Skip to content


       Szűrés lista

Hol a magánnyugdíjpénz, Gabika?

Mindig is kíváncsi voltam, hogy egy olyan takarékos-zamatos, gondos-okos-megfontolt gazda, mint a Magyar Állam mihez kezd, ha egyszer az életben rászakad a világ legnagyobb lottófőnyereménye, 3000 milliárd forint.

Ehhez még nyugodtan tegyük hozzá a nyugdíjvédelmi nagyasszony, Selmeczi Gabika szavait:
"Ha őszinték akarunk lenni, akkor a magánnyugdíjpénztárak messze nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem úgy kezelték a rájuk bízott vagyont, ahogy azt a magán-nyugdíjpénztári tagok elvárták. Tehát mondhatjuk azt, hogy 569.818 fő reálhozamát eltőzsdézték."

Persze nem "tőzsdéztek el" semmit, de a hivatalos kommunikáció egyik tartóoszlopa volt az, hogy a magánnyugdíjpénztárak eltőzsdézték a Zemberek pénzét.
Jelenleg így áll a magánnyugdíjvagyon az államnál (kattintva nagyobb):

nyugdíj.jpg
A HVG cikke szerint a 2945 milliárdból 1387 milliárd elment államadósság törlesztésre, 216 milliárd forintot kifizetettek a tagoknak, mint reálhozamot.
Maradt 1342 milliárd forint.

Ebből 2011 második félévében még 459 milliárd forintot átutaltak a költségvetésnek.
Így maradt az év végére 883 milliárd forint.

Illetve csak maradt volna, mert az Államadósság Kezelő Központ kimutatása szerint az alapban tavaly év végén már csak 684 milliárd forint volt.

Nos, Gabika, hová tűnt 199 milliárd forint?

A HVG szerint ez feltehetően árfolyamveszteség.
A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest számításai szerint ezzel az állami "reálhozam" -10%.

A legrosszabb magánnyugíjpénztári hozam tavaly -7,9% volt, a legjobb pedig 9%.

Még jó hogy Gabika megmentett minket attól, hogy "eltőzsdézzék" a nyugdíjpénzeket ezek a magánnyugdíjpénztárak!

Várjuk Selmeczi Gabriella csodálatosnak ígérkező magyarázatát.
Ha van vér még az újságírók golyóiban, akkor csak annyit kérdeznek:
"Köszönjük nyugdíjvédelmi asszony (a rizsát elolvassuk az MTI-hírben), szóval hol van ez a hiányzó 199 milliárd forint?"

Címkék: nyugdíj selmeczi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr124341059

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az állami kisegér - Nyugdíj 2012.03.27. 00:39:56

persze, minél többen lépjenek vissza az államiba, mert azt ellopják mind egy fillérig.a békákat nem kérdezik meg...de nyugodjunk meg: megkapják a 100%-ot. hát ők is abban vannak!ezek nem léptek vissza az állami nyugdíjba, ezek a tetvek orbántól gyurcsá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meridian74 2012.03.26. 20:51:43

@sárkányfő: te meg sose fogsz utánaszámolni annak, hogy amit kivettek és áttettek a MNYP-be azt konkrét fedezet nélkül tették? Amit emiatt rosszabb konstrukciójú hitelekkel kellett kipótolni? Aminek a levét most isszuk?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 20:52:15

@OrangeOrder: Na az ekkora arcú emberek szoktak hatalmas pofára esést produkálni.

Meridian74 2012.03.26. 20:52:25

@sárkányfő: továbbá nem most lett nagy hirtelen veszteséges a szlovák MANYUP sem.

sokadika 2012.03.26. 20:52:56

b�i v�ja le ezt a kerti t�t csalk jobb lenne nek�e a baj az, hogy a f�lyekre bebetonoszta f...z sz...it.

Pan Modry 2012.03.26. 20:53:15

@OrangeOrder:
Nekem aztan mindegy, felolem persze ti ehen is dogolhettek, csak mar uncsi az ismerosoktolazt hallgatni hogy a gorogok utan a magyarok europa legnagyobb luzerei!

Meridian74 2012.03.26. 20:53:42

@Pan Modry: félreértés ne essék, nem védem Orbánékat, az egészet még '98-ban baszták el.

Meridian74 2012.03.26. 20:55:50

@vladys73: növekedési portfólióban, mivel ez a legjobb hosszútávra. De az már látszik, nem lesz ez növekedési semmilyen távon sem.

flippant 2012.03.26. 20:56:08

A választ megadom: bement Gabika a teskóba és vett belőle 6 mázsa kiflit.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 20:56:11

@Pan Modry: Nem az a fontos, hanem az, hogy a vezér irányít. A többi részletkérdés.

sárkányfő 2012.03.26. 20:56:26

@Meridian74: szövegértés? smittnél tanultál magyarul?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.26. 20:58:47

@Pan Modry: mondd meg nekik nyugodtan, hogy csehszlovák vagy.

Én meg köszönöm, havi 70 ezer forinttal kapok többet az új SZJA-nak köszönhetően :)))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 21:00:50

@Meridian74: Te a legkockázatosabb, részvény túlsúlyú portfólióban voltál, ami a legtöbb elemező szerint 15-20 év alatt tud profitot hozni (ez sem 100% hisz tőzsde) az egész MNYP cucc nem élt ennyi ideig. Ezek a portfóliók hatalmasat szakadtak a válsággal, ne csodálkozz, hogy buktál rajta. Ez nem az MNYP hibája, kockáztattál, nem jött be.

Pan Modry 2012.03.26. 21:01:37

@OrangeOrder:
Az uj szja szabaly az eppen egy jo lepes volt. Azonban vetek elnezni a hibakat, az ilyet egyszeruen nem szabad toleralni.

