Skip to content


       Szűrés lista

Másik Kossuth-szobrot!

Még július 13-án jelent meg az Országgyűlési határozat a Kossuth tér rekonstrukciójáról, amelynek legdrágább része a tervezett mélygarázs, és a kormány elköltözése, de érdekes az az e) pont is, amely így szól: "az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítható a tér képzőművészeti arculatának 1944. előtti állapota"

A hg.hu remek összefoglaló cikke szerint "Amennyiben komoly szándékot tükröz, ez a mondat számos jelenlegi szobor áthelyezését, a Vértanú-emlékmű, az Andrássy-, a Tisza- és a Kossuth-szobrok valamelyikének, netán mindegyikének rekonstrukcióját jelentené. Valamint egy újabb 1956-os emlékművet – a meglévő öt mellé vagy helyett. Ha értelmezésünk helyes, a legkönnyebb a darabokban ma is meglévő Kossuth-szobor rekonstrukciója lenne. Kérdés, szükség van erre, és Dombóvár megválna-e az évtizedek óta őrzött szobroktól."

Nos, NER ide vagy oda, nem.
Nem szívesen, de muszáj lesz, mert a kétharmad az kétharmad, az OGY határozat pedig végképp komoly dolog.

"Megdöbbenve értesültek arról, hogy ismét felmerült a szoborcsoport elvitelének szándéka - mondta Szabó Loránd. A polgármester szerint országgyűlési határozat szól arról, hogy Budapesten a Kossuth teret az 1944 előtti állapotnak megfelelően állítják vissza.

"Ebbe illeszkedik, hogy Horvay János alkotása, a Kossuth-szoborcsoport is visszakerülne a fővárosba, bár az nem eldöntött, hogy az eredetit, vagy egy másolatot állítanának fel" - mondta Szabó Loránd, megjegyezve, hogy hivatalosan még nem értesültek a tervekről.

Az aradi vértanúk emlékére tartott október 6-i, dombóvári ünnepségen a tiltakozók egy fatörzsbe kulcsokat szegeztek, azt jelképezve, hogy a dombóváriak a szívükbe zárták a szoborcsoportot - közölte a polgármester. Az aláírásokat és a fatörzset elküldjük Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének - tette hozzá Szabó Loránd. A nyilatkozatot aláírók azt kérik a kormánytól, hogy "ne az alkotás elszállításán gondolkodjon, hanem biztosítsa a restaurálás forrását".

Erre a múlt csütörtöki szemtelenségre kedden is meg is jött a válasz, személyesen a kulturális elnökúr L.Simon László nyilatkozott az MTI-nek.

"A határozat egyértelmű, a Kossuth tér háború előtti vizuális arculatát kívánjuk helyreállítani" - mondta.

"Meg kell épülnie a mélygarázsnak, vissza kell állítani a szobrokat, egyes szobrokat arrébb kell helyezni kellő tisztelettel" - tette hozzá.

L. Simon László elképzelhetőnek nevezte, hogy a jelenleg a fővárosi Kossuth téren álló Kossuth-szobor cserébe Dombóvárra kerüljön, ahol 1973 óta a most Budapestre visszakerülő, Horvay-féle szoborcsoport áll. "A dombóváriaknak hálásak vagyunk, hogy hosszú éveken keresztül megőrizték ezt a szobrot, és azért is hálásak leszünk, ha visszaadják a fővárosnak és az egész nemzetnek" - jegyezte meg.

A szoborcsoport elvitele ellen a múlt héten kétszáz dombóvári írt alá tiltakozó nyilatkozatot. Erre reagálva a bizottság elnöke azt mondta: egyértelműen politikai akcióról van szó a dombóvári polgármester kezdeményezésére. Úgy fogalmazott: a dombóvári polgármester helyében maga ajánlaná fel a szobrokat, abból csinálna politikai erényt, hogy a dombóváriak megőrizték a szobrot, de szíves-örömest adják vissza a nemzetnek.

Lássuk, miről is van szó.

Kossuth-szobor a Kossuth téren most:

 

Az új, 1952-ben felavatott Kossuth-szobor Kisfaludi Strobl Zsigmond, Kocsis András és Ungvári Lajos tervei alapján készült, és a gondoktól gyötört államférfi helyett az energikus, tettrekész vezért helyezi középpontba, a nép lelkes gyermekeitől közrevéve.

