Skip to content


       Szűrés lista

Szolgáltak és védtek

Múlt hét szerdán megszületett az első fokú ítélet a West Balkán-ügyben. A bírónő azonban azt is megemlítette, hogy a rendőrök is mulasztottak, amikor nem mentek ki a telefonhívásokra, amiket csatoltak a peranyaghoz.

Vasárnap Morva Krisztina feljelentést tett a legfőbb ügyésznél.

Hétfőn Hatala József országos rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy mulasztottak-e a West Balkán szórakozóhelyen történt tragédia idején telefonügyeletet ellátó rendőrök.

És kedden meg is született a rendőrségi belső vizsgálat eredménye ....

"Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket" - nyilatkozta Garamvölgyi László.

Telefonos bejelentés #1, 107-es segélyhívó:
"Egy magát Dánielnek nevező férfi 23 óra 14 perckor tett elsőként bejelentést arról, hogy hatalmas a tumultus a szórakozóhelyen, és a beszélgetés közben az ügyeletes hallotta, amint valaki a háttérben arról beszél, valakit megkéseltek. Miután tisztázták a pontos helyszínt, újra rákérdezett az ügyeletes arra, megkéseltek-e valakit. Erre a bejelentő azt mondta, hogy a késelésről két másik férfitól hallott, és már két rendőr is a helyszínen van. Azután arról beszélt, hogy mindenkit beengednek, és már nem lehet elférni. Erre válaszul mondta az ügyeletes: "Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg. Engem most csak a késelés érdekel"."

A vizsgálat eredménye:
"A tragédia éjszakáján érkezett telefonos segélykérés közben a beszélgetés során valóban elhangzott az ügyeletestől az a mondat, hogy "ne járjon buliba, akkor nem lesz tömeg". Ez azonban szerinte egy szövegkörnyezetből kiragadott félmondat, ugyanis a bejelentő által mondottak alapján a rendőrség egy sokkal fontosabb dolgot szeretett volna tisztázni, mégpedig a késelés tényét."

Magyarul:
"Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg" -> kiragadott félmondat.
"Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg. Engem most csak a késelés érdekel." - > fontos tényt igyekezett a rendőrség tisztázni.

Telefonos bejelentés #1, továbbkapcsolva a VI. kerületi rendőrkapitányságra:
"A rendőrségi telefonügyletes a bejelentőt ezután azonnal kapcsolta a kerülethez, nekik már a Dániel nevű férfi pánikrohamról, törött lábú, ájult és megtaposott sérültekről beszélt, és helyszíni értesülésre hivatkozva, a rendőrség kérdésére válaszolva újra megemlítette a késelést."

Telefonos bejelentés #2, 107-es segélyhívó:
"Pár perccel később egy másik, névtelen telefonos bejelentő szintén arról beszélt, hogy valakit megkéseltek a tömegben, és a biztonsági őrök "két eszméletlen, félholt embert" hoztak onnan ki."

Telefonos bejelentés #3, 107-es segélyhívó:
"Egy harmadik bejelentő, egy női hang azt mondta, hogy a lépcsőn lerugdosták a tömegben, meglopták ezer forinttal és nem annyi férőhelyes szórakozóhely, amennyit beengedtek, ezért hatalmas a tömeg."

Az ügyeletes válasza:
"Lopás és könnyű testi sértés miatt tegyen feljelentést a kerületi rendőrségen, mert nem tudja megmondani, ki volt az elkövető, a lökdösődés magánindítványos ügy, a szórakozóhely bővítése pedig nem az ő hatáskörük, ezért nem fognak kimenni a helyszínre."

Tegyen feljelentést.
Magánindítványos ügy.
Nem az ő hatáskörük ...

Összefoglalva:

Rövid időn belül nem egy, nem kettő, hanem legalább három bejelentés érkezik, hogy sérültek vannak és tömegnyomor van a helyen, és nem történt semmi. Három lány meghalt, mert tömegnyomor volt a helyen.
Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata.

A Nyugati tér egy sűrűn bekamerázott tér, a kapitányságon látták, hogy több ezer fiatal gyűlt össze, bejutásra várva, Ha látták és nem tette semmit, az baj, Ha nem is látták, az még nagyobb baj. Máskor elég 10-12 árpádsávos fiatalnak összeverődnie, és már kint van a fél Készenléti Rendőrség.

Nem volt a helyszínen rendőr, nem is küldtek ki a térfigyelő kamerák alapján, és még a telefonhívást is leszarták?
És ez így szabályos, Garamvölgyi?!
Ha a te lányod hívná a 107-et éjszaka és így elhajtanák, akkor is azt mondanád, hogy minden szabályos?

Hogy merjük így felhívni a 107-et? Minek? Hogy elzavarjanak? Még mi kérjünk elnézést, mert bejelentést teszünk?

Szolgálunk és védünk.
Ugye, Pintér miniszter úr?

Címkék: rendőrség szégyen pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr814626672

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mégsem vesz fel IMF-hitelt Magyarország 2012.07.04. 12:00:55

- Komoly tévedésbe vannak, akik azt gondolják, hogy hazánknak szüksége van az IMF pénzére! Ha így lenne, akkor hogyan módosíthatnánk a friss költségvetést egy 300 milliárdos szociális adócsökkentéssel? - tette fel a kérdést felháborodottan Orbán Viktor...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.04. 10:33:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ironfist 2012.07.04. 15:24:10

@Ironfist:
Pláne, mert nyilván én is voltam már buliban, koncerten, ilyesmin, és igen, én is voltam már tömegben - arra nem is térnék ki, hogy a pogózás kicsit több, mint tömeg - és hadd ne tartsam már életbevágónak azt, hogy sokan vannak valahol!

dr. Bubó 2012.07.04. 15:24:56

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): enyni a lényeg anynit kéne mindenkinek elolvasni

ezt az összefogallót és akkor megértenek sok mindent...

egyébként a kutatásaikat olvastam hallgattam figyeltem de ez az írás nagyon jó összefoglaló

red_quill99 2012.07.04. 15:28:39

@Luzercica: két rendőr nyílván nem tudott volna rendet rakni, de biztos jobban fel tudta mérni a helyezetet, mint telefonon keresztül az ügyeletes egy zavaros telefonhívásból. Annyit mindenesetre tudtak volna tenni, hogy észrevegyék a tarthatatlan állapotot és jelzik, hogy küldeni kellene még rendőrt...

