Skip to content


       Szűrés lista

Boldogat, Orosháza!

Reméljük mindenkinek jól sikerült a karácsonya, az orosháziaknak is.

A város fideszes polgármestere, Dancsó József (aki egyben a térség egyéni országgyűlési képviselője is) nevében az ünnep előtti utolsó tanítási napon, december 21-én az alábbi levelet osztották ki a tanulóknak a városi fenntartású iskolákban.

dancso1.jpg

dancso2.jpg

Vagyis az orosházi képviselőtestület nem kér a teljes államosításból, megtartja magának iskolái működtetését, DE nincs erre pénze, EZÉRT bevezetik a kommunális adót.
(Arról nemrég írtunk, hogy Orosházán 1 milliárdért épül az új főtér.)

A tökéletes unortodox gondolkodásmód.
Kitalálunk valamit --> nincs rá pénz --> új adó!
Mindezt kedves levélben magyarázni az iskolásoknak és szüleiknek, pláne karácsony előtt......még nem a tündérmese vége, Dancsó úr ugyanis sértődötten reagált arra, hogy az MSZP az oktatási jogok biztosához fordult a levél miatt.

"Úgy gondolom, a levél egy tisztességes lezárása az elmúlt éveknekreagált az MSZP sajtóközleményére dr. Dancsó József polgármester. - Orosháza önkormányzata tartotta fenn a közoktatási intézményeket, 2013-tól pedig az állam veszi át ezt a feladatot. Meg kellett köszönni az eddigi együttműködést. Csak sajnálni tudom, hogy a szocialisták a szeretet ünnepén, karácsonykor is pártpolitizálással foglalkoznak, lelkük rajta."

Címkék: pofátlan megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr514984241

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2012.12.28. 15:02:08

@Jani haverja: Ez nem rád értettem most :D Hanem a droidra.

tryclops 2012.12.28. 15:06:22

@Vidéki: Mea culpa, taníts Mester! :P
Tehát: Tartalmi indoklást is kapunk, vagy megelégszel azzal, hogy jobb a szótagszáma és a ritmikája mint a LúdMilla nemzetvesztő ingatlanadójának?

@Seduxen (már NEM dr.): :D

Szúrófény 2012.12.28. 15:13:34

@g_szakal: " A közpénzek ellopását ügyességnek nevezik!" Bölcsességek könyve 203

Szúrófény 2012.12.28. 15:25:00

@Bee-zony: Tocquveille aranyköpéseiből 1700 körül
Be kell látnunk, hogy az emberek érzelmei általában mindig oda húznak, ahol az erő rejlik. Meghódított országokban nem sokáig él a hazaszeretet.
Ezeket, az embereket, kik már oly erősen függnek a központi hatalomtól, már hiába bízzák meg azzal, hogy időről időre megválasszák e hatalom képviselőit: szabad akaratuknak ez oly fontos, ám oly ritka gyakorlásában nem képes meggátolni gondolkodási, érzelmi, cselekvési képességének fokozatos elveszítését s azt, hogy lassacskán az emberi szint alá ne süllyedjenek! 952. old.
Hozzáteszem még, hogy hamarosan már arra is képtelenek lesznek, hogy még meglevő jelentős és egyetlen előjogukat gyakorolják…
Valóban nehéz elképzelni, hogyan is tudnának jó vezetőt választani maguknak olyan emberek, akik végképp leszoktak önmaguk irányításáról: az is teljesen hihetetlen, hogy egy szolga nép valaha is képes lenne liberális, energikus és bölcs kormányt megszavazni.
Mai valóságunkat köszönjük meg a Szovjetuniónak, és az Ő helytartóinak, a szocialista pártnak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 15:42:43

@Szúrófény: És a legnagyobb baj az, hogy a jelenlegi magyar pártokban még mindig ott vannak a volt MSZMP-s, KISZ-es vezetők, az MSZP-ben éppúgy, mint a Fideszben.

Nekem az volt a legröhejesebb, amikor a Fidesz azzal reklámozta az új Alkotmányt, akarom mondani Alaptörvényt, hogy ez aztán tényleg szakít a kommunista múlttal, közben meg a megfogalmazásában hathatósan segített Pozsgay elvtárs, akarom mondani most már NER-társ :)

csárli hárper 2012.12.28. 15:52:05

@Vidéki: mennyémáakurvaanyádbafasszopófideszgeci

nu pagagyí 2012.12.28. 15:54:04

Igaza van Orosházának, hogy ragaszkodik az iskoláihoz. Ne vegye el az állam az önkormányzatok pénzét és akkor lesz erre forrásuk. Az állam vonuljon ki a helyi dolgokból, a pénzt meg hagyja ott.

A Fidesz közoktatási elképzelései katasztrófálisak. Megfosztják a helyi közösségeket attól a joguktól, hogy beleszóljanak abba, milyen iskolában és mit tanuljanak a gyerekeik. Mindannyiunk jogát sérti a tanszabadság mgszüntetése. Lám még a Fidesz saját képviselőjének sem tetszik a rendszer. Az a kérdés, mi frásznak szavazta meg. A Fidesz (Orbán) idióta elképzelése újabb seggnyalóhadat szabadít a társadalomra, korábban már minden poszton megbukott, leválthatatlan iskolaigazgatók képében. Merev, fejlődésképtelen tanrend és tanyag, ellenőrök rémuralma várható. Szokásos duplagondolként pedig a jobb iskolák átjátszása államegyházi tulajdonba.

komplikato 2012.12.28. 16:00:35

@Vidéki: "Ha nincs pénzem, iszom hitelbe!"

Ez az "elmult nyócévben" széles körben bejáratott, senki által nem kifogásolt, ideológiailag jól alátámasztott megoldás volt."

