Skip to content


       Szűrés lista

A sikeres szabadságharc újabb (397 milliárdos) állomása

matolcsy.jpgMatolcsy bejelentette ma reggel, hogy tervezik betömni a 400 milliárdos hiányt a 2013-as költségvetésben.

Persze betöm 3 lyukat, de 5 új lyuk keletkezik, amire majd újabb csomagot kell készíteni, ami betöm pár lyukat, de néhány újabbat is okoz és így tovább, és így tovább ...
(fotó: Stiller Ákos)

Íme, a portfolio.hu alapján:

"1. EU-s társfinanszírozás mértékét 15%-ra 5%-ra csökkentjük, költségvetési kiadás helyett uniós forrásból finanszírozzuk a projekteket: ez 55 milliárd forintos megtakarítást jelent

2. bürokráciacsökkentő program: egyszerre kapnak nyugdíjat és bért is a közszférában dolgozók. Jövőre vagy nyugdíjat vagy bért kaphatnak.

3. a kimenő létszámot nem töltjük fel a következő három évben, nem mindenhol lesz ez érvényes (pl orvosok és ápolók). Ez 30 milliárdos lefaragást jelent.

4. Hatékonyabb közszféra bér: megemelt tanári béreket elhalasztjuk. Ez 73 milliárdos javulást okoz. A kormány odatett egy lábjegyzetet: ha a jövő év közepén a magyar költségvetés és növekedés jobb lesz (a felülvizsgált 1%-os növekedésnél), akkor visszahozzuk szeptember elsejétől a tanári béremelést.

5. önkormányzatoknál bevezetünk egy felső korlátot a segélyeknél. Még nincs döntés arról, hogy mely támogatásokra fog ez vonatkozni, d családtámogatásokra biztosan nem. De az biztos, hogy a 47 ezer forintos közfoglalkoztatási bérnél nem lesz nagyobb az önkormányzati segélyek összege havonta. Ez 8-10 milliárd forintos megtakarítást jelent.

6. tranzakciós illetéknél: lemond a kormány a jegybank megadóztatásáról, de ezért cserébe az államkincstártól 30 milliárd forinttal többet vár el és 3 ezrelékes illetéket ír elő a készpénzfelvételre.

7. Hatékonyabb adóbeszedés 120 milliárddal több bevételt hoz. A kormány jövőre mind a 400 ezer pénztárgépbe egy technikai eszközt épít be, ami online kapcsolatban áll a NAV-val. Ebből az áfabevételek 95 milliárddal növekednek. A sertéságazatban bevezeti a kormány a fordított áfát. A kisvállalati adózás esetében pedig veszteségelhatárolási döntést hozott. A társadalombiztosítási járulék plafonját eltörli a kormány, amivel az állam 51 milliárd forinttal jobban jár."

72 órával korábban, kedden:
"Hoffmann Rózsa az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: szó sincs ilyen döntésről, és arról sem, hogy a pedagógus életpálya-modell bevezetését felajánlották volna az IMF-nek. Az oktatási államtitkár azt mondta: a pedagógus életpálya-modell elhalasztása a teljes köznevelési rendszer megújításának lépéseit tenné lehetetlenné, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyen döntés szülessen."

Erről ennyit Rózsa, ha tudtál róla, de hazudtál akkor illendő lemondani, ha mint oktatásért felelős államtitkárként nem tudtál arról, hogy a ciklus legfontosabb oktatási intézkedését Gyuri kikukázta, akkor illendő lenne lemondani. És ma van a pedagógusok világnapja.

A készpénzfelvétel adóját szépen megemelték 300%-kal, 1 ezrelékről 3 ezrelékre. 100 ezer forint felvétele 300 forint adóba kerül. Nagyon szép.

A legérdekesebb a 7-es pont: 
"A kormány jövőre mind a 400 ezer pénztárgépbe egy technikai eszközt épít be, ami online kapcsolatban áll a NAV-val. Ebből az áfabevételek 95 milliárddal növekednek."

Oszt ez mégis hogy, Gyuri?
Milyen eszköz, mennyibe kerül, hol a nyílt közbeszerzés, mennyibe kerül a beszerelése?
Melyik haver cége forgalmaz ilyen kütyüt?
Hogy fognak online kommunikálni a NAV-val azok a boltok? Interneten? GSM-en?
Ki fogja ennek az eszköznek és a kiépítésnek a költségét fizetni? Az állam? A kereskedők?
Hogyan nő az adóbevétel, ha elküldi a NAV-nak a kassza feketedobozának a tartalmát? 
Gyuri, azt ugye vágod, hogy úgy titkolják el az adót, hogy BE SE BLOKKOLJÁK A VÁSÁRLÁST?!
Hogy jött ki ez a 95 milliárd? Miért nem 100 vagy 80?
Mikorra lehet 400 ezer pénztárgépbe beszerelni? Január 1-re?
A NAV mit fog csinálni a naponta rászabaduló irgalmatlan adatmennyiséggel? Milyen informatikai fejlesztést vonz ez maga után?

g1349425005585427618.jpg
Biztos hogy jó ötlet a csomag 1/4-ét egy ilyen teljesen bizonytalan "ötletre" alapozni? Bár azt tudjuk, hogy Matolcsy fiókja telis-tele van ötletekkel.

"Matolcsy György gazdaságpolitikája 2010-2012
", anim gif, ismeretlen művész alkotása:


matolcsy_gazdaság.gif











Címkék: válság matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr594821226

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.10.05. 12:10:11

Egy évnyi gyakornoki szakmai múltja van, 24 éve agresszív, gátlástalan megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a tömegmanipulációs trükköket ügyesen ...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.10.05. 12:07:35

Unortodox gazdaságpolitikusunk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám rengeteget igazgatott, elnökölt, kurátorkodott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Céget nem vezetett, p...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.05. 10:54:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Squid 2012.10.05. 15:11:34

@Di622: "Szerintem itt nem tranzakciónkénti behívás lesz, hanem csak a napi zárás lesz elküldve. Még ez is meg fogja szaggatni a NAV infrastruktúráját."

Nemnem!

"technikai eszközt épít be, ami online kapcsolatban áll a NAV-val."

Kulcsszó! "Online"

Egyébként teljesen mindegy hogy nap végén vagy real time megy az adatforgalom, az egész lényege az, hogy legyen ok, amiért "állambiztonsági" vagy egyéb hangzatos okok miatt meg kell csinálni az állami multit.

Ennyi

Vidéki 2012.10.05. 15:11:43

@Squid:

Írod: „Ha jól emlékszem Kun János javaslataira (és hidd el jól emlékszem), akkor csupán annyit javasolt, hogy a MNYP-ba utalt járulékfizetést kell megszüntetni, és a teljes összeget az állam felé irányítani! „

Nem jól emlékszel:
fn 2009. szeptember 28. 06:58 ismertette Kun János, neves közgazdász, a Bajnai kormány főtanácsadójának véleményét

„A magánnyugdíjpénztárak évente 500 milliárd forinttal növelik a költségvetési hiányt,
s legjobb lenne megszüntetni őket
– állította előadásában Kun János kormány-főtanácsadó a Magyar Közgazdasági Társaság 47. Közgazdász-vándorgyűlésén, az államháztartási szekcióban.
Ha esetleg jogi okok miatt mégsem lehet megszüntetni a magánnyugdíjpénztárakat, mindenki léphessen vissza az állami rendszerbe, s legyen önkéntes a tagság – javasolta a közgazdász.”

Kun János nem egy volt a sok közül, hanem valami különleges képességénél fogva ő volt a (Szakértői) Bajnai kormány főtanácsadója.

Ő olyan helyzetben volt, hogy nagyon alaposan, a pontos tényadatok ismeretében elemezhette a problémát és már a (Szakértői) Bajnai kormány időszakában széles körben nyilvánosságra hozta elemzése eredményeit, a Népszabadságban is.

2009. szeptember 25-én a Magyar Közgazdasági Társaság zalakarosi vándor gyűlésén - amikor Kun János, a Bajnai-kabinet kormány-főtanácsadója a magánnyugdíjpénztárak államosítása vagy legalábbis kötelező jellegük megszüntetése mellett érvelt.

