Skip to content


       Szűrés lista

Idén már nem lesz veszteséges a Vágta

A Nemzeti Vágtát idén nyáron adta el Vágta G.T. Kft. a Lovas Show Kft.-nek, amelynek tulajdonosai a Lázár testvérek és Mondok József izsáki polgármester, a fogathajtó szakág elnöke.

A Vágta G.T. Kft. két tulajdonosa Tamás István üzletember, az International Business School rektora és Geszti Péter voltak. Elmondásuk szerint a Vágta az első 2 évben veszteséges, 2010-ben pedig nullszaldós volt, az eladás egyik fő oka az volt, hogy "idén már csak nagy nehézséggel tudtuk volna megszervezni az idei országos vágtát." A Vágta összköltségvetése 400 millió forint ...

A CBA-tulaj Lázár testvérek azonban országos nagy cimbik, nem úgy mint a sunyi szemű liberális (köp) Geszti, így például a januárban a Főváros részéről beharangozott 100 milliós területfoglalási díj a tulajdonosváltás után gyorsan 5 016 000 forintra szelídült, a Hősök teréért nem is kell fizetni, azt ingyé' kapták meg.

Ez azonban eltörpül amellett, hogy hirtelen mennyi cég látott fantáziát a Nemzeti Vágta szponzorálásban. Főleg állami cégek.



A "normál" támogatók között pedig még ott figyel:
- Budapest önkormányzata
- Budapesti Turisztikai Desztinációs Menedzsment Nonprofit Kft.
- Szerencsejáték Zrt.
- Magyar Posta
- MÁV-Start
- Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

A Paksi Atomerőmű célcsoportja kétségkívül a pr-szagú lovasverseny és nézőközönsége, hiába, el kell adni az erőművet, erre nem lehet elegendő pénzt fordítani. Még végén a hülye fogyasztók valami másik atomerőműtől szerzik be az áramot ...

A szponzoroknak hála olyan remeknek ígérkező programok lesznek, mint OTP BANK Díjugrató verseny, Magyar Posta Díjlovagló verseny, MVM TRADE Kettesfogathajtó verseny és a legjobb: PAKSI ATOMERŐMŰ Kocsitoló verseny!!!

(Forrás: Sarkadi-Nagy Márton cikke hvg.hu-n, a HVG kikéri az állami cégek szerződéseit, reméljük nem kell hozzá per.)

Az MVM olyan komolyan gondolja a támogatásról leírt csodálatos mondatait, hogy legújabb reklámkampánya színhelyéül teljesen véletlenül a Magyar nemzet Online-t választotta:

 
Napi 720 ezer forintot simán megér az a napi 50 ezer egyedi látogató...

Címkék: állami mvm vállalatok cba

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr823231222

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazi Nemzeti Vágta 2011.09.19. 11:36:26

A hétvégén Gesztiék bemutatják, hogy szerintük milyen a Nemzeti Vágta. Pedig az csak utánzat, az echte magyar huszártempó igazából ilyen: A képek a kosztümös-vicces pornó műfaj zászlóshajójából, a Josefine Mutzenbacher című sorozat második részéb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agatsu 2011.09.16. 14:38:25

Geszti kejezetten tud idegesíteni, de ez a Vágta tényleg egy jó ötlet volt és úgy volt magyar, hogy nem fordult fel az ember gyomra tőle...most meg,vissza kell adni a kampánypénzt a Lázár tesóknak, amit a Viktorba toltak...úgy néz ki megérte.
Más:
A MVM az elmúlt évben rengeteg pézt költött arra, hogy elhitesse az emberekkel, az atomenergia a legzöldebb energia (sic!). Ez valószinüleg a paksi erőmű bővítésésnek és/vagy megújításásnak a prológja, ugyanis vészesen közeleg az erőmű müködési idejének vége, miután ezt a fajta technológiát már nem lehetne üzemben tartani (jövőre lesz 30 éves az egyes blokk) ...viszont a bővítés kb 900MRD forintos üzlet lehet valakinek( hacsak 5%-ot küldenek vissza hálából..). Na vajon mi fog épülni? Szélerőművek tucatszám vagy új reaktor(ok)?

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.09.16. 14:39:54

Így megy ez a fideszes szarjankóéknál. Mennyivel különbek a szociknál?

Semmivel, sőt sunyibbak, álszentek és dölyfös képmutatók!

karnak 2011.09.16. 14:41:37

@tintamin: valahogy úgy megy, hogy eleve van keretük (marketing, média, pr, egyebek), hiszen ezek a cégek hirdetnek, közvéleményt kutatnak, tehát van ilyen tevékenységük, még ha nem is feltétlenül látványos.
pl egy mvm-nél jó eséllyel kapnak támogatást az eu-tól, vagy más helyről energetikai ügyekben igehirdetésre (megújuló energia ismeretterjesztési kampány, miegymás)

ha teszem azt az mvm-nek van 100 mio-s kerete, az mvm csoportnak összesen 200, akkor a keret felállításakor bearknak néhány valós tételt, (legyen ez az össz ktgvetés 50%-a, a maradék meg ott ül, várva, hogy kinek kell, vagy ha a teljes keretet elköltenék, akkor mondjuk leállítanak egy roadshow-t, vagy hasonló.

amúgy szinte teljesen minden milyen formában megy el a keret, hiszen ha hirdetésekben, akkor közeli cég csinálja a médiakampányt, ahonnak visszafolyik a megfelelő helyre a pénz, nyilván megfelelő felületeken hirdetnek elsősorban, ami szintén bújtatott támogatás, stbstb.

amikor ilyen direkt módon történik (támogatás), akkor az azt jelenti, hogy nem akarnak róla gondolkodni, 3-4 helyen okosítani az összeget, hanem egyszerűen szól valaki, hogy kellene 20 mio a zsótiéknak, 1 hét múlva.

soproni1 2011.09.16. 14:43:30

A tűzoltóság miért nem reklámoz ? Pl. Oltassa velünk tüzét !

