Skip to content


       Szűrés lista

Különvélemény

Az AB elmeszelte a médiatörvény és a büntetőeljárási törvény több rendelkezését, valamint megsemmisíti az egyházügyi törvényt, részletek itt.

Minimum "érdekesek" a Fidesz által kinevezett új alkotmánybírók különvéleményei a médiatörvény bizonyos pontjainak a megsemmisítéséről, amik a határozat végén olvashatóak.


Pokol Béla,
49. oldal.

Ítélet:
"A testület többségi álláspontja szerint az is a sajtószabadság szükségtelen korlátozásával jár, hogy a törvény önálló adatszolgáltatási eljárás intézményét vezette be a médiahatóság számára azzal a kizárólagos céllal, hogy a megszerzett adatok alapján további eljárást indíthasson a médiahatóság."

A különvélemény:
"2.) Nem lehet elfogadni a rendelkező rész 5. pontját sem, mely a 2010. évi CLXXXV. törvény 175. §-át nyilvánítja alkotmányellenessé, és semmisíti meg. Ez a § a médiaszféra állami ellenőrzése számára az adatszolgáltatási kötelezettségeket szabályozza. A többségi határozat ezt az állam, a közhatalom médiaszférába való túlzott beavatkozásának minősíti. Ez a minősítés azonban a hagyományos egyoldalú szemléleten alapul, mely szerint a sajtószabadság alkotmányos védelme kizárólag az állam közhatalmával szembeni védelmet jelent. Napjainkban azonban a médiaszociológiai elemzések tömege mutatja, hogy a szervezett magánhatalmak tömegmédiumok feletti – és közvetve az emberek feletti – uralma jelenti a legnagyobb veszélyt a demokratikus nyilvánosságra, különösen mivel e szervezett médiahatalmak globális szinten, illetőleg az egész euro-atlanti térségben szerveződve az egyes államokhoz képest sokszorosan nagyobb anyagi erővel és tömegbefolyással rendelkeznek. (...)

A közhatalomnak legtöbbször éppen a globálisan szervezett médiahatalmak profitcéljai és politikai befolyást célzó törekvései, az emberi méltóságot, a magánszférát, az erkölcsi rendet, a kiskorúak fejlődését, stb. sértő műsorait kell kiszűrni. Ezért van szüksége a vitatott 175. § szerinti folyamatos adatszolgáltatásra a műsorokról. A többségi határozat a hiányos kiindulópont miatt ezt az állam jogosulatlan sajtóbefolyásolásának vélelmezi. A rendszerváltás óta eltelt bő húsz év azt mutatja, hogy a hazai médiaszférát és a társadalom közvéleményének formálódását nem az állam fenyegette, hanem a televíziós csatornákat, rádiókat és mérvadó országos napi- és hetilapokat megszerző vagy azt felépítő globális médiahatalmak véleménymonopóliuma. Ebben a helyzetben épp a demokratikus állami közhatalom az, amely fel tud lépni ez ellen a véleménymonopólium ellen. A többségi határozat ezzel az egyoldalú nézőponttal, mely szerint az állam a sajtószabadság legfőbb veszélyeztetője, és ugyanakkor a szervezett globális médiahatalmak elhallgatásával – akarva nem akarva – maga is hozzájárul ahhoz, hogy a sajtó és médiaviszonyok torzultsága fennmaradjon Magyarországon. Holott a „szennyezett”, sőt a „mérgező” sajtó- és médiatartalmaktól a „fogyasztókat” ugyanúgy meg kell védeni, mint pl. a gyermekjátékok, az élelmiszerek, a gyógyszerek, stb. esetében."
 
Balsai István, 50. oldal:

Ítélet:
"Az Ab megállapította, hogy a törvény az írott sajtó esetében alkotmányellenesen szabta meg a médiahatóság által számon kérhető előírások körét. Mint írták, a hatósági tartalomfelügyelet lehetősége önmagában ugyan az írott sajtó esetében sem alkotmányellenes, de a jogalkotónak fokozott figyelemmel kell lennie arra, hogy a különböző médiumok szabályozását eltérő alkotmányossági mércék határozzák meg.

Annak érdekében, hogy az alkotmányellenesség jogkövetkezménye az audiovizuális média felügyeletét ne érintse, az Alkotmánybíróság nem az érintett tartalmi szabályok, hanem az Smtv. hatályának részleges, az írott sajtóra kiterjedő részének megsemmisítése mellett döntött. A megsemmisítés időpontjaként 2012. május 31-ét határozta meg.
"

A különvélemény:
"Az elfogadott határozat rendelkező részének első pontjában írt, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 2. § (1) bekezdésének „és kiadott sajtótermékre” szövegrésze megsemmisítésével nem értek egyet.
Az Alkotmánybíróság jelen határozatában a sajtó és médiaszabályozás koncepcionális kérdéseit alkotmányjogi szempontból elemezte, melynek során az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében rögzített sajtószabadsághoz fűződő alkotmányos jogot összhangban találta a nyomtatott és internetes sajtótermékek állami szabályozottságához fűződő társadalmi igénnyel. Ennek megfelelően a határozat elvi jelentőséggel szögezte le, hogy az internetes tartalmak és az írott sajtó, különös tekintettel a tömegek tájékoztatását vagy szórakoztatását célzó internetes újságok vagy hírportálok szabályozás alá vonása alkotmányossági aggályt nem vethet fel. (..)

Az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alkotmányos aggályokat keltő rendelkezésekből fakadó alkotmányellenes helyzetet az Smtv. tárgyi hatályának részbeni alkotmányellenessé nyilvánításával és megsemmisítésével orvosolhatja.
Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság e döntésével túlterjeszkedett mind az Alkotmány és az Abtv. szabta kereteken, mind a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat által kimunkált cselekvési lehetőségeken. Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány és az Abtv. alapján arra van hatásköre, hogy az érdemi, alkotmányossági vizsgálat eredményeként alkotmánysértőnek ítélt jogszabályt vagy közjogi szervezetszabályozó eszközt megsemmisítse. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben az internetes tartalom és az írott sajtó szabályozottságának igényét alkotmányosnak minősítette, ugyanakkor – a határozatban kifejtett érvelése ellenére, önellentmondásos módon – mégis a törvény tárgyi hatályának megsemmisítéséről döntött.

Az Alkotmánybíróság a törvény tárgyi hatályának részbeni megsemmisítéséről rendelkező döntésének eredményeképpen ugyanis a határozatban alkotmányos rendelkezéseknek elfogadott szabályokat is megsemmisített, anélkül, hogy ezt alkotmányossági követelmény –pl.: a jogbiztonság igénye az időbeli hatály szabályozása terén – alátámasztotta volna. Ezzel meglátásom szerint az Alkotmánybíróság saját cselekvési lehetőségét túllépve, a jogalkotót – alkotmányossági szempontból nem indokolható módon – ezen alkotmányosnak minősített rendelkezések újraszabályozására hívta fel."
 

Címkék: alkotmánybíróság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr393475782

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Profi túlélőcsomag 2011.12.19. 21:08:38

Kiszámíthatatlanság ellen Kalmopyrin helyett, Rambó-kés túlélő megoldások az üzletben. Irányított, kiválóan célzott cselekvések, eredményt hoz&

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Homeoffice 2011.12.19. 16:48:49

@sááá:

Így van! Abból Gond nem lehet!:))))))

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.19. 16:49:25

@sááá: akkor most lehet elmúltnyolcévezni meg libajnaizni is?