És milyen igaz! Gondolom ezért volt szinte KÖTELEZŐ 2006 óta szarrá eladósítani hitelekkel az összes Fidesz-es önkormányzatot?

komplikato 2012.12.28. 16:03:01

@Mertcsak: "Akkor ezt most hogy?"
A hírek szerint, mert volt város aki hamar visszatáncolt egyes települések megkapták, hogy persze átveszi az állam az iskolákat, és akkor januártól fizessenek 25-30%-al többet az állam-klasszába. És arcukra fagyá a mosoly, majd közölték, hogy inkább maradnak az iskolák.

Ja, hogy ez a királyi TV-be nem volt a hírekben? Ezért érdemes néha felbukkanó területi hírekre koncentrálni néha.

nu pagagyí 2012.12.28. 16:13:33

@danesdzsu2: Nem hiszem, hogy tetszőleges adófajtákat vethetne ki egy önkormányzat, amely már az iparűzési adót sem tarthatják meg teljes mértékben. Egy részét elzabrálta a feneketlen bendőjű állam. Vicc, ami nálunk adózás címszó alatt fut. Lassan minden az államhoz folyik be, amely kénye-kedve szerint osztogat vissza belőle. A polgármesterek bábokká válnak, egyetlen szempont lesz a kiválasztásukban, alkalmas-e kijáró embernek, jól fekszik-e az aktuális hatalomnál. Az is siralmas, hogy szétkenik a felelősséget. A Fidesz választási csalásaihoz a kezében levő önkormányzatokat rabolta le, most pedig mindenki pénzéből rendezi a köztörvényes bűncselekményeket, hűtlen kezelések sorát elkövető polgármesterei helyzetét, nehogy kiderüljön, hogy kifosztották a településeiket. Kósára, Lázárra, Rogánra és a hasonló címeres csirkefogókra gondolok. Börtönben lenne a helyük.

Szevasztok 2012.12.28. 16:24:57

@Vidéki: "A kommunális adó szóösszetételnek egészen más hangzása van, mit az ingatlanadónak."

A hangzása más, a tartalma ugyanaz....
(Szerinted a pógárok közül hányan értik azt a szót, hogy kommunális?)

pneumónia 2012.12.28. 16:27:12

Bevezetik a kommunális adót???? Itt Ken már ezer éve be van, lassan arra is gyűjteni kell annyi...

Szevasztok 2012.12.28. 16:38:37

@komplikato: "És milyen igaz! Gondolom ezért volt szinte KÖTELEZŐ 2006 óta szarrá eladósítani hitelekkel az összes Fidesz-es önkormányzatot? "

2006 óta? Bp V. kerület adóssága 2010(!!!) óta is már másfélszeresére nőtt (ugye Rogán úr)!

komplikato 2012.12.28. 16:40:07

@Szevasztok: Na Rogán meg torta tetején lévő tejszínhabon csücsülő igazi cseresznye szem. :D

ucsacsu 2012.12.28. 16:41:51

dancsó nem tudja mi a tisztesség valószínűleg.De hát a fityeszbe ez nem szokatlan.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.28. 16:42:34

@Seduxen (már NEM dr.): jani haverja a sorainkba férkőzött albán-bérenc, egy kizsákmányoló hatalom ügynöke!

Szevasztok 2012.12.28. 16:46:46

@komplikato: "Na Rogán meg torta tetején lévő tejszínhabon csücsülő igazi cseresznye szem. :D"

Úgyis mint a költségvetési bizottság elnöke. Ezek szerint legalább az adósságfelvételhez ért...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.12.28. 16:47:18

Dancsó úrnak üzenném tegezve, hogy k. a.

szita szita péntek 2012.12.28. 17:09:42

Nem értem, hát senki sem sz*rik jóízűt? Alapvetően nem lenne bajom azzal, hogy az állam "kezelje" az oktatást - ám a jelen kormányunkkal kapcsolatban annyira bizalmatlan vagyok, és olyan sok kétely merült fel az átalakítások nem hogy zökkenőmentes, de egyáltalán lehetséges mivoltával kapcsolatban, hogy adott helyzetben igen is üdvözlöm, ha egy önkormányzat meg akarja tartani iskoláit. Ehhez meg pénz kell, ami nemvan. Ha meg nemvan, akkor valyh miből legyen ha nem adóból? Ki az a marha, aki erre a célra nem nyúlna a zsebébe? Jah, hogy már befejezte a tanulmányait nem érinti? Lópikulát! Jobb oktatás -> élhetőbb város -> nagyobb helyben tartó képesség -> fiatalabb lakosság, kvalifikáltabb munkaerő, jobb jövedelem szerezési lehetőség...

álomás 2012.12.28. 17:15:45

Nemrég jártam Gyulán,az út mellett az óriásplakát :IMF ingatlanadó NEM! Hogy is van akkor?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 17:17:54

@szita szita péntek: Ez mind igaz, csakhogy lenne Orosházának új adó nélkül is pénze, ha nem költötte volna el látszatberuházásokra!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 17:18:49

@álomás: Vidéki már megmagyarázta, hogy a kommunális adó szebben hangzik, nem figyeltél! :)

nu pagagyí 2012.12.28. 17:19:02

Ne bántsuk már Dancsót. Én tényleg utálom a Fideszt, de ő most ellenszegül a központi akaratnak. Megtartja az iskolákat önkormányzati kezelésben, ha jól értem. A helyi lakosok meg hozzanak áldozatot, ha beleszólási jogot akarnak. Amivel Dancsó vádolható az a levelében tapasztalható benyalás (vörös farok) és az, hogy ő is megszavazta a jogfosztó törvényt. Az államnak egy iskolát sem szabad átadni, mert elvész az igazgatóválasztás joga, a tanterv helyi igények szerinti alakításának a lehetősége. Remélem a következő kormány visszaállítja a helyi beleszólási jogot, eltörli a merev tanterveket és csak a finanszírozásba száll be.

Az más kérdés, hogy Orosháza korlátolt polgármestere valószínűleg, ugyanolyan hülye iskolákat fog üzemeltetni, mintha az állam csinálná.

nyubocs 2012.12.28. 17:23:32

Na bumm!