Mivel a magyar állam - az 1997-ben elfogadott nyugdíjtörvénnyel - járulékbevételeinek egy részét "átterelte" az államiból az úgynevezett magánnyugdíjpénztárakba, azóta pedig a költségvetés finanszírozza a hiányzó összeget.

Ez idén megközelíti a 370 milliárd forintot, amit csak hitelfelvételből lehet befoltozni, s ezt államháztartási hiányként kell elszámolni az uniós statisztikák szerint. A magánnyugdíjpénztárak okozta deficit a bruttó hazai termék 1,3-1,4 százalékát teszi ki évente, ezt fejeli meg a GDP 0,6-0,7 százalékára rúgó kamatkiadás, amit a hiány miatt kibocsátott állampapírok hozamaként fizet az állam a befektetőknek. Összességében a magán-nyugdíjpénztári rendszer az éves költségvetési hiányt tehát mintegy 2 százalékkal növeli.

Kun János szerint az államadósságunk is 9 százalékkal lenne alacsonyabb, ha nem lennének magánnyugdíjpénztárak,

aminek a valódi haszonélvezői nem mások, mint az őket működtető biztosítótársaságok, nagyobb bankok és alapkezelők.

Arról azonban nincsenek nyilvános és valóban megbízható statisztikai adatok, hogy egy-egy pénzügyi csoport mennyit keres az általa üzemeltetett nyugdíjpénztáron. Csak sejteni lehet, hogy

legalább háromszor megtérülhetett már a magánpénztárakba fektetett tőkéjük a pénztárak 12 éves működése alatt.

A magánkasszák működési költségét a legszerényebb becslések is legalább évi 37 milliárd forintra teszik, ez bevételüknek több mint 10 százalékára rúg.

A pénztárak vagyona idén várhatóan 2900 milliárd forint közelében alakulhat,

miközben a társadalombiztosítás kasszájában miattuk keletkező hiány finanszírozása a költségvetésnek legalább 3700 milliárd forintjába kerül.

"A rendszer eddigi működésének tehát 800 milliárd forint a nemzetgazdasági vesztesége.

A pénztárak megszűnésével az állam a pénztárak miatti adósságát szüntetné meg" - állítja a közgazdász. (Heti Válasz 2010. OKT. 22.)

Sunder 2012.10.05. 15:13:03

@Szevasztok: végre némi fény a sötétben.

Mi is erről beszélgettünk ma, hogy a járulékplafon eltörlése az automatikusan magával vonja e a nyugdíjplafon eltörlését is. Elméletben a kettő csak együtt működne, de láttunk már karón alkotmányt... izé, varjút.

És valóban csak majdnem kompenzálja. Egy hónapra levetítve 10-20.000 forint fizetéscsökkenést könyvelhetünk majd el jövőre. A kollegám szerint "ez belefér". Szerintem gusztustalan, de valóban belefér.

Laciii 2012.10.05. 15:14:36

@forgalomkorlatozas:
Az adósságállományban persze ott van, de a hiányt tudod-e linkelni?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.05. 15:16:54

@OÁFK:
Ezt jól tudom én is játszottam ezen a pályán :-)
De azt simán el bírom képzelni hogy ebben a forradalmi helyzetnem mentességet adnak.
Mondok egy példát.
Van a Micra Eco cassa, ehhez a pénztárgéphez mindenféle kiegésző kütyü kapható, amelyet a pénztárgépre lehet kötni legálisan. Az egyik ilyen legálisan kapható kütyü amúgy egy modem is, amivel távolról tudod lekérdezni a pénztárgép napi forgalmát. Ezt a modemet a péntárgép RS232 bemenetére kell dugni.
El bírom képzelni hogy lesz egy olyan modem ami ugyanide csatlakozik és ahogy te távolról le tudod kérdezni a forgalmat, ez elektronikus úton megteszi a NAV felé.
Lásd a mellékelt linket.
www.micra.hu/node/113
És itt van a lényeg:"A pénztárgépes szoftver használója le/kiolvashat eladási adatokat, frissítheti az árucikk adatbázist, árucikkek árát változtathatja – tehát minden olyan művelet elvégezhető, amely közvetlen kábel kapcsolat esetén is elvégezhető."

OÁFK 2012.10.05. 15:18:40

@Di622: A tárhely manapság olcsó. Egy kis élelmiszerüzlet a komplett forgalmával, 2 kasszával évente párszáz Mb -> max 1.5 Gb adatot generál, amiben már a raktárkészlet-nyilvántartás is benne van, meg az összes szállítólevél is. Az egyszerűség kedvéért legyen egy pg. adatmennyisége egy évre 1 Gb, itt van 400000 db. Azaz kellene 400 Terabájt tárhely évente = 400 x 20000Ft (bruttó áron!) = 8 millió forint. Ugyanez RAID1,0-ban 4 példányban tükrözött szervereken: 32 millió Ft.
Szóval a tárkapacitás nem gond. Osztott alkalmazást pár webszolgáltatással megírni pont a haveroknak megfelelő feladat. Reális értéke pár millió, de legyen itt 1 milliárd forint.
Ergo: a szerveroldal szerintem csak elhatározás kérdése.

lyken 2012.10.05. 15:19:57

Összeszámolta már valaki, hogy hány plusz adófajtát vezetett be két és fél év alatt az adócsökkentés kurmánya?

OÁFK 2012.10.05. 15:22:06

@Di622: Sajnos ebben a forradalmi hevületben bármi előfordulhat.

Blogger Géza 2012.10.05. 15:25:08

@forgalomkorlatozas: Már miért kéne pluszban lennie jövőre? Ezt meg hogy hoztad ki?

kanálwarrior 2012.10.05. 15:25:28

@Vidéki: TE komolyan képes voltál Matolcsyt Erathosztenészhez hasonlítani? Az igen.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.05. 15:26:11

@Squid:
Az Online azért vicces, mert mucsajröcsöge aslón ahol nincs net és a mobilnet is max Edge, egy online tranzakciós megoldás elég vicces lenne.

Nézzük csak.
400 000 pénztárgép. Mindegyik pénztárgép naponta csináljon csak 150 eladást egy 8 órás műszakban (ugye az semmi).
Az egy 8 órás műszakban 400 000 * 150 = 60 000 000 tranzakció
Ez óránként 7 500 000
Másodpercenként: 2 083 tranzakció.
Azért ehhez a NAV oldalán elég vastag cucc kell hogy ne fosson be.
Ráadásul a következőt kellene tudnia a NAV-os cuccnak.
Elfogja a tranzakció kérést. feldolgozza, hitelesíti, tárolja, visszaküldi a válasz üzenetet hogy sikeres.
Plusz bónusz, hogy akinek a boltja bivalybasznád alsón van és csak Edge mobilnet van ott még befigyel egy Timeout és kezdődik minden elölről.

titan 2012.10.05. 15:26:24

@OÁFK: tehát nem hűtőgépet akart mondani, hanem pénztárgépet. lőbb-utóbb le kell cserélni a pénztárgépeket, és az majd beindítja a növekedést. Így már kezd értelmet nyerni a dolog :)

hondamonda 2012.10.05. 15:26:49

@Cormorant: "Miért nem hagyjátok békén a nyugdíjasokat? Azok, akiktől egy életen keresztül elvették a járulékot, igenis jogosultak rá."

Az a baj, hogy emberek szazezrei kapnak nyugdijat nulla vagy nehany eves szolgalati idovel, amelyert egy most nyugdijba vonulo semmit nem kap. 300 ezer 53 alatti nyugdijas van.
Ha ezeket rendbe tennek, akkor jutna boven penz az "eletuket ledolgozokra".

"Ha ma áll valaki munkába, az ne fizessen járulékot, takarékoskodjon saját maga."

Ez lenne a legjobb megoldas, de a fe/ki renszer miatt kivitelezhetetlen. Plane, ha megnezzuk a demografiat.

Squid 2012.10.05. 15:26:50

@Vidéki:

Te teljesen hülyének nézel!

