Skip to content


       Szűrés lista

Óh, yeah: Internetadó! Telefonadó!

Ki kell vezetni a különadókat, de a helyük egy kibaszott nagy lyuk lesz a költségvetésben (idén 150 milliárd, 2013 400 milliárd), így ahelyett, hogy csökkentenék a kiadásokat, új adókon ötletelnek Matolcsyék. Csodálkozom,hogy a jövedékiadó-emelés még nem került szóba, ezt a bevált módszert még az NGM portása is ismeri.

Röviden: most már tényleg menjetek a halál faszára, mocskos dilettáns banda.

"A sárgacsekk-adó még nem lesz elég, hogy a költségvetési lyukat befoltozza, a gazdasági minisztérium ezért azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg."

A sárgacsekk-adó (!) ami még nem is létezik (!), de már most tudják (!) hogy nem lesz elég. Mennyire "matolcsys"!

"A telefon- és internetadó ugyanúgy működne, mint a sárgacsekk-adó: a szolgáltatók számláznák ki az adót (ahogyan most az áfát is), szednék be, de a teher a felhasználókat sújtaná. Vagyis aki sms-ezik, mobiltelefonál vagy vezetékes készülékről hív valakit, internetezik, az viselné az elvonás terhét. Az adó mértékét forrásaink nem tudták megmondani, szerintük még nem dőlt el, hogy adatforgalom, vagy a felhasznált percek alapján fizetettik-e meg az új adót." - írja az Origo.

Beszarás az egész, kivezetik a különadót, majd visszavezetik más néven, de most már teljesen nyíltan a Zemberekre hárítva. És a különadóra még nyugodtan számoljuk rá a 27%-os áfát....

Korrupt banda, 100 milliárd stadionokra, 200 milliárd a Közgépnek, 100 milliárd az állami mobilvállalatba (LOL!) amiről "azt mondják, a nem tartozik a közbeszerzés hatálya alá" ... ugye tudjuk hogy ez mit jelent.... 100 milliárddal nagyobb kamatteher (csak eddig), mert a piaci hitel jelenleg nem olcsó a számunkra.

Nincs már manyup pénz, a trükkök százai sem mennek, mert az EU nagyítóval vizsgál mellett, és fingjuk sincs mit csináljanak, ezért minden szar ötletükből különadót csinálnak.

Mire nincs még adó kivetve? Gyorsan össze kellene írni ezeknek, csakhogy ne érjen meglepetés bennünket.

És mindeközben Orbán Viktor ül, csak ül a tárgyalóasztalnál,és várja, csak várja az IMF-tágyalódelegációt....

Párhuzamos Matolcsyverzum:

matolcsy_1.jpg

"Az internetadó miatt csak ilyen felbontású részletességre tellik."

Nyitra Zsolt tiltakozása:
"Az a hír járja, Önök az internetadó ötletének nyilvánvaló kudarca ellenére most erővel, hatalmi szóval, nyomásgyakorlással, különböző háttértárgyalásokon kívánják rávenni a szolgáltatókat és a civil szervezeteket arra, hogy adják össze az internetadóból várt pénzt.
Önként és dalolva.
Miniszter Úr!
Választ várok arra a kérdésre, hogy mit terveznek megint. Tényleg azt tervezik-e, hogy a szolgáltatókkal és a civilekkel aláíratnak az internetadóhoz kötődő megállapodásokat?
Mindannyian jól tudjuk, hogy a szolgáltatásokért ki fizet: a vásárló, azaz a fogyasztó. A hazai piaci versenyben egyetlen szolgáltató sem fogja ezt az újabb sarcot benyelni, hanem mindenképpen át fogják hárítani a fogyasztókra.
Az internetadó - legyen nyílt vagy akár burkolt -, teljességgel elfogadhatatlan."
2008-ból ...

Míg Nyugaton a Google, az Apple és a többi mammutcég 2012-es slágerszava a "felhő", addig nálunk szintén az lesz!
Igaz, kicsit máshogy ...

felhő.jpg

Címkék: válság matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr794462771

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Méregdrága ötletek 2012.04.21. 10:42:57

Elképesztőbbnél elképesztőbb ötletek között cikázik a kormány, az ország mintha egy kollektív brainstormingra fizetett volna be. A konvergencia-program leadási határidejének közeledtével egyre vadabb tervezetek látnak napvilágot, túráztatva a szake...

Trackback: A kommunista Keresztapa 2012.04.21. 09:59:59

    "Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt...."          "amikor a kormány p...

Trackback: Az adócsökkentés kormánya 2012.04.20. 19:49:29

Na jó, ez most már tényleg röhejes. A sárgacsekk-adó még nem lesz elég, hogy a költségvetési lyukat befoltozza, a gazdasági minisztérium ezért azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasso...

Trackback: Telefon- és internetadót tervez az NGM 2012.04.20. 17:27:01

Megadóztatná a telefonálást és az internetezést a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az Origo információi szerint a tárca így tömné be a még meglévő, több tízmilliárdos lyukat az idei és a jövő évi költségvetésben. Az oldal szerint a telefonálást és az interne…

Trackback: Stuktur... Struku... Struktúrális 2012.04.20. 15:25:25

A gép, minden ellenkező híreszteléssel szemben, forog. Az alkotó pedig, ugyancsak minden ellenkező híreszteléssel szemben, egyáltalán nem pihen. A gépet forgás közben kókányolják ugyanis. Rá is fér. Mert forgás közben sűrűn akadozik, brekeg, kattog, és...

Trackback: A kormány színészekkel pótolná a hiányzó szakorvosokat 2012.04.20. 15:03:48

- A bérkiegészítéssel egy ideig talán még sikerül maradásra bírnunk az egészségügyi dolgozókat, hosszabb távon nem elégszünk meg ennyivel: a kormányzat ugyanis unortodox megoldásban gondolkodik a szakorvoshiány megoldása tekintetében! - nyila...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.20. 14:34:52

Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04...

Trackback: Orbán Viktor is volt fiatal, liberális és demokrata (archív kép) 2012.04.20. 14:32:51

A fekete-fehér kép valamikor a 80-as évek végén készülhetett Orbánról, Deutschról és Fodorról, a Fidesz akkor még valóban fiatal, valóban liberális és valóban demokrata nézeteket valló három alapító tagjáról. A magukat akkor még „liberális, radikális é...

Trackback: Orbán Viktor is volt fiatal, liberális és demokrata (archív kép) 2012.04.20. 14:32:50

A fekete-fehér kép valamikor a 80-as évek végén készülhetett Orbánról, Deutschról és Fodorról, a Fidesz akkor még valóban fiatal, valóban liberális és valóban demokrata nézeteket valló három alapító tagjáról. A magukat akkor még „liberális, radikális é...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.04.20. 14:31:00

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.21. 14:33:12

Oh jeee, kezdődik majd az agymosás, már vártam , hogy mikor pofátlankodik be a kúrmány a zegyházzal karöltve a gyerekek életébe. Folyamatban a dolog. Remélem kezdésnek lesz áldóima Viktorért, nameg mettámatták a zországot, úgyhogy egy újabb áldóima Viktorért, aztán persze a végén van valami Krisztus, de ő most csak a második az egyházi listán, Vezérünk megelőzte

Ironfist 2012.04.21. 14:37:41

@kitiltottakmindenhonnan:
"Szerintem az elmúlt nyolc év hibás kormányzása vezetett ide."

FAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAASZ!

Lencsés István 2012.04.21. 14:45:47

@turulpina: Mondatkezdés nagybetű , ha ez nem változik nem reagálok . Nem vagyok Pityu . Anyámat ne sértegesd mert nagyon nem jársz jól .... A " kultúrád " meg csapkodja ....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.21. 14:55:18

De basszus!Ha megnézem a jewtubon a Lady Gagától a telefon címú számot akkor most duplán fizetek? tudom szar volt de ez jutott eszembe.

Llew 2012.04.21. 15:16:58

Tegnap óta elég vicces a sok internet, meg mindenféle telefon reklámot nézni a tv-ben. Eddig nem tűnt fel, hogy ilyen sok van belőlük.

