Skip to content


       Szűrés lista

Előregisztrációval a regisztrációért - nem vicc

Két-három hete jót vigyorogtunk ezen a képen, ezen a zseniális paródián, amiben annyi minden benne van az utóbbi 2 évből.

előregisztráció.jpg

Előregisztráció a regisztrációra, fenomenális ötlet!

Ráadásul megcsinálják.

No nem Kecelen és egy nemlétező napon, de lesz előregisztráció. Erről Lázár János tájékoztatott mindenkit, kevéssel azelőtt, hogy megtudtuk, ő irányítja az Információs Hivatalt is.


"Jövő augusztusban minden magyar állampolgár, aki szerepel a népesség-nyilvántartásban, kap egy felhívást arra, hogy döntse el, akar-e szavazni vagy sem, ha igen, hogyan akar részt venni a voksolásban - személyesen vagy levélben -, hol akar szavazni - határon belül vagy azon kívül -, majd ezt a dokumentumot visszaküldi - ismertette a menetrendet a fideszes politikus.
   
Ezt követően, 2013. szeptember 1-jétől kezdődik az önkéntes regisztráció, amely a választást megelőző második hétig, azaz nagyjából 2014 márciusának második feléig tart majd. Ez az eljárás a Fidesz szerint növelni fogja a részvételt a szavazáson.
   
A feliratkozás "első vonalhúzása" november-december körül lesz, ekkor kapnak egy visszajelzést az állampolgárok arról, hogy felírták őket, így szavazhatnak, azoknak pedig felhívják a figyelmüket, akik még nem regisztráltak - részletezte Lázár János, megjegyezve, hogy a feliratkozók névjegyzéke 2017-ig fix, vagyis ez alapján bonyolítják majd például a helyhatósági választást és az időközi voksolásokat is."

Tehát jövő augusztusban, mikor mindenki szabin van, strandol, nyaral, kertészkedik, fagyizik, egyszóval igyekszik jól érezni magát, elfelejteni a gondokat, akkor majd (a nyomdászok nagy örömére) hoz a postás egy levelet az Államtól, amit kitöltve vissza kell küldeni. Életszerű...
Ráadásul 8 hónappal (!) a választás előtt.

Elég nyilvánvaló, hogy a választók létszámának csökkentése a cél, de persze az ellenkezőjével magyarázzák:


"A feliratkozás bevezetésének indokaként a politikus megerősítette: a határon túli új magyar állampolgárok - akik körülbelül félmillióan lehetnek addigra -, a Nyugat-Európában munkát vállaló magyarok - legalább 250-300 ezren - és a leszármazói jogon magyar állampolgárrá váló emberek - akiknek száma jelenleg megbecsülhetetlen - voksolása csak így bonyolítható le.
   
Kifejtette továbbá azt is, a terveik között szerepel, hogy megkönnyítsék a fogyatékkal élők 600 ezres közösségének szavazását. Esetükben szerinte pozitív diszkriminációra van szükség.
   
Összegzése szerint a 2014-es választáson a jelenlegi 8 millió helyett 8,5-9 millió, választójoggal rendelkező állampolgárral lehet számolni.

Az új választási eljárási törvény - amely egységesen tartalmazza majd az összes voksolás szabályát - várhatóan jövő hétfő este kerül az Országgyűlés elé, kikérik róla az Alkotmánybíróság véleményét, így decemberben megszülethet az új jogszabály, és 2013. január 1-jén hatályba léphet."

Meglátjuk, hogy az AB mit szól hozzá, csodát ne várjon senki.
Inkább az Alaptörvényen módosítanak, de lesz feliratkozás.

A Hír24 megkért pár kormánypárti képviselőt, hogy indokolja meg a dolog szükségességét:

"ezt most kapcsolja ki"

Címkék: választás fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr224767368

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány kilenc élete 2012.09.11. 13:09:38

„Most már tényleg vége van Gyurcsány Ferencnek” – írja (ki tudja, hányadszor) Szily László az Indexen. „Komolyan: miért nem képes valaki felismerni, hogy politikai értelemben halott?" – kérdi a Vincent. Az éhségsztrájk, ahogy kell, kiváltotta az összes...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.11. 11:18:37

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.11. 11:06:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2012.09.11. 13:33:40

Az egész nagyon egyszerű ha A VÁLASZTÁS NAPJÁN is lehetne regisztrálni kvázi mész szavazni és 5 prec alatt regisztrálsz akkor elfogadható lehetne a dolog egyébként SEMMIKÉPPEN sem.

Ha hagyjuk hogy ezt tegyék velünk szar nemzet és szar emberek vagyunk mi magyarok...és nekem úgy tűnik hogy hagyjuk...

ketroot 2012.09.11. 13:34:41

@K0vasz:

Ha belegondolsz, azért egyszerű a válasz.

Az egész regisztráció azért van, hogy a bizonytalanokat kizárják. Akik mindenféleképpen elmennek majd szavazni, azok a kormánypártiak lesznek javarészt, ők a legaktívabbak.

