Skip to content


       Szűrés lista

Napi államosítás: a meteorológiai szolgálat

2010 óta tartó sunyi vagy teljesen nyílt államosítás egyik legszebb nyilatkozata látott napvilágot tegnap. Minden benne van, amitől legszívesebb falnak rohannak az ember, és ami miatt a Fidesz valóban az MSZMP, csak a XXI. században.


"Az időjárás-előrejelzés monopólium, nagyon szűk ugyanis az a kör, amely az időjárási adatokat pontosan mérni, értékelni, elemezni tudja, prognosztizálni tud belőle. Hatalmas műszaki felszerelés, számítógépes kapacitás, műholdas rendszerek szükségesek mindehhez, a pontos információ óriási érték.

Az új törvény kimondja, hogy a meteorológiai adatok begyűjtése állami szerep, amelyet az állam finanszíroz, és nem támogatja, hogy magánmeteorológiai társaságok elemzéseket adjanak. Azokat a visszás helyzeteket is igyekszik kiküszöbölni a törvény, hogy a megszerzett adatok alapján a másod-, harmad-, sokadik közlés az elemzéseket eladhassa és magánhasznot termelhessen belőle. A magántársaságok ugyanis nem rendelkeznek saját mérőhálózattal, hiszen ennek hatalmasak a költségei. Nem véletlen, hogy a világ meteorológiai szolgálatai nemzetközi szervezetekbe tömörülnek. Magyarország is egymilliárd forint körüli összeget fizet éves tagdíjként egyetlen ilyen szervezetben való részvételért, azért, hogy megkapja a globális és európai szintű adatokat, amelyekből a Magyarországra vonatkozó előrejelzések elkészíthetők.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak jelenleg működési költségeinek felét kell saját erőből előteremtenie. A törvényi szabályozással arra törekszenek, hogy ezen a területen minél nagyobb legyen az állami szerepvállalás, s az OMSZ ne legyen kiszolgáltatva a piaci viszonyoknak, ne kelljen az információkat eladnia a bevételei növelése végett.

A magyar társadalomnak olyan meteorológiai szolgálatra van szüksége, amely állami kézben van, és nagyobbrészt az állam finanszírozza." - nyilatkozta Illés Zoltán államtitkár.


Nem monopólium az időjárás-előrejelzés, miért lenne az? Itthon is több cég foglalkozik ezzel, az EU-ról már nem is beszélve. 
"A magántársaságok ugyanis nem rendelkeznek saját mérőhálózattal, hiszen ennek hatalmasak a költségei." Ez szintén nem igaz. Az Időképnek saját telepítésű radarhálózata van.
1 milliárd forint tagdíjat fizetnek be az adófizetők pénzén az európai adatokért, de akkor ehhez az adatokhoz ne férjenek hozzá -  az adófizetők? Milyen logika ez?

Az OMSZ gazdálkodását átnézve (a 2010-es év a legutolsó feltöltött adat) a 2 milliárdos költségvetésükben 1,2 milliárd forint a piaci bevétel és 860 millió az állami támogatás.

"Társadalmi és gazdasági igények kielégítésére osztályunk az alapfeladatok ellátásán túl különböző cél-szolgáltatásokat is nyújt, szerződéses tevékenység keretében előrejelzéseket készít média, ipari, közlekedési, sport- és szabadidős, mezőgazdasági és egyéb területen működő felhasználók számára.Közel 200 partner kap rendszeresen adatokat, illetve prognózist tőlünk." - írja az OMSZ.
Partnerei a különböző televízió csatornák, rádióállomások,újságok, a hőszolgáltató, villamos- és olajipari vállalatok, építőipari vállalatok, közlekedési társaságok, mezőgazdasági vállalatok, közlekedés fenntartó vállalatok, akik az OMSZ díjszabása szerinti árat fizetnek.

Mi ezzel a problémája a minisztériumnak? Hogy egy állami szervezetnek bevételei vannak? Hogy a szolgáltatásaiért vállalatok százai fizetnek, de ezzel szerintük "ki van szolgáltatva a piaci viszonyoknak"?

Ezek szerint sokkal jobb lesz, ha teljes egészében az állam finanszírozza az OMSZ-t, a többi magáncég tevékenységét meg a törvény által betiltják? Időkép, Köpönyeg mehetnek a levesbe ... miért is? 
Mert "a magyar társadalomnak olyan meteorológiai szolgálatra van szüksége, amely állami kézben van, és nagyobbrészt az állam finanszírozza"

noemi_2.png





















Az OMSZ - magáncégek harca messzire nyúlik vissza, már 2004-ben is volt ezzel kapcsoltban csörte. 

2009-ben az OMSZ díjfizetéshez kötötte a meteorológiai radarképek üzleti célú felhasználását, "óriási felzúdulást keltve az időjárás-jelentéseket, előrejelzéseket készítő magáncégek között, mivel tőlük tőlük még a kereskedelmi televízióknál is magasabb előfizetési díjat követelt az OMSZ." Erről mi is írtunk anno.

2011-ben az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint "közérdekű adatnak minősülnek a csapadékra és az időjárási riasztásokra vonatkozó OMSZ által rögzített információk."
Fazekas Sándor akkor közölte, hogy "a kormány jogszabályalkotásra, -módosításra készül, amely tartalmazná többek közt, hogy a meteorológiai tevékenységet végzők közül kinek mi a joga és a kötelezettsége, ki és hogyan foglalkozhat meteorológiai előrejelzéssel, riasztással. Az időjárás-előrejelzési piacon, amelynek harminc-harmincöt százaléka nem az OMSZ kezében van, ez a törvény teremthet rendet. A miniszter szerint felül kell vizsgálni a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt is annak érdekében, hogy kereskedelmi célra ne lehessen felhasználni az internetről ingyen letölthető adatokat."

Ebből született meg a nagy ötlet, az államosítás.

Sajnos az EU-ban éppen ellentétes elveket vallanak
"A közszféra információin alapuló közösségi szintű termékek és szolgáltatások fejlesztése és a verseny torzulásának elkerülése végett az irányelv harmonizálja a közszféra információinak a további felhasználók számára történő elérhetővé tételét. A nyilvános dokumentumok közötti keresés és azok további felhasználásának megkönnyítése érdekében szabályozza a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, az alkalmazandó díjakat, a kizárólagos megállapodásokat, az átláthatóságot, a licencszerződéseket és a gyakorlati eszközöket."

Szokás szerint rohanunk Brüsszelbe az újabb pofonért.

ui:
Az OMSZ nevéből fájóan hiányzik a "nemzeti" szó. Remélem bővül ez a lista, ha már az állami szervezet mellől kigolyózzák a versenytársakat.

pickard.png

Címkék: államosítás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr14870499

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Holnaptól jó idő lesz! 2012.10.26. 19:27:06

...mert a gondoskodó állam úgy dönt... :)   Első felvonás: A történet három éve indul, amikor az OMSZ 2009 október 1.-i hatállyal visszavonta a nyilvános radarkép szabad felhasználási jogát. A döntést kommentálták is pár százan, a reakciók...

Trackback: Már Aigner Szilárdot is államosítják 2012.10.26. 17:41:06

Újabb területre akarja az elvárhatónál jobban rátenni szőrös mancsát az állam: mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat fenntartása egyre többe fáj, kézenfekvő a válasz, hogy ki kell nyírni a konkurenciát. A friss javaslat szerint az állam megtiltaná,...

Trackback: Meteo-monopoly? 2012.10.26. 17:30:53

"Állami monopólium lesz az időjárás-jelentés" - olvashatjuk és hallhatjuk a hírportálokon és a hírműsorokban tegnap óta, amikor Illés Zoltán környezetügyi államtitkára nyilatkozott a közrádióban. Az időjárás-előrejelzés monopólium, nagyon szűk ugyan...

Trackback: Napsütést a magyarnak! 2012.10.26. 12:20:44

Állami monopóliummá tenné a kormány az időjárás-jelentést. Nyilván csak azért, hogy Orbán Viktornak csakazértis igaza legyen abban, amit a fülkeforradalom másnapján mondott. Nevezetesen hogy még a Nap is másként süt.Lassan nem telik el olyan hét, hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cö-cö-cö 2012.10.26. 21:48:58

@tildy:): Nem is tudom, miért vagyok ilyen türelmes :)

Tehát mégegyszer: a térképen az OMSZ összes automata állomásának (ezek száma nagyjából 80, ha jól emlékszem) adata megjelenítésre kerül, de csak a főállomások adatait számszerűsítik. A kontúrok alapján a színskálával egyeztetve a mért értékek beazonosíthatók. A "ne vicceljünk már" kezdetű mondat számomra értelmezhetetlen. Szólíts fel kérlek mégegyszer és akkor talán el tudok oszlatni néhány félreértést.

hha96: az ingnore gomb megnyomása előtt csak annyit, hogy se nem OMSZ-os, sem ügyfél nem vagyok. Nyilván nem várom el tőled, hogy elhidd, hiszen egy egyszerű screen shot-on is fennakadtál Szóval ignore ON

Környezettudatos: amennyire én tudom, az adatok jó része az ECMWF együtműködés keretében érkezik. Saját modellt, illetve az ECMWF azonos nevű modelljét talán nagy felbontásban és csak magyarország területére futtatnak. De a bővebb és pontosabb infók elérhetőek az OMSZ honlapján szerintem

]{udarauszkasz 2012.10.26. 21:50:27

@tildy:): "hova erdemes menni repulni,milyen a szelirany."
Te is sikloernyozol talan?

Környezettudatos 2012.10.26. 21:56:01

@cö-cö-cö: Rosszul hivalkodtam (:)) mert a többiek kedvéért jeleztem, hogy ezek a modellek nem vicces kis klikkelős programkák, komoly matek és fizika know-how van a háttérben, idősoros adattömegek és a cellák számának a növelésével gyakorlatilag bármilyen super computert le lehet ültetni velük. :) Ennél bővebben itt nem érdemes.

cö-cö-cö 2012.10.26. 21:58:44

@tildy:): Nekem ne mondd, hogy mit tudnak a meteo táviratok ;) METAR adat jóvan kevesebb van, csak synop táviratokkal együtt készül. Régen valóban sokkal korszerűtlenebb és sóherebb volt az OMSZ oldala. Ezek a fejlesztések nagyrészt az elmúlt 1-1,5 év folyamán jöttek létre.
A térkép szerintem a Metnet-é volt, és wap-on lehetett elérni. Vagy az RSOE-é. Régen volt már, na :)
2003-ban még bőven nem volt Időkép. A metnet volt az első amatőr oldal. Ők 2001-ben indultak

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.26. 22:05:15

@É2I:
Köszi :)
Én remélem, hogy nem lesz itt olyan, mint Magyarországon. Itt tényleg versenyt csinálnak mindenből, bankokból, mobiltelefoncégből, mindenből.

Gondolj bele: Ennek az országnak a területe kb. 1/3-a Magyarországnak, a lakossága pedig kevesebb, mint egyharmada. Mobilszolgáltatóból jelenleg 4 van, most jön az ötödik (természetesen egyik sem állami. Bankokból meg legalább kétszer annyifajta (ha nem háromszor annyifajta) van, mint Magyarországon. Ezért aztán óriási a verseny. Pl. a Homáron sokat szidott Raiffeisen banknál (az itteninél) van itt a magánszámlám. Bankszámlanyitás 0 Lek (Lek és EUR alszámlákkal), havi számlavezetés 0 Lek, pénzkivét 0 Lek, pénzbetét 0 Lek, meg minden egyéb 0 Lek. Egyedül a bankkártyáért kell fizetni, meg a netbankért valami minimálisat. Na most ugyanez a Raiffeisen Magyarországon hányszor is szerepelt a Homáron?
Ja, ha felveszel itt egy jelzáloghitelt ugyanolyan összegre mondjuk 20 évre, akkor itt a havi törlesztőrészleted egy kicsit kevesebb, mint a fele lesz a Magyarországiénak, ez a kamatkülönbségből, valamint abból adódik, hogy itt semilyen kezelési- és egyéb pluszköltséget nem raknak rá. És ugyanannyi a törlesztőrészlet, ha EUR-ban veszed fel a hitelt, mint ha Lek-ben.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.26. 22:09:30

@Környezettudatos: "Nem unod a futásod történetét?"

Nem. Minden nap hálát adok a Jó Istennek, hogy adott annyi észt, hogy eljöjjek Magyarországról. Viszont egy kicsit orrolok is rá, hogy nem adott annyi észt, hogy mindezt 1990-ben tegyem meg, mihelyt végeztem anno a fősulin. Igaz, akkor most éppen Kanadából írnék, és nem Albániából.

anton.chigurh 2012.10.26. 22:15:08

nem értem: a drága alapkutatásokat az állam finanszírozza, hogy jogdíj nélkül adja piaci felhasználásra, ill. továbbkutatásra (pl. emberi genom, részecskekutatás). fösvény modellben esetleg szokás átalánydíjat vagy bevételarányos díjat kérni, de betiltani a hasznosítást nemigazán jellemző, mert nem értelmes.

azt sem értem, hogy a fenti elv alapján a Mo-ra vonatkozó adatokat több külföldi társaság jogszerűen használja és készít előrejelzést (pl. weather.com), őket hogy lehet betiltani? Majd a takaró alatt hallgatjuk az illegális időjáráselőrejelzést, mint a Szabad Európa Rádiót?

Mellesleg a Duna Tv is készít jelenleg is előrejelzést a Kárpát-medencére, aminek jelentős része nem Mo, gondolom lenne hiszti, ha az erdélyi részt a románok letiltanák állami monopóliumra hivatkozva.

De legyünk pozitívak: Illés Zoltántól hosszú idő után ez az első és legfontosabb hír a vörösiszap óta, ergó környezetvédelem terén minden a legnagyobb rendben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.26. 22:19:16

@cö-cö-cö: a metneten volt idokep , arra emlekszem.

A wapos terkepet en keszitettem , de ugy tudom nekik akkor meg nem volt wapos valtozat.
Illetve a pg.c2.hu/ is ezt hasznalta.

Sajnos mar nem mukodik, pedig anno evekig ment: img842.imageshack.us/img842/2541/screenshot20121026at211.png
imageshack.us/a/img141/2541/screenshot20121026at211.png

Egyebkent synopot is hasznaltunk, elorejelzes abbol ment a pg-n.

