. 11:47:43

Régen kiröhögtem a viktort meg hülyének néztem a hazaárulózásért,ma mg már én tartok ott lassan,hogy lehazaárulózzam.

Jurganov 2011.04.23. 11:51:11

@Tigeri: csak vicceltem ám, elhiszem amit a tv mond, nem szeretném ha a csomagtartóban kellene kipróbálnom a q7-et..:)
@Jani haverja: a politikusokat a "fejlett nyugaton" sem 4 évre választják. itt sem. 4 évente lehet választani, ugyanazon test jobb vagy bal keze adja-e a pofont. ott is, itt is van 2 oldal (kinézetre) és nem lehet másra szavazni. vagyis mondjuk amerikában is tökmindegy, hogy republikánus vagy demokrata a kormányzó párt, a "vesztes" oldal ugyanúgy megkapja a habcsókját. mivel egyszerűen nem működhet a dolog másként.

Jurganov 2011.04.23. 11:55:22

@Jani haverja: még egy dolog, írországnak is ott fellegzett be mikor beléptek az eu-ba. ez nem az ígérgetésről szól, hanem arról, hogy nem hagyhatják, hogy "rossz" példát mutassanak, még a végén mások is elhiszik, hogy létezik alternatív megoldás ami jobb mint a rabszolgaság.:)

Horizont 2011.04.23. 12:10:15

Tessék mindenkinek boldognak lenni! Orbán megmondta, hogy minden oké!
"Orbán azt írja, hogy az elmúlt húsz év bebizonyította: csak az válhat erőssé, akinek van önbecsülése, így szerinte arra a kérdésre, hogy mi születhet újjá az alaptörvény által, a válasz az, hogy a magyarok nemzeti önbecsülése. Ez felszabadítja a vállalkozó kedvet, a munkakedvet, a szellemi energiákat, bátorságot ad a családalapításhoz, a gyermekvállaláshoz, nem a politika és nem a hivatalok erejét növeli, hanem a magyar emberekét - írja a miniszterelnök. Hangsúlyozza: mostantól alkotmányos védelem alatt állnak az ország legfőbb gazdasági érdekei, a közbiztonság és a családok életfeltételei."
A Jobbikot is jól lehúzta:
"Orbán Viktor szerint van olyan politikai erő, amely azért tudott bekerülni a parlamentbe, mert az előző kormányok és az alkotmány gyengesége miatt elszabadult a bűnözés Magyarországon."

2011.04.23. 12:29:18

@Horizont: Hülye ez! Nem a bátorság hiányzik itt a vállalkozáshoz, hanem a BEFEKTETHETŐ TŐKE meg a FIZETŐKÉPES KERESLET.

Laibach 2011.04.23. 12:38:40

@Hajszás Láncos: Befektető tőke csak a multiknak jár. A magyar KKV szektornak nem, és amíg mi ebben a nyamvadt Eu-ban leszünk addig nem is lesz. Nem hülyék, hogy felépítsék a konkurenciát, azért adnak csak a bennszülötteknek játszóterek, kerékpárutak stb. építésére , felújítására pénzt.

Amúgy meg van itt fizetőképes kereslet, nálunk vidéken csodálatos szocio fotókat lehetne készíteni minden hétfőn a bálabontást megelőzően a helyi ruházati turkláló előtti állapotokról. Még, hogy nem pörög a gazdaság.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 13:00:50

@Jurganov: "vagyis mondjuk amerikában is tökmindegy, hogy republikánus vagy demokrata a kormányzó párt, a "vesztes" oldal ugyanúgy megkapja a habcsókját."
Viszont az amerikai társadalom nem kollektivista szemléletű (bár ott is ebbe az irányba mennek a dolgok sajnos), meg is fogja Obama kapni a magáét a következő választásokon a kollektivizmusa miatt. A magyar nép meg nem tud élni kollektivizmus nélkül, ezért van örökre csődre ítélve ez az ország (legalábbis egy nagyon vééres polgárháborúig biztosan).

Te írtad: "még egy dolog, írországnak is ott fellegzett be mikor beléptek az eu-ba."

Ez viszont alapjaiban nem igaz. Írország az EU messze legszegényebb tagállamaként indult, és 10 év alatt az egyik leggazdagabb lett. Nézz utána. Az meg, hogy most mi van ott az megint a kollektivista politikusoknak köszönhető.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 13:18:18

@Laibach: Nem az EU-t kell szidni. Ellenpélda: Írország a fellendülése idején. Most persze éppen a csőd szélén vannak, de nem az EU miatt, hanem a SAJÁT kollektivizmusnak bedőlő népük, és a SAJÁT kollektivista politikusaik miatt!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 13:35:14

@Jurganov: Még egy dolog: Te írtad: "vagyis mondjuk amerikában is tökmindegy, hogy republikánus vagy demokrata a kormányzó párt, a "vesztes" oldal ugyanúgy megkapja a habcsókját. mivel egyszerűen nem működhet a dolog másként."

Ott ez egyáltalán nem mindegy. Ott a demokraták kollektivisták, a republikánusok pedig klasszikus konzervatívok. A republikánusok elkezdtek araszolni a kollektivizmus felé a második Bush idején, erre a választók válasza az lett, hogy kialakult a republikánusokon belül a Tea Party mozgalom, amely vissza akar térni a klasszikus konzervativizmus eszmerendszeréhez, és a legutóbbi választásokon már két szenátoruk is nyert.