A mellékalakok baloldalt: parasztasszony gyerekkel, levett süvegű paraszt, katona. Jobb oldalt: munkás fegyverrel, diák karddal, csikós bő gatyában fegyverrel.
Felirat: 'KOSSUTH'

 

És régen:

 

Az emlékmű Horvay János munkája, 1927. november 6-án avatták fel a Parlament épülete előtt, Horthy Miklós kormányzó vezényletével. Az avatóbeszédet gróf Apponyi Albert tartotta mintegy 100 ezer ünneplő jelenlétében. Horvay alkotása Kossuth alakját helyezte a középpontba. Két oldalt az első felelős magyar kormány nyolc tagja látható. Az emlékmű hátoldalán, mely a 'Kossuth népe' címet viseli, a következő felirat olvasható:

'A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG
EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS EGY VAD ZIVATAR!
SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL
ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR...'

Az emlékművet pesszimista hangvétele miatt, 1950-ben lebontották. Helyére 1952-ben, Kossuth születésének 150. évfordulóján, új emlékművet állítottak.

Horvay lebontott szobrait egy ideig a Kerepesi temetőben őrizték, majd 1959-ben Dombóvár kérésére a dunántúli városba szállították, ahol 1972-ben hét, önálló alkotásként állították fel. (forrás: Szoborlap)

Megmondom őszintén, nekem se a depressziós hangulat ürügyén lebontott, egyébként valóban eléggé síremlékre hajazó régi emlékmű nem tetszik a magányosfarkasos négysorossal a hátulján; se a helyére emelt, nép és értelmiség együttmozdulását ábrázoló műromantikus, álboldog, összetéveszthetetlenül tipikus szocreál alkotás.

Nem lehetne egy harmadikat, egy szépet, normálisat odatenni a Kossuth térre?

Címkék: budapest fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr763297929

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politika és erkölcs, avagy a zsákbaképviselő 2011.10.13. 12:42:40

Az élet úgy hozta, hogy Budapesten a II. kerületben időközi választásra kerül sor, mivel Balsai Istvánt a Fidesz és a KDNP az Alkotmánybíróság tagjának jelölte, majd az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. Emiatt lemondott országgyűlési ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fogash 2011.10.13. 11:28:39

nekem egyik se tetszik, de a z új kicsit jobb, mint a régi.

koho 2011.10.13. 11:30:24

Teljesen jó lenne a régi szobor, pont beleillik a mai országképbe, bár annyit változtatnék rajta, hogy a fejét fogja miközben a parlament fele néz...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.13. 11:33:28

A régi mellett szól, hogy ott van az első felelős magyar kormány 8 tagja. Ellene hogy a hátán Kossuth-népe ábrázolás és a felírat abszolút klisés és az egésznek olyan a hangulata mintha a Kerepesi temetőben lennél.

Transylvanianmixedgrill 2011.10.13. 11:34:35

Bármi is legyen a szobrokkal, zt akarom kérni, úgy is, mint alapító tag, hogy énekeljük el a Himnuszt. :D

Transylvanianmixedgrill 2011.10.13. 11:37:12

@Transylvanianmixedgrill:

Na mer ugye Hofi örök:

