Skip to content


       Szűrés lista

Tananyag lesz a relaxáció

Nem az erkölcstan/hit-és erkölcstan lesz az egyetlen új tantárgy, amit az 1., 5.,  és 9. évfolyamon bevezetnek szeptembertől.

"A Nemzeti Alaptanterv (NAT) Testnevelés és sport műveltségterület szakmai anyagában szerepel a relaxáció – erősítette meg az FN24-nek az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója. Kaposi József felhívta a figyelmet, hogy mivel a NAT-ban meghatározott tartalmak kötelezőek, így a relaxáció is kötelező lesz minden iskolában szeptembertől 1., 5., 9., és később, felmenő rendszerben az összes évfolyamon.

A NAT-ban és a kerettantervben azt írták elő, hogy a gyerekeknek el kell sajátítani különböző relaxációs gyakorlatokat, meg kell tanulniuk a stresszkezelést, a feszültségek feloldását, később az érzelemszabályozást, az agresszió megelőzését segítő relaxációs eljárásokat.

Bagdy_Emoke.jpgA terület Bagdy Emőke pszichológus szívügye, ő lobbizta be a NAT-ba. Azt szeretné elérni, hogy hetente legalább harminc percet kelljen relaxációra fordítani, és szerinte elég lenne, ha mindennap öt-tíz percet szánnának erre a tanárok. Mindez a diákok érdeke lenne, mert a szakember szerint így jobban fognak tudnak koncentrálni, tanulni, és megismerik a saját képességeiket."

A relaxáció-órákat a testnevelőtanárok fogják tartani, akik egy 60 órás tanfolyamon sajátíthatják el az ehhez szükséges ismereteket. "Harminc óra alatt saját élményeket szereznek a témában, a további harmincban pedig megismerkednek azzal, hogyan kell továbbadni" – mondta dr. Bagdy Emőke, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke a beol.hu-nak. Egyelőre azonban nem nagyon tolonganak a pedagógusok, a továbbképzést eddig mindössze közel 200-an végezték el az országból....
"Minden órám végén van öt perc, amikor csukott szemmel csendben ülünk, ezzel ugye le lesz tudva a relaxáció?" - kérdezett vissza egy budapesti testnevelő tanár, aki az Origo-tól hallotta először, hogy szeptembertől be kell építenie a tananyagba a meditációt. A megkérdezett testnevelők nem értették, mit kellene másképp csinálniuk szeptembertől, egyikük szerint biztosan nem lesz népszerű, ha "a kamasz srácoknak bejelentem, hogy foci helyett most meditálunk". Egy testnevelő azt mondta, hogy nem fog nagy problémát csinálni a kötelező relaxációból, "kimegyünk az udvarra, csendben nézzük az eget pár percig, aztán beírom a naplóba, hogy meditáltunk".

Bagdy azt is elmondta a relaxáció iskolai oktatásával kapcsolatban, hogy "Nem a keleti kultúrából ismert eljárásokra kell gondolni, létezik keresztény meditáció, illetve minden gyakorlat rendelkezik tudományos alapokkal", és hozzátette, hogy "a tanárok is elnyűttek, kiégettek, nekik is hasznára válhat mindez".

Bagdy Emőke egyébként egyik alapítója volt a tavaly februárban alakult Magyar Családtudományi Társaságnak, amely korábbi, elfogadott nyilatkozata szerint káros jelenségnek tartotta a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi és homoszexuális kapcsolatokat, aztán mikor ez kiszivárgott, akkor visszakoztak. Bagdy múlt hónapban, a nemzeti ünnep alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat) állami kitüntetést kapott.

Az új tantárgynak pedig már propaganda videót is csinált.

Nem gondolom, hogy káros a relaxáció, de azt sem, hogy az iskolákban van a helye. Csak tünetet kezel, az okokat nem szünteti meg. Ha stresszesek a diákok, akkor a tananyagon kéne könnyíteni, és "esetleg" a megélhetési problémákon...... persze az már nehéz dolog, inkább megy a patyomkin, fedjük el a bajokat, alkalmazkodjunk a nehézségekhez, vegyünk egy nagy levegőt...... bár ennyi erővel urambocsá' füvezhetnének is a gyerekek, az is segít elviselni a gondokat.....

A lányom szeptemberben megy elsőbe, úgyhogy első kézből származó infóim lesznek mindenről. Majd mesélek. Ti meg szurkoljatok neki.

Címkék: oktatás abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr385221496

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.15. 19:13:20

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

unionista (törölt) 2013.04.15. 23:18:25

@mathe.aron:
egy percig nem stesszeltem iskolákban. te mitől rettegtél?