Lobster1978 2012.04.21. 15:28:17

@Vidéki: Helló öreg "barátom"! Rég jártam erre :) Kicsit megleptél, bevallom én nagyon sokáig azt hittem, hogy tudatosan felépített image-ed van, amely kifejezetten a provokatív és terelős elemekre épül. Ebbéli hitemben megerősített a számtalan ismétlődés, a formuláid és szólásaid sokszoros újrafelhasználása és az a szándékosnak tűnő vakság amit produkálsz. Azonban mostanában kezdek elbizonytalanodni veled kapcsolatban. Az utóbbi hsz-eid alapján azt kell feltételezzem, hogy te tényleg ilyen vagy, ez nem felvett szerep. Te tényleg nem értesz meg egyszerű - átlagos szociális érzékkel és józan paraszti ésszel bíró emberek számára nyilvánvaló - fogalmakat és asszociációkat.

"Seduxen (már NEM dr.)
Mi történt, hogy már nem vagy doktor?
...Kezdem érteni, miért nem vagy Doktor"
- Vajon tényleg szándékosan nem érzékelted a párhuzamot ebben az ironikus kiírásban a volt KE ügyét illetően?

"„Nem kell félni, nem fog fájni!”
Ha ezt figyelembe vette volna nem írta volna meg korábban a Tobin adó esetleges bevezetésével rettegtető cikkét"
- Tényleg nem értetted meg hogy a Vbőr NEM a Tobin adó esetleges bevezetéséről hanem a matolcsiféle tranzakciós adó esetleges bevezetéséről beszélt? Hogy az egész cikk arról szólt, hogy ez NEM a Tobin féle adó?

"Írod: "RÁNYOMTAM a kommented alatt található SZŰRÉS feliratú gombra."
Ezentúl csak a hozzád hasonló mocskolódó primitív alakok altesti szövegeit olvashatjuk majd a Vastagbőrön? Ezt nevezem "sajtószabadságnak"! "
- Ezek szerint tényleg fogalmad sincs sem a blog működéséről, sem a szűrés gomb funkciójáról...

Ezek után azt hiszem még kevésbé érzem relevánsnak bármivel kapcsolatban a véleményed, hiszen szemmel láthatóan mögöttes tudás nélkül osztod az "eszed" itt is... Gondolkodtam rajta hogy kiszűrjelek, de egyszerűen hálás vagyok neked, hogy újra és újra emlékeztetsz arra, hogy milyen fontos küzdeni a hozzád hasonlók dilettantizmusa ellen. Tehát Vidéki koma, hajrá! Írj még sokat és meg ne változz! Nálad hatékonyabb ösztönzést nem tudnék összehozni még ha oldalakat írnék is :)

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.21. 16:15:27

@Lencsés István:

Helyesírás konyec úgy látom. Mondták már neked, hogy vessző és pont előtt nem kell szóközt ütni? Az idézőjel és a szó közé sem kell, ja és a pont-pont-pont a mondatok végén jellemzően 3, nem 4.
Azért két sorban ennyi hibát ejteni nem kis teljesítmény. Vagy mindezt nem tanítják a kisegítőben, te barlangi troll?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.21. 16:32:53

@vkaresz6: És ez az ember kétszer,ismétlem KÉTSZER megkapta a nagy lehetőséget az élettől.
És kurvára nem tud élni vele!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.21. 16:35:07

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: @Seduxen (már NEM dr.):
Amúgy estére készültök fiúk?Én félek.
Holnap meg a két kedvencem találkozik egymással.,és mindkettőnek nyernie kéne.
Szörnyű!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.21. 16:37:56

@Seduxen (már NEM dr.): Én is már erősen töröm a fejem,hogy valamelyik fideszdroidot nagyon csúnyán elküldöm a picsába.

Viktus 2012.04.21. 18:13:20

Jövő kedden tárgyalja a kormány a net- és telefonadó tervét - tudta meg a hvg.hu, miután pénteken a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) látta vendégül az iparági szereplőket, ahol az is kiderült, az NFM-mel erről nem egyeztetett a nemzetgazdasági tárca.

hvg.hu/gazdasag/20120421_internetado_helyett_csak_mobilsarc

BéLóg 2012.04.21. 19:41:12

OFF
Zero Bácsi! (Néni!) Mindenki! Fidesznácik! Mocskoskomcsik!
ma a Zindex azt írta, "egy fotós" lefényképezett egy óriáspókot Ausztráliában amelyik egy félórás harc után "megevett" egy kígyót.
Fotó, egyéb mellékelve. Sőt, egy link is.
Amint elolvastam a cikket, fucsállani kezdtem a szövegben, hogy amikor a kígyó visszatámadott a pók "visszamászott a hálójába".
MIjafaxot várt ezután a kígyó hogy nem ment el?
Hát fokktam magam és rákattintottam a linkre. Egy angol nyelvű helyre vezetett ahol, két perces olvasás után az alábbi szöveget találtam:
"2008-ban egy rtermészetfotós egy különleges esetről készült fotót mutatott be. Ebben egy ÓRIÁSPÓK egy madarat evett. A harc több órán át tartott... Állítólag azt is tisztán látszott, hogy a pók nagyokat harap a MADÁRBÓL.

A fotós azt is mondta, hogy ELŐZŐ NAP a pók megevett egy darazsat miután nagy harcot vívott a két állat.
ON
Nekem ehhez az egészhez (olvasással együtt 3 percre volt szükségem.

Nos akit illet, azt hiszem mehet lesz.... saját magát.
Szeretettel:
Bélóg

Marcellusca 2012.04.21. 19:50:51

VÁRHATÓ ADÓFAJTÁK 2012-től:
- Tévézőknek:

Marcellusca 2012.04.21. 19:57:59

Na, bázz, akko' mégeccer:

VÁRHATÓ ADÓFAJTÁK 2012-től:
- Tévézőknek: hírADÓ;
- Ellenfeleknek: támADÓ;
- Hívőknek: hálaADÓ;
- Bulizóknak: vígADÓ;
- Virágosoknak: hervADÓ;
- Hazugoknak: tagADÓ;
- Örömlányoknak: lyukADÓ;
- Hóembereknek: olvADÓ;
- Kövéreknek: pukkADÓ;
- Gyáváknak: szalADÓ;
- Tartozóknak: megADÓ;
- Kamaszoknak: lázADÓ;
- Tanulóknak: halADÓ;
- Alvóknak: szunnyADÓ;
és, hogy ők se maradjanak ki:
- Holtaknak: feltámADÓ.

Forrás: pofáskönyv :DDDD

Lencsés István 2012.04.21. 21:12:35

@Orkán Piktorné, a Kárpátok réme: Tudok helyesen írni , de van benne hiba ez is igaz . Azt direkt írom úgy amit kérdezel , meg amit kifogásolsz . A sértésedre nem reagálnék pláne úhgy hogy trollozol , mikor te vagy anonim , szóval erről ennyit ! :) ;) :D

@Virág et.: Van .

Kullancs1983 2012.04.21. 21:30:24

@Lencsés István: Mivel az interneten meglehetősen nehéz hitelesen bebizonyítani, hogy valaki az, akinek mondja magát, szinte mindenki tekinthető "anonimnak". Te is. De ez nem jelenti azt, hogy ne mondana igazat, mint ahogy nem lesz igaz valami csak attól, hogy valaki (állítólag) felvállalja a valódi nevét. Főleg ha az a valaki ennek ellenére bizonyíthatóan hazudozik össze-vissza. Nem igaz? :P

Lencsés István 2012.04.21. 22:02:00

@Kullancs1983: Nekem tényleg ez a nevem , ha nem hiszed el nem az én bajom .... Aki nem rendes saját névvel van fenn az anonim . Aki nem névvel vállalja amit ír , az tök mindegy mit ír .... Én meg csak akkor írok mikor tényem van , tehát erről ennyit .

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.21. 22:38:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha olvasod: gratulálok pupák, megnyertétek a bajnokságot! :(((

... sőt, ha így játszunk, a BL-döntőben sem lesz ránk gondotok, a dinamoval meg csak elbántok...

ekkora fos Barcelonát rég láttam a pályán :(((

Lobster1978 2012.04.21. 23:32:42

@Lencsés István: "Nekem tényleg ez a nevem , ha nem hiszed el nem az én bajom .... Aki nem rendes saját névvel van fenn az anonim . Aki nem névvel vállalja amit ír , az tök mindegy mit ír .... Én meg csak akkor írok mikor tényem van , tehát erről ennyit . "

- Már sokszor találkoztam a beírásaiddal, és jókat nevetgéltem a legtöbbön. De most már nem tudok szó nélkül elmenni a sorozatos következetlenségeid és tudásbeli hiányosságaid mellett.