Nálunk a vezetés (örömmel?) átadta az iskolát az államnak.
Majd most karácsonyi ajándékként megkaptuk a kommunális adót.

global001 2012.12.28. 17:26:06

A fidesz megmondta már, hogy "nem a zemberek fizetik meg!"

És ha a fidesz azt mondja, akkor az úgy is van !!

Egyébként pedig "zemútnyócév" !!!

global001 2012.12.28. 17:35:17

Legyen a neve:

Nemzeti Építmény Adó !!

Na ugye, ez már nem is ingatlanadó ... :))

Még a narancskretének is tapsikolni fognak hozzá !
Nemzeti is, és nem ingatlanadó ... :))
Tapsikolva fognak fizetni Orosháza narancsidiótái ... :))

2012.12.28. 17:40:02

hülyék vagytok ti mindahányan! ez nem kommunális adó hanem kommunista adó és azért kell fizetni mert végre elűztük őket... na de nektek magyarázzam kommonyistáknak?

global001 2012.12.28. 17:41:08

@Vidéki: " A kommunális adó szóösszetételnek egészen más hangzása van, mit az ingatlanadónak. "

Te a hangzás után szereted az adót fizetni ????????

Édes Istenem!
Az ilyen idióta faszok mi a francnak kapnak szavazati jogot ????

Ez a Vidéki még a narancsbarmok között is kimagaslóan retardált !!

Hol képeznek ekkora állatokat ???
Melyik minisztériumba ??? NGM ???

taga20 2012.12.28. 17:55:04

@global001: Az ekkora barmokat nem ott képzik, hanem ott fizetik!!!

DezInf 2012.12.28. 17:56:30

@pezsmapatkánykenguru:

...azé lehetne még fokozni.....
Csak a kommenisták fizessék!!!!! :D

alte trottel 2012.12.28. 18:16:40

@Seduxen (már NEM dr.):
Szívhat még egy nagy piros pöttyöt a másik térfélre...

alte trottel 2012.12.28. 18:23:43

@dr. Aullah:
Sok csúfabbnál csúfabb emberi tulajdonság van, de tán a legocsmányabb a negyedik főbűn...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 18:24:31

@DezInf: Hú azt biztosan nem szavazná meg a Fidesz, mert abban több volt kommunista van szinte, mint a magát az MSZMP utódpártjának valló MSZP-ben :)

Vidéki 2012.12.28. 18:51:33

@Jani haverja:

"pecunia non olet" Mondta Vespasianus.

"A pénznek nincs szaga".

A te hozzászólásaidból viszont erősen érezhető az albán pénz a "Lek" büdös szaga. .

zajos1 2012.12.28. 18:56:02

@Vidéki: Gondold át, Izrael demokrácia? Igaz nem háborúzik (mert az USA nem engedi), de a saját állampolgárai ellen igen...

taga20 2012.12.28. 19:01:34

@Vidéki: Te olcsó pribék. Miért nem fikázod a szíved fényét a fideszt te farok?

vornia 2012.12.28. 19:18:54

ÖÖ.....valaki okosítson már fel...
Tehát...
" Orosháza önkormányzata tartotta fenn a közoktatási intézményeket, 2013-tól pedig az állam veszi át ezt a feladatot. "
Most akkor csak átveszi az állam?Vagy mégsem veszi át az állam?
Felkopik,vagy leesik az állam??

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.28. 19:20:58

@Jani haverja: és még gúnyolódsz is rajtunk, te, teeee, sötétben bujkáló albán-bérenc! :D

vasgyuszi 2012.12.28. 19:23:23

fideszes hülyék, hülye fideszesek. Melyik volt elobb? :)))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 19:36:53

@Vidéki: Én Karácsony táján azt láttam, hogy a Forint kezdett el büdösödni, nem a Lek. Legalábbis a befektetők szémára.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 19:40:28

@immortalis: Tudom, láncos NER-ellenes kutya vagyok :)

Ja tényleg, a Láncos Kutya az meg Tito volt, annak meg csak Koszovóig tartott a birtoka :)

Lacusch69(Sch.Lacika) 2012.12.28. 19:40:59

Mi a f@sz? Kommunális adó? Makón '94 óta maszopos pogimester van, és csöngetjük a kommunálist (is) bőségesen.
Plusz idekúrták a nyakunkba ezt a tököm fürdőt, emiatt jelentős helyi adóemelések lesznek.
Ezen nem háborogtok?

taga20 2012.12.28. 19:47:36

@Lacusch69(Sch.Lacika): Szerintem ezt a fürdő dolgot ne forszírozd, mert ezért nem fizetnek.

Lacusch69(Sch.Lacika) 2012.12.28. 19:57:47

@taga20: fáradt vagyok.. öreg vagyok... nem értem, hogy mit nem fizetnek?

taga20 2012.12.28. 20:10:22

@Lacusch69(Sch.Lacika): Érden régóta fizetem az ingatlanadót. Mi a fasznak kellett ez a reklám a fidesztöl, hogfidesztöl, hogy az IMF ingatlanadót akar?

lucernaböde 2012.12.28. 20:20:10

@vornia: A helyzet a következő: az önkormányzat úgy lehet jan. 1-től iskolafenntartó, hogy az épületet tartja fenn (fizeti a számlákat, karbantartást, technikai dolgozók bérét), de az oktatásba nem szólhat bele, a tanárok alkalmazásába/kirúgásába, tantervbe nem szólhat bele...
Szóval a lényeges dolgokba sehogyan sem engedi beleszólni Állam Bácsi.

taga20 2012.12.28. 20:20:43

@Lacusch69(Sch.Lacika): Egy kérdés,:1969-ben születtél?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.12.28. 20:28:31

az a duplán jó, hogyha állami kézbe adják az iskolát, akkor is az önkorinak kell fenntartani. legalábbis ettől volt hangos a média pár hete. az önkorinak mindenképpen szopó.

látjátok feleim szümtükkel 2012.12.28. 20:33:53

Kutya legyek ha értem, hogy mi a különbség a közoktatási intézmény fenntartása, és működtetése közt.

