Skip to content


       Szűrés lista

Orbán és a frakció Egerben

Lement tegnap az első nap a három napos közös frakcióülésről Egerben. Doktor Schmitt Pali még nem került szóba, de az első napra is jutott legalább három remek mondat Orbán Viktortól.

1. Támogatottság
"Az átalakítások mérlegét a miniszterelnök összességében annak ellenére is pozitívnak értékelte, hogy nagyjából 15 százaléknyi választó az elmúlt másfél évben elpártolt a kormánytól a döntések miatt. Ez a megfogalmazása szerint "az átalakítás vesztesége", ami szerinte nem rossz arány, figyelembe véve, hogy a 15 százalékból az általa hivatkozott kutatások szerint csak 5 százaléknyian vannak, akik különböző érdeksérelmeik miatt végleg elfordultak a kormánypártoktól, 10 százalék azonban csak pesszimistává vált vagy elbizonytalanodott, vagyis "még visszahozható"."
 
Február 18-án, ugyanazon a napon jött ki az a két hír, miszerint a Nézőpont Intézet cége, a Médianéző Kft. nyerte a kormányzati médiafigyelést, havi 30 millió forintért 2014 decmberéig (sum: 1,5 milliárd HUF), és hogy a Nézőpont felmérése szerint egy most vasárnapi választáson 2,5 millióan szavaznának a Fideszre, szemben a két évvel ezelőtti 2,7 millió fővel. Ezen mindenki jóízűt kacagott, nem hittem volna hogy van olyan, aki ezt is be is szopja. Most Orbán vagy tényleg ennyire hülye, vagy nagyon okos, és nem akarja a frakció csökkenő lelkesedését letörni a valós számokkal ....
 

  Medián  Ipsos  Tárki  Századvég
máj.10 50 42 45 45
jan.12 26 16 18 26

 

lászlóné.jpgA Fantomminiszter a jelenlétével emelte a frakcióülés színvonalát.Fotók: hvg.hu.

2. BKV
György István, Budapest városüzemeltetésért felelős alpolgármestere kérdezhette face-to-face a Miniszterelnök urat:

"A miniszterelnök a résztvevők szerint kissé cinikusan válaszolt a felvetésre, mondván "a BKV még sosem dőlt be, most sem fog". Hozzátette azt is, hogy amíg csak évről évre újabb és újabb anyagi segítségért könyörög a főváros a BKV csődjének elkerülésére, addig a kormány nem fog pénzt adni a társaság megmentésére, ha azonban a kérések mellett egy olyan koncepciót lát majd, amely szerint 3-4 éven belül a saját lábára áll, és önfenntartóvá válik a cég, akkor szívesen áldoz majd az átszervezésre vagy akár az átmeneti megsegítésre."

Tarlós, a BKK és a Veke gondolom már bevette a nyugtatópirulákat...
Lassan mondom, hátha Orbán is megérti: sehol a világon nem áll a saját lábán és nem önfenntartó egy fővárosi közlekedési cég. Szintén nem tudom eldönteni, hogy politikusi ravaszságból beszél ilyen hülyeségeket vagy csak szimplán hülye. Elképesztő szarkavarás folyik a háttérben, egyesek már 2014-re készülnek, amikor Tarlós helyett új főpolgármester-jelöltje lesz a Fidesznek, mások csak szimplán a bizniszt nézik, na meg a kerületi kiskirályságaik sérthetetlenségét.
Tarlós helyében én komolyan elgondolkoznék rajta, hogy az állam által törvénybe foglalt kedvezmények ellenértékét az utolsó forintig kiverje az államból: 0 forintos regisztrációs jegy és bérlet a 65 éven felülieknek, és egy hónap múlva az összes kedvezményes, regisztrációs jegy és bérlet eladását átküldeni Matolcsynak, miszerint egy bérlet 9800 forint, 1 jegy pedig 320 forint, akkor kérem a kettő különbözetét átutalni. Mert ugye ingyenebéd meg ingyenutazás nincsen, és megfogadtuk Orbán tanácsát, és szeretnénk a BKV-t a saját lábára állítani ...

"Arra a felvetésre, hogy miután a kerületek elszívták a főváros korábbi forrásait (Rogán Antal V. kerületi polgármester felvetésére tavaly például a helyi adóbevételeket), Budapestnek sosem lesz pénze a BKV fenntartására, Orbán Viktor azt tanácsolta a főpolgármester-helyettesnek és felettesének, hogy üljenek le a kerületi polgármesterekkel, és "tárgyalják újra az ügyet", illetve vegyék rá az agglomerációba tartozó településeket is, hogy szálljanak be a BKV finanszírozásába."

A kerületi polgármesterek ott ültek Orbánnal szemben, miért nem nekik szólt, hogy helló, a kerületek miért nem szállnak be a BKV finanszírozásába? Jár a BKV a Belvárosban, Tónikám, élvezi a kerületed a tömegközlekedés előnyeit? A BÖSZ mindentől mereven elzárkózik, számtalan kört futottak már, egyetlen egy forintól sem hajlandóak lemondani, és láttuk, hogy milyen ötleteik vannak, autósmatrica tízezerért ...

orbán1.jpg
3. Felsőoktatás
"Pósán László, a Fidesz oktatáspolitikusa azt mondta Orbánnak "túlságosan erőteljes volt az államilag támogatott felsőoktatási keretszámok visszanyesése", a férőhelycsökkentést fokozatosabban kellett volna végrehajtani. A Pósán által hozott példára, hogy a tavaly felvehető 800-zal szemben ősztől az egész országban összesen 100 hallgató járhat ingyen jogi képzésre, Orbán sokakat meghökkentve azt mondta, igaza van Pósánnak, tényleg hiba volt 100-ra csökkenteni a jogász férőhelyeket. "A helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza". A miniszterelnök az agrár- illetve a mérnökképzést preferálja – derült ki a képviselők számára."

Orbán Viktor 1987-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. jogász. Orbán Viktornak nem kellett fizetnie a jogi diploma megszerzésért. Orbán egy percet sem dolgozott mint jogász, de az állam nem követelte meg tőle, hogy akkor fizesse vissza a tanításának a költségét, mert a jogi diplomájába fektetett pénz "elveszett", nem hozott "hasznot" az országnak. Felesége, Lévai Anikó szintén jogász végzettségű.

Jól mutatja hogyan kormányoz a Fidesz az, hogy arról is a miniszterelnök döntött, hány államilag támogatott jogászhely legyen ősztől. Nem számítottak az adatok, statisztikák, hogy hány jogászra lesz szüksége az államnak és a magánszférának öt év múlva, 2018-ban.  Orbán az agrár és mérnökképzést preferálja és kész. Örüljön mindenki, aki államilag támogatott helyen kezdi felsőoktatási tanulmányait ősszel és nem agrár vagy mérnökképzésen tanul. Csak Orbán Viktor aranyjószívén múlott, hogy nem kell félmilliókat fizetnie félévente....

Friss:
A második nap is csodálatosnak néz ki Egerben. Puccskísérlet, CNN, vakondok ....

Címkék: orbán fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr54083107

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyit keressen egy képviselő? 2012.02.14. 15:03:17

Magam részéről már azt is szívesen venném, ha pontosan úgy keresnének, mint egy közszolga: bértábla szerint, háromévenkénti előrelépéssel. És pontosan olyan béren kívüli juttatásokat kapnának, mint ők. Mert a közszolga az közszolga, üljön a parlamentbe...

Trackback: Írjatok kérdéseket! 2012.02.12. 15:15:21

Itt most egy Jobbikról szóló cikknek kellene következnie, de majd hétfőn, addig egy felhívás. Előtte kezdjük messzebbről: 2008-ban szavazott az ország arról, hogy ne legyen egyetemi tandíj, most meg mégis lesz korábbi ellenzőik révén. Az legalább ...

Trackback: Freitől veszi ötleteit Orbán? 2012.02.10. 12:17:07

Azt már NENYI meg az Alaptörvény asztala óta lehet tudni, hogy Orbán szeretne egy kis ötvenes éveket csempészni a mindennapjainkba, de azért a legújabb összesküvés-elmélete (már ha nem Lázár cáfolata az igaz) még így is sokakat meglepett. Vajon honnan ...

Trackback: Orbán szerint nincs szükség ingyenes jogászképzésre 2012.02.10. 07:36:57

Orbán szerint még a 100 államilag támogatott jogász is sok, nullára lenne szükség. "jogot tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1987-ben diplomázott. 1983-tól diplomájának megszerzéséig volt tagja a Szakkollé...

Trackback: Hummer megérdemlem 2012.02.09. 13:59:44

Néha csak egy hajszálon múlik a világhír. Ha az a két Hummer, amelyik a minap beszakadt Akarattyánál a Balatonba, a déli part helyett inkább a Tihanyi-kút felett száguldozik, most garantáltan elnyeri az idei Darwin-díjat. Ehelyett megmarad a mi kis ked...