Floo 2012.10.26. 22:22:20

A vicc, hogy amikor privatizálták az országot, akkor azért volt felháborodva mindenki, illetve azóta is fel vannak háborodva az emberek, hogy az állami cégek ilyen meg olyan jók voltak régen, aztán most, hogy államosítás folyik, most meg ez a baj!!!!
A magyarnak soha semmi nem jó, ha kicsi az a baj, ha nagy az a baj, ha van az a baj, ha nincs az a baj, ha sok az a baj, ha kevés az a baj.
Ha adnak mért nem többet, ha többet miért most, ha most miért nem adtak már eddig....

cö-cö-cö 2012.10.26. 22:32:54

@tildy:): Synopot elég bajos előrejelzésre használni :) Inkább a TAF, vagy a VFR, kölönleges esetben a SPECI

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.10.26. 22:33:45

Siklóson adós, de a Fideszt támogatja

A Fidesznek 2011-ben a tagdíjakból több mint százmilliós, az állami támogatással együtt egymilliárdot is meghaladó bevétele volt. Magánszemélyek, politikusoktól, önkormányzatok és cégek adományaiból további 46 millió forint érkezett. Deutsch Tamás egymillióval támogatta pártját, a legnagyobb összeget, hárommillió forintot azonban az a siklósi Kalmár László fizette be a Fidesz kasszájába, akit most adótartozásai miatt támad a városi ellenzék.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.26. 22:37:59

@cö-cö-cö: Bocs, igaz, TAF volt az. Reg volt mar.

Ironfist 2012.10.26. 22:44:43

@Floo:
Nem. Régen, a privatizáláson azért háborodott fel az értelmesebbje, mert aki jókor volt jó helyen, illetve jó barátokkal rendelkezett odafent, bagóért kapott milliárdokat érő dolgokat.

Az ilyen fideszes elvtársakhoz hasonlók persze azon voltak felháborodva, hogy jajacsúnyagonoszprivatizálók, igenis vissza mindent állami kézbe! De hát ők nem számítanak, mert eszük az egy szál se.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.10.26. 23:06:39

Ez az Illés államtitkár (hacsak nem vmi felsőbb sugallatra találta ki a fentieket) egy hót sötét baromarcú fasz.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.10.26. 23:24:12

Mondjuk az államtitkár úr mellett az időképről is megvan a véleményem.

Semmiféle kritika nem jelenhet meg náluk, mert azonnal moderálnak. Amit csinálnak, az alapvetően nem lenne rossz, viszont kár, hogy elmentek bulvár és szenzációhajhászás irányába (30 napos időjárásjelentés :)) LOL :) vazze, először egy korrekt 3 naposat gyártsatok...).

Vannak pl. a radarjaik. De mintha nem is lennének, csak jelentősebb zivatarok esetén kapcsolják be, egyébként az OMSZ radarképeket veszik (és dizájnolják) át. Ok, hogy drága a magnetron és hamar kipurcan, de akkor ne állítsák azt, hogy a saját hálózatukkal mérnek. A 100 km-es hatótáv is kamu, egyrészt alacsonyan vannak elhelyezve, így a domborzat jelentősen árnyékol, másrészt egy laikusnak is feltűnik, hogy a Bp-i pl. a Velencei tónál messzebbre nem igazán lát el, csak ha vmi óriásvihar közeleg.

Alapvetően a mentalitásukat nem bírom, kicsit nagyobb az arcuk a kelleténél. Pedig tényleg nem sok kéne hozzá, hogy jó és hasznos legyen az, amit csinálnak. Ennek ellenére nem gondolom, hogy törvényileg kéne őket korlátozni. Az OMSZ akkor jártassa a pofáját, amikor majd ők a milliárdokból korrekt (és időben/térben megfelelően részletes) előrejelzéseket gyártanak és tesznek közszemlére. Az állam meg ebben az ügyben menjen a picsába, a piac majd eldönti, hogy melyik szolgáltatás tud megélni, és melyik nem.

P.mester 2012.10.26. 23:28:01

A hírcsárda nem tud ilyet kitalálni.

Persze ezt már soxor mondtam.

Kicsi Kacsa 2012.10.26. 23:41:36

Akkor most a Főkefe nem tud majd arra hivatkozni holnap, hogy váratlanul érte a tél meg a hó? De sajnálom, de sajnálom.

picur3ka 2012.10.26. 23:53:30

@Ironfist:

Persze, akik loptak, azok sokkal jobbak. Jo ervelesi rendszered van, mint egy kacsanak, nagyjabaol.

picur3ka 2012.10.26. 23:56:37

Egyebkent, orulok, ha az idojarasjelentessel foglalkozol, Zero, az azt jelenti, jol vagyunk.

Ironfist 2012.10.27. 00:25:58

@picur3ka:
Na, majd ha megtanultál szöveget értelmezni, akkor hozzám szólhatsz. Addig meg mész örökre a tiltólistámra. Vidéki, és a többi hasonlóan vérgőzős idióta mellé. Pápá!

picur3ka 2012.10.27. 01:34:30

@Ironfist:

Lol. Ki a faszt erdekelsz, seggdugacs?

Környezettudatos 2012.10.27. 06:05:22

@Jani haverja: De mi unjuk. A témához szóéj hozzá, a sirámaidat meg az orvosodnak vezessed elő, az pénzért "fogyasztja".

Black Hawk 2012.10.27. 07:20:12

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

"Az időkép.hu-n található erőlejelzés alapját az OMSZ előrejelzése adja, ha nem tévedek. Az előrejelzéshez szükséges egész Európából profi hálózattal gyűjtött adatok + műhold adatok bonyolult feldolgozása kell, ezt csak az OMSZ végzi nálunk."

Ezt azért gyakran elfelejtik a kedves netezők. Az időképnek csak egy amatőr mérőhálózata van, saját maguk által is beismerten elég sok mérési hibával. Régóta megy ott is a szardobálás a csúnya, gonosz OMSZ-re, az adataikat (az adófizetők pénzén üzemeltetett hálózatot) meg azért csendben használják.

Én magam is sokszor nézegetem, de sajnos mérges vagyok rájuk, mert miközben felfutottak, meghonosították a "bulvár időjárás-jelenetés" fogalmát. Óriási szenzációként tálalnak egy-egy frontátvonulást, élő kapcsolással, közvetítéssel, stb. Egy-egy vihar esetén néha már-már a pánikkeltés határát súroló showműsort adnak elő, szintén körkapcsolással, élő közvetítéssel, az X-factor nincs ilyen jól megcsinálva. Ez szerintem nem való egy időjárás-jelentő oldalra.

Ez az állami monopóliumos dolog meg egy agyrém, bár szerintem ez csak rágógumi, ami elterel valamiről.

enpe 2012.10.27. 08:45:30

A cikk megírása óta egy picit fejlődött az Időkép: www.idokep.hu/hirek/uj-radarunk-pozsony-felett

lyken 2012.10.27. 09:24:54

Ez egyébként egy vicc. Ha meglépik, az időkép egyszerűen külföldre települ, akár kompletten irodástul és folytatja ugyanazt amit most csinál. A szolgáltatásokat tovább fogja nyujtani, a honlap futni fog, az adatokat fogják küldeni a userek. Tudniillik a piaci igényeket az szolgálja ki amit ők nyujtanak.
Semmi más nem fog történni, csak annyi, hogy az adóját külföldön fizeti be. Mondanom se kell, hogy a többi hasonló szolgáltatást nyujtó cégek is így fognak tenni. Illetve várhatóan azok a cégek akiknek értékelhető hálózata van valamiféle egységbe fognak tömörülni.
Az OMSZ-ot ez a törvény nem fogja megvédeni a piactól, ellenben az állam jelentős adótételtől fog elesni. A meteorológiai szolgáltatásokra előfizetés ugyanis sokszázmilliós tétel adószempontból is.

lyken 2012.10.27. 09:29:18

Amúgy sajnálatosnak tartom azt az állami törekvést, hogy a fejlődés támogatása helyett inkább lehúzzák a piac többi szereplőit a saját szintjükre. A világ más részein tudják, hogy a fejlődés piaci fellendülést, növekvő forgalmat és magasabb adóbevételeket hoz.
Persze a világnak azon a felén nem arról szól a dolog, hogy raboljuk le az országot a ciklus végéig.

kifordított nagyanyó 2012.10.27. 09:57:26

Gaál Noémiért külön köszönet!:P
:))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.27. 09:58:50

@Környezettudatos: Nem nekem van sirámom, hanem Neked. Én jól érzem magam itt, csak azokat sajnálom, akik nem tehetik meg különböő okok miatt azt, amit én, de meg szeretnék.

Egyébként ki az a "mi"? Királyi többes?

kifordított nagyanyó 2012.10.27. 10:03:46

@zero: Baszod Zero!Nekem is valami hasonló jutott eszembe!
"Ma fényesen sütött a Nap ott,ahol Fényességes Vezérünk járt!"
Jönnek majd az időjárás jelentések,hogy a fidesz naggyűlésen sütött a nap,de az ellenzéki gyűlésen esett az eső.
Némi fotoshop meg trükkfelvétel az esti híradóban.:))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.27. 10:12:03

@lyken: Pontosan. Ezen felül az OMSZ el fog szigetelődni nemzetközileg, tehát már csak ezért is romlani fog a szolgáltatásának a színvonala.

Arról meg nem is beszélve, hogy mindezért meg fogja majd évek múlva Magyarországot büntetni az EU valószínűleg, ugyanúgy, mint ahogy folyamatban van pl. a távközlési adó miatti eljárás is Magyarország ellen. Az EU malmai igaz, hogy lassan őrölnek, de akkor sem marad el a büntetés, csak majd a következő kormány költségvetését nehezíti.

gono 2012.10.27. 13:02:58

bréking

szerintem megvan az uj rinocérosz dijasunk.
szita karoly szerint az onkormanyzatok feladatok ellatasara vettek fel kolcsonoket erejukon felül
en nem tudom elkepzelni, hogyan birtak ki a teremben ulők hangos röhögés nélkül

Környezettudatos 2012.10.27. 17:34:33

@Jani haverja: Mégis te vernyákolsz itt egyfolytában. A mi pedig az itthon maradt atyafiakat jelenti. Senkit nem érdekel a sértettséged. Nekünk van itt problémánk, nem neked, mert elszeleltél. Ne szólj bele, de főleg ne panaszkodj, hogy menned kellett.

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.27. 19:46:20

OFF

A tanárok között is jelentős létszámleépítés lesz, csak vegye már át az állam az iskolákat!

tte.hu/tte/allasfoglalasok/7561-a-tte-allasfoglalasa-a-kerettantervvel-kapcsolatban

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.27. 20:25:49

@Környezettudatos: Én azt hiszem, hogy ebbe a blogba kommentelni az kommentel, aki akar, kivéve azokat akiket a blog szerkesztői kimoderálnak.

Ha nem tetszik, amit írok szűrjél, én is ezt teszem most Veled.

Másoknak meg tetszik, amit írok, ők meg olvasnak. Ilyen ez a világ. Mindenesetre nem én vernyákolok, hanem Te, mivel mindenféle felhatalmazás nélkül mások nevében nyilatkozgatsz.
Te nem veszed észre, hogy kikből áll itt a kommentelők többsége, nem én.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.10.27. 20:33:35

Az anyák közt is létszámleépítés lesz, mag vasfüggöny, ha így haaldunk.
endresy.blogspot.hu/2012/10/abortuszexportunk-nyomaban.html

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.27. 20:52:34

@GeoCracker: Jó kis összefoglalót linkeltél Orbánisztánról.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 01:16:43

@Jani haverja: Te csak és kizárólag a fogyasztói érdekeket veszed figyelembe. Félre ne érts, nem a bankokat akarok védeni, de nem a destruktív és embertelen verseny az egyetlen módja a fogyasztói érdekek védelmének. Még akkor sem, ha az olyan indoktrinált ortodox kapitalista őrültek számára mint te smafu bármilyen más alternatíva. Egyébként ennek az őrült versenynek is meg van már ásva a maga sírja. Ha olyan sok a piaci szereplő, akkor egyfelől a ti rendszeretekben piaci alapon "versenyző" bérek le lesznek szorítva a béka búbánatos segge alá, elvégre az is költség. A sok koldusbaszott csicska majd nem tud megvenni ezért kialakul egyfajta "fordított szocializmus". A boltok polcai tele lesznek árukkal, de a kutya sem tudja és/vagy akarja őket megvenni. A másik eredménye a folyamatos árversenynek, hogy majd szép lassan annyi gazdasági szereplő lép színre olyan piacokon, ahová könnyű vagy közepesen nehéz a belépés, hogy a megtérülési szintet nem fogják hozni a termékek árai és mindenki lehúzhatja a rolót. Igen, tök jó, mikor 20-an árulnak egy helyen gumicukrot egymás mellett a búcsúban, tudok is venni halomszámra, mert olcsó, de azok a szerencsétlenek még a placcuk bérleti díját sem tudják kifizetni. Mire jó ez akkor?

Elég ha itt szemügyre veszed a csodás rendszeretek kockázatait és mellékhatásait.

Íme:

fn.hir24.hu/interju/2012/05/19/idozitett-bombak-az-iskolakban/

Ha a pszichológus asszony nem téved, nekem már ez bőven elég indok, hogy egyenként rúgjam ki alólatok a sámlit rendszerváltás idején. Azt jól is teszitek, hogy elhúztok Magyarországról a búbánatos picsába, meg a putris Albániába, senkinek sem hiányoztok. Mióta a feudalizmusnak vége, ti basztátok tönkre ezt a világot.

A befektetőiddel meg ne gyere, mert tudod nagyon jól, hogy ideológiai alapon finanszíroznak. Kikiáltották a dogmát, hogy bármi aki kollektivista az "rossz" "gonosz" "veszteséges" meg természetesen nem hoz nekik annyi pénzt, így az ideológia és a profitérdek csodás összjátéka folytán pénzükkel terrorizálnak és pénzükkel meg lobbistáikkal tartják fenn a számukra legoptimálisabb gazdasági rendet. A magadfajta meg jön és azt mondja, hogy ez demokrácia és természetesen még álmaidban sem tudnál mást elképzelni a korlátolt és dogmatikus agyaddal.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 01:18:31

* a sok koldusbaszott csicska majd nem tud vásárolni

Igaz a bankszektor itthon nálunk a másik véglet, ők teljesen kizsigerelik a fogyasztókat. Szóval még mielőtt belekötnél, nem arról beszéltem, hanem az agyrémeitekről általánosságban.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 01:23:01

@Jani haverja: Igény pedig persze, hogy nincs rátok. Míg a nép többsége választójoggal rendelkezik, nem fogja megásni a saját sírját és nem fog megszavazni egy olyan rendszert, ami 90%-nak minimum a nyomor, a földi pokol, a pusztulat, a legtöbbször szerencsés, tulajdonosi jogosítványaival visszaélő 10%-nak meg az Édenkert. Senki nem akar ilyen rendszerben élni.

picur3ka 2012.10.28. 01:33:58

@Jani haverja:

Es ahhoz mi a hozzaallasa, hogy a kommunistak mindig cellas sejtvalasztodassal kerultek hatalomba? Eladtak egysegeiket, mint olyan nagyon uj, anti-komminista partok - trojai falo -, aztan hatalomra leptek a valasztas utan sajat magukkal?

