Skip to content


       Szűrés lista

Közszolgálati szórakoztatás

Idén másodszor nyújtott felhőtlen szórakoztatást a köztévé, amikor tegnap este levetítették az Orbán Viktorral készített interjút. A korábban nagy sikerrel vetített, és mára már legendássá vált Obersovszky-Schmitt "mélyinterjú" után nyilvánvaló, hogy ár/érték szempontjából a politikusokkal készített nagyinterjúnál nincs olcsóbb szórakoztatás. Nem is kellene az MTVA-nak holmi "stand up comedy"-vel próbálkoznia, havi egy-két ilyen csoda, és jön a nézettség, a gyártási költség pedig minimális, hiszen feltehetően még a kérdéseket sem kellett az MTVA-nak kitalálni, hanem Habony Árpád előzékenyen megírja nekik.

Kicsi sajnáltam, hogy nem megint Obersovszky "Az Ország Mikrofonállványa" Péterre bízták a keresztkérdések (lol) feltevését, hanem Szőllősi Györgyinek ajándékozták ezt a feladatot, akinek elég hosszú napja lehetett.

Mindenesetre megnyugtató azt tudni, hogy a miniszterelnök még a baráti közszolgálati tévében, az általuk kiválasztott riporterrel szemben sem mert bevállalni egy élő beszélgetést, hanem felvételről, megvágva kaptuk meg a két éves kormányzás apropóján készült 30 perces propaganda anyagot.

A teljes interjú egyben megnézhető, de tudom, hogy kevesen tudnak befogadni a már legyengült politikai immunrendszerrel bíró testükbe harminc percnyi tömény Orbánt, ezért kivágtam a 3 kedvenc részemet a beszélgetésből.



"Azon gondolkodom, hogy jó-e a kérdés" ...
Reméljük, hogy nem lett gond a kérdéssel, igazán nem szeretnénk, ha emiatt később Szőllősi Györgyit áthelyeznék Alsóbögyörőpusztára helyszíni tudósítónak.
Nyilván a BBC-ben is Cameron angol miniszterelnök azon szokott gondolkodni, hogy jó-e a kérdés, és minősítheti a kérdéseket ...
Orbán hangsúlyozza vagy háromszor is, hogy "ütemesen és jól haladunk a 10 év alatt 1 millió új munkahely programjával" ...
"Amit eddig elértünk, hogy a 2,6 millió adófizetőt 3,8 millióra emeltük" ... helló Viktor, ja, egy tollvonással, amikor az adójóváírást eltöröltétek, és csökkent bruttó 200 ezer alatt keresők nettó fizetése.

Az aktuális sikerpropaganda arra a számra épül, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest 52 300-al többen dolgoznak.
Azt az aprócska KSH adatot azonban elhallgatják, hogy a versenyszférában már a harmadik hónapja folyamatosan csökken a foglalkoztatottak száma, és az egyre jobban felpörgő közmunkaprogram javítja a statisztikát.
Közmunkásokkal is el lehet érni a foglalkoztatottság bővülését, természetesen. Ezzel az állam az egyik zsebéből átrakja a pénzt a másik zsebébe. Ami ezek szerint kurva jó az országnak, majd a közmunkások húzzák fel a gazdaságot, az ő adójuk (amit az államtól kapna, csak visszaadnak) javítja az államháztartást, a 47 ezer forintból pedig úgy felpörgetik a fogyasztást, hogy majd alig győzünk termelni ...




Rákérdezett a riporter a múlt heti Tárki kutatásra, amely szerint a 30 év alatti fiatalok 50% gondolkozik azon, hogy távozik az országból.

Nem azért szülte meg őket az édesanyjuk (…), hogy ahelyett hogy itthon unokákat szülnének nekünk, majd képeslapokat küldözgessenek a világ nagyvárosaiból" 

Ennyit arról, hogy a fiatalok a lábukkal szavaznak, és mivel itthon nem tudnak megélni, nem mernek, nem akarnak itthon gyereket vállalni, elmennek egy olyan országba, ahol képesek erre. A miniszterelnök már nem is jön a Túró Rudival meg a pörkölttel, hanem hogy így nem ide fognak születni az unokák.
(Remélem minden emigráns vette az üzenetet, a statisztikából látjuk ám, hányan olvastok Németországból és Angliából!)

De semmi baj, kitartás, már csak pár év, és lekörözzük Berlint és Londont, és mindenki haza fog jönni, és itthon csinálunk majd közösen sok-sok unokát, az állam(párt) nagy-nagy örömére és szolgálatára:
5-10 év és Magyarország jobb és boldogabb ország lesz, mint azok az országok, ahová a fiatalok kivándoroltak, és haza fognak jönni.

 

Az IMF-tárgyalásokról is esett szó, mert ugye amíg 2008-ben két alatt lement a tárgyalás, addig most 6 hónap sem volt elég ahhoz, hogy egyáltalán leüljünk a tárgyalóasztalhoz. Illetve miket beszélek itt össze-vissza, mi már november óta ott ülünk, csak az aktuális rossz zsaru (hol az IMF, hol az EU), szopat minket.

“Zsarolásnak nem engedünk, előfeltételek támasztását nem tudjuk elfogadni (…) a jegybanktörvény módosítása után elkezdődhetnek a tárgyalások.”