Trackback: Mese vagy valóság? 2012.02.09. 11:09:49

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, a Bükküveghegyen is túl, ott ahol már a kurta farkú malac sem túr, volt egyszer egy kistérség. Ebben a térségben nagyon sok szegény ember élt. Nem azért voltak szegények, mert lusták voltak dolgoz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2012.02.09. 11:37:12

@Tapmancs: És mikor lesz itt jó világ?
Ha a tízmilló itt élő birkából a politikások ismerősein, rokonain kívül senki sem megy el szavazni, vagy mindenki elmegy és érvénytelenül szavaz: áthúzza az összes nevet a listán, és aláírja: egyiket sem!

trojka 2012.02.09. 11:40:01

@Viktus: Na, ez tényleg érdekes. A minap belefutottam szgk-val egy közúti ellenőrzésbe. A yard kiszúrta, hogy a kesztyűtartómban van egy rövid nyelű fokos, meg egy AK bajonett. Kiselőadást tartott, hogy miért nem tarthatom az utastérben. Közölte, hogy most ugyan nem veszi el (!?) de tegyem be a csomagtartóba. Társa készségesen vállalta, hogy majd ő... OK, mondtam, tegye ő oda. Annyira átlátszó volt, hogy majdnem elröhögtem magam. gondolta, hogy legalább egy HK, vagy egy vilámgéppuska van nálam? Ha az utastérben nem lehet, akkor a csomagartóban miért lehet? Ja, igen: é nem vagyok Brad Pitt, csak egy csóró nyugdíjas, aki azért tartotta ezeket a dolgokat a kesztyűtrtóban, mert egyszer elém vágott egy szgk. tezsvírekker, és az állítólagos általam összetört csodát velem akarták kifizettetni (hátulról nekem jöttek, de csodálatos módon csak az ő kocsijuk tört össze.). Azóta mindenre felkészültem. De ezt mondhatnám Orbán, vagy Pintér uraknak. ezek még most is elhiszik, hogy minden hazugságnak felülünk?

Kutchek (törölt) 2012.02.09. 11:42:41

A Miniszterelnök Úr nagyon jól látja, hogy milyen veszélyeket rejteget, ha mindenféle gyakorlatnélküli, pályaelhagyó jogászok árasztják el az országot. Pláne, ha a hatalmon meg a focin kivül semmi nem érdekli őket!

Viktus 2012.02.09. 11:45:51

@Tapmancs:

Mostanság nem lesz.

"
Előre lehet tudni, mi jön
Akármit is mond szónoklataiban a miniszterelnök, a következő két év gazdaságpolitikája mára szinte egy az egyben determinálva van. A költségvetési szigor jegyében a kormány növeli az adókat, még további adminisztratív terheket tesz a vállalkozásokra, hogy a ráijesztéses behajtás működjön és közben megpróbálja a kiadásokat is lefaragni. Utóbbi intézkedések persze a végrehajtási deficit miatt csak részlegesen fognak megvalósulni, ezért az év vége felé mindenfajta zárolások és költségvetési trükkök jönnek majd

Mindeközben lesznek monarchiabeli tekintélyekről elnevezett tervek, amik a már egyébként is meglévő kiadásokat csomagolják lózungszerűen ismételhető programokba. Az öregségi nyugdíjasok továbbra is érinthetetlenek maradnak, az egészségügytől továbbra is távol tartják a magántőkét, a rezsi árába pedig amíg lehet, bele fog piszkálni az állam.

Vagyis hiába hirdeti meg a középosztály megerősítésének programját a magyar miniszterelnök, ha arra sem megfelelő terve, sem pénze, sem végrehajtási képessége nincsen. Ugyanúgy lefelé tartunk a lejtőn, mint korábban, csak most közben rázzuk az öklünket is."

velemenyvezer.blog.hu/2012/02/09/az_elmulthuszev_folytatodik

Viktus 2012.02.09. 11:48:47

@Gerusz:

Igazából ezt a jogász kérdéskört 30 éve kellett volna ilyen irányban megreformálni, és akkor Orbán Viktor manapság maximum bányászna az apai örökségben ... :D

Tina0611 2012.02.09. 11:48:49

Az én lányom agrár szakra szeretne menni ősztől. Ott is megvágták a keretszámot, 1850 helyett csak 1300 támogatott hely lesz. Mi lenne, ha nem preferálná Orbán az agrárképzést?

Tina0611 2012.02.09. 11:49:47

@Viktus: Az agrárképzésben nem csak mezőgazdasági szakok vannak. Ott tanulnak pl. a természetvédelmi mérnökök is.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.02.09. 11:56:44

@Viktus: Még ha meg is akarják reformálni, akkor sem úgy kell, hogy a következő félévre már ez vonatkozzon. Legalább 2, de inkább 4 év késleltetés kéne, hogy a középiskolások már ez alapján tudjanak fakultációt választani. Aki eddig négy évig magyar-törire (jog), vagy matek-törire (közgáz) feküdt rá, az nem fogja hirtelen fél év alatt emelt szintű érettségire megfelelő szintre megtanulni a bioszt vagy a fizikát.

Csigataposó 2012.02.09. 11:57:36

Szerintem itt tarlosnak egy lehetosege marad, megyzsarolni Viktort ha nem o parlament hozzanak torvenyt ha nem bedonti az egesz szarkupacot. O bukik, de Malev utan kormany mar nem mossa le hogy mindent tonkretesznek, es enyi pesti szavazo bukasa mar a kovetkezo valasztasba kerulne...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.09. 11:59:11

Akinek esze és bármennyi pénze van a kölyköt jogra rugdalja, 5-15 év múlva a seggét kinyalják a kisköcsögnek hogy náluk legyen sok pénzért...
Egyébként a mérnökképzés támogatása okés, bár hogy milyen mérnököket képzünk az nagyon nem mindegy. Meg hogy mit akarunk velük kezdeni, csak nem behívogatunk multikat hogy náluk dolgozzanak és a kuruc vérük szívva legyen? Vagy alapítunk egy csomó magyar nagy céget ahol a mérnökök kapósak? Magyar kézbe magyar ájfont? Mert gondolom arról szó nem lehet hogy külföldre engedjük őket akár nyaralni is...
Az agrárképzés szintén üdvözölve, hogy minek ennyire erőltetni azt a jó ég sem tudja. Mezőgazdasági nemzet, persze, de aligha hinném hogy a szektorba éppen annyi felsőfokú koponya hiányozna hogy most tömegével legyártsák őket (bár tévedhetek, és lehet hogy az agrárdiploma sokkal hasznosabb lesz mint a bölcsész, hiszen ha nem tud szakmában elhelyezkedni árufeltöltőként sokkal több felvilágosítással tud szolgálni a paradicsompüréről mint a Madáchból diplomázott irodalomszakos hülye).

És igen, jó az irány kapitány...(ha a szakadék a cél)...

zuhanómadár 2012.02.09. 12:00:10

Véleményem szerint nem azért csökkentették az államilag finanszírozott keretszámot ily drasztikusan, mert nem lesz szüksége Magyarországnak jogászokra. Csupán azokra a jogászokra lesz szükség akiket a pénzhatalmi elit kíván. Akik meg tudják fizetni a képzést! Tehetségtől függetlenül!! Akiket bábként irányíthat a háttér...

Viktus 2012.02.09. 12:02:12

A topicból kimaradt az elmebaj egyre inkább látható jele:

"Puccskísérlet zajlott ellenem három fronton, amiben benne volt a CNN és néhány magyar valamint külföldi diplomata is – többek között erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz frakcióülésén vitaindító beszédében."

hvg.hu/itthon/20120209_orban_vitaindito

Ez a szép magyar jelen - jövő záloga pár év egy túlmozgásos idiótával ... jött helyette egy hasonló küldetéstudattal megáldott üldözési mániás idióta.

Viktus 2012.02.09. 12:08:39

@Tina0611:

Ahm az bizonyára több százas nagyságrendű hiányszakma :P

@Gerusz:

Semmi nem kellett volna most még vagdosni. Előbb az alsó-középfokú oktatást kellene megreformálni, mert az nagyjából a béka segge alól kandikál kifele. A gyerekek nem tanulnak meg írni-olvasni, mert az egész tanterv tűzre való szemét. Már alsó tagozaton elvan cseszve a gyerekek nagy többségének a jövője, mert akinek nem fizetnek külön órákat leszakad pár hét után. Magyarországon első osztály első félévében már szöveges feladatok vannak számtan órán ! mikor még az ABC-t sem vették végig a tanterv szerint.

Itt van minden probléma gyökere nem a felsőoktatásban. Hiába kezdi azzal a reformot nem ér vele semmit az első diploma kb. olyan manapság minden tekintetben, mint 20 éve volt az érettségi az érettségi meg kb. a nyolc általános szintjét hozza.

Előbb alapokról építkezve kellett volna újraszervezni-felemelni az oktatási rendszert, és legvégül a felsőoktatást, mikor már megvan a stabil alap.

mizrolist 2012.02.09. 12:12:34

@Le_Penseur: "Én sajnos el tudom képzelni, hogy egyik döntésük előtt sem készültek hatástanulmányok, előzetes számítások, modellek."