Homeoffice 2011.12.19. 16:50:53

@immortalis:

Szerintem belefér: :)
Most képzeld el. leírsz valamit, és mondjuk Vidéki, vagy Enrico egyetért Veled:)))))))

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.19. 16:54:45

@Gunther: ha ezt olvassák az illetékesek, jelezném, hogy én mindig egyetértek Enricoval és Vidékivel, és természetesen helyeslem Vezénylő Miniszterelnök Tábornok Úr és bölcs Kormánya valamint képviselőik minden lépését, döntését.

Homeoffice 2011.12.19. 16:55:40

@immortalis:

Nekem meg a Kedvenc Gyümölcsöm a Narancs:)))))

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.19. 17:04:31

@Gunther Most alaposan túljártál az eszükön. Nem lennék most a helyükben. :D

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.12.19. 17:06:19

"Apu ökölbe szorult keze vagyok."

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.19. 17:07:10

A Kedves Vezető Orbán bóvli Viktor és Kim Dzsongil egyszerre a Felsőbbrendű Ember, a Bölcs Vezető, a Főparancsnok, a Nép Atyja, a Nemzet Sorsa, Szeretett Apa, Szeretett és Tisztelt Tábornok, a Szocializmus Napkorongja, a XXI. század vezetője, a Mennyből Alászálló Nagyszerű Ember, Sebezhetetlen és Mindig Győzedelmes Tábornok, Megmentő és végül a Forradalmi Testvéri Szeretet Legmagasabb Megtestesülése.

És egy büdös bunkó, akit azonnal el kell zavarni!

www.youtube.com/watch?v=-4-IzpcFhbU

Manatwork (törölt) 2011.12.19. 17:11:58

@immortalis: Jelzem, amikor véletlenül cáfolom Enrico vagy Vidéki 1-1 menthetetlennek tűnő tényeknek beállított szösszenését, akkor csak az a cél (amolyan bújtatott termék megjelenítés módon), hogy ezzel előkészítsem a terepet nekik egy frappánc Madách idézethez, amivel bármit (és az ellenkezőjét) meg tudnak magyarázni a liberálbolsi gyurcsányibajnaioszkó elmúlnyolcéves híveinek! Oppá! Erre ne is gondoltatok ugye? :))))

Homeoffice 2011.12.19. 17:18:24

@Manatwork:

Én ha ellenkezek a fent említett személyekkel csak több lehetőséget adok nekik, hogy a legfőbb igazságról értekezzenek, illetve hogy utat mutathassanak a megtévelyedett nettrolloknak...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.19. 17:20:55

Bocs de ezeket a villódzó hirdetéseket nem lehetne elküldeni a picsába?
Néha nagyon zavaró.

Manatwork (törölt) 2011.12.19. 17:28:10

@Gunther: Pontosan így van! Sőt tovább megyek: a Vastagbőr is csak azért posztol ki dolgokat, hogy így lehetőséget adhasson a fényességes tekintetű elhivatott kommentelőknek, akik így indirekt módon meg tudják értetni ezekkel az eltévelyedett nettrollokkal pártunk és kormányok álláspontját egyes nemzetmentő kérdésekben! Javaslom, hogy a posztolásokkal kifejtett népnevelő munkáért a Vastagbőr stábja, de főleg zero (nyal, nyal, nyal) kapjon egy helyettes államtikár (elnézést! rsszul írtam: álamtitkár) helyettesi beosztást amivel ugyan munka nem jár, csak vastag fizetés! És innen a porból halkan szólnék nagyságos, tekintetes zero méltóságos úrhoz, hogy bár nem vagyok a szomszédja, de szívesen indítok csekélyke 100 millióért blogolást bárhol. 20% lesz visszaosztva laspalmas számlájára!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.19. 17:37:24

@Gunther: @Manatwork: Hajdú ezredes úr átlát ám a szitán, szóval ne vigyétek túlzásba, mert egyszer csak jönnek a TEK-esek és beleverik a fejete..dasfévaadénfjaámadfjancÁS DJHAakdvadljvnaéa

Homeoffice 2011.12.19. 17:46:45

@Manatwork: @immortalis:

Tudjátok.... Majd a halálos ágyamon (Ha lesz egyáltalán még ágy...) felemlegetem, hogy ENGEM eszkep 17szer hülyézett le:D

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.19. 17:52:10

@Gunther: ha lesz egy kis szerencséd, akkor ezért még kitüntetést is kaphatsz. Ha még nagyobb szerencséd lesz egy következő rezsimben -mondjuk megteszlek kormányzóhelyettesnek- akkor azt is eldöntheted, milyen legyen a kitüntetésed.

Homeoffice 2011.12.19. 17:55:59

@immortalis:

hmmhmm
Kaphatok egy autogrammot Vidékitől?:D

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.19. 17:58:23

@Gunther: azt kapsz Vidékitől, amit csak kérsz. Ugyanúgy fogja a mi seggünket is nyalni, mint most Orbánékét. :)

Homeoffice 2011.12.19. 18:01:29

@immortalis:

Gondoltam ha MAJD kiválaszthatom a kitüntetést:DDDDDD
Jut eszembe.. Kellene csinálni egy pólót.
"Elnézést... Rájuk szavaztam"

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.19. 18:05:08

@Gunther: Vidéki feat Enrico edition: "Rájuk szavaztam...és büszke vagyok! :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.19. 18:11:07

Pont hétvégén volt az index blog.hu ketrecében kiajánlva egy írás ahol az alkotmánybíráknak volt a fotója, hogy személyesen ők felelősök nem az Alkotmánybíróság maga, hiszen pl. nyugdíjügyben mekkora a kuss és még különvélemény vagy éppen nyílt levél, interjúban álláspont kifejtés sincs, semmi csak a mély kuss.
Ezek után elképzelem Balsai különvéleményét, nyílt levelét, interjúját nyugdíjügyben...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.19. 18:13:02

@immortalis: Mindkettő az én TB alapom vendége ha valami megbocsáthatatlan történne velük egy buszon, boltban, a sötét sarkon :))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.19. 18:22:20

Nincs elég embere viktoréknak az AB-ban,hogy ez ne fordulhasson elő?Mármint,hogy leszavaznak valamit.Vagy megmutatják,hogy lehet velük beszélni?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.19. 18:30:08

@Tigeri: Biztos túl sok volt a kritika hogy itten nincs demokrácia, hát most rendeznek egy bábszínházat hogy de bizony itt aztán túl nagy is a demokrácia aztán holnapután két módosítót beadnak hajnali fél háromkor és máris rendben van a törvény esetleg Tomcikát megteszik bírónak (diploma már kész ugye) valamelyik ellenük szavazgató hülye helyett. Vagy feloszlatják a testületet, esetleg összevonják az MNB-vel, Matolcsyval, a Boldog Óvodásokért Alapítvány közgyűlésével esetleg a Fidelitas 15 éves évfordulójára elnevezett csillaggal...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.19. 18:39:40

@csizsikpizsik: Aztán kijavítják a törvényt kb. ilyen szinten,mint a régi poénban.
Pénisztanfolyam indul 800Ft/óra.
Javítás.
Pénisztanfolyam indul 1200Ft/óra.