Most akkor engedünk az előfeltételeknek, vagy sem, Viktor? :-)

 

A szegény Szőllősi kisasszony arra próbál célozni a videó elején, hogy az egykulcsos adó miatt a jól keresőknél hagyott többszáz milliárd forint ellenére sem nőtt a fogyasztás, mire Orbán közbevág, hogy "miért, kellett volna?"

A mimika, a gunyoros félmosoly, a pofák amiket vág egyszerűen priceless, de sajnos úgy néz, hogy Orbán tényleg kurvára nem ért semmit a gazdasághoz, de ez még semmi, mert a egyetlen gazdasági tanácsadója Matolcsy.

"Miért, kellett volna?"
Hát igen Viktor, kellett volna...

Ezután kiderült a Marslakók után sugárzott interjúban, hogy Orbán úgy érzi, hogy a közgazdászok a Marson élnek, a kétkulcsos szja tönkretette az országot, és nagyon szeretne negyedik és ötödik áfakulcsot is, nyilván a világrekord 27% nem elég.

És Szarvas kolléga csodálatos animgifjével szeretnénk boldog születésnapot kívánni a Miniszterlenök Úrnak!

ab.stat..jpg

Címkék: mtv orbán értékelő

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr964556528

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán interjú 2012.06.01. 16:32:33

  A kitűnő Vastagbőr blog hívta fel figyelmemet a miniszterelnöki interjúra, amit annak rendje és módja szerint végig is hallgattam. De megvallom őszintén, nem értettem itt-ott Orbán Viktort, így segítségül kellet hívnom az értelmezéshez Simont.   É...

Trackback: Párhuzamos (valóságok)? 2012.05.31. 14:28:50

Úgy esett, hogy egyszerre néztem (hallgattam) az Orbán igehirdetést az Estében, illetve olvastam egy Homár posztot, amiben egy építkező panaszolja el, hogyan járt pórul egy tüzépessel. (Mielőtt belém köttök, hogy egyszerre?!?, mondanám, hogy mióta aktí...

Trackback: Az újbeszél, a duplagondol, a múlt változtathatósága és az oligarchák – Mi köze van Orbán szómágiájának az orwelli diktatúrához? 2012.05.31. 14:27:00

“A mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki…” – fejtegette Orbán Viktor. Na de kit érdekel, hogy mi ennek a pimasz arcú, gátlástalan, cinikus kis méregzsáknak a “felfogása” egy évszázadok óta azonos érte...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.05.31. 14:25:06

Egy évnyi szociológus szakmai gyakorlata van, 24 éve agresszív, gátlástalan megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegm...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.05.31. 14:22:53

  Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 0...

Trackback: Magyar faroknak magyar csalán való 2012.05.31. 14:02:43

Két éve van kormányon a FIDESZ-KDNP. Két év telt el, amiről azt halljuk, hogy nagy és csodás dolgok történtek, még akkor is, ha ebből egyelőre nem látunk semmit sem. Két olyan év, ami után még mindig csak addig jutottunk, hogy a FIDESZ minden őt érő tö...

Trackback: Magyar faroknak magyar csalán való 2012.05.31. 14:02:28

Két éve van kormányon a FIDESZ-KDNP. Két év telt el, amiről azt halljuk, hogy nagy és csodás dolgok történtek, még akkor is, ha ebből egyelőre nem látunk semmit sem. Két olyan év, ami után még mindig csak addig jutottunk, hogy a FIDESZ minden őt érő tö...

Trackback: Magyar faroknak magyar csalán való 2012.05.31. 14:02:08

Két éve van kormányon a FIDESZ-KDNP. Két év telt el, amiről azt halljuk, hogy nagy és csodás dolgok történtek, még akkor is, ha ebből egyelőre nem látunk semmit sem. Két olyan év, ami után még mindig csak addig jutottunk, hogy a FIDESZ minden őt érő tö...

Trackback: Pohárköszöntő 2012.05.31. 13:37:56

Az Orbán kormány első két évének tiszteletére Max Lamertől, az Elvarázsolt Kastély legújabb rovatában, az Agymelegítőben. Ha már nem bírja hideg fejjel elviselni a világot, de nem akar forró fejjel a falnak rohanni, ne hagyja ki ezt a páratlan lehetősé...

Trackback: Töprengő levél Kövér Lászlóhoz 2012.05.31. 12:59:07

Tisztelt Elnök Úr, Drága Lacám!Remélem, nincsen ellenedre, hogy ily baráti hangnemben, per tu, írom a levelemet Hozzád, de hát, Te is tudod: én magam küldtelek arra a magas pulpitusra, ahol mostanság ütöd el az idődet; ha annak idején – többek kö...

Trackback: Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere 2012.05.31. 10:24:50

Rabár Ferenc pénzügyminiszter Bokrossal az Értéktőzsde megnyitásán Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: „Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témá...

Trackback: Orbán: Harcom 2012.05.31. 10:24:20

frissítve Ma egy adófizető tíz személyijövedelemadó-forintjából hét forint megy el az államadósság törlesztésére, ezért kell megnyerni a harcot. A mostani államadósság-csökkentés mértéke az EU-n belül csúcsot jelent - jelentette ki a miniszterelnök. G...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.05.31. 18:22:42

@ketroot: Nabasszameg, beleolvastam a kommentekbe. Nagyon súlyos, a fideszes szavazók elmerokkantsági szintje idomul imádott vezérükhöz.

