Skip to content


       Szűrés lista

Állami mamutot szült Hoffmann Rózsa

Miközben (nagyon helyesen) egyetemisták, főiskolások, gimnazisták, szülők, szimpatizánsok tiltakoznak a kormány "három nap alatt elkészített felsőoktatási reformja" ellen, a csendben, a háttérben olyan "reformok" zajlanak, amik hasonlóan fontosak a felsőoktatási ámokfutáshoz, ám valamiért nem kap akkora médiafigyelmet.

Mert a gimnazisták helyében én az iskolám államosítása ellen tiltakoznék.

A parlament november 26-án fogadta el köznevelési intézmények állami fenntartásba vételét szabályozó törvényt, amit december 10-én hirdettek ki. Ez alapján:


az oktatási intézmények 2013. január 1-jén kerülnek állami fenntartásba úgy, hogy beolvadnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba.

Az iskolák feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon – ideértve a taneszközöket, továbbá az intézményben lévő eszközöket, felszereléseket is – szintén a központ ingyenes használatába, illetve vagyonkezelésébe kerül.

- Az állami intézményfenntartó foglalkoztatotti állományába tartoznak a jövő éve elejétől a pedagógusok, valamint az oktató-, nevelőmunkát közvetlenül segítő közalkalmazottak is.

- Szintén a központ állományába kerülnek a technikai dolgozók, ha a települési önkormányzat 2013. január 1-jétől az intézményt nem működteti.

- Az intézményfenntartó állományába tartozók 2012 decemberére járó illetményének, munkabérének és egyéb járandóságának, valamint azok közterhének megfizetése már a központ feladata lesz, erre a kincstártól támogatásikeret-előrehozást igényelhet.


Röviden össze is foglalnám a problémát: képes-e a magyar állam egy teljes alrendszer államosítását levezényelni alig 4 hét alatt, ami már tartalmazza a karácsonyt és az az újév napját is?
A PDSZ az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel ezzel a törvénnyel 120 ezer pedagógus munkaviszonyát, mintegy 3000 oktatási intézmény jövőjét, s egy majdnem 1000 milliárdos költségvetési alrendszer gazdasági és közigazgatási kereteit szabályozta újra, miközben "a törvényjavaslat súlyához mérhető társadalmi, politikai vitára nem került sor, tartalma az országgyűlési tárgyalás alatt, az elfogadott módosító indítványok által is koncepcionálisan változott, és az előkészítés elhúzódása a törvény alkotmányosságát érintő következményekkel járt."

Pár héttel ezelőtt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (KIK) még honlapja sem volt, de most már sikerült egy erősen béta verziót elindítani. Nem található meg a honlapon a KIK telefonszáma, emailcíme, a munkatársak menüben összesen 16 személy található, az összes egyéb menüponton a  "fejlesztés alatt" olvasható.

Ehhez a "fantomintézményhez" államosítanak be 120 000 pedagógust január 1-vel, amivel megszületik a legnagyobb állami mamut szervezet, ami erősen túlszárnyalja az eddigi csúcstartó 38 ezres MÁV-ot és az 50 ezer fős rendőrséget. 

A pedagógusok már a decemberi fizetésüket január elején az államtól, az Államkincstárból kapják. A tanárok munkáltatója most minden esetben az iskolaigazgató, január 1-től a KIK-hez tartozó tankerületek lesznek, vagyis a munkáltatónak nem is lesz rálátása a munkavállalókra, az igazgatók jogköre pedig csökken.

A KIK-et szeptember 1-én alapították meg, amihez a 2013-as költségvetésben 407 milliárd forintot rendeltek. Pokorni Zoltán (Fidesz) szerint "a szervezet 407 milliárdos jövő évi költségvetése és a pedagógusok előreláthatólag 570 milliárd forintra tervezett 2013-as bérkifizetése között lyuk van, az ellátandó feladat jóval többnek tűnik, mint amennyire pénz van."

Rengeteg kérdés van ezzel kapcsolatban:
- Hogy kapják meg a pedagógusok megkapni az új munkaszerződést, mivel más lesz a munkáltató?
- Ki fogja elkészíteni nekik a bérszámfejtést?
- Ki kezeli a közel 120 000 ember HR ügyeit?
- Mivel iskolák önálló gazdálkodási jogköre, ki fogja intézni az eszközrendeléseket? 

Az írásban feltett kérdéseimre az Oktatási Államtitkár a következőket válaszolta november végén:


- Legyenek szívesek elküldeni a Klebelsberg Intézményfenntartó Közpon szervezeti felépítését, a 2013-as tervezet költségvetését, valamint hogy munkatárs fog 2013-ban az Intézetben dolgozni.
- A szervezeti felépítés az SZMSZ mellékletét képezi, mely megjelentetés alatt, a 2013. évi költségvetés tervezete egyeztetés alatt áll, a tervezett létszám a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban 125 fő, a tankerületi létszámokkal együtt 2350 fő.

- Érdeklődnék, hogy áll jelenleg a KIK létrehozása, jelenleg hány munkatárs áll a KIK alkalmazásában, és ők milyen munkákat látnak el?
- Létrejött a 202/2012. (VII.27.) Korm. rendelet által 20 fő központi engedélyezett létszámmal: mb. elnök, gazdasági elnökhelyettes, tanügy-igazgatási, jogi, gazdasági, közbeszerzési, fejlesztési, informatikai, szakmai köznevelési, logisztikai, titkársági és HR referensek. Továbbá felvételt nyert 198 fő tankerületi igazgató.

- Milyen fázisokat, menetrendet terveztek be 2013. január 1-ig, amikor az államosítás megtörténik?
- Az állami fenntartásba vétel nem nevezhető államosításnak, mivel az ingó és ingatlan vagyon a tulajdonos önkormányzatoknál marad. A legsürgetőbb feladatokat a tankerületi igazgatók bemutatásán és felkészítésén túl az önkormányzatokkal kötendő megállapodások előkészítése, a szervezetépítés teendői, az intézményi és működtetési kör azonosítása jelenti.

- A 120 ezer pedagógus munkaadója a KIK lesz január 1-től? Ennek a változásnak a munkajogi (HR) részét hogyan kívánják lebonyolítani? Új munkaszerződést kell készíteni mind a 150 ezer pedagógusnak?
- A 120 000 pedagógus esetében munkáltatóváltás következik be azzal, hogy az eddigi munkáltató helyett a KIK lép be jogutódként, melyről a dolgozó értesítést kap a jelenlegi munkáltatójától.


Jellemző, hogy a legjobban Pokorni Zoltán foglalta össze ezt az egész államosítást, amikor úgy nyilatkozott, hogy "túlzónak tartja, hogy az állam minden, önkormányzat által fenntartott iskolát a kezébe veszi. Szerinte elegendő lett volna ezt ott megtenni, ahol ezt kérik a bajban lévő, forráshiányos, kellő bevétellel vagy szakértelemmel nem rendelkező települések önkormányzatai.
 
Feltehetjük a költői kérdést: Vajon az államosítástól a gyengébb színvonalú iskolák oktatási színvonala fog emelkedni, vagy a jobb színvonalú megyei, fővárosi iskolák színvonala fog csökkenni?

Ráadásul papíron az iskolák működtetése a 3000 fő feletti lakosú önkormányzatok feladata lesz továbbra is, de ettől kérésre el lehet térni. Az Oktatási Államtitkárság azzal nem számolt, hogy a 3000 fő fölötti települések közül 233 (közel minden második) nem vállalja az iskolája működtetését, a 3000 fő alattiak közül viszont csak 96 vállalná azt. Ez azt jelenti, hogy a technikai személyzetet (takarítók, karbantartók, büfések) is államosítják, illetve  a rezsiköltségeket is az államnak kell majd fizetnie. Viszont az önkormányzatok anyagilag így rosszul fognak járni. Ez ugye még több állami dolgozó, még több munkabér, még több költség ...
Debrecen például a 47 oktatási intézménye közül 15-nek a működtetését is átadná az államnak.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg központ megbízott elnöke például november végén nem tudta megmondani, hogy a pedagógusok kapnak-e egyáltalán cafetériát, de Hoffmann Rózsa szerint remekül megy az átalakítás. 
Bár rengeteg-rengeteg részletkérdés van, ami az iskolák, pedagógusok, diákok szempontjából nagyon fontosak (ki fogja szedni az ebédpénzt? ki veszi a krétákat? ki üzemeltetni majd a menzát? ki üzemeltetni majd az iskolabuszt? ki rendeli a fénymásolópapírt?), ezekre Hoffmann Rózsa ingerülten úgy reagált, hogy "ezek pitiáner kérdések" ...

Még van 12 nap, most kiderül, hogy a magyar állam milyen állapotban van, mert ha levezényli az átadás-átvételt és január elején minden pedagógus megkapja a fizetését, megemeljük a kalapunkat.

Amennyiben Önt is államosítják és szeretné megírni, hogy ez hogyan is zajlik a valóságban, kérjük, küldje el az emailcímünkre: vastagborblog@gmail.com

Címkék: oktatás hoffmann

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr144930593

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kézi vezérlés csúcsra járatva: de akkor ki kormányoz? (videó) 2012.12.19. 15:46:48

Az Idősügyi Tanács tegnapi ülésén Orbán Viktor meglepő kijelentést tett.  Azt ígérte, hogy ő személyesen fogja eldönteni minden egyes érintett közalkalmazott esetében, hogy az illető dolgozhat-e nyugdíjasként tovább, ha a Kormánynak szüksége van r...