Ad1: Tanulj már meg végre központozni! Mindenki követhet el hibákat, de te meg sem próbálsz helyesen megfelelően írni. Ami ugyan nem elvárás, de igen hiteltelenné teszi az állandó követelésed mások felé. Arról nem is beszélve, hogy ezekkel a "tényem van" meg hasonló kifacsart kifejezéseiddel csak igazolod, hogy sem tartalmilag sem formailag nem vagy képes magyar mondatokat alkotni.

Ad2: Állj már le ezzel az anonim dumával. Eleve a szó nem azt jelenti, amit próbálsz vele kifejezni. Kicsit segítek ha nem tudnád:
"Anonim: Névtelen, megnevezetlen, ismeretlen, ismeretlen szerzőjű. Tágabb értelemben: nevenincs, megnevezhetetlen."
Bárki akire rásütöd, hogy anonim valójában nem az. Van elnevezésük ami már eleve kizárja, hogy anonimként hivatkozz rájuk (kivéve az akiket pont anonymnak vagy hasonlónak hívnak :)) Az pedig szinte biztos, hogy az ide írogatók nem ismeretlen szerzőjűek, lévén vannak szüleik.
Amennyiben pedig az ismeretlenség oldaláról próbálod megközelíteni az anonim szó definícióját, úgy az az érdekes helyzet áll elő, hogy egyúttal magadra is érvényes kritériumok alapján ítélsz. Hiszen a Te saját nicked ugyanúgy ismeretlenné tesz, lévén csak egy név. Egy Lencsés István a sok közül. Nincs semmilyen olyan adat mellé megadva ami egyértelműen azonosíthatóvá tenne. Csak a facebookon van másfél tucat ebből a névből... Ugyanolyan ismeretlen vagy másoknak, mint a csak nicknévvel írók, tehát ez is bukta.
Ha esetleg arra akarsz utalni, hogy aki nicknéven ír, az nem vállalja fel a nevét / személyét az legfeljebb inkognitóban van. Esetleg kis erőlködéssel rá lehet sütni, hogy hiteltelen, vagy gyáva, de ettől sem lesz anonim.

Morcos Kartal (törölt) 2012.04.21. 23:40:24

Srácok, ezt kapja ki a kormány!
BÉKEMENET ADÓ!!!
Mindenki, aki részt vesz egy ilyenen, fejenként fizessen be az államadósság elleni alapba olyan 3000 forintot! Legutóbb mennyien is voltak? 400.000 körül? FASZA!!! Máris van ~1,2 milliárd forint államadósság csökkentésünk, ez két békemenettel számolva ~2,4 milliárd. Többet ér, mint a koncert...
Aztán: NYILATKOZAT ADÓ!
Minden politikus és szóvivő aki nyilatkozik, köteles a nyilatkozat igazságtartalmával fordított arányban, hosszával pedig egyenes arányban adót fizetni!
Vagy: KORRUPCIÓ ADÓ!
Azt mindenki tudja, hogy éves szinten kb. 400 milliárdot bukik az állam korrupció miatt. Na kérem, ezt az összeget elosztani az aktív döntéshozók számával, és mindenki fizesse be szépen a ráeső összeget, így a korrupció által okozott kár minimális szinten marad, és hatalmas pluszbevételhez jut az állam.
És: POLITIKUS KÜLÖNADÓ!
BELÉPŐDÍJ A PARLAMENTBE MINDENKINEK! POLITIKUSOKNAK DUPLA ÁRON!
SZAVAZÁS ADÓ képviselőknek. Aki nem vesz részt szavazáson, az a dupláját fizesse be.

Soroljam még? Kedves matolcsy gyurrrika, szívesen adok ám még ötletet, van elég!

@ketroot: Jaaaaj, ezt ne csináld, naaaaagyon megcsúnyultál :DDD

@Ironfist: pedig igaz. Ha gyurcsány és bandája nem ilyen barom, ezek a mocskok soha nem kapnak kétharmadot. Úgyhogy tényleg elmúltnyócév!

sisszi 2012.04.22. 00:22:20

belebotlottam a kormányoldal magas erkölcsi mércéjébe:
"Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség felszólítja a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, hogy próbálja megközelíteni a kormányoldal által magasra tett erkölcsi mércét és mondassa le vagy zárja ki soraiból Juhász Oszkárt, Gyöngyöspata polgármesterét."
:DDD
iksz.net/index.php?col=8&id=2090

Lencsés lstván 2012.04.22. 06:34:09

@Lobster1978: Te csak fetrengjél az anonimusságban ! Nekem tényem van , neked ezért fáj az igaz . Ne állj oda vitázni azzal akinek sportkommunikációs diplomája van ( velem ) , mert csak még jobban kijön hogy anonim vagy ! Én büszkén vállalom a nevem és bátran megvédem ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK URAT ! Sértésed pedig lepereg anonim !
@Kullancs1983: Tanulj meg írni anonim ! Sértésed lepereg ! Kellene neked egy diploma hogy tényed legyen , ami nekem van !

Lencsés lstván 2012.04.22. 06:37:22

@Orkán Piktorné, a Kárpátok réme: Sértésed lepereg , anonim . Nekem tényem van , ezért fáj neked az igaz . Tanúlj meg irni , addig nem reagálok .

Lencsés lstván 2012.04.22. 06:39:16

@Virág et.: Fáj a igaz , mi? Hogy nekem tényem van . Meg sportkommunikácios diplomám , neked meg nincs és ezért tényed sincs . Tanulj meg irni anonim , addig nem reagálok .

Lencsés lstván 2012.04.22. 06:41:42

@Vidéki: "Írod: "RÁNYOMTAM a kommented alatt található SZŰRÉS feliratú gombra."

Hű de megijesztettél!

Ezentúl csak a hozzád hasonló mocskolódó primitív alakok altesti szövegeit olvashatjuk majd a Vastagbőrön?

Ezt nevezem "sajtószabadságnak"! "

Te ostoba ! Szerezz diplomát ahol megtanítanak az internet használatára , te anonim . Ha ő szűr , akkor csak ő az aki nem lát téged . A kultúrád csapkodja ...

Lencsés lstván 2012.04.22. 06:43:34

@Vidéki: "Lehet, hogy kék vérű vagy?

A nemes ősök évszázadokig mentesültek a közteherviselés alól."

Ezzel kompenzálod hogy tanulatlan proli vagy anonim ? Ráadásul vidéki paraszt ?

Horizont 2012.04.22. 07:38:32

@Lencsés lstván:
Ha neked sportkommunikációs (!!!!!!!!!!!!!!!) diplomád van, akkor te vagy a magyar egyetemek és főiskolák nagyon nagy szégyene. Schmitt Pali melletted egy Nobel-díjas tudós !Bölcsebb lennél (bár ez nálad falakba ütközik) ha a témához szólnál hozzá! Vigyázz, mert lehet, hogy a kulcsi családirtó fickó is így kezdte....

Horizont 2012.04.22. 07:41:13

@Kartal (lemondott dr.):
Megőrültél??? Ingyen adsz tanácsadást a kormánynak??? Majd kilesi valaki innen, valóra váltják és "vidéki" felmarkolja a tanácsadói milliókat érte:DDDDDDDDDDDDDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.04.22. 08:57:43

@Horizont: Én egyre jobban úgy látom, hogy ez a Lencsés István csak poénból ír. Nézzétek meg a hozzászólásait. Szerintem csak egy unatkozó nethuszár, és direkt nem ír helyesen. Bár lehet, hogy tévedek.