Pest mellett valahol, egy kis helyen, nem mondom a nevét, önkormányzat
és valamilyen összejövetel volt, azt mondja a polgármester: "Emberek! Az van, hogy nem
van, se' nem van, nincs pénzünk se', mer' nem van! Meg az is nem van, hogy nincs, és nem
csak, hogy nem van pénz, mer' az nem van, hanem még pénzeszköz se' nincs. És emberek, az,
az is igaz, hogy teljesen benne vagyunk a statisztikába'. A lóf...t, a slamasztikába' vagyunk
benne, emberek! Na most, ki köll menni ebből a slamasz... tikából, ki kő' menni. Akinek
tippgye van, az a tippgyit mondja el, hogy hogyan lehetne kitippölni ebből a bentléből, va... és
akkor akinek tippgye van, aztat összetesszük, és a sok tippgyibül akkor összegyün egy nagy
tipp, ja, és akkor kimegyünk a slamasztikából. Na, emberek, ez a kérésem, tessék, szóljanak
hozzá, akinek tippgye van. Tessék, Mariska néni." "Azt akarom kérni, úgy is, mint alapító tag,
hogy énekeljük el a Himnuszt." "Eddig, eddig nem ült itt? Nem hallotta, mit, mit kérdeztem?
Akinek tippgye van. Na, most, ameddig nincs eredmény, addig nem lehet himnuszolni! Amikor
majd elérünk akkor valamit, akkor majd lesz Himnusz!" "Aaa..." "Tessék, Béla bátyám!"
"[liheg, sóhajt, krákog]" "Mi van?" "[fingik]" "Mi az a három?" "Ma má' harmadszor vagyok
rosszul." "Negyediket mér' nem várta meg otthon? Csak nem most jött?" "Nem, beszartam."
Ez jó tipp. Tipp hatvan, vagy mi az Isten. [egy néző visít] Mi van? Van tipped? Aaaaj. "Hát,
tessék, Béla bátyám, mondja má'." [elhaló hangon] "Azt csak, azt akarom kérni, úgy is, mint
alapító tag, hogy azér' csak énekeljük el a Himnuszt." "Nem értették, hogy én mit ugatok?
Tessék." "Hát, csak úgy kutyafuttába', azt szeretném kérni, de mint alapító tag, hogy mondjuk
már meg, de őszintén, hogy egyszerre hány alapító tagnak kő' kérni, hogy végre csak elénekeljük
a Himnuszt?" "Én, emberek, lemondok, vagy fölmondok, vagy nem tudom, de, de nem
lehet így csinálni! Tessék!" "Hát, kedves tanácselnök úr, ille-illetve na, eltévesztettem, polgármester
elvtárs..." "Há', megértem én, na, jó' van, na, szóval nincs eredményünk, addig nem
lehet, ugye, Himnusz, na, jó. Segítsen má' nekünk. Tud valami másik nótát?"
Magyarok Cselekedetei. Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.13. 11:41:04

Most akkor Dombóvár, hogy jön ide? Mi van?

DArchAngel 2011.10.13. 11:41:10

Mi lenne, ha mélygarázst, szobrot és egyéb extrákat akkor alkotnánk, amikor nem lóg ki a seggünk a gatyából???

Virág et. 2011.10.13. 11:42:09

Tetszik a megfogalmazás: Dombóvár adja vissza a nemzetnek. Mert gondolom Dombóvár nem a nemzet része. Legalábbis L. Simon szerint nem.

Ezek tényleg ilyen hülyék, vagy ezt valamilyen képzésen kell megtanulni?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.13. 11:43:02

@Transylvanianmixedgrill: Azt a napot élném meg hogy Hofi avitt legyen és ne értse senki miről is hadovált. De nem, ebben az országban az öreg aktuálisabb mint valaha...

Algopirin 2011.10.13. 11:44:30

@DArchAngel: Ez teljesen elképzelhetetlen. Kellenek az állami projektek amiket sokszoros áron lehet megnyerni. Egyrészt. Másrészt amíg a teret építik, ott ugye -és gondolom a környékén sem- tüntetni nem lehet. Minimum dupla haszon lenne ez az építkezés. :D

Viktus 2011.10.13. 11:47:44

Igazából ezekkel a szobor tologatásokkal akkor kellene foglalkozni, amikor már ez lesz az utolsó problémakör az országban ...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.10.13. 11:48:31

Nem tudom, mit szaroznak, nevezzék át a teret "Nemzeti Együttműködési Rendszer" térnek és állítsanak rajta Széll Kálmán szobrot Kossuth helyett...

Vagy csak ne adjak nekik ötleteket? Esetleg visszaállíthatnák az 1885 előtti állapotot is.

DArchAngel 2011.10.13. 11:54:26

@Gerusz: Királyt akarsz? Még lehet...

GGG77 2011.10.13. 11:56:24

Nem lehetne inkább hagyni a francba az egészet? A pöcsükkel játszanak inkább.

ketroot 2011.10.13. 12:09:36

Az ilyen átnevezős baromságokba nekik ez még belefér. Meg elképzelem majd a szoboravatást is...