Trackback: Beletört Orbán foga az egyetemistákba 2012.12.19. 14:40:14

Fogműtéte miatt nem beszélt az év utolsó ülésnapján a Parlament rendkívüli ülésén Orbán – írja az Index. A portál szerint a miniszterelnök a hétvégén komoly fogászati műtéteken esett át, ezért nem tud beszélni. Mi történhetett Orbán fogsorával? *...

Trackback: Orbán spiclijei lehallgatnának egy egész várost? 2012.12.19. 14:19:15

Kormányunk titokzatos kütyükkel látná el egy meg nem nevezett megyei jogú város lakosságát. A technikát egy meg nem nevezett nemzetközi cég adná. A projektben részt vevő lakosságnak úgy tálalnák a tervet, hogy azért kapnák az Index cikkében meg nem nev...

Trackback: Mi lesz ebből? Államosítás KDNP-módra Fidesz segítséggel 2012.12.19. 14:08:53

Hat nap van az iskolák állami fenntartásba adására, azaz a megállapodások megkötésére - vajon sikerül a csoda? Indulhat a visszaszámolás ... Végre megjelent az a törvény, ami alapján hivatalosan is megtudjuk, miért van szükség az iskolák államosításár...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2012.12.19. 18:05:17

@Jani haverja:

Te foglalkozz kedvenc albánjaiddal, ne minket boldogíts rosszindulatú gyűlöletfröcsögéseiddel!

Sunder 2012.12.19. 18:54:19

Vidéki, ezzel a stílussal ne csodálkozz, ha folyamatosan letrolloznak. A szülei ennyit kerenek, hogy jön ide a KSH? Amúgy szép hárítás, érdemérem....

at post:
szerintem az alap- és középfokú oktatás centralizált menedzsmentje nem ördögtől való ötlet, mert a jelenlegi rendszert nehéz kezelni. Nagy számokról beszélünk, szóval az összegyűjtése sem egyszerű. Ha a Kuno központ azt jelenti, hogy egységes (informatikai) keretrendszerrel és projektirányítással próbálnak javítani, akkor én még támogatnám is, az egységes költségvetéskezelés és vezetés mindig hatékonyabb, ez nem versenyszféra.

Több aggályom van ellenben a Kunoba bekerülő menedzsment kvalitásával kapcsolatban. Ott lesz szerintem probléma, az egységes költségvetés nyújtotta lopási lehetőségeket leszámítva. Én emiatt aggódnék, nem a centralizálás miatt.

Tímár Mihály 2012.12.19. 18:54:39

@Vidéki: Tanulj meg olvasni!
Fentebb írtam, hogy a szüleim tanárok, ezen kívül a sógorom is. A feleségem közalkalmazott, igaz nem tanár, hanem kutató. A számot fejből írtam, és egy kezdő tanárnak a fizetése nagyjából pótlékokkal együtt (amiből már nem sok van).

A közalkalmazotti bértábla (segítségül: H: egyetemet végzett):
www.tudosz.hu/portal/linkgyujtemeny/2012-es-kozalkalmazotti-bertabla-ft-ho.html

Amerikában egy jó középiskolai tanár fizetése 4000 dollár. hasonlítsd össze!

Tímár Mihály 2012.12.19. 18:59:24

@Sunder:
Szerintem Klébelsberg Kúnó kikérné magának a névadást. Inkább Pol Pot lenne találó.

zrobasé 2012.12.19. 19:10:54

@Vidéki:
talán nem véletlen, hogy nem te vagy Pokorni helyében...ha ilyen szuper vagy, akkor miért nem te vagy az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke...mert lehet, hogy képességeid csak a blogszféra telehazudozására predesztinálnak ?

Apád,anyád hazugnak nevelet ?

Kölkeidet hazudozásra neveled ?

Nem ? Akkor te magad miért teszed ?

Nem is oly rég, itt egyik kommentelőtársunk halálát kivántad, csak mert ő más véleményen volt, mint te.

Az ilyen szadista, mocskos, erőszakos, gyilkos hajlamú férgek, mint te, ha lehetőség adódna, elsőként mene embert ölni, csupán mert úgy vonzódsz az erőszakhoz, te szemét,rohadék,szadista vadállat !

És mindezt teszed a mi befizetett adónkból !!!

Undoritó, alantas senkiházi vagy, az emberiség legalja !

titanmanus 2012.12.19. 19:31:47

Én azóta nem próbálok (nagyon) fityiszhívőkkel értekezni, mióta egyik barátom közölte, hogy ŐK rendbe rakták a nyugdíjakat, ahogy ígérték. o.O MI? 2900e Mrd forint lenyúlása az a rendbetétel?

2 van válasz ilyenkor
A.) igen
B.) a nemzeti együttműködés keretében és a polgári igaz magyar magyar társadalmi fellendülés ügyben minden megtett kis lépés egy mérföldkő. A zemúttnyócévben 3 millió család ment tönkre, de most nemzeti összetartozásunk jegyében , mely a külhoni testvér felebarátainkkal együtt értendő, egy olyan nemzeti hitvalláson alapuló olyan egységes igaz magyar magyar összefogás jött létre a társasalom teljes felhatalmazásával, mely... -alszik-

Én pont 2 éve várom Selmeczi Gabikától, hogy bejelentse, amit ígért: Állami egyéni számlákat... Asszem várhatok még 45-50 évet erre..

DSityu 2012.12.19. 20:06:36

@Sunder: Valóban, a centralizált menedzsment nem ördögtől való. Csakhogy ez Magyarország. Nézd meg a MÁV-ot és a BKV-t! Frankón működő cég mind a kettő. :) Egységes informatikai keretrendszer, amikor jelenleg még egy abakusz is nehezen akad? Természetesen meg lehetne csinálni, csak ahhoz idő, valódi szakemberek, megfelelő tanulmányok és előkészületek kellettek volna, mert ez így csak ész nélküli kapkodás kidolgozott részletek nélkül. Márpedig az ördög mindig a részletekben....

Parajpuding 2012.12.19. 20:06:46

A diákoknak van vér a pucájában, ezzel szemben a pedagógusok legfeljebb csak némán támogatják őket, magukért pedig gyávák kiállni. Példát vehetnének a diákjaikról.

jet set 2012.12.19. 20:11:40

A tanárok eddig is a kincstártól kapták a fizetésüket. Én 8 éve tanítottam, már akkor is így volt. Szóval olyan nagy átállás nem kell.

Nyuggervadász 2012.12.19. 20:19:46

@titanmanus:
"Én pont 2 éve várom Selmeczi Gabikától, hogy bejelentse, amit ígért: Állami egyéni számlákat... Asszem várhatok még 45-50 évet erre.. "
Tán azt kéne tenni, amit a diákoknak. Kimenni az utcára....Ahogy a keretszámokat is tudták (vissza)módosítani, hátha az egyéni számlák is elkészülnének ( 3 nap alatt, miként az oktatásügy "reformja").

vallatas 2012.12.19. 21:53:13

Akkor most lesz tanári fizetésemelés 300ezerre, amit még Hoffman ígért tavaly?

Horizont 2012.12.19. 21:54:15

Elég ilyenkor egy paraszthajszál, hogy más irányt vegyenek a dolgok. Itt meg már vastagabb az a bizonyos hajszál. Orbánnak remélem izzadós éjszakája lesz:)
"Az MTA elő tartott tüntetésen a diákok generációjuk megalázásáról és a kormány kiszámíthatatlanságáról beszéltek.
A gyülekezési törvény megsértése miatt több diákot előállított a rendőrség a Lánchíd lezárásához vezető, nem bejelentett tüntetésen."
"A rendőrök egy fiatalt szerda kora este előállítottak, társai viszont körbevették a rendőrautót, hogy megakadályozzák elszállítását."
www.stop.hu/belfold/tusakodas-a-rendorokkel-a-lanchidon/1109152/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.19. 21:55:18

@térdeljleésszeress!: Miért, szerinted ezt a fideszőrültséget reformnak lehet nevezni???
Szerinted Vidéki gondolkodó, normális ember???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.19. 22:01:15

@Vidéki:
"A Magyarországra betelepülő multiknak, akik a gazdasági életet uralják, nincs szüksége ennyi diplomásra."

Te szerencsétlen, akkor miért a diplomások között messze a legalacsonyabb a munkanélküliek száma????

Képzetlen rabszolgává akarod lesilányítani a gyerekedet, meg a kortársait???

Mondjuk ezt el is tudom képzelni rólad, mert neked csak az a fontos, hogy az aktuális seggnyalásból pénzt kapj. Régen az MSZMP seggét nyaltad, most meg a Fideszét, tulajdonképpen nem nagy különbség, a két párt tagságában nagyon sok a közös halmazba tartozó...

Vidéki 2012.12.19. 22:02:12

@Sunder:

Előítéletes vagy !

Előítéleted mondatja veled: "Több aggályom van ellenben a Kunoba bekerülő menedzsment kvalitásával kapcsolatban. "

Az eszes eszdéeszesek korábban azt a dogmát terjesztették, hogy az

állami tulajdonos által kinevezett menedzser eleve csak "kutyaütő lehet, míg egy magántulajdonos által kinevezett menedzser csodákra képes:.

A valóság nem így festett.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.19. 22:06:24

@Vidéki: Hát tudod nem a lieblingem itt a Berisha (ő itt a miniszterelnök), de azért a Viktorod tanulhatna tőle. Egyébként erre már a Viktorod is rájött, amikor utoljára itt volt:
www.stop.hu/kulfold/orban-igyekszunk-megfigyelni-hogy-csinaljak-az-albanok/1103096/

Csak az a baj, hogy a Viktorod, meg a brancsa csak igyekszik megfigyelni, hogy hogyan csinálják az albánok. Ahhoz, hogy meg is tanulják, ahhoz viszont hülyék.