Szociknak vége 2013.04.15. 23:37:55

''Egy testnevelő azt mondta, hogy nem fog nagy problémát csinálni a kötelező relaxációból, "kimegyünk az udvarra, csendben nézzük az eget pár percig, aztán beírom a naplóba, hogy meditáltunk".''

- Kirugni.

unionista (törölt) 2013.04.15. 23:46:00

@fchris82:
nézd, semmiféle felekezeti bohóckodásnak nincs helye a suliban. ennek normálisan úgy kellene zajlania, hogy hétfőtől péntekig világnézetileg semleges szövetségi iskolákba járnak a gyerekek. szombaton és vasárnap lehet menni a felekezetbe. tehát nem arról van szó, hogy a hitéletet a világból ki kell rekeszteni. hanem arról, hogy az iskolát és a templomot intézményesen el kell választani egymástól. és aki a keresztény meditációban hisz, az higgyen abban. aki keleti harcművészeteket akarja gyakorolni az gyakorolja azt. de ezeket nem kellene bevinni a közoktatásba. nem kell bevinni a tanrendbe. meg kell engedni, hogy hétvégén szabadon lehessen bohóckodni.

unionista (törölt) 2013.04.16. 00:08:19

@southwind:
ezek az emberek azért mennek a minisztériumba, hogy csökkent értelmi képességekkel rendelkező nemzetvezetőknek ("politikusoknak") eladjanak valamit. különben emőke néni csinálna egy meditációs tréninget a plázában. ha tényleg ért hozzá, akkor utána mindenki azt mondaná: hű. és a népek önként szórnák a pénzt a becsületkasszába.

Tavaszivirág 2013.04.16. 00:10:49

A gyerekek ideológiai neveléséről a szülőnek kéne dönteni. Vagy válasszon ő, ha már felnőtt és tud dönteni.
Egyébként ez az egész nem rossz üzlet. Van kb. 10.000 tornatanár, akinek most kötelező elvégezni ezt a 60 órás képzést, fejenként 108.000,- Ft-ért. A reklámfilm alapján ezt egy egyesület végzi.

fchris82 2013.04.16. 00:21:54

@fzs.1933: "Azt a lilásbükkönyszagú hárfarigó bénarókát már! Mi a pittypalattynak még egy ilyet egyáltalán kezdeményezni, mikor az iskolából kikerültek jelentős részfunkcionális analfabéta! Nem-e azzal-e kellene-e kezdeni-e a felzárkózást-e?"

Nézd, ezzel egyet értek, amit írtál. A kezdeményezés azonban nem kerül kb semmibe, a kutatások és megfigyelések jelen állapota szerint a gyerekek számára hasznos tevékenységről van szó, és mivel jelenleg az iskola pszichológusok száma nem hogy kevés, hanem kb nincs is, ezért azt gondolom továbbra is, hogy a szándék és a kezdeményezés jó. Egy pszichológus nem a tananyag szempontjából találkozik a gyerekekkel, hanem más oldalról, így nyilván más problémákat lát, más problémákra tesz javaslatot.

Tavaszivirág 2013.04.16. 00:31:56

@fchris82: Tényleg az iskolapszichológust akarod helyettesíteni egy 60 órás tanfolyamot végzett tesitanárral? Szerintem nem a gyerekeken kéne kísérletezni, hátha bejön? Ezekkel a témákkal az agykontrollnál, ezo tv-n, keleti valásoknál lehet találkozni. Nem dönthetne a szülő arról, hogy akarja-e ezt a gyerekének?

fchris82 2013.04.16. 00:39:55

@unionista: "nézd, semmiféle felekezeti bohóckodásnak nincs helye a suliban."

Egyetértek, 100%-ban, azonban ne keverjük a szezont a fazonnal. Relaxáció, meditáció nem egyenlő a vallással. Sőt, semmi köze hozzá. Futás vagy séta közben is kerülhetsz meditatív állapotba, van hipnózis is, egyiknek sincs köze a vallási dogmákhoz, istenhez vagy megfoghatatlan dolgokhoz. Persze lehet olyat is csinálni. De te most kiragadsz egy fajtát és ebből próbálsz általánosítani. Amennyiben tényleg kb az imádkozást akarják bevezetni és a full keresztény faszságukat nyomni, akkor tűzre velük. Amennyiben viszont maradnak a tényeknél, és ez a keresztény maszlag csak azért van köré rakva, hogy elfogadtassák a Fidesz/KDNP kiválasztott néphülyéivel, akkor simán mehet.