Amúgy azt sem vitatom, hogy mindenki az előírások szerint végezte a munkáját, de ebben az esetben az előírások nem működtek jól, szerintem. Ezért mindenképpen meg kellene vizsgálniuk az esetet és ha személyi konzekvenciákat nem is kell levonni, esetleg legközelebb talán máshogy kellene eljárni.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.07.04. 15:35:32

@dr. Bubó: Mondjuk a probléma okaként még nem hallottam a jogrendszer összességét szidni, általában mindig személyeket támadnak. Talán a jogrendszer olyan elvont fogalom, amelyet nem tudnak nagyon sokan megszemélyesíteni. No, meg ebben nőttek fel. A legjobban anyázó, habzósszájúak meg pont azok az emberek, akik hasznot húznak a törvénytelenségekből.
Egy nagy-nagy rebootot kéne csinálni....

Luzercica 2012.07.04. 15:41:56

@dr. Bubó: Lassulok a melegtől. Már harmadszor olvasom el a szösszenetedet. De végre megértettem.

dr. Bubó 2012.07.04. 15:43:51

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): van 2x1 év külföldi tapasztalatom... talán emiatt

nekem természetes volt mindenhol ahol "pozicióban voltam" hogy a rossz összevissza jogszabályok között próbáltam rendet vágni...

szerintem okos meglátás hogy a diktatúra leghatékonyabb eszköze ...

dr. Bubó 2012.07.04. 15:45:15

@Luzercica: mejiket? és megértettél? vagy írjak dísz szertációt?

Luzercica 2012.07.04. 15:49:40

@dr. Bubó: A magyar huszár pacit kínoz...tartalmút.
Írj. Kérj tanácsot a volt köztársasági elnökünktől. Állítólag ő is fog írni.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.07.04. 15:50:40

@dr. Bubó: Van egy régi magyar mondás: Zavarosban jó halászni.
Ez igaz az adótörvényekre, a rendeletek összevisszaságára, a törvényeinkre, mindenre.
Van egy másik matematikai tétel is: Két pont közötti legrövidebb út az egyenes.
Nekem nincs külföldi tapasztalatom, és nem is akarok elmenni innen, mert ez a Hazám. Viszont nagyon szeretnék egy élhető világban élni.

vegyesfehér 2012.07.04. 15:53:29

@somewhat damaged: Azon kevesek egyike vagy, aki érti, mi a probléma. Ahogy a kommenteket olvasom, a többség igazi született kelet-európai. Megszokták, hogy szar rendszerben élnek, és az a hülye, aki nem alkalmazkodik a szarhoz. Jó állampolgárok lennének Türkmenisztánban is.

dr. Bubó 2012.07.04. 15:57:50

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): ezek vagylagosak ....

vagy elmész és élhető világban élsz
vagy maracc de akkor ez a feudális mocsár van...

@Luzercica: ??? nem fog... ő csak KAMUnikált...

tudi 2012.07.04. 17:58:07

Na ez durva, és még csodálkoznak, hogy az emberek semmibe veszik a rendőröket. Igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, hogy h a a bejelentő gárdistákról, vagy más "veszélyes" elemekről tett volna említést kint lett volna fél Budapest rendőrsége.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.07.04. 17:59:41

Egyébként meg ez még az "elmútnyócév"! Mostmár nincs ilyen:
"A miniszterelnök szerint vége annak a világnak, amelyben a jog a bűnelkövetők pártját fogta, és annak is, amikor bárki azt gondolhatta, hogy a bűnözők összefonódtak a rendőrséggel. "
index.hu/belfold/2012/06/24/orban_vege_a_bunozok_es_a_rendorseg_osszefonodasanak/

szmoker (Homo Trollicus) 2012.07.04. 18:01:57

"és annak is, amikor bárki azt gondolhatta, hogy a bűnözők összefonódtak a rendőrséggel"

Végülis Don Sintér nem rendőrtábornok (már), hanem csak keresztapa és belügyminiszter. Semmi összefonódás sincs, kérem oszoljanak.

jozicsenko 2012.07.04. 18:45:02

fegyverem van, akik most bejöttek, lelövöm mindet...

na, ekkor talán kijönnek

egyébként sz.rni bele...

FSchleck 2012.07.04. 19:54:36

Fürstről nem szeretnétek írni? Régen azért kétoldalúbb volt ez a blog is...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.04. 20:24:39

@Seduxen (már NEM dr.): Az a rokkantigazolvány volt hülyegyerek!Illetve az sem ,mert azt az asszony adta neked a teljesítményed okán!DD
Az én anyám akkor a bizonyítványt adta neked a kisegítőben!:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.04. 20:26:20

@Seduxen (már NEM dr.): A másik két nagyokos "felsőfokú végzettségűnek" már elmondtam:
Nem mindenki volt úgy hogy apci anci mindent a segge alá rakott!:))
És végigseggelt 4 évet valami büfészakon.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.04. 20:30:21

@Seduxen (már NEM dr.): A neked bácsinak akkor lesz jogsija ha lesz e nagy autója.

Horizont 2012.07.04. 20:32:51

Ez egyszerűen egy embertelen hozzáállás volt a diszpécser(ek) részéről.Tapasztalhatjuk az élet egyéb területein is nap mint nap! Az embertelenséget! Még véletlenül sem akarom beleképzelni a meghalt lányok szüleinek a helyében magam amikor ezt (is) megtudták!
Ha az ember bajba kerül kihez fordulhatna mint a rendőrséghez. A mentősökhöz. A tűzoltókhoz. Az orvosokhoz. Millió eset van amikor nem pénzkérdése a megoldás. Ennél az esetnél nem végezték el a munkájukat. Ennyi. Nem védeni kéne hanem büntetni, hogy mások tanuljanak belőle!
Azért az is eszembe jutott, hogyha az ügyeletes gyereke ott szórakozott volna, akkor is így reagált volna a betelefonálásokra?
A baj az, hogy mindenre kijelentik vezetőink, hogy rendben van. Ezt gondolják. El is hiszik és azt szeretnénk ha mi is elhinnénk!

Vidéki 2012.07.05. 09:45:38

„Nem volt a helyszínen rendőr, nem is küldtek ki a térfigyelő kamerák alapján, és még a telefonhívást is leszarták?

És ez így szabályos, Garamvölgyi?!

Ha a te lányod hívná a 107-et éjszaka és így elhajtanák, akkor is azt mondanád, hogy minden szabályos?”

Garamvölgyi, feltételezem jogi végzettséggel rendelkezik, és a rendőrség nem fogadatlan prókátoraként nyilatkozgatott.

