Skip to content


       Szűrés lista

Az IMF csökkentette a nyugdíjakat 2008-ban. Vagy nem.

A Fidesz kommunikációs csapata az alábbi PR-panelt találta ki, amit a kormánypárti politikusok minden egyes alkalommal elmondanak, ha szóba kerül az IMF-tárgyalás.
"az a mozgástér, melyet a kormány az elmúlt kétéves gazdaság- és társadalompolitikájával megalapozott, az megengedi, hogy ne legyen olyan mértékben kiszolgáltatva a helyzetnek, mint 2008-ban a szocialista kormány. Az a szocialista kormány, amelyik két hét alatt azért tudott megállapodni, mert minden feltételt elfogadott, amit az IMF szabott, a nyugdíjak csökkentését, a közszféra béreinek csökkentését, és sorolhatnánk." - Giró-Szász András

2008-ben persze ugyanezek az emberek még tök mást mondtak és nagyon hevesen követelték, hogy a kormány hozza nyilvánosságra miket tárgyal az IMF-el:

"A forint megvédésének leghatékonyabb módszere az, ha minél gyorsabban megszabadulunk tőle, vagyis minél előbb bevezetjük az eurót. Erre az izlandiak is rájöttek, csak ők viszonylag gyorsan elő tudják állítani az ehhez szükséges hiteles gazdaságpolitikát. Nálunk viszont éppen ezzel van a fő gond. Már most is talány, hogyan fog sikerülni a kisebbségi kormánynak összehozni egy olyan költségvetést, amely köszönő viszonyban lesz a következő évi realitásokkal. Arra meg ugye senki sem venne mérget, hogy a parlamenti választások előtt nem jön-e rá a kormányzatra az osztogatási láz. Merthogy az előirányzatokat eddig még soha nem sikerült betartani a voksolás előtt. Az extra politikai és hitelességi kockázatra még rászámíthatjuk a térség leggyengébb gazdasági teljesítményét, a legnagyobb deficittel, a legátláthatatlanabb és legszeszélyesebben változó adórendszerrel megfejelve." - Szalontay Miklós, Magyar Hírlap, 2008. október 14.

"A miniszterelnök részt vett a plenáris ülésen, de nem szólalt meg, habár a felszólalások jelentős része a pénzügyi válsággal foglalkozott. Sőt, tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője, Varga Mihály még meg is kérdezte a kormányt arról, hogy milyen feltételekkel kíván az IMF-fel megállapodást kötni, de kérdése válasz nélkül maradt. Most pedig azt látjuk, hogy az ülés után "titokban, zárt ajtók mögött, csak a szocialista képviselők számára megismerhető módon megbeszéli miniszterelnök és fogyatkozó tábora, hogy mit is kívánnak tenni a közeljövőben". - Varga Mihály, 2008. október 27.

"Tegnap délután azonban, az ötpárti tárgyaláson (Gyurcsány) kijelentette: ezeket a feltételeket nem az IMF diktálja. Vagyis a most megalkotott megszorító csomag a kormány és Gyurcsány Ferenc saját elhatározásából születik meg." - Navracsics Tibor, 2008.október 29.

"Senki sem hiszi el határokon belül és azon kívül, hogy az ország a jelenlegi garnitúrával képes lesz még egyszer növekedési pályára kerülni. Hozzáfűzte: ezért a kormánynak vállalni kell a felelősséget, és egy előre hozott választáson az embereknek kell dönteniük arról, kire bízzák az ország jövőjét." - Kövér László, 2008. október 30.

"Kétmillió kiszolgáltatott ember közvetlen kárvallottja lesz azoknak a megszorító intézkedéseknek, amelyekről kiderült, hogy nem az IMF erőltette Magyarországra, hanem a kormány saját ötletei. Gyurcsány Ferenc és kormánya brutális támadást intézett nyugdíjasok és a közszolgálatban dolgozók ellen, miközben korábban arról hallottunk, hogy ezek a társadalmi csoportok az MSZP-nek rendkívül erős szövetségesei. A Fidesz számára elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány brutális megszorításokkal megint azokkal az emberekkel fizettesse meg a saját alkalmatlansága árát, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe jutott." - Szijjártó Péter, 2008. október 30.

"Kétségbeesett lépéseit úgy teszi meg a kormány, hogy semmilyen módon nem tájékoztatja a parlamentet. Mind a mai napig semmiféle írásos anyagot nem kaptak sem a pártok, sem a szakbizottságok; amit tudunk, azt Gyurcsány Ferenc szóbeli, egymásnak gyakran ellentmondó nyilatkozatai alapján tudjuk. Szeretnénk, ha valaki végre ismertetné az IMF-fel kötendő szerződés szövegét" - Pokorni Zoltán, 2008. október 30.

"A Fidesz parlamenti frakciója arra kéri a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő szerződés részleteit. Pártállami időket idéz, hogy a szerződés előkészítésébe nem vonták be sem az érdekképviseleteket, sem a parlamenti pártokat. Kötnek egy megállapodást egy nemzetközi szervezettel, és arról senki nem tud semmit." - Varga Mihály, 2008. november 2.

"Az IMF-fel történt egyeztetésről nem kaptunk semmilyen tájékoztatást. Az együttműködés csak akkor lehetséges, ha az emberek, a partnerek komolyan is veszik azt. Ennek fontos feltétele az, hogy ne verjék át egymást!" - Kósa Lajos, 2008. november 3.

De mi az igazság a gonosz IMF ügyében, aki elvette a Zemberek nyugdíját és a fizetésüket?

"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt kérte, hogy Magyarország csak annyi kiadást tervezzen, amennyi a legrosszabb esetben befolyó bevételekből megvalósítható. Nem diktálták, honnan vegyük el azt a kiadásmérséklést, az a magyar állam dolga" - mondta Lendvai Ildikó 2008. október 29-én.

A 2008-as IMF szerződés amúgy nyilvános, tessék, így vette el a nyugdíjakat a Gonosz Szervezet:

"(1) a közszféra nominálbéreit végig azonos szinten tartjuk 2009-ben, (2) kiiktatjuk az összes közalkalmazott 13. havi fizetését,

(3)  a  13.  havi nyugdíjak folyósítását  80 ezer forintban maximáljuk, illetve megszüntetjük mindazok esetében, akik korkedvezménnyel mentek nyugdíjba,

(4) elhalasztjuk bizonyos szociális juttatások indexálását"

És ennyi.

A 13. havi nyugdíjat a Bajnai-kormány törölte el, 2009. májusában, melyre a teljes Fidesz-KDNP nemmel szavazott.

Címkék: gazdaság imf seggszáj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr864791890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.21. 14:12:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mennyibe került nekünk eddig a Fidesz gazdasági szabadságharca? 2012.09.21. 12:52:04

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba kerül nekünk az, hogy a Fidesz nem az IMF-kölcsön, hanem a sokkal drágább, piaci finanszírozású hitelek felvétele mellett döntött. Döntésük fejenké...

Trackback: Így hazudott napról napra a kormány az IMF-tárgyalások megkezdéséről 2010-2012 között 2012.09.21. 12:50:10

A “Kipateroltuk az IMF-et” hazugságától a “Bármelyik pillanatban elkezdhetjük a tárgyalásokat” ígéretéig. Pontos és korrekt animgif naptár, köszönjük, Vincent! * *...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ördöngös pepecselés 2012.09.21. 13:25:11

Már megint ez az undorító vastagbőrős ballib kukorékolás, fejezzétek már be!!!

DArchAngel 2012.09.21. 13:40:58

@Anti Anyag: Bizonyára igazad van. De! A fiatalabbak is utaznának, ha nem lennének rákényszerítve a folyamatos munkára, és lenne rá pénzük, mondhatnám én.
@Silent Bob: Mindig a kisemberek szívnak. Amíg egyszer meg nem unják...

Secnir 2012.09.21. 13:43:34

@Vidéki:
egyszer már megtárgyaltuk: nem az 50-es években vagy, nem a vallatásokat gépeled, ahol ki kell hagyni minden második sort, hátha később eszébe jut a vallatótisztnek, hogy a vádlottnak még eszébe jutott valami, és azt közé kell gépelni! Elmúlt már az a világ, már rég nem vagy besúgó, nyugodtan lehet folyamatosan gépelni! ráadásul az internet, és a blog 2.0 olyan állat, ahol nem tudsz utólag módosítani, tehát kár kihagyni a sorokat. Tudom, a rutin, a feljelentések, meg a megszokás ezt hozza ki belőled, de akkor is. nekünk zavaró.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.21. 13:48:56

@belekotty: Mert elég a megegyezés-készség híre is ahhoz, hogy ne gondolják azt, hogy holnap csődbe mész. Amúgy lassan már ez sem kell, ugye itt már másfél éve csődöt vizionálnak (lsd. épp az index "gazdasági szakértői") de azért az aki befektet, vásárol az úgy van vele, ha ezek ennyi ideig megúszták IMF hitel nélkül, akkor olyan nagy szarban mégsem lehetnek. Szóval már nekik is egyre kevésbé fontosabb.

Lassan már csak Bajnainak fontos, mert az ő választói az IMF hitelre esküsznek, hogy majd az kihúzza őket a bajból. (Ami nyilván baromság, Gyurcsányt, Bajnait sem húzta ki, pedig az övékét Orbánék idején kell visszafizetni).

Geza 2012.09.21. 14:07:24

@Stenonis:
Talán azért lehet jobb (fenét jobb, csak kevésbé rossz) a pénzpiaci 6%-os kamatú hitel az IMF 4%-os kamatú hitelénél, mert ez utóbbit csak olyan feltételek bevállalása esetén kapjuk, amik betartása esetleg több, mint 2% veszteséggel jár nekünk.

Tudod, mint amikor választhatsz 1000 Ft készpénz ill. 2000 Ft 'étkezési bón' között, de ez utóbbit csak az üzemi étkezdében költheted el, ahol viszont minden a piaci ár 3-szorosába kerül.

Vagy amikor alacsony kamaton kapod a diákhitelt, csak elvállalod hozzá, hogy előreláthatólag 15 évig gürcölöd majd össze éhbérből, és nem mégy ki külföldre, ahol kb. egy évi megtakarításodból visszafizethetnéd.

Vagy amikor a szakmád piaci fizetésének ötszörösét kapod, csak ezért fél évig enyhén radioaktív szart fuvarozol Tengizben, aztán a megkeresett pénzt gyógykezelésekre költöd és végül ennek ellenére beledöglesz harminc-pár éves korodban.

Néha a rövid távon legjobb megoldás hosszú távon akár a legrosszabb is lehet.

fonó 2012.09.21. 14:08:19

Orbán által eldobott kólásdobozt őrizget Havasi Bertalan
„Ebből ivott a miniszterelnök a dunaharaszti Coca-Cola-üzem avatásán” – magyarázza a sajtófőnök, hozzátéve: „Elkértem tőle a dobozt, amit azóta többször is megmentettem: egy kolléganőm – nem tudván, hogy ereklyéről van szó – összegyűrte. A takarítónők is mindig szemétnek nézik, ezért tettem ki ezt a cetlit, hogy „műtárgy, ne dobd ki”.”

fonó 2012.09.21. 14:10:25

Ilyen gátlástalan gerinctelen s...nyalókkal veszi körül magát a pávatáncos.

Marcellusca 2012.09.21. 14:25:20

@pandava: Ja, az ötlet jó(nak tűnik), de hol hozod le?
Mer', az tuti, hogy a tévé kanálisokban biztos, hogy nem! Meg óriásplakáton sem túl esélyes! :(

gnme 2012.09.21. 14:31:21

olyan faszkalaptól akinek a zannya asse tudta eldönteni hogy gíró-e vagy szász, mégis mi a faszt lehet várni

Stenonis 2012.09.21. 14:41:35

@Geza:
Viszont a kormánynak kell előterjesztenie a gazdasági programot. Az IMF véleményezi azt és vagy megvalósíthatónak fogja tartani vagy nem. A közgazdaságtan nem olyan tudomány, mint a fizika, de azért az alapvető törvényszerűségek ott is megvannak. Ezért mondta az összes nem fidesz által fizetett közgazdász, hogy gond lesz a matolcsy agymenésével. És gond is lett belőle.

A kormánynak elvileg tudnia kellene, hogy milyen intézkedések milyen hatással járnak. Kivéve persze Magyarország, ahol nem divat hatástanulmányokat készíteni.

Stenonis 2012.09.21. 14:48:45

@Anti Anyag:
Ebben egyetértünk...
A piac beárazza a kormány elmebaját (+3-5% hozam), a biztosítási felárat (CDS) és így ad hitelt.

Nagy kockázatért magas hozam. Aki nem ennyire kalandkereső, az német állampapírt vesz (kvázi negatív hozammal), mert biztos abban, hogy visszakapja a pénzét. A magyar állampapír nem ilyen.

Nem volna jobb a piacon is alacsony kamatot fizetni?

Nem a bankadóval van gond, hanem a mértékkel...
Az állami túlköltekezés és újraelosztás az elmebaj határát súrolja.

Értelmes (konzervatív) befektetési alap nem vesz magyar államkötvényt. A magas kockázatú portfólióba kerülnek be az állampapírjaink, viszont magas hasznot hozhatnak.

És ezt a felárat még Matolcsyék is éves szinten 100 milliárd környékére becsülik, de a valós adat ennél sajnos sokkal nagyobb lehet.

pandava 2012.09.21. 15:00:06

@Marcellusca: "Meg óriásplakáton sem túl esélyes! :("

Te, ti most azt képzelitek, hogy majd 2 év múlva a választási kampányban egy ellenzéki párt sem fog óriásplakáton szerepelni, vagy mi a szösz?