Értem én, hogy részleteiben van probléma a dologgal, és sok mindent nem tudunk még. De azt gondolom, hogy a meditációnak lehet helye az iskolai képzésben, és nem kell erre feltétlenül úgy tekinteni, mint vmi spirituális, isteni biszbasz. Semmi köze hozzá. Úgy képzeld el, mintha tesi után kötelezővé tennék a nyújtást vagy a levezető sétát. Nem ördögtől való megfoghatatlan vmiről van szó, hanem már sokat vizsgált, valóban fiziológiailag a testre és magára az ember hangulatára pozitívan ható gyakorlatról, ami vallástól függetlenül működni tud. Vagy legalábbis nagyon-nagyon remélem. Egyébként meg nézz el mondjuk egy 10 napos Vipassana meditációra és megérted, hogy miről beszélek. Ott még ki is hangsúlyozzák, hogy semmi isteni és magasztos dolog nem történik veled, egyszerűen elcsendesíted az agyad, és ettől olyan dolgok jönnek elő, amit a hétköznapi nyomás miatt nem tudnak. Ennyi. Semmi varázslat. Olyan ez, ha gyorsan sokat lélegzel, ventillálsz, akkor szédülni fogsz, a megnövekedett oxigén szint miatt. Ebbe persze néhány idióta belemagyarázhatja, hogy így találkozik Istennel, attól még semmi köze hozzá. A meditációt is félre lehet magyarázni, attól még van jól mérhető tudományos alapja.

fchris82 2013.04.16. 00:45:59

@Tavaszivirág: "Nem dönthetne a szülő arról, hogy akarja-e ezt a gyerekének? "

Erre már reagáltam, röviden: de! Hosszabban: vastagbor.blog.hu/2013/04/15/tananyag_lesz_a_relaxacio/fullcommentlist/1#c19535848

Egyébként meg nem akarom helyettesíteni, ez a dolog még kevés, de a kezdeményezés jó. Főleg az eddigi hülyeségeikhez képest, mint pl hittan vagy erkölcstan. A tesis kezdeményezésük is jó, csak rendszeresen szarul csinálják a dolgokat. Annyi a különbség most, hogy emögé odaállt egy ember, aki látott már gyereket nagyjából, nem csak gondol róla vmit. Ettől még tévedhet, de a kezdeményezés, ismétlem, az alapötlet, jó. A megvalósítás hagy kérdéseket maga után. De akkor meg arról menjen a vita.

tucano 2013.04.16. 04:29:43

@fchris82: mínusz húszban az udvaron, hogy közben keményedjenek is. Vajon a tornatanárok hány százaléka tud egyáltalán levezényelni egy rendes lazítást óra végén? Nem relaxációs gyakorlatot, lazítást?
Sztem sem ördögtől való a relax, meg a meditáció sőt. De vagy rendesen vagy sehogy. És az, hogy mi a rendes, na ezen lehet vitatkozni. Sztem jóga alapú légzőgyakorlatos jót tenne a gyerekeknek. De ahhoz nem ért a tornatanár. Akkor mi marad? Kinek az elvei alapján? Mert amit a videón lehet látni, az valami katyvasz. "Kikapcsolni a szorongásközpontot"

Ironfist 2013.04.16. 05:46:59

@Polemius:
Kíváncsi vagyok, hogy ha egy mohamedánmániás miniszterelnökünk lenne, ugyanilyen lelkesen mondanád, hogy te igenis támogatod azt, hogy napi ötször kelljen Mekka irányába fordulva imákozni az imaszőnyegen, mert most az mit árt, nem?

Ironfist 2013.04.16. 05:47:44

@Polemius:
Hmm, bocs, nem neked szántam. :D

nemecsek ernő áruló 2013.04.16. 06:09:01

@nyomasek: Készíts már egy videót arról, hogy 20 egy csoportban lévő 6-7 éves gyereket ráveszel a transzcendentális meditációra! Ha kész van, töltsd fel youtube-ra, mert innen látom, hogy kész Monty Python lesz az egész. :D

nemecsek ernő áruló 2013.04.16. 06:18:20

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Középiskolában 4 év alatt 5 fizikatanárunk volt, pedig akkor még nem is államosítottak, de sorra haltak ki, mondtak fel a fizikatanáraink (sejtésem szerint az osztály habitusa miatt); érettségi évében már meg sem kísérelték a fizikát tanítani nekünk, csak könyörögtek, hogy senki meg ne próbáljon abból érettségizni. Az órák idejében szabad foglalkozás volt, ami abból állt, hogy az osztályt nem hagyhattuk el, de azon belül amíg nem ordítottunk, azt csináltunk, amit akartunk.

