Skip to content


       Szűrés lista

Se egészség, se bevétel

Tegnap óta van népegészségügyi termékadó (NET), de már most látszik, hogy nagyjából megbukott.
Illetve ha valóban a nép egészségének védelme volt a kormány célja, akkor talán részleges lesz a siker, viszont a valószínűbbnek tűnő 20-30 milliárdos pénzbeszedés nem jön össze, mert a gyártók sem hülyék, és egy multinak nehezebb kokit adni, mint az EU-nak.

A legtöbben új receptekkel igyekeznek elkerülni az adófizetést: 1%-ra/alá csökkentik, vagyis adómentes sávba viszik le a rágcsálnivalók sótartalmát.

Ez a chipseknél, sós magvaknál viszonylag egyszerűen megoldható, viszont vannak olyan cégek és termékek, amelyeknek nincs egérút.

"Csak néhány termék esetében van lehetőség az összetétel megváltoztatására úgy, hogy az ne menjen a minőség és az élvezeti érték rovására, ezek is inkább szezonális termékek. A tejcsokoládé esetében nyilvánvalóan nincsen erre mód." – mondja Sánta Sándor, a Bonbonetti ügyvezetője.

Vannak olyan cégek is, amik már döntöttek az új lépésekről: "A chipsadó miatt másfélszeresére fog nőni a ropink ára, emiatt kénytelenek leszünk bevezetni egy új típust is. Ezen kívül se lesz só, belül is alig, igazából már nem is nevezném ropinak." – számolt be az Indexnek a terveiről az egyik sós snacket gyártó hazai cég üzemvezetője.

Az Unilever évek óta folyamatosan csökkenti termékeinek, főleg levesporainak sótartalmát, és vállalta, hogy 2012 végéig 15 százalékkal vesz vissza a sótartalomból, a Delikát8 ételízesítő esetében azonban tehetetlen. "Ez gyakorlatilag egy finom fűszerekkel dúsított sópótló termék. Ilyenkor merül fel az az ellentmondás, hogy a sópótló funkcióval rendelkező ételízesítő adóköteles, a só maga viszont nem."hívta fel a figyelmet Molnár Kálmán kommunikációs igazgató.

Hasonló ellentmondások abból is fakadnak, hogy a törvény csak az előre csomagolt termékekre vonatkozik.

Bélai Krisztina, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára rámutatott: "Mindebből az következik, hogy a jellemzően olcsóbb és gyengébb minőségű ömlesztett szaloncukor nem esik a jogszabály hatálya alá, míg a jó minőségű és prémium csomagolt szaloncukrok adókötelesek lesznek. Ezáltal az árérzékeny fogyasztókat a gyengébb minőségű, olcsóbb termékek felé tereli a törvény. Ennél a pontnál sem világos a népegészségügyi cél."

Ángyai Szabó Gábor, a Chio vállalati kapcsolatok és piackutatási koordinátora szerint is igazságtalan, hogy adómentes például a kimért földimogyoró vagy a pogácsa, a csomagolt földimogyoró és a sajtos sós pálcika viszont nem.

Emellett felhívta egy egy nagyon fontos dologra is a figyelmet: a NET okozta egészségügyi kockázatra.

"- A sóra, az édességek esetében pedig a cukorra megállapított határértékek arra ösztönzik a gyártókat, hogy mesterséges ízfokozókat, édesítőszereket használjanak, ezért várható, hogy a törvénynek köszönhetően emelkedik majd ezen adalékanyagok hazai felhasználása. A Chio egy nemzetközi vállalatcsoport része, ahol a mesterséges ízfokozók használatát megszüntettük, és nem is lehetséges visszalépés ilyen irányba. Sajnos további versenyhátrányt jelenthet a számunkra, ha más gyártók nem így gondolkodnak majd."

Ugyanerről beszélt Kiss Gáborné, a Magyar Üdítőgyártók Szövetségének titkára is, hisz bár a piacvezető üdítőitalok, és energiaitalok esetében kizárt mindenfajta receptmódosítás, mert azok összetevőit a magyar jogszabály miatt aligha módosítják, viszont a hazai üdítőitalgyártók bármikor változtathatnak.
"Ezt meg lehet oldani nagyon gyorsan, mert csak kóstoltató próbák kellenek. Ami ennek a nagyobb veszélye, hogy esetleg a mesterséges édesítőszerekkel pótolják a cukrot, aminek hatásai felvetik az egészségügyi kockázatot"
mondta.

Több mesterséges adalékanyag, több rákos és/vagy egyéb megbetegedés évekkel később.....csodás!

De legalább a munkahelyek miatt nem kell aggódni.

A kis cégek az adóemelés miatt várható bevételkiesés miatt elbocsátásokra készülnek (egy júniusi felmérés miatt nagyjából 2000 embert veszítheti el a munkáját), a Chio pedig bejelentette, hogy nem fektet be Magyarországon.

"Német tulajdonosaink a chipsadóról értesülve még júniusban úgy döntöttek, hogy sem a tervezett popcorn gyártósort, sem a mogyorós termékek gyártócsarnokát nem Magyarországra telepítik."

Tehát számottevő pénz nem fog befolyni a dologból, munkahelyek szűnnek meg, újak létesítése marad el, de legalább lesznek majd ízetlenebb és egészségtelenebb termékeink.

Megérte?

Címkék: gazdaság fidesz egészségügy abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr123197185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2011.09.02. 11:07:38

Mondjuk én speciel a ropiról mindig lekapargatom az öklömnyi sódarabokat, tehát ebből a szempontból jó. Az hogy a belsejében lévő só csökkentése min változtat majd, nem tudom. :)

Ettől függetlenül ez is ugyanolyan dilettáns és átgondolatlan törvény mint a tisztelt vezetőség összes eddigi döntése. Legfőképp az hogy a kimértekre nem vonatkozik.

dr. Aullah 2011.09.02. 11:16:15

Hogy is volt, amikor megnövelték hirtelen a benzin árát nagyon sokkal, aztán a várt bevételnek a tört része lesz csak?

Ez már megint egy átgondolatlan döntést.
Tegnap néztem ezt a hírt a hidaróban:
-Chips egy ízetlen szar lesz.
-Energiaitalokból kiveszik a koffeint... na most én nem vagyok kémikus, de szerintem a koffein volt, amitől energiára kapott az ember. Persze mondták, hogy olyan mesterséges anyagokkal (ehh) helyettesítik, hogy nem fogjuk észrevenni a különbséget. Ahha.
Aztán mondta valamelyik ilyen termékgyártó, akik változtatnak a recepten, hogy NEM AZÉRT VÁLTOZTATNAK, HOGY ELKERÜLJÉK AZ ADÓT, HANEM HOGY A TÖRVÉNY ELÉRJE A CÉLJÁT: EGÉSZSÉGESEBBEN ÉLJÜNK! Na itt majdnem leborultam a székről.
Meg volt még valami fityiszes csávó, akit kérdeztek, hogy mi a válasza arra, hogy mindenki ki akarja kerülni az adót és ezzel nem fogják elérni a várt bevételt. Erre valami olyasmit mondott, hogy várhatóan nem fog csökkeni, mert még el sem kezdték beszedni... szóval valami hülyeséget mondott.