Virág et. 2011.10.13. 12:13:03

@DArchAngel: @Viktus: @GGG77: Amíg zajlik az építkezés, addig sem lehet a téren tüntetni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.13. 12:18:42

@Gerusz: Nos, akkor tényleg Pannon Puma volt az ország. Szóval én benne lennék.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.10.13. 12:20:43

@DArchAngel: @TaTa86.: Oké, akkor lelövöm a poént: 1885 előtt a téren egyel kevesebb neogótikus épület volt.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.13. 12:22:25

@Gerusz: Az i.e. 146 körüli Karthágói állapotokat kéne visszaállítani a Kossuth-térre.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.10.13. 12:23:53

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Én az 1789-es párizsi állapotokkal is kiegyeznék...

==T== 2011.10.13. 12:28:26

Én utálom a bolsikat, de a mostani Kossuth szobor tetszik. Ha már a károlyi szobor eltávolításához gyávák voltak, erre inkább ne tegyék rá a narancsos mancsukat...

Leriel 2011.10.13. 12:37:43

A válasz: nem.

Mert csak.

Ja, és éljen soká a kedves VikakarommondaniVezér!

Ironfist 2011.10.13. 12:54:45

@Gerusz:
"Esetleg visszaállíthatnák az 1885 előtti állapotot is."
Ha meg a jobbik kerül uralomra, az egész teret - mit teret, az egész várost! - a honfoglalás idejében létezetthez teszik hasonlóvá. :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.10.13. 12:56:48

Csak három megjegyzés:
- Pont ez a "Dombóvár nem a nemzet része-e" dolog jutott eszembe, de @Virág et. megelőzött;
- Kezd baromira unalmas lenni, hogy az ellenük felszólalók hiteltelenítésére semmi más eszközük nincs, mint ez a hülye "saját politikai haszonszerzés" duma, az viszont mindig;
- "A dombóvári polgármester helyében maga ajánlaná fel a szobrokat", csak persze hát ez az önkéntes és minősített seggnyalás esete... meg a fél veséjét is, a nemzetnek, nem?

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.10.13. 13:10:15

Érdekes a dolog politikai háttere is: Szabó Lóránt, Dombóvár jelenlegi független, de szoci közeli polgármestere lett az előző ciklusban is a pm., csak akkor valamiért év közben a FIDESZ frakció sikkasztással meggyanúsította, és elmozdította a helyéről. Volt per is, amiről időközben kiderült, hogy nem találtak semmi kivetnivalót, és minden rendben volt.
De a status quo fönnmaradt, egészen a tavalyi önk. választásokig, amikor is Szabó 45 %-kal polgármester lett. Ezzel a lépéssel a FIDESZ-es Patay leginkább Szabót kívánja szívatni, illetve a tekintélyét csökkenteni.

Amúgy nekem a szocreálos jobban tetszik.

dr. Aullah 2011.10.13. 13:27:41

Hát én a szobrokban nem vagyok otthon. Nem igazán értem, miért kell...
Viszont ez a nyilatkozat. Magá ajánlotta volna fel. Szóval ez a faszi nagy köcsög. Tipikus fityiszes.

fogash 2011.10.13. 13:28:11

@Gerusz: az 1085 előtti állapotot kellene ott visszaállítani...

Alterix 2011.10.13. 13:28:55

Bronzból vagy rézből van az a szobor? Hogy annyira kell Viktornak....

Secnir 2011.10.13. 13:33:56

visszaállítani az 1944 előtti állapotokat.
hm.
akkor kezdjük.
2-es villamos pályáját felszántani
2-es metró lejáratát befalazni
visszaállítani gróf Andrássy Gyula lovasszobrát
visszaállítani a Tisza-szobrot
eltávolítani gróf Károlyi Mihály szobrát
megszüntetni a parkolót (apropó, amíg gödör tátong vala ottan, a régi MÁR nincs meg, az új MÉG nincs meg, hol parkolnak majdan honanyáink és honatyáinik?)
eltávolítani az '56-os emlékműveket és -jeleket
visszarakni a kordonokat, izé, lebontani, vagyis visszarakva - na mindegy.

hirtelen ennyi.

dr. Aullah 2011.10.13. 13:37:02

@Alterix: :DDDDDDDDDDDD
Értem mire célzol :D

Secnir 2011.10.13. 13:37:14

szerintem meg L. Simon Lászlót öntsük szoborba.
egy olyan 2*2*4-es betonkockába gondoltam egy kis üvegablakkal.

