Skip to content


       Szűrés lista

Ne ülj a lépcsőre! - üzeni ez a kedves város a lakóinak és a turistáknak

Játsszunk egyet!

Négy európai várost rejtettünk el a képeken:

CameraZOOM-20120619201631096.jpg

london.jpg

roma_spanyol_lepcso_2.jpg

cologne_cathedral.jpg

A négy európai város közül az egyik nem kíván befektetni egy magas nyomású mosóba (44 ezer HUF) és közmunkásba (havi 47 ezer HUF), aki minden reggel lemosná a lépcsőket, és összeszedné a szemetet (éves költség: kb. 600 ezer HUF).

Helyette takaros acélkerítést emeltek, remekül időzítve a nyár és a turistaidény kezdetére.

Sőt, mintha erre a feladatra mintha már lenne egy fővárosi cég, aminek takarítani kellene a várost ... semmi baj, nem kell takarítani. Vár, Nemzeti Múzeum, Hősok tere ... lépcsők, lépcsők mindenhol.

"NE ÜLJ A LÉPCSŐRE!" - üzeni ez a kedves város a lakóinak és a kedves turistáknak, akik valami bohó szeszélyből kifolyólag úgy döntöttek, hogy ebben a városban költenék el az eurójukat.

Melyik ez a 4 város?

Szépen felújították a Bazilika előtti a teret, erre nem odaszokik a sok barom, meg a sok kecsege turista?!
Hát ezért feccöltük bele a milliárdokat?
Hogy odaüljenek?!
A lépcsőre?!
Hogy jól érezzék magukat?!

De hát szemetelnek!
Hangoskodnak!
Kilötykölik a bort!

Ágyúval verébre - kerítést körbe, ez a megfelelő megoldás!

Kapitalizmus Kapitány, a méltán népszerű, ámde sajnos Londonba emigrált tumbász kolléga a mikroblogján a következőt írta:

"A Szent Pál katedrálisnál mindig hippifeszt van a lépcsőn. Sőt, január-februárban volt valami Occupy-os viccelődés, és a Cityben sátrakat állítottak fel a hippik, a St. Paul’s lépcsője és kis udvarán, ott kempeltek hónapokig zavartalanul. Magyarországon amúgy ez alapvető problémamegoldási kérdés: nem értünk valamit = tiltsuk be.

Hát ha már építesz valamit a Népnek, akkor a karbantartásról is kell gondoskodni. Ahányszor elmegyek a St. Paul’s előtt, mindig KETTŐ db. kukáscsávót látok, akik megállás nélkül szedik a szemétcsipeszeikkel a trasht az utcáról és söprik a teret. Nyilván mivel óriási a tömeg, ezért ezt kell is, bár azt is meg kell jegyezni, hogy itt azért nem divat a szemetelés sem, de legalábbis nem olyan mértékben, mint máshol. Ja és a St. Paul’s 1 km-es körzetében mindennek ellenére kb. 4 db kuka van összvissz. Az, hogy elkerítsenek valamit, nem is tudom, ilyen kb. tényleg csak a Buckingham palotánál van, bár ott is azóta van körbeszögesdrótozva az oldalsó kerítés, amióta valaki bemászott és eljutott egészen Böske hálószobájáig kezet csókolni a lédinek."

Arcpálma és nincsenek szavak.

De azért várjuk a turistákat!!!

(A fotót saját kezűleg készítettem, mert nem hittem el amit az Urbanistán olvastam, és a Szabadság tér felé éppen útba esett a Bazilika. Ja, és a meccs is kurva szar volt!)

Címkék: budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr804600546

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Robbanni készül a Hungarikum bomba 2012.06.21. 09:43:41

Mégsem hamisítatlan Hungarikumok  a Hungarikumok? Már megint átverik a magyart, hívja fel a figyelmet az LMP, a belpolitika grínpísze. Az Elvarázsolt Kastély bojkottra szólít fel. Én gyanítom, hogy ez az Ángyán József az MSZMP által beültetett kak...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.21. 09:33:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: …ne pisálj a hideg kőre 2012.06.21. 08:53:46

Akármennyire ragaszkodik ahhoz a Szent István Bazilika, hogy az esténként a lépcsőjén üldögélő, szerintük odavizelő turisták miatt van szükség a műemlék körbezárására, egy ilyen építkezésnek azért üzenetértéke van. fotó: Smiló Dávid Például azt leh...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeress! 2012.06.21. 12:17:29

@Démonmac1: Volt jard, magam is találkoztam velük kint. Amíg kint voltak nem volt gond. De egész este nem állhat kint jard... Vagy ha kint állna az lenne a gond... .

@cso zsi: A hülye törvények, rendeletek ellen nincs mentség. Majd őket is beperelik, pár év eltelik, bezárják a helyet, majd egy másik megint újranyit. Az önkormányzatnak kéne lépnie, hogy tényleg ne abszurdisztán legyünk. Ez a Beach Club meg ótvar ratyinak tűnik nekem. De ez már abszolút maszek véleményem.

kertesz 2012.06.21. 12:21:33

Azért az mégse járja, hogy egy templom oldalába hugyozott egy rakás ember... Szóval megy itt a hőbörgés, de remélem egyszer az összes közparkot újból bekerítik, parkőr kerül bele. És igen, legyen ismét fizetős a Margitsziget.
Rendet!

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:22:41

Ha már ilyen kínosan kibaltázott velünk, ártalmatlan ücsörgőkkel a Római Katolikus Anyaszentegyház, indítványoznám, hogy testületileg vonuljunk át az adómillióinkból felújított közeli zsinagóga elé, és üljünk le ott. Ha Guntanámón ébredünk szendergésünkből, karácsonyfává átalakítva, nagyon azért ne lepődjünk meg

alibi6 2012.06.21. 12:22:46

@Dr. GGG77: Ebbe inkább ne menjünk bele, hogy miért van szükség arra felé az általad felsorolt eszközökre. Az egy másik vita lenne mert, hogy abban sem értünk eggyet az tuti...