Szóval a várt plusz bevétel biztos nem lesz meg, cserébe ehetetlen szarokat fognak árulni. Mondjuk én eddig is csak nagyon ritkán ittam kolát, néha etten egy kis sajtos izét, nem tudom mi az. Engem eddig sem érintett.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.02. 11:18:39

Csiba Gábor, az egyik ötletgazda:

"A felvetésre, miszerint sajtóhírek szerint a chipsadó miatt munkahelyek szűnhetnek meg, illetve beruházásoktól eshet el az ország, a miskolci kórházigazgató kijelentette: a többletterhek eleinte valóban hullámvölgyet okozhatnak, azonban később a termelési és a beruházási volumen is visszatér az eredeti szintre. „Egészségügyben gondolkodó emberként ugyanakkor az egészségnyereséget kell néznem" – folytatta. Ha a gyártók egészségesebb termékeket gyártanak, kevesebb lesz a beteg ember, csökken az egészségügy terheltsége, következésképp kevesebbet kell fordítani az ellátásra is – magyarázta."
www.hirado.hu/Hirek/2011/09/02/10/Csipszado_ket_harom_ev_mulva_erzekelheto_javulas_.aspx

Viktus 2011.09.02. 11:19:25

Nem tudom mit várnak ezektől ... a jövedéki adó növelés sem sok csodát fog hozni sőt max. a fekete piac növekszik.

Viktus 2011.09.02. 11:20:38

A nógrádi ropi meg ilyen kis magyar cégek pedig húzhatják le a rolót még több közmunkás jelölt lesz. Bravo

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.09.02. 11:20:50

Alapvetően a gondolat nem lenne rossz, hiszen nem kell az ilyen dolgokat enni. De itt is a pénzben reménykednek, ami nem nagyon lesz. Mindegy, én betáraztam egy karton energiaitallal, szerintem erre az évre elég lesz annyi, jövőre meg majd nem iszom.

koho 2011.09.02. 11:21:01

Nem tudom, de ezek a szarok, azért eddig sem voltak túl egészségesek,nem?
Úgy beszélnek ezekről a dolgokról, mintha vitaminok lettek volna eddig...

Amúgy az adó egy nagy faszság, az tény.

Etilcsoport 2011.09.02. 11:21:16

Sebaj, majd amikor hazalatogatok, a cseh sorok melle a cseh csipszeket is bepakolom.
Ja, meg a mindenfele papiromat, hogy vezethetem a kulfoldi ceges autot, de ez egy masik sztori...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.09.02. 11:23:27

@laspalmas: Akár igaz is lehet, kérdés, hogy így lesz-e. Jobb híjján reménykedem. Mondjuk ez a Csiba se egy normális ember, de néha vannak jó ötletei. (néha)

ddrum77 2011.09.02. 11:24:43

A nógrádi az etalon, remélem nem változik az ÍZ!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.09.02. 11:25:56

Lassan mondom, hogy mindenki megértse: HA-TÁS-VIZS-GÁ-LAT!

Imádnivaló az az egyszerűség, ahogy felszorozzák a tényszámokat valami fix értékkel vagy százalékos kulccsal (ld. bármilyen adóváltozás az utóbbi időben), amit éppen a lobbi hagy nekik, és közben azt hiszik, hogy az emberek, a cégek és úgy egyáltalán a világ nem fog erre semmit reagálni. A sótlan ropi biztos, hogy idővel csökkenti majd a kórházi kiadásokat (már ha az emberek nem pótolják a sót az egyébként eszerint adómentes kilós sóból, vagy nem indítanak be egy házi ropigyárat), tehát lehetne ez népegészségügyileg előremutató, de akkor reálisan kéne tervezni az adóbevételeket mellé, úgy a mostani kalkuláció harmadát-negyedét. A mesterséges adalékokról meg annyit, hogy éppen az sem lenne baj, ha az egész rágcsaipart elnyelné a kénköves pokol; nyalánkságnak időnként megteszi, de a mozis popcornkultusz meg a tévé előtti chipszabálás is egy felesleges függőségi tevékenység, nyugodtan el lehetne hagyni.

Szóval az ember nem hülye (ennyire, talán...), nem fog drágább, de íztelenebb ropit venni, és akkor megint ott tartunk, hogy "Ha a lakosság nem akar fogyasztani, nem baj - mondta a miniszterelnök". Nem akar sótlan ropit enni drágábban, az igaz...

dr. Aullah 2011.09.02. 11:26:38

Ha tényleg azt akarnák, hogy egészségesebben éljünk, akkor csökkentenék az egészséges kaják adóját. De nem ez a helyzet. Ők PÉNZT akarnak. Pénz nem lesz, cserébe még szarabb lesz az emberek életkörülménye. Gratulálok.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.09.02. 11:26:39

Ez egy tipikus fideszes alkotás: jó ötlet, amatőr, pancser és dilettáns módon megcsinálva, miközben ezekre a hátulütőkre már mindenki az elején figyelmeztetett, de az ellenérveket/javaslatokat nagy arccal lesöpörték.
(kezdve ott, hogy a legegészségtelenebb zsír kimaradt,ugye...)

Azért:
"igazságtalan, hogy adómentes például a kimért földimogyoró vagy a pogácsa, a csomagolt földimogyoró és a sajtos sós pálcika viszont nem."

Nagyon is jó, hogy nem csomagoltok minden szem mogyorót külön krva drága zacskóba, ahogy az kezd elterjedni. Majd lesz ömlesztett minőségi szaloncukor is, és csökken a hulladék pár tonnával. (Persze ugyanezt a csomagolóanyagok termékdíjának növelésével sokkal egyszerűbben el lehetne érni...)

anarcho78 2011.09.02. 11:30:24

Nem értem, miért kell a többletadó csomagolásba belerejteni az egészség szót, mint jolly jokert. Ki a fene hiszi el, hogy az adósságban vergődő kormány majd pont a mi egészségi állapotunkkal kezd el foglalkozni a mai helyzetben? Kell neki a pénz és kész! Ilyen adó, olyan adó, álljon a sarkára, jelentse ki, hogy emberek szarban vagyunk, mindenki adjon 5000 Ft-ot havonta, hogy talpraálljon az ország. Abba kéne már hagyni a köntörfalazást és...

A chipsadóval is majd a határmenti boltok járnak jól és legalább az aluljárókban paprikát, uborkát feketén árulók télen chipset, vegetát, csokiskekszet adhatnak el a szegény egészséges magyaroknak.