Vidéki 2012.09.21. 15:22:49

@Secnir:

Ne olvasd, ha téged ez fáraszt.

Maradj meg a te hitedben, ha neked fáj a valóság.

Borenbukk 2012.09.21. 15:26:29

@Geza: Az utobbi napokban 6,5% folott van valamivel, de nemreg meg 8% koruli is volt az a 6%, a 4 meg inkabb alatta. Masreszrol mi lenne az az feltetel, ami 2% veszteseget okoz? Ne fojtsd meg a sajat gazdasagodat agazati kulonadokkal? Ne nyird ki a gazdasag motorjat jelento hitelezest? Ne probald valtozatos modszerekkel kiutalni, elbizonytalanitani a befektetoidet? Csokkentsd az allamaparatus meretet, javitsd a hatekonysagat? Ne probald kezivezerlesre allitani a nemzeti bankodat?

Marcellusca 2012.09.21. 15:34:18

@pandava: Háááát .... kétséges. :D

Akkor lesz néhány plakát (majd össze kellene vetni kormánypárti vs. ellenzéki!), de félidőben esélytelen.
Max "módosított" plakátok lesznek. :)
Mint pölö:

kepfeltoltes.hu/view/120921/F_nyk_p172_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kuckucmadar 2012.09.21. 15:35:33

@DArchAngel: Nem unod még a nyuggerek cseszegetését? Azt hiszed, hogy az ő pénzük elvétele a te terheiden könnyítene? Vagy a fiatalok támogatására fordítaná bármelyik hatalmon levő párt? Nem veszed észre, hogy a fidesz szalámipolitikája, gumicsontja ez?Ne őket irigyeld, hanem azon gondolkozz el, hogy a milliárdosaink kinek a zsebéből varázsolták elő 2O év alatt a vagyonukat!
Hogy nem lesz 2O4O-ben nyugdíj? Tegyél félre öreg napjaidra! Ja, hogy egyszer már ellopták? Hát ez van...
Igen, nagy a baj a nyugdíjak kifizetése körül. De nem az a megoldás, hogy éhen döglesztjük, megnyomorítjuk őket. Miért is fizetjük a közgazdasági szakembereket? Na, többek között az ilyen, és hasonló problémák megoldásáért, nem a saját zsebük töméséért.A hatalmon levő sok léhűtő fizetése nekem jobban szúrja a szemem, mint a szüleim nyugdíja.

DArchAngel 2012.09.21. 15:43:02

@kuckucmadar: Hé, ki mondta, hogy éhen akarok dögleszteni bárkit is? Elolvastad amit írtam, és meg is értetted? Vagy csak fröcsögsz reflexből, mint a legtöbben, amikor vita alakul ki erről a témáról?!

pandava 2012.09.21. 15:43:42

@Marcellusca: nos, ha van egy ütős kampány(elem), az felér 100 közhelyes semmitmondóval.

Szerintem most is kellene valami markánsabbat tenni, mert én -és szerintem sokan mások is- jelenleg csak azért szavaznék ellenzéki pártra, hogy ne a jelenlegi garnitúra maradjon.

gnme 2012.09.21. 15:44:54

Hívjátok a TEk-et, a fán van egy öngyi mókus! Én látom!
.. a fenébe, de gyorsan eltűnt, már nem is kell a TEK.

Teh.. ezek a mókusok ügyesen mozognak a fán.

Kandeláber 2012.09.21. 15:52:43

"Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz!"
József Attila forog a sírjában, hogy a hazájából bankimádók földje lett.

Geza 2012.09.21. 15:59:15

@Stenonis:
Félre ne érts, eszem ágában sincs ezeket a tehetségtelen tolvajokat (értve ez alatt a kormányunkat, az imf-esek ugyanis tehetséges tolvajok) védeni, akkor már inkább próbálnám a 2+2=5-öt bebizonyítani, az esélyesebb.

A fő okok, ami miatt kézzel-lábbal tiltakozok még az imf-fel szóba állás ellen is:

1. Ahol eddig az általuk jóváhagyott tervek szerint vitték a gazdaságot, az sehol sem javított az adott ország gazdasági önállóságán, hanem csak méginkább imf-függővé tette őket.

2. Az általuk preferált (javasolt / elvárt / jóváhagyott) gyakorlatok erősen korrupció-érzékenyek, és ez a mi viszonyaink között kb. azzal egyenértékű, mintha a vödörben kitennénk az ország vagyonát a placcra aztán aki kapja, marja.
Ilyen korrupció-érzékeny gyakorlat pl. a közvagyon/közüzemek privatizációja, amit nálunk is erőltettek, Dél-Amerikában is, Romániában is, mindenhol.
Nomármost ez elvileg, azaz a megfelelő peremfeltételekkel (olyasvalaki veszi meg, aki reális haszon fejében üzemeltetni szeretné, kb. ahogy eddig az államnak kellett volna) még működhetne is, csak pl. a világon eddig soha sehol sem működött, mert az emberi természet már csak olyan, hogy a vevő nem 'reális' haszonért üzemelteti, hanem a kisajtolható maximumért, nyomorba küldve ezzel mindenki mást, illetve a legtöbb pénzt ajánló vevő nem is biztos, hogy üzemeltetni akarja, hanem lehet, hogy csak 'pénzügyi terméknek' tekinti, amit majd jobb áron remél továbbadni vagy akár csak piacot vesz ezzel (mint pl. a feldolgozóiparunk esetében), és a valóságban az adott dolog megsemmisítésében érdekelt.

Ugyanilyen, az imf által preferált alapelv a piac deregulációja, ami absztrakt szinten jó ötlet (mindent az csináljon, aki a leginkább költséghatékonyan tudja csinálni), de ez könnyen kiszervezhet alólunk olyasmit is, ami normális ember számára nem a pénz- és befolyás-szerzés eszköze, hanem pont hogy a célja.

Ha a kínaiak olcsóbban csinálnak tejport, mint mi, az oroszok olcsóbban gyártanak gépeket, a lengyelek búzát, a németek elektronikát, a svédek bort, a brazilok cukrot, stb., akkor mit fogunk _mi_ csinálni? Sokkal gazdaságosabb lenne, ha mi nem is lennénk egyáltalán, mert lehetne ide hozni tízmillió kínait, aki sokkal kisebb költségen megélnek és olcsóbban termelnek kb. mindent, mint mi, nemde?
Arra, hogy ennek ellenére megmaradjunk, két módunk van: valamiben jobbnak kell lenni mindenki másnál, és ezzel párhuzamosan ahol lehet, védeni a saját érdekeinket, mert még államilag támogatva termelni valamit is jobb, mint kihasználatlanul állva importálni ugyanazt.

Például ez is ellentétes az imf általános preferenciáival.

Mint ahogyan az is, hogy mindent 'üzleti' szempontból kell figyelembe venni.
Az oktatás például soha sehol sem lesz nettó nyereséges, mert egy generációval később kezdi egyáltalán behozni az árát, és nem közvetlenül ugyanabban a szektorban, hanem a nemzetgazdaságon belül akárhol. Össze lehet hasonlítani például egy vegytisztán kapitalista oktatású ország (pl. USA) átlagműveltségét egy szocialistább oktatási rendszerűével (pl. Szingapúr).
Az egészségügy szintén nem nyereséges, közvetlenül legalábbis nem, és gondolom Moore filmjét az amerikai biztosítási rendszerről nem kell bemutatni.

Az imf szintén hangsúlyt fektet a könyvelési egyensúlyra, ami persze helyes, csak... csak ennek is ára van, nevezetesen a megnövekedett adminisztráció és a gazdasági labilitás.
Például volt ugye a MÁV (kicsi, savanyú, de a miénk, tudom), amit az átláthatatlanság okán szétszabdaltak személyszállításra (start), teherszállításra (cargo), vontatásra (trakció) és az infrastruktúra fenntartására (máv). Az elgondolás az volt, hogy az az ágazat, ahol az ügyfél bedobja a pénzt (cargo) majd fizetősen veszi igénybe a többiek (trakció, máv) szolgáltatását, akik például a fenntartáshoz szükséges anyag- és személymozgatáshoz igénybe veszik a többieket (cargo, start), stb.
Príma ötlet, végre tényleg kiderül, hogy mennyi az annyi, lehet alternatív társaságokat alapítani, piaci verseny, beárazódnak a szolgáltatások, hurrá. Aha, persze. Ami ebből megvalósult, az az, hogy négyszer annyi adminisztrátorra van szükség, az ügyintézés a cégek közötti kommunikáció miatt felére lassult, a pénzmozgás időhézaga miatt minden tranzakcióra rá kell számolni fél nap kamatot (amíg a számlák között halad a pénz), minden többkomponensű 'művelethez' szerződést kell írni, azt ellenőrizni kell, gazdaságilag kiértékelni, stb.
Szintén következmény, hogy amikor az alternatív vontatási cég mozdonya által húzott cargos szállítmány lerobban pl. a Bp-Győr vonalon valahol, akkor hiába lehetne a legközelebbi állomásról kiküldeni egy trakciós mozdonyt, hogy ugyan húzza már be húsz perc alatt az állomásra és le pályáról, nem szabad, mert nincs rá szerződés, várni kell két órát, míg odaér az alternatív társaság mozdonya. (Amúgy ezért van, hogy mostanság jelentősen többször és többet késnek a vonatok, btw.)

Egy szó mint száz (mert már megint újraírom az Odüsszeiát lassan), az imf alapelvei legtöbbször még egy álomvilágban is károsak lennének, de a valós világból a mi kis háztáji viszonyaink közé eső részében meg nettó öngyilkosság lenne belemenni.
Nekik persze nem fájna, mert ha megy a dolog, akkor nekik megy a kamat, ha meg becsődöl, akkor a honi országaik gazdasága olcsóbban tudja felvásárolni.

nyugger100 2012.09.21. 16:03:14

Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, hogy a többi nyugdíjas nevében is bátran írhatom, hogy a befizetett nyugdíjjárulékot mint jogos jussot szeretnénk visszakapni. Minden más szempont lényegtelen!

kuckucmadar 2012.09.21. 16:05:49

@DArchAngel: Nem konkrétan neked szántam. Csak felkaptam az agyvizet, hogy minden gazdasági problémára a nyuggerek pénze lenne a megoldás. Na meg az, hogy minden nyugdíjas ingyenélő,unatkozó, agyament trotyli, akinek a bőre alatt is pénz van.

DArchAngel 2012.09.21. 16:12:55

@kuckucmadar: Nem szeretem ennyire egyoldalúan értelmezni a dolgokat.
@nyugger100: Ki tetszett számolni, mennyi lenne az?

nordas 2012.09.21. 16:13:29

szerintem tuti nem lesz megállapodás az imf-el. nagyon kiváncsi vagyok mi lehet az alternatív megoldás, ami a kormány retorikája szerint "nem nyúl bele az emberek zsebébe, de egyben elfogadható az imf-nek is...Talán olajat találtak a fiúk Southfork-ban, vagy az azeriek rendeltek pár ezer baltát, de az is lehet, hogy bevezetnek egy új külön adót, amit azok a nők fizetnek akik nem szülnek legalább 5 gyereket, és akiket nem ver otthon a férjük....

Lobster1978 2012.09.21. 16:15:12

Jól látom, hogy némelyik nagyonokos számára nem tűnt fel, hogy cikk elsősorban azt hangsúlyozza, hogy 2008-ban a FIDESZ verte a tamtamot, hogy NEM az IMF hanem Gyurcsány saját ötletkéje miatt volt megszorítás. Majd UGYANEZ a FIDESZ most azt adja elő, hogy akkor nem a Gyurcsány, hanem az IMF szorítgatta meg a népet?

Az most kurvára mindegy hogy jó vagy rossz az IMF, nem erről mond ítéletet a Vbőr. Csak ISMÉT rámutat arra, hogyan hazudik a fidesz, hogyan állítja szögesen az ellentétét annak amit 4 éve állított. Ennyi, nem több. Sajna, mondhatnánk az, hogy "csak a szokásos"...

Geza 2012.09.21. 16:26:04

@nyugger100:
Kedves Nyugdíjas,

Azt hiszem, a többi aktív dolgozó nevében is írhatom, hogy az ön által befizetett nyugdíjjárulékokat az akkori nyugdíjasok már megkapták. Önök a mostanában befizetett nyugdíjjárulékokat fogják megkapni. Az esetleges különbözetet (ú.m. 'jogos juss') kérjék vissza a szüleiktől/nagyszüleiktől.

Ha esetleg nagy rajongója a megboldogult Antall József m.e. úrnak, akkor azt is mondhatnám, hogy "tetszettek volna több gyereket csinálni", akkor most nem lenne kevesebb a befizető, mint a nyugdíjas. Így viszont akármennyit is fizetett be a maga idejében, most annyit lehet kiosztani, amennyit most befizetnek. Ha ez kevés, akkor kevés, de akkor is ennyi van. Húzzon szőrt a tenyeréből: nem tud, mert nincs (jó esetben).