Vahakomb 2012.06.21. 12:24:09

Tetszik a poszt! Nem azért, mert tuti igazat mond, vagy mert éppen ellenkezőleg, bravúrosan csúsztat. Azért tetszik, mert ennyi hozzászólót idevonzott.
Úgy látszik, hogy igen sok embert izgatott fel. Bár elsőre nekem marginálisnak tűnt az ügy...

Mészáros Laci 2012.06.21. 12:24:31

A bazilika lépcsője köré épített rács a kereszténység és a katolicizmus közötti határ.

Long R3 IGF-1 2012.06.21. 12:25:36

Mondjuk az se járja, hogy kurva nagy templomra telik, 2-3 budira meg nem. A rakás ember húzzon be a templomba ájtatoskodni, aztán húzzon haza hugyozni. Minden más rendbontásnak számít.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.21. 12:28:38

"A négy európai város közül az egyik nem kíván befektetni egy magas nyomású mosóba (44 ezer HUF) és közmunkásba (havi 47 ezer HUF), aki minden reggel lemosná a lépcsőket, és összeszedné a szemetet (éves költség: kb. 600 ezer HUF)."

Ja! A magyar közmunkás meg az országgyűlési képviselő földjén közmunkás.

alibi6 2012.06.21. 12:28:49

@genyamagyar: Hogy te mennyire gáz vagy!? Annál már csak az gázabb, hogy ésre sem veszed...

angyalföldi partizán 2012.06.21. 12:29:07

@Long R3 IGF-1: igen, jól írod,én a saját szememmel láttam.ahogy a sekrestyés egy pörgő rúgással küldőtt a földre három hajlékonyt.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:30:33

@genyamagyar: ezt üvöltözted a Bazilika lépcsőin is? Talán mégsem véletlen az a rács ott...

dekás dezső 2012.06.21. 12:31:07

ha piálós/hányós, utcán hugyálós lennék, én mindig igyekeznék bank előtt hányni, hugyozni.
és akkor a szükségletek kielégítése is meg volt, a kritika meg főleg:PP

alibi6 2012.06.21. 12:31:18

@genyamagyar: ...itt a vége fuss el véle. Álmodjatok szépeket gyerekek.

angyalföldi partizán 2012.06.21. 12:35:18

én demokrata vagyok,aki nem fél.szeretnék olyan országban élni , ahol félelem nélkül szarhatok bárhol. én adót fizetek,több milliót havonta a segélyemből,nekem jogaim vannak. Justitia,hová nézel ilyenkor?

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:35:27

@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): ez a jó, amikor olyan emberek, mint te, akik életükben nem jártak a Bazilika tíz km sugarú körzetében, hangosan jajveszékelnek egy korlát miatt.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:38:20

@Belpo: vicces lenne a lebukott pedofil rabbikkal közös cellába csukni őket. Lenne közös témájuk a negyven év büntetés alatt.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:40:58

@Neménvoltam!: persze, erről van szó! Tudjuk, hogy a magyar genetikailag moslékzabáló disznó, tehát aki azt hazudja, hogy a magyar nem rondítja össze a Bazilika lépcsőjét, az egy antiszemita galand.

Deres · http://textura.blog.hu 2012.06.21. 12:41:47

A Bazilika az isten háza. Semmi keresni valója ottan a zenbereknek.

Örűjenek hogy levonták töllük az egyháztámogatásot, de mosmá oszoljanak emberek, nincs itt semmi látni való!

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:43:53

@nemecsek ernő áruló: esküdni mertem volna, hogy mivel katolikusok megrendelésére készül a kerítés, teljes szívedből gyűlölni fogod.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.06.21. 12:43:57

"szedik a trasht", mekkora modor :-)

Amúgy tényleg izé, de azért az a számítás is, közmunkás bér az a nettó, egy nem is elég,(pláne ennyi bérért, nem lesznek lelkesek,igazuk is van, tapasztalat, ilyen bérrel minimum kettővel kell szorozni az ember szükségletet) a magasnyomású nem magától megy van ennek egyéb költségek.Ha már valamit fikázunk legalább ésszel, mert így nincs értelme.amúgy mondom tényleg nonszensz, főleg, hogy mikre megy el a pénz ebben az országban, nem kell sorolni gondolom :-) .

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:44:25

@Deres: ugyanez tökben a zsinagógára.

Sírköves Slomó 2012.06.21. 12:46:16

Esztergomban semmilyen élet nincs este 10 után. Sétáljatok át Párkányba(Sturovo), 'zt szarjatok oda. De vigyázat a tót rendőrök megetetik veletek!

kacagány 2012.06.21. 12:47:36

A Szépművészeti lépcsőjén ugyanez a helyzet. Amiatt nem hőbörög senki?

==T== 2012.06.21. 12:48:20

A vastagbőr díjat most te érdemelted ki zero!

Itt nem arról van szó, hogy úgy általában nem szeretné takarítani az Egyház a bazilika lépcsőjét - hisz azt így is meg kell tennie - hanem arról, hogy a sok ott bulizó suttyó napi rendszerességgel telerókázta és összehugyozta a környéket.

Ha ennyire nem tetszik az elkerítés - ami mellesleg csak éjszaka jelent lezárást, és a lépcsők egy részén továbbra is lehet ülni - akkor ajánlkozz fel önkéntes munkásnak, de ne más farkával verd a csalánt.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:48:20

@efhábé: "annyira vicces, hogy mindenki nyomul a zsinagógával. Nincs élő ember, aki szívesebben üldögélne azon a körömpiszoknyi kis téren, mint a Bazilika előtt." - én sem szívesen üldögélnék Pintér-kolbászok zuhatagában.

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:50:08

@kacagány: nem hát, te kis tájékozatlan. Az nem is hír, mert nem alkalmas az Egyház rugdalására.

Sírköves Slomó 2012.06.21. 12:52:24

@Farkantoán Chatpartner: Farkantoán, hogy van az, hogy te néha szélsőbolsevik vagy, néha meg nem?