Vidéki 2012.12.19. 22:13:02

@Jani haverja:

Te szerencsétlen!

Azt is nézd meg, hogy a végzett diplomások mindannyian végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgoznak-e, avagy a betöltött munkakörükhöz képest túlképzettek-e?

Írod: "Képzetlen rabszolgává akarod lesilányítani a gyerekedet, meg a kortársait???"

Mélyen lenézed azokat akik nem végeztek egyetemet. Úgy képzeled, hogy ők alacsonyabb rendű lények, rabszolgák (hozzád képest).

A beképzelt értelmiségi gőgtől szétrobban az agyad!

Vidéki 2012.12.19. 22:23:33

@Tímár Mihály:

Írod: "Amerikában egy jó középiskolai tanár fizetése 4000 dollár. hasonlítsd össze!"

Ha hasonlítgatsz, arra is gondolhatnál, hogy az USA nem volt fél évszázadig a "Béketábor" foglya, mint mi és velünk együtt néhány EU tag is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.19. 23:06:31

@Vidéki:
Te egy gerinctelen bértollnok vagy.

"Azt is nézd meg, hogy a végzett diplomások mindannyian végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgoznak-e, avagy a betöltött munkakörükhöz képest túlképzettek-e?"

Akkor is nagyobb esélye van egy tanult embernek elhelyezkedni, ha nem a szakmájába vágó munkakörbe veszik fel!!! Magadat cáfolod meg, rosszul sikerült a terelés és a csúsztatás.

"Mélyen lenézed azokat akik nem végeztek egyetemet. Úgy képzeled, hogy ők alacsonyabb rendű lények, rabszolgák (hozzád képest)."

Nem nézem le a fizikai munkát. Volt olyan időszak is az életemben, hogy a saját cégemben cégvezetőként is néha beálltam fizikai munkára. Úgyhogy ebben megint igencsak tévedsz. Viszont a főnököd, tudod, a Viktor, azt akarja csinálni a magyar társadalommal, hogy versenyeztetni akarja a 200 Ft-os órabérért dolgozó kínai, meg indiai munkással. Ennek az ország teljes leszegényedése lesz a következménye. Itt pl. a Berisha megpróbál minél több fiatalnak segíteni a diplomaszerzésben, úgy, hogy ne kerüljön semmibe, mert azt tudja, hogy a képzett embereké a jövő, meg azé az országé, ahol minél több képzett ember van. Mondjuk itt ezen képzések egy jó részét nem az állam fizeti, hanem a Berisha volt olyan okos, hogy különböző motivációkkal (adókedvezmény, ipari terület ingyenes bérbeadása, stb.) megfűzte ezeket a gonosz multikat, hogy adjanak ösztöndíjat azoknak a diákoknak, akik elnyerik ezt, és vállalják azt, hogy utána annál a cégnél dolgoznak. Így megoldotta a "röghözkötést" is, és mindenki boldog, a diák meg járhat qrva drága fizetős olasz magánegyetemre ingyen.

Csak tudod ehhez a Viktor, meg a brancsa hülye.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.19. 23:08:44

@Vidéki:
"Ha hasonlítgatsz, arra is gondolhatnál, hogy az USA nem volt fél évszázadig a "Béketábor" foglya, mint mi és velünk együtt néhány EU tag is."

És azt hogyan magyarázod, hogy a volt "Béketábor"-ba tartozó országok MINDEGYIKE már kilábalt a legutóbbi 2008-2009-es válságból, kivéve a Viktor vezette Magyarországot???

incze 2012.12.19. 23:51:36

@Vidéki: Ez a 160K átlag általános+középiskola tanári átlagra nem rossz becslés, kedves vidéki.

"A főiskolákon, egyetemeken oktatók fizetése a legmagasabb a tanárok között, átlagosan bruttó 240 900 forint, míg a középiskolai tanárok 163 500, az általános iskolai tanítók pedig bruttó 154 300 forintra számíthatnak havonta – derül ki a Workania által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből . Ez azt jelenti, hogy csak a felsőoktatásban éri el – illetve haladja meg kis mértékben – az átlagkereset a 220 ezres nemzetgazdasági átlagot."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/20/havi_106_ezerbol_el_egy_tanar/

Nyuggervadász 2012.12.20. 00:00:23

@Vidéki:
Mr. Sötétagy! Már megint fel kell hívnom a figyelmedet, hogy " lassú vagy, Batman!" Azaz, nem követed elég gyorsan az eseményeket. A kormányod már megint kihátrált mögüled...Míg Balog tiszteletes miniszter napközben 40 ezer állami (ingyenes) képzésben részesülhető diákról karattyolt, Giró-Szász délután már több, mint 50 ezerről beszélt. Te meg továbbra is a tegnapelőtti panel -immár idejétmúlt- szövegét makogod. Mármint, hogy "pfúj egyetemisták! Nem kell ennyi képzett agy! Azokkal baj van! Azok még gondolkodni is szoktak! Nehéz őket átverni..." Legyen csak mindenki 6 általánost végzett barom -így neked sem lenne kisebbségi komplexusod- mert egy 60-as IQ-val rendelkező egyén talán beszopná a hagymázas "okfejtéseidet". Előttük tán tudnál villogni, de egy értelmiségi azonnal átlát rajtad, és pépes szarrá verve, a földbe döngöl.
Szóval, kishaver, gyakrabban cserélj panelt...

titanmanus 2012.12.20. 08:21:08

Hagyjátok már Vidékit, do not feed the troll! :)
Ha neki így jó, akkor örüljön.

Vidéki 2012.12.20. 09:42:18

@Jani haverja:

Írod: "Nem nézem le a fizikai munkát. Volt olyan időszak is az életemben, hogy a saját cégemben cégvezetőként is néha beálltam fizikai munkára."

Úgy álltál be, hogy " Fogjuk meg és vigyétek!"

zrobasé 2012.12.20. 09:52:23

@Vidéki:
te kis nyilas-komcsi !!!!

hazudsz, te görény !!!

Apád,anyád hazugnak nevelet ?

Kölkeidet hazudozásra neveled ?

Nem ? Akkor te magad miért teszed ?

Nem is oly rég, itt egyik kommentelőtársunk halálát kivántad, csak mert ő más véleményen volt, mint te.

Az ilyen szadista, mocskos, erőszakos, gyilkos hajlamú férgek, mint te, ha lehetőség adódna, elsőként mene embert ölni, csupán mert úgy vonzódsz az erőszakhoz, te szemét,rohadék,szadista vadállat !

És mindezt teszed a mi befizetett adónkból !!!

Undoritó, alantas senkiházi vagy, az emberiség legalja !

Nyomorúságos kudarc az életed, te gerinctelen,elmeháborodott szadista állat !!!

Vidéki 2012.12.20. 10:05:16

@százfogú c.zenekar:

Szövegeden nem látszik meg, a felsőfokú képzés.

Ha volt is ilyen, lepereghetett rólad, mint a falra hányt borsó.

Erről tanúskodik "érvelésed" befejező mondata, amivel kiállítottad magadról a bizonyítványt:

"Nyomeganyut, hülyegyerek!"

Vidéki 2012.12.20. 10:10:12

@zrobasé:

Nem kívántam kommentelő társam halálát.

Figyelmébe ajánlom viszont Faludi egyik költeményének befejező versszakát.

"Ha egyszer Ön is betér majd Belzebubhoz,

S egy kénkő lángján sül, vagy fő velem,

Ne féltse nyelvét, nem hagyom kinyalni,

Mert többre tartom szőrös alfelem!

Vidéki 2012.12.20. 10:16:12

@százfogú c.zenekar:

"A pedagógus szakszervezeteknek van egy álláspontja, ami helyzetükből fakad:
Minél több pénzt, minél több előjogot kipréselni védenceik (érdekcsoportjuk) számára."

Írod: Ez a dolga a szakszervezeteknek, ha eddig nem esett volna le.

De ha nálad nem esett volna le eddig. még leeshetne egyszer, hogy a felelős kormányoknak meg nem az a dolga hogy azonnal hasra essenek mindenféle követelőzés előtt és ha egy szakszervezet rájuk ordít, azonnal megalázkodjanak, mint egy filmben a közkatona, akire őrmestere kijelenti: „Nagy barom vagy”!

Máshol is előfordult a tandíj problémája, és annak folyományaként a diáktüntetések máshol is kirobbantak.

Az Info rádió is foglalkozott a témával:

Szóba került, hogy a hozzánk képest nagy és gazdaságilag erős Nagy Britanniában is szembe kellett nézni az ottani kormánynak, hogy az erőforrások ott sem végtelen nagyok, ezért bevezette az egyetemeken a tandíjat, amit 9000 fontban, mintegy 3 millió forintban maximált.

Hatalmas diáktüntetések robbantak ki, amelyekhez anarchista provokátorok is csatlakoztak, akik törtek zúztak mindent, amihez hozzáfértek.

A kormány azonban felelős kormányként viselkedett és nem adta be a derekát a provokátoroknak.

Általánossá vált az egyetemek 9000 fontos tandíja. A továbbtanulást diákhitel segíti évi 3 %-os kamattal.

zrobasé 2012.12.20. 10:17:36

@Vidéki: de kivántad, te mocskos hazug szadista állat !!!

hazudni tudsz csak, ennyi vagy, nem több...meg mások halálát kivánni, csak azért, mert nem hiszi el azt, amit hazudsz...

apád,anyád,feleséged meg a két gyereked büszke lehet rád...

beteg,mocskos,szadista,gyilkolóhajlamú hazug senki vagy !!!

de hazudj csak tovább, hisz ezért kapod a fizetésed, te féreg...a fizetésed meg a mi befizetett adónkból jön össze...köpd magad le, mielött a családod teszi, te szar ember...