Jurganov 2011.09.02. 11:31:19

miután feltételezem, hogy a parlamentben levők nem hülyék-így felmerül bennem a kérdés, hogy mi lehetett a célja ennek a törvénynek. az egészséges életmód biztosan nem, talán a pénz, de arra ir lehetett számítani, hogy megpróbálnak kibújni a fizetés alól, szal nem értem...a multik elzavarásának egy ravasz formáját láthatjuk éppen?

Etilcsoport 2011.09.02. 11:31:41

@laspalmas:
Mekkora idiotak... amugy valaki tud mondani egy olyan adonemet az utobbi 10 evbol (emutnyocev included) ami hozta a tervezett adobevetelt Magyarorszagon? Tenyleg erdekelne.

A mesterseges adalekanyagokrol anyam egy kollegaja jut eszembe, aki a Coraban (de lehetne ez barmelyik) evekkel ezelott azzal a cimszoval mondott fel:

"B*meg, cukrasz vagyok, nem vegyesz!"
Boldogga tesz a tudat, hogy ezek utan meg kevesbe tudjuk majd, hogy mit eszunk.

BékiPeti · http://kiberloves.blogspot.com 2011.09.02. 11:32:32

Még jó, hogy kicsi az ország, közel a határ. Most már nem csak eurós melóért, adathordozóért, benzinért és ruháért járunk majd a szomszédba, hanem ételízesítőért és rágcsáért is.
Magyarország lassan már csak lakóhely lesz, fogyasztani és termelni mindenki külföldre megy majd.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.09.02. 11:43:02

@laspalmas: szóval eszerint a kretén fasz szerint a csipszektől beteg a magyar? Anyám borogass bazmeg.

Minsz 2011.09.02. 11:44:18

Lesz itt munkahelyteremtés: Fellendül a bevásárlóturizmus, szükség lesz sofőrökre, akik kisbuszokkal viszik a népet bevásárolni külföldre (esetleg a mikrobusz értékesítés is fellendül egy kicsit). Szükség lesz értékesítőkre, akik az ismerősöknek szórják a finomabb és olcsóbb külföldi rágcsálnivalót. Ha meg már kint jár, akkor hoz mást is, és a piacon fogja árulni, így fellendül a piacozás is.
Csak az a baj ezzel, hogy ebből nem lesz bevétele az államnak, vagyis adtak a szarnak egy pofont.

valójábannemberci 2011.09.02. 11:58:58

És a fehér kenyeret mikor szándékoznak megadóztatni? Sóban, szénhidrátban gazdag, és az agyonfinomított liszt miatt még az extra tápanyagokat is kirostálták belőle...
Ja, hogy nemzeti kincs, hogy a Nemzet Kenyere is fehér kenyér? Tabukat nem bántunk, mi?

zrobasé 2011.09.02. 12:00:47

"adócsökkentés kell és a gazdaság beindul" ugye,ugye az eeemúúúútnyóóóóócéééév...
namármost, valaki számolja már össze, hogy az elmúlt másfél évben hogy alakult az adócsökkentés vs. adóemelés mérlegjátszma...

molaris 2011.09.02. 12:02:51

A cukorra és sóra is vetnek ki plusz adót??

bundi124 2011.09.02. 12:08:17

Az várható volt, hogy nem jön be az a bevétel. De ha észrevettétek ez még mindig a húzd meg - ereszd meg politikája.

Ami duplán rossz, hogy a cigók a segélyosztáskor ezekből a termékekből vásárolnak be 2-3 napig. Tehát azokon csapódnak le az egészségtelen táplálkozás hatásai, akik egy vasat se fizettek be a kasszába.

Jobban jártunk volna inkább egy sávos TB-vel.

Az külön izgalmas, hogy a kilós só nem tartozik bele. A zsír meg a meki miatt nem tartozik bele.

Ironfist 2011.09.02. 12:13:32

Azt meg ne feledjük el, hogy ez eredetileg hamburgeradó volt, aztán mi lett belőle? Állambácsi még támogatja is új mekdónáccok építéseit. Mi van? Erősebb volt a hamburgerlobbi, fideszes férgek?
Meg Orbánnak a "Jön egy pár új adó" felkiáltással kilátásba helyezett dohányadóját elhiszi még valaki? Miután két pofára vigyorogva, és két zsebet telitömve böfögték bele a kamerába, hogy azért nem basztatják a dohányárukat, mert a dohánylobbi erősebb volt? Kvázi bevallotta, hogy igen, meg lettek vesztegetve?

bundi124 2011.09.02. 12:18:36

Egyébként a helyes megoldás az lett volna, ha az egészséges ételek/termékek ÁFA-ját csökkentik, csak hát akkor hogy lesz bevétel.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.02. 12:32:16

A cégek és képviseletek nyilatkozata inkább csak rinyálás, mert ugye a díjat először a gyártónak kell befizetni, ami plusz adminisztráció meg bürokrácia. Pl. aki eddig árérzékeny volt, s nem vett prémium szaloncukrot, az szerintem ezután se fog. Meg hogy a sima só miért nem adóköteles, lol: az alapanyag, és azt úgy adagolja az ember, ahogy szeretné, nem más határozta meg. A Delikát meg sajnos belesik, de szerintem jól teszik, ha bevállalják ezt az áldozatot.

Amitől igazán félnek, az az, hogy a verseny miatt hátrányba kerülnek a konkurenciával szemben - csak azt felejtik el, hogy ők is ugyanúgy beleesnek ebbe a történetbe, mert a külföldről behozatott édességeket is meg lesznek adóztatva az exportőr/forgalmazó által.

A Chio elmaradt beruházása viszont fájó pont, de reméljük hogy összességében pozitívra jön ki az akció bevétele...

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.02. 12:35:57

@Ironfist: Hallottam híreket, hogy a láncok is meg fogják kapni a magukét, szóval nem kell félni.
A "hamburgeradó" szót meg külföldről vették át, mert ott is eredetileg ezzel indítottak a tervezet kialakításakor.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.09.02. 12:37:33

Sebaj, apam kolaval meg Lee farmerrel villogott anyamnak a 70es evek vegen, az unokaja meg majd csempeszett sos ropival fog a kiscsajoknak...

Ironfist 2011.09.02. 12:39:28

@bulvármédiás =>:
"Hallottam híreket, hogy a láncok is meg fogják kapni a magukét, szóval nem kell félni."

Csak pletykák. Ne aggódj, a lobbi úgyis erősebb lesz! Mellesleg, ha igaz is, per pillanat támogatva vannak az új mekik.

"A "hamburgeradó" szót meg külföldről vették át, mert ott is eredetileg ezzel indítottak a tervezet kialakításakor. "

Lehet, de először azt kommunikálták a zembereknek, hogy a hamburgert fogják megadóztatni.