Viszont a legnagyobb tábort a bizonytalanok adják, akik nem tudnak kire szavazni és mivel esélyes, hogy már a regisztrációba beleszarnak, így minden bizonnyal szavazni sem fognak (tudnak) elmenni.

Szóval az én meglátásom szerint a részvét a választásokon nagyon alacsony lesz (alacsonyabb, mint régebben, főleg a regisztráció miatt), viszont többséggel ezeket választják újra a híveknek, aktivistáknak köszönhetően.

VT Man 2012.09.11. 13:35:18

@CyberPunK:
"Én speciel MDF-re szavaztam azon egyszerű oknál fogva, hogy ne egypártrendszer legyen újra Magyarországon. "

Azt hiszem, hogy vannak olyan emberek, akik képesek még a Fidesznél és az MSZP-nél is rosszabb alternatívát megtalálni: az MDF-et.

Mondjuk aki az MDF-re szavazott, az meg is érdemli.

VT Man 2012.09.11. 13:37:35

@A félázsiai csizmadia - kinek neve ketroot:
"Az egész regisztráció azért van, hogy a bizonytalanokat kizárják. Akik mindenféleképpen elmennek majd szavazni, azok a kormánypártiak lesznek javarészt, ők a legaktívabbak. "

Fordítsuk meg a kérdést: ha az MSZP vezette volna be a regisztrációt 2010-ben, akkor nyert volna az MSZP? Nem, mert az MSZP-ből nem kértek az emberek, és ezen a regisztráció se változtatott volna.
Ennyi.

Namely 2012.09.11. 13:37:37

"Keddi ülésnapján elfogadta az Országgyűlés a trafiktörvényt, melynek alapja, hogy állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak."
1. Kerüljük ki. Ne dohányozzunk..... füvezzünk!
2. Ki fogja vajon megnyerni a koncessziót?!?!?!?!?!?!?!?!?! Aki arra tippel, hogy egy Fidesz-közeli cég, az nem hisz a NER-ben, az ország felemelkedésében, és ÁRULÓ!!!!

Squid 2012.09.11. 13:40:00

@Félázsiai Baltás Diktátor: @Rufus78:

Kurvára nem volt kár! Ez más országban egy karrier végét jelenti! Itt a mi kis szarkupacunkon Kurucos Hazzafyság..

Squid 2012.09.11. 13:42:19

@VT Man: Hogy a halálba tudod te ezt védeni ember? Hogy állhatsz a regisztráció mellé? Alapjogok sárba tiprását támogatod?

Gondolom nincs tükör otthon..

Félázsiai Baltás Diktátor 2012.09.11. 13:42:55

@Rufus78:

Pont azért BREAKING mert akinek viszont narancslé agya van, erre már az se tud mit mondani, mivel ezzel az összes eddigi kormányati hazugság egyértelműen, véglegesen megdőlt - nincs tovább.

ketroot 2012.09.11. 13:43:45

@VT Man:

Ismered azt a mondást, hogyha nagyanyámnak pöcse lett volna, akkor ő lett volna a nagyapám?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.11. 13:44:03

@rockjano: Dehát eddig is regisztráltunk a választás napján.

Odamentünk, mutattuk a személyinket, amiről belevezették az adatokat a listára, aláítuk, hogy szavazni óhajtunk, és erre megkaptuk a lapokat.

Ennyi volt a regisztrálás.

Aki nem ment oda, vagy nem volt személyi nála, az nem szavazhatott.

Aki nem ott lakott, az előtte előregisztrált, hogy rajt legyen a listán.

Minden más regisztráció - csak bürokratikus jogfosztás.

Kodomo 2012.09.11. 13:47:37

Támogatom a regisztrációt a külföldi szavazókkal azonos metódus bevezetése okán.
Viszont nem támogatom a határon túliak szavazati jogát, anélkül pedig a regisztráció is felesleges.

deruyter 2012.09.11. 13:49:04

@Squid: Jól beszélsz. De tényleg.

eleve lehetetlen 2012.09.11. 13:49:21

Amúgy tértivevénnyel adják majd fel a leveleket? Vagy hogy a jó kurva anyyjukba tudják majd bizonyítani, hogy tényleg meg is kaptam? Mert itt azért mégiscsak komolyabb tétről van szó, mint a szaros nemzeti konzultációjuknál, amit minden épeszű ember felbontás nélül baszott ki a kukába. Akkor mindjárt nem fog beleférni a 2-3 milliárdba. Vagy pénz nem számít, mert amúgy sincs?? Lassan jön a padlássöprés. Mocskos gecik.

rockjano 2012.09.11. 13:50:52

@Dr. simonmondja.: Na ja szerintem is...

Akárki jobbost kérdezek itt vagy akárhol hogy mégis miért nincsenek értelmes válaszok.

Jön némi cigányozás meg hogy majd nem tudják így elvinni a szavaztatni a népeket (dehogynem) de igazi válasz nincs...