Pan Modry 2012.03.26. 21:04:09

@vladys73:
Ha a sajat dontesem miatt bukok, peel rossz portfoliot valasztok az az en dontesem, a kormanynak ehez semmi koze, vallalom hogy kevesebb nyugdijam lesz. Azt viszont nem szeretem hogy ha elveszik a magantulajdonomat. Egyszeruen ruhellem ha az allam faszsagokra kolti az adofizetok penzet.

Doktor Kotász 2012.03.26. 21:04:35

@Pan Modry: Nagyjából ott tartunk, hogy az emberek annyira kiábrándultak, hogy magasról szarnak az egészre, de mivel a fidesznek van egy fanatizált fix bázisa, hát addig verhetetlenek, míg össze nem omlik az egész ország.

Az ellenzéknek nincs más lehetősége, mint erkölcsileg porrá égetni a teljes fideszt Orbánostul. Egy profi, de mocskos akár évekig tartó folyamatos kampányban, minden apró stiklit felkutatni, felnagyítani, kiforgatni, miközben folyamatos nyomás alatt tartani kemény, és jelzőket ragasztó kommunikációval. Ugyanazt a fegyvert használni, amit a fidesz használt.

fogash 2012.03.26. 21:05:44

@OrangeOrder: "A legegyszerűbb (?) kérdésre nem válaszol senki: kire kellene szavazni?"

ez egy nagyon is jó kérdés, de sajnos az a tény, hogy a jelenlegi parlamenti pártok között nincs értelmes alternatívája a törpecigány bandájának, EGYÁLTALÁN NEM JELENTI AZT, HOGY AZ A HELYES ÚT, AMIT A FIDEZS JÁR BE.

Squid 2012.03.26. 21:08:43

@Pan Modry: "Az uj szja szabaly az eppen egy jo lepes volt. Azonban vetek elnezni a hibakat, az ilyet egyszeruen nem szabad toleralni. "

Lótúrót!

Akkor lett volna jó lépés ha az államháztartás reformja után vezetik be, hogy a kieső adóbevétel miatt ne kelljen MNYP-t "védeni". Minden nem elmeroggyant országban először megcsinálják a reformokat és amikor megengedhetik maguknak csökkentenek adót...

Csak és kizárólag itt fordulhat elő, hogy a vezér szava törvény ami minden logikát és közgazdasági alapszabályt fölülír.

A hülyék meg tapsolnak!

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.26. 21:08:50

@Viktus: inkább azt meséljétek el, hogy hogy fogja itt a nép leváltani Orbánt és csapatát. Hallottam már szuronyról meg gépfegyverről, gondolom, azért biztos lenne békésebb módja is.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.03.26. 21:09:48

Trompf volt már? Nem?
Még nem magyarázta meg? Különben sem értitek ti ezt, hisz mind rohadtcocigyurcsányista bérencek vagytok! :))

komplikato 2012.03.26. 21:10:58

@Meridian74: Milyen fasza, hogy most nem sunnyogják el a nagy lenyúlásokat, mert kb. minden héten röpködnek haveroknak a száz milliós és több tíz milliárdos kis rendelések.

@Dour ®: Ha valaki látni akarja mi van az országban, nézzen rá a videóban liluló fejű jó képviselő "elvtársakra".

tintamin 2012.03.26. 21:11:39

684milliárd a 3000-ből??

"Eltőzsdézték" egy ország jövőjét??

Brávó.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 21:11:48

@Dr. Boli Ch.T: "Beesettmellű, görbeorrú, vágottfaszú, sábeszes liberális" :D

Viktus 2012.03.26. 21:11:48

@OrangeOrder:

Ebben az országban bármi lehet 2006 márciusában ki gondolta volna orbán kétharmados lesz 2010-ben? ... na nagyjából akkor a kommancsok nyomták ezt a birka dumát. Bármi lehet itt ez a fidesz sem egy lenyűgöző csapat ..

komplikato 2012.03.26. 21:12:44

@Dour ®: Látom Pállfy kartárs még keményebben iszik mint amikor még TV-s volt.

fogash 2012.03.26. 21:13:07

@OrangeOrder: "Én meg köszönöm, havi 70 ezer forinttal kapok többet az új SZJA-nak köszönhetően :))) "

Mindenki hibázhat, még az orbánc is. Én is kb ennyivel járok jobban az egykulcs miatt (tán picit még jobban is), viszont cserébe egy összegben elvették a 98 óta összerakosgatott megtakarításaimat, amivel a szaldót nézve rosszabbul jártam. Arról nem beszélve, hogy a forint árfolyamának borulása miatt csak a kocsi törlesztőjének emelkedése elvitte a nettó fizu növekményem kb felét, az általános áremelkedés (élen a 460as gázolajjal) meg a többit. Vagyis én (tán veled együtt) abba a szűk rétegbe tartozom, aki nem tartozik a hatalomhoz és csak kicsit bukott. Vannak a hatalomhoz tartozók (nálunk is kevesebben), akik nagyot kaszáltak és vannak a csórik (9millióan) akik bukóban vannak. Na ezért nem jó fej a vezéred. :(

fogash 2012.03.26. 21:14:32

@Doktor Kotász: "Az ellenzéknek nincs más lehetősége, mint erkölcsileg porrá égetni a teljes fideszt Orbánostul. Egy profi, de mocskos akár évekig tartó folyamatos kampányban, minden apró stiklit felkutatni, felnagyítani, kiforgatni, miközben folyamatos nyomás alatt tartani kemény, és jelzőket ragasztó kommunikációval. Ugyanazt a fegyvert használni, amit a fidesz használt. "

nem fog menni. még egy ilyen blogon sem hiszik el a valót, az egyszerű nép meg nézi a valóvilágot meg a megasztárt, olvassa a blikket, oszt jóvan. :(