Secnir 2011.10.13. 13:47:57

fel tudok ajánlani egy betonkeverőt meg 4 zsák megmaradt cementet !

Alterix 2011.10.13. 13:48:49

@Aullah: Csak megjegyeztem, hogy a miniszterelnök úr maradandót akar alkotni. Az érc sokkal jobban ellenáll az időnek mint az agyag, gipsz vagy a fa. Nem utolsósorban nemesebb anyag is.

Másrészt, ha az apja nem párttitkár és az USA nem nyeri meg a hidegháborút /nem, nem mi döntöttük meg a kommunizmust '89-ben/, akkor ma milliós károkat okozna a MÁV-nak, életveszélyessé téve többtucat vasúti átjárót.

:)

Secnir 2011.10.13. 13:59:42

@Alterix:
ha az apja [...] akkor ma százezres károkat okozna a privatizált és jól működő Magyar Vasúttársaságnak.

Secnir 2011.10.13. 14:01:47

@Alterix:
" Az érc sokkal jobban ellenáll az időnek mint az agyag, gipsz vagy a fa."
lásd Sztálin. be is öntötték...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.13. 14:14:32

@Alterix: Még akkor is olcsóbban kijönnénk a buliból ha minden vasúti átjárónak minden nap nekimenne, mint így...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.13. 14:15:53

@Gerusz: Talált. Süllyedt. ^^ Ezt benéztem.

Adrienne-Éva · http://www.szeptember.blogspot.com 2011.10.13. 14:21:36

@Secnir: Óriási tévedés! Az érc sokkal kevésbé áll ellen az időnek, mint az agyag, fa, vagy akár papírmasé.
Egy terrakotta szobor évezredek múlva is terrakotta, egy faszobor, ha rendszeresen kezeled védőanyagokkal, évszázadok múlva. Egy bronzszobor csak addig, amíg az első kóbor cigány nem jár arra.

Rodeo36 2011.10.13. 14:32:41

van egy voksom az elsimonel részére a 2*2*4-es szobor a kis üvegablakkal és mécses, meg az 1885-ös előtti állapotokra csak olyan mély garázzsal amiben a Duna is jelen lesz és lehet csónakázni télen is és ha ügyesek akkor vitorlázni is mert a térdig érő passzátszelet már fújják 12 éve ne vesszen kárba legalább kis vitorlás regatta lehetne két trabant 601-es között

csoko20 2011.10.13. 14:39:00

"Úgy fogalmazott: a dombóvári polgármester helyében maga ajánlaná fel a szobrokat,..."

Hogy ezek a komcsik mindig más faszával vernék a csalánt!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.13. 14:43:08

@Ironfist: "Ha meg a jobbik kerül uralomra, az egész teret - mit teret, az egész várost! - a honfoglalás idejében létezetthez teszik hasonlóvá. :D " - ez szerencsére a 20 évig világvárost "építő" géniusznak sem sikerült, pedig próbálkozott rendesen :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.13. 14:47:08

Hogy ki ne maradjak a nagy "licitháborúból", avagy ki mikori állapotokat szeretne visszaállítani:

Nekem egy álmom van: a jelenlegi politikai elit vonatkozásában szeretném "visszaállítani" az 1910 előtti állapotokat :DDDD

csárli hárper 2011.10.13. 14:47:50

"a dombóvári polgármester helyében maga ajánlaná fel a szobrokat"
és fel is fogja ajánlani ha már így szóltak neki.....
Hofi mondta egyszer: "szóltak hogy el akarok menni egy béem rendezvényre, béem, békásmegyer igen, mit röhögsz? hidd el te is elmennél ha szólnának hogy el akarsz menni!"
és aktuálisabb mint valaha....

kennyking 2011.10.13. 15:02:05

@csárli hárper: Aktuális még a Bizottság is.
- Sötét van ! Sötét van !
Államilag sötét van !
Jó reggelt halott
Jönnek a jedi lovagok !

De az eredeti Beatrice is, a Rolls Frakció is ...és még sorolhatnánk mi minden aktuális a nyolcvanas évekből.Pár év, és már a hetvenes évek lesznek aktuálisak, aztán a hatvanasok ...és lassan itt a háború.Készüljünk.

csárli hárper 2011.10.13. 15:06:22

@kennyking: azért ez szomorú hogy politikailag ott tartunk mint húsz, harminc éve....