SZÉGYEN....

eleve lehetetlen 2012.09.11. 13:54:19

Alig várom, hogy kilopkodjam az elmebeteg fideszes szomszédaim postaládájából a regisztrációs leveleket.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.11. 13:54:19

@laspalmas:

Ez a felhívás egy - ajánlott küldemény - lesz ?

Csak azért, mert 5 évre jogvesztő hatályt

illene személyesen kézbesíteni, ,,,,,,,,,,,,,,,hátha nem is kapja meg a címzett,
vagy hátha csal a feladó.

Akis huncut.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.11. 13:57:12

@rockjano:

Nem ezeket kellene kérdezni, hanem a kormányt, de főleg a Baltást.

szánalom, hogy még válaszolnia se kell ennek a félkegyelmű ámokfutónak.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.09.11. 13:58:11

@Félázsiai Baltás Diktátor:
@Squid:
Jaj, hát azzal akarsz meggyőzni egy narancsléagyút, hogy "azorigóaszonta":)... Hány éves vagy, királyfi:)?

Tegnap Orbán mindenféle arcpirulás nélkül, nemzetközi diplomácia botrányokkal és általános országos felzúdulással a háta mögött is azt tudta mondani, hogy a baltás kiadatását morális, erkölcsös és igazságos döntésnek tartja. Végülis ő hozta, mi más is lehetne, ugye?
Egy ilyen mondat és az azt kísérő csend után akarsz te meggyőzni olyanokat a döntés tényéről, akiknek Isten után közvetlenül Orbán következik a fontossági listán?

Kakimaki0123456789 2012.09.11. 13:59:40

Fideszes kepviselo csak az lehet aki kepes fapofaval ugy hazudni mint Orban?

rockjano 2012.09.11. 14:00:48

@Dr. simonmondja.: Nem is ez a baj hanem az hogy ahogy az ellenzéket elnézem...hááát nagyon el tudok keseredni.

Ha ez így megy tovább Orbánéknak simán lesz még néhány ciklusa, és azt kell mondanom hogy megérdemeljük...

Úgy várok már valaki normális politikust mint a zsidók a messiást...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.09.11. 14:05:00

Ezt a faszságot miért nem lehet úgy megoldani, hogy akinek ügfélkapus regisztrációja van az oda kapna egy baszott doksit? Ja és ott ki is tölthetné!!! Ha már beleötek a cucialisták vagy 5mrd Ft-ot!
Csakkérdezem mer hülye vagyok! :)

2,4-2,7 2012.09.11. 14:06:12

basszus!
nem tűnik fel ez a logikai képtelenség senkinek?
a választói névjegyzék alapján küldik ki a regisztrációra való felhívást
aki nincs benne az nem is kap,tehát nem regisztrál
noormáááális!?!?...

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.11. 14:07:03

nem tudjátok, be kell menni személyesen az önkormányzatra jelezni, hogy kérek levelet?

dr. Aullah 2012.09.11. 14:08:52

@Namely: Na ez szerintem még nagyobb vastagbőr... ráadásul 20 évre szól lol

Félázsiai Baltás Diktátor 2012.09.11. 14:10:51

@Rufus78:

Tudod, lassú víz partot mos. Egyszer mindenkinél betellik a pohár, még ha most narancsos ködben látja is a világot. Dőltek itt már össze diktatúrák...

Squid 2012.09.11. 14:11:55

@Dr. simonmondja.: "Ez a felhívás egy - ajánlott küldemény - lesz ?

Csak azért, mert 5 évre jogvesztő hatályt

illene személyesen kézbesíteni, ,,,,,,,,,,,,,,,hátha nem is kapja meg a címzett,
vagy hátha csal a feladó.

Akis huncut. "

Állampolgári alapjogot büntetett előélet/orvosi okok hiányában nem lehet "veszteni", sem korlátozni..

Ennyi

Squid 2012.09.11. 14:16:35

@2,4-2,7: "basszus!
nem tűnik fel ez a logikai képtelenség senkinek?
a választói névjegyzék alapján küldik ki a regisztrációra való felhívást
aki nincs benne az nem is kap,tehát nem regisztrál
noormáááális!?!?... "

Pontosan!

Egyértelmű az egész...

Mocskos banda!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.11. 14:24:00

@Squid:

Ha 2013. augusztus akárhanyadikán nem regisztrálsz, mert elveszett a levélkéd, akkor 2018-ig nem szavazhatol az állampolgári jogoddal.

Ez jogvesztő hatály.

Ugyi.

Squid 2012.09.11. 14:25:36

@Dr. simonmondja.: Csak szerintük az! Ha ezt nem buktatja be az alkotmánybénaság akkor csak az utcára menetel marad!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.09.11. 14:29:07

@Squid:

Az alkotmánybíróság majd 2020-ban veszi tárgysorozatba a kérdést.

Nem olyan sürgős, mint a 300 forint.

Szelid sunmalac 2012.09.11. 14:30:22

Akrahany eloregisztraciora is kell majd eloregisztralnom, ki fogom jarni az utjat, csak hogy ezek ellen a mocskos szemetladak ellen szavazhassak!

jog-ász 2012.09.11. 14:47:29

az is elég beszédes hogy a korány egy intézkedés tervéről ha a sajtó kérdez akkor azt a politikus provokácionak veszi..ahelyett hogy értelmesen magyarázná, vagy a véleményét mondaná.