Pan Modry 2012.03.26. 21:15:15

@Squid:
Az szja csokkentes szukseges volt. Ha ezek mellett nem csinalt volna rengeteg hibat a fidesz akkor ezen a fizetett nyavajgokon kivul nem akadna fenn sok ember.
Ha nem cseszik el a penzt a puskas akademiatol kezdve a szalay annamaria fele hivataltol a mol on leresztul minden faszsagra es ket ev alatt gatyaba razzak a kozbeszerzesi rendszert akkor szinte meg sem latszana. Amugy is kijart mar a kozeposztalynak valami konnyites, az azert rohej hogy mo on egy evi szaros 40 ezer euros jovedelem utan is 50%ot kellett fizetni szja ba, halistennek legalabb ez mar nincs.
Az ellenzekiek nagy faszsaga hogy ok is szinte mindent fekete feherbe latnak, a fidesz rengeteg alattomos, sunyi dolgot tesz, de nem igaz hogy minden rossz amit csinalnak.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.26. 21:15:48

@Viktus: igen, de a Magyarok Istene szerencsére Viktort tette meg vezérünkké, és ez nagyon is jól van így.

@fogash: mihez képest? Aki 140-nél vette fel, annak már a Bajnai-féle 180 is hatalmas bukó volt. Majd szólok azért Matolcsynak, hogy az EUR/CHF keresztet nem kéne piszkálni.

És ki lenne jobb? Bajnai doktor? Tök jó, tényleg. Nem is értem, hogy miért nem szakértői kormány van az összes sikeres országban.

komplikato 2012.03.26. 21:15:57

@OrangeOrder: Tudod az ember jellemével kiérdemli sorsát, ez alapján az én jósgömbömben I. Viktor királyt a sajátjai fogják hátba szúrni, lehet pont 2014 március idusán ... Ahogy ő tette sok politikai és párttársával. Ilyen a karma.

komplikato 2012.03.26. 21:18:33

@Kompli: B verzió, hogy még ebben az évben megüti a guta a szeptember után várható és nem várható események okán.

@OrangeOrder: Szerintem sikeres országokban az van. Szakértői kormány. De legalább szakértők akikre néha hallgat a kormány. De mi egy 600 éve kurvára nem sikeres ország vagyunk. Minket ez miért izgatna? Matolcsy elvtárs is annak idején milyen "sikeresen" privatizált, most meg "sikeresen" államosítgat ...

Meridian74 2012.03.26. 21:20:31

@vladys73: kockáztattam? nem én hanem a pénzkezelő tette kockára azt amit rájuk bíztam. Ők lehúzták így is úgy is a hasznukat, az hogy én nem nyertem semmit sem az már nem érdekli őket. Egyébként nem én vesztettem, hanem mindenki, továbbá aki nem ebben volt az sem nyert, mert az inflációt talán éppen elérte a hozama, de nem többet.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.03.26. 21:21:20

@Kompli:
Előtte meg kell puccsolniuk! Szerintem írják már azt a forgatókönyvet is. Valakik, a mellette lévő irodában...

Pan Modry 2012.03.26. 21:21:37

@OrangeOrder:
Ha Mo sileres lenne senki nem kerne szamon semmit a fizetett nyavajgokon kivul. A helyzet viszont az hogy Mo rendkivul sikertelen orszag, meg a tobbi visegradi orszaghoz kepest is roppant gyengen teljesit.

Viktus 2012.03.26. 21:22:39

@OrangeOrder:

Nagyon elcseszett ez az mi Istenünk, ha ennyit tudott prezentálni Gyurcsány-Orbán ... talán nem is nagyon figyelhet erre :D

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.26. 21:23:30

@Pan Modry: persze. Majd nézd meg Szlovákiát olyan 3 év múlva, röhögni fogok, hangosan. De akár sikertelennek is mondhatod az országot, akkor se váltják le a Viktort.

Ja, meg mintha 2010 előtt mintatanuló lett volna az ország. Talán 2002 előtt, igen.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 21:24:07

@Dour ®:
"az összes eddig bekényszerült, magánnyugdíjast, már aki ugye hajlandó volt váltani annak a nyugdíját biztossá tett..." Jól érte, hogy 1:39-1:44 között ezt mondja Heintz Tamás?

flippant 2012.03.26. 21:24:46

Jó lenne már ha valaki feltolná a csaj agyáig, hogy ez nem 25 Ft-os teszkós kifli: bemész, felzabálod, lenyúlod, aztán a biztonságiakkal eljópofizol, hogy te képviselő vagy és amúgy is csak egy kiflicsücsök volt. Ez itt több millió ember évek alatt megtakarított magánnyugdíja ami összegben is több ezer milliárd. Ezt nem lesz olyan egyszerű megdumálni a birkákkal, ha azok ráeszmélnek, hogy a narancsosok szabadságharc címén adósságszolgálatra nyomatták, elsíbolták.