Esetleg talán arról van itt nagyban szó, hogy az állam adja a zsozsót az iskolákhoz, az önkormányzat meg dirigálja a személyzetet? Mi is fog itten megváltozni az eddigi gyakorlathoz képest?

Egyet értek. Teljesen mindegy, hogy ki a fenntartó, és ki a működtető, a közoktatási intézmények költségeit az állam az adózók forintjaiból állja. Az igazgató, a polgármester, meg a képviselő úr fizetését is.

Vidéki 2012.12.28. 20:35:52

@Lacusch69(Sch.Lacika):

Kérded: "Makón '94 óta maszopos pogimester van, és csöngetjük a kommunálist (is) bőségesen. Ezen nem háborogtok?"

Ezen Jani haverjai nem háborognak.

Tudniillik Jani és haverjai szerint van jó kommunális adó (amit maszopos pogimesterek vetnek ki) és van rossz kommunális adó (amit nem maszopos pogimesterek vetnek ki).

Jani és haverjai pihent agyában ez ilyen egyszerű és nagyszerű!

taga20 2012.12.28. 20:38:22

@Vidéki: Hogy nem basznád meg a macskát!!!

bgp 2012.12.28. 20:39:09

@Tomi from Space: jaj ne már. Dancsó úr ettől a kis kisiklástól eltekintve még a NER embere.
Most miért kellett ezt, így karáncsony táján.

látjátok feleim szümtükkel 2012.12.28. 20:41:17

@nu pagagyí:
Ne izgulj, az összegekre tekintettel elég nagy az elévülési idejük, még fussa az időből.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 21:19:41

@Vidéki: Jani haverja szerint, azaz szerintem SEMILYEN ADÓ NEM JÓ ADÓ!!!
Az adó szükséges rossz!!! Épp ezért csak a legszükségesebb dolgokra kell beszedni, a lehető legkevesebbet!

Ezt jó, ha megjegyzed pubikám.

Egyébként meg még a korlátolt agyaddal is észre kellett volna venned, hogy nem tolom én az MSZP szekerét sem, csak hát éppen a fideszes agyzsibbasztó továbbképzéseiteken azt sulykolták a buta fejetekbe, hogy van a Fidesz, meg vannak a kommunisták ugye?

Mylady 2012.12.28. 21:25:55

Nincs azzal baj, ha a város meg akarja tartani az iskolákat. Sokat tettek azért, hogy olyan legyen, amilyen most. 10-15 évvel ezelőtt egy volt a sok poros alföldi város között, mostanra legalább az oktatásnak nekifeküdtek és csináltak valamit. A jövőnket a mai ifjúság jelenti, nem szabad hagyni, hogy az állam elherdálja (megvédje) ezt az egészet.

A főtérhez meg: úgy 20 évvel ezelőtt volt már egy hasonló projekt: a gimnázium előtti parkot építették át sok-sok pénzből. Emlékszik még valaki arra, hogy voltak idők, amikor a gimnázium épületét nem takarták el teljesen a fák? Amikor Táncsics szobra főhelyen állt? Aztán odaraktak pár sziklát, meg azt a felálló néger faszra (már elnézést!) emlékeztető szobrot, mint történelmi emlékpark.
Bár gondolom, ez nem helyi sajátosság, máshol is az a lényeg, hogy sok pénzt lehessen lopni.

Ironfist 2012.12.28. 21:31:11

@Jani haverja:
És közben Vidéki elélvez, mert még mindig foglalkozol vele.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.28. 21:37:28

@Mylady:
"Bár gondolom, ez nem helyi sajátosság, máshol is az a lényeg, hogy sok pénzt lehessen lopni. "

Igen, én pont ezért szidtam a főtérberuházást.

Itt nem messze tőlünk van egy történelmi jelentőségű falu (Petrele), meg felette a hegytetőn egy középkori vár. A falu főterét most csinálták meg, eredeti középkori hangulatúra. Mindezt 42 millió Lek-ből, azaz átszámolva 84 millió Ft-ból! Akiket eddig odavittem magyarokat, mindenki azt hitte, hogy elírás, biztosan két nullát lefelejtettek. Merthogy Magyarországon kb annyiból lehetett volna megcsinálni :)

Persze, tudom, itt az építőanyag is olcsó, de itt sem ingyen van, tetejében ha ingyen is lett volna az építőanyag, akkor is 84 millió Ft-ból közbeszerzéssel Magyarországon egy kerti budira nem tellett volna :)

stgotio 2012.12.28. 21:40:13

Orosházán a 4 belvárosi általános iskolából 3 egyházi, a negyedik művészeti, ez utóbbit, ill. a gimnáziumot kellene fenntartania a városnak, gondolom a kommunális adót azoknak is fizetniük kell majd, akiknek nincs vagy már nincs iskolás korú gyermeke vagy nem az említett 2 iskolába járnak

bioLarzen 2012.12.28. 22:07:33

@DarthVader: "Én azért javasolnám az orosházi Fidesz-es önkormányzatnak, hogy abba lehet ám hagyni a lopást is, pl. (Ugyebár korábban arról szólt a nóta, hogy "van itt pénz, csak a szocik ellopják". Na most, mint kiderült, pénz nincs, dacára annak, hogy FIDESZ van, pl Orosházán is. Csak formállogikai szemszögből, ha az első állitás igaz, akkor most is lopnak, ha pedig most nem lopnak, és mégsincs pénz, akkor az első állitás hamis, azaz hazudtak. Lehet válogatni.) "

Nagyon egyszerű a megoldás: pénz természetesen van, csak most is a szocialisták lopják :D

Mesterházit állítólag hetente látni az orosházi IC-n egy nagy kofferrel.