Hogy van a Jobbikkal meg az uj Liberalis hokom-faszommal ebbol a szempontbol?

picur3ka 2012.10.28. 01:38:43

@Kőmíves Kelemen:

A Bekemenet tagjai annyiszor mehetnek ki - az utcara akar -, ahanyszor akarnak (hanyni az tobbi polgarok), szerepeljenek, hogy mindenki tudjon roluk es utalja oket.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 01:56:06

@Ádámka Auditore: Húha, kicsit sok a marxizmus...

Ez a baj Magyarországgal. Szerinted az olyan nagyon ortodox kapitalista rendszerekben, mint az USA, Svájc, vagy éppen Albánia még idegesebbek az emberek???

Megsúgom Neked, mindhárom helyen, és még sok egyéb másik országban is, amelyeket felsorolni is nehéz, mert annyi van belőlük, SOKKAL NYUGODTABBAK.

Elárulom, hogy csak ott van embertelen hajtás, ahol félszocializmus van, pl. Magyarországon. Ahol meg eljes szocializmus van, ott meg nyomor van, lásd Észak-Korea.

A befektetők meg ideológiai alapon finanszíroznak???

Ennél nevetségesebb kollektivista indokot már régen hallottam.

Barátocskám: Ha a befektetők ideológiai alapon finanszíroznának, abban a pillanatban nem lennének befektetők, mert tönkremennének, és nem lenne mit befektetniük. Ideológiai alapon csak pl. a magyar mindenkori kormány finanszíroz, mert az nehezebb tönkremenni, mivel neki igazából nincs is pénze, majd az olyan hülye adófizetők, mint pl. Te véres verejtékkel nagy hajtással kitermelik a mindenkori magyar kormány elbaltázásainak az árát.

Látod ezért van nagy hajtás Magyarországon, máshol meg nyugodtabb, és mégis magasabb színvonalú élet.

Tudod itt ebben az Isten háta mögötti elmaradott Albániában nem messze a házamtól van ez hotel-étterem, ami itt 5-6 km-es körzetben egy a kb. 50 közül, igaz-hogy az egyik legjobb:
palmanovaresort.com/english/

Itt kb. 4.000 Ft-ért kapsz 1 kg (nem egy adag!!!) sült borjúhúst. A medencékbe (ha nem a hotelben szálltál meg) bárki fürödhet, miután leszurkolta a 2.000 Ft értéknyi családi belépőt, ez egész napra szól, és a családra, tehát apuka, anyuka, gyerekek.

Tudod miért ilyen olcsó mindez? Nem azért mert hülye a befektető, még csak azért sem, mert mefojtja a verseny, bár a verseny is közre játszik. Az igazi ok viszont az, hogy itt nagyon kicsik az adóterhek. Éppen ezért egy átlag melós megengedheti itt, hogy néha-néha a családjával itt egyen vasárnap, meg strandoljanak egyet kultúrkörnyezetben.

Magyarországon egy nap mennyibe is kerül ilyen helyen egy családnak??? Szép kártya, meg egyéb műpénzek ellenére :)

Tudod a tökéletlen fajtád mindig háborút akar vívni az egész világgal, mert mindenki hibás, csak ő nem. Az albánok inkább sajnáltatják magukat, hátha csurran-cseppen egy kis segély, vagy olcsó hitel:) Közben meg nagy ívben tesznek a világra, és jól élnek:) Ennyi a különbség a két mentalitás között:) De nehogy azt hidd, hogy az USA-ban pl. még többet dolgoznak a magyaroknál. Pedig ott aztán tényleg kapitalizmus van, amíg Obama teljesen el nem rontja.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 01:58:48

@Ádámka Auditore: Az előbb leírtam már, de még egyszer: Most hagyjuk is Albániát. Az USA, meg Svájc megfelel az általad írtaknak, mármint hogy "90%-nak minimum a nyomor, a földi pokol, a pusztulat, a legtöbbször szerencsés, tulajdonosi jogosítványaival visszaélő 10%-nak meg az Édenkert." szerinted???

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 02:05:32

@picur3ka: Én minden kollektivistát szívből utálok, mert tudom, hogy nyomorba taszítják az embereket. Az én szememben semmi különbség nincs a Fidesz, a Jobbik, az MSZP, a DK, vagy mi, az LMP, meg a mittudommi között. Mindegyik kollektivista, csak a Jobbik, meg a Fidesz nemzetiszínnel van kidekorálva.

Egyébként a Jobbiknak két előnye van a jelenlegi palettán:
1./ Közöttük tényleg nem sok volt MSZMP tag lehet, nem úgy, mint a többiekben.
2./ Ha hatalomra kerülnének egyből véget vetnének Magyarország lassú haldoklásának, mert pillanatok alatt romba döntenék a dilettantizmusukkal, és a romokon meg tudna indulni egy normális fejlődés, egy normális élet.

Sajnos más jövőt sem így sem úgy nem látok Magyarország számára, de ezt már rég láttam tisztán előre, kb. 2004-2005 óta biztos is vagyok benne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 02:13:08

@picur3ka: Jaj, a liberálisokat kifelejtettem, bocsánat: Sajnos a modernkori liberalizmus már régen nem az az ős liberalizmus (libertarianizmus), mint amiből kialakult eredetileg. A jelenlegi liberalizmus is erősen a kollektivizmus felé hajaz. Európában nagyon kevés libertárius nézetekhez közelálló nézeteket valló párt van. Svájcban van néhány, itt Albániában szerencsére a kormánypárt és az ellenzék is hasonló nézeteket vall ezügyben, aztán még a brit konzervatívok valamennyire, egy picit Merkelék nézeteiben is van hasonlóság, és ezzel majdnem ki is fújt.

picur3ka 2012.10.28. 02:16:47

@Jani haverja:

Ezek altalaban kommunistak, akik igy beszelnek, hogy semmi kulonbseget nem latnak.

Errol kerdeztem, mit gondol arrol, hogy a Jobbik egy kommunista trojai falo? Az egyetlen kerdesem es kikerulte ugyesen.

picur3ka 2012.10.28. 02:19:25

@Jani haverja:

Ne baszkodjek vele, ez csak Kun Bela uj alneve itten! Anarchistak mind, akarminek nevezik magukat.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 02:44:36

@picur3ka: Én erről nem tudok mondani semmit.

A Jobbik nyíltan kollektivista eszméket vall. Állami beavatkozást sürget egy csomó mindenben, és nagymértékben bele akar avatkozni a piacba. Szóval szerintem nem trójai faló, hanem nyíltan vállalja a kollektivizmust. Az már más kérdés, hogy a retorikájában kommunistagyűlölő, de a nézetei csak a nemzeti dolgok hangsúlyozásában térnek el a kommunistákétól, vagyis inkább bármelyik kollektivista pártétól.

Az ilyenek meg nekem nagyon nem jönnek be, ez tipikusan olyan, mint az egyszeri főnök, aki a beosztottainak így szólt, amikor egy nehéz tárgyat kellett odébb vinni:
"Na emberek, akkor fogjuk meg, azt' vigyétek"

2012.10.28. 06:16:07

Az időjárás és ennek jellemzői (hőmérséklet, szél, csapadék, ...) sztochasztikus jellegűek, és bárki ellenőrizheti - turbulens sok tartományban. Kis léptékben ezért ilyen tartományokban nem előre jelezhető. Követni lehet az alakulását, és ez alapján viszonylag rövid távon a várható változások valószínűségeit meg lehet adni. Ehhez rengeteg valós idejű adat kell, jó modellek, és megfelelően nagy teljesítményű számítási kapacitás.

Az előrejelzésnél ezért kérdés, hogy milyen területre, milyen időtávra, milyen valószínűségű előrejelzést akar valaki. Ha nincsenek adatai, modelljei, számítógépei, akkor tippelni tud csak inkább. Aki fizet ezért, az dönti el, hogy kitől szerzi be ezeket. Hiába van valakinek kiépített hálózata, ha képtelen kiszámolni egy modell szerint bármit ebből.

Van egy állami érdek mindebben, ami nem ez. Ha bármit követni akarunk az országban, hogy hogyan alakul hosszú távon, akkor mérni kell az adatokat, és tárolni, ami később akár elemezhető. Ez az alapvető feladata az országos szolgálatoknak. A földrengéseket is regisztrálják, archiválják, a geomágneses adatokat is, és még számtalan egyebet. A statisztikai hivatal begyűjt információkat, és ezekre építve lehet bármit mondani a gazdaságról, népességről.

Gazdasági elemzéseket mégis sokan csinálnak, jó pénzért, mert jobban értik a gazdaság működését.

A gond a totális központosítás, ellenőrzés kényszere ennél a kormánynál, amire ráépül Illés Zoltán szakmai inkompetenciája. Az elmúlt években volt több hideg, nedves nyár, amikor azt jósolták, hogy a globális felmelegedés következtében kiegyenlítődik a nyári-téli időjárás. Most szárazságra készülnek, mert két évig aszályos volt a nyár, ami sokszor előfordul, meg kell nézni visszafelé az archívumokat. Ilyen egyszerű. Nem ért hozzá, de görcsösen tenni akarna valamit.

Annak idején Paksot beton szarkofággal akarta körbe venni. Az a körüli vitákban derült ki, hogy életében nem látott még reaktort, nem tudja hogyan épül föl, hogyan működik. Ezt sem érti.

Nem politikai vitákban kell az ilyeneket eldönteni, hanem szakmaiakban, aminél persze figyelembe kell venni társadalmi indokokat is, mint például a megbízható adatgyűjtés, rögzítés, tárolás is.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 07:29:36

@Jani haverja: Az USA teljes egészében erről szól és totálisan élhetetlen. Tele van két állásban robotoló melósokkal, teljesítményhajhász yuppiekkal, a góygyszereiket megvenni nem tudó örögekkel, menthetetlen szociáldarwinista mentalitással, gettókkal. Maga a pokol, még akkor is, ha a bérek magasabbak jóval, mint itthon. Ami ott nem jelent semmit, hiszen ha ott kint eltörik a lábad, netán a munkáltató működésével összefüggő okokból bocsátottak el a munkahelyedről HALOTT VAGY, CSEVES VAGY!

www.szellemvarosok.hu/2012/09/detroit-szellemvaros-lesz/

Ha képszerűen szeretném kifejezni magam, akkor azt mondom, hogy szerintem három fajta rendszer van. Van egy olyan szocializmus, amiben a védőháló függőágyként működik, na az tényleg kontraproduktív és a Jóisten mentsen meg tőle. Ugyanúgy taszít, mint téged. Van egy olyan szocializmus, ahol a védőháló tényleg védőhálóként működik. Ez szép és jó, emögött lehet akár még liberálisabb gazdaságpolitika is, lásd Hollandiát, ahol azért nem gyakran kerül bajba a tisztességesen dolgozó ember. (Ráadásul itt nem is csak az állami segélyekre gondolok, hanem a piaci kollektivizmusra és a termelésben megnyilvánuló szolidaritásra. A franchise rendszertől kezdve az önsegélyező egyletekig és szövetkezetekig minden. Szerinted mondjuk egy részvénytársaság, ahol a résztulajdonod erejéig viseled csak a kockázatot, az már nem kollektíva? Én, mint haladó gondolkodású szocialista ilyen kollektívákra épülő társadalmat szeretnék az individuális versengés és a piac hullámzásainak való individuális kiszolgáltatottság helyett)

Na micsoda a világ segglyuka, Amerika? Ott nincs védőháló, ott ha önhibádon kívül lezuhansz, egyedül a nagy büdös szakadék, az utca, a végletes megaláztatás és a kínhalál vár rád. Erről szól az az ország. Meg arról a hülye ideológiáról, hogy a kilátástalan helyzetbe került ember puszta létéért való küzdelme produktív. Mintha azt mondanák nekem, hogy pl. a tudományos életben jelenlévő egészséges, mindenkinek egyenlő esélyeket biztosító, a vesztest nem kicsináló demokratikus és egészséges versenynél produktívabb az, mikor a nyílt tengeren három hajótöröttnek meg kell enni a 4. társukat, hogy túléljenek. Vagy te például a Monsanto nevű cég ténykedését minek minősíted? Az normális szerinted, hogy például olyan vetőmagokat akart kifejleszteni, aminek ha lesz termése, akkor a termés magjait a gazdák ne tudják újra elvetni, hogy inkább menjenek hozzájuk és tőlük vásárolják a friss vetőmagokat? Mert szerintem nem. Ez torzult elmeállapot és rohadt, mocskos elnyomás. Amit igen, Marx szemléletesen leírt és a diagnózisa is egész jó(bár vannak jobbak és pontosabbak), még akkor is, ha a megoldási javaslata nem.

A szintén kívülről szép és dúsgazdag D-Korea is hasonló okokból élhetetlen, biztos brahiból annyi ott az öngyilkosok száma, meg brahiból ugrik le a sokadik emeletről az a gyerek, akinek gyengébbek a jegyei. Aki nem fél attól, hogy melós lesz és ahol a melósnak is jó élni, ott ilyen nem történhet meg. Hasonló állatorvosi ló a kettő.

www.ng.hu/Civilizacio/2008/02/Ne_legy_gonosz

Amerikát Jeffry Skilling szellemi uralja, nem a Google mentalitása.

Az persze már más kérdés, hogy mikor kikerül a zsenigyerek a BME-ről a NASA-hoz vagy kiviszik oda rákkutatónak a DE-ről, akkor ő királyként fog élni, na de ez a társadalom hány százaléka? Már még az átlagos képességű diplomásokról sem mondható el és az mutatja meg mindenkinek az igazi arcát, hogy hogyan bánik a gyengébbekkel, nem pedig az, hogyan viselkedik az erősebbekkel vagy a vele egyenrangú partnerekkel.

Abba meg most ne menjünk bele, hogy a nagy vagyonok hogyan jöttek létre vagy a fortune is fortune kérdéskörébe,, mert már akkor ökölbe szorult a kezem, mikor az angliai bekerítésekről tanultam töriből.