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:54:28

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: a válasz egyszerű. Mindig nézd a profilt. Egy hyperkomcsi (látjátok feleim szümtükkel = Schindler Pistája) lelopta a nevem és az avatarom. Miután a blog.hu számára ez így van jól, jogi lépés megtételére kényszerültem.

vdkvdkvdk 2012.06.21. 12:54:37

" befektetni egy magas nyomású mosóba (44 ezer HUF) és közmunkásba (havi 47 ezer HUF), aki minden reggel lemosná a lépcsőket, és összeszedné a szemetet (éves költség: kb. 600 ezer HUF)."

Ebből már látszik, hogy halvány lila fingod sincs, hogy mibe kerül egy ilyen lépcső tisztítása. De ezt most nem fejteném ki.

Amúgy a lépcsőt nem zárják le, csak éjszakára, azaz napközben minden normálisan viselkedő ember kiücsörögheti magát. Az intézkedés a sötétség leple alatt ott garázdálkodó elemek kirekesztését szolgálja csupán. Helyesen.

Nem tudom kertes házban, vagy társas házban laksz-e, de kíváncsi volnék, mit tennél, ha házatok elé odaszokna csak egy 10 fős jópofi bulizós laza kis társaság (mert mondjuk van ott 2 kellemes pad egy árnyat adó fa alatt) és reggelente, amikor munkába mész, mindig az ő hugyukon, szarukon szemetükön kellene átgázolnod. Szerintem Te már 2 hét után elkerítenéd a területet.

Kicsit gáz amúgy, az építési kerítéses Bazilika fotó mellé berakni 3 olyan templom fotóját, ahol nincs kerítés, hisz Te is jól tudod, ezernyi olyan templom vagy műemlék fotóját be lehetne linkelni a világ bármely pontjáról, ahol 3 méter magas kerítés van, sőt csak biztonsági kapun át lehet a templom környékére bemenni. A Dohány utcai Zsinagóga kertje is milyen kellemes lenne egy kis esti böfögésre, sörözésre, milyen jól érezhetnék ott magukat a magyar és külföldi fiatalok! Nosza kezdeményezd a kerítés elbontását, had éljék ki magukat ezek a szerencsétlen fiatalok.

A posztolóba a legminimálisabb tolerancia, megértés nem szorult. Fel kellene fogni, hogy a hívők, akik sokat áldoznak templomaikra, szent helyként kezelik azokat és minimális intelligenciával belátható talán, hogy joggal dühösek és joggal kívánják megvédeni, ha ezt az objektumot minden kultúrát nélkülöző barmok napról-napra megbecstelenítik (és még nekik áll feljebb!) Akik a lépcsőn, az egyház magánterületén, szeretnének időzni, azok viselkedjenek vendégként, kegyeletteljesen, a vendéglátó tisztességét nem megsértve, szabályait betartva (de legalább az általános legegyszerűbb együttélési szabályokat, hisz a köztéri alkoholfogyasztás, szemetelés, hugyozás odaszarás nem csak a templomok mellett, hanem minden közterületen tilos). Ha ez nem megy, akkor mars.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.06.21. 12:57:39

@Farkantoán Chatpartner: Ez kapufa volt, de nem rossz próbálkozás. Én elég közel lakom a belvároshoz, és szoktam is arra járni. De tényleg úgy gondolom, hogy a katolikus egyház embereinek nem fog leesni a gyűrű az ujjáról, ha megfizet egy embert aki minden reggel letakarítja azt a rohadt lépcsőt. Vagy a katolikusok otthon sem szoktak soha takarítani?
Akkor az más, mert akkor otthon disznóólban élnek, de szeretik a tisztaságot maguk körül.
Akkor viszont zárkózzanak be a Bazilikába és ne engedjenek be senkit, mert az emberek levegőt is vesznek, és a port is felkavarják a járkálásukkal. Vagy arra külön takarító személyzet van? Akkor ismételten nem értem a problémát. Azok akik a templomot takarítják, miért nem tudják letakarítani a templomlépcsőt is?
Vagy csak én érzem ilyen visszásnak ezt?

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 12:59:05

@vdkvdkvdk: gyűlöletükben odáig mennek, hogy haláli, echte szadeszes magabiztossággal bejelentik, ők pontosan tudják, hogy a korlát árából 10-20 évig lehetne mosni körbe a Bazilikát. De mondd, téged tényleg meglep ez az ordenáré jellem és hazudozás? Akkor nagyon fiatal vagy... :$

Farkantoán Chatpartner 2012.06.21. 13:00:53

@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): de mondd, miért nézed hülyének azokat, akik másban hisznek, mint te? Ha a Putzerei annyira olcsó lenne, miért nem azt választották? Ugyanez rövidebben: miért hazudozol?

davvv 2012.06.21. 13:06:50

Szerintem a kommentelők jelentős többsége nem volt még az említett helyszínen mondjuk péntek éjfélkor! Szerintem megváltozna a véleményük!
Egyértelműen nem ez a legjobb megoldás, de még mindig jobb, mint a semmi!
Nem turisták ücsörögnek ott éjszaka! Oda se mernek menni! Tizenéves bedrogozott vadállatok őrjöngenek ott!

Tapogatott Kukorica 2012.06.21. 13:08:30

Nem tudom, most neztem meg az indexvideot a helyszinrol... igy mar nem tunik annyira veszesnek a szituacio. Allitolag szep (kovacsoltvas stb.) keritest epitenek es csak este zarjak be. Azt nem tudom, hogy a kornyezetbe mennyire fog illeni az elkeszulo kerites, de elfogadhatonak tunik. A turistak es a normalisabb emberek tehat napkozben ugyanugy latogathatjak, az este ott lereszegedok meg nem. Szerintem belefer ennyi aldozat. Azt sem tartom elkepzelhetetlennek, hogy ha valaki mondjuk ejszakai fotokat akar kesziteni, akkor ne tudna megbeszelni a tulajjal, hogy beengedjek zaras utan.