Minden más követelőzés alaptalan.

kuckucmadar 2012.09.21. 16:26:47

@Lobster1978: A kezembe akadt dr.Kende Péter A Viktor c. könyve.Ha csak a fele is igaz a leírtaknak, nincs mit csodálkozni .Igen," csak a szokásos" megy.

m6beütő 2012.09.21. 16:27:54

MIKOR EMELT A fIDESZBANDA CSALÁDIPÓTLÉKOT?
A szokásos adójóváírásaikkal az emberek nagy része csak a seggét törölhette, mivel se 98-2002 között, sem azóta nem keresnek annyit mint pl a csutigazember, hogy azt érdemben figyelembe tudják venni.

kvadrillio 2012.09.21. 16:29:34

@DArchAngel: TE AGITÁLSZ.HÜLYESÉGEKET.

kvadrillio 2012.09.21. 16:31:49

@Geza: NEM KÉNE LENYÚLNI A MILLIÁRDOKAT, ÉS LENNE ELÉG PÉNZ NYUGDÍJAKRA.
ÉS MEG KÉNE VÉGRE SZÜNTETNI EZT A ROHADT, KAPZSI, HARÁCSOLÓ "FELSŐTÍZEZERET".

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.21. 16:32:47

"az ország a jelenlegi garnitúrával képes lesz még egyszer növekedési pályára kerülni"

Ne feledjük, hogy a '98as regnálásuk alatt ugyanez a Matolcsy a 7%-os növekedésből csinált 3%-ot. Most is hozzák ezt a 4%-os mínuszt, csak 1,5%-ről indultak. :(

vontod75 2012.09.21. 16:35:44

@DArchAngel: Ez sajnos nagyon így van. Egyébként nagyon értelmes emberekkel egyszerűen nem lehet politikia jellegű beszélgetést folytatni, mert hipp-hopp eljutunk oda, hogy autodafé keretében akarnának kivégezni. Pedig az értelmes, előremutató dolgoknál teljesen mindegy, hogy honnan jött az eredeti ötlet.

Geza 2012.09.21. 16:38:28

@m6beütő:
Ha nem keresel annyit, hogy eltarts X db gyereket, akkor miért csinálnál X db gyereket?
Nem találod furcsának, hogy azt várod el, hogy te megcsinálod, aztán eltartani meg tartsa el más?

Nem lenne rossz az az adóból leírásos módszer, csak mondjuk valahogy úgy kéne beskálázni, hogy minden gyerek esetén tényleg annyival kevesebb adót kelljen havonta befizetni, amennyit a gyerekre egy hónapban költeni kell. Ne felét, ne X ezerrel kevesebbet, legyen pontosan annyi (azaz neked ne kelljen egy fillért se költened rá), de tényleg csak adóból levonva lehessen.

Rohadt szar dolog, hogy normális ember pl. azért nem mer bevállalni gyereket, mert vagy három olyan cigánypurdé után fizették az adójából a családi pótlékot, akiknek már a nagyszülei se dolgoztak egy hónapot sem életükben...

Stenonis 2012.09.21. 16:42:44

@Geza:
1. Románia most jobban áll, mint az IMF-EU megállapodás előtt. Magyarország 2010-bern jobban állt, mint 2008-ban.

2. Magyarországon nem maradt értékesíthető állami vagyon. Ilyet itt nem kérhet az IMF-EU csapat. Mivel nem szoktak kérni, meg listázni, max a Magyar Nemzet újságírói.
És azt sem szabad elfelejteni, hogy nem csak az IMF-fel, hanem az EU-val is meg kell állapodni.
A dereguláció szintén nem értelmezhető, hiszen az EU-s direktívákat be kell tartanunk a pénzügyi szabályozás és még nagyon sok téren.
Pont az általad emlegetett MÁV a tipikus példája annak, hogy az állam milyen rossz gazda tud lenni. Már rég privatizáltam volna az egész szarhalmot. Ha nem lehet piaci szinten működtetni, akkor az országnak nincs szüksége vasúti közlekedésre. A MÁV szétbontása meg minden józan ésszel szembe ment. Olyan, mintha egy húsüzemet szétválasztanánk kolbász és szalámigyárra és külön kezelnénk.

Az a baj, hogy nagyon sokan nem tudják, mi az a tárgyalás. A fidesz (na ők meg pláne nem) pl. simán meg tudná védeni a munkahelyvédelemre szánt pénzét, mivel az EU fő célja a munkahelyteremtés. Pont az EU-re lehetne ebben az ügyben hivatkozni.
Csak sajnos dilettánsok gyülekezete (matolcsy, szijjártó, rogán, orbán stb.) az egész kormány.

Geza 2012.09.21. 17:12:38

@kvadrillio:
Félsz? Ha nem, akkor ne kiabálj.

Egyrészt igazad van, tényleg nem kéne lenyúlni a milliárdokat, másrészt meg nem veszed észre, hogy a nyugdíjrendszer nem takarékbetét, hogy azt kapod vissza, amit befizettél ('lenne pénz a nyugdíjakra'), hanem kb. olyan elven működik, mint régen a családok, amikor az éppen aktív emberek tartották el az időseket.

Itt is ez zajlik: akik dolgoznak, azok beteszik a pénzt a kalapba, és ezt osztják el azok között, akik már nyugdíjasok. Egy generációval később a mostani aktívakból lesznek a nyugdíjasok, és ők abból a pénzből kapnak, amit majd az akkori aktívak fizetnek be akkor.

Most azért van gond a rendszerrel, mert míg a 70-es években egy nyugdíjasra három aktív dolgozó jutott, így az akkori nyugdíj az akkori nyugdíjjárulék háromszorosa is lehetett, ezzel szemben most egy nyugdíjasra 0.8 aktív dolgozó jut, így a mostani nyugdíj a mostani nyugdíjjárulék 0.8-szerese lehetne csak.

Szóval bár való igaz, hogy lopnak, de a rendszernek ennél sokkal súlyosabb gondja is van.

Amit te mondasz, hogy 'azt kapjam vissza, amit befizettem', az nem a nyugdíjrendszer elve, nem is a biztosításé, hanem a takarékbetété.

Nem rossz elv, magam is sokkal tisztábbnak tartanám, csak ehhez már az elején így kellett volna kezelni a befizetéseket, azaz mindenkinek egy külön számlán vezetni, és nem pedig kiosztani a mindenkori nyugdíjasok között.

De hát már ki lett osztva, visszavenni nem lehet, de akkor ki fizesse azt be?

Lehet mondani, hogy 'Téged az nem érdekel, csak az, hogy legyen visszafizetve', csak erre pont ugyanezen elven meg én is mondhatom, hogy 'Éntőlem meg ne vonjanak le olyat, amit majd nem fogok megkapni'.

Ugye? Szarhatunk éppen egymás véleményére, csak azzal nem jutunk előrébb.

Átalakítani a jelenlegi beszedős-kiosztós nyugdíjrendszert az egyéni takarékos rendszerre elég nehéz. A jelenlegi nyugdíjasoknak ugyanis a nyugdíját valaki be kell, hogy fizesse, és ez a valaki olyasmit fizet be, amit nem fog visszakapni. Ez sehogyan sem lesz igazságos, így legfeljebb arra törekedhetünk, hogy ezt a 'tartozást' minél simábban és fájdalommentesebben osszuk el a mostani és a jövőbeli aktív dolgozók vállán.

Itt egy terv:
1. Minden jelenlegi nyugdíjas és dolgozónál kiszámoljuk, hogy milyen részben járult eddig hozzá a nyugdíjrendszerhez: már nyugdíjasok esetén 100%, aktívak esetén az eddigi munkaviszony hossza alapján leskálázva (10 év munkaviszony 25%, 20 év 50%, 30 év 75%, 40 év 100%)
Mindenki a neki 'járó' nyugdíj ilyen részét fogja megkapni nyugdíjas korában.

2. Újonnan belépő dolgozóknál -mivel ők még a régi szabályok szerint nem dolgoztak- ez 0%

3. Az eszerint kifizetendő mindenkori nyugdíjakhoz szükséges járulékokat a mindenkori dolgozóktól szedjük be.

Ez nem igazságos, mert az innentől hátralévő munkaidejében mindenki olyasmiért fizet, amit ő nem fog kapni, de ezt nem lehet megúszni, legfeljebb tovább lehetne tolni (súlyosbítva) a következő nemzedékre.

Viszont ezen módon ahogy ezen 'állami' nyugdíjak szépen futnak kifelé, a mindenkori befizetések is csökkennek, és a különbözetet már mindenki fizetgetheti a saját számlájára ízlése szerint.

Ezzel a rendszer jelenlegi hiányát az átállástól számított egy nemzedék között osztanánk el, az átállástól mért munkaidő szerint egyenletesen.

Én ennél kevésbé fájdalmasat nem tudok elképzelni.

Ha viszont neked feljött végre a caps lockod és a hőbörgésen túl eljutottál a 'hogyan tovább' kérdésen való gondolkozásig, akkor szívesen hallanám az ötleteidet.

(Na persze arra azért nem fogadnék, hogy akár ezt, akár más átállási tervet bármelyik kormány is meglépné, mert -ahogy helyesen meg is állapítottad- mind csak arra céloz, hogy négy év alatt minél jobban összelopja magát.)

Geza 2012.09.21. 17:58:50

@Stenonis:
"Románia most jobban áll, mint az IMF-EU megállapodás előtt. Magyarország 2010-bern jobban állt, mint 2008-ban."
Nem önmagában az imf megállapodást tartom kártékonynak, hanem a következményeit, közötte például a felelőtlen privatizációt. Nem tudom, hogy a románok végülis bevállalták-e az kőolajra épülő szektoruk privatizációját (ahogy az imf javasolta nekik), de nálunk sem közvetlenül a privatizálás idejében jött a feketeleves, hanem utána kb. 8-10 évvel.
A nagy különbség Románia és közöttünk, hogy nálunk a stratégiai ágazatok privatizációja már jóval a mostani kormányok imf-megegyezései előtt megtörtént, míg a románoknál eddig ez nem volt számottevő, így félrevezető a gazdasági változást az imf-megállapodásoktól eltelt idővel összevetni, inkább választanám skálának a nagyléptékű privatizáció kezdetétől eltelt időt.

"Magyarországon nem maradt értékesíthető állami vagyon."
Azért én a jelenleg még csak álcázottan, zsebszerződésekkel (stróman nevében, 99 éves bérletként) eladott termőföldeket ide számolom, hasonlóképpen pl. a kaposvári egyetemen lévő mezőgazdasági 'génbankot' (az összes eddigi haszonnövény és -állatfaj tiszta genetikai mintája), de az ország földrajzi helyzetéből adódó kereskedelmi/forgalmi lehetőségeinek koncesszióit is, mert ezek is szépen eladhatóak (pardon: irányítottan privatizálhatóak).

"Ilyet itt nem kérhet az IMF-EU csapat. Mivel nem szoktak kérni, meg listázni,"
Ez arra emlékeztet, amikor egy német cég itthoni leányvállalatánál dolgozva a költséglistát írtuk az anyacég felé. Visszadobták, hogy az X tétel nem kerülhetett 1000 euróba.
- Jó, akkor mennyit fogadtok el?
- Azt nem mi mondjuk meg, nektek kell beírni annyit, amennyibe került.
- 1000 euróba került.
- Az nem lehet, annyiba nem kerülhetett.
- Akkor legyen 900 euró. (B+, 100 eur-t valahonnan ki kell gazdálkodnunk.)
- Az nem lehet, annyiba nem kerülhetett.
- 800. (B+, 200 eur hiány per darab.)
- Oké. Na látjátok, meg tudjátok ti mondani, hogy mennyibe került!
- (Nektek meg a J. Q. A., B+++!)

Érted a módszert? Ha a másik fél kényszerhelyzetben van én meg monopolhelyzetben (mindegy, hogy alárendeltségi viszony vagy gazdasági szükséghelyzet miatt), akkor különösebb formális listázgatás nélkül kibarkochbáztatok vele mindent, amit meg szeretnék kapni. És természetesen utólag széttárt kézzel mondhatom, hogy én ugyan nem kényszerítettem semmit, ő maga vállalta/jelentette ezt mind...

"És azt sem szabad elfelejteni, hogy nem csak az IMF-fel, hanem az EU-val is meg kell állapodni."
Jó hogy mondod, majdnem el is felejtettem, hogy az eu tagságunkat sem tartom túl jó ötletnek.

"A dereguláció szintén nem értelmezhető, hiszen az EU-s direktívákat be kell tartanunk a pénzügyi szabályozás és még nagyon sok téren."
Jaj, mintha ezeket nem lehetne úgy körültáncolni, ahogy szeretnénk. Szeretnénk támogatni Herendet (mert pl. neves hungarikum) és nem engedik? Rendben, ágazatonként megállapított társasági adó, ami véletlenül a 'porcelán-manufaktúra' működési profil esetében 0.1%. Ha nincs ilyen profil, akkor létre kell hozni, ó jaj :).

Kurt Gödel óta tudjuk, hogy nincs olyan szabályrendszer, ami egyszerre helyes és teljes is, ergo minden előírás-halmazban van vagy kibúvó vagy ellentmondás. Ebből él a jogász-szakma :)...

"Pont az általad emlegetett MÁV a tipikus példája annak, hogy az állam milyen rossz gazda tud lenni. Már rég privatizáltam volna az egész szarhalmot."
Ácsi! Nem 'az állam' a rossz gazda, hanem az államot jelen esetben képviselő köztisztviselő!
Ha valamit egy Jürgen Morgen nevű GmBH-tulajdonos tud jól (a vállalkozása hasznára váló módon) üzemeltetni, akkor azt pontosan ugyanúgy csinálva tudná jól (az állam hasznára váló módon) üzemeltetni egy Szabó József nevű közlekedési szak-államtitkár is.

A különbség csak annyi, hogy Jürgen vállalkozót zavarja, ha veszteség van a cégben, mert a sajátjának érzett vagyont éri kár, és keményen kirúg mindenkit a pitába, aki felelős a veszteségért (vagy felelős pozícióban van és nem tudja megtalálni a tényleges felelőst), míg Jóska államtitkár ívesen szarik a veszteségre, mert nem érzi sajátjának az állami vagyont, és a mindent átszövő sógor-koma-haveri láncolat miatt senki semmiért nem lesz felelősségre vonva, így mindenki szarik mindenre.