the_line 2011.12.19. 18:39:44

Pokol zseniális. Néhány éve az egyik barátom felvette az óráját, én is akartam, de végül nem volt jó az időpont. Mikor kijött, kérdeztem, hogy bánhatom-e, hogy lemaradtam róla. Azt mondta, hogy az óra 40 perces volt, többet a félévben nem is kell bejárni, csak egy pároldalas házidolgozatot írni akármiről. Ezalatt a 40 perc alatt pedig csak arról értekezett, hogy a mocskos cigányok felelősek azért, hogy itt tartunk, és az államnak minden, akár erőszakos eszközzel(!) fel kell lépni "a cigányok"(!) ellen, ha nem megy, el kell őket szeparálni(!!!) a többségtől. Akkor még szó se volt róla, hogy alkotmánybíró lesz. Úgy gondoltam előtte is, a róla tapasztaltak és hallottak alapján, hogy az a fajta tanár, aki állandóan kellemetlenkedik, szigorú és bunkó, de senki nem veszi nagyon komolyan, legalábbis a jogászok. De azért a haverom beszámolója leforrázott így is, ezért is emlékszem rá ilyen pontosan. Mégiscsak egyetemi tanár... Aztán mikor ő került be az AB-be, eszembe jutott ez a kedves kis történet. A jelek szerint "sarkos" világnézete a véleményeiben is kiütközik majd. Üde színfolt...

bundi124 2011.12.19. 18:54:10

@zero: Azért érdekelne a különvéleményének melyik részével nem értesz egyet. Szerintem a véleménye a valóságot tükrözi, mondom úgy, hogy a teljes határozatot olvastam.

bundi124 2011.12.19. 18:56:36

@the_line: Vannak az egyetemeken bőven olyan jogász oktatók akiknek teljesen reális a nézőpontjuk.

Az egyik (nem nevezem meg, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni) oktatóm régebben például előadáson ezt mondta: " Szíjártó Petike nálunk végzett, nem vagyunk büszkék rá."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.19. 18:59:11

Ja,egyébként volt az indexen valami hír amit lehetett kommentálni.Ezen csodálkoztam ,hogy most lázad az index? Valami politikai hír volt,már nem emlékszem,de lehetett szidni a kormányt.
Rég volt ilyen.
Amúgy,Mikor indul a vastagbőr szavazás?

bundi124 2011.12.19. 19:04:40

Azért senki ne legyen meglepődve, ha így módosítják az AB törvényt pár napon belül:

x§ (1) Az alkotmánybíróság 18 bíróból és egy elnökből áll.
(2) A bírókat és az elnököt az Országgyűlés választja 9 évre kétharmados többséggel.

y§ (1) Az alkotmánybíróság vagy teljes tanácsban vagy 11 bíróból álló tanácsban jár el.
(2) A költségvetésről, közigazgatási szervekről és törvényekről teljes ülésen határoz.

Ezzel kb. meglenne a teljes kormánypárti többség.

miva? 2011.12.19. 19:08:04

Na elkanászodott itten az ellenzéki hangnem. Alighanem elfelejtettétek, hogy P. és B. urakfüggetlensége és szakértelme már csak azért sem kérdőjelezhető meg, mivel maga O. mini szterelnökúr választotta őket, mint fehér galamb a tiszta buzát a konkoly tengeréből. Mást nem tehettek, mint hogy elfáradtok a legközelebbi gyóntatószékhez illő penitenciát kérni, avagy házi kápolnátokban magatok méritek azt magatokra, felekezettől függően. A judeoizraeliták meg megen jól jártak, hogy a fene essen bele!
Egyébként is, majd jól megszüntetik őket, vagy a fidesz igazságügyi munkacsoportjával összevonják az AB-t, oszt jónapot. Hát csak hergeljék a hőst, csak cibálják az alvó oroszlán bajuszát! Majd a TV-székházat ostromló tömeg jól felburogatja az autóikat - kivéve B. és P. urakét természetesen - a karácsonyi szeretet jegyében.

Link Elek 2011.12.19. 19:18:15

ha majd minden alkotmanybiro ennyire hithű fideszes lessz, akkor majd partunk es kormanyunk meg tud minket vedeni a magancegek, okozta szozrnyu problemaktol.
allamositjak majd az osszeset

bundi124 2011.12.19. 19:29:23

@Tigeri: Csakhogy ez a fordított lovon ülés alapesete. Nem onnan indul a dolog, hogy a pártoknak saját médiájuk van, az már csak következmény. Én inkább úgy gondolom, hogy a médiabirodalmak urai és a pártok összeforrnak. Ha nem így lenne, akkor nem lehetne például olyan sajtótájékoztatót tartani, ahol nem válaszol kérdésekre. Normális esetben minden híradás ez után azt tenné címlapra, hogy XY politikus valamit titkol a nép elől és biztosan hazudik.

the_line 2011.12.19. 19:29:24

@bundi124: "Vannak az egyetemeken bőven olyan jogász oktatók akiknek teljesen reális a nézőpontjuk."

Vannak, de pont Pokol nem ilyen.

1. Egyetemi órán - már nem emlékszem a kurzuscímre, de valami magasröptű politológiai téma volt - tök ismeretlen hallgatóknak, nyilvánosan így és ezt előadni...
2. Valahogy kétlem, hogy bármennyit is ért egy demokratikus alkotmányból, a demokratikus alapelvek szintjén az, aki így gondolkodik. És nem csak magában gondol mindenfélét, de a "szakmai énje", mint tanár is ezt a "sajátos" gondolkodásmódot tükrözi. Egyébként publikációi alapján is inkább egy diktatúra alkotmányát barkácsolná ő legszívesebben... Bár még ott sem menne ez el, mert formálisan még egy magára valamit is adó diktatúra is igyekszik legalább külsőségekben fedni a nyilvánvaló jogtiprásokat.
3. Beszarás, hogy az AB-t telenyomják politikusokkal Balsai és politológusokkal, mint Bihari, Stumpf, Pokol. Utóbbinak a kirohanása a különvéleményben egyértelműen jelzi, hogy nem jogi, hanem politológusi/politikai értékeléseket várhatunk tőle. Csakhogy az AB-nak nem erről kéne szólni.

miva? 2011.12.19. 19:37:31

@the_line: Igazságtalanul vagy ennyire szigorú! Honnan az alapvetés, hogy miről kellene egy AB-nak szólnia? Ha erre azt felelnéd, hogy: "Arról, hogy esetlegesen ellenzékbe kerülve -jajj, neadj isten, miketis beszélek - ellehetetlenítsék az őket követő kormány munkáját.",akkor megdől minden hozzászólás ugye. És éppen a nemortodox felfogás fogja azt eredményezni, hogy a bolygó pénzeszközeit csavaros magyar észjárásunkal mind megszerezzük, és hogy a jövő modellje legyen a Matolcsy-álom. Hogy ezen mit lehet nem érteni? Nyelvében él a nemzet. Nem a lakásában, nem kaján, szóval azt mindet el lehet venni baj nélkül. ÉRCSÉMÁSZÓT.
Jöhetne már valami fidesztroll, mert unom is, meg nehéz is csinálni!