873ujr3rk 2012.06.21. 13:16:23

@davvv: "Egyértelműen nem ez a legjobb megoldás, de még mindig jobb, mint a semmi!
Nem turisták ücsörögnek ott éjszaka! Oda se mernek menni! Tizenéves bedrogozott vadállatok őrjöngenek ott! "

volt is egy riport az mtv-n, hogy a papok minden este hiába hívták a rendőrséget, ők minden alkalommal azt válaszolták, hogy amíg vér nem folyik, ők nem léphetnek közbe, viszont hallásra.

Sírköves Slomó 2012.06.21. 13:19:18

Hogy engedheti meg a vastagbőr magának, hogy ilyesmire pazarolja az értékes médiafelületet?

Amikor ilyen történik a világban? - Magyarországnak Németországgal ellentétben sohasem volt bátorsága ahhoz, hogy szembenézzen a holokausztban viselt felelősségével - jelentette ki Randolph L. Braham professzor, a "magyar holokauszt ismert kutatója" a szerdán Washingtonban az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában megtartott előadásán.

El lesztek határolva! Amúgy, mit keres holokausztmúzeum Washingtonban? Ott is volt gázkamra?

efhábé 2012.06.21. 13:19:34

@Farkantoán Chatpartner: Hja, ha eleve úgy akarnál odamenni, hogy okot adsz rá, ugyebár...

==T== 2012.06.21. 13:20:53

@Lizzy01: kamazs ne sörözzön, mert 18 éven alulinak eleve tilos. Pláne az utcán.

angyalföldi partizán 2012.06.21. 13:27:07

@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): jogos az észrevétel. nekem van kutyám,szeretnélek megkérni arra,hogyha a belvárosban sétálok vele,vedd föl a szarát.természetesen nem ingyen,tudok fizetni dekagrammonként 5 forintot. ha fosik,kapsz prémiumot is.

régi_vendég 2012.06.21. 13:32:06

@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): 10 évig laktam a vár alatt, kiemelten turistás környék. soha bajom nem volt velük, jöttek láttak, mentek. augusztus 20-a és március 15 ettől kivétel volt. főként honfitársaink bevergődtek kocsival, (mi mással) a félig lezárt városba és mint az állatok úgy viselkedtek. egyik évben beparkoltak úgy a kapunkba, hogy nem lehetett bemenni a házba, és még nekik állt feljebb,. de beálltak a villamos megállóba (nem vicc!) a parkokba, mert az jár, mert az adójukból építették. az hogy a szemetet de még a szaros pelenkát is kib@...ták a járdára az már szinte normális. most komolyan senkinek nem fordul az meg a fejében hogy ez itt valakinek az otthona? ahogy a bazilikánál is élnek emberek és ők miért nem érdemelnek normális környéket? mindenki az adójából újította ezt az épületet, tehát az ne legyen előtte lezárva, de az nem gond, hogy néhány állat miatt ezt nem sokáig élvezheti, és ismét költenie kell rá?
(valahol magamban nagyon röhögök, hogy pont én vagyok aki a kat. egyházat védi, de néha lehet nekik is igazuk.)

dukeekud 2012.06.21. 13:35:36

Felhaborito, hogy az alkoholista, drogos kisgyerekek, nem hasznalhatjak nyilvanos wc-nek a templomainkat. Ez maga a FASIZMUS. Meg kell allitani a fasizmus terjedeset, mert ez csak az elso lepes. Most meg csak, nem engedik a drogosoknak, hogy a Bazilikaban hugyozzanak, szarjanak, hanyjanak, de holnap mar epulnek a gazkamrak.

-HVC- 2012.06.21. 13:39:30

Éljen az élhetetlenség!!!

Tipikus fideszes unortodox megoldás ez.

Amolyan, nem gondolkozunk, megoldjuk izomból. Elvégre felhatalmazásunk van rá.

Ezeket oktatják erre???

Annyira abszurd ez az ország, hogy na...

-HVC- 2012.06.21. 13:43:01

Ahol azonban a főidiótának a saját falujában first class stadion épülhet VÁLSÁG és kimondottan rossz gazdasági helyzet esetén, ott SEMMIN sem kell meglepődni.
You want it, You get it.

régi_vendég 2012.06.21. 13:48:03

@-HVC- én - aki aztán biztosan nem vádolható azzal, hogy fideszes - kíváncsian hallgatom, a javaslatokat a megoldásra. a papok hívták a rendőrt, azok nem jöttek, gondolom a környéken lakók is megtették már ezt, de semmi nem változik. oké oktassuk az embereket, hogy ne legyenek ilyen igénytelen barmok, de addig? takarítsunk 10-20 évig a mások piszkát? te meddig tennéd ezt meg ha minden este az ajtódba szarnék? szerintem ez is abszurd, nem csak a kerítés.

Bourbon 2012.06.21. 13:53:49

Azok az emberek hol nőttek fel és ki nevelte őket akik szerint bárki görénykedését, mocskát, szemetét az állam, a főváros vagy az egyház kellene, hogy eltakarítsa egy lépcsőről vagy bárhonnan?!?! Honnan jön ez a világkép és mire alapozódik?
Primitív és bunkó mentalitás, a csóró ember vágya az érzésre, hogy megtehetem...mert adózom.

Alalpvetően miért nem azért kel ki magából bárki is, hogy miért viselkedünk a saját lépcsőinken úgy, ahogy pl. a Spanyol lépcsőn senki vagy miért nem azokon követeljük a takarítást, akik a vendégeket itatják?!?
Miért nem a metro/vonat/busz ülést megrongáló kézre verünk rá, miért nem az utcán szaró seggbe rúgunk bele? Miért azt ostorozzuk akié a placc, hogy nem takarít?

HOL ÉLÜNK?!?! Az ilyenek miatt kell kivándorolni, nem azok miatt akiket most divatos megnevezni okként....

Rive 2012.06.21. 13:59:33

Négy európai város?

Hármat látok, meg egy sötét-balkánit.