ORGASMUSFORSCHER 2011.09.16. 14:46:23

Hogynem sül le a pofátokról a bôr!!!!! A SZIGET-es Gerendai vagy 20 éven át nem fizetett a Hajógyári szigetért, de abba egy libsi sem tudott belekötni, akkor nem kellett a pénz a fôvárosnak. Most bezzeg..... Fidesz forever!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Steve the Great 2011.09.16. 14:46:48

Igen érdekes dolgok ezek.
Még a Geszti-korszakban a vehemensebb jobbosok számára a Vágta igazi mocskoszsidólibsi lábbal tiprása volt a Magyar Hagyományoknak. De érdekes módon a közszolgálati média se nagyon kapta fel, az RTL közvetített róla. Bár állami szponzoráció ott is volt rendesen.
Aztán a rendszer- és tulajváltás után sorban jönnek a tudósítások: néhány napja a Duna TV-n, reggel az mr1-en volt egész komoly beszámoló.

Whistler anyja 2011.09.16. 14:46:56

@soproni1: Ja, mint a Szellemirtók ...

karnak 2011.09.16. 14:47:39

@Whistler anyja: illetve szép gondolat Houdini a cirkusszal, mert hogy "magyar volt" amit nem tudnak a külföldiek.. igaz hogy amit titkolta, szégyellte, letagadta v ilyesmi..... nem baj. ha ő amerikainak vallotta magát, akkor is mi megmondjuk h magyar volt, kár h meghalt, kioszthatnánk neki felső szinten pár kokit, sallert.

Styxx 2011.09.16. 14:48:38

@zero:
A poszt érdeméből semmit sem von le, de azért Gesztit annyira nem félteném. Reggel a Class FM-en promózta a Nemzeti Vágtát.
Néhány opció:
Baromi jó áron adták el az üzletrészüket (kötve hiszem) cserében promóz.
Aranyáron számlázva "tanácsad", részt vesz a szervezésben.
Informális, titkos záradékban benne foglaltatik, hogy a Geszti-birodalmat békén hagyják, csurranhat neki is közzsoszó, annak ellenére, hogy egyik cége százmillás APEH (pardon)NAV-tartozást halmozott fel.
Azért ne legyünk naivak, attól, hogy Geszti liberális (megjegyzem, a Kóka & Partners liberalizmus egy szép eszme megcsúfolása) még nem hülye. Nyilván bratyizik ő befolyásos jobberekkel is.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.09.16. 14:50:40

@agatsu:

".viszont a bővítés kb 900MRD forintos üzlet lehet valakinek("

Frissítelek:
Már most, úgy hogy még a tervek sincsenek meg, 1500-1600 milliárdnál járnak a számítások!

gyilkos fűegér 2011.09.16. 14:51:47

Engem annyira megfogott az MVM hirdetése, hogy felbasztam az összes villanyt a lakásban. Pörögjön!

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.09.16. 14:51:51

@karnak: a tisztán állami vállalatok ne végezzenek szponzorációt, se itt, se máshol. se a DB, se az ÖBB, se a MÁV (Szolnoki MÁV). se az MVM (MVM Paks), se a BKV (BKV Előre), se a Szerencsejáték Zrt. (KTE, Fradi).

a GYSEV (SVSE), a Volánok, a MOL (Videoton), meg a többi csak részlegesen privatizált, vagy részlegesen reprivatizált cégek szponzorálhatnak. ahogy a magáncégek is, mint az OTP (NB1 főszponzora), Erste (kispályás labdarúgó-bajnokság főszponzora), az Audi (Győri ETO FC, Audi ETO KC), a SEAT (SEAT-FOTON Győr), a BérTrans, az Ereco (KTE), a Questor (ETO), az Alcufer (Gyirmót), a GDF-Suez (Újpest), vagy a Hunguest Hotels (DVTK), stb.

olyan, különleges eseteket tudok maximum elképzelni, hogy pl. az Atomerőmű megveszi az MVM Paksot és nem csak szponzorálja, mint most (és csak az Atomerőmű, nem az egész MVM Holding). azt is csak azért, hogy nőjön az atomenergiába vetett bizalom, az atomerőműnek helyet adó városka felértékelődjön, tehát az Atomerőmű és nem a focicsapat érdekéből történjen a pénzmozgás.
ugyanezt, ha nagyon akarom el lehet fogadni a MÁV és a szolnoki járműjavító esetében is, de inkább csak kínálja fel megvételre magát az egész MÁV a GYSEV-nek. a BKV meg még feleslegesebb, mint a MÁV., szóval az Előrének is irány hátra.

a másik eshetőség, amikor mehet állami szponzoráció, az az, amikor az állami vállalat nemzetközi mamuttá válik. persze erre is maximum az MVM-nek van esélye, szóval nem nagyon bővült a kör.

Whistler anyja 2011.09.16. 14:52:03

@karnak: Ha a Houdini család tiltakozna, akkor ott van - Gábor Zsazsa.
Ő is ismert , és mondhattuk volna, hogy műlovarnő volt kiskorában az Angol Parkban.
Vagy lehetne a névadó Sárközi.
Ha azt mondjuk, oroszlánidomár volt az ükapja, szerintem elhinnék.

ikszel 2011.09.16. 14:52:16

@belekotty: a nap poénja, gratula!

karnak 2011.09.16. 14:53:34

@ORGASMUSFORSCHER: merthogy gondolod ott nem történtek pénzmozgások, és az általad liberálsi mocskos zsidóknak titulált izék, "ők", "azok" (bárkik is ezek, de hívjuk embereknek őket) ezt nem tudták, és tetszett nekik? akkor te hülye vagy kérlek szépen.

vagy gondolod, hogy a gerendaiék nem fizettek nem csak a főváros vezetésének, hanem teszem azt tarlós úrnak mikor polgi volt, hogy ne küzdjön a sziget ellen annyira? vagy most amikor főpolgármester lett, akkor nem esnek le pénzek h ne 1 mrd legyen a sziget bérlet? amit aztán azért megemeltek valamennyivel hivatalosan is?

akkor te olyan buta vagy mint amilyen a kommentedből leszűrhető, remélem nem így van.

Whistler anyja 2011.09.16. 14:53:34

@gyilkos fűegér: Hogy volt ? .....Villanyt a konektorból ?

gyilkos fűegér 2011.09.16. 14:56:08

@Whistler anyja:

Minden időben: Tisza a cipőben!