Nem a tulajdoni képlet a rossz, hanem a felelőtlenség.

"Ha nem lehet piaci szinten működtetni, akkor az országnak nincs szüksége vasúti közlekedésre."
Egyrészt mint azért látjuk, lehetni éppen lehetne, csak úgy kellene hozzáállni, másrészt viszont vannak olyan ágazatok, amikről tudjuk, hogy nettó veszteséges, és mégsem lenne jó felszámolni.
Ilyen pl. a súlyos betegek és az idősek gyógykezelése az egészségügyön belül: _mennyit_ költsünk azoknak a jólétére, akik termelni már nem fognak? Nullát értelemszerűen nem, mert azért túl felháborító lenne csak úgy hagyni, hogy odadögöljenek a kórház hátsó lépcsőjéhez, de azért ugye túl sokat se kéne, mert hát ez bárhogy is nézzük, veszteség... Na, mennyi legyen az annyi?

Vannak, amit üzletként kell felfogni és aszerint kezelni, és van, ami nem üzlet és más szabályok, más megítélés szerint kell hozzáállni.

Viszont tény és való, hogy ezt nagyon jól kell(ene) különválasztani.

"Az a baj, hogy nagyon sokan nem tudják, mi az a tárgyalás. A fidesz (na ők meg pláne nem)"
Ez így van.

"pl. simán meg tudná védeni a munkahelyvédelemre szánt pénzét, mivel az EU fő célja a munkahelyteremtés. Pont az EU-re lehetne ebben az ügyben hivatkozni."
Sőt, tovább megyek: még akár munkahelyeket is lehetne teremteni vele :) !

Például végre el lehetne törölni a minimálbér intézményét. Vesszőseprűt kötni nem egy atomtudomány, kb. 40e-et lehetne vele megkeresni, viszont ennyiért nem lehet teljes munkaidőben foglalkoztatni valakit, a minimálbér értékéért meg a seprűt nem lehet eladni, ergo most van egy munkanélkülink és külföldről importáljuk a vesszőseprűt, azaz amiért a hazai munkaerőnek nem akarunk/tudunk 40e-et fizetni, azért a külföldi munkaerőnek gond nélkül fizetünk.

"Csak sajnos dilettánsok gyülekezete (matolcsy, szijjártó, rogán, orbán stb.) az egész kormány."
Ráadásul önhitt dilettánsoké, és mint tudjuk, kevés rosszabb dolog van annál, mint amikor a hülyeség akaratossággal párosul.
(Néha az az érzésem, hogy már azzal is jobban járnánk, ha inkább fej-vagy-írással hoznák a döntéseiket.)

Pipas 2012.09.21. 18:27:25

@m6beütő: A családi pótlékot meg el kellene törölni úgy, ahogy van.

Egy kérdés: az elmúlt 40 000 évben mikor adtak pénzt azért az embereknek, hogy szaporodjanak és felneveljék a saját kölykeiket? Az elmúlt 50-100 évben? Bejött? Nem? Akkor minek erőltetni?

Marcellusca 2012.09.21. 20:51:41

@Lobster1978: Na, végre egy nem csak olvasó, hanem értő is. :)

megfigyelt 2012.09.21. 22:28:39

@Geza: Végtelenül tájékozatlanul nem kellene hülyeségeket irkálni.A nyugdíj kassza volt szuficites akkor amikor a többletből a léhűtő ingyenélő politikusok, beképzelt félvezetők oktatását finanszírozták. A nyugdíj kassza deficites amióta sikk kis országunkban az adó csalás és a járulék elkerülés tehát az 1989-es GENGSZTER váltás óta. A munkanélküliség jelentős részét akkor hozták létre amikor a nép által megválasztott BARMOK felszámolták az Európa szintű mezőgazdaságot a jó színvonalú élelmiszer feldolgozó ipart és a működő képes keleti piacot, azonnal csináltak 700 000 alacsonyan képzett munkanélkülit ,akik nem hogy nem fizetnek járulékot,segélyezni kell őket. Volt egy beképzelt szakállas majom aki kijelentette RUSZKIK MARS KI, és most azoknak nyalná a seggét ha engednék , nagy barátja akar lenni a kommunista Kínának. A nyugdíjasokat minden kormány szavazó gépnek tekintette különböző felelőtlen ígéretekkel hülyítve/ 13-ik 14-ik havi nyugdíj/ . A világ átlag a nyugdíj/ nettó bér tekintetében 60% körűli, 2002-ben megállapított nyugdíjak meg egyeztek a világ átlaggal az előző pénz szóró kormányok 2007-re 80% fölé tornázták és tették a BARMOK külföldi hitel terhére.2009 ben 590 MILLIÁRD ft külföldi hitellel kellett megsegíteni a nyugdíj kasszát és létre hozták Magyarországon a világ legaránytalanabb-legigazságtalanabb nyugdíj rendszerét amit a jelenlegi majmok sem mernek helyre rakni mert veszélybe kerűl a 2014.es választás .Orbán Viktor 2009 őszén kijelentette "VISSZA TÉRÜNK A 2002 _ES NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSHOZ" azonnal 20% körülivel csökkent a népszerűsége,ezért nem mer hozzá nyúlni a 2002 után megállapított igazságtalan luxus nyugdíjakhoz. A hatalom a fontos nem az igazságosság.

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.21. 23:53:52

@Secnir: "Elmúlt már az a világ, már rég nem vagy besúgó" - azért érdekelne, ezt mire alapozod. Szerintem pontosan az a mindennapi életben is: egy alattomos gerinctelen szervilis feljelentgető besúgó faszszopó. Két em... lényre tippelnék, de nem merek neveket írni, nem hiányzik egy per a nyakamba, de szerintem sejthető kire gondolok...

@kuckucmadar: szerintem kb a fele igaz, és valószínűnek tartom, hogy van még egy igaz fele, amit már Kende sem mert megírni, inkább költött hozzá valamit...

@Marcellusca: @Lobster1978: eddig nem értettem, hogy mit nem értek a hsz-ekkel kapcsolatban. Hát ezt. Számomra is evidens volt mit akar Zero közölni, és csak most jövök rá, hogy ez a többieknek nem esett le, azért beszélnek itt összevissza... francba. Legközelebb jobban figyelek.

Ironfist 2012.09.22. 02:59:29

@Lobster1978:
"Jól látom, hogy némelyik nagyonokos számára nem tűnt fel, hogy cikk elsősorban azt hangsúlyozza, hogy 2008-ban a FIDESZ verte a tamtamot, hogy NEM az IMF hanem Gyurcsány saját ötletkéje miatt volt megszorítás. Majd UGYANEZ a FIDESZ most azt adja elő, hogy akkor nem a Gyurcsány, hanem az IMF szorítgatta meg a népet?

Az most kurvára mindegy hogy jó vagy rossz az IMF, nem erről mond ítéletet a Vbőr. Csak ISMÉT rámutat arra, hogyan hazudik a fidesz, hogyan állítja szögesen az ellentétét annak amit 4 éve állított. Ennyi, nem több. Sajna, mondhatnánk az, hogy "csak a szokásos"..."

Pontosan. De ugye jön a sok fidesznyik, és ugrik az első szóra.

Jurganov 2012.09.22. 11:24:22

@Stenonis: tetszik amikor valaki úgy osztja az észt, hogy fasságokat szajkóz-és nem nagyon tudja, azt sem, hogy miről beszél :)

Q-in-Law 2012.09.22. 16:23:17

Na, hogy meglepték narancskomcsi droidok ezt a posztot.

laci0011 2012.09.23. 07:51:47

@Ironfist: Aki hazudik az lop is,jelenleg annyit ami megakadályozza a célok elérését.Kilopják maguk alól az országot.

laci0011 2012.09.23. 08:05:44

@Geza: Önhitt dilettánsokról beszélsz,Magadat véletlenül sem tartsd annak!

vakapad 2012.09.23. 09:44:44

A kutyafáját már ennek az IMF-nek, hogy milyen bonyolult taktikával dolgozik, amit az istennek se akarnak megérteni a népek.

Ugyebár Orbán Viktor hatalomra kerülvén, sőtsokkalkorábbanis, oda nyilatkozott, hogy ne az emberekkel fizettessék meg. Fenti okból cégekre meg bankokra vetett ki adót. Ez a pénz persze nem a ládafiában volt, amit a gonosz bankék meg egyébék éjjelenként vigyorgó arccal gyertyavilágnál számolgattak, hanem tényleges pénz, ami most a hitelezésre fordított, meg a fejlesztésre fordított (a kettő összekapcsolódik) összegekből hiányzik. Ezért tartunk ott, hogy az idei, a GDP-re vetített 16 % beruházási arány még a meglévő termelőeszközök amortizációjának kompenzálására se képes, nemhogy a növekedés képét vetítené elénk és a befektetők elé. Ez minket nem nagyon érdekel, mert fogalmunk sincs a hatásairól, desajnos a befektetők szakemberek, és nem csak az adósságot nézik (amely Németország és az USA esetében 100 % feletti), hanem a növekedést IS (vissza akarják kapni a pénzüket), ebből következően ezt a szomorú 16 %-ot olyan magas kockázati kamatfelárral honorálják, amit az ország gazdasága még növekedéssel se képes kitermelni. A folyamat önmagát erősítő jellegű, és adósságspirálba visz.

Orbán azt is mondta, hogy bízzanak benne. Ennek eredménye az egykulcsos adó, ami 500 milliárdos bevételkiesést okoz. Mégpedig évente (a MANYUP pénz egyszeri bevétel). Ez a pénz szomorú módon (ismerve gazdagékat) nagy valószínűséggel külföldön termelt árukra és szolgáltatásokra fordítódott, vagy a tartalékban landolt (minek már a harmadik Lamborghini, a gyereknek még nincs jogsija). Így aztán a gazdaságból kivont pénzek vagy kimentek az országból, vagy felhasználatlanul magánvagyonként üldögélnek valahol.

Mivel a mai magas kamatok a mai negatív növekedéssel kitermelhetetlenek (duplán kitermelhetetlenek), szólni kell valakinek, hogy segítsen már rajtunk. A segítség hitel, ami elsősorban azért kell, hogy a hitelkamataink kisebbek legyenek. Egyrészt azért, mert a befektetők látják, hogy van pénzünk (jó része az MNB tartalékba kerül, ahogy a 2008-as hitel is), másrészt az IMF kölcsön alacsony kamata konkurencia a befektetőknek, és ha hitelezni akarnak nekünk, nem számolhatnak olyan magas kamattal, mert akkor az alacsony kamatú IMF pénzt fogjuk felhasználni. Az IMF hitel hátránya, ha tartalékba helyezzük, hogy valakinek majd be kell jelenteni, hogy az adósság immár 100 %. Ezért félnek úgy az urak.

Az IMF-nek azonban van egy kellemetlen tulajdonsága. Azt mondja, ő ad hitelt, de nem szeretné, ha 3 – 4 év múlva újra ide kellene jönnie, hogy újra vizet öntsön a feneketlen kútba. Ez a „nem szeretné” az IMF „diktátuma”. Lássuk, mondja ez a szemét banda, mit tesztek azért, hogy az adósságspirál elkerülhető legyen. Hát erről szó se lehet, mondja a kormány, amely szegény a választóknak is meg kell feleljen, mi leginkább semmit se szeretnénk tenni. Csak a pénzt. Azt szeretnénk.

Itt tartunk most.

Stenonis 2012.09.23. 10:21:46

@Jurganov:
Leborulok mélyreható ismereteid, briliáns érvelés technikád, komoly gondolataid előtt. ;)

Köszönöm, hogy ilyen részletesen cáfoltad állításaim és bemutattad, hogy miben tévedtem. :)

Nagyon sokat tanultam a válaszodból. ;)

Még egyszer köszönöm. :)

Vidéki 2012.09.23. 10:39:47

@vakapad

Te örökölhetted a vakságot felmenődtől.

Írod: „A kutyafáját már ennek az IMF-nek, hogy milyen bonyolult taktikával dolgozik, amit az istennek se akarnak megérteni a népek.”

Az IMF-nek 2008 végén voltak „elvárásai „ amelyeket a Bajnai kormány 2009-ben teljesített.

A kiadások csökkentése az IMF által javasolt módon,
jövedelmek elvesztésével jár.

A megszorítások csökkentik a termékek iránti keresletet, így visszafogják a GDP-t.

Burány Sándor, a parlament gazdasági bizottságának MSZP-s tagja szerint: „a 2008-as IMF-megállapodás és az azt követő válságkezelés eredményeként a gazdaság stabilizálódott,”

Annyira „stabilizálódott”, hogy a szoclib kormányzás, utolsó teljes évében 2009-ben a GDP 6,7%-al csökkent.

Orwell 1984 című művében egy képzeletbeli diktatúráról ír, ahol bevezették az „újbeszél” és a „duplagondol” nyelvet, ahol a szavak nem fedik a megszokott fogalmakat.

Vakapád szerint: „Az IMF-nek azonban van egy kellemetlen tulajdonsága. Azt mondja, ő ad hitelt, de nem szeretné, ha 3 – 4 év múlva újra ide kellene jönnie, hogy újra vizet öntsön a feneketlen kútba.”

Vakapád nem a valóságot festi le.

Az IMF befolyással rendelkező vezetőit sem a mennyországi angyalok kórusából válogatták ki, hanem ott is emberek ülnek, akiknek helyzetükből adódó emberi motivációik vannak.