Wagem 2012.05.31. 18:24:54

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Végre egy atomtudós... :-)
Már nagyon hiányoztál.

ketroot 2012.05.31. 18:31:22

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):

"Az elmúlt 2 év legnagyobb eredményei:

Megállt az államadósság növekedése és átment csökkenésbe: 81-ről 78%-ra

Az elmúlt 20-25 évben először 3% alatt lesz a hiány.(idén és jövőre is)

Emellett növekszik az állami vagyon.

Mindezt válság idején.

A következő lépés a gazdaság és a foglalkoztatottság felpörgetése.

Hajrá!"

Ők nem választók, hanem hívők.

Kravver 2012.05.31. 18:44:02

Te Zero, ez nem az a Viktor, akinek a seggéből lógtál ki 2 éve?
Ja de.

:)

upsz !

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.05.31. 18:48:36

index.hu/belfold/2012/05/31/magyarok_vagyunk_tehat_gyoztesek/

"Magyarnak lenni Orbán Viktor szerint egyet jelent a győztességgel. Ebből pedig "állapotbeli kötelességként" fakad, hogy győzzünk, és ha győztünk, akkor az elmúlt két év is siker volt. [...] Vagyis magyarként győznünk kell. A győztesség kötelességéből pedig egy másik kötelesség, az alázat fakad. Ez viszont nem alázatosság, hanem a cél, a győzelem iránti alázat."

"Állapotbeli kötelességként"?! "A győzelem iránti alázat"?!

Malacka a bicikliről való lerepülése és fél kiló sóder felnyalása után kijelentette, hogy ő így száll le a bicikliről, mert ez a "magyar virtus", az unortodox leszállás, ami sokkal hatékonyabb, mint az unalmas rutinszerű módszer, mert így lehet a leggyorsabban elhagyni a kerékpárt. Plusz elmondta, hogy bármit is csinálunk, az pont az, mint amit csinálni akartunk, egyszerűen azért, mert magyarok vagyunk; előbb kilőjük a nyilat (persze lóról, hátrafelé), aztán körérajzoljuk a céltáblát. Eddig értem.

De a többihez nem ártana egy tolmács, mert egyre kevésbé fogom fel, hogy a lózungok és az önfelszopás érdekében bevetett kommunikációs trükkök erdejéből tulajdonképpen mit is akar kihozni, a napi gyógyszeradag hiányának egyre elkeseredettebb jelzésén kívül...

MacChicken (törölt) 2012.05.31. 18:51:45

@wagem: Na. A kedvedért beszereztem ékezeteket. Az előző komment kicsit rosszul sikerült, mert rázkódott a jármű amiről pötyögtem, de most itt vagyok neked mosogatófiúk gyöngye. Attól, hogy a gay szót magyarra fordítva is leírtad, nem lett számomra sértőbb, mint volt. Mint mondtam, anyukáddal háltam múlt éjjel, tőle is megkérdezheted. Apukád tartotta a gyertyát.
Tehát, kedves nyasgem vagy hogy is hívnak, mi a probléma azzal, ha majd én akkor költözök haza, amikor kötik fel a kedves vezéredet? Tudod azért tart itt a magyarországi demokrácia, mert nem volt akasztás, nem volt megtisztulás. Csakhogy eddig egyetlen egy párt sem merte megtenni, hogy nem hagy más kiutat az embereknek az uralmuk alól. Fideszék megtették. Nincs más kiút. Az elkeseredés csak nőni fog, leszavazni őket nem lehet, így csak az erőszakos eltávolítás maradt. Nem most fog ez megtörténni, kell még két-három év. Esetleg a választások környékén, amikor majd kiszivárog egy-két visszaélés is. Az olyan agyatlanok, mint te is vagy már nagyon kevesen lesznek ahhoz, hogy megvédjék a napóleon szindrómás kedves vezért meg az elmeháborodott kuszaszemű barmot. Vagy lemond, elkullog és viszi magával az egész csürhét, vagy meg fog dögleni. Ne hidd el ezt most, de emlékezz rá mit mondtam.
Nos ennyit az én véleményemről. Azt tudjuk mindketten, hogy mit művel orbán és csapata, mint ahogy tudja egész Európa is. Becstelen, hazudozik, sehol nem veszik már komolyan. Mindenhol az eszet osztja, közben kiüríti az országot, minden épkézláb ember menekül el, mert nem lehet elviselni azt a gazdasági helyzetet, amit előállított. És ne kezdjünk elmútnyócévbe, mert a legnagyobb adag fost az elmúlt 20 évben ez a csürbe akasztotta az adófizetők nyakába.

Egyébként irodában dolgozom, ahogy tettem az elmúlt 12 évben folyamatosan, BE, UK, IRL, NL és egyéb helyeken. leszólhatsz, nem veszem magamra, mert a kisujjam körme alatt a piszok többet ér és keres, mint amiről te valaha is álmodhattál.

U.i.: Tapló vagy. Egyszerűbb a faéknél. Jobb ha belátod.

ketroot 2012.05.31. 18:52:49

@Rufus78:

"Orbán Viktor szerint az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet győztes nemzet, Magyarország győztes ország."

vicc, bazd+

Marcellusca 2012.05.31. 18:54:10

@Spániel: Meg kijárnak Bécsbe vásárolgatni (lásd: Matolcsy).

Marcellusca 2012.05.31. 18:58:55

@J.László:
"Például nem vagyunk elárasztva pakisztáni, indiai, néger, stb. bevándorlókkal, akiknek eszük ágában sincs magukévá tenni a befogadó társadalom életmódját." - Nincs is rá szükségünk.
Van nékünk többszázezer cigányunk. :(((

The brain 2012.05.31. 19:03:11

@Hertelendi: Inkább dolgozz ne sziesztázz.