(Ez mind, mind Pécsi Kesztyű, Pécsi Kesztyű...
Ez Kesztölci Tapéta!)

pounderstibbons 2011.09.16. 14:58:12

@zero:
Mert ha naperőműből építenének ennyi kapacitást, az biztos nem lenne drágább 2000 milliárdnál, viszont legalább éjjel nem lenne áram...

mizrolist 2011.09.16. 14:58:14

@ORGASMUSFORSCHER: nyugodj meg, ha Gerendai cégét is megvennék a Lázár testvérek, akkor nekik sem kéne fizetni :D

karnak 2011.09.16. 14:59:16

@Kusics Iván: én nem értek egyet, külföldön is működik, autóiparban, bankszektorban, egyebekben. az hogy itt nem jó helyre megy a pénz, az tény, de nem az elvi része számomra a gond, hanem a részletek, amit írtam.

szerintem nem kell reklámérték egy dotáció mögé, ha az elfér, és a jót szolgálja, ha mittomén a magyar posta szponzorál egy kiállítást (ami kapcsolódik a tevékenységéhez), vagy a máv egy vasúttörténeti akármit, vagy egy nagyvállalat a helyi csapatot.

kosarasoknál elfér, hogy paksi atom, legyenek büszkék a paksiak h náluk van a cég, egyebek.

GGG77 2011.09.16. 15:01:48

@Szarházi Lázár takarodj!: "Mennyivel különbek a szociknál?"

Semennyivel. A szocik negatív tulajdonságait meg kell szorozni 10-el, plusz pár újat hozzáadni. Meg is kapod a Fideszt.

karnak 2011.09.16. 15:05:27

@Whistler anyja: ezek nem jók, már túl frissek, az embereknek 2011-ben nyilván lovaskocsi, konflis, postagalamb kell, nem kell tv, internet (SPál közt elnök Úrnak se volt), és ezt magamról is tudom, ide is lúdtollal írok, és a monitort viasszal pecsételem le.
majd ülünk gyertyafénynél esténként, és gyertyafénynél beszélgetünk Igazságos Viktor Király jócselekedeteiről, de csak halkan..

GGG77 2011.09.16. 15:06:16

@Lova: "hanem csak MAGYAR"

Igen, és ez sikerült is. Pár évre.
De a mai magyar jobboldal holdudvara, és választóinak többsége nem rendelkezik kellő intelligenciával, ízléssel ehhez. Ezért kell a melldöngetés, mert másból nem értenek. Mert alapvetően sötét bunkók gyülekezete, akiket felhasznál néhány tucat nettó bűnöző. Ez a mai magyar jobboldal.

Whistler anyja 2011.09.16. 15:06:27

@Énbagoly:
Hát, ha ez a rendezvény lezárhat utakat, akkor nincs mese, ... a szakszervezeteknek a Nemzeti Vágtán kell tüntetni.
Már, ha tényleg akarnak.

karnak 2011.09.16. 15:09:51

@agatsu: szerintem zárják be, és adják oda a konflisokra, meg h beépítsék a ligetet, az jobb ötlet.

de én elgondolkodnék a HM támogatásán is, szerintem ideje belefognunk már egy eleve elvesztett háborúba, pl az USA ellen, vagy innen intsük óva az angolokat, de leginkább a kizsákmányoló labancok ellen, akik itt szipolyozzák a bankjukkal az országot, sanyargatják a zembereket.

Whistler anyja 2011.09.16. 15:12:26

@karnak:
Akkor legyen ...- Toldi Miklós Nemzetközi Legnagyobbcirkusz. -.
A Ferihegy átnevezéshez hasonlóan.

Vagy legyen ...- Drakula Cirkusz -.
Ő is elég ismert magyar.
Aki szerint román, azt majd jól lesallerezi Viktorunk.

is 2011.09.16. 15:15:32

@ámbátor: elegge igy nez ki a dolog.

asdf 2011.09.16. 15:20:46

A vilagert sem vedenem a mavot, de az o szponzoraciojuk valoszinu kimerul az utazasidij-kedvezmeny adasaban (ertsd: feljossz egyiranyu teljesaru jeggyel pestre, lepecsetelteted a rendezvenyen, es azzal ingyen mesz haza, mintha returjegyet valtottal volna, ergo 50% kedvezmenyt adnak a rendezvenyre latogatas utikoltsegebol).

ORGASMUSFORSCHER 2011.09.16. 15:21:16

karnak:
karnak 2011.09.16. 14:53:34
@ORGASMUSFORSCHER: merthogy gondolod ott nem történtek pénzmozgások, és az általad liberálsi mocskos zsidóknak titulált izék, "ők", "azok" (bárkik is ezek, de hívjuk embereknek őket) ezt nem tudták, és tetszett nekik? akkor te hülye vagy kérlek szépen

Idefigyelj "karnak", azért, hogy leírtad azt, hogy "és az általad liberálsi mocskos zsidóknak titulált izék", ezért virtuálisan leszedem a fejedet. NEM TUDSZ OLVASNI?????? Én még életemben nem írtam le ilyesmit, sôt nem is fogok. Úgyhogy takarodj a jó a büdös francba. Mit zsidózol itt össze-vissza? Minek kell mindenbe belevinni a zsidókat???? Abszolúte semmi jelentôssége nincs annak, hogy ki zsidó, román, cigány, magyar, német, stb. IDIÓTA BAROM.

Hol van ilyenkor a blog kezelôje, felelôse, stb?

Amúgy meg ha nem tudsz úgy olvasni, hogy meg is értsed a szöveget magyar nyelven, akkor elôbb kérdezzél vissza, hátha megérted, hogy mit akartam közölni s ne osszad egybôl az észt....

