Skip to content


       Szűrés lista

Ez bizony bukás: egykulcsos, sávos adórendszer hozzájárulással

Kész, ennyi, hölgyeim és uraim, vége.
16 hónap alatt építettek egy nagy homokvárat, csakhogy a homokot a vár alól ásták ki, és most az egész beledőlt a gödörbe.

Újabb epic fail: az "egykulcsos, sávos adórendszer". Csak nem gazdaságtörténelmet írunk? Nem volt elég a 27%-os áfa?

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye, ízlelgessük:


Az egykulcsos szja megteremtésének lépései

Munka és családbarát adórendszert vezet be Magyarország. A kormány még 2011-ben tért át az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadóra és a családi adórendszerre. 2012-ben a kormány befejezi a munkát és családokat támogató adórendszer kiépítését, általánossá téve az arányos adózást. A legfontosabb lépéseket az alábbi 10 pont tartalmazza.

1.   A kormány a hazai közteherviselési rendszer felülvizsgálata, a gazdasági szereplők véleményének megismerése, illetve az adózással kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok, tendenciák áttekintése után határozott 2010 tavaszán a személyi jövedelemadó rendszer gyökeres átalakításáról. Az említett átalakítás kapcsán több cél fogalmazódott meg. Ilyen cél volt a személyi jövedelemadózás rendszerének leegyszerűsítése, az arányosság, az egyenlő társadalmi szerepvállalás megteremtése, az adóterhelés csökkentése és az adóbázis szélesítése.

2.    A fenti sarokkövek meghatározásán túl a kormány úgy döntött, hogy a mai tragikus demográfiai helyzeten is változtatni fog, mivel a kívánt gyermekek világrahozatalának és nevelésének támogatása az egész társadalom alapvető érdeke. Hazánk elérkezett az utolsó perceihez a demográfiai krízis megfordításához. Ezért az arányos, munkaközpontú gazdaság felé vivő adórendszerben bekövetkezett egy szemléleti váltás is, miszerint az állam a gyermek neveléséhez szükséges jövedelmet a családnál hagyja, nem adóztatja. A kormány ezzel nyilvánítja ki, hogy e jövedelemhez az adóztató államnak nincs köze, abból adólevonást nem érvényesít. Ezen célok teljesülése a mai napig prioritást élveznek. Az idei törvénymódosításokkal a kormány garanciát vállal arra, hogy megteremti az egykulcsos, arányos személyi jövedelemadózás rendszerét.

3.    A kormány elkötelezetten támogatja a munkaközpontú gazdaság felé vivő adórendszer létrejöttét. Ennek megfelelően a lehető legnagyobb mértékben megtisztítja az adórendszert a torzító elemektől. Vagyis egyidejűleg kivezetésre kerül az adójóváírás és a szuperbruttósítás intézménye. A kormány, ahhoz, hogy az adórendszer átalakításának hátrányos hatásait semlegesítse minden lehetséges intézkedést meg fog hozni.

4.    Első lépésben bérpolitikai eszközeit felhasználva javaslatot fog tenni a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnál (NGTT) a minimálbér 92.000 forintra, valamint a garantált bérminimum 108.000 forintra történő emelésére.

5.    Továbbá fenntartja költségvetési szférában jelenleg is működő kompenzációs rendszert, amely eredményeként 2012-ben sem csökkenhet senkinek a havi nettó jövedelme.

6.    Emellett a versenyszférára vonatkozóan 5%-os béremelési ajánlást tesz. A kormány azonban ezekkel az intézkedésekkel még nem tekinti befejezettnek az adórendszer átalakítását. Kiemelten fontosnak tartja, hogy az adórendszer átalakítása során a munka világának valamennyi legálisan munkát vállaló, hátrányosan érintett szereplője ne járhasson rosszul.

7.    Ennek megfelelően az állam ki fogja venni a részét a munkáltatók megnövekedett terheiből. Ezért az állam az NGTT ülésén javasolni fogja, hogy a szociális partnerekkel közösen elfogadott béremelési ajánlás feletti béremelés egy részét a munkáltatónak részben visszatérítse.

8.    A kormány tisztában van azzal, hogy a béremeléseket követően is lehetnek olyan munkavállalók, akik rövidtávon nettó keresetcsökkenést szenvedhetnek el az adórendszer átalakítása miatt. Ezért létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek, és nem kapnak „jövedelemkiegészítést” a fekete- és szürkegazdaságból. Az érintett munkavállalóknak a Nemzeti Adó és Vámhivatal felé kell igazolniuk a pozícióromlást, valamint nyilatkozni arról, hogy nincsen egyéb, be nem vallott, vagy nem megfelelően bevallott jövedelmük. Ezt követően a NAV juttatja számukra a kompenzációt. A kompenzáció végső összege az éves jövedelem alapján lesz meghatározva, de a munkavállalók előlegben részesülhetnek.

9.    Természetesen a fenti kompenzációs rendszer működéséhez a kormánynak a bevételi erőforrásokat is biztosítania kell, melyet a kormány a személyi jövedelemadó rendszerén belül kíván megtenni. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelem kiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti.

10.    A fentiek szerint előre látható időn belül megvalósul az igazi, arányos, egykulcsos adózás, amelynek végül minden munkavállaló élvezheti az előnyeit. Ebben a munkavállalást és családokat támogató új szemléletben a jövedelemszintjétől függetlenül mindenki egyenlő mértékben fog részt vállalni a közterhekből. A kormány ezzel új értelmet ad a társadalmi igazságosság fogalmának.


Az összes kurva idiótaságot, amit elkövettek az elmúlt 16 hónapban, visszakapjuk, megfűszerezve vadi újakkal.

Miközben a Nagy Igazság, ami minden egyes kormány alatt érvényes volt, továbbra is aktuális: a torta még mindig ugyanakkora, csak máshogy osztják el a szeleteket!

Az egész az egykulcsos adónál csúszott el tavaly év végén, amit az NGM egész egyszerűen nem számolt ki rendesen. Már ezért fejeknek kellett volna porba hullani ...
Mivel a fülkeforradalom nem hibázhat, így a hibát jó hogy nem ismerték el, hanem olyan egetverő faszságokba lovalták bele magukat, mint bérkommandó és kötelező béremelés, meg a kötelező béremelés ellenőrzése.

Ámde ez sem volt elég, az adójóváírás és a félszuperbruttó együtt való kivezetését megint nem számolták ki, vagy kiszámolták, de magasról leszarták, nem is tudom melyik a súlyosabb.

A kapkodás, ötletelés már elég hamar beindult, és mit látunk?

Orbán Viktor miniszterelnök előbb pénteken, majd hétfőn 3x aláhúzva kőbe vési az egykulcsos adót, majd kedden közlik, hogy hoppá, lesz egy második adókulcs is.

11 éve nem látott mértékben, 17 százalékkal emelnék meg a minimálbért, 78 ezerről 92 ezerre. Ez mind csodálatosan hangzik, hiszen hol vagyunk az 1000 eurós osztrák minimálbértől, de vajon a kis és közepes vállalkozások, de akár a multik termelékenysége, árbevétele is nőni fog egyik hónapról a másikra 17%-kal?

Hogy mennyire fogalmuk sincs a versenyszféráról, kiderül ebből is:
"A gazdasági bizottság egyik tagja nem tart attól, hogy ezt ne tudnák kifizetni a munkáltatók: "2000 és 2001 között az Orbán-kormány több mint ötven százalékkal emelte a minimálbért, és azt is ki tudták gazdálkodni a munkáltatók."
Vágod, a gazdasági (!) bizottság tagja ... aki nem vágja, hogy 2000-2001-ben mennyi volt a gazdasági növekedés és mennyi 2011-ben. Segítek: 6,2% és 4,1%. Édesistenem ...

5%-os béremelési ajánlás a versenyszférának ... hát ez csodás! Idén kerek-perec megmondta a multicég, hogy bruttó 300 ezer felett 0% béremelést ad, mivel az szja-változás miatt már úgyis nőtt a nettó bérünk. Gondolom alig várják a cégek, hogy megadják ezt az 5%-os emelést ...

Gondolom majd jönnek szépen sűrűn a munkaügyi ellenőrzések, célkeresztben a bérpapírok, és ráadásul a kormány azt tervezi, hogy "a béremelési ajánlás feletti béremelés egy részét a munkáltatónak részben visszatérítse."

Hogy honnan? Hát a költségvetésből! Amibe úgy kaparják össze az 5-10 milliárdokat ...

Magyarul: a versenyszféra magáncégeinél dolgozók fizetésének egy részét az állam fizeti a költségvetésből. Matolcsy hol végezte az iskoláit ( ha vannak neki), Phenjanban?