Bourbon 2012.06.21. 14:00:39

@Rive: Fenyegess meg minket, hogy kivándorolsz! (az kimaradt...) :-DDDD

Rigor_mortis 2012.06.21. 14:01:11

@xaba99: Így van, inkább a templom belsejében kell brunyálni! :)

vdkvdkvdk 2012.06.21. 14:03:04

@Farkantoán Chatpartner:
Nekem vagy egy építési sarok telkem vidéken kb. 10 éve. A kedves gazdag szomszédok folyamatosan odahordják a kertjükből a lenyírt füvet, metszésből származó ágakat, néha még sittet is. Ha kijárok kaszálni, mindig nekem kell eltakarítani, ha ezt nem teszem, rövid időn belül a környék szemétlerakója lenne a telkemből. Ha az egyik szomszédot megkérdeztem, ki rakja le a szemetet, mindig azt mondta, hogy a másik hordja oda, a másik szerint meg az egyik. Ezek után bejelentettem levélben a jegyzőnek a dolgot (többször is), de azt mondták csak akkor tudnak lépni, ha a közterület-felügyelő tetten éri a szemetelőt. Erre persze sosem került sor. Mondtam, hogy nézzék meg: itt van a 2. szomszédnál 20 méter frissen vágott sövény, amiről egy fél teherautónyi ág frissen van levágva és az ott fekszik a telkemen (a dolog szerintem teljesen egyértelmű). De ez nem bizonyíték, csak a rajtakapás. Majd kiraktam 3 nagy udvarias és kedves táblát és kértem szomszédokat, hogy ne rakjanak le a telkemen semmit. Persze ez sem segített, a táblák 3 hónap után eltűntek ezért kénytelen voltam 400.000 ft-ért bekeríteni, pedig biztos olcsóbb lett volna havonta más szemetét összeszedni, gallyait elégetni. Most nálam rend van. Igaz most a szomszéd bekerítetlen telkére kerül a kosz, mert az 50 milliós házban lakó magyar "kultúrlény", sajnálja a saját szemetének elszállítását megfizetni. Te mit csináltál volna? Ez a magyar rögvalóság...

Mikulka2 2012.06.21. 14:03:14

@Réka ‎: "nem kéne más városok kupiját átvenni"
de bezzeg a rudas fürdőnél a bokáig érő sitten keresztül terelni az embereket (ittenieket és turistákat) az oké.
Londonban vagy más nyugati városban jártál már életedben?
szánalmas és nevetséges a hozzászólásod.

Wagem 2012.06.21. 14:06:38

@xaba99: Pusztulat Győzikéékre.Meg a nagymami 500 milliójára.
Ha ezeket a patkányokat látom rasszista náci vagyok.
Vállalom.
Akik meg odamocskolnak a Bazilika elé,mert neki így tetszik,azokat mesterlövészeknek kellene levadászni.

Bourbon 2012.06.21. 14:06:51

@vdkvdkvdk: De ez nem érdekes, mert nem lehet, mocskos/papok/fidesz/rendszer/fasiszta/kirekesztő és demagóg lózungokat puffogtatni. Hiába van maximálisan igazad, egy ferdül látásmódú ezt úgysem érti meg...

-HVC- 2012.06.21. 14:09:11

@régi_vendég: Akkor állítsanak oda egy őrt!! Munkahelyteremtés vagy mi... Ha a látványosságainkat így körülbástyázzuk, akkor mégis mit várunk, miért jöjjenek ide külföldi turisták?
Tegyenek oda 1-2 közmunkást, rendőri kapcsolattal és kész. A kerítés elmehárborodott megoldás.

Itt nem egy elhagyatott kertről van szó. Ez nagy különbség. (Természetesen a szemétlerakást is elítélem. No meg az önkormányzat nyegle hozzáállását is.)

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.06.21. 14:09:56

@Wegam: a mesterlövész drága. önként jelentkezőkkel kellene őket gumibottal péppé veretni.
látványos, olcsó és még szórakoztató is.

Bourbon 2012.06.21. 14:18:39

@-HVC-: Ki állítsa az őrt kincsem? Milyen rendőri kapcsolattal? Milyen bírságolási lehetősége van a rendőrnek utcai pohártörés esetén pl? A kevés rendőr értékes munkaideje használódjék másra... Csak az menjen a kerítés mögé, aki oda való...a világ így szép!

gnme 2012.06.21. 14:21:35

tetszenek ezek a rácsok, de hiányérzetem támadt, nem látom Lamborghini Murciélagó Jánost mögöttük

hová tűnt (Damon Hill) Lamborghini Murciélago János?

totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/02/09/jani_jani_kellett_ez_neked/

-HVC- 2012.06.21. 14:22:27

@Bourbon: Pl. az önkormányzat, lelkem. Rendőri kapcsolat = egy mobiltelefon az ügyeletes rendőr számával, (Nagy beruházás.)

"A kevés rendőr értékes munkaideje használódjék másra..." Uhh... hogy oda ne rohanjak! A pénzbehajtás by trafizás, az köti le őket? (Respekt a tényleg dolgozó rendőröknek.)

Ha szerinted a Bazilika köré kerítés való, akkor érdekes világban élsz. Nyugatra pl. ne menj, mert nem éreznéd ott jól magad. Sok nyugodt ember mindenfelé... Kétharmadmentes parlament olyanokkal akik tényleg vitáznak. Működő gazdaság, tündérmese helyett... Messzire vezet ez.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.06.21. 14:23:10

Az biztos kivitelezhetetlen -és olcsóbb- megoldás lett volna, ha félóránként két kispap körbemegy ad absurdum seprűvel-lapáttal a kezükben, és megkéri kedves szóval, ájtatos mosollyal az esetleg szemetelő embereket, hogy viselkedjék kultúremberhez méltóan?

Az -amúgy igen megtépázott- egyházi renomé is javulna, közelebb kerülnének a 'néphez', és még csak extra pénzbe se kerülne...

Az én városomban vagy egy gitáros pap, aki amikor (a rockzenekarával) színpadon van, megőrjíti a csajokat. Petiatyát imádja mindenki, és nem egy idióta középkori babona képviselőjeként tekint rá, mert 'köztünk van', már ha értitek, hogy mondom.

Nem baj, húzzunk még kerítéseket, örüljenek a Réka-félék. Nehogymá' jólérezzemagátaproletár.

