Skip to content


       Szűrés lista

Talált némi javítanivalót a Ptk-ban a KDNP

Tavaly szinte ugyanekkor szintén a KDNP családról alkotott véleményéről írtunk. Most megint muszáj.

Tegnap, mikor a parlament megszavazta Matolcsy csomagját és az új választási törvényt, a törpepárt benyújtott egy, a frakció valamennyi tagja által aláírt módosítót az új Ptk.-hoz. A módosító szerint a jegyző indokolt esetben felmentést adhat a házasságkötés előtt előírt 30 napos várakozási idő alól, de van ennél sokkal érdekesebb is benne. A bejegyzett (= azonosnemű) élettársakra vonatkozó részeket teljesen kitörölnék a Polgári Törvénykönyvből, a "sima" élettársakra vonatkozó részeket "csak" a kötelmi jogi könyvbe helyeznék át a családjogi könyvből.

Rétvári múltkor beharangozta, most megcsinálták.

Az első lépést azzal indokolják, hogy


"A családok védelméről szóló 2011 . évi CCXI . törvény 7. § -ának (1)-(2) bekezdése szerint „a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság . Egyenesági rokoni kapcsolat leszármazással vagy örökbefogadással jön létre. A családok védelméről szóló törvény család fogalmára vonatkozó egyes fenti rendelkezései fogalmilag kizártak a bejegyzett élettársak esetén. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2009 . évi XXIX. törvény szerint pedig a bejegyzett élettársakra a házastársak általi közös gyermekké fogadásra, illetve az emberi reprodukcióra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak."

Furmányos, de tulajdonképpen mégis pofonegyszerű. Két lány vagy srác, akik a kapcsolatukat bejegyzett élettársi kapcsolatként regisztráltatták a hivatalban, valóban nem fér bele a (minő meglepetés!) szintén KDNP által alkotott családjogi törvény család-definíciójába.

A második lépés indoklása ezzel szemben csak vélelmezésen ill. óhajon alapszik, és süt belőle az a méla undor, amit a KDNP érez a házasság nélkül együttélők iránt.:


"Az élettársak Ptk. tervezetbeli – a Családjogi könyvben történő – szabályozása az élettársi kapcsolathoz olyan joghatásokat fűz, mint a házassághoz. Az élettársi kapcsolat a „nem házasság” választása, amely választás az alkotmányos szabadságjogokon és a magánjog lényegét adó magánjogi autonómián alapszik. Aki az élettársi kapcsolatot választja, azért teszi, mert nem kívánja magára nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét, ezért e kapcsolatokhoz nem fűződhetnek családjogi joghatások.
Az élettársak között magánjogi jogviszony áll fenn. E magánjogi jogviszony alapja a felek szerződése, melyben mindenre kiterjedően rendezhetik kapcsolatukat ."

A javaslattal egyébként nem vagyok megelégedve, nem végeztek alapos munkát. A fentieken kívül kéne még valamilyen megkülönböztető jelzés is az élettárskodó másodrendű állampolgároknak/ra, úgy még sokkal keresztényibb és demokratább lenne az egész.

Címkék: család kdnp társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr594904282

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Azok az országok boldogabbak, ahol elfogadják a melegeket? 2012.11.13. 18:05:31

A budapesti melegfelvonulást 2010-ben 18 ország nagykövetsége támogatta. Ezek alapvetően nyitott toleráns országok, amelyekben a melegek házasságot vagy élettársi kapcsolatot köthetnek. Érdekes összevetni, hogy az általános boldogságindex-en ezek az or...

Trackback: Tíz kérdés Semjén Zsolthoz, avagy mikor vegyük szó szerint a Bibliát 2012.11.13. 18:05:03

Semjén Zsolt mindjárt ORTT-hez szalad, ha róla neki nem tetszőt mondanak, mi van amikor ő mondja ugyanezt? Para-Kovácsról ugyan egyértelműen viccelt. Konkrétan azt mondta, hogy a kereszténység „délelőtt” tudja tönkretenni a gyerekek fejlődését, ...

Trackback: Vasfüggönyt ide! 2012.11.13. 15:35:25

Nem kell itt finomkodni! Nem kell itt karba tett kézzel várni, amíg fiataljaink mind egy szálig elvándorolnak és ahelyett, hogy a munkaalapú társadalmat építenék, a hanyatló imperializmus ópiumával kábítják magukat. Kemény kéz kell ide, vasszigor! ...

Trackback: Házasodjatok, kell a pénz! 2012.11.13. 12:44:37

Más logikát nem látok Tömjén Zsolti és bandája legújabb felvetésére, ami vélhetően semmi más célt nem szolgál, mint kitűnni, mutatni, a KDNP még önálló párt és létezik. Ehhez viszont olyan abszurd és épeszű keresztény ember által elfogadhatatlan őrülts...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.13. 10:27:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hohenzollern 2012.11.14. 23:55:00

Bár mások inkább a minél nagyobb kocsikkal próbálják állítólag önnön férfiasságukat bizonygatni másoknak, ám Magyarország szegény ország, így jobb híján ide csak a "nem egyenrangú"-zás és a buzizás jutott.
Az egyébként csalhatatlan jele szokott lenni a megrendült potenciának, amikor valaki olthatatlan vágyat érez annak bizonygatására, hogy mások kapcsolata rosszabb vagy kevesebbet ér, mint az övé.
:D

conv 2012.11.15. 00:11:59

@Hohenzollern:
én ebből a farokméregetős gimis dologból valahogy kimaradtam, és nem is igen hallottam ismerőseim közt sem :)))))
lehet ez is befolyásolta a nemi irányultságomat, vagy a nemi irányultságom az ez iránti igényemet? :)
de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy én egyáltalán nem láttam degradálást, főként melegeket szidást tőle, de még csak idegenkedést sem.
aztán persze ezt én mint hetero lehet, hogy másként ítélem ezt meg mint aki nem hetero. még akkor is, ha vastagon leszarom ki milyen szexuális beállítottságú.
a kapcsolat egyenrangúságát amennyire én értettem, nem emberi, érzelmi, tartalmi minőségi alapon kérdőjelezte meg, hanem egy ismert szociológiai tény alapján. ámde nem mennék bele miért és hol helyes illetve hibás a gondolatmenet pro és kontra bármely féltől, mert naaaaaagyon hosszúúúúúúúú lenne csak leírni is, megvédeni azt pedig, elfogultsággal szemben még hosszabb, szinte lehetetlen. márpedig itt nem útkereső, hanem kijelentő módú mondatok lettek leírva a kérdésben mindkét oldalról.

Hohenzollern 2012.11.15. 00:14:30

A másik ilyen kategória is a kedvencem, ők a hivatásszerű megbotránkozók.
Róluk már hetekkel korábban lerí, hogy alig várják az azévi melegfelvonulást, hogy végre csereberélhessenek és linkelhessenek egymásnak fotókat különböző topikokban, egyenesen vadásznak a melegekkel kapcsolatos cikkekre, hogy aztán közösen megbotránkozhassanak, miközben vizsla szemekkel végigböngészik valamennyi, az aktuális melegfelvonulásról készült sajtófotót, ami persze őket eleve nem is érdekli, sőt annyira nem érdekli, hogy kifejezetten rájuk erőszakolják, hogy rendre melegfelvonulással kapcsolatos fotókat nézegessenek felszabadult felháborodással.

Bár az elmúlt pár évben történhetett valami, mert legutóbb azt figyeltem meg, hogy több évvel ezelőtti képeket csereberélnek és linkelgetnek, úgyhogy már nincs meg bennük az a régi kraft. Vagy csökkent a napidíjuk, nem tudom, de már a hivatásos megbotránkozók sem a régiek.

Valami újat kellene bedobniuk a melegeknek, mert bár a komplett netforgalom 80-90%-a pornóoldalak letöltögetéséből származik, de annyi magából kikelt műfelháborodót, mint itt, sehol nem lehet találni.
:D

conv 2012.11.15. 00:17:13

@Hohenzollern:
ha azt mondod, a rossz párkapcsolatnak lehet jele, akkor még talán-talán el is fogadom, de így, hogy potenciagond... ez így az ostobaság szintjére leegyszerűsített magyarázat... bár jól hangzó tézis :)

ám tényleg nem időzök tovább itt, kaptam választ, udvariasan elcsevegtem vacsora közben, most megyek tovább dolgozódni. :)

Hohenzollern 2012.11.15. 00:23:35

@conv: "én ebből a farokméregetős gimis dologból valahogy kimaradtam, és nem is igen hallottam ismerőseim közt sem :))))) "

Jó, most ebbe nem akarok belemenni, de abban én egészen biztos vagyok, hogy nincs az a gimnazista, aki a tesiöltöző zuhanyzójában nem nézte volna meg, hogy melyik osztálytársának mekkora van...Letagadni lehet, nyilván senki nem is beszél róla, de ez pont olyan, mint a maszturbálás, senki nem csinálta tinédzser korában, mert ugye mindenkinek csaja volt és kefélt, ennek ellenére a Piszke-papírgyár még influenzaperiódus után is a papírzsepi-forgalmazásból tartotta fent magát...:D

"a kapcsolat egyenrangúságát amennyire én értettem, nem emberi, érzelmi, tartalmi minőségi alapon kérdőjelezte meg,"

Kapcsolati ranglista nem létezik, ez egy mítosz. Nincsenek értékesek, vagy kevésbé értékesebb kapcsolatok, legfeljebb ilyen-olyan ideológiákat lehet gyártani, kinek-kinek ízlése vagy vágy szerint.

A házasság és a melegek egyenjogúsítása nem ideológiai kérdés, márcsak azért sem, mert az államnak értéksemlegesnek kell lennie, praktikusan nem jelölheti ki alacsonyabb, vagy magasabbrendűnek sem polgárai bármelyikét, sem pedig párkapcsolataikat.

Aki bármiféle "ranglistát" kíván felállítani, szíve joga, bár lesz vele dolga, ha beskálázza a különböző élet- és egészségügyi helyzetű emberek többmillió változóval rendelkező párkapcsolatait. De akárki akármilyen ranglistákat fabrikál magának, ahogyan az állam nem különböztetheti meg a polgárait szexuális orientáció alapján, úgy hogy melyik "értékesebb" és melyik nem az. Az államnak plurálisnak és értéksemlegesnek kell lennie, de jelenleg a magyar állam nem az és ez nem helyes, ezen változtatni kell.

Aztán fabrikálhat mindenki olyan skálát és ranglistát az ilyen-olyan párkapcsolatokat, amilyeneket akar, de ettől még az állam nem okozhat joghátrányt a meleg honfitársainknak.

conv 2012.11.15. 00:44:46

nah, csak visszajöttem egy pillanatra, mert valami nem hagyott már mióta olvasgattam a dolgot nyugodni, de nem tudtam mi, és most amikor becsuktam a böngészőt, akkor ugrott be, hogy mi volt a tudatalattiban fészkelő visszásság.
érdekességként mondom, bár nem tartom valószínűnek, hogy ne tudnád a nicked körítését, hogy mi zavart egy kicsit.

nagyon határozottan és vonalasan ateista vagyok, értelemszerűen ennek megvan az a következménye, hogy ismerem az ellenoldalt széleskörű és mélységében is jelentős aspektusában.
te sem tűnsz éppen vallási megszállottnak az eddig olvasottak alapján :)

mint bizonyára tudod, a hohenzollernek két vallási felekezetnek is adtak bőségesen erőt és hatalmat, mind a katolikusoknak, mind a protestánsoknak. mindkét ágnak ugyanaz volt a jelmondata: "nihil sine deo" azaz isten nélkül semmit :)
ez a háttérben motoszkáló információ volt az ami a visszásság viszketését okozta az agyamban :)

ezért valahol irónikus, hogy az egyik legnagyobb európai világi hatalom nevével, amely az egyházzal közös támaszként egymás iránt, isten nevében tevékenykedett, most ilyen "istentelen" sorokat vetsz a közönség elé :)

Hohenzollern 2012.11.15. 00:46:49

Egyébként épp az értéksemlegesség az oka, hogy senki nem kezd egy nyolcvanéves férfi és nő házasságkötése kapcsán a "fajfenntartásról", meg "szaporodásról" és a többi marhaságról handabandázni. Pontosabban nyilván vannak olyanok, akik belekezdenek és "megbotránkoznak", netán ájulás kerülgeti őket, de az állam - helyesen - nem foglal állást ebben, és "fajfenntartás" ide, "szaporodás" oda, nyolcvanévesen is lehet házasodni.
Függetlenül attól, hogy az a két nyolcvanéves ember mit kezd egymással az ágyban és függetlenül attól is, hogy kicsoda hogyan kezd el kéjelegni és jelzőket aggatni két nyolcvanéves ember szexuális aktusára.

Éppígy nem merül fel a mozgáskorlátozottak házassági tilalma, akárki akármit gondol róla és akárki akárhogy fantáziál a kerekesszékesek szexuális aktusairól, az ő esetükben sem foglal állást az állam - helyesen, jóllehet ezekben az esetekben is bőségesen lehetne "fajfenntartásról" és "szaporodásról", meg effélékről hőbörögni.
Bárki nyugodtan hőböröghet és készíthet az ízlése szerinti ranglistákat, hogy ezek a párkapcsolatok mely párkapcsolatokkal "egyenrangúak" és melyekkel nem, de az állam - helyesen - ezekre való tekintet nélkül biztosítja számukra a jogot, hogy egymással polgári házasságot kössenek.

A Magyarországnál civilizáltabb országok éppen ezt ismerték fel, hogy ugyanezt a méricskélést a melegek esetében sem lehet megcsinálni, ezek ugyanis nem lehetnek akadályai a házasságnak, vagy ha igen, akkor mindenkinél meg kell vizsgálni, hogy "méltó-e" szaporodásilag, vagy fajfenntartásilag, vagy más marhaság figyelembevételével a házasságra, avagy nem "érdemelte ki.".

Ezt a gyakorlatot kell majd magyarországi viszonyok közé is átültetni azzal együtt, hogy az itteni közállapotokat ismerve erre várhatóan majd EU-s előírásra kerül sor, nem pedig a lakosság többségének követelésére, bár kétségtelenül szerencsésebb volna, ha az ország lakossága magától belátná, hogy sem értelme, sem elfogadható indoka nincs a melegek házasságát akadályozni, dehát végülis nem ez lesz az első, amit brüsszeli nyomásra vesz át a magyar jogszabályalkotás.