És most jön a beszarás a köbön: ha mindez csődöt mond, vagyis a cég szart a bérkommandóra, a kötelező emelésre, az állami visszatérítésre, akkor a dolgozó bejelenti becsületesen az NAV-nak, hogy ő kérne egy kis kompenzációt, mert a köcsög cége nem emelte a bérét, és esküszik AZ ASZTAL-on megpihenő Alkotmányra, hogy egy forint más bevétele sem volt, messziről elkerülte a szürkét és a feketét. És a NAV utal, előre.

Hogy honnan? Hát a költségvetésből! Amibe úgy kaparják össze az 5-10 milliárdokat ...

Mindezt pedig ki fogja fizetni? Természetesen a Zemberek.
Hogy is mondták hétfőn a parlamentben? A szoci megszorítások "rossz megszorítások voltak, a mostaniak viszont jó megszorítások."

Bruttó 202 ezer forint felett kapunk egy plusz adókulcsot, ennyit az egykulcsos 16%-ról.
Ezek szerint vérrel-kínnal-keservvel nagyrészt nem fog csökkenni a br. 250 ezer alatt keresők fizetése, de a félszuperbruttó kivezetésével nyert plusz pénzt gyorsan vissza is veszik. Természetes nem sok ideig, hanem csak "mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelem kiesést okoz." Vagyis körülbelül 3 év és az örökké között valameddig. 

Volt már miniszterelnök, aki ilyen lépésre kényszerült: Gyurcsány Ferencnek hívták. Csak ő volt annyira kedves, hogy csak az évi 6 milliónál többet keresőkre vetett ki 4%-os szolidaritási adót. Négy év alatt durván leinflálódott ez az összeg, mert most Orbán az évi bruttó 2,242 milliónál húzta meg a határt. Vagyis Gyurcsány szerint évi br. 6 milliónál voltál "gazdag", Orbán szerint br. 2,2 milliónál.

Amúgy az eltörölt több kulcsos adónál a felső kulcs 5 milliónál kezdődött.

De most komolyan, ezért váltottuk le a szocikat? Hogy a roppant gyengén teljesítő idióta Gyurcsány gazdasági ötleteit másolgassák überszarul?

És bazdmeg még a végére odaírják, hogy "a fentiek szerint előre látható időn belül megvalósul az igazi, arányos, egykulcsos adózás, amelynek végül minden munkavállaló élvezheti az előnyeit. Ebben a munkavállalást és családokat támogató új szemléletben a jövedelemszintjétől függetlenül mindenki egyenlő mértékben fog részt vállalni a közterhekből. A kormány ezzel új értelmet ad a társadalmi igazságosság fogalmának.


"Igazi", "arányos", "élvezi", "egyenlő mértékben" ... ilyet én még nem láttam, ekkora vastagbőrt.

A Fidesz.hu-n eléggé tömörítették ezt a hírt :-)

Orbán Viktor, szeptember 1.
"A szolidaritási adó lehetséges bevezetését a miniszterelnök nem támogatja, mert az ahhoz vezethet, hogy "a gazdagok kihúzzák magukat az adózás alól" és kiviszik az országból a jövedelmüket. A kormányfő emellett kitart az egykulcsos adórendszer mellett."

Orbán Viktor, szeptembert 2.
"Nem mozdulunk el az egykulcsos arányos adórendszertől, ugyanis a többkulcsos rendszer volt az egyik kiváltó oka hazánk sérülékenységének."

Szíjjártó Péter, szeptember 5.
"Azt aligha lehet megszorításként értékelni, hogy az egykulcsos adórendszer következtében többszáz milliárd forint maradt a családoknál. Ezért tehát a kormány kitart az egykulcsos szja mellett és Szijjártó nem tartja helyénvalónak azt a felvetést, miszerint vissza kellene térni a többkulcsos adórendszerhez, mert főként ennek volt köszönhető, hogy Magyarország válság közeli állapotba került."

Összefoglalva: a br. 250 ezer felett keresők nettóbér növekedését a br. 250 alattiak fizetik meg nettóbér csökkenéssel, de az ő bérüket kompenzálják a br. 202 ezer felett keresők "hozzájárulása" ... egyszerű, mint egy söralátét.

A portfolio.hu szerint:
"Összegezve: Magyarországnak sikerült megcsinálni azt az egykulcsos adót, amelyik nem egykulcsos, egyszerű helyett egyre inkább bonyolult, fehérítés helyett szürkít, a foglalkoztatottsági helyzetet pedig ahelyett hogy javítaná, inkább rontja. Ez is egyfajta teljesítmény."

Csapják már ki ezt az idióta Matolcsyt, nála még a macskája is jobb gazdasági miniszter lenne...

Címkék: orbán fidesz válság matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr413242104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hány kulcsa van az egykulcsosnak? 2011.09.22. 01:12:11

A Kedves Vezető, úgyis, mint a Vezénylő Tábornok, újabb nagy csatát vesztett. Olyat, amely sorsdöntő hatással lehet az általa meghirdetett gazdasági háború kimenetelére. A kormány megkezdte a rugalmas elszakadást az egykulcsos adótól, a matolcsyta desi...

Trackback: Minek nevezzelek? 2011.09.21. 20:29:44

 Alapjárati hülyeség:Fogalmuk sincs, minek nevezzék azt az adót, amit mégis kivetnek az egykulcsos szja kárvallottjainak megsegítésére. Bár most is kijelentették, hogy jövőre senki nem járhat rosszul. Ezt már erre az évre is ígérték, mégis több sz...

Trackback: Orbánék a gyurcsányi úton? 2011.09.21. 13:39:39

Két héttel ezelőtt kezdték el tárgyalni a kormány tagjai a jövő évi költségvetést, igaz akkor még számok nélkül. Mi már akkor megírtuk, hogy számításaink szerint egy kb. 1000 milliárdos nagyságrendű megszorításra kiigazításra lesz szükség a várhat...

Trackback: Gyurcsány sötét oldala 2011.09.21. 10:34:08

A Kedves Vezető ma a Párt új szócsöve, a Metropol hasábjain szólt a népéhez, elvégre azokat is el kell valahogy érni az okosságokkal, akik csak ingyenes lapot olvasnak. A kormányfő komoly erőfeszítéseket tett annak elfogadtatására, hogy a megszori.. az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dean23 2011.09.21. 19:25:03

Agyfaszt kapok ezektől az idióta barmoktól!

Netuddki. 2011.09.21. 19:27:48

@Hörömpő Töhötöm: "hogy ettől-eddig 0%"
Pont ez volt a baj. Aki minimálbérre volt bejelentve az nem fizettett adót. Csak kérdem ez mennyire igazságos?
Amúgy ez az egész magyar adórendszer egy nagy kalap szar. Ezt kellene alapjaiban újragondolni és befejezni végre, hogy az állam a becsületeseket lerabolja és bünteti...

Netuddki. 2011.09.21. 19:28:46

@kovi1970: Ja és igen, attól még, hogy 16% az SZJA az állam még egy csomó pénzt kasszíroz azon aki dolgozik...

egy maréknyi dollár 2011.09.21. 19:32:29

Nyugi,a legújabb variáció szerint jövőre a bruttó 202 ezer forintnál többet keresők ún. hozzájárulást fognak fizetni(a szja mellett), és ebből kompenzálják az alacsonyabb keresetűek várható bér-csökkenését.A bejelentést követően azonnal előugrott fedezékéből Szíjártó-papagáj, és elkiáltotta magát:Senki sem fog rosszul járni.
Jajjj.
A fentieket az imént, a 18:30-as Híradóban hallottam,szóval lehetséges, hogy már nem érvényes.
Matolcsy cicájának a képességeit nem ismerem,de Matolcsy Macskáét igen.Ő az én cicám(a sajnálatos hasonlóság okán kapta a nevét) és kivételesen gyenge szellemi képességekkel rendelkezik;nem is az eszéért szeretem.Távmunkában részt vehetne a NER további felvirágoztatásában.

lyken 2011.09.21. 19:43:30

@derelyegrádi szellem: "De ők, meg te, erről úgy beszéltetek, mintha ez már megtörtént volna." Anno Ferinél is voltak ilyen vélemények. Aztán most lehet visszatéríteni. Én azon a véleményen vagyok, hogy Viktor döntése csúnya pluszkiadást fog jelenteni esetleg pár év múlva. A te érvelésed azt mutatja, hogy ennek a halvány lehetőségét is elutasítod. A nyomatékosítószavaid meg egyszerűen elbűvölőek. (Még ha kicsit droidosnak is hat az eddigi Viktor-mentő retorikával.) Nem tudom mire számítasz, de nem fogunk egy hullámhosszra terelődni a kérdésben. Akkor se ha bazmegelsz, idiótázol, buzizol vagy tovább magyarázkodsz.