Jurganov 2011.04.23. 13:46:46

@Jani haverja: különbözőek vagyunk. van aki szerint a medve a keményebb, van aki szerint a farkasfalka. abban azért egyetértünk, hogy a falkát nehezebb megsemmisíteni. neked nagyon tetszik ez a kollektivizmus szó, de ha nem tévedek akkorát akkor jól emlékszem , hogy egyik különbség ember és állat között az az, hogy képes volt felismerni azt, hogy a kollektivizmusnak számos előnye is van. mostanság viszont mintha kezdenénk visszasüllyedni az állatok szintjére (és némileg alá) azzal, hogy elhisszük ezt a "csak az én számít" maszlagot. a valóság ezzel szemben az, hogy így könnyebben irányíthatnak. például az egészségbiztosítás (ha már obama) baromi jól hangzik, statisztika meg grafikon, de a valóság az, hogy az emberek nagy része (és tényleg nagy része) simán belehalhat egy tüdőgyulladásba, fogfájásba vagy olyasmibe amibe kb 2-300 éve nem lenne szabad. csak erről nem beszélnek. mivel a doktor house-al ellentétben nem jár nekik orvosi ellátás. semmi.
az eu a legaljasabb dolog amit valaha is kigondoltak, és kimondottan szörnyűnek tartom, hogy ennyi ország irányítói adták el a bennük bízó embereket rabszolgának.
btw. eléggé ellenségesen viszonyulsz a kollektivizmushoz, elárulnád akkor, hogy szerinted mi a lényege a társadalomnak? vagy csak a kormánynak? gondolom valami "szedje be az adót a szegényektől és adja a gazdagoknak". mivel szvsz pont az lenne az egyik a lényeges feladata, hogy bizonyos alap dolgok eljuthassanak azokhoz is akik rászorulnak. vagyis mondjuk egy elméleti társadalomban ( ahol nem létezik a korrupció) nem lennének éhező emberek, mert az állam az újraelosztással megoldaná ezt a feladatot-ezzel pedig tovább erősítené az emberiséget/nemzetet.

Laibach 2011.04.23. 13:48:50

@Jani haverja: Amíg az eu tagjai vagyunk, addig nem lesz itt semmiféle fellendülés. A kulcs szó a szabad tőkeáramlás.

A dicső politikusaink által agyontámogatott multik ennek fényében le is "legelték" kis hazánkat. A 2013-as földmoratóriumi határidő lejártával meg majd felrakják az i-re a pontot.

Addig amíg nekünk Brüsszelben döntik el, hogy miből mennyit termelhetünk, ami eredményeképpen a "hegyvidéki országokból" importálunk cukrot, amíg pénzt kapunk azért, hogy kivágjuk a szőlő ültetvényeinket stb, itt változás nem lesz.

Jurganov 2011.04.23. 13:56:27

@Jani haverja: araszolni. igen, ez a jó szó. vagyis joe kap 1000 dollár fizetést, ezt demokraták felviszik 1002 dollárra a republikánusok leviszik 998-ra. mehet a duma, de lényegében nem változik semmi. a "lényeges" dolgokban egyetértenek, vagyis külpolitika (pl.országok megszállása, izrael feltétel nélküli támogatása, stb), fontosabb belpolitikai kérdések (pl. terrorfenyegetésekkel magyarázva az egyre durvább megfigyeléseket) és kb mindenben. főképp azért mert ugyanazok az emberek vannak ott akik 10 éve is, akik 20 éve is. csak egyik ciklusban ők a miniszterek a másikban pedig a helyettesek. lényegében semmi nem változik.

www.maniacworld.com/illusion-of-free-choice.html
ez úgy kb pontosan mutatja a dolgokat :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.23. 14:22:54

1. a fizetett szabadságnapok számának lehetséges csökkentése is arra alapozva, hogy a közvetlen versenytárs országokban életkortól függetlenül 20-25 munkanap a szabadság, míg nálunk életkortól függően 20-30 nap.

2. a bérpótlékokat, az éjszakai és hétvégi pótlékok csökkenhetnek vagy meg is szűnhetnek, mivel a Minisztérium úgy látja, a környező országokban a pótlékokkal is szűkmarkúbbak.

3. Folyamatos üzemű vállalkozásoknál 5,5 napos munkahét (44 munkaóra / hét)

www.portfolio.hu/gazdasag/a_fizetett_szabadsagnapok_csokkenteset_tervezi_a_kormany.148450.html

Ezt még most is alig akarom elhinni ... csökkentenék a szabit? Elvennék az éjszakai pótlékot, a túlórát?

Laibach 2011.04.23. 14:27:14

@zero: Alakul a "kommunista szombatnak" a "módszerváltás" utáni megfelelője.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 14:27:22

@Jurganov: "különbözőek vagyunk. van aki szerint a medve a keményebb, van aki szerint a farkasfalka. abban azért egyetértünk, hogy a falkát nehezebb megsemmisíteni."

Látod ebben is tévedsz. Nem a farkasfalkát illetően, hanem hogy azt hiszed, hogy nekem a medve a kedvencem. Nekem a farkasfalka a kedvencem, a medvével, meg a hangyákkal szemben. A kollektivista társadalom a hangyatársadalom. A farkasfalka nem kollektivista, mert ALULRÓL SZERVEZŐDŐ, ÉS ÖNKÉNTES! A hangyatársadalom viszont felülről szerveződő!!!
Ezért győznek a farkasok, és ezért nem győznek soha a hangyák. Maga a hangyaboly lehet, hogy fennmarad, de az EGYES HANGYÁK ettől nem lesznek boldogok, és nem is kell kevesebbet dolgozniuk. A farkasoknál viszont mindenki megválogathatja, hogy otthagyja-e az adott falkát, és elmegy-e egy másikba, esetleg magányos farkas lesz. Mindenki a SAJÁT érdekében lesz a falka tagja, vagy marad ki a falkából. Senkit nem kötelez a falka semmire!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 14:31:37

@Jurganov: "btw. eléggé ellenségesen viszonyulsz a kollektivizmushoz, elárulnád akkor, hogy szerinted mi a lényege a társadalomnak? vagy csak a kormánynak? gondolom valami "szedje be az adót a szegényektől és adja a gazdagoknak". mivel szvsz pont az lenne az egyik a lényeges feladata, hogy bizonyos alap dolgok eljuthassanak azokhoz is akik rászorulnak."

Az állam feladata egyedül a REND fenntartása. Semmi más. És nehogy azt hidd, hogy Obama egészségbiztosítása előtt 10.000 főre vetítve többen haltak meg az USA-ban pitiáner betegségekben (pl. tüdőgyulladásban), mint pl. Magyarországon. Sőt, ezután fognak ott többen meghalni az ilyesmiben! (de ezt valószínűleg úgyis megváltoztatják ott)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 14:34:34

@Jurganov: "vagyis mondjuk egy elméleti társadalomban ( ahol nem létezik a korrupció) nem lennének éhező emberek, mert az állam az újraelosztással megoldaná ezt a feladatot-ezzel pedig tovább erősítené az emberiséget/nemzetet."