Hohenzollern 2012.11.15. 00:49:18

@conv: "ezért valahol irónikus, hogy az egyik legnagyobb európai világi hatalom nevével, amely az egyházzal közös támaszként egymás iránt, isten nevében tevékenykedett, most ilyen "istentelen" sorokat vetsz a közönség elé :) "

Hehe, nna igen.:-)
Alapvetően nincsenek fenntartásaim a vallásokkal szemben, úgyhogy ez a megközelítése a nickemnek nem is jutott az eszembe.:)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.11.15. 03:58:50

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:
"Meg is ölték a zsidók, de mindegy.....:) "

Ha zsidó ölt egy zsidót. Miért izgat ez?
Amúgy meg római légiósok voltak, de mindegy.

ingyom-bingyom 2012.11.15. 11:04:53

Sosem értettem a homo harcosokat. Ők ugyanis deklaráltan mások. Az odáig rendben van, hogy ez miatt ne érhesse őket hátrány (pl munkahelyen, stb), de hogy "mi, akik mások vagyunk, ugyanolyat akarunk, mint azok, akik nem mi vagyunk", ez nekem fura. A házasság nem a homo pároknak lett "kitalálva". Ennyi.Kaptak helyette bejegyzett élettársi viszonyt, ami kevés kivétellel ugyanazokat a dolgokat teszi lehetővé a homoszexuálisoknak, mint a heteróknak (fentebb ki lett fejtve; a tény, hogy a téma kifejtője a vita során felcserélte az élettársi ill. bejegyzett élettársi viszonyt, ettől az érvelése még következetes és érthető maradt- a vitapartner hiába mutat rá erre az elírásra, mint diadalmas győzelemre)
Miért nem elégednek megy ennyivel, és azzal, hogy a közvélemény, ha nem is lelkesedik értük, de nem ítéli el őket, magánügynek tekinti a dolgot, és tulajdonképpen nem akar foglalkozni velük? Miért kell napirenden tartani a témát, és úgy feltüntetni, mintha ez lenne a világbékéhez vezető út, a kultúra és a civilizáltság mércéje? És aki ellenzi az gyűlölködő, kirekesztő, primitív, náczi. Kicsit sánta analógia (de nem vészesen): olyan ez, mintha egy csoport szellemi fogyatékos hőbörögne, hogy ők oxfordi diplomát akarnak, mert az kirekesztő, hogy nekik az nem jár. Erre az egyetem együttérzésből alapít nekik egy külön oklevelet, aminek a megszerzését talán még valami tanfolyam-féle is nehezíti, de ők tovább hőbörögnek, hogy nekik pont olyan kell, mint azoknak, akik elvégzik az egyetemet.
Lerágott csont, de ki húzza meg a határt, hogy mit kell egyenjogúsítani és mit nem? Miért nem fogadjuk el a zoofilokat? Miért nem lehet birkával házasodni? De nem muszáj extrém irányba elmenni: miért tilos a poligámia?Pedig az tényleg nem sokban különbözik a többségi "normától". A tiltás természetesen itt is csupán jogi, senki nem tiltja meg, hogy valaki háremet tartson, ahogy azonos neműek együttélését sem.

2012.11.15. 11:32:43

@Hohenzollern:

Akartam én is ezt a Hohenzollernes dolgot pedzegetni, (főleg hogy a teféle által igen kedvelt germán civilizációjának egyik oszlopa voltak) de nickekkel általában nem szokásom kötözködni, még ha ennyire aljasok is.

Sokszorosan bizonyítod, hogy akár a többszörösét is megérdemled annak, amit a szaros fajtád kap. És még az általad "aljanépnek", "söpredéknek" nevezett személyek is toronymagasan állnak a beteg lelkű, szellemi nyomorék, kitekert gondolkodású, és hatalmas embertömegeket, köztük számos rendes és jó embert is gyűlölni képes pathányhad felett, aminek a szószólója vagy.

Szépen kérdezlek, újra, meg újra, erre fel kapom tőled a cinikus, és gyalázó mocskot, amin feldühödök, te meg azután röhögve söpredékezel le engem, mert kiakadni mertem, és elmondom, hogy mi vagy: idomított troll, aki a szarságait valami beteg bölcsész nyomoronctól nyelte be, élete első getvájával együtt ...

(Megvetően "kannásborozol", mert a serdülő agyaddal, a tanaid alapján elképzeled azokat, akikkel lovagi (?) tornádat vívod, miközben eszedbe sem jutnak a "jogvédők" drágalátos, agyonajnározott, kannásboroktól kiütötten maguk alá szaró hómleszei? Legalább az imádott védenceitek ezen részét is tisztelnéd, ha már úgy odavagytok az utcánszarási jogaikért ...)

... és azt hiszi, hogy akinek a buzizmus nem tetszik az legalábbis tömeggyilkos. Pedig csak arról beszélek, hogy kotródj innen a társadalomellenes, családpusztító gazembereiddel a francba, ha valami nem tetszik, és ne erőszakoskodj velünk többé. Ne tagadd, hogy mi vagy, és ne kényszerítsed a belterjes "jogvédő" ideológiáidat másra.

Ha úgy vesszük, egyre inkább látom, milyen sokaknak volt igaza, mikor a patás ördögöt látták belétek, ha csak egy olyan is akadt a megbélyegzettek között, mint amilyen te is vagy, hisz remekül mutatod mindazt, amiért ellenszenvesek vagytok.

Mert akkor jó ideje már, hogy senki sem ártott nektek, semmivel, mióta a rendőreivel a buzikat (is) verető kommunizmust, annak megtévedt gyermekeiként felszámoltátok, (másd bajotok nektek nemigen lehetett vele) amikor elkezdtétek ezt a kibaszott nyomulásotokat a meg nem érdemelt, és totál fölösleges, értelmetlen jogaitokért, amitől senkinek sem lesz jobb és szebb élete, még nektek sem.

Mert egy hivatalos papírtól még nem fogják ezek a sötét, maradi, magyari bunkók fényesre nyalni az egymás mellett himbált seggeteket a közértben, vagy a buszon soha, nemhogy még ők is kedvet kapjanak tőletek hozzá. Nem fog a házasodásotokért, meg az örökbefogadásotokért szeretni benneteket senki. Ha pedig nektek így is jó, akkor szánalom vagytok a köbön.

Hohenzollern 2012.11.15. 13:07:14

@ekszvájzed: Őrizd meg a nőiességedet, Tata, mert ha két szidalmazásnál többet fröcskölsz bele egy mondatba, akkor esetleg tahónak találnak nézni.

Egyébként nyugodj meg, öreg! A patás ördögös hitbetegségedet már elég szépen lehet gyógyítani, úgyhogy nem kell telenyüszítened a netet!

Tudod, ez az egész egy naaaaaaaaaagy össszeesküvés ellened!
:DD

Szánalom vagy, öreg!:D

Hohenzollern 2012.11.15. 13:17:26

@ingyom-bingyom: "Miért nem elégednek megy ennyivel, és azzal, hogy a közvélemény, ha nem is lelkesedik értük,"

Talán azért nem, mert más sem úgy éli az életét, hogy előtte megkérdezi a szomszédait, mit engednek meg neki....Hogy a melegektől ki és miféle alapon várja el, hogy ők "elégedjenek meg" valamivel, ez legfeljebb az a plebejus arcátlanság és önteltség, amikor a csürhe kitalálja, hogy majd ő megmondja, másoknak hogyan kell élniük.

Mellesleg ez a "közvélemény"-es hivatkozás elég szánalmas már...A kutyának sem kell szeretnie a melegeket....Mindenki kedvére zsidózhat, buzizhat, cigányozhat, utálhat azt, akit akar, nagyon kínosak ugyan ezek az emberek, de azért, mert a söpredék imád gyűlölködni, mások jogait nem lehet korlátozni.

Ennél egyszerűbben nem lehet mindezt megfogalmazni, úgyhogy egyszer és mindenkorra jó lenne elfelejteni az ezzel való takarózást, ugyanis pusztán attól, hogy Magyarországon sok a tahó és előszeretettel zsidózik a népesség jelentős része, nem lehet zsidóellenes törvényeket sem hozni, úgyhogy a "közvélemény" sötétsége arra sem ok, hogy a melegeket kirekessze az állam.

Ennyi. Nem olyan bonyolult ez.

Hohenzollern 2012.11.15. 13:26:20

Ráadásul külön vicc, hogy miután Magyarországon rejtőzködnek a melegek, viszonylag kevesen tudják, hogy a környezetükben, beleértve a szűkebb-tágabb családi kört is, hogy kik azok, mégis előszeretettel hivatkoznak sokan a melegek iránti "ellenszenvükre", jóllehet azt sem tudják, kicsodákat is nem szeretnek.
:D

Hohenzollern 2012.11.15. 13:36:15

Különös tekintettel arra, hogy a népesség 5-10%-a meleg, ráadásul ennél is több a biszexek aránya, így azok, akik nem szociopaták és van legalább 10-20 ismerősük vagy haverjuk/barátnőjük, biztosan van csontmeleg ismerősük, barátjuk, barátnőjük, munkatársuk, szomszédjuk, stb., akivel jóban vannak, legfeljebb nem tudnak róla, úgyhogy a melegek jogai ellen hőzöngők valójában nem egy elvont, földöntúli csoport ellen hőbörögnek, hanem a haverjaik, barátaik, barátnőik, ivócimboráik, szomszédaik, stb., életét kívánják valamiféle földöntúli joggal felruházva magukat tönkretenni és kommandírozni őket, hogy mivel "elégedjenek meg".

Úgyhogy elég szórakoztató, amikor jobb híján valaki azzal kezd érvelni valaki, hogy dehát a közvélemény így, meg úgy...Attól még, hogy valamit nem látnak, az még létezik, bár ennek felismeréséhez is kellenek képességek.:D

Herbert_West 2012.11.15. 13:57:34

@ingyom-bingyom:

Egyetlen egy dologban mások:
azok neme, akikkel ők conszenzuson alapuló kapcsolatot ápolnak együttélési ésvagy szexuális célzattal, megegyezik a sajátjukéval. Ennyi. Ugyanúgy dolgoznak, ugyanúgy adóznak, söröznek, moziba járnak, politizálnak, esznek, isznak, mint te.

Ez az egész "másság", ha jól értem, nem az LBGTsek felöl jött (maximum annyiban, hogy a szexualitásuk más), hanem a másik oldalról. De ettől függetlenül, ez messze nem olyan fokú másság, amiért jogfosztani (jogot nem osztani) lehetne. Elvégre a heteroszexualitáson belül is van jópár szexuális beállítottság, ami az áporodott közizlésnek nem tetszik. Aztán mégis vannak lepapírozott, pap előtt esküdött BDSM párok, például.

2012.11.15. 14:07:44

@Hohenzollern:

Te kezdted az ördögöt a zsidóval együtt emlegetni, szarjankó. Zörgött a harasztod, ugyi? Én csak folytattam. Hát remélem, valaki egyszer egy légkalapáccsal veri be azt a vinnyogva röhigcsélő szaros pofádat, te végsőkig embertelen, lélektelen, szellemtelen, egyáltalán mindentelen, hitvány nyavalyás köcsög troll. Nesze, csak kihoztad belőlem, hát örülj. És kezeltesd a totálisan TATÁLIS fixációdat, mielőtt csak a mi kedvünkért végre beledöglesz a gyűlöletedbe. Mert neked, mint végre leesett, egy kannásboros vénember a vágyálmod, ugyi, azt szeretnéd pippantgatni, de nagyon ... Hát, sajnos attól tartok, ezt nem nálam leled meg. Nyomás le hozzájuk az aluljáróba, széllibernyák ratyimatyi, ha már sikerült elintéznetek, hogy megint ott büdösíthessenek.

Azért mostanra csak rád ismertem, dániel péter, a végén, mert ekkora állat, úgy látom, ezen a földön nincs még egy. Hányadik nickedet fogyasztod, hogy a kényszeres szardobálásodat flashmobként adhassad elő? És ilyen jólesik röhögni, na nem rajtam, de a "szellemiséged" értelmében az általad / általatok szarba taposott nyomorultakon, egy egész népen, országon?

Megadom neked azt az örömöt, hogy lelépek ebből a vitából, lévén sikeresen elővett téged a takonyzabálás kötzben szőtt filozófiák alapján fasiszta fantomokat hiszterizáló libsi agybaj, amely a te fajtád igen ismeretes tünete. Bár valószínűleg benned még annyi sem maradt az emberből, hogy ne ugass még valami mocskot utánam, ahogy szoktátok, de töretlenül bízom benne, hogy a végén kettőnk közül te fogsz majd elfutni ebből az országból, és nem én, mert a ti időtök akkor is régen lejárt, ha neked még nagyon újnak tűnik.

Örülök azért, hogy b. személyedben újra a felsőbbrendű intelligencia egyik kiváló képviselőjével sikerült találkoznom. Üdvözlöm általad a jelen köreinkben érdekes mód meg nem jelent Igazipisit, Nemecsekernőárulót, Fatalerrort, Bezuhovot, meg a többi, hasonlóan véresszájú, elmebeteg, gyűlölködve röhögő szörnyeteget, akik meg vagy te vagy, vagy nem. Vagy esetleg akadt még a déenesedből azon a telepen, amelyről lebimbózni kegyeskedtél, hogy dettó ugyanilyen görényeket fialjon.

Alászolgája.

conv 2012.11.15. 14:42:39

@Hohenzollern: @Herbert_West:
látom megy még a harc.

elmondom akkor nagy vonalakban, amit tegnap nem nagyon akartam részleteiben kifejteni, hol helyes és hol nem a két fél álláspontja és miért.
de tényleg csak nagy vonalakban, hogy legyen újabb nézőponti vitaalap a rögvalóság kapcsán.

Tehát van a házasság és van a bejegyzett élettársi kapcsolat.
az utóbbiban kevesebb jogérvényesítési lehetőség van.

Egyetértek lajossal az első hülyeségét illetően, bár én nem az egyértelmű értelmetlenségét emelem ki a kovácsné szabó géza névnek, hanem a várható következményét:

- kovácsné szabó géza bemutatkozik a hivatalban a kormányablaknál ügyintézés során. kitör a röhögés a teremben.
kovácsné szabó géza megalázva érzi magát, de büszke meleg állampolgár emelt fővel távozik. aztán megismétlődik ez hajagosné ernővel, szalainé károllyal is, és hamarosan a jogvédők támadást indítanak a nácik ellen, mert :
megkülönböztető kirekesztésre alkalmas a "né" jelző meleg polgártársaink iránt, akik ezért bélyegként viselik nyilvánvalóvá téve másságukat, milyen dolog ez, miért nem rögtön sárga háromszöget tűznek a homlokukra? követelik a né jelző hivatalos használatának eltörlését.

nem röhögni, ez nagyjából két hét után történne meg ebben biztos vagyok az eddigi történetek ismeretében.
nem mellékesen társadalmi szokásjog és elvárás alapján hollandiában sem használ(hat)ja az élettárs a vrouw kifejezést ha nem nő. nem is használják. nagyjából ugyanazon okból amiért itthon és sehol sem adnak típusosan férfi női nevet egy férfinak. gondolj bele, állásinterjúra jelentkezel levélben mint szabóné, azután megjelensz körszakállal, kisminkelve mély dekoltázsodból előbújó göndör fekete mellszőrrel, és az interjúztató angolkisasszony elájul. (gondolom a poén mellett érted az okot, miért megtévesztő a női név használata hivatalos okmányokon és bárhol)
van egy magyar sajátosság a névviselés során a házasságban, ez a "né" végződés, melyet máshol nem alkalmaznak így nem is szükséges a jogszabályszerű tiltása. ezért szerepel a magyar jogszabályban ez a dolog, máshol nem.