Még egyszer megkérdezem, hogy hol írta Kun János, hogy az eddig felhalmozott magánvagyont államosítani kell??

"A magánkasszák működési költségét a legszerényebb becslések is legalább évi 37 milliárd forintra teszik, ez bevételüknek több mint 10 százalékára rúg."

Kivéve hogy ez eredetileg törvényileg volt szabályozva 4,5%-on amit le akartak szorítani 2% alá és még lejjebb ami 2011-re 0,9% lett volna ergo hazdsz! (forrás: www.aegonnyugdij.hu/magannyugdijpenztar/magannyugdijpenztar_informaciok)

PSZAF szabályzás alatt állt mind, egy csuklómozdulatba került volna, hogy akkor és annyit módosítsanak rajta amennyit akarnak! (mint ahogy tették is)

12 év alatt 800milliárd veszteség, ami leosztva 66milliárd forint per év! Cserébe 15 év múlva elkezdődő és folyamatos -25% nyugdíjkiadás az állam számára! a te számaid szerint!!

66 milliárd forint körülbelül annyi mint amit Orbán 2 év alatt stadionépítésre és focira meg fogorvosok támogatására költött....

Erre mit lépsz aranyapa?

JohnHenry 2012.10.05. 15:26:51

@online távmunkás: "A bérből élők kisebbsége, akik az adók többségét fizetik, legfeljebb egyik adó helyett egy másikat fizetnek, de az osztogatásoknak csak ritkán kedvezményezettjei. "

ennél nagyobb igazságot régóta nem olvastam.

OÁFK 2012.10.05. 15:31:08

@titan: Hűbazze! Tényleg! Te aztán tudsz olvasni a sorok között! :)

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.05. 15:31:32

@OÁFK:
Jó csak itt a méreteket fel kell szorozni 400 000 -el :-)
De itt nem is ez lesz a durva, hanem a szerver oldali terhelhetőség.
Ha online rendszert akarsz, akkor annak másodpercenként 2 000 kérést ki kell tudni szolgálni minimum, ráadásul a rendelkezésre állási tényezőnek 99.9999999 nek kell lennie.
Mert mondjuk megmurdel a NAV szerver, akkor az egész országban nem lehet eladni?
Az ebből eredő kártérítésbe valszeg belerokkanna az állam.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.10.05. 15:31:37

@Blogger Géza: Egyszerű. Vidéki számai alapján 900 milliárd forint mínuszt hozott a magánnyugdíjpénztárak fenntartása évente. Ennyivel több marad az államnak a magán-nyugdíjpénztári vagyon ellopása és a rendszer megszüntetése után.

villamos alóli kacaj 2012.10.05. 15:32:47

Mi történt a Matolcsyval? Nem volt ilyen kopasz.

Squid 2012.10.05. 15:33:44

@Di622: "Az Online azért vicces, mert mucsajröcsöge aslón ahol nincs net és a mobilnet is max Edge, egy online tranzakciós megoldás elég vicces lenne.

Nézzük csak.
400 000 pénztárgép. Mindegyik pénztárgép naponta csináljon csak 150 eladást egy 8 órás műszakban (ugye az semmi).
Az egy 8 órás műszakban 400 000 * 150 = 60 000 000 tranzakció
Ez óránként 7 500 000
Másodpercenként: 2 083 tranzakció.
Azért ehhez a NAV oldalán elég vastag cucc kell hogy ne fosson be.
Ráadásul a következőt kellene tudnia a NAV-os cuccnak.
Elfogja a tranzakció kérést. feldolgozza, hitelesíti, tárolja, visszaküldi a válasz üzenetet hogy sikeres.
Plusz bónusz, hogy akinek a boltja bivalybasznád alsón van és csak Edge mobilnet van ott még befigyel egy Timeout és kezdődik minden elölről."

Mindezt redundánsan telco szinten, mivel adat nem veszhet el, valamit rogyásig titkosítva mivel állami szerverekhez kapcsolódik és a NAV összes rendszere ha jól tudom valami államtitok közeli szuperparanoia kategória. Gondolom ez a 400k szerver nem a bivalybasznádi vegyesbót 4 eladás/nap pénztárgépeire lesz kötve, hanem a pörgősebb boltokba, ami miatt a trasaction/minute egy szép nagy szám lesz.

Mindezt gondolom aranyáron haverok megcsinálják majd az állami mobilcégnél.

Kopi3.14 2012.10.05. 15:34:43

@OÁFK: plusz kell fizikailag szeparálva a tükör, plusz innen is backup folyamatosan, plusz aklapjaiban egy szerver, ami a bejövö adatokat feldolgozza. Persze az egészet még nyakon kell önteni valami hiperszuper titkosítással is, egyrészt a kommunikációra, másrészt adattárolásra. Plusz akik karbantartják, s itt tényleg 100% rendelkezésre állás kell. Az általad felvázotl pénzböl sem biztos, hogy kijönne a vinyó mennyiség önmagában.

OÁFK 2012.10.05. 15:36:37

@Di622: Én szoroztam 400000-rel.
2000 kérés/mp manapság lópikula. Lásd Iwiw, myvip, livejasmin, hogy csak a hazaiakat soroljam.
A kártérítés lehetőségét meg majd törvényileg szabályozzák: "max. havernak és rokonnak jár".

OÁFK 2012.10.05. 15:39:37

@Kopi3.14: Bőven kijönne, ugyanis nem kell itt SAS, meg hasonlók az archív adatoknak. Ha nyakon öntjük minden gyönyörűséggel, még akkor is százmilliókról beszélünk, amit ki lehet közbeszerezni pármilliárdért és ezt megindokolhatják azzal, hogy pármilliárd megy be, 95 meg ki...

Laciii 2012.10.05. 15:45:18

@Squid:
Pontosítanék:
12 év alatt 800milliárd veszteség, ami leosztva 66milliárd forint per év! Cserébe 15 év múlva elkezdődő és folyamatos -25% nyugdíjkiadás _plussz egy írtózatos méretű államadósság_ az állam számára! a te számaid szerint!!
Ha évi 66 milliárdból le lenne tudva az szép lenne, de sajnos nem így működik.

A megszűntetés módja botrányos, de Bajnaiéknak se az évi 66 milliárd szúrta a szemét, hanem hogy ez tovább gyűrűzik.

Sanko13 2012.10.05. 15:47:15

@OÁFK: Hű, te sem láttál még szerver farmot... Látszik, hogy csak PC-ben tudsz gondolkodni...

Squid 2012.10.05. 15:49:18

@OÁFK: "Én szoroztam 400000-rel.
2000 kérés/mp manapság lópikula. Lásd Iwiw, myvip, livejasmin, hogy csak a hazaiakat soroljam.
A kártérítés lehetőségét meg majd törvényileg szabályozzák: "max. havernak és rokonnak jár".

Mondjuk az iwiw stb publikus interneten van a BIX-en csücsülő szerverekkel és publikus internetet használó felhasználókkal. Ehhez képest egy mobilalapú 99.999%-os rendelkezésreállású agyontitkosított NAV hálózat nem kéne hogy publikus internetre menjen ergo marad a szolgáltató belső hálózatán VPN tunnelben a gateway-ig, ergo a 2000lekérés/sec még lehet probléma is!

Ja és a redundancia miatt minimum 2 szolgáltató kell, ergo a pénztárgéphez csatlakoztatott kütyü minimum 2 szolgáltatót kell hogy használjon legyen az mobil/mobil vagy mobil/vezetékes!!!!!

Azt már meg sem kapirgálom, hogy ki fog adni telco-t 99.999%-os rendelkezésreállással mobilon.. (vagy akár vezetékesen) 400k felhasználónak!!!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.10.05. 15:49:19

@veracity: "Aki többet fizet ma, több nyugdíjat kap majd öregkorában. Ezzel az elvvel mi bajod van?"
Ha tényleg többet kap majd, akkor semmi bajom az elvvel azon kívül, hogy ez állami megtakarításnak van beállítva.
Egyébként a 330 ezer forint feletti béreknek nem veszik figyelembe a teljes részét a nyugdíj kiszámításánál, csak a járulékfizetés vonatkozik a teljes összegre. Ha 10% félreraksz, azzal több pénzed gyűlik össze, mint amikor az állam levon 10%-ot és utána majd egyszer kiszámítja neked a 7%-ra járó nyugdíjat...