ORGASMUSFORSCHER 2011.09.16. 15:23:34

zero:
lszi szedd már le az általam az elôzô bejegyzésben kifogásolt részt "karnak" szövegébôl.
kösz elôre is.

csárli hárper 2011.09.16. 15:25:56

@Whistler anyja: vagy nevezzék a tüntetést "nemzeti kordonellenes, egy a tábor egy a zászló felvonulásnak" máris lesz rá engedély!
semmi kreativitás nem szorult beléjük? :)

s 2011.09.16. 15:29:11

OK. Nem szeretném lopni az időt, nincs annyi. Az elmúlt évek kormányainak bűnlajstroma - a teljesség igénye nélkül:

gyurcsány: sikkasztás, hűtlen, kezelés, hazaárulás

orbán: zsarolás, bennfentes kereskedés, hazaárulás

Akinek pénze van, tegye a következőt. Délszláv háborúból maradt AK-47 típusú géppisztolyok vásárlása, bármilyen lőfegyver házi előállítása fémmunkás ismerősökkel. Robbanóanyagok, lőszerek beszerzése.

Elemi kötelessége ma minden igaz, hazáját és jövőjét féltő embernek a hatalmi elit akár erőszakkal történő eltávolítása is. Fontos azt is megérteni, hogy az előző (MSZP) és a mostani (FIDESZ) kormányok lényegük szerint nem külöböznek egymástól, céljuk a hatalom megszerzése, megtartása és egyéni céljaikra való felhasználása. Elég látni azt, ahogy a szakszervezetek által meghirdetett tüntetést közlekedési okokra hivatkozva megpróbálják akadályozni.
Az országunk érdekeivel mit sem törödő, hazánkat végső romlásba taszító, egyéni gazdagodásukat lekiismeretlenül, gátlástalanul előmozdító hatalom sorsa. HALÁL.

Ezt a felhívást a cenzúra miatt nem tudom majd megismételni annyiszor, ahányszor az szükséges volna, de aki olvassa és érti, adja tovább. Éljen Magyarország.

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

Whistler anyja 2011.09.16. 15:32:18

@csárli hárper: Írhatnák a tábláikra, hogy ... - Le a kutyaszarral ! - Lószart mama !

csárli hárper 2011.09.16. 15:36:55

@Whistler anyja: ugye hogy mindent lehet csak gondolkodni, ötletelni, akarni kell :)

XPS 2011.09.16. 15:42:17

@Sarkalatos hozzászóló: Egy emberként kellene tiltakoznunk ez ellen!
A drága karkötő mégis milyen dolog?
Hiszen a több százezer család számára megoldást jelentő lehetőségből néhány száz embert milyen jogcímen akarnak kizárni?

Sátán meg a Jocó 2011.09.16. 15:43:41

"International Business School rektora"

A Rejtor Úr csak egy veszteséges céget tudott összegrundolni? Milyen üzleti iskola lehet az, ahol ő a főnök? ;)

golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.09.16. 15:55:13

Ha valamit, ami nem a miénk, de mi kezeljük eddig száért adtunk és most csak ötért adjuk, akkor az nem hűtlen kezelés? Miért nem megyünk a százas vevő után?

reKorrekt 2011.09.16. 15:57:47

@belekotty: Ezzel mosolyt csaltál kissé már borostás arcocskácskámra :)

Fidesz? Játszhatják az agyukat itt nekem, érdekes módon idén először csak felvételről mutatták a gyimesi ezeréves határ zarándoklatot a Dunán. Ez nagyjából elég sokat elárul a tekintetesurakról...

barkacs 2011.09.16. 15:58:46

Üzleti alapú szponzorálás nálunk szinte nem működik. Vagy a politika, vagy a haver, esetleg valamelyik vezető hobbija miatt csepegtetnek pénzeket.
Csinálhatsz bármit, lehet jó ötleted, anyagod, meg stratégiád a középszerű marketinges királykisasszonyok világában ez nem számít. Az persze egészen más, ha van erős politikai hátszeled, akkor minden belefér.

Don Quixote de la Ferko 2011.09.16. 16:00:13

Érdekesek ezek az összegek. Emlékeim szerint pár évvel ezelőtt még divat volt, hogy a köz érdekében, profit nélküli területfoglalásnál nem kell területfoglalási díjat fizetni. Legalábbis 204 körül műsoros rendezvényre tőlem egy fillért nem kértek. Az más kérdés, hogy nem adtak engedélyt, oszt utána látom a Geszti műveket ugyanott, de ebbe ne menjünk bele, van akinek többet szabad, ez Magyarország.
Kizárt, hogy a gagyiboltosok nem használnák ki az ingyenességet, még az öt millát is soknak tartom, lehet, hogy csak parasztvakítás az egész.

Don Quixote de la Ferko 2011.09.16. 16:02:41

Érdekelne, mi a bánatra költenek el 400 millát, amikor minden sarkon lehet rendezvényellátót találni, meglepő lenne, ha Geszti művek ne tudna ócsó színpadot, és technikát.

fidesz = házmesterek pártja 2011.09.16. 16:12:44

Merő véletlen természetesen, hogy a zsebnyilasoknak óccóért megszámítják a területfoglalást ezek a rühes férgek... :D

karnak 2011.09.16. 16:15:06

@ORGASMUSFORSCHER: akkor tárd fel - ha már nem sikerült megérteni amit írtam, csak hőbörögni -, hogy szerinted kik a libsik?

magyar ember teli szájjal 2011.09.16. 16:23:08

Nem féltem én a Geszti gyereket, hogy zsebpénzét áldozta volna a hazánkért. Az is elég bamba aki azt hiszi hogy ő ezen nem keresett jól.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.09.16. 16:23:10

Szponszodbáj Paksi Atomerőmű...Örkény ha élne felkötné magát, mert erre már nincs elég gúny, szarkazmus, sőt vazzeg szó...

különvélemény 2011.09.16. 16:25:08

Mint hivatásos jólfizetett bérjobberkommenter továbbra is egy baromságnak tartom az egészet, amennyiben a Hősök terén rendezik, gesztivel, vagy nélküle, tőlem azorbán is lovagolhat, lexarom.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.09.16. 16:31:30

@karosszékely: "Ó, mennyi mindent finanszíroznak a köz pénzéből, a költségvetésen keresztül (színházak, opera meg ezer dolog). Ha úgy vesszük, ez is állami szponzoráció." De erre nem az a megoldás, hogy még egy dolgot finanszírozunk közpénzből, hanem az, hogy az eddigiek közfinanszírozását szüntetjük meg.