Gondolom azok, akik itt most örülnek a kerítésnek, zokon vették volna, ha 06-ban a Kossuth Teret is elkerítették volna. Pedig ott ugye jobbos-konzervatív csillogószemű becsületes állampolgárok töltötték szabadidejüket, rettenetesen szépen viselkedve.

Anders Behring Breivik 2012.06.21. 14:23:59

Ezek idiotak, a kerites arabol inkabb geppuska feszket epithettek volna a templom ele. Es ha valaki oda szarik, hany, hugyoz, uvegeket dobal azt bizony, felszolitas nelkul lekaszalni. Es persze feltenni a youtubra, hogy hagy rohogjunk a barmon.

Bourbon 2012.06.21. 14:35:45

@-HVC-: Aztán miért kellene ezt az önkormányzatnak finanszírozni, aranyom? Mi köze hozzá? Őrt mindenhová, hogy ne szarj sehova az utcán?!?! Hol élsz? Lélekben látom nyugaton, ahol ki kell ábrándítsalak, nincs kolbászból a kerítés. Ez a kerítés meg leginkább nem a bazilika köré kell, hanem azok köré, akik, úgy és azt csinálják ahogy és amit...még akkor is, ha neked ez szimpatikus és üdvözlendő. Szerintem konkrétan hemperegj bele a véleménytársaiddal és a takarítás kipipálva ti is jól éreztétek magatokat win-win!

pnr 2012.06.21. 14:39:18

OFF:
@genyamagyar:
Csak éppen a táblázat tele van valótlansággal, félremagyarázással. Aminek még a tárgyhoz (meg a teológiához, meg a valósághoz) sincs sok köze...
ON:

Ahogy többen is leírták: egy templom (pláne egy kiemelkedő műemlék) nem nyilvános WC. Lehet, hogy más országokban megértik, de ha itthon nem, tenni kell valamit. Megelőzni pedig mindig egyszerűbb.

Bourbon 2012.06.21. 14:42:05

@immortalis: Vállald be a 2 kispap helyett és szerezz jó pontokat a proletárjaid között... Kossuth tér kapcsán rémlik a műveleti terület fogalma, meg előtte ahogy kiverték onnan az embereket? Sokkal jobban tetszene ez nekem a Bazilika téren most is, de ezek a fránya papok nem valami agresszívak sajna!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.06.21. 14:44:38

@immortalis: aki azért ül oda késő este, hogy igyon és hugyozzon, az bizony ne is érezze jól magát.
neked meg fáj, ha más örül? :)

külvárosi 2012.06.21. 14:56:24

akinek ez nem tetszik az minimum vállalja, hogy hajnalata oda fárad és felnyalja a mocsokot.

webnazi 2012.06.21. 14:57:32

Sokkal egyszerűbb lenne az egész bazilikát átvinni Budára, a Mátyás temlom mellé még valahogyan elférne. Vagy a Dísz térre a Sándor palota előtti üresre. Oszt a Vár végülis minden éjjelre bezárható, nem kellene a drága kerítésépítéssel bajlódni. Mer az akkor hogy nézne ki? Mint Ausvicc. Tisztára vicc.
Mellesleg - ha a téren - a Bazilika körül megszűnne az a sok kocsma, vendéglő és egyébmás teraszos turista-lerablófészek, melyek éjjelre mind bezárnak, ám nappal sem mindig engedik hugyozni a betérőket, a mindenfelé hugyozók pedig minden bizonnyal nem az a kulturfajta élőlénycsapat, amelyeknek lett volna valaha is gyerekszobája ...

monddazigazatmar 2012.06.21. 14:58:22

Nem olvastam végig az összes kommentet, de ugy megkérdezném, hogy a képen elrejtett városok közül melyiket hirdetik ugy Londonban, hogy "bassz és piálj fillérekért itt" ?
Mert megy a nagy képmutatás, hogy nálunk, Londonban ilyet aztán nem, meg hol van ez európától, de az összes paraszt a reptéren kiteszi az agyát, aztán ugy viselkedik mint a törvényeken felüli.
Krakkóból ki akarták tiltani az angolokat pár éve.

RedGreg 2012.06.21. 14:58:45

@immortalis:
Rómában ha leülsz a spanyol lépcsőre, perceken belül megjelenik egy rendőr és közli, ezt itt nem kéne, ha nem mész el megbírságol. Itt meg egyesek azon akadnak ki, hogy nem lehet majd lehugyozni a templomot. Próbáld meg Nápolyban, perceken belül a helyi don néhány embere fogja udvarias hasba rúgással és néhány pofonnal elmagyarázni, hogy azt nem kéne...

blah 2012.06.21. 15:00:54

A kerítésen így is be lehet hányni/hugyozni. A szarás már kicsit problémásabb de arra is van megoldás. Így most már örülhet mindenki.

angyalföldi partizán 2012.06.21. 15:04:45

@immortalis: nem nem.akkor meg papi terroról kiabálnánk,csuhás zaklatókról.ne essünk ki a szerepből,ha megkérhetném az elvtársat.

fifibá55 2012.06.21. 15:07:25

A hihetetlen színvonalú kommentek alapján kezdem elfogadni, hogy az oktatás rendszerében legyen kiemelkedő és kötelező jellegű világi vagy egyházi erkölcs oktatás, és annak teljesítése határozza meg a tanuló továbbengedését a következő osztályba.
A második feltétel pedig a magyar nyelv és helyesírás elsajátítása legyen...

angyalföldi partizán 2012.06.21. 15:11:49

@blah: neked ez nem lehet probléma,hisz anyád 20 éven keresztül tanította a távszarás technikáját.ezért nem mennék a kecotokba ,még ha ingyen kannás bort ajánlanál,akkor se.

champagneM 2012.06.21. 15:12:11

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: azért van, mert az amcsiknak bűntudatuk van. A 40-es években első felében (vagy talán már korűbban is egy pár ávvel?) ugyanis bevándorlási kvótát vezettek be (vagyis volt egy bevándorlási limit), éppen a zsidó menekültek beáramlásának megakadályozására. Ez vajh miért nincs benne a köztudatban?