Wagem 2012.05.31. 19:06:25

@MacChicken: Tapló az anyád fartúró.Nem érdemled meg azt,hogy értelmesen beszélgessek veled.
"Mindenhol az eszet osztja"???Te fikázod itt Magyarország miniszter elnökét?Magyarul sem tudsz proli.
De írtam már hogy kuss..!!
Offoltalak.
Annak viszont örülök,hogy rávezettelek az ékezetek használatára.Így kevesebben néznek hülyének.
Gondolom a fiúd segített valamiben.Este majd visszaadod.
Ügyesek vagytok így hárman.... :-)

Horizont 2012.05.31. 19:08:11

@lfleto:
A lényeg abban rejtőzködik, hogy az interjút nézheted így is meg úgy is.....Attól függ milyen beállítottságú vagy, mennyire sikeres a te életed, mennyi a tűrőképességed, mennyire vagy hiszékeny és legfőképpen mit magyarázol be magadnak. de bármennyire is a túloldalon állsz (szorosan Orbán mellett) azt azért még te sem hiheted el (vagy mégis??) amit belénk szeretne sulykolni (a munkatársaival együtt), hogy sikeres minden!! Akkor miért nem érzi a siker ízét több millió magyar ember? Én például nem szeretem OV-t, nem fröcsögök ugyan rá, de elvárnám, hogy elmondja ez+ez jól sikerült, ebben+ebben jó úton indultunk el, de itt+ itt (jó sok mindenben) nagyon nem sikerült.És igen is elvárnám, hogy megnyugtasson (bár milyen röhejesen is hangzik) de ő a ME kutyakötelessége lenne az emberek felé. De nem pöffeszkedni, gúnyosan mosolyogni, flegmán válaszolni..... mellébeszélni, hazudni. És igenis elégedetlen az ember a riporterekkel, mert szeretne normális kérdésekre, normális választ kapni.
Az meg egyszerűen hajmeresztő amit az egykulcsos SZJ-val kapcsolatban mondott. Eddig azt mantrázta, hogy ott kell hagyni a középosztálynál a pénzt, hogy felpörögjön a fogyasztás most meg van pofája egy ilyen cinikus félmondattal elintézni? Szerinted ez is helyes?Minden szép, minden jó mindennel meg vagy elégedve? Tényleg???
Jó lenne ha ránézne a közvélemény kutatók adataira a kedves Orbán úr.Mert meg lesz az a 2. nagyon nagy pofára esése újból.

vénkujon 2012.05.31. 19:15:16

ez a riport sem rossz, de a mai fullidióta ámokfutásuk eléggé magasra tette a mércét. szóval ellenálltunk az uniónak, hogyaszonja ez „a demokráciafeladás felé sodort volna bennünket” .
és ez igaz bazdmeg. mozogott a szája, és ez jött ki belőle.

Marcellusca 2012.05.31. 19:16:11

@Cny: Aha, "szép".
Nem lehet, hogy az a kb. 275.000 plusz adózó az nem más, mint a volt "fiatal" nyugdíjasok, ill. a közmunkások?

MacChicken (törölt) 2012.05.31. 19:16:14

@wagem: Nem-nem, este anyukád jön megint, és hozza a hugicádat is. Velük lesz egy jó kis éjszakám. Más sértés nem is jut eszedbe, csak a buzizás meg a négerezés? Nem vagy te kissé homofób meg rasszista? :) Tudod te mit jelent a proli szó? Kire mondják, hogy proli? Nos nem rám mondják, nem is azokra akik nekem melóznak, hanem a gyári munkásokra. De te, mint mosogatófiú ezt nem értheted.
Ja, mondtam már, hogy tapló vagy. Az a segg ott a videókon, akit annyira védesz, csak nem az apád. Hát akkor elég szegényes lehet a génállományod. Törpe cigány diktátor. :)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.05.31. 19:17:25

@Rufus78:
Dettó ugyanolyan szöveg ez is, mint a komcsi rendszerben. Semmit mondó, cikornyás hülyeséghalmaz. Logikailag követhetetlen, már maguk se értik mit írtak, ez a szerencsétlen lipótszökevény is csak felolvasta.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.05.31. 19:24:38

@ketroot:
"Orbán Viktor szerint az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet győztes nemzet, Magyarország győztes ország."

A történelmet mindig a győztesek írják, de az igazságot csak a vesztesek ismerik.
Tehát, Muhi, Mohács, a Don-kanyar, stb. mind-mind megnyertük.
Sőt a ruszkikat is kivertük '56-ban. Csak erről elfelejtettük szólni nekik. X-DDD

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:26:39

@73. Vladys - Vonajugend által kiképzett fényharcos: Szarok én a ti választásotokra! A lényeg hogy többet kapok itt egy sima felszolgálói állásban, mint otthon. De még annál is többet mint a rokonok Tel-Avivba. De ti csak választgassatok bolsik!

Dexter007 2012.05.31. 19:30:03

Vikikém, IGEN B.MEG, KELLETT VOLNA!!

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:34:28

@MacChicken: Mondom aggódom az egészségedért, anyám és hugom is AIDS-es.