Vicces, amikor úgy általánosítotok, hogy fogalmatok sincs róla, ki vagyok, szimpatizálok-e valamelyik magyarországi párttal. Ebben az a legjobb, amikor egyik blogon megkapom, hogy Fidesz-bérenc vagyok, a másikon MSZP-SZDSZ-es balliberálisnak néznek, a harmadikon Jobbik-szélőségesnek, a negyediken LMP-s hippinek. Az a baj, hogy mindenkit pártfanatikusnak gondoltok, az önálló vélemény fogalmát nem ismeritek...

Laciii 2012.10.05. 15:51:45

@forgalomkorlatozas:
Nem tudom, mert ilyen nics.
Te írtad ezt:
"felvett hitel egyből megjelenik az adósságállományban és a központi költségvetés hiányában"
Adósságállomány tiszta, de a költsegvetés hiányában a felvett hitel nem szerepel. A későbbi hiányban szerepel a visszafizetése.

OÁFK 2012.10.05. 15:53:55

@Sanko13: Sajnos igazad van, relatív kisméretű rendszerek a területem. Ellenben itt a várt bevétel oldalon 95 milliárd van, a másik oldal bárhogy is számoljuk, még az éves fenntartással is lósz*r, akkor is, ha KözSzámítóGépeket vesz az állam.
De homályosíts fel, hogy mihez kell szerver"farm"? Pár, 8-10-15 szerverhez? Vagy a tárolandó adatmennyiséget kevesled, vagy mi a kifogásod?

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.05. 15:54:02

ezt a bandát le kell váltani 2014-ben. ha az LMP nem adja be a derekát, akkor a kedves szavazói lesznek szívesek, és rábeszélik valahogyan

ez a recept a biztos halálhoz vezet: chavez és castro is azt mondja a népének, hogy az állam szerepét növelni kell, mert a magántőke rossz

castro 40 éve győzködi az övéit, hogy előbb-utóbb eljön a győzelem

ez megy itthon is: az IMF és az EU rossz, korlátoz minket, a magántőke önző, jöjjön az erős kéz

megjött, szétbarmolt mindent. most, hogy tovább csúszunk lefelé, nem átadja a helyét egy szakértői kormánynak, hanem folytatja a hadjáratát. épp addig, amíg bele nem rokkanunk

kedves Attila és András: egyezzetek meg Fletóval MOST és mossátok le ezeket, vagy a halálunk a TI lelketeken fog száradni

OÁFK 2012.10.05. 15:55:19

@Squid: Tökéletes feladat egy állami mobilcégnek :)

OÁFK 2012.10.05. 15:57:17

@balage_81 reloaded: Az a baj, hogyha az általad felsoroltak és Vitya közül lehet majd választani, akkor inkább a halál... :)

Squid 2012.10.05. 15:57:26

@OÁFK: Nem az adattárolás itt a kemény dió hanem az átvitel a NAV mint résztvevő figyelembevételével és a rendelkezésreállás/lefedettség tükrében.

Mondjuk ahogy fentebb is párszor leírtam, köszörülhetjük a modellt a fejünkben holnapig, az igazi funkciója az egésznek az hogy legyen alibi az állami gsm cég gründolására.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.10.05. 15:57:42

@Laciii: Igazad van, ezt elírtam. Köszönöm, hogy észrevetted.

CSENDES 2012.10.05. 16:04:19

Itt is csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bejelentettek (1-8. pont) 462 milliárdra rúgnak.

Ezen felül pedig, a GDP arányos hiányt 2,2%-ról 2,7%-ra emelték fel, ami ehhez még csak hozzáadódik. Tehát mindez azt jelenti, hogy ezzel a (nem)megszorítással is csak magasabb hiánycél keletkezik, azaz a tényleges lyukat nem tudták betömni.

hondamonda 2012.10.05. 16:04:37

@Squid: Szerintem tulbonyolitod a dolgot. Az interneten is biztonsagosan mehet a forgalom, ha megfelelo titkositast hasznalnak. Akar lehet VPN is, de total felesleges. Nem a NAV halozatat kell kivezetni a penztargepekez, hanem csak hitelesitett es titkositott "uzeneteket" fogadni egy kozponti helyen. A szolgaltatoi redundacia sem kell, ha a kliens kepes gyujteni es egy kesobbi idopontban elkuldeni az adatokat.

bebe tv 2012.10.05. 16:06:43

@orient: Mondjuk a sok károgás helyett, azért lehetne örülni is. Végre nem unortodoxiáznak hanem a helyes irányba tesznek lépéseket.

Magyarázd csak el mitől helyes irány az a lépésük, hogy a már leadózott nettó béredből ami az utolsó fillérig téged illet meg,uszkve 3x is leszedik a sápot.
A következő trükkje az agyament elmebeteg Matolcsynak netán az lesz, hogy a munkáltató az államkasszába lesz köteles utalni a béreket és majd kapsz helyette élelmiszer jegyeket. Na persze nem az egészért, hanem ha mondjuk keresel nettó 160.000-t, de a Zsiga Marcell szerint te havi 47.000-ből is meg tudsz élni, hát a felette levő rész az megy az államkasszába. Mi?
Azt magyarázd el te félcédulás, hogy milyen alapon adóz tovább un. csekkadóval egy már egyszer leadózott jövedelmet. Mit szólnál ha menetjegyet váltanál a pénztárban és a jegy ára után még kéne fizetned tranzakciós adót is?

Squid 2012.10.05. 16:08:17

@hondamonda: "Szerintem tulbonyolitod a dolgot. Az interneten is biztonsagosan mehet a forgalom, ha megfelelo titkositast hasznalnak. Akar lehet VPN is, de total felesleges. Nem a NAV halozatat kell kivezetni a penztargepekez, hanem csak hitelesitett es titkositott "uzeneteket" fogadni egy kozponti helyen. A szolgaltatoi redundacia sem kell, ha a kliens kepes gyujteni es egy kesobbi idopontban elkuldeni az adatokat."

Lehet, de ők írták azt, hogy "online" nem én :D (bár gyugyó IT tudásáról nem sokat tudok :) de biztos szarabb mint a közgáz tájékozottsága :) )

Ha nem kell real time akkor természetesen más kategória az egész, viszont akkor nem is lehet annyit lopni a közbeszerzésnél. A Logika itt szerintem nem jászik :D

Lencsés István 2012.10.05. 16:16:23

@ketroot: Nincs hiány . Az a buta aki mondja .

Szevasztok 2012.10.05. 16:17:16

@ormány triktor: "Azért ez nincs így. Az egy/kétkulcsossal az nyer, aki 202 eFt felett keres havonta, a járulékplafon meg 7,5 mFt / év környékén jön be azt hiszem (ami 600 eFt havi bruttót jelent). "

Ja a 202eFt/hó felett kereső nyert gombokat...
De a hangoztatott 500mrd Ft kinnmaradó összeg 80%-át a az adózók felső 5%-a tette zsebre!
Vagyis 200 ezer adózónál maradt átlag évi 2m Ft.
Na őket 100%-ban érinti a járulékplafon eltörlése.

kanálwarrior 2012.10.05. 16:20:03

@Vidéki: Tudsz te mást is mint (szerinted) okos emberek tekintélyét érvként használni?

ketroot 2012.10.05. 16:22:02

@Lencsés István:

Jajj nem már. Azt hittem azért ennyi idő alatt sikerül valami frappánsat replikázni. Ugyanis ez még tőled is gyenge.