Meridian74 2012.03.26. 21:24:47

@Doktor Kotász: ugyan már, amíg az ellentáborban 2x annyi sticlit lehet felmutatni, jobb ha behúzzák a nyakukat, mert ordas nagyot lehet rájuk is csördíteni. Főként rájuk lehet nagyot ütni, van miért. Persze a Fidesznek is el kellene takarodnia már, mert a legfontosabbat nem tartják be: elszámoltatás, és felelősségre vonás.
Helyette olyan lózungokat mondanak, mint a 2 hét alatt közbiztonság lesz... kábé egyenértékű a lassan mondom, nem lesz gázáremeléssel.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 21:24:54

@Meridian74: Te döntöd el melyik portfólióban vagy nem ők, ezekért ne másokat hibáztass.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.03.26. 21:26:31

@Viktus:
Vagy kurva nagy a bűnünk Isten előtt, hogy ilyen balfaszokkal büntet bennünket!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 21:28:50

@OrangeOrder: Olybá tűnik, hogy hiába tesz mindig igaz vezért a trónra a kommunisták szent istene, a gazdaság csak nem akar meglódulni. Henyél az a büdös puma.

Viktus 2012.03.26. 21:29:51

@OrangeOrder:

Biztos ami biztos fel kellene kötni mindet a-tól z-ig a rendszerváltás óta, akik részt vettek az ország kifosztásában-tönkretételében, de ez nem túl demokratikus megoldás sajnos.
Így marad az, hogy a kedvenceid is takarodnak majd legközelebb, és jöhet a következő próbálkozó ... az más kérdés, ha így folytatják erre 2014-ig sem kell várni, mert a magyar vidék összeomlóban.

Pan Modry 2012.03.26. 21:29:54

@OrangeOrder:
Mar 2005 ota hallom hogy nezd meg szlovakiat 3 ev mulva, aztan azota meg kb20 % kal huztak el gdp per capita indesxben, raadasul a szlovak trend tovabbra is novekvo.

De ha neked fontosabb a miniszterelnok szemelye semmint az objektiv mutatok az csupan azt mutatja hogy degeneralt vagy.

Raadasul azzal peldalozni hogy elotte is szar volt az orszag vezetese eleg luzer dolog, egyebkent tenyleg szar volt, de ez nehany luzer kivetelevel nem mentsek a mostani szar dontesekre.

Hogy ki valtja le orbant? A fene sem tudja, de 87 ben sem tudtak hogy 90 ben ki lesz grosz karoly helyett.

vontod75 2012.03.26. 21:30:30

@Meridian74: Akkor írd fel valahová. Történelmi esemény. Mind a magánnyugdíjpénztári hozamom, mind az önkéntes igen csak jó.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.26. 21:34:01

@Pan Modry: senki nem váltja le Orbánt most 2018-ig legalább, az a helyzet. Talán a Lázár vagy a Kósa, de azt is csak akkor, ha Viktor megkapja szépen az elnöki palotát öregebb napjaira.

Öröm nézni ezt a 30%-os kis ellenzéket, ahogy még azon se tudtak összeveszni, hogy min legyen a nagy kormánydöntő népszavazás. Hát ennyi.

komplikato 2012.03.26. 21:34:34

@Dr. Boli Ch.T: Nem kell hozzá pszichomókusnak lenni, hogy pl. Lézer Jani januári riport anyagában miért akarta hangsúlyozni, hogy pár dologgal nem ért egyet és különben is ő itt a "józsaru". Csak hát van még pár versenyző, ha valaki nem vak és figyeli a híreket, elég csúnyán furkálják egymást a potenciális Brutusok.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 21:36:41

@Kompli: Akkor nem csak nekem tűnik úgy, hogy megindultak a trónkövetelés játszmák a háttérben?

Viktus 2012.03.26. 21:38:04

@OrangeOrder:

Nem akarlak elkeseríteni, de a 20%-os tuti birka kisebbség azok a narancs frontban leledzenek akik elküldenék őket az anyjukba ill. még nincs olyan akikre szavazzanak na az az elsöprő többség ... de ahogy építik le az országot előbb-utóbb elszakad a cérna a népeknél.

Pan Modry 2012.03.26. 21:39:10

@OrangeOrder:
1987 ben ekkora se volt az ellenzek mint most, aztan 3 evre ra az mszmp be se jutott. A fidesznek ma valoban relativen a legtobb tamogatoja van. Viszont ha valaki uj formaciot akar grundolni es megnyeri a 2010 ota lemorzsolodott fidesz szavazokat akkor orban sikere nem garantalt. Lehet hogy ujra nyer 2014 ben, lehet hogy nem. Arra se sokan fogadtak hogy 2004 ben a gorogok eb t nyernek.

Vidéki 2012.03.26. 21:40:06

"Köszönjük nyugdíjvédelmi asszony (a rizsát elolvassuk az MTI-hírben), szóval hol van ez a hiányzó 199 milliárd forint?"

"A HVG szerint ez feltehetően árfolyamveszteség. " Én igazat adok a HVG-nek.

De ez ne akaródzik beleférni Vastagbőr kemény fejébe, mivel rövid a memóriája, mint a nyúl farka.

Megfeledkezik a hatalmas pénzügyi válságról, ami az értékpapírokat és a forint árfolyamokat is sújtotta.

A Bajnai Kormány főtanácsadója KUN JÁNOS már csaknem 2009 tavaszán alaposan elemezte a manyup által kiváltott problémákat és ilyen megállapításokra jutott:

"A PSZÁF adatai szerint 466 milliárd Ft-ot vesztettek tavaly. (2008-ban) a magánnyugdíjpénztárak. "

Valamennyi tag számláján kevesebb pénz volt az év végén,"

Akkor ettől a 2008 évi 466 milliárd forint veszteségtől Vastagbőrnek arcizma sem rándult.

Mostanra viszont Vastagbőr ingerküszöbe mélyre leszállt és már 199 milliárd veszteségtől is "felkapja a vizet."

Viktus 2012.03.26. 21:40:44

@OrangeOrder:

Mondjuk Kósa egyedülálló lenne régen volt diploma nélküli miniszterelnöke az országnak :D na meg Debrecenben olyan sikeres volt, mint Feri az ország élén hitelekből elduhajkodott.