Szamiz67 2011.09.16. 16:36:35

@magyar ember teli szájjal: Ja, ingyen pénz volt, munkája nem is volt vele, rohadt spekuláns...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.09.16. 16:37:36

Azzal én is egyetértek, hogy állami cég ne nagyon szponzorálgasson. Hozzátéve, hogy ne is jótékonykodjon (vö. BKV-s combinotehén)!

A MÁV-féle támogatás viszont ennek az agyatlan pacizásnak az esetében nem azt jelenti, hogy beletolnak X összeget a műsorba, hanem hogy félárú jeggyel lehet utazni erre a cirkuszra. Valószínűleg arra bazíroznak ezzel, hogy a sok hülye így vonattal fog jönni, és olyan számban, ami kikompenzálja a félárat.

Gesztire amúgy valószínűleg tényleg ráborulhatott a kakis vödör, különben nem görcsölne itt az új együttesével (beleértve a szigetes hakniját), meg akkor nem maradt volna el az ARC-kiállítás sem (amelyiket amúgy szintén valamelyik villamos cég főtámogatta).

Amúgy meg a pörköltfőzős-huszáros giccs ugyanolyan szörnyű klisé, mint a vadmagyarság, annyi különbséggel, hogy ezt még nem tudta teljes mértéknek kisajátítani magának a szélsőjobb, hanem megmaradt tömegszórakozásnak. A mostani polip meg csak szépen rátelepedett...

Egyébként nem hiányzik semmi sem ebből a kirakósból. Magyarkodás, lovas nemzet, egy fogathajtó testvérpár, akik igencsak jobbra húznak, kötelező lovaglásóra... tökéletesen belefér most minden az uralkodó ideológiába.

Ja, és tényleg miért Houdini? Rodolfo miért nem jó nekünk?

Szamiz67 2011.09.16. 16:37:59

Kicsit csalódott vagyok, hol van most a 64 vármegye egy precízen időzített tüntetéssel a benzin/dízel áremelés ellen?

nu pagagyí 2011.09.16. 16:46:10

@magyar ember teli szájjal: Hát azért besegített az önkormányzat hogy Geszti ne akarjon már ősi magyarosat rendezni. Hogy nézne már ki? Ilyesmire sokkal megfelelőbb a gójmotoros társaság, pláne ha rögtön garantálnak minimum 95 milliós nyereséget is hozzá közpénzből. Hajh, pedig mennyi éhező gyereket lehetne etetni ennyi pénzből és mennyi kutyaszartól lehetne megtisztítani várost! Ennyi pénzhez legalább 10 Nokiás doboz kéne.

hattyú 2011.09.16. 16:48:04

Még jó, hogy Magyarország éppen a változások szelétől frissül, mert ha ezt nem tudnám, akkor azt hinném, hogy minden a régi.

igényes 2011.09.16. 16:58:31

HÁT sokan megyünk ám tüntetni!

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy elkészült a költségvetés tervezete, amelyet a kormány elküldött a Költségvetési Tanácsnak. A miniszter a tervet "országvédelmi költségvetésnek" nevezte.

27 százalékra nő a normál, most 25 százalékos áfakulcs, ezt is Matolcsy jelentette be. Ezzel az EU-ban Magyarországon lesz a legmagasabb áfakulcs.

A munkavállalói járulékot 1 százalékponttal emelik. Ezen kívül a vállalkozások által fizetendő járulékot a minimálbér helyett a minimálbér másfélszeres után kell megfizetni.

Matolcsy kérdésre válaszul elmondta, hogy ezek nem megszorítások, hanem "mindenki tudja, az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak."

Matolcsy György közölte, hogy a jövő évi költségvetést 1,5 százalékos "nagyon óvatos" növekedéssel számolják, de "szeretnénk két százalékos növekedést látni". A nemzetgazdasági minisztérium tervei szerint a hiány a GDP 2,5 százaléka lesz. A kormány számításai szerint az államadósság az idei év végére 73, jövő év végére 72 százalék lesz.

ketroot 2011.09.16. 17:01:29

@igényes:

Most olvastam. Alig baszott fel, hogy rohadjon meg a slepjével ez a büdös féreg. "De nem megszorítás." Az áfakulcs emelése, hogy jön csak az eltitkolt jövedelemhez? Basszák meg!

igényes 2011.09.16. 17:01:41

A CBA kiemelt támogatója a Puskás Akadémiának. Gondolom Lázáréknak ki van adva, hogy a fele menjen zsebbe, 25% Puskás Akadémiának, 25% pedig lehet a saját nyereségük.

Szamiz67 2011.09.16. 17:02:49

"országvédelmi költségvetés" Amit eddig megvédtek , az mind arannyá vált, ezért már nem is maradt más feladat, csak az ország megvédése....

ketroot 2011.09.16. 17:07:33

Meg az áfa megemelésével akarnak fogyasztást generálni?! Ez komoly?

igényes 2011.09.16. 17:08:41

Kaya Ibrahim Josip Tot, és Simicska még nagyobb hasznot húz.

email 2011.09.16. 17:09:22

Jöhet az újabb Matolcsy-s poszt... :(

Übermayer 2011.09.16. 17:11:00

kis kiegészítés:
"így például a januárban a Főváros részéről beharangozott 100 milliós területfoglalási díj"
- a főváros nem harangozott be semmit, a Napi megjelentette a főváros pedig nem erősítette meg a hírt. "Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató a Napinak ugyanakkor nem erősítette meg a Nemzeti Vágta esetében tervezett 100 millió forintos díjat"
hvg.hu/itthon/20110126_napi_sziget_nemzeti_vagta_fovaros