Virág et. 2012.04.22. 09:04:47

@Jani haverja: Nekem ez már rég nyilvánvaló. :)

Lencsés István 2012.04.22. 09:44:21

@Lobster1978: Nevess csak , szíved joga . Tudásról beszélsz anoniman ? :O Érdekes .... Én helyesen írok , de van amit direkt írok úgy ahogy ez titeket zavar , de pont ti írtok így ( ez 1 tükör nektek ) , ti ráadásul név nélkül .... Én nem követelőzöm , kérek , aztán ha nem történik meg arra az anonimra nem reagálok , ennyi . :) ;) A tényem van - on mit nem lehet érteni ? :O Én tényleg csak akkor szólok hozzá bizonyos bloghoz mikor tényem van , ez is ennyi ! :) ;) Én tudok magyar mondatokat alkotni , de többet minek írjak mikor ilyen egyszerűen is meg tudom fogalmazni , ha nem érted nem az én bajom .... Ez nem duma , aki nem vállalja a saját nevét az anonim , és ez is TÉNY ! ! ! + ! Idézlek : " .... Anonim: Névtelen .... " Ott van , mert neked nem az van a személyidben hogy lobster 1978 , tehát erről is ennyit ! :) ;) Igen lehet hogy vannak szüleik , sőt biztos , de azok ha tudnák mit csinál a gyermekük névtelenül letagadnák , legalábbis a normális közösségekben .... Nekem tényleg ez a nevem , ha nem hiszed el nem az én bajom , neked viszont mint mondtam nem az a neved ami a nicked , a nick az csak 1 ál " név " mert fosol ahogy mindenki aki anoniman tolja .... Bukta ? :O Az 1 étel . Aki nicknévvel van az nem inkognitóban van hanem anonim és ez is tény , hiába erőlködsz ....

Vidéki 2012.04.22. 09:47:11

@Lencsés lstván:

Írod rólam: „Ráadásul vidéki paraszt ?”

Nektek, mint rózsadombi közvélemény deformáló értelmiségieknek, a beltenyésztés káros következményeként torz fogalmaitok alakultak ki a vidékiekről és a parasztokról.

Úgy képzelitek, hogy a vidékiek és a parasztok csak született hülyék lehetnek.

A budapesti, de Kőbányán született Hofi Géza pedig már régen rámutatott:

„A paraszt az nem hülye: A paraszt az paraszt”.

De ez nem hallatszott fel hozzátok a magas „Rózsadombra”.

Horizont 2012.04.22. 09:52:50

@Lencsés István:
Megjöttél a kocsmából?
Hány felest ittál?
Mi volt a kísérő?
Sör? Bor?
Kommunikációs diploma???
Muhahahahahahaha.
Kovács Bözsi voltam, neked Kovács Erzsébet:)))

@Jani haverja: @Virág et.:
Úgy gondolom, bizony élnek köztünk ilyen emberek! Ezt most idézőjelbe kellett volna tennem:))

Horizont 2012.04.22. 09:55:48

@Vidéki:
A "paraszt" jelző nemesebb értelemben rád nézve túl nagy dicséret lenne!
Fogjál virtuálisan kezet Lencséssel pajtással, egy tőről fakadtatok:(

Lencsés István 2012.04.22. 10:06:40

@Horizont: Nem voltam kocsmában . Nem kommunikációs diplomám lesz , te keversz valakivel .... A " kultúrád " csapkodja .... Tanulj meg írni , vagy nem reagálok . Nem vagy Kovács Erzsébet , csak 1 anonim vagy ! :) ;)

Horizont 2012.04.22. 10:16:06

@Lencsés István:
Jobban jártál volna ha a kocsmába mégy! Mi is:)))
Nem fogadod el a becsületes nevem???? Felháborító! Én sem a tiédet bi-bi.....
04.22. 06: 39 "Meg sportkommunikácios diplomám"
Olvasni tudsz????
Már annyira szánalmas vagy, hogy átmentél viccesbe, nagyon jól szórakozom rajtad!
Tudod amikor azt mondjuk valakire: szegény szerencsétlen kis hülye.........

Vidéki 2012.04.22. 10:20:10

@Lencsés lstván:

Nagyon megnyugtattál ezzel a felvilágosítással:

„Te ostoba ! Szerezz diplomát ahol megtanítanak az internet használatára , te anonim . Ha ő szűr , akkor csak ő az aki nem lát téged . „

Seduxen (aki már NEM dr.) azzal ijesztegetett, hogy rányomott a Szűrés gombra.

Első ijedtségemben arra gondoltam, hogy ezentúl csak a hozzá hasonló mocskolódó primitív alakok altesti szövegeit olvashatjuk majd a Vastagbőrön.

Mindjárt szebb a világ, azáltal, hogy felvilágosítottál:

Lényegében csak arról van szó, hogy Seduxen (aki már NEM dr.) homokba dugja a fejét, mint állítólag a strucc, amelyik nem akar tudomást venni a valóságról, ami nem egyezik téveszméivel.

Ironfist 2012.04.22. 10:46:43

@Horizont:
Lehet nem kéne elárulnom, mert tönkreteszem a mókát, de csak neked mégis. :P Én anno letiltottam a Lencsés Istvánt. Most mégis látom, mit ír. Néha. Ugyanis valaki más is ír ilyen névvel, feltételezem, hogy lejárassa az eredeti lencsést (na, azért nem kell sokat törnie magát e szent célért :D )

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.22. 12:29:13

@Seduxen (már NEM dr.): Baszdki!Alig férek a monitorhoz a nagy arcommal!:))
Kezdem hinni,hogy van Isten!:))
Az egy dolog,hogy ti nem voltatok sehol de nálunk is volt három olyan akció,amiből sokkal többet lehetett,kellett volna kihozni,és amiknek minimum kapura lövéssel kellett volna végződnie!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.22. 12:35:16

@Seduxen (már NEM dr.): Ezek után ingyen is bevállalom,hogy Céer reggel rámmosolyogjon.:))

Vidéki 2012.04.22. 15:03:10

@Horizont:

A Horizont név alapján az emberek egy része tágabb látókörre aszszociiálna:

Nálad inkább a szűk látókörűség dominál.

Inkább jellemezhetne téged a Begyepesedett nicknév..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.22. 15:27:54

@Seduxen (már NEM dr.): Bazz nézem a netet,mit játszik a United! 4:4 otthon.Mijafaszvan?

Horizont 2012.04.22. 15:32:00

@Vidéki:
Vidéki, vidéki csak ennyire futotta? Ejnye-bejnye!
Ha csak téged olvasnálak és be is szopnám minden mondatodat akkor valóban megfelelnék az általad javasolt Begyepesedett nicknévre. Szerencsére széles a látóköröm így a mondanivalódat el tudom helyezni! Kuka!!!
Az asszociálna szót ellenőrizd máskor:)

Lobster1978 2012.04.22. 15:41:50

@Horizont: Szia! Szerintem hagyjuk őket magukra, ennél viccesebbet nem is láttam itt a blogon, mint amikor Lencsés és Vidéki egymást osztja! :D Ne avatkozzunk közbe ;)

Horizont 2012.04.22. 16:08:25

@Lobster1978:
Igazad van:)) Most úgy érzem jó az energiaszintem, bírom a gyűrődést, van amikor elviselhetetlen kategória. Most nevetek rajtuk, van amikor ha előttem állnának meg tudnám verni őket:DDDDDD Nagy az isten állatkertje....és alacsony a kerítés!

Marcellusca 2012.04.22. 17:12:35

@Lobster1978: @Horizont: Hehe!
Trollok harca. :D
"Jó" olvasni őket. :)

Horizont 2012.04.22. 17:35:13

@Marcellusca:
:DDDD
Trollok???
Kretén trottyok!
Belsőleg trottyok
:DDDD

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.22. 17:56:17

@Lencsés István:

Tiszta Jack Benny vagy, csak nem kíséri nevetés a mondataidat.

Azért a magad módján szórakoztató vagy, még ha sugárzik is belőled egy enyhe szellemi fogyatékosság. Remélem, még sokáig boldogítasz itt minket, aki ilyen szinten van, mint te, azon felszabadító érzés röhögni.

Lencsés István 2012.04.22. 17:59:51

@Orkán Piktorné, a Kárpátok réme: Nem vagyok Jack Benny . Ha valaki nevet rajtam az vessen magára , mivel anonim így inkább magán kéne szégyenkeznie, azaz neked saját magadon .... A sértésed meg lepereg ! :) ;) Nevess csak , megteheted , én attól még jól érzem magam ! :) ;)

Horizont 2012.04.22. 18:30:50

@Lencsés István:
Mi is jól érezzük magunkat:)) Kis debilkém:))

foolproof 2012.04.22. 20:22:30

Értem én, hogy át kellett jáccani a haveroknak a MOL-t 500+ M-ért, Lajosnak 200 M-t is kellett lökni, stadionok nélkül is nagyon nehéz ám az élet (kb. 100 M), spanoknak kedvezményes földbérlet is jár, TEK is köll, 10 M aprópíz, még szerencse, hogy a parasztok MÉG többet akarnak fizetni a bankolásért, Viktorért mindent!