Ez a tipikus kommunizmus, aminek még a "lájtos" változata is megbukott (szocializmus), mert ellenkezik az emberi természettel, és az evolúcióval.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 14:38:41

@Laibach: Na látod, ebben van valami igazság. Viszont cserébe nem egy kis ország vagyunk, amelyiket egy kisebb zsoldoshadsereg is le tud söpörni a föld színéről. Mindennek van előnye, és hátránya.

Viszont Írország miért tudta egy darabig jól csinálni? Mindig ki kell használni a lehetőségeket, és a lehető legkisebbre csökkenteni a hátrányokat. Ez viszont semelyik magyar kormánynak nem ment eddig. És nem csak az elmúlt 20 évben, hanem írhatnám az elmúlt 200 évet is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 14:40:47

@Jurganov: "araszolni. igen, ez a jó szó. vagyis joe kap 1000 dollár fizetést, ezt demokraták felviszik 1002 dollárra a republikánusok leviszik 998-ra. mehet a duma, de lényegében nem változik semmi. a "lényeges" dolgokban egyetértenek, vagyis külpolitika (pl.országok megszállása, izrael feltétel nélküli támogatása, stb), fontosabb belpolitikai kérdések (pl. terrorfenyegetésekkel magyarázva az egyre durvább megfigyeléseket) és kb mindenben. főképp azért mert ugyanazok az emberek vannak ott akik 10 éve is, akik 20 éve is. csak egyik ciklusban ők a miniszterek a másikban pedig a helyettesek. lényegében semmi nem változik."

Látod, pont ezért alakult ki a Tea Party mozgalom. Az amerikai társadalom megadta a választ arra, hogy a republikánusok balra tolódtak.

Noname Watanabe 2011.04.23. 14:40:50

Ha már ennyire simulni igyexik a Viktor Manó és Nemzeti Ergya Rendszere a Zunijóhoz (Több dioxinozott német sertéshúst! Több francia cukrot 400 forintért!), akkor kezdhetné az egészet a béreken...

Jurganov 2011.04.23. 14:51:05

@Jani haverja: már megbocsáss, de valójában nem érdekel, hogy a medve-e a kedvenced. ez az alulról szerveződő, önkéntes, na még azt hiányoltam, hogy "mindenki önmagát adja" úgy lett volna teljes a kép. azért azt te is érzed, hogy ez talán nem azt jelenti amit írni akartál.
"Az állam feladata egyedül a REND fenntartása." ez valami ordas baromság, már megbocsáss :) valaki már mondott itt ilyet, csak nem emlékszem, hogy ki.
"Ez a tipikus kommunizmus, aminek még a "lájtos" változata is megbukott (szocializmus), mert ellenkezik az emberi természettel, és az evolúcióval. " igazad van, bár ez alapján nem kellene büntetni a gyilkosságot, nemi erőszakot, pedofíliát, kannibalizmust és még sorolhatnám hiszen ellenkeznek az evolúcióval.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 15:03:07

@Jurganov: Az én véleményem, hogy mindenkinek engedni kellene, hogy azt csináljon, amit akar EGÉSZEN ADDIG AMÍG MÁS EMBERNEK KÁRA NEM SZÁRMAZIK BELŐLE. Ezért aztán a gyilkosság, pedofília, stb. büntetendőek, mert valakinek kára származik belőle. De számomra éppoly büntetendő az is, ha egy politikus támogat egy céget, iparágat stb. Ugyanis ezt más cég, iparág kárára teszi.
És igen: A farkasfalka alulról szerveződő, és önkéntes, a hangyatársadalom pedig felülről szerveződő, és nem önkéntes, hanem származási alapon lesz ott tag egy egyed a közösségben.
A farkasfalka egy cél miatt verődik össze, mert úgy HATÉKONYABBAK pl. a vadászatban. Sőt van olyan is, hogy több farkasfalka összeáll alkalmilag egy bonyolultabb vadászatra. De a farkasfalkában MINDENKI, MINDIG EGYÉNILEG DÖNT, ÉS CSAK A SAJÁT ÉRDEKÉBEN választja a falkát, mert az úgy NEKI JOBB.

Tudod, ne a pék jóindulatától várjad a kenyeret, hanem vedd rá a péket, hogy a SAJÁT ÖNÖS ÉRDEKÉBŐL adjon neked minél olcsóbb, és minél finomabb kenyeret! Magyarul adjál neki pénzt a kenyérért, és ne olyan politikus mögé állj, aki a monopóliumokat támogatja, hanem olyan mögé, aki a VERSENYT támogatja (a pékek között is).

Laibach 2011.04.23. 15:03:21

@Jani haverja: Ja, Írország! Na azért ott is kiverte nagy eu-s lisszaboni szerződés a biztosítékot, lett is pánik de nagy, meg beindult a prés. Ellenben nálunk átolvasás nélkül aláírták.

Miért tudták jól csinálni? Talán azért mert náluk nem volt szocializmus, majd az azt követő világsikeres ,mindenki által irigyelt privatizációnak nevezett szabad rablás, és az eu keretein belül végbemenő gyarmatosítás. Ja, és nem egy tőről fakad a politikai "rendszerváltó" garnitúrájuk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.23. 15:11:58

Úgy látom, eszkep meg a többiek tegnap szabin voltak, amíg még lehet... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 15:12:30

@Jurganov: Csak hogy értsd: Én nem vagyok liberális, sőt útálom őket, éppúgy mint a kommunistákat, szocialistákat, nemzeti szocialistákat, stb. Ezek ugyanis mind a POZITÍV SZABADSÁGJOGOKBAN hisznek (kollektivisták). A pozitív szabadságjog pl. az, hogy MINDENKINEK JÁR ALANYI JOGON VALAMI. Akár megdolgozott érte, akár nem. Namost ezt mindig csak úgy lehet elérni, ha egy másik embertől elveszünk valamit.

Én libertáriusnak (nem liberálisnak!!!) tartom magam. Én abban hiszek, hogy mindenkinek csak az jár, ami nem válik más ember kárára. Pl. a szabadság. Természetesen válalkozásra, nézetre, vallásra, stb. értem a szabadságot, de csak addig, amíg más embernek nem származik kára belőle.

csak_csendben2 2011.04.23. 15:14:56

@Horizont:
"Az a baj, hogy fel sem tudják fogni, hogy egy családnak bizony az is számít ha 3 ezerrel csökken a bevételük. Honnan tudnák? Jó lenne ha valaki csak úgy lehetne politikus ha előtte min. fél évig minimálbéren élne és csak egy nagyon szigorú sikeres pszichiátriai alkalmassági vizsga után tölthetné be a posztját."