"a tulajdonosváltás után gyorsan 5 016 000 forintra szelídült, a Hősök teréért nem is kell fizetni, azt ingyé' kapták meg."
- ezzel szemben: "Tamás István, a verseny főszervezője a lapnak elmondta, hogy eddig is fizettek területhasználati díjat: tavaly 5 millió forintot utaltak át a főváros kasszájába az Andrássy út egy részére települt kereskedelmi egységek által elfoglalt terület után. A Hősök terén egyébként ingyenesen látogatható vágta után területhasználati díjat fizetni szerinte olyan, mintha a margitszigeti vagy a Szabadság-hegyi sétautakra is kivetnék a közterhet."
hvg.hu/itthon/20110126_napi_sziget_nemzeti_vagta_fovaros

tehát a tavalyihoz képest nagy "szelídülés" nem történt

egyébként ti lettetek az új Hírszerző? :)

igényes 2011.09.16. 17:12:29

@ketroot: Gondolom az ÁFA csalóknak méginkább kedvezni akartak. Mégiscsak jobban járnak, ha 27%-ot fizet nekik vissza a NAV. Nem mindegy, hogy egy tételnél 250 milliót, vagy 270 milliót igényel vissza Kaya Ibrahim és családja.

voroner tamas 2011.09.16. 17:12:49

@email: Az adócsökkentés kormánya :(

lyken 2011.09.16. 17:18:30

@agatsu: "jövőre lesz 30 éves az egyes blokk) ...viszont a bővítés kb 900MRD forintos üzlet lehet valakinek( hacsak 5%-ot küldenek vissza hálából..). Na vajon mi fog épülni? Szélerőművek tucatszám vagy új reaktor(ok)?"

Mondok jobbat. Egy családi ház napelemmel történő ellátása(napelem panelek életciklusa 25-35 év)1.5 millió ft átlagosan(anyag, szerelés, bekötés). A fenti 900.000 millió forintból, ha a napelemeket nagy tételben szerzik be, kb 800.000-1.000.000 ingatlant lehetne. Gyakorlatilag a lakosság 40%-át lefednék vele. A többit elvinnék az erőművek. Evidensen ez nappalra kivált egy jelentős erőműkapacitást, éjjel pedig ugyebár nincs szükség akkora kapacitásra. Csökkene az olaj és szénhidrát függőség is. Persze lehet sejteni, hogy ez a fajta zöldülés lesz-e, vagy pedig megint a haverek zsebe lesz tömve? (A napelemes megoldásnál is lehetne a haver cége az aki a cuccot gyártja, meg egy másik haver aki a cuccot telepíti. Csak akkor a zemberek is bizonyos mértékig jól járnának. Az meg ugye nem járja.)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.09.16. 17:22:02

Matolcsy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezek nem megszorítások, hanem "mindenki tudja, az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak."

Ennyi. Ez az ország menthetetlen.
Várjuk a kedves Fidesz-szavazókat magyarázatra.
És nem ér ám az emútnyócév, Gyurcsány, mocskoskomcsi, libcsibolsi...

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2011.09.16. 17:24:13

@ketroot: Persze, ez a második a söralátéten. Első volt az egymillió munkahely, de annak a részletei elmosódtak. Úgyhogy most ezzel próbálkoztak :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.09.16. 17:26:34

@pityutanarur: Aha, egymillió munkahely a legkevesebb minimálbér másfélszerese járulékkal. Aha. Mínuszban meglesz.

vomit 2011.09.16. 17:36:43

@igényes: "Ezzel az EU-ban Magyarországon lesz a legmagasabb áfakulcs."
olyba tunik, a vilagon a legmagasabb. izland vezetett 25,5-tel.

de az itt senkit nem zavar, hogy a "penz" nem adozas, megszoritas vagy szorgos munka utjan keletkezik, hanem kedves bacsik a zallamnak meg a zembereknek figyelemremelto feltetelek mellett, kamatfizetes fejeben kolcsonzik? www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=34044

Csigataposó 2011.09.16. 17:39:16

Eljen, e;jen. Egyszeri nagyaranyu adocsokkentes kell. Ne az emberekkel fizettesek meg..
+13+afa dizel emeles a maganszemelyeknek, 27%-os afa.... Hurra, do orulok hogy egy pillanatra sem biztam bennuk es kulfoldre tavoztam dolgozni.

fakopács 2011.09.16. 17:41:09

@csizsikpizsik: " Matolcsy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezek nem megszorítások, hanem "mindenki tudja, az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak."

- Őőőő.. én közalkalmazott vagyok. Állami hivatalnál. Akkor a 25-ről 27-re emelt ÁFA nekem milyen eltitkolt jövedelmemre hivatkozik? Matolcsy teljesen hülye, vagy minket néz annak? Hol vannak a narancsdroidok a megfelelő magyarázattal?

Csigataposó 2011.09.16. 17:43:01

"Hozzátette: mivel a két elem hatásai nem ugyanazokat a rétegeket érintik - az adójóváírás csak 210 ezer bruttó alatt keresőkön segít, a félszuperbruttót ezzel szemben minden adózó fizeti -, ezért vigyáznak arra, hogy hogy a végleges átállás keretében senki nem járhat rosszabbul."
Mar megint? :D :D :D

fakopács 2011.09.16. 17:43:48

@lyken: "Csökkene az olaj és szénhidrát függőség is" - szénhidrát. Szeretem a cukrot, tehát szénhidrát függő vagyok. Látom értesz a témához. :-)) De ha 2 hétig télen nem süt a nap, akkor honnan vesszük a tartalék kapacitást? He? Zöldike?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.09.16. 17:45:49

@fakopács: Teljesen hülye. A tervezett 1500 milliárd fele ha bejön már a seggét verheti a földhöz, mert ugyebár az adóemelés nem a fogyasztást pörgeti. A mindenre halmozottan rátelepedő áfa emelése pláne nem.
Adócsökkentés kormánya...

bebe tv 2011.09.16. 17:48:41

@igényes: Sajnos már csak kínosan fintorogni tudok, ha a Matolcsy prof. újfent bejelent valamit, és még meg is próbálja a maguk stupid módjukon magyarázni. Pedig tudhatná, hogy a végeredmény szempontjából tök mindegy, hogy a kútba szarik valaki vagy pedig csak a kávájára és onnan pottyan a kútba.
Szeretném végre tudni, hogy kinél védte meg ez a hályogkovács a diplomáját az átkosban. Már most borítékolom pár év múlva a nyugati egyetemeken tantárgy lesz a System Hungary a'la Matolcsy & Orbán , hogy így nem szabad sohasem csinálni. Nem hinném, hogy a volt marxista egyetem gazdasági szakán ekkora baromságokat tanítottak volna, mert ha netán mégis a közgázon végzett az egyenesen az egyetem szégyene.

bebe tv 2011.09.16. 17:57:24

@no-night: Egyébként nem hiányzik semmi sem ebből a kirakósból. Magyarkodás, lovas nemzet, egy fogathajtó testvérpár, akik igencsak jobbra húznak, kötelező lovaglásóra... tökéletesen belefér most minden az uralkodó ideológiába.