Vidéki 2012.12.20. 10:29:20

@zrobasé:

"Elvtárs a csákányt jó mélyre vágd!

Indul az izmos munkásbrigád!"

Te Ron Werbernek a "Nem a legjobb magyarországi tanítványa lehetsz"!

Stílusod alapján valószínűnek látszik, hogy te is foxi-maxit vvégezhettél, és ettől értelmiséginek érzed magadat!

Vidéki 2012.12.20. 11:17:57

„ Arról persze nem közöl senki egy rendes tanulmányt,

hány diplomás helyezkedik el a szakmájában,

vagy hány végez olyan munkát, amihez egyáltalán felsőfokú végzettség kell

(dolgoztál már olyan cégnél, ahol a recepciónak több diplomája volt, mint a cégvezetésnek?),

vagy hány diplomátlant szorítanak ki a diplomás végzettséget egyként nem igénylő munkakörökből? „ (kiltheradical)

zrobasé 2012.12.20. 11:29:23

@Vidéki: "Te Ron Werbernek a "Nem a legjobb magyarországi tanítványa lehetsz"!

Stílusod alapján valószínűnek látszik, hogy te is foxi-maxit vvégezhettél, és ettől értelmiséginek érzed magadat!
"

ne magadból indulj ki, te szadista vadállat !!!

te utolsó nyilas-komcsi szemét...

nekem veled ellentétben nem voltak ávós-nyilas rokonaim !!!

te végeztél foxi-maxin, és most az általam befizetett adóból kapott fizetésedért cserébe engem, a munkáltatódat szidod...

milyen egy utolsó,gyilkolóhajlamú vadállat vagy te ?

neked megmondják, hogy mit gondolj, hogy mit hazudj, hogy ide mit irj...

és még te minősitessz másokat ?

mások halált kivánod, csak mert nem ért veled egyet ?

már dörzsölöd a kezed mi, hátha nemsokára gyilkolhatsz, kinozhatsz olyanokat, akik nem értenek veled egyet...

szánalmas vagy, rádásul az én pénzemből élsz...

pióca vagy, egy élősködő, senkiházi, hazug, szadista vadállat...

csak remélni tudom, hogy a gyerekeidet nem ilyen szellemben nevelted...

zrobasé 2012.12.20. 11:33:52

@Vidéki: "Stílusod alapján valószínűnek látszik, hogy te is foxi-maxit vvégezhettél, és ettől értelmiséginek érzed magadat! "

hu, na nagyon mellé lőttél...ahol én végeztem, oda téged fel se vettek volna...ugyanis hazudozással, gyilkoló ösztönnel,seggnyalással, propaganda-terjesztéssel, amivel te fel vagy vértezve, nem foglalkoznak mások, csak a te fényesre nyalt seggű fönökeid...

de semmi gond, ez is csak egy munka, amit te végzel, téged a képességeid erre predesztinálnak...na bumm, neked ennyi jutott, hazugnak, seggnyalónak, propagandistának, fizetett hazudozónak jó vagy, mással nem is kell foglalkoznod, neked ez a nonplusultra, neked ezt dobta a gép...

százfogú c.zenekar 2012.12.20. 11:39:21

@Vidéki: Rendben, akkor csak hogy te is értsed: B@szd meg az anyád!
Így már világos, pubi?

"De ha nálad nem esett volna le eddig. még leeshetne egyszer, hogy a felelős kormányoknak meg nem az a dolga hogy azonnal hasra essenek mindenféle követelőzés előtt és ha egy szakszervezet rájuk ordít, azonnal megalázkodjanak, mint egy filmben a közkatona, akire őrmestere kijelenti: „Nagy barom vagy”!"
Te miröl beszélsz, idióta? Ezt senki nem állította. Viszont elmondom még egyszer: nézz körül külföldön, mekkora befolyása van a szakszervezeteknek.
"Szóba került, hogy a hozzánk képest nagy és gazdaságilag erős Nagy Britanniában is szembe kellett nézni az ottani kormánynak, hogy az erőforrások ott sem végtelen nagyok, ezért bevezette az egyetemeken a tandíjat, amit 9000 fontban, mintegy 3 millió forintban maximált."
Nézd meg a Nagy Britanniai átlagfizetéseket, és rájössz (talán), hogy hol a hiba.

"Erről tanúskodik "érvelésed" befejező mondata, amivel kiállítottad magadról a bizonyítványt:

"Nyomeganyut, hülyegyerek!" "

Rendben, akkor csak hogy te is értsed: B@szd meg az anyád!
Így már világos, pubi?

százfogú c.zenekar 2012.12.20. 11:43:10

@Vidéki: Most esett le: te valami nyomorult kis tarisznyás bölcsész hülyegyerek lehetsz, aki a szemüvegén keresztül nem lát tovább könyvespolcnál, és mindekinél okosabbnak hiszi magát, mert mindenféle elmebetegtöl tud idézni.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.12.20. 13:04:33

@százfogú c.zenekar: Vidéki csak retteg, hogy visszajön Jones gazda.

Vidéki 2012.12.20. 13:04:45

@százfogú c.zenekar:

Te viszont, mocskos stílusodból ítélve, futball huligán továbbképző gyorstalpalón szerezhetted diplomádat.

zrobasé 2012.12.20. 13:27:17

@Vidéki: és te a saját stilusodat miként jellemeznéd ?

az, hogy te kommenttársunk halálát kivántad, az ugye szuper ?

mit érdekel téged, hogy ki hol mit végzett ?

listázni akarsz, te kis hazug ávós-nyilas ?

vagy neked semmi se sikerült, és igy akarsz kompenzálni ?

árpi,peti,gabika, hol van már enrico ?

miért ezt az egysejtű, féreg,hazug, szánalmas vidéki nicket külditek mindig ide ?

tessék jobban megdolgozni a pénzetekért !!!

ez a szadista,beteg,féreg Vidéki nick már elég elhasznált, nagyon kontraproduktiv...ha már olyan sok pénzt kaptok a mi adónkból, kicsit adjatok már a minőségre...

Nyuggervadász 2012.12.20. 14:24:45

@zrobasé:
@százfogú c.zenekar:
Gyerekek, már a múlt nap is írtam két másik, szintén a Vidékitől bevaduló kommentelőnek, hogy felesleges hergelniük önmagukat, mert ez a barom impotens, és csak mások hergelésével jut el a kielégülésig. Hát ne adjátok meg neki ezt az örömet!
Valószínűleg -kiskorában- pedofilok használták kényükre-kedvükre, ezért lett ilyen torzult személyiség. Aztán (bánatában) III/III-as lett, de mert annak a jó világnak (és az olcsó pénzkereseti lehetőségnek is) vége, s hogy tisztára mossa torz lelkét, most "ezeknek" nyal be....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 14:41:55

@Nyuggervadász:
Százfogúról nem tudok nyilatkozni, zrobasé viszont szerintem egyszerűen azt a panel-kommentelést forgatja vissza, amit Vidéki -általában- csinál: ugyanazokkal a szövegsablonokkal terel, sulykol és általánosít. Róla nem feltételezem, hogy nem csak játsza a bevadulást:), egyébként is elvan a gyerek, ha játszik:)...

zrobasé 2012.12.20. 14:44:12

@Nyuggervadász: ó, nyugi :)
nem vadultam be, és fel se hergeltem magam :)
csak ha már az én pénzemből él ez az állami troll, akkor ugyanmár legyen jogom kicsit játszadozni vele :)
annyira szánalmas,egyszerű,buta, világra szóló niemand, hogy az már frenetikus...agyatlan hülyegyerek, akinek ha néha dobnak egy banánt, eljátszik vele...szánalmas, nyomorúságos kudarc az élete...és tudom, hogy arra élvez el, ha valakit fel tud hergelni, na pont ezért nem szerzem meg neki az örömöt...fájó lehet neki már az is, hogy nem tud embereket ölni, meg kinozni az andrássy 60-ban...neki maradt ez...hát nem szánnivaló egy senkiházi ? de :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 16:08:55

A bohózattá és kormányzati kényeskedéssé, hisztivé fajuló felsőoktatási "katyvaszolás" vélhetően a mostani 17-18 évesek szellemi megerősítését szolgálják... más előnye nemigen van ennek a "pávatáncnak".

index.hu/belfold/2012/12/20/megsem_hirdet_meg_ponthatarokat_a_miniszterium/

És akkor még van pofájuk meglepődni és megsértődni a tüntetéseken, unott ásítással leplezni próbálva a gumibugyiban felgyűlő szart, és ilyen mondatokat egyáltalán a szájukra venni, hogy BÁRMI, ami a felsőoktatás kapcsán BÁRMIKOR is az elmúlt hetekben, az "a hallgatók új felvételi eljárásra való biztonságos felkészülése érdekében" történt!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 16:28:05

@Rufus78:
Oké, hogy a kormányzat kijelölte a patásördögnek az általuk csak büfé- és ruhatárosszaknak tartott (egyébként sokuk által elvégzett...) képzéseket, és oké, ne legyen annyi jogász, mert a végén még valaki szóvá tenné a jog"rendszer" minősíthetetlen állapotát, és közgazdász se, hiszen akkor ugyan ki lenne hajlandó beszopni akár kényszer hatására is Matolcsy György gazdasági ámokfutását, meg ott úgyis csak adókerülést tanulnak a diákok (biztos én jártam rossz helyre). Az újabb listában is van egy-két csemege, hiszen a kommunikáció szak az tényleg necces államilag. Na de KÖZSZOLGÁLATI és MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI képzésekre miért nincs?! Oké, talán nem ennyire, de ezek aztán tuti olyan szakok, amiből a kedves hallgató egy betűt nem tud majd külföldön hasznosítani, ergo ha már ez érdekli, ezen a területen akar dolgozni, akkor anélkül is itthon fog maradni, hogy pórázt dobnának a nyakába a hallgatói szerződésekkel. Ennyi agyuk sincs, hogy ezt megértsék...