Na, majd legközelebb.

ursus artos 2012.10.05. 16:22:53

@MolnarErik: "@ursus artos: "elhalasztják 4 hónappal"
Ja, igen "csak" 4 hónappal, amennyiben a gazdasági növekedés nagyobb lesz 1%-nál. MUHAHA. Elárulom, h előbb lesz 2 nap az égen (mármint az üstökös miatt ugyebár :)) "
Erik! Akár jókormány, akár rosszkormány a hír, mindig olvasd/hallgasd meg. Ha a gazadsági növekedés év közben úgy néz ki, hogy mégis nagyobb lesz 1%-nál, akkor a korábbi terveknek megfelelően mégis 2013. szeptemberében vezetik be és nem halasztják el annak bevezetését 4 hónappal.
Szívesen veszem, egyébiránt, ha további dolgokat árulsz el és mondasz meg. Mármint olyanokat, amik tisztán látszanak...

hoppá rézimi 2012.10.05. 16:23:05

@online távmunkás: "3. Akit korrupción kapnak, az utána élete végéig nem kaphasson semmilyen közpénzt (közszférás fizetés, segély, családi pótlék, stb.) "

Valójában:

3. Akit korrupción kapnak (mindkét fél), az nemzetellenes cselekedet miatt tényleges életfogytiglant kapjon, és teljes családi vagyonelkobzást.

Olyan nehéz egy ilyen törvényt meghozni? Nem kellene erről népszavazást indítani? Jogász lennék, már rég megtettem volna.

orient 2012.10.05. 16:23:06

@bebe tv: Csak neked, csak most. AZ ország a rendszerváltozás óta szarban van. Ennek oka, hogy nem képes átallni az ország a kapitalizmusra. 700-800 ezres közszféra, korai nyugdíjazások, mindenkinek segély, 600 ezer rokkant...etc. Senki sem akar hozzányúlni ezekhez 22 éve mert akkor rögtön választást veszít. Olyan széles s szociális háló mint mondjuk Svédországban, de még ott sem veszik annyian ígénybe mint nálunk %-ban. Mondjuk itthon az ország nagy része szeret a langyosban elleni, olyan kádári módon, csak ezt az ország nem bírja el mert az adófizetők 80%-a be sem fizeti az adót (nincs számla a villanyszerelőtől, kisboltban, feketén, szürkén bejelentett minimálbéresek...stb.)

erre 2 megoldás van. Az egyik az össze vissza adóztatás mint ATM, csekkadó, és egyéb ötletelések ami ellen te is lázongsz, teszem hozzá jogosan, vagy marad az igazi megoldás amit én is szívesebben látnék. Közalkalmazottak fele azonnal utcára (kb. 300 ezer ember), nyugdíjakra csak annyit amennyi befolyik erre a célra (azonnali csökkentések), 65 év alattiaknak semmilyen nyugdíjkifizetés, mindennemű segélyek azonnali beszüntetése. Rokkant nyugdíj beszüntetése csak az kap aki valóban tolószékben van vagy súlyos beteg, fogyatékos. Na nem lenne itt szükség semmiféle adókra meg tranzakciós adókra sem. Sőt annyi pénz maradna hogy az ÁFA lehetne sokkal alacsonyabb, és minden adó és járulék ami azonnal nyomna itt 6-10% gazdasági növekedést nagyon gyorsan. A kormánynak természetesen öngyilkosság lenne, de az országnak a legjobb döntés.

Ez mind álom, e helyett marad az ötletelés és az ilyen adók. Hidd el ezt te is és az ország nagy része sokkal kevésbé érzi meg. Szerintem félmegoldás, és nem jó, de még mindig jobb mint az elmúlt 2 év elbaltázott semmittevése várva a csodára.

hondamonda 2012.10.05. 16:27:37

@Squid: Valodi "online" csak akkor lehetne, ha a penztargep szoftvere a NAV-nal futna. :)
Lopasi lehetoseg ezer helyen van. Ha dupla annyiba fog kerulni, mint piaci aron, akkor mar szerintem elegedettek lesznek. :)

Szevasztok 2012.10.05. 16:27:47

@bebe tv: "Na persze nem az egészért, hanem ha mondjuk keresel nettó 160.000-t, de a Zsiga Marcell szerint te havi 47.000-ből is meg tudsz élni, hát a felette levő rész az megy az államkasszába. Mi?"

Ezt hívják kommunizmusnak. Mindenki szükségletei szerint...

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.05. 16:33:32

@Squid:
Ja a beérkező üzenetek hitelesített időbélyeggel ellátva (hoppá kell egy PKI szerver is bassz..)
Eleve kell valami Raid Storage plusz valami redundáns server cluster.
Kell a Load Balance server ami elosztja a terhelést

Jó móka lesz.

ursus artos 2012.10.05. 16:33:52

@Borenbukk: "Masik jelentos resze meg jobboldali. Mit is akartal mondani?"
Azt, hogy eredetileg 70%-ot gépeltem be.

Lencsés István 2012.10.05. 16:36:13

@ketroot: Te beszélsz gyengeségről anoniman ? :O :D Érdekes és vicces , de leginkább SZÁNALMAS .

Squid 2012.10.05. 16:36:39

@hondamonda: @Di622: No hagyjuk abba mert sokba fog ez nekünk kerülni :D

Csetepaté márki 2012.10.05. 16:37:57

@Squid:„Cserébe 15 év múlva elkezdődő és folyamatos -25% nyugdíjkiadás az állam számára! „

Nagy tevedes, mivel a magännyugdijpenztärak egy korlätozott idejü kifizetesi kötelezettseget alakitottak ät adossäggä, ami idöben nem behatärolt, az ällam nyakän marad. Tehät az ällam nem nyugdijat fizet, hanem helyette a kamatokat es folyamatosan egyre gyorsulo ütemben gyüjti az adossägot.
A lenyeg: nemzetgazdasägi szinten semmifele megtakaritäs nem keletkezett, pedig mindig „megtakaritäskent“ emlegetik a nem eppen agysebeszek: minuszos nyugdijkasszäval es minuszos ällamhäztartässal termeszetesen nem is keletkezhet, eleg vicces lenne, hahahaha, igy aztän termeszetesen kölcsönböl futott az egesz.

ketroot 2012.10.05. 16:41:15

@Lencsés István:

Igen, én, mert "tényem van" - ahogy te szoktad mondani.

Hát az igazat megvallva néha azért szánlak egy kicsit.

Kopi3.14 2012.10.05. 16:45:04

@OÁFK: ellenben a te mennyiséged nem elég, egy okot már írtam rá, másik, hogy jó pár évnyit el kell tárolni adatot, vagyis a te egy éves számításod minimum ötszörözödik az elévülési idöt tekintve, de lehet ennél tovább kell dekkoltatni. Szóval minimum az általad saccotl mennyiség tízszereséröl beszélünk.

campobaszo 2012.10.05. 16:45:35

@veracity: "Plusszos" nyelvtannácikám,elárulom neked,hogy egy demokráciában a nép szokott hatalmon lenni,nem pártok,pláne nem egy kisz,mszmp tagokból álló banda.

házelnök 2012.10.05. 16:50:29

Erről ennyit Rózsa, ha tudtál róla, de hazudtál akkor illendő lemondani, ha mint oktatásért felelős államtitkárként nem tudtál arról, hogy a ciklus legfontosabb oktatási intézkedését Gyuri kikukázta, akkor illendő lenne lemondani. És ma van a pedagógusok világnapja.
Tegnap az állatok világnapja volt, kormánypártok mulattak.

hondamonda 2012.10.05. 16:52:19

@orient: Ha szerencsenk van, akkor elobb utobb jon egy csod, ami a kukaba dobja a kadarista kapitalizmust. Maskulonben marad az orszag lassu doglodese, lecsuszasa.

Blogger Géza 2012.10.05. 16:55:12

@Szevasztok: Gombokat??? D:D:D Ebből egy kamionnyii gombot vehetnék, tesó.

Squid 2012.10.05. 16:56:57

@Csetepaté márki: "Nagy tevedes, mivel a magännyugdijpenztärak egy korlätozott idejü kifizetesi kötelezettseget alakitottak ät adossäggä, ami idöben nem behatärolt, az ällam nyakän marad. Tehät az ällam nem nyugdijat fizet, hanem helyette a kamatokat es folyamatosan egyre gyorsulo ütemben gyüjti az adossägot.
A lenyeg: nemzetgazdasägi szinten semmifele megtakaritäs nem keletkezett, pedig mindig „megtakaritäskent“ emlegetik a nem eppen agysebeszek: minuszos nyugdijkasszäval es minuszos ällamhäztartässal termeszetesen nem is keletkezhet, eleg vicces lenne, hahahaha, igy aztän termeszetesen kölcsönböl futott az egesz. "

Bullshit már elnézést!