Nem látok fideszeseket. Mondom nem látom a 2/3-ot. Mos mér' olyan nagy a QSS?
Lassan írom hátha megértik: van miért kussolnotok.

foolproof 2012.04.22. 20:58:10

Tessék, fülkeforradalmárok, ízlelgessétek! Ezt akartátok, ugyi!?

851 790 793 165 Ft, azaz nyolcszázötvenegy milliárd forint „elköltésérol tájékoztat a beírás feladója, és részletezi a felhasználást is. A társadalom nagy része fel sem tudja fogni, hogy ez milyen temérdek pénz!

A Fidesz holdudvara szórakoztatja a köztévé nézoit 5 milliárd forintért. 2012. március 17. Hung-Ister Zrt. (Simicska Lajos); Show & Game Kft. (Závodszky Zoltán); Trisó Produkció Kft. (Fárbry Sándor); Megafilm Kft. (Kálomista Gábor); Strat-Comm Kft. (Borbás Mária); Spirit One Kft. (Pocsai Alex) Média.

Vitézy Dávid jóléte: a BKK költségvetése 10 milliárd 2012. március 9. BKK Irodabérlés, költségvetés.

Debreceni Stadion építése tervpályázat nélkül 12 milliárd forintért. 2012. március 7. Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. Sport

Köztársasági elnök díszorsége: 55 millió 2012. március 6. Nemzeti Honvéd Díszegység, személyvédelem.

Budepest Szíve program szabálytalan közbeszerzési eljárásai 1,8 milliárd forintért. Büntetés EB-tol. 2012. március 6. Budapest Szíve Konzorcium (Reneszánsz Kofaragó Zrt. És Bau Holding 2000 Zrt.).

Sukoró-ügyben állami ügyvédi megbízás 1,4 milliárd 2012. március 3. Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda. Jogvédelem.

Nyolcszáz milliós bulvárkampány. 2012. március I.M.G. Inter Media Group Kft.

A Századvég kormányzati megbízásai I.: Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztésérol és a határon túli magyarok ügyérol. 2012 Csaknem bruttó 1 milliárd 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás.

A Századvég kormányzati megbízásai II. Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztésérol és a határon túli magyarok ügyérol 2013 413 millió + 173 millió Ft 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás

A Századvég kormányzati megbízásai III.: Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztésérol és a határon túli magyarok ügyérol 2014 323 millió + 188 millió Ft 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás

Milliárdokkal tömi a Nemzetfejlesztési Minisztérium (Németh Lászlóné miniszter) a Századvág Alapítvány egyik cégét. 2,18 milliárd 2012. február 28. Strategopolis Kft. szakpolitikai kutatás és tanácsadás.

Zugló Önkormányzata a Bencsik András Demokratáját támogatja 10,5 millió forinttal. 2012. február 28. Artamondo Kft. Kommunikáció.

Giró-Szász András kormányszóvivo cégeinek milliárdos megbízás 1,06 milliárd 2012. február 1. Századvég Gazdaságkutató és a Strategopolis Stratégiai Elemzo és Kommunikációs Tanácsadó Kommunikáció, tanácsadás.

A Fidesz gazdasági hátországának egyik központi vállalata egymás után nyeri, (mind a nagyobb, mind a kisebb tendereken) a milliárdos értéku közbeszerzési pályázatokat 200 milliárd Ft 2012. január KÖZGÉP és társai Építoipar

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Felcsút: 3 milliárd 2011. december 15. Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány Sport.

Vörös iszap adományok lenyúlása: 1,3 milliárd 2011. november 30.

Rába részvények felvásárlása 13,4 milliárd 2011. november 11. MNV Nehézipar

Új Albert Stadion építése 12 milliárd 2011. november 7. Sport

Orbánék 13 millióért értékeltették egyéves „teljesítményüket”. 2011. november

Balatoni Mónika (a tárca háttérintézményeként muködo rendezvényszervezo cég, a Hungarofest kreatív és stratégiai igazgatója) Tanácsadás. Külön rákerestem, miért kapja a nagy pénzeket? www.origo.hu/itthon/20120319-balatoni-monika-tanacsadoi-szerzodese-a-kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszteriumban.html

Külön érdekesség, hogy a saját teljesítményének értékeléséért is kapott hatmillió forintot a Forsense Kft.

Puskás Ferenc Stadion átépítése 30-35 milliárd 2011. november ??? Építoipar

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. Köztéri reklám (óriásplakát, stb.) 513 millió Ft 2011. november MAHIR Csoport: Publimont Kft. Reklám

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. Köztéri reklám (óriásplakát, stb.) egymilliárd Ft 2011. november MAHIR Csoport: Publimont Kft. Reklám

Festmények a kormányfényezésére 20 millió Ft 2011. november Fidesz közeli festomuvészek Kultúra

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a cégnek: a vasúti szállítás népszerusítéséért, MÁV PR kampányának szervezéséért 24,9 millió Ft 2011. október Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a Fidesz közeli cégnek: több, mint fél milliárd a jó állam megteremtését célzó kormányzati intézkedéseket közvetítéséért az emberek felé. (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) lakossági tájékoztató kampánya) 600 millió Ft 2011. október Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Fovárosi Önkormányzat által nyújtott támogatás a Vitézy-klán által kiadott Helyi Témájának 94 millió Ft 2011. október Helyi Téma

Erzsébetvárosi képviselotestület által megszavazott támogatás a Vitézy-klán Helyi Témájának 10 millió Ft 2011. október Helyi Téma

Milliárdok a Fidesz közeli céghálónak Taninform nevu ügyviteli rendszer fejlesztéséért 24 milliárd Ft 2011. szeptember Commitment Zrt.; Ekler Gergely; Guller Zoltán; Taninform; Eduware Kft.; Uni-Veritas Consulting Kft Oktatás

KSH munkájához kapcsolódó médiakommunikációs és pr-feladatok ellátásáért százmilliók az elso Orbán-kormány alatti MFB vezér cégének 177 millió Ft 2011. augusztus I.M.G. Inter Media Group Kft Kommunikáció

Budaörsi óvoda napelemes beruházás kivitelezése 21 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport)

A Fidesz cégbirodalma rámozdult az évszázad üzletére: Csongrád Megyei Önkormányzathoz tartozó több oktatási intézmény energetikai korszerusítése 259 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport) Energetika

A Nyerges-birodalma nyerte el Szolnok városának köz- és díszvilágítási berendezések üzemeltetését (éves szerzodés) 21 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport) Energetika

A Fidesz cégbirodalma rámozdult az évszázad üzletére: Lázár János városában helyi közvilágítás korszerusítése több százmillióért. 749,5 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport)

Mol részvények vásárlása 500 milliárd 2011. június 20. Mol Koolaj

Andy Vajna filmalapjának másfél milliárd a nemzeti filmipar megújításáért 1,625 milliárd 2011. június Magyar Nemzeti Filmalap Kultúra

Hazai filmipar jogi feltételrendszerének felmérése 9 millió Ft 2011. június Loványi és Nagy ügyvédi Iroda Jog

Egymilliárd fogászati turizmusra. 2011. május Magyar Fogászati Turizmus Programiroda Egészségügy

A Fidesz volt kabinettitkárának cége több milliót kap az OEP kommunikációs stratégiájának kidolgozásáért 19,75 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Kuna Tibor Kommunikáció

A Fidesz volt kabinettitkárának cége több százmillió forintot kap a kormánytól a Hungarofest által kiírt komplex tenderre 550 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Bell and Partners Kft. Kommunikáció

Újabb Fidesz közeli cég, mely a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kiadványainak és marketing eszközeinek tervezését, eloállítását végzi el. 150,9 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Sprint Nyomdaipari Kft., Kuna Tibor Kommunikáció

Több, mint másfél milliárd a Fidesz holdudvarának gyorsforgalmi és közutak, illetve vasúti nyomvonalszakaszok terület-elokészítési feladatainak irányításáért 1,63 milliárd Ft 2011. április Z. I. B. Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztés

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a Fidesz közeli cégnek: Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos banki hiteltermékek bevezetési kampányának megszervezésére kiírt közbeszerzés 24,9 millió Ft 2011. március Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Százmilliós üzlet Orbánnak tanácsot adni. 2011. március Vármegye Média és Kiadó Kft., Fókusz Pókusz Kft., Qualiton Alkotó, Muvészetszolgáltató Kft., Gyori Tibor, Benko Szilárd, Kérdo Zsuzsa Jolán, Szapáry György, Balogh Gábor, Tellér Gyula, Hegedus Zsuzsa, Félegyházy-Megyesy Jeno József, Völgyesi Miklós, Balsai István Tanácsadás