Az ügyvédek nagy hőstettként értékelik, büszkék rá, ha a szerecsen mosdatás trükkjét gyakran sikerül megvalósítaniuk.

Ez presztizsüket növeli, ami aztán anyagi megbecsülésükre is kihat.

A józan önérdek is ebbe az irányba tereli őket.

Ezért aztán az igazságszolgáltatás sem képes olyan tökéletesen működni, mint a Bibliából ismert, híres Bölcs Salamon király idejében.

Namely 2012.07.05. 09:54:08

Bocs, de a Nyugati tér állandóan fullon van. A kamerák alapján tehát nem lehet kimenni. Egy partyról pedig simán el tudom hinni, hogy betelefonál normál esetben is valami tömeghez nem szokott idióta. Láttam már hátul jópár sarokban bömbölő csajt, hogy "nemmmm találom a többieket". Úgyhogy egy kisebb lökdösődés, és lazán van 3-4 hívás. Szerintem, de én sem vagyok rendőrségi diszpécser. Szóval nem ördögtől való, hogy a diszpécsert a késelés érdekelte, ami nem szokványos...
Akik ott hibáztak, az a tisztelt taposó tömeg, és főként a biztonsági őrök (+a tulajdonosok: de nem azért, mert több embert engedtek be, hanem mert látszólag teljesen alkalmatlan embereket alkalmaztak. A tulajdonosok mindegyike min 10 éve foglalkozik partyszervezéssel, ehhez képest ilyen elemi hibákat véteni.....).
A biztonsági őröknek kb 8 év személyenként azért, mert kitették az eszméletlen lányokat a járdára.

Ironfist 2012.07.05. 10:41:40

@Horizont:
Miért, te egyből megnyomnád a vészriadógombot, ha valami részeg tini felhív, hogy egy buliban tömeg van? Végülis jogos, nem fordul ilyen elő minden nap, az ország összes diszkójában, és koncerttermében, nem? :P
Komolyan: ha én, mint diszpécser kapok egy bejelentést, hogy tömeg van, és állítólag meg is késeltek valakit, akkor engedtessék már meg, hogy leszarjam a tömeget...

Tokány 2012.07.05. 11:38:13

Elég sok okosság felgyűlt itt a majdnem 200 komment alatt, csak egy dologra nem találtam választ. Mit kellett volna tennie a rendőrségnek, hogy elkerülhető legyen a tragédia (másképpen: mit is kértek számon rajtuk)? Tegyük fel, hogy talpas járőr vagy, kivezényelnek, hogy nézd meg mi van. Látod nagy a tömeg, mit tudsz csinálni? Szerintem semmit, mert nincs jogosultságod arra, hogy leállittasd a rendezvényt (esetleg egy jogász erről tud valamit mondani). Talán valami razziát lehet rögtönözni, és kiparancsolni az embereket, de ez ugyanolyan bajos, mint a rendezvény leállittatása. Mert garantálom, hogy másnak vezércikk lenne az Indexen, post a vastagbőrön és a hasonló okosok kommentjével lenne tele egy másféle topik, hogy mekkora rendőrállam, hülye rendőrök, hogy basztatják a szórakozni vágyó fiatalokat, stb.

Tokány 2012.07.05. 11:44:42

@Egyéves Önkéntes: "egyszer felhívtam a rendőrséget, hogy valaki viccből elfordította a STOP táblát egy elég veszélyes kereszteződésben (azóta már körforgalom van, mert sokan meghaltak ott), lerázott, hogy ez nem az ő dolga, hívjam fel az önkormányzatot."

Ez kb. ugyanez a kategória, szerinted mit tudott volna csinálni? Nem a rendőrség dolga a táblákat fenntartani, visszaforditgatni, akármi. Ha kiküld oda egy járőrt, és másnap a parancsnok meglátja a kiszállási naplóban, vagy mi a szarban, hogy egy táblát forditgatni kiküldött két embert és egy kilométerlimites kocsit, akkor úgy rúgja seggbe a szerencsétlen diszpécsert, hogy repül a városhatárig. Esetleg kiküldhetnek egy rendőrt forgalmat irányitani, amig az önkormányzat megoldja a dolgot, de az meg nem biztos, hogy X napig tudnak nélkülözni egy embert.

Nyilván egy tökéletes világban még a macskádat is leszedi a fáról a rendőr, de ez nem az.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 11:53:35

@Tokány: igazad van, teljesen abszurd elvárni egy rendőrségtől, hogy a balesetveszély elhárítása érdekében megmozduljon.
én vagyok a hülye, hogy ilyen egyáltalán megfordult a fejemben.

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.05. 11:57:23

@Tokány: Jól beszélsz! Emberöléshez is mi a fasznak mennek ki, úgyse tudják feltámasztani!
Mindenkinek jobb, ha a kinn felejtett táblánál trafiznak, mintha halálos baleseteket akadályoznának meg. Még a végén összegyűrődik az él a nadrágjukon
És ugye érzed, hogy egy elfordított stoptábla nem macska a fán kategória?

Tokány 2012.07.05. 11:57:51

@Egyéves Önkéntes: Nyugodtan sarkithatsz, de nem válaszoltál a kérdésemre. Mit kellett volna csinálnia? A "megmozduljon" elég tág fogalom. Mint tegnap az első postomban is irtam, az, hogy a rendőr tehetetlen ilyen helyzetben, nem az ő hibájuk, hanem a kormányé.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:02:52

@Tokány:
nem vagyok rendőr, de én ezt tenném:
1. köszönjük, hogy szólt uram, máris intézkedem és kimegy oda egy nénós autó, nehogy valakit zsákban kelljen elvinni
2. az eleje mint előbb, máris felhívom a Zönkormányzatot és szólok neki
de a legjobb a kettő együtt
valami ilyesmi reakciót várnék el tőlük, ha már a Szolgálunk és Védünk matricát felragasztották magukra
de már beláttam, hogy ez nyilván agyrém

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 12:06:11

"ne járjon buliba, akkor nem lesz tömeg"

mondjuk ez igaz.
és egy klasszikus koncerten se volt még tömegverekedés, se halálra taposás

Tokány 2012.07.05. 12:06:52

@Egyéves Önkéntes: Nem agyrém, már irtam többször is, hogy egy tökéletes világban (vagy egy boldogabb országban igy menne. Csakhogy a Zönkormányzatnál hivatalos bejelentést kell tenni, aztán majd X nap múlva kimegy valaki. Addig meg nem posztolhat 24/7-ben ott egy rendőr, mikor amúgy is hiány van belőlük. Az egész rendszer rohad, és rámutatni egy kis részére, majd minden problémát ráverni szerintem felelőtlenség.