MacChicken (törölt) 2012.05.31. 19:36:11

@wagеm: Hát így jártam. Kellett nekem ribancokkal öszefeküdnöm.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:36:26

@MacChicken: Amíg én itt 6 dolláros minimál órabért kapok, baszok hazamenni.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:38:13

@MacChicken: Akkor már neked már úgyis mindegy. Küldj egy fényképet! Összejöhetnénk. Szeretem a fiúkat. Az se baj ha metélt vagy, azt csak a bankárokban nem szeretem.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:39:56

Jaj, bocs fontot akartam írni!

MacChicken (törölt) 2012.05.31. 19:39:57

@wagеm: Hát rábasztál. Én nem szeretem a fiúkat, nem vagyok metélt, de bankár. Na ezt add össze.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:41:56

@c.miller: Nem vagyok fegyvertelen. Olyan kemény és metélt farkam van, hogy napokig csak rólam ábrándoznál szarás után.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:43:47

@MacChicken: Na jó, ha nem vagy metélt, de bankár akkor leadok az igényeimből. Ha Londonban jársz keress meg! A Towerhez legközelebbi Mc Donaldsban megtalálsz esténként.

MacChicken (törölt) 2012.05.31. 19:46:32

@wagеm: Nem eszem szart, és én most befejeztem a beszélgetést.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:48:43

@Spániel: Nyugi! Szombaton nyugtotok lesz tőlem, akkor nem melózhatok.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:50:12

@MacChicken: De szépfiű! Rasszista vagy? Nem szereted a délceg zsidó fiúkat?

c.miller 2012.05.31. 19:50:22

@wagеm: otvar egy dumad van, nem csoda hogy nincs nod...vagy hat akinek erre van igenye...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.31. 19:50:53

@wagеm: Ott dolgozol?
@Kravver: A retkes telibebaszott kurva anyád lógott ki a viktor seggéből te hülye!!!
Épp olyan hülye vagy,mint a fideszbirkák csak fordítva!

Doubledeceker 2012.05.31. 19:51:39

@wagem:

Szépen beszéj Te mert Isten bizony megkereslek és kimosom a szád....

Lasombra 2012.05.31. 19:53:20

"Londonban élek...
Amíg én itt 6 dolláros minimál órabért kapok...
Jaj, bocs fontot akartam írni! "

epic fail?

wagеm 0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt
2012.05.31. óta tag.

az ember visszasírja a régi trollokat.

wagеm (törölt) 2012.05.31. 19:54:33

@c.miller: A vallásom már elhagytam, úgy hogy nincs ami nőre kényszerítene,
@Doubledeceker: De kis finnyás vagy! Csak fogmosás után szophatok?

c.miller 2012.05.31. 19:58:43

@wagеm: helyes, jobb ez igy mindenkinek...

wagеm (törölt) 2012.05.31. 20:00:33

@wagem: Óh már annyira szeretnék egy szép zsidó fiút a seggemben!

Lasombra 2012.05.31. 20:05:26

@wagеm: én nem szűrök senkit, iszom mindenki szavait. annyi mindent tanulhat az ember! :)

Horizont 2012.05.31. 20:09:54

Elgondolkoztató, hogy nem csak a politikusokkal van ebben az országban probléma......

Doubledeceker 2012.05.31. 20:11:06

@wagеm:

Miért nemlehet értelemes folytatni egy kicsit, mondjuk az is igaz, hogy a fenti témában nem könnyű.

Én nem írom, hogy a Vikotr kretén, gané,stb...

Én elismerem, hogy jót akar, de azt látni kell, hogy eddig nem igen jött össze.
A gyrekes téma meg tényleg vad, persze az én szüleim is szeretnék ha melletük maradnék és az unoka is, de tényleg egyre nehzebb kishazánkban, és ebben a Matolcsy is benne van nyakig.

A fasz sem akar elmeni, azért az legtöbb ember saját hazájában boldogulna legszívesebben.....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.31. 20:13:43

Nem tudom miért kellett ez az interjú de nagy öngólnak tűnik.

Doubledeceker 2012.05.31. 20:14:43

@Horizont:

Hát oldal függetlenül, mindenütt van nem kevés hülye, a Feltó előtt is sorban álltak, hoghy kezet csokoljanak neki, és a VViktor is szereti ezt a témát.

Tényleg kurva kevés az az ember, aki független, a legtöbb magyar szervilis kis geci, aki alig várja, hogy valamelyik fasztarisznya mögé odaállhason, így pedig nem jutunk semmire.

Ha lene, egy öszinte politikus ( :D ), aki megmondná, mi jár és főként mi jut az embereknek, ilyen körülméynek között és levágná a holdudvart, úgy nem jutna be a parlamentbe, hogy namég.

És lehet, akkor tényleg forradalom lenne.....

Doubledeceker 2012.05.31. 20:18:20

@wagеm:

Én azt nem értem, hogy a 2/3-dal,miért nem nyomja csak egy kicsit jobban, miért nem használja a mi érdekünkben is, nem csak a pártja érdekében.....

Kollégám mondja mindig, hogy baszki úgy rendbe tehette volna az országot, hogy lehet önként koronázzák meg az emberek. OK ez túlzás azért anyi esélye nem volt, de mégis nehéz azt mondani, a legjobbat hozta ki a dologból.

MIndegy is bszoptuk, itt nem nagyon jött be az a demokrácia..... :D

wagеm (törölt) 2012.05.31. 20:24:38

@Doubledeceker: Pszichopata. Csak a hatalom érdekli, tehát csak demagóg, populista dolgokat fog tenni.