Na hát így lesznek ezzel az elsősök, akiknek relaxálniuk kell. Ebből maximum annyi fog megvalósulni, hogy a kötelező relaxáció helyén lyukas óra lesz. Hamar kialakul ez, a minisztérium messze van, és nem Rózsika néninek kell az alsósokkal megküzdeni nap, mint nap. :)

nemecsek ernő áruló 2013.04.16. 06:23:32

@Vidéki: "Mi ezzel a gond?"
Hogy nélkülözi a realitást, és mutatja, hogy 30 éve nem láttak gyereket azok, akiknek már megint meglódult az agya.

Polemius 2013.04.16. 06:33:44

@Ironfist: Már kezdtem úgy érezni, hogy valamit nagyon nem értettél. :)
Igyál gyorsan egy kávét. ;)

nu pagagyí 2013.04.16. 06:47:53

Szoktatni kell a csemetéket az irracionalitáshoz, ne nyüzsögjenek. 10 perc kuss, aztán fokozatosan növelik az időt, mire felnőtt lesz már nem kérdez semmit.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 06:58:19

Nagyon helyeslem, hogy relaxációs tananyag lesz az oktatásban! Nem árt ha a gyermekek megtanulják a belső kreatív képi megjelenésüket használni, gondolkodni, és fantáziálni!

Igen is van csoportos relaxáció, a rékasi busz a legklasszabb belőle!

A relaxáció megtanulásához elég 1 kerek óra! Hewitt, William W., A hipnózison túl c., relaxációs csináld hogyan könyve az kb 30 óra... (nem kell megijedni, nem hipnotizálnak benne senkit sem) pont megfelelő lenne a gyermekeknek!

Jah.. szerintem az agymsott felsőbbrndű neonáciknak meg kuss van ebben a témában.... az őtisztaságú magasztos.. primitív maffiának... Tudtátok? ha valaki nem szociális és nem erkölcsös, az abberált... a társadalom söpredékének hívják..

nu pagagyí 2013.04.16. 07:12:45

@Con Storm: Kellenek olyan tárgyak, ahová be lehet nyomni a félművelt jobboldali söpredéket. Matek és fizika tanárokra mégsem támaszkodhat a rendszer.

2llkedő 2013.04.16. 07:16:21

@Con Storm: "Nem árt ha a gyermekek megtanulják a belső kreatív képi megjelenésüket használni, gondolkodni, és fantáziálni!"

Már csak az a kérdés, hogy miről gondolkodjanak, fantáziáljanak. Maga a probléma, amit kezelni akarunk ezzel, az nem tiszta.
Ez csak egy tüneti kezelés.

Szeretetet kellene tanítani. Ha valakiben van szeretet, akkor az erkölcsösen is fog viselkedni, mivel nem tud másként. Az erkölcs tanításával szeretet hiányában csak egy idomított állatok vagyunk.

Célkereszt 2013.04.16. 07:20:59

Viccelődés és vihogás lesz.
Persze lehet, hogy a vetés nem most fog kikelni.

regress 2013.04.16. 08:08:08

@Con Storm: sűrűn gondolhatsz anyukádra.

Tavaszivirág 2013.04.16. 08:27:53

Aki úgy gondolja, hogy szerinte jó ez az egész, vagy legalább is nem árt, az menjen el egy ilyen gyorstalpalón végzett tornatanárhoz és relaxáljon, meg meditáljon vele. Ez igenis beavatkozás egy gyerek lelki, szellemi életébe, amiről a szülőnek joga van eldönteni, hogy kér belőle vagy nem. Nem tudom miért mindig a gyerekeken kell kísérletezni? Aztán ha lesz néhány sérült nemzedék akkor azt mondják, bocs de jó ötletnek tűnt?
Ráadásul mindezt horrorisztikus pénz ráfordításával - legalább 10 milliárdba kerül a tornatanárok képzési költsége - aminek az oktatásban jobb helye is lenne.

VT Man 2013.04.16. 08:54:44

@Célkereszt:
Érdekes, hogy amikor a karateedzés elején és a végén volt pár perc csend, csukott szemmel, akkor senki se vihogott, pedig 5-10 éves gyerekek is voltak ott sokan.

Nyilván más egy osztály, de nem megoldhatatlan.
Te most azt állítod, hogy azok a gyerekek, akik képesek 45 percet minden más órán akár csendben ülni (ha olyan a tanár!), nem tudnak 5 percet csendben relaxálni?

@Tavaszivirág:
Na, látom te egy újabb analfabéta vagy, akinek semmi köze a témához.