Marcaltoi Rába-híd felújítását is az udvari beszállító, Nyerges-birodalom végezheti 632 millió Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépíto-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építoipar

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a cégnek: Állami Autópálya Kezelo Zrt. három hónapos közlekedésbiztonsági társadalmi célú kampány és egy ÁAK szolgáltatásait népszerusíto imázskampány 25 millió Ft 2011. január Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Sokadik állami tendergyozelem ugyanannak a cégnek: Pilis Parkerdo tendere: „Parkerdo természetesen 2010-2012” címu pályázathoz kapcsolódó tájékoztatási feladatok elvégzése 15 millió Ft 2011. január Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Nemzeti Infrastruktúra-fejleszto Zrt. és a MÁV Zrt. keretmegállapodás az udvari beszállító Nyerges-birodalomnak 4,56 milliárd Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépíto-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építoipar

Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd átépítés az udvari beszállító Nyerges- birodalomnak 4,2 milliárd Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépíto-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építoipar
Simicska népszeru cége nyerte a Magyar Turizmus Zrt. 2011-es tenderét 246,5 millió Ft 2010. december Mahir Magyar Hirdeto Zrt. Reklám

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. „PR gyártása és közzétételért” 2010. október-november-decemberében több száz millió Ft 145 millió Ft 2010. december Mahir Magyar Hirdeto Zrt. Reklám

Hipergyors közbeszerzésen ismét Simicska a gyoztes: az európai és ázsiai szakkiállítások komplett kivitelezéséért több százmillió (Agrármarketing Centrum) 750 millió Ft 2010. december Mahir Kiállítás- és Rendezvényszervezo Kft. + 2 cég Reklám

Terror-elhárítási Központ fenntartása: 10 milliárd 2010. aug. 27. TEK Védelem

A Facebookon közzétevo sajnos nem írt rá dátumot, így nem tudjuk, mikor állította össze ezt az anyagot. Idoközben valószínuleg szépen gyarapodhatott a lista… A jelszó a régi: Haverok, Buli, Hanta! A mindenkori kormányok nagyon vigyáznak arra, hogy az, aki jól jár, soha ne a kisember legyen, aki már a mindennapi létfenntartásáért vív küzdelmet.

A Sukoró-ügybol vagy lesz valami, vagy nem, de 1,4 milliárd forint (tovább növelve az eddigi kiadásokat) már kimegy ügyvédi költségre. Az elszámoltatási kormánybiztos és hivatala is emészti a milliárdokat. Jó néhány sajtótájékoztatón kívül eredményrol még nem tud a közvélemény. Aki azt hitte, hogy életminosége javulni fog a nemzeti kormány idején, az nagyot csalódott, mert csak azok részesülnek a jóból, akik közel ülnek a tűzhöz.

Honnan van ennyi pénz, amikor a sajtó azzal van tele, hogy erre sincs, meg arra sincs pénz? Van itt mindenre, csak épp arra nincs, amire kell!

Horizont 2012.04.22. 21:19:48

@foolproof:
Még erre is futotta nekik: "Nagyjából 130 millió forintos nyereséggel zárta a múlt évet a Fidesz"
Úgy emlékszem mintha milliárdos adósságuk lett volna! A kis spórolósak!
propeller.hu/itthon/2358372-130-millio-forintos-nyeresege-volt

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.04.22. 22:49:33

@Horizont: Igen, csak a Fidesz pénztárat nem a Matolcsy kezeli, hanem a Simicska!

Azt hiszem a fenti mondatból kikövetkeztethet mindenki mindent:)

Én meg jól elhatárolódom a mindenféle következtetésektől:)

Vidéki 2012.04.23. 08:19:10

@foolproof:

Miért nem tetszik feljelentést tenni, ha ennyire tájékozottnak tetszik lenni?

Vidéki 2012.04.23. 08:21:09

@foolproof:

Talán mégsem bolondbiztosak hosszadalmas látomásai, hanem bolondosak?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.23. 08:50:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: jaja, először még fejhangon röhögtem, hogy mekkora lúúúúúzer-banda ez a MU.

... majd megnéztem a 'pool meccsét, és arcomra fagyott a mosoly. hát bazze, már a WBA is? És mindezt a Mersey-partján?!?! :(((((((( Ez fizikailag fájt :((((

@Horizont: @Lobster1978: de káááár, hogy én ezt már nem látom :))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.23. 08:53:39

@Virág et.: "Nekem ez már rég nyilvánvaló. :) " - és tessék mondani: ez TÉNY? :DD

Ironfist 2012.04.23. 09:36:40

@Seduxen (már NEM dr.):
"de káááár, hogy én ezt már nem látom :))))))"

Jaja, én sem ^^

"és tessék mondani: ez TÉNY? :DD"

Nem, ez triviális.

Vidéki 2012.04.23. 09:44:24

A Bibliában egy tanulságos történet szól arról, hogy Jákob fia József hogyan csinált karriert az egyiptomi fáraó udvarában.

Megfejtette a fáraó álmát, mely arról szólt, hogy a fáraó álmában először hét kövér tehén jelent meg, később jött hét sovány tehén, amelyek felfalták a kövér teheneket.

József ezt az álmot úgy fejtette meg, hogy szerinte hét bő esztendő fog következni, majd hét szűk esztendő.

Ergo: Magtárakat kell építeni és a bőtermő évek feleslegeit elraktározva később pótolni lehet a hét szűk esztendő termés hiányát. A fáraó így tett és ez nagyon hasznos volt a hét szűk esztendő időszakában.

Napjainkra az ország két demokratikusnak mondott pártja az MSZP és a Demokratikus Koalíció ezt így aktualizálhatná:

A Medgyessy-Gyurcsány kormányzás időszaka volt a hét bő esztendő, amikor „dúskáltunk a javakban”.

A Bajnai kormánnyal kezdődött a hét szűk esztendő, amit a 13. havi nyugdíjak megvonása is jellemez.

A józan szocialista embertípusnak feltehetően volt annyi esze, mint egykor a fáraónak és a bőség éveiben rakott el „magtárába” a Medgyessy-Gyurcsány éra bőséges terméséből.

Ergo: A józan szocialista embertípus nem retten meg a Vastagbőr által vizionált Tobin-adó, vagy a rettenetesnek látszó internetadó rémétől, hanem arcizmát sem rándítva, fizet, mint egy katonatiszt, mert neki van mibül.

Secnir 2012.04.23. 09:50:29

@Vidéki:
na, itt van a III/III-as ügynőkÚr is. Nyomogatod fel a blogokat? Meg a bloggereket? tudom, hogy nem fizetnek érte, mert saját akaratodból szerveztek be. (az ilyen rosszabb, mint aki pénzért csinálja).

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.23. 09:57:54

@Ironfist: ja, tényleg bocs, TÉNYe csak Steven von Lencsésnek van, ezt mindig elfelejtem! Amúgy tanulj meg helyesen írni, te anonim, mert nem válaszolok! A kultúrád csapkodja...

:DDDD

Secnir 2012.04.23. 10:05:27

@Seduxen (már NEM dr.):
magyar helyesírás? mit vársz egy romántól, aki megtanult magyarul?
ehh...

Vidéki 2012.04.23. 10:09:37

@Secnir:

Téged ki szervezett be?