Viktus 2011.09.21. 19:48:21

Nu pesten már albérlet van nőknek dugásért ... ez ám a civilizációs ugrás így a 21. században ...

jágör68 2011.09.21. 19:52:49

Nem az adórendszerrel van a baj, hanem a bérekkel.
Magyarországon sajnos túl sokáig belement a munkavállaló ezekbe a csapdákba:
1) kapod svarcba a lóvét, aszt kuss (nyugdíj/ egészségügyi ellátás úgyis kb ugyanolyan JÁR- mer jár és kész!)
2) kapod a kamu- minimálbért- a többit meg zsebbe, okosba
3) előző kettő és/ vagy kombinációja 3 melózóm több helyen is, majd egyik műszakból rohanok a másodikba (másodikból-harmadikba)

Na ezekbe, egyikbe sem kellett volna belemenni.
Meg kőkeményen feljelenteni a (sajnos nem létező- rendőr és tűzoltószakszervezeten kívül) szakszervezetnél, APEH- nél, rendőrségnél az ilyen alkukat ajánló munkáltatót.
És ezt mindenkinek meg kellett volna tennie, nem azzal elintézni, hogy
"Hát a Gazsinak nem vót elég jó ez a fizetés, majd a Józsi megcsinálja 10 ezerér ócsóbban - és akkó már zsebbe- okosba"
Szóval minden munkára jelentkezőnek, munkanélkülinek kéne annyi önbecsülésének lennie, hogy ilyenekbe nem megy bele.
Mert így napi szinten előforduló esetek:
- Reggel mentőautó sofőr- éjszaka fuvarozik- plusz még egy harmadállás is naponta- kétnaponta
- egyik ügyeletből a másodikba- harmadikba rohangáló orvos, nővér, ápoló stb- pihenés nélkül, fáradtan, idegesen, stb
De mind a 10 milliónak bele kéne mennie abba, hogy "nem megy bele mindenbe, csakhogy legyen egy kis megélhetés".

A másik rész meg persze az állami eltartottak, pölö ez mai hírecske:
kuruc.info/r/2/85461/

krumplicukor 2011.09.21. 19:53:41

Ez BRUTTÓ 202??? Komolyan?

Van már valami kalkulátor h mennyi lesz az annyi, vagy még nem vállalkozott egy ilyen készítésére senki sem?

jágör68 2011.09.21. 19:56:58

Ja és de szeretnék egy igazi szociáldemokrata pártot is- valódi szakszervezetek mellé!

www.youtube.com/watch?v=QP4l_PeBMyk

Viktus 2011.09.21. 20:00:43

@krumplicukor:

Minek is kezdett volna bárki ilyesmit készíteni? mikor nagyjából kétnaponta változik, hogy mit talál ki a jobb kéz ...

dbeata 2011.09.21. 20:11:31

@soproni1: Kivéve azokat a javakat, amik már most annyiba kerülnek, vagy még többe, ha kicsit szemérmetlenebbül váltják forintra, vagy megadóztatják, mint a Lajtán túl.

dbeata 2011.09.21. 20:15:35

@Hörömpő Töhötöm: Nem az lesz, hogy most szépen bebükik mindegyik kamu-minimálbéres, mert majd kitalálnak egy jó kis kérdőívet, amit ki köll tölteni, hogyaszondja van-e önnek lakása, autója, kutyája,macskája, és ha ezeket szépen kitölti, hogy igen, akkor már megy is rá az adóhatóság. Vagy tévedek?

derelyegrádi szellem 2011.09.21. 20:18:14

@lyken:

sem akkor, ha te droidozol....

Én nem utasítom el a lehetőségét. Csak erről ítéletet mondani még azelőtt, hogy bármilyen eljárás egyáltalán indult volna, idő előttinek tűnik.

A feriék esetében (Áfa-ügy) kész tény. Akkor se mondtam előre, hogy ebből biztos cumi lesz. A foglalkozásom megtanított arra, hogy bírósági döntést előre megjósolni (biztos így, vagy úgy fog dönteni), nagyon kétes válallkozás. Csak nagyon elbizakodott emberek, vagy sarlatánok csinálják.

Ha cumi lesz belőle igazad lesz. De még nincs igazad. Nem hiszem, hogy ezt ennyire nehéz lenne felfogni.

csodalámpa 2011.09.21. 20:36:42

@dbeata: kérdőív...ehhh...NAV huszárok szépen figyeljék meg, ésha van autó-ház-nyaraló-akármi, rojtosra basszák a seggét - igen, én rühellem az összes "borítékost", megint én fizetek helyettük, költsék rákgyógyszerre.

dbeata 2011.09.21. 20:43:52

@csodalámpa: Jaja,mert ők tehetnek mindenről,. Az adórendszer meg aztán a legjobb. Én meg rühellem az összes minimálbéren foglalkoztatót, meg kényszervállalkozásra kényszerítő munkáltatót. Csókolom. (vagy Jóreggelt!)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.21. 20:44:46

@Viktus:

Nem sikerült, na, van ez így.
Egyébként meg hadd dumáljanak csak, velünk nem érdemes tengelyt akasztani. :)

csodalámpa 2011.09.21. 20:47:48

@jágör68: hm.. nem (csak) a bérekkel van baj, hanem a mentalitással, ami már beleégett kettő, de inkább három generáció agyába - az okoskodás.....ezeket szolidarítsam, hát a kékerest az összes testnyílásukba. Minimális azok száma, aki tényleg minimálbéren vannak, tőlük nem sajnálom, de ezektől a tetvektől, akik szemberöhögnek, hogy én miért nem trükközök, ezektől igen. Ha ezeket ki lehetne szűrni a rendszerből, nem lenne gáz az egykulcsossal, de erre se akarat, se kapacitás :(

mruniverzum 2011.09.21. 20:48:20

Én csak állva tapsikolok sikoltozva. Megindult a végjáték végre. Már nincs sok hátra és megkapja ez a banda azt, amit érdemel. Az előzővel együtt.

csodalámpa 2011.09.21. 20:49:45

@dbeata: igen, és ha valaki kirabol úgy megélhetésileg, azis OK, rendben van. Hát rákényszerült szegényke. Blablablabla. BKV-n bliccelni is tök rendben van, mert a fejesek lopnak. Kicsit beteg szemlélet ez...

csodalámpa 2011.09.21. 20:50:21

@dbeata: nem kötelező ilyen helyeken dolgozni.

csodalámpa 2011.09.21. 20:51:57

@dbeata: "ŐK" kurva sokan vannak, ez a fő probléma.

csodalámpa 2011.09.21. 20:54:41

@dbeata: Tudod mit, nincs velük baj, csak arányosan részesüljenek az ellátásokból. Ha nyugdíjba mennek, ne sikítsanak, hogy nem kapnak lófaszt sem, és az állam ne kompenzáljon nekik, eü.: sürgősségi ellátás, szoc. segély nuku, stb. Valamit valamiért.

csodalámpa 2011.09.21. 20:55:18

@Viktus: csak nem borítékos vagy te is? :) Pfejj

csodalámpa 2011.09.21. 20:55:58

@Viktus: Ja és kössz, ez az első....

csodalámpa 2011.09.21. 20:59:26

Na mindegy, februártól már csak mosolygok rajtatok :D, ha nektek ez fasza, hogy az összes érdemben adózó, értelmes embert kiüldözitek az országból, hát legyen. Pár éven belül majd borítékos-cigó-nyugger állam lesz itt az egykori Magyarország helyén, szerintem a c-k az esélyesek a túlélésre....

Viktus 2011.09.21. 21:07:32

@csodalámpa:

Nem én mindent számlásan szenvedek öcskös csak mivel vidéken élek meg nem Budapesten meg a jobb féle nyugati régiókban meresztem sajnos így tisztában vagyok a nagy elcseszett valósággal ...

dbeata 2011.09.21. 21:10:15

@csodalámpa: Hú de magas az a ló! Persze, az ember legyen inkább tisztességes munkanélküli, mint szürkén foglalkoztatott. Az aztán nem kerül pénzébe az államnak... Eltartani a sok tisztességes munkanélkülit. Lehet emberkedni, meg okoskodni, de ez van. Amíg a bőrt is lenyúzza rólad az adórendszer, addig aki teheti, megkerüli. Vagy megszívja.

2011.09.21. 21:24:38

@kovi1970: Hogy mennyire igazságos? Hol van itt bármilyen igazság? Az talán igazságos, hogy valakit a KSH által számított létminimum alatt egy huszassal lehet dolgoztatni? Rendezni kellene a béreket, de tisztességesen, és akkor utána lehet igazságról beszélni. Részigazságokból nem lehet egy komplex rendszert felépíteni, ez csak arra elég, hogy viszájt szítson azok haszonélvezői és kárvallottjai között, és nem annak lesz igaza, aki hangosabban kiabál.