Pan Modry 2012.03.26. 21:41:55

@OrangeOrder:
Szerintem se kosa, se lazar nem egy miniszterelnoki kaliber. Szerintem leginkabb navracsicsban vannak meg leginkabb a kepessegek ahhoz hogy egyszer miniszterelnok legyen.

Martian (törölt) 2012.03.26. 21:45:04

@sárkányfő: "a versengő piac jobban bánik a pénzzel, mint az állam"

Ha ez igaz, akkor nem szavazni, hanem lőni kellene az államot kormányzó vezetőkre.
(mivel a "versengő piac" elsősorban a saját zsebére bánik jól a pénzeddel)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.03.26. 21:46:36

@Pan Modry: a párhuzam tökéletes. Kb. akkora esély van leváltani a Fideszt, mint a görögöknek EB-t nyerni. Csak ez 2002-ben (MSZP) meg 2004-ben (görögök) bejöhetett, ezzel ki is fújt.

@Viktus: és ha elszakad a cérna, akkor mi lesz? A legnagyobb ellenzéki párt most az MSZP. Jöjjenek ők? Tök jó. Vagy jöjjön a Jobbik? :)

Olyan szar ez az ellenzék millástul, szolidaritásostul, hogy esélytelen. Bajnai meg felőlem akár még jöhet is, nem velem, jól keresővel fog kibaszni a politikájával.

Viktus 2012.03.26. 21:52:12

@Pan Modry:

Navracsics tipikus hivatalnok alkat nem fog a hatalom csúcsára jutni.

nemecsek ernő áruló 2012.03.26. 22:00:09

@OrangeOrder: Bajnai. De nem most. 2018-ban legkorábban.

Pan Modry 2012.03.26. 22:00:32

@Viktus:
Lehet hogy nem fog, en szemely szerint benne es varga mihalyban latok potencialt, de navraban tobbet. Szerintem egyebkent az inkabb elony egy miniszterelnoknel ha nem olyan ripacs mint gyurcsany vagy orban. Bar ha csak e ketto kozul lehet valasztani akkor nem megyek el szavazni es halvanyan, csendben orbannak szurkolok majd.

Viktus 2012.03.26. 22:01:29

@OrangeOrder:

Kiderül ki kerül elő ... nem is a nyugdíjas negyvenesek meg a hippik a lényeg még bármi értelmes előkerülhet főleg, hogy a tőke egy jelentős részével is megy a kardcsörte, és leginkább egy életképes erőhöz pénz kell a nép meg várja, mint a "messiást" a magyaroknak Istenétől.

tomwar 2012.03.26. 22:02:52

@OrangeOrder: Ritkan ertunk egyet, most igen: gyenge az ellenzek.
Ettol meg Viktor gyenge. No nem szavakban. Abban eros. Es mas semmi.

ob.szerver 2012.03.26. 22:04:02

@Vidéki:
"Mostanra viszont Vastagbőr ingerküszöbe mélyre leszállt és már 199 milliárd veszteségtől is "felkapja a vizet."

Valószínűleg most hallasz róla előszőr, de 2008-ban az utóbbi 80 év legnagyobb gazdasági világválsága volt.
A nyugdíjvagyon tavalyi veszteségét viszont alapvetően az orbánrezsim dilettantizmusa és ámokfutása okozta, egyrészt a megemelkedett hozamok miatt bekövetkezett állampapírpiaci, másrészt a csökkenő tőzsdei árfolyamok miatt bekövetkezett veszteségek következtében.
Arz orbánrezsim gazdasági pusztításának és rombolásának költségét kb 1000 milliárd forintra teszik a tavalyi évre, aminek ez a 200 milliárd is a része.

komplikato 2012.03.26. 22:05:50

@Vidéki: ""A HVG szerint ez feltehetően árfolyamveszteség. " Én igazat adok a HVG-nek.

De ez ne akaródzik beleférni Vastagbőr kemény fejébe, mivel rövid a memóriája, mint a nyúl farka."

Kedves Write Only kolléga, lehet én vagyok vak, de a posztban KONKRÉTAN le volt írva. És a vita nem arról szólt, hogy "jaj még sosem fordult elő ilyen", hanem arról, hogy Gabika egy hülye picsa és azt hazudta anno, hogy "eltőzsdézték" a pénzt. És ha akkor igazat mondott volna, pedig NEM, akkor azt jelentené, hogy most ŐK tőzsdézték el. A lényege eme írásnak a HAZUGSÁG! Ja és én kaptam a nyugdíj biztosítótól papírt mennyit buktak 2008-2009-ben, de az ÁLLAMI részlegtől NEM.

vénkujon 2012.03.26. 22:13:59

namajd akkor lehet igazán röhögni, amikor ezt az egész manyup-lehúzást is feri nyakába akasztják. simán menni fog. a droidok szerintem már erre is úgy emlékeznek, hogy ez az egész, az emútnyócév alatt következett be. igaza van a fidesznek, amikor csakis a választási kampányokra koncentrál. egy slicces alsógatyát nem lehetne rájuk bízni, de NERvániában ez bejön.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.26. 22:57:24

Na,úgy látom ma aztán teljes volt az állatkert .Enrico,vidéki,blogger géza.Szép kis társaság gyűlt itt ma össze.:))Mi újság viktor fenekében gyerekek?:))

Virág et. 2012.03.26. 22:59:32

@Tigeri: A címlap átka, hogy előbújnak a hülyék. Ezért is inkább nem kommentelek ilyenkor, ehhez amúgy sem lehet mit hozzáadni, a számok magukért beszélnek.

dr. mesterséges színezék 2012.03.26. 23:02:31

@röhögő: "Helyette viszont vettek volna a manyupok OTP-t 7000-ért, ami most ha 3000-et ér. Az jobb üzlet lett volna?"