Szerinted milyen lelki problémát okozhat egy "gyorstalpalós meditáció"?
Hogy lesz ettől lelki sérült a gyerek?

Szét kellene választani a témákat, és ezt a vastagbőr se tette meg.
- Legyen valamilyen relaxáció, meditáció oktatás és gyakorlás -- ez szerintem jó ötlet
- A testneveléstanárok tanulják meg gyorstalpalón -- ez nem biztos, hogy jó. Az pedig, hogy mi lesz ebből a gyakorlatban (elbliccelés, elviccelés), az szintén nem jó.

Egy kis apróság még:
One Moment Meditation:
www.youtube.com/watch?v=F6eFFCi12v8

VT Man 2013.04.16. 08:57:46

Ugyan reklámozó jellegű cikk, de azért lássuk ezt is:

www.tminfo.hu/transzcendentalis-meditacio/kis-buddhak-meditalo-kisgyermekek/

"Meditáló kisgyermekek. Van közöttük, aki már ötévesen is ezt csinálja. Az eredmény: kiegyensúlyozottabb magaviselet és jobb tanulmányi eredmény. Barbara Messer cikke az ausztrál Sunday Life magazinból.

Minden nap, iskolába menetel előtt a 11 éves Pedja Likics csendesen leül, becsukja a szemét, és magában ismétel egy titkos mantrát.

– A meditáció az egész napom során támogat, és segít abban, hogy jobban boldoguljak a dolgaimmal – összegzi tapasztalatait. – A rossz dolgokat fel sem veszem. Csak a jó dolgokra figyelek. Csupán csendesen ismételem magamban a mantrámat, és ez elég ahhoz, hogy egész nap boldog legyek. Ezt az érzést semmi sem gyűri le."

"A Sidney Rose Bay nevű kerületében lakó hatéves ikerpár, Taj és Lauren egy éve kapták a személyes útmutatást a meditációról.

– Csak ülsz, mondod a bölcsesség szavát és lazítasz. Belül mondod, a fejedben, és nem kell becsuknod a szemedet sem. Körül is nézhetsz – mondja Lauren.

– Meditálni nagyon könnyű – teszi hozzá Taj. – Szeretem ezt csinálni. Ha például valami megijeszt, akkor utána sokkal jobban leszek. És ez tök jó!

– Az emberek azt gondolják, hogy így kell meditálni – mutatja Lauren, keresztbe tett lábakkal ülve, kezét térdén egyensúlyozva. – De ez nem így van – toldja meg a fivére. – Járkálhatsz is, csak a bölcsesség szavát nem mondhatod hangosan. És nem árulhatod el senkinek sem, hogy mi az."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 09:04:57

@VT Man: Igen, ilyen egy-pár gyerek szintjén megy. Megy akkor is, ha a szülők is támogatják a dolgot, netán felfogják, mi az.
Úgy nem megy, hogy Mari néni, aki 30 éve tanít, azt mondja a 25 gyereknek, akik amúgy sem bírnak magukkal, mert egész nap alig mozogtak (órán voltak), hogy most akkor csendben ülünk 5 percet.

Vidéki 2013.04.16. 09:06:07

@nemecsek ernő áruló:

Köhög a bolha: "30 éve nem láttak gyereket azok, akiknek már megint meglódult az agya."

A beképzelt felsőbbrendű bolha azt állítja, hogy mindenki hülye, akit a "hülye nép" szabad választásokon képviseletével megbízott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 09:06:17

@VT Man: Ja, meg persze nézd meg majd a gyerekek családi hátterét. Asszem tudod, mire gondolok.

Tavaszivirág 2013.04.16. 09:06:53

@fchris82: Írsz Vipassana meditációról, más transzcendentális meditációról, buddhizmusról, jógáról, a cikk keresztény meditációról, sok minden olvasható erről az agykontroll témában, tehát mindenki elismeri, hogy ennek van valami ideológiai tartalma, ami hat az emberi lélekre. A kiképzett 10.000 tornatanár is ember, akinek van valamilyen ideológiai elképzelése, az egyesület aki képez Bagdi elvei szerint a képzést vélhetően valamilyen keresztény alapon akarja csinálni. Szóval itt lesz több ezer pedagógus, aki a saját ideológiai meggyőződésére kap egy 60 órás keresztény alapúnak nevezett képzést, lesz belőle valami ideológiai katyvasz amit a gyerekekre zúdít, akiknek ezt kötelessége a tananyagon belül végrehajtani. Én az agyi, lelki folyamatokba ennél több alázattal avatkoznék be, főként védekezésre képtelen gyerekek esetén.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 09:07:22

@Vidéki: Mekkora volt a részvétel azokon a választásokon?