Secnir 2012.04.23. 10:48:18

@Vidéki:
engem? egy agricola nevű csávó a mandinerről. azt mondta: havi nettó 200 és álnéven írjak mindenfélét öt, előre meghatározott blogba. előre le vannak írva a sablonszövegek, csak copy/paste, reagálok valakinek a hozzászólására, aztán otthagyom hőbörögni őket. ha facebookon is aktív vagyok, azért nem jár plusz pénz, de örülnek neki.
ha pedig olyat találok, aki nagyon ex-kommunistagyanús, azt fel kell írnom, és el kell küldeni kubatovnak.
ha pedig olyat, mint te, aki valóban III/III-as ügynök volt, de már nyuggerként stabilan jobboldalinak álcázza magát, azokat online kell tartanom, amíg lenyomozzák, hogy új feladatot kaphasson.

kifordított nagyanyó 2012.04.23. 11:08:21

@Seduxen (már NEM dr.): Ehh bazdmeg.És megyünk a Cityhez.Jó ha döntetlennel megússzuk.
(esetleg 3 esélyes)
Az egyik kedvenc meg elverte a másikat (Jve:Roma)
A pool mecsnek csak a végébe néztem bele és csodálkoztam.
Csizsikpizsik merre van?:))
Egyébként most jött vissza a Barca drukker kolléga egy infarktus után.
Lehet megint kap egyet.:))

kifordított nagyanyó 2012.04.23. 11:09:28

@Seduxen (már NEM dr.): Hogy minden medve szereti a mézet.Na az viszont TÉNY TÉNY TÉNY

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.23. 11:30:42

@kifordított nagyanyó: legalább a nyomorult Fradi nyert szombaton, ez is valami :(((

összességében ez nem az én hétvégén volt (Barca, a 'pool, a rohadt punciszájú nyert tegnap Bahreinben, és még a kurva Penguins is kiesett a rájátszásból :(((((

Nyuggervadász 2012.04.23. 11:34:27

@Vidéki:
Egy helyen ezt írtad Seduxen (már NEM dr.)-nak:
" A stilus maga az ember". Hát ez így igaz- de rád vonatkoztatva! Az átmosott hülye agyaddal, a gyomorforgató seggnyalásoddal még megbékélnék(?!?), de hogy annyira sötét legyél, hogy Seduxennek azt írd, hogy "Mi történt, hogy már nem vagy doktor?
Kiderült talán, hogy túl olcsón vetted doktorátusodat az Ecseri ócskapiacon?" , ez már kiverte nálam a biztosítékot! Ugyanis, pár héttel ezelőtt, jómagam magyaráztam el neked (háromszor!), hogy miután SP-től elvették a lopott doktori címét, "mi" is lemondunk a jogtalanul bitorolt doktori címről. Ha, te ezt háromszori magyarázat után sem tudod felfogni, komolyabb kérdésekben hogyan tudod képviselni koncvető gazdáid érdekeit? Vagy ők is a te szinteden állnak? Similis simili gaudet?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.23. 11:54:17

@Marcellusca: te tanulatlan tahó (hoppá, micsoda alliteráció :DDDD):

West
Bromwich
Albion

Marcellusca 2012.04.23. 11:58:04

@Seduxen (már NEM dr.): Tuuuudom, te, nyomoronc focibuzi! :)))

Gera is játszott (játszik?) ott. :P

Morcos Kartal (törölt) 2012.04.23. 12:02:29

@Marcellusca: de akkor szaporodnak...

@Secnir: remélem nem komolyan beszélsz :-O

Horizont 2012.04.23. 13:52:21

"A magyar kormány a jövőben percalapú adót akar kivetni a telefonbeszélgetésekre. Egy perc beszélgetés után 2 forintot számolnának fel. Ugyanilyen összeggel terhelnék az sms-eket is.
....korlátlan időre szólna.
......az országban jelenleg is van egy, a telekomszektort sújtó különadó, és hogy ezt az az évi 61 milliárd forintos telekomadót Brüsszel megtámadta, az ügy az Európai Bíróságon van.
Magyarország ezzel ismét kiélezi a feszültséget az Európai Bizottsággal és a Telekom szolgáltatókkal."
Látom megy a felvirágoztatás! Öröm itt élni! Különben meg mi a francnak ez a sok telefonálgatás meg sms küldés:) Én még emlékszem amikor a kevés számú utcai fülkéknél álltunk sorban és tantusszal telefonálhattunk, ami két forintba került:)
Erről a két forintról a P.Mobil nagyon jó dala jutott eszembe:
Nálam mindig 2 forint ez a dal...
Nálam mindig 4 forint ez a dal...
Nálam mindig 6 forint ez a dal...
Nálam mindig 8 forint ez a dal...
'84-ben 10 forint ez a dal...
www.youtube.com/watch?v=XtZaH_MRqbs&feature=related
Ja és innen is csókoltatom Matolcsyt, na egye fene Orbánt is:)

Ironfist 2012.04.23. 14:11:56

@Secnir:
"magyar helyesírás? mit vársz egy romántól, aki megtanult magyarul?
ehh..."

HÉ! Ezt nekem írta!

vidéki men · http://sokallok.blog.hu 2012.04.23. 14:19:40

Van annak egy egészen diszkrét bája, amikor Vidéki fülkeforradalmár elvtárs, és Lencsés úr egymásnak esnek! :-D

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.23. 14:32:42

@Lencsés István:

Ha a sértés leperegne, nem válaszolnál, de nem tudod lenyelni a békát, ergo hazudsz.
Ahhoz képest meg, hogy nem akarsz reagálni arra, amit írok, eddig elég jól megy :-)

Lencsés István 2012.04.23. 20:49:05

@Orkán Piktorné, a Kárpátok réme: Márpedig lepereg akár hiszed akár nem , ha nem peregne le akkor visszaszólnék .... Szerintem hazudozásról 1 anonim ne magyarázzon .... Te összekeversz 1 ugyanolyan nevűvel aki nem én vagyok , csak felvette a nevem mert le akar járatni , én neked MÉG nem írtam hogy nem reagálok rád , de ez neked nem tűnt fel , mert nincs agyad hogy feltűnjön ! :) ;) :D Most szólok , ha a mondatod végére nem raksz legközelebb írásjelet , na akkor nem reagálok .

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.23. 21:32:05

@Lencsés István:

Miért reagálsz, ha egyszer nem reagálsz? :-)))

FACEPLAM

Vidéki 2012.04.24. 08:55:06

A „Nyuggervadász” néven irkáló perverz szörnyeteg, büszke önként vállalt szerepére, miszerint ő a nyuggerek üldözője, pusztíója.

Beképzeli, hogy ő és a vele egy húron pendülők képviselik a „minőséget” az országban.

Fantáziájuk, eszük járása, leragadt az altest tájékán.
Aranyos szájuk a klozettköltők stílusában szólal meg.
Olyan anyagból készült koszorú illeti meg őket, mint a klozettköltőket.

Kullancs1983 2012.04.24. 09:51:05

@Lencsés István: 1. Az anonim az, akinek nincsen neve. Álneve, vagy beceneve se. Na, itt mindenkinek van legalább az egyik. 2. Mint már mondtam, egy ilyen oldalon senki nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy ő az, akinek mondja magát. Te sem. 3. Te többször is leírtad a saját véleményedet (tehát nem tényt, hanem véleményt) majd mikor kiderült, hogy tévedtél, letagadtad. Annak ellenére, hogy a hülye is láthatta, hogy hazudsz. 4. Ha már itt tartunk, a helyesírásod röhejes, a szóhasználatodról nem is beszélve. Tényed van? Tehát van egy, vagy több tény, és az csak a tiéd, vagy mi? Sértésem lepereg? Honnan, kiről? 5. Te azért ne zavartasd magad semmitől, sok embernek szerzel kellemes perceket a baromságaiddal. Élő fellépéseket nem vállalsz? :D

zrobasé 2012.04.24. 09:52:44

@Vidéki: neked kussolda van droidka !
megmondtam, amig az én adómból fizetik a te béred, állami propaganda-agitátor, addig én parancsolok neked, féreg !
hazudj a két kölyködnek, ők még talán elhisznek valamit a gerinctelen apjuknak...
úgyhogy pofád lapos, amig nem keresel valami rendes állást, te pióca !
mások nicknevét meg szádra ne vedd, te kis kalauzhal, mert rád hull vissza, agynélküli !!!

és ne válts nicket, hülyegyerek, mert úgy is tudja mindenki, hogy te vagy...agricola,vidéki,azbesztos,enrico,etc...

pofád lapos !

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.04.24. 10:26:41

@zrobasé: egy gyurcsányi hang... Hofi teste meghalt, de szelleme közöttünk jár.

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.04.24. 10:28:37

Az senkit nem zavar, hogy az internetadó tipikus gyurcsányista hazugságnak bizonyult?

zrobasé 2012.04.24. 10:37:13

@halihó, gábor, szemétkedsz?: muhaha, ezzel mellé lötté, mókus...de nem baj, mantrázd csak, hogy aki nem fideszes, nem tapsol, az csak is gyurcsányista lehet...aztán majd ha rájössz, hogy a kezed a bilibe lóg, akkor gyere vissza, te simicskabérenc...

