Skip to content


       Szűrés lista

42 ezer egészségügyi dolgozó = felcsúti fociakadémia

A kormány határozata alapján közel 42 ezer egészségügyi alkalmazott kap többletpénzt. Az idén befolyt népegészségügyi termékadóból (közismert néven "chipsadóból") a pótlékra jogosult egészségügyi dolgozók a pótlékalap csaknem háromhavi összegének megfelelő egyszeri juttatást - bruttó 21 600, 72 000, illetve 90 000 forintot - kapnak. Összesen 3,4 milliárd forintot osztanak szét közöttük.

Júliusban az országgyűlés elfogadta azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján a befizetendő társasági adó (tao) maximum hetven százalékával támogatni lehet az úgynevezett látvány-csapatsportokat, köztük a labdarúgást. A labdarúgásban tevékenykedő sportszervezetek összesen 30,6 milliárd forint támogatást igényeltek a 2011/12-es bajnoki szezonra. A legnagyobb értékű - 500 millió forint feletti - pályázatok elfogadásáról az MLSZ elnöksége Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Matolcsy György adópolitikáért felelős miniszter jóváhagyásával döntött keddi ülésén.
A legnagyobb támogatást az Orbán Viktor alapította Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát fenntartó Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány veheti igénybe. Az alapítvány négymilliárd forint körüli összeget igényelt a társaságiadó-kedvezményből, és ebből nagyságrendileg hárommilliárd forintot ítéltek meg a számára. Összesen mintegy 20 milliárd forintot fizettek ki. Ennek hatodát egyedül a felcsúti akadémia kapta. Érdemes megnézni az akadémia támogatóinak a névsorát ..

A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben. A magyarfocira 20 milliárd. A jelen helyzetben.

Majd amikor jövő évben a betegekre nem lesz elég orvos meg ápoló, mert elhúznak dolgozni külföldre (a kórházak már készítik a vészforgatókönyveket), a várólista meg az emberhiány miatt fog tovább hízni, jusson ez eszünkbe. Hogy a magyarfocira jutott 20 milliárd. És a felcsúti fociakadémiára annyi jutott, mint a 42 ezer egészségügyi dolgozóra.

Ha a cégeknek lett volna választásuk, hogy a társasági adó egy részét a nővérek fizetésére ajánlják fel, vagy a magyarfoci velejéig rohadt, bundázó, korrupt világának, szerintem egyértelmű lett volna a válasz. A cégvezető is ember, meg a dolgozóik is, aki néha bizony megbetegednek ...

Egyszerűen érthetetlen ... magyarfoci kb. annyira "fehér" mint a kínai piac, és ebbe beletolnak 20 milliárdot, mikor a nővérek meg orvosok meg ... á, hagyjuk is.

Címkék: fidesz magyarfoci

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr133467472

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megszorítás: további 670 millióért veszünk stadion-beléptető rendszert 2011.12.17. 10:42:22

Becsült értéken nettó 669 millió forint értékben írt ki gyorsított tárgyalásos eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) stadionbiztonsági rendszer tervezésére és üzembe helyezésére. Pedig van már nekünk olyan raktáron 4 milliárdért....

Trackback: Stadion, aaaaz kell! 2011.12.17. 00:00:06

Örülhetünk, hogy a miniszterelnöknél helyen van a work-life balance, és az ország megreformálásában mutatott kiváló teljesítménye mellett jut ideje a hobbijára is, a focira. Sőt nem csak hogy idő jut rá, hanem pénz is! Nagyszerű! 500 millió idén, 7 mil...

Trackback: Választási kényszer 2011.12.16. 11:12:05

Rájöttem, hogy választanom kell. Nem, nem hallottam fülest semmiféle előrehozott választásról. Nem is képviselőt kell választanom. Ennél sokkal súlyosabb a választási kényszerem.Olvasom a híreket, látom a közvetítéseket, hallom a környezetem reakcióit....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.12.16. 21:03:46

30 ezer euróért adták a Siófok–Zeg. bajnokit
A fogadási csalással T. Richárdot, H. Gyulát és K. Norbertet gyanúsítják, két góllal kellett veszteniük.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.12.16. 21:08:20

@longhi: Kósa: hülye, mint a faszom. Répássy Robika: te atyaúristen. Tónió: simlis gyerek, de legalább nem satu. Szíjjártó: beszarás, beszarok. Wittner Mariska: úrjézus segíts. Lázár Jancsi: hogy baszná teherbe a gömbvillám. Navracsicska: kagyló, polip, fejlábú, ízeltlábú - de legalább nem satu. Kövér Laca: nem satu, de elmekórtan. Simlicska: úrjézus, ezt még Romániában is 40 millió év közmunkára ítélték volna Pukklacival egyetemben. Deutsch: harekrisha, atyaúristenem, Szent Péter és Szent József. Schmitt Palkó: ave maria, agnus dei, regnum marinae, mi nemzette ezt, egy tűzcsap vagy egy roncstelepi rozsdás zsiguli? stb.

egy Pokorni meg Járai nem csinál nyarat, pláne h mindegyik szereti alárendelni magát a fejnek.
Lacából már nem lesz ember, Tónió a póniló meg Boldizsár apja Janesz meg nem lesz tisztességes.

tanulság: a haltól bűzlik a hal, hiába büdös a feje, mint a pottyantós retyi.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.12.16. 21:09:35

@Viktus: a Tusori azt mondja ő aztán semmit nem csinált sose. az a vicces h ráadásul Siófoki BFC a hivatalos nevük, csak ugye a Bodajk itt gond nélkül változhatna valami másra.