@dbeata: a felsorolt fogyasztói javakkal bőségesen rendelkezhet egy minimálbéres, például korábbi vásárlásból. Sőt, még minimálbérből is, ha mondjuk megvásárolta hibásan bagóért, és megbütykölte magának. (Nekem példul majdnem minden fogyasztói javam így lett: 60e+áfáért nem engedhetek meg magamnak mondjuk egy mosogatógépet - de 5e-t ki tudtam köhögni érte a vaterán, a hozzáadott érték pedig pénzembe nem került, csak némi szabadidőt kellett rááldozni.) A jövedelem meg a vagyon az két dolog... De nem hiszem, hogy ennek összemosására vonatkozó hátsó szándék lenne itt. Szerintem ez csak a "hozott is ajándékot meg nem is" népmesei fordulat fideszes implementációja. Verhetik a mellüket, hogy mekkora strukturális reformot csináltak az egykulcsossal, közben marad minden a régiben. Úgy látszik, rájöttek, hogy nem volt az annyira elhibázott mégsem... vagy csak egyszerűen nem merik tovább feszíteni a húrt, nehogy kapára-kaszára keljenek az alattvalók.

dbeata 2011.09.21. 21:33:17

@Hörömpő Töhötöm: Na igen, ezt már mi is megismertük. Néha elnézem, ahogy anyukák mi minden baromságra elverik a családi pótlékot, meg a GyES-t, GYED-et meg hasonlót. Egész ruhakollekciókat vásárolnak meg a totyogóknak, akik aztán esnek kelnek leeszik stb, volt értelme sok ezret kiadni rájuk.
Most mondhatjátok hogy irigy vagyok, de nem tartom annak magam, bár én is szeretem a szépet, de a szükséges és elégséges elve alapján próbálok élni.
Sok mindent megjavít a férjem is, ügyes ember, és ez tök jó.
Reluxánkban elszakadt a zsinór, mesterember mondja csere ( kb 30000-ért, 5 m2-nyi felületen van), férjem fogta, leszedte és visszafűzte. Ennyi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.09.21. 22:41:10

Monthy Python!!!!

Mégis marad a félszuperbruttó a 202 ezer forint feletti bérekre

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110921-a-szuperbrutto-megtartasaval-kompenzalhatjak-a-bercsokkenest.html

VAGYIS marad a félszuperbruttó ÉS fizess még hozzájárulást is!!!

És még ezt is tudom fokozni!

"Egy, a kormányülés részleteit ismerő forrás állítása szerint a szerdai ülésen a kompenzációs tervekről korábban nem hallók közül többen is felvetették a gazdasági miniszternek, hogy a lépéssel lényegében tényleg egy második kulcsot vezetne be a kormány, vagyis feladná az adópolitikában eddig képviselt álláspontját, azonban a gazdasági miniszter (Matolcsy) több alkalommal is körmönfont számításokkal vezette le, hogy nem tekinthető adónak a 202 ezer felett keresőket érintő pluszteher.

A magyarázat a forrás szerint körülbelül úgy hangzott, hogy "az adó az elvonást jelenti, a 202 ezernél magasabb bérűektől pedig nem elvonnak, csak nem kapják meg (vissza), amit a többiek."

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.09.21. 22:51:18

@zero: És képzeld ha ezek 8 évet nem a kormányzásra készülnek és minden probléma azonnali megoldására...A kormány bölcsessége előtt leborulok (meg a Valencia előtt akik fájdalom de lefocizzák éppen a Barcelonát)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.09.21. 23:12:44

@zero:

Nincs ebben semmi különös: a pók belegabalyodott a saját hálójába, a vergődése pedig még akár szórakoztató is lenne, ha nem az ország közeljövője múlna rajta.

Majd jövő szerdára kidolgozza a részleteket, aha... miközben jövő péntekre költségvetést kéne rakni az asztalra (olyat, amit már a KT is látott, de biztos elég lesz rá nekik egy nap is a 10 helyett), és az SZJA-s bohóckodáson túl a többi "kabarétréfáról", például a TAO-ról mélyen hallgatnak.

krumplicukor 2011.09.21. 23:43:55

@zero: Mostmár némiképp morbid kiváncsisággal várom, h mi lesz ebből...

Meridian74 2011.09.22. 00:18:26

"Miközben a Nagy Igazság, ami minden egyes kormány alatt érvényes volt, továbbra is aktuális: a torta még mindig ugyanakkora, csak máshogy osztják el a szeleteket!"

Na, ez az ami NEM igaz!
Valójában az az igaz, hogy a Torta valódi méretét nem látjuk, és inkább annak érdekében kellene tenni, hogy a tortát teljes méretében láthassuk. Azaz a feketegazdaságot kellene tűzzel-vassal-vona-gáborral felszámoltatni.

Meridian74 2011.09.22. 00:25:27

"11 éve nem látott mértékben, 17 százalékkal emelnék meg a minimálbért, 78 ezerről 92 ezerre. Ez mind csodálatosan hangzik, hiszen hol vagyunk az 1000 eurós osztrák minimálbértől, de vajon a kis és közepes vállalkozások, de akár a multik termelékenysége, árbevétele is nőni fog egyik hónapról a másikra 17%-kal?"

Ezzel sincsen semmi baj, vagyis de: a munkavállaló egy kanyival sem kap öbbet, csak az államnak jut több adó a magasabb bruttóból.
A vállalkozások pedig éppen eléggé termelékenyek, legfeljebb nem 2 évente cseréli le a gazdájuk az fekete merdzsót fekete BMW terepjáróra, vagy Hummer-ra. Különben menjenek el kapálni, oszt' jöhet az osztrák vállalkozó ide, aki érdekes módon egy határvonallal arrébb 5x-ös bért képes juttatni a melósainak...

Szóval a minimálbért, amit mindig a padló alá szorítanak a köcsög megmondóemberek, emelni kell, nem kicsit, hanem nagyon.

Meridian74 2011.09.22. 00:28:15

"...És most jön a beszarás a köbön: ha mindez csődöt mond, vagyis a cég szart a bérkommandóra, a kötelező emelésre, az állami visszatérítésre, akkor a dolgozó bejelenti becsületesen az NAV-nak, hogy ő kérne egy kis kompenzációt, mert a köcsög cége nem emelte a bérét, és esküszik AZ ASZTAL-on megpihenő Alkotmányra, hogy egy forint más bevétele sem volt, messziről elkerülte a szürkét és a feketét. És a NAV utal, előre..."

Ez viszont télleg egy orbitális nettó faszság.

hatR 2011.09.22. 00:30:03

"átmeneti jellegű hozzájárulás"

ezt ugy kell erteni, hogy addig atmeneti, amig van allasod, illetve keresel ennyit....

Meridian74 2011.09.22. 00:35:43

Amúgy egyvalamit azért nem értek. Hogy fekszünk így be kínának, ha csak úgy emelgetjük a minimálbéreket?

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2011.09.22. 01:27:26

@Fekete Mamba:
amellett, hogy nettó faszság, elég uncsi is már ez a demagóg proletárromantika, főleg a magyar változata, ahol 200-300 ezret kereső, többgyerekes embereket csúfolnak gazdagnak, aki "fent van", vígan adócsaló minimálbéresek meg "lent".

Szerintem meg az volt nettó faszság, hogy úgy kapta meg az ország az egykulcsost, hogy nesztek bazeg. Ha előre átgondolva - pl ahogy leírtam, de más is biztos tudna még jobbat is - esetleg a manapság oly jól bevált kormányzati ajánlásokkal (hogy hogyan alakítsák a cégek a bruttó jövedelmeket, hogy ne legyen lázadás alul) lett volna bevezetve, akkor most lehet, kevesebb méltatlankodás lenne. Mindenki többet kaphatna nettóban és arányosan. Meg lehetett volna csinálni így is a bevezetését a "nesztek bazeg" helyett.
Én soha nem állítottam és nem is értettem egyet azzal, hogy a 200-300 bruttó az sok (Mo viszonylatban). Tulajdonképpen a helyi társadalmi viszonyok szerint van értelme mérni, hogy mi mennyi. Németországhoz is hasonlíthatod a jövedelmedet, vagy megnézheted a szomáliai átlagkeresetet is.

Az igazság az, hogy tényleg kettészakadt az ország, és az egyik felének sokkal több köze van már mondjuk a német export alakulásához, mint a "lenti" néposztályok fogyasztásához, nagyjából ha nem is lennének, az lenne a leggazdaságosabb, nem kéne tízmilliós lakosság közszükségleteit felköhögni alig egymilliónyi adórabszolgának, aki épp kapott egy év szabadságot, de most újra szóltak, hogy lehet pucsítani.

A problémát mindannyian ismerjük. Egyetértek. Egy dologra kell vigyázni: hogy a már fentebb is említett helyi viszonyok szerint lesz mindenki megítélve. És ha folyamatosan feszítjük a társadalmi különbségeket, akkor ne csodálkozzunk, ha egyszer elpattan a húr. Lehet hogy a szomszédom engem akar majd felkoncolni, mert úgy gondolja, nem érdemlem meg a javaimat, én meg valaki másról képzelem ugyanezt. És mivel viszonyrendszer van, mindenkinek igaza is lehet akár, ha más nem, a saját szemszögéből.