A vérlázító rész nem a MNYP-ba utalás megszüntetése és visszairányítása az államkasszába, mert ezt még akár be is lehetett volna áldozni a válság oltárán amíg egyenesbe jövünk. Senki nem örjöngött volna, ha OV elmagyarázza hogy ezt a költségvetési "luxust" nem engedhetjük meg magunknak pár évig. Tiszta sor még a hülyék is megértették volna!

A vérlázító az, hogy az eddig felhalmozott magánvagyont elvették az emberektől, mert Orbán omnipotenssé vált ott lepleződött le miről is szól ez az egész., ezt te is tudod és én is hagyjuk a halandzsát.

Emellett!

A MNYP dotálás betervezett költségtétele volt az államháztartásnak, tekintve a projekt 15-20 éves beindítását! Amit te mondasz az kb azzal egyenértékű, hogy van 100ft budgetem, veszek sajtot 50ft ért,parizert 40-ért és kenyeret 20FT ért sört 30 ért és fagyit 20 forintért, majd a 60ft adósság okának a fagyit teszem meg. Újbeszél Újgondol ahogy épp kell, kár hogy nem mindenki szopja be!

A MNYP rendszer a felhalmozott összeget fizette volna ki se többet se kevesebbet, egyben vagy járulékképp. Cserében az állam 25%-al kevesebb nyugdíjjat kellett volna hogy hozzon a delikvensnek, éljen az 2 vagy 20 évet nyugdíjasként!

A MNYP rendszer 66milliárd/év extraköltséget rótt az államháztartásra, csak annyit kérek nézz utána hogy az Orbán kormány csak stadionokra és focira mennyit baszott el az elmúlt 2 évben..

Arányok...

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.10.05. 16:57:10

@Sunder: "Az évi öt nyarlásra valót azok keresik meg, akiknek több (tíz) millió a HAVI bevétele, nem az éves. És ők nem a középosztály. "

A középosztály kb. az a csoport, akik úgy mennek be napi szükségleteik kielégítésére az üzletekbe, hogy nem nézik meg az árcímkét, így bármikor tudnak venni zöldséget, gyümölcsöt, jobb pékárut, teát, kávét... de a ruhák, műszaki cikk és ritkábban vásárolt dolgok árait már megnézik.

orient 2012.10.05. 17:01:30

@hondamonda: POntosan. Én mondjuk szívesebben vennék egy kormányt mint a Dzurindáék voltak északra tőlünk akik tulajdonképpen kinyírták magukat politikailag, de sikeresen átváltották az országot a Meciar féle urambátyám post-szocializmusból egy közel nyugati formájú kapitalizmusba.

hondamonda 2012.10.05. 17:12:40

@orient: Szep alom. :) Itt senki nincs meg a lathataron sem, aki megcsinalna.

Laciii 2012.10.05. 17:16:06

@Squid:
"A MNYP dotálás betervezett költségtétele volt az államháztartásnak, tekintve a projekt 15-20 éves beindítását! Amit te mondasz az kb azzal egyenértékű, hogy van 100ft budgetem, veszek sajtot 50ft ért,parizert 40-ért és kenyeret 20FT ért sört 30 ért és fagyit 20 forintért, majd a 60ft adósság okának a fagyit teszem meg. Újbeszél Újgondol ahogy épp kell, kár hogy nem mindenki szopja be!"
Nem a 20 Ft fagyi 20 Ft adósság oka.

"A MNYP rendszer 66milliárd/év extraköltséget rótt az államháztartásra, csak annyit kérek nézz utána hogy az Orbán kormány csak stadionokra és focira mennyit baszott el az elmúlt 2 évben.."
Ez igaz, ha eltekintesz attól, hogy a befizetések nem mennek az államkasszába és hitelt kell felvenni a kipótlásra.

Befoltozol egy lyukat azzal, hogy kivágsz máshonnan egy nagyobb darabot. Nem jó megoldás.

Sunder 2012.10.05. 17:21:39

@auth.gabor:
Én is erre próbáltam célozgatni. Az, hogy pár hónap alatt össze tud egy család rakni egy nagyképernyős tévét, egy okostelefont a drágább fajtából, az, hogy minőségi ruhát vásárol (jellemzően Ausztriában, Németországban), vagy igényes a hús/gyümölcs/zöldség minőségére, az nem teszi gazdaggá. Az középosztály. Az évi 1 külföldi nyaralás miatt sem lesz valaki húdegazdag.
De ez a differenciálás nincs meg a jelenlegi köztudatban, és ez nekem - őszintén - marhára nem tetszik, mert olyan ekézésre ad alapot, amit az adott réteg rohadtul nem érdemel meg, sőt... Ne felejtsük el, hogy a nagyon gazdagok megtalálják a módját az adóelkerülésnek, szóval ezek az emberek fizetnek be iszonyat összegeket a nagy kalapba,

kanálwarrior 2012.10.05. 17:29:27

@Csetepaté márki: Csak arra válaszolj nekem hogy amikor 2040-ben az ország 1/3-a nyugdíjas lesz, akkor honnan fognak ők nyugdíjat kapni? Ha az újszülötteket is munkára fogjuk akkor is minden nem nyugdíjasnak havi 50000 ft többletet kell termelnie. Ezt hogy oldjuk meg? Azon kívül hogy feltoljuk a nyugdíjkorhatárt 90 évre, mert az ugye csalás volna :)

ToPter 2012.10.05. 17:50:40

Matolcsyt, Orbánt, Hoffman Rózsát, Lázárt, és még vagy kéttucat másikat meg kell ölni. Agyon kell verni, lőni, késelni, lámpavasra felhúzni. Nincs más megoldás. Vagy itt kell hagyni ezt a pöcegödör országot. Ez van.

veracity 2012.10.05. 18:15:36

@ToPter: Sőt, apád faszát ki kellett volna verni! Hogy meg se szülessél.

Kopi3.14 2012.10.05. 18:19:18

@Laciii: jelenleg. ellenben hosszú távon jobban fentnartható, a költségvetés legföbb kiadását jelentösen csökkentö tétel lenne. Csak mivel nem lehetett cezúrával dolgozni ezért volt ilyen fura átmeneti jellegü, amin ahogy "kihaltak" volna a klasszikus nyugdíjrendszerbeliek hatalms elönye származott volna, az államnak meg egy minimumösszeggel kellett volna foglalkoznia csak, a senki ne haljon éhen el mentén.

Laciii 2012.10.05. 18:26:02

@Kopi3.14:
Hosszú távon akkor ha nem hitelből lett volna pótolva. Ami pénz a manyupba ment az államkassza helyett azt hitelből kellett pótolni. Ha az adósságspirálba belebukunk akkor nincs nem térül meg hosszútávon.

Vidéki 2012.10.05. 18:30:57

@Squid:

Kérded: "Te teljesen hülyének nézel!"

Miért? Minek nézzelek?

Megadtam neked a hivatkozásokat.

Ott elolvashatnád a szerző eredeti szövegét, de te lusta vagy, mint a bűn és ezért inkább látomásaidra támaszkodva számítgatsz.

Gagyogsz, s ragyogsz.

Kun János 2009-ben a közvetlen előző időszak tapasztalatairól beszélt.

Az 1997-es törvény után 1998- tól kezdett felfutni a manyup. Nem minden évben voltak benne ugyanannyian, mint később.

Kun János pontosan ismerte a rengeteg részadatot, nem úgy mint te aki hevenyészett hasra ütéseidre támaszkodva számolgatsz és felületes gondolatmeneted alapján bizonygatsz.

Vidéki 2012.10.05. 18:53:18

@forgalomkorlatozas:

Költő hazudj, csak rajt ne kapjanak.

Írja: " Egyszerű. Vidéki számai alapján 900 milliárd forint mínuszt hozott a magánnyugdíjpénztárak fenntartása évente."