Jaksity György allegóriája a kutyát sétáltató emberrel annyira jó, hogy meg sem próbálok jobbat kitalálni ellenérvként. Ha ismered, idézd fel, ha nem... akkor lesz mit bepótolnod.

dr. mesterséges színezék 2012.03.26. 23:10:39

@Vidéki: "De ez ne akaródzik beleférni Vastagbőr kemény fejébe, mivel rövid a memóriája, mint a nyúl farka."

Látom, már megpróbálták felhívni a figyelmedet arra, hogy egy írás jelentése több/más is lehet, mint az egymás mögé írt szavak jelentése (most, diszlexia által fenyegetett kultúránkban nem is árt ezt gyakran hangsúlyozni).
Ezen felül hirtelen nem is jutott más az eszembe a beírásodról, mint egy daltöredék: "arrogance and ignorance go hand in hand".

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.26. 23:12:52

@Tigeri: legalább neiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiil, könnyen elkaptuk, van itt ész stb. nem jelent meg.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.26. 23:21:26

@Virág et.: @vladys73: Az a helyzet,hogy ehhez a témához ezenkívül nem tudok mást hozzátenni.A magánnyugdíjpénztárak ügye nem érdekel,nem vagyok tag.Akkoriban nem tetszett ez a kötelező dolog.Nekem nem kellett belépnem.Sajnálom azokat,akiket ez érzékenyen érint.
Na jóéjt mindenkinek és kellemes trolletetést!:)).

sárkányfő 2012.03.26. 23:54:35

@Martian:
Igen, a piac valóban saját zsebre dolgozik az én pénzemmel, ún. "jutalék" formájában, épp emiatt lesz érdekelt a nyereségben. Én nagyon örülök, ha a piac sokat keres rajtam, mert az azt jelenti, hogy én is sokat kerestem, ő pedig megérdemli a jutalékát, jól dolgozott, win-win szitu. A verseny miatt pedig még válogathatok is, és szépen kihull az, aki szarul bánik a pénzzel.
Az már csak hab a tortán, hogy a piac átlátható, mérhető, azonnal visszacsatolással jár, míg az állami pont ellenkezőleg. Ezért pl., hogy ugyanazon a piacon az állami Malév csődbe ment, míg a piaci versenytársa nyereséges és növekszik.

Úgy általában az a tény, hogy a piacgazdaság pici hatékonyabb, mint az államigazdaság, a kommunizmus bukásával és a nyugat győzelmével a legtöbb ember számára elég egyértelműen bebizonyosodott. Miért is kell ezt nekem magyaráznom? Oké, a fidesz ezt még nem érti, ők még nagyon bíznak a kommunista nyugdíjrendszerben (na meg a lenyúlható lóvéban), de türelem, talán száz év múlva megértik.

sárkányfő 2012.03.27. 00:09:56

múltkor volt egy pályázatos poszt... én inkább ezt javasolnám:

nyomorszeleblog.hvg.hu/hvg/281-palyazat/

A Ritók Nóra (gondolom nem kell bemutatni) pályázott, idézem: "A pályázati kiírás civil szervezetek infrastrukturális fejlesztéséről szólt. A felhívás szerint a hátrányos helyzetű célcsoportokkal, a természetvédelemmel és az állatvédelemmel foglakozó szervezetek nyújthattak be pályázatot."

Ritókék nem nyertek.

Viszont nyert pl. a Debrecen Vívásáért Alapítvány. "27 milliót nyertek az esélyegyenlőség feltételeinek komplex mozgásfejlesztéssel és szenzomotoros terápiával történő biztosítására."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.27. 00:42:29

Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Agyalap 2012.03.27. 06:33:12

@iron-member-neck: Na ezt azért nem gondoltam volna, én biztos nem tudnék rágerjedni bármilyen "szépre" szolizta magát :)

Komlósy Cs 2012.03.27. 08:03:16

"A Magyar Nemzet értesülése szerint a köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság megállapította: az 1992-es dolgozat megfelel az egyetemi és a törvényi feltételeknek. A bizottság szerdán hozza nyilvánosságra a jelentését.'"

foton öv 2012.03.27. 10:57:29

Húzd elő a sötétből azt a napbarnított fejedet (bocs a képzavarért) most is Gabriella, (te, te, te, teeee nagyon....) és most is adjál elő valami jó lédús hazugságot. Tudod, ahogy szoktad. Bár a számok magukért beszélnek.

Vidéki 2012.03.27. 11:00:29

@ob.szerver:

Te nem vagy egy pártatlan megfigyelő, hanem egy olyan alak, aki látomásit bizonyítást nem igénylő axiómáknak fogja fel.

Ezeket az ujjadból szoptad?

1. „A nyugdíjvagyon tavalyi veszteségét viszont alapvetően az orbánrezsim dilettantizmusa és ámokfutása okozta,”

Mostanában szerinted nem volt válság, hanem csak „az orbánrezsim dilettantizmusa és ámokfutása” létezett?

Csaba László akadémikus: Bizonytalanságok című cikke az FN 2011 márc. 31. számában már csaknem egy évvel ezelőtt ráirányította a figyelmet a külső körülmények drámai változásaira.

Csaba László akadémikus egyik fontos megállapítása:

"A bizonytalanság egyik forrása a világgazdaság állapota."