Secnir 2011.10.13. 15:23:56

@csárli hárper:
ööö...
...nem. olyan 1947-49 körül járunk, azzal a kivétellel, hogy majdnem mindenkinek van TV-je, rádiója, internettye meg ótója.
meg hitele.
amúgy ugyanaz a hatalmi átszervezés van jelen, mint amit Rákosi a II. vh. háború után kezdett el csinálni.
a nép nyomorgott, nem volt semmije, éhínség. Rákosi volt az MDP főtitkára. megnyerték a választásokat a ksigazdák, igaz, csak az MDP-vel együtt tudtak kormányozni. Választások után szép lassan szétbomlasztotta a kisgazda pártot. 1947 után (némi választási csalással) nyert az MDP. saját hatáskörbe vette a belügyet, stb. elkezdődtek a koncepciós perek politikai ellenfeleik eltávolítására. 1952-től miniszterelnök.
aham. van némi párhuzam....

kennyking 2011.10.13. 15:30:32

@csárli hárper: Az a baj, hogy politikailag ott vagyunk, de életszínvonalilag meg nem.Tudom, tudom, a legenda, hogy kölcsönökből...most miből élünk szarul? Kölcsönökből.Ez a különbség.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.10.13. 15:34:52

@Virág et.:

Aki visszapofázik, az hogy lenne a nemzet része? Kiírta magát a Nemzeti Együttműködés rendszeréből, és kész.

kennyking 2011.10.13. 15:36:45

@Secnir: Van némi párhuzam, de azért nem azonos a két időszak. Amit Rákosi csinált, na, az a rendszerváltás.Likvidálta az előző rendszer vezetőit, aki veszélyes volt a hatalomra, azokat munkatáborokba küldte, stb.Megszabadult a rendszerre veszélyesnek tartott emberektől, a maradékot vazallussá tette.Ettől Orbán messze van.Ez nem rendszerváltás, mint ami 90-ben volt, az se volt az.Inkább rendszer korrekció, kiigazítás.Orbán halad tovább azon a a neoliberális úton, amelyiken az elmúlt húsz( huszonöt?) év kormányai.Hogy autokrata rendszert épít? Gyurcsány is azt tette, csak a módszerek voltak kissé mások. ( Biztosan emlékszel a heveri kutyákra, akik a narkót megtalálják a politikai ellenfélnél, stb..).Egy veres, drazsé, szekeres, lendvai semmiben nem különbözőek a lázárok, rogánok, szijjasok, kósáktól. Ugyanaz.Mégcsak nem is ellenszenvesebbek, cinikusabbak, vérlázítóbbak, mert ugyanaz a garnitúra.Ha lett volna rendszerváltás ( a la Rákosi), ezek nem élnének.

sorompo 2011.10.13. 16:10:37

En emlekszem arra,amikor az angol parlamentben 2 napig azon vitatkoztak a kepviselok,hogy a pint sor tetejen mennyi lehet a hab. Ugy tunt az o gazdasaguk ez ido alatt eldocogott valahogy nelkuluk is.Nem kene nekunk is eloszor megsutni a tortat es utana dekoralni?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.10.13. 16:11:17

Az utolsó mondat nem kellett volna. Elnézve a mai "művészetet", az új Kossuth szobornak három keze, négy lába meg vagy nyolc feje lenne. Vagy odaraknának egy betonkockát, és megmagyaráznák, hogy ez azt jelképezi, hogy mennyire kemény gyerek volt Kossuth. Vagy valami hasonló, kb. 750 millió+áfáért :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.13. 17:56:49

Ne szarozzunk! Viktor szobra középen az emelvényen,mellette lejjebb kisebb méretben olyan jelentéktelen emberek szobra állna,mint Kossuth,Mátyás királystb.

tudi 2011.10.13. 18:21:34

Ez az egész szobros dolog olyan kurva fontos, nincs más dolga a kormánynak, 10% felett a gazdasági növekedés, mindenki VW Passat-tal jár, mi adunk kölcsön az IMF-nek, Kínának, meg másoknak, mert a költségvetésnek 100% többlete van, mert akkor okés, de addig nyomás tényleg dolgozni.