De tudják, csak ti vagytok annyira naívak vagy hülyék, hogy azt hiszitek, hogy nem tudják. Pontosan tudják, hogy egy átlag családnak mit jelent 1000 Ft vagy hogy a svájci frank árfolyama 1 Ft-tal feljebb ment. Tudják, de leszarják. És tudod miért? Mert az emberek engedik nekik.

Annyira nagy naivitás azt hinni, hogy lesz polgárháború. Lószart lesz. Nem lesz itt semmi. Mindenki ül, LMPVS-zik egyet majd holnap bemegy dolgozni. Ennyi. Az a gond, hogy ti lehülyéztek engem, meg szűrés listára tesztek, de közben ti vagytok azok a nyomorék balfaszok, akik hagyják, hogy élősködjenek rajtatok. Addig fogják csinálni a politikusok, amíg engeditek. Az meg sokáig lesz, nagyon sokáig. Csak meg kell nézni, hogy egyesek mit írnak ide: majd 2014-ben x-re szavaz. Nem azt írja, hogy most már tényleg elég, meg csináljunk valamit, majd a választáskor.

A viccben, ahol a magyarok saját maguk húzzák vissza a kimászni akaró társukat nem vicc.

Tegyük fel: két hét múlva a tanárok sztrájkolnának és felvonulnának. Tudjátok mi lenne? Az itteni balfasz nyomorultak 90%-a írná nagy betükkel: "Húzzanak dolgozni" "Mit pattognak, örüljenek, hogy nem a versenyszférában vannak" "Másnak is szar, ne ugráljanak" stb. Ez menne. Ez a kőkemény kibaszott valóság. Csak ugye könnyebb engem szűrés listára tenni, mint nektek tükörbe nézni és jó nagyot köpni. Mégegyszer: a politikusok azt csinálják, amit engednek nekik, és ti engeditek, mert még az összefogás csíráját sem mutatjátok.

Sebaj. Tessék tovább szűrni engem. Majd holnap mikor jön valami politikus hír, hogy XY kiutalt magának egy Q7-t full extrákkal, akkor majd mehet a "LMPVS"-azni megint. Mert más nem lesz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 15:18:18

@Laibach: Ebben igazad van. Viszont azt remélem tudod, hogy az általad írt "világsikeres ,mindenki által irigyelt privatizációnak nevezett szabad rablás" is a szocializmus (gulyáskommunizmus) egyenes, és kikerülhetetlen következménye volt, meg a mostani állapot is, beleértve a politikai pártjaink személyi összetételét is. Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy '89-90 környékén nem volt egy véres forradalom. Úgy is sajnálom, hogy tudom, hogy akkoriban huszonévesen forrófejűen elég nagy valószínűséggel feldobtam volna a pacskert. De akkor Magyarország nem itt tartana!

Jurganov 2011.04.23. 15:27:42

@Jani haverja: "...büntetendőek, mert valakinek kára származik belőle." valakinek meg haszna. vagyis olyami mint a való élet. a farkas azért tud elmenni mert van annyi agya, a hangyának meg nincs. ha lenne akkor ő is elmehetne."A farkasfalka egy cél miatt verődik össze, mert úgy HATÉKONYABBAK pl. a vadászatban."-igaz, de van egy VEZÉR ami kijelöli a leölendő vadat. és bármennyire is zavaró lehet néhányaknak nem kezdenek el másik állatot hajkurászni mert "az finomabbnak tűnik". van egy vezért amelyik meghatározza a célt és a többiek teszik a dolgukat. az embereknél, főleg a hozzád hasonlóknál az a probléma(hogy maradjunk a vadászatos példánál), hogy amennyiben meglátnak egy nyulat azonnal cserbenhagyják a többieket, és ha más látja meg a nyulat és ő marad hoppon akkor meg rinyál.
de nem ez volt a kiindulópont, hanem az, hogy van-e értelme törődni a másik emberrel ( ne feledd: valaki szemében te vagy a másik ember) vagy nincs. szerintem van, szerinted nincs. itt hoztam fel példaként a medve-farkasfalka dolgot. de mondhattam volna akár régi kisváros/falu (mindenki odafigyelt a környezetére és ha baj volt mentek segíteni) vagy a mostani nagyvárost, hogy ha hallják, hogy sikít a szomszéd csaj akkor csak felhangosítják a tv-t. ez a gondolkodás elszigeteli az embereket egymástól.
"aki a VERSENYT támogatja"-verseny nem létezik. ezt már illene tudni. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 15:47:57

@Jurganov: "a farkas azért tud elmenni mert van annyi agya, a hangyának meg nincs. ha lenne akkor ő is elmehetne"
Igen. És a kollektivista politikusok eszetlen hangyákat akarnak nevelni belőlünk, a céljuk az, hogy ne gondolkozzunk, mert a problémákat majd ők megoldják helyettünk.

""A farkasfalka egy cél miatt verődik össze, mert úgy HATÉKONYABBAK pl. a vadászatban."-igaz, de van egy VEZÉR ami kijelöli a leölendő vadat. és bármennyire is zavaró lehet néhányaknak nem kezdenek el másik állatot hajkurászni mert "az finomabbnak tűnik". van egy vezért amelyik meghatározza a célt és a többiek teszik a dolgukat."

Igen, csak a vezért a farkasfalka választja, és akinek nem tetszik a vezér bármilyen döntése, az nyugodtan elmehet, akár magányos farkasnak, akár pedig kereshet egy másik falkát.

"az embereknél, főleg a hozzád hasonlóknál az a probléma(hogy maradjunk a vadászatos példánál), hogy amennyiben meglátnak egy nyulat azonnal cserbenhagyják a többieket, és ha más látja meg a nyulat és ő marad hoppon akkor meg rinyál."

Ebben nagyot tévedsz. Én soha nem rinyáltam, ha magam miatt maradtam hoppon az életben. Én csak akkor rinyálok, ha az általam egyedül fogott nyulat valaki elveszi a falka érdekében. Ezt ugyanis rablásnak hívják.