Helyzetük hasonlít a feudális kegyurak helyzetéhez, akik döntéseit nem kizárólag a jéghideg józan ész befolyásolta, hanem megengedhették maguknak a szeszélyes döntéseket, amikor pillanatnyi hangulatuk, ellenszenvük, vagy véletlen szimpátiájuk határozta meg, hogy egy ügyben milyen döntést hoztak.

A magyar kormány biztosítást (flexible credit line) akar kötni az IMF-fel.

Ilyen megállapodásért cserébe nincs előzetes feltétel, amelyet a biztosítottnak, ez esetben az érintett országnak teljesítenie kell.

Korábban Lengyelország, Mexikó, Kolumbia élhetett ilyen lehetőséggel.

Kolumbia a világ legnagyobb kábítószer termelője és forgalmazója. Az USA-ban rengeteg kábítószerfüggő ember életét tette tönkre az onnan importált drog.

Mégís Kolumbia élhetett ilyen (flexible credit line) lehetőséggel. Mi nem.

Mi lehet következtetni ebből?

Talán az IMF megmondó emberei, nem kedvelnek bennünket, jobban kedvelik az USA számára kábítószereket termelő és Kolumbiát, ezért ferde szemmel néznek ránk és attól boldogok, ha kiszolgáltatnak bennünket a spekulánsok kénye-kedvének.

kifordított nagyanyó 2012.09.23. 11:25:50

@Kravver: Te kravver!Elküldtelek ma már a retkes jó édes kurva anyádba?
Akkor vedd úgy hogy megtörtént?
De azért nincs harag.:))

kifordított nagyanyó 2012.09.23. 13:06:14

@Lobster1978: Ahogy mondod.De inkább,hogy nem a fidesz hanem a csúnya íjemef tehet mindenről.
Meg persze a zúnijó.
De ők ezt nem hagyják.

Virág et. 2012.09.24. 07:46:06

@Blogger Géza: Szövegértés?

Állítás (GSZ): a kormány 2008-ban azért tudott két hét alatt megállapodni, mert minden IMF feltételt elfogadtak.

Ehhez képest a valóság: nem volt nyugdíjcsökkentés 2008-ban (2009-ben is csak a 13. havi nyugdíjat vonták meg, vagy te most azt véded, ha jól értem???). Ilyen kérés sem volt az IMF részéről, maximum ilyen felajánlás lehetett a mi részünkről, de a csatolt levél alapján nem volt, illetve a 13. havi nyugdíj megvonása is csak egy év múlva lett. 2009 és 2008 között hányszor két hét van?
Azon meg gondolom fenn sem akadsz, hogy most még a 2008-hoz képest sem tudunk semmit az IMF tárgyalásokról. Vezéred mióta is terelget és mióta rejtegeti az első szánalmas kis levelecskét, ami IMF ügyben született? Az megvan, hogy ezek ugyanazok az emberek, akik 2008-ban emiatt támadták Gyurcsányékat? Akkor jó volt a nyilvánosság, ma már nem kell? Ahogy akkor jó volt az AB, a KT, az ombudsmanok, a feltétel nélküli választójog, a független ORTT stb, ma már egyik sem kell? Ez a fideszes logika?

Ami pedig kimaradt: 1 éve megy ez a huzavona az IMF-fel és csak most a "listás" MN hírnél hallottuk először, hogy érdemben tárgyaltak volna. Eddig még egy asztalhoz sem tudtak leülni. Enélkül meg elég nehéz kitalálni, hogy mi az, ami nekünk nem fogadható el.
Nyilván a török játékot játsszuk, ahogy azt sokan megjósolták. Az IMF hitelt addig halogatják, ameddig csak lehet. A tárgyalási légkör fenntartása nyugtatja a piacot, ezért lehet 10% alatt tartani az államkötvények hozamát. Ha végleg kivonulna az IMF, gyorsan megugranának a számok, a forint is zuhanni kezdene.

Vidéki 2012.09.24. 10:01:40

@Virág et.:

Így festi le a valóság égi mását az IMF fogadatlan? prókátora:

"a 13. havi nyugdíj megvonása is csak egy év múlva lett. "

A Vastagbőr által hivatkozott szándéklevél viszont 2008. nov. 4. keltezésű.

RTL Hírek.hu
2009-05-11 19:38:00

„Az Országgyűlés hétfői ülésén, név szerinti szavazás után 199 igen, 163 nem és 8 tartózkodás mellett módosította a nyugellátásról szóló törvényt. A szocialista Warvasovszky Tihamér nemmel szavazott, míg az ugyancsak MSZP-s Farkas Imre tartózkodott. A legfontosabb változás, hogy júliustól megszűnik a 13. havi nyugdíj, és 2012-től fokozatosan, évente 6 hónappal, 65 évre emelkedik a korhatár.”

Geza 2012.09.24. 10:23:16

@laci0011:
Picinyem, a legnagyobb hasonlóság köztem és a kúrmányaink között, hogy egyikünk sem ért rendesen az ország és a gazdaság irányításához, a legnagyobb különbség pedig az, hogy én max. itt ebben a virtuális klubban terjesztem a nézeteimet és legrosszabb esetben pár klubtárs esetleg hülyének tart, míg a kúrmányaink olyan módon basszák szerte honfitársaink millióinak egész élete során végzett munkájának az eredményét, hogy az kopasznak is hajmeresztő.

Lehet, hogy igazad van és valóban öntelt dilettáns vagyok (horn gyufa után szabadon: "na és?"), de sajnos a kúrmányunk hozzáértése ettől teljesen független, így ez nem változtat azon a tényen, hogy ők (is) öntelt dilettánsok.

Ha nem vagy orvos, tőlem akár a piócás-hashajtó-érvágós módszerekben is hihetsz, a te dolgod, _mert_ másra nincs kihatással. Ha viszont orvos vagy, akkor (az én elveim szerint legalábbis) már nem hobbid, hanem hivatásod a dolog, és így becsületbeli kötelességed az általad kezelt emberek miatt a lehető legjobban végeznek a dolgod, és letenni a hivatalt, ha már nem vagy rá alkalmas, ha már ártanál nekik.

Felelősség. Ez a kulcsszó, kérem szépen. Nekem innen a lelátóról nincsen hatalmam, ergo felelősségem sincsen, de azoknak a hazug tolvaj önző fattyaknak, akik államférfinak képzelve magukat ott páváskodnak az emberek kárára a Parlamentben, azoknak van hatalom a kezében, és ehhez felelősségnek is kellene társulnia.

'Kellene'... és itt van a kutya elásva. Manapság nem divatos a '48-as tizenkét pontból ismeretes '... felelős magyar kormányt...' kitételből a 'felelős' szót hangsúlyozni, de még érteni sem.

Blogger Géza 2012.09.24. 13:03:18

@Virág et.:

"2009 és 2008 között hányszor két hét van?" Összekevered a megállapodás megszületését és megvalósítását. Az IMF hitel nem úgy működik, ahogy te gondolod, de ezt már leírtam. Rendszeresen monitorozás van a folyamatosan, nem is adják oda az összes pénzt előre, hanem a trendek függvényében folyósítják vagy nem. Lehet tanulmányozni a görögökön is, állandóan ÚJABB megszorítások vannak napirenden.

Ismétlés gyengébbek kedvéért:

"ezeknél a programoknál folyamatos felülvizsgálat van, tehát hiába nem ígértek esetleg meg valamit az elején, menet közben mégis lehet, hogy rákényszerül az adott ország. És mivel a 2002-2010-es ciklusban soha semmilyen hiánycél elérése nem sikerült, egyetlen konvergenciaprogramot nem sikerült betartani, vélhetően ennél is ugyanez volt a helyzet, már pár hónappal később kiderült, hogy nem elég a levélben szereplő megszorítás, drasztikusabb kell. Ezt amúgy vélhetően előre látták is:

"A program első felülvizsgálatára 2009. február 15-ig, a másodikra 2009. május 15-én kerül sor."

"Akkor jó volt a nyilvánosság, ma már nem kell?" A tárgyalások akkor sem voltak nyilvánosak (mint ahogy gyakorlatilag semmilyen nemzetközi tárgyalás sem az), most sem azok. Akkor a megállapodás UTÁN hallgatott sokáig a kormány, na az volt ciki.

"Eddig még egy asztalhoz sem tudtak leülni." Honnan veszel ilyen marhaságokat? Szerinted csak városnézésre utaznak ide a küldöttségek?

Virág et. 2012.09.24. 15:39:12

@Vidéki: Te most november - júliuson vagy fennakadva? Komolyan? Az egyik 2008, a másik 2009.

@Blogger Géza: "Összekevered a megállapodás megszületését és megvalósítását."

GSZ-t idéztem, nem keverek én semmit. Az állítás az volt, hogy két héz alatt azért sikerült megállapodni 2008-ban, mert mindent elfogadtunk. Ehhez kéne most neked azt bizonyítani, hogy már 2008-ban elfogadtuk, hogy megszűnik a 13. havi nyugdíj és ez nem egy későbbi megállapodás/felajánlás volt a részünkről. Az állítás itt nem az, hogy ez kellett-e az IMF hitelhez, hanem hogy ez témája volt-e a 2008-as megállapodásnak.Aki állít (te), annak kéne bizonyítania.

"Akkor a megállapodás UTÁN hallgatott sokáig a kormány, na az volt ciki."

Akkor talán nem 1 év volt az egész huza-vona, hanem két hét nem? Kicsit más a helyzet, mondhatni két hétig mindenki türelmes, egy évig már kevesen.

"Honnan veszel ilyen marhaságokat? Szerinted csak városnézésre utaznak ide a küldöttségek? "

Lázár Jánostól. Szerinte csak ismerkedni jöttek ide, aztán meg mentek haza a Jézuskához.

Virág et. 2012.09.24. 15:41:32

@Blogger Géza: Egyébként meg Orbán jelölte meg az IMF feltételek forrásául az idei júliusi levelet. Felmerül a kérdés, hogy tavaly november és idén július között mi történt. A válasz: semmi. A mi kormányunk miatt és szándékosan.

Blogger Géza 2012.09.24. 16:18:33

@Virág et.:

"Az állítás az volt, hogy két héz alatt azért sikerült megállapodni 2008-ban, mert mindent elfogadtunk"

Ez így volt, ezt még ne cáfolta az MSZP rézéről sem senki, mit nem lehet ezen érteni?

"és ez nem egy későbbi megállapodás/felajánlás volt a részünkről"

Te még mindig nem érted az IMF konstrukciót, az IMF-fel csak egy megállapodás van, de az aktuális makroszámokat folyamatosan hozzá kell igazítani az IMF elvárásaihoz. Ha az, amit beígértek, kevésnek bizonyult (ez történt), akkor tovább kellett csavarni a prést.

Hol mondta azt Lázár János, hogy csak városnézésre jöttek ide, mondjuk most, az utolsó látogatáskor? Természetesen ez egy hosszú tárgyalássorozat, de már rén nem városnézésről van szó...

vakapad 2012.09.24. 17:29:39

@Blogger Géza:

Csak úgy mondom, nem mintha érthető lenne, mert valahogy nagyon nem az.

Midőn az ország bajba kerül (önhibáján kívül, lásd előző IMF kölcsön, vagy önhibájából, lásd mostani), akkor a bajból ki kell gyünni. Nem azért, mert az IMF aszongya (ez összekeverése lenne a szezonnak, mint ismert), hanem abszolúte ÖNÉRDEKBŐL (ha még mindig nem világos, ragozom tovább, nehogy elterjedjen rólam, hogy nem adtam kellő információt). A bajból kigyüvést csak és kizárólag az ország képes megtenni (akár hihető, akár nem), mert az IMF nem pénzt ad (NEEEM!), hanem kölcsönt (teccik tudni, mi az?).

Ebből következően mi nem az IMF feltételeit fogadtuk el, hanem beláttuk (érthető?), hogy világválság és az erre épülő spekulációs támadás esetén az akkori kiadások nem voltak tarthatók (érthető?), fenti okból ezeket csökkenteni kellett, mégpedig az IMF-től teljesen függetlenül (érthető?). Az IMF abban segített, hogy a hitelből feltornászott MNB tartalék visszariasztotta a spekulánsokat, az alacsony kamat pedig lehetővé tette, hogy kevesebbet kelljen kamattörlesztésre fordítani. Másban nem segített, és mint látható, ma is ezt teszi. A kormány végül szépen elküldte nekik, hogy mit fog tenni, és ez alapján már lehet tárgyalni. Előbb is beadhatták volna a derekukat, mert ez a késlekedés sokba került az országnak.

Fentiekből következően a velejéig hazug az a kormánypropaganda, amelyik azt mondja, hogy az IMF miatt kellenek a megszorítások. Nem, azak a saját kormányunk miatt kellenek, és akkor is meg kell tennünk, ha az IMF nem is lenne a világon. De azért a FIDESZ henger (be kell látnom) jól működik, annyian bekajolták ezt a hülyeséget, hogy csak na.

Virág et. 2012.09.24. 19:47:32

@Blogger Géza: "Ez így volt, ezt még ne cáfolta az MSZP rézéről sem senki, mit nem lehet ezen érteni?"

Nem cáfolta? Csak kb naponta kétszer. Eleve ott, hogy NEM IS VOLT IMF KÖVETELÉS, mert az IMF nem így működik, mi teszünk ajánlásokat és azt ők vagy elfogadják, vagy nem. Apró különbség, a bejegyzésben látható idézetek szerint ezt rajtad kívül minden narancsos felfogta. Legalábbis ellenzékből.