Chingachgook 2012.06.21. 15:14:09

a posztolo nyissa meg a kertjet/lepcsohazat/kapualjat a mulatozni vagyok elott, aztan minden reggel takaritson utanuk, kurvara megerdemelne :)

Intermouse (törölt) 2012.06.21. 15:15:17

A kereszténység egy zsidó szekta, ennek megfelelően fenntartással kezelem már a létezésüket is.

Amúgy nem szép dolog, hogy odaganéznak, fosnak, hánynak a turisták, részegek, hajléktalanok. Szemetelnek, hugyoznak, de ezt nem csak a katolikus székesegyház előtt kellene szankcionálni, hanem mindenhol.
Erre pedig nem a kerítés a legmegfelelőbb gyógyír, hanem a bírságolás, előállítás. Közterületesek, rendőrök kellenek oda, térfigyelő kamera, sárga csekk, feljelentés.

Azt pont leszarom, hogy katolikus templom, vagy temető, vagy pártszékház vagy egyszerűen egy társasház lépcsőháza, de sehol nem kellene mocskot csinálni senkinek.
Rendnek kell lenni.
Külföldön is elég hamar leverik a veséjét annak, aki elszórja a mocskát, akármilyen szent tehénnek is hiszik magukat a turisták.

angyalföldi partizán 2012.06.21. 15:15:30

@Dövan: szervusz komisszárió. hogy bírod az aszfaltozást ebben a melegben?remélem a góré ad ásványvizet. majd meló után, szokás szerint, ájultra isszuk magunkat,oszt jól megmondjuk a burzsujoknak.

Xalex8 2012.06.21. 15:22:56

Ha jól látom (igaz erre a humoros káromkodás közepette a cikkíró sajnos nem tért ki) a lépcsők felújítás alatt vannak, nem? Igaz, kicsit utána olvastam, és nem találtam semmilyen utalást arra, hogy a lépcsősor felújítás miatt lenne körbekerítve. Tehát a bazilika úgy döntött, hogy körbekeríti a lépcsősorának egy részét. Szép így? Nem. És?

2 perc sétára bármely irányba található 3 park is amely meleg szívvel várja és befogadja a szabadban inni és beszélgetni kívánó embereket. A deák téri akvárium környéke mindenkit kárpótolhat, vagy ha igényesebb környezetre vágyunk, tessék elfáradni a Szabadság térre vagy egyszerűen a Duna partra. A deák térhez hasonló városközponti tömegzüllést sehol nem láttam még a világon, szerintem európában szinte egyedülálló szabadságérzetet közvetít a sok ott szórakozó fiatal. Erről nincs cikk.

Londonban vannak egész parkok amelyek bezárnak estére, pl. St. James Park a város szívében ("milyen turista ellenesek!"). A parlament épületei előtt egy egész tér van hasonló kerítésekkel lezárva, és igenis nagyon csúnya (és, igen, az egy KÖZTÉR! A folyamatosan ott tüntetők ellen vannak felállítva - "micsoda diktatúra és elnyomás!"). London legközpontibb tere, az egész Leicester Square szintén le van jelenleg zárva ("jókor újítják föl!"). Amikor a Kossuth téren sátraztak Gyurcsány ellen tüntetők, az adófizetők pénzéből élő csőcseléknek nevezték őket. Amikor ez a St. Paul's előtt történik, akkor ők a liberális várospolitika és szabad véleménynyilvánítás megtestesítőiként vannak beállítva. Hiszen az nyugat! Kettős mérce.

Nem kell mindig nyugattal példálózni, hogy ott minden jó és minden jobb mint itthon. Persze van ami jobb (számtalan dolog), de ész nélkül felhozni a nyugati példákat (minimális tájékozódás nélkül) nevetségessé tesz minket. Nem azért jó a nyugat mert ott be lehet baszni a templomlépcsőkön (nem lehet) és nem azért szar Magyarország, mert a Bazilika előtt van egy kerítés.

es2300 2012.06.21. 15:26:02

gondolom ez a zseniális ötlet igazából végső elkeseredésükben született, minekutána hónapokig hasztalan győzködték a papok a fiatalságot, hogy mégis hogyan kellene viselkedni, mi lenne a helyes, így teremtve meg az egyház és a fiatalság közötti kapcsolatot, lebontva a korlátokat és újra átélhetővé téve a hitet, a vallást

korlátok

blah 2012.06.21. 15:30:49

@angyalföldi partizán: majdnem megvan a megoldás. Azért tanította, hogy az ilyen hülyéket akik naphosszat tudnak ilyen kaliberű témákról vérre menően vitatkozni pofán tudjam szarni. Mindig templomokhoz vitt gyakorolni.

angyalföldi partizán 2012.06.21. 15:54:45

@blah: akkor te rutinos távkulázó lehetsz.mond,olyan még nem fordult elő ,hogy teleszartad a családod gyakorlás közben? szeretek veled beszélgetni ilyenről,elvégre mi,ballibsik, nem félünk a tabuktól. nehogy má ne lehessen leokádni az anyádat.hát milyen világot akarnak ezek a burzsujok?

blah 2012.06.21. 16:06:55

@angyalföldi partizán: Ejnye, már szarásról sem lehet itt beszélgetni értelmesen, mert nem tudnak itt egyesek olvasni. Csak templomokra meg hozzád hasonló hülyékre célzok...

angyalföldi partizán 2012.06.21. 16:19:59

@blah: képzelem mi lehet ,mikor anyádék mennek gyónni ,te meg pont gyakorolsz...

blah 2012.06.21. 16:30:30

@angyalföldi partizán: ugyan már, csak a hülyék hisznek azokban a mesékben... a láthatatlan jótevő meg a többi bullSHIT, hát persze... amúgy ne félts, profi vagyok, egy jó babfőzelék után 10 méterről pofánszarlak

angyalföldi partizán 2012.06.21. 17:02:19

@blah: ecsém...,kemény vagy,na. feladom,te nagyon otthon vagy a témában.viccesen úgy is búcsuzhatok tőled,hogy,jó egymásra fosást a hozzád tartozóidra. mentem,verhetetlen vagy a kúlatémában. anyád nevelése termékeny talajra hullt. legalább erős vagy valamiben.

davvv 2012.06.21. 17:05:06

@873ujr3rk:
Hát ezt nem tudtam... Akkor ezek szerint ez a "legjobb" megoldás!...

ethan blow 2012.06.21. 17:53:00

@genyamagyar:

Semmi gond, tökikém, semmi. Teljesen jól van ez így.

ethan blow 2012.06.21. 18:01:01

"bgp 2012.06.21. 11:20:44
@ethan blow: Sajnos, a pedo probléma teljes mértékben katolikus probléma, kódolva van a szabályokban. Lehet, hogy mégse jó a cölibátust megkövetelni. Vagy, esetleg rögtön ki kéne zárni azt aki megszegi vagy kisfiúkra vált."