'na megjött a rendőr is"

Megkérdeztem, hogy mit kellett volna tennie a rendőröknek, erre rögtön közéjük soroltál. Gratulálok, ez Lézer Janis szint, csak nem rokon?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 12:10:57

na jó, mondjuk a rendőr a késelést tényleg fontosabbnak tarthatta, mint azt, hogy tömeg van egy buliban, mindig tömeg van, nekem minden primkó ember elviselhetetlen tömeg, mégha hárman vannak is,
de azt nem tudhatta, hogy az brutális tömeg. és ha már kint volt pár rendőr, akkor már nem érezhette olyan fontosnak még ezen felül intézkedni, hiszen voltak ott rendőrök. azt nem tudom, hogy az ott lévő rendőrök kértek-e erősítést, nyilván ennek a megadása már sokkal fontosabb.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:12:47

@Tokány: aláírom, hogy rohad az egész rendszer, de szerintem pont az olyan hivatalnok gondolkodásmód miatt, mint amit te is képviselsz, hogy eleve úgy állsz hozzá, hogy hogyan NEM lehet valamit megoldani.
szerintem ez egy komoly probléma, hogy egy nagyon veszélyes kereszteződésben elfordítják a táblát. és ez kurvára nem önkormányzati hatáskör.
szerintem ez már simán bcs.
nem a Kutya eladó táblát vették le, hanem a STOP táblát.
de még ha nem is bcs akkor is épeszű ember elvárná, hogy történjen valami és ne halljon meg senki azért mert a nyüves rendőr nem akar dolgozni.

a vége pedig nem tudom miért nekem szól, nem én írtam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 12:16:48

ja nem biztos, hogy volt kint két rendőr, csak a telefonáló mondja.
az már durva, hogy nem késelésre se mennek ki.

Szenthomárság 2012.07.05. 12:20:15

@tesz-vesz: Ugye te sem gondolod komolyan, hogy egy bűncselekményhez kimenjen a rendőr?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 12:21:24

@Tokány: nem tudnak mit csinálni, leállíthatják a zenét, de akkor még nagyobb pánik lehet.
én mondjuk nem tudom elképzelni a szitut, ezek vmi nagyon csirkeagyú részeg tinik lehettek. oké, hogy tömeg van, de akkor miért kell nyomakodni, miért kell eltaposni egymást?

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:24:13

@Tokány: na megkérdeztem, ez bizony bűncselekmény, és mivel nem nevesíti, hogy csak tökéletes világra vonatkozik, így a rendőrnek bizony meg kellett volna mozdulnia...

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény:

A tényállása valamennyi közlekedési ágazat, a vasúti, a légi, a vízi és a közúti közlekedés biztonságát védi a közlekedési szabályok hatálya alatt nem álló kívülállók támadásai ellen. Ide tartozik az is ha például a közúti járművezető a vasúti közlekedés biztonságát sérti vagy veszélyezteti, mivel a KRESZ hatálya alatt áll, kívülállónak minősül a vasúti közlekedés tekintetében, ezért cselekménye a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt valósítja meg. Többféle elkövetési magatartás lehetséges, így a közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozékának megrongálása, megsemmisítése, akadály létesítése, közlekedési jelzés eltávolítása, megváltoztatása, megtévesztő jelzés, közlekedő jármű vezetője elleni erőszak vagy fenyegetés alkalmazása, vagy a közlekedés biztonságának veszélyeztetése más hasonló módon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 12:24:45

@Egyéves Önkéntes: "egyszer felhívtam a rendőrséget, hogy valaki viccből elfordította a STOP táblát egy elég veszélyes kereszteződésben "

az igaz hogy foglalkozni illett volna vele, esetleg a rendőr felhívhatta volna az önkormányzatot másnap, de akár te is visszafordíthattad volna.

Ironfist 2012.07.05. 12:26:23

Nem értem, mit kell baszogatni emiatt a rendőrséget. Mindenki háborog, dejamocskossünök, de az tényleg nem hangzott még el senkitől, hogy ők mit tettek volna a helyükben.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:26:53

@tesz-vesz: "de akár te is visszafordíthattad volna. "

sőt, akár te is.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:28:17

Egyébként se lehet minden West Balkán mellé közlekedési rendőrt állítani.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:29:22

@tesz-vesz: miért pont másnap hívta volna fel??
ezt nem értem.
hátha addig meghal valaki és mehet végre helyszínelni?
vagy miért??

Ironfist 2012.07.05. 12:34:38

@Egyéves Önkéntes:
"nem vagyok rendőr, de én ezt tenném:
1. köszönjük, hogy szólt uram, máris intézkedem és kimegy oda egy nénós autó, nehogy valakit zsákban kelljen elvinni
2. az eleje mint előbb, máris felhívom a Zönkormányzatot és szólok neki
de a legjobb a kettő együtt
valami ilyesmi reakciót várnék el tőlük, ha már a Szolgálunk és Védünk matricát felragasztották magukra
de már beláttam, hogy ez nyilván agyrém"

És szerinted ha egy ilyen helyzetben kimegy a "nénós autó", akkor nem fog pánik kitörni? És tegyük fel, hogy nem. Akkor szerinted ha már kint vannak, mi a büdösfaszt tudtak volna csinálni? Ők is bemennek, és egyesével megkérik a bedrogozott, részeg tinik ezreit, hogy ugyan menjenek már haza rendezett sorokban? Vagy lekapcsoltatják a zenét? Akkor meg most amiatt nyavajognál még mindig, hogy mekkora rendőrállamban élünk. Könnyű dolog mindig a rendőrt hibáztatni mindenért, de abba tényleg nem gondolsz bele, hogy ők nem mindenható valakik, akik azért nem segítenek, mert csak szórakoznak rajtunk, hanem ugyanolyan emberek, mint mi, és azért nem segítenek sokszor, mert nem tudnak?
Tehát sorolom:
Westbalkán: késelésre kimehettek volna, de leállítani max bírói végzéssel lehetett volna az egészet, az meg nem öt perc, mint tudjuk
Stoptábla: valóban nem a rendőrség dolga, itt te failoltál, ez a közútfelügyelet dolga. Ha felhívod a rendőrt azzal, hogy betonozol, de elfogyott a sóder, az meg kiröhög téged, az is a mocskos sün hibája lesz? Vagy lehet, hogy a te faszságod, aki nem a sóderbeszállítót hívtad?