Én biztos vagyok benne.

nagyon_buta 2012.02.09. 12:14:32

Vajon mit vétettünk (azon kívül, hogy nem csináltunk forradalmat), hogy ilyen vezetőink vannak?
Egyáltalán hol élnek ők? (bár Hofi története a 14 malacról vélhetően kitűnően leírja a mostani funkcikat is)
( Off: amikor dicsőséges, éber, teki katonáink lerohanták a fegyveres ládákat nem tudták, hogy vámszabad területen vannak?, mielőtt világszégyene lettünk volna egy jogász rendőr sem gondolkodott?)

Tina0611 2012.02.09. 12:14:35

@Viktus: Ez csak egy példa volt arra, hogy az agrárképzésben nem csak a mezőgazdasági szakok vannak.

Viktus 2012.02.09. 12:15:23

@Gerusz:

Ui.:

Nem is beszélek arról az apróságról, hogy az oktatási rendszer nagy átlagban képtelen mit kezdeni az egyéni bánásmódot igénylő tanulókkal lásd. diszlexia, diszkalkulia, különböző magatartás zavaros gyerekek.

Agyalap 2012.02.09. 12:31:07

Na arra mit szólna a T. vezetőség, ha Tarlós csak ennyit mondana: "Tónikám, a hetes busz mától nem áll meg az ötödik kerületi megállókban, és a 49-es villamos is csak a Gellért-ig megy!"
Oszt döntse el, fizet-e érte vagy nem...

josip 2012.02.09. 12:32:29

Ráadásul az néhány ezer érettségiző, aki nem kerül be mehet munkanélkülinek mert nincs annyi szakiskola már az országban amennyi felvenné ezt a Zembermennyiséget...

pcmci 2012.02.09. 12:35:25

mi a faszért nem lehet az egész kibaszott felsőoktatást fizetőssé tenni? nem kell itt a picsogás, hogy dehát ez meg az. fizessen mindenki, aztán érdemek és szükségletek szerint lehet támogatni, pl tanulmányi szerződések a stratégiai ágazatokban, ösztöndíjak a kiemelkedő teljesítményért, stb. ez a huzavona meg képmutató mutogatás csak tovább keni a szart, ami már rég bugyog az egész kibaszott rendszerben.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.02.09. 12:39:43

Orbánka örülhet, ha 15% MARAD a végén szavazóként nekik.
Ez egy paranoiás faszkalap, és a sleppje meg nem veszi észre, hogy őket is a mélybe húzza.

Nem baj, majd dobok utánuk mentőövként vasmacskát :]

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.02.09. 12:42:18

@pcmci:
Biztos vagyok benne, hogy még idén ez lesz amit leirtál.
Mivel az EU elkaszálja a röghözkötést, Orbán megvonja a vállát, "mi megpróbáltuk", és fizetőssé teszi az egészet.
Ami egyébként egy jó ösztöndijas rendszerrel szerintem jó működhetne is.

Viktus 2012.02.09. 12:44:08

@pcmci:

Azon oknál fogva, mert a magyar gazdasági környezet nem olyan, mint nyugatabbra, ahol a diplomába befektetett anyagi hozzájárulás megtérülne. Az állam sem mutat példát, mert pl. a pedagógus-orvos életpályamodell is szimbolikus meg pillanatnyilag a fantázia kategóriába tartozik ...

Viktus 2012.02.09. 12:46:09

@josip:

Mégis milyen szakiskolába mennének? szobafestő-mázoló, kőműves, bolti eladó stb. finom szintén munkanélküli képzőbe? :D

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.02.09. 12:48:42

@Viktus: Nyilván, de ez naívan azt feltételezi, hogy a következő választásnál messzebbre lát a törvényhozás.

pcmci 2012.02.09. 12:58:44

@Viktus: ugyan már. azoknál a szakmáknál, ahol a képzés költségének visszafizetése necces, csak két felé ágazik a modell: ha szükség van rá, akkor keretszerződésekkel a költséget nem a hallgatónak kell fizetnie, de később le kell dolgoznia a befektetést, a kamuszakok zöme meg egyszerűen megszűnne.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.09. 13:02:44

Azt a 2,7-2,5 millió szavazó változás mindjárt érthetőbb akkor, ha megváltoztatjuk a merítést (vagyis hogy mennyiből is szavazna rájuk 2,5 millió ember), és mondjuk hozzáadjuk a határon túliakat...

Viktus 2012.02.09. 13:06:26

@pcmci:

Köze nincs a magyar valósághoz az általad leírtaknak semmilyen szinten. Lehetne idővel bevezetni csak ahhoz tudatosan , úgy kellene átalakítani a rendszert. Ez így ebben a formában nem működőképes.
A kamuszakok felszámolása jó lépés, ha mellette az érettségi visszakapja a régi rangját pl. amíg a kamuszak jelenti azt a munkaerőpiacon amit régen egy érettségi jelentett addig csak egy elb*szott demagógia.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.02.09. 13:11:16

Az oktatásnál csak annyi kérdésem lenne, ha valaki elvégzi az egyetemet, és kimegy külföldre dolgozni egy kis kezdőtőkéért. És visszafizeti az államnak az oktatásáért fizetendő összeget. Utána ha hazajön, mert mégis itthon szeretne boldogulni,akkor az állam visszafizeti neki a pénzt? Esetleg mennyi kamatot fizet rá? Infláció követőt? Vagy ha állami ösztöndíjjal itt tanul egy erdélyi magyar, annak is vissza kell fizetnie, ha hazamegy Erdélybe?
Szánalmas ez az egész.
Bár nem voltam annyira mazochista, hogy meghallgassam O. V. beszédét, állítólag a középosztály és a nyugdíjasok megvédéséről beszélt. Szóval nekem van egy olyan érzésem, hogy a középosztály (már ha van egyáltalán ilyen, szerintem nincs,) és a nyugdíjasok sarcolása lesz a következő lépés. Mint Romániában a közalkalmazottak fizetését 25 %-kal a nyugdíjakat pedig 20 %-kal csökkentették. Az IMF hitel felvételekor ezt a konstrukciót találták ki a román honatyák. (Magyarországon meg 2008 óta be vannak fagyasztva a közszféra bérei, tehát nem volt fizetésemelés, még infláció-követő se.)
Szóval úgy vagyok vele, mint a MaNyuP-pal. Ha valamit megvédenek, akkor biztosan meg fogják szívni.

pcmci 2012.02.09. 13:13:59

@Viktus: szeretem amikor olyan örök igazságokkal érvel valaki, hogy mi a valóság. érdekes, hogy nekem több ismerősöm is akad, akinek a munkáltatója fizeti az ő továbbképzését tanulmányi szerződéssel, szóval nincs esélyed beadagolni nekem, hogy ne működhetne egy ilyen rendszer. hogy ez nem működik tapsra? aláírom. de nem is ez volt a vita tárgya, hanem hogy végre elkezdjük-e rendbe rakni a szétkúrt oktatási rendszert, vagy csak mutogatunk, hogy dehátviktorisingyentanult, miközben szarunk arra, hogy kurva drágán hasznavehetetlen képzéseket tartunk fent közpénzen, ráadásul még az értelmes befektetések jó része is elveszik.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.09. 13:19:55

@mizrolist: ne beszéljetek már hülyeségeket, hogyne készültek volna? Orbán megivott egy pohár bort, átgondolta a dolgot, és döntött. Manapság ezt hívják hatástanulmánynak...

@Viktus: ez az elmebeteg elveszti a következő választást - mondjuk nem tudom kire lehetne szavazni, mert alternatíva nincs -, és képes lesz polgárháborúba dönteni az országot, mert őt megpuccsolták. A nemzet nem lehet ellenzékben, mi? Mert a nemzet az CSAK a fidesz és holdudvara. Idióta.
Orbánnak bányája sem lenne, ha a fia nem megy jogásznak, mert ezt is a fia haverjai intézték, no meg az mszmp-s régi barátok.

@Tapmancs: és ez így van. Aki teheti, irány külföld.

debreceni.blog 2012.02.09. 13:22:15

Orbánk bán az úr 2012. évében. Értékelés

Bihari Ernő2012. február 08. 12:55

A szocialisták felborították a magyar hajót, és szaladgálnak, mint pók a falon.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1632_orbank_ban_az_ur_2012._eveben_ertekeles

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.09. 13:26:41

És a napi vastagbőr is itt van: www.origo.hu/gazdasag/20120209-interju-csefalvay-zoltan-ngm-allamtitkar-szerint-nem-kell-fordulat-a.html

@debreceni.blog: szocialisták? Hol? Egy milliárdos bankárok és üzletemberek által irányított párt ne nevezze már magát szocialistának!...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.02.09. 13:27:35

Kommentek elolvasása nélkül: Én spec örülök neki, mint közgazdász, hogy kevesebb közgazdászt fognak képezni. Mindenki mondja, hogy nem is képzünk sok közgazdászt. Akkor miért hajtottak el engem az összes állásból úgy, hogy egy k*rva emailt se kaptam? Ha kellene egy BCE-n végzett közgazdász, akkor legalább az interjúkig eljutottam volna....