Anteovin 2011.12.16. 21:18:00

Az előbb olvastam egy másik blogon, idézem szó szerint:

"ENNEK A PROBLÉMÁNAK A MEGOLDÁSÁT KALIBERBEN MÉRIK!"

Én persze elhatárolódok ettől a kijelentéstől, különben sem értem, hogy mit jelenthet...
:-)

taecleau 2011.12.16. 21:21:14

ez a társasági adókedvezmény ez lényegében olyan pántlikázott pénz, mint az 1%. Jelentkezik a cég a kedvezményért, és egyben megmondja, hogy melyik egyesületnek szeretné, hogy az állam utalja a lóvét. Valahogy, felcsútnak sokan akarták utalni, ki érti miért.

hardenberg 2011.12.16. 21:25:17

"Immár több mint két évtizede van ott a húsosfazéknál, néha országgyűlési képviselőként is működik, jól él, de érdemi munkát nem végez. Igen, ő a Magyar Köztársaság, vagy ahogy majd hívni fogják 2012-től, Magyarország miniszterelnöke. Ez az írás nem fogja nevén nevezni, mert nem méltó rá, hogy kiejtsük a nevét. A csapból is az ő szabadságharca folyik. Vaskos, egetverő hazugságok. Nap mint nap. Mint ahogyan a vagyona gyarapszik, érdemtelenül.

Tán még maga a Schwartz György néven született idős spekuláns, a ma George Sorosként ismert nagypályás, "karitatív" felforgató sem gondolta volna, hogy idáig húzza a felkarolt tehetség. Egy ideje ugyan felmerült, hogy vége a dalnak, mentek-mennek a találgatások a kormányfő személyét illetően. Magunk részéről nem tartjuk fontosnak, hogy a már csak rövid ideig tartható kupleráj-rezsim keretei közt ki a miniszterelnök.

Egyedül a megvezetett, manipulált híveket érdekli ez, hiszen ők nagyra tartják őt. Nagy nemzeti politikusként tisztelik, aki "tett és tesz is a hazájáért". Nem túl fényes a helyzet, ha az emberek már maguk előtt se ismerik be, hogy ez az egész fülkeforradalom, az 1989 óta összehordott szemétdombbal, a velejéig romlott, korrupt báb-elittel együtt a semminél is kevesebbet ér. Sőt, nemhogy nem ér semmit, még árt is, sokat árt. De hát tudjuk, persze, a miniszterelnök hősies harcos, már-már - az általunk szintén semmire nem tartott, de a megvezetésnek köszönhetően (hivatalosan) mártírként tisztelt - Nagy Imréhez hasonlítják. Nagy Moszkvával fordult állítólag szembe. Mai utóda kinek is áll ellen?

Tel-Aviv-nak, ahova a Likuddal jár barátkozni, a pénznyelő Brüsszelnek, vagy a Nemzetközi Valutaalapnak, ami ha jön, ő mégse megy? Egyiküknek sem. A saját beteges kényszerképzeteinek a rabja, és a hatalomnak. Szavazatoknak, pénznek, pezsgőnek, médiaszereplésnek. Elhatározta, hogy megfelel a választói akaratnak, és hős lesz. Szerintünk sokkal inkább egy bukott helytartó. "

lobaszopiatej 2011.12.16. 21:30:44

@Rufus78: úgy érted a söröskorsók emelgetésétől a kocsmában fradimeccs közben?

2011.12.16. 21:31:59

@Q-in-Law: Ezen már túl vagyok. :) Már csak az adófizetésem kormányközeli, de ezen is segítünk majd.

Kandabula 2011.12.16. 21:58:28

Kifogtuk ezt a focibuzi főnökséget. Miért nem tájfutás a hobbijuk?

nemjogasz 2011.12.16. 22:10:08

Mit is lehet erre mondani? Őszintén remélem, hogy egy nb3-as focista fogja ellátni a kedves kormánypárti politikusokat, ha megbetegszenek. (Sajnos tudom, a legjobb itthoni és külföldi keelést kapják, és mi fogunk szívni a közkórházakban... Csak tennék be ezeket a seggfejeket egy 8 ágyas kórterembe, amibe két pótágy van, és 5 c kategóriás állampolgár...)

dbeata 2011.12.16. 22:29:21

@Énbagoly: Á ez sose lesz meg. Mindig a pénzesek gyerekei fognak sportolni. Vagy a politikai kivételezettek (ld. fent). Most azon szívjuk a fogunkat, hogy a gyereket lehetne úszótanfolyamra beiratni, vinnék is, "csak" át kéne venni a végén, de hát 1000 Ft/alkalom (ami, megjegyzem, nem sok!), de hát az ugye egy hónapra már 8-10 ezer, ami most nem fér bele a büdzsénkbe.) Pedig milyen jó lenne, ha nem kéne félteni a víztől. No de hát a foci, az az nagyon fontos. Megértem.Csak nem értem.

Kandabula 2011.12.16. 22:31:28

Valamelyik félhülye német fejedelem kétméteres testőrőket "gyűjtött", akiket egyébként tejben-vajban fürösztött, kényeztetett, felsorakoztatta őket, masíroztak neki, pompás egyenruhájuk volt, gyönyörködött bennük. Emberei járták az országot és besoroztak minden magas legényt, akiket még arra is kényszerítettek, hogy csupa magas lányokat vegyenek feleségül, hogy aztán szintén magas testőr-utánpótlást termeljenek. De a természet közbeszólt, a technológia nem vált be. Ez is egy igen drága hobbi volt, a kincstár keményen megérezte.

dbeata 2011.12.16. 22:35:03

@Seduxen: Ezzel semmi baj nincsen, kedves. Nyugodtan szeretheted, ez egy ragyogó sportág, csapatjáték, stb., csak végre helyére kellene hogy kerüljön. Amúgy pénzügyileg is.