én javasolnám hogy az előregisztrációra be kéne vezetni a regisztrációs dijat, legyen akkor 300 forint. a droidok biztos megfizetik akik meg ellene akarnak szavazni azok is, igy kb 2,7 milliárdot kap a költségvetés.

dr. Aullah 2012.09.11. 14:59:33

@jog-ász: Szerintem ne adj ötleteket. Ezek megvalósítják.

Dr.Zemberevő 2012.09.11. 15:03:30

@K0vasz: kemény ott a nyájfegyelem!

jpmjpm 2012.09.11. 15:20:15

ez a videó mindent elmond a kormányról.

kérem kapcsoljja ki!!!!!!

spinat 2012.09.11. 15:21:30

a kopogtatócédulák megszüntetését, meg a regisztrációt azzal indokolták, mert nem az állam fogja nyilvántartani, meg listázni a választóakt, és ezzel egyszerüsödik a rendszer, az állam feladatai csökkennek.

Lencsés István 2012.09.11. 15:38:32

@Kutchek: Nem vagyok elvtárs .
@Dr.Bio74: Te nem tudsz olvasni . :(

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.11. 15:39:50

@Brix: Ezt Mikola már 2006-ban elköpte:
"Ha négy évre nyerni tudnánk, és (...) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna"
vilag.transindex.ro/?hir=4569
A cikket végigolvasva az ember rájön arra, hogy Orbán jónéhányszor szemen köpte már magát az elmúlt pár évben.

@rockjano: hát egy mondaton belül emlegetni a "normális" és a "politikus" szavakat már oximoronnak számít...

@Squid: És mit tudunk csinálni? Valami konkrétumot mondj légyszives, mert ahogy nézem eszközeink nincsenek semmihez. Ha tüntetsz, leszarnak, esetleg elveretnek, lefújatnak könnygázzal, és mehetsz haza. A rendőrség videokamerázik folyamatosan, így beazonosíthatnak, vegzálhatnak, és ha a főnököd fideszes - nálunk pl az -, és kiderül, hogy a kormány ellen tüntettél, akkor a munkahelyed is veszélybe kerül. Hogy klasszikust idézzek: el lehet innen menni...

rockjano 2012.09.11. 15:41:43

@Morcos Kartal: :-))) "hát egy mondaton belül emlegetni a "normális" és a "politikus" szavakat már oximoronnak számít..." mmmmmmmmmmm azért vannak kivételek (no jó nem sok :-)

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.11. 15:43:06

@spinat: A regisztrációkor megadott adataimat nem az állam tartja nyilván? Akkor ki? Egy magáncéghez kerülnek? És akkor az állam honnan fogja tudni 2018-ig, hogy én jogosult vagyok szavazásra?

Ahogy elnézem valamelyik marha elköpött egy baromságot, és mindenki más benyelte.

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.11. 15:46:34

@rockjano: az az egy-két kivétel, akiről tudtam, már vagy nem politikus, vagy nem él.

FGSuperman 2012.09.11. 15:47:34

@Enrico72: és mi van akkor ha olyat lép meg a jövôben egy kormàny két héttel a vàlasztàsok elôtt, ami kibassza a biztit, és szavazni menne?

rockjano 2012.09.11. 15:49:02

@Morcos Kartal: Van azért még élő is :-) ..valóban nem sok...

Kacatka 2012.09.11. 16:03:10

@VT Man: Te nagyon hülye! Mi köze az alkamazottak körében igénybe vehető adójóváírásnak a vállalkozókhoz?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.11. 16:04:14

Szerintem ez egy teszt lesz,figyeljétek meg!
Megnéznek mindenkit aki regisztrálni megy.
Aki lelkesen boldogan megy az biztos fidesz szavazó.
Aki komoran morcosan megy az biztos nem fidesz szavazó.
Az ilyeneknek valahogy nem fogadják majd el a regisztrációját.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.11. 16:14:55

A fidesz szavazóknak egykörös,a nem fidesz szavazóknak 3 körös regisztráció lesz.:))
Még meglépik.

Geza 2012.09.11. 16:23:40

Facér kell ennyire bonyolítani? Szavazás előtt egy héttel mindenki kap egy dragunovot meg tíz töltényt, a szavazás napján a jelen kúrmány meg a jelöltek végigvonulnak (de legalábbis megpróbálják) a körúton, aztán aki körbeért élve, az meg van választva.

(Lehet, hogy nem kéne annyi Aldous Huxley-t olvasnom mostanság :) ?)

Squid 2012.09.11. 16:27:47

@Geza: Hagyjuk az orosz hardvert :D Hogy szép tűzijáték legyen ott vana Barrett Big Fifty .50-es kaliberű lőszerrel, az kiszedi a foltot mindenből!