Dendrobatidae 2011.12.19. 20:09:19

@zero: "A sajtó és a médiaviszonyok torzultságának ugyanis egy oka van: az állam és a pártok"

Na ez így konkrétan nem igaz. Persze ez is. De! A minap néztem valamelyik kereskedelmi híradó (azt hiszem rtl-klub) híradóját.
- földrengés akárhol, árokba csúszott személyautó Bivalybasznádon, elsüllyedt olajfúrótorony, lakástűz... A végén meg valami faszság zárásnak, mondjuk: "örülnek a friss halnak a stockholmi állatkert fókái..."
NULLA gazdasági hír, meg valami mínuszos politikai hír.

És ez ment már az elmútnyócévben is. Nem tudom, ezt a fajta szellemi igénytelenséget hogy kéne szétrobbantani, de az biztos, hogy ebben nem csak a pártok meg a politika a hibás. Mert sajnos sokan még mindig innen kénytelenek tájékozódni, mert nincs választási lehetőségük, mint a világhálón.

bundi124 2011.12.19. 20:38:20

@Dendrobatidae: Csatlakozom a hozzászólásodhoz. Én nem tudtam példát mondani, mert leszoktam a tv-ről mióta észrevettem a cenzúra tüneteit.

Dendrobatidae 2011.12.19. 20:50:48

@bundi124: Már néhány éve én is leszoktam a tv-ről, de most vendégségben voltam, és éppen láttam ez a híradónak nevezett borzadványt. Komolyan megdöbbentő volt! Mintha súlyos szellemi fogyatékosoknak készítették volna.

bundi124 2011.12.19. 21:06:02

@Dendrobatidae: Tudod az emberi agy az erőltetés eredményeként fejlődik. A fejlődés inteligenciát eredményez, ami növeli a társadalmi inteligenciát is. Ilyen társadalmat viszont nem lehet a demokráciának csúfolt birkahajtással irányítani. Tehát szerintem ezért nincsenek normális híradók.

bundi124 2011.12.19. 21:07:26

@bundi124: Tehát az ellustítás a cél. Mert a komplikáltabb hírek esetleg az utánanézést motiválnák.

the_line 2011.12.19. 21:26:29

@bundi124:

vagy pedig az embereknek erre van igényük, ezt akarják. Nem érdekli őket a napi politika, az se, hogy ki volt Kim Dzsong Il, az se, hogy kik a republikánus jelöltek. Inkább szeretik kényeztetni magukat lightos témákkal, hülyeségekkel, felületes, de szórakoztató dolgokkal. Ez kell nekik. Ha akarnak, találnak tartalmasabb híradót más csatornán. Ha akarnak interneteznek, vagy vesznek újságot. De nem akarnak.

Eközben a TV-k egy része, akik sokat akarnak fogni, azok nem akarják megkockáztatni a mai politikai hangulatban, hogy azért b@szogassa őket a hatalom, egyik vagy másik oldal, mert ők akarva vagy akaratlanul, valóságosan vagy csak látszólagosan egyik oldalra hajlanak. Aztán jön egy médiahatóság, egy nem megfelelően cizellált jogkörrel és mérlegelési jogosítvánnyal, amelyik ha akar, szétbüntethet akár valós indok, akár hátsó szándék miatt. Ezt a nagy kereskedelmi tévék nem akarják felvállalni.

the_line 2011.12.19. 21:32:00

@the_line: ja, és az, hogy sok embert egyszerűen nem érdekel mélységig a politika, az mindig is így volt. Régen is lehetett venni újságot, lehetett venni irodalmi műveket, az emberek döntő része akkoriban sem élt vele. Olyan korokban is így volt ez, mikor még nem volt demokrácia. Semmi összeesküvés nincs benne.

gyilkos fűegér 2011.12.19. 21:42:37

ÉrteTEK jönnek, nem elleneTEK.

@Dendrobatidae:

Súlyos szellemi fogyatékosoknak készítették.

gyilkos fűegér 2011.12.19. 21:45:35

@the_line:

Vombatokat minden híradóba!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.19. 21:50:09

@Dendrobatidae: @bundi124: @the_line: Erről persze a zsidók tehetnek.El akarják butítani a népet,hogy aztán olcsón felvásárolhassák az országot.:)) Ezért züllesztenek minket.
Tudom,most az jön,hogy nálam sikerrel jártak.:))
Egyébként meg buta népréteget könnyebb megvezetni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.19. 22:04:16

"Holott a „szennyezett”, sőt a „mérgező” sajtó- és médiatartalmaktól a „fogyasztókat” ugyanúgy meg kell védeni, mint pl. a gyermekjátékok, az élelmiszerek, a gyógyszerek, stb. esetében."

Alig várom, hogy az állam beazonosítsa a "szennyezett" és "mérgező" médiatartalmakat, és megvédjen tőle minket. Isten ments, hogy esetleg megtanítsák őket magukat megtenni ezt, hogy kifejlődhessen az elmúlt évszázadokban elsorvasztott felelősségvállalási és döntési képesség, hogy maguk is képesek legyenek megküzdeni az egyébként valóban elképesztő méretekben rájuk zúduló információs zajtól és médiaszennytől. Milyen jó lesz, amikor újabb területekre vezetik be a cuclizmust, az állampolgárok egyre súlyosbodó gyereknek nézését, nehogy túllássanak a kiságyuk rácsain. Magyarország, én így szeretlek!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.19. 22:16:05

@Rufus78: Mi az ami mérgező?
Ami nem Hír TV vagy nem vidéki vagy enrico kommentje.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.19. 22:25:06

@Rufus78: Megvédenek minket a káros műsoroktól...
Megvédeni megvédeni ..ezt mintha már hallottam volna valahol.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.19. 22:35:25

@Dendrobatidae: Az RTL-Klub Híradónak nevezett műsora gyakorlatilag a Fókusz és a Reflektor nyúlványává változott az utóbbi egy-két hónapban, aminek 30-50%-ában a saját tenyésztésű celebjeik és műsoraik promotálása zajlik. Ez ténylegesen zaj, és amíg az emberek azt nézik, ami megy, és tényleg azt hiszik, hogy ez a hír (és még talán meg is nyugszanak, hiszen ha ez hír és csak ennyi történt 24 óra alatt a világban, akkor igazából túl nagy baj nem lehet), és ösztönözve vannak mindig a legkisebb ellenállás irányába mozogni, addig ez csak súlyosbodni fog.

Viktus 2011.12.19. 22:35:47

na micsoda történések :D kis színjáték a plebsnek

gyilkos fűegér 2011.12.19. 22:42:55

@Tigeri: "Megvédenek minket a káros műsoroktól..."

Értelmezzük! Mivel fideszül "megvédeni" = "ellopni", a formál logika alapján helyesen: "Ellopni minket a káros tv-műsoroktól".

Én ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy a tv marad, a káros műsorok maradnak, de minket sittre vágnak, hogy ne nézhessük. De az eddigiek alapján ez logikus is.

P.mester 2011.12.19. 22:44:39

Mindkét különvélemény "vélemény" és nem jogi érvelés. Pokol okádását minősíteni se lehet, már akkor is herótom volt tőle, amikor Torgyán Pubi mellett parolázott, és azt javasolta, hogy a vélemény (!) is legyen kiegyensúlyozott.