- az örökbefogadások és mesterséges megtermékenyítés kapcsán most nem bontom ki részleteiben a dolgot, de hollandiában sem fogadhatnak örökbe gyereket a vonatkozó családjogi törvények alapján párként gyereket melegek. magánszemélyként bármelyikük.ott nincs szükség a dolog jogkorlátozására a melegek házasságával kapcsolatban, lévén a nem melegek sem fogadhatnak párként örökbe csak magánszemélyként. ez itthon is adott a magánszemélyeknek, még ha melegek is.
ugyanez a pálya a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban.
a helyzet az, hogy a magyar jogi környezet mely kapcsolódik a családi jogálláshoz, más mint az európa többi részén lévő.

igazából a melegek itthon semmivel nem kapnak kevesebb jogot a bejegyzett élettársi kapcsolattal mint pl. hollandiában a házassági kapcsolattal, csak a jogrendszer és kulturális , nyelvhasználati alapú jogkövetkezmények különbsége miatt a magyar sajátosságot mutató törvények szerint szükség van a korlátozások megfogalmazására, amire a holland jogi környezet sajátossága miatt eleve nincs szükség. a jelenlegi francia jogszabályalkotás is ilyen francia kulturális sajátosságokra szabott évszázados jogalkotási rendszerelem miatt nehézkes, ezért halogatódik a dolog ott, is, nem a nácik miatt. és előre láthatóan ugyanezen okból ott még több korlátozás lesz benne elemek szerint. persze ott nem csinálnak ebből problémát a meleg szervezetek, lévén tudják és értik, elfogadják a dolgot, miszerint nem lehet eltérő jogi rendszerekre azonos jogszabályokat húzni.
tehát, nincs itt kevesebb joga egy melegnek mint hollandiában, hanem itt a hagyományos családmodellben élő házaspároknak van több jogosultság, pl névviselés sajátosságai miatt, vagy amiatt, hogy a család egy személyként jogosult némely helyzetben jogi nyilatkozatot tenni.

a helyzet az, ha szeretnénk egyenlővé tenni pl a hollandokkal a családjogi dolgokat, akkor nem a melegeknek kellene több jogot adni, hanem a hagyományos szerkezetű családmodellben élők jogait kellene megnyirbálni, vagy átalakítani a családjogi jogszabályokhoz kapcsolódó illetve társult elemeket, mind jogi, mind nyilvántartási rendszerében.

röviden ennyi. lehetne részleteiben jobban is kibontani a dolgot, minden egyes tiltáselemet minden perspektívájából mérlegre tenni, de nem áll szándékomban, ha valaki ennyiből nem érti meg, mi a helyzet, az semmiből nem fogja.

ingyom-bingyom 2012.11.15. 14:58:43

@Hohenzollern: Arcátlanság?Önteltség?Csürhe?Ügyeljen a szavaira, uram!Milyen jogon vár el bárki is barátságos elbánást, ha ő maga így beszél? És igen, arról beszéltem, hogy ki mivel elégedjen meg, ha már abnormálisnak született. Azok a melegek, akik bírnak megfelelő önkritikával és őszinteséggel, azok be merik vallani, hogy a homoszexualitás nem normális dolog. Érzik.Ahogy az ember érzi mi jó és mi rossz. (Vagy ha nem, akkor miért rejtőzik az a feltételezett 10%?) Ettől még nem kell őket elítélni, nem kell őket bántani. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az emberek nem egyformák. Nem mindenki alkalmas egyformán mindenre. Villával nem fogok levest enni. Ettől még egy villa nem lesz értéktelenebb a kanálnál. csak más. Ön azzal jön, hogy ennyi, meg annyi homo lehet az ismerőseim között. Meglehet. De ugyanolyan faramuci logika ezzel érvelni a "melegek" mellett, mint azzal jönni, hogy a cigányokat a bőrük színe miatt bántják. Azok, akik gyűlölik a homokosokat, azoknak is egy bizonyos típussal van baja: azzal, aki beletolja a szexuális identitását a másik arcába, és elvárja, hogy tapsoljanak neki, mert ő büszke meleg. Hogy van az, hogy a "melegek" kiszorultak a házasság intézményéből?Miért nem vonatkozik eleve rájuk is? Talán mert ez nem egy homoszexuális intézmény?

Hohenzollern 2012.11.15. 15:02:45

@conv: Ez a logikád azon a téves felvetésen alapszik, hogy meg akarod mondani másoknak, nekik mi a jó, mit fognak érezni és hogyan. Éppúgy, ahogy a színesbőrűek szegregálása esetén is sokan azzal próbáltak "érvelni", hogy azért kell fenntartani a busz hátsó részét a színesbőrűeknek, mert biztosan nem éreznék jól magukat a busz elején a fehérek között.

Lehetséges, hogy volt idejen, bár ma már nem úgy tűnik, ezzel együtt nem nekünk kell eldönteni, hogy más élni akar-e a jogaival, vagy sem. Ha Kovács Pisti majd nem akar Szabóné Kovács Pistiként bemutatkozni az okmányirodában, akkor nem teszi meg. Ha viszont úgy akar, akkor majd úgy fog.
Arra hivatkozni, hogy majd az "csak rossz lenne neki", alapvetően hibás.

Azzal együtt, mellesleg, hogy meglehetősen fura dolog azzal indokolni bárki jogainak korlátozását, hogy mert a bővített jogokkal nem akar majd élni, ezért ne is kapja. Ez nonszensz. Majd mindenki eldönti, hogy akar-e élni a jogokkal, vagy nem, ahogyan a heteró párok is akkor élnek a házassági, vagy névfelvételi, stb., jogukkal, amikor akarnak.

"igazából a melegek itthon semmivel nem kapnak kevesebb jogot a bejegyzett élettársi kapcsolattal mint pl. hollandiában a házassági kapcsolattal, csak a jogrendszer és kulturális , nyelvhasználati alapú jogkövetkezmények különbsége miatt a magyar sajátosságot mutató törvények szerint szükség van a korlátozások megfogalmazására, "

Ez egy blöff. A korlátozás akkor is korlátozás, ha másképp nevezik. Ha Kovács Józsinak megtiltjuk a lifthasználatot és csak lépcsőn mehet fel a lakásába, míg a többiek lifttel is, akkor az ő jogait is korlátozzuk, hiába is próbál azzal érvelni valaki, hogy dehát feljuthat a lakásába, csak épp....

Nem mellesleg a nem megadott jogok elbagatellizálása azért is különösen furcsa, mert ha ennyire bagatellek azok a jogok, amivel a melegek nem rendelkezhetnek, akkor semmi akadálya nincs megadni nekik ezeket.

conv 2012.11.15. 15:15:43

@Hohenzollern:
az utolsó sort olvasd el megint, mert rád vonatkozik mint az általad írtakból látom.

mindenesetre nem hiszem, hogy nem érted amit írtam, szerintem más a pálya;
itt a témában egy troll van, és az te vagy :)

viszlát.

Hohenzollern 2012.11.15. 15:16:24

@ingyom-bingyom: Alapvetően félreérted a szitut, semmiféle barátságos "elbánást" nem várok el, sőt élénken érdekelne, hogy miféle "elbánásokról" is lenne a nagyméltóságú úr részéről szó...:D

Azzal együtt, hogy tényleg érthetetlen az a plebejus arcátlanság, amivel a műveletlenségével kérkedsz, hogy a népessége egy jelentős részét, akiket ráadásul mégcsak nem is ismersz, olthatatlan lelkesedéssel gyalázol és abnormálisozol.

Külön figyelemreméltó továbbá az az önhittség, amikor valaki kiáll arról óbégatani, hogy persze nem neki, hanem másoknak mivel kell megelégedniük, majd magából kikelve méltatlankodik, hogy azok nem hallgatnak rá....Tessék szépen kimenni a lakótelep közepére és ott kommandírozni a lakókat, hogy azok mivel elégedjenek meg, aztán majd tíz perc után, amikor legalább ötször elpüfölik, majd feltehetőleg érteni fogod, miért nem kíván senki úgy élni, ahogy a plebejus rájuk parancsol.

A "nem homoszexuális intézményről" meg ne tessék ilyen nagyon kiabálni, szellemi rokkant elődeid is épp ezeket harsogták a szavazati jogról, hogy az "nem női intézmény", aztán tessék, valahogy az sem jött be.

Otthon a négy fal között tessék arról harsogni, hogy kinek miféle intézmény jár, meg ki mivel elégedjen meg, úgy talán kevésbé tolod mások képében a máglyaszagú "gondolataid, amik már elég kínosak így a XXI. században.:D

Hohenzollern 2012.11.15. 15:19:45

@conv: "mindenesetre nem hiszem, hogy nem érted amit írtam, szerintem más a pálya;"

De világosan érthető, mit írtál, azzal a kb. két évszázada túlhaladott "elmélettel" jöttél, miszerint nem kellenek ezek a bagatell jogok a melegeknek, mert azt te tudod, meg aztán a színesbőrűek is csak feszengenének a busz elején, stb., stb.

Megvan annak is a diszkrét bája, amikor valaki a "saját érdekében" akar másokat korlátozni, de ez az "Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened"-trollkodás tényleg elég gáz, már az ÁVO-nak sem nagyon hitték ezt el.
:-))))

Wrex 2012.11.15. 15:21:51

@dobzse.laci: Hát ez valóban nem megy. Még mindig nem tűnt fel, hogy amit állít - a biztonság kedvéért beidézem újra:
"Aki az élettársi kapcsolatot választja, azért teszi, mert nem kívánja magára nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét"
- szóval ezt az idézetet MÉG MINDIG nem cáfoltad meg. Cáfolat=_érvekkel_ való kifejtése annak, hogy az állítás miért nem igaz. Te eddig csak és kizárólag azt mondtad, hogy
- Ez nem igaz mer én azt mondom.
- Hánehogymá, dikk.
Nem mondhatod hogy ne lett volna időd ill. helyed kifejteni hogy MIÉRT nem igaz, de mivel úgy látszik hogy _érvelésre_ képtelen vagy, így nem fárasztom magam tovább veled. Bye.

Hohenzollern 2012.11.15. 15:32:55

@conv: Egyébként felhívom a szíves figyelmedet arra a makacs tényre is, miszerint ezeket a "Nem kell nekik", meg "ilyenek a körülmények", stb., szövegek sehol sem jöttek be, Spanyolországtól kezdve Hollandián át mindenhol annyi történt, hogy a "férfi és nő között"-részt kicserélték "két ember között"-re a házasságról szóló törvényben és nem kezdtek a "jogi környezet sajátosságaival" magyarázni a jogkorlátozások fenntartását.
Márcsak azért sem, mert a "jogi környezetet" is át lehet alakítani, de ahhoz, hogy két ember összeházasodhasson, semmiféle különösebb átalakításra nincs szükség a fenti részmondat átalakításán kívül, a házastársakra vonatkozó jogok és kötelezettségek egyáltalán nem változnak attól, hogy az adott házasságban azonos-, vagy különböző neműek élnek.

Hohenzollern 2012.11.15. 15:48:15

@conv: Egyébként külön komikus a "kulturális" vagy "jogi környezet"-re való hivatkozásod, mivel a magyar nyelvben nincsenek még nemek sem, így férfi-, nő- vagy semleges nem, amivel esetleg félreértések támadhatnának a jogszabályokban, lévén Magyarországon házasságkötést megelőzően a jogszabály "házasulandókat", házasságkötés után pedig "házastársakat" említ.

Hogy a "házasulandók" és "házastársak" fogalmakat mi tölti meg tartalommal, azaz "férfi és nő", vagy "két ember", azt a fentebb jelzett félmondat rögzíti, azonkívül semmiféle más módosításra nincs szükség.

Külön felhívnám a figyelmedet továbbá arra is, hogy a házastársak névfelvétele nem kötelező, azt a házasulandók döntik el, hogy fel kívánják-e venni egymás nevét, vagy nem, így aztán különösen nagymértékű trollkodás az a filozofálgatásod, hogy majd jól kinevetik szegény Szabóné Kovács Pistit és ezért jobb is neki, ha nem házasodik. Nem kötelező eleme a névfelvétel a házasságkor, úgyhogy nem kell aggódnod szegény Kovács Pistiért, majd ő szépen eldönti, hogy felveszi-e a házastársa nevét, avagy nem, akarja-e a nevetgélést az okmányirodában, vagy nem. Kívülről eldönteni helyette olyan...olyan...olyan igazi trollkodás, lássuk be.:D

Kravitz 2012.11.15. 16:01:57

Ez a -né-problémázás honnan jött? Hát majd lesz Szabó Pisti, vagy Kovács-Szabó Pisti, vagy marad Kovács Pisti, ha nem akar né lenni.

Abból sincs röhögés a hivatalban/állásinterjún, ha a férj veszi fel a feleség nevét, és feleség is lehet Szabó Éva, Kovács Éva, Kovács-Szabó Éva mindenféle -né nélkül.

Hohenzollern 2012.11.15. 16:10:54

@Kravitz: "Ez a -né-problémázás honnan jött?"

Nekem sem nagyon világos, miért rugóznak ezen annyit, hogy erre végtelen cinizmussal felfűzik - persze a melegek "saját érdekében" - a jogkorlátozás fenntartását, élénkszínű magyarázkodással, hogy mennyire rossz lenne nekik, ha egyenjogúak lennének, mert majd állásinterjún vagy az okmányirodában...

Lobster1978 2012.11.15. 16:16:16

@Wrex: Ugyan nem nekem szól, de mivel többször előfordult reagálnék rá. "Aki az élettársi kapcsolatot választja, azért teszi, mert nem kívánja magára nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét"
Itt személy szerint egyetlen dolog kifogásolható számomra. Ez pedig az ÉS szócska. Házasság és Család. Ez a bajom a KDNP majd minden agyszüleményével. Anno erről már ment egy hasonlóan hosszú vitacucc, akkor is valami KDNPs agymenés volt és akkor is hosszasan bizonygatták páran hogy "csakazacsaládaholházasodnak" Elég sok érv lement itt főleg az azonos neműek témáját karcolgatva, de igazából sokunknak az szúrja a szemét, hogy néhány bigott barom akarja nekem megmondani hogy mi a Család. Mondom ezt attól függetlenül, hogy házas ember vagyok. Egyszerűen nekem ne akarják megmondani hogy csak a "jó keresztényi családmodell" - ami persze meglepő módon a legtöbb bibliai történetben nem is így működött - az igazzy. És az most független, hogy vallási, ideológiai, nemi, kulturális...stb szempontok miatt de vannak akik nem házasságban gondolkodnak, de mégis családok akarnak lenni, vállalva annak minden előnyét, hátrányát, kötelességét, és jogait. Ezek egy része beadja a derekát, és házasággal letudja a "jogi részt" de azok akiknek sérti az elveit, vallását, jóérzését...stb azok számára nincs más alternatíva, hogy jogilag családként létezhessenek.
Én a magam részéről azt a - sokakat felháborító - nézetet vallom, hogy ne legyen kétféle együttélési jogi forma... csak én éppen a HÁZASSÁG intézményét szüntetném meg, és helyette lenne egy jogi formula (hasonló jogokkal mint most a házasság) és az embereknek megadnám a jogot, hogy a kapcsolódó szertartásokat a saját vallásának, ideájának, elveinek megfelelően bonyolítsa le. :D Ez simán megoldaná a problémát, de persze a "keresztények" azonnal kiakadnának a gondolatra...