Éppen Fletó és csapata bizonyította, hogy a teherbíró, versenyképes réteg szopatása és elkergetése nem válik be. De hát sok lúd disznót győz, a Haza Nagy Kancsal Titánja is belátta, hogy ha adózni nem is akar 2-3 millió magyar, szavazni azért fog, és újra szopóágra tette teljes fizetésük után adózókat, akik bár a elenyésző kisebbségben vannak, de az egész magyar költségvetést eltartják.

A 2-3 millió az nem olyan kevés, azok egy nap alatt karóba húzzák az egész országot, ha olyan kedvük van.

Amúgy azt hírös termék-előállító fizikai munkát, amelynek értéke oly nagy, no hát pont azt csinálják kínaiak 100 dollárért havonta, még be is költöznek az üzem fölé a padlásra.

Ja, amíg olyan olcsó az olaj, hogy megéri áthurcolni a fél világon. De manapság kezd kibontakozni, hogy tulajdonképpen már lehet, hogy 2008. nyarán megvolt az olajcsúcs. Ha ez igaz, akkor viszont hamarosan a mindent átszövő kereskedelmi útvonalak használaton kívülre kerülnek és leáll a nagy globális gépezet.

2011.09.22. 06:52:59

@Meridian74: Nem annyira. Példul Angliában is van ilyen. De úgy ám, hogy még csak kérni sem kell, autómatice utalnak, ha a heti jövedelmed nem ér el egy bizonyos küszöböt.. Itt meg a lőtéri kutyát se érdekli, hogy ki miből vesz zsíroskenyeret hó végén.

Rodeo36 2011.09.22. 08:00:14

sok hülye libsibolsi a fasznak sírtok, ráadásúl nem is értitek a zseniket: most lesz még csak a hacacáré: sok-sok kis egykulcsos adó-alrendszer az alfarhanghoz hasonlóan, kivezetik, bevezetik egyre gyorsabban amíg elsűl attól lesz a jövő a concepció tuggyátok amitűl a dzsézuzs is születte magát megkoncepciózták a Máriát és -ügyeskedtek- és már teherbe is esett és megszülte...minden koncepciónak ez a vége megszületik valami vagy valaki csak várjátok ki és...ha Belze Buby...hát akkor az de a mi gyermekünk a 12x1 kulcsos adóalfarhangrendszer mátrixban és a kígyó tuggyátok a Nagy Kélgyó...még Kiflis Boriska Acsádról vagy Nacsadról vagy Picsádról szóval ő is gyüvik

Viktus 2011.09.22. 09:08:34

@Meridian74:

Na igen itt a járulékterhelés a nagy probléma ... a továbbiakban te is nagyjából a Rex felügyelőből ismered az életet ...

A minimálbéres-audis vállalkozó urban legends nagyon aranyos csak a magyar rögvalósághoz sok köze nincsen. A nagy értékű gépjárművel szaladgálók-palotában élők nevén nincsen semmi közvetlenül ... sőt éppen azok nyerészkednek a legjobban a kkv-kon lásd. körbetartozás, amely láncnak az eleje felé a pénzosztásnál ezek vették le a pénzt.

A magyar kkv szektor elmegy kapálni, akkor te is mész csak te közmunkában 30 ezerért ... nem jön ide semmiféle osztrák kkv ... a határ túloldalán meg persze tud 5x annyit fizetni csak éppen azért nem ott vannak pl. a multik ... itt egy mérnöknek kevesebbet fizet, mint a takarítónőnek Ausztriában. A magyar kkv beszállítók tekintetében ugyanez a szitu ... és így tovább végig a láncolaton ...

Viktus 2011.09.22. 09:10:07

@hatR:

Jaja aztán pedig vár a szolidaritás az éveken át fizetett járulékokért még 3 hónapig elvegetálhatsz aztán kapálás harmincezerért, ha nem sikerült elhelyezkedni ... ez az igazi szolidaritás.

Clyde 2011.09.22. 09:33:57

Korábbi hsz-emet és gondolatot folytatva:

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110921-a-szuperbrutto-megtartasaval-kompenzalhatjak-a-bercsokkenest.html

<<Ha az előbbi verzió valósul meg, akkor az [origo] számításai szerint évente 100 milliárd forint pluszbevétel folyhat be az államhoz, ha a tényleges adóteher 18,16 százalékos, akkor ennek a fele, 50 milliárd forint a költségvetés pluszbevétele.

Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó, az adóbevételekre rálátó kormányzati forrás azt állította, hogy a 202 ezer forint alatti munkavállalók kompenzálásához "messze nem kell 100 milliárd forint ".>>

Alakul ez, alakul, vajon mi lesz az áthidalás a 100 milliárd, és a messze nem 100 milliárd között, és melyik réteg fogja ezt megszívni?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.09.22. 09:47:31

@intifada: Gondolom a gaz izraeli karvalytőke a hibás azért is, mert még szűz vagy és minimálbéren élsz, és vhogy le kell vezetni a frusztráltságot :)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.22. 11:36:22

"IMÁDOM", HOGY MINDENKI A NYUGATI VAGY KÖRNYEZŐ ORSZÁGBELI MINIMÁLBÉREKKEL DOBÁLÓZIK, HOGY MILYEN MAGASAK ÉS JOBBAK A HAZAINÁL, DE AMIKOR BEJELENTIK A MAGYARORSZÁGI EMELÉSÉ(NEK TERVEZETÉ)T, AKKOR NEM AZZAL JÖNNEK, HOGY "DEJÓ, EMELKEDIK AZ EMBEREK FIZETÉSE!", HANEM EGYBŐL A MUNKAADÓK SIRÁMAIT KÖZLIK A MEGNÖVEKEDETT TERHEKRŐL.
KOMOLYAN MONDOM, ELDOBOM AZ AGYAM AZ ILYEN PESSZIMIZMUSTÓL...

Meridian74 2011.09.22. 12:59:06

@Viktus: konkrétan többet is ismerek (két év alatt meggazdagodom vállalkozótípusból), és mindegyik mszp-s volt az emútnyócévben, mert további pénzeket szakítottak pártseggnyalásért is...

Meridian74 2011.09.22. 13:02:09

@Viktus: "itt egy mérnöknek kevesebbet fizet, mint a takarítónőnek Ausztriában."

Ezt itt miért teheti meg? Mert éhbér alatt van a minimálbér. Fel kell emelni.

Crescendo 2011.09.22. 13:07:29

@bulvármédiás =>: Persze, mert mi, hala a kivalo gazdasagpolitikanak, a kinai munkasokkal versenyzunk, nem az osztrakkal. Ha felmegy a ber, es a HUF meg eros, akkor az allas is megy keletre... igy aztan a 0 HUF-ot, emelhetik 1000%-al is, csak 0 HUF marad.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.09.22. 14:26:48

@Crescendo: Hidd el, a nagyobb termelő cégek elvándorlása az olcsóbb keleti részekre jelenség az osztrákokat is keményen érinti. Még szerencse, hogy vannak olyan dolgok, amikre itt is van igény, s nem olyan egyszerű a kivándorlás, pl. egy családi vállalkozás.

Viktus 2011.09.22. 14:59:17

videki kedvéért ...

Csökkentette a növekedési kilátásait, idén 1,6, jövőre pedig 1,1 százalékos bővülést vár a Századvég Gazdaságkutató.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/22/a_szazadveg_szerint_tul_optimista_a_kormany/

-

Ezek is ármánykodó komcsik?

Viktus 2011.09.22. 15:01:24

@Meridian74:

Ennyi fogalmad van a gazdasághoz inkább maradj meg a blikk.hu -nál ...

RobÚr 2011.09.22. 15:04:20

@Valós Kilométer:
Ne haragudj, de baromságot írsz.
Sajnos a saját orrodnál nem látsz tovább.
Tudod mi az a szalagmunka?
Tudod mi az a termelőszektor?
Ott dolgozik a legtöbb ember, igen. Gyár, üzem, gyártósor.
Nem takarítás, meg ilyenek...
Hatvan: Bosch - 4000 fő, Jászfényszaru: Samsung: 3000 fő, Jászberény: Elektrolux: 7000 fő.
És ez egy 50km-es körzetben.
Szerinted milyen képzettségű emberek kellenek a szalagra?
Szerinted mennyi fizetést kapjanak?
Szerinted ha többet kéne nekik adni, akkor mit csinálna a multi?
Eszem megáll...

Viktus 2011.09.22. 15:05:42

@bulvármédiás =>:

Eszed semmi fogd meg jól ...a minimálbér a kormány felemelheti helyből mondjuk az osztrák szintre is csak nincsen aki MEGTERMELJE ez a problémakör.