Balsait meg szépen, lassan kell ízlelgetni, hogy áthasson a zamata. ha már jogi érvet nem tud mondani, jön az, hogy a szegény Fidesztet báncsák. Te független alkotmánybíró, te.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.19. 22:48:42

@Tigeri: Tudom, hogy itt sikk egy polcra tenni Vidékit és Enrico72-t, de utóbbit a bejegyzései alapján sokkal kevésbé tartom elvakultnak.

Nekem bárki beszélne a "szennyező" és "mérgezett" médiatartalmaktól kapcsolatos megvédésről, ugyanígy keseredne a szám íze, függetlenül attól, hogy ezt milyen témákra és műsortípusokra akarják kiterjeszteni. Ezúton is kérdezem az illetékesektől: lesznek a 18-as karika felett is más piktogramok? De ha más is akar ötletelni, a médiahatóság biztosan szívesen várja ezeket...

Arról nem is beszélve, hogy igen, az utóbbi időben a "megvédésnek" legalább olyan rossz "híre" lett, mint pár éve a "reform" szónak. Egyre több dolog esetében változtatják úgy a jogszabályokat, hogy levegyék a döntés terhét az emberek válláról, mintha ezek a dolgok túl fontosak lennének ahhoz, hogy bárki magától képes legyen dönteni róla.

Viktus 2011.12.19. 23:00:09

Kínos hiba a költségvetési szavazás előtt
Három módosító három különböző módon írta volna át a fő számokat, mindegyiket támogatták.
index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/19/koltsegvetes/
-

Komoly ország ez ... tragikomédia mesterfokon.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.19. 23:19:22

@Viktus: Miért, gondolod, hogy a Fidesz-frakciónak van egy időkibővítője, és nekik több idejük van a tagjaik által beadott módosító indítványokat elolvasni:)? Ilyenkor az embernek tényleg nincs másra ideje, mint megnézni a fejlécet a papír tetején, aztán nyomja a gombot ész nélkül.

Én már évek óta ezt mondom, hogy az első dolog, amit a parlamentből el kellene tüntetni, azok a szavazás előtti a vezérürük bebőgései, ahogy "Igen... igen... nem... nem... igen... nem..." megadják az irányt a csordának, aztán már tényleg csak vonulni kell. A faszért nincs legalább annyi személyes igényesség a munkájuk iránt a mélyen tisztelt Képviselő Urakban, hogy legalább arra figyeljenek, hogy éppen miről szavaznak, összepárosítsák a kis fejükben ezt azzal az információval, hogy erről a pártjuknak mi az álláspontja (azt már utópisztikus álomnak tartanám, ha esetleg attól függetlenül képes lenne egy sajátot kialakítani), és annak megfelelően nyomja meg azt a tetves gombot! Százezrekért olyan nagy kérés ez?! Nem azért, de öcsém egy évesen képes volt a formákat az alakjukba illeszkedő lyukba párosítani, aztán még fizetést sem kapott érte...

Az már csak betetőzése ennek a marhaságnak, hogy a vezérürük is kezdenek megkavarodni, és ezért hasonlít egyre inkább a magyar jogrend és gazdaságpolitika irányvonala az ökörhugyozásra.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.19. 23:23:03

@Rufus78:
Aztán még az is lehet, hogy a Fidesz ezzel az ökörhugyozással egy a természetből, az állatvilágból vett példát akar a magyar politikában megvalósítani.

Hiszen csak az állatok jelölik ki és meg úgy a területüket, hogy körbevizelik...

bundi124 2011.12.19. 23:39:34

@the_line: A nagy tömeg mindig arra megy amerre vezetik. Nem azért néznek celebeket és művalóságot, mert az érdekli, hanem mert nincs más. Az internet pedig sok embernek idegen közeg, az újságra pedig sajnálja a pénzt, ill. az olvasásról is leszokott.

A kereskedelmi tv-k között nincs valódi verseny. Ha lenne felvállalnának kockázatot a nézettség érdekében. A legobjektívabbnak mondott (beállított) csatornának a Hírtv-nek például elkülönített összegek vannak az adatvédelmi kártérítésekre és már bírósági fizetési meghagyásra is simán fizet.

Ha komoly verseny lenne gyakrabban előfordulnának olyan riportok, ahol a politikus izzad a kényes kérdések súlya alatt. Ma ilyet csak a Jobbikkal szemben láthatunk, gondolom az esélyegyenlőség jegyében.

bundi124 2011.12.19. 23:41:49

@Tigeri: Az utolsó mondatoddal egyetértek. A többi nem vág a témába szerintem.

bundi124 2011.12.19. 23:47:24

@Rufus78: Persze lehetne kár gyilok/gyerekpornót is nézni a vasárnapi ebédhez, mert az állam ne szóljon bele igaz? Vagy hogy gondoltad?

Szükséges egy bizonyos mélységű szűrés. A nagy szakértelem ahhoz kell, hogy a hatóság megtalálja azt a határmezsgyét, ahol teret enged valamennyi gondolatnak és véleménynek, mintha svédasztal lenne. De egyben letiltja, vagy korlátozza az olyan tartalmakat, ami bizonyítottan hátrányos vagy káros lehet a médiafogyasztók egy részére. Na ilyen szakember van kevés.

bundi124 2011.12.19. 23:50:23

@Rufus78: Igen. Valahogy nem hallottam semmilyen egyirányú médiában a székely (román) - magyar jégkorongmérkőzésről a beszámolót, különös tekintettel a himnuszéneklésre. Szerintem azért ez két koalaetetés közzé beférhetett volna.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.20. 00:01:02

@bundi124:
Ez nem igaz, mindig van más. Az egy más kérdés, hogy nincs meg az igénye rá, mert nem ér meg neki az egész annyit, hogy energiát fordítson önmaga jobb tájékozottságára. Például az már eleve egy "tájékozottságfokozó" dolog, ha a néző ugyanarról a témáról megnézi a HírTV ÉS az ATV híradását is. E nélkül az értő nyitottság nélkül tényleg csak az elvakultság és a művalóság marad, pedig ennek lehetősége adott...

Ehhez kapcsolódóan azt is problémának látom, hogy sajnos a kényes kérdések súlya alatt izzadó politikusok sem feltétlenül azért vonzanának nézőket, mert az embereket maga a kényes kérdés, annak mélyebb megértése, az összefüggések felszínre hozása motiválja, hanem egyszerűen kárörömét leli az izzadó, szenvedő politikusok látványában. Félek attól, hogy ez is csak a cirkusz része lenne...

Nem tudom egyébként melyik csatornán látni izzadó Jobbikosokat; ha izzadó Fideszesekre vagy kíváncsi, tényleg tudom javasolni az ATV-t, és ha más helyekről nincs meg a mindennapi "elmúltnyolcév"-"gyurcsányahibás" adagod, akkor a HírTV a tuti, ahol csak azért nem láthatsz izzadó ellenzékieket, főleg MSZP-seket, mert a távollétükben savazzák szét őket (és hogy eleve nem hívják őket, vagy ők nem vállalják, azt nem tudom).

the_line 2011.12.20. 00:06:29

@bundi124: Nem igaz, hogy nincs más. Már a szabolcsi falvakban, ahonnan származom, ott is a házak jelentős részén van tányérostévé. Nem beszélve az ingyenes digitális adásokról, városokban mindenhol kábel van. Alapcsomagban már általában benne a HírTV meg az ATV. De ott van az MTV, ami aztán tényleg mindenhol van, és ne is beszéljünk arról, hogy milyen a színvonal, és mennyire szét van manipulálva, ott vannak híradók, hírműsorok. A kutya sem nézi. Persze, ha színvonalasabb és objektívebb lenne, lehet, hogy többen néznék, de akkor sem sokan...