B.Lajos 2012.11.15. 17:00:30

@Kravitz:
Onnan, hogy Hohika, ezt tartotta az egyik lényegi, megoldandó jogsértésnek a 4 közül, hogy Szabó Géza nem használhatja úgy a nevét a jogszabály szerint jelenleg, bejegyzett élettársi kapcsolatban, hogy Kovácsné Szabó Géza.
(a másik az apaság vélelmének joga két nő illetve két férfi kapcsolata esetében, amit követel)

Hohenzollern 2012.11.15. 17:08:05

@B.Lajos: Én kérek elnézést, nincsenek "lényegi" és "nem lényegi" jogok. Korábban is felhívtam a figyelmedet arra, hogy nincs "kicsit egyenjogú", vagy "nagyon egyenjogú" állapot, mert valaki vagy egyenjogú, vagy nem, ez ugyanis egy vagylagos állapot, nincsenek fokozatok benne.

Erre szíveskedtél előállni a bagatellizáló álláspontoddal, miszerint az nekik nem is olyan fontos és egyébként is, minek az nekik. és @conv-val kiegészülve azon rugózni, hogy majd jól kinevetik őket.
Az apasági vélelemmel összefüggő kijelentésed pedig azért különös, mert egy jog megadásának nem feltétele, hogy a felek azzal éljenek is, így megintcsak abba a nonszensz érvelésbe keveredtél, hogy arra nincs szükségük, mert úgysem élnek vele.

Nem mellesleg az apasági vélelemmel összefüggő jogokkal a terméketlen (pl. nyolcvanéves) házaspárok sem tudnak élni, az ő házasságuknak mégis eleme az apasági vélelem, így a differenciálásod a melegek esetében szintén okafogyott.

B.Lajos 2012.11.15. 17:24:43

@Hohenzollern:

Csibebogaram, szó sincs lényegi vagy nem lényegi jogról, én mint lényegi megoldandó dologról, tehát nem mint elméleti, hanem gyakorlati a lényege alapján fontos jogról beszélek .
Persze mint ahogyan folyamatosan csinálod, félreértelmezéssel machinálva próbálsz tovább trollkodni, de hidd el, rajtad kívül itt nincs hülye, mindenki átlátja a dolgot :)

Voltaképpen az apaság vélelmének jogszabályi tartalma szerint nincs is lehetőségük élni vele, de segond, adjuk meg nekik.
Sőt, foglaljuk törvénybe, hogy minden kapcsolatban a női szerepvállalónak joga van szülni :) Elvégre nem kell, hogy akarjon, vagy képes legyen rá, de joga az kell, hogy legyen.

az apaság vélelme mint jogi forma:
"Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állott házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni

a) azt a férfit, aki a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal a magáénak ismerte el, vagy

b) azt, akit a bíróság jogerős ítélettel a gyermek apjának nyilvánított, vagy

c) a jelen törvényben meghatározott feltételek esetén azt, aki a gyermek születése után az anyával házasságot kötött, vagy

d) azt a férfit, aki az anyával külön törvény rendelkezései szerint lefolytatott emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásban vett részt és a származás a reprodukciós eljárás következménye."

Persze az örökbefogadás esetében más a helyzet, meleg párok esetében pedig ez állhat csak fenn, vagy a mesterséges megtermékenyítés, de mindkét esetben örökbefogadási nyilatkozat kell, és ennek megfelelően szülői jogokat kapnak az örökbefogadók. Ez a lehetőség nyitott számukra.
Meleg párok részéről alkalmazhatatlan az apaság vélelme mint jog.

Nehéz lesz tényszerűen alkalmazni az apaság vélelmének jogát, ám legyen nekik joguk rá :)

Neked is jogod van hülyének lenni... és Te élsz is vele szorgalmasan :)

B.Lajos 2012.11.15. 17:26:03

@B.Lajos: Bocs, lemaradt; nem etetlek tovább hohentroller. :)

Wrex 2012.11.15. 17:30:42

@Lobster1978: Azért van az ÉS szó ott, mert a "belső jogi rendjét"-re vonatkozik. Akár tetszik akár nem, a törvény(ek)nek definiálnia _kell_, mi a család. Ugyanis a családtagokra _alapértelmezés szerint_ más jogok vonatkoznak. Aki hasonló jogokat akar, arra vonatkozik a törvény folytatása:
"Az élettársak között magánjogi jogviszony áll fenn. E magánjogi jogviszony alapja a felek szerződése, melyben mindenre kiterjedően rendezhetik kapcsolatukat."

"vannak akik nem házasságban gondolkodnak, de mégis családok akarnak lenni, vállalva annak minden előnyét, hátrányát, kötelességét, és jogait"
Hát ez épp rohadtul nem így van. Mármint a "vállalva annak..." része. Lehet hogy azok _akarnak_ lenni, de - valamiért - mégsem lesznek azok. Mert valamilyen hátrány és/vagy kötelesség épp nem tetszik nekik. Lelkük rajta, a fentebb idézett "magánjogi jogviszony" címszóval mindent lerendezhetnek: beleveszik a szerződésbe ami teccik nekik, és nem veszik bele ami nem. Csak épp nem lesznek - törvényesen - család. Az érzelmi dolgok pedig kívül esnek a jogi kereteken.

"a HÁZASSÁG intézményét szüntetném meg"
Miért is? Azért hogy még az se házasodhasson aki akar?

"helyette lenne egy jogi formula (hasonló jogokkal mint most a házasság)"
Az már most is van, ld. bejegyzett élettárs. Az ezt megszüntetni szándékozó résszel én sem értek egyet.

"és az embereknek megadnám a jogot, hogy a kapcsolódó szertartásokat a saját vallásának, ideájának, elveinek megfelelően bonyolítsa le"
"kapcsolódó szertartások"=házasság, legalábbis egyesek "saját vallásának, ideájának, elveinek megfelelően". Tudod, amit meg akarsz szüntetni. Nem tűnik fel az ellentmondás?

Hohenzollern 2012.11.15. 17:32:02

@B.Lajos: "Voltaképpen az apaság vélelmének jogszabályi tartalma szerint nincs is lehetőségük élni vele, de segond, adjuk meg nekik. "

Aranyapa, tényleg díjnyertesen alakítod a hülyét, sokszor az az érzésem támad, hogy ez nemcsak egy szereped, amiért napidíjat kapsz, hanem szimplán tényleg hülye vagy.

Direkt lassan írtam korábban, mert nyilvánvalóan nem tudsz gyorsan olvasni, hogy egy jog megadásának nem feltétele az, hogy a felek éljenek is vele. Azt is leírtam, hogy épp ezért van az, hogy a terméketlen (pl. nyolcvanéves) házasulandók házasságának is eleme az apasági vélelem, jóllehet egészen nyilvánvaló, hogy nem fogja ez őket érinteni.

Világosan és érthetően leírtam, miért parttalan az ilyen differenciálás, elvégre mások esetében sem történik ez meg, így aztán a melegek esetén sem lehet.

Erre nekikezdesz zsíros szájjal azon röhögni, hogy élnek-e majd ezzel a jogukkal a melegek, avagy nem. Ennek nincs relevanciája, ahogyan a nyolcvanévesen házasodók esetében sem tiltják meg a házasságot azon röhögve, hogy úgysem vonatkozik rájuk az apasági vélelem.

De ilyen az elmeorvosi kezeléshez való hozzáférés joga is, amit annak ellenére biztosítottak neked, hogy szemmel láthatóan nemigen élsz az erre vonatkozó jogoddal, pedig hát lenne rá okod bőségesen!:D

Hohenzollern 2012.11.15. 17:41:06

@B.Lajos: "Meleg párok részéről alkalmazhatatlan az apaság vélelme mint jog."

Akárcsak - lásd korábban - a terméketlen, pl. nyolcvanéves párok, egészségügyileg meddő párok, stb., esetében, sőt azok esetében is alkalmazhatatlan az apaság vélelme, mint jog, akik az onkológián, végstádiumban kötnek házasságot halálul előtt pár nappal az élettársukkal.

Senki sem kezdi el vizsgálni, hogy az ő esetükben alkalmazható-e az apasági vélelem, magától értetődően élhetnek ezzel a jogukkal még akkor is, ha a Napnál is világosabb, hogy nem tudnak élni vele.

Kizárólag a meleg esetében teszik tömpe ujjú trollok kardinális kérdéssé ezt, majd diadalmasan felröhögnek, hogy lám nem is kell nekik.

A valóság ezzel szemben az, hogy a jelek szerint a melegek igenis elvárják az államtól, hogy ugyanúgy kezelje őket, mint bárki mást és ezt joggal teszik.

Úgyhogy viszlát, Bubu, indulj neki még egyszer ennek!:D

B.Lajos 2012.11.15. 17:53:30

@Hohenzollern:

Trollerbébi, ne hasonlítsd össze az idősek korból adódó képtelenségét az apaságra és anyaságra, a természetbeni képtelenséggel.
Egy nő nem tud apja lenni egy férfi pedig nem tud anyja lenni egy gyereknek.

Nem arról van szó, hogy valakitől mert a sors öreggé, beteggé, meleggé tette, azért nem kap jogot, hanem arról, hogy akire nem vonatkozhat, arra ne is vonatkozzon a törvény, mert akkor elveszti a célját a komolyságát.
Hogy példát mondjak neked, arról, hogy mennyire nem így működnek a dolgok, miszerint megpróbálod itt előadni.
Szerinted egy rendőrnek ugyanolyan jogai vannak mint egy kőművesnek. Nem bazzeg, a jogok annak megfelelően vannak kialakítva, ki mire képes, ki mire alkalmas. Mindkettő állampolgári jogai ugyanazok, de vannak eltérések és kellenek is eltérések a különbözőségek alapján.

Nincsenek egy férfinek jogai méhrák szűrésre járni, még akkor sem, ha ugyanazt a TB-t fizeti mint egy nő, ha nem hiszed próbáld meg kifizettetni a TB-vel.
Éppen ilyen alapon nincsenek jogai az apaság vélelmére, - mert feleslegesek, alkalmazhatatlanok - a meleg pároknak.
Nincsenek egyenlő jogai egy férfinek és nőnek, soha nem is lesznek, éppen így nincsenek egyenlő jogai és nem is lesznek a férfi és nő párkapcsolati variációknak sem, mert nem azonosak alapvetően képességeikben és lehetőségeikben.

Itt be is fejeztük, mert Te, kezdem úgy érezni tényleg hülye vagy.:)))))))))))))

ingyom-bingyom 2012.11.15. 18:29:35

@Hohenzollern: Nem értem mi az oka a durva kirohanásoknak. De legalább kiderült, hogy esze ágában sincs békés párbeszéd útján bármilyen megoldást is találni, az álláspontokat közelíteni.Kitalált valamit, és akinek nem tetszik, az (stílusosan) bekaphassa'. Különösen furcsa a dolog azért, mert az a néhány homo , akiket ismerek (a tágabb családban is van ilyen személy), nem szokott így kivetkőzni magából. Ezek szerint ön csak egy megélhetési "jogvédő" , aki olyan dologba üti az orrát, amihez nem sok köze van. Barátságos elbánás alatt kizárólag az emberi hangnemet értettem, még mielőtt gázkamrát és bakancsokat vizionálna. De ha ennek az egész szájmenésnek kizárólag az öncélú kinyilatkoztatás a miértje, akkor nincs értelme a további soroknak. A női egyenjogúság elég rossz példa volt, mert még ha női szempontból jogosnak is tűnhet a politikai egyenjogúság, a mai napig alig akad nő van, aki bármi komolyat lerakott volna a politika asztalára. Sőt, a feminizmus mára olyannyira átbillent a másik ló túloldalára, hogy sok helyen a nemeket is szeretnék betiltani (genderizmus). Akik veszélyt látnak abban, hogy a bejegyzett élettársi viszonyon kívül több családjogi teret kapjanak a "melegek", azok éppen az ilyen káros hatásoktól féltik a hagyományos értékeket. És ahogy látom önt sem az igazságtalanság felett érzett felháborodás hajtja, hanem a homoszexualitást, mint valami félreértelmezett, idealizált szabadságmozgalmat propagálja. A melegek nincsenek rabszolgaságban, mint anno a négerek. Olyan dolgokra vágynak, amire nem alkalmasak. Ennyi. Én is szerettem volna tűzoltó lenni, de ha valami beteges egyenlősdi miatt az lennék, arra emberéletek mehetnének rá.
Én magam szintén kisebbség tagja vagyok (bár nem szexuális kisebbség), és érdekes módon én szoktam kellemetlenül érezni magam, ha a helyzetemből kifolyólag a többség rovására előnyben akarnak részesíteni, és visszautasítom azt. Elítélem azokat, akik előnyt akarnak kovácsolni olyan dologból, ami nem érdem, ami nem plusz, hanem minusz. Ismétlem: a homokosok nem értéktelenebbek, mint a heterók, de a házasság, a család nem az ő intézményük. További kellemes fröcsögést és kinyilatkoztatást.

Hohenzollern 2012.11.15. 18:38:29

@B.Lajos: "Egy nő nem tud apja lenni egy férfi pedig nem tud anyja lenni egy gyereknek. "

Puncika, egy impotens nem tud apja lenni, egy meddő nő pedig nem tud anyja lenni egy gyereknek.

Ennek ellenére bármikor kitámolyoghatsz a Kiskakas borozóból és kirángathatod Tank Arankát a sarki swingerklubból és rádőlhetsz az anyakönyvvezető asztalára, jóllehet nem tudsz apja lenni egy gyereknek.

Ennek ellenére biztosítva van gyereknemzésre képtelen nők és férfiak számára a házasodási jog, úgyhogy hiába próbálsz afelé trollkodni, hogy tudnak-e a melegek gyereket csinálni, mert ez a heterók esetében sem feltétel.
Ennélfogva csak valami teljesen hibbant "gondolkodásmód" nekiállni és arról hörögni, hogy a melegek tudnak-e gyereket nemzeni, mert ez mások esetében sem feltétel. Vagy mindenkinél legyen az, vagy senkinél.

Senkit nem rendel be az állam házasság előtt sperma-, vagy petesejtvizsgálatra, hogy kiderüljön, képes-e a apa vagy anya lenni, mintegy "kiérdemelve" a házassági jogot.
Elvakultságodban csak a melegekről várod el azt, amit saját magadtól vagy a nem melegektől már nem.

Úgyhogy szaladj neki ennek még egyszer, Bubu, mert kezdesz nagyon halovány lenni!:D

Hohenzollern 2012.11.15. 18:42:42

@ingyom-bingyom: "De legalább kiderült, hogy esze ágában sincs békés párbeszéd útján bármilyen megoldást is találni, az álláspontokat közelíteni."

Aranyapa, aki úgy kezdi a toporzékolását, hogy tahóságával kérkedve abnormálisozni kezdi a népesség 5-10%-át, az már eleve elzárta magát a "békés párbeszédről". Tudod, amikor nekiállsz a kricsmi előtt hangosan óbégatni és a járókelőket püfölni, akkor nem kezdenek el tárgyalgatni veled arról, hogy közelítsd az álláspontot...

"Ismétlem: a homokosok nem értéktelenebbek, mint a heterók, de a házasság, a család nem az ő intézményük. További kellemes fröcsögést és kinyilatkoztatást."

Ezt a dohszagú "érvelést" már évszázadok óta ismerős; "a nők nem értéktelenebbek, de a szavazati jog nem az ő intézményük", blablabla...