"a külföldről behozatott édességeket is meg lesznek adóztatva "

Ja, a nagykereskedőké, de aki határmellett él, eztán már nem csak benzinért fog külföldre járni ;)

zrobasé 2011.09.02. 12:43:39

@Ironfist: már rég nem csak benzinért érdemes átmenni a határon túlra...egy nagybevásárlás is simán pluszba jön ki...ezzel is csak egy jó nagyot rúgunk a hanyat nyugatba (ausztria)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.02. 12:46:03

@Ironfist: A bevásárlóturizmus ellen nem lehet mit tenni, max. vámokkal meg határellenőrzés ismételt bevezetésével. De ez ugye ellenkezik az EU elveivel, meg szvsz többet veszítenénk vele.

Amúgy ez egyáltalán nem magyar sajátosság, mert pl. az osztrákok ide jönnek cigit venni, hajat vágatni meg fogorvosnál kezeltetni a bajukat, ja, meg amikor Svájcban magas volt a frank árfolyam, akkor sokan mentek át a környező országokba bevásárolni.

bundi124 2011.09.02. 12:55:16

@bulvármédiás =>: Számolni kéne, akkor nem írnál ilyet.

A plusz adminisztráció és egyéb kacsolódó költségek jobban terhelik a terméket, mint az adó magában.

A Chiónak volt mire fogni, mert a gyártáshoz kapcsolódó költségeket nem érinti ez az adó.
A lényeg, hogy egyfajta plusz adó, amit simán továbblöknek a fogyasztók felé. Aki eddig márkásat vett, az nem veszi meg a szart ez után sem.

Sima só, sima cukor: úgy adagolja, ahogy akarja. A termékek közül is azt veszi meg amelyiket akarja. Akkor miről beszélünk?

A versenyhátrány akkor jön ki, amikor a kicsi beszállító az adóra hivatkozva árat akar emelni és a multi meg nem hagyja, mert akkor nem nála esik be az a plusz adó.

Apafarkas 2011.09.02. 13:02:40

Egyrészt, ha nem értitek miér tjó ez, akkor óvatosak legyetek, mert hamar a NER-en kívül találjátok magatokat...

Amúgy meg ha valakit érdekel, tudok okosba,nagy tételbe originál szlovák redbullt és csipszet szerezni.
Írjon, akit érdekel, jelige: "megoldjuk okosba"

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.09.02. 13:12:23

@Ironfist:
"Miután két pofára vigyorogva, és két zsebet telitömve böfögték bele a kamerába, hogy azért nem basztatják a dohányárukat, mert a dohánylobbi erősebb volt? Kvázi bevallotta, hogy igen, meg lettek vesztegetve?"

Gyakorlatilag ez történt, igen.

Ez a chipsadó a halott kisgazdák bosszúja a sírból.

Gontar 2011.09.02. 13:18:32

@bulvármédiás =>: "Amitől igazán félnek, az az, hogy a verseny miatt hátrányba kerülnek a konkurenciával szemben - csak azt felejtik el, hogy ők is ugyanúgy beleesnek ebbe a történetbe, mert a külföldről behozatott édességeket is meg lesznek adóztatva az exportőr/forgalmazó által."

Jogos a félelmük. Exportőr/forgalamzó cégek majd gyakrabban mennek "csődbe" - lesznek ilyen "projektcégek" (mint az építőiparban): terítik a külföldről behozott, chipsadó köteles cuccot az eddigi áron annélkül, hogy befizetnének a chispadót, azt ha szorul a hurok becsődölnek/megszűnnek jogutód nélkül (különben is, svájcban / jamaikán lesznek bejegyezve a projektcégek tulajdonos cégei) - és megalakul a chipsterítő 2 Kft.. :-D De a Magyar gyártók nem tudnak élni ezzel, hiszen ők ITT gyártanak (gyártanának).... A zsészedésen felül (ami amúgy sem fog bejönni) szvsz ez egy újabb lépés a hazai TERMELŐ áagaztok megmaradt csökevényeinek ellehetetlenítésére... A 2000 megszűnő munkahely enyhén szólva alábecsült adat: Ismerem az egyik közepes hazai fűszer (és egyéb ilyesmi) gyártó céget - csak ők csak jövőre többszáz embert KÉNYTELEN kirúgni. Kiszámolták, hogy a jelenlegi forgalmuk mellett ez az adó számukra 2 milliárd!!!! HUF befizetendő adót jelent. Azt is kiszámolták, hogy az ágazatukban körülbelül 55-65 EZER munkahely fog megszűnni 3 éven belül ezt miatt... Én ennek a számításnak jobban hiszek. :-) Egyébként ők úgy fogják megoldani, hogy 3-4 éves távlatban TELJESEN kiköltöznek Szlovákiába gyártósorostul, mindenestül...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.09.02. 13:18:54

@Lastres: Nagyon is jó, hogy nem csomagoltok minden szem mogyorót külön krva drága zacskóba, ahogy az kezd elterjedni. Majd lesz ömlesztett minőségi szaloncukor is, és csökken a hulladék pár tonnával. (Persze ugyanezt a csomagolóanyagok termékdíjának növelésével sokkal egyszerűbben el lehetne érni...) Ne adj ötleteket nekik, mert meglépik. Persze ez sem lenne megszorítás. Pedig végre kiállhatnának elénk az mondani, "mi érted szorítunk meg, nem ellened." Szóljonmár nekik valaki, hogy a saját szavazóikat hülyének nézhetik még egy darabig, de vannak akiket nem.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.09.02. 13:30:13

@bulvármédiás =>: Lézer Jani böfögte bele a kamerába, hogy hamburgeradó lesz, csak nem lehetett a hamburgerláncokat megvágni, mivel 100szor egézségesebb ételeket csinálnak, mint a nemzeti népétkeztetés az iskoláknak és óvodáknak. Az meg már milyen ciki lett volna, ha a láncokat büntetjük, a népkonyhákat pedig nem. Lézer Janika nekifutásból rúgta tökön magát az adójavaslata első változatával. A különböző blogokon (Egyenlítő TV, Varánusz, Örülünk Vincent, Vastagbőr) ki is tárgyalták már.

vontod75 2011.09.02. 13:44:54

Ha annyira az egészséges életmód lenne a cél, akkor heti 5*2 óra testnevelést tennék kötelezővé az általános/közép/főiskolákon+egyetemeken+a munkahelyeken reggeli torna lenne...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.02. 13:48:37

2,5 éves komment Feriékről, de ma is megállja a helyét:

"derelyegrádi szellem 2009.02.18. 17:55:05
@belzebubó:

Akkor ki kell baszni a csapatépítésre is 1870 % adót, be kell rá tervezni 30 milliárd bevételt, erre a 30 milliárdra 33 milliárd kiadást, aztán ha egyáltalán nem megy senki csapatépíteni (amire látok esélyt) akkor van mingyá' egy 33 milliárdos luk a költségvetésben.