Illetve igen, meg lettek választva, az azóta eltelt években bizonyították, mennyire kompetensek. Csak annyira, mint az eddigi bandák.

nemecsek ernő áruló 2013.04.16. 09:09:14

@Vidéki: A 2010-es választás szabadságát nem firtattam, de ettől még a nép hülyéket/bűnözőket bízott meg a vezetésével; lelke rajta. Ha akarsz, te is csinálhatsz video felvételt arról, hogyan tartasz transzcendentális meditációt 6-7 éves gyerekeknek. Régen feloszlott a Monty Python, úgy nevetnék már egy jót. :D

Tavaszivirág 2013.04.16. 09:16:16

@VT Man: Nem tudom te hány éves korodban kötelezted el magad a meditáció mellett? Én pusztán annyit kérek, hogy az én hat éves gyerekemet ne befolyásolja senki ilyen irányba, és ha majd felnőttként ideológiák között választani akar, akkor erre legyen lehetősége. Ne nyomjanak le gyermekkorában olyan dolgokat a torkán amivel én mint szülő nem értek egyet, ő meg kellő ismeret és tapasztalt hiányában nincs döntési helyzetben, ráadásul az iskolában kötelező.

Vidéki 2013.04.16. 09:17:52

@ColT: " mennyire kompetensek. "

Sokkal inkább kompetensek, mint a magadfajta felelőtlen kibicek, "Kávéházi Konrádok", Ron Werber emlőin nevelkedett propagandisták, akik beszélhetnek a levegőbe, sőt, nekik enni nem kell, de hazudni muszáj!

Vidéki 2013.04.16. 09:22:28

@nemecsek ernő áruló:

Látomásod: "a nép hülyéket/bűnözőket bízott meg a vezetésével;"

Ez a látomás, annyira megalapozott, mint a Salemi Boszorkányok történetében a hisztériázó leánycsapaté, akik azt állították, hogy látták a Sátánt és meg is tudták nevezni azokat akik a Sátánnal cimboráltak!

Vidéki 2013.04.16. 09:27:33

A relaxáció problémáját egykor Hofi Géza is művészi szinten feldolgozta.

Dalának refrénje ez volt:

"Lazítani,
Próbálj meg lazítani,
Nem győzöm tanítani,
Hogyan csináld?
Kell egy kis áramszünet,
Időnként mindenkinek,
Azután megint mehet,
Minden tovább!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 09:29:38

@Vidéki: LOL, ezt te mondod? :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Tavaszivirág 2013.04.16. 09:30:21

@Vidéki: Azt én sem bánnám, ha a lazítás Hofi Géza szintjén történne. De 10 milliárd forintot ilyen kétes programra fordítani, amikor annak az oktatáson belül ezer jobb helye lenne, azt hibának tartom.

nemecsek ernő áruló 2013.04.16. 09:42:35

@Vidéki: :D Nem vagyok meglepve, hogy te ezt hangoztatod, ez a dolgod, hogy ne foglalkozz a tényekkel. :D

Vidéki 2013.04.16. 09:46:34

@nemecsek ernő áruló:

Mit nevezel tényeknek?

Valóságtól elrugaszkodott látomásaidat?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 09:46:34

@félázsiai 2llkedő: Ehe.. hallottál róla, hogy Atlantisz elsőllyedt? meg a nagy MU? Meg Lemúria is?!

Igaz? Gondolkodj optimistán, a szeretet és megbocsátás a lényeg...

Öcsi.. ezek a társadalmak mind elbuktak és keresztényellenes gondolkodás.. ez az út visz a nyomorho és rabszolgasághoz... a természeti katasztrófákhoz...

1., ne köszöntsd és Ne fogadd be hazádba, ki nem Jézus tanításait hordozza, mert részesei leszel azok gonosz cselekedeteinek!
2., Nincs bűnbánat, megbánás nélkül...
3., Ne szeressétek a világban levő dolgokat, mert a testnek és szájak kívánsága az... megfertőzi a lelketeket és elméteket...

Vágod öcsi?!

nemecsek ernő áruló 2013.04.16. 09:48:45

@Vidéki: Veled ellentétben vannak a közelemben 6-7 éves gyermekek, és teli tüdőből tudom kiröhögni ezt a tervezetet. Hogy te ezen meg vagy sértve, az nem az én bajom. :D

Vidéki 2013.04.16. 09:51:50

@Tavaszivirág:

Írod: "annak az oktatáson belül ezer jobb helye "

A kibic úgy gondolja, hogy Ő jobban tudja, hogy mi a jobb lépés, mint versenysakkozó, aki a táblánál foglal helyet és időben kell meghozni döntéseit.