Ennyi Amerika:

"A jövő kilátástalanságának érzése miatt rengeteg olyan gyerekkel találkozunk, akik motivációs, tanulási problémákkal küzdenek. A jelenlegi értékválság ugyanis azt sugallja, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a magas iskolai követelményeket jól teljesítők érvényesülni fognak majd a társadalomban. De a szülők érzelmileg szétzilálódott kapcsolata, a válások, az anyagi viták és veszekedések szintén drámaian befolyásolhatják a gyerekek tanulási teljesítményét. Vagy pusztán csak az, hogy sokszor nincs kivel megbeszélniük a dolgokat, nincs meg az a támogató, szociális közeg, amivel csillapíthatnák az életkori jellemzőkkel gyakran együttjáró szorongásaikat, megoszthatnák identitáskeresési nehézségeiket. Eleve ma megtalálni arra a kérdésre a választ, hogy „Ki vagyok én?”, „Mi leszek, ha nagy leszek?”, sokkal nehezebb, mint 25-30 évvel ezelőtt. "

"Azt tapasztalom, hogy a társas kapcsolatok megtartó ereje erősen csökkent. Ennek egyik oka például, hogy nagyon erős az individuális versengés a társadalomban. A diákok – tévesen - úgy gondolják, hogy ha segítenek vagy odafigyelnek a másikra, akkor elvesztegetik azt az energiát, amit a saját egyéni életútjuk építésére fordíthatnának. Ez a fajta elmagányosodás egyébként az egyetemisták körében is érzékelhető. Mindenki a saját „gesztenyéjét sütögeti”, és a mostani fiatal generáció azt hiszi, hogy akkor jár a legjobban, ha „titokban sütöget”. Esze ágában nincs segíteni a többieknek, és nem is kér segítséget, hiszen azzal feltárná a szándékait. Előfordul, hogy annak érdekében, hogy jobb versenypozícióba kerüljenek, becsapják egymást, eltitkolják az információkat. Egészen drámai hatásokat is kiválthat ez a nagyon erős, destruktív versengés, és ennek sok gyerek áldozatául esik."

"2003.02.28.-án írtam és bevallom én is félek picit tőle.

Minek élni? Minek? Szerintem semmi, de semmi értelme. Mindig csak ugyanazt csinálni.
Megszületni, élni 1 kicsit, ki így, ki úgy, utána meg meghalni.
Hát ez tényleg! milyen csodálatos.
Míg élünk elérünk ezt azt. De minek? Hogy, vagy hol, mikor és miben térül meg ez? Sehogy, sehol, semmikor és semmiben! Pár ember azt mondja:
-Hú, ez aztán ember!
Cccc...........ember.
Már lassan ez a szó is olyan lesz, mint az a jelentéktelen betűsor, h cipő.
Ember. Ismerkedem ezzel a szóval. De egyre jobban belegondolok, egyre szarabb, gusztustalanabb kép jelenik meg előttem.
Hogy ember? Hogy mit jelent?
Hát leírom ide a legszemetebb igazságot:
- Az ember 1 faj, amely /azt mondják/ a legfelsőbb az összes közül.
Hogy miért? Mert tudnak kommunikálni, tudnak gondolkodni.
Hehe! Na ne szarozz! Min gondolkodik a legtöbb ember? A legtöbb felnőtt?:
- Hát igen, ezen ennyit bukok, de azt a pancsert meg tudom félemlíteni, ki tudom forgatni a vagyonából. Szuper! Máris jobb a napom!
Vagy:
- Istenem, már megint ezek a számlák! Nagycsaládos vagyok, a legkisebbik gyerek már megint beteg. Ó mit csináljak? Hát iszom egy kicsit...
Kb. ennyi a mai felnőttek, mai életeszménye!
Hát ez csodálatos! Hát mi ez? Nagy SZAR se!!
A gyerekek még ártatlanok de mit hallanak, hát mit?"

Ez a kapitalizmus és ez a yuppie életvitel, amire rá akarnak minket fiatalokat kényszeríteni az un. "demokrata" pártok.

Svájc pedig, ahol egy takarítót jobban megbecsülnek erkölcsileg és anyagilag, mint itthon egy erős diplomát, 100%, hogy nem vadkapitalista.

Pártpreferenciádat illetően pedig a Fidesz - legalábbis a szoc. ellárórendszer terén kőkeményen thatcherista és azt szeretné, hogy a magyar ember alatt se védőháló, hanem egy kibaszott mély szakadék tátongjon. Az igaz, hogy néha a protekcionista szavazóinak holmi koncot odavetve államosít, de ez megoldásnak nevetséges, viccnek meg rossz.

A DK itthon szintén kőkemény vadkapitalista párt, rájuk szavazhatnál. Igaz akkor a rendszerváltáskor első körben leszel felkötve.

Pont úgy finanszíroznak ideológiai alapon, hogy ma abban van bizalom meg abba nyomják a pénzt, meg azt minősítik megfelelően, ami minél inkább a lasse-faire attitűd felé tendál. Kétlem, hogy mondjuk a hivatásrendi államról szóló elképzeléseim vagy az üzleti kooperáció és az erre alapozott modern szerződések, netán a szövetkezeti mozgalom - amit nem a külső pénzek uralnak és ahol még a befektető tagnak is meg van kötve a keze, mert nem a pénz határozza meg a termelést, hanem a termelés és a személyes közreműködés a pénzt - , na az olyan nagy népszerűségnek örvendene a köreikben.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 07:33:03

@Jani haverja: Egy normális gazdaságban egyébként is 40-60% az állami szektor és a magánszektor aránya. A piac pedig nem önszabályozó, láthatatlan kéz nincs. Aki ebben hisz, olyan, mintha a Mikulásban hinne kb. A Jobbik meg persze, hogy be lesz buktatva, mert akiknél a pénz van, csak és kizárólag libertariánus nézeteket meg erre épülő gazdasági rendet és intézményeket támogatnak, meg libertariánus országokkal működnek együtt. Közben meg már a rendszer sara az is, hogy ekkora hatalmuk lehet.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 07:41:41

A kommunista diktatúra egyébként tisztán a ti hibátok és felelősségetek. Ha annak idején cinikus módon nem vontok vállat, mikor megkérdezte a fél kezét vagy a fél lábát elvesztő bányász, hogy hogyan fog megélni a családja, (inkább jött a jó Malthus ugye, hogy minek szaporítani a szegényeket, dögöljenek meg sorra), ha nem dolgoztatjátok napi 14 órában a 12 éves gyereket, ha nem lövettek a sztrájkoló bérmunkások közé, ha nem megalázva és állat módjára kényszerítitek be ezeket a rétegeket a városba, hogy aztán általatok leértékelt bérmunkások legyenek, akiknek a jövedelme megdögleni sem elég, akkor ma hírből sem hallanánk olyanról, hogy kommunista diktatúra. Addig kellett volna adni, míg szépen kértek.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 07:49:33

Ja meg ha szerinted Obama elnök teszi tönkre Amerikát, akkor arra inkább nem mondok semmit. Kennedy óta nem volt olyan nagy formátumú politikus Amerikában, aki annyi jót tett volna azzal a néppel és annyira normalizálta volna az ottani viszonyokat, meg annyival élhetőbbé tette az országot, mint ő. Maximum annyit lehet mondani, hogy túl jó ő az amerikai agyhalottaknak, meg sem érdemelnék. Nekem az az egy bajom van vele, hogy nem elég radikális és a 2008-as válság felelőseit nem meri egyértelműen megnevezni, meg nem mer egyértelműen leszámolni a libertariánus állatokkal meg az ottani zsidó lobbival, mert még túl nagy a befolyásuk. De ez már szerintem nem Barack hibája, benne megvan a jó szándék.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 07:56:08

Én oda egyedül akkor mennék ki, ha Amerika visszatalálna végre a 70-es évek libertariánus pusztítása előtti önmagához, mivel az tényleg "american dream" meg tényleg a "greatest country in the world" volt, az emberi civilizáció egyik csúcsteljesítménye. Így hogy elbukott, maradtak a skandináv államok, Ausztria és Svájc.

A mai valóság ellenben ez:

www.youtube.com/watch?v=w6yy9SFS1PY

Ádámka Auditore 2012.10.28. 08:09:34

" A diákok – tévesen - úgy gondolják, hogy ha segítenek vagy odafigyelnek a másikra, akkor elvesztegetik azt az energiát, amit a saját egyéni életútjuk építésére fordíthatnának."

Mintha a sztárírónő és libertariánus zsidrák sztárfilozófus, Alisa Zinovjeva Rosenbaum (Ayn Rand) asszony életműve nem erről szólna.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 08:52:58

Még egyszerűbben: Sehol, semmilyen körülmények közt nem tudnám elviselni a yuppie életstílust. Ha például majd olyan 40-45 éves korom felé egy szép napon felhagyok akár még egy sikeres ügyvédi praxissal is, amiből jól éltem, fogom a családomat és kiköltözünk szépen Bugenlandba vagy legalábbis az osztrák határhoz közel és elmegyek majd Ausztriába egyszerű szakmunkásnak, akkor ezt mivel indokolnád azon kívül, hogy hülye vagyok? Netán fájna kimondani, hogy nem embernek való az az életvitel és nincs az a pénz?

Ádámka Auditore 2012.10.28. 09:37:40

Szóval a rohadt ideológiátok egyszerűen félelmet kelt bennem. Nekem nem kell olyan gazdasági rend, ahol egy átlagos nap fél órát beszélgethetek a családtagjaimmal és a barátaimmal meg fél óra jut olyan elfoglaltságokra, amik nekem örömet okoznak nekem még akkor is, ha egy erős diplomát szerzek és hajlandó vagyok 5-6-7 évet + a szakjogászképzés és a szakvizsga időtartamát arra áldozni fiatalságomból, hogy annak a reményében, hogy ezt elkerüljem. Egyenlőre úgy néz ki, tök fölöslegesen, mert később is csak a stressz meg a hajtás lesz havonta drasztikusan változó joganyaggal, én meg olvashatok majd minden szabadidőmben, hogy "'up to date" maradjak, meg mert verseny van és emiatt nem tudom mihez mérni az elvárásokat meg nincs semmiféle stabilitás. Szart sem ér még ez sem és még így sem lesz normális életem.

Meg szoszika, hogy a munkám nem a hobbim, csak a hivatástudat és marakodó, tisztességtelen, konfliktus-orientált ganéj emberektől, meg egy elnyomó, rohadt csaló államtól való beteges félelem hajt arra, hogy azt tanuljam amit, nem tehetek róla. Azzal se gyere, hogy a csodás liberalizmusban szabadon tanulhatod, amit szeretnél. Lófaszt a seggedbe. Egy olyan országban, ahol a bölcsész a "mekibe" való, ha meg nem jön össze a PHD, akkor mehetsz havi 70.000-ért robotolni, menj már el régésznek vagy etnográfusnak teljes lelki nyugalommal b.meg. Vagy az olyan országban, ahol hasonló sorsod lesz, ha 3d-s modellezőként nem találsz munkát, menj már el 3d-s modellezőnek nyugodtan. Aztán majd ha a feleségem meg a gyerekem kérdezi, hogy miért nem eszünk eleget, vagy kérdezi, hogy miért pakol ki minket a lakásból a végrehajtó bácsi, majd mondjam hogy azért, mert apunak álmai voltak?

Ádámka Auditore 2012.10.28. 09:44:38

Vagy míg ti folyton a mobilitásról pofáztok és azt tartjátok ideálisnak, ha nekem 7-8 évente költöznöm kell mint a vándorcigánynak, meg a megélhetés miatt minden addigi emberi kapcsolatomat magam mögött kell hagynom (ne mondd, hogy hála a kapitalizmusnak van webkamera, skype meg facebook, mert nem olyan, mintha élőben találkoznátok), addig a csúnya gonosz Frau Morvai szerint a szülőföldön való maradás alapvető emberi jog amelyet még az EU elsődleges jogforrásainak (tehát az alapító szerződéseknek) is deklarálni kellene egy normális normális világban, a politikumnak pedig kutya kötelessége lenne, hogy biztosítsa nekem a szülőföldön maradás anyagi feltételeit is. Akkor mégis kit kellene démonizálnom és kitől kellene félnem, mondjad már?

Ádámka Auditore 2012.10.28. 09:52:48

* Nekem nem kell olyan gazdasági rend, ahol egy átlagos nap maximum fél órát beszélgethetek a családtagjaimmal és a barátaimmal meg fél óra jut olyan elfoglaltságokra, amik nekem örömet okoznak, még akkor is ha egy erős diplomát szerzek és hajlandó vagyok 5-6-7 évet + a szakjogászképzéshez szükséges időt és azt a minimum 3 évnyi (de inkább 4 vagy 5 évnyi) időt ami a szakvizsga sikeres teljesítéséhez szükséges feláldozni a fiatalságomból annak reményében, hogy majd később a munka és a szabadidő egyensúlyban lehessen az életemben és ne kelljen robotolnom annyit mint anyámnak meg apámnak. Amíg módszeresen le nem számolunk a libertariánusokkal, addig ez csak hiú álom marad.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 10:17:43

en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Albania

GDP per capita $7,800 (PPP) (2011 est.)

Unemployment 12.5% official rate, but may exceed 30% due to preponderance of near-subsistence farming (2008 est.)

Average gross salary 246 € / 332 $, monthly (2010)

Ezek valóban csodálatos eredmények, van mire büszkének lenned. Ennél még Magyarország is sokkal jobb hely. Legalább, megnyugtattál, hogy legalább még nem mi vagyunk a legalján.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 10:18:36

* Legalább megnyugtattál, hogy még nem mi vagyunk a legalján.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 10:29:27

Jó hosszút írtál...

Nagyon fiatal lehetsz, és nincs tapasztalatod a világban. Az a baj, hogy összekevered a szezont a fazonnal. Pl. összekevered az USA-beli kapitalizmust a Dél-Koreában lévővel.

Tegnap jelent meg ez a cikk, érdemes belőle megnézni, hogy mekkora is a különbség az USA meg Dél-Korea között. Ég és föld. Ugyanúgy a rendszereikben is.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/27/magyarorszag_a_legpesszimistabb/

Csak 56 országról készült a felmérés, de azért lehet következtetni bizonyos dolgokra.

Az emberek ott boldogabbak, ahol az állam minél kevesebbet avatkozik bele a dolgokba. Ez alól kivétel pl. a cikkben szereplő Norvégia, Ausztria és Dánia, viszont azt hozzá kell tenni, hogy ezekben az országokban az ALULRÓL SZERVEZŐDŐ, ÖNKÉNTES dolgoknak nagy hagyománya van, és csak utána kezdte el az állam szervezni azt a bizonyos védőhálót.

Azok, akik a Te gondolkodásodat követik, fordítva ülnek a lovon. Ti FELÜLRŐL ÉS KÖTELEZŐEN akartok megszervezni védőhálót, stb-t. Ez nem fog menni, Dél-Koreában sem ment, Észak-Koreában meg még kevésbé.

Amit leírtál az USA-ról, az egyszerűen nem igaz. Ott is nagyon nagy hagyománya van az alulról szerveződő önkéntes dolgoknak.