"Míg egy éve jogos bizakodással szemlélhettük a tőzsdei mutatók helyreállását, a termelés megélénkülését és a világkereskedelem talpra állását, jelenleg mindhárom téren veszélyek láthatók.”

Az Euro övezeten belül már több ország került súlyos pénzügyi helyzetbe.

Köztük van Írország is, amelyet sok magyar közgazdász Kelta Tigrisként mutatott be, miközben mi annak idején csak a Pannon Puma díszítő jelzőt nyerhettük el.

2. Írod továbbá: „Az orbánrezsim gazdasági pusztításának és rombolásának költségét kb 1000 milliárd forintra teszik a tavalyi évre,”

De kik azok, akik ezt teszik?

Hozzád hasonló „pártatlan megfigyelők”, nem a tények, hanem látomásaik alapján

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.03.27. 11:10:33

"Ebből 2011 második félévében még 459 milliárd forintot átutaltak a költségvetésnek."
Magyarul:
felhasználták a folyó kiadások fedezésére. Azt történt, amit jósoltunk, arra használják, hogy kihúzzák a választásokig.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.03.27. 15:04:37

@Vidéki: "Mostanában szerinted nem volt válság, hanem csak „az orbánrezsim dilettantizmusa és ámokfutása” létezett?"

Az IMF-szerződésükkel leköröznek minket a románok

"Az utóbbi időszak magas inflációja, illetve az IMF szerződés körüli bizonytalan helyzet miatt most nincs tér lazítani az EU legmagasabb kamatán. Összehasonlításképpen: az IMF szerződéssel rendelkező Romániában a minap féléves DKJ aukción 5,06 százalékos kamattal sikerült a papírokat lejegyezni, itthon a másodpiacon tegnap átlagosan 7,37 százalékos volt a 6 hónapos DKJ kamata - mutat rá devizapiaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa. "

tények Vidéki, a tények

vasgyuszi 2012.03.27. 16:02:28

@Tyson925: "tények Vidéki, a tények "

pont a fideszes szarzsákokat nem zavarják a tények. Nem tudnak velük mit kezdeni, vagyis igen: elferdíteni, kiforgatni, átértelmezni, elhazudni. Ez a nagy tudományuk.

Vidéki 2012.03.27. 16:09:09

@Tyson925:

Bodóné is mindig másról beszélt, mikor a bor árát kérték.

Bryan élete 2012.03.27. 17:35:29

Nnna, végig olvastam ezt a szájkarate-zuhatagot és még mindig nem tudtam meg, hogy HOGYAN LESZ A ZEMBEREKTŐL ELZSAROLT ÉS ELSÍBOLT PÉNZBŐL A ZEMBEREKNEK NYUGDÍJKIEGÉSZÍTÉSE.. Mármint ebből a pénzből, amit magánszámlákon évekig gyüjtögettek. Mert azt még soha, senki nem mondta ki,hogy sehogy, ezt ajándékba adtuk a fidesznek.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.03.27. 20:00:33

@Vidéki: "Bodóné is mindig másról beszélt, mikor a bor árát kérték. "
Kedves Bodóné fülkeforradalmár elvtárs!
Ahhoz mit szól, hogy 480 milliárdnyi plusz kamatterhet jelent ez a fent említett kamatkülönbség? ÉVENTE!
Bor ára, mi?

ÁtlagElnök 2012.03.28. 08:51:03

@OrangeOrder: Nagyon egyszerű. Rám kell szavazni és tevékenyen, konstruktívan részt venni az ország munkájában.

BPO654 2012.03.30. 12:56:27

@fogash: Ki kényszerített, h a manyupba fektesd a pénzed??? Az állam havi 30 Mrd-ot rakott bele, az évi 360 Mrd. Honnan volt erre pénze az államnak, és akkor mitől is magán ha az állam tolja bele a pénzt?
Kocsira vettél fel chf hitelt akkor meg is érdemled a többivel együtt aki uolyan hülye volt, h egy olyan terméket vett külföldi pénzhitelre, a minek folyamatosan csökken az értéke, miközben minden esély megvolt rá, h a Ft folyamatosan romolhat. Dupla veszteség barmoknak!!!!

A 199 mrdnál inkább jobban érdekelne a 684 Mrd Ft sorsa. Miért is nem tud venn a Főváros 1000 db új buszt v akár 1400 db-ot??? Mert nincs pénznyomda a pinyóban ahogy Tarlós mondotta vala???? Ebből a pénzből simán kijönne ráadásul egészségügyi és foglalkoztatáspolitikai POZITÍV hatásokkal is együttjárna.....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Régebben kiszámoltam, h a teljes buszvonalhálózatot kb 450 Mrd-ból troliasítani lehetne.... A környbarát technikák közül ma ez az elérhető a többi - hybrid H2-es, üacella stb- az drága.

Egyébként meg rosszabbul élünk mint 42 éve és nem mint 4-8-12 éve.
Benya: 450 Ft vs. 2 Ft/liter.
Áram: 48 Ft vs.1 Ft/Kw.
Buszjegy: 320 Ft vs 1,50Ft/db.
Kenyér: 400 Ft vs 3 Ft/kg.-átlagáras szám a 400.
Változásokat mindenki összeadja és elosztja 4-gyel és összeveti a fizetéssel.
Fizetés: 120000 vs.2000Ft/hó.-nettó a mai a régi adómentes volt. Változás 60-szoros, a fentieké meg ennek kb a duplája, tehát kb 2-szer annyit kéne keresni, mint amennyit kapunk, h az 1970-es szinten legyünk, és akkor jelentene ez 42 év stagnálást!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ennyi.
Ezen gondolkodjon el a sok politikus meg a többi!:DDDDDDDDDDDDD

Agyalap 2012.03.30. 13:17:18

@BPO654: Ha már a nyugdíjakról van szó, ne ugorjuk már át ezt a potom kis 200 milliárdot legyünk szívesek...
A másik kérdés is megér egy boncolást, de maradjunk a témánál...