Ezeket tényleg inkább a négy fal között kellene nyomatnod, mert 2012-ben már elég gáz.:D

Hohenzollern 2012.11.15. 18:51:56

@B.Lajos: +Nincsenek egy férfinek jogai méhrák szűrésre járni, még akkor sem, ha ugyanazt a TB-t fizeti mint egy nő, ha nem hiszed próbáld meg kifizettetni a TB-vel. "

Te tényleg súlyos elmebeteg vagy, Bubu!:DDD

A házasság egy jogintézmény, a méh pedig egy női ivarszerv. A házasság jogintézményét az állam alakítja, a női ivarszervet nem. Én nem tudom, hol olvastad, hogy a melegek azt várják az államtól, hogy változtassa meg a belső szerveiket, mert én csak olyasmiről tudok, hogy a melegek azt várják el az államtól, hogy egy állami jogintézményből ne rekesszék ki őket, nem pedig szervbeültetést kérnek maguknak.

Az analógiát márcsak azért is egy ordalék nagy baromság, mert egy heteró és egy meleg nő szintén résztvehet méhrák-szűrésen annak ellenére, hogy nem feltétlenül ugyanaz kerül a sunájukba a virgonckodásaik során, úgyhogy még saját magad alól is kirúgtad a sámlit, Bubu!:DD

Ekkora baromságot már tényleg régen sikerül ideköhögnöd, Bubu, pedig láthatóan foggal-körömmel harcolsz azért, hogy egyre nagyobbakat írj.:D

ingyom-bingyom 2012.11.15. 19:02:18

@Hohenzollern: Nem vagyok jártas a kocsmai incidensekben, de el kell hinnem, ha ön mondja. A természet törvényei szerint a homoszexualitás akkor is abnormális. Ezt nem sértésnek szántam. Sajnálom, ha az érzéseibe gázoltam. Vannak olyan homokosok, akik egyet értenek velem. A tagadás nem megoldás, a tényeken nem változtat. A jog nem mellesleg ugyanúgy beleszól a heterók családi életébe is (örökbe fogadás procedúrája, gyermekvédelmi törvény, stb). A szexuális élet magánügy. A családi élet egy közösségen belül nem minden szempontból az. Ez nem kirekesztés, hanem a dolgok szabályozása a problémák elkerülése érdekében.

B.Lajos 2012.11.15. 19:08:36

@Hohenzollern:

Édes Prüntyikém, azt írtam fenn, nem az a lényeg, hogy betegség, öregség, stb miatt, hanem mert eleve természeti adottságánál fogva képtelen, és nem a házasságról beszéltem te született csendeshülye, hanem az apaság vélelme jogi vonatkozásának képtelenségéről és alkalmazhatatlanságáról, nem kell idecitálni sem öregséget sem betegséget, mint releváns összehasonlítási alapot.
Mivel ez a jogi kitétel alkalmazhatatlan rájuk ezért a kapcsolódó köznyelvi-jogi meghatározás: házasság sem lehet érvényes az ezt a kitételt alkalmazni nemtudó párkapcsolatokra.
Figyelsz?
Nem nem akaró, vagy valamely körülmény miatt nem tudó, hanem eleve párkapcsolati lényegéből eredően alkalmazni nem tudókról van szó.
Tetszik érteni ott a trollbarlang sötétjében? Nem tud megfelelni felépítéséből eredően egy jogszabályi megfogalmazásnak, ezért nem lehet rá alkalmazni.

De tovább megyek, egy impotens öreg ember is lehet valaki apja az apaság vélelme alapján, mivel esetleg nem volt mindig impotens. Az apaság vélelmének joga ugyanis a fogantatás idejéhez kötődik. Egy nő soha. Egy férfi-férfi párkapcsolatban élő gyermeknek szintén nem, kivéve, ha a gyermek valamelyik férfi vér szerinti gyermeke. de ilyenkor meg ugye eleve adott az apaság vélelme a vér szerinti szülőség okán.

Az alapján nem lehet kizárni az apaság vélelméből egy embert, hogy beteg, más a vallása, vagy öreg, lévén két ellenkező nemű fél reprodukciós célú kapcsolata az alapvetése.
Két nő vagy két férfi esetén ez nem valósulhat meg. Értelemszerűen ez nem vonatkozhat rájuk.
Tudod, a jogszabályoknak megvan az a szépsége, hogy viszonylag jól behatárolják mire alkalmazhatóak és mire nem. Jelen esetben két egyforma nemű ember párkapcsolatának jogi vitáira nem.
Tetszik vagy sem egyenlőségesdibe belőrült főbuggyantságodnak, ez így működik.
Mindenütt az egész világon.

Ezért is más az elnevezése, (bejegyzett élettársi kapcsolat) mivel mások a jogi preferencái, ismérvei, mivel nem azonosak a követelményei és lehetőségei.
Szóval, elmeroggyant trollocskám, ne beszélj félre, ne próbálj meg folyamatosan félreértelmezéssel machinálni, olyat állításokat adni más szájába amit ő nem állított.

Hohenzollern 2012.11.15. 19:09:51

@ingyom-bingyom: A "természeti törvények" leíró törvények, Ha feldobod a követ, akkor leesik - gravitáció. Ez egy természeti törvény. Az emberi szexualitás variációi; hetero-, bi- vagy homoszexuális. Ez is egy természeti törvény. A ragadozók jellemzően húst esznek - ez is egy természeti törvény és így tovább.

Az a tény, hogy a "természeti törvényekről" még azt sem tudod, hogy micsodák, önmagában kínos, azok ugyanis leírják, hogy az emberi (és mellesleg állati) szexualitás változatos, lásd fent.

Igazán kínossá akkor válik a verbális ámokfutásod, amikor a természeti törvényekre hivatkozva épp a természeti törvényekben szereplőket abnormálisozod.

Egyébként önmagában röhej, hogy valaki a XXI. században még mindig természeti törvényekezik, azok alapján ugyanis a populáció gyenge tagjait régesrég magukra kellene hagynunk, ehelyett kórházakat, rendelőintézeteket, stb., tartunk fent, ezt nevezik ugyanis civilizációnak, bár láthatóan ez még azért nálad egyelőre csak részben sikerült.:D

B.Lajos 2012.11.15. 19:16:36

@Hohenzollern:

Mélyen tisztelt elmeroggyant beszélgetőtársam!

A házasság jogintézmény, a TB alapú egyenlő betegellátás szintén jogintézmény
Ilymódon kerül hát összehasonlításra a dolog, hogy ugyanazt a jogintézményt nem vehetik ugyanúgy igénybe az emberek. Nemi preferenciák szerinti különbségek vannak. Bizony. Pedig ugyanúgy beállhat az emlőrák szűréshez is a gépbe egy férfi mint egy nő. Oszt a rohadékok a férfinak mégsem támogatják ezt :)

Ismét keverni szándékozod és félreértelmezni a dolgot, de hülye vagy hozzá Hohimoki:)

No én most elmegyek színházba, azután sörözni a családdal, további jó hülyeségokádást :)

Hohenzollern 2012.11.15. 19:16:40

@B.Lajos: "hanem az apaság vélelme jogi vonatkozásának képtelenségéről és alkalmazhatatlanságáról, nem kell idecitálni sem öregséget sem betegséget, mint releváns összehasonlítási alapot."

Üres boroskancsó, mesélgesd már el, ha az apasági vélelem jogi vonatkozásának képtelenségénél milyen alapon akarod makacsul ignorálni az öregséget, a betegséget, vagy önmagában a gyerektelen házasságokat, és milyen alapon emeled ki a nagy halmazból csak a melegeket és kezded el ostobán mondogatni, hogy hát náluk az apasági vélelem képtelenség....

Milyen megveszekedett düh van benned a melegekkel szemben, hogy csakis az ő esetükben nyúlkálsz a gatyájukba és vizsgálgatod, hogy tudnak-e apák vagy anyák lenni, mások esetében pedig nem teszed?
Mesélgess már valamelyik ritka józan pillanatodban arról, hogy mi alapján támasztasz a melegekkel szemben olyan követelményeket, amit másokkal szemben nem követelsz?

Tudod, alkeszka, ha mindenki felszállhat a buszra minden feltétel nélkül, de B. Lajostól előtte megköveteljük, hogy nyomjon le 1.500 fekvőtámaszt, akkor B. Lajossal szemben jogsértően jár el az állam.

Ha egy kicsit lejjebb viszed a Kisüsti-adagodat, akkor ez az összefüggés valószínűleg majd érthetővé válik számodra is, ugyanis ez már régóta evidencia, Bubu!
:D

Hohenzollern 2012.11.15. 19:18:28

@B.Lajos: "A házasság jogintézmény, a TB alapú egyenlő betegellátás szintén jogintézmény
Ilymódon kerül hát összehasonlításra a dolog, hogy ugyanazt a jogintézményt nem vehetik ugyanúgy igénybe az emberek. "

Nos, Bubu, jó hírem van; A TB-alapú egyenlő betegellátást a melegek és nem melegek egyaránt és egyformán igénybe vehetik. A házasságot nem.

Úgyhogy egyre nagyobb öngólokat lövöldözöl magadnak.:DD

ingyom-bingyom 2012.11.15. 19:25:23

Vagy úgy, hogy polihisztornak tetszik lenni? Vagy inkább mégsem. A törvény: ahogy a dolgok működnek.A jog esetében valóban közmegegyezésen alapuló "leíró" törvényről beszélünk. A természeti törvények pedig - hogy ne sértsek meg egy ateistát- egész egyszerűen: vannak. A feldobott kő példája nem rossz. Iktassuk jogi paragrafusokba, hogy bizonyos köveknek nem kötelező leesni? Ettől még le fognak.Ez a normális. Mert ez a természet törvénye. És bár szívem szerint szimpatizálok a melegekkel, átérzem milyen dolog hendikeppel élni, ettől még nem érzem jogosnak egy szintre emelni őket családjogilag a heteró emberekkel. (Zseniális fordulat lenne a hendikep szót felhasználni a következő válaszában, kérem ne hagyja ki!Megszégyenítene és beismerném, hogy önnek van igaza)

B.Lajos 2012.11.15. 19:25:51

@Hohenzollern:

OK meggyőztél.
Legyen joga az apaság vélelméhez Marikának is!
Esküszöm, ha a legközelebbi melegfelvonulásra mégy, csináltatok saját költségemen ezer darab kétszemélyes táblát ezzel a szöveggel, hogy vihessétek.
Még azt is ráíratom, hogy Én is támogatom a követelést. Vállalom a nevem egy ekkora baromsághoz.

Itt írhatsz nekem levelet a blog.hu rendszerén keresztül, és leegyeztethetjük, hova vigyem, vagy ha nem szeretnél személyes találkozást, hova vitessem és mikor a táblákat.

Hohenzollern 2012.11.15. 19:31:11

@B.Lajos: Hehe, Bubu, az apasági vélelemnek változatlanul nincs a nemzőképességhez köze, többedszerre mondom el, hogy nyolcvanéves emberek házassága esetén is a házasságuk eleme az apasági vélelem, jóllehet nyilvánvaló, hogy nem fognak gyereket csinálni, mert objektíven képtelenek rá, de ettől még házasodhatnak.

De a melegektől megköveteled és csak tőlük, senki mástól nem, úgyhogy ha következetes akarsz maradni az eddigi ámokfutásodhoz, akkor nem is kell várnod a következő melegfelvonulásig, akár holnap kimehetsz az utcára a táblácskáddal, miszerint "Le a 45 év fölöttiek házasodási jogával, mert úgysem...."...

Viszont okvetlenül jelezz, mielőtt kimész tüntetni, mert talán néhányan nem köszönnék meg neked az apasági vélelemről szóló efféle "gondolataidat" és netán még bajod esne, azt viszont nem szeretném, Bubu!:D

Kravitz 2012.11.15. 19:31:13

@ingyom-bingyom: "Olyan dolgokra vágynak, amire nem alkalmasak. Ennyi."
Pontosan mit értesz "dolgok" alatt?

" Én magam szintén kisebbség tagja vagyok (bár nem szexuális kisebbség), és érdekes módon én szoktam kellemetlenül érezni magam, ha a helyzetemből kifolyólag a többség rovására előnyben akarnak részesíteni, és visszautasítom azt. "
Dicséretes, de itt mi menne kinek a rovására? Hogy alkalmazod ide a genderizmust? Ha házasodhatnak a melegek, mindenki biszex lesz, vagy hogy kell ezt érteni?

Kravitz 2012.11.15. 19:38:44

sok helyen a nemeket is szeretnék betiltani (genderizmus)."

Szőrszálhasogatás, tudom, de a genderizmus szerint többek között éppen a feminizmus, és a nemek közötti határ elmosódása a nagy mumus.

Hohenzollern 2012.11.15. 19:40:54

@ingyom-bingyom: Nézd, tényleg nem szeretnék 2012-ben "természeti törvényekről", meg effélékről társalogni túlságosan sokáig, ami tény, hogy az emberi szexualitás változatos; hetero-, bi vagy homoszexuális és ez a természeti törvény. Pont a mondat végén.

De egyébként is vicc, hogy 2012-ben, a kotonok és inkubátorok korában még "természeti törvényekről" fantáziál valaki, mintha egyébként nem épp szondát küldtünk volna a Marsra...
:D

ingyom-bingyom 2012.11.15. 19:50:11

A szonda, az inkubátor és a koton technikai vívmányok. Hatással vannak a mi életünkre, de magára az életre nem sok. A jogok pedig ott csorbulnak: a házasság eredetileg vallási intézmény, nő és férfi köteléke. Ha kiterjesztjük, azzal sértjük a többség érzékenységét (mint azt a sok sok komment bizonyítja) Érzékenysége ugyanis nem csak a kisebbségeknek van, és nem csak rájuk kell tekintettel lenni.

Hohenzollern 2012.11.15. 19:59:52

@ingyom-bingyom: Meglepő dolgot fogok most neked mondani, az emberi és polgári jogok, beleértve a házassági jogot is, vívmányok, ráadásul emberi vívmányok.

Még meglepőbb leszek; a házasság nem vallási intézmény, márcsak azért sem, mert egyrészt melyik vallásé, másrészt az idők folyamán annyit változtattak már rajta, hogy rá sem lehet ismerni.

Egyébként meg a fehérek "érzékenységét" is "sértette", hogy a feketék felszállhattak a buszra, de ez nem ok ara, hogy kirekesszenek onnan, vagy a házasság intézményéből a melegeket.

Majd szépen megszokja mindenki, aztán lehet tovább haladni. Akinek egyébként nem tetszik az azonosneműek közötti házasság, hát akkor az ő ún. "érzékenységét" úgy kímélheti a leghatékonyabban, ha ő maga nem lép vele azonos neművel házasságra és máris megoldódott a problémája.
Ez a szitu.

Hohenzollern 2012.11.15. 20:04:56

Mellesleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy következetesen polgári házasságról beszélünk, ami állami intézmény.

A vallásokkal összefüggésben az van, hogy mindenki csinálhat magának és híveinek olyan klubbot, egyházat vagy vallási csoportot, amilyet csak akar, aztán ott bármit beletehetnek a házirendjükbe, hogy ők csak a szőke-kékszemű és barnahajú-barnaszeműeket házasítják össze és intézhetik a hókuszpókuszaikat, de ettől még az állam a polgári jogintézményeket nem ezekhez igazítja. Ezt hívják szekuláris államnak, ami - hiszed vagy sem - egy újabb vívmánya az emberiségnek.