Táskás Tóni 2011.12.16. 22:55:00

@dbeata: Orbán fia viszont állampénzen focizhat. Apuka ajándéka kicsi fiának közpénzből.

esef 2011.12.16. 23:20:02

buta ez a miniszterelnök elvtárs: lapátolják a pénzt a fociba, ahelyett, hogy kimenekítené magának az ezüsthajón az ínséges időkre.
focit meg csinálhatna úgyis, hogy meghív pár "sztárcsapatot" és amíg itt hakniznak addig gyorsan államosítja őket...

nyu 2011.12.16. 23:35:28

@Rufus78: "vagyis többen focizhatnak, sportolnak, kevésbé betegednek meg és emiatt kevésbé lesz szükségük az egészségügyi ellátásra. Ez tulajdonképpen egészségmegőrzést céloz. "

Ezzel szemben januartol mar NEM lehet kondi/uszoda berletet egeszsegpenztarra elszamolni.

2011.12.16. 23:38:19

@Kandabula: "Kifogtuk ezt a focibuzi főnökséget. Miért nem tájfutás a hobbijuk?"

Akkor felcsúti rétek futópályává konvertálására menne el a 20 milliárd.

csillagház 2011.12.16. 23:42:01

Az IWIW-en már kétszázan szóltak hozzá ehhez a témához, én a fideszesek helyében elolvasnám és sűrgősen elhúznám a csíkot melegebb éghajlatra! Esetleg az Azori-szigetekre, titkárnőnek nevezett prostikkal együtt. Aztán az egész brancsot kitenném egy lakatlan szigetre és ottfelejteném. Örökre!

csillagház 2011.12.16. 23:47:13

Ja és nemcsak az elit gazdag kölkeinek focija a hobbijuk, hanem a vadászmúzeumok hálózata is (Hatvantól kezdve minden nagyobb településen). Valamint a "Közszolgálati egyetem" (MINEK?), a rokkantak vegzálása (hátha egy év alatt a születése óta inkubátorvak újra látni fog, a féllábúnak kinő a lába, a valódi beteg pedig szíven szúrja magát). És minden közszolgát lapátra akarnak tenni, aki nem ért egyet a nagyvezérrel. Gyalázatos népség, takarodjatok a Parlamentből!

Mérges 1234 2011.12.16. 23:50:18

Hajlok arra, hogy ha nem változtatnak valamit, akkor tényleg ez lesz az utoilsó felvonása a Fidesznek.

Kár, hogy ilyen sokáig eltart, mindenesetre én ma beforgattam 2 millát dollárba.

Figyelek, karácsony útűn meg kihordom a többi pénzt is. Ezzel is verem be a szögekete, Orbánisztán koporsójába....

lammaer 2011.12.16. 23:54:29

Én tudom miért kaptak sok pénzt a focisták...

2006-ban a B-közép volt kinn gyurcsány takarodjozni, meg kukákat égetni. Most kapják a fizut.

2011.12.16. 23:54:49

@Himpellér: "most egyoldalúan módosítanak és azzal indokolják, hogy a tagok így döntöttek"

Forradalmi 2/3 párt. Most mindent lehet. A magyarázat mindenre ugyanaz, a választók által felkent párt, bármit megtehet, mivel a pógárok akarták így. Remélem minden ember aki ezekre húzta be az ixet, szorgalmasan köpködi magát a tükörben minden reggel, bár hithű fideszes logika szerint, még minimum egy atombombának kell robbannia magyarországon, hogy megforduljon a fejében, nem mennek jól a dolgok.

csillagház 2011.12.16. 23:55:06

@Kandabula:
Az illetőt Hohenzollern I: Frigyes Vilmos porosz királynak hívták. Amikor meghalt, a fia sűrgősen szélnek eresztett a semmire sem jó HOSSZÚ GÁRDÁT. Papa hobbija nem érdekelte. Ő lett aztán Mária Terézia nagy ellenfele, II. Frigyes Vilmos.

csillagház 2011.12.17. 00:00:11

@Doubledecker: Navracsics rendkívűli ülést hívott össze, de ő nem lesz Orbán vezér utóda, nem csípik a Fideszesek. Most a Lázár próbálkozik, de egyik olyan, mint a másik.
hvg.hu/itthon/20111216_mesterhazy_orban_levaltasa#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_12_16

villamos alóli kacaj 2011.12.17. 00:07:55

Egy szavad nem lehet!
4 milliárdból, csak 3-at vittek el!
Jut is eszembe!
Ki is vásárolta fel a felcsúti földeket és adta használatba ingyér (ingyér?)

A Látó 2011.12.17. 00:09:11

@csillagház:

Én a senátor asszonyra szavazok!

2011.12.17. 00:14:59

@Lasombra: "alig várom, Petipapagáj hogyan magyarázza el, hogy ez nekünk igazából jó"

Hamarosan megtudjuk, mi a mai álláspont. Egyelőre csak az, hogy "hazamentek Jézuskát várni" (C) LézerJános. Én még leragadtam ott, hogy mi a faszt keres itt az IMF?