Ironfist 2012.07.05. 12:37:00

Másrészt ez csak rinyálás, hogy itt a rendőr a hibás, nem, itt egyértelműen a szervezők, és a beléptetőemberek voltak a hibásak, akik a szabályzatot megszegve jóval több embert engedtek be, mint az szabadott volna.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:37:00

@Ironfist: STOP tábla: de, a rendőrség dolga, BTK 184§. úgyhogy vegyél kicsit vissza a lendületből.

Ironfist 2012.07.05. 12:43:18

@Egyéves Önkéntes:
Tudod mit? Szarok rád, akkor szidd a rendőrt, hogy semmit nem tud kezdeni, meg nem is akar. Nyugodtan szidd csak, nyilvánvalóan te sokkal jobban csinálnál mindent, ha te lennél a rendőr, sokkal jobban meg tudnád oldani ilyen gúzsbakötő szabályzatoktól gátolva, és faszkalapok gyűlöletétől övezve, igaz?
Nyilván nem, úgyhogy talán TE vegyél vissza egy kicsit a lendületből. Anarchista farok.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:48:29

@Ironfist: fordítva ülsz a rendőrlovon.
én is azt mondtam, hogy a west balkán ügyben nem értem mit kellett volna tenni még, ha valaki nem bírja a tömeget, akkor tényleg ne menjen ilyen helyre.
a stop táblás ügy pedig, mint láthattad (már feltéve ha hiszel a bétékában) kötelessége lett volna.
én nem lennék rendőr amúgy, mert akkor én is ilyen idegbeteg lennék, ha elfogytak az érveim, mint te is vagy.
na písz, mentél a szűrőbe.

Ironfist 2012.07.05. 12:49:57

@Egyéves Önkéntes:
Egyébként meg:
"184. § (1) Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget okoz.
(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben, az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti."

Hol van ebben, hogy a rendőr dolga visszaforgatni, és nem a közútfelügyeleté, kicsicsillag?

Ironfist 2012.07.05. 12:51:47

Jellemző. Habzó szájjal szid valamit, aztán ha érveket hall, hogy miért nincs igaza, akkor "papapapapapapapa"... gratulálok neki. Igazi fideszes mentalitás.

Szenthomárság 2012.07.05. 12:52:25

@Ironfist: Bocs, hogy beleugatok, de a bűncselekmény a rendőrök dolga, nekik mindenképpen ki kell menniük bejelentés esetén.

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.05. 12:56:01

@Szenthomárság: @Ironfist:

Ha Pista bácsi lát valamit, akkor vegye elő a Magyar Közlönyt, hogy ki jogosult eljárni, vagy legyen nála egy jegyzék, hogy milyen esetben kit kell értesíteni, vagy csak egyszerűen hívja a 112-t, amit erre találtak ki?

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 12:59:09

Az eset óta mindig van nálam egy cédé jogtár, abban gyorsan kikeresem, hogy ki az illetékes elvtárs, nehogy véletlenül megzavarjam a nyugdíjas évei előtt álló huszonéves közegeket!

golyóstroll 2012.07.05. 13:01:29

@Egyéves Önkéntes: Ha minden piszlicsáré ügyben a rendőrséget hívod, akkor a vasököl addig nem tud blogolni! Szégyelld magad!

Ironfist 2012.07.05. 13:04:23

@Szenthomárság:
A bűncselekmény igen, de ez a pöcs arról beszélt, hogy meramocsokrendőrökménemforgattákvissza. Egyébként pedig ha minden bejelentett bűncselekményre kimenne egy rendőr, valószínűleg a felnőtt lakosság kb harmadának rendőrnek kellene lennie.
Tehát ha bejelentésre nem mennek ki az nem azért van, mert minket akarnak szopatni, hanem mert teszem azt vannak 30an egy kapitányságon, és óránként jön 100 bejelentés.
Azon felül, képzeld el a szitut: pöcshúszár telefonál, hogy valaki elforgatta a táblát. Rendőrség kimegy, pazarolja a benzint, amit alig kap, mert nincs rá keret. Pazarolja a humánerőt, mert kaptak négy másik bejelentést, hogy pont most van betörés, most viszik a mari néni táskáját, meg mondjuk egy olayt, hogy egy diszkóban sokan vannak. De nem baj, feltételezzük, hogy a kresztáblához mennek ki. Kimennek, kiszállnak a kocsiból, felveszik a jegyzőkönyvet, megnézik, majd konstatálják, hogy "Hát igen, ezt bezony elfordították!" Majd kihívják a közútfelügyeletet, hogy forgassák vissza. Miután ez nem főbenjáró bűn, és ez itt nem a májámi vájsz, nem fognak kijönni a laborosok, hogy ujjlenyomatot vegyenek, ugyanis az baromi drága folyamat, és addig le kéne zárni az útkereszteződést - ami, hozzáteszem megint csak rage-et generálna ellenük. Namármost, mivel ezt nem fogják megtenni, az ügy el van intézve azzal, hogy ismeretlen tettes, mert nincs se kapacitásuk, se idejük, se lehetőségük kinyomozni, hogy ki forgatta el a stop táblát.
Érted már, miért nem szállnak ki mindenki hívására?

Ironfist 2012.07.05. 13:07:03

@golyóstroll:
"Ha minden piszlicsáré ügyben a rendőrséget hívod, akkor a vasököl addig nem tud blogolni! Szégyelld magad!"

Te is jó nagy fasz vagy ám. Azért, mert érvelve megmagyarázom, hogy miért nem a hozzátok hasonló véresszájú hörgőknek van igazuk, attól már egyből rendőr vagyok? :D

Szenthomárság 2012.07.05. 13:08:21

@Ironfist: Nyugodtan anyázz le engem is, de nem értem!
Én a rendőr helyében kimennék és visszafordítanám. De egy valami biztos, nem azt ugráltatnám, aki betelefonál.
Nem a bejelentő dolga tudni, hogy kinek a feladata táblát forgatni.

golyóstroll 2012.07.05. 13:10:59

@Ironfist: Fideszes nem is vagyok? Csak simán fasz?
Nem érzed gáznak, hogy véded a védhetetlent?!