Majd ha fiadnak a hintalován kis huszár ruhába kell belovagolni az iskolai évnyitóra az lesz ám a világszám. Egész Európa minket fog csodálni, hogy kilóg a pi...nk a gatyából, de egyre csak
döngetjük a mellünk. Valahol azt olvastam, hogy egy nagy bűne van az mszp-nek és pedig, hogy bezáratta a Lipót-mezőt. Nem kéne olyan messzire utazni Lovasberénybe kormányülésre.
Kormányőröknek meg ott lennének az ápolók.

moncayo 2011.09.16. 18:00:55

Olyanok mint a szocik. Csak gátlástalanabbak.

lyken 2011.09.16. 18:04:00

@fakopács: LOL. Ott a pont. Szénhidrogént akartam írni. Az én CO kibocsátásommal meg autó függőségemmel egyébként nehezen lehetne rámhúzni a zöld jelzőt. :)
Ha 2 hétig nem süt a nap, az lehet, hogy cumi(nak tűnik), de: a) 20%-os kapacitás szórt fényben is van b) ugyanonnan veszünk kapacitást ahonnan máskor is: külföldről.

@csizsikpizsik: " Adócsökkentés kormánya... "
Helyesebb őket a forgalom és keresletcsökkentés kormányának hívni...
Lassan lehet izzítani a skandálnivalókat. elmúttizanhatév, meg orbántakaroggy és hasonlók.

klacus 2011.09.16. 18:12:23

Meg kellene az ilyet tiltani.

Valószínűleg nem elég hozzá a két harmad...

rozsdamentes arcél 2011.09.16. 18:16:23

Vajon a szigorú nézésű Budai et. rácuppan erre a témára, és kivizsgálja könyörtelenül? Egyértelmű, hogy itt állami pénzek (a zemberek pénze végső soron) mennek a Lázár testvérekhez, onnan meg nyilván tovább Simicskához.

csillámpóni 2011.09.16. 18:41:48

Az OTP mint állami cég nem rossz ötlet, de én is hiába mondom ezeknek hogy megérett az idő az államosításra, a válasz, hogy úgy 50 forintos árfolyamon megvenni sokkal tisztább buli lesz. Úgyhogy lehet, hogy ezt még idén le lehet zavarni.

jani74 2011.09.16. 18:48:33

Mindig tudtam, hogy a fidesz sem az emberek pártja, ugyan olyan hitvány haszonlesők, mint az előző "politikusok". A nép, az ország az nem számít, csak az "én boldoguljak" a lényeg, hogy BOLDOGULNÁNAK már meg végre, de az a kétségbe ejtő, hogy nincs kit választani, a többi is ilyen. Marad a forró szurok, és a toll. Mártani, hempergetni, és a világba zavarni, de ez se jó, továbbra is csak mi maradnánk a szarban. Ezek röhögnének a markukba az eddig "megszerzett" vagyonukkal. Van jobb javaslat?

Moan 2011.09.16. 18:48:35

Na ennyit még nem nevettem egyetlen blog kommentelőinek hozzászólásain sem. Tök jókat írtok!
Azt hiszem miattatok már csak ezt fogom olvasgatni.! :)

"atomvillanásocska"... Ettől kész voltam rögtön. :))))))

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.16. 18:50:42

@Szamiz67: most a Huszonnégy Sarkalatos Törvény Ifjúsági Mozgalom a soros.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.16. 19:03:03

Kellene egy Nemzeti Áfakulcs, hogy a normál 27%-os (vagy a 35%-os luxus-) áfakulcs helyett például -50% áfával tudják eladni a jegyet a Nemzeti Rendezvények szervezői. Ez sokat tompítana a 25-ről 27%-ra csökkentett áfakulcs miatti méltatlan hőbörgésen.

mcbaron 2011.09.16. 19:31:15

hogy tudja az mvm így leégetni magát - energiakarkötő?? Mi jöhet még ezek után, egely féle vitalitásmérő?

ááá, helyettük is ég a pofám.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.16. 19:46:59

Na Schindler Pistája megy szűrésbe itt is, de azonnal....

kvasztics47 2011.09.16. 19:51:13

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a leg alpáribb módon a leg mocskosabb hazugságokkal ócsárolta a zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

A zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani,(hazudni) még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni (ellopni). Az új szakzsargonnal (hazugsággal) élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

igényes 2011.09.16. 19:54:42

@bebe tv: Schmitt javasolhatná, hogy a Matolcsy diplomáját vonják vissza.

Taligamajom 2011.09.16. 19:58:03

Egy dolog ami szerintem az egészben gáz:
Adott egy tolvaj banda, aki a nép vérét szivja (MSZP). Majd jönnek a Grál lovagok, akik a becsület bajnokai: elszámoltatnak, nem hazudnak, nem lopnak, stb.
Aztán amikor kiderül hogy ugyanazt csinálják mint mint az előző bagázs, mi a válasz: Hát az előző banda is ezt csinálták, mi baj?
Ettől kapok hányingert...

sofalwy 2011.09.16. 20:06:11

Lázárnak lenni jó ebben az országban. Megyek nevet változtatni, hátha...

NYJetsTD 2011.09.16. 20:37:24

@Taligamajom: Teljesen egyetértek veled.
Ráadásul ez a mai matolcsy bejelentés... érdemes megnézni az ezzel korrigált fizetési listákat. Döbbenetes mi lesz itt a 120 ezer forint alatt keresőkkel...

2011.09.16. 23:03:58

Na, most le merem írni a véleményemet, vagy vagyok annyira paranoiás, konteo függő, hogy inkább nem írom le?

que le 2011.09.16. 23:11:38

illett volna megnézni a tavalyi szponzorokat, mert az mvm kivételével mindegyik állami cég ugyanúgy benne volt a bizniszben.. ez a cikk csak gyűlöletkeltésre jó..