bio

lajoska69 2012.12.28. 22:25:40

Éljen a párt! .......volt az orosházi iskolaigazgatóknak merszük nem kiosztani a polgármesteri levelet???? a válasz....: nem... , akkor hol van itt a demokrácia.... sehol...!
Miben különbözik ez attól, amikor az orosházi Barnevállba kádár jános jött látogatóba és kimeszelték még a kerítést is.... a szart és a szemetet átrakták a vasúti oldalra a kerítés túloldalára.....Szerintem a polgármester apósa is tudja ezeket.... Soós elvtárs.... Ő is kiszolgálója volt az akkori rendszernek..... ma pedig a "vej" a nyerő..... "fityisz" és kész.....

rohadjmegARCgeci 2012.12.28. 22:58:04

Ez egy olyan adó,amit mindenkinek a seggén kell kipréselnie majd.Az orosházi kisebbségnek is!

birss 2012.12.28. 23:07:55

" megtartja magának iskolái működtetését". de csak 1-2 ét, az összes többi már egyházi. emiatt már át is keresztelkedett az egyik igazgató.

NA YA! 2012.12.28. 23:59:55

Fizessél, ez nem megszorítás!:))))

Mertcsak 2012.12.29. 00:51:50

@komplikato:

Valóban, ez a hír a helyi napilapban jelent meg. Viszont online már aznap délután nem lehetett elérni, én is csak nyomtatásban láttam. No comment...

DarkFuture 2012.12.29. 08:57:35

Csak megjegyzem idén azzal szórakoztak az Orosházi Önkorminál,hogy lezárt-befizetett előző évi rendőrségi közúti pénzbüntetéseket akartak behajtani be nem fizetett pénzbírság címén,mint kiderült végrehajtásra aktualizálva.Amikor rákérdeztem ,hogy mi ez azt mondták,hogy végrehajtásra adta át a rendőrség az ügyemet 20 000 ft-os szabálysértési közúti bünti meg nem fizetése miatt.Ez azért érdekes mert ezt a tavalyi büntit már akkor kifizettem.Amikor telefonon közöltem ezt az Főjegyzővel azt lőtte erre,hogy miért nem vittem be hozzá tavaly a befizetett büntiszámlát.Én úgy tudtam,hogy ez a rendőrség dolga és nekem senki nem mondta egy szóval sem, hogy nekem igazolnom kell a befizetést a főjegyzőnél.Úgy voltam vele a posta majd igazolja a rendőröknek,hogy fizettem és kész, ők meg szólnak a főjegyzőnek,hogy minden ok ki van fizetve.Amikor felhívtam a rendőröket ők azt mondták,hogy az Önkorminak leigazoltan küldték el a befizetésemet és nem értik mi történt.Természetesen még telefonon sem voltak képesek átszólni ,hogy vmit elbaszott a főjegyző azt mondták hogy magam oldjam meg a problémámat mivel ők rendesen csináltak mindent.Az,hogy a főjegyző nem létező pénzbüntit akar behajtani rajtam az már nem az ő dolguk.Csak röviden megjegyzem a rendőrség és az Önkormi egy épületben található.A vége az lett a történetnek,hogy telefonon szembesítettem a jegyzőt a rendőrségi állítással,hogy kifizettem a büntit és panaszt fogok tenni ellene nem létező pénzbírság behajtására való törekvéséről ami valójában csalásnak számít, azt válaszolta,hogy nyugodtan tegyek panaszt ő meg feljelent engem rágalmazásért és becsületsértésért! Értitek az Önkormi csal és amikor ez kiderül ők jelentenek fel engem.Itt tartunk most.

Vidéki 2012.12.29. 09:18:07

@tryclops:

Kérded: „jobb a szótagszáma és a ritmikája mint a LúdMilla nemzetvesztő ingatlanadójának?”

Egyáltalán nem gondolom nemzetvesztőnek LúdMilla ingatlanadóját.

LúdMilla jó nevelést kapott. Anyukája megmondta neki, hogy ha az IMF mond neki valamit, akkor nem szabad ellenkezni, hanem a Yes Sir fordulattal kell lezárni a beszélgetést.

Noha a "Szakértői Kormány" szakértők szakértőiként számon tartott nagy tudású jogászok hada támogatta, az írott Alkotmány szövegéből ők sem voltak képesek kiolvasni, mi alkotmányellenes és mi nem.
Ezért tiszta szívvel és jó lelkiismerettel megalkották az ingatlanadó törvényt és a remélt bevételt már be is kalkulálták a 2010-es költségvetésbe.

De a szakértők szakértőiként számon tartott nagy tudású jogászok hada felett ott állt, vagy ült az Alkotmánybíróság, amelyik képes látni a Láthatatlan Alkotmányt is, amire a szakértők szakértőiként számon tartott nagy tudású jogászok hada nem volt képes, mivel rájuk a természet törvényei hatnak, nem képesek látni a láthatatlant.

Ezért nem voltak képesek kiolvasni a magyar nyelven írt Alkotmányból, hogy Alkotmányellenesen fognak törvényt hozni az ingatlanadóval kapcsolatban.

Sum Péter 2012.12.29. 09:36:32

Hát én nem ismerem ezt a Dancsót, de elég vastag bőr lehet a képén, csak hogy stílszerű legyek. Odavág karácsonyra egy új adót az orosháziaknak, majd amikor ezt a szocik szóvá teszik, akkor elkezd hőbörögni, hogy ezek még karácsonykor is politizálnak. Na ezért a fideszes pofátlanságért nem olvasok kormánypárti napilapokat, ha a hírgyűjtőportálok (hírkereső, hirklikk.hu) nem lennének, akkor valószínűleg a büdös életbe nem futnék bele jobboldali cikkekbe. De persze ezt akarta a 2/3 és tartok tőle, hogy most is ezt akarja...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.12.29. 09:42:19

@Vidéki:
Vicces, hogy ilyeneket írogatsz még mindig.
1. pont tegnap kaszálta el az AB a Fidesz törvényjavaslatát. Pedig ezt az alkotmányt ők írták. Azt hinné az ember, hogy ők már csak tudják mit írtak bele.
2. Ők beleírták a Történeti Alkotmányt is, ami szintúgy láthatatlan, sőt megfoghatatlan. Annyira, már volt is javaslat ezen bukott meg.

okostojgli (törölt) 2012.12.29. 10:34:39

@ColT: "Valaki nem mond igazat..."