Oxigént! 2012.09.11. 17:08:27

@VT Man: "Aki felelőtlen, az pedig nem regisztrál, és megszívja. De az meg is érdemli."

Így van! Nincs szüksége ennek az országnak felelőtlen választókra, csak felelőtlen képviselőkre, akik mindent megszavaznak amit a FideSS vezérkar az orra elé tol!

Peripetia 2012.09.11. 17:29:35

A fieszpista már a választásokat is szétkurja. Mint ahogy az egész életünket elkurja. Mi meg hagyjuj. Vajon meddig még, magyarok?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.11. 17:35:43

@laspalmas: Amúgy nem mostanában lesz ennek a szánalmas blognak a születésnapja?:))))

Munchausen 2012.09.11. 17:57:54

En is kulfoldon elek, de eszem agaban sem lenne szavazni, egyszeruen nem ertem, hogy miert akar valaki kulfoldrol szavazni? Talan kibicnek semmi sem draga? Amugy meg az egesz kepviseleti rendszert igazsagtalannak es torznak latom, nem hiszem hogy a 21. szazadban olyan iszonyuan bonyolult lenne megoldani, hogy akit egy rendelet vagy torveny erdekel az ne szavazhatna maga rola ha ez igy lenne a hulye partok is megszunhetnenek es nem holmi hagymazas ideologia vagy csoporterdekek befolyasolnak eletunket.
Angliaban is van regisztracio, de akar a valasztas napjan is regisztralhatsz, szoval kilog a lolab, fideszek el akarjak csalni a valasztasokat, az ellenzeknek mar most sokkal hangosabban kellene sirnia emiatt es nemzetkozi megfigyeloket kerni stb.
Mellesleg egy nagyon komoly altalanos sztrajk sem artana, attol talan eszhezternenek ezek a mocskos rabszolgatartok.

G.I.J. 2012.09.11. 18:06:37

Ez a sok apró betű! Mi az, hogy "erőregisztráció"? :-)))

Walter Hartwell White 2012.09.11. 18:11:23

@Trompf: A lőtéri kutyát nem érdeklik a cseh cégek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.09.11. 18:13:56

mindenhez értő lézer dzsonni LOLkotmányos ámokfutását hallottuk

renevol 2012.09.11. 20:07:37

Nekem a szövegből nem világos, hogy az önkéntes regisztráció (2. lépés) mindenkire vonatkozik, aki szavazni szeretne, vagy csak azokra, akik az (1. lépés) augusztusban kiküldött levélre adott válaszban nem regisztráltak?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.09.11. 20:15:45

@Albert Tannenbaum: "Aki nem akar szavazni az szépen leiratkozik, és kész.
A nyugdíjlopásnál működött ez a rendszer, nem látom be miért ne működne itt is. :-)))"

Éppen hogy ITT IS AZT a módszert alkalmazzák:
- ha MARADNÁL (a pénztáradban) a választói névjegyzékben, AKKOR kell neked lépned! :-(((

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.09.11. 20:31:19

@Brix: "egy alkotmányos alapvető jogot szűkítenek."
Bakker!
Nekem (alkot...) alap-törvényes-sarkalatos jogom szavazni!
Mi az, hogy VASÁRNAP?! Miaz, hogy 6-19 óráig?! Mi az, hogy a "szavazókörben"?!
Nekem jogom van szombat este 9-kor, a haveri körben szavazni!!!
Ja, hogy az úgy nem érvényes? Hát akkor nekem SZŰKÍTIK a jogomat!!!

vontod75 2012.09.11. 20:39:15

@Squid: Akkor már inkább támogassuk a magyar ipart: www.youtube.com/watch?v=g138qXmuVnA

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.11. 20:43:40

@VT Man: Tudsz róla, hogy 2010-ben nem csak 2 pártra lehetett szavazni? Magam gond nélkül megoldottam, h se a fideszre, se a maszopra ne szavazzak, pedig mind2 fordulóban érvényes szavazatot adtam le.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.11. 20:49:14

@Csetepaté márki: Hát pedig pont erről. Hogy pontosan tudják, h kiket kell száraztésztával ill egyéb javakkal megvenni.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.11. 20:56:25

@Félázsiai Baltás Diktátor: Akkor nézd meg Borókai mit mondott/írt a Heti Válaszban.

vomit 2012.09.11. 21:28:12

@drolt: elore el van tervezve jovore valami meglepetes, es azt sem mondhatod, hogy nem szoltak.
"külön munkacsoportja készíti fel a nemzetgazdaságot a jövő év tavaszán várható nehéz világhelyzetre."
www.gazdasagiradio.hu/cikk/81976/

zipe moha 2012.09.11. 21:59:09

beszéljünk világosan,és nézzük a lehetséges trükköt:
az általános választó jog az egyik legalapvetőbb demokratikus joga az állampolgárnak, illetve az egyetlen jog által biztosított lehetősége, hogy a politikai osztályának tagjait megerősítse vagy felmentse.
Ezt eddig is sikerült a politikai osztályt képezni akaróknak irányítani : eddig a trükk a jelöltállításban, a jelöltek személyében volt ergó az igazi hatalom nem a szavazóé hanem a jelöltállítóé volt. Mindegy hogy kire szavazott a polgár, a háttér megállapodások szerinti kormányzás valósult meg. Ez 22 év alatt a választóknak is feltünt: mindegy milyen kormányt választanak, folyamatosan a neoliberalizmus valamilyen maszlagát kapják.