Magyarországnak az a baja, hogy mindenki az államtól vár bármifajta segítséget. Mivel erre van választói igény, így a politikusok ezt próbálják kielégíteni. Ezért aztán hatalmas adóterheket raknak a gazdaságra. Az átlagember meg úgy gondolja, hogy ha már egyszer az állam elvesz rengeteg adót, akkor oldja meg a szociális problémákat, mert szerintük ez a dolga. Alulról szerveződő önkéntes szervezetekbe nem tömörül az átlagember, mert se kedve, se pénze, se ideje nem marad, mivel a hatalmas adóterhek miatt nagyon sokat kell dolgoznia, hogy el tudja tartani magát és a családját.

Amit Hollandiáról írtál az sem igaz. Csak egy példa: A szülő anyák meddig is kapnak ott GYES szerűséget???

Szóval az a bajod, mint a tipikus átlagmagyarnak. Összekeveri a dolgokat, és abból von le téves következtetéseket. Utálja a kapitalizmust, viszont azt nem veszi figyelembe, hogy Magyarországon SOHA nem volt tényleges kapitalizmus, tehát ő nem is tudja azt, hogy mit is takar ez a szó ténylegesen.

Egy kicsit Albániáról. Itt a következők miatt van kapitalizmus: A második világháború után Európa legkeményebb kommunista diktatúrája volt itt, egészen 1992-ig. Itt tényleg sokszor éheztek az emberek. Utána lett egy elég zavaros rendszerváltás, aminek a következménye lett az 1996-97-es polgárháború. Ez után indult csak fejlődésnek ez az ország. Mindez azért lett, mert az emberek így tanulták meg csak, hogy az, hogy kire számíthat az ember a bajban, annak a következő a helyes sorrendje:
1./ saját magam
2./ a családom
3./ rokonok-barátok
4./ lakóközösség (városban kerület, falvakban maga a falu)
5./ különböző önkéntes szervezetek, alapítványok (ez esetleg felcserélhető az előzővel)
6./ az állam

Ez ugyanis a helyes sorrend. Magyarországon ennek a gondolkodásnak pont a fordítottja van nagyjából, és ez a baj. És addig nem is lesz Magyarországon fejlődés, az emberek rengeteget fognak dolgozni fillérekért, és boldogtalanok is lesznek mellette, amíg nem alakul ki a gondolkodásban a helyes sorrend.

Egyébként Svájcban is ez a gondolkodásmód van, nemhiába Európa leglibertáriusabb országa. Két nagynéném svájci állampolgár. Tudod mennyi nyugdíjat kapnak az államtól? Kb. 200 CHF körül. Az persze már egy másik kérdés, hogy marha jó az össznyugdíjuk, mert egyrészt a munkáltatójuk fizetett magánnyugdíjpénztárba mindig is, meg ők is fizettek annak idején önkéntes magánnyugdíjpénztárba, és ebből a kettőből áll az össznyugdíjuk nagy része.

Hogy mennyire libertárius ország Svájc, nézd csak meg az össz adóterhelést Svájcban, meg Magyarországon :)

A többi írásodra meg már nem tudok írni semmit, az előzőekben kifejtettem, hogy mennyire tévedésben vagy sok dolgot illetően, és milyen zavarosak az eszméid.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 10:39:43

@Ádámka Auditore: Itt megint nagy tévedésben vagy több okból:
1./ A TÉNYLEGES életszínvonal nem egyenlő a GDP-vel. Jelenleg a GDP még magasabb Magyarországon, mint itt, viszont egy átlagember többet megengedhet bizonyos dolgokban itt magának, mint Magyarországon. (Víz-villany fillérekbe kerül, kaja-benzin, szolgáltatások jóval olcsóbbak, tehát kb fele pénzből meg lehet élni jobb színvonalon, mint Magyarországon.)
2./ Churchill is megmondta, hogy "csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam", vagy valami hasonlót. Ez erre az országra fokozottan igaz. Mivel itt a kisvállalkozások túlnyomó része átalányadózik, ezért ember nincs, aki meg tudja becsülni a tényleges GDP-t, de még sok egyéb más oka is van annak.
3./ Ez az ország produkálta az utóbbi 10 évben a legnagyobb fejlődést egész Európában. És ne gyere azzal, hogy volt is honnan fejlődni, mert akkor a kérdésem az lesz, hogy akkor Moldova miért nem tart itt?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 10:46:09

@Ádámka Auditore:
Látod az ilyen dolgok miatt költöztem el én Magyarországról:
"a csúnya gonosz Frau Morvai szerint a szülőföldön való maradás alapvető emberi jog amelyet még az EU elsődleges jogforrásainak (tehát az alapító szerződéseknek) is deklarálni kellene egy normális normális világban, a politikumnak pedig kutya kötelessége lenne, hogy biztosítsa nekem a szülőföldön maradás anyagi feltételeit is. "

Frau Morvai ezek szerint Veled együtt igencsak nagy tévedésben van. Ugyanis a politikusoknak nincs pénze, csak az adófizetőknek. Tehát ezek szerint az adófizetőknek kutya kötelessége finanszírozni a Te úri passziódat, hogy ott lakjál, és azt csináljál ahol, és amit akarsz.

Látod barátocskám én ezt Neked nem szeretném finanszírozni, éppen ezért inkább én lettem a "vándorcigány" és elköltöztem Magyarországról. Én tudod a gyerekem színvonalas oktatását finanszírozom inkább, meg a családom jólétét, meg ALULRÓL SZERVEZŐDŐ, ÖNKÉNTES szervezeteket, akik segítenek a bajbajutottakon. Eszem ágában sincs azért adót fizetni, hogy az egyébként dolgozni tudó embereket abban finanszírozzam, hogy kívánságműsort csináljanak abból, hogy ők hol szeretnének lakni, és mit szeretnének dolgozni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 10:57:46

@Ádámka Auditore: Látod ebben is egy nagyon nagy tévedésben vagy: Pont a libertáriusok teremtik meg mindenhol azt, hogy a munka és a szabadság egyensúlyban legyen. Egyetlen kollektivista társadalomban nincs így. Persze egy libertárius rendszer megadja a szabadságot neked abban is, hogy ha a pénz rabja leszel, akkor dolgozhatsz látástól mikulásig szabadidő nélkül, de ez a TE döntésed.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 11:06:44

@Jani haverja:
Az előbb ezt írtam:
"Eszem ágában sincs azért adót fizetni, hogy az egyébként dolgozni tudó embereket abban finanszírozzam, hogy kívánságműsort csináljanak abból, hogy ők hol szeretnének lakni, és mit szeretnének dolgozni."

Ehhez egy kis kiegészítés:

Tudod én meg Hawaii-on szeretnék lakni, napi 1-2 órát dolgozni, lehetőleg svájci 8 órás munkabérért. Szerintem ez egy jó ötlet. Légyszi segítsél már nekem ebben. Nem kell mást csinálnod, csak vegyed meg a repülőjegyemet nekem, meg a családomnak, aztán szerezz légyszi ilyen napi 1-2 órás munkát ott, a bérkülönbözetet meg légyszi fizesd ki nekem havonta, hogy kijöjjön a svájci munkabér.

Mindezt azért kérem, mert Morvai Krisztina is megmondta, hogy a szülőföldön maradás alapető emberi jog, és ennek a feltételeit meg kell teremteni anyagilag is. Na most én belülről úgy érzem, hogy én Hawaii-i lakosnak születtem, csak valami tévedésből rossz helyre rakott le a Jó Isten. Aztán meg Hawaii-on nagyon süt a nap, napi 1-2 óránál többet nekem nem nagyon lenne egészséges ott dolgozni, főleg fehérbőrűként (írtam már, hogy a Jó Isten nagyot tévedett). Viszont nekem ahhoz JOGOM van, hogy tisztességes életszínvonalon megéljek, és nézd csak meg, milyen turisták járnak oda, na, én ilyen életszínvonalat várok el magamnak és a családomnak is.

Ugye megteszed?

DDD

Ádámka Auditore 2012.10.28. 11:17:21

@Jani haverja: Első körben szeretném megköszönni az értelmes és alapos választ.

Ez az önkéntes szolidaritás jó dolog, sőt képzeld még én magam is végzek önkéntes munkát, de:

Én itthon sosem láttam olyat, hogy akárcsak önkéntes alapon bárki is segített volna bárkinek. Múltkor is pont olyan tapasztalatom volt, hogy az egyik ismerősöm hála ennek a szuper rendszernek éhezett és az egész panelban nem volt senki, aki akár egy szelet kenyeret is adott volna nekik. Nekem kellett megfeleznem velük a saját kajámat, amit vittem fel Pestre. A csúcs az volt, mikor egy "jószívű" nyugdíjas nénike kerek egész 10 HUF-al (jól olvasod) megszánta őket. Ne röhögtess már, Magyarországon erre számítani? Hát nem. Nekem intézményi garanciák kellenek.

Az önkéntes szolidaritás erkölcsileg kimagaslóan pozitív és tiszteletre méltó dolog, még azt is lekopogom, hogy ez lenne az ideális, de emberi garanciákban és tradíciókban nem lehet hinni és bízni. Olyan, mintha azt mondanád, hogy adjunk korlátlan hatalmat egy diktátornak. Lehet hogy jó ember és jó céljai vannak és ő a következő Augustus császár vagy Mátyás király, aki felvirágoztat egy egész országot, de lehet, hogy nem és legyilkoltatja a fél országot meg nyomorba és szolgaságba taszít mindenkit. Lásd például Orbán. Vagy mégis miért bíztok ennyire az emberi garanciákban? Úgy gondoljátok, hogy a pszichológia már annyira fejlett, hogy megbízható képet ad és tudtok előre kalkulálni? Még ha ez igaz is lenne, olcsóbb az állami intézményeknél komoly vizsgálatok sorozata és egy megbízható pszichológiai profil felállítása? Ráadásul mivel hangulat, a lelki állapot és az elmeállapot nem konstants (ellenben az állam intézményeivel és a törvény által garantált ellátásokkal), mi van akkor, ha bekattan, ha megváltozik, ha nem fog törődni utána senkivel és semmivel?

Elég egy apró hangulatváltozás, hogy megszűnjön a garancia. Nekem például most olyan kedvem van, hogy szívesen önkénteskedek és szívesen nyújtok bármiféle jogi tanácsot krízishelyzetbe került gyerekeknek és családoknak, de ha mondjuk holnap elütné a barátnőmet egy autó én meg magamba fordulnék, akkor mi gátolna meg abban, hogy otthagyjam az egészet és elküldjem őket a fenébe?

Az meg szerintem a kapitalista elosztási verseny sajátossága és embertelensége, hogy a betegeken, fogyatékosokon, meg egyéb önhibáján kívül bajba került embertársainkon, netalán a lumpeneken kívül életerős, aktívan dolgozó emberek olyan megalázóan kevés jövedelemmel rendelkeznek, hogy az állam segítségére vagy mások jó szándékára vannak utalva. Egy ilyen rendszer nekem nem kell, én szabad ember szeretnék lenni és a magam ura, nem egy kiszolgáltatott nyomorult. Az már nem szabadság és nem a szabad emberek társadalma, amelyben én élni szeretném, hanem szolgák és urak függőségi viszonya.

Azt én sem mondtam hogy Hollandia tökéletes és élhető, de valahol azért minőségi különbség, hogy ott az a legnagyobb gondod, hogy hol helyezd el a gyereket napközben, nem az, hogy lesz-e munkád és tudsz-e eleget enni. A GYES és a GYED pedig kell, mert ha olyan fiatalon nem törődik eleget a kicsivel az édesanyja és az édesapja, akkor igen nagy a kockázata, hogy elcseszett gyerek lesz belőle. Csak arra hoztam fel példaként, hogy akár egy liberálisabb gazdasági mentalitással bíró ország is lehet élhető az apróbb kellemetlenségek ellenére.

Amit a magyarországi újraelosztás mértékéről mondtál, azzal viszont mélységesen egyetértek, mélyíti is Magyarország válságát, de szerintem itt a szerkezeti problémák és a jövedelmeket igazságtalanul elosztó gazdasági mechanizmusok, illetve jogszabályok (mikor az állam belekontárkodik és még többet ront) jelentik a fő problémát, a többi már csak tünet. Ha például lennének munkahelyek normális jövedelmű, egymással kooperálva stabilan fennmaradni képes munkáltatókkal és munkavállalókkal, akkor már nem az ő ellátásaikat kellene fizetni, nem lennének ráutalva az államra, hanem maguk is középosztálybeli adózó réteget jelentenének és egy egészséges 25%-os elvonási szint bőven elég lenne, hogy éljünk mint marci hevesen, fejlesszük belőle a magyar gazdaságot és ne hagyjunk senkit az út szélén. (+ az adócsökkentés ugye még stimulálóan is hatna) De ehhez társadalmi igazságosság, belőle fakadóan önállóan is életképes és megfelelően szervezett állampolgárok és vállalkozások kellenének, nem 4 millió koldus. Igen, polgárok, nem alázatos szolgák. Ha ezt a klasszikus kapitalizmus és a piaci mechanizmusok nem tudják biztosítani - márpedig nem tudják - akkor tartom azt a véleményemet, hogy válságban van a rendszer.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 11:22:34

@Jani haverja: Ez hogy lenne az én döntésem, mikor az nem rajtam múlik, hogy milyen a bérszínvonal? Hogy lenne az én döntésem, ha nekem nincs tulajdonrészem abban a vállalkozásban, nincs beleszólásom semmibe (az üzemi tanácsokat és a szakszervezeteket hagyjuk, ott is félmegoldás, ahol működik, itthon meg a Gaskó féle állóvíz az olyan, mintha nem is lennének) és nem vagyok ilyen értelemben része és felelőse annak a gazdasági tevékenységnek? Ha öltönyösék csak havi 70.000-ret hajlandóak fizetni, a magyar társadalom 70%-a meg elmegy ennyiért dolgozni ahelyett, hogy rájuk gyújtaná a kócerájt, onnantól hol az én döntésem? Verhetni verhetem az asztalt, van helyettem 100 másik, a munkahelyek pedig szűkösen állnak rendelkezésünkre.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 11:27:55

@Jani haverja: Napi 1-2 órát dolgozni lumpenség, ne essünk már túlzásokba. A 8 óra munkával (szükség esetén 10 vagy 12 max szökőévben egyszer), nyolc óra pihenéssel, nyolc óra szórakozással fémjelezett keret nekem tökéletes. Ennél kevesebb, de több sem igazán kell. Akkor most lusta vagyok?