Ha ez így lenne, akkor csak katolikus papok lennéne pedofilok, senki más, ugye? Olvasol te újságot, hírportált, ilyesmit? Képzeld, öregem, a pedofília vallástól független, sőt, cölibátus nélkül is viszonylag gyakori jelenség világszerte. Nem tudtad ezt? Hm.

indapass90210 2012.06.21. 18:13:58

@angyalföldi partizán: "szervusz komisszárió. hogy bírod az aszfaltozást ebben a melegben?remélem a góré ad ásványvizet. majd meló után, szokás szerint, ájultra isszuk magunkat,oszt jól megmondjuk a burzsujoknak. "

A meleg miatt csak este, illetve éjszaka dolgozunk. Jött is a főnök, hozta a vizet, de egészségügyi okokból szigorúan csak bubimenteset. Aztán egy "jó estét, jó szurkolást" felkiáltással búcsúzott.

Wagem 2012.06.21. 18:32:58

@xaba99: Gumibottal??
Az túl humánus.:-)
Viperákkal,ahogy minket ütöttek 2006-ban

angyalföldi partizán 2012.06.21. 19:26:40

@Dövan: no,még vannak rendes emberek...

-HVC- 2012.06.21. 19:59:34

@Bourbon: "Ez a kerítés meg leginkább nem a bazilika köré kell, hanem azok köré, akik, úgy és azt csinálják ahogy és amit...még akkor is, ha neked ez szimpatikus és üdvözlendő."

Mi szimpatikus és üdvözlendő?? Neked ez jött át?? Húha.

SittingDuck 2012.06.21. 21:32:53

Uszítsuk a népet, mert jó az! A cikk hihetetlenül felületes, ahhoz képest, hogy linkelget egy sort.
1. Amit most elkerítenek az az EGYHÁZ tulajdonában, van és nem a városéban. Így évi 600e forint igen is sok. (az meg más lap, hogy mindenki azon sír, hogy herdál a kormány, de 600e-t dobjunk ki)
2. A kerítés NAPPAL NYITVA lesz, így az üldögél rajta aki akar.
3. A kép azt sugallja, hogy már ott a kerítés a 2 méteres kordon személyében, pedig még ücsörögnek a háttérben páran

recommented 2012.06.21. 23:08:05

@régi_vendég:
Nem erről a kerítésről van szó, hanem magáról a folyamatról. Egyre kevesebb lesz a közösségi tér, egyre inkább pénzre lesz szükség a közös szórakozáshoz, legyen az akár olyan egyszerű, mint lejátszani egy focimeccset, elmenni együtt kocogni, beszélgetni a bazilika lépcsőjén (suta példák, de talán érthető, mire gondolok). Az elvvel van a baj, hogy nem igazi megoldást keresünk, hanem erőből csinálunk valamit, amiről fogalmunk sincs, hogyan fog működni. A tiltás, elzárás mindig ilyen, az alapvető problémát nem oldja meg, csak "elszigeteli" egy olyan rétegtől, amelyiket alapvetően zavar a(z ingyenes) közösségi szórakozás.

Kutyagumi tekintetében szerintem azért történt előrelépés, csak nagyon lassan haladunk... Ott sem a tiltás a megoldás, mert az önmagában semmit sem ér. Meg értetni az emberekkel, hogy nekik maguknak is rossz ez, a saját utcájuk lesz szaros. És ha ez nem működik, akkor következetesen büntetni, ameddig meg nem szűnik a probléma. De pl. abban az esetben sem oldana meg semmit, ha egyes elitnek kikiáltott útszakaszokat lezárnának a kutyák elől, hogy szarjanak csak az amúgy is lepusztult utcákba.

recommented 2012.06.21. 23:10:56

@scsaba1: Nem is szívesen élnék Londonban, több ok miatt sem.

Pincode 2012.06.22. 08:21:17

Az átkosban mindig, igen, éjjel is nyitva voltak a templomok.
Most nemcsak hogy zárva van, de szép nagy vasráccsal el is van kerítve.
Néha belegondolok, nagypapa akinek "neves" helye volt a templomban, a többi építővel, adományozóval, ezt akarták-e?
Mi vajon ezt akarjuk-e?
A nagy rothadó kapitalizmusban, végső menedéknek, legalább az nyitva van :( ott a papot, éjjel nappal eléred.
Ma a katolikus templom nem szól másról, csak pénzről, számolatlanul

Ajtony 2012.06.22. 19:55:01

@-HVC-: csak akkor használj idegen kifejezést, ha tisztában vagy a jelentésével. Így csak nevetséges lettél

Ajtony 2012.06.22. 19:59:01

@recommented: Bocsi! Nem a kutya hibás. Neki csak szarnia kell, mint ahogy nekünk is. Ezek a "gazdik" pont olyanok, mint akik simán leguggolnak az utcán, a liftben, stb.
Hogy mi a megoldás?
Talán a gazda néhány napos elzárása

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.06.23. 00:38:20

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): 24/7 fegyveres őrség van a Dohány utcában? Pedig épp most készültem odaparkolni egy huszonöt tonna műtrágyás-gázolajos dizájnerdroggal megrakott kamionnal. Brejvik nevű norvég haverom kűldte a receptet.

süti beállítások módosítása