Vagy itt vannak az újságok. A döntő többség nem pusztulna bele, ha venne egyet-egyet, akár hetilapot, akár egyszer-egyszer napilapot. A Blikkre, Borsra, Storyra, RTV magazinra, satöbbi bulvárra persze van igény. Azt veszik nagy számban, akkor nem gond az olvasás...

A kertévéket pedig pont azért nézik sokan, mert nincs tele politikával. Ha mégis beletennének pár keményebb hírt vagy műsort, a csatorna általános nézettsége miatt persze több emberhez elérnének. Éppen ezért száll rájuk a legjobban a Hatóság, mert sokkal több emberhez jutna el a két hír, mint az amúgyis baráti HírTV-n, vagy az ATV-n 20 műsor összesen, és így nagyobb veszélyt jelent. Beszállhatnának persze a hírversenybe, de akkor az emberek nagy része átmenne a másik nagy kertévéhez. Vagy a Viasathoz. Vagy a coolhoz, a fem3-hoz, a pro4-hez, a mittomén mihez (ráadásul a kertévé - mivel hogy kereskedelmi - ezért a célközönsége - melyet megtalálhat reklámmal - pont az a társadalmi réteg, amelynek van minimum 20 csatornája, szóval pont róluk nem akarnak lemondani).

"A nagy tömeg mindig arra megy amerre vezetik"

Ha pedig ezt így elfogadjuk, akkor mindig volt és mindig lesz valaki, aki vezet. Azt mondod, most a kertévék azok. Nem találod ezt jónak, oké. Akkor ki legyen az, aki vezet? Erre a kérdésre nem lehet jó választ adni, mert az szubjektív lesz, és ami szerinted jó, más szerint nem feltétlenül.

Ízlést, érdeklődési kört, világnézetet meg nem lehet ráerőltetni az emberekre. Aki akarja, tudja követni a politikát és a világot. Ha nem akarja, nem lehet vele mit kezdeni. És ezért lenézni sem kell feltétlenül...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.20. 00:14:05

@bundi124: Már elnézést, de tudomásom szerint sem gyilok, sem gyerekpornó nincs műsoron, még vasárnap délben sem. Részemről csalódás az a fajta hisztéria, hogy ha az állami kontroll mértéke egyáltalán kérdés tárgya, akkor rögtön a legszélsőségesebb dologgal kell visszatámadni, spedig hogy jól esne-e a gyerekpornó a vasárnapi sziesztához. Az állam eddig is beleszólt, hiszen a korhatár-besorolásokkal és a bírságokkal eddig is szabályozta a tévéműsorokat.

Lehet, hogy én vagyok a hülye, de az én ideális világomban azért nem merül fel az állami kontroll fokozása, mert az állampolgárok felelősen és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, és abban egy tévéműsor-szerkesztőnek eleve nem jut eszébe olyan műsort tenni vasárnap délre, amit ő sem szívesen mutatna meg például a saját gyerekeinek. Az előbb is az önkontrollról beszéltem, és annak fontosságáról, nem a gyerekpornóról.

Nagyjából sejtem, hogy ehhez az utópiához képest hol tart az emberiség, úgy cuzammen. Arról pedig, hogy ennek részeként ennek a kormánynak milyenek a határmezsgye-megérző képességei, elég jó képet kaptam az elmúlt másfél évben, főleg múlt hét csütörtökön.

Csigataposó 2011.12.20. 01:08:02

Azthiszem holnap hallhatjuk szijartopetitol, hogy: "Bizony itt all az orszag a valsag kozepen foldrajzinev bizottsag nelkul. Ez pedig kulonosen veszelyes; marpedig az embereket nem hagyhatjuk veszelyben. Mi megvedjuk oket ezert az emberek erdekeben holnaptol az alkotmanybirosag dont az utcanevtablak helyesirasarol, es amig ez fontos problema meg nem oldodik addig ez elsobseget elvez igy 9 evig semmi masrol nem donthetnek mert az emberek ezt akarjak....

tucano 2011.12.20. 02:19:58

Hát elég naívak vagytok a Híradó műsorstruktúra ügyben, mert így néz ki egy fontos beszélgetés:
-Volt 200 csöcs, 44 baz+ és két beszélgetés seggujjazásról, az pontosan 6 nap elsötétítés és 456 millió forint, valamint el
-Nem fizetjük ki, igazunkért a vélsőkig elmegyünk
-Kérem, akkor 20 perc elsötétítés, 100 milió forint és soha többet politika a híranyagokban és nem beszélgetünk el a reklámozóikkal.
-Természetesen elfogadjuk.
A ker tévéket csak a pénz érdekli, ezért vannak. Namármost a nézőt, most jobban érdekli a politika, mint a véres székláb, mert tudja hogy a bőrére megy. Ha most nincs politika a hírekben, az bizony kiegyezés

Gandalf(helyett) 2011.12.20. 07:48:23

@tucano: Á, nem értünk mi ehhez.
Én legutóbb attól kaptam undort, mikor teszem azt épp aznap minősített le minket a Moody's, és az RTL-el szépen leadták valami "szupergazdagoknak" nyitott üzlet megnyitóját.

Amúgy a témához:
Egyvalamire jók lesznek később is ezek a különvélemények, meg a meg nem hozott döntések.
Szépen össze lehet állítani azoknak a névsorát, akik nem méltók arra, hogy alkotmányos kérdésekben nyilatkozzanak.

makacs szennyeződés 2011.12.20. 08:25:21

tökéletesen hiteltelen pénznyelő gittegylet az AB.

mondjuk a párttitkárok beemelése csak az utolsó csepp volt, ezek az "úgy teszünk, mintha léteznénk"-határozatok meg szánalmasak. az, hogy pokol és balsai párttitkárok még a látszatra sem adnak, az már tényleg gusztustalan úgy, hogy fizetést, lakást kapnak ezért.

az alkotmánybíróság szakmaiatlanságból, alkalmatlanságból, gerinctelenségből, nihilizmusból akkor vizsgázott le egyesre, amikor (2006-ban?) a könnyűdrogokról úgy foglalt állást, hogy nincs bódulathoz való jog, ja de van, de csak az alkohol esetében, ami keménydrog, de szeressük, mert régóta vanik, de a könnyűdrog, az a drog igazán, tehát tilcsukbe, igaz mindkettő drog, de mégsem, nem, de, nemtuggyuk. köszönyjük, megyünk újabb fél évre pihenni, viszlát.

nevetséges legfőbb gittegylete egy buta banánköztársaságnak, mostantól kézi vezérléssel. csak tudnám, kinek, minek kell ez a színjáték.

Vidéki 2011.12.20. 08:55:01

Egy döntést meg kell vitatni, de jó az, hogy jó vagy rossz lesz, nem a széleskörű egyetértéstől függ.