Pár hónapja, még azt bizonygatta a karizmatikus vezér, hogy száradjon le mindkét keze, ha az IMF től kér segítséget. Ehhez képest csak ideavászkodtak, persze korabeli kommunikáció szerint, kölcsönről szó sincs, csak pusztán technikai látogatás. Persze mindenki tudta, hogy ordenáré gané hazugság. Eddig kellett várni, hogy kibújjon a szög a zsákból, hogy megint visszakúszunk Nemzetközi uzsoraalaphoz, egy kis utánpótlásért, hogy ne kelljen idő előtt lehúzni a rolót.

sárkányfő 2011.12.17. 00:22:30

Azt nem tudja valaki, a magyar katolikus egyház hány milliárd állami támogatást kap összesen?

röhögő 2011.12.17. 00:33:58

@Lasombra: Hmmm.. Oszkó és Bajnai alatt 260 volt az euró, most 300 és 320 között ingadozik.
Inkább a fikuszodat tedd a gép elé, értelmesebb dolgokat gépelne mint te!

Napkutya 2011.12.17. 01:02:16

Elolvastam, de csak a címre reagálva:

Mégis, hogy a bánatos Szűzanya Szomorú Könnyébe lehetne elmagyarázni ennek a remek csapatnak, hogy kurvára nem a saját farkukkal verik a csalánt.

Ha én akarok a hobbimra költeni annyit, mint valamelyik FONTOS családi kiadásra, akkor leülök, és kiszámolom, hogy van-e rá pénzem, -és ha nincs, akkor fájó szívvel, de lemondok róla. NEM magyarázom el a gyereknek, hogy azért nem eszik eleget, mert nekem kell a szolárium bérlet.

Ez pont olyan, mint amikor valamelyik, ostoba FIDESZ marionett a parlamentben elkezdte magyarázni, hogy azért nevezgetik át az utcákat, köztereket, mert náluk olcsó az utcanévtábla...

Szerintem eszébe sem jutott az egyszerű lelkűnek, hogy cserélni kell a térképeket, a táblákat, a postai címjegyzékeket, a cégeknél a székhely címeket, a bélyegzőket, a levélpapírokat a weboldalakat, a névjegykártyákat, buszokon a táblákat, stb. Milliók.

Ostobák, arrogánsak, szeretnek mindenbe belebarmolni, de lássuk be, EZT is mi fizetjük.

Rettenetes ez a dilettantizmus, és az a szomorú, hogy van olyan magyar, aki ezt még meg is tapsolja, még akkor is, ha közben le is nyúlják...

fchris82 2011.12.17. 01:33:52

@Lasombra: "Oszkó és Bajnai? ne viccelj, ezeknél még az íróasztalomon levő fikuszom meg a dracénám is jobb kabinetet alkotna. azok legalább nem lopnának, és nem okoznának kárt. plusz a fenntartásuk is jóval olcsóbb. "

Őőő, Bajnai havi 1 Ft-ért vállalta a munkát, nem kicsi ellenszélben, és amennyit hatalmon volt, továbbá amennyi tennivalója, amellett baromi nehéz lopni, csak úgy szólok. De kezdheted sorolni, hogyan szedte meg magát miniszterelnöksége alatt, milyen cégeket alapított fű alatt, milyen "személyre" szabott milliárdos pályázatokat írt ki és bonyolított le... Még a végkielégítését is eladományozta, majd visszatért a versenyszférába dolgozni, AHONNAN JÖTT. Tényleg, tipikusan sunyi, hatalommániás tolvaj banda, akik csak a politikai haszonszerzésből tudnak megélni... Ja, és beszélj néhány külföldi elemzővel, vagy csak olvass. Ez a két ember visszaállította az ország hitelességét pár hónap alatt. Persze kinek mi fontos, mert most "függetlenek" vagyunk és hiteltelenek. Kb mint a sértett kamasz, aki folyamatosan hadakozik a szüleivel, rossz csapatjátékosként. Még beképzelt is, mert a szülők háta mögött azt meséli a haverjainak, hogy ő osztogat otthon sallerekat a szülőknek. A történelem során már sokszor lelkesedtek fel hazánk fiai, pl hadat üzentünk a Szovjeteknek és nekik is rohantunk, lóval, meg biciklivel. Mármint nem az olimpiára gondolok, hanem a hadseregre. Don kanyar mondjuk. Sok értelme volt annak is.

fchris82 2011.12.17. 01:37:12

@Lasombra: Hmmm, szerintem félre értelmeztem azt, hogy "ezek" ... Szóval ha mellé, akkor bocsi.

szbszig 2011.12.17. 01:47:28

@Hörömpő Töhötöm: Ezek közül még mindig a mi vezetőnk hobbija a legértelmesebb. :D

kerdesek05 2011.12.17. 03:08:05

@Csigataposó: mit dolgozol kint és hol csigataposó?

Mike36 2011.12.17. 05:58:13

úgy érdekelne, mire kell nekik az a 4 mrd

Hertelendi 2011.12.17. 06:43:25

Nem tudom meddig várunk még? Mikor zavarjuk el Orbán Viktor Miniszterelnök urat és mocskos bandáját a jó kurva édes anyjukba?????

Megvárjuk amíg teljesen tönkre teszik ezt a szép kis országot????