A magyar felnőttképzés helyzete meg aztán olyan bámulatosan kurvajó, hogy arra aztán tényleg kidobott pénz minden forint...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 19:41:59

@Vidéki: Én nem Te, meg a fideszes bagázs vagyok. Én ha nekiállok dolgozni, akkor csinálom is, és nem a másikat bíztatom, hogy csinálja meg helyettem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 19:46:00

@Vidéki: Akkor miért is csinálta anno a Fidesz, azaz a munkáltatód a szociális népszavazást???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 19:48:19

@zrobasé: Vidékinek írtad:
"beteg,mocskos,szadista,gyilkolóhajlamú hazug senki vagy !!!"

Szerintem pedig Vidékire egyik sem igaz. Egyszerűen egy gerinctelen érdekember, aki a saját anyját eladná 2 Ft-ért.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 20:01:21

@Rufus78: Nem csak hogy ennyi agyuk sincs, hanem annyi sem, hogy pl. Albániától tanuljanak.
Ha rákattintasz a következőre, megjelenik a tegnap, ide írt kommentem: @Jani haverja:

A komment végefelé van az idevonatkozó rész.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 21:03:05

@Jani haverja:
Kösz, de amúgy is el szoktam olvasni, amiket írsz:).

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 21:12:41

@Vidéki:
"Nem kívántam kommentelő társam halálát."

Vitatkozhatnánk azon, hogy mit is jelent az, ha valakinek azt kívánod, hogy "Legyen neked könnyű a föld.":P...

odamegyünklakni 2012.12.20. 21:57:48

@Vidéki:
Hallottál már a "legnagyobb magyar"-ról?
Azt tanultuk róla, hogy világot járt, széles látókörű arisztokrata volt. Szellemi arisztokrata is, ezt mondta a tanárunk nekünk talán hetedikben. Én megjegyeztem, pedig én is vidéken tanultam.

Gróf Széchenyi István: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 22:06:07

@odamegyünklakni: Na de azért elég nagy sértés Vidékit egy kommentben említeni a széles látókörrel, a szellemi arisztokráciával, és főleg Széchenyivel!!!

Na nem Vidékire sértő, hanem a két fogalomra, meg a megnevezett másik személyre :)

odamegyünklakni 2012.12.20. 22:17:21

@Jani haverja:
Csak megkorrepetáltam töriből. Hátha rájön, hogy amúgy tele vagyunk Széchenyi- tervekkel, csak éppen az oktatás terén nem emlékeznek rá. Meg amit a Hitel c. művében írt.

huncut_kata 2012.12.20. 22:27:11

VI. kerületi tankörfelügyelő vagy mi, már le is mondott.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 22:35:56

@odamegyünklakni: Eszembe jutott a szellemi arisztokráciáról valami, ami nagyon hiányzik a jelenlegi Magyarországon (tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek).

A múltkor az egyik legnagyobb magyar tejüzem kereskedelmii igazgatóját kísérgettem, próbáltam összehozni itteni potenciális partnerekkel. Többek között az egyik itteni tejüzem tulajdonosával is összehoztam. A magyar úr nagyon csodálkozott, amikor az albán illető a névjegykártyacserekor egy olyan névjegykártyát adott, amelyen nem szerepelt semmi a saját tejüzeméről, hanem az szerepelt, hogy ő az aromán nemzetiség (nem román, hanem aromán, vagy más néven aromén, ez egy nemzetiség, amelyik szét van szórva a Balkánon, többek között Romániában is van ilyen nemzetiség) kulturális egyesületének az elnöke. A tárgyalás után elmagyaráztam a magyar úrnak, hogy itt ez a divat. Azt, hogy az illető egy nagyon gazdag ember, azt mindenki tudja itt. Felesleges ráírni a névjegykártyájára, hogy ilyen, meg ilyen tejüzem "tulajdonos, elnök, vezérigazgató". Az igazán gazdag embert nem ez jellemzi, hanem az, hogy a munkája mellett még van ideje, meg pénze arra, hogy egy bármilyen társadalmi szervezetet fenntartson. Itt ugyanis nem az lesz egy társadalmi szervezet elnöke, akinek a legjobb kapcsolatai vannak az aktuális kormányzattal (merthogy onnan se így, se úgy nem fog pénzt kapni), hanem AZ, AKI A LEGTÖBBET ÁLDOZTA A SAJÁT VAGYONÁBÓL arra a társadalmi szervezetre, legyen ez éppen egy kulturális egyesület, vagy éppen mondjuk a recsegve fingók szövetsége. Ezért büszkeség itt egy ilyen névjegykártyát adni, mert így látja a másik fél, hogy az illetőnek "volt gyerekszobája is" átvitt értelemben. Magyarországon az ilyenek nagyon hiányoznak, a a fideszes bagázsból meg főleg. Nekik a műkultúra kell Kerényi Imrével, meg Fekete Györggyel, természetesen állami támogatásból.

Ezért aztán nagyon sajnálom holtában is Széchenyi Istvánt, akiről ez a bagázs Széchenyi terveket, Széchenyi kártyát, stb. nevez el, mert szegény foroghat a sírjában.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.20. 22:40:05

@huncut_kata: Hosszú, tartalmas karriert futott be :)

Nem baj, ha ügyesen, csak évszámokat ír majd az önéletrajzába, és a hónapokat nem írja, akkor jól fog mutatni :)

odamegyünklakni 2012.12.20. 22:50:11

@Jani haverja:
)))
Messze vagyunk ettől. Itt még csak kockáról kockára rakosgatnak. Ezen mérik magukat. Tipikus újgazdag üresség.
Ma Ov járt egy fizetésképtelenné vált vidéki kollégiumban. Ajándékozott a Fidesz nevében 1,2 milliót. Arról nincs hír, hogy a sajátjából is adakozott volna.
Arról meg pláne nincs, hogy mint miniszterelnök mit gondol a működésképtelenné vált tanyasi kollégiumokról.

allegretto23 2012.12.20. 23:10:54

@Rufus78: Miért? Gondolod, hogy lesz még TB, meg nyugdíj? Na látod...akkor minek szakember?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 23:38:09

@Jani haverja:

Ó, az enyém is:). Értelmesen írsz, nyugodtan, következetesen és jó dolgokat, ami így együtt ritka madár errefelé. Nem árt, ha szélesítem a látóköröm, az albán-módszerrel meg érdemes is; néha már azt is elhiszem, hogy talán mégis van olyan része az emberiségnek, ami nem érett meg a pusztulásra, és nem is tesz meg mindent ennek érdekében.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 01:27:33

@Rufus78: Sok mindent lehet tanulni az albánoktól, sok rosszat, és sok jót is (mint minden más néptől). Szerintem az értelmes ember egyik feladata az, hogy egyrészt elkülönítse a jót a rossztól, másrészt meg a jóból is, meg a rosszból is tanuljon. Legfőképpen azt, hogy nincs színtiszta jó, meg rossz, ugyanúgy, ahogy nincs színtiszta fekete, meg fehér, csak a szürke különböző árnyalatai.

Most jutott eszembe egy másik aranyos történet, ami ide kapcsolódik: Albánia leggazdagabb emberét úgy hívják, hogy Taçi (magyarul tacsi, de nem összetévesztendő a névrokon koszovói Hashim Taçival). Ennek a Taçi úrnak többek között benzinkúthálózata van (ő egyszemélyben az itteni MOL:)). Ez a Taçi úr Orbán Viktorral együtt, és velem ellentétben nagy focirajongó. Csakhogy a Taçi úr a saját pénzéből támogatja a Korça (ez az ő szülővárosa) focicsapatát (meg mellesleg az AC Milan egyik főszponzora is), a magyar focirajongó meg abból a pénzből épít stadionokat, meg futballakadémiát a szülőfalujában, amit azoktól az adófizetőktől szed be, akik lehet, hogy életükben nem néztek meg egyetlen focimeccset sem végig.

Erről a Taçi úrról egy aranyos történet: 3 évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy legyen már a saját focirajongó honfitársainak (itt szinte mindenki az) is egy kicsit jó (meg mellesleg reklám a saját cégének), és meghívta a Tiranai Nemzeti Stadionba a Real Madridot, hogy ugyan már, játsszanak egy barátságos meccset az ő saját csapatával a Korça-val:) A Real Madrid mindezt el is vállalta, potom 2,4 millió Euróért, amit természetesen a Taçi úr át is utalt saját zsebből (egy jó meccs sok pénzt megér:)). Majd elérkezett a meccs napja. Természetesen a belépő ingyenes volt bárki számára. Az első félidő után elment az áram (sajnos van ilyen is itt, bár egyre kevesebb), úgyhogy a második félidőt csak késve lehetett elkezdeni (amikor megjött az áram). Mivel a Taçi úr nem csak a Real Madridot fizette ki saját zsebből, hanem a stadion bérleti díját is, rezsivel együtt, ezért aztán az akkori energiaügyi miniszter az áramszünet miatt rögtön, másnap szó nélkül le is mondott!!!