Erathosztenész korában az emberek nagy többsége egyetértett abban, hogy a Föld lapos.

Eratoszthenész ezzel szemben úgy gondolta, hogy a Föld gömbölyű, sőt. majdnem pontosan kiszámította a Föld kerületét.

Pokol Béla különvéleménye napjainkban szerintem hasonlít Eratoszthenész egykori különvéleményéhez, ha a valóságtartalomra gondolunk..

„Napjainkban azonban a médiaszociológiai elemzések tömege mutatja, hogy a szervezett magánhatalmak tömegmédiumok feletti – és közvetve az emberek feletti – uralma jelenti a legnagyobb veszélyt a demokratikus nyilvánosságra,”

Az úgynevezett "szabad sajtó" jelentős részét befolyásos és nagyrészt külföldi pénzügyi körök működtetik.

Itt is érvényesül a cigányzenekarok régi elve: „Aki fizet, az rendeli a nótát”.

Már Maupassant több mint száz éve megírta a Szépfiú című regényében, hogyan konvertálható a pénzhatalom médiahatalommá, ez politikai hatalommá és álhírek közvetítésével a médiahatalom újra pénzhatalommá.

Maupassant is felismerte, hogy a médiahatalom milyen hatalmas erejű lehet.

Maupassant történek hőse a tizenkilencedik században a Szépfiú egy leszerelt katona az akkori algériai háborúból.

Párizsba érkezve még nincs egzisztenciája. Szerencséjére találkozik bajtársával, aki egy szép és tehetséges újságírónőt vett feleségül.

Az újságírónő a Francia Élet című lapnál dolgozik, amelynek tulajdonosa egy nagyon gazdag bankár.

Barátjánál nagy társaság jön össze, a Szépfiú érdekesen meséli algériai élményeit. Megkérik, hogy írjon erről cikkeket a Francia Életbe.

Mikor megpróbálkozik vele rájön, hogy ez neki nem megy. Végül barátja felesége tanítja ki jól az újságírás fortélyaira.

Kiismeri a médiahatalom fortélyait:

Rájön arra, hogy ezzel minisztert is képes megbuktatni.

Rájön arra, hogy a Francia Élet bankártulajdonosa a hírek manipulálásával hogyan képes a médiahatalmat pénzhatalmának növelésére felhasználni.

A hír ismeretében saját maga is jelentős pénzhatalomra képes szert tenni.

Végül ez a tudás elvezeti ahhoz, hogy feleségül veszi a bankár lányát és a képviselőház tagjaként politikai hatalmat is szerez.

A sokak által elképzelt szuper demokráciában olyan tendenciák is léteznek, ahol a választói akarat csupán díszlet, és a valódi hatalmat a pénzhatalommal egy húron pendülő média birtokolja.

Magyarországon az 1994-es választások előtt egy ideig a Fidesz legjobb közvélemény kutatási adatokkal rendelkezett.

Egy idő után kiderült azonban, hogy a Fidesz nem igazodik az SZDSZ "Népfront" politikájához.

A "médiahajón" a "Szabad sajtó" főkolomposa a nagy nyilvánosság előtt fenyegetve kijelentette:

"Kiemeltünk benneteket a szemétkosárból, oda is juttatunk titeket vissza."

Viktus 2011.12.20. 09:01:45

@Rufus78:

Te gondolod a fideszes képviselők nem a belső központ által elkészített szarokat adják be, hanem saját maguktól írogatják a sok eszement javaslatot? :D

Secnir 2011.12.20. 09:03:39

@Vidéki:
nagyon ügyes vagy, köszönjük a mai wikipedia fordítást - de hogy jön ez ahhoz, hogy Pokol és Balsai pártérdekből tevékenykedik?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.20. 09:11:22

@Viktus: Azt nem mondtam, hogy hány tag írogatja azokat a javaslatokat:).

Q-in-Law 2011.12.20. 09:13:53

@Viktus: Mit várunk az 1 bites agyaktól? Aki gondolkozni tudott abban a pártban már rég nincs ott.

Viktus 2011.12.20. 09:20:52

Jövőre az állam 14 340,9 milliárd forintot szed be, és közben az előirányzatok szerint 14 917,1 milliárd forintot oszt szét különböző célokra a kedd hajnalban megszavazott 2012. évi költségvetési törvény értelmében. Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi szemléletű hiánya tehát 576 milliárd forintot tehet ki. A kormány az utolsó pillanatban zárószavazás előtti módosító indítvánnyal reálisabb alapokra helyezte a költségvetést, ám még így is számos kockázat övezi a végső cél megvalósulását, a 2,5%-os GDP-arányos hiánycél teljesülését. Pedig ettől is függ többek között, hogy megszűnik-e Magyarország ellen nyolc év után az uniós túlzott deficit eljárás.

www.portfolio.hu/gazdasag/hajnalban_szavaztak_fajdalmas_megszoritasok_varnak_rank.160237.html

-

Na lesz ebből nagy bukta ...

Viktus 2011.12.20. 09:22:10

@Secnir:

Mivel a párt marhaságait már a fizetett emberek sem tudják megszépíteni így őrület üzemmódba váltottak át Madách idézetek, össze-vissza marhaságok ...

makacs szennyeződés 2011.12.20. 09:27:08

"Jó napot!" - hazudta Vidéki.

Vidéki 2011.12.20. 09:30:13

Balsai István különvéleménye:

„ Ezzel meglátásom szerint az Alkotmánybíróság saját cselekvési lehetőségét túllépve, a jogalkotót – alkotmányossági szempontból nem indokolható módon – ezen alkotmányosnak minősített rendelkezések újraszabályozására hívta fel."

Ezzel összecseng egy részlet egy cikkből (2011. november 12., szombat
Szerző: HVG)
________________________________________

„Nem tudom, jó-e például, ha a „láthatatlan alkotmányra” hivatkozó Alkotmánybíróság mindenbe beleszól, miközben semmilyen politikai felelősséget nem visel.

– Azért a köztársaság régi alkotmánya is látható, írott szöveg volt.

– Igen, de a testület állandóan olyan döntéseket vindikált magának, és olyan ügyekbe szólt bele, amelyek az írott alkotmányból nem következtek. Ilyenek voltak például a költségvetési kérdések.”

Sólyom László teóriája a „Láthatatlan Alkotmányról” elfogadottá vált a „szakma „ berkeiben , mivel egy hatalmas, szinte határtalan területre terjesztette ki a „szakma” illetékességét.

Ez a terület nevéből következően olyan hely, ahol a természet törvényei már nem érvényesülnek:

Noha az alkotmány „Láthatatlan” , mégis léteznek olyan élő emberek akik képesek látni a „Láthatatlant”.

Ahol a természet törvényei nem érvényesülnek, oda a józan ész nem léphet be, ez számára tiltott övezet.

Itt kezdődik a hit birodalma.

A „Gondolatrendőrség” kötelezővé teheti, hogy a „Láthatatlan Alkotmány” területéről származó információkkal alátámasztott döntéseket muszáj elfogadnunk.

Ha nem akarjuk beadni a derekunkat, nem vagyunk hajlandók hinni az irracionálisban, abban amiben muszáj, az eretnekek sorsára juthatunk.