Doubledeceker 2012.05.31. 20:29:24

@wagеm:

Én nem tudom eldöntei, mert azért csinált egy két értelmes dolgot is, illetve a 8 évnyi baloldali teljesítménnyel összevetve, nem rosszabb az eredmény.... :D

Inkább azt mond meg, m apicsa lesz ezzel az országgal, illetve a benne él népekkel???

Cny 2012.05.31. 20:37:15

@Marcellusca: Lehetséges, de én pillanatnyilag nem győződtem meg a 3,8 milliós adat hitelességében.

flippant 2012.05.31. 20:47:16

A fénytechnika is szar volt. Vitya mögött a faburkolatú falon látszódtak ahogyan mozognak az árnyékok.

tucano 2012.05.31. 21:47:53

Aki magyar fiatalként megy el, az 5-10 év múlva legfeljebb magyar középkorúként fog visszamenni (két hétre nyaralni, meg puszilni a nagymamát).

Wolff 2012.05.31. 22:10:03

Nem tudom említette-e már valaki, de az adófizetők számának emelése szimpla hazugság. Részben a minimálbér már egy ideje nem volt teljesen szja-mentes, de amíg az volt, addig is járulékköteles volt, ami bizony köznapi értelemben vett adófizetés, vagyis a közkiadásokhoz történő hozzájárulás. És ráadásul ezt a járulékot közben átnevezték szociális adóvá, vagyis még az sem igaz, hogy Orbán járulékot akarna csökkenteni. :) Hiszen azt már csak a munkavállaló fizet.

Wagem 2012.05.31. 23:03:40

@Doubledeceker: Háát sztem rosszul mérték fel azt a romhalmazt,amit az elődeik itt hagytak.Ebben nagyot bakiztak.
Csak Budapestre gondolj.
Demszky 20-éves ámokfutása,felér egy 2.Trianonnal.
Hogy mi ennek az oka??A 2/3-ad.
Ebben a libsi-bolsi Európában ez szokatlan,De a világ bár mely pontján is.
Ott tesznek keresztbe az országnak ahol tudnak.
Csak megakadtak.Ez fáj nekik nagyon.
Érdekes módon kezd terjedni a magyar példa Európában is.Multik,bankok ..etc megadóztatása.
Ettől fostak,fosnak nagyon.
Nos van is miért.

Wagem 2012.05.31. 23:07:00

@Doubledeceker: Nem magyar "specialítás" ez.Lásd olasz,portugál,ír példát.
Gondolta volna valaki az olaszokról,hogy kakiban lesznek?
A görögökről nem is beszélve.

ásványi répacukor 2012.05.31. 23:10:41

@wagem: Mond kis kócos ... ez miért is jó neked?? Kevesebbet mosogatsz a mekiben? Londonban? Hm, hm.

jet set 2012.05.31. 23:18:56

OV egy fasz volt az interjúban, de nem volt maga az interjú gyomorforgatóan alákérdezős. Persze a csaj sok ziccert kihagyott, de a főnököt valószínűleg nem szabadott jobban szívatni.

Wagem 2012.05.31. 23:20:36

@Doubledeceker: gyere..keress !!Fasszopó
Priviben megadom a címet.
A gecimet..

Wagem 2012.05.31. 23:22:19

@ásványi répacukor: Ühümm..ezt is benyaltátok,mint minden mást.
Remélem vágod.. :-)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.05.31. 23:24:10

@Doubledeceker:
Miért, miért...
Mert egy hatalomittas, kicsinyes bosszúálló, aki csak visszavágni szeretne a 2002-es és 2006-os választási vereségekért.
Sohasem akart ez semmit se tenni más érdekében vagy az ország érdekében. Kizárólag a saját maga, a pártja és gazdasági holdudvara számít neki.

elprotector33 2012.05.31. 23:32:30

Viktor megmondta! A fogyasztást fogja adózni nem a termelést. Követhető,átlátható,nem lehet csalni. Akármilyen durvának tűnik,arányosan működhet. ÉS nem a anyatej fogyasztásra ment rá.....

Wagem 2012.05.31. 23:42:41

@wagеm: Megkaphatod az öcsédtől..

Wagem 2012.05.31. 23:44:41

@wagеm: Hmm..csalódás.Ennél többre vagytok képesek.

ásványi répacukor 2012.05.31. 23:45:21

@wagem: Ki kell hogy ábrándítsalak ! A borsót azt vágom ( tudod Arankával megbeszéljük)! Az, hogy te mit nyalsz be és kitől (kinél) egyáltalán nem zavarna, ha nem fröcsögnéd szét a kultúrnépek között. Ezért inkább szánlak. De te tudod, hogy jó ez neked...( már mint a benyalás!)

Wagem 2012.05.31. 23:48:38

@wagеm: Duble...te még utána sem.Ahhoz ki kellene venni a protkódat.

Wagem 2012.05.31. 23:50:48

@wagеm: Szarás előtt is ratyesz.

elprotector33 2012.05.31. 23:52:01

Én nem szavaztam a Fideszre,de egyre jobban úgy látom ,hitelét veszti ennek az oldalnak a hozzászólás része. Nem vagyok értelmiségi. Az írogató okoskák is elfelejtik,hogy a köreikből kerül (t) ki az "elit". Farkasnak farkas a farkasa....