Ironfist 2012.07.05. 13:14:15

@Szenthomárság:
"Nyugodtan anyázz le engem is, de nem értem! "

Miért anyáználak téged? Te normális hangnemben bírsz írni, ellentétben pár rendőrellenes civilhőssel itt.

" Én a rendőr helyében kimennék és visszafordítanám. "

Kétlem. Ugyanis nem hagyhatod el a posztodat, amíg nem szólnak. Ha épp arra járőröznél, akkor nyilván szólnál az illetéksenek, de egy betelefonálásról nem is tudnál, ha a diszpécser nem szól. És ha tudnál is, nem mehetnél oda önhatalmúlag.

"De egy valami biztos, nem azt ugráltatnám, aki betelefonál."

Nem, hanem a közútfelügyeletet. De nem a közrendőrt, meg azt, aki járőrözik.

"Nem a bejelentő dolga tudni, hogy kinek a feladata táblát forgatni."

Nem, valóban, de ha meg elmondják neki, hogy nem azé, akinek telefonált, akkor nem kéne rá megsértődni.

Ironfist 2012.07.05. 13:18:18

@golyóstroll:
"Nem érzed gáznak, hogy véded a védhetetlent?!"
Védem a védhetetlent, ha én vagyok annyira tájékozott, hogy tudom, hogy ez hogy működik? Te meg csak ugatsz, hogy debezzegménemúgycsinálták? Aztán ha kapsz egy magyarázatot, hogy miért, azt meg nem fogadod el. Na melyik a védhetetlen akkor?

" Fideszes nem is vagyok? Csak simán fasz?"

Miután nem te viselkedtél úgy, hogy kaptad az érvet, de gyorsan becsuktad a szemed, hogy ne lásd így nem vagy fideszes (örülj neki, mert ennél nagyobb sértést per pill nem tudok elképzelni sem...). Te szimplán csak gúnyolódsz, és nem fogod fel, amit írnak, úgyhogy nem szimpla fasz vagy, hanem ostoba fasz.

Szenthomárság 2012.07.05. 13:20:53

@Ironfist: Nem a betelefonáló dolga eldönteni, hogy kire tartozik, továbbra is ezt vallom. Nem tudom miért esel neki mindenkinek, aki másképp látja.
sorry.

Ironfist 2012.07.05. 13:22:33

Ja, ez lemaradt: ostobákkal viszont nem foglalkozom, úgyhogy veletek sem. Aki értelmesen tud beszélni, kultúráltan érvelni, mint pl Szenthomárság, azzal beszélek, de aki azt sem érti, hogy ő miről beszél, csak vakon fröcsög, azt inkább hagyjuk.

Lencsés anyuka 2012.07.05. 13:23:11

@Ironfist: Eddig azt hittem, hogy a kisfiam a leghülyébb itt a vastagbőrön, de ma te is hozod a formád.

Szenthomárság 2012.07.05. 13:26:17

@Ironfist: Összefoglalásul:
Akkor tehát ha STOP táblát látok elfordítva, akkor ne is hívjam a rendőrt ezután, hanem mentsem le a telefonra az összes közútkezelőt és egyből hozzájuk forduljak?

Köszönöm, hogy engem a többiek fölé emelsz, jól esik nagyon. Kevés rendőr barátom van! :D

Ironfist 2012.07.05. 13:26:41

@Szenthomárság:
Nem esek én neki senkinek, ha nem faszkodik velem. És igen, ha te vagy a bejelentő, nem kell tudnod ezt, de ha a diszpécser elmondja, hogy nem az ő dolga hanem xyz szervé, akkor gondolom nem durrogni kell utána, hogy hülye rendőr, hanem felhívni xyz szervet, nem?

@Lencsés anyuka:
Kösz. Nem értem, azért, mert én értem, hogy működik a dolog, más meg nem, attól miért én vagyok a hülye?

Ironfist 2012.07.05. 13:28:39

@Szenthomárság:
"Köszönöm, hogy engem a többiek fölé emelsz, jól esik nagyon. Kevés rendőr barátom van! :D"

Csak a te kedvedért elárulom, hogy tanárképző egyetemre járok.

Szenthomárság 2012.07.05. 13:30:16

@Ironfist: Nem, nem és nem! Én kurvaisten, hogy nem akarnám felhívni a közútkezelőt a kocsiban ülve.
ÉN mint mintaállampolgár tárcsázom a 112-t és majd ŐK eldöntik.
De ne a user hívogassa már a közútkezelőt.
Egyáltalán, a közútkezelő az illetékes ebben, az már biztos?

Lencsés anyuka 2012.07.05. 13:32:47

@Ironfist: Bocs, de szerintem most te vagy a hülye. :)
Vagy te fel tudod hívni a kocsiból a zalaszentgróti közútkezelőt?
Tényleg azt gondolod, hogy egy átlagos bicajos-motoros-autós nekiáll és eldönti ki az, akit hívni kell?

golyóstroll 2012.07.05. 13:34:03

@Ironfist: Óh, egy mindenkinél okosabb pedagógus! Már mindent értek! LOL
és még egyszer, LOL

Ironfist 2012.07.05. 13:35:39

@Szenthomárság:
"Akkor tehát ha STOP táblát látok elfordítva, akkor ne is hívjam a rendőrt ezután, hanem mentsem le a telefonra az összes közútkezelőt és egyből hozzájuk forduljak?"

Erre nem reagáltam, bocs. Szóval, igen, nem árt azért, ha az embernek megvan a helyi közútfelügyelet száma is, mert kresztáblával, utakal kapcsolatos dolgot nekik kell bejelenteni.

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 13:36:16

Hagyjátok már a p.csába azt a rohadt STOP táblát!
Tanultam az esetből, elkezdtem beírni ABC sorrendben a közútkezelőket a telefonomba, már Bajánál tartok.
Utána beírom a környezetvédelmi hivatalokat, a kormányhivatalokat és a földhivatalt, hátha látok valahol parlagfüvet. :)

golyóstroll 2012.07.05. 13:38:04

@Egyéves Önkéntes: Javasolhatnám, hogy írd be a tanárképzőket is!?
Hátha szakértőre is szükséged lesz! :D

Ironfist 2012.07.05. 13:39:55

@Szenthomárság:
Nézd, a bűncselekmény tényleg a rendőr dolga volna, de akármennyire is így van, nem várhatod el, hogy mindenhová ki tudjanak menni, ha egyszer százszor annyi helyre hívják őket, ahányan összesen vannak.

@Lencsés anyuka:
"Vagy te fel tudod hívni a kocsiból a zalaszentgróti közútkezelőt?"