A helyzet hasonlíthat ahhoz, ami Iránban alakult ki 1979 után, amikor a főpapok vették át az ország irányítását, akik kizárólagosan képesek voltak Allah sugallatainak értelmezésére.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.20. 09:30:39

@Viktus: Nem hiszem hogy nincs senki aki megszívatná ezeket a '82es TSZelnök/KISZtitkár mintából fröccsöntött biodroidokat, valami orbitális faszságot kellene valamelyik törvénybe besunnyantani és aztán nézni a kínlódást hogyan próbálják megmagyarázni hogy a kétharmad nulla tartózkodás, ellenvetés nélkül megszavazta sajtból van a Hold.

Virág et. 2011.12.20. 10:16:07

@Vidéki: Neked fogalmad sincs, mi az a láthatatlan alkotmány, igaz? Akkor minek írsz róla?

Az sincs meg gondolom, hogy az elmúltnyolcév vagy éppen a sátáni Bokros-csomag intézkedéseit megsemmisítő AB döntések is javarészt ezen alapultak. Akkor még Balsai is szerette ezt, Viktor is a demokrácia legfőbb intézményét látta benne. Meg te is, mert elveid már akkor sem voltak, most sincsenek.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.20. 10:22:39

Barroso levél megvan?
"Egyetértek önnel abban, hogy figyelembe kell vennünk a szélesebb kontextust, az európai pénzügyi rendszer turbulenciáit. Magyarország pénzügyi és gazdasági gondjai azonban elsősorban belpolitikai döntésekre és intézkedésekre vezethetők vissza. Ezért egy esetleges programnak ennek megfelelően kell megoldásokat tartalmaznia"
Gyönyörű komolyan mondom, most vajon lekomcsizzák, lehazugozzák vagy csak megmagyarázzák egy Madách idézettel hogy ez nem is kritika, sőt?

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/19/barosso_ket_torveny_visszavonasat_keri_orbantol/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.20. 10:25:25

@Vidéki:
"Ha nem akarjuk beadni a derekunkat, nem vagyunk hajlandók hinni az irracionálisban, abban amiben muszáj, az eretnekek sorsára juthatunk."

Ja, ld. 102.000 manyup tag...

Vidéki 2011.12.20. 10:46:32

@Virág et.:

Neked viszont fogalmad van arról, mi az a láthatatlan alkotmány, igaz?

Akkor te is egy szent ember, talán próféta lehetsz, akinek kinyilatkoztatásaiban nem szabad kételkedni, hanem vakon el kell hinni, akármit is mond..

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2011.12.20. 11:00:11

@immortalis: Hajdú ezredes elmehet a picsába. Milyen terrorelhárító az, aki azt mondja, "ha egyetlen egy túszt is életben ki tudnak hozni, akkor azt a gyakorlatot sikeresnek tekintik"?
Akkor már inkább kevesebb pénzből tartsunk fenn egy olyan "kő kövön nem marad" katonai osztagot.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.12.20. 11:00:38

@Vidéki:
Tudsz arról, hogy számos ilyen "monopólium" közül választhatsz?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.12.20. 12:04:58

"Holott a „szennyezett”, sőt a „mérgező” sajtó- és médiatartalmaktól a „fogyasztókat” ugyanúgy meg kell védeni, mint pl. a gyermekjátékok, az élelmiszerek, a gyógyszerek, stb. esetében.""

szerintem kellene gondolatrendorseg is.
es akkor az alkotmanybiraknak eszukbe sem jutna az ilyen torvenyeket elmeszelni, hiszen ha csak ragondolnak, rogton bcs es mar lehet is vinni oket..:-)

szennyeszett mergezo tartalmak..
bakker, ezzel az erovel az egesz kormanyt hypoba kellene fojtani, mert pillanatnyilag nincs szennyezettebb es mergezobb tartalma az orszagnak...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.12.20. 12:19:26

@Vidéki: amit te lathatatlan alkotmanynak hivsz az nem mas, mint a birak alkotmanyertelmezesi feladata.

felhivnam a figyelmed arra a nyilvanvalo tenyre, hogy a biranak ez a munkakore.

ertelmezni az alkotmanyt. ha te nem tudod ertelmezni, vagy maskent ertelmezed, akkor te ulsz forditva a dakota lovon.

mivel a jogallam alapja az alkotmany, ami nem mas, mint egy szerzodes a mindenkori allam es az allampolgarok kozott, igy az alkotmany es az alkotmanybirosag is felette all amindennapi politikai lozungolasnak. ezert lesz eltuntetheto egy tolvonassal az az otvar szar, amit kihanytak viktorek magukbol. nincs mogotte semmilyen erdekegyeztetes, targyalas, kompromisszum, megegyezes. tehat ervenytelen. mert a felsoroltak nelkul egy jogallamban az alkotmany nem modosithato. ertem en, hogy szerintetek ez mar nem koztarsasag, de az es az is marad. ertem, hogy szerintetek ez mar nem jogallam, de az es az is marad. mert ti el fogtok tunni. ez a par ev el fog tunni veletek egyutt, mint egy rossz, amde tanulsagos remalom, ami figyelmeztet arra, hogy miert kell a kuldetestudatos, frusztralt embereket nem tovabb engedni, mint mondjuk a felcsut kispadja...

kifordított nagyanyó 2011.12.20. 13:10:09

@gyilkos fűegér: @Rufus78: Ezért mondom,hogy megvédenek.Majd ők eldöntik mi a jó nekünk.
@bundi124: A többit viccnek szántam.Remélem.Csak tudod mennek ezek az összeesküvés elméletek.Meg hát sajnos minket lehet hülyíteni.

kifordított nagyanyó 2011.12.20. 13:12:13

@Kilo166: Pedig ez így van,hogy ha egyet megmentenek az is sikeres.Bár a te ötleted sem rossz.:))

SlyZero 2011.12.20. 13:24:17

Ja, a médiatörvény az nagyon fontos, mert a magyar újságírók aztán tényleg csak az igazat és csakis az igazat szokták leírni.
De az emberek nyugdíja?
Azt szarjuk le magasról.

Secnir 2011.12.20. 15:06:05

@Vidéki:
"Akkor te is egy szent ember, talán próféta lehetsz,"

Nem. Virág et. ügyvéd. talán több köze van a joghoz mint neked vagy nekem. Paragrafusok terén ne húzz vele ujjat, mert hamar a faszszopás rosszabbik oldalára kerülsz.

"A helyzet hasonlíthat ahhoz, ami Iránban alakult ki 1979 után, amikor a főpapok vették át az ország irányítását, akik kizárólagosan képesek voltak Allah sugallatainak értelmezésére. "
na igen. ez van most.

2011.12.20. 16:22:38

Na jó, de most ennek mi értelme volt? Elrántottak paragrafusokat egy alkotmány alapján, ami nem egész két hét múlva hatályát veszíti. Majd január 2-án újra megszavazza a szavazógép, és az új alkotmány alapján nem lehet majd elrántani. Szarnak a pofont esete. :-(

Ironfist 2011.12.20. 19:33:27

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!

@GGG77:
Vidéki csupán egy program, amit néha felügyelnek a fideszes (=hazug) pártközpontból. Nem érdemes vele foglalkozni. Én sem neki írom, hogy hazudik, hanem sulykolom bele mindenkibe, hogy a a fideszes és a hazug szavak kvázi szinonimák lettek.

süti beállítások módosítása