És nem a szocik azok.
Nem nekik szokásuk. A hazudozás, meg a hülyének nézés.
Ez van.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.12.29. 10:39:55

@Vidéki: "Izrael egy demokrácia, nem diktatúra, a Camp David szerződés óta, hosszú ideje senkivel sem áll hadiállapotban," - csak a pontosság kedvéért: de, Szíriával hadiállapotban áll. Jordániával kb. 1994 óta van béke. Camp David csak Egyiptomra vonatkozott (mondjuk az volt, ami számított is).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.29. 10:42:43

@Vidéki: Te írtad:
"De a szakértők szakértőiként számon tartott nagy tudású jogászok hada felett ott állt, vagy ült az Alkotmánybíróság, amelyik képes látni a Láthatatlan Alkotmányt is, amire a szakértők szakértőiként számon tartott nagy tudású jogászok hada nem volt képes, mivel rájuk a természet törvényei hatnak, nem képesek látni a láthatatlant.

Ezért nem voltak képesek kiolvasni a magyar nyelven írt Alkotmányból, hogy Alkotmányellenesen fognak törvényt hozni az ingatlanadóval kapcsolatban. "

Orbán Viktornak, meg a brancsának a jó részének mi is a tanult szakmája? Jogász. Sőt mi több Orbán Viktor életében nem dolgozott más munkahelyen csak a jogalkotásban.

Most meg elkaszálta még a jórészt Fidesz által delegált tagokból álló Alkotmánybíróság is az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseit. Ez ám a "szakértelem", erről beszéljél egy kicsit légy szíves! Meg a "kőbe vésett" alkotmányukról, akarom mondani alaptörvényükről, amit díszkiadásban odanyomtak egy csomó ember kezébe, aztán azóta már harmadszor is megváltoztatták, úgyhogy nem hatályos :)

Hülye.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.29. 10:44:03

@Lord_Valdez: Az előbb írtam egyet Vidékinek, még nem olvastam el akkor a hozzászólásodat :)

nu pagagyí 2012.12.29. 11:04:33

@Vidéki: Az ingatlanadóval kapcsolatban az AB azt az alkotmányos kifogást tette, hogy az ingatlanok valós értéke nem becsülhető meg egzakt módon, akár 30%-os eltérés is lehetséges. Az ilyesmi problémát, ha jól tudom, az USÁ-ban azzal küszöbölik ki, hogy az ottani NAV visszautasíthatatlan vásárlási ajánlatot tehet bármelyik ingatlanra a bevallásban szereplő érték adott százalékával (nálunk nyilván 30%-kal) megnövelt összeggel. Módosíthatták volna úgy is a törvényt, hogy területalapú legyen, mint több más országban, amiben lakás esetében figyelembe vehettek volna egy átlag szükségletet kielégítő adómentes területrészt.

Lehetet volna jó törvényt alkotni, de az ingyenebéd társadalma nem volt vevő ilyesmire. Ezért az előző kormány sem forszírozta tovább.

Vidéki 2012.12.29. 13:37:55

@Jani haverja:

Neked mindenről Orbán Viktor jut eszedbe, mint a szexmániákus nőnek a "Nő a pszichiáternél" című viccben.

@tryclops ezt hozta szóba:

„jobb a szótagszáma és a ritmikája mint a LúdMilla nemzetvesztő ingatlanadójának?”

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.29. 14:37:25

@Vidéki: Látod még a viccet sem tudod. A vicc ugyanis a szexmániás FÉRFIRÓL szólt.

Csak azért jutott az eszembe rólad a Viktor főnököd, mert elég nevetségesen példálóztál az Alkotmánybíróság döntéséről a "szakértői" kormány ellenében.

Egyébként meg @tryclops kérdésére a válaszod köszönőviszonyban sem állt a feltett kérdéssel.

Secnir 2012.12.29. 17:13:04

@Vidéki:
"A te hozzászólásaidból viszont erősen érezhető az albán pénz a "Lek" büdös szaga. . "
tájékoztatásul: 1 LEK az több mint 2 HUF.
jelenleg a forinthoz képest a LEK keményvaluta, hála eltolcsynak és viktorodnak.