Hohenzollern 2012.11.15. 20:12:48

@conv: Köszi, de én már túlvagyok a vacsorán és neked sem ajánlom már ilyenkor, mert hat után erősen egészségtelen!:DDD

ingyom-bingyom 2012.11.15. 21:10:50

A szituáció, amikor a jogok dicső, liberális harcosára nem hatnak olyan szavak, mint az "érzékenység", "többségi akarat". Pedig leginkább azért ezt az érvet próbáltam felhozni, mert a természeti törvények, az hagyományos értékrend, a dolgok normális rendje mind-mind olyan dolgok, amik semmilyen hatással nem voltak önre (azaz mégis: tagadást váltott ki). "Majd szépen megszokja mindenki, aztán lehet tovább haladni!". Hát az a helyzet, hogy a többségnek ugyanez a véleménye a melegek házasságának nem engedélyezéséről. Ez a szitu. Ezt hívják demokráciának, amikor a többségi akarat alakítja azokat a bizonyos emberi vívmányokat. A házasság vallási eredetére nem térnék ki részletesen, nincs időm ilyen hosszas fejtegetésre, és nem is hiszem, hogy őszintén érdekelné, vagy bármilyen változást is elérnék vele az ön álláspontját illetően. További kellemes csatározást.

Hohenzollern 2012.11.15. 21:28:19

@ingyom-bingyom: "Ezt hívják demokráciának, amikor a többségi akarat alakítja azokat a bizonyos emberi vívmányokat."

Általában ez az ostobák legutolsó érve és az egyik legnagyobb tévedése.

Tudod, az a helyzet, hogy hiába szavazza meg a lakótelep, hogy ingyom-bingyom-ot likvidálják, mert utálják őt és egyébként is hülyén néz ki, amikor csörgősipkával a fején kitántorog a kannás borért, akkor sem lehet ezt megtenni és nem kísérik le a pincébe egy tarkólövés erejéig, ugyanis semmiféle többségnek nincs ahhoz joga, hogy bármiféle kisebbséget elnyomjon.

Ezt viszonylag korán, jellemzően gimnázium első osztályáig bezáróan belátják a normálisok, csak az aljadék próbálja azzal nyugtatni magát, hogy mivel sokan vannak a csatornákban, az lesz, amit ők mondanak. Hát, nem.

Egyébként a vallásos dolgaidat tényleg jobb, ha nem fejted ki, azokkal inkább a valláskárosult-szakkörben fejtegesd, köszi!:D

Hohenzollern 2012.11.15. 21:36:36

@ingyom-bingyom: Azt egyébként tényleg csak dupla-zárójeles megjegyzésként mondom, hogy minden egyes változás szükségszerűen ún. "érzékenységgel" jár, Magyarországon, a Pató Pál-ok országában ez különösen így van, de a fejlődésnek ez sem volt gátja, bár kétségtelenül voltak huhogók és társadalomellenes erők, akik mindig is megpróbálták a fejlődést gátolni.

A történelem furcsasága, hogy az adott kor söpredéke általában azokkal a jogaival élve hőbörög a fejlődés ellen, amely jogokat a korábbi korok haladói vívtak ki számára - a korabeli söpredék hőzöngése ellenére.
:D

elprotector33 2012.11.15. 21:39:45

@Hohenzollern: Egy szónak is száz a vége:
Kitartó mókus vagy.
Le kell írni pajtás,hogy érintett vagy.
Saját hozzáállásod szerint sem gáz.
Én neked szurkolok...;)

Hohenzollern 2012.11.15. 21:44:45

@elprotector33: Öreg, látom téged nagyon izgat az én szexualitásom, de engem kétségtelenül nem különösebben foglalkoztat, hogy mit gondolsz róla, meghagyom azt a kéjes örömöt, hogy találgathass tovább.:D

Kravitz 2012.11.15. 23:51:56

@ingyom-bingyom:

"Ezt hívják demokráciának, amikor a többségi akarat alakítja azokat a bizonyos emberi vívmányokat. "

Meh, többség uralma 4évente egyszer van Mo-n, demokrácia talán sosem volt.
Ahhoz nem elég a többség beleszólási joga, a többség hosszútávú jólétére Is kéne törekedni.
Még a négyévenkénti választás is sántít, megválasztottak már többségben a népek a világon mindenfélét, mégse volt mind demokrácia, hadd ne rántsam elő milliomodjára ugyanazt a nevet példának.
Sokra megy a többség az ő becses szavával, ha irracionális, becsapott, megfélemlített.

-Ha engedélyezik a buzik házasságát, meglásd, rúzsosszájú szőrös dekoltázsú szabónék masíroznak majd az utcán heteró fiúk, férfiak ánuszára vadászva!
A te kapcsolatod pedig elértéktelenődik, a nőd elhagy, és sose találsz másikat magadnak!
És a törvények befuccsolnak, a normális dolgok nem működnek többé, és a bigyók és izék eltűnnek!
És megszakad a téridő kontinuum, és az isten mérges lesz ránk, és lenyúl az óriás kezével, és megfordít minket, és onnantól jobb oldalon lesz a szívünk!
És még a gyereked is megbuzul!

De szavazz rám, én megvédelek!- Na erről ennyit.

Hohenzollern 2012.11.16. 00:16:46

@Kravitz: "Ahhoz nem elég a többség beleszólási joga, a többség hosszútávú jólétére Is kéne törekedni. "

Hehe, nna igen.

Ráadásul hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az ún. "többség" beleegyezését sem kérte senki, amikor a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló jogszabályt megalkották, úgyhogy nem tudom, miféle illúziókat kergetnek néhányan arról, hogy életük fénypontja még előttük van és majd az ő magasságos beleegyezésüket fogják kérni a melegek egyenjogúsításához.
Akkor is ment a zombik sivalkodása, az agyhalottak tombolása a világvégéről, meg az abnormálisok látomásözöne a világ összeomlásáról, aztán csalódottan visszatespedtek a tévé elé a fotelba, mert elmaradt a kataklizma.

Felteszem, már elképzelték, ahogy a kalapjukat gyűrögetve megjelennek majd előttük "a melegek" és könyörgőre fogják a viaszosvászon asztal előtt, ahová a surmó letelepedett a pörköltszaftos bordástrikójában, talán még egy kis szónoklattal is készült, amiket lejegyzetelt egy gyűrött zsírpapírra, hogy majd jól elmondja a magáét és uraságot játszik, akinek a kegyeit keresik és "odafigyelnek" a "szavaira", aztán ha "szimpatikusnak" találja a kérelmezőket, akkor - tömpe mutatóujját figyelmeztetően felemelve - sóhajtozva beleegyezését adja, vagy ha nem nyerik el a méltóságos szimpátiáját, akkor haragvó tekintettel kiparancsolja az elébe járulókat a konyhából...
:DD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.11.16. 13:43:13

Kis összefoglaló a helyzetről, amiből lehet csemegézni, hogy kinek milyen jogai vannak, és hogy milyenek lesznek, ha a KDNP javaslatai beépülnek a jogszabályokba. Merthogy a poszt is alapvetően egy tervezetről, egy szándékról szól:

index.hu/belfold/2012/11/16/megkonnyitene_a_kdnp_a_melegeknek_hogy_hazasodjanak/

ingyom-bingyom 2012.11.16. 15:59:25

@Hohenzollern: valláskárosult?Erre a szemtelen, antiszemita fröcsögésre nem számítottam.Bebizonyosodni látszik,hogy csak egy pózer,megélhetési divatliberálissal állunk szemben,aki nemrég még zsidózásról kesergett (úgy,hogy azt sem tudja kivel beszél- csak a víziói lebegnek a szeme előtt a pörköltszaftról meg az alkoholistákról),most pedig lenézi a másik ember vallását,csak azért mert neki nincs!Szép kis jogvédő az ilyen, akinek ha az az érdeke,akkor a jog alakítható szociális vívmány, de ha úgy jön ki a lépés,akkor abszolút érték (senkinek sincs joga elnyomni a kisebbséget).Ha nem tetszik neki valami,akkor antidemokratikusnak titulálja, de ha a demokrácia akadályozza,akkor haladásnak állítja be a felforgatást. Ha úgy kényelmes akkor emberi érzékenységre hivatkozik, máskor tojik rá.A többség hozzon létre valami újat,ahol a szőkét a szőkével adja össze, ez a javaslata?Ezen túl vagyunk,ezt hívják házasságnak.Ha új dolgot hoznának létre,a homokosok ugyanúgy kirekesztve éreznék magukat,ön pedig habzó szájjal követelné az új jogot nekik. Egy értelmes érv nem hangzott el öntől,csak sértegetni tud (azt sem túl kreatívan) és kinyilatkoztatni.Ezzel a modorral a képzeletbeli(?) kocsmájában hamar bajba kerülne.

Hohenzollern 2012.11.16. 16:29:51

@ingyom-bingyom: Napraforgó, ne túráztasd magad túl, a megélhetési tombolásod eddig is elég vicces volt. Világosan érthető volt a verbális ámokfutásod lényege, miszerint abbéli ostobaságodat vizionálod bármiféle erénynek, hogy szerinted az ún. "többség" azt tesz bármiféle kisebbséggel, amit akar és zsíros szájjal nekiállsz a demokráciáról hőzöngeni.

Minden értelmes, legalább nyolc általánossal rendelkező ember számára világos, hogy semmiféle többség nem nyomhat el senkit arra hivatkozva, hogy "Mer mi többen vagyunk, hőőőő"....Ezt a legfeljebb a bolsevikok gondolták így és ez épphogy nem demokrácia, hanem bolsevizmus, tehát ezt a kriptaszagú hőzöngést inkább a következű munkásőr-gyulire tartogasd.

Ahogyan a "felforgató" és a többi efféle kliséd is szép dolog, teljesen olyan érzése lesz tőle az embernek, mintha a Tanú III. forgatókönyvpróbáját adnád itt elő.
:DD

Hohenzollern 2012.11.16. 16:40:44

@ingyom-bingyom: Az pedig egyébként külön vicces és a siralmas műveletlenséged egyik legszebb példája, hogy az ún. "többség" által "kitalált" jogintézménynek gondolod a házasságot.

Ha éppenséggel tudni akarod, a házasság jogintézményét évezredekkel ezelőtt egy maroknyi kisebbség, az arisztokrácia számára hozták létre, a vagyonnal összefüggő viszonyok tisztázására, különös tekintettel annak öröklésére.

A hozzád hasonló iskolázatlan analfabéták számára semmiféle házasság nem járt, legfeljebb a szájuk. Az iskolázatlan, plebejus rétegek tagjai legfeljebb összefeküdtek egymással, bármiféle nyilvántartás vagy más egyéb nélkül, nemcsak vagyonuk, de még hivatalosan rögzített nevük sem volt, jószágnak tekintették őket, akik ha zúgolódtak, legfeljebb korbáccsal végigvert rajtuk a gazdájuk, aztán kizavarta őket a szántóra dolgozni.

Úgyhogy vissza kellene egy kicsit venned a lendületből, öreg, mert amellett, hogy eszement baromságokat hordasz össze, ráadásul büszke is van a tudatlanságodra, valamiféle "többségnek" tulajdonítod magad és arcátlanul úgy teszel, mintha épp nem az általad felforgatóknak titulált korábbi haladóknak köszönhetnéd, hogy vannak jogaid, amiket most a söpredéket is alulmúló szinvonalon próbálsz másoktól megtagadni.

B.Lajos 2012.11.16. 16:49:00

@ingyom-bingyom: már régen éhen halt volna ha nem szólsz hozzá. ne etesd.

Hohenzollern 2012.11.16. 17:17:15

@B.Lajos: Nna, mi van, Bubu, kiszabadultál a troll-ketrecből és az "apasági vélelmet" csócsálgatod vacsorára?:D

Hohenzollern 2012.11.16. 17:23:05

Tényleg szórakoztató az a duzzogás, amit lerendez egyik-másik troll, mihelyst kénytelen észrevenni, hogy fogalma sincs, miről beszél.

Megvan annak a diszkrét bája, amikor már jobb híján azzal vigasztalják magukat kárpótlásul, hogy majd ők jól nem egyeznek bele a melegek egyenjogúsításába, mert ők az ún. "többség".

Mintha egyébként bárki is megkérdezné őket majd egyrészt, másrészt meg mintha ezt a házasság-nevű jogintézmény nem többször változott volna meg az évszázadok során, mint a hűtővíz a paksi reaktorban.:D

Hohenzollern 2012.11.16. 17:32:15

A sors egyik iróniája, hogy amikor az analfabéta jobbágyokra is kiterjesztették a házasodási jogot, akkor a korabeli művelt nemesség nem kezdett el azon hőbörögni, hogy legyen egy külön házasság nekik és legyen egy műveletlen rétegeknek. Akárcsak a vegyesházasságok esetén sem hoztak létre külön házassági intézményt a fehérek-fehérek és egy másikat a fehérek-színesbőrűek közötti házasságoknak. Nem volt ez másképp a nemesi-nem nemesi házasságoknál sem és szintén nem kezdtek el hőzöngeni és így tovább.

A jelenkor söpredékének nincs annyi esze, mint a korábbi korok agyhalottjainak, így aztán megveszekedetten követelik, hogy a melegek "másmilyen" házasságot kössenek, jóllehet így aztán már legalább ezerféle házassági jogintézménynek kellene egymással párhuzamosan futnia.

Ha valahol tetten érhető a régebbi korok trolljai és a jelen trolljai közötti különbség, hát ebben mindenképp.:D

ingyom-bingyom 2012.11.16. 22:43:11

Az önteltség soha nem szimpatikus vonás, de különösen ellenszenves, ha ostobasággal párosul. Szinte mindegyik természeti népnek meg van a maga házassági rituáléja, ami sokkal régebbi, mint az a nemesség, amiről maga beszél, és köze sincs azokhoz a földhöz ragadt, anyagias dolgokhoz (mivel a vallás és a később kialakult államiság sokáig összefonódott, ezért persze ezek a rítusok mintaként szolgálhattak ahhoz, amiről kifejtette korszakalkotó véleményét).
Ha ön szerint nem a többségi akaratot tükrözi a "melegek" kizárása a házasság intézményéből, akkor hogy lehet, hogy ez most vita tárgya? Ha nem ez a többségi akarat, akkor miért nem házasodhatnak a homokosok már réges rég óta?
Hogy miért? Hát mert méltóságos, mindent tudó Hohenzoller nagyúr szerint így van. Aki pedig nem így gondolja, az zsidógyűlölő proli, ugyanakkor most már bolsevik is, aki pörköltszaftos trikóban issza a kannásbort a lakótelepen (ez valami furcsa fétis). Ezek voltak az ön által felsorolt indokok. Plusz néhány nettó baromság a házasság eredetéről, a többségi akaratról, a törvényeket hol abszolútnak kinyilvánítva, amiket senki nem léphet át, hol teljesen viszonylagosnak, amit haladó szellemiségű emberkék kedvük szerint alakítanak,és a természet törvényeiről ahol az ivarosan szaporodó élőlények vidáman dugnak mindenfélét mindenhová, mert az úgy változatos.
Engem meggyőzött.

Hohenzollern 2012.11.16. 23:59:48

@ingyom-bingyom: "Ha ön szerint nem a többségi akaratot tükrözi a "melegek" kizárása a házasság intézményéből, akkor hogy lehet, hogy ez most vita tárgya?"