Ádámka Auditore 2012.10.28. 11:32:46

Egyébként az emberi garanciákban bízni szintén komcsi dolog. Ők hittek abban, hogy majd idővel "kifejlődik" a szocialista embertípus és mindenki boldog lesz meg mindenki szeretni és támogatni fogja a másikat. Fenéket. Ennyire lesznek majd maguktól karitatívak az átlagemberek is.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 11:47:52

@Jani haverja: Nem neked kell finanszírozni. Ahhoz egyetlen fillére sincs szükség, hogy más legyen a gazdasági mentalitás. Ha például van két cég Heves megyében, akik nem ész nélkül versengenének, hanem kölcsönösen együttműködve fejlődnek, akkor már egyből ott a munkahely és a lehetőség, hogy a saját szülőföldemen maradjak. Ha nem az öltönyös gennyzsák 4. Audijára költenének bizonyos összeget, hanem mondjuk bankokba tennék az ott dolgozók, akik idővel összefogva esetleg abból új munkahelyeket is tudnak teremteni mennyivel több esélyem lenne ott maradni? Hány forintodba kerül ez neked? Nem kötelező senkit támogatni, ha meg tud állni a saját lábán. Ja, hogy kaphatnak esetleg állami támogatást a befizetett adókból? Te is kaphatsz, ha szükséged van rá és tudod teljesíteni a jogszabályi és pályázati feltételeket. (Tudom, ez is normális országban...) Kérni én sosem fogok, mert tudom, hogy úgysem kapok soha senkitől semmit. Ha viszont az egyik kinyírja a másikat vagy szétbasszák, csak mert jobban megéri, (elég gyakran előfordul eme csodás rendszerben) akkor máris szedhetem a sátorfámat.

A szakmát sem te fizeted. Nem azt mondtam, hogy alapíts a pénzedből meg az adóforintokból elég múzeumot ahhoz, hogy én ott elhelyezkedhessek régészként, meg nem azt mondtam, hogy finanszírozz elég kutatást ahhoz, hogy mindnek legyen dolga. Annyit mondtam csak, hogy legalább az esély meglegyen erre: Ha nem jönne össze a régész PHD és mondjuk történetesen utána recepciósként kellene dolgoznom havi 300.000 HUF-ért hasonló árak mellett, nem ennek a pénznek a háromszorosáért kutatni, akkor már nincs semmi baj. Ha viszont meg se meri az ember próbálni, mert ha nem jön össze, akkor rabszolgamunka, csövezés és megaláztatás lesz csak a sorsa, az már baj. Érted mi nekem a problémám?

Ádámka Auditore 2012.10.28. 11:53:28

Miért olyan nagy bűn, ha valaki nem fosztogató adóztatás vagy "önkéntesség" és "jótékonykodás" formájában akarja visszaosztani azt, amit a piac igazságtalanul és értelmetlenül osztott el, hanem eleve olyan jól működő gazdasági mechanizmusokat szeretne, amik jól és igazságosan osztanak el, és ami után már csak minimális korrekciókra lenne szükség akár adóztatás, akár önkéntes szolidaritás formájában?

Ádámka Auditore 2012.10.28. 11:57:50

Ha nem hiszed el, hogy van más, mondok neked egy nagyon egyszerű példát. Nézd meg Michael Moore-nak a Capitalism a Love Story c. dokumentumfilmjét és fejtsd ki nekem, hogy mi a kifogásod az ott bemutatott péküzemmel szemben és az mennyivel terhelne meg téged? Igaz ha az nem tetszik, hogy ott a tőketulajdonos nem kiskirály, azzal nem tudok mit kezdeni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 12:12:00

Hidd el, csak akkor lesz jó világ Magyarországon, ha az emberek megtanulnak magukról gondoskodni, meg a közvetlen környezetükről (ebben benne vannak az alulról szerveződő önkéntes szervezetek). Sajnos amíg nagyok az adóterhek, ez nem fog menni, az embereknek se pénze, se ideje, se kedve nem lesz erre.

Magyarországon nem azért alacsonyak a munkabérek, mert gonoszak a multik, és csak ennyit hajlandóak fizetni, hanem két okból:
1./ Nagyon magasak az adó és járulékterhek, tehát a multinak nagyon drága a munkaerő, főleg a termelékenységéhez képest még akkor is, ha gombokat fizet a dolgozónak.
2./ Az előbbiből következik, hogy nem sokan ruháznak be manapság Magyarországon, éppen ezért nagyon kicsi a foglalkoztatottság, éppen ezért a multi megteheti, hogy gombokat fizessen.

Ezt pont úgy lehet megoldani, hogy brutálisan csökkenteni kellene az adó- és járulékterheket. Ez persze azt hozza maga után, hogy az állam nem költ mindenféle olyan dologra, ami neki nem a feladata, mert nem lesz miből. Az embereknek viszont több pénze lesz, és tudnak miből adni a rászorulóknak, és lesz is kedvük hozzá.

A hangulatváltozásos példád az csak 1 emberre igaz. Ha sok emberről beszélünk, akkor mkindig előfordul az, hogy ha éppen Te összeveszel a barátnőddel, és ezért bánatos vagy, egy másik ember meg éppen kibékül, vagy éppen megtalálja az igazit, és boldog, és segít helyetted. Ez a nagy számok törvénye.

Egyszer gyere ki ide Albániába vagy két hétre, nem egy drága ország. Nézd meg itt az útkereszteződésben kolduló cigányokat. Hihetetlen mennyiségű autós ad nekik pénzt, annak ellenére, hogy tudják, hogy a cigány koldusmaffia éppen úgy elveszi tőlük, mint Magyarországon, tehát ezzel nem segítenek igazából, és mégis adnak. A cigány koldusmaffiát meg sehol nem lehet a hatóságoknak teljesen és ténylegesen felszámolni sajnos, mert annyira zárt világ, hogy a hatóságok mindenhol csak a felszínt tudják kapargatni.

Pedig ez az ország nem Szerbia. Itt SOHA nem fordulhat elő az, mint Szerbiában, hogy ha a koldusnak nem adsz pénzt, akkor megkarcolja a kocsidat. Itt ha ez történne, akkor a mögötted álló autós észrevenné, kiszállna, és biztosan eltörné a koldus kezét. Mert ennyire figyelnek az emberek egymásra. Ezek ellenére a koldusnak mégis adnak.

Én egy adott önkéntes segélyszervezetben szoktam segíteni, főleg abban, hogy a saját autómmal segélyeket viszek ki a rászorulóknak, cigányoknak is, de nem pénzt, hanem élelmet-ruhát.
Aztán csinálok mást is, ami tulajdonképpen nem segélyezés: most itt például többek között azt szervezem, hogy a közvetlen lakókörnyezetünkben csinálni kellene egy kis speciális élelmiszeripari üzemet egy adott speciális technológiával. De ezt nem üzleti érdek nélkül szervezem, tehát nem jótékonyságból, ebből én is hasznot remélek. Be lehet szállni itt ebbe bárkinek, és annak arányában részesül a haszonból. A másik haszna pedig az lenne, hogy a környékbeli asszonyoknak lenne stabil, napi 4 órás munkája. Ugyanis itt nem divat az asszonyoknak 8 órában dolgozni, mert akkor nem jut idő a családra. Természetesen azok a családok is beszállhatnak ebbe, ahol a feleség később ebben az üzemben akar dolgozni, akkor kap fizetést, meg nyereségrészesedést is, de nem kötelező anyagilag beszállni. A helyi önkormányzattól csak egy használaton kívüli épületet kérek, azt sem ingyenbérletbe, hanem a felújítás költségét szeretnénk lelakni, és ezért nem fizetnénk egy darabig bérleti díjat.

Az ilyenek nagyon mennek itt, megvan a kis közösségekben a bizalom, és nem az államtól várják el a segítséget. Ugyanakkor mivel kicsik az adók, a multik is tömegével fektetnek be ide, ezért aztán fejlődik is a gazdaság. Tudtad pl. hogy az olasz árutőzsde gyakorlatilag itt van Tiranában? Mármint úgy, hogy Olaszországban dolgoznak kb. 50-en, itt meg 600-an, és egy tenger alatti kábel köti össze őket. Ezért az olaszoknak megérte még egy modern irodaépületet is felhúzni, mert itt kisebbek az adók, és kevesebb maga a munkabér is, mivel az árak is alacsonyak, szintén az alacsony adóknak köszönhetően.

Ezért fejlődik itt a gazdaság. Viszont az állam nagyon kevéssé segít bárkinek.
Azt viszont elfelejtettem leírni, hogy miért van egy NAGYON NAGY HÁTRÁNYA az állami segítségnek. Az államnak kritériumokat kell meghatározni, hogy kiket segít, és hogy. Ha megfelelsz a kritériumoknak, akkor kapsz segítséget, ha nem, akkor meg nem. Viszont az emberek élethelyzete különböző, és ezt az állam nem tudja felülről kezelni. Az alulról szerveződő önkéntes szervezetek viszont igen, mert azok mindenkivel külön-külön foglalkoznak.

Tipikus példa erre a Jobbiknak az a gondolata, hogy a cigányoknak természetben kell adni a segélyt, mert különben elisszák. Igen az állam ezt csak így tudja megoldani, hogy általánosít MINDENKIRE. Az alulról szerveződő önkéntes szervezetek pedig pontosan tudják, hogy kinek és mit kell természetben adni, és kinek jobb, ha pénzt kap, valamint azt is tudják, hogy ha valaki csak papíron szorul rá a segélyezésre, mondjuk állami kritériumok alapján, de valójában egyáltalán nem szorul segélyre. Az ilyen dolgokra az állam alkalmatlan, illetve alkalmas valamennyire, de csak iszonyatosan pazarló módon, mert felülről szerveződő, és nem önkéntes dolgot csinál.

És még egy dolog: az emberek legalább 90%-a becsületes, és jóindulatú, egészen addig, amíg a politikusok el nem rontják őket. Egy normális társadalomban ez a 90% pedig rákényszeríti azt a maradék 10%-ot is, hogy hasonlóan viselkedjen. Magyarország sajnos az irigy emberek társadalma, és ez nem is fog megváltozni addig, amíg kollektivista rendszer lesz ott.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 12:14:57

@Ádámka Auditore: Munkamennyiség: Nem vagy lusta a 8 órás elképzeléseddel, de hagyd meg a szabad választást a másiknak, hogy többet, vagy kevesebbet akar dolgozni. Természetesen úgy hagyd meg a választást a másiknak, hogy nem Neked kell vállalnod ennek az anyagi következményeit, hanem az illetőnek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 12:16:24

@Ádámka Auditore: Pont nem komcsi dolog bízni az emberi garanciákban.
Komcsi dolog viszont abban bízni, hogy az emberi garanciákat felülről, és kötelezően meg lehet szervezni.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.10.28. 12:22:42

Ugyan srácok! Az időjárás államosítása teljesen logikus dolog, egy nagy terv része amitől az IMF hirdetések, Orbán Cézanne beszéde, Kerényi Könyvtára a kerettantervből kihúzott ellenzék, vagy általános választás is értelmet nyer: a NER új bestseller sorozata:

"Nem érti, kormánya miért kezdi el az adófizetők pénzén átírni a történelemkönyveket, kihúzva azokból az alapvető szabadságjogokat, az általános választásokat, vagy az ellenzéket? Hogy hogyan lehet grandiózus könyvtárakat kinyomtatni a közös pénzből amit „a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek” a kormany.hu-n? Nem érti, hogy miért kell egy kiállításmegnyitón lealázni az adományozó országok képviselőit, miért buli ismét kipenderíteni az ajtón az IMF-t, vagy államosítani a meteorológiát? Akkor Önnek a magyar fülkeforradalom legfrissebb bestseller sorozatára van szüksége! A kormány új kódjára és az azt rejtő mondatokra, melyek a racionális elmét elvezetik a Kedves Vezető ha nem is magasabb rendű, de legalábbis párhuzamos világába: az Orbán Viktor és a Cézanne-kód, a Kerényi Könyvtár-rejtélye, valamint a Habony Árpád: Kokit adtam Irina Ivaschenkonak olyan alapművek, melyek egyből koherenssé teszik a hazai káosz recepcióját."szabotazs.blog.hu/2012/10/28/az_imf-balhe_orban_es_a_cezanne-kod_rejtelye#more4874701 muhahaha :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 12:36:31

@Ádámka Auditore: Én ezekben nem hiszek.

Én nagyon régóta vállalkozásból élek, SOHA nem kaptam állami támogatást, még adókedvezmény formájában sem, igaz, nem is kértem soha. Viszont nem is szeretném másnak az állami támogatását kifizetni. Ha valakin segíteni akarok, azt megteszem magam, minek ehhez az állam.

És hidd el, verseny nélkül nincs fejlődés. Én éltem totális kollektivizmusban (a Kádár-rendszerben) 21 évig. Nagyon nem kívánom vissza. Amikor 21 éves voltam, akkor volt a rendszerváltás. Azért nem mentem külföldre, mert bíztam benne, hogy jobb lesz Magyarországon. Miután még 20 évig nemhogy jobb lett, hanem rosszabb, mert a politikusok az összes lehetséges hibát elkövették, amit csak lehetett a kapitalizmusra való áttérési próbálkozás során, ezután azt láttam, hogy a társadalom többsége visszakívánja a Kádár-rendszert. Igen, a jobbik is, még ha kommunistaellenes dolgokat is hangoztat. Na nekem ebből lett végleg elegem, és leléptem egy emberközeli "vadkapitalista" társadalomba, ahol a munkának értéke van, a gazdag embert tisztelik (én nem vagyok gazdag), mert tudják, hogy csakis a gazdag ember fog munkát adni, és nem az állam a munkahelyteremtő programjaival. Itt egyáltalán fel sem merül olyan hülyeség, hogy valaki szegény ember irigyli egy gazdag cégtulajdonos negyedik Audiját. Ugyanis tudja a szegény ember is, hogy éppen az a negyedik, vagy akárhányadik Audi, meg az a csodálatos palota, ahol a cégtulajdonos lakik, az a hajtóerő arra, hogy a cégtulajdonos minél többet beruházzon, és minél hatékonyabban termeljen, mert ezek a dolgok akkor vannak meg. Nem mindenki alkalmas cégvezetésre. Ha a dolgozók belepofázhatnának egy cég irányításába, és főleg a saját fizetésük nagyságába, az a cég abban a pillanatban csődbe menne. A dolgozók csak indirekt módon szólhatnak bele a fizetésük nagyságába, magyarul, ha kevésnek érzik, akkor elmennek máshova. Persze ehez az kell, hogy legyen másik munkahely, ahova el lehet menni. Másik munkahely meg csak akkor van, ha kicsik az adók, azaz fejlődik a gazdaság. A kereslet-kínálat törvénye a munkahelyekre is igaz! Ha sok a munkahely, és kevés a dolgozó, akkor a dolgozók sokat eresnek. Ha kevés a munkahely, és sok a dolgozni akaró, akkor a dolgozók még akkor is keveset fognak keresni, ha az állam beleavatkozik a folyamatokba, sőt, annál kevesebbet fog a dolgozó keresni, minél jobban beavatkozik az állam.