Induljunk már el!!!!!!!

tourline 2011.12.17. 07:04:37

Nem hinném hogy a Puskás akadémián 15 embernél több dolgozik és számoljunk 40 gyerekkel.
De legyenek 100-an összesen (nincs annyi tuti de tegyük fel) Az akkor is 40 milla/kop.......
Ez a 4 MRD mondjuk 100 oktatási intézmény komplett rezsijét fedezné egy évre,intézményenként átlag 500 gyerekkel úgy hogy délutánonként akár fociedző is kijönne belőle minden suliba.....
Van most barcelonában Iniestának meg Fabregasnak egy focisulija, nem kell külön bemutatni őket hogy nem a Felcsúti Dongó FC szintjén rugdosnak, na az ő fociiskolájuk költségvetése ennek a tizedét sem éri el úgy hogy a hét minden napján több száz gyerek szaladgál a pályákon. JA és apuék pengetnek érte hogy a gyerkőc ott focizhasson, nem az állam.....Nem baj nekünk magyarokanak VAN!! Jut rá. Az öregek ugyan megfagynak,éhendöglenek,az iskolában pufidzsekiben kell tanulni, de AKADÉMIA az van...... Nem kellene elkezdeni megmintázni bronzból a duna partra ennek a társaságnak a cipőjét.....???

Kérem szépen EZEK ITTEN LOPNAK!!!

tourline 2011.12.17. 07:07:08

Ilyenkor nem kellene elszámoltatni? Csak úgy eszembe jutott......

Mike36 2011.12.17. 07:09:37

@tourline: de bizonyám hogy kellene

tourline 2011.12.17. 07:14:41

Vajon ezekről tud az EU? Mert egy EU képviselő felállhatna (azért a havi 2 milláért) oszt megpendíthetné hogy NI!! A félszemű egyvérzésest, sánta rokkantnyugdíjast vissza akarják zavarni melózni, közben meg futi 4 MRD Viki hóbortjaira....NI
Meg hogy olyan kormányuk van hogy ha bármelyik tagja nyilatkozik a nemzetközi sajtónak akkor pillanatokon belül leromlik a forint......Ami olyan átlag x milliárd bukta a tőzsdén a szent minutumban.....Lázár/Kósa stb.... NA ezt meg egy basszameggel elintézik??? Gyurcsányt meg egy telekcseréért húzgálják.....Ezek naponta 10 telekcsere árát basszák el.....

tourline 2011.12.17. 07:22:49

Ugye pali bácsi is szeret szép házba lakni....Köztársasági Elnöki Hivatal 300 millió forintot költ autóbeszerzésre, bútor- és zongoravásárlásra, a kormány pedig az államtitkároknak vett autót 600 millió forintért. Nincs pénz gyerekétkeztetésre, fáznak a gyerekek a Pest megyei iskolákban a gáz kikapcsolása miatt, és eközben a kormány 500 milliót költ a Parlament díszkivilágítására, és 2,5 milliárdot akarnak fordítani 2012-ben a Kossuth tér rendbe tételére
No komment, ezért jobb helyeken kötél jár......

tourline 2011.12.17. 07:24:23

Hopp még 4 milliárd.....Az a Viktor akadémiával már nyóc......Hogy röpködnek itt a milliárdok...

tourline 2011.12.17. 07:38:52

100 milliárdos helikopter projekt..... höhöhö...40 éves helikopterek....
100 milliárdért adnának vagy 20 újat is.....

tourline 2011.12.17. 07:45:54

Az einstandolt magánnyugíj pénzek hozamából mindenkinek repülőjegyet kellett volna venni, CSAK ODA útra az Eu bármely más tagállamába. Szerintem a magyar zászlóval érkezőknek automatikusan menekültstátuszt adnának akárhol, ha olvastak az utóbbi időben arról mit művel a kis diktátor.

Rasid al-Maghribi (törölt) 2011.12.17. 08:00:05

"Ha a cégeknek lett volna választásuk, hogy a társasági adó egy részét a nővérek fizetésére ajánlják fel, vagy a "
Van egy rossz érzésem. A többség a velejéig korrupt focira ajánlaná föl. Onnan "visszacsorog"..

seahawks 2011.12.17. 08:05:01

felháborító, hogy ezek rohadt kis 20 éves felcsúti patkányfocisták ennyi pénzt kapnak, miközben a körházak, óvodák, bölcsödék meg egyik napról a másikra élnek.

baloo112 2011.12.17. 08:59:58

remélem valaki arconlövi hamarosan....

buddha 2011.12.17. 09:01:51

AZ ORSZÁGOS!!KARDIOLÓGIAI INTÉZETBEN A CSECSEMŐ OSZTÁLYON NINCS PÉNZ GÉZRE,ILLETVE FERTŐTLENÍTŐ SZEREKRE,MŰTÉTEK MARADNAK EL ORVOS HIÁNY MIATT...
A GOND AZ,HOGY NINCS OLYAN TÁRSADALMI EGYSÉG ,AMI ELZAVARNÁ EZT A SZARHALMAZT AZ ORSZÁG ÉLÉRŐL

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.17. 09:06:08

@Ironfist: ..legalább utólag ismerd el, hogy rosszul döntöttél. Ugyanis nem kelett volna Neked minden áron felutaznod Pestre, elég lett volna egy tértivevényes levél is!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.17. 09:08:22

@buddha: ..ez így igaz. Itt mindenki morog, de az utcára kimenni nem mer. Én menjek, vén, nyomorék?