BKV: Demszky nagyon elb@szta a 4-es metrót. Ha végre megépülne, lehet, hogy rendeződne a helyzet, mert ugye a főváros úgy segítette volna a BKV-t hogy megépíti a 4-es metrót, de ugye nincs még kész, így a bevétel se jön. Mondjuk nem kellett volna annyit kilopni belőle, ebben igaza van azoknak, akik Demszkyt gyűlölik.
Támogatottság: A Fidesz őstehetség a felmérések megnyerésében, de ugye a választás az más tészta...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.02.09. 13:40:32

@Viktus: Nem vagyok benne biztos, hogyha Tarlóst elmozdítják, nem-e kell kiírni új önk. választást, mert őt ugye közvetlenül választjuk.
@Le_Penseur: Hidd el, lesz elég közgazdász és jogász. Legalább meg lesznek becsülve.
@Csigataposó: Bár szép cél, de OV sz@rik Budapestre. Sose innen szedte a választóit a budai gazdagokon kívül.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.09. 13:41:58

Néztem pár videót az évértékelőről, nagyon kemény volt, ez tényleg csak azoknak való akiknek a feje beszorult Orbán valagába.

"Ha úgy állnánk, mint 2002-ben, mi adnánk kölcsön az IMF-nek, és azon gondolkodnánk, hogy hány légitársaságot alapítsunk" - ezen konkrétan felröhögtem, és ráadásul ennek még tapsikoltak is meg bólogattak.

Amikor arról beszélt, hogy nagyon sokan elszegényedtek, de voltak akik ilyen időkben is gazdagodtak akkor szívesen megkérdeztem volna róla, hogy mi a véleménye az IMF-hitel hajnalán arról, hogy több mint 200 milliárdot pakolt át eddig a Simicska-Közgépnek?

Ráadásul a gazdagodásra példának a manyupokat és a BKV-t hozta. A manyupos lóvé nélkül már egy éve felvehette volna az IMF-hitelt, a BKV-ról meg annyit kérdeznék, hogy Vitézy nevű rokonának persze létre kellett hoznia játszótérnek a BKK-t, ugye? Hamár gazdagodás meg mutyi....

Szerencséje, hogy az ujságírás a talpnyalás szintjén van ebben az országban mert szinte minden második mondata után úgy alá lehetne tenni, hogy szokása szerint csak nyökögne válaszadás helyett.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.02.09. 13:48:07

@pcmci: @Kőmíves Kelemen: Azért, mert akkor a szocik koncepciója (tandíj) érvényesülne, és azt ŐK nem engedhetik meg.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.09. 13:56:48

@Tzimisce: Ne viccelj már hogy közgazdaként nem hívnak sehová, az ex-évfolyamtársaim javának nem kell önéletrajzot beadni sehová (ahogy nekem sem) a cégek fejvadászokat uszítanak ránk.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.09. 14:17:27

Orbán teljesen kiesett a szerepéből...

Egyszerűen nonszensz, amit művel.

Egyébként a koncepcióval még egyet is értenék. Inkább mérnök, mint jogász és közgazdász, de könyörgöm! KONCEPCIÓ! Arra van az oktatásügy minisztérium, hogy ott szépen a szakik megvitatják, és egy 2-5-10 éves terveben elkezdik végrehajtani a dolgot. Nem úgy van az, hogy a főtitkár elvtárs berúg a haverjaival másnap meg közli a világmegváltó ötleteit!

Viktus 2012.02.09. 14:29:51

@Tzimisce:

Ki más lenne alternatíva? Fidesz most is nyerne Rogán Tónival. Ki állna ki vele szemben jelölt, aki összefogná a MSZP-Jobbik-LMP- féltucat civil ellenzéki csoportosulást?

Viktus 2012.02.09. 14:31:39

@pcmci:

Ja van olyan is csak ritka, mint a fehér holló ...

Ringlósztár 2012.02.09. 14:37:07

@Denimm:
Én még nem láttam (és nem is hallottam ilyenről) olyan jogászt/közgazdászt, aki hamburgeresnél dolgozik. Szegeden élek, itt pedig képeznek, nem keveset. Amit írtál, azt semmilyen statisztika nem támasztja alá.
Jó duma, érdemes terjeszteni, kár, hogy nem igaz.
Szerintem csak arról van szó, hogy olyan jogászokat nem akar képeztetni, akik esetleg nem fidesz szavazók, ezért mehet a névtelen nulla pázmányon az államilag finanszírozott képzés és ezért nem mehet a viszonylag elismert szegedin.

Ringlósztár 2012.02.09. 14:43:33

@pcmci:
Ezt akkor is leírtad, amikor orbánék tüntettek és tüntettettek a tandíj ellen? És a "szociális" = demagóg népszavazást is elítélted?
Mert az emúlt8év arról is szólt, hogy orbán minden változtatásnak keresztbe feküdt, még azokat a MÁV vonalakat is újra(akarta?)nyitni, ahol emberemlékezet óta nem volt olyan utas, aki fizetett volna a jegyéért, nemcsak a teljesen impotens medgyessyről és hazug gyurcsányról valamint a hozzájuk kapcsolódó tolvajokról (a zuschlagokról, ujhelyikről, puchokról, simicskákról, szijjártókról, rogánokról és dojcstomikról).

jani888 2012.02.09. 14:46:04

@Viktus:Egy jó szemű tanár elsőben karácsony körül meg tudja mondani ,hogy a harmincból melyik 6-7 gyerekkel érdemes törődni.A többit elég lenne megtanítani összeadni, kivonni,szorozni meg valamennyire írni.

mh1973 2012.02.09. 14:50:43

De jó, hogy eltöröltették a gyurcsány féle havi 6-8000 forintos tandíjat, amit a 25-30e forintos ösztöndíjból az okosabb, szorgalmasabb hallgatók lazán kifizettek volna, az egyetemen lébecolók meg legalább meg lettek volna büntetve! Nem, az nem kellett, de most majd lehet fizetni 12 millát egy orvosi diplomáért, hogy aztán 120e nettóval rezidens legyen valaki??? :DDDDD

Viktus 2012.02.09. 15:02:28

@jani888:

Manapság régen nem így van éppen ez a probléma az öregedő szemekkel ...

dr. Aullah 2012.02.09. 15:08:07

Nem értem miért nem lehet azt megcsinálni, hogy a bkvnál csinálnak egy tervet, hogy amelyik kerület nem akar fizetni, oda nem megy busz. Aztán ezt a tervet nyilvánosságra hozni és azt mondani mellé, hogy azért nem fog járni, mert a kerületi kiskirályok nem akarnak fizetni.

"...nem hozott "hasznot" az országnak...."
Nem csak hogy nem hozott, de lassan csődbe is viszi.

Viktus 2012.02.09. 15:17:39

Állami hátszél a katolikus jogászoknak

A minőségi mutatók egyáltalán nem indokolják, hogy az állam az ELTE mellett miért csak a Pázmány jogi képzését támogatja. A rangsorokban jobb helyen áll a szegedi, a debreceni és a miskolci jogi kar is.
index.hu/belfold/2012/02/09/jogaszkepzes/

az egyenlők közt is vannak egyenlőbbek ...

pcmci 2012.02.09. 15:35:10

@Ringlósztár: ha arra célzol, hogy esetleg vérmes tandíjellenes konziból avanzsáltam most támogatóvá, akkor tévedsz. sosem voltam barátja a diplomát mindenkinek mozgalomnak, és az alanyi tandíjmentességet a legmesszemenőbbekig ellenzem és elleneztem. egy megrögzött köcsög libsi vagyok. pfuj.

Squid 2012.02.09. 15:43:33

Messze messze nem fontos semmi amit mondott, teljesen lényegtelen, hogy a 2 éve puffogtatott panelekből mit férceltek össze..

A lényeg az, hogy már nyíltan és közönség előtt felvállalja és előadja a paranoid agykitöréseit.
A "CNN Pucss" mindent elmond az ember lelki és elmeállapotáról, hihetetlen számomra, hogy a Fideszben nincs senki aki ezt csak kicsit is meredeknek érezné.

Könyörgöm ez az ember 1 éve az EU elnöke volt, most "CNN pucssról" és az EU-ról mint "alkoholról" beszél, EU tagországban EU/IMF hitelért kuncsorogva.

Teljesen kezd megkattanni, és senki nem csinál vele semmit.... 2012-ben!