Horizont 2011.10.13. 19:23:40

Én is pont erre gondoltam! Nincs ezeknek más dolguk? Még mindig itt tartunk?
1989-ben Nagy Imre újratemetésén az akkori fiatal, nagy hévvel és szívvel rendelkező Orbán azt mondta, hogy a 6. koporsóba mi vagyunk. Na rendesen nyomogatnak már bele abba a bizonyos koporsóba több mint 20 éve, de akkor még álmomban se gondoltam volna, hogy pont ő lesz az aki ránk is zárja a koporsó fedelét......
Látnok volt, vagy így tervezte és most bevégzi??
" Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik"
Szégyellheti magát a Fidesz élén Orbánnal, hogy egy ilyen 8 év után csak ennyire képesek!!!!

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.13. 20:08:44

@kennyking: annyi párhuzam van Rákosi meg Orbán között, hogy mindegyik két dologgal rendelkezett a jó vezetővé válás három kelléke közül, és mindegyik sorstragédiája a harmadik megszerzésére való képtelenség. Rákosi kiválóan végezte iskoláit, a pártban pedig mesésen szárnyalt felfelé, majd zsidóként lett főtitkár a Sztálin-érában. tehetsége nem kérdéses. Orbán kiválóan végezte iskoláit, szépen emelkedett a kommunista ifjúsági szervezetekben, majd hatalmi tényezővé vált 26 évesen, harmincas éveiben miniszterelnök lett (ráadásul úgy, hogy tartja magát a közhiedelem, miszerint cigus), neki alárendelt tömegpártot hozott létre a semmiből, pár idióta (Deutsch), tolvaj (Simicska) és elmebeteg (Kövér) haverjával. tehetsége nem kérdéses. hatalomigényük maximáltsága szintúgy nem kérdéses, mindegyik baszta/baszná a legyet röptében, csak szava legyen az emberek fölött. ráadásul mindegyik frusztrált falusi, bár ez mellékes.

a tényező, mely mindkettőből hiányzott, és mely hiányában nincs jó vezető, az a műveltség. a tehetséges, de műveletlen ember mantrája tükröződik mindkettő cselekedeteiből: megy ez nekem kisujjból, megy ez nekem könyv nélkül, negligálom több száz év tudományos vitáinak párlatát, mert az igazság itt formálódik műveltségtől érintetlen önvalómban.

ez mindkettő sorstragédiája, ettől kapcsolt be Rákosi, és ettől kapcsolt be Orbán is. mindegyikben ott volt a lehetőség, hogy túllépjen a saját árnyékán, de mindegyik kegyetlenül elbotlott benne. persze az ország koppant, ahogy az már csak lenni szokott.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.13. 20:10:45

@Droli: a betonkockát adom, teljesen raj. :D

"Kemény e kő, mely beton,
kemény volt Kossuth,
mint a faszom."

ez lenne a díszfelirat.

Hosszúlábú Fricc 2011.10.13. 22:16:14

Kossuth pálya/ámok/ futását illene újraértékelni, különös tekintettel Széchenyire és Görgeyre.

sorompo 2011.10.13. 22:46:46

@Kusics Iván:
oriasi DDDD Latom a koszoruzo Orbant is elotte!:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.10.14. 05:14:23

@Droli:

Nemzeti Kormány idején? Ne viccelj!
Külön ember lenne, aki Kossuth ruháját mossa, vasalja, és másik, aki a lovát eteti.
És ingyen lenne, mert versengtetnék a művészeket, hogy ki a legnerebb, ki ajánlja fel a legnagyobb, legszebb, legdicsőbb szobrot a nemzetnek, közmunkás meg van rengeteg.

csácumi 2011.10.14. 13:35:15

'.....Nem lehetne egy harmadikat, egy szépet, normálisat odatenni a Kossuth térre?...'

Nem lehetne.
Mert bár immár idősödsz, de mégis csak egy pesti picsa vagy.
Az meg determinál.(

Amúgy kijatököm baszott innen....ha szabad érdeklődnöm?

Celtic 2012.06.21. 19:29:36

@Rufus78: Nem fogja felajanlani. A helyi onkormanyzat fideszes tobbsege fogja. Ket okbol:
- hoyg ezzel is keresztbetegyenek a polgarmesternek
- seggnyalas, ahogy feljebb szoltal.

süti beállítások módosítása