"de nem ez volt a kiindulópont, hanem az, hogy van-e értelme törődni a másik emberrel ( ne feledd: valaki szemében te vagy a másik ember) vagy nincs. szerintem van, szerinted nincs."

Ez sem igaz: Szerintem igenis van értelme törődni a másik emberrel, csak NE KÉNYSZERÍTSENEK erre. Az aljas kollektivista politikusok ugyanis ezt teszik. És azzal etetnek meg téged, hogy igenis törődni kell a másik emberrel, az individualista meg nem törődik semmivel, csak saját magával. Pedig ez ordas hazugság, bizonyított tény, hogy az emberek döntő többsége (95% felett) alapjában véve jóindulatú (pont ezért lehet őket átverni a kollektivista hazugságokkal is). Éppen ezért van az, hogy az Obama egészségügyi reformja előtt is sokkal kevesebb amerikai halt meg pitiáner betegségekben, mint Magyarországon, ahol az egészségügy MINDENKINEK INGYENES, ÉS JÁR! Ugyanis az USA-ban rengeteg magánalapítvány létezik, ahova az emberek ÖNKÉNT fizetnek (pl. arra is, hogy egy biztosítással nem rendelkező embert ellássanak). Ezt a gondolkodást a kollektivizmus kiírtja, mert az emberek egy kollektivista társadalomban azt gondolják (mert a politikusok azt mondják nekik), hogy az állam azért szed be horror adókat, mert ezen problémák megoldása az állam feladata. Pedig a horror adók jó része nem a betegellátásban köt ki pl., hanem a politikusok, és a bürokraták zsebében landol mindig, minden kollektivista társadalomban, nem csak Magyarországon.

"aki a VERSENYT támogatja"-verseny nem létezik. ezt már illene tudni"

Igen itt Magyarországon SOHA nem volt eddig verseny.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 15:55:02

@Jurganov: Sőt, a nyulas példánál maradva: Akkor pedig aztán mégjobban rinyálok, ha az ÁLTALAM EGYEDÜL fogott nyulat valaki úgy veszi el tőlem a közösség érdekére hivatkozva, hogy miután elvette, megzabálja a 90%-át, és a többieknek meg marad 10% összesen.
Na, ez a POFÁTLAN RABLÁS kategória.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.23. 16:25:04

@Jurganov: Még mindig a nyulas példánál maradva: Akkor is rinyálok, ha összeállok a többiekkel egy őz, vagy szarvas elejtésére, mert az mégiscsak nagyobb állat, és a vezér azt mondja, hogy ha elejtjük, akkor mindenkinek jut, majd az elejtés után a vezér megeszi az őz 90%-át. Bár ilyenkor egy farkasfalkában lévő farkas nem rinyálni kezd, hanem a többiekkel együtt elzavarja a büdös pi...-ba a vezért.

Baldrick68 2011.04.23. 16:53:49

Ezt a szabadság csökkentést a többi országhoz viszonyítva nem értem:

rhea.jobpilot.hu/palyacsucs/index.php/fokuszban/3666-eves-szabadsag-legyen-30-nap.html

A minimum fizetett szabadnapok és ünnepnapok száma az EU-tagországokban

Ország Minimum szabadság (nap) Ünnepnap (nemzeti, vallási)
Ausztria 25 11
Dánia 25 10
Franciaország 25 11
Luxemburg 25 10
Svédország 25 9
Málta 24 11
Egyesült Királyság 24 8
Portugália 22 13
Spanyolország 22 14
Belgium 20 10
Bulgária 20 11
Ciprus 20 13
Csehország 20 10
Észtország 20 9
Finnország 20 10
Németország 20 10
Görögország 20 10
Magyarország 20 10
Írország 20 9
Olaszország 20 11
Lettország 20 12
Litvánia 20 13
Hollandia 20 6
Lengyelország 20 10
Románia 20 7
Szlovákia 20 14
Szlovénia 20 11

Horizont 2011.04.23. 16:56:06

@csak_csendben2:
Ha nem "nyomorék balfaszoznál" öcsém akkor tán el is gondolkozna az ember azon amit írsz! Én senkit nem rakok soha szűrőre, mert még a hülye véleménye is érdekel, csak azért, hogy megerősítsem magam, hogy mégse vagyok annyira hülye:)) Hiába papolsz bármiről amikor arra nem vagy képes, hogy megtiszteld a kommentelő társaidat. És megkérdeznélek, hogy miután minket jól lefikáztál és csak azt hajtogatod, hogy Ti és Ti, te talán tettél valamit???? Várom a kommented arról TE mit tettél azért, hogy rajtad ne élősködjenek és hol fogtál össze és kivel???
Nagyon okosokat én is tudnék írni neked és jól ki is tudnálak oktatni!!!!De nem teszem.

Bee-zony 2011.04.23. 18:40:45

@Horizont: „Tudod én egy tisztességes hazáját szerető, 56 éves nő vagyok,technikusként,”
Most, hogy írod, már tudom. :) Én „csak” 50 éves vagyok.

„Igen zöldebb csak az nagy büdös helyzet, hogy a kádárizmusban cserébe a szomszéd zöldjéért mi kis emberek is kaptunk cserébe valamit. A legnagyobb ezek közül a biztonságérzet volt és ezt egy mostani fiatal el sem tudja képzelni már mit is jelent!”
A (nyugati) szomszéd szebb zöldjéért cserébe a „legvidámabb barakk”-ot kaptuk.
Biztonságérzet? A „legfőbb érték az ember” = fogyóeszköz az ember szocializmusban gyalog jártamban-keltemben 4 súlyos (halálos?) balesetnek voltam a szemtanúja, amikor autó (busz) csapott el gyalogost.
A rendőrség soha nem védett meg a bűnözőktől, a bejelentéseimet le se szarták, viszont szívesen osztottak ki mindenféle pénzbírságokat.
A ’70-80-as években sem volt híján a „Kék fény” c. műsor a bűneseteknek. A Hungária körúti OTP-s vérfürdő (két alkalmazott kivégzése) tetteseivel pl. mi van? Azt az esetet is hogy elkenték… nagyfejűek lehettek benne.

Azt a Tarr Béla filmet sem véletlenül ajánlottam; az a környék, amit van „szerencsém” ismerni, alapvetően még mindig ilyen.
A lényeg az, hogy nem történt lényegi változás Magyarországon, csak a címkék változnak, és közben ugyanúgy folyik a szar pofozása.