Szóval a választók rájöttek arra hogy ,hogy működik a szisztéma ezért kell most változtatni:
Miben lesz az új trükk? Már nem a jelöltállításban!( "jelöljenek csak...jó sokan")
Első blikkre szerintem a"nagy lehetőség" abban van ha a nem regisztrálók még is "szavaznak"...Mindezt akkor lehet biztosan megállapítani, ha a részletes szabályok megjelennek és az erős garanciákat és átláthatóságot szögez le a szavazatok leadása és azok feldolgozása során is!! Mivel érezhető a minimum manipulációs szándék érdemes azzal a szemmel nézni, hogy "honnan folyik a víz"...és mivel új dologról van szó erős nemzetközi megfigyelői támogatást kell kérnie az ellenzéknek az EBESZTŐL... a saját kormányunkkal szemben...gyalázat és tragédia, hogy ide jutottunk. Megérte... FIDESZ?

jágör68 2012.09.11. 22:01:32

Derék politikusok majd pisloghatnak a sötétben a nyuggerekkel meg kanadai menekültékkel.
Ez lesz a vége ennek a nagy terelésnek (IS).
Végre valódi problémákat kéne MEGOLDANI- nem 67895- jére is csak POFÁZNI ról a a médiában.
22 év alatt leesett valakinek, hogy a hírcsatornákon MINDIG, MINDEN válságról csak JÖVŐ vagy FELTÉTELES módban beszéltek:
-összeomolhat az egészségügy- már rég összeomlott
-drágulhat a benzin- a 12.987- ik emelésközben
-összeomolhat a nyugdíjrendszer- már rég összeomlott
-a kisebbség lesz a többség- ez is lassan realizálódik
-nem fog elég gyerek születni- már rég nem születik
-elmennek a fiatalok- mennek bizony
stb, stb.
22 éve megy a x@rrágás, miközben semmilyen lépés nem történik.
Ha tolvaj-hazaáruló politikusokkal nem megy- akkor nélkülük kell megoldani.
De KÖNYÖRGÖM:
NE még több pofázással- álvitával stb kamu- terelésssel.

Horizont 2012.09.11. 22:05:13

Lesz a szavazásnak regisztrációja, a regisztrációnak előregisztrációja, az előregisztrációnak előelőregisztrációja.....és így tovább előre az orbáni úton!
Nem lenne egyszerűbb ha az előregisztráció levelébe beletennék a szavazási lapot, nagy lóbetűkkel, hogy csak a Fidesz ide tedd a keresztet te barom és ennyi is volt.Minek a sok felhajtás.
Imádom az ilyen parlamenti videókat ahol bemutatják magukat jeles képviselőink és érezzük, hogy értük érdemes élni:)
Ja és Lezsák mennyire le van épülve????!! (a többivel együtt:DD)

dobzse.laci 2012.09.11. 22:11:33

@eleve lehetetlen: "amit minden épeszű ember felbontás nélül baszott ki a kukába. "
Nono!
Nem gondolsz a jövőre?
Nekem felbontatlanul el van téve az összes.
Ha 30 év múlva mesélem az unokámnak, valamit tudjak mutatni, mert simán kiröhög, hogy mit hantázik a nagyfater má' megint.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.11. 22:43:20

@akela_a_hun:

Végre egy rokonlélek! Nekem is van kincsesdobozom az utókornak :)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.09.12. 00:08:57

@Noname Cowboy: "akinek ügyfélkapus regisztrációja van az (...) ott ki is tölthetné!"

Ott a pont! :) - Írd meg IDE is:
kapcsolat.magyarorszag.hu/forum/posts/list/2343.page

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.09.12. 00:21:11

@renevol:
az 1. (visszaküldős) alapján készül a friss Kubatov-lista...

Amúgy itt a lényeg erről:
"november-december körül ... felhívják a figyelmüket, akik még nem regisztráltak" - hogy menjenek, és tegyék meg - minden "augusztusi" visszaküldés NÉLKÜL (kb. március végéig:)
Szóval NEM kell visszaküldeni a levelet - csak annak, aki piros (narancs) pontot akar kapni a neve mellé a listán...

Szúrófény 2012.09.12. 04:39:22

Példaképp a példakép! Darányi (Kálmán miniszter elnök 1936- 39, Gömbös után) Intézkedései, kormányfői hatalom kiterjesztése, választási rendszer megváltoztatása! Életrajzi Lex!

Kravver 2012.09.12. 08:36:18

Ej, Laspalmas ...
Kérdezd meg Zero-t kiknek tapicskoltatok a seggében 2 évvel ezelőtt :D
Hátha neki egy guppiénál jobb a hosszú távú memóriája.