Viktus 2011.09.22. 15:07:49

@RobÚr:

Így-így , de ezzel csak azon vannak tisztában akik itt élnek a környéken ... Budapesten más világ van ...

Viktus 2011.09.22. 15:11:43

@RobÚr:

A vicc meg az, hogy az emelés után sem keresnének többet a népek csak az adóteher növekedne ...

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.09.22. 15:52:47

@RobÚr: "Ott dolgozik a legtöbb ember, igen. Gyár, üzem, gyártósor."
Ezt rosszul tudod. Az magyar emberek nagy része a szolgáltatási szektorban dolgozott már 2003-ban is, és ez azóta csak nőtt (2007-ben már 65% volt). Lehet most már 70% körül van.

"Munkaerő, szektorok szerint: mezőgazdaság 5.5%, ipar 33.3%, szolgáltatások 61.2% (2003)"
www.publikon.hu/htmls/orszagismertetok.html?ID=99

Azt gondolom, az nem jó cél, ha Európa Kínájává szeretnénk válni (sok kis ócó' és képzetlen munkaerő). Ebből inkább ki kellene törni, nem ezt erősíteni. Nem fog menni egyik napról a másikra, de iránynak jó. A multik sem fognak holnapra elmenni, ha nő a minimálbér.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.22. 18:17:29

@zero: "A magyarázat a forrás szerint körülbelül úgy hangzott, hogy "az adó az elvonást jelenti, a 202 ezernél magasabb bérűektől pedig nem elvonnak, csak nem kapják meg (vissza), amit a többiek." -"
Ezt hívják úgy, hogy negatív diszkrimináció. Vajjon erre milyen gombot varrna az alkotmánybíróság?

Egyébként arra is kíváncsi lennék, a szuperbruttóra , MINT JÖVEDELEMADÓ ALAPJÁRA, mit mondana az AB, vagy esetleg az UNIÓS BÍRÓSÁG. A szuperbruttó alapja ugyan is soha nem kerül az adózóhoz, így nem tudni, mitől alapja az szja-nak. Szóval a szocik is nagy varázslók voltak.

guma 2011.09.22. 18:45:17

@bulvármédiás =>: ne ragadj le a bulvár szinten.
amikor ezt a lépést első regnálásuk alatt meglépték, katasztrófális következményei voltak a kkv-ra és a 35 feletti alkalmazottakra, melósokra.
csak az állam bevétele nőt jelentősen, amiből lehetett a PR-t fokozni és a belső, közeli cégek féle megrendeléseket növelni...

www.fn.hu/belfold/20110922/oszko_szerint_beteg_adopolitika/

A volt pénzügyminiszter komoly gondnak tartja, hogy a legfontosabb területről, "a munkáltatói járulékterhekről, illetve általában a járulékok rendszeréről alig esik szó", miközben a személyi jövedelemadóztatás területén olyan kétséges és aggasztó folyamatok rajzolódtak ki, melyek mára már nemcsak a költségvetési egyensúlyt fenyegetik, hanem "az adóterhek megoszlási viszonyának kedvezőtlen irányú átalakításával egyszerre és radikálisan ronthatják a foglalkoztatást érintő munkaerő-keresletet és -kínálatot egyaránt".

Összefoglalásként Oszkó Péter szerint elmondható, hogy a korábbi, "az adórendszer racionalizálására kialakított irányok felrúgásával a jelenlegi, hamarosan végső formáját elérő, arányosnak hívott és bizonyára annak is vélt adórendszer valójában a közterhek szélsőségesen aránytalan elosztását, és káros gazdasági motivációk sorát eredményezheti azért, mert a tervezők nélkülözték az adórendszer összefüggéseinek és tényleges működésének áttekintését, illetve alapos megértését".

"miközben az állami újraelosztás mértéke a 2009-es 46,1 százalékról a 2010 elején bevezetett adóátalakítások eredményeként még az év közben bevezetett szektorális különadók beszedése után is 44,6 százalékra tudott csökkenni, addig 2011-ben ugyanezen arányszám várhatóan 51,5 százalékra növekszik".

"az egykulcsos adó bevallottan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, miközben hátrányait a költségvetési egyensúly felborításában, az abból fakadóan kényszerű és durva 2012-es megszorításokban, illetve az eközben kirívóan aránytalanná váló összes adóterhelés következményeiben az egész ország megszenvedi. "

Oszkó Péter ezt azzal magyarázza, hogy a jelenlegi kormány "működése első évében nem tudott mit kezdeni az önkormányzatok, a közösségi közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy intézményrendszerével". A lényegében elsőként szerkezetátalakítást ígérő Széll Kálmán Terv "mára különösebb eredmény nélkül" kimúlt.

Crescendo 2011.09.22. 19:03:11

@kovi1970: "Amúgy ez az egész magyar adórendszer egy nagy kalap szar. Ezt kellene alapjaiban újragondolni és befejezni végre, hogy az állam a becsületeseket lerabolja és bünteti... " - lehet, hogy epp ez a cel? Egy teljesen az allamtol fuggo nepesseg kialakitasa, amibe sajnos onalloan eletkepes egyenek nem fernek bele...
A mai politikus es kozgazdasz elit arra lett szocializalva (lsd. MSZMP, KISZ, stb.), hogy iranyitsa a birka, hulye, stb. embereket. Es sajnos tenyleg baromi jol megelnek a buta, birkan iranyithato emberekbol. Kritikus gondolkozo mennyi van az emberek kozott, aki atlatna ezen?
Latod, most vonnak minden iskolat kozvetlen allami iranyitas ala, hogy nehogy kialakuljon egy gondolkodni kepes reteg...

Crescendo 2011.09.22. 19:07:15

@bulvármédiás =>: csaladi vallakozas, de mire? A millionyi torveny, szabalyozas, adok, stb. es aztan ebbol a tamogatasok, tenderek es monopoliumok kiosztasa bizonyos specialis erdekcsoportok kokemeny erdekeit szolgaljak. Ebbe a csaladi vallakozas sajnos nem fer bele, senkit nem erdekel (legalabb is a donteshozok kozott). Rossz idoben, rossz helyen vagy, ha erre keszulsz... :(

Crescendo 2011.09.22. 19:14:54

@guma: a legtobb szeretne ingyen szolgaltatasokban reszesulni... ebbol kovetkezik, hogy fizetni persze nem akarnak. Erdekes, hogy "kiadascsokkentes" cimszo alatt kb. a koltsegvetes 5-10%-at kitevo teteleket tud barmelyik kormany erinteni, mikozben az "ingyenes" rendszerek mennek tovabb. Reagen elnok mondta: ha most panaszkodik, hogy draga es rossz a szolgaltatas (szabad piacon eloallitott), varja csak meg, amig ingyenes (allami) lesz. Nalunk szinte mar csak "ingyenes" van.
Ha valaki megemliti, hogy szabadpiac, meg hogy talan szocializmus (mas emberek penze elvetele) nelkul is lehet elni, az azonnal az ordognel is rosszabba, gyuloletkeltove, stb. valik

2011.09.22. 19:57:43

@Crescendo: kapitalizmus "más emberek pénze elvétele" nélkül? Te most jöttél a Marsról, vagy mi? Az egész problémának pont az a gyökere, hogy a kapitalisták elveszik a proletárok pénzét, ezért azoknak nincsenek olyan megtakarításaik, amelyből mondjuk egy vakbélműtétet meg tudnának finanszírozni maguknak, ha hirtelen kell. Ezért alakultak ki a szociális ellátó rendszerek, nem csak nálunk, hanem nyugaton is.

guma 2011.09.22. 20:07:15

@Crescendo: ha ingyenes lenne akkor azt meg kellene határozni mire terjed ki és kit érint.

itt van a legdrágább állami "ingyenesség" környezetünkben, mert ezzel a módszerrel lehet a kedvezményes kört az állam emlőin tartani.
ingyenes általános iskolára nincs pénz csak egyházira - közben az állam nevezi ki az iskolavezetőt.
szerinted ez a szabadpiac?

felélik a jelent és a jövőt is, hogy kasztrendszert építhessenek, tudatmódosítással.

Viktus 2011.09.22. 20:50:55

@Valós Kilométer:

Szerinted a szolgáltató szektor miből él? :D olyan okos vagy, mint a nyugati gazdasági szakemberek ... most csodálkoznak, hogy mindent elvittek Kínába gyártani Európa meg már nem termel szinte semmit csak a hitelekből él ...

Meridian74 2011.09.22. 22:27:36

@Viktus: szakértő professzor úr, te meg nugodtan menj jelentkezni a kormányba.

Meridian74 2011.09.22. 22:31:36

@RobÚr: és ez mennyire jó? Ez nem szakmunka, ez a legalja munka... a WC puccoló is több szakértelmet igényel mint az amihez te felsorolták példákat. Erre a robotok is képesek, de csak azért nem robotizálják az egész sort, mert az állam (és így mi) fizetjük különböző dotációkkal a multiknak.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.23. 16:06:24

@Viktus: Ezt nem értem! Én eddig úgy tudtam, h a német export a 3. a Földön. Akkor hogy is van ez?