„Sőt nem is rajtam múlt, hogy itt tartunk!!!!”
Akkor lehet körbe mutogatni, hogy mindenki más miatt tartunk itt, de nem énmiattam, mert én soha nem mentem szavazni, soha nem nyilvánítottam véleményt, soha nem adóztam, és soha nem kaptam semmit, és semmire semmilyen ráhatásom nem volt, sem azzal, amit tettem, sem azzal, amit nem tettem, ugye?
Nem győztél meg. :)
Ha azt írtad volna, a felelősség-elhárítás helyett, hogy nem volt elegendő ráhatásom ahhoz, hogy érdemben tudjak változtatni a dolgokon, mert kis csavar voltam és vagyok a gépezetben…

„nyelvet nem tudok, mivel orosz volt a kötelező,”
Érdekes, nekem is orosz volt a kötelező – azt viszont ki tiltotta meg, hogy magadtól nyelvet tanulj?
Én meg tudtam tanulni „állambácsi” nélkül angolul, és van is róla valahol középfokú papírom, a többi sajáterős papír-halom között… mindezt saját beinvesztált időből és pénzből.
Saját erőből kimászni a szarból, az a tuti.

„Mit mondjak téged is jó nagy beleérző képességgel áldott meg a sors:)”
Mert olyan sokra mennél az (egyoldalú) empátiával…

„Na szerinted hová is mehetek én?????”
Nyugdíjba. Akkor már oda mész, ahova akarsz, odaviszi a nyugdíjadat postás.
A magyaron kívül más nyelvet nem beszélő szakadt csöves bezzeg el tud menni; neki kb. mindegy, hogy hol hajléktalan, és hol kukázik.
Te egyrészt azért nem tudsz elmenni, mert hozzá (és hozzám) képest túl jó helyzetben vagy, másrészt az ide kötő érzelmi szál is megvan.
A nagyon szegények és a nagyon gazdagok a legmobilabbak, a „Bandi ló” középosztály a legröghözkötöttebb.
A többség marad ahol van, az élettér helyett harctérré váló országban is. Akkor viszont ne panaszkodjanak – már csak azért sem, mert most nem kell az országhatáron kívül kerüléshez átjutni határzáron, határőrökön és civil ruhás nyomozókon, egyszerűen csak tenni kell a lépéseket egymás után. Csak ehhez képest sokan saját magukat korlátozzák gondolkodásmódban; a röghöz kötöttség pedig csökkenti az életképességet.
Nem jó visszaesni a növény szintjére. :(

Szültél három gyermeket és felnevelted őket, nagyon derék – akkor ugye tudod a „nincs jobb” törvényét, és tanulod és tanítod a politikát, hogy jobb legyen annál, mint ami most van, munka mellett havi 12 órában, nyugdíjasként havi 80 órában (heti 5x4), a három gyermeked már profi a politikában, korrekt, és politikusi értelemben szent életet él, és Dúró Dóra (24 éves) után ők is az Országházba készülnek…
Ha netán nem így lenne, be lehet pótolni a mulasztást.
Az, hogy leírjuk a véleményünket, az nagyon kevés. Attól még nem lesz jobb a foci, ha valaki bekiabálja a közönségből, hogy a játékost zavarja a labda, vagy hogy hülye a bíró, még ha 100%-osan igaza van, akkor sem.
Megoldás csak 1 van, az, hogy a jelenlegieknél jobb csapatot kell összehozni.
Úgyhogy ideje lesz elkezdeni az emberi minőséget elsődlegesnek tekintő mozgalmat, mert máskülönben a dolgozók által szerethető Állam csak egy álom marad.
A jól működő rendszer 3 szintje: erkölcsi szint, szellemi szint, szakértelem. Eszerint kell építkezni, és válogatni.
(A munka ünnepére már meglesz egy olyan kezdetleges mozgalmi alap, amire lehet építkezni.)

Horizont 2011.04.23. 19:34:00

@Bee-zony:
Miért érzem azt, hogy onnan magasról szarsz rám ezzel a lekezelő kioktató stílusoddal!??
Semmiféle felelősséget nem hárítottam sehová. Arról szerettem volna írni, hogy én egy a 10 millióból tettem a saját életemben (jól) a dolgom. Én bele tudok nézni mindennap abba a bizonyos tükörbe! Sajnálom, hogy 50 évesen így tudtál nekem válaszolni. Elmegyünk egymás mellett.

Donna (Cara)mba 2011.04.23. 21:57:23

@Jani haverja: Nem spammel a gyerek, csak dadog:)

Peter T. Sinclare 2011.04.23. 22:40:40

J.B.K.A

Jó Büdös K Annyukat

Peter T. Sinclare 2011.04.23. 22:43:35

@Laibach: Az írek fegyverrel vívták ki a szabadságukat, a magyarok csak gazdát cseréltek.

Bee-zony 2011.04.24. 00:41:53

@Horizont: Ezek szerint neked saját magadon kívül senki és semmi sem jó. Akkor legyél elégedett magaddal, és időnként köpködjél körbe, hogy a többiek milyen rosszak, de ugyanakkor várjad másoktól, hogy oldják meg a társadalmi-politikai problémáidat, bár nem fogják… az reménytelen ügy, és zsákutca.
Elegem van a nyavalygókból, akik nem tudnak, és nem is akarnak túllépni azon a szinten, és soha nem lépnek a tettek mezejére, aki viszont megteszi, azt leszólják, hogy az nekik nem jó. Más meg nincs.
A rossz csürhe megkapja a rossz pásztorait; aki pedig a természete szerint nem része ennek az egésznek, és nem oda való, az ne maradjon Magyarországon, mert rossz időben rossz helyen van.
Orbán „király” és bűntársai már eljutottak az ezer évvel ezelőtti I. István – Koppány szembenállásig is a „Nemzeti hitvallással”, ami az Alaptörvény törvényi részét képezi, lásd R) cikk:
„(1) Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.
(2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.
(3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”
Nem vallom a „Nemzeti hitvallás” című elmebajt, tehát Alkotmánytagadó vagyok… Határon belül tragédia, hogy rám akarnák kényszeríteni az agybeteg dolgaikat, határon kívül viszont komédia, hogy mekkora hülyék.
Ilyeneket írtak a tákolmányba, mint pl. „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.” kontra „A köztársasági elnök személye sérthetetlen.” Ebből nem derül ki, hogy hozzá sem szabad szólni, vagy úgy sérthetetlen, hogy a seggnyaló diszgráfiáson olyan vastag a bőr, hogy lepattan róla a golyó?
Konkrét ügyben majd a bíróság egyéni döntés alapján, vagy dobókockával eldönti…
És mindezt még meg is ünneplik 90-100-akárhány millióból, és kommunikálják hogy ez milyen „jó” 600 MFt adóforintból.
Olyanok már, mint Kadhafi, a dilis (pszichopata) diktátor és köre; csak távolról elviselhetők.