Először is, már közöltem, de láthatólag nemigazán vagy képes belátni, hogy mindenféle ellenkező elkézelésed ellenére nem "rítusokról", hanem polgári azaz állami házasságról beszélünk. Ezenkívül minden más, mint szintén jeleztem már, alapíthat magának és kistársainak olyan klubbot vagy szakkört, amilyet csak akar és ott a saját hókuszpókuszaik alapján azt házasítanak össze, akit csak akarnak.

Ami pedig a többit illeti; semmiről nem fogják megkérdezni az ún. "többséget". Nem kérdezték meg a bejegyzett élettársi kapcsolatról sem, sőt semmi másról sem. Az utolsó, amiről az ún. "többség" ún. "véleményét" megkérdezték, az a XXI. századi magyar történelem egyik legnagyobb szégyene, a 300 Forintról szóló "népszavazás volt. Sem előtte, sem azóta, de ezután sem fogják majd "megkérdezni", hogy ingyom-bingyom és ivócimborái mit gondolnak erről-vagy arról.
Így lesz ez a melegek házasodási jogának megadásakor, így volt ez a bejegyzett élettársi kapcsolatukról szóló jogszabály megalkotásakor, de még az ingyom-bingyom és ivócimborái mindennapi életét meghatározó új Ptk-ről sem kérdeztek meg senkit, 4-5 ember összeült, megfogalmazták az új Ptk. többszáz paragrafusát, majd egy tízperces ún. "vita" után valamikor hajnali 2.00 és 2.05 között elfogadták, majd idén nyáron hatályba lépett.

A kutya sem kérdezett senkit, hogy "Hé, Pubi, mit szeretnél, hogyan legyenek szabályozva pl. a vásárlói jogait, amikor kitántorogsz a Koccintó presszóba a két kanna Somlóhegyi Fogkőoldodért?" Senki nem kérdezett senkit, pedig valamennyiünk életének legnagyobb részét ez szabályozza. És persze ugyanez a története valamennyi jogszabálynak, vagy jogszabály-módosításnak, évente többszáznak. Senki nem fogja megkérdezni ingyom-bingyomot és ivócimboráit a borosüveg mellől, úgyhogy előnyösebb volna szerintem számodra is, ha nem ezzel nyugtatgatnád magad, mert keserves lesz a csalódás e tekintetben is.:D

Egyébként az a tény, hogy alapvető ismerethiányaid vannak még a házasság intézményének legelemibb részével kapcsolatban is, változatlanul kínos, de annak ellenére, hogy makacsul hangoztatod azt a penetráns baromságodat is, miszerint a házasság intézménye fennállása óta változatlan, hát az tényleg elég röhejes.
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 00:06:39

Egyébként ha tudni akarod, hogy miért nem kérdezgetik folyton az ún. "többség" véleményét a jogszabályváltozások ügyében, hát akkor ezt is elmondom, mert láthatóan nemcsak tudtad, de mégcsak észre sem vetted, hogy eddig sem kérdezték a véleményedet.

Egyrészt azért nem, mert túl sok jogszabálymódosítás van, másrészt azért nem, mert sokba kerülne, harmadrészt sokáig tartana, negyedrészt azért nem, mert az ostobák társadalmon belüli aránya túl nagy ahhoz, hogy érdemes lenne, ötödrészt pedig azért nem, bár ezt nem szokták beismerni; senkit nem érdekel, hogy az ostobáknak mi a "véleményük", illetve amiről azt hiszik, hogy a véleményük.
:D

Hohenzollern 2012.11.17. 00:26:44

Összefoglalva; hiába rázza a rácsot a söpredék, a fejlődés iránya világos. Egyre több ország egyenjogúsítja a melegeket és ez alól belátható időn belül Magyarország sem húzhatja ki magát.

A téma láthatóan nem kerül le a napirendről világszerte, úgyhogy nyilvánvalóan Magyarországon is bekövetkezik mindez a közeljövőben, addig legfeljebb gumicsontnak jó, hogy legyen mit csócsálnia a trolloknak és "rítusokról", meg a többiről handabandáznia, mert addig sem veszi észre, hogy lerántják, mint a sz@rosgatyát.

A mosatni esetben sincs másképp; a Zembereknek, akik tömegesen vonultak szavazni 300 Forintról, évi 20-25 milliárdnyi állami bevételről, bedobták pár napja a melegek témáját megint, hogy kezdjenek inkább önfeledt buzizásba, mert úgy nem veszik észre, hogy közben lehúzták őket évente több tízezer forinttal, 764 milliárd forintnyi megszorítással, majd ma újabb 90 milliárdos megszorítással.
:D

Persze, mivel a meleget hamarosan muszáj lesz egyenjogúsítani, a söpredék viszont ugyanúgy megmarad, a melegek helyett feltehetőleg majd lesz egy másik csoport, akit lehet utálni, talán a balkezesek vagy az alacsonyak, esetleg a magasak, hogy a söpredéket továbbra is le lehessen húzni, miközben önfeledten rázza a rácsot.
:DD
:DD

pridemod 2012.11.17. 01:58:48

Cukkerek vagytok, hogy ennyit foglalkoztok velünk :)

Főleg, hogy egy troll ösztönzésére :)
Eddig nem esett le miért is tolja a propagandát ilyen keményen Hohenzollern, hogy tökmindegy mit akartok söpredék, úgyis majd az EU-s szabályozás megmondja mi legyen, semmi döntésetek nincs a dologban és le van szarva mit akar a többség? :)

Trollkodik, attól a felismerésből eredő félelmétől vezérelve, hogy bizony ő is tudja, lófaszt sem fog az EU ebbe beleszólni, ez a saját belügye az országoknak, nem emberjogi szabályozást igénylő a házasság intézménye, ha nem így lenne, már a régi EU-s államok mindegyikében egyformán lenne szabályozva ez a dolog, de még csak nyomokban sincs szándék sem ilyen központi szabályozásra :)

Hohenzollern tudja, hogy bizony itt és mindenhol ebben a kérdésben a többség által a törvénykezéshez juttatott jogalkotó közösség , mely a többség igényét veszi figyelembe, fog ebben a kérdésben dönteni, márpedig az LMBT nem valószínű, hogy bármilyen értékelhető szintű erőt fog tudni felmutatni politikai vagy jogalkotói szinten :)
Hohenzoller egyszerű, saját frusztrációjától vezetett troll, semmi más.

Jön azzal, hogy a jóléti államok, a legboldogabb országok azok, ahol a melegházasság engedélyezett.
Ez így van, csakhogy ez nem így ok-okozati összefüggés, hanem fordítva.
Ahol jólét van, ahol nincs az embereknek szociális problémája, megélhetési félelme ott szarnak az emberek arra, hogy kinek milyen elmebajtól vezérelve van szüksége értelmetlen vagy felesleges jogszabályokra, ráhagyják.
Ahol az embereknek életüket negatívan befolyásoló problémák a mindennapjait megkeserítik, és nincs aki érdemben azzal foglalkozna, megélhetési gondokkal, a lét kérdéseivel küzdenek napi szinten az emberek, azoknak bizony szúrja a szemét a felesleges követelőzés, inkább a saját problémáikat helyezik előtérbe és bizony ilyen az emberi természet, a gyengébbet eltapossák, nem hagyják érvényesülni, saját meglévő értékeiket felbecsülik és nem kívánnak rajta sem osztozni, sem ellenérzésű felekkel egyenlősködni.

Ilyen az élet kérem kedves Hohenzollern, a melegek jogainak megadása nem teszi boldogabbá, okosabbá toleránsabbá az embereket, hanem fordítva, az elégedettség, a szociális biztonság megléte adja meg az evidenciáját a dolognak. A jogok megadása pedig csak akkor ér valamit, ha azokat a jogokat elismerik és elfogadják értően. (még mielőtt arról kezd beszélni ismét, hogy nem azért kellenek a jogok, hogy szeressék, vagy elfogadják a melegeket)
Ha szeretne valóban érdemi segítséggel lenni és megismertetni az emberekkel a melegeket, a valódi érzelmi és emberi kapcsolatok ugyanolyan minőségi és mélységi értékét, várjuk ismeretterjesztő aktivistáink köré akik járnak egyházi közösségekbe, iskolákba, szórakozóhelyekre, felvilágosító rendezvényekre ahol bemutatkozhatnak, akár comingout jelleggel azoknak az embereknek akik mint embert elfogadták már őket, annélkül, hogy tudtak volna szexuális preferenciájukról.
Jelentkezhet a pride.hu (remélem nem baj, hogy egy kis reklámot csempésztem ide) aktivistáinál, de akár írhat Lajosnak is, nagyon szívesen segítünk majd megtalálnia önmagát, és az utat a valósághoz.
:)

Szerintem Ön nem meleg.
Nyíltan biztosan nem. Valószínűleg látens biszexuális, de önmaga előtt is szégyenli ezt.
Ha nem így lenne, és valóban hinné amit állít arról, hogy nincs mese, majd az EU ezt beszabályozza mit kell elfogadnia és gondolnia az embereknek, akkor megvonta volna már rég a vállát ennek tudatában és lesajnáló mosollyal itt hagyta volna a vitapartnereit.
Ön azonban valami belső kényszertől hajtva erőltet egy idealizált elképzelést, ami biztosítaná, hogy elfogadott és köznapi legyen a másság. Sajnálattal közlöm, nem lesz. Soha. Az ember ilyen. Különbségek vannak, melyeket elfogadunk, de a féllábú embert is megnézik, suttognak a háta mögött, a csúnyát is, és a szellemileg elmaradottat is lesajnálják. (bár ez utóbbiban önnek az eddig látottakl alapján van gyakorlata, tehát nem új dolog önnek)

Tehát még egyszer mondom, ha valós segítségként szeretne harcolni szeretettel várjuk bármelyik aktivista csoportba, igazi melegek mellé, akiknek van tapasztalata és gyakorlata miként lehet megváltoztatni az emberek mentalitását és gondolkodását a melegekről.

Hohenzollern 2012.11.17. 02:09:48

@pridemod: "Jön azzal, hogy a jóléti államok, a legboldogabb országok azok, ahol a melegházasság engedélyezett. "

Nem tudom, mit szedhetsz, de biztos jó anyag, ugyanis semmi olyasmit nem mondtam, hogy "boldogabbak" lennének azok az országok, ahol a melegek házasodhatnak, úgyhogy az országok "boldogságára (az egyébként milyen?) vagy boldogtalanságára felfűzött egész mondanivalód kuka, viszont most is elég bőbeszédű voltál és ezt én - az igyekezetet felismerve - mindenkinél mindig kellően értékelem is.
:D

u.i.: Azért gyorsan tisztázzuk, Bubu, hogy ezért felesleges volt mai nappal gyorsan egy új nicket regisztrálnod és kiadnod magad valamiféle "aktivistának".
:DDD

Hohenzollern 2012.11.17. 02:18:10

Azon viszont tényleg érdemes lenne egyszer elmerengeni, hogy - a 300 Ft-ról szóló dicsőséges népszavazás leszámítva - mikor is és kicsoda is kérdezte meg a zutca népét bármiről is.

Az előbb egyébként elfelejtettem külön gratulálni ahhoz a bámulatos bravúrodhoz, amellyel - a másik nickeddel írtakkal összhangban - ezúttal a féllábúakhoz hasonlítod a melegeket, mintha a melegeknek valamiféle fogyatékosságuk lenne, ami azért, lássuk be, meglehetősen különös önmeghatározása és hozzáállása egy "melegaktivistának"...:D

De azért a teljesítményedet ennek ellenére változatlanul értékelem, Bubu!
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 02:39:41

@pridemod: Jah, és még egy, Bubu; ha legközelebb is a melegaktivista-szereped jön elő, akkor érdemes lenne megnézned, hova sorolod be magad, ugyanis villámgyorsan kiderült, hogy a pride.hu az egy internetes újság melegeknek, nem pedig valamiféle melegaktivista szakkör.
Az impressziumukból kiderül továbbá az is, hogy összesen ketten szerkesztik és abból egyik sem Lajos, ellenben mindketten Sándorok.
Mivel a Google közismerten a barátunk, legközelebb ezt a fiaskót úgy kerülheted el a legkönnyebben, hogy beütöd a keresőbe a "meleg egyesület"-et és ott máris az első találatnál egy tényleges melegszervezetet a Háttér Társaság a Melegekért-nevűt találod meg, nem pedig egy internetes újság portálját.

Úgyhogy mielőtt megteremted annak az ún. "melegaktivistának" a prototípusát, aki féllábúakhoz és értelmi fogyatékosokhoz hasonlítja önmagát és a melegeket és "vallási szervezetekhez" jár szeretetet koldulni, legalább annak nézz utána, hogy a delegáló "szervezeted" létezzen is.

Ez csak egy jótanács volt arra az esetre, ha a holnap sebészként, utána pedig esetleg űrhajósként regisztrálsz, Bubu!
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 02:53:19

Bár nyilvánvalóan kézenfekvő volt a pride.hu-t előfeltételezned a melegfelvonulást, avagy angolul pride-nak nevezett rendezvényt szervező és ezzel párhuzamosan valamiféle melegaktivista társaság honlapjának, de már 2012. van, Bubu, és gyorsan eljő az igazság és a bukta pillanata, mert egy melegtémákat összegyűjtő hírportált sikerült beblöffölnöd, ami az origo.hu-ról és a hvg.hu-ról vesz át cikkeket és ami ráadásul nem is túlságosan tevékeny, lévén a főoldalukon az utolsó hírfrissítésük 2012. 07. 11-én történt.

Szóval, Bubu, szerintem ezt tényleg ne erőltesd, tényleg nagyon kínos vagy.
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 03:11:47

Vazze, Bubu, tényleg nem szeretném, ha annál is megalázóbb helyzetbe kerülnél, mint amilyenbe kitartó munkával beleküzdötted magad, még új nicket is képes voltál gyorsan regisztálni, de ezt most nem bírom kihagyni, annyira jó lesz!:DDD

Megnéztem a Háttér Társaság a Melegekért oldalát (ez lenne a hatter.hu), ami egy tényleges melegszervezet és nem egy hírgyűjtő portál, szóval elég tevékenynek látszó melegszervezet és valahogy baromira nem úgy tűnik, hogy a valódi melegaktivisták önmagukat és a melegeket féllábúként vagy értelmi fogyatékosként aposztofálnák, akik "egyházi közösségekbe" járnának szeretetet és megértést koldulni maguknak.:DD

Különösen a "A VERESÉGÉT ÉRZŐ VATIKÁN FOGADKOZIK, HOGY SOHA NEM ADJA FEL A HARCOT A MELEGHÁZASSÁG ELLEN"-írásuk nem úgy tűnik, mintha önostorozva "egyházi közösségekbe" járkálnának irgalomért és megértését, sőt mintha ennek egészen az ellenkezőjéről lenne ott szó.:DDD

Jajj, Bubu, miért kellett neked ekkora hülyét csinálnod magadból, most aztán teljesen felesleges a Comedy Central-ra előfizetni.:DD

B.Lajos 2012.11.17. 11:11:58

@Hohenzollern:

Erre már nincs mit mondani, Te beteg vagy :))))))))

Tényleg sajnállak, nyomorult egy életed lehet :(

Kiegészítésnek még annyit, hogy a pride.hu az egyik legrégibb, 2001 óta üzemelő, magyar meleg közösségi oldal, nem hírgyűjtőportál, bár van ilyen funkciója is, fórummal, chatfelülettel, mentális és fizikai egészségügyi tanácsadással, társkeresővel, programajánlókkal, szervezeti kapcsolattartással, zárt illetve csak regisztrációval elérhető funkciókkal, szolgáltatással.
A hatter.hu pedig egy hivatalos szervezeti oldal.