Vidéki 2013.04.16. 09:53:24

@nemecsek ernő áruló:

Írod: "teli tüdőből tudom kiröhögni ezt a tervezetet. "

Teli tüdőből röhögni a hülye is tud!

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 09:56:29

@dr kotász: Ez kurva jó volt!XD

Amúgy megint idetaláltak a fideszbirkák.

VT Man 2013.04.16. 10:01:42

@Tavaszivirág:
"Én pusztán annyit kérek, hogy az én hat éves gyerekemet ne befolyásolja senki ilyen irányba, és ha majd felnőttként ideológiák között választani akar, akkor erre legyen lehetősége."

Te olyan vagy mint a szülő a viccben:

"Liberális apuka tolja a babakocsit, odamegy hozzá valaki.
- De szép ez a gyerek, fiú, lány?
- Majd ha nagy lesz, eldönti!!!"

@Con Storm:
Te milyen bibliát olvasol?

"1. „Törd meg kenyeredet az éhezőnek és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba… ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal” (Iz 58,7-8). "

"3., Ne szeressétek a világban levő dolgokat, mert a testnek és szájak kívánsága az... megfertőzi a lelketeket és elméteket..."

Ehelyett a valódi szöveg:

"(1János 2:15-17)15 Ne szeressétek a világot, se a világban levő dolgokat. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete; 16 mert mindaz, ami a világban van — a test kívánsága, a szem kívánsága és az életben birtokolt javak látványos fitogtatása —, nem az Atyától származik, hanem a világtól származik. 17 Azonkívül a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. "

"Ne ragaszkodj az illúziókhoz, ne a tömeget szeresd, ne a divatnak felelj meg, hanem a szívedre hallgass. Ne a világot szeresd, hanem légy te a világban lévő szeretetlélek, melyet semmi sem sebez, és semmi sem pusztít. Csak az álom foszlik szerte szét, az álmodót nem éri baj."

Azért szép, hogy elferdített és hamisított idézetekkel próbálsz vitatkozni :-)

2llkedő 2013.04.16. 10:23:28

@Con Storm: "Jézus tanításait"

Jézus tanításai a szeretetről szólnak.

Tavaszivirág 2013.04.16. 10:38:01

@Vidéki: Lehet, hogy én kibic vagyok, de én sem a templomban nem hallottam, hogy mise helyett inkább meditáljunk, se a lelkigyakorlaton az atya nem ajánlotta ezt imádkozás helyett. Én a gyerekem ideológiai nevesét el tudom látni az egyházam segítségével, meg az otthoni példamutatással. Ha meg felnőttként neki belefér, hogy meditálni is akar, az az ő dolga lesz. Nézd meg az interneten, milyen szövegösszefüggésben, milyen ideológiai háttérrel körítve találod meg a gyermek meditációt. Keresztény ember, de szerintem az ateista sem kér a transzcendentális meditációból és keleti vallásokból, főként nem az iskolai kötelező oktatás keretében a 60 óra alatt átképzett tornatanártól. A 10 milliárd forintot pedig fordítsák sporteszköz vásárlásra, sportpályák kialakítására. Vagy legyen kréta az iskolában.

Tavaszivirág 2013.04.16. 10:57:14

@VT Man: Ha már ezt a gusztustalan viccet előhoztad, a jelen helyzetre úgy illik, hogy majd 6 éves korában a tornatanár eldönti és átműti milyen nemű legyen.

Marcellusca 2013.04.16. 11:21:06

"Csodás" :(((
Újabb faszság, amivel a kölköket tömik. :(
A matek, az írás, az (értő) olvasás meg mehet a p.csába!
IDIÓTÁK!
Kikkel végeztetnék? A tesi tanárokkal. Akik amúgyis le lesznek terhelve (tán még kevesen is lesznek) a mindennnapi testneveléssel.

Amúgy tényleg komolyan gondolják, hogy bármely szakon végzett egyén 30+30 órás "továbbképzésnek" köszönhetően szakavatott értője és mindjárt tanára lesz bárminek?
Ezen elv alapján simán lehetek közgazdász? Megvolt a suliban a 30+30 (mikro+makro) órás képzés, kollokváltam plusz naponta vásárolgatok, fizetek számlákat (gyakorlat is megvan). Szóval, lehetek-é-e én is pézügyminiszter vagy MNB elnök?
Vagy volt kommunikáció, politika elmélet. Naponta kommunikálok különböző emberekkel, sokszor politikáról is, ugyhogy nem-e lehetnék-e én is valami szóvivő - ne adj' Isten - politikus?
(Mongyuk, utóbbi esélytelen, mert valami csontozat fut végig a hátamon, a fejemtől egészen a seggemig, amit gerincnek hívnak. :D)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 11:26:11

@félázsiai 2llkedő: Ehe... ha valamihez nem értesz, nem kell belekotyogni...