Ironfist 2011.12.17. 09:10:55

@butus:
Miután a manyuposok egyre jobban szivatva vannak, nem biztos, hogy rosszul döntöttem. Majd ha (vagyis majd AMIKOR) leváltjuk a hazug kormányt (jajhoppá, hazugot írtam? fideszt akartam... hiába, no, szinonimák) akkor a következő remélhetőleg elsöpri az összes faszságot, amit hazug viktorék vezettek be.

tourline 2011.12.17. 09:11:53

Merry crisis and a happy new fear

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.17. 09:17:46

@Ironfist: ...és mikor jön az a következő kormány? Meddig kell még várni rá? Mennyi mindent lehet még addig teljesen tönkretenni?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.17. 09:18:38

@Ironfist: ..máris a béka segge alatt vagyunk egy méterrel.,

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.17. 09:20:53

@Ironfist: én nem utólag minősítettem a döntésedet. Csak arra írtam, hogy maradni akartál, csak nem volt időd Pestre jönni.

amit még megtehetsz 2011.12.17. 09:21:26

Most már látni kéne azt, hogy muszáj a kis pártokra szavazni, mert egy koalíciós kormány is jobb mint ez a kézivezérelt pártnak látszó valami.
Mindegy kire szavazol, csak ne legyen a Fidesz vagy az Mszp.
Egyébként meg sak gratulálni tudok azoknak akik rájuk szavaztak és most jól megszívták. Remélem legközelebb nem lesznek ennyire naivak.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.17. 09:24:32

@amit még megtehetsz: Az új választási törvénnyel a felvetésed aktualitását veszti. Teljesen kinyírja a kis pártokat.

amit még megtehetsz 2011.12.17. 09:26:56

Csak azt nem tudom h minek kellett 35(!!!) milliárd a médiahatósáhnak.

Biztos már a posztíróval együtt a kommentelőket is felvették egy listára és mindjárt megvédik a nemzetet tőlünk.
Jaj máris kopogtat a Terrorelhárítás...

Creatura 2011.12.17. 09:33:21

A magyar "focisták" kedvéért érdemes lenne elgondolkodni a recski rézbánya újranyitásán.

Érveim a következők:

-erre talán még betaníthatóak, ha már a focira nem sikerült
-mérhető lenne a teljesítményük.
-végre hasznos munkába fektetnék az energiát
-a stadionokra nem kellene milliárdokat költeni
-elég lenne pár munkafelügyelő, nem pedig ezres méretű léhűtő csapat húzna fizetést a háttérben.

vagy, ha ez nem lenne megoldható, akkor csak annyit kérek, hogy az legyen fizetésként elosztva a focistáknál, amennyi néző jegyet vesz a produkcióra.Ez olyan nagy dolog?

bebe tv 2011.12.17. 09:34:49

@Horizont: Jó könyvelője lehet az akadémiának, mert abból a rengeteg pénzből amit a CBA-s lovasnemzet Lázár testvérek eddig is oda pumpoltak, egy nagy része gyanítom külföldi bankszámlákon landol. Hát most Csányi elvtárs 4 milliárdja is felduzzasztja ezeket a számlákat.
Ha mát az az idióta Lézer Jani azzal hencegett, hogy jó parti lesz egyszer a fia mert már most van svájci bankszámlája, akkor gondolod a többieknek nincs? Annak idején csak a Göbbelsnek meg a társainak jutott ilyesmi az eszükbe.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.12.17. 10:10:15

A Csodaszarvas íjászbarlang, ami a Móricz Zsigmond körtéren van, most zár be éppen. Mert a belvárosi bérleti díjjal nem tudják fenntartani a 20 méteres pályát. Fedett, fűtött, alagsori pálya. Dugig vannak magyar íjakkal, segítőkészek, kedvesek, és egészen töpörtyű kölköket is tanítanak. Mi a lópikula legyen hungarikum, ha nem az íjászat? Namost. Soha a büdös életben semmilyen pénzt nem kaptak. Még csak valami kedvezményt, vagy hasonlót SE! Miért? MERT NEM LÁTVÁNYSPORT! ...és ez egy érv! Hogy a mocsatos mediakurvák nem tudnak rajta gazdagodni.

Evezősök, úszók, öttusázók, s még hosszan sorolhatnám, akik marokszám hordják haza az érmeket, gyakorlatilag semmit sem kapnak. A falábú gyökereknek meg stadiont kell építeni, és milliárdokat beléjük tömni. Mert a foci szent! A gyomrom forog tőle! Ettől meg akkor is kibiztosítaná magát a Kalas a falitartón, ha dugig lennénk pénzzel. Csakhogy nem vagyunk! S hogy nyomjanak még tejszínhabot is a tetejére, nem ám simán focira verik el a pénzt, hanem a FELCSÚTI "akadémiára". A Generalisszimusz hobbija, bazze!

120 milliárd roma felzárkóztatásra, közbiztonság meg sehol. Ellenben hetente gyilkolnak meg időseket pár forintért. Egy éven belül nem lesz idehaza orvos. Fizeted a TB-t, fizeted az orvos tanulmányait 8-10 évig, aztán dögölj meg, mert arra nincs pénz, hogy a doki fizetést is kapjon, hát elhúz idegenbe. Persze Felcsútra fussa. Igaza lesz annak, aki azt mondta, hogy bármekkora böszme is a Feri kölök, azért legalább dumálni tud. Zsebnapóleon még azt se! Így aztán előállhat az a fonák helyzet, hogy amikor a bili borul, akkor utolsó pár előre fuss alapon előbb köt ismeretséget egy kandeláberrel a felcsúti böszme, mint az öszödi.

odamondó 2011.12.17. 10:11:10

és akkor már egy klasszikus:

"És hány lélegeztető gépet lehetett volna venni 20 milliárdból?"

Gabe Walker 2011.12.17. 10:12:31

Mikor lesz végre elegünk és húzzuk fel az első fára ezt a mocskos, hazug, tolvaj és hazaáruló kormányt?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.17. 10:19:05

Fogjátok fel, szolganép: egy (pálinka)cézárnak építeni kell egy colosseumot. Ez a minimum. Azt is fogjuk fel a történelmi tapasztalatok alapján, hogyan lehet a cézárokat a hatalomból eltávolítani.