A beszólogatást a buziskodásaik miatt kezdtem el, aki nem ugat be nekem, annak én sem válaszolok bunkó módon. És igen, ha zalaszentgróton vagyok, valószínűleg a tudakozót hívom fel, aztán a közútkezelőt, ha látok egy összevissza hajlított táblát, vagy egy orbitális méretű kátyút, vagy teszem azt, egy döglött szarvast az úton, akkor a közútfelügyeletet hívom :)

Lencsés anyuka 2012.07.05. 13:42:21

@Ironfist: "A beszólogatást a buziskodásaik miatt kezdtem el, aki nem ugat be nekem, annak én sem válaszolok bunkó módon."

Jó pedagógus lesz belőled! Büszkék vagyunk rád, már most!

Szenthomárság 2012.07.05. 13:48:14

@Ironfist: Egyrészt igenis elvárom, hogy ha probléma van, jöjjenek. Másrészt viszont arról volt szó, hogy betelefonált, és elhajtották. Pedig segíteni kellett volna. Továbbra sem értek egyet veled. És a stílusoddal sem, ahogy az ellened érvelőket lefaszoztad. Sőt! Lefideszesezted őket! :)
Elvárható, hogy ha valaki betelefonál és jót akar, akkor annak segítsenek.
Az is elvárható, hogy udvariasak legyenek.
És továbbra sincs igazad szerintem, nehogy már a közútkezelőt én hívjam!

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 13:49:36

Én nem ugattam be neked ironfist.
Quote or didn't happen!

Ironfist 2012.07.05. 14:04:13

@Lencsés anyuka:
"Jó pedagógus lesz belőled! Büszkék vagyunk rád, már most!"

Nem kértem kommentárt.

@Szenthomárság:
"És a stílusoddal sem, ahogy az ellened érvelőket lefaszoztad. Sőt! Lefideszesezted őket! :)"

Nem. Az ellenem ÉRVELŐKET nem faszoztam le.

"És továbbra sincs igazad szerintem, nehogy már a közútkezelőt én hívjam!"

Miért? Mert nem tudod a számukat? Annak utána lehet nézni bármikor. Vagy mert szerinted a rendőr dolga volna visszaforgatni? Megbeszéltük, hogy nem az. Igen, segíthettek volna, és lehettek volna udvariasak, de miután egy szót szóltam hozzá, és rögtön fröcsögni kezdett, el tudom képzelni, hogy a diszpécser elkezdte mondani, hogy "Az nem a mi dolgunk, de...", és itt elküldte a drága betelefonáló a diszpécsert a k anyjába, és lebaszta a telefont azzal, hogy a rohadt rendőr.
Érdekesnek találom amúgy, hogy én eddig akárhányszor telefonáltam a rendőrségnek, vagy a szüleim ha ezt tették, egyszer se ráztak le, se engem, se a szüleimet. Kijöttek arra, hogy feltörték a kocsinkat, kijöttek a betörésre, de még csendháborításra is, és amiatt is, hogy egy részeg csövés a lépcsőházunkban fosta össze magát - és a környezetét. Szóval lehet, hogy csak emberként kell kezelni őket, és nem alsóbbrendű valamiként, akinek kötelessége, hogy a seggünket is kinyalja, és ők is emberként fognak viszonyulni hozzánk? :D

Szenthomárság 2012.07.05. 14:42:00

@Ironfist: Ezek szerint te vetted fel a telefont? Vagy honnan tudsz olyanokat, hogy a hívó mit mondott? :)
Visszaolvastam az egészet újra, hátha valamit kihagytam.
Mert abból ami itt kiderült, nekem csak annyi jött át, hogy felhívta és elhajtották. (És ilyen eset ezerszámra előfordul, nem értem ezt miért nem ismered el.)
Na, szóval visszaolvastam és Te voltál az, aki felkapta a vizet és elkezdtél anyázni, a többiek erre reagáltak.
És továbbra is kötöd az ebet a karóhoz, hogy a közútkezelő dolga ez. NEM!
A rendőrségre kell szólnod és ŐK adják tovább a lapot.
Leírhatod hússzor is, de nem kell egy állampolgárnak tudni ezeket.
Én sok mindent elhiszek pro és kontra, de ha valakinek rossz tapasztalata van a rendőrség hozzáállásával, abban semmi kivetnivalót nem látok, mert sajnos tényleg szarnak mindenre.
Még egy utolsó előtti kérdés: Honnan nézel utána a közútkezelőnek, vezetés közben?
De most komolyan azt gondolod, hogy nekem-neked tudni kell a közútkezelő számát és azt, hogy mikor kell őt hívnom?
Vagy már csak azért is ragaszkodsz ehhez a képtelenséghez, hogy ne kelljen visszavonulnod?
Az összes cigiszüneten lévő kolléga a 112-re voksolt amikor elmeséltem, és mikor azt mondtam, hogy közútkezelő, akkor kiröhögtek.
Ez persze nem reprezentatív felmérés, de azért mégis...
De legyen ez zárszó, mert nem ér ennyit ez a szar, még a cigiszünet is erre ment rá. :)

Horizont 2012.07.05. 17:36:07

@Ironfist:
Már bocs de kicsit rosszul látod a dolgot.Ha felhívom a segélykérőt akkor segítsen! Ez a dolga!
"bejelentő szintén arról beszélt, hogy valakit megkéseltek a tömegben, és a biztonsági őrök "két eszméletlen, félholt embert" hoztak onnan ki." Szerinted ez nem intézkedésre érett bejelentés?? Ha betelefonálok, hogy van itt egy halott akkor azt mondja, hogy hívjam ki a halottszállítót??Eszébe se jutott az ügyeletesnek, hogyha tömeg van, taposás, lökdösődés abból nagy baj lehet?? Hibás volt a tömeg aki taposott, hibás volt a szervező cég, hibás volt a biztonsági szolgálat. Nem véletlenül kaptak letöltendő börtönt, a tömeg is megbűnhődött, mert nem hiszem, hogy azt a sokkot amit ott kaptak el lehet felejteni! De a rendőrség is hibázott képzeld! Nem is kicsit. Lehet, hogy jogilag lehet csűrni, csavarni, de amúgy..... jelszót kéne változtatni, mert ez a szolgálunk és védünk nem mindig passzol!Én általában haragszom ha sünöznek és szidják a rendőröket és védeni is szoktam ha olyan a helyzet. De hidd el ez nem olyan volt. Három fiatal lányt halálra tapostak.....lehet, hogy azzal védekeznek, nem gondoltuk, hogy ez lesz belőle? Ez helyes hozzáállás szerinted? Miért nem lehetett beismerni, igen hibáztunk, aki ezt tette megbüntettük, igyekszünk a jövőben elkerülni az ilyen helyzetet. Bízzanak bennünk! Ennyi - lett volna!!