Megvan? Na akkor ne csodálkozz rá mindenre.

Egyéves Önkéntes 2012.09.12. 08:54:52

@zsoci: ez egy tömeghiszti, szerintem is.
meg a hivataloknál-minisztériumoknál megmaradt szocializmus
augisztusban gyakorlatilag megáll az élet, a minisztériumok, pályázatbírálók fel se veszik a telefont. önkormányzat dettó. bíróságon ítélkezési szünet van. stb.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.12. 09:34:49

OFF
Rétvári Bence tegnapi ATV-és akciója is eléggé vastagbőr volt.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.09.12. 09:39:19

OFF

Tegnap láttátok, mekkora hatalmas (unortodox) győzelmet értünk el a Hollandok ellen? Az eredmény most nem fontos, de több sárga lapot és több szögletet harcoltunk ki! Ezeket az eredményeket meg senki nem tudja letagadni! Nemsokára követni fog minket egész Európa!

ON!

deruyter 2012.09.12. 11:13:00

Amúgy meg lehet, hogy az egész regisztráció körüli csak kommunikációs kifárasztás a többi trükk előtt. A regisztráció csak az egyik kicseszés. Van még az egy fordulós trükk, ami arról szól, hogy azok akik nem egy nagy nyájpártban gondolkoznak, azoknak a szavazata kevesebbet érjen. Ezeknek max országos listáról lenne mandátumuk. A kopogtató cédula eltörlésének terve arról szól, hogy indulhasson bárki így a szétaprózott ellenzék szavazóinak szavazatai tovább osztódjanak. És ami a leghúzósabb, a választási körzetek átszabása. Már csak ezzel a trükkel önmagában is súlyos százalékokkal lehet torzítani az eredményt. Ha ügyesen szabnak Viktorék, akkor előfordulhat, hogy 10 szavazókörzetben mindenhol 49%-ot ér el az ellenzék, oszt mégis 10 képviselője lesz a fideszkdnp-nek, ha mindenhol megszerzi az 51%-ot. Márpedig a korábbi választások választói preferenciái alapján viszonylag jól meg lehet jósolni, hogy melyik szavazókörben mi lesz az eredmény. Sőt, ha megosztott az ellenzék és csak egy forduló lesz - tehát nem tudnak a 2. fordulóban visszalépni egymás javára - akkor előfordulhat, hogy mind a 10 szavazókörben kap a fideszkdnp 30%-ot és az ellenzékiek mondjuk 27, 23, és 20 százalékot és mégis minden körzetből fideszkdnps lesz a győztes. Összességében tehát a 10 körzetben leadott szavazatok 30 százalékát kapja a fidesz és a helyek 100%-át viszi el!!! Szerintem a fiúk erre gyúrnak. Nagyon csúnya matematikai trükközés ez. Persze majd arra hivatkoznak, hogy de hát kérem szépen a legtöbb szavazatot kapott jelölt nyert! Csak éppen a választás eredménye nyomokban sem fogja tükrözni a választói akaratot. A néhány hely, amit kiosztanak országos listán, csak könyöradomány. Nyilván bele akarják kényszeríteni az ellenzéket az összefogásba, ami sokak szerint kötelessége is az ellenzéknek. Szerintem meg nem. Kapjanak a pártok arányosan annyi helyet, amennyi szavazatuk van, aztán eldöntik kivel állnak össze. Milyen választási rendszer az , ami mondjuk egy szélsőjobbos szavazót arra kényszerít, hogy liberális-baloldali-szélsőjobbos összefogásra szavazzon, mert különben esélye sincs leváltani a középjobbos kormányt? Vagy, hogy léptessék vissza a jelöltjüket? Úgysem fognak keresztbe szavazni. Persze lehet ilyen technikai trükkökkel választást nyerni, de elég szomorú lesz, ha a közvélemény kutatások már a választások másnapján azt fogják mutatni, hogy a választóknak nem a 70%-a ért egyet a kormány tevékenységével (mint, ahogy ez volt 2010es választások után), hanem mondjuk csak 30-40%. Ezt hívják úgy, hogy Dél-Amerika.

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2012.09.12. 13:33:26

"ezt most kapcsolja ki..."

Miért te dülledő szemű vadbarom? Ha nem tette volna meg, megvered? Vagy a hülye kérdések meghallgatása helyett elküldöd szülni? Végülis nőből van, az a dolga, nem?

Nem a regisztráció a fő kérdés, hanem a szavazás...és az, hogy senki ne felejtse: EZ A FIDESZ

(meg Révész Mártíriusz a videó elején, meg persze ez a "drágaság"... arokkantisember.blog.hu/2012/08/14/a_diszrokkant_fideszes_politikus_havi_egymillioert_cserebe_levegonek_nezi_a_valasztokat )

Ha mindez és sok egyéb nem elég OV leváltására, akkor ez a félázsiai népség tényleg ennyit érdemel és nem többet, de akkor kár itt vitatkozni...