"Te még mindig nem érted az IMF konstrukciót"

Ismételnem kell magam? Nem az a kérdés, hogy az IMF hitelfelvétel hogyan működik (ebben egyébként igazad van, amit leírtál, csakhogy senki nem is vitatta azt), hanem hogy GSZ állítása az volt, hogy 2008-ban azért lett két hét alatt megállapodás, mert mindent, ezek között a nyugdíjak csökkentését elfogadta felvetés nélkül az MSZP. Ehhez kéne bizonyítani, hogy már 2008-as megállapodásnak része volt a 13. havi nyugdíj eltörlése. Csak mellékszál: a 13. havi nyugdíj eltörlése nem éppen nyugdíjcsökkentés, inkább egy teljesen igazságtalan és erőn felüli, hibás kampányvállalás visszacsinálása, amivel ellenzékből azért még a legvéresszájúbb fideszes bértollnok is nagyon egyetértett. Olvass vissza a 2010 előtti bejegyzésekhez - ment a nyuggerezés.

"Hol mondta azt Lázár János, hogy csak városnézésre jöttek ide, mondjuk most, az utolsó látogatáskor?"

Akkor sehol, de az most volt nyáron. a tavalyi látogatásukkor volt az a kommunikáció, hogy csak ismerkedni jöttek ide és teljesen normális, hogy fél évre (!) hazamennek Jézuskázni vagy Isten tudja minek. Olvasd el a híreket, lehet hogy a bemutatkozós - ismerkedős duma még Fellegi volt, de mondjuk ő az értelmesebb fideszesek egyike, ezért én inkább Lázár felé hajlok. A Jézuska az ő volt. Egyébként itt az mti-s cikk (mandineres hivatkozással, hogy lehessen olvasni mindenkinek):
mandiner.hu/cikk/20120717_indulnak_az_imf_targyalasok

Idén július. Akkor kezdődtek a tárgyalások. Tavaly novemberben még decemberre megállapodást mondtak. Rövid az emlékezet, mi?

Virág et. 2012.09.24. 19:55:17

@Blogger Géza: "Ez így volt, ezt még ne cáfolta az MSZP rézéről sem senki, mit nem lehet ezen érteni?"

Csak a blogbejegyzést kellett volna elolvasni:

"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt kérte, hogy Magyarország csak annyi kiadást tervezzen, amennyi a legrosszabb esetben befolyó bevételekből megvalósítható. Nem diktálták, honnan vegyük el azt a kiadásmérséklést, az a magyar állam dolga" - mondta Lendvai Ildikó 2008. október 29-én."

BPO654 2012.09.25. 16:42:34

@Virág et.:
" Ehhez kéne bizonyítani, hogy már 2008-as megállapodásnak része volt a 13. havi nyugdíj eltörlése. Csak mellékszál: a 13. havi nyugdíj eltörlése nem éppen nyugdíjcsökkentés, inkább egy teljesen igazságtalan és erőn felüli, hibás kampányvállalás visszacsinálása, amivel ellenzékből azért még a legvéresszájúbb fideszes bértollnok is nagyon egyetértett. "
A nyugger nyugdíjcsökkentésnek ítéli meg..............:D
13.14....................................232.havi kereset emelést a versenyszférában lehet adni nem nyugdíjügyben.
13.hónap egyébként nincs is.:P
Teljesen igazságtalan, erőn felüli kampányvállalás maradt még, és azt nem is meri egyik sem visszacsinálni, a 65 éven felüliek utazási kedvezménye, amit a viszonosság elve alapján meg kell adnunk minden EU ill EGK!!!!!!!!!!! tagállam minden 65 éven túli állampolgárának EGK pl: Svájc!!!!!!!!!! Tehát a dúsgazdag svájci osztrák stb 65 év feletti is ingyér utazk Mo.-on, többek közt a füstokádó 20 éves Ikarus buszokon, szovjet 40 éves roncsmetrókon, Ziu trolin stb.
Van még mit tenni Virág elvtárs!!!!!!!!!!!!!

Jurganov 2012.09.25. 17:51:02

@vakapad: "Az IMF abban segített, hogy a hitelből feltornászott MNB tartalék visszariasztotta a spekulánsokat, az alacsony kamat pedig lehetővé tette, hogy kevesebbet kelljen kamattörlesztésre fordítani." -imádom amikor megmondják a megmondanivalót :)
kitekinto.hu/europa/2011/09/08/maradt_a_fel_szazalekos_brit_jegybanki_alapkamat/
www.otpbank.hu/portal/hu/Kondiciok/JegybankiAlapkamat

ennyit arról, hogy nem megy jól az országnak..vagy a spekulánsoknak tényleg nagyobb a befolyása mint hinnénk.

Blogger Géza 2012.09.26. 11:19:17

@Virág et.: Ez mennyiben cáfol bármit is? Hol van itt az, amiben a kormány nem engedett, és ellentmondott az IMF-nek? Egyébként Lendvai nem tudom, mennyiben illetékes, szerintem azt sem tudja, mi az az IMF, aligha őt küldték velük tárgyalni. Eleve a nyilatkatkozat dátuma és szövege mutatja, hogy ez a 2008 végén összeeszkábált (tarthatatlan) 2009-es költségvetésre vonatkozik, nem sok köze van aztán a hónapokkal később felálló Bajnai kormány tényleges működéséhez. Mert ezt nem érted meg még mindig: az nem úgy van, hogy az IMf "kér" valamit, a kormány "megígéri" azt mindenki megy a dolgára Itt folyamatos ellenőrzés van, és hogy ezen el ne bukjunk, ezért kellettek pótlólagos intézkedések.

Blogger Géza 2012.09.26. 11:23:41

@Virág et.: "Idén július. Akkor kezdődtek a tárgyalások." Ehhez képest azt írtad, hogy még asztalhoz sem tudtak leülni... :D

Ironfist 2012.09.26. 16:02:29

@Postás Gizi:
Egy növénybe voltál szerelmes? :D

Virág et. 2012.09.27. 08:08:20

@Blogger Géza: Ha el se olvasod, amit írok, akkor minek válaszolsz? Ezt már egyszer eljátszottuk a saját ostobaságaidat próbálod belemagyarázni abba, amit más ír, nem olvasol, csak félmondatokat olvasol, abból vonsz le rossz következtetést - szándékosan. Ne haragudj, de erre van szó a magyarban, úgy hívják gerinctelenség. Lehet elvtelenül szeretni valakit, ahogy te szereted Orbán Viktort. De akkor ne próbálj ferdítésekkel machinálni. A saját - már rég nem létező - virtuális arcod miatt.

Visszaidézem, amit írtam. Utoljára:

"Ami pedig kimaradt: 1 éve megy ez a huzavona az IMF-fel és csak most a "listás" MN hírnél hallottuk először, hogy érdemben tárgyaltak volna. Eddig még egy asztalhoz sem tudtak leülni."

EDDIG még. Érted? Eddig, azaz a listáig, ami IDÉN JÚLIUSBAN született. A tárgyalások a kommunikáció szerint már tavaly kezdődtek - idézzek kétszáz linket, ahol valamelyik idolod éppen azt mondja tavalyról, hogy már csak 1 hét és megállapodás lesz?
Nem érted a magyart? Beidézem még egyszer, amit írtam, mert rettenetesen nem megy neked a szövegértés: "...MN hírnél hallottuk először, hogy érdemben tárgyaltak volna" Érted? ÉRDEMBEN TÁRGYALTAK. Melyik része a szónak nem érthető? Ha nem beszéled a nyelvet, minek vitázol? Ha nem érted, amit mások írnak minek vitázol? Ha csak terelni meg hazudozni tudsz, minek vitázol?

Elmagyarázom, ahogy kisiskolásoknak szokták.Nem mintha nem értenéd, csak nem szeretnék helyet hagyni annak, hogy ismét hazudj. Az állításom: nem említik, hogy közel egy éve (jó, kb 8-9 hónapja, mielőtt Vidéki jön a zsebszámológéppel) ment ez a huzavona, már ősz végére (tavaly) megállapodást ígértek, ehhez képest az érdemi tárgyalások az MTI szerint is csak idén júliusban kezdődtek meg. A kérdésem: tavaly ősz és idén július közepe- vége között mi a fene történt? Bizonyítékok: tavaly őszi kijelentések Matolcsytól és a többiektől, idén júliusi MTI hír.

Érted már?

"Ez mennyiben cáfol bármit is? "

Lendvai az MSZP frakcióvezetőjeként nyilatkozta, amit nyilatkozott. Miért kellett volna őt küldeni tárgyalni? Miről beszélsz? Ennyire egyszerű nem lehetsz. A nyilatkozat tartalma és ideje (te nagyon hülye) az IMF megállapodása vonatkozik. Azt, amelyet november 4-én írtunk alá, október 29-én már pontosan tudtuk, hogy milyen tartalommal. Egyébként, ha rákattintanál a linkre, akkor látnád, hogy mit mondott Lendvai. Ha elolvasnád a Fideszes reakciókat, akkor azt is látnád, hogy ezt senki nem vitatta, a fideszes kommunikáció az volt, hogy az mszp önként ilyen, nem az imf kérésére.
Hogy jön ide a Bajnai kormány? Hagyd már ezt a baromságot! A bejegyzés GSZ nyilatkozatáról szól! Olvasd már el, mihez írsz te szerencsétlen! GSZ azt mondta, 2008-ban azért lett megállapodás két hét alatt, mert a kormány mindent elfogadott, amit az IMF diktált még a nyugdíjcsökkentést is. Ehhez képest nyugdíjcsökkentést max. Bajnai tudott elfogadni 1 évvel később, de még ha az így is volt és ezt az IMF kérte a felülvizsgálatkor (ezt sem bizonyítottad, csak a szád jár, mint mindig), akkor SINCS SEMMI KÖZE A 2008-AS MEGÁLLAPODÁSHOZ. Abban nem szerepelt, akkor nem volt ilyen döntés. Mit nem értesz ezen? Nem az IMF szerepe itt a kérdés, hanem a 2008-as megállapodás tartalma.

Virág et. 2012.09.27. 08:19:14

@Blogger Géza: Visszaolvasva túl bonyolultan fogalmazhattam neked, nem fogod megérteni. Egyszerűsítek.

Eredeti állítás (GSZ): "Az a szocialista kormány, amelyik két hét alatt azért tudott megállapodni, mert minden feltételt elfogadott, amit az IMF szabott, a nyugdíjak csökkentését, a közszféra béreinek csökkentését, és sorolhatnánk"

Cáfolat (Lendvai 2008): "Nem diktálták, honnan vegyük el azt a kiadásmérséklést, az a magyar állam dolga"

Te állításod: "Ez (GSZ állítása - toldat tőlem) így volt, ezt még ne cáfolta az MSZP rézéről sem senki, mit nem lehet ezen érteni?"

GSZ állít: IMF diktálta, hogy vegyék el a nyugdíjakat, MSZP: nem diktálták, te: senki nem vitatta az MSZP-nél, hogy nem az IMF diktált.

Ha így sem érted, akkor menthetetlen vagy.

(A szánalmas trükköd, hogy a "nem diktál" és az "ellentmond" közé egyenlőségjelet próbálsz tenni bebukott. Sajnálom.)

Blogger Géza 2012.09.27. 08:20:39

@Virág et.: Hiába ismétled meg, akkor is butaság. Az egyeztetések már tavaly kezdődtek, és az "éles" tárgyalások is hónapokkal ezelőtt, szóval szeptember végén leírni, hogy EDDIG érdemben nem tárgyaltak, butaság a köbön, akármeddig ragozod. :) Az előzetes egyeztetések sokszor fontosabbak, mint a lezárás, ahol csak ráütik a pecsétet.

Tudod pici huszár, az IMF megállapodás meg érvényben van továbbra is, hiába cseréli le az MSZP a miniszterelnököt, az nem úgy van, hogy akkor a Bajnaira már nem vonatkozik. És még mindig nem érted, hogyan működik egy IMF megállapodás és annak ellenőrzése. Nagyon buta vagy. :)

Blogger Géza 2012.09.27. 08:26:16

@Virág et.: Lendvai semmit nem cáfolt. Játszhatunk a szavakkal, "diktátum", "ígéret", "elvárás" , a lényeg ugyanaz. De Veress is simán elmondta ugyanazt, amit én, hátha neki elhiszed. Vagyis már a 2008-as megállapodás része volt a nyugdíjcsökkentés, de 2009-ben még jobban kellett csökkenteni a nyugdíjkiadásokat, mert nem tudták tartani azt a makropályát amit reméltek és megígértek. Ennyi:

"Szerinte az akkori tárgyalásokon arról volt szó, hogy 80 ezer forintos értékhatárig megőrzik a 13. havi nyugdíjakat, úgy tűnt, hogy ez megléphető. Az csak 2009-ben derült ki, hogy a gazdaság helyzete indokolttá tesz más kiigazításokat is."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/26/parlamenti_vizsgalobizottsagi_meghallgatas_a_2008-as_imf_megallapodasrol/

zrobasé 2012.09.27. 08:57:51

na, te az a bloggergeza vagy, akit kb fél éve úgy leoltottak egy másik blogon, hogy csak úgy porzott utánnad a net, mikor elrohantál sirva, hogy téged bántanak ? muhaha...hihetetlen, hogy az adómból csak ilyen nyúlbélákra telik a minisztériumba...azért elvárnám, ha már úgy is én fizetem a béred, hogy egy csöppet okosabb trollokat küldjenek már ide...az olyan, mint te, aki 3 hsz alatt lebukik, hazudik,ferdit,össze-vissza irogat, majd mikor már mindenki tényekkel bizonyitja, hogy hülye vagy, és erre te még mindig hajtogatod a baromságaidat, na, az kérlek nem érdemli meg a fizetését...
(figyelj egy jótanács...ha arról vitatkozol, hogy a busz kék vagy sárga szinű, majd bebizonyosodik, hogy nem neked van igazad, de te akkor meg utánna azt ismételgeted, hogy okéoké, ne lovagoljunk a szinén, de neked van igazad, mert az bizony egy busz, na, ez elég gyenge...ennél még enrico ált. iskolás érvelései is jobbak...)

kifordított nagyanyó 2012.09.27. 10:18:01

@zrobasé: Csak egyetlen igaz blogger géza van.Nem tudtad?:))

2012.09.27. 18:20:56

@Blogger Géza: Na Géza akkor figyelj. Amit leirsz az nudli, semmi alapja nincs, ha csak az hogy fideszfan vagy.