"Vissza a középkorba" - Orbán eltemeti a demokratikus intézményeket
www.stop.hu/articles/article.php?id=862388
...
"Vissza a középkorba!" - mondta az egyik tiltakozáson egy tüntető a lap tudósítójának. A szöveg utal Istenre, a kereszténységre, a "nemzetalapításra", valamint a házasságot férfi és nő közti kötelékként határozza meg és utat nyit az abortusz lehetséges betiltására - foglalja össze a lap a vitatott pontokat. "Pedig Magyarország Európa egyik legkevésbé vallásos országa" - tette hozzá a cikk szerzője.”
kontra:
„Orbán: A magyar újjászületés dokumentuma az Alkotmány
index.hu/belfold/2011/04/23/orban_a_magyar_ujjaszuletes_dokumentuma_az_alkotmany/
Orbán Viktor a húsvéthétfőn kihirdetendő alaptörvényt a magyar újjászületés legfontosabb dokumentumának és Európa legmodernebb alaptörvényének nevezi a Magyar Nemzet szombati számában megjelent írásában.”

Beindult a bullshit-generátor: „a magyar újjászületés legfontosabb dokumentuma”, és „Európa legmodernebb alaptörvénye”.
A valóság a rossz, polgárháborús történelem ismétlése, és a legújabbkori feudalizmus.
Érdemes elolvasni a cikkeket, mert világosan kiderül belőle, hogy a Fidesz „párhuzamos univerzuma” mennyire távol áll a valóságtól. A kérdés az, hogy mit szed Orbán, hogy ilyeneket gondol és ír – és eteti vele a hülyíthetőket? Elkérte Gyurcsánytól a receptet?
Magyarország politikai nagyágyúi: két drogos a hazugságspirálban, amint igyekeznek minél többeket magukkal ragadni.

Nekem ebből ennyi elég volt. Kívül nem csak tágasabb, hanem normálisabb is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.24. 08:36:42

@Bee-zony: "Nekem ebből ennyi elég volt. Kívül nem csak tágasabb, hanem normálisabb is."
Nekem is ez a véleményem, és így utólag mondhatom, hogy ordenáré nagy ökör voltam, hogy ezt előbb nem léptem meg.

Horizont 2011.04.24. 10:06:17

@Bee-zony:
Hát b+ , te aztán tökös, belevaló középkorú vagy! Három kommentem alapján megállapítod, hogy én milyen vagyok és ITÉLKEZEL!!!!!! Állítsd már le magad hékás! Söpörj a saját portádon. Úgy osztod itt az észt mintha a bölcsek kövét a zsebedben hordoznád! Attól odébb vagy:)Te mi a francot tettél bármiért is azon kívül, hogy itt keménykedsz?? Menj isten hírével ahová csak akarsz, jó utat!

somosi 2011.04.24. 11:00:25

@Horizont: Úgy látszik te is vak vagy. Vagy csak nem nagyvállalkozsó?

pukancs 2011.04.24. 11:21:29

na szem itt az ideje egy nem fülke- hanem VALÓDI FORRADALOMNAK

Bee-zony 2011.04.24. 20:42:46

@Horizont: „Három kommentem alapján megállapítod, hogy én milyen vagyok és ITÉLKEZEL!!!!!!”
„Három komment”, avagy a 6900 kommented nem kis része, „kis” különbség. „Szép”, hogy te állapítod meg, hogy én hány kommented alapján állapítom meg… Hűha, ez már súlyos, és meg kéne találni, akármennyire messze gurult is.
(Egyébként: ítélkezel – a régi, nyelvédő álamfő előtti nyelvtani szabályok szerint – hosszú í.)
Mi az ítélet, mit ítélkeztem? Hadd tudjam meg én is… Mert az, hogy „ezek szerint”, az levont következtetés, és egyben esetleg megítélés is –, amit továbbra is meg fogok tenni, a kettősmércésekkel szemben is, akik megítélnek másokat, viszont őket ne merje megítélni senki.
Az ítélet, ha valaki arra ítéli saját magát, hogy továbbra is a kárpát-medencei emberszeméttárolóban maradjon, sűrű panaszkodás közepette, hogy de rossz. Maradjon, aki megérdemli.
Ez Spárta, ez Kína, ez… Ja, az. Akinek problémája van a pokollal, annak adott a legegyszerűbb megoldás: ne maradjon ott.

„Te mi a francot tettél bármiért is azon kívül, hogy itt keménykedsz??”
Hibákat követtem el, pl. hogy az életem egy részét aljasokra és hülyékre pazaroltam.
Pedig már kétezer éve ismert tantétel: „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.”

„Menj isten hírével ahová csak akarsz, jó utat!”
Ha nem csak egy ex-miniszterelnök, hanem a nép egyszerű / komplikált fia / lánya is elküld, akkor menni kell – még mielőtt „hálából” meglincselnek, mert osztani mertem az észt.
Megyek Isten hírével (egyistenhívőknek nagy I); elmentem magam.

Horizont 2011.04.24. 21:54:25

@Bee-zony:
Jé már ennyi kommentem van??? Nahát, nahát. Elolvastad az összeset?
Köszönöm, hogy kioktattál helyesírásból, nagyon ritkán szoktam tévedni, de neked sikerült belekötnöd egybe.Na ennél nagyobb örömöd se legyen:))
Menj ha menned kell! Isten (vagy bárki más) áldjon utadon......

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.24. 23:17:42

@Bee-zony: Horizonttal való vitátokba nem szeretnék belefolyni, de én is megyek "Isten hírével" ha minden úgy alakul családostól.
Sajnos relatív túl későn, de ebben a helyzetben még mindig érdemes megpróbálni 40+ évesen.