NYJetsTD 2011.09.17. 00:11:38

@leke: akkor haladj tovább...

2011.09.17. 09:15:48

1. A Károlyi Mihály nevével jelzett 1918. október 31-i forradalom előkészítésében igen jelentős szerepet játszott a csaknem 100%-ig zsidó Galilei-kör. Károlyi kormányának 20 tagjából 13 zsidó. A csúfos kudarcú november 16-i belgrádi tárgyalásokon Károlyi kivételével valamennyi zsidó. A Károlyi-kormány az, amely lefegyverzi a még valamennyire ép katonaságot akkor, amikor arra égetően szükség volna. A legendás Mackensen tábornokot (Erdélyben sohasem vesztett csatát) internálják. Eredmény: az ország testét tépő dögkeselyűk mohósága megnő, a határokat ott húzzák meg, ahol ma ismerjük őket. Hol lennének ma a határok, ha egy erélyes nemzeti kormány van hatalmon ezekben a zavaros időkben? És ha már (mindig) a kárpótlásoknál tartunk, vajon hány ezer milliárd dollárt ér Erdély, Felvidék, Délvidék? Ki sem lehet az ő mértékegységükben fejezni.

2. A zsidó Kun Béla és hasonszőrű bandája (Szamuely, Korvin-Klein stb. stb.) a 133 napos rémuralom alatt hány milliárd dollár kárt okoztak Magyarországnak? Kaptak-e Szamuely magyar áldozatainak hozzátartozói jóvátételt a zsidóságtól? Visszafizette-e a zsidóság a 200 millió aranykorona értéket, amit Kun Béláék Bécs felé menekülve magukkal vittek?

3. A második világháború utáni években a zsidóság bábszínházaként működő „népbíróságok” futószalagon küldték a magyarok százait akasztófákra, százezreit börtönökbe vagy Szibériába, arról nem is beszélve, hogy nekik köszönhetően további százezreknek csak az emigráció keserű kenyere jutott. A szó szoros értelmében lefejezték az egész magyar szellemi elitet, amit az ország a mai napig nem tudott kiheverni. Ezért az égbekiáltó bűnért vajon mikor kapunk kártérítést a zsidóságtól és mennyit? „Ami jár, az ugye jár”?

4. Rákosi, Gerő, Vas Zoltán, Révai, Farkas Mihály és fia, Vlagyimir, Péter Gábor és társaik 11 évig tartó rémuralmáért mikor kap a magyarság kártérítést a zsidóságtól? És mennyit? Mennyit ér az élet, ha magyar?

5. 1956 októberének végén a New York-i rabbik tiltakoztak Eisenhower elnöknél, hogy ne támogassa a magyar fölkelést, mert Budapesten antiszemita pogrom van, akasztják a zsidókat. Azt persze elfelejtették mondani, hogy az illető urakat ÁVO-s minőségükben akasztották fel, mert hogy melyik felekezethez tartoznak, az a forró napokban senkit sem érdekelt. Erre föl Eisenhower megüzente Titón keresztül az oroszoknak, hogy nem fognak közbeavatkozni. Minekután az oroszok, meggondolva magukat, mégis úgy döntöttek, hogy eltapossák a magyar forradalmat. Hol lennénk ma, ha 1956-ban másképp alakul a sorsunk? Megint 100 milliárd dolláros nagyságrendek! Lenne mondjuk egy Belgiumnak megfelelő életszínvonalunk? Mikor kapunk ezek elmaradása miatt kártérítést a zsidóságtól?

6. Az már csak hab a tortán, hogy a zsidó Fekete János kommunista Nemzeti Bank-vezérigazgató (később banktulajdonos Izraelben) húzta be az adósságcsapdába Magyarországot, ő jelentette ki ellentmondást nem tűrve, hogy Magyarországnak jó a kölcsönök fölvétele, ami a valóságban kb. így működött: Fölvettünk 20 milliárd dollár kölcsönt, visszafizettünk 50 milliárdot, külföldi kézbe adtunk 20 milliárd dollár értékű nemzeti vagyont, és maradt 20 milliárd dollár adósságunk. Ezért jár nekünk kártérítés?

7. Ezek után szinte említésre sem méltó, amit a zsidó Suchmann Tamás egykori miniszter és zsidó hitközségi elöljáró csinált az energiaszolgáltatás elkótyavetyélésével. Vagy amit a mai magyarországi zsidó közgazdászok szinte mániákusan hajtogatnak, hogy Magyarországnak nem szabad az adósság átütemezését kérni (miután ezt Horvátországtól Lengyelországig, Oroszországtól Nicaraguáig mindenki megkapta, és ennek jól kimutatható élénkítő hatása volt a gazdaságra).

Ennyit most hirtelen. A listát a végtelenségig lehetne folytatni.

Végül szögezzük le: a zsidóság ezekért a történelmi bűnökért soha nem érzett egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, mindent másra hárít („azok tulajdonképpen nem is voltak zsidók, hisz hitehagyott ateistaként követték el tetteiket, blabla…”) és mindig másokra mutogat (mint legutóbb Kertész Ákos). Ezeket a zsidók által a magyarság kárára elkövetett bűnöket a zsidóság soha be nem vallotta, meg nem gyónta, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé és bűnbocsánatért pedig főleg nem esdekelt.
Így aztán nem is kap soha föloldozást a magyarságtól.

kuruc.info/r/7/84725/

Ezek után maximum a többi zsidó sajnálja a judeolibsik pénzecskéjét.

hdnctrl 2011.09.19. 14:42:28

"A Hősök terén egyébként ingyenesen látogatható vágta után területhasználati díjat fizetni szerinte olyan, mintha a margitszigeti vagy a Szabadság-hegyi sétautakra is kivetnék a közterhet."

az autómat ingyenesen látogathatja mindenki, nekem miért kell mégis fizetnem a parkolásért?

nemecsek ernő áruló 2011.09.21. 10:21:51

@Szarházi Lázár takarodj!: De épp ebben különböznek: sunyibbak, álszentek és dölyfös képmutatók. A szocik simán csak balfaszok.

süti beállítások módosítása