Professor Chaos 2012.02.09. 15:44:03

"Ennek alapelve ugyanis az, hogy ahol piacképes tudást lehet szerezni, ott az állam szerepét csökkenteni kell."
Az országnak az az érdeke, hogy minél több piacképes tudású ember legyen és minél kevesebb piacképtelen.
Ez elvágja a társadalmi felemelkedés útját a szegényebb rétegetől, ami azon néhány dolog között van ami közép-hosszútávon nagy gondokhoz fog vezetni. Mert aki szegény és nincs reménye felemelkedni az egy dolog, de ha a gyerekeinek sincs reménye felemelkedi - így remény és vesztenivaló nélkül marad az előbb utóbb szétrúgja a homokozót...

Denimm 2012.02.09. 16:13:39

@Ringlósztár: saját ismerősi körömből tudok rá példát mondani,hogy jogász végzettségűek mennyit szopnak a túlképzés miatt. Egyikből szaktolmács lett, másik közel két évig 60-70k ért dolgozott (Bp.-n),egy harmadik jogász végzettségű pedig most hogy beindult neki a biznisz olyan 120k körül keres nettóban 3 év gyakorlat után. Közgazdász végzettségű táskabolti eladót is ismerek. A mekis dologot nem tudom alátámasztani :) azt már csak hatáskeltésnek írtam.De elképzelhetőnek tartom azt is. A párthovatartozást illető teóriával nem értek egyet. De végülis akár lehet ez is a háttérben. Az viszont tény,hogy jogászból és gazdasági végzettségűekből túlképzés van. Egyszerűen ennyire nincs szükség. Így jelentős részük droidként megragad vagy elhagyja a szakmáját. Lehet hogy Szeged környéke felveszi az embereket de Bp.-n ez a helyzet. Statisztikával nem tudom alátámasztani neked én sem. Max annyival hogy az én ismerősi körömben ez van. Lehet én választottam rosszul barátokat :D Ettől függetlenül pl. egyik állásportálon jelenleg országosan 64 db állás van a jog/közigazgatás címszó alatt. Ha jól tudom 800 -ról csökkent 100 -ra a keretszám. Valószínűleg Szegeden azért jobb a helyzet mert az ott végzetteket esetleg jobban szeretik az országban és szívesebben felveszik őket bárhol az országban. Így esetleg Szegeden hiány van belőlük. Így könnyebben és jobb árfolyamon tudnak elhelyezkedni. ELTE-s ill. ME-s jogászok esetében én úgy látom szarabb a helyzet. Gazdászból meg olyan rohadt sokat képeznek hogy az már tényleg kizárt hogy mindre szükség lenne.

Viktus 2012.02.09. 16:30:49

@Denimm:

Képzeld most ez a helyzet mi lenne velük, ha még ennyi képzettségük sem lenne ...

Denimm 2012.02.09. 16:59:29

Talán ha lejjebb veszik az állami képzés keretszámait akkor a mindegy csak legyen valamilyen diplomám embereket meg lehetne szűrni. Aki meg bármi áron ilyen diplomát szeretne az talán belefér a keretszámokba. Nyilván én sem örülnék neki,ha olyan oktatásra vágynék aminél levitték a keretszámot. De valamit csak kell csinálni az oktatással. Mert az jelenleg eléggé el van baszarintva. Pl. tipikus jelenség,hogy a felsőoktatásban hogy fenn tudják tartani magukat tömegesen veszik fel az embereket, előszűrés nélkül. Különben nincs pénz az intézmény fenntartásra. Szerintem ezek a szakok luxuskiadások. De ide sorolnám a bölcsész diplomák többségét is. Sajna ezek azok a diplomák amiket a legkönnyebben lehet megszerezni. Mert túl sok ész nem kell hozzá. Talán a jogász valamennyire kivétel. Ott azért kell seggelni nem keveset. Én képtelen lennék rá :) De a lényeg az,hogy szerintem túlképzés van ezekből a szakmákból úgyhogy én helyeslem a keret levitelét. Így akik most ebben dolgoznak pár év múlva javuló körülményekhez jutnak. Amúgy meg ha tetszik ha nem jelenleg is az van,hogy ismerősi körön keresztül vagy családtagon keresztül lehet jó munkakörökbe bekerülni. Ezután sem lesz máshogy. Aki szar helyre került az most is hagyta a francba a szakmáját. Az tényleg feleslegesen lett tanítva.
Egyedül azokat sajnálom,akik tényleg erre vágytak és neadjisten emiatt megszopják. De nem hiszem hogy tömeges jelenség lesz ez.

umad? 2012.02.09. 17:15:55

A felsőoktatás nem jár alanyi jogon. Az pedig, hogy valaki szegény nem érdem viszont ha szegény és tehetséges akkor bekerülhet ösztöndíjjal. Hol itt a gond?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.02.09. 17:18:13

az megvan, hogy....
gerinces, mint Navracsics Nellie Kroes irodajaban?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.09. 17:34:00

Orbán pap-mama,

meg a kis Orbán Gáspár - is - budapesti jogi hallgató ....

a futballakadémiáról egyenest.

sportgeza.hu/futball/2012/01/31/orban_gaspar_elso_felnott_goljat_lotte/

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.09. 17:39:16

Laspalmas
Zero
Népszavazzatok még egy párszor a Viktorral.
Jó mulatság, férfi munka volt, ahogy leszavaztátok a tandíjat.

Szerintem kizárt dolog, hogy félévi 350 ezret vezetett volna be a Gyurcsány kormány.
A tizedét.
Ha merte volna.

Mert már a 300 forint is népirtás volt, ugye pintyőkéim ?

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.02.09. 18:06:11

@Tzimisce: Majd átírják a törvényt, hogy ezentúl közvetve kerüljön megválasztásra, egyszerű többséggel, és akkor majd a Bp-i Fidesz frakció engedelmesen megszavazza Rogán Tónit...

mizrolist 2012.02.09. 18:20:00

@Aullah: ez már nekem is eszembe jutott azzal a kiegészítéssel, hogy ahol nem fizetnek, oda troli és villamos sem jár, sőt az oda eső metrómegállók is bezárnak (a Deák tér kivételével, azt csak akkor lehet bezárni, ha egy metró sem jár...).

Viktus 2012.02.09. 18:20:01

@umad?:

Köze nincs a valósághoz. Más gond nincs.

Virág et. 2012.02.09. 18:40:29

@umad?: 0-ba hogy fér bele ha tehetséges? Számtan? Egyébként gondolom ezen a véleményen voltál a szociális népszavazáskor is és Gyurcsányt támogattad a voksoddal, igaz?

@Denimm: NINCS jogásztúlképzés. Ezt a mítoszt már évekkel ezelőtt megcáfolták. Ma a szakmájukban elhelyezkedni tudók közül a jogászok dobogósak. Messze. Az indok nem ez, hanem az, hogy egyszerűen tudják, hogy sok gazdag ember jogra járatja a gyerekét és le akarnak róluk húzni még egy bőrt. Meg tolni kell gyenge színvonalú Pázmányt is vallási alapon.

",rabszolgamunka,szopás ezerrel. Ez eléggé egyértelmű hogy a túlképzés miatt van"

Nem sok fogalmad van a jogászképzésről, igaz? Az 1-2 év az három és ügyvédjelöltködésnek hívják és amióta a rendszer csak létezik a rabszolgamunka kategóriája volt. Semmi köze a továbbképzéshez, pont így szívtak a jelöltek az átkosban is, amikor Kádárék szintén a jogászképzést akarták megszüntetni azzal az indokkal, hogy az állam elhal, tehát nem kell jogász sem a fejlett kommunizmusban.
A valóságban a jelöltségnek pont ez a lényege: itt tanulja meg a szakmát a frissdiplomás és jó esetben szerez magának ügyfélkört. Akinek nem jó, az mehet a közigben 200 bruttóért, csak ott 0 marad a gyakorlat.

Horizont 2012.02.09. 18:43:14

Puccskísérlet zajlott ellene, a CNN is benne volt?? Úristen! Nincs senki a köreiben aki rászólna, hogy hóha megállni Viktor. Legalább az asszony elvihetné orvoshoz:)
Nem bánja a 15%-os szavazatcsökkenés? Lassan a testtel Viktor, sokan emlékszünk még 2002-re? A nagy mellényre, aztán a nagy pofára esésre. Hallottam, hogy a fiatal szavazók közül minden harmadik a Jobbikra szavaz.

ketroot 2012.02.09. 19:03:47

@Squid:

....és baszod még támogatja a lakosság egy bizonyos része. Ez a nem mindegy...

Ringlósztár 2012.02.09. 19:08:00

@Denimm:
Szerintem a túlképzés ténye önmagában nem áll fenn. Aki elismert egyetemen/főiskolán szerzett diplomát (és esetleg tud egy nyelvet is) és tudást az el tud helyezkedni, lehet, hogy egy időre le kell mennie kutyába, de ez később kamatostul megtérül. Az tény, hogy én is ismerek nem egy embert, aki pl. Gyöngyösön levelezőn végezte a közgázt, hát nem sikerült nekik elismert tudásra szert tenniük.
A jogász és közgazdász képzés állami támogatásának megszüntetése egyrészt bújtatott tandíj, amival nem is lenne semmi baj, ha átláthatóan, egy kidolgozott koncepció keretében kerülne bevezetésre és pl. egy bizonyos tanulmányi eredmény alatt mindenkire kötelező lenne, így egyenletesebben oszlana el, másrészt azt látom, hogy a tehetséges tanulókat orbán próbálja az új közszolgálati egyetembe terelni, ami a fideszhű káderek janicsárképzője lesz.