Ha egy ilyen, vagy hasonló történetet hallanék mostanában Magyarországról, Isten bizony elkezdenék gondolkodni a hazaköltözésünkön, pedig tényleg nagyon nem szeretem a focit :)

Ja és még egy: Mi (magyarok és albánok, valamint Kelet-Európa többi népe) eléggé nyögjük a mai napig is a volt szocializmus mostanáig tartó következményeit. Többek között azt, hogy akik ezekben az országokban gazdag emberek, azok nagy része nem teljesen törvényesen szerezte a vagyonát, azaz nem örökölte pl., bár itt Albániában eredeti kárpótlás volt, azaz minden család azt kapta vissza, ami 45 előtt az övé volt, úgyhogy itt azért több a makulátlan (vagy legalábbis nagyjából tisztességes) gazdag ember. Rossz nyelvek szerint a Taçi úr nem ilyen. A rossz nyelvek szerint a Taçi úr a Jugoszláv háborúban lévő benzinembargóból gazdagodott meg, azaz becsempészte a benzint a nemzetközi embargó ellenére az akkori Jugoszláviába. Amikor ezt először hallottam, akkor arra gondoltam, hogy ugyanúgy csinálta, csak sikeresebben, mint nagyon sok korosztályombeli magyar akkori fiatal, akik anno vettek egy ősrégi Audi 80-ast, vagy 100-ast, merthogy azoknak 80 literes volt a benzintankjuk, aztán megtankoltak a határ egyik oldalán tele, majd a Jugoszláv oldalon meg leszívták a tankból a benzint, és szinte csontszáraz tankkal mentek vissza, ez legális volt akkor. De az itteni rossznyelvek szerint a Taçi úr nem így csinálta. Ő mert "nagyot álmodni", mint a Fidesz, csak mégis egy kicsit másképp...
Ő szerzett egy olasz "befektetőt Szicíliából", aki vett Olaszországban 40 db nyergesvontató terepes tartálykocsit... Ezek aztán az ide átkompolás után elkezdtek ingázni a mai Koszovó területe, meg Albánia között... Mindez nagyon nem szép dolog...

DE: Ezt a történetet hallva elkezdtem gondolkodni. Tulajdonképpen ha igaz ez a történet, akkor is kinek is okozott kárt a Taçi úr ezzel? Az albán államnak, meg az albán embereknek hasznot hozott, mivel itt vette legálisan a benzint (adó, jövedéki adó, stb.). A jelenlegi Koszóvó területére került a benzin, tehát az ottani embereknek (akiknek több, mint a 90%-a akkor is albán volt) szintén hasznos volt, mert különben nem lett volna üzemanyagjuk. Az ENSZ-nek (amelynek a határozata alapján lett az embargó) szintén nem okozott kárt, ugyanis az ENSZ a határozatot azért hozta, hogy az akkori Jugoszláv hadsereg ne jusson üzemanyaghoz. Mivel a koszovói albánok már akkor sem voltak túl nagy barátságban a volt Jugoszláv hadsereggel, így szinte borítékolható, hogy a Jugoszláv hadseregnek ebből az üzemanyagból egy csepp sem jutott, azaz az ENSZ embargó végül is elérte a célját. Na, hát akkor kinek is keletkezett kára ebből a feltételezett ügyletből??? Ugye, hogy senkinek?

Szóval a feltételezett csúnya albán maffiózó még akkor sem okozott kárt senkinek, ha igaz az egész történet. Az általában mendemondákban létező csúnya magyar maffiózó meg mindig a saját honfitársait károsítja meg...

Vidéki 2012.12.21. 08:35:11

@odamegyünklakni:

Írja: Gróf Széchenyi István: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

Ne felejtse el, hogy Gróf Széchenyi István korában aki írni és olvasni tudott, az már " kiművelt emberfőnek" számított.

Manapság viszont főokos HÖŐK-osok csak az egyetemi végzettségű diplomásokat tekintik " kiművelt emberfőnek" , a többieket viszont lenézik.

Ha Gróf Széchenyi István ma élne és ezt látná, mondana valami nem szépet a főokos HÖŐK-osokra.

Vidéki 2012.12.21. 08:38:36

@odamegyünklakni:

1980-ban 900 ezerrel több gyerek élt az országban, mint most. Azért nem fogyott ennyivel a lakosság, mert az időskorúak száma 500 ezerrel emelkedett.
szamvarazs.blogspot.hu/2012/10/hova-tuntek-gyerekeink.html

Az egész társadalom elöregszik, a születésszám alig haladja meg a stabilitáshoz szükséges születésszám felét.

A pedagógus érdekvédelmi szemlélet mégis a korlátlan növekedést forszírozza a diplomások kiképzésében.

Ez lenne az a Fényes Ösvény amelyen át A Munkásosztály a Paradicsomba megy?

Ha mindenki diplomás lesz, automatikusan eljön a tökéletes társadalom lesz tejet aprítani a mibe?
Egy jó színdarabban sem csak primadonnákra van szükség!

A Süddeutsche Zeitung VG által interpretált cikke szerint a volt DDR területén is

A kelet-német leányvállalatoknál alig folyik kutatás,

mert az többnyire közvetlenül a konszernek központjához kötődik.

A Magyarországra betelepülő multiknak, akik a gazdasági életet uralják, nincs szüksége ennyi diplomásra.

Ésszerű lehet-e ennyi diplomást kiképezni, hogy aztán ne tudjanak képzettségüknek megfelelően elhelyezkedni?

Kiknek az érdeke ez?

A jó munkahelyhez meg egy jó diploma kell, mondják.

Ez azonban nem automatikusan következik a fejlett oktatásból, és a jó diplomából, hanem más materiális javak, erőforrások és történelmileg kialakult helyzetek is meghatározzák, hogy a kiművelt fők
egy adott területen kihozhassák magukból az optimumot.

Nem a fecske hozza el a tavaszt, hanem a tavasz a fecskét.

Arról persze nem közöl senki egy rendes tanulmányt,

hány diplomás helyezkedik el a szakmájában,

vagy hány végez olyan munkát, amihez egyáltalán nem kell felsőfokú végzettség ,

(dolgoztál már olyan cégnél, ahol a recepciónak több diplomája volt, mint a cégvezetésnek?),

vagy hány diplomátlant szorítanak ki a diplomás végzettséget egyként nem igénylő munkakörökből?

zrobasé 2012.12.21. 09:10:21

@Vidéki: hazudsz,hazudsz, és megint csak hazudsz...

nekem mindegy, ha a te lelkiismeretednek ez megfelel, hazudj csak tovább...

apád,anyád erre nevelt, a gyerekeidet is erre neveled, bravo...

mi ez e a mély gyülölet a diplomásokkal szemben ?

azért, mert neked nem sikerült a 8 általánost se befejezni, még nem kellene a diplomásokra haragudni...fájó pont ez neked...

és zárom soraim egy Petőfi idézettel :

"a kurva anyádat"

további kellemes hazudossál teli, gerinctelen Karácsonyt, léhűtő

te más ember halálát kivánó,adóból fizetett, gerinctelen senkiházi hazug szar ember !

odamegyünklakni 2012.12.21. 09:23:56

@Vidéki:
1. Ez egy kicsit többről szól ez, mint az írni és olvasni tudásról:
"1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen, a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István (1791–1860) birtokainak egyévi jövedelmét, 60 000 forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság (MTT) – mai nevén Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – létrehozására. Az általa megalapított szervezetet más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták ."
2.
Lehet, hogy a kíművelt emberek egy része nem kap tudásának megfelelő munkát, de amit megtanult, az akkor is hasznos neki, hasznos a családjának, a környezetének, a nemzetnek is. A tudás, a műveltség, a tanultság befolyásolja az ember életminőségét, végső soron egy nemzet imázsát is.
Aki akar és képes a felsőfokú tanulásra, annak hozzáférhetővé kell tenni.
Ezzel az idősebb generáció tartozik a fiataloknak és tartozik magának.
És tudnod kell, hogy nem a Magyarországra betelepült multik igényeihez kell igazodni, amikor a fiatalok jövőjéről dönt valaki, hanem a magyar fiatalok érdekeihez.
3.
Nem merném megsaccolni az okát, de úgy látom, hogy benned valami kisebbségi érzés munkálkodik, amikor a lendületes, jók reagáló, érdekeiért szót emelő egyetemistákról beszélsz.
4.
Kíváncsi vagyok, hogy van-e gyereked, és hogy őt is elterelnéd-e a felsőfokú tanulástól.

Vidéki 2012.12.21. 09:24:16

@odamegyünklakni:

Gróf Széchenyi Istvánnak volt e egyetemi végzettsége, volt-e diplomája?

Ha nem volt, akkor napjaink főokos HÖŐK-osai, akik csak az egyetemi végzettségű diplomásokat tekintik " kiművelt emberfőnek", Gróf Széchenyi Istvánt manapság nem tartanák " kiművelt emberfőnek" ,

Vidéki 2012.12.21. 09:31:13

A francia nyugdíjügyi tanács a napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2017-ben 18,8 milliárd eurós, 2030-ben 26,2 milliárd eurós hiánnyal kell számolnia a nyugdíjrendszernek, feltéve, hogy maradnak a jelenlegi szabályok.

Franciaországban a demográfiai helyzet hozzánk képest nagyon kedvező, mégsem annyira jó, hogy ne tervezgetnék a nyugdíjkorhatár emelést.

Japánban a demográfiai helyzet kedvezőtlen.

Egy ENSZ tanulmány szerint, ha 2050-ig fenn akarják tartani az aktív és inaktív lakosok arányát,

a japánoknak 77 évre kellene emelniük a nyugdíjkorhatárt.