Cateran 2012.07.06. 03:42:52

@Ironfist: Ezen hangosan felnevettem:D Te komolyan tanarkepzobe jarsz? Nem gyenge:D Tenyleg nem erzed mennyire hibas az ervelesed? Kvazi kijelentetted, hogy mindenkinek mindent tudnia kellene, mert barmikor szukseg lehet valamilyen adott informaciora (jelen esetben mi a helyi kozutkezelo elerhetosege)
Elforditott STOP tabla: potencialisan halalos baleset okozasara alkalmas szituacio, melynek elozmenye, hogy valaki "megrongalta" (de legalabbis fizikai behatassal volt ra) a biztonsagos kozlekedest biztosito forgalomszabalyozo jelet. Hat ha az esetlegesen halalos balesetek megelozese nem a rendorseg dolga, akkor nem tudom mi.....

Egyéves Önkéntes 2012.07.06. 07:25:41

Na megnyugodtam kicsit. Nem én megyek szembe az autópályán.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.07.06. 08:12:48

Azt kellett volna mondani,hogy lángol a menóra, vagy zsidókat/cigányokat vernek. Kint lett volna öt percen belül a Rendőri Ezred.

Mert a magyar nem fontos,az pusztuljon csak...

golyóstroll 2012.07.06. 08:46:44

@Cateran: És nem elég, hogy a tahó pedagógus hülye hozzá, még le is faszozott mindenkit.
A jövő toleráns tanítója. LOL
És persze az mind fideszes, aki nem tudja a közútkezelő számát! :)

Ironfist 2012.07.06. 09:44:38

@Cateran:
Nem tudom miért olyan vicces, ha valaki tanítani akar... De nem kell aggódni, erről a népről én már lemondtam - nem utolsó sorban ezért a mentalitásért, hogy ha valaki tud valamit, akkor egyből nekiesik a többi - nem itthon fogok tanítani.
Másrészt meg kvázi kijelentem, hogy mindenkinek mindent tudni kellene? Nem, én nem kvázi, hanem konkrétan kijelentettem, hogy létezik tudakozó is a világon.

@golyóstroll: Elég narcisztikus elképzelés mindössze magadat, meg azt az Önkéntest sorolni a "mindenki" halmazba, nem gondolod?

golyóstroll 2012.07.06. 12:50:01

Még mindig nem adja fel a tahó pedagógus!

Már tízen mondták, hogy fasz vagy, de te akkor is mondod a magadét! :)

Felsőbbrendűnek gondolod magad, mint mindenki, akinek a legócskább diploma van a zsebében.

Cateran 2012.07.06. 13:49:49

@Ironfist: " Szóval, igen, nem árt azért, ha az embernek megvan a helyi közútfelügyelet száma is, mert kresztáblával, utakal kapcsolatos dolgot nekik kell bejelenteni. "

Utana valoban modositottal tudakozora....Amugy szep dolog ha valaki tanitani akar, az a nem mindegy hogyan:)

atörökk fater 2012.07.06. 13:52:50

@Cateran: Hagyjad szegényt, nagyon csúnyán beégett. J

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.07.06. 16:17:38

@tesz-vesz: Mi az már, hogy bemondják az ügyeletesnek, hogy talán van kint két rendőr. Nem tudja az ügyeletes ellenőrizni, hogy van-e kint valaki?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.06. 19:31:14

@Kuviklacz: nem tudom, hogy ellenőrizte-e, ha nem tudja, akkor nagyon ciki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.06. 19:33:39

@Egyéves Önkéntes: hol van?
én hogyan? tudod a számom? felhívtál?
ez elég buta beszólás volt, inkább őszintén el kellett volna mondanod, hogy nem volt kedved kiszállni a kocsiból. hát a rendőrnek se volt kedve olyannal foglalkozni, ami nem az ő hatásköre, és beszólt neked egy butát

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.06. 19:34:20

@Egyéves Önkéntes: nem éjjel hívtad? akkor nincs önkoris.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.06. 19:39:43

@Egyéves Önkéntes: A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény

184. § (1)460 Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés

a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,

b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,

c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,

d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

(2a)461 Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3)462 Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben, az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető - különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető - azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.06. 19:41:27

@Ironfist: attól még vehetne ujjlenyomatot... mégha nevetségesen hangzik is, de kitalálhatná ki forgatta el, márha nem a szél, vagy vihar tette tönkre...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.06. 19:42:48

@Ironfist: remélem nem vagy rendőr, mert akkor bajban van a rendőrség imázsa

Lobkowitz 2012.07.31. 16:09:32

A stop tábla témához:
Ha a stop táblánál nem állok meg, és fénykép készül vagy ott áll a rendőr stb., akkor nagy valószínűséggel NEM a közútkezelő vagy a tanács büntet meg több tízezer forintra hanem a rendőrség. Tehát akkor logikus, hogy nekik semmi közük hozzá ugye?!
A westbalkán: évek óta be van kamerázva az egész szemétbánya aluljáró és tér, valahol biztosan van hozzá monitor is, de úgy látszik senki sem nézi, mert csak akkor jelenik meg rendőr ha "gárdista-szerűséget" lát "valaki". A tizenéves leányka és fiúka aki árulja magát, a zsebesek stb. nem tartozik ezek szerint senki illetékessége alá, mert hosszú évek óta NEM történik semmi sem a gyanútlan gyalogosok érdekében, lásd : fényes nappal leütnek, kirabolnak, kizsebelnek, stb, nem probléma. Nincs rá jogszabály sem ugye. A monitorokon a többezer ember megjelenése pedig nem tölti el a "tévéző" illetékeseket aggodalommal. Teljesen természetes a lökdösődés meg a befogadóképesség sokszoros megjelenése KÖZTERÜLETEN. Amúgy meg a Vizoviczki "szocbrigád" által "szponzorált" hivatalos szervek - tanácsiak és rendőrök, közterületesek - nem igazán akarnak beavatkozni az "üzletmenetbe".
Ez a létező világok legjobbika - idézhetnénk Pangloss mestert.

süti beállítások módosítása