Bee-zony 2012.12.29. 17:22:17

@Szúrófény: „Mai valóságunkat köszönjük meg a Szovjetuniónak, és az Ő helytartóinak, a szocialista pártnak.”
Én pedig köszönöm a gondolatébresztőt. :)
Végiggondolva, úgy alakult ez ki, hogy „mindenki csak tette a dolgát”.
A Szovjetunió sokmillió állampolgárának halála árán elérte a győzelmet a II. vh.-ban, és az lett volna a furcsa, ha nem használják ki a győzelmet a legyőzöttekkel szemben, tehát hogy kiterjesztik rájuk az irányító hatalmukat, és kvázi hadizsákmányt, vagy kárpótlást szednek – a hatalom kiterjesztéséhez pedig kellettek a helytartók, a megbízható elvtársak.
Ehhez képest a két birodalom határán Ausztria semleges tudott lenni, pedig szintén a vesztesek közé tartozott. Magyarországon ez miért nem jött össze? Azért nem, mert az osztrákoknál megvolt a többségi szándék a semlegességre, és el is érték, és nekik nem volt se Rákosi, se Kádár, se a melléjük álló és rájuk szavazó többség. Ha a magyar(országi) többségnek lett volna annyi esze, hogy a semlegességet válassza, akkor több mint valószínű hogy el is érték volna, ugyanúgy, ahogy az osztrákok. Csakhogy Magyarországon a többségi mentalitás, elv és világnézet az, hogy mindig az aktuálisan erősebb kutyához kell tartozni. Aztán az aktuális erősebb kutyából lesz a vesztő, az aktuális győztesek pedig jól elverik a kis Magyarországon a port.
Magyarország számára valójában a legjobb a semlegesség, ugyanúgy, ahogy Ausztria és Svájc számára is, és már régóta, csak az osztrákok és a svájciak többségileg már rég rájöttek erre, a magyarok pedig még mindig nem.
Úgyhogy elsősorban köszönjük meg a rosszul döntő elődeinknek a jelenlegi helyzetet, aztán pedig magunknak, hogy azóta sem tudtunk változtatni a rossz pályán.
Másként mondva, Magyarországon baj van a többséggel, és így állandó az a felállás, hogy aljasok a Parlamentben (és a törvényhozásban, a törvénykezésben, a végrehajtásban), és ostobák az utcán (és a szavazófülkékben).
Ennyi többségi ésszel, erkölcsi érzékkel, tudással – ilyen kevéssel – csak ennyire telik.
Szintek: az osztrákok csak a szükséges minimum szintjén foglalkoznak a magyarokkal, mert több nem éri meg, nem érdemes, a magyarok csak a szükséges minimum szintjén foglalkoznak az ukránokkal, mert több nem éri meg, nem érdemes.
Így eljutunk oda logikailag, hogy minden valóban fontos dolog alapja az egyéni erkölcsi és szellemi szint, és az egyéni szintek összege. Ahol az összesített szint magas, az jól működő és jó ország, ahol alacsony, az banán- és narancsköztársaság.
Érdemi változás csak az össz. erkölcsi és szellemi szint növekedése által érhető el – és persze Magyarországon nem látszik erre állami törekvés – még ha tudják is, hogy mire van szükség, nem teszik – és megmarad alulról jövő kezdeményezésnek, persze „pénz, paripa, fegyver”, törvénykezési hatalom és pénz hiányában.
Viszont innen szép nyerni, ahogy mondani szokás.
Aki innen nyer, az mindenhonnan nyer, mert ennél rosszabb kiindulási helyzet nincs.
Erkölcsös és értelmes magyarok, lehet felkelni (a padlóról), és megcsinálni az értelem vértelen – persze nem vérszegény – forradalmát.
Van-e hozzá elegendő „spiritusz”, gógyi, szellem?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.29. 20:02:47

@Secnir: Meg az utóbbi pár évben (gyakorlatilag a görög válság óta) stabilabb az Eurónál is, nem csak a Forintnál. Mennél nagyobb gond van éppen Görögországban, annál jobban erősödik a Lek az Euróhoz képest. A Forint meg pont fordítva, azon mindig "nemzetközi nyomás" van Eltolcsyék szerint. De Vidéki ezt nem érti...

Nyuggervadász 2012.12.29. 22:25:52

@Bee-zony:
Nagyon jó elemzést végeztél a magyar lélekről (jómagam is hasonlóképpen vélekedem).
Az átlagmagyar képtelen a nagy egészben gondolkodni, ok-okozati összefüggéseket kutatni. Ha valami nem az elképzelése szerint történik, rögtön összeesküvés-elméletet gyárt (lásd a békemenet eredeti célját: Orbánt meg kell védeni a csúnya, őt megbuktatni készülő IMF-től, EU-tól. Az, hogy előtte pávatáncról, sallerekről, kokikról volt szó, az már századrangú kérdés).
A "turáni átok"-ban hívők soha nem lesznek képesek önvizsgálatra, elemzésekre, majd korrigált viselkedésre (miként tették azt a németek a II.vh. után, a fasizmus -végérvényes- elítélésével. Mi magyarok, a Horthy-éra rózsaszínre festésével, állami szinten támogatjuk a nagy, nép-nemzeti nosztalgiát)
Mi magyarok, szinte csak szélsőségekben tudunk gondolkodni. Vagy -minden kritika nélkül- a győztesnek vélt nagyhatalmak feltététel nélküli kiszolgálói leszünk, vagy tövig nyalunk az aktuális hazai hatalomnak -megkérdőjelezhetetlennek véve azok "kinyilatkoztatásait"- és hazaárulónak tekintve minden, másképpen gondolkodni merészelőt. Vagy (félelemből, beletörődésből, gyávaságból?) passzív rezisztenciába vonulunk.
Pedig a képlet egyszerű lenne: felelősségteljesen gondolkodó kormányok kellenének ( akiket a hatalom hosszútávú megtartásán kívül a plebs sorsa is érdekel), valamint az agyukat (gondolkodásra) is használó választópolgárokra.
Csakhogy Magyarországon élünk, itt más törvények, törvényszerűségek uralják az emberek
agyát.....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.12.30. 11:46:51

@Vidéki: Olvasd ezt el: tenytar.blog.hu/2012/12/28/2012_a_soha_nem_latott_sikerek_es_a_megujulas_eve

Ja, és egyet értek! Nem szabad, hogy visszajöjjön Jones gazda!!!!!! (Mert négy láb jó! Két láb rossz!!!)

bömböcz 2012.12.30. 18:13:43

Önök nem értik a nemzet-stratégia fogalmát.
Egyszerűen leragadtak a nyútoni társadalom-fizikánál: a helyihatalom fénytörése meggőrbítheti még a gravitációt is!

tucano 2012.12.31. 00:51:47

@Jani haverja: tudjuk, hogy az albán haditengerészet számára készíted elő a partraszállási zónát a Rákospatak mentén!

anonymand 2012.12.31. 03:46:12

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Aggodalommal figyelem, hogy egyre inkább romlik a színvonalad. Konkrét kérdésekre még a régebbinél is kevesebb konkrét válasz, egyre kevesebb példálódzás úgy a történelem lapjairól, mint a nagyvilág egyéb országaiból származó példák felhozatalából.
Mondom, látványosan romlasz.
""Ha nincs pénzem, iszom hitelbe!"" - operettből vett idézet, ahelyett, hogy a kézenfekvő diákhitelre hivatkoznál?