Nincs több kaja, viszlát.

Hohenzollern 2012.11.17. 11:37:12

@B.Lajos: Bubu, még utoljára megetetlek, a többit az Ideg- és Elme menzáján kapod meg.

1) Legközelebb előtte, ne pedig utána nézz utána, mire hivatkozol, szánalmasan álnicket regisztrálva magadnak, hogy egy akkora pofáraesést kelljen elszenveded, mint a mostani, hogy hírportál, de ha jobban tetszik, egy társkereső "aktivistájának" adod ki magad.

2.) Ha utánanézel ennek, akkor legalább olvass ezt követően azt is, hogy mi az álláspontjuk, hogy lehetőleg ne épp az ellenkezőjét írd annak, amit ír. Elkerülendő a mostanihoz hasonló csúnya beégést.

3.) Szerintem nem felesleges álnickekkel megtámogatnod magad, egyrészt mert mint ez az eset is mutatja, az egyik nickeddel pont olyan varacskos baromságokat írsz, mint a másikkal, másrészt meg ez csak egy blogfórum, nem egy idióta kvízjáték az RTL-en egy kanna ingyenborért, tehát nem veszítesz semmit, amikor kiderül itt, hogy síkhülye vagy.

Nna, most kaptál enni, úgyhogy rázhatod tovább a trollketrecet!
:DDD

ingyom-bingyom 2012.11.17. 18:01:58

@Hohenzollern: Bubu!Emeld fel egy pillanatra a fejed a kocsmaasztal koszos terítőjéről, és fülelj ide. Hátha egy- két gondolat keresztüljut a fülzsírtól csatakos, Bolgár Györgyön edződött hallójárataidon.
1) Ha szerinted a közvéleményre magasról tesz az egész rendszer, ez nem érv a melegházasság mellett, csupán a rendszer hiányosságaira sikerült rámutatni. Az általad lenézett 300Ft-os vizitdíjról szóló szavazásnak is az volt a lényege, hogy napjainkban ne kelljen mondjuk 1000Ft-ot fizetni egy vizsgálatért. Bevezetni mindig nehezebb valamit, mint módosítgatni.
2) Nem lep meg, hogy Hohenzollernt és a többi proli, csülökpörkölttől maszatos szájú alkoholista söpredéket nem érdekli a házasság intézményének eredete, vagy bárminek is az eredete, tartalma, gyökere. Épp elég gyökér ő maga. A földhöz ragadt, materialista élete leszűkült a kannásbor-pörköltszaft-recskázás háromszögre. Nővel is csak akkor van dolga, ha a kocsisoron néha nem pasinak fizet. Ettől még azokat, akiknek közük van a házasság intézményéhez még lehet az a véleményük, hogy ne terjesszék azt ki a homokosokra.
3) Ha szerinted, drága egyetlen Sztrovacsek, 10% körül saccolható a ratyik aránya a társadalomban (elszomorítalak: nincs annyi), ez még bőven nem ok rá, hogy te, mint túrós, kékeres farok csóváld az egész kutyát, kidagadó erekkel elnyomásról és kisebbségi jogokról fröcsögve. Még megüt a guta és a többi alkoholista ivócimbi nélkül marad a Kék egérben. Légy tekintettel rájuk!
4) Nem annak van igaza, aki több hozzászólást ír, minél lenézőbb, vagy minél trágárabb. Ha így lenne, már rég meghajoltunk volna akaratod előtt. Akkor is, ha csak egy agresszív, ostoba suttyó vagy.
5) Ha ennyire szívügyed a melegek boldogulása, akkor legyél aktívabb! Térj be pl A budapesti Adonis Klubba, húzd szét a farpofáidat és élvezd!

(Remélem egyetlen általad korábban felsorolt érvet sem hagytam ki, Bubu! Így azért már csak nekem van igazam, nem? )(De. Na ugye. Miért, talán nem?)(De. Na. Ugye.)

Hohenzollern 2012.11.17. 18:24:53

@ingyom-bingyom: Boroskancsó, már megint az esti delíriumodban lehetsz és továbbra is a Hörpintőbe hallucinálod magad, ezért óbégatsz ennyire.

Először is, Boroskancsó, a magadfajta agyhalott söpredéket azért sikerült kirángatniuk a tévé elől, hogy szavazósdit játszanak 300 Forintról, mert így jóidőre sikerült velük elhitetni, hogy bárkit is érdekel a véleményük. Hogy ez mennyire jól sikerült és mennyire sötét vagy, azt kiválóan illusztrálja, hogy azóta nem 300 Forintra, hanem több százezerre rántottak le, de mégcsak észre sem vetted.

Másodszor, szemmel láthatóan rendkívül rosszul érintett annak felismerése, hogy sem ezelőtt, sem ezúttal, sem pedig ezután sem fogja megkérdezni senki sem a véleményedet semmiféle jogszabály-változás előtt. Eddig sem kérdeztem meg, korábban azt is leírtam, hogy miért nem.

Összefoglalva; hiába kérkedsz itt a hitbetegségeddel és rángatózó szájjal tajtékzol, hogy igenis majd kérjék a beleegyezésedet (egyébként kicsodák?) a melegek egyenjogúsításához, mert nem fogják. Még akkor sem, ha fogalmad sincs sem a házasság jogintézménynek történelméről, mint ahogy egyébként szemmel láthatóan másról sem.

Úgyhogy, tata, a reggeli kijózanodásodtól a szokásos esti delíriumodig tartó teljesen felesleges idődet hiábavalóan próbálod azzal kitölteni, hogy légvárakat építesz magadnak arról, hogy a szánalmas életedben egyszer, a melegek egyenjogúsítása kapcsán majd kimosakodsz és bekopogtat hozzád valaki, aki a beleegyezésedért fog rimánkodni.
Úgy leszel terelve ebben az ügyben is, mint minden másban, aztán szépen hozzászoksz, mint minden máshoz , vagy ha ez nem megy, majd valami erősebbre cseréled a Somlóhegyi Fogkőoldót.
:DD

Szóval, ha rám hallgatsz, Tata, valami más kapaszkodót keresel magadnak, mert eddig sem kérdezte senki a söpredéket és ezután sem fogja. Persze, felőlem aztán fantáziálhatsz arról továbbra is, hogy majd legalább ebben fontoskodhatsz, de hidd el, keserves lesz a csalódás.
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 18:34:18

Jah és Tata, azt is elmondtam, de láthatóan nehéz beismerned, hogy hülyére lettél véve;

A 300 Ft-os vizitdíjról szóló szánalmas cirkusz évi 20-25 milliárdos állami bevételről szólt. Ösvényt koptatott a söpredék és féltéglával verte a mellét, hogy ő most akkor milyen fontos, a véleménye meg aztán annál is fontosabb....Annyira fontos volt, hogy csak ezen a héten nemhogy évi 20-25 milliárdra, hanem ennek a majdnem negyvenszeresére rántották le csak ezen a héten 764+90 milliárd értékben és a kuttttttya meg nem kérdezte a surmót, hogy mit szól hozzá, mert a kuttttttyát nem érdekli.

Úgyhogy, Tata, az a baromi nagy helyzet, hogy vásári módszerekkel vagy teljesen hülyére véve és még tapsolsz is hozzá. Elég volt bedobni neked a melegeket és máris rázni kezdted a rácsot, és közben simán lenyomták a lepedékes torkodon az eheti ~ 900 milliárdos megszorítást.

Nemcsak hülye vagy, Tata, hanem még olcsó is, hogy ilyen ócska trükköket kajálsz be rendszeresen és egy bazári majom nagyobb önállósággal rendelkezik, mint a söpredék, amit ilyen primkó módszerekkel lehet dróton rángatni.
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 18:47:52

Mellesleg, Tata, ha nem lenne kínos próbára tenni a megrendült szellemi kapacitásodat, akkor tényleg elmesélhetnéd, hogy melyik jogszabály-módosítás előtt is kérték ki a Zemberek "beleegyezését" a 300 Ft-os szégyenen kívül?

De mivel kínos lenne látni a lenullázódott memóriád megerőltetését, elmondom a helyes választ; egyikhez sem.
Az évente megejtett többszáz jogszabály-módosítás egyikéhez sem kéri soha senki a Zemberek beleegyezését. Eszik, nem eszik, nem kapnak mást, aztán majd hozzászoknak, oszt' jónapot.

Ez a szitu, öreg.
:D

ingyom-bingyom 2012.11.17. 20:56:57

@Hohenzollern: Édes pofa vagy te, Bububaba :P!Megsimogathatlak?Van valami megható, ahogy a delirium tremenses vízióidban egyszer senki sem kíváncsi az ember véleményére, máskor meg megkajáljuk a megszorításokat. Ha a kutttyát sem érdekli az emberek véleménye, akkor hiába hőzöngtök te, meg a fogatlan proli sutyerák haverjaid lent a Hörpintőben, senkit nem érdekel hogy mit szeretnél csinálni a buzikkal (leszámítva persze azt az egy-kettőt, akikkel fizikai kontaktusba kerülsz. Na őket érdekelni fogja) A te véleményed, legyen szó akár zsíroskenyér árának emeléséről a kedvenc talponállódban- ugyanúgy a kutttyát sem érdekli, tehát hiába játszod a dicső jogvédő harcost, legfeljebb magadat röhögteted ki itt a fórumon. Hiába az agresszív proli stílus, csak azért, mert Hohenzoller és ivócimborái öblös böfögések közepette kitalálják, hogy akinek nem teszik a buziházasság, azt leviszik a pincébe egy tarkólövésre, és majd jól megmutassák' neki, hogy mi az a haladás, a szivárványos világbékebéke és szabadság, ettől még ehhez nem lesz joguk. Ez van. Garnier. Törődj magaddal!
(Unlak Bubumaci. Menthetetlenül korlátolt, öntelt és primitív sutyerák vagy. Itt hagylak. Keress más játszópajtást)

Hohenzollern 2012.11.17. 21:10:10

@ingyom-bingyom: Mókuska, két bugyborékolás közben mesélgesd már el, hogyan zajlott a legutóbbi alkalom, amikor valamelyik jogszabály-módosítás előtt a beleegyezésedet kérték?

Szórakoztass már minket egy kicsit, hogy elmeséled...Elég, ha onnan kezded, hogy kimosakodtál, majd felvetted az ünneplő gumicsizmádat és vártad a delegációt a konyhában, ami a beleegyezésedet kérte az eheti kb. 200 jogszabály-módosításhoz, vagy azok közül akár egyhez is.
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 21:21:34

Vagy épp a rokkantnyugdíjad szomorú históriáját meséld el nekünk, Tata...Ültél a tévé előtt a hokedlin, felpolcoltad a mosdatlan lábad egy sörösrekeszre, amikor egyszercsak dörömbölésre riadtál, úgyhogy felcihelődtél és összehúztad magadon a munkásőr-zubbonyodat, majd ajtót nyitottál....Szóval, innentől meséld el, hogy történt a beleegyezésed pl. a rokkantnyugdíjad elvételébe/csökkentésébe?
:DD

conv 2012.11.17. 22:20:22

jó étvágyat! :)

na dobok neked valamit, mert nem szeretek semmilyen állatot éhezni látni:

"hogyan zajlott a legutóbbi alkalom, amikor valamelyik jogszabály-módosítás előtt a beleegyezésedet kérték?"
úgy hívták a legutóbbi alkalmat, hogy képviselőválasztás. emlékszel hogyan zajlott?
no akkor kikérték a véleményt, hogy mely irányvonal képviselői hozzák majd meg a jogszabály módosításokat.

ennek fényében olyan irányú jogszabály módosítás amit te vizionálsz, majd akkor lesz, ahogyan már fentebb vázolta neked valaki, ha az lmbt szimpatizánsai lesznek többségben a parlamentben a törvényhozáshoz férve.
figyelted? ehhez az kell, hogy a választópolgárok közt is többségben legyenek.
a többség kell hozzá, a többség véleménye az ami dönt. a törvényhozásban résztvevők többsége. akik nagy eséllyel mivel ott többségben vannak és a választók küldték oda, a többség véleményét képviselve szavaznak ebben a kérdésben.

www.youtube.com/watch?v=DRMBxnxWiNQ
viszlát.

Hohenzollern 2012.11.17. 22:36:11

@conv: Nna, bedobok a ketrecedbe egy kis csócsálnivalót.:D

Elárulnád, hogy az elmúlt években melyik "irányvonalat" véled a "szavazásodban" észlelni, amikor ugyanazt a jogszabályt ugyanaz a kormányt többszáz módosítóval ide-oda módosítgatja?
:DD

Elárulnád továbbá azt is, hogy 2009-ben, amikor a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló jogszabályt megalkották, akkor hol voltak ún. "többségben" a választópolgárok között az ún, "lbmt szimpatizánsok"?
Figyeled, eddig arról pezsegtél trolltársaiddal, hogy az ún. lmbt-szimpatizánsok " kevesebben vannak, akkor ezek szerint 2009-ben, a melegek jogainak kiterjesztésénél ők voltak az ún. "többség", elvégre elfogadta az Országgyűlés? Vagy akkor hogy is van ez a "többség"-szöveg?:DD

Nyilván 2009-ben is fogvicsorogva óbégattak a trollok, hogy ők a többség így és világvége úgy, aztán mégiscsak elfogadta a Parlament.

Én elhiszem, hogy nehéz elfogadni a makacs tényt, hogy erről sem lesz megkérdezve senki, dehát ez a szitu. Lásd egyébként a full katkó Spanyolországot, ott már jópár éve egyenjogúsították a melegeket, aztán szépen megszokták.

Így megy ez, Pubi.
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 22:44:00

És persze jóétvágyat! Táplálkozás közben nyilván nem lesz annyira fájdalmas a felismerés annak is, hogy az "irányvonal", amire szavazol abból áll, hogy a múltkori "irányvonalat" komcsizta a mostani "irányvonal", amiért kokettált Kínával, aztán a mostani "irányvonal" még vendégségbe is meghívta a főelvtársat.

Úgyhogy ennyit az "irányvonalakról", amiket odalöknek a trolloknak hétvégére.
:DD

Hohenzollern 2012.11.17. 22:56:03

De a legszebb az egészben, hogy sorozatosan ez van, gyakorlatilag mindenben, és a trollhadsereg még egy héttel a "Kipateroltuk az IMF-et"-féle "irányvonal" után minden további nélkül bekajálta az "IMF a mi bankunk"-szöveget és mindkét, egymásnak teljesen ellentmondó "irányvonal" irányába, alig egy hét különbséggel lehet terelni a troll-csordát.
Hihetetlen!
:DD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.05. 22:23:57

Ilyen az, amikor egy egyház nem a múltba akarja visszaerőszakolni az embereket, hanem el akarja kísérni őket a jövőbe:
index.hu/kultur/cinematrix/2012/12/05/kovacs_patricia_jezusnak_adta_a_kabatjat/

süti beállítások módosítása