Ők így szokták. "

Kabbe (törölt) 2011.09.02. 13:48:38

most mégh CSAK chipsadó....de mikor nyúlnak a megtakarításainkhoz?

Ha a lakosság nem akar fogyasztani, nem baj - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: akkor az államnak azon kell gondolkodnia, hogy a megtakarításokból hogyan lehet bevétele.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.02. 13:50:05

@vontod75:

lemaradtál, ezen már dolgoznak, ami nem is baj, viszonyt anyunapun nem segít, ezért nekik NET :)

elektromotor 2011.09.02. 13:53:12

@Kabbe: Ezt nem merik megtenni, mert a nép elkezdi kiszedni a pénzét, a takarékból, és lesz egy rahedli postabankunk! nem ilyen egyszerű a téma!

bundi124 2011.09.02. 14:03:02

@elektromotor: Az érdekes lenne. Cigányoknak dupla gyakorisággal beindulna a rablás, ill. az emberek elköltenék 1-2 hónap alatt. Legalább beindulna a gazdaság. Én special aranyat vennék, az nem látszik, ha a nevemen van.

elektromotor 2011.09.02. 14:10:27

@bundi124: Ment is lefelé az ára! Vagy frankot kellett volna, amikor még olcsó volt! Érdekes lesz ha elkezdik majd átváltani azt is más valutára!

Kabbe (törölt) 2011.09.02. 14:12:34

@elektromotor:

és azt ki várja meg, hogy meg merik-e tenni....én ugyan nem
(ilyenkor örülök nagyon, hogy az egyik testvérem a hanyatló nyugaton él)

bundi124 2011.09.02. 14:16:31

@elektromotor: Arannyal foglalkozom 5 éve. Annyira ment le, amennyire a befektetők realizálták a nyereséget.

fotofabrik 2011.09.02. 14:45:00

íztelen = nincs íze
ízetlen = tréfa

2011.09.02. 14:47:26

Szerintem a hülyeséget kellene megadóztatni. Mindig elgondolkoztam, mi viszi rá embereket ezeknek a termékeknek a fogyasztására. Miért kell só pótlót használni? Ezek a semmire nem való csipszek mégis milyen alkalomból veszenek ilyet az emberek?Ezek eddig sem voltak olcsók, és aki eddig megvette azután is ki fogja tudni fizetni, úgy hogy én annyira nem aggődnék miatta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.02. 14:53:36

A Totális Dilettantizmus Kormányának újabb dilettáns intézkedése, és ennek hatása. Ki csodálkozik még ezen?

Marcellusca 2011.09.02. 14:54:08

@laspalmas: Nekem meg erről egy "bölcselet" jut eszembe:
- Mi a különbség a keleti és a nyugati gyógyítás között?
- A nyugati fenntartja a (valamely) betegséget, hogy legyen miért igénybe venni, míg a keleti valóban gyógyítani akar.

Marcellusca 2011.09.02. 14:59:49

@Aullah: Persze, hogy pénz kell, hiszen Matolcsy-né férje (nem) kicsit elszámolta magát.
Bíztak a belső kereslet növekedésében - mitől, mikor a kisjövedelműek fizuja csak csökkent az egykulcsos SZJA-val?
Részben a fenti ok miatt, részben a nagggyon f@sza törvényeik/rendeleteik miatt csökkent a befektetési hajlam, minek következménye a vártnál alacsonyabb GDP.

Szóval, köll a lóvé, de naggggyon! :(

Alapvető élelmiszer 2011.09.02. 15:06:32

@Zka: Ja. Nekem más is eszembe jutott, csak ez az a Csiba Gábor, aki fel volt háborodva, amikor a megyei kórházban a tűzoltók szétfeszítették a liftet, mert bennragadt egy életveszélyes beteg. (www.origo.hu/itthon/20110407-elet-es-halal-kozt-lebeg-a-magat-fobe-lovo-rendor.html)

Ja de igen... Borsodban továbbra is csak a sör a világos...

Marcellusca 2011.09.02. 15:09:43

@Rufus78: És a vártnál kisebb forgalom, azaz beszedett chips-adó miatt majd megint jöhet az ötletelés, hogy honnan kellene még pénzt legombolni az emberekről.

Nem vagyok egy chips és rágcsa-függő, de kérdem: Ha ezek elvesztik a lényegüket, amiért vásárolják az emberek, akkor miért vegyék továbbra is? Azaz az ízetlen sz@rokat nem fogják venni.

Lehet, nem fog bejönni az X*Y%, mint bevétel?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.09.02. 15:15:29

@Marcellusca: Volt egy időszakban energiaszegény chio chips, azzal mi lett? Gondolom nem kellett a kutyának se, ezért ment a süllyesztőbe. Lehet, hogy visszajön, mert olcsóbb?
Sebaj, lesz nálunk olyan, mint amit anno az angoloknál láttam: 85% zsírmentes sonka stb.

Viktus 2011.09.02. 16:06:16

@Frengi:

Te igen sok adót fizetnél , mert párját ritkítóan hülye vagy. Éppen az a vicc, hogy a természetes anyagokat büntetik, majd most mindenféle szarral igyekeznek pótolni a sót, cukrot, koffeint ...

Marcellusca 2011.09.02. 16:19:05

@Tzimisce: Ja, ja. (Asszem) Chio v. Lays Chips Light. Nekem ízlett. :D
Az valóban nem volt (annyira) zsíros/olajos és sós.
Már egy jóideje nem találok én sem.
A jelenlegieket meg nem nagyon chips-em. :DDD

tudi 2011.09.02. 16:38:55

Az elején még valami Hamburger adóról volt szó, ahhoz képest az kimarad belőle, de más nem. Amúgy meg az adalékanyagok mennyivel egészségesebbek, mint maga a só. Ezzel nem lehet egészséges életmódra "nevelni" azt az iskolában, óvodában kell elkezdeni. Nem hülye adóztatással.

szaktatar 2011.09.02. 16:47:34

"Ángyai Szabó Gábor, a Chio vállalati kapcsolatok és piackutatási koordinátora szerint is igazságtalan, hogy adómentes például a kimért földimogyoró vagy a pogácsa, a csomagolt földimogyoró és a sajtos sós pálcika viszont nem."

gyártsanak kimért csipszeket, ropikat.

bandika gazdája 2011.09.02. 16:52:13

Amúgy a 28 800 közmunkabérből kurvára lehet egészségesen táplálkozni! Három év múlva láthatjuk az eredményt igaz, Csiba G.?

Sátán meg a Jocó 2011.09.02. 16:52:54

"Több mesterséges adalékanyag, több rákos és/vagy egyéb megbetegedés évekkel később.....csodás!"

Marha egyszerű. Nem kell zabálni ezeket a sz@rokat.