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.02.09. 19:11:41

CNN na ezen sírtam. :D

Egyébként meg ne legyen senkinek illúziója, mert a sok gyökér megint rájuk fog szavazni. Minden partnak megvan a begyógyult, szemellenzős tábora, ahol ők az istenek. És a Fikusznál ez nagyon látványos.

trojka 2012.02.09. 20:09:10

Ja, tényleg itt vannak Egerben. a fekete kormánygépkocsik "fekete" sofőrjeikkel itt száguldoznak rajtunk keresztül, a faluban legalább 120-al. a kivezényelt rendőrség pedig arra ügyel, hogy ezt megtehessék. "Egyenlőség, testvériség!"

redriot77 2012.02.09. 20:31:55

A véleményvezérről:

"Az ország stabilizációjának nevében az elmúlt két év során közel 1500 milliárd forintnyi nyugdíjmegtakarítást és százalékpontokban mérhető GDP-növekedést áldoztak fel, hogy aztán 2012-ben éppen azokat az intézkedéseket hajtsák végre, amiket 2010-ben ezeknek az áldozatoknak a segítségével el akartak kerülni."

Ennyi. Sokmindenre számítottam a Fidesztől, de hogy ennyire dilettáns, ötletszerű, felkészületlen kapkodást fognak művelni gazdaságpolitika címén azt legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Nem gondoltam volna hogy Matolcsynak még Veres Janit is sikerül alulmúlnia. A nemzetgazdaság vezénylő tábornoka, gazdasági szabadságharc, gyorsnaszád. Persze.

Az ötletbörze persze megbukott, nincs más hátra mint pénzért kuncsorogni, és sodródni tovább az árral. Eredmények nincsenek, de még az előrelépés lehetősége is a ködbe veszett. Az a 15% tényleg elégedett ezzel, ezt akarta mikor a Fideszre szavazott?

kifordított nagyanyó 2012.02.09. 21:06:42

Már bocsi.De a BKV-nál szó van valami 800 milliárd adósságról.A 4-es metró meg van valami 5-600 milliárdba eddig.Talán mégsem kellet volna az a metró és már jobban állnánk.
De ezt már elszúrták.
a támogatottságukat leszarom oda kerülnek ahová valók.
Oktatás: Köcsög Bokros köcsög tandíj ugye?
Amúgy meg egyre félelmetesebb ez az ürge.Elgurult a gyógyszere.A saját hülyeségével még nagyobb bajba sodor minket.Puccskísérlet az.

Dödölle 2012.02.09. 23:22:00

A hozzánemértők kedvéért:
A mai megyei lapban ( az egyszerűség kedvéért nevezzük "zalai"-nak ) a következő hír jelent meg:
"Szinte mindent ellenőriznek
Hévíz ( ag )
- Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség vasárnap délután Hévízen egy rendezvény miatt. Egy órától a szükséges ideig, legkésőbb este hatig a városban közlekedő járműveket és utasaikat, ruházatukat, csomagjaikat ellenőrzik. Az akció kiterjed a közterekre, az üzemelő vendéglátó helyekre, a benzinkút környezetére is. A rendezvény biztonsága érdekében a meghatározott területre belépők és résztvevők ruházatát és járműveit átvizsgálhatják. A fokozott ellenőrzés ideje alatt a rendőrség szükség esetén a közúti forgalmat irányítja, korlátozza, illetve szünetelteti. "
Nos, ennyi...
Ez a fos vasárnap Hévízre jön...
Sunnyogva, gyáván, mint mindig...
Nem tudom, ki van tisztában a kilétével...
Igen, ő az....
És még a rendőrség fosik, hogy ez a szarrágó bajba kerülhet... !!!!!
HAJRÁ, Pintér elvtárs !
Te mocskos Kádárhuszár !!!!!!!!!!!!!!!!!
ORBÁN, TAKARODJ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.10. 01:14:39

@pcmci: én is hasonló véleményem voltam-vagyok, de azért apró bibik vannak. az apró bibi az orvosi képzés, ahol ugye 1 milla körül mozognak a szemeszterenkénti tandíjak (vagy nevezzük viktorul habcsóknak, vagy szeretetfagylaltnak), ellenben a fizetések hát khmm-khmm.
nyugatországban ez működik, mert ugyan eszetlen drága tud lenni a képzés (már ahol), viszont pl. az orvosok fizetése is tetemes. ezért bevállalja a wannabe az akár piaci hitelt is, hogy megszerezze az orvosi diplomát, hiszen tudja, hogy ha nem is pikk-pakk, de szinte teljes bizonyossággal ki tudja azt fizetni.
itt viszont? rezidensi meg kezdő szakorvosi fizetésekből, úgy hogy még a szakosodás költségei is mondjuk hitelként jelentkeznek egy alap diákhitel meg albérlet havi mellett? egyszerűen nem stimmel, az meg nem megoldás, hogy akkor legyen kvázi legális a paraszolvencia, mint az oroszoknál (ahol egy fogorvos ismerős 80 ruppót keres havonta hivatalosan, de bőszen ajánlgatta a "csak" 15 ezer dodó/fő áron kínált bali nyaralást, hogy menjünk mi is, mert nagyon jó meg megéri), mert akkor az itthoni viszonyok között szülész-nőgyógyászok meg sebészek lesznek csak tele, a többieknek meg marad a vegetálás vagy az emigráció.

az én elképzelésem valami olyasmi volt anno, hogy
1. egy azaz egy darab állami egyetem, a teljes (józan ész határain belül maradó) képzési spektrummal (afféle nemzeti humántőke-aranytartalék fantazmagória-alapon), az ELTE, a SOTE és a BME jogutódjaként, kizárólag ingyenes, államilag finanszírozott képzésekkel, magas képzési színvonallal, viszont (relatíve) nagyon kevés hellyel (10000 mondjuk). ez lenne a Budapesti Állami Egyetem. presztízs és közpénz-finanszírozás.
2. magán, félmagán és önkormányzati egyetemek csupa-csupa fizetős hellyel. egészen széles spektrumú minőség, az államit felülmúlótól a meghatározott minimumon vegetálóig.
3. a jelenlegi és a tervezett diákhitel-rendszerek.
4. állami, önkormányzati, alapítványi és intézményi ösztöndíj-rendszerek.

aztán egy csomó egyetem átállhatna ami formátumra, alapítvány+tőke, magántulajok.
Debrecen: TEVA, IT Services, meg a belső-mongóliai wannabe cégek, MTA, önkori
Győr: Audi, önkori
Kecskemét: Mercedes
Pécs: önkori-megye (aztán azok is a rongyrázás helyett valami ipart is vonzhatnának befelé)
Szeged: ELI, Bonafarm, MTA, önkori, megye
stb. meg lehetne találni az ideális működtetői hátteret és felépítést

mindenesetre most kb. az megy, hogy
-NYME rektor span, a győri nem, akkor olvasszuk a jól menő győri egyetemet az ótvar NYME-be. szerencsére elvetették.
-Pázmány span, ott marad az állami hely, Szeged büdös komcsi, nem marad.

ez nem eljárásrend, ez nem ráció, ez önkény.
az önkény néha hordoz racionális elemeket, de ha a racionális elemek egy bomlott elméjű nyomorult futballistától jönnek, akkor fennáll a komoly veszély, hogy annyi irracionálissal lesz kiegyensúlyozva, hogy az utóbbit tartó mérlegserpenyő lebucskázik a lágyköpenybe.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.10. 01:19:17

@redriot77: azt kéne, mint abban a szatírarajzfilmben:
ez egy brainstorming, úgyhogy nyugodtan mondják ki ami eszükbe jut, halljuk az ötleteket! de aki hülyeséget mond, azt rögvest megölöm.

Megdobbent 2012.02.10. 01:55:37

Bomlott elme es igazi aljas paraszttempo: a fidesz ket istene.