Horizont 2011.04.25. 12:43:33

@Jani haverja: A vita nem arról szólt, hogy ő helyesli ha elmegy valaki én meg nem, félreértés ne essék:) Én is azt mondom, hogy aki tud menni és van lehetősége az menjen és ha most lennék fiatal(abb) mennék én is. A vita részemről csak a stílusa miatt volt és azért, mert rühellem ha valaki leszarozza azokat akik itthon maradnak bármilyen okból. Bee-zony kollégából hiányzik az emberség honfitársai iránt, de kibújt belőle a kákán is csomót kereső nyelvészke:)))

Jurganov 2011.04.25. 17:54:31

@Jani haverja: bocsi, csak most értem vissza :)
"Én csak akkor rinyálok, ha az általam egyedül fogott nyulat valaki elveszi a falka érdekében"-pont ez a lényege. nincs a hozzáállásoddal gond, csak akkor te se kérj a másik által fogott nyúlból :) vagyis ugyanott tartunk, hogy kimondottan nem vagy csapattag.
az elméleted szerintem kimondottam rossz, hiszen te is elköveted azt a hibát, hogy összemosol egy rendszert és annak esetleges bűnös haszonélvezőit. mint amikor néhányan ordítva szidják a rokkantakat merthogy "hallottak róla", hogy van pár valaki aki nem beteg csak leszázalékoltatta magát. az egész nem erről szól, de nagyon jól meg lehet magyarázni vele az irigységet, pedig akiket én ismerek mindent megadnának, hogy "teljes" életet élhessenek (lássák a színeket, hallják a gyerekük első szavát vagy éppen futhassanak). és igen, jól írtam irigység. ez az amit egyre inkább gerjesztenek az emberekben, ezért mondasz te is olyat, hogy "ne vegyék el tőlem amit ÉN szereztem" és te is odaállsz amikor osztogatnak valamit. persze lehet, hogy pont TE nem, de én még nem láttam olyat aki visszautasította volna a segítségnyújtást. mármint ha tényleg rászorult. hogy a nyulas példánál maradjunk, nem gond ha a más által fogott nyúlból (stb) részesülsz, de ha te fogod akkor az a tied...

Bee-zony 2011.04.26. 01:17:33

@Jani haverja: Szerintem, nincs túl késő, amíg az ember él, csak a kor haladtával ez egyre nehezebb. Szvsz. kb. 5 év alatt be lehet illeszkedni, közben a nyelv megtanulásával.
Van az úgy, hogy menni kell, mert az a kisebbik rossz; még ha nehezebb is, mint maradni, mert a gödör alján maradni, az a legkönnyebb (0 erőfeszítés), csakhogy nem jó.

minimalista 2011.04.26. 13:45:01

@Kartal (rezervált):
Benne voltál a parlamentbe! :)
"Most komolyan, amikor a pótlékok csökkentését megláttam, kiment az erő a lábamból. Mi abból élünk, hogy hétvégén dolgozunk és éjjel dolgozunk. Ha nem, akkor a fizu alig több, mint minimálbér. Ha ezt elveszik, megdöglünk. És ezt kérem szó szerint érteni."

Idézett szó szerint Schiering Gábor! :)

öregember a kocsmából 2011.04.27. 09:09:32

@csak_csendben2: +1

@Horizont: Ti és Ti, te talán tettél valamit???? Várom a kommented arról TE mit tettél azért, hogy rajtad ne élősködjenek és hol fogtál össze és kivel???

Nem tudom hogy ö mit tett vagy mit nem de ö nem is kiabál hogy milyen szar neki mint egyesek akik folyton csak panaszkodnak de ha ténylegesen tenni kell valamit akkor egyből pofa alapálláson van. Lehet hogy neki nincs is összefogásra szüksége mert neki bejött az élet akkor meg mért fogna össze bárkivel is. Ö csak azt mondja hogy nektek akik folyton sírtok az lehet a kiút ha összefogtok de arra elég kicsi az esély lehet hogy ideig óráig sikerülhet de utána ugyanúgy szét is szakadna az összefogás mert a magyar ilyen. Vagy szerinted mi a megoldás a problémáitokra? Mert azt elmondhatom az nem fog menni, hogy ültök a monitor előtt és osztjátok az észt hogy mit és hogyan kéne csinálni és a másik oldal meg azt fogja mondani hogy jé tényleg igazatok van és mostantól úgy lesz ahogy mondjátok ezt már megtanulhattátok volna. De akkor mégis mit kéne szerinted tenni hogy ne szarjanak le.

Horizont 2011.04.27. 18:19:43

@öregember a kocsmából:
Ha öregember lennél akár a kocsmából is, akkor talán bölcs lennél és nem írnál ilyen böszmeséget.
Ha én belepofázok két kommentelő vitájába (lehet minden további nélkül) akkor azért visszaolvasok, hogy képbe legyek és ne égessem magam. Mert akkor tudnád, hogy én soha senkit nem kértem és nem is kérnék számon arról, hogy ki mit tett. Azért se mert egy nagy baromság. Válaszoltam a kommentelőtárs fikázására, mert ő viszont ezt nyomatta vég nélkül. Mint te is! Ócsárolsz mindenkit (engem is) aki szerinted csak sírni tud! Te szerencsétlen a vélemény nyilvánítás nem egyenlő a rinyálással! Mit tettem, mit tettem?? Hát többet mint te az biztos, már csak koromnál fogva is :) Mégis te mire gondoltál mit kéne? Vegyek a feketepiacon egy gépfegyvert és sorozatlövőre állítva törjek be a parlamentbe és használjam?? Vagy gyártsam a Molotov-koktélokat és rakjam be a spejzembe a lekvárok közé és várjak az alkalmas pillanatokra?? Vagy a Faccebookon szervezzem ki az embereket az utcára?? Gondolkozzál már ha tudsz! Mindenkinek tudnia kell, hogy melyik "polcon" van a helye. Na kisembernek kis polcon. A kisembernek egyedül semmi nem megy (még Tenkes kapitányának is volt segítője:D) Az erő csak az összefogásban rejlik. Az pedig sok sok éve erősen hiánycikk minálunk.

süti beállítások módosítása