"Megérte?"
Igen. Semmi szükség ilyen vegyipari termékek előállítására. A kormányzatnak ehelyett inkább az egészségesebb élelmiszerek gyártását kellene támogatnia! Hazai zöldség/gyümölcs/tej/húsfeldogozást!

^...mondatja velem igazságérzetem, aztán rájövök, hogy a kezem a bilibe lóg, hisz tudom, csak a kutya lett más, a lánc ugyanaz maradt: az itteni végrehajtó hatalomnak érdeke Mo. teljes leépítése, nehogy már Európa egyik éléskamrája virágozzék. Importáljuk a krumplit is, b@ssza meg!

nigel 2011.09.02. 17:08:28

Hihetetlen, hogy mennyire pökhendi, ostoba barmok kerültek megint döntéshozói pozícióba. Ha a lóvé beszedés a cél, akkor legalább találjanak már ki valamilyen hihető fedősztorit, mert ez a "zemberek egészségének a védelme" duma kurva átlátszó. Amennyiben tényleg ez lett volna a cél, akkor esetleg le kellett volna vinni a sportszerek, kondibérletek, uszodabérletek ÁFA tartalmát, Vagy esetleg az üdülési csekk mintájára be lehetett volna vezetni a cafetéria rendszerbe a sport kártyát, amit a cégek a dolgozóinak adhattak volna, amivel pl. ingyen lehetne uszodába, fitnesz terembe járni. De nem Ők inkább belehazudtak (megint) a pofánkba, hogy nem sarcolnak, hanem egészséget védenek. (ma vettem egy karton HELL-t , úgyhogy be lehet kapni, bő nyállal, szűk szájjal)

nigel 2011.09.02. 17:11:00

Egyébként, egy kis adalék, hogy mennyire szakmai az anyag:

egy doboz energiaital koffein tartalma 80 mg
egy bögre tea koffein tartalma 80-100 mg
1 csésze fekete kávé koffein tartalma 150 mg

galoooshka 2011.09.02. 18:11:51

Elmesélnék a tisztelt közönségnek egy bájos kis sztorit, nem másodkézből ám, velem esett meg minap...
Aug.31-én, mint tudjuk az un."hatályba lépés" előtt 1 azaz egy nappal betoppantam a kisboltba (belváros, frekventált helyen), energiaital vételi szándékkal...Nézem az árakat, mondom az eladónak én, a felettébb tudatos vásárló, hogy ugyan nem a HOLNAPI történések befolyásolják-e itt a tegnapihoz képest feltűnő különbséget...Mire a válasz az volt, ha már ilyen szemfüles vagyok, megkapom TEGNAPI áron.
Ezt csak hogy sejtse mindenki, hogy a kereskedőket mennyire is érdekli, hogy " a raktáron levő készletet nem érinti a változás"...
Ja és persze: Ne a zemberekkel fizettessék meg! :)

dr. Aullah 2011.09.02. 18:18:28

@galoooshka: Nem kellett volna ott vásárolnod ezek után. Ilyen helyre nem szabad menni, ahol átbasszák az embert.

Horizont 2011.09.02. 18:24:52

Van-e ebben az országban valaki aki elhiszi, hogy a kormány az egészségünkért aggódik?? Attól félek, hogy sokan elhiszik, hogy mennyire óvnak minket. Nevetséges! Orbánék magasról nagy ívben szarnak arra, hogy ki mit, mennyire egészségeset eszik. Ez csak egy adó aminek adtak egy hangzatos nevet és egy még hangzatosabb magyarázatot.(szerintük) Az alapötlet persze nem ördögtől való. Igen egészségesebben kéne élnünk! Ahhoz viszont JÓL kéne élnünk! Lelkileg is! Az meg nem megy itt már majd' 20 éve! És ha lelkileg nem vagyunk jól akkor testileg se leszünk jól egy idő múlva!Lehet élni chips meg ropi nélkül is. De ha ésszel eszi az ember nem betegszik meg tőle. Minden mástól viszont nagyon. A rengeteg gyógyszertől, nyugtatótól, kedélyjavítóktól, antidepresszánsoktól!! Mondjuk ha csak az olcsó párizsit eszi, veszi, ha az olcsó kenyérre futja a teljes kiőrlésű helyett, ha nem tud venni gyümölcsöt, zöldséget, ha csak csirke far-hátra futja stb.stb. És ha nem lehet egészségügyi szűrésekre járni megelőzés szempontjából.
A Fidesz nagy mestere a kommunikációnak abban a sajátos stílusban ami Orbánra és siserehadára jellemző (volt régen is)! Ebben tagadhatatlanul jobbak mint Fletóék voltak. De én erre nem lennék büszke a helyükben - és sok másra sem....

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.09.02. 18:36:38

Tegnap Lengyelországban (átszámítva) 100Forintért (!!!) mérték az ecuadori banánt kedvenc boltomban. Ugyanott Carlsberg 0.5l sör 140Ft. Tojás 210Ft/10db. Milka 100g 170Ft. Zubrowka 0.5l 1200Ft. Szeletelt pulykasonka 200g 280Ft. Eidami sajt 300g 350Ft. Energiaital 70Ft. Chillis tortillachips 250g 180Ft...

Viszonteladókat keresek.. :)

galoooshka 2011.09.02. 18:41:45

@Aullah: Azt basszák át, aki hagyja.Annyiért nem is vettem volna meg, hiszen mint nyilván neked is lejött, észleltem a dolog átbaszás jellegét.Cimborám ugyanaznap este szintén betért, ugyanide, és az árakat látva ki is fordult.Ő is levágta...Nem muszáj ám kioktatni mindenkit, hátha jótanácsok nélkül is ellavírozunk valahogy...Azért köszi :)

Jurganov 2011.09.02. 18:42:05

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: pont az ország másik végén lakom, amúgy érdekelne :D

galoooshka 2011.09.02. 18:43:31

@Aullah: DE! ha úgy érted, hogy többet ne térjek be a boltba, nyugodt lehetsz, magam is erre a következtetésre jutottam. Nem is fogok.

lyken 2011.09.02. 18:43:51

@BékiPeti: "Magyarország lassan már csak lakóhely lesz, fogyasztani és termelni mindenki külföldre megy majd."
10 ewurós kérdés: Amikor már kijársz mindenért és a tököd kivan, akkor egyszercsak bekattan a kérdés, hogy mi a tökömért mész vissza? És mi lesz a válasz?

galoooshka 2011.09.02. 18:45:58

@Frengi: Úristen, te mennyire okos vagy, bárcsak én is olyan nagyon fent ülhetnék azon a lovon...

Viktus 2011.09.02. 19:52:20

Egyébként én tudok adni ingyen tanácsot a spórolásra pl. semmi szükség a Puskás helyére most 50-60 milliárdért új stadionra ... a selejtezős szenvedésekre elég az bőven. A lokit is eltudják verni ott a régiben felesleges 10 milliárdért új stadion a cumihoz ... és így tovább.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.02. 20:16:51

@tudi:

"Ezzel nem lehet egészséges életmódra "nevelni" azt az iskolában, óvodában kell elkezdeni."