Még egy példa:
Magyarországon ha egy átlagembernek a szomszédja hirtelen vesz egy Porschét, akkor az átlagember egyből azon kezd el filózni, hogy biztosan nem tisztességes úton szerezte meg rá a pénzt. Pedig lehet, hogy az illető örökölte, nyerte a lottón, vagy éppen évtizedekig erre spórolt, mert fontos neki. Ezért aztán az átlagember rosszat kíván az ilyen szomszédnak, lehet, hogy még az adóhatóságot is kihívja rá.
Az USA-ban, vagy Svájcban, vagy éppen itt Albániában éppen a fordítottja van. Itt az átlagember örül, ha a szomszédja hirtelen Porschét vesz, több okból is. Egyrészt azért, mert jó tudni, hogy a szomszédnak, egy közeli ismerősömnek jól megy. Másrészt ebből fakadóan eggyel több pénzes emberre tudok számítani, ha esetleg valamikor anyagi bajban leszek. Harmadrész pedig azért, mert a házam értéke is nő attól, hogy a szomszéd ház előtt Porsche parkol, mert lám a nagyon gazdag ember is szeret ezen a környéken lakni:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 12:42:19

@Ádámka Auditore: Ezek szerint Te azt feltételezed, hogy az emberek igazságosabban tudják elosztani a javakat, mint a piac.

Egy kérdésem lenne: KI határozza meg, hogy mi az igazságos, és KI határozza meg, hogy kinek mennyi kell. Mindig ezen buknak el a kollektivista eszmék.

Egyébként meg sajnos a világban nincsen igazságosság. Nekem például nagyon rossz énekhangom van. Hiába szeretnék énekes lenni, soha nem lehetek az. Nem is vagyok különösebben erős testalkatú, tehát súlyemelő és birkózó sem lehettem volna. Ez aztán az igazságtalanság.

Viszont meg tudok verni játékban egy tetszőleges sakkbajnokot, valamint egy tetszőleges teniszbajnokot, mivel ehhez tehetségem van. Persze csak azzal a kitétellel, hogy a sakkbajnokot teniszben verem meg, és a teniszbajnokot pedig sakkban :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 13:18:54

@Ádámka Auditore: Az a kifogásom a péküzemmel szemben, hogy tönkre fog menni. Ez tulajdonképpen nem kifogás, hanem tény.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 13:34:59

@Ádámka Auditore: Ilyen "jól működő gazdasági mechanizmusok" eddig a világban mindig csak alulról szerveződően és önkéntesen jöttek létre.
Ellenpélda nincs eddig. Valószínűleg nem egy magyar párt fogja megteremteni azt a kivételt, ami erősíti a szabályt, és megcsinálni egy felülről, kötelezően szervezett "jól működő gazdasági mechanizmust".

Ádámka Auditore 2012.10.28. 14:34:45

@Jani haverja:

Először is hálás köszönetem a válaszokért, rengeteget tanultam tőled és nagyon pozitívan csalódtam. Csak a legfontosabbal, mert még napokat lehetne erről beszélgetni, de az idő szűkös.

"Ezt pont úgy lehet megoldani, hogy brutálisan csökkenteni kellene az adó- és járulékterheket. Ez persze azt hozza maga után, hogy az állam nem költ mindenféle olyan dologra, ami neki nem a feladata, mert nem lesz miből."

Igen, ez így logikus is. Az itteni elvonási szintet minimum a felére. Máshol ennek a feléből nem hogy libertariánus államot, de nagyon komoly és működő jóléti államokat építenek fel. Ha növekedési pályára áll a gazdaság, onnantól nem is lesz szükség ennyi pénzre, mert az emberek egyre inkább önellátóvá válnak. Ha van elég jövedelmem a saját munkámból, nem vagyok rászorulva semmiféle állami dotációra. Itt csak annyiban tér el a véleményünk, hogy a magyar gazdaságban a magas adóknál sokkal mélyebb problémák is vannak meg persze arra is figyelni kell majd, hogy ésszerű legyen az átmenet és ne pusztuljanak bele azok, akik ténylegesen rászorulnak. Fokozatosan, az állampolgárokat ésszerűen és progresszív módon terhelve kell ezt keresztülvinni majd egy Magyarországot a sz*rból kihúzó kormánynak.

A multik: Szerintem maga a multi már csak a mérete, piaci befolyása (ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy itt tökéletes verseny folyik) és mobilitása miatt is képes arra, hogy leszorítsa az árakat ha úgy áll érdekében, ezáltal nehezebb helyzetbe hozza mondjuk a köréjük felépülő magyar KKV szektort, az pedig, amit ő ezen nyert, folyik is kifelé külföldre. Én legalábbis így látom, de ha neked más tapasztalataid vannak, nagyon szívesen elolvasom, amint odajutok.

Én amiatt aggódok még, hogy a te terved - ami nem rossz, nem elutasítandó - pont a multik mobilitása miatt bukna meg. Ha több jön ide, nagyobb lesz a konkurencia, akkor megtehetik minden további nélkül, hogy elmennek oda, ahol nagyobb az ő piaci befolyásuk, aztán megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Ahol jobban "megéri" nekik. Ezért mondom én, hogy ezek olyan globális problémák, amit nemzetállami kereteken belül szerintem képtelenség orvosolni, inkább a nemzetközi kereskedelmi jognak kellene egyszer és mindenkorra rendezni a kérdést. Nekem van egy olyan elvi vonalam, hogy még a klasszikus, nemzeti keretek közt megvalósuló kapitalizmus korában feltárt közgazdasági mechanizmusok már kevesek a globalizált világban. A nyakam nem tenném rá, hogy helytálló, de így érzem.

"Aztán csinálok mást is, ami tulajdonképpen nem segélyezés: most itt például többek között azt szervezem, hogy a közvetlen lakókörnyezetünkben csinálni kellene egy kis speciális élelmiszeripari üzemet egy adott speciális technológiával. De ezt nem üzleti érdek nélkül szervezem, tehát nem jótékonyságból, ebből én is hasznot remélek."

Ezzel nincs is semmi baj, sőt ha normális körülmények közt munkát adsz, rengeteget segítesz vele magadon is és másokon is. A magánérdek és a közérdek számos esetben egybeeshet, ebben mindenképp igaza van a gazdasági liberalizmusnak. Egészséges módon miért ne lehetnénk önzőek? (Persze vannak bajok és van amikor ez a kettő nem esik egybe, olyankor viszont már lépni kell az államnak szerintem sőt ott lehetne meghúzni egy határvonalat, hogy mit érdemes államosítani és mit nem. Pl. itt az időjárás-előrejelzésnél én nem látok különösebb indokot, a béna indoklás pedig nem igazán győzött meg, ellenben a profit alapon működő posta, egészségbiztosítás , egészségügy vagy büntetés-végrehajtás már a halálom. )

" A másik haszna pedig az lenne, hogy a környékbeli asszonyoknak lenne stabil, napi 4 órás munkája. Ugyanis itt nem divat az asszonyoknak 8 órában dolgozni, mert akkor nem jut idő a családra. Természetesen azok a családok is beszállhatnak ebbe, ahol a feleség később ebben az üzemben akar dolgozni, akkor kap fizetést, meg nyereségrészesedést is, de nem kötelező anyagilag beszállni. A helyi önkormányzattól csak egy használaton kívüli épületet kérek, azt sem ingyenbérletbe, hanem a felújítás költségét szeretnénk lelakni, és ezért nem fizetnénk egy darabig bérleti díjat."

Hát az ilyen munkáltatót van is miért tisztelni és tényleg szívesen dolgoznék ilyen helyen. Minden elismerésem és nagyon sok sikert kívánok hozzá.

"Ezért fejlődik itt a gazdaság. Viszont az állam nagyon kevéssé segít bárkinek.
Azt viszont elfelejtettem leírni, hogy miért van egy NAGYON NAGY HÁTRÁNYA az állami segítségnek. Az államnak kritériumokat kell meghatározni, hogy kiket segít, és hogy. Ha megfelelsz a kritériumoknak, akkor kapsz segítséget, ha nem, akkor meg nem. Viszont az emberek élethelyzete különböző, és ezt az állam nem tudja felülről kezelni. Az alulról szerveződő önkéntes szervezetek viszont igen, mert azok mindenkivel külön-külön foglalkoznak."

Figyelj, én már a jogi tanulmányok során is számtalanszor találkozok azzal a problémával, hogy annyira változatosak az élethelyzetek, hogy fizikai képtelenség objektív módon leszabályozni előre a dolgokat. Miután meg megyek dolgozni, ebbe fogok beleőszülni.:) Ha mindent objektíven, egzakt módon előre leszabályoznánk, akkor a jog és a valóság közt hatalmas szakadék tátongana. Annyi variáció van, hogy egyszerűen fizikai képtelenség és a böhöm vastag kódexek pedig nagyon lassúvá tennék vagy ellehetetlenítenék a hatékony jogalkalmazást. Az a kodifikációs technika is csőd, ami több ezer oldalas kódexben össze akar foglalni minden lehetséges élethelyzetet. Az Allgemeines Landrecht nevű volt porosz PTK a mai napig elrettentő példa.:) Aztán akkor még a summus ius, summa iniuria problémájáról, a ius strictum betűjén túlmutató igazságos döntésekről és a mögöttük meghúzódó jogon túli értékek és társadalmi célok megvalósulásáról szó sem esett. Szóval ez így igaz. Viszont megvannak azok a jogtechnikai megoldások, melyekkel a felmerülő új élethelyzeteket kezelni lehet. A döntési szabadság keretein belül három féle főbb jogkörről beszélhetünk: Mérlegelés, méltányosság és a diszkrecionális jogkör.

Mérlegelésről akkor beszélünk, mikor ugyanazon tényállás mellett a jogalkotó többféle döntést is jogszerűnek fogad el, amit általában vagy döntési alternatívák meghatározásával, vagy határozatlan jogi fogalmak használatával érhet el.

Tehát már nem úgy gondolkodunk, hogy pl. objektíve meghatározzuk, hogy pl. azok jogosultak az ellátásra, akiknél a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a kétszeresét, hanem csak annyit mondunk, hogy x ellátás a szociálisan rászorulóknak jár, nem határozzuk meg a rászorultság fogalmát és kritériumait, hanem majd az eljáró hatóság (pl. a jegyző) mérlegel. Persze ez a döntés nem lehet önkényes, mert megalapozott tényállásra kell épülnie, illetve olyan indokolást kell tartalmaznia, amely magában foglalja a mérlegelés alapjául szolgáló körülményeket, továbbá azok okszerű mérlegelését. Én magam is azon a szakmai állásponton vagyok, hogy a szociális jognak nagyobb mérlegelési szabadságot kellene biztosítani, sokkal rugalmasabbnak kellene lennie és pont ez lenne az a jogterület, ahol minél inkább, egészséges mértékben mellőzni kellene az egyébként kívánatos szigorú objektivitást. Csak persze mindig jönnek az ellenérvek, hogy akkor nehezebben tervezhető lesz a költségvetés meg jogállamiság über alles...Túl sok itt a jogpozitivista vaskalapos.

A méltányossági jogkör annyiban különbözik a mérlegeléstől, hogy a jogszabály – mintegy főszabályként – meghatározza ugyan, hogy a jogalkalmazó szervnek milyen tartalmú határozatot kell hoznia, egyszersmind azonban felhatalmazást ad a főszabálytól különös méltányosságból való eltérésre. A jogszabály általában esetenként meghatározza a méltányossági okokat, de az is előfordul, hogy azok taxatív felsorolása az adott ügykategóriában nem lehetséges.
A méltányosság tehát nem a jogszabálytól, hanem a főszabálytól (általában jogszabály alapján) történő eltérést, illetve ennek lehetőségét, bizonyos feltételek mellett kötelezettségét jelenti. Ez mindig az adott szerv lehetősége, bizonyos esetekben kötelessége, mindig az ügyfél érdekében történik, jogállamban szinte mindig a hatásköri szabályozásban történő méltányossági szempontok alapján eltérnek a főszabálytól, eltekintenek bizonyos jogkövetkezmények érvényesítésétől. Jellemző még rá, hogy nagyon sok esetben csak magasabb szintű közig szerv gyakorolhat méltányossági jogkört, tehát ismét végig kell járni hozzá a vogon bürokrácia lépcsőfokait.

A diszkréció pedig a jogi szabályozás hiányában, vagy a jogi szabályozás ellenében, vagy esetleg nagyon-nagyon laza és tág jogi korlátok közt (bár pont az a diff. spec. itt, hogy ne legyenek jogi korlátok, hanem szabadon cselekedjen az adott szerv) teljesen szabad belátáson alapuló cselekvést jelent. A közigazgatás jogi kötöttsége és a jogállami követelmények miatt ritka, mint a fehér holló, inkább rendkívüli jogrendben jellemző.

Szóval kezelni lehet valamennyire, de tényleg az önkéntes segítség a leghatékonyabb. Én örülnék a legjobban, ha ennek itthon lenne kultúrája, de a magyar emberek egyszerűen nem olyanok és erre valahogy alkatilag képtelen a többség. Kevés fecske meg nem csinál nyarat szerintem, de ne legyen igazam.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 14:56:49

"Ezek szerint Te azt feltételezed, hogy az emberek igazságosabban tudják elosztani a javakat, mint a piac."

Is-is. Mikro szinten inkább az emberek és a tervezés, makro szinten meg inkább a piac.

"Egyébként meg sajnos a világban nincsen igazságosság. Nekem például nagyon rossz énekhangom van. Hiába szeretnék énekes lenni, soha nem lehetek az. Nem is vagyok különösebben erős testalkatú, tehát súlyemelő és birkózó sem lehettem volna. Ez aztán az igazságtalanság.

Viszont meg tudok verni játékban egy tetszőleges sakkbajnokot, valamint egy tetszőleges teniszbajnokot, mivel ehhez tehetségem van. Persze csak azzal a kitétellel, hogy a sakkbajnokot teniszben verem meg, és a teniszbajnokot pedig sakkban :)"

Nem, persze. Nekem ott kezdődne az igazságos berendezkedés, hogy:

1. Lenne alkalmad kipróbálni mindig, hogy miben vagy igazán jó az anyagi ellehetetlenülés veszélye nélkül. Csövesként vagy ha meg sem mernéd próbálni, mert az ellehetetlenülés veszélyével jár, akkor nem jönnél rá, hogy te jó teniszező és sakkozó vagy.