Bee-zony 2012.02.10. 06:15:03

„..."az átalakítás vesztesége", ami szerinte nem rossz arány…”
Mit is mondott veszteség-témában Sztálin? „Ahol dolgoznak, ott hullik a forgács is.”
Viktátor már mennyivel kifinomultabban adja elő ugyanazt, ugye?
Tovább gondolva a párhuzamokat, Sztálin levezényelt egy háborút – a Nagy Honvédőt. Lehet, hogy viktátornak is jut egy. A háborúhoz a pénzen kívül kell még más is: a két szembenálló fél. Békeidőben hátrány, a dolog fonákja, hogy nincs kire szavazni, mert csak rosszak vannak; háborúban viszont ugyanez szépen visszafordul a színére… A lényeg, hogy teljesen, egyértelműen, minden módon el kell határolódni tőlük; földrajzilag is, mert háborúban nem csak a golyók, hanem a hazaárulózások és a halálbüntetés terhe melletti zsarolások is röpködnek, és egyébként is manapság a háborúknak az a jellemzője, hogy több civil hal meg bennük, mint katona, tehát kell a fizikai távolság is, nem csak az elvi. Az elv az, hogy ők dinoszauruszok, én pedig cickány vagyok; az az ő harcuk, ez meg az én életem, és válasszuk külön a kettőt, maximálisan, amennyire csak lehetséges.
A dinoszauruszok maguknak választották a dinoszaurusz-pályát, a cickányok pedig a cickány-pályát; a lényeg, hogy a cickányok ne térjenek le a cickány-pályáról, a dinoszauruszok pedig amortizálják le egymást, vagy csinálják, ami az izomagyukból telik… A cickányoknak az a dolga, hogy túléljenek, és nem az, hogy a dinoszauruszok dolgaiba avatkozzanak, mert ezt fölöslegesen és reménytelenül tennék.
A háborúra visszatérve, mi lenne az a megosztó hatás, ami már elegendő lenne ahhoz, hogy felálljon a két sereg? Pl. Irán megtámadása, a válaszcsapás, a zsidók menekülése és magyarországi befogadása – vagy akár csak annyi, hogy Magyarország csatlakozik valamelyik hadviselő félhez, a semlegesség helyett, és a háború mérete miatt komolyan belebonyolódik a dologba, pl. a hadkötelezettek behívásának szintjén.
Ha a jelenlegi politikai palettából indulunk ki – és miért ne abból induljunk ki? – akkor lehet a két tábor a zsidó kiképzőkhöz hű csurcsányistákból, és a zsidó kiképzőkkel szembeforduló orbánistákból, ahol a Fidesz-Jobbik koalíció és az MSZP-DK-LMP koalíció állna egymással szemben, ahogy kb. most is van, csak sokkal komolyabban. Nagy a kísértés, hogy odaálljon valaki valamelyik oldalra, de aki cickány, az ne tegye, mert cickánynak lenni, az a harmadik oldal. Tehát ha nincs cickány tömörülés, cickány-párt, akkor is tudni kell a hovatartozást: az identitásnak mindig ott kell lenni fejben; aztán jöhetnek a próbára tevő mindenféle eltérítő hatások, szelek… mert azok jönnek, mint az időjárás.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.02.10. 07:34:26

A puncs után a következô gondolom az lesz, hogy a rákospalotai öregek otthonából valaki megbízást adott a Szeretett Vezetô meggyilkolására. MERÉNYLET! Kezd elhatalmasodni a paranoia... Búvárok lesznek, meg ürgebôr... Ejj Pelikán! Te csak röhögjél!

Nyuggervadász 2012.02.10. 08:16:13

Felhívás!
Rendezzünk gyűjtést Bacsó Péter új filmjének - A tanú 3-nak - elkészítésére.

vomit 2012.02.10. 08:53:16

@Sandman (KaraKum): tevedes azt hinni, hogy a "szocialista" szo valami egyutterzesrol meg felkarolasrol szol. ehelyett valojaban ennyit jelent: te dolgozol, mi zabalunk.
a vilag legnagyobb cuclistai es komenistai milliardosok voltak es lesznek. a totalitarius rendszerek ugyanis jot tesznek a biznisznek es a kamatszedesnek.
www.infobomber.org/1917-russian-revolution-courtesy-of-the-us-usual-suspects/

pcmci 2012.02.10. 09:16:23

@dr. Kusics Iván: az orvosi képzéssel szerintem egy működő rendszert lehetne létrehozni úgy, ha a képzés költsége indirekt kerülne az egyetemekhez, vagyis a kórházak kapnának költségvetési keretet arra, hogy orvosokat képeztessenek maguk számára. így pályáztathatnának a kórházak tanulmányi szerződéses képzéseket, meghatározott feltételekkel, amiknek pl része lenne, hogy a képzés után x ideig vállalja a hallgató, hogy a kórházban fog dolgozni. emellett persze szükség lenne az orvosok bérének rendezésére is, mert ami most megy, az vicc. de a képzés ingyenessége mellett ez nem érv.
elismerem, hogy ezzel a rendszerrel is lennének vesztesek, például nehéz kiszűrni előre azokat, akik a kezdeti lelkesedés után elpártolnak a szakmától, de szerintem még ezekre az esetekre is lehetne valami racionális megoldást találni. az előző gondolat mentén nekem elvárásom lenne a teljes oktatási rendszerrel kapcsolatban az is, hogy gyerekkortól kezdve a képességek mentén próbáljon meg jövőképet biztosítani a gyerekeknek. ez nehéz, főleg a lázadó korosztállyal, meg a költséghatékony nagy osztályos rendszerben, de a szőnyeg alá söpörni a kérdést a lehető legrosszabb megoldás...

debreceni.blog 2012.02.10. 09:19:43

Orbán-Kósa csörte - A számvevőszék megkukult

A januári közgyűlés után bárki azt gondolhatta: Debrecenben minden a legnagyobb rendben van, az ÁSZ-nál viszont csupa idióta ül

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1649_orban_kosa_szamvevoszek

Secnir 2012.02.10. 09:37:50

@Dödölle:
Hévízre megy Orbán? Megnézi milyen mély a tó?

molaris 2012.02.10. 09:39:21

Az, hogy a Fityesz semmivel nem jobb, mint a Maszop- az tiszta.
Az is tiszta, hogy a szellemi holdudvarok elvakultak.

DE- kérdem én: mit lehet szólni egy olyan "tollforgató" nívós hozzászólásához, aki a következő mondatot követi el:
""" Mindezekből újabb izgalmas műsor születik, hiszen gondoljunk csak bele, hogy már most is egy komplett hülye a nagykövetünk Ausztriában, ami pedig nem is egy érdektelen terep."""

Hogy ki "Ő"?- nos tótavé, az ez ügyben közzétett zengeményében.
A rendszer és az ő kritikusa.
Szánalmas.

molaris 2012.02.10. 09:41:42

@pcmci:
A mi egészségügyi rendszerünk már rég összeomlott, csak senki nem ismeri be!!!
Addig nincs baj, míg beteg nem leszel.

Ironfist 2012.02.10. 10:13:44

@molaris:
"A mi egészségügyi rendszerünk már rég összeomlott, csak senki nem ismeri be!!!
Addig nincs baj, míg beteg nem leszel."

Nem omlott!!! :D

holnapiujsag.blog.hu/2010/12/10/2018_mar_csak_magyarorszagon_nincs_kolerajarvany#more2504495

spinat 2012.02.10. 10:56:44

ha Tarlósnak lenne vér a pucájában, akkor azt mondaná, hogy amelyik kerület nem száll be arányosan a BKV-ba, ott nem állank meg a buszok. Lenne hamar hejj-hajj!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.02.10. 11:26:47

Tisztelt Zero Úr,

Ön egy nagyon jó kis olvasmány-gyáros, de a "3-felsőoktatás"-al nem tudok egyetérteni. Viktor egy szar gyerek, de ebben valóban igazat kell adjak neki (pedig még csak jogász sem vagyok aki konkurenciát lát a jövööbeli jogászokban).

Ugyanis:

-valóban úgy tűnik, hogy előb vágunk, aztán mérünk. De lássuk be, ha mást sem csinálunk, csak mérünk, akkor megint csak folytatódik az "elmúlt23év"
-ha pedig mérünk is, akkor vegyük észre, hogy a jogászaink (mint tudjuk) hajlamosak praktizálni életük utolsó napjáig. Ergo => nem lesz belőlük hiány egészen addig, amíg fel nem üti a fejét egy rejtélyes "jogász-gyilkoló-kór".

mim 2012.02.10. 11:34:18

@tróger.gyerek: asszem az index.hu-n olvastam, hogy az állami gépezet önmagában évente átlag kb 1500 jogászt vesz fel és persze nyugdíjaz. Az újításnak hála ez jóval problémásabban fog megtörténni.. ha sikerül egyáltalán. Ergó ez pont azt fogja eredményezni, amiről írtál korhatáron túl fogja az állam külsősként bevonni a régi kollégákat. Ez eddig is megtörtént, de az utánpótlás reform miatt csak romlani fog a helyzet.
Vagyis pont a régieknek kedvez. Nem tudom ez volt e a cél.

debreceni.blog 2012.02.10. 12:05:29

Orbán Viktor óriási öngólja a balfelsőbe

Bihari Ernő2012. február 10. 11:52

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

trojka 2012.02.10. 15:34:12

@Dödölle: "Fűben, fában, vízben van az orvosság!" De vannak menthetetlenek...

nápolyi maszti 2012.02.10. 16:33:23

Orbán már megint belefingott a nullás lisztbe ezzel a "puccskísérlettel" -- plusz a jól bevált titkosszolgálati szál!, mert annak lennie kell, "állampénzen, titkosszolgálati eszközökkel..." --, de már régóta sejtjük, hogy elmekórtani eset. Viszont tanuságos a vércinikus Lázárék reakciója, ahogy kárelhárítanak, tüntetik elfelé az elmekórtani nyomokat. Szerintem tudják, hogy nagy baj van. Az az érzésem, hogy közel a vég.

trojka 2012.02.10. 22:08:00

"Könyörgöm, akasszuk fel!" Most néztem a TV Híradóban, amint Szíjjártó Petike (zseléfejű) úgy nyilatkozott, miszerint a "Vezír" semmiféle olyant nem mondott Egerben, hogy ellene puccskisérlet lett volna. Én ezt el is hiszem, hiszen nem olyan nagy ember ő, hogy puccsolni kellene. Majd eltűnik magától is...