Wagem 2012.05.31. 23:52:57

@wagеm: Mac chiken!!Én is szerethetlek??

elprotector33 2012.05.31. 23:59:19

@elprotector33: Ja és nem tudom miért,de így érzem:
a kiscigó sztem bedörgöli magát a MAGYAR nép történelmébe!
Abba a maradék 20 évbe....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.06.01. 00:07:37

@elprotector33:
Viktor megmondta! A fogyasztást fogja adózni nem a termelést meg a jövedelmet... és ha esetleg a fogyasztásnövekedés mégsem pótolná a kieső bevételeket ("Miért, nőnie kellett volna?"), sőt, mert az emberek "nem akarnak fogyasztani", nem baj, "akkor az államnak azon kell gondolkodnia, hogy a megtakarításokból hogyan lehet bevétele."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/01/erre_keszulhet_orban_luxusafa_ingatlanado_kozszfera-karcsusitas/

Van mááááááááásik!!!

Wagem 2012.06.01. 00:08:59

Bekaptátok a horgot a marhák.Jóccakát. :-D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.01. 00:36:34

B+, itt ez megy?
Rosszabb állapotban vagytok, mint Orbán Viktor...

wagеm (törölt) 2012.06.01. 05:20:16

@ásványi répacukor: Mert qrva unalmas ez a London. De itt legalább ha elmegyek a zsinagógába, nem néznek ki mint otthon.

wagеm (törölt) 2012.06.01. 05:22:24

@wegam: Milyen horgot? Te kaptad be de nem a horgot. :-)) felcserélsz két magánhangzót és azt hiszed beveszik? Ennél fejlettebb legyél öcsi! Mondjuk a latin e helyett legyen cirill e a névben amit ki akarsz figurázni! .-))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.01. 07:27:32

@Doubledeceker: Én is ezt mondom. Bármit megtehetnének, és jutna is-maradna-is. Jutna a zsírosbödönjükbe, és jó lenne nekünk is.
Vagy addig sem jutottak még el egyik kormányban sem, hogy ha az embereknek jó, akkor ők is többet tudnak leakasztani?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.01. 07:29:36

@Doubledeceker: Ezt az országot már valahol nullára írták, a benne élőkkel együtt.
Nem számítunk sehol, senkinek.

dunaparti 2012.06.01. 07:45:54

És ki az a hülye, aki szerint még ez IMF-hitelt szeretne felvenni???

urbansprawl (törölt) 2012.06.01. 08:43:31

@dunaparti: És ki az a hülye, aki szerint valaha is IMF hitelt akartunk volna felvenni???

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.01. 10:01:55

@csizsikpizsik - pique takarodj!:
Ja csakhogy az a gubanc hogy régen még az átkos kommancs időkben csak a magyar - osztrák határhoz kellett vasfüggöny, mivel nem volt olyan birka aki a többi szoc. országba akart volna szökni, lévén a többi szoc. országhoz képest nálunk volt a legmagasabb az életszínvonal.
Ha meg akarnánk állítani a disszidálást akkor az egész ország köré kellene vasfüggönyt húzni, lévén tulajdonképpen bárhová mennek az emberek ott jobb nekik. Viszont egykettőre meglenne az 1 milló munkahely.

belekotty 2012.06.01. 10:05:22

@wegam: @wagеm: Na most melyik- melyik? A régi wagem hogy lett wegam (és miért) és hogy van egy vadiúj wagem?

ásványi répacukor 2012.06.01. 10:32:19

@wagеm: Éjszakás vagy ecsém? Szuszókáltál 5 órát! Nem lesz ebből bajod????

Viktus 2012.06.01. 10:33:18

@dunaparti:

Minek az a bukottaktól miközben mi virágzunk?

@ColT:

Tudják ők mi jó az embereknek pl.

@ 05-31 13:49:45
Több mint 18 ezer tõ muskátlit osztottak ki májusban a két virágosztás alkalmával. A költségvetésben erre 3 millió forintot szántak, ám többletköltség merült fel, a muskátlik 5 990 000 forintba kerültek.

vs.

XY

A muskátlik árát a rongyokban lógó szociális háló foltozására kellene fordítani. Fontos a szép, gondozott környezet, de az még fontosabb, hogy naponta legalább 1x meleg ételt kapjanak az erre rászorulók. Jelenleg a szociális ebédre várólista van. Május 3.-a óta nem tudom elérni, hogy egy beteg, senki hozzátartozóval nem rendelkező, 15.700 Ft. havi rokkantsági támogatásból élő ebédet kapjon.

-

Étel pl. nem kell a virág fontosabb.