Nem, ahogy mindent, ezt is otthon kell elkezdeni.
Kb ott, hogy a 6-8 hónapos kisgyereknek nem nyomok a kezébe sós kukit nasinak és szájbefogónak, hanem veszem a fáradtságot, és darabolok almát, banánt.
Persze sokan a kényelmet választják az egészség helyett. :(

"a kuki tökéletesen jó figyelemelterelésre hiszti esetén vagy autóban :))))"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.02. 20:20:32

Berosálok, de nem engedi berakni a linket, érdemes ráguglizni: "Mikortól adható a babáknak "kuki" és sós szirom jellegű dolgok?"

lyken 2011.09.02. 20:30:33

@Frengi: Ismered a mondást: "Mindenkinek joga van hülyének lenni, de te visszaélsz a lehetőséggel."
Tavaly egy idős könyvelő hölgy magyarázta csillogó szemekkel a lányának a Blahánál a buszon, hogy elege van a számítógépekből és őszerinte még pár év és ki fog menni a zinternet meg a számítógépesdi a divatból. Na ez a fenti postod is hasonszőrű. A jó öreg szovjetunió összedőlése és a vasfüggöny lebontása után igény támadt az élvezeti cikkekre. Azért eszik a zember sópótlót -vegetát- mert nem fog nekiállni zöldséget termeszteni, kiszárítani, felaprítani, majd megőrölni és elegyíteni. Csak mert nem. "Csipszek"-et meg egyes hülye zemberek olyan alkalomból vesznek, mint más emberek mogyorót, meg mandulát, meg csokit, meg narancsot. Enni. Nassolni. Skandallum. Az un. civilizált nyugati világ 90%-a napi szinten követi el a hét fő bűn egyikét. Tiszta undor.
Szóval ja, lehet adóztatni a hülyéket, de csak óvatosan, mert lehet, hogy megnő a béred bruttója.

@Viktus: Hova gondolsz? Az nem kritikus/lefaragható kiadás, mert kormányközeli cég műveli a kivitelezést. Egyébként olyan mókás, hogy azok a cégvezérek akik a szocikkal nagyon jóban voltak, most a ner-es fiúkkal is nagyon jóban vannak.

lyken 2011.09.02. 20:40:20

@Marcellusca: "Bíztak a belső kereslet növekedésében - mitől, mikor a kisjövedelműek fizuja csak csökkent az egykulcsos SZJA-val?"

Év poénja. Az úthenger politikájuk meg a látszatintézkedések miatt a tehetősebb magánemberek külföldre menekítették a megtakarításaikat, a tehetséges emberek dőlnek a külföldi munkaerőpiacra, a vállalkozások minden szinten gyengén teljesítenek és sokan elbocsátásokra kényszerülnek. És Gyuri közben nem érti, hogy mi a baj azzal, hogy ők _BÍZTAK_ a növekedésben. Ja, meg abban is, hogy tényleg senki nem fog rosszabbul járni. Hja, hát besza-behu.

"Azaz az ízetlen sz@rokat nem fogják venni.

Lehet, nem fog bejönni az X*Y%, mint bevétel?"

Ja, nem fog bejönni a bevétel. Ismét nem. Pedig hát Gyuri úgy BÍZOTT benne. Ja, meg emiatt pár cég nem idetelepít(lásd Chio popcorn gyár ami az adó hírére Szlovákiába épül fel), meg ugye mivel az emberek nem veszik a drága/ízetlen termékeket, csökken a termelés, nőnek a költségek. Ergo az emberek munkájára nem lesz szükség. Ők tehát ezentúl nem fizetnek SZJA-t mert nem lesz állásuk. Plusz viszik az álláskeresési járadékkal a pénzt. De nincs baj, mert Viktorék bíznak(Még 2014-ig).

tudi 2011.09.02. 21:29:55

@laspalmas: Ez is igaz, ezt kihagytam az egyenletből, bár mivel sokan kishazánkban ezt nem tudják, vagy fogják fel, ezért a "népnevelésre" használni kellene a közszolgálati csatornákat és amúgy a médiát is. De ha már a gyerek az iskolában hallott erről, akkor már mondhatja, hogy apu, anyu inkább banánt, mint nasit.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.02. 22:54:24

@bundi124: Úgy írnál róla, mintha iszonyatosan megdrágítana mindent, ami hatálya alá esik:
"6. § Az adó mértéke
a) üdítőital esetében 5 forint/liter (minimális)
b) energiaital esetében 250 forint/liter (jó, ez tényleg magas)
c) előrecsomagolt cukrozott készítmény esetében 100 forint/kilogramm, (elfogadható)
d) sós snack esetében 200 forint/kilogramm (közepes)
e) ételízesítő esetében 200 forint/kilogramm (ezt ugye az utolsó pillanatban mérsékelték)"
Szóval a fogyasztóra nem hárulnak olyan elvislehetetlen terhek, mint azt sokan vizionálják, pl. a két liter kóla és a 10 dekás csoki is 10 Ft-al drágul. És bármilyen hihetetlenül hangzik, a magyar lakosság sem annyira árérzékeny, mint azt a pesszimisták látják, bár kétségtelen, hogy Nyugat-Európához képest jobban foglalkozunk az árral, mint a minőséggel...

A probléma inkább a befizetők (gyártók meg forgalmazók) részéről áll fenn, és joggal, mert ezt ugye nekik kell kiperkálniuk, ráadásul nem is kis összegben. Megoldás lehetne, ha áthárítják a fogyasztókra , csak ugye az áruházláncok nem akarnak nagyobb árat fizetni a beszerzésnél, s attól tartanak, hogy kiveszik őket a palettáról. Csak ezen lehet, hogy ők is veszítenek, mert ha valaki, egyvalaki továbbra is igent mondd, akkor sok márka hű vásárló továbbra is megy megkeresni a terméket, és ha már ott van, akkor vesz mást is. (Persze nem vagyok naiv, s tudom, hogy a lakosság zöme inkább bolthű, mint termékhű.) Pl. nagyon szerettem volna édesanyámék munkahelyén Traubit venni, de mert nem volt, ezért nem ott vettem.

@szaktatar: No ez az, ami nekem is megfordult a fejembe: gyártsanak kimondottan kimérésre szánt termékeket, majd azokat saját (mobil)értékesítőkön keresztül áruljanak a piacokon. Mindjárt ki lesz lőve az adó, sőt, a közvetlen árulás miatt a multikat is megkerülik. Igaz, ez esetben viszont fizetni kell egy-két embert, plusz beruházási költségek (hogy az előírásoknak megfeleljenek), de szvsz ez még könnyen megoldható - kérdés inkább a megtérülés, avagy mi olcsóbb: ez vagy az adó, amit meg lehet fizettetni.