Nap 2011.12.17. 10:19:24

Kedves zero!

Te is meg lettél vezetve. Ezt az összeget MEGÍGÉRTÉK, nem pedig adták. Ezt szépen lehet kommunikálni. És lehet érte utálni az egészségügyi dolgozókat, mint másik években a pedagógusokat, rendőröket, tűzoltókat.
Pénzt viszont nem adtak, azt a TÖBBLETBEVÉTELEKBŐL fizettetné ki a kormány.
Mivel az egészségügy annyira alulfinanszírozott, hogy a többletbevételekkel együtt is masszívan veszteséges, nem lesz pénzosztás.
Ennyi.

tourline 2011.12.17. 10:20:09

@Meleardil Eressea Iluvadan: előbb köt ismeretséget egy kandeláberrel a felcsúti böszme, mint az öszödi. ......:DDDDD

VAn egy javaslatom. VAn ott a dunaparton egy nagy épület, amolyan kupolás, na az kurva tuti hely íjjászkodni, fűtött, nagyobb mint 20méter ül ott vagy 350 jó célpont, és bármelyiket találod el egy ország elismerését vívod ki....

2011.12.17. 10:38:34

Zsidó kárpótlás, cigány integráció....ezt ki a fasz akarja fizetni? Megszüntetni!

Vagy ez nem lenne kóser lépés, még jobban bepipulna a cionista EU meg a zsidó IMF?

Creatura 2011.12.17. 10:46:24

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Szép komment, gratulálok.Ami a döbbenet,hogy választáskor pont úgy szavazhatsz majd, mint a normális emberek.Az ilyenek miatt tartunk itt, ahol vagyunk.Ez kellett Nektek, egy ostoba, gonosz, és cinikus kormányzás.Remélem most azért Ti is szívtok, nem csak mi. :)

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.12.17. 10:53:15

@Creatura: Nem sikerült a komnenteddel fölénybe kerülni, csaxólok, ugyanolyan ostoba és korlátolt mint amire válaszoltál :) .

Creatura 2011.12.17. 11:21:24

@Mojzes Pál:

:) már maga gondolat is abszurd,hogy egy szélsőjobbos főlé szeretnék bármibe is kerülni.:)
Az ostobaságról pedig annyit, hogy mindenkit a saját szintjén kell megszólítani.Ugyanis CSAK azt érti meg.Te érted? :)

Alamio 2011.12.17. 11:37:43

Na és mennyi lélegeztetőgépet lehetne ebből a pénzből venni?

Demagóg.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.12.17. 11:42:59

@tourline: Ezek semmihez sem értenek. Ez még nem baj, láttunk ilyet korábban is. A baj az, hogy a házi oltárukon a saját képüket tartják, és meggyőződésük, hogy isteni küldetésük okán képtelenek hibázni, és sugallatok útján kapott magasabb tudás birtokosai. Íjász példát tudok hozni. Törvényt akarnak hozni az íjtartásról. Gondolom nekik is leesett, hogy egy jó számszeríj ellen még a legpöpecebb golyóálló burnusz sem véd. Nosza, szavazásra fel, mert szólít a NER! A látszat őrzése végett igyekeztek a megszavazandó zagyvaságot törvénynek álcázni, vagyis hasraütésszerűen számokat írtak bele. Ebből következik, hogy gyerekíjnak fog minősülni, és nem esik korlátozás alá, aminek 120 cm-nél rövidebb az ideghossza. Anyám, borogass, mert elvisz a láz! Ha nem ért semmihez, legalább kérdezzen meg valakit, aki ért hozzá. Nem is kell nagydobra verni.

Ihol egy török íj. 115cm az ideghossz:
csodaszarvas.eu/kepek/ijak/nagykep/veghrobert_veghtorok/veghrobert_veghtorok_1.jpg
www.kalkulus.hu/media/Image/blog/1200a.jpg
mariaorszaga.hu/images/vasarter/21851.jpg

Na, csak a viszonyítás kedvéért. anno egy hasonlóval lőtték át a Boszporuszt.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.12.17. 12:07:22

gyerekek, ez csak kibaszott szájtépés!

érdemes lenne betenni minden ilyen poszt végére a közvélemény kutatások eredményeit illetve egy élő webkamera képet a Kossuth-térről, hogy hányan egyenesítik a kaszát.

tourline 2011.12.17. 12:17:29

Ez nagyon jó.....Kisember hát itt a vége....lalalalalallllaaaaaaalaa

Csigataposó 2011.12.17. 12:20:24

@kerdesek05: Angliaban dolgozok egy logisztika raktarkozpontban mint logisztikus (ertsd csicska irodista).

Kandabula 2011.12.17. 13:39:57

@Meleardil Eressea Iluvadan: Tulajdonképpen az ostorcsattogtatás is hungarikumnak tekinthető. Egészséges szabadtéri sport. Területigénye ugyan van, de be nem vetett szántóföldeken, réteken, domboldalakon, erdei tisztásokon, tönkrement üzemek udvarain és kihalt csarnokaiban, valamint felesleges focipályák elvadult füvén is űzhető.

klorofil 2011.12.17. 13:50:28

Kathafi ennél is többet költött csajokra.