Napjaink főokos HÖOK-osai nem gondolnak arra, mert nem akarnak tovább látni az orruknál, hogy egy vészesen elöregedő társdalomban, ahol egyre kevesebb gyerek születik, nem lehet a növekedést határtalanul erőltetni, még a diplomások képzése területén sem.

zrobasé 2012.12.21. 09:38:10

@Vidéki:

te kis fizetett propagandista...

gyűlöleted mindenki iránt, aki nem a te, 60 IQ-ju szinted felett van, határtalan...

hazudozásod már-már irodalmi magasságokban leledzik...

embertársaid megölése nálad vágy,óhaj, ha lehetőséged adódna rá, te önként és dalolva gyilkolnál...

apád,anyád ilyennek nevelt ?

gyerekeidet is ilyennek neveled ?

feleségednek is hazudsz, ugye ?

ha nem ért veled egyet, mindjárt meg is ütöd, sőt, igazából a halálát kivánod, ha más véleményen van....

nyomorult egy életed van, csak szánni lehet téged...ez embirség legalja vagy, egy féreg, egy senki, egy fizetett propagandista, aki mások keservesen megkeresett pénzén,adóján éldegélsz, és még őket szidod, és a halálukat kivánod...

és zárom soraim egy Petőfi idézettel :

"a kurva anyádat"

Vidéki 2012.12.21. 09:41:44

@zrobasé:

Görény!

Te hol szerezted a diplomádat?

Milyen tanáraid lehettek?

A zagyva észjárást jutalmazták jelessel?

zrobasé 2012.12.21. 09:50:56

@Vidéki:

Szarházi hazug féreg !

Semmi közöd hozzá, köcsög !

Majd ha te elmondod, akkor talán én is !

Az én adómból kapod a fizetésed, ugyhogy én mondom meg, hogy mikor mit és hogyan csinálj, csicskaszar !

Olyan tanáraim voltak, akik nem kultiválták más emberek halálának vágyát...te ezzel szembe olyan helyen végeztél, ahol ez követelmény volt, ezért is kivánod még most is más emberek halálát, csak azért, mert más véleményen vannak, mint te, takonypiramis !

A zagyva észjárást nálatok tanitották, meg a hazudozást, és a gyilkolási ösztönt is, faszfejkém !

és zárom soraim egy Petőfi idézettel :

"a kurva anyádat"

odamegyünklakni 2012.12.21. 09:54:49

@Vidéki
"Egy jó színdarabban sem csak primadonnákra van szükség!"
De attól csak jobb lesz az előadás, ha minél több primadonnának is alkalmas szereplő játszik a darabban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 10:09:44

@Vidéki: Hány kommentbe másolod be már megint ugyanazt a szöveget???

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.21. 10:11:15

@Vidéki:
"Egy vészesen elöregedő társdalomban, ahol egyre kevesebb gyerek születik, nem lehet a növekedést határtalanul erőltetni, még a diplomások képzése területén sem."
Bezzeg a nyugdíjak, azoknál aztán sosem volt kérdés az ÉRTÉKtartás, a kevesebb gyerek, aki esetleg a munkaerőpiacra kerül, annak meg jó lesz az ÖSSZEG szinten tartása is. Az inflációt meg majd ráfogják a nyuszira...

"Egy jó színdarabban sem csak primadonnákra van szükség!"
Pont ezért már átengedhetnéd a terepet új, fiatal, friss gondolkodású fidesztrolloknak, hadd kapjanak ők is bemutatkozási lehetőséget így karácsony előtt. Neked is jót tesz majd az a kis pihenés, hidd el.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 10:13:53

@Vidéki: Meg a nyugdíjak értékállóságát sem kéne...

Ja, a Viktor stabil szavazóbázisáról beszélünk???

Vidéki 2012.12.21. 10:26:17

@Jani haverja:

Egy ENSZ tanulmány szerint, ha 2050-ig fenn akarják tartani az aktív és inaktív lakosok arányát,

a japánoknak 77 évre kellene emelniük a nyugdíjkorhatárt.

Tetszik érteni, miről van szó, vagy Jani haverjának ez magas, mint majomnak a zongora?

Vidéki 2012.12.21. 10:35:26

@Rufus78:

Átengedhetnéd a terepet új, fiatal, friss gondolkodású balfácánoknak, hadd kapjanak ők is bemutatkozási lehetőséget így karácsony előtt. Neked is jót tesz majd az a kis pihenés, hidd el.

Vedd ezt jószándékú orvosi ingyenes tanácsnak : Olyanoknak, mint te, akik balhitekben hisznek és tajtékoznak téveteg, megárthat az olvasás, ha meg akarnak maradni vakhiteikben.

Nekik az árthat, ha olyan véleményt olvasnak, ami tajtékzó balhiteikkel és vad kényszerképzeteikkel nem harmonizál. Ilyenkor dühbe jönnek.

Nekik egy tibeti imamalmot kellene beszerezni, ami gépiesen ismételgetné azt, amiben vakon, gondolkodás nélkül hisznek.

Lelki nyugalmukat ez békében hagyná.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.21. 10:43:11

@Vidéki:
Vajon Japánban is minden évben nő a nyugdíjak reálértéke?
Vajon a japánok is abban látják az előregedő társadalom problémájára a megoldást, hogy az egyre szűkebb aktív réteget a saját jövedelmük növekedésénél magasabb növekedési ütemű nyugdíjak kifizetésére kényszerítik, ezzel siettetve a nyugdíjrendszer összeomlását?
Vajon nem lenne-e ésszerűbb a nyugdíjakat differenciáltan emelni, a nyugdíjkassza ÖSSZEGÉNEK szinten tartása mellett?
Tévképzeteid és balhiteid szerint Magyarországon talán nem lesz szükség hasonló vagy még nagyobb korhatáremelésre, ha egyszer egyre kevesebb, egyre alacsonyabb reálértékű jövedelemmel rendelkező aktív termeli ki az inaktív nyugdíjasok reálértéküket megőrző vagy akár emelő juttatásait?

Tetszik érteni, vagy talán te már áttértél a Matolcsy-féle jobbagyféltekés gondolkodásra?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.21. 10:57:48

@Vidéki:
Ez most tényleg jószándékú, vagy csak annyira, mint amikor azt kívántad nekem, hogy "Legyen neked könnyű a föld!"?

Jó vagy te imamalomnak, az ismételgetés már kiválóan megy.
A többit meg nyilván magadból kiindulva írtad; ezek a sablonszövegek, amiket fáradhatatlanul bemásolsz, egyértelműen diagnosztizálható, vélhetően elfojtásból eredő védekezési mechanizmusok.
Egy orvostól azért többet várna az ember... vagy csak kontár vagy, és új ajánlgatsz gyógymódokat, hogy semmi alapod nincs rá?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 11:08:43

@Vidéki: Nem nekem magas ez, hanem a Viktorodnak, meg a brancsának.

Vidéki 2012.12.21. 11:09:05

@Rufus78:

Kérded: "Vajon nem lenne-e ésszerűbb a nyugdíjakat differenciáltan emelni?"

Ha differenciáltan emelnék, te akkor is dühöngenél. Bal féltekéd erre kényszerít, mivel te balhitekben tajtékzol téveteg.

zrobasé 2012.12.21. 11:13:36

@Vidéki:
na mi van, gyökér, kávézgattál, aztán megláttad a csésze alján a zaccot, és gyorsan jósoltál belőle, hazug fizetettt propagandista ?

kedves fidesz agitprop osztály, képezzetek ki újabb droidot, ez a hazug,aljas, gyilkolóhajlamú Vidéki már nagyon kontraproduktiv, nagyon mélyre ásta már magát morálisan is, ez nektek se jó, hogy egy ilyen aljaember képvisel titeket...

itt az idő !

és zárom soraim egy Petőfi idézettel :

"a kurva anyádat"

Vidéki 2012.12.21. 11:18:32

@Rufus78:

Nem kívántam kommentelő társam halálát, csak eszembe jutott, hogy a földi élet véges.

Keynes a híres közgazdász is gondolt erre, mondván:

"Hosszú távon mindannyian halottak vagyunk"!

Ebből nem kell arra következtetni, hogy Keynes is bárkinek a halálát kívánta volna.

Faludi költő volt, ő még súlyosabb dolgokat is mondott, feltételezve, hogy halála után pokol is van és ő is odakerül haragosával együtt..

Figyelmébe ajánlom Faludi egyik költeményének befejező versszakát.

"Ha egyszer Ön is betér majd Belzebubhoz,

S egy kénkő lángján sül, vagy fő velem,

Ne féltse nyelvét, nem hagyom kinyalni,

Mert többre tartom szőrös alfelem!

zrobasé 2012.12.21. 11:31:07

@Vidéki:

hol végezted az iskoláidat ?

nálatok, a foxi-maxi képzőn hazudozásra, jellemtelenségre, gerinctelenségre adtak jelest ?

úgy tűnik igen, és te kitűnö tanuló voltál !

most pedig a mi adónkból éldegéled az életed, és olyanok halálát kivánod, olyanokat pocskondiázol, akiknek a fizetésedet köszönheted

szégyeld magad !!

apád,anyád erre tanitott ?

gyerekeidet is erre tanitod ?

vagy nálatok munmkaköri kötelesség a hazudozás ?

te ebben élenjáró vagy, a hazudozás sztahonista mintaembere !

ti, kommunisták, hagyjátok abba a hazudozást !