@Gontar: Remélem a Szlovákiai kiköltözés előtt ők azért tisztában lesznek azzal is, hogy (jelen pillanatban) ott magasabb a minimálbér, mint nálunk. (Pár éve még fordítva volt, de ugye változnak az idők, meg a pénznem is.)
Egyébként azt nem értem, hogy ezt az adót miért érzik úgy, hogy a jelenlegi árból kell fizetni, és nem hárítják a végfelhasználókra, mint ahogyan a kormány ezt tervezi?

@Viktus: Ahogyan írtam is az ottani fórumon:
"A Kofoláért kimenni, mert az nem sújtja a különadó? Ez még viccnek is rossz: kóstoltam, nagyon nem ízlett. "

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.02. 22:58:48

@laspalmas: Rossz az, aki a kuki szóra ebben a szövegkörnyezetben rosszra gondol :-)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.03. 06:49:22

@tudi:

Az a "kedvencem", mikor cigizve ecseteli az anyuka, hogy dehátneki nincs pénze mindennap gyümölcsre (1 db banán kb 60-80 forint, egy kg (!) szilva/alma/barack/körte max. 350), ezért vesz inkább napi egy zacskó vacakot 120-ért a gyereknek.
Eszméletlen....

Horizont 2011.09.03. 07:20:04

@laspalmas:
Hát igen a chips adó (sem) fog a fejekben rendet tenni! Mindig oda lyukadunk ki, hogy minden, de minden az égvilágon a családban és a szülői nevelésnél kezdődik el! Sok esetben a szülőt kéne megnevelni első lépésben.
Ja és cserébe a kedves anyuka a gyerekre fújja a füstöt...
Vagy előzőleg már a hasában "adott" neki belőle!
Bucira tudnám püfölni!!!

kacsa! 2011.09.03. 16:22:43

Van 100 liter energiaitalom (nem kávézom, nem dohányzom, valamiben meg kell halni). Mire ez elfogy (~2 év) addigra szépen elindulnak a szlovák, román energiaital-forgalmazó oldalak, alig várom, hogy dacból rendelhessek valamit. Bekaphatja a NER.

2011.09.03. 18:50:48

@kacsa!: Haha, nekem meg egy koffernyi villanykörtém. ;-) Készletezni kell, mint a hiánygazdaságban, mert mesterségesen csinálják a hiányt. De legalább szólnak előre.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2011.09.04. 08:19:19

A cukor és só pótlására használt mesterséges ízesítőkre a szervezet - malfunction - egyszerűen "nem tudja, hogy reagáljon". A cukor a só a zsír felhasználása, lebontása belénk van kódolva, mesterséges dolgokkal helyettesítve nő az esély a gyomor-, végbél rák és egyéb kialakulására. Az elképzelés jó, a kivitelezés összecsapott, átgondolatlan. (it's all about the money)

jardel 2011.09.04. 19:56:51

Többet költök majd kólára, kevesebbet adóra :-)
ha valóban az egészségnyereség lett volna a cél, talán körültekintőbb lenne a törvény.

medvemellszobra 2011.09.05. 09:26:57

Én ha tehetem, nem eszem junk food-ot és cukrot. Ha édesítek, próbálom mézzel.
De azért a rákkeltő aszpartámnál, a szaharinnál, az ízfokozóknál és a színezékeknél még a cukor és a só is sokkal-sokkal jobb szerintem. És sajnos elkerülhetetlen manapság, hogy az ember egy bulin, túrákon mogyit, chipset, konzervet stbstb. egyen. Sőt, nem beszélve arról, hogy sajnos nagyon sok ember, család pénztárcája csak a "porlevest" bírja el, és nem jókedvből, lustaságból fogyasztják. Szóval ismét gratula az agytrösztnek! Jé, a valóság már megint szembe jött, és a pofánkon csattan! Brávó!

UI: és ha ehelyett a hülyeség miatt elmondták volna a népnek, hogy a kóla kimarja a bélést, a cukor cukorbeteggé és kövérré, a sok só szívbeteggé tesz? Meg hogy gyalogolj bringázz a munkába, járj el futni, úszni, túrázni hétvégén a tévé előtt döglés helyett? Ja, hogy ebből nem csurran némi adó meg kenőpénz, csak kurva sokat kéne dolgozni "nem-káder", okos embereknek egy ilyen egészségvédő stratégián? Megvilágosodtam. Szocializmus. Csak visszaértünk. :(

medvemellszobra 2011.09.05. 09:35:13

"Winston és Syme a rostély mellé lökte tálcáját. Mindkettőre gyorsan ráhajigálták az egyenebédet: fémtálkában pirosas-szürke gulyás, egy darab kenyér, egy cikk sajt, egy bögre Győzelem-feketekávé és egy szacharintabletta... A gint fületlen porceláncsészékben szolgálták fel. Keresztültörtettek a zsúfolt termen, s letették tálcáikat a fémtetejű asztalra, amelynek egyik sarkára valaki kilöttyintett egy adag gulyást. Mocskos lében úszó keverék volt, mintha valaki kihányta volna. Winston felemelte a porceláncsészét, egy pillanatig habozott, aztán összeszedte magát, és lenyelte az olajízű folyadékot. Mire kipislogta szeméből a könnyeket, hirtelen éhséget érzett. Teli kanállal kezdte nyelni a gulyást, amely vizenyős volt, s valami szivacsos, rózsaszínű anyagból készült darabkák úszkáltak benne. Valószínűleg mesterséges húsdarabok. Egyikük sem szólalt meg, míg ki nem kanalazták a tálkákat. A Winstontól balra, egy kissé a háta mögött álló asztalnál közben valaki gyorsan és szünet nélkül beszélt; kellemetlen hadarása majdnem olyan volt, mint a kacsahápogás, s a teremben uralkodó hangzavarból is élesen kihallatszott."

George Orwell: 1984

muhaha :)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.09.05. 11:56:18

@Aullah:
Ehhez annyit fűznék még hozzá, hogy szerintem egy rakás gyerekkel utáltatják meg az iskolai menzán a zöldséges ételeket.

johannes 2011.09.07. 13:22:37

Tegnap az Orbán beszéd után hallottam egy szlogen számba menő kiszólást:
Ha tankolni akarsz, tankolj külföldön,
Ha ropit, édességet vagy üdítőt veszel, tedd ezt külföldön,
Ha tanulni akarsz tisztességes feltételek mellett tedd ezt Ausztriában,
Ha dolgozni és keresni akarsz, tedd külföldön,
Ha nem akarod hogy törvényesen kifosszanak élj külföldön!
De haza se gyere, mert rongálja az egészséget!

Dr. betonfelhő Ph.D. 2011.09.28. 01:08:33

lassan mondom, hogy mindenki megértse: SZEL - LEM - I - FO - GYA - TÉ - KO - SOK.

süti beállítások módosítása