2011.12.17. 15:00:10

@Kandabula: Szerintem meg élesszük fel a lovas hagyományainkat, és tavasszal induljunk rabló hadjáratra burkusországba! Mekkorát néznének a jó hanzik, ha egyszerre csak egy egy hadseregre való lovas magyar nyilazná ki a kezükből a söröskriglit, és vinné a fuxot meg a plazmatévét? :-)

2011.12.17. 15:02:01

@klorofil: egy szörnyűség volt az a kadafi-rendszer: www.emberiseg.hu/portal/blog/2011/11/meghokkento-libia/#more-3431 de majd most meglássák, hogy mennyivel jobb a demokrácija!

regress 2011.12.17. 15:45:36

7.62 .es amd.nagyon jó

Kandabula 2011.12.17. 22:09:40

@Hörömpő Töhötöm: elöljáróban megjegyzem, hogy magam is a diktatúrák pártján állok, így pusztán csak arról vitatkozhatnánk, hogy melyik diktatúra jobb. Részemről a sztálini azért szimpatikus, mert ott nem volt kivételezés. Amennyiben még él néhány évet, a pénzt is eltörli. A képbe az zavar csak be, hogy az ott élők ezeket a dolgokat kissé másképp látják és a kommunisztikus előnyök béklyóit levetni igyekeznek. A fene se tudja, miért. Kívülről nézve csak azt mondhatom, hogy a diktatúra jó dolog. Amennyire a dolgokat ismerem, például Észak-Koreában a rezsim mindazokat az előnyöket biztosítja állampolgárai számára, mint a Kadafi rezsim is, csak olaj nélkül. Pech.

2011.12.17. 22:37:30

@Kandabula: Nem feltétlenül kell diktatúra egy konszolidált társadalomhoz. Az ami itt van, az a magyar mentalitás miatt van. A magyar hagyományosan önző és antiszociális, a kapitalista kleptokrácia meg ennek teret engedett. Lehet, hogy a magyaroknak tényleg egy sztálin kellene... de nem egy faszparaszt Orbánszaddám féleszű alcsúti kispados kertitörpe.

Nyuggervadász 2011.12.18. 15:53:32

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:
Vazze, már időtlen idők óta olvasom a cigányozó ,zsidózó soraidat - a tököm tele van vele- a Jobbikos akadémiátokon csak ilyenekre futja?!? Kurva unalmas lehet évek óta csak ezt a két mondatot hallani! Vagy csak ennyit tudtak beprogramozni a barázdálatlan felületű,csökött agyadba? Szólj a főnökeidnek, hogy szélesítsék már a repertoárt! Ne hagyjátok, hogy a führereitek ennyire -megalázóan!- hülyének nézzenek benneteket (és ne csak a hatalom megszerzéséig "törődjenek" veletek).
Ebben az országban millió probléma van, próbálj a lényegre koncentrálni!

Ebben az országban millió egy baj van, és ne n

Kandabula 2011.12.18. 17:52:49

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: hiányoztál. Látóköröd széles, befogadó típusú, felkészültséged elvont gondolkodásra alkalmas. Könyvtárad bizonyára átfogja a magyar és a világirodalom remekeit, jövedelmed nagy részét humanitárius célokra és - gondolom - egyenruhára fordítod. Mindenképpen érdekes személyiség lehetsz...

Kandabula 2011.12.18. 19:37:34

De vissza az eredeti témához, korábban írtam:

"Valamelyik félhülye német fejedelem kétméteres testőrőket "gyűjtött", akiket egyébként tejben-vajban fürösztött, kényeztetett, felsorakoztatta őket, masíroztak neki, pompás egyenruhájuk volt, gyönyörködött bennük. Emberei járták az országot és besoroztak minden magas legényt, akiket még arra is kényszerítettek, hogy csupa magas lányokat vegyenek feleségül, hogy aztán szintén magas testőr-utánpótlást termeljenek. De a természet közbeszólt, a technológia nem vált be. Ez is egy igen drága hobbi volt, a kincstár keményen megérezte."

Valami miatt ez jutott eszembe.

Kandabula 2011.12.18. 19:42:33

Választ is kaptam rá "Csillagház"-tól: "Az illetőt Hohenzollern I: Frigyes Vilmos porosz királynak hívták. Amikor meghalt, a fia sűrgősen szélnek eresztett a semmire sem jó HOSSZÚ GÁRDÁT. Papa hobbija nem érdekelte. Ő lett aztán Mária Terézia nagy ellenfele, II. Frigyes Vilmos."

natinha · http://kocos.paignia.hu/ 2011.12.18. 22:00:34

@Kusics Iván: megengeded, hogy ezt a remek leírást megosszam az fb-oldalamon? :)

Fociőrület 2012.01.02. 21:42:51

"Ha a cégeknek lett volna választásuk, hogy a társasági adó egy részét a nővérek fizetésére ajánlják fel, vagy a magyarfoci velejéig rohadt, bundázó, korrupt világának, szerintem egyértelmű lett volna a válasz. A cégvezető is ember, meg a dolgozóik is, aki néha bizony megbetegednek ..."

Zero ezt Te magad találtad ki, vagy valaki besegtett? Ezt ugye Te sem gondoltad komolyan?

Viktus 2012.01.03. 08:55:59

@Fociőrület:

Pedig komoly biza pár száz meccsre járó népségen kívül erre a kutya sem költene milliárdokat.

Fociőrület 2012.01.03. 09:14:46

@Viktus:

Csak pozitívan!!!! Pár száz? Népség? Te miről beszélsz?

Viktus 2012.01.03. 09:53:53

@Fociőrület:

Mennyien vannak egy átlagos magyar bajnoki fordulón egy héten a la nature? minden bajnokságot egybeveszek az sem tesz ki ötvenezer főnél többet ...

Kandabula 2012.01.14. 00:45:40

OV hobbija sok pénzébe kerül az országnak.

süti beállítások módosítása