Oktogon8 2012.09.12. 16:16:38

"megjegyezve, hogy a feliratkozók névjegyzéke 2017-ig fix, vagyis ez alapján bonyolítják majd például a helyhatósági választást és az időközi voksolásokat is."

És aki 2014 és 2017 tölti be a 18-at az nem szavazhat?

whatsoever 2012.09.12. 20:56:38

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Miiicsoda, ha feliratkozom és utána megváltoztatom a véleményem, vagy megbetegszik a kölyköm vagy a melóhelyem kiküldetésbe küld egy következõ szavazáskor, vagy épp munkanélküli leszek miattuk és nem lesz pénzem buszra, akkor büntetõjogilag bûnös leszek??? Rohadékok!!! Egymillió külföldi választási szakértõt akarok az országban jövõ aug-tól!!! Egyébként meg emberek halnak meg miattuk már ma is, az eü és szociálpolitikájuk miatt! Magyar emberek!!!!!

whatsoever 2012.09.12. 21:00:41

@MolnarErik: Rétvári a hím Selmeciki. Akkor küldik, ha totál hülyeségeket kell hazudni és égni. Puhapöcs. Hozzá képest a giliszta gerincbajnok. Elnézést a gikisztáktól a méltatlan kontextusért.

whatsoever 2012.09.12. 21:02:33

@Egyéves Önkéntes: akkor jó az ütemezés szerinted?

whatsoever 2012.09.12. 21:34:17

@Egyéves Önkéntes: aljas vmint nem jó sztem se. (Éljen Hofi..)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.12. 22:10:28

@Kravver: Ej kravver a jó kurva anyád!
Kérdezd meg,hogy ezért a beszólásodért hányszor küldtelek el a retkes,riherongy,kibaszott ,tetves,kurva anyádba!
Megvan?
Na azért kisköcsög.
De azért nincs harag....:))

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.09.13. 03:58:31

@Félázsiai Baltás Diktátor:

Nem hiába pont a törpecsúti házának környékét zárták le a tek-tökökkel (nem sima sünökkel) mielőtt a baltást kiengedték.

Károly4 2012.09.13. 08:44:32

Nem kéne itt megállni... Legyen parlamenti szavazásoknál is többkörös előregisztráció, a megfontoltabb szavazásért. Sorban állás, okmánybélyeg, illeték, stb. Ellenzéki képviselőknek külön körök, korlátozott iroda nyitvatartási idő, ahogy kell.

Ja és legyen bloghozzászólási előregisztráció is.

Sváb 2012.09.13. 09:52:59

@A félázsiai csizmadia - kinek neve ketroot: Ez a rendszer az elkötelezett szavazótáborral bíróknak jó. Ilyen pl a Jobbik, akinek ez egy jó esélyt jelent.

drolt 2012.09.13. 11:30:45

@Károly4: már készülnek a módosító indítványok az ötleteid alapján: főleg az illeték meg reg. hely tekintetében :(

c.miller 2012.09.13. 12:26:36

@Rufus78:
a kövér-család háza táján kell kutakodni.;-)

debreceni.blog 2012.09.13. 13:47:18

"A világban nincs olyan, hogy ha én el akarom kergetni a kormányt akármiért, akkor ezt ne tehessem meg vasárnap este fél hétkor a szavazás napján. Igazolom magam és kész."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/2967_regisztraljak_vazze_mar_nem_tudsz_vazze

debreceni.blog 2012.09.13. 13:48:08

"A világban nincs olyan, hogy ha én el akarom kergetni a kormányt akármiért, akkor ezt ne tehessem meg vasárnap este fél hétkor a szavazás napján. Igazolom magam és kész."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2967_regisztraljak_vazze_mar_nem_tudsz_vazze

2012.09.14. 15:55:46

Esküszöm végigcsinálok akárhány elő-elő regisztrációt, csak mehessek szavazni és NE a fideszre szavazzak!

Bee-zony 2012.09.14. 19:04:40

Én legközelebb is lábbal szavazok, ahogy ezt már most is megtettem, és aminek két módja van, a tradicionális, amikor az ember fogja magát és kimegy az országból, bojkottálva a „díszes” társaságot, és van a kórszerű - aminek ugyan sok értelme nincs, de hát ettől kórszerű -, amikor az ember két lábbal rááll a szavazólapra, pipa alakban, nehogy érvénytelen legyen a voksa; előzetesen kutyaszarba lépés szerencsét hoz és előnyt jelent.
Ha valamit már lépni kell, akkor szavazz lábbal!
A Kutyaütőket választod, vagy az Űj Szarkupacot, vagy a Fostalicskát? Ebből a választékból, mindegy, akárkire szavazol, úgyis rájuk szavazol, és meglátod, hogy a lényeg, az nem fog változni, mert ugyanolyan lop-csen-csór, korrupt, bűnöző bagázs az egyik is, mint a másik. Ilyen választék mellett a szavaz-ósdi nem fogja megoldani a problémát. Akár balról megy a pofon a szarnak, akár jobbról, az eredmény ugyanaz, csak összekoszolod velük magad, ennyi.

süti beállítások módosítása