Az Ön számodra egyszerű a hazudozás.

A nyugdíjakra sokkal több pénz ment el, mint amit járulékként beszedett az állam. Volt év amikor 900 milliárd forinttal kellett kiegészíteni a járulékokból befolyó összeget ahhoz, hogy ki lehessen fizetni a nyugdíjakat.

A nyugdíjkassza bevételkiesését az is okozta, hogy a járulékok egy része a manyupokba folyt A Kun János által említett évben 354 milliárd forint.

Ennyivel kisebb lett volna a nyugdíjkassza hiánya ha ez a 354 milliárd forint nem a manyupokba folyik.

Tetszik érteni?

Avagy érteni nem tud, csak félreérteni, magyarról magyarra műfordítani?

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.05. 19:24:14

Azt hiszem a mai nappal vált aktuálissá igazán ez a kép:

kepfeltoltes.hu/120322/310022_405143462845669_100000500563042_1526219_1754608889_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Mindenkinek kellemes hétvégét, a fideszeseknek kétszer akkorát, mint ami a képen van!

Borenbukk 2012.10.05. 19:36:18

@Laciii: Miert is lett hitelbol kipotolva? Honnan tudjuk, hogy pont ezt fizettuk hitelbol? Nem lehet, hogy a nyugdijak egy reszet fizettuk hitelbol? Vagy a segelyeket? Allamilag tamogatott lakashitel? Tobb penzt az embereknek? Autopalyak? Egeszsegugy? Nem, mi eppen azt a felretett penzt potoltuk hitelbol.

Borenbukk 2012.10.05. 19:38:26

@Laciii: Miert is lett hitelbol kipotolva? Honnan tudjuk, hogy pont ezt fizettuk hitelbol? Nem lehet, hogy a nyugdijak egy reszet fizettuk hitelbol? Vagy a segelyeket? Allamilag tamogatott lakashitel? Tobb penzt az embereknek? Autopalyak? Egeszsegugy? Nem, mi eppen azt a felretett penzt potoltuk hitelbol.

Lencsés István 2012.10.05. 19:39:45

@ketroot: Ha idézel legalább pontosan tedd . Neked semmid sincs , hisz névtelen senki vagy . Nem érdekel mit gondol rólam egy szánalmas 0 .

Zedder 2012.10.05. 20:17:39

@jjoey: "a legjobb a járulékplafon eltörlés. 51mrd, 40ezer embertől, ez 1mila/kopf. Biztos nem fogják majd a felsővezetőt kijelenteni Mo-ról Pozsonyba (ezzel megy az szja is),"

Én nem vagyok felsővezető, csak egy mezei alkalmazott, aki fullra be van jelentve, és mérnökként értékteremtő, termelő munkát végzek. Bizony, érint a járulékplafon eltörlése.

A sors fintora, hogy a véghajrában vagyok egy külföldi munkaszerződés kapcsán, gyakorlatilag csak a részletek finomítása van hátra, és 2013. január elsejétől már nem itt fogok élni... Se SZJA (2011-ben alig 3 milliót fizettem erre a nemes célra), se ÁFA bevétel a költéseim után, se semmilyen szolgáltatást-árut nem fogok magyarföldön igénybe venni.

Vajon mekkorát fognak ezzel a döntéssel bukni kancsaliék? Felteszem nem egyedül vagyok "kivándorló", bár én enélkül is mentem volna. Vajon hányan fognak most ébredni?

Sanko13 2012.10.05. 21:09:32

@OÁFK: Bocs egy kicsit OFF leszek! Nem akarlak bántani, de messziről látszik, hogy nem láttál még a színfalak mögül működő országos rendszert és nem vagy tisztában a működtetés járulékos költségeivel. Én is egy KKV informatikai rendszerén tanultam a szakmát, de ég és föld egy országos architektúrához képest. Ha csak a technikát nézem, akkor két dolgon akadt meg a szemem: RAID1, 400 x 20000Ft -ez PC kategória!!!!!! Az a winyó ami 20k-ba kerül 7x24-ben kb. 1 hét alatt elfüstöl. De lehet, hogy sokat mondtam... :-) Még egy adalék, és befejezem: annál a KKV-nál ahol dolgoztam, csak az ORACLE support 1 millába kóstált évente, 5 évvel ezelőtt... Ha esetleg érdekelnek a technikai részletei egy igazi országos rendszernek, akkor magánban szívesen megírom.
A másik dolog meg az, hogy egy állami beruházás költsége kb. 10x a valós költségeknek... És ez nem csak erre az érára igaz...:-(

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.05. 22:16:22

@Squid:
Közben elolvastam a Portfolio cikkét
www.portfolio.hu/vallalatok/it/online_fognak_kommunikalni_a_penztargepek_a_nav-val.173880.html

Az lenne a normális megoldás ha az adatküldőben lenne egy electronic journal ami bufferelné az adatokat. Az adatküldő eszköz pedig időszakonként áttölti a buffer tartalmát a NAV szerverre.
Mivel az adatküldő holmi szerves egységet fog alkotni a pénztárgéppel gyakorlatilag mindegy hogy a fiskális adatküldés azonnal vagy x óra múlva valósul meg. Az adóhivatal amúgy is arra kíváncsi hogy nem történt -e manipuláció. Bár szerintem ebből sem nagyon tudnak semmit sem kiszűrni. Az látszik hogy a forgalom hol kissebb (mert nem ütik be a gépbe) hol meg nagyobb. De ez nem bizonyít semmit, max gyanús lehet.

Kopi3.14 2012.10.05. 22:18:48

@Laciii: amennyiben fenntarhtató rendszerből indulunk ki, de egy súlyosan elöregedő társadalomban, mint a magyar ez nem igaz.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.05. 22:25:19

@Sanko13:
Üdv a klubban. Ahol én dolgozom az egy naaaagy cég ahol szintén magas rendelkezésre állású szerver hegyek vannak. És igen meg tudom erősíteni, ezek a cuccok baromira nem filléres holmik.
Bár én csak programozó vagyok de az architectes csávóktól hallok ezt azt.
Ha egy ilyen infrasktrúrát akar a NAV felépíteni az baromira nem lesz olcsó.
Szerintem a nagyok (IBM,ORACLE, MICROSOFT) már dörzsölik a tenyerüket :-)

A cégünknél régebben egy projekt miatt meghívtuk a három nagyot mert egy webszervizes technológián alapuló rendszert akarunk csinálni. Voltak mindenféle bemutatók meg tesztmérések, terheléses tesztek miegymás. Akkor kicsit beleszagoltam ebbe a dologba is :-)

Megdobbent 2012.10.06. 04:16:57

@Di622: Nah, nekem volt szerencsem anno binaris un. keretekkel meghajtani egy RS232-es dugaszos szamszung penztargepet. Namost vagy csinalnak egy csomo gepspecifikus hardware-t mondjuk egy gsm-el, vagy minden gep melle kell egy PC olyan rs232 porttal, ami mar jocskan nem resze a gepeknek :)

Tehat - mar pusztan realisan nezve, szigoruan technikailag - ez egy akkora balfaszsag az elso szotol az utolsoig, hogy tenyleg csak matolcsybol johetett ki, igaz amit en szarok annak tobb ertelme es szebb szine is van ;)

Megaztan gondolom ugyis nagy keletje van a piacon az ilyen szerver leprogramozasnak, hiszen a jatekgepes szervert is hogy megerte mar 10 millakbol osszehozni, most meg csak ugy hozza a sok penzt, eh-eh :>

Ennek a kormanynak meg azt sem hinnem el, ha leolvassa a faliorarol az idot nekem. Nope.

ketroot 2012.10.06. 09:05:53

@Lencsés István:

Jól van, nem piszkállak, mert bánt a lelkiismeretem.

Ugyanis nem szép dolog élcelődni egy gyenge képességű, sérült emberrel.

Szóval legyen tiéd az utolsó szó.

További szép napot! :)

Vidéki 2012.10.06. 09:11:30

@Megdobbent:

"Közbevágott Pató Pál úr?

Ej ráérünk arra még!"

Vidéki 2012.10.06. 09:31:53

"Megvette a piac a pénteki Matolcsy-csomagot".