2. A társadalomnak és az államnak nem az lenne a legfőbb célja, hogy szociális függőágyat biztosítson neked, hanem az, hogy rágyere, te a sakkozásból vagy a teniszezésből tudod a lehető legtöbbet profitálni és ehhez minden szükséget megadjon neked.

Jelenleg ott tartunk, hogy ha te rájössz menet közben, hogy rossz énekes vagy és nem tudod eladni a lemezeidet (ami normális körülmények közt nem bűn, nem haszontalanság, nem tragédia, nem igazságtalanság, elvégre nem superman-ek vagyunk, tőlem se várj még csak emelt szintű matek vagy biológiai érettségi 5-öst sem, nemhogy reálos egyetemi szakot) akkor, kész véged. Nem lesz lehetőséged utána arra, hogy bent maradj a "cselekvőképes és felfelé is nyitott társadalomban" és kitapasztalt, mire vagy jó. (értsd ettől te nem fogsz olyan nyomorba kerülni, hogy többet esélyed se legyen kipróbálni a teniszezést meg ne legyen időd fejlődni ezen a téren). Lehet azzal jönni, hogy erre ott a gyerekkor, de az élethosszig tartó tanulás európai trendjével ez igencsak ellenkezne.

Ádámka Auditore 2012.10.28. 15:01:07

Mit vesztett volna a világ, ha annak idején azt mondják ennek a tagnak, hogy dadogós szerencsétlenség vagy, eszedbe se jusson megpróbálkozni az énekléssel, csak a pénzünket pazarolnád?

www.youtube.com/watch?v=Y2mRA03dWUI

ketroot 2012.10.28. 15:47:57

Ezt a szar időt.

Remélem Viktor dolgozik már az ügyön.

Érik az az egy szavazatom '14-ben.

Ja meg egy esedékes menet is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 16:13:56

@Ádámka Auditore: Én is csak néhány dologra válaszolok, mert tényleg litániát lehetne írni erről.
A multikról: A multikat nem kell utálni, még csak különösen szabályozni sem, szabályozzák ők egymást rendesen. Persze a tisztességtelen piaci magatartást, a kartellezést, a vevők átverését stb. büntetni kell az államnak, de ez nem piacszabályozás, hanem egyszerű RENDFENNTARTÁS (éppen úgy, mint pl. a tolvajok, gyilkosok megbüntetése), és ez az állam tényleges feladata. Ezt se végzi el hatékonyan egyik állam sem, de más megoldást eddig a rendfenntartásra nem találtak ki, mert ha megszűnne az állami monopólium a rendfenntartásban, akkor anarchia lenne magánhadseregekkel.
A KKV-knek meggyőződésem szerint nem kell a multikkal versenyezni. Azokon a területeken ugyanis, ahol a multi meg tudja oldani költséghatékonyabban, olcsóbban az adott dolgot, semmi keresnivalója nincs a KKV-knek. Én sok minden vállalkozással foglalkoztam életemben, de mindig olyan tevékenységet választottam, amit a multi nem tud költséghatékonyan megcsinálni. Nagyon sok ilyen tevékenység van, és nem csak az antik órák javítására specializált vállalkozás, vagy az aranyműves vállalkozás ilyen, hanem az élet minden területén található ilyen piaci rés, ahol érvényesülhetnek a KKV-k, sőt CSAK ők érvényesülhetnek. Magyarországon az a baj, hogy pl. a néhány hektárral rendelkező "gazdálkodó" búzát akar termelni a földecskéjén, és nem érti, hogy állami támogatás nélkül miért nem megy semmire, illetve KÖVETELI az állami és EU-s támogatást. Ez az adófizetőknek nagyon sokba kerül, a komplett EU-nak is ez az egyik nagy baja. Ha ez a gazdálkodó az 1-2 hektárján elkezdene olyant termelni, ami nem gépesíthető, nagyon nagy az odafigyelést igénylő kézimunka igénye (pl. néhány fajta gyógynövény, stb.), mindjárt nem lenne neki konkurencia az a gazdag nagybirtokos, aki több ezer, vagy több 10.000 hektáron búzát termel gazdaságosan. De neki egyszerűbb kimenni tüntetni a támogatásért, és mivel meg is kapja, ezért búzát termel.

Ugyanez a baja a központosított rendszereknek a segélyezésben is: Mindkét félnek, a segélyezettnek és a segélyt osztóknak is érdeke, hogy ez az állapot minél tovább fennmaradjon, esetleg még bővüljön is a segélyezettek köre. Ugyanis az állam által megszervezett segélyezésben alkalmazottak osztják a segélyt. Ha lecsökkenne a segélyezettek létszáma, akkor létszámleépítés lenne a segélyosztók körében, mivel kevesebb lenne a munkájuk. A segélyt kapónak pedig életcéljává válik, hogy az adott kritériumoknak megfeleljen, és ez a segélyezési állapot minél tovább fennmaradjon, mert ez így neki kényelmes, esetleg fél is változtatni az életén.
Írtad azt, hogy vannak olyan törekvések, hogy pl. a jegyző dönthesse el, hogy ki kap segélyt, és mennyit. Ez két okból nem jó: Egyrészt hatalmasra duzzasztja a bürokráciát, mert meg kell mindent indokolni, és ez iszonyat pénzbe kerül, másrészt meg a jegyző ugye nem a saját pénzét osztja, hanem az adófizetőkét. Ezért aztán nincs érdekelve abban, hogy a legjobb tudása szerint ossza szét azt a pénzt (mert ugyanis hogyan jutalmaznád a jegyzőt, milyen kritériumok alapján kapna ezügyben prémiumot?), ez alkalmat ad kivételezésre (haverok, buli fanta), rosszabbik esetben korrupcióra is (a segély egy része visszacsorog a jegyző zsebébe). És hidd el, kis odafigyeléssel, kis munkával minden ledokumentálható hitelesen (tehát az, hogy ki miért és mennyi segélyt kapott), még az is, hogy az ég nem kék, hanem zöld.

Ezzel szemben az alulról szerveződő önkéntes segélyszervezetek a saját pénzüket osztják. Egyrészt értelemszerűen ezért nem adnak olyannak, aki nem szorul rá, másrészt a rászorultak segélyezésénél is az a céljuk, hogy az illető hosszabb távon kikerüljön a segélyezettek köréből. Így aztán nem csak pénzt, ételt stb. kap az illető tőlük, hanem pl. segítséget abban is, hogy találjon munkát. Ennek pedig az a folyománya, hogy a segélyezett is rájön arra, hogy ha ő nem tesz semmit a saját maga boldogulásáért, akkor előbb-utóbb megunja a segélyszervezet, és nem fog segíteni neki, tehát törekszik. Itt abban a szervezetben, ahol én szoktam segíteni, nagyon sok embernek találtak munkát. Többek között van egy néggyermekes fiatal özvegyasszony. Életében nem dolgozott a háztartási munkán kívül, mert a férje eltartotta. Mikor a házuk már majdnem kész lett, a férje autóbalesetben meghalt, A férje volt a balesetben a hibás, így a másik fél kötelező biztosítója értelemszerűen nem fizet. Az államtól filléreket kapnak, a férjnek nem volt magánbiztosítása, tehát onnan sincs pénz. Az asszony 8 általánost végzett, tetejében ott a 4 kisgyerek is. Ez a segélyszervezet először pénzt adott neki, sokszor, relatív sokat, használt ruhákat a gyerekeknek, stb. Közben elkezdett keresni munkát az asszonynak, olyant, amit a semmi végzettséggel, és a 4 gyerek mellett is meg tud csinálni. Nagy nehezen lett is egy takarítónői állás. Az asszony még így is kap a segélyszervezettől pl. ruhákat a gyerekeknek, de pénzt már nem kell kapnia, mert eltartja magát, sőt azóta fizetést is emeltek neki, mert jól dolgozik. És ez csak egy példa a sok közül. Ez a történet pl. egy állami közmunkaprogramban elképzelhetetlen, de elképzelhetetlen egy "vállalkozásfejlesztési" programban is. Az állami közmunkaprogramban pl. azért elképzelhetetlen, mert egyrészt kötelező, másrészt nincs ösztönzője a jobban végzett munkának (így is úgy is ugyanannyit keres az illető), harmadrészt nevetséges béreket adnak ott, amiből nem lehet megélni, és negyedrészt pedig azért, mert a segélyezett a közmunkánál nem érzi, hogy hasznosat csinál. Ez a segélyszervet, akiről a példa szólt, viszont utánament és megkereste az illető asszonynak a lehetséges jó munkahelyet. Itt szempont volt, hogy pl. közel legyen, akkor kelljen dolgozni, amikor a gyerekek iskolában vannak, ne igényeljen a munka szaktudást, stb. És sok munkával, odafigyeléssel lehet is találni ilyen munkahelyet az üzleti életben is, csak ezt egy állami szervezet alkalmazottakkal nem tudja megoldani. Ez a magán segélyszervezet is úgy talált munkát az illető asszonynak, hogy mindenki megkérdezte az összes ismerősét, és nagy nehezen lett egy ilyen munka. Azon felül, nem elég csak munkahelyet találni, főleg olyan ember részére, aki életében nem dolgozott, vagy nagyon régen dolgozott utoljára. Őt még egy jó darabig pátyolgatni kell pszihológiailag, néha a munkáltatót is meg kell kérni, hogy nézzen el bizonyos dolgokat időlegesen stb. Erre egy állami szervezet megint csak nem alkalmas.

Még egy dolog: Én az egészségbiztosítást, a nyugdíjbiztosítást, az egészségügyet, és főleg a postát magánosítanám. DE: úgy magánosítanám, hogy a monopólium esélyét is kizárnám. Pl. itt szidták az államosított magánnyugdíjpénztárakat, hogy kevés volt a reálhozam. Persze, hogy kevés volt, mikor az állam meghatározta, hogy hány %-ot kell befektetni magyar állampapírba. Egyszerűen nonszensz. Az egészségbiztosítás meg miért nem működhetne magán alapon. Ha egyszer a gépjármű felelősségbiztosítás is azóta lett sokkal olcsóbb, amióta verseny van a biztosítók között, akkor az egészségbiztosítás miért ne működhetne így? Olcsóbb és hatékonyabb lenne. Az államnak itt is a rendfenntartás maradna csak, azaz a biztosítottakat becsapó biztosítókkal szembeni fellépés. Röhej, hogy az államnak 1 tényleges feladata lenne (a rend fenntartása), és azt sem tudja még csak elfogadható módon sem megcsinálni Magyarországon, pl. a biztosítókra visszatérve még mindig nem végzi normálisan a munkáját a PSZÁF, mert egyrészt trehány az egész szervezet, másrészt meg nincsen meg egy csomó törvényi feltétele sem a hatékonyabb munkájának.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 16:31:08

@Ádámka Auditore: Ebben nincs semmi különleges. Mégiscsak volt rá igény az énekére, de nem állami támogatással lett híres, hanem a saját erejéből. Uhrin Benedek is ezt az utat járta be, csak fokozottabban: olyan szarul énekelt, hogy az már jó :) De ő sem kapott állami támogatást.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 16:35:31

@ketroot: Én megoldottam a Viktor helyett a saját időjárási problémámat: Itt most TÉNYLEGESEN 24 fok van, igaz, kicsit felhős, de azért pólóban lehet mászkálni. :)
Nem baj, ne aggódj, majd a meteorológus állami monopólium tanácsára Viktor majd körbeásatja Magyarországot, és délebbre viteti a közmunkásokkal :)

tbb 2012.10.28. 17:45:05

Attól tartok, hogy súlyos tévedés azt remélni, hogy a piaci vetélytársak kiszorítása lényegi bevételnövekedést eredményez majd az OMSZ-nél. Ugyanis a konkurrensek piaci részesedése nem a jobb időjárás-prognózisuknak köszönhető elsősorban, hanem a marketingjüknek. Ami az OMSZ-nek nincs. Egyébként nagyon helyesen. Csakhogy így esély se lesz a magánszektor gründolta vevők becsatornázására. Ezért aztán csak egy megoldás lesz: az Ártisjus modell alkalmazása, azaz minden rádió-, tv- és internetelérés megadóztatása, azon az alapon, hogy e médiákat használva az OMSZ közleményekhez is hozzá lehet jutni. Még megérjük.

Az OMSZ-nek ettől persze egy fillérrel sem lesz nagyobb a büdzséje.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.28. 17:57:00

@tbb: Pontosan. De újabb munkahelyeket fog Matolcsy teremteni, mivel kell majd egy csomó ember arra, hogy ellenőrizze ilyen Artisjusos módszerekkel, hogy ki használja az időjárásjelentést és mire. Ebből a bevételből persze az OMSZ-nek nem fog jutni, mert kell az ellenőrző szervezet fenntartására.

Szép magyar megioldás...

picur3ka 2012.10.28. 18:35:43

@Jani haverja:

Na, nezzen bele a kommunistak es a nyilasok harcaba a 40-es evekben, meg fog lepodni, ha nincs hiteles informacioja. Ennyi a kulonbseg koztuk (nagyjabol): az egyik zsido, a masik magyar, ezert agyaljak egymast, a politikajuk nagyjabol ugyanaz.

ketroot 2012.10.28. 18:37:09

@Jani haverja:

Isten segítse Viktorunkat! :D

picur3ka 2012.10.28. 18:37:13

@Ádámka Auditore:

Kiss Adamot udvozolhetjuk? A Mandinerrol, magat a sztar trollt?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.28. 20:25:20

Azt írta itt valaki, hogy sokan fogják az OMSZ honlapján megjelenő információt, és pénzért eladják. Függetlenül attól, hogy ki fizet azért, amit ingyen is megkaphat, az megérdemli, az adatokat az OMSZ közpénzből állítja elő, és ezt az EU-ban mindenkinek joga van ingyen felhasználni, csak azt kell megfizetnie, ha a többletszolgáltatást kap, és annak is csak a jogosan felmerülő tényleges költségét. Az EU jogtár (EUR-Lex) és a közbeszerzési felhívások (TED) egyelőre pénzt kér a licenszekért, de ezért tömeges letöltési lehetőséget ad,és ráadásul nemsokára ez is ingyen lesz. A szolgáltatók meg hozzáadott értéket adnak: további keresési lehetőséget stb. És ezellen senki sem tiltakozik, különösen az EUR-Lex, illetve a TED nem. Ezen a modellen kellene a meteorológiának is működnie.

Béla atya 2012.10.29. 15:20:04

Majd jönnek, és begyűjtik a magánkézben levő hőmérőket (a lázmérőket is), akinek pedig szélmsebesség-mérője van, az megy egyenesen a Nemzeti Átnevelő Nemzeti Táborba. Punktum.

süti beállítások módosítása