c.miller 2012.06.01. 11:22:34

az a baj hogy semmi nem fog valtozni, mert a magyarok kepesek ciklusrol ciklusra, immar tobb mint husz eve ugyanazokat bevalasztani a parlamentbe. elszavazgatnak fidesz meg mszp kozott, most meg bejott a jobbik de konyorgom, ok sem jo alternativak, habar neha-neha van egy-egy kosza jo otletuk, de mindent tonkretesznek egy ujabb, nagyobbat szolo hulyeseggel. az lmp harmatgyenge es nem eleg tokos, a dk-t hagyjuk is... nincs egy friss, hatarozott, karizmatikus arc, aki barmilyen atgondolt, tisztan ertelmezheto es megvalosithato utat mutatna otthon. es sajnos ha ti nem segitetek magatokon, akkor vege. senki mas nem fog rajtatok. nemreg beszelgettem dan ertelmisegiekkel koppenhagaban es kerdeztek, mi a helyzet most magyarorszagon, mert amit naluk olvasni az eleg aggaszto. dobbenten hallgattak, nem ertettek miert nem csinal mar valamit a nep, es meg ok kerdeztek hogyan tudnanak segiteni mert ez szornyu, es valamit tenni kell. igen kellene mondtam, de sajnos ezt a harcot a magyaroknak kell megivnia az uralkodo "politikai elit" ellen, es ha most nem teszik meg, akkor ott nagyon-nagyon hosszu idore eldolt minden. de sajnos keves embernek nyilt ki a szeme es a tobbiek meg csak most torolgetik ki belole a csipat, vagy meg mindig melyen alszanak. viszont ha komolyan elkezdodne valami, szivesen hazamennek tamogatni a valtozast.

urbansprawl (törölt) 2012.06.01. 13:15:48

@c.miller: Dánok? Nem itt élnek.

Talán hagyni kéne végre dolgozni a kormánytöbbséget, az állandó mocskolásuk helyett. Ha már csak erre a béna liberális társaságra szavaztatok, mert a jobbik már rég rendet tett volna ...

Kandeláber 2012.06.01. 13:23:53

@urbansprawl: Ezek most libajnait várják, mint a messiást...

ketroot 2012.06.01. 13:32:57

@c.miller:

Azért nem lesz semmi (ezért biztos kapok majd), mert a magyar cseléd nép.

ketroot 2012.06.01. 13:34:20

@urbansprawl:

Mert a 2/3-os kormányunkat, hogy "nem hagyják" dolgozni?

c.miller 2012.06.01. 13:41:19

@ketroot:

inkabb butak, megvezethetoek es irigyek. tisztelet a keves kivetelnek...mondjuk beloluk mar nem sok van otthon.

c.miller 2012.06.01. 13:44:03

@urbansprawl:

:-D meselj mar megis a ketharmados tobbsegukkel hogyan nem csinalnak azt amit akarnak? mi kellene inkabb, hetnyolcad a parlamentben?

Kravver 2012.06.01. 14:18:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mit idegeskedsz? Fáj az igazság?
Nem is rólad van szó, kisgyerek. :)

sada67 2012.06.02. 07:49:00

Az egész FIDESZ "munkássága egyszerű, amit most megpróbálok körülírni.
Az oktatás rendszere azért ilyen, mert a gazdagok gyererkei tanuljanak ott és azt amit akarnak, a szegények gyerekeinek (hisz nem tud továbbtanulni) kell majd dolgoni a gazdagok cégénél. Ha nem felelnek meg, akkor kirúghatják (már módosították a munkatörvényét ezért egyszerű) agészen addig próbálkozik, amíg olcsó és jó szakembert talál, aki meg örül, hogy dolgozhat. A Bankokat meg addig sanyargatják, amíg rájönnek "kívül tágasabb", nem adnak több hitelt és futnak a kintlévőségek után. A gazdag vállakozónak úgy sem kell hitel!! A benzin ára az egekbe, a szegény ne közlekedjen, ne telefonáljon, nem kell kapcsolatot tartani, esetleg tanulni a más kárából. (majd jön az internet és a tv adó is). A multik nem tudnak terjeszkedni, plaza stop, csak a saját multi (talán C...???). A földeket már felosztották, várják a fiatalokat robotolni, majd a termény, mint magyar ott a C..-ba. Hát ennyi szerintem és eddig jó úton haladnak

HaKohen 2012.06.02. 09:43:35

RUDAS JÁNOS: ORBÁN VIKTOR ÉS TE (Oriold és Társai Könyvkiadó)

(A könyvben zero egyik itteni posztja is megtalálható némely kommentekkel.)

A szerző az idei Könyvhét alkalmából dedikálja könyvét:

Június 8. péntek 16.00 órától az Írók Könyvesboltjánál (Budapest VI. Andrássy út 45.)

Június 9. szombat 15.00 órától a Flaccus Könyvkiadó standjánál (Budapest V. Vörösmarty tér)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.02. 12:10:42

@urbansprawl: sajnos dolgoznak...
@Kravver: Csak mindig benyögöd ezt a kurvanagy okosságot...

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.06.03. 19:49:52

Szuper az utolsó videód!!!!!

BPO654 2012.06.04. 23:27:48

Ez nem közszolgálati, nekem nem is szórakoztató, de ez a Puzsér kimondta az igazságot,amit az elit nem vesz tudomásul (első bek.):
www.borsonline.hu/20120604_puzser_a_nyugdijasok_miatt_nyert_meszaros
(Csak Mi adjuk meg a 65 éven felülieknek az ingyenest egész Eu-ban... röhögnek is rajtunk a nyugati nyuggerek akik itt ingyé utazhatnak még a svájciak is mivel Eu, Egk stb így szól a jogszabály tehát még azoknak is megadjuk.):D

Gea 2012.07.09. 08:22:47

(Remélem minden emigráns vette az üzenetet, a statisztikából látjuk ám, hányan olvastok Németországból és Angliából!)

Üdv Nemetorszagbol!!! :-)

picur3ka 2012.09.05. 21:30:00

Nagyon talalo, gratulalok, Zero.

Sajnos, senki nem fog tudni jobbat alakitani ebben a kibasszuskulcsozott demokraciaban. (Csak igy nevezik, semmi koze.)

süti beállítások módosítása