Azért kellet a 2008-as elővigyázatossági megállapodást megkötni az IMF-el, mert kaka volt. Hogy nehogy Csányi-bácsi bankja és még 3 másik bebukjon mint , mint a részeg faszi az árokba.
Miután ezt a hitelmegállapodást aláirtuk, megmutattuk a világnak, rögtön nem volt spekuláció a ft ellen, mert a befektetők biztak a kormányban. Vitték az állampapirokat, a befektetői bizalom helyreállt.( Mennyi volt az euró, vagy a frank?)
A 13 havi nyugdjat pedig nem az IMF kérte, hanem a Bajnai kormány ajánlotta fel hogy megszünteti.. Tette mindezt ugy, hogy tisztában volt vele, hogy ha ezt megteszi bukja a választást. De megtette, igaz a választást elbukta. De a felvett hitel nagy részét Viktoréknak átadta érintetlenül. Igaz ezt Viktor és az éhes, nagyon pénzéhes siserehad hamar lenyúlta. Persze volt miből lopni.
Az amit a fidesz most jobbra balra hazudik annak körülbelül annyi igazságtartalma van, mint a sivatagi tevepiszokba a mackósajt--azaz semmi.
Hülyék, zsiványok, analfabéták, képmutató pojácák. Ez a fidesz, Baltás Viktor vezetésével
.
De vajon az un unortodox gazd,-politika havonta hány milliárd ft kárt okozott nekünk, csupán azért hogy az IMF-EU hitel kamata alacsonyabb volt, mint a sárga, csadoros , vagy éppen piacinak hazudott hitel kamata? Csak saccra--úgy havi 200-300 milliárdot havonta.

De csak hogy tudd, az IMF-el kötendő szerződés előtt egy szándéknyilatkozatot szoktak kiküldeni, amiben az ország min. elnoke és a MNB elnoke kézjegyével hitelesiti azt hogy amit leirtak--mint kiadáscsökkentő elképzeléseket--azokat mindkét fél elfogadta és egyetért vele.
Tehát a gyengébbek kedvéért--nem az IMF szabja a feltételt és nem Lendvai és nem Selmeci vagy Rogán. Hanem a mindenkori kormányfő--a regnáló jegybankelnökkel közösen.
Mit nem lehet ezen megérteni?

Ja és hogy ki hazudik? Hát pont most törölte fel a hires Budaival a földet a biróság, mert hazudott. És hányan fogják még vele feltörölni a sarat? Sokan, nagyon sokan.

Virág et. 2012.09.27. 19:18:39

@Blogger Géza: Mellébeszélsz. Milyen "előzetes egyeztetés", amikor hazamentek novemberebn "jézuskázni" és jövő nyárig vissza se jöttek? E-mailben egyeztettek, te nagyon hülye? Szaniszló úrhoz van esetleg szerencsénk a Blogger Géza nick mögött? :)

"az IMF megállapodás meg érvényben van továbbra is"

Nem szeretek jogászkodni, de a szerződés maximum hatályban lehet, "érvényben" nehezen. Az vagy érvényes vagy érvénytelen, de nincs olyan, hogy "érvényben van". Max a konyhában vagy a NER kompatibilis félművelt idióták fejében. Magadra veheted.

"az nem úgy van, hogy akkor a Bajnaira már nem vonatkozik"

??? Hol is állítottam az ellenkezőjét. Az alapállítás (ezredszer is) az volt, hogy az IMF diktátuma volt a nyugdíjcsökkentés. Ezt Lendvai cáfolta azzal, hogy nem, azt ők ajánlották fel.

Te mivel vitatkozol? A saját kényszerképzeteiddel?

Virág et. 2012.09.27. 19:19:33

@jános515: Szerintem hagyd, Blogger Géza egy alternatív valóságban él, a tények őt nem zavarják.

Blogger Géza 2012.09.28. 00:14:11

@jános515: Ritkán olvasni ilyen nagy terjedelmű hozzászólást, amiben csupa marhaság van. :) Tényleg szórakoztató. Csak a legfontosabbak:

"Miután ezt a hitelmegállapodást aláirtuk, megmutattuk a világnak, rögtön nem volt spekuláció a ft ellen," Hogyne, nyilván ezért szaladt el 2009 tavaszán az EUR árfolyam 310 fölé. :) Ezt beszoptad, kicsi huszár.

". Igaz ezt Viktor és az éhes, nagyon pénzéhes siserehad hamar lenyúlta. Persze volt miből lopni. "

Konkrétan mit loptak el? Hova lett a pénz az MNB_ből, halljuk az esti mesét, kicsi huszár! :)

"Csak saccra--úgy havi 200-300 milliárdot havonta." Ezt a marhaságot meg kitől hallottad? :D Te inkább ne saccolgassál, mert közröhej tárgya leszel! :) Vagy ha mégis, ne legyél ilyen visszafogott, mondd, hogy óránként! Azután meg nézd meg, hogy IMF nélkül is hogy ugrál össze-vissza a kamatláb, szóval már IMF nélkül is elértünk egy csomó megtakarítást, egyáltalán nem biztos, hogy IMF-fel nagyobb lett volna. A sok "szakértő" azt mondta, hogy 0,5-1%ot faraghatunk IMF-fel, azóta többet estek a kamatlábaink, pedig IMF megállapodás még sehol... Tehát ez megint egy olyan dolog, hogy bárki azt mond amit akar, tényszerűen nem lehet alátámasztani.

"De csak hogy tudd, az IMF-el kötendő szerződés előtt egy szándéknyilatkozatot szoktak kiküldeni, amiben az ország min. elnoke és a MNB elnoke kézjegyével hitelesiti azt hogy amit leirtak--mint kiadáscsökkentő elképzeléseket--azokat mindkét fél elfogadta és egyetért vele. "

Ja persze, és azt írják le, ami épp eszükbe jut, véletlenül sem azt, amit az előzetes tárgyaláson az IMF kizsarolt, mi?? De buta vagy...

Blogger Géza 2012.09.28. 00:23:28

@Virág et.: Nem, te Veress Jánossal vitatkozol, bármennyire is kínos ez neked. :) Már az eredeti csomagnak is része volt a nyugdíjcsökkentés, de aztán kiderült, hogy ezt is elszámolták. (pedig ez elég jól kiszámolható), ezért nagyobb arányú csökkentés kell. Még egyszer lassú felfogásúaknak:

""Szerinte az akkori tárgyalásokon arról volt szó, hogy 80 ezer forintos értékhatárig megőrzik a 13. havi nyugdíjakat, úgy tűnt, hogy ez megléphető. Az csak 2009-ben derült ki, hogy a gazdaság helyzete indokolttá tesz más kiigazításokat is."

Hogy hol állítottad az ellenkezőjét? Megmutatom, itt: "Hogy jön ide a Bajnai kormány? Hagyd már ezt a baromságot! "

Az érvényben van pedig egy teljesen megszokott magyar kifejezés,százezer feletti találatot ad rá a gugli. Tudom, hogy ha más minden mást beszop valaki, akkor végső kétségbe esésében elkezd grammarnáciskodni, ezt a tételt ismét bebizonyítottad. :)

Blogger Géza 2012.09.28. 00:24:55

@zrobasé: :DDD Te melyik mesét olvastad? Hol rohantam én el sírva bárhova is? Keversz valakivel...

Blogger Géza 2012.09.28. 00:26:25

@Virág et.: Ja, ehhez még ennyit: "E-mailben egyeztettek, te nagyon hülye?"
Nem, Washingtonban, te ökör... :) Miért kell ennyire szopatnod magad? Nem baj, ha tájékozatlan vagy, de minek ezt hirdetni?

Virág et. 2012.09.28. 07:03:47

@Blogger Géza: Ezredszerre írom le ugyanazt, de te a terelés mestere vagy, ezért muszáj. Az eredeti felvetés az volt, hogy 2008-ban azért volt két hét alatt megállapodás, mert elfogadtak minden IMF diktátumot feltétel nélkül. Erre az a cáfolat, hogy nem is volt IMF diktátum (Lendvai), mi ajánlottunk mindent fel! Az, hogy Veres szerint a nyugdíjcsökkentés (egyébként a 13. havi nyugdíj maximalizálás szerintem nem csökkentés - de ez itt mellékvágány a GSZ állításnál, amiről a CIKK SZÓL), az miben cáfolja Lendvait? Hol állította Veres, hogy az IMF kérte ezt?

Annyira terelsz, hogy lassan magad is azt hiszed, igazad van. Arról beszélj, te nagyon hülye, a mellébeszélés helyett, hogy hol ismerte el bárki is, hogy IMF diktátum volt? Szerinted senki nem vitatta, pedig a cikkben is ott a cáfolat. Miért vagy ilyen hülye?

"Az érvényben van pedig egy teljesen megszokott magyar kifejezés"

Hülyének lenni alkotmányos jog, nem igaz? Ennek semmi köze a nyelvtanhoz, egyszerűen azt se tudod, mit írsz le, nem érted a szavak jelentését, de azért osztod az észt.

"Nem, Washingtonban, te ökör... :)"

Washingtonban egyeztettek? Tényleg? Akkor itt az alkalom, hogy bebizonyítsd, hogy nem vagy hazug (nem fog menni) és tegyél be bizonyítékot, hogy Fellegi washingtoni útjai során ÉRDEMI TÁRGYALÁSOKAT folytatott a hitelfeltételekről. Ez azért lenne kifejezetten érdekes, mivel a tárgyalóbizottság tagjai meg nem voltak Washingtonban, csak Christine Lagarde, a főigazgatóval találkozott.
És akkor ezt most tedd össze az MTI hírrel, hogy az IMF tárgyalások idén júliusban kezdődtek. Ki hazudik? Te vagy az MTI? Vigyázz, a vezéred bizalmi embere az MTI vezetője, nehogy rosszat mondj róla.

Annyira ocsmány az, ahogy elvtelenül véded a védhetetlent, hogy az ember gyomra forog tőle. Benned zéró tartás van? Ennyire nincs benned semmi önálló gondolta? Komolyan azt gondolod, hogy itt nagy viták meg érvelések mennek, holott Fellegi csak azért ment Washingtonba (bevallottan) lobbizni, hogy ugyan jöjjenek már vissza az IMF-esek tárgyalni, mert azok nem jézuskázni mentek haza. Ezt is csak te hitted el, meg a többi NER-társad, akik minden szart elhisznek, ami a vezérből kijön.

2012.09.28. 07:48:00

@Blogger Géza: Na idefigyelj kisköcsög!
Inkább érvelj és ne sértegess , cimkézz senkit, mert ha akkora szarvad nőne, mint amekkora barom vagy, nem tudnál megfordulni az Univerzumban!
Halvány lila gözöd sincs a közgazdaságtanról. Hülyébb vagy mint a sokévi átlag, igy javaslom iratkozz be Chikán "tanár úr" kurzusára, hátha ragad rád valami.
Bár az ilyen barmokra, mint te is vagy a hülyeségen kivül csak a kosz ragad, de abból nagyon sok.
Lehet hogy buta vagyok és nem vagyok olyan lángész, mint te voltál születésedtől fogva.
De mivel lehugyozták a lángész fejed, ezért a baromság, a sületlenség dől belőled, mint tehénből a trágya.
Hülye vagy! Érvelni nem tudsz, csak sértegetni, így értelme nincs annak hogy hülyével vitatkozzak.
De ne add fel! Irkálj nyugodtan tovább baromságaidat. Hiszen tudod, akinek 12-re nem jött meg az esze, az 1-re csak hülyébb lesz! Csak igy tovább, bird ki azt a kis időt, mert mindjárt 1 lesz!
Remélem bebizonyitod hogy nekem van igazam és valóban egy hülye, barom vagy! Hajrá Géza!
Ne okozz csalódást! Igy is rajtad röhög a blog!

zrobasé 2012.09.28. 08:24:00

@Blogger Géza: jaj, dehogy keverlek...mesét, mi ? na, az a te tereped :)
de bizony, mikor már tételesen, a törvény szövegét idézték be neked, akkor még egy kicsit irogattál, hogy hát de akkor is, ez biztos izé meg hozé...aztán mikor már annyira szénné égtél, hogy az már szánalmas volt, szépen elkullogtál, de egy bocs, tévedtem el nem hagyta a szádat...
mindegy, neked ez a munkát, valakinek le kell szopni a felnött férfiakat is, és te ezt szépen csinálod, sok sikert hozzá, szerencsére másnak van rendes munkája, nem ilyen alja, mint neked...csak az a gond, hogy te a mi befizetett adónkból hizol...