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.10. 22:51:36

@pcmci: az oké, hogy az elégtelen bérhelyzet nem ok a képzés ingyenességére, de bármiféle átalakítás előtt szükségszerűen kezelendő. az pedig, hogy a képzés költsége állami finanszírozású képzés címkével vagy épp (mondjuk) "kórházi szakszemélyzet képzési kerettámogatás" címkével jelenik meg a központi költségvetésben, hát, véleményem szerint nem oszt, nem szoroz. az is mindegy, hogy az állam direkt módon, vagy épp kórházon keresztül köti röghöz a nem önfinanszírozású diákot.

maximum valami olyat tudok elképzelni, hogy integrált rendszer működne: súlyponti kórház-egyetemi klinika-orvosi egyetem, kvázi külön a felsőoktatás többi részétől, tehát a gyakorlatban pl. a pécsi ÁOK kiszakadna az egyetemből és önálló, klinikáival és a megyei-városi kórházzal közös szervezeti egységben működne tovább, Győrben egyetemi klinika és orvosi egyetem létesülne (hiszen ebben az elképzelésemben nem működhetne súlyponti kórház ezek nélkül), Szegeden és Debrecenben a pécsihez, Miskolcon a győrihez hasonló játszódna le, Budapest meg nehéz dió.
egy ilyen rendszerben:
-a fontos kórházak szervezeten belül biztosítják a szükséges szakembermennyiséget
-a diákok akklimatizálódnak az egyetemi városhoz, ezáltal pedig már későbbi munkahelyükhöz is akklimatizálódtak
-a szervezet elhagyására lenne lehetőség, de szerződés szabályozza
-az egységek működési hatékonysága összevethető
-az egységeken kívüli egészségügyi rendszer kiszervezhető üzemeltetőnek, egyrészről további összehasonlítási alapot, másrészt (utóbbiból kifolyólag) ötleteket adva a gazdaságos működés megvalósítására/-hoz.
-az egyéb, egységeken kívül orvosi képzés is kiszervezhető, hogy aki direktben külföldre vagy magánkórházba vágyik, az is képezhesse magát - pl. egy magánegyetem finanszírozhat egy diákot hírneve öregbítése végett, egy magánkórház pedig a legkiválóbb szakemberekért folytatott verseny során.
-a magánszféra felverné az egységek bérköltségeit, mivel a hatás szükségszerűen kell érintse az egész szervezetet, hát egyben az állami orvosképzés bérproblémái is rendeződnek.

de hát ötletelni lehet...

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.10. 22:57:29

@dr. Kusics Iván: ja, ahhoz hogy a forrás is meglegyen, "csomagosítani" kéne az eü. hozzájárulást, kivenni a TB keretei közül, lehetne kötelező alap, ajánlott közép és felső kategória. ha a szakmai a színvonal adott, az egység (kórház-klinika-egyetem) vonzó, a felső kategóriás eü. hozzájárulást fizető gazdagok és egészségükre különösen igényesek, illetve a plusz, önköltséges képzési helyeket kiharcoló, majd azért tetemes pénzt fizető tehetősek pedig szépen eltartják az egész, megnövekedett bérköltségű rendszert. a helyes magán-állami arány megtalálásával pedig nem is kéne direkt ráhatással növelni a béreket makroszinten, hanem a szükségszerűség kényszerítené ki azt a szervezet szintjén. stb.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.10. 23:41:35

"Higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az Európai Unióval, ám azt elvárjuk, hogy tartsák tiszteletben a magyar nép mindenkori akaratát. De az, amit tapasztalunk, az a viselkedés, az a bánásmód, az a nyegleség, az a bántó, sértő, inzultáló hangnem, ahogyan velünk és rólunk beszélnek, az bizony nem barátaivá tesz minket az Európai Uniónak és az európai gondolatnak, hanem inkább ellenfelévé” – írja az MTI.

Megvan az a kép, ahogy egy gyerek az iskola udvarán szájhősködik, hogy hogyan nyomna le bárkit, hogy nála nincs erősebb, ezt bizonyítandó a kisebbeket elgáncsolja, elveszi a zsebpénzüket, az uzsonnájukat, kigúnyolja őket, csak aztán amikor a felsősök ezt megunják és jól helyben hagyják, akkor szipogva-könnyezve hívja a mamáját?

Eddig nem tudtam, honnan ismerős ez a stílus, de rájöttem: Eric Cartman:)!

Ironfist 2012.02.11. 12:31:52

@Rufus78:
"a magyar nép mindenkori akaratát."

óóó, tiszteletben akarják tartani a magyar nép mindenkori akaratát? Akkor lőjék le saját magukat! Bár az utána következőből kiderül, hogy természetesen megint egyenlőségjelet tesznek a magyar nép, és saját maguk között... Mocskos undorító férgek. Ez már nem is a magyarság kisajátítása, ez már olyan természetesnek vétele annak, hogy ők a magyarság, hogy az tényleg vérlázító! >.<

szisth 2012.02.12. 06:41:21

@Denimm:
Mint egy 7 éve végzett jogász csak meg tudom erősíteni (sajnos, bár ne így lenne) amit leírtál.

Enyhén szólva nehéz elhelyezkedni egy jogásznak, főleg vidéken, egy átlagos közigazgatási helye is gyakran ötven- száz pályázó is van, ahol egy nettó 130at lehet hazavinni.

Egy ismerősöm tavaly Budapesten (!) 200 (kettőszáz) helyre küldte el az önéletrajzát mire valahol el tudott helyezkedni, a fent említett összegtől vagy hússzal többet visz haza. Nem kezdőről és nem is negyvenes - ötvenes jogászról van szó, akkor még roszabb lenne a helyzet.

A jogászok mítosza gondolom az ügyvédekből fakad: kisebb vagyont el tudnak kérni de az más kérdés hogy hány a háttérben lévő "ügyfélmentes" ügyvéd van rajtuk kívül. Ha a vagyoni helyzetüket nézném, nem szabad elfelejteni, hogy egy "jó ügyvédtől" elvárja az ember hogy anyagilag jól álljon - azért jó ügyvéd, hiszen jól megy neki - de ugyanakkor meg ki tudja mekkora hitelei vannak azért hogy gazdagnak tűnjön.

Külföldre sem nagyon lehet vele menni, enyhén szólva fáj az ember szíve mikor látja hogy Ausztriában magyar mérnököknek 4000 eurós fizetést kínálnak.

Más kérdés persze hogy mint mindenhol itt is vannak a többi jogász közül messze kiemelkedő képességű (ügyvéd: talpraesett, kiváló kommunikáció, máshol nagy teherbírású) emberek akik elérik a céljaikat. A jogot nekik érdemes elvégezni.

A jogász diploma nem rosz, hasznos de szerintem inkább más diploma mellé, kiegészítésképpen ér valamit, pl.egy vezetői pozíció elérésében sokat segíthet.
Meg ad egy dr. címkét ami jól hangzik de ennyi.

Az hogy az elműlt időszak hibáját így kell e orvosolni egy jó kérdés - más kérdés de valamerre el kell indulni.

A költségtérítéses vagy tandíjas képzéseket ha mással nem diákhitellel sajnos Így is el fogják végezni, hogy azután a munkanélküliek táborát gyarapítsák.

A lényeg a lényeg hogy csak azért mert ez a vezetés hozta a döntést meg így PUSZTÁN EZÉRT nem kell kritizálni. Biztos lett volna - lenne más megoldás is de én pl. ezt is előrelépésnek tartom. Illetve a fórumos hozzászószálosakat nézve jó lenne már ha eltűnne az a MÍTOSZ hogy ez a tuti, csak el kell végezni és itt a menyország. Én is inkább lennék pl. egy programozó aki pl. távmunkában külföldön dolgozna.

szisth 2012.02.12. 06:54:57

@szisth: (bocs a helyesírási hibákért)

trojka 2012.02.12. 10:07:33

Bejelentem, hogy mostantól elhatárolódom a FIDESZ Magyar Népétől. Unom már, hogy bármilyen baromságot csinálnak, rögtön a nép mögé bújnak. Úgy, hogy az "Istenadta népet" meg sem kérdezik. Énszerintem, ezután nyilatkozzanak a mezei ürgék nevében! (Bár azok védett állatok!)

süti beállítások módosítása