Lencsés István 2012.04.24. 10:55:29

@Kullancs1983: Anonim az a NORMÁLIS embereknek aki nem meri vállalni a nevét , azaz például te . Nem kell itt hitelt érően semmit bizonyítani , csak hinni kell . Én nekem tényleg ez a nevem akár hiszed akár nem , neked viszont 1000 % hogy nem Kullancs 1983 van a személyi igazolványodba írva , tehát erről ennyit . Én csak tényt írok , nem véleményt . Én nem tagadok le semmit , ha hibázom elismerem , sok más emberszerű lénnyel ellentétben . Hazudni nem szoktam , hülye pedig az aki mondja . :) ;) A helyesírásomban van hiba , ez is tény . A szóhasználatom pedig olyan amilyennek én akarom , közöd nincs hozzá . Van bőven szókincsem , de ha az alap szavakat nem érted meg mert nincs agyad , akkor a nehezebbeket hogy értenéd meg ? :O Amit én írok az a tény , mivel én csak akkor írok 1 blog - ra ezen mit nem lehet érteni ? :O Te helyből vagy nekifutásból ? :O :) ;) :D Te sértegettél , és más ember ha sértegetik , visszaszól , én ezt nem tettem . Tiszta szégyen hogy alapdolgokat nem fogsz fel , bár nem csodálkozom , és ez szomorú dolog egyébként . :( Szerinted érdekel hogy sok anonim ( ja és nem ember mert aki anonim az csak emberszerű lény ) mit gondol rólam ? :O Nekem nem baromságom van hanem tényem , tudom nem fogod fel . Szoktam nagyobb tömeg előtt is beszélni , és akár hiszed akár nem rengetegen ismernek , és kedvelnek , mert ők EMBEREK és nem anonim neten " keménykedő " komoly dolgokkal viccelő névtelen SENKIK .

Kullancs1983 2012.04.24. 11:58:46

@Lencsés István: Lassan írom, hogy te is megértsd: Egy ilyen oldalon szinte képtelenség hitelt érdemlően bebizonyítani, hogy valaki az, akinek mondja magát. Innentől kezdve aztán édesmindegy, hogy Babos Izsák a neve, vagy kisnyúl23. Érted-e? Aligha, de azért folytatom, jó? HAZUDSZ. Ezt azért írtam csupa nagybetűvel, mert fontosnak tartom kiemelni. És mivelhogy össze-vissza hazudozol (nem azt írtad, nem te írtad, stb.) ezért miért pont azt kéne elhinni, hogy tényleg Lencsés István a neved? Lehet hogy egy haragosod, akit útálsz, és ezért írsz válogatott faszságokat mindenhová a nevében. Lehet persze az is, hogy tényleg te vagy az, és tényleg ilyen hülye vagy. ki tudja? A többit hagyjuk, szerintem te sem tudod mit akarsz... Például: "Amit én írok az a tény , mivel én csak akkor írok 1 blog - ra ezen mit nem lehet érteni ? :O Te helyből vagy nekifutásból ? :O :) ;) :D Te sértegettél , és más ember ha sértegetik , visszaszól , én ezt nem tettem ." Egy ilyen mondat 4. általánosban is fejcsóválásra késztette volna a tanítónőt, te meg a diplomáddal hencegsz? Ugyanmár kisnyúl..:D

Lencsés István 2012.04.24. 12:44:04

@Kullancs1983: Én értem amit te írsz , te nem érted azt amit én írok . Idézem magam , remélem most eltudod olvasni ! " .... Nem kell itt hitelt érően semmit bizonyítani , csak hinni kell . .... " Nem hazudok . Útálsz ? :O Hosszú ú - val ? :O Az kemény . :D Tanulj meg írni , aztán kommunikálhatunk ! :) ;) :D Ha változik az írástudásod majd reagálok . Ez a " kultúrád " Ez az f betűvel kezdődő szó ? :O Ezért is vagy anoniman itt fenn , mert ezt a saját neveddel már nem mernéd vállalni . Nem elég hogy sem írni , sem olvasni nem tudsz még neved sincs , és kultúrád sem . Ez szomorú . :( Ismét idézem magam , mert nem jut el : " .... Az a hülye aki mondja .... " Nem hencegek én itt a diplomámmal , aki henceg vele az nem én vagyok hanem 1 emberszerű lény aki engem akar lejáratni . Tudom most jönni fogsz azzal hogy ő is lehet Lencsés István , de ő nem az mivel látszik a szintbeli különbség a javamra . 1 ember hogy lehet állat ? :O Ezt megmagyarázhatnád . Ja és kisnyúl külön írandó ! :) ;) :D

Kullancs1983 2012.04.24. 14:24:09

@Lencsés István: Na, megszámozom megint, hogy egyszerűbb legyen feldolgozni. :P 1. Nem érted amit írtam, mert ha értenéd nem pattognál még mindig az anonimitáson, amit nem is tudsz pontosan hogy mit jelent, csak okosabbnak érzed magad attól, hogy idegen szavakat használsz. 2. Íme az újabb példa, hogy nem értetted amit írok. Nem azt írtam hogy útállak (pedig de) hanem azt, hogy te útálod ezt a Lencsésgyereket, azért írogatsz a nevében válogatott faszságokat. 3. Elég vastag bőr van a pofádon, a te írástudásoddal másokat kritizálni? Ejnyemár! :P 4. Igen, az én kultúrám már csak ilyen, de legalább az enyém. És nagyon tévedsz ha azt hiszed, hogy a saját nevemmel már nem vállalnám. (Amúgy honnan jött az a meglepő gondolat, hogy sem írni, sem olvasni nem tudok, miután most is írásban társalgunk, te?) :D 5. Nem tudom megmagyarázni. Mint ahogy azt sem, hogy miképpen lehetséges az, hogy te képes vagy letagadni azt, amit te írtál. A nevedre kattintva ugyanis megtekinthető a blog.hu-s adatlapod, és meg lehet nézni miket írtál. És hogy mikor hazudtál. Lebuktál, Pityu! :D 6. A kisnyúl nem írandó külön, mint ahogy például a feketerigó sem. Ugyanis nem egy kicsi nyusziról van szó, hanem rólad. (Ja, és -andó, -endő kerülendő, neked nem tanították az iskolában, kicsi nyuszi? :P)

BéLóg 2012.04.24. 21:38:10

@foolproof: Azért nem lehetsz annyira hülye, hogy azt állítanád, ha maszopos kormány lenne hatalmon, nem csinálná meg UGYANEZEKET? Csak nem olyanok szerepelnének hogy Simicska meg Kövér hanem Bajnai, Veress meg Gyurcsány és nem stadion lenne hanem mondjuk színház a haveroknak.
Úgy tudom a maszop fúratta az Alföldre az alagiutakat az M6-oson és ők voltak azok akik Pécs előtt (nézd meg a nyomvonalat) DIREKT kanyart tettek a mocsaras rész feelé, mert ott JOGOSAN (haha) kellett tripla beton meg sóder. Vagy csak gondolj a 4-es metróra, ahol a projektvezető kétszer annyi fizetést kapott mint az Egyesült Államok ellnöke. Utóbbinál mindenki azt hiszi hogy a metró azér' drága mert a föld alatt van, miközben az ÁLLOMÁSOK SZÁMA miatt kurva drága. Ahogy a vicc is mondja, ha a metró megáll a Marx Károly (sic) egyetemnél, az utasok hátul a Gellért téren szállhatnak ki.

Az meg még a hülyeségnél is nagyobb baromság, hogy olyan költségeket is ideírsz, amelyiket BÁRMELY kormánynak ki kéne fizetni, mint a köztársasági elnöki tételek, rendőrségi és terrorelhárítás, satöbbi.

Jó hogy nem írod azt, hogy KÖZALKALMAZOTTAK fizetésére százmilliárdokat költ a geci fideszkormány!

Az ember tényleg megérti az olyan közmondásokat hogy valaki hülye mint a segg.

kifordított nagyanyó 2012.04.25. 10:55:06

@BéLóg: Ja persze,elmúltnyolcév,gyurcsány,bajnai.
Ez mindent megmagyaráz.

BéLóg 2012.04.29. 01:58:37

@kifordított nagyanyó: Szerintem te nem értetted meg amit írtam. Ezen nem tudok segíteni.

süti beállítások módosítása