Nyuggervadász 2012.12.21. 11:51:47

@Vidéki:
Hihetetlen módon sajnállak...Szörnyű lehet élni, ilyen féktelen gyűlölettel a szívedben. Gyűlölni a fiatal, leendő diplomásokat, mert
- ők majd többre viszik, mint te,
-nekik nem seggnyalásból és mások felnyomásából kell majd előteremteni a mindennapi betevőt,
.-ők természetes úton, tanulás révén szerzik meg azt a plusz tudást, amiről te még álmodni sem mersz,
-ők majd a megfelelő helyen és megfelelő szövegkörnyezetben fognak használni olyan fogalmakat, mint a "Fényes ösvény", vagy " A munkásosztály a paradicsomba megy" (és főképpen nem ismétlik unos-untalan, mert kiderülne róluk, hogy nem is tudják, miről van szó!)
-ezek a fiatalok szégyellenének olyan baromságokkal érvelni, hogy : Széchenyinek nem is volt diplomája. Na, ettől akadtam ki a legjobban! Nem hittem volna, hogy baromságaidat tudod fokozni...hát tudod! Kimeríthetetlen tárháza vagy a gonoszságnak, a butaságnak, a rosszindulatnak. Helyedben, önmagamat ásnám el a föld alá, s mondanám magamnak: "könnyű legyen nekem a föld " (kiemelés tőled). Mellesleg: Széchenyi korában melyik királynak, fejedelemnek volt egyetemi diplomája??

Tudod vidéki, jól választottad a nick nevedet. Te tényleg megtestesíted (pejoratív felhanggal ) azt az elmaradott, szelektív gondolkodású vidéki tahót, aki gyűlöli a világot a saját elcseszett szaros kis élete miatt (mielőtt vidékgyűlölőnek neveznél, közlöm, tévedsz! Én csak a hozzád hasonlókat nézem le, -és ha lehetne- megóvnám tőlük a világot )

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.21. 11:52:32

@Vidéki:
Örülnék neki, ha már egyszer velem beszélsz, nekem címzed a választ, és ugyanakkor én vagyok az is, akinek a "könnyű földet" kívántad, akkor nem ezt a sablon "nem kívántam kommentelő társam halálát" faszságot nyomatnád! Ennyire nem lehet nehéz kitörni a paneljait zsolozsmázó imamalom szerepéből talán még neked sem!

Keynes egy megállapítás tett, míg te mindenféle dolgokat kívángatsz, anélkül hogy erre akár szakmai, akár erkölcsi alapod lenne. Ugyanígy szükségtelen játszanod a jóstehetséget, hogy én mire hogyan reagálnék, egy jövőben bekövetkező esemény megtörténtét ilyen határozottsággal kijelenteni, ahhoz kell ám annyi balhit és tévképzet, amivel láthatóan rendelkezel.

Vidéki 2012.12.21. 12:58:55

@Nyuggervadász:

Egy gonosz alak, aki nyuggerekre vadászik és még büszke is foglalkozására, ne oktatgasson ki másokat jóságból és jó erkölcsből!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 15:19:40

@Vidéki: Az meg sem fordult a korlátolt agyadban, hogy a "nyuggervadász" jelentése nem csak az lehet, hogy nyuggerekre vadászik, hanem lehet az is, hogy olyan nyugdíjas, aki vagy hivatásos vadász volt, vagy pedig most vadászik passzióból nyugdíjas korában.

Magyarul sem tudsz ezek szerint.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.21. 15:57:50

@Jani haverja:
Alapból mindenkiről csak a rosszat feltételezi. Biztos van kiből kiindulnia:).

A magyar nyelven kívül egyébként kontár módon ért a közgazdaságtanhoz, az irodalomhoz és a történelemhez is, olyan tudással próbálta már nem egyszer fényezni magát, amivel nem rendelkezett, és most éppen a biológiával bukott be. Azt írta ugyanis itt (@Vidéki: ), hogy "Ha differenciáltan emelnék, te akkor is dühöngenél. Bal féltekéd erre kényszerít, mivel te balhitekben tajtékzol téveteg.", noha a tudomány, sőt, még Matolcsy György is a racionalitást, a józan észt és az analitikus gondolkodást rendeli az agy bal féltekéjéhez, úgyhogy ott nem csak egy balhitnek, egy tévképzetnek, de még a hitnek sem sok táptalaja van. A jobb agyfélteke domináns a kreativitás, a fantázia, az ábrándozás és úgy egyáltalán a képzetek terén.

Nem hittem volna, hogy találok butább embert Matolcsynál, de Vidékinek sikerült alámennie a szintjének:)... legalábbis ebben a témában.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 17:30:18

@Rufus78:
"Nem hittem volna, hogy találok butább embert Matolcsynál, de Vidékinek sikerült alámennie a szintjének:)... legalábbis ebben a témában."

Pedig Matolcsy igencsak erős követelményeket támasztott, és támaszt a mai napig... :)

Nyuggervadász 2012.12.21. 17:55:58

@Vidéki:
Figyelj, most már nem csak sajnállak, hanem szánlak is! A demenciád már annyira felerősödött, hogy tudom, felesleges, mégis : HARMADSZOR (és utoljára!) leírom:
-nick nevemet a Selmenczi "nyugdíjvédelmi"-kormánybiztos kigúnyolása kapcsán vettem fel
( akinek hathatós közreműködésével lopták el fél ország nyugdíját),
-azt is írtam már, hogy az avatárom Gabika rusnya orcája volt, de mert több kommentelő megkért, hogy a képet távolítsam el, mert hányhatnékjuk van, ha ránéznek, hát kérésüket teljesítettem.
Kegyetlen dolog a leépülés, de próbálj valamit tenni a folyamat lassítása érdekében...A családod érdekében! Gondolj arra, mi vár rájuk egy örökké gonoszkodó, kötözködő fogyatékos ápolásakor.....

Vidéki 2012.12.21. 19:15:44

@Nyuggervadász:

Én azért szánlak, hogy csak ilyen nevet tudtál csak magadnak kitalálni. E jellemzi milyen sötétség uralkodik a nyakad felett. Miért nem magyarosítasz?

Ez olyan színvonalú névválasztás, mintha büszkén állítanád, hogy hülye vagy.

Utólag hiába magyarázgatod, hogy tulajdonképpen más a Nyuggervadász, nem Te. Ha másról van szó, miért te viseled a nevet büszkén?

Nyuggervadász 2012.12.21. 20:23:39

@Vidéki:
Drága hülye gyermekem! Ha neked is annyi sötétség lenne a nyakad felett, mint nekem, most nem a tehén segge mögül kéne a szart pucolnod....

Téged (a III/III-ast) utánozva, én is ritka sorközzel írok:
-nem büszkén, hanem gúnyból és dacból viselem ezt a nevet.

-de miért nem a felvetésekre válaszolsz nekem (és a többieknek)? Arra már nem futja a naponta csökkenő IQ-ból?

Az, hogy grafomán vagy (aki a minőséget felcseréli a mennyiséggel), tudomásul veszem. De azt már felfogni nem tudom, hogy nem jut el a hajadig: mindenkinek hányhatnékja van tőled, és csak téged, egyedül TÉGED csesztet mindenki. Ezen azért elgondolkodnék....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.22. 09:51:12

@Nyuggervadász: Dehogy grafomán, nagy megerőltetést jelent neki a kommentelés, még az értelmetlen kommentelés is. Viszont karakterre fizetik, kénytelen sokat írni. Ezt egy kicsit megkönnyítendő, egy-egy kommentet, vagy abból néhány hosszabb részt bemásol több blogba is (a másolásból eredően vannak néha a nagy sorközök). A munkáltatója ezt nem veszi észre, mert az is ugyanolyan agyi képességekkel rendelkezik, mint ő, így Vidéki simán megkapja a fizetését.

Vidéki 2012.12.22. 10:18:04

@Jani haverja:

Te meg egy gonosz karaktergyilkos vagy!

Ron Werber legrosszabb albániai tanítványa.

Egy albán szamárban több jóindulat van, mint benned!

Ironfist 2012.12.23. 12:50:47

@Nyuggervadász:
Ne idegeskedj ezen. Amiket írsz, már sokszor, sokak által lefutott körök. Vidéki NEM FOG változni, mert Vidékit ezért fizeti a fidesz. Hazudnia, terelnie kell, de látszik rajta, hogy amúgy szívesen teszi. Egyszerű viszont a megoldás: nem kell vele törődni. Tedd szűrőlistára. Ugyanis sokszor nem az a célja, hogy érveket hozzon, hanem hogy ezzel a tereléssel elvigye a témát olyan irányba, ami őt(őket) nem zavarja már. Csakhogy ezzel pont eléri a célját - ezért nem szabad rá figyelni. Ignore-t neki, és le van a gond.

Szúrófény 2013.01.01. 11:03:18

@zrobasé:

Csandala/csőcselék
→kaszton kívüli; csak az →ösztön szavára hallgat, illemmel, erkölccsel nem törődik, indulatos, alacsony vágyak rabságában él, még kérkedik is ezzel, szennyes szavakat használ, a →szellem magasrendűségén gúnyolódik, ezáltal önmagát helyezi →törvényen kívül, s ítéli arra, hogy →szakrális →közösség tagja ne lehessen
Hamvas Béla pontosan értelmező szótárából

Szúrófény 2013.01.01. 11:07:12

@Nyuggervadász: A régi jó "varázsige: "valaki van, a háta mögött" Nyomja erősen, már előző ciklusban is bukott hülyeségével, mint az ólajtó!

Szúrófény 2013.01.01. 11:09:22

Hoffmann mit is jelent= udvari ember, német! Kell több magyarázat!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.02. 15:03:25

@Vidéki: Én csak az igazságot írom le, ellentétben a Te fizetett propagandáddal.
Egyébként meg Ron Werberrel éppúgy nem foglalkozom, mint az albán szamarakkal, vagy éppen Wermer Andrással.

süti beállítások módosítása