Crescendo 2011.09.23. 16:29:02

@Hörömpő Töhötöm: az osztalyharc meg mindig el es virul? Na ne viccelj, "a kapitalisták elveszik a proletárok pénzét"? Milyen kapitalistak? Mutass Magyarorszagon a szabadpiacon meggazdagodott embert (aka "kapitalista")? En inkabb oligarchakat latok, belertve miniszterelnokok hosszu sorat (tiszt. a kivetelnek), akik a politikai hatalmat lelkiismeret furdalas nelkul a sajat monopoliumok es kivetelezett helyzetuk megerositesere hasznalnak...
A "gazdagok" adojat a kozeposztaly fizeti ki, a legfelso reteg mininmalisan, hiszen az allami szervezeteket iranyitva neki nem kell...
Ez egy kemeny Mussolini fele fasizmus es barki aki ezt tamogatja valojaban a diktaturanak agyaz meg.
Talan annyi a szerencse, hogy annyi ember vandorol ki (magyar exodus?), hogy a kassza annyira kiurul, hogy ez fogja bedonteni ezeket ezt a hatalmi strukturat.

Crescendo 2011.09.23. 16:33:21

@guma: Egyetertek veled, ez nem szabad piac. Gozos tekintetu onjelolt profetak garazdalkodasa es hatalomehsege.
Semmi koze egy koztarsasaghoz, hanem a fasizmushoz. Ez nehezen emesztheto teny, de ha lebontod a "mindenkinek jot akarunk" meg az "emberek" dumat, mogott celtudatos es szamito anyagi haszonszerzest talalsz, amellyel mindenki karat okozzak.
Ezerszer legyen szabad piac es pl. nekem kelljen az iskolat fizetni, de ezert el is varhassam, hogy megtanitsak a gyereket (magyarul elhessek a szuloi jogommal), mint valami felnotas burokrata dontse el, hogy mik a kovetelmenyek es kiszoritson a jogaimbol.

Ayuamarca 2011.09.23. 18:25:00

Ja, van egy szoborcsoport, az a neve: választási ígéret.
www.panoramio.com/photo/14414662

A művész megragadta a lényeget.

2011.09.23. 18:45:15

@Crescendo: Az osztályharc már megint bontakozik. Az osztálytársadalom már megvan hozzá, Mutatok egy magyar szabadpiacon meggazdagodott személyt:Kürti Sándor a Kürt Rt-ből (alaptőkén felüli értéke a honlapjuk állítása szerint 800 millió forint). De biztos vannak még mások is, akik nem "oligarchák". Szerintem Póka István is igencsak esélyes (NCT Kft), aztán ott van a jó öreg Pintér József (Pintér Művek), aztán Hajnal Béla és Miskovits Péter (Datcon Kft), vagy Császár Zoltán (Novotrade Software és jogutódja, az Appaloosa International), netán Raskó György 6000 hektáras mintagazdasága... szerintem egy párszázas listát simán össze lehetne hozni a hazai szabad piacon meggazdagodott kapitalistákból, ha valaki venné rá a fáradságot, hogy utánajárjon. Most azért, mert ők annyira nincsenek annyira szem előtt, mint a politikusbűnözők, azért még masszívan jelen vannak, és mindahány több tucat, néha több száz bérmunkást zsákmányol ki - kinek-kinek lelkiismerete szerint kisebb avagy nagyobb mértékben.

¦卍®Ξ™ 2011.09.23. 19:48:53

@Horizont: ezt is régen hallottam tőled csernajával kapcsolatban :)

Horizont 2011.09.23. 19:55:36

@¦卍®Ξ™: Ezen magam is nagyon meglepődtem, de amiben igaza van abban igaza van! :DDD Ha nem bőszít fel valami csacskasággal akkor j kiderül, hogy jól lát ő elég sok mindent.

"párszázas listát simán össze lehetne hozni a hazai szabad piacon meggazdagodott kapitalistákból"
Akik nem politikusok!De kizsákmányolók!

2011.09.23. 20:36:42

@Horizont: Nekem igazam szokott lenni, max nem mindenki ért vele egyet. ;-) Kapitalizmus van, osztályellentét van, nemsokára lesz osztályharc is, öntudatra ébred a proletariátus, és az egész szarrakást elsepri a forradalom, horthy maradványait visszaküldjük Portugáliába, rehabilitáljuk Rákosit, és útmutatásai alapján felépítjük a II. Proletár Diktatúrát, a mostani politikusokat felfüggesztjük, a kapitalista újburzsoáziát pedig befogadja majd a recski munkaterápiás intézet.

Crescendo 2011.09.23. 20:46:13

@Hörömpő Töhötöm:
Jogos, bar nem ismerem annyira ezt "fuggetlen" a brigadot. Egy 6000 hektaros mintagazdasag onmagaban ketseges. (250 ha/fo a max birtokmeret, ceg, meg nem birtokolhat - presze ha Csanyi kaliber, akkor 100 evre megkapja a berleti jogot 4000 ha-ra...)Bar ha belfoldi piacra dolgozik nagyon ketlem...
Amugy meg, az illeto moralis tulajdonsagait nem ismerve, miert kizsakmanyolas, ha munkat ad valakinek? Ha adna, nagy valoszinuseggel nem lenne munka.
A szoc/komm-al az a baj, hogy mindenki egyenloen nelkuloz... ha neked egy ilyen vilag a cel, izlesek es pofonok. :)

Viktus 2011.09.23. 21:06:53

@TrueY:

Jah , és Európa területi nagyságához, és lélekszámához képest mekkora tényező ... nem véletlenül erőltetik a németek keményen ezt az uniót ...

¦卍®Ξ™ 2011.09.23. 21:08:43

@Horizont: nem. nincs igaza. csak van igaz abban amit mond.
de összességében egy agyonverni való féreg, és amit mond annak is kb. annyi köze van a valósághoz, mint bármelyik randomgenerátorral alkotott mondatnak.

2011.09.23. 21:47:02

@Crescendo: Kotorj csak utánuk a neten, és minden megtudhatsz róluk, a kulcsszavak ott vannak az előző üzenetemben, Azért kizsákmányolás, mert a munkásoknak nem fizeti ki az általuk létrehozott termékek teljes értékét, csupán annak egy töredékét. Ez pedig éppen úgy "más emberek pénzének az elvétele", mint ahogy az állam is elveszi adó gyanánt a maga részét (aztán vagy újraosztja szocsegély gyanánt, vagy netto ellopják az oligarchák.) Az egész rendszer alapvetően arról szól, hogy akinek bármilyen, akárcsak a legkisebb hatalma van a dolgozók fölött, az elvesz tőlük pénzt, lehetőleg úgy, hogy cserébe semmit se kelljen nyújtania. Ez maga az amerikai álom: gyorsan, munka nélkül gennyesre gazdagodni. Ezt kergeti a politikusbűnözőtől, a zsebkapitalistákon át az utolsó piti kis társasházi közös képviselőig. Ilyen a kapitalizmus. Akinek ez nem tetszik, az jobban teszi, ha máris valami más "izmus" után néz. Van még sok.

Horizont 2011.09.23. 22:54:27

@Hörömpő Töhötöm: Jajajj kiengedtem a szellemet a palackból:DDDDD Így már nem olyan kerek a mondandód! Most már emlékszem mindig ilyen voltál, vagy! Mondasz egy nagyon jót és mellé teszel 16 baromságot! És a stílusod?? Na az is átbillen negatívba! És tévedsz nincs mindig igazad, és nem azért, mert nem értünk veled egyet hanem mert szimplán nincs igazad! Ezt nem szeretik a férfiak, de nyeld be, van ilyen.....:)

Crescendo 2011.09.24. 10:50:27

@Hörömpő Töhötöm: Ha jol erzekelem, a problema lenyege az, hogy a munkaber, amit kap az ember, alig fedezi a koltsegeit, mikozben a cegtulajdonos esetleg milliardos lesz.
Ez azonban tobb problema egy kalap ala vetele es leegyszerusitese. A munkaber piaci tenyezo. A kereslet kinalat hatarozza meg, ha sok a munkalehetoseg es keves a munkas a berek felfele mennek. Ha nem ezt a nemzeti szocialista gazdasagpolitikat nyomnak tovabbra is, es lenne szabad piac, hamarosan rohogve hagyhatnad ott a "kizsakmanyolo" ceget sokkal jobb feltetelekkel.
Csak a jelenlegi rendszer a verseny ellen van es valoszinuleg az altalad "fuggetlennek" nevezett milliardosok (kivetel biztos van) melyen benne vannak abban, hogy a pozicioik ne renduljenek meg azzal, hogy ujak jojjenek a piacra. Pl. azon keresztul, hogy adoban leszedik a gatyankat (a cegeket is), azonban tamogatasban, ill. allami tenderekben mar csak a bennfentesek kapnak vastagon vissza, igy kenyszeritve padlora a nem kivanatos, bennfentes elemeket.
A kapitalizmus, ha a szabad piacot ertjuk alatta, egy olyan gazdasagfilozofia, amellyek a kis ember is jol jar. Ha azonban a jelenlegi rendszerunkre (nemzeti szocialista, az allam es a bennfentes cegek, nagyvallalatok hozzak a torvenyeket sajat erdekukben) is ezt hasznaljuk nagyon felrevezeto es igazad van, de nem teljesen ugy, ahogy leegyszerusitve vazoltad.