Kívánom, hogy mihamarabb gyógyulj meg, és hozd korábbi formádat!

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: valaki azt javasolta neked, hogy gondolkozz.
Ne vedd komolyan, viccnek szánta.
Mindenkitől csak annyit kell elvárni, amennyire képes lehet...

kifordított nagyanyó 2012.12.31. 09:36:40

@tucano: Mit kezdenének velünk?:))
Lassan nekünk kéne könyörögnünk,hogy szálljanak meg minket.
@anonymand: Baszod,ez kurva jó volt!XD

Vidéki 2012.12.31. 11:35:14

@anonymand:

Mocskolódni tudsz, de a Vastagbőr által felvetett gondolathoz, miszerint Orosháza polgármestere miért vet ki "unortodox" módon ingatlanadót, nincs semmi hozzáfűzni valód.

Lusta vagy, mint a bűn és ezért nem akarod megvilágítani nekünk az érem második, vagy harmadik oldalát.

Nagy eszedet, rejtegeted!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.31. 15:27:57

@tucano:
DDD
Eladták már a tengeralattjáróikat ócskavasnak :(
Tényleg voltak, sőt az akkori korban a legkorszerűbb szovjet gyártmányúak. Úgyhogy téves volt az a régi magyar vicc, hogy az albán tengeralattjáró azért megy állandóan fel-le-fel-le, hogy levegőt kapjanak az evezősök. 1967-ig a Földközi tenger legkorszerűbb, és legnagyobb tengeralattjáró flottája állomásozott itt, szovjet segítséggel. Aztán kizavarták a ruszkikat, de négyet megtarthattak, ezeket selejtezték le tavaly, vagy tavalyelőtt.

Mindezt csak azért írtam le, mert nem írtál akkora hülyeséget, az egyik azóta szerintem volt már Magyarországon, de csak átutazóban, Csehország kapta meg ajándékba, múzeum lesz belőle. Igaz, nem a Rákos patakon keresztül szállították, hanem gondolom közúton :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.31. 15:31:23

@Vidéki: Viszont - hála neked - az érem unortodox oldala pompásan meg van világítva mindenki számára :) Ez az unortodox oldal valószínűleg az érem harmadik, negyedik, ötödik, stb. oldala lehet :)

anonymand 2012.12.31. 17:08:13

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"Mocskolódni tudsz,"... Te az én őszinte aggodalmamat nevezed mocskolódásnak?

..."de a Vastagbőr által felvetett gondolathoz, miszerint Orosháza polgármestere miért vet ki "unortodox" módon ingatlanadót, nincs semmi hozzáfűzni valód." - már hogy ne lenne!
Ez a kormány nagy ívben leszarja a felsőoktatást (persze az erre a célra beszedett adóforintokat nem, ugye), folyamatos forráskivonással teszi tönkre azt. Hogy hol, ki, hogyan és miként tudja ezt a nemtandíjfizetős felsőoktatást működtetni, hogyan képes benne részt venni, az nem érdekli.

"Lusta vagy, mint a bűn és ezért nem akarod megvilágítani nekünk az érem második, vagy harmadik oldalát." - negyvenkét év elismert szolgálati viszony után engedtessék meg nekem, hogy lusta legyek.
Inkább ezzel az alkotmányos jogommal élek, mintsem kövessem a Te példádat, aki Simicska elvei szerint működik.

Tisztelettel:
anonymand

Vidéki 2012.12.31. 18:10:05

@anonymand:

Gyógyíttasd inkább orbánfóbiádat.

"Ira furor brevis et". A harag rövid őrület, mondták a rómaiak.

A te haragod viszont tartós őrületnek látszik.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.12.31. 20:57:08

Ha már idén nem lesz szilveszteri poszt, akkor ideböfögök:D

Boldog új esztendőt kívánok minden NER- és antiNER-társnak!

anonymand 2013.01.01. 04:32:22

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"Gyógyíttasd inkább orbánfóbiádat." - azon túl, hogy diagnózisod téves, megint nem a lényegről szól.
Sebaj!
Tőled ezt szoktuk meg.
Terelsz, mint mindig.

"Ira furor brevis et". A harag rövid őrület, mondták a rómaiak." - nem ártana néha moderneket is olvasnod, például József Attilát.
"Érted haragszom én, nem ellened,"...
Már ha érted.

"A te haragod viszont tartós őrületnek látszik." - most az egyszer majdnem teljesen pontosan fogalmaztál.
Látszik.
Szerinted.
Tartósnak tűnik.
Neked.
Végre egy igazi vélemény, olyan, amilyet a vitákban tőled nem sokat lehet tapasztalni.

Mindentől függetlenül Boldog Új Évet kívánok ez úton is minden olvtársnak!

Tisztelettel:
anonymand

Vidéki 2013.01.01. 09:45:31

@anonymand:

"Örök harag,

Míg a kutya,

Meg nem harap"

anonymand 2013.01.01. 09:56:23

@anonymand:

Tisztelt Vidéki!

Jóindulatomat bizonyítandó hagytam időt, hogy javítsd bejegyzésed.
Ha azt írnám, hogy olyan hülye vagy, hogy még idézni sem tudsz tisztességesen, sértőnek találnád.
Ha arról szólanék, hogy iszonyú bunkó az, aki latin "idézetében" nem fedezi fel a hibát, akkor mocskolódónak tartanál, amit szívesen kerülnék.
Ezek helyett tehát kérlek, javítsd ki Te magad az általad vétett hibát, nehogy rossz formában menjen át a köztudatba.

Fáradozásodat köszönöm!

Tisztelettel:
anonymand

Vidéki 2013.01.01. 10:28:43

@anonymand:

"Ira furor brevis est". A harag rövid őrület, mondták a rómaiak.

anonymand 2013.01.01. 10:36:58

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Köszönöm a javítást!

Tisztelettel:
anonymand

süti beállítások módosítása