BPO654 2012.09.28. 12:51:12

@Virág et.: Helló Virág pajti? Na mizu van? A 65 év felettiek ingyen utaztatása 100 Mrd-ba kerül/év, de te nem regálsz. Te az ellhallgatás mestere vagy! A MÁV BKV külön figyelmet kap az IMF-től...:D
Az elterelés mesterei a tótok voltak akik elterelték a Dunát anno. Aztán jött a "DUna kör" amely folyamatosan fenntartotta a "problémát" így terelve el a prolik figyelmét a spontán privatizációról.
Mellesleg mennyi is volt az anno kb 40 MrdFt. 1988-ban, öreg. Az mennyi is jelenértéken?
Hány IMF hitel kell még? Lesz IMF III IV V.....megállapodás is???
Mennyi pénzt is baszott el a poltikai elit feleslegesen Bőstől a Kőröshegyi viadukt-M6 autópálya-M4 metró-ig? Kb 2000 Mrd Ft-ot. Tehát nem kéne IMF hitel......:D
Ki is volt a gazd miniszter az IMF hitel I előtt? Bajnai. Utána jött az IMF hitel, mindenkit megelőzve vettük fel a világon elsőként. Ki volt a miniszter? Bajnai. Utána jött az IMF hitel...........................................Leírjam még párszor v leesik, h mi az összefüggés neked és a debil társaidnak???:DDDDDDDDDDDD

Virág et. 2012.09.29. 06:45:53

@BPO654: Nem reagálok, mert nem erről folyt a vita. Bős meg 4-es metró hogyan jön ahhoz, hogy GSZ egy méreteset hazudott bele a kamerába megint.

2008-ban még volt az országnak pénzügyminisztere, az intézte az IMF hitel felvételét, nem a fejlesztési és gazdasági miniszter. Tudom, hogy zavaró, mert most Kusza Szem névben szintén gazdasági miniszter, valójában ő a pénzügyér is, de régebben ez nem így volt. Segítek NER-esíteni a fogalmat: Bajnai a régi (IMF előtti) Fellegi / jelenlegi Némethné székében ült. Az IMF-hitelhez köze miniszterelnökként lett, amikor is 0 Ft-ot hívott le belőle.

... ellentétbe a Vezéreddel, aki abból vett Molt, amelyik cég ezt perpill 700 fős csoportos létszámcsökkentéssel hálálja meg. Minden forint jó helyre kerüt. Money well spent, ahogy az angol mondja.

Virág et. 2012.09.29. 06:54:44

Kevés dolog ment jól ebben az országban, ezekhez tartozott a Mol, a pénzügyi szféra és kicsi részben (Telekom, leánykori nevén Matáv) a telekommunikációs iparág. A NER két éve sikerrel szétverte ezt is, ma már a pénzügyi szféra fiókbezárásokkal és leépítésekkel küszködik, a hitelezés (vállalkozói, nem a plazmatévés) befagyott, az agrárhitelezést most öli meg nagy erőkkel Lázár János, a távközlés egy helyben toporog, ahol nincs leépítés, ott csak a fejlesztések álltak meg (minek szélessávú internet ebbe az országba, ugye?), a pontra az i-t a nemzeti húzóvállalatnak tartott koronaékszer, a Mol gyengélkedése tette fel. És ezek helyébe új sikerágazat nem került, hacsak a KSH-trükközése jó közmunkát nem tekintjük sikerágazatnak, de ennek ugye 0 gazdasági haszna van, tehát ez nagy butaság lenne.
Egyetlen nagy cégnek megy jól: a Közgépnek, annak is azért, mert mi fizetjük adóforintból. Így nem nehéz.

Én nem a 2008-as hitel miatt aggódnék (amúgy is álságos ez a kritika a fidesz részéről, amikor ŐK verték el Molra), hanem a jelen problémáit oldanám meg. Már persze ha gondolkodó emberekből állna a választói bázisom és nem Blogger Gézákból meg Vidékikből, akiknek tök mindegy minden, ha a Vezér testnyílásából távozik, akkor az égi manna.

Virág et. 2012.09.29. 06:59:03

Azért az is már egy lépés a vég felé, hogy most már a NER-barát oligarcha, Csányi kritizálja a fideszes tagokkal felhígított monetáris tanács döntését. Jogosan.

Jurganov 2012.09.29. 11:10:27

@Virág et.: azért jól elvagytok :) de egy kérdés: miért is kellene izgasson, hogy a pénzügyi szektornak rosszabul megy? ha a 4 évvel ezelőtti 4500 milliárd ejró( csak európában)+ amit még kivasaltak az országokból (Mo, 600 milliárd Ft) nem elég, akkor csődeljárás alá kell vonni mindet, a támogatást visszavenni , a feladatait meg átadni másnak, vagy még inkább átadni egy állami vállalatnak :)

Virág et. 2012.09.29. 12:28:15

@Jurganov: A magyar bankok (vagy itteni leányvállalatok) az utolsó fillérig mindent visszafizettek. Már rég. Nincsen állami támogatás egyetlen pénzügyi szervezetnek sem - sőt, őket adóztatják különadókkal.

Egyébként csak azért kellene izgasson, mert azok is

1. itt alkalmaznak embereket,
2. itt (is vagy szinte kizárólag pl. OTP esetében) fizetnek adót,
3. finanszírozzák a gazdaságot a vállalkozói hitelekkel.

Ezek mindegyike jó dolog. Ha ezek nincsenek, az nem jó dolog. Nem a sztereotipikus kövér svájci, izraeli, amerikai banktulajdonost kell sajnálni, annak meg lesz a pénze, akármit is ugrál egy picike ország még kisebb miniszterelnöke, hanem az országot. Azzal, hogy szétadóztatjuk a bankokat nem a "nemzetközi nagytőkének" teszünk keresztbe, hanem a magyar gazdaságnak. Ha a bankban nincs pénz, nem fog hitelezni, ha nem hitelez, akkor a vállalkozó nem fog tudni befektetni vagy fejleszteni. Kivéve azt a hármat, akit közpénzből milliárdosra hizlalt a politika, de azok meg nem olyan hülyék, hogy a saját pénzüket kockáztassák, amikor ott a kifogyhatatlan közpénzcsap.

Jurganov 2012.09.29. 13:56:32

@Virág et.: hmm. vissza? honnan ez az info?
tényleg nem akarom ragozni ezt, de ajánlanám figyelmedbe a tobin-adót, mint elgondolást. fél %-os adó a bankoknak és akkora összeg esne be, hogy azt se tudnák, hogy mire költsék. ez alapján nem tűnik hitelesnek, hogy a bankok adót fizetnek. a finanszírozzák a gazdaságot mondat mindig azt juttatja eszembe, amikor felvették a hitelt az imf-től, kiadták a bankoknak, hogy közvetlenül (és persze ne a saját zsebükből) élénkítsék a gazdaságot és az erste honlapján kinn is volt, hogy olyan aki termel nem kaphat hitelt, csak az aki importál. az alkalmaznak embereket meg....

Virág et. 2012.09.30. 08:55:49

@Jurganov: Egy évre rá, az összes újság megírta. Egyébként Csányi akkor azzal haknizott, hogy nem is kellene nekik a támogatás, csak azért szükséges, mert a magyarországi külföldi tulajdonú bankok kinti anyavállalatai is kaptak pénzt és ezért azok versenyelőnyben kerülhetnek, ha a magyar tulajdonú bankok nem kapnak.
Egyébként a legnagyobb amerikai, német stb. bankok is visszafizették már ezt a pénzt a saját országukban - igaz kicsit később, mint mieink, de nagyobb is volt valamivel az összeg. A magyar pénzügyi szféra nem volt válságban, nálunk nem voltak tömegével bedőlt hitelek, mivel a legtöbb hazai "rossz hitel" ingatlanfedezetes volt, tehát volt fedezete (rossz csak az adósnak volt). Az IMF hitel -a fidesz kommunikációval ellentétben - nem a bankoknak kellett, hanem nekünk, tartalékba (jegybanki tartalékok megemelése), hogy a spekuláció és támadás a forint ellen megszűnjön és visszaálljon a piaci bizalom. Ez még akkor volt, amikor Navracsics, Szíjjártó, Lázár és a többi nulla tele szájjal röhögtek a forint elleni támadásos történeteken, meg hogy a kormány hibája ha 300 feletti az euró árfolyam, illetve csak erős felhatalmazású kormány kell és akkor nincs válság. Aztán változott a szél, fordult a narancsszínű szélkakas ...

"ajánlanám figyelmedbe a tobin-adót"

A Tobin-adónak az a különlegessége, hogy azért találták ki, hogy egy alapba folyjon a pénz belőle és ha újra megszorul a pénzügyi szféra, akkor ebből lehessen megsegíteni. Illetve a Tobin-adó nem minden banki tranzakcióra vonatkozott volna (ellentétben a mi sárgacsekk adónkkal).

Virág et. 2012.09.30. 09:01:50

@Jurganov: Egyébként itt az OTP közleménye az első feléről és egyben tájékoztat a kihelyezett hitelek mértékéről. Nem csak az erste bank létezik:

www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/100322_visszafiz_093.pdf

BPO654 2012.10.01. 00:29:18

@Virág et.: Virág, Virág elvti!! Ecccer még fogok kérni tőled valamit.............. .
Nem vagy hülye, jól csavarod a szót!
"2008-ban még volt az országnak pénzügyminisztere, az intézte az IMF hitel felvételét, nem a fejlesztési és gazdasági miniszter. "
Ja, csakhogy miért is kellett felvenni zt az IMF hitlt? Mert a fejl.és gazd.i miniszter (Bajnai) olyan talpraesett faxa ürge volt, h elkúrta. Nem kicsit, nagyon. Ismerős a szöveg? A főnöke mondta a Fletó az öszödi beszédben amit 1 nő és 2 ffi szivárogttott ki, árulta el Fletó nemrég (mintha már bárkit is érdekelne................................................).
Csűrheted csavarhatod Libamáj Gordon elqrta, meg az egész kormány elqrta, s ezért fel kellett venni a hitelt mert elqrták. Persze rá lehet kenni h a nki helyzet fokozódott, meg amerika meg a Lópici Gáspár se tudja mán fizetni a svájci hitelt, de nem ők okozták a bajt. A bajt Bajnaiék okozták. Erre rakódott a nki helyzet még plusszban. S te ezt uolyan jól tudod mit én, csak játszod az eszed mert maszoposként ezt nehéz bevallani még ennyi idő után is.
Sose isteníts politikust. Te nagyon megszoktad hiszen régen imádni köllött Rákosi pajtit is meg Kádár pajtást is, de szokj le róla.
Mindenesetre jól csinálod meg kell adni!

Kravver 2012.10.01. 17:43:22

@kifordított nagyanyó:
nincs harag :)

tőled nem is várnék többet

Jurganov 2012.10.02. 18:31:38

@Virág et.: az otp-s mókával megleptél, bár hadd emlékeztesselek, hogy az otp is külföldi tulajdonú, igaz csak 70+ %-a. az, hogy visszafizették tényleg érdekes, főleg mert pl az amerikaiak elszámolni sem tudtak arról, hogy egyáltalán hová lett a pénz. -az európaiakról nem tudom, de a visszafizették eléggé hihetetlen. jó volna valami hivatalos kimutatás erről.. az imf hitel meg csak azért kell, hogy helyreálljon a bizalom...persze azok mondják, hogy nem vagyunk megbízhatóak akiktől a hitelt kell felvenni, szal...az meg csak egy érdekes mellékszál, hogy az imf pénze elvileg onnan van, hogy a tagállamok (köztük Mo) befizeti, amit azután kamatra visszakap...hmm, érdekes na.
a tobin adó kimondottan nem arra kell, hogy megmentsék a pénzügyi szférát, hiszen kimondottan káros megmenteni őket, a megmentés valójában csak azért kell, mert egyrészt pluszpénz nekik, másrészt meg aki adja az nem a sajátjából ad hanem a mienkből-neki semmi nem drága-és még kap is érte valamit.
ecopedia.hu/tobin-ado
az utolsó mondat a hab a tortán :)

Virág et. 2012.10.02. 21:19:57

@Jurganov: szimpla google.-keresés kiadja, hogy melyik az az azt hiszem 11? amerikai nagybank, amelyik 2011-ig visszafizette a támogatást. Nem mindegyik, ez tény, de a többség igen. Elszámolni nem tudnak vele, de visszafizetni már visszafizették.
A mieink ennél jóval korábban. Nem szabad bedőlni a mostani kormányzat buta kommunikációjának, amelyben a bank a gonosz, ők meg a jó, akik megvédik tőlük az országot. A bank nem gonosz, hanem szürke és szükséges része, eleme a gazdaságnak.

Orbánéknak nem tereket kéne elnevezniük Széchenyiről, hanem elolvasni tőle a Hitelt.

Jurganov 2012.10.03. 19:00:34

@Virág et.: nem a kormányzat mondja, hogy a bankok úgy és olyan dolgokat tesznek amit nem volna szabad hanem a tények. csak a legutóbbi: kik indították el a gazdasági válságot?( egyesek szerint szándékosan) és miért is kell megmenteni őket? csak azért kell megmenteni őket ( és azért van annyi joguk) mert bizonyos kulcspozícióban lévő embereket megvettek.
az meg, hogy Széchenyi mit írt...az AKKOR még igaz is lehetett, de ma már messze nem ugyanaz a bankrendszer mint akkor. ha jól rémlik akkor még úriemberek voltak, és akkor még ha valaki pénzt lopott kinézték, ma viszont akkor nem illik a társaságba ha nem lop...
en.wikipedia.org/wiki/David_Korten
ajánlom a műveit.
és bár mókásan hangzik, de igen, a bank a jelenlegi formájában inkább gonosz mint jó, és nem árt összevetni, hogy mi is (lenne) a feladata a banknak, és mit is csinálnak valójában.

süti beállítások módosítása