BPO654 2012.03.30. 17:01:33

@Agyalap: Leírta a hvg, h az árf veszt. Vagy elhszed v nem v nyomozd ki.:D:P
A másik kérdés megéri a boncolást pláne, ha a hazai gyártókat kizárták, mivel nem felelnek meg a járműhosszúsági kritériumoknak, v csak elírta a kiíró.... .
Mivel mind a Credo citadell c19, mind az Ikarusv187 csuklós 18750 mm hosszú, a kiírás viszont max 18700 mm h.csuklós jármű beszerzését írja. a szólónál is az Ikarus v134 az 13400 mm hosszú míg a kiírás 11500-12700 mm h. buszokról szól. Van Ikarus e 127 de az elővárosi és két ajtós. Ennyit a hazai ipar támogatásáról, mhelyteremtésről stb. ÉS ÍGY NYUDÍJ SE LESZ 20 ÉV MÚLVA ITT AZ ÖSSZEFÜGGÉS AGYALAPKÁM..............:D
Egyébként meg olcsóbb ahazai mert visszafolyik adók formájában a pénz a munkás után amit befizet meg levonnak tőle.... .

Agyalap 2012.04.01. 16:22:29

@BPO654: Az a teljes igazság, hogy nem érdekel hány mm hosszú busszal közlekedhetek az utcán. Az jobban érdekel, hogy mint széleslátókörűen leírtad (mondjuk olvasni én is tudok) ez a 199 milliárd árfolyamveszteség. Azt is olvastad, hogy a MANYUP-ok nem hoztak 199 milliárd árfolyamveszteséget? Igaz hogy sok hozamot sem, de ennyi veszteséget sem, így aztán jogosan kussol mostanában a nyugdíjakról Gabika...

BPO654 2012.04.01. 23:22:40

@Agyalap: Ne is érdekeljen. Napi3-400 lerobbanás füstölő 17-25 éves v még ennél is idősebb járművek stb. Foglalkoztatozzsági ráta felemlegetése mindennap a miniszterelnök részéről, ha alacsony és ez szégyen. Kinek a szégyene? ............. .
A Manyup nem is volt magán felfogtad? Ha gyanúsan sok a 199Mrd tegyen feljelentést aki akar, ha nincs bizonyítéka akkor kussoljon mint Gabika... .

Agyalap 2012.04.02. 13:34:47

@BPO654: Látom csak a buszaid érdekelnek, így nem is zavarlak tovább autista magánszámodban...
Ha egyszer utánanézel, a MANYUP és az állami nyugdíj között az volt például lényeges különbség, hogy a gyerekeid örökölhették volna. Ez azért lett volna jó, mert Te sem fogod sok évvel túlélni a nyugdíjkorhatárt, így mondhatjuk hogy netto befizető leszel az államkasszába. A gyerekek meg nem látnak belőle semmit, csak az apjuk hiányát...

BPO654 2012.04.02. 20:44:39

@Agyalap: A manyupba havi 30 mrd azaz évi 360 mrd ment bele. Ebbőlalsó hangon 3000 db új buszt lehetett volna venni. Azt, h mit mivel hasonlítok össze azt Én döntöm el te keretén.
Egyébként gratulálok az autistázásodhoz mert bizonyítottad milyen toleráns vagy, és mindezt pont ma az autizmus világnapján. Egyébként meg egy olyan megszállott ne ugasson aki teleírkálja a mondókájával a topikokat...:D
De, h a téma megmaradjon pont 20 év múlva nem lesz itt nyugdíj mivel akkor mennek nyugdíjba a ratkó-korszak gyerekei és ha minden így marad akkor egy pill. alatt összeomlik a magyar nyugdíjrendszer. Erről kéne beszélniük ott bent annak a 386-nak... .:DDD

Agyalap 2012.04.03. 06:51:18

@BPO654: Az ember, akinek a MANYUP 3000 buszt jelent :) Ez mindent elmond.Szerintem boldog leszel leendő nyugdíjaddal, ha a kevés pénz helyett egy-egy buszkereket, lökhárítót vehetsz majd át havonta.
Elnézést kell kérnem az autistáktól, személyed durva sértés rájuk nézve.
Azt pedig kretén-nek írják, nem kereténnek...

BPO654 2012.04.03. 10:14:38

@Agyalap: Te kretén, te még egy buszkereket se fogsz kapni, mivel nem lesz nyugdíj, ha a ratkó nemzedék elmegy nyugdíjba. Addig pedig már csak 15 év van, nem is 20, ezt tényleg rosszul írtam.

Black Friday Rule 2012.04.03. 14:02:10

Szánalmasnak és siralmasnak tartom, hogy egy európai demokratikus államban ezt meg lehetett csinálni. De különösen azt tartam szégyenletesnek, hogy ezt az itt élő európai polgárok megengedték, és nem mondtak NEM-et a kirekesztésre, a nacionalizmusra, amiből mind tudjuk, hogy néhány évtizede mi lett. Szégyent és sajnálatot érzek európaiként, hogy magyar vagyok.

Agyalap 2012.04.07. 21:13:20

@BPO654: Őrülök választékos stílusodnak, bár most nem írtad le, hány Kravtex Citadel buszt nem tudok majd megvenni a nem létező nyugdíjamból :)
De apropó - ha már úgy látszik, hogy nem lesz állami nyugdíjam, miért is volt rossz a MANYUP?

süti beállítások módosítása