Írja a Világgazdaság szaklap cikkének vastagbetűs címe.

Nem akárki, hanem a „Piac” respektálta Matolcsy bejelentéseit.

Vastagbőr a "Piacnál" nagyobb tekintélyt nem ismer.

Vastagbőr szemében még a pápai kinyilatkoztatások sem érnek fel a "Piac" érték ítéletével.

Ezért valószínű, hogy most otthon önkritikát gyakorol.

Sűrűn szégyelli, hogy "A sikeres szabadságharc újabb (397 milliárdos) állomása" címmel Piacellenes véleményt nyilvánított.

Ott sír, ahol senki se látja.

Megszaggatja köntösét és hamut szór a fejére.

jardel 2012.10.06. 09:57:50

Attól, hogy az EU-s fejlesztéseket 5%-ban kell csak társfinanszírozni, az EU nem ad több pénzt, tehát ennyivel kevesebb fejlesztés - ez több százmilliárd Ft is lehet több éven át - valósul meg, ami a növekedésnek nem fog jót tenni. Ettől még én is alkalmaznám, csak ezt hozzá kell tenni.

Lencsés István 2012.10.06. 10:30:32

@ketroot: Te beszélsz gyenge képességről ,mikor a neved is szégyelled ? :O :D Istenem , nagyon szerencsétlen vagy . :D Nem vagyok sérült , de ezt élőben az arcomba nem mondanád , mert fosol azért nem válallod a neved sem .

dr. Aullah 2012.10.06. 11:08:47

index.hu/kultur/2012/10/05/rogan_kozpenzbol_reklamozza_a_blikket/
"...De nem az a lényeg, hogy mi van ráírva, az a lényeg, hogy megvalósult a szobor, és ez egy jó szobor"

BMEG. NC.

Lencsés Gizella 2012.10.06. 11:23:31

Látom sikerült felébredned időbe kisfiam. Direkt nem telefonáltunk rád mert apád mondta nem kell, had pihenje ki a gyerek a heti fáradalmakat de nekem most nagyon úgy tűnik hogy a Xanaxot amit odatettünk az ágyad mellé mikor elutaztunk nem sikerült bevenni. Ha esetleg nem találod akkor ott van a gyógyszeres dobozba a gyógyszer és vegyél ki abból. De lassan 2. is bevehetsz mert lassan dél lesz és ilyenkor már a napi 2. adagot kell bevenni. De ezeket te úgyis tudod úgyhogy kérlek vedd be a saját érdekedbe.

Csetepaté márki 2012.10.06. 12:55:15

@Squid: Amit írtál, arra nem is érdemes reagálni, mert úgyis fújod a magadét, nekem meg nem hiszel. Másnak talán igen..
Helyette inkább felidézek egy kb másfél éves HVG interjút. Pont márc.25.-én olvastam a neten, erre határozottan emlékszem. Ebben az interjúalany arra a kérdésre, mi okozta az államadósság brutális növekedését, egyik okként említette a magánnyugdíjpénztárakat. Úgy fogalmazott a derék úriember, hogy a magánnyugdíjpénztárak egy jövőbeli, még nem létező kifizetési kötelezettséget konvertálnak át jelenlegi, valós, kamatteherrel rendelkező adóssággá, ami nonszensz és értelmetlen.
Most lehet megkapaszkodni, mert az interjúalanyt úgy hívták: Gyurcsány Ferenc

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.06. 14:17:30

Az a nagy vízió, hogy mivel tranzakciónként látni fogják az eladást, így felfigyelhetnek arra ha gyanús hullámzások vannak az eladásban.

Maga az elképzelés hangzatos de szerintem nem fogják tudni kiszűrni azt a típusú csalást hogy egy egy tételt nem ütnek be a gépbe. Az egyik ismerősnek egy nagy forgalmú (éves szinten több milliárdos) jövedéki nagy és kiskere van. Van olyan időszak hogy egymást tapossák a népek és van olyan hogy egymást nézik az eladó lányok. Ilyenkor majd kiszáll a NAV kommandó hogy ellenőrizze tényleg nincsenek-e vásárlók?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.06. 15:46:06

@Laciii: @Csetepaté márki: Először is: most van 400 millirádos lyuk az államháztartáson, hogy a MANYUP már nincs.
Másodszor: Az állami nyugdíjpénztár messze nem képes azt a nyugdíjat adni, amit a MANYUP (nézd ,eg a jakabandoron, ha nem tudsz számolni). Emellett a demográfiai változások tükrében egyre jobban mínuszban lesz. Ezen változtat a MANYUP-rendszer, nem arról szól, hogy a mostani lyukat foltozzuk. Másrészt öngondoskodásra nevel. Amelyik érv ezt nem veszi figyelembe, az nem érv. Az csak hab a tortán, hogy a MANYUP-októl lenyúlt pénzből pártotok és kormányunk súlyos mínuszokat tudott csak termelni a lenyúlás óta.
Másodszor: Gyurcsány nem orákulum, persze lehet idézgetni, de kijelentéseiból max. a hazudtunk éjjel-nappal illik a mai kormányra.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.06. 16:00:01

@Vidéki: Melyik piac? A spekulánsok? Azok csak egy újabb támadáshoz vettek lendületet (negyedóráig se tartott a forint ereje, és visszament egy százalékkal az addigi árfolyam alá és még mindig magsabb, mint július-augusztusban volt), vagy inkább Kósa és Szíjártó akart gyorsan megint sortolni egy jót.
Vagy az a piac, amelyik eddig is tönkre akart tenni minket? Most dörzsölik a kezüket, mert sikerülni fog?
Amúgy meg Götz von Berlichingen az egész banda (hogy finom legyek). Elcsesznek valamit két és fél éven át, oszt tesznek egy fél jó lépést, azt is kürítve egy csomó marhasággal, és máris lelkendezzünk?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.06. 16:04:50

@Di622: Pont innentől (is) idétlen az egész elgondolás. A pénztárgépeknek ugyanis most is van memóriája, és amikor jön az ellenőrzés, kiolvassák és lehet elemezni. Arra úgysem lesz kapacitás, hogy lecsapjanak minden egyes "rendellenességre" (abban persze igazatok van, hogy a technika ahhoz, hogy működjön, valszeg többe kerül, mint amennyit behoz).
Engem egyébként legjobban az egész "Nagy testvér" jellege zavar. Sok nagybolt van, ahol már árucikk--szinten megy a pénztárgép. Ha emellett kártyával fizet az ürge, igaz, a kártyaszám elvileg nem megy be a pénztárgépbe, de ha integrált a rendszer, akkor életbe lép a paranoiám - és mint köztudott, az, hogy paranoiás vagyok, még nem jelenti automatikusan, hogy nem üldöznek.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.06. 16:38:22

@Csetepaté márki: Te teljesen el vagy szállva? Az adósságot a megtakarításból vissza lehet fizetni.
Számtan, általános iskola első osztály: ha 2-ből kivonunk kettőt, nulla marad.

ketroot 2012.10.06. 19:01:54

@Lencsés Gizella:

Kedves Gizella!

Ezúton kérném mihamarabbi állásfoglalását fia, Lencsés István gondnokság alá helyezésének ügyében.

Kérem szíves figyelembevételét, miszerint Magyarország elkötelezett célja a szellemileg sérült -bár sajnos nehéz és fájó kimondani- gyermekek helyzetének javítása. Országunk kitűzött céljai között szerepel az a nemes cél. hogy élharcosa legyen az elesett, védtelen gyermekek sorsának.

Így kérem, Ön is legyen partner eme nemes cél elérése érdekében.

Segítségét és együttműködését hálásan köszönjük!

Tallián darált hús Kft.

Matt Albie 2012.10.07. 22:45:50

Itt az ideje, hogy a nyerőgépek után betiltsák végre a pénztárgépeket is!! Családok tízezreit tette tönkre ez a kis ördögi masina!! Csak sietve. Mondjuk holnap reggel, rendkívüli kormányülésen, nehogy a CBA-lobbi felpuhítsa a tervezetet

süti beállítások módosítása