Horizont 2011.09.24. 19:22:12

@Ayuamarca:
Szeretek itt élni, nagy a biztonságérzetem, megbecsülnek, felnézek vezetőinkre, akik értünk dolgoznak a nap minden percében, hogy nekünk jólétet teremtsenek. Nyugodtan, kiegyensúlyozottan várom a nyugdíjas éveimet, a gyerekeim bizakodva készülnek az esküvőikre és utána sorban születnek majd az unokáim, mert tudják, hogy visszamehetnek a munkahelyükre, lesz bölcsőde, óvoda aztán majd iskola is. Ha netán megbetegszem akkor sincs semmi baj, mert azonnal fogad az orvos, sőt már megelőzésből mindenféle szűrővizsgálatot elvégeznek rajtam.
Nyugodt lehetek, hogy felelős kormányunk ott áll a tettek mezején, az is megnyugtat, hogy aki mégis vétkezik az már börtönbe ül, mert ügyészségünk, bíróságunk is tudja a dolgát. Ettől nyugodtan alszom. Aludhatok is, mert a rendőrség is jól végzi a dolgát, bűnügy évek óta nem volt a környékünkön. Nem lopnak, de ha igen elkapják őket.
Hitelemmel semmi gond, többszörösen megmentett a kormány, külön hála ezért Orbán úrnak. Nem haragszom rá azért se, hogy már tavaly is kevesebb lett a fizetésem és most is majd kevesebb lesz! Értünk teszi ezeket is, megértem én és mindennap hálával gondolok a Miniszterelnök úrra! Matolcsy és Szijjártó urakat ki ne felejtsem! Ha a havi 8 ezer forintos cafetériám meg tudja menteni az országot, szólhattak volna és önként felajánlom, nem kell itt keménykedni, mi mindenre készek vagyunk! Jó érzés, hogy itt élhetek! Hajrá Magyarország hajrá magyarok.... vagy már ezt se szabad mondani?? Mostanában nem hallom! Ejnye Orbán úr, semmi csatába szólítás, forradalom van!Vagy elmúlt? Mint minden...
Visszaolvasva meg is hatódtam írásomtól, nem is nagyon értem, ma csak egy sört ittam ......:)

csodalámpa 2011.09.24. 20:41:59

@Ayuamarca: fasza. -12 000 HUF/hó. Jaj, találjunk már még ki valamit, amit le lehet vonni, még mindig olyan sok a fizum.... :(

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.24. 22:20:54

@Viktus: A Föld 3. legnagyobb gazdasága, az a Föld 3. legnagyobb gazdasága. Lehet irigykedni. ;)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.09.25. 13:40:40

Tudjátok, nekem Dezsávű érzésem van. Volt már egy géniusz a modern kori történelemben, aki Kínai tanulmányútjáról visszatérve elhatározta, hogy mindenképpen visszafizeti az ország államadósságát! Ez sikerült is neki 1989-re, viszont az ország teljesen tönkrement. Ő volt a Kárpátok Géniusza, maga Ceausescu.

2011.09.25. 19:12:32

@Crescendo: Ugyan már! Ha a szabadversenyes kapitalizmussal "a kis ember is jól járt" volna, akkor Marx ki sem találta volna a kommunizmust, de legalábbis 1917-ben a bolsevikok körberöhögték volna Lenint. Ha megnézed: ahol a kapitalizmussal um "a kis ember is jól jár" ott szó sincs a munkaerőpiac teljes liberalizálásáról, épp ellenkezőleg, nagyon is keményen beleszól az állam a foglalkoztatás viszonyaiba és a kifizetendő bér összegébe.

RobÚr 2011.09.26. 09:12:52

@Meridian74:
Szia!
Az lehet, de mégis szükség van ilyen munkára.
És akinek nincs képesítése bizony ezt csinálja.
Érdekes ugye?

RobÚr 2011.09.26. 09:26:40

@Valós Kilométer:
Persze, remek statisztikát találtál. :)
Talán itt kicsit pontosabb adatok vannak:
econ.core.hu/kiadvany/mt.html
econ.core.hu/file/download/mt_2010_hun/statisztika.pdf -> 275-ik oldal!
És tök mindegy, hogy "központilag" ta mit határozol el, attól még Magyarországnak nincs pénze, a multiknak meg van.
Érdekes a linkelt pdf 273-ik oldala is, ahol az iskolai végzettség szerinti megoszlás van.

RobÚr 2011.09.26. 09:28:26

@Viktus:
Hát igen.
Ilyeneket persze lehet mondani, hogy "mé nem tanult a buta paraszt" de ahol már egy szakmunkásbizonyítvány nagy dolog, ott más az értékrend.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.09.26. 11:55:26

@RobÚr: Ilyet kerestem én is, csak 2 perc alatt nem találtam frissebbet . Ez ugyanazt mutatja, mint amit én linkeltem, csak nagyobb bontásban (4 / 32 / 64% 2009-ben a szolgáltatás javára).

Az iskolai végzettség mit mutat? Egy festő vagy szakács is kereshet 300 eFT-ot. Egy szalagmunkás nem, de 8 általánossal (10%) azért durva is lenne. Akkor a többiek miért tanuljanak?

RobÚr 2011.09.26. 13:23:12

Hol látod a 64%-ot?
Melyik tevékenységeket soroltad a szolgáltatásba?
Hogy egyértelmű legyen a 275-ik oldalról beszélek.

Az iskolai végzettségről szóló statisztika azt mutatja, hogy a dolgozó népesség 32,4 (12,5 és 19,9) százaléka szakmunkás, vagy szekképesítés nélküli képzetlen munkaerő.

Nem a szakácsról és a festőről beszélek itt, hanem a képzetlen emberekről, illetve a mezőgazdasági, ipari szakiskolákban végzettekről.
Ehhez még vedd hozzá nyugodtan a 287-ik oldal táblázatát a munkanélküliek eloszlásáról, és megérted, hogy minek kellenek a gyárak.

Crescendo 2011.09.26. 20:26:09

@Hörömpő Töhötöm: "Ha a szabadversenyes kapitalizmussal "a kis ember is jól járt" volna, akkor Marx ki sem találta volna a kommunizmust" - hat azert elgondolkoztato, hogy ha ez igy van, akkor miert finansziroztak milliomosok? Valami ezzel a Marx fele tortenettel meg sem klappol...

2011.09.26. 20:59:32

@Crescendo: Ne tereljél, ez lényegtelen részletkérdés. A kapitzalizmus hibáit és anomáliáit Marx részletesen és hitelesen föltárta, és ennek értékéből semmit nem vesz le sem az, hogy az általa javasolt alternatív társadalmi modellről mi a véleményed, sem pedig hogy Engels kitartotta az öreget. Na és? Bölcsészetből a vadkapitalizmusban nem lehet megélni, lásd példul itt és most.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.27. 11:36:09

@Crescendo: "Ha a szabadversenyes kapitalizmussal "a kis ember is jól járt" volna, akkor Marx ki sem találta volna a kommunizmust"

Ha megnézzük a "kisember" átlagos életkorát és életszínvonalát, akkor bizony jól járt! Persze, amikor még Marx munkálkodott, akkor egy gyári munkás nagyon sz*rul élt. Kb. mint most a kínai melós.

klorofil 2011.09.30. 15:27:50

A kormány minden fórumon azt szajkózza, hogy egy arányos adót vezetett be, aminek az előnye az, hogy a munkával arányos jövedelemben részesülhet mindenki, és ezért igazságos (sőt a legigazságosabb).
Kérdem én, hogy a jövedelem -úgy általában- arányos szokott lenni a munkával? Természetesen nem! A jövedelem nem a munkával, hanem annak piaci értékével arányos. Ezért lehet egyeseknek egy órai munkával tízszer annyit keresni, mint másoknak egy napi munkával. (Igaz lehet az arányosság egy adott gyárban például darabbérben dolgozók esetén.)
Ha tehát a jövedelem nem arányos a munkával, akkor mivel arányos az egykulcsos adó? Csakis a jövedelemmel.

süti beállítások módosítása