Jézus tanításai a dualista világról szólnak, gnosztikus tanításai vannak szakszóval...

Tehát tézis és antitézis is megtalálható a tanításaiban és azok egymással szembe vannak állítva...

Nem csak a megbocsátást hirdeti... hanem a gonoszok többszöri eltiprását is... a jelenések könyve meg egészen horrorisztikus műfaj...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 11:27:32

@VT Man: Maga nem ismeri az idéző jelet? A szószerinti idézésnél kell használni... képzelje...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 11:29:57

@VT Man: Másik... jólenne ha használná az idéző jelet.. haszószerint idéz... mert ha nem, az bűncselekémény...

Más rágalmazása is bűncselekmény.. bűn felhasználásával hitet?! ehe...
Sőt még olyan is van, hogy amilyen kupával tölt neked valaki, azt megkettőzve fizesd neki vissza... ezt kapja ki.. jah ... nem szószerinti idézet...

2llkedő 2013.04.16. 11:33:06

@Con Storm: "Jézus tanításai a dualista világról szólnak, gnosztikus tanításai vannak szakszóval..."

Mint mindennek, az éremnek is két oldala van. Jézus tanítása ettől függetlenül a szeretetről szól, mint eredendően minden vallás.

Marcellusca 2013.04.16. 11:35:36

A kétkedőknek, hogy miért gondoljuk többen is, hogy ez a meditáció tulajdonképpen imádkozás lesz?
E miatt: "Nem a keleti kultúrából ismert eljárásokra kell gondolni, létezik keresztény meditáció, ..." - ez nem más, mint imádkozás.
Jöhettek a maszlaggal, hogy nem, mert ... Isten felé fordulás, meg Isten szavának meghallása, amihez kell a nyugalom, csend a lelkedben .... ehhhhhh, maszlag az egész.
Egy 6-7 éves gyerek mit fog meghallani, ha nem képes 5 percre sem megülni a seggén? Hogy fog meditálni? Csak úgy, ahogy már előttem is írták: "Most pedig 5 perc kuss, vagy odavágok!"
Esetleg majd összekötik a hittan oktatással és jön a : "Most pedig lazításként (meditálási szándékkal) mondjunk el egy imát!" De mi lesz az erkölcstant hallgató diákokkal? Ők majd csak bámulnak ki némán az ablakon?
Ehhhh, oltári nagy f@szság az egész!!!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 11:36:10

@Tavaszivirág: Ehe... gondolom ha a ZS betű nem tetszik magának, akkor azt se tanítsák meg neki igaz?! Majd később amikor eldönthet a gyerek, megtanulja-e vagy sem...

A gyerekek reggeli ébredés előtt mindig relaxálnak... ez egy automatikus ösztön...

Az hogy megtanulják tudatosan irányítani ezt az ösztönt, és megőrzik felnőttkorukra is... az nem lesz hátrányára... az a baj.. hogy sokan azt sem tudják mi az a képi megjelenítés.. vagy relaxálás vagy meditáció...

Mások imádkozásnak hívják.. ugyan az a kettő... A leghíresebb relaxációk pedig Szent György hagyta ránk... keresztény relaxációk, a felnövekvő fa, a víztükör, vagy a légzés összehangolása a környezettel, más szóval a kontempláció...

Egy olyan dologtól akarja megfosztani a gyereket, ami veleszületett?! Ez emberi méltóságot sértő a gyerek felé... az meg bűncselekmény..

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 11:40:55

@félázsiai 2llkedő: Képzelje.. a Jocó olyanokat is tanított, hogy csak a kutya jár vissza a saját okádására...

Minden amit a gyomor bevesz, és árnyék székbe vettetik jó dolog... de amit a gyomor nem vesz be és kijön a szájon, mind romlott és fertőzött dolog volt..

Tudja miért nem eszik meg sokan a disznókat? Mert miután a légiót a Jocó beleűzte.. félnek hogy kannibalizmust követnek el...

Jujj.. és a fügefa esete mikor kiátkozta.. tudja.. akinek nincs haszna a társadalom számára... az dögöljön meg...

Vagy.. ott van amikor korbáccsal verte ki a kufárokat és hitkereskedőket a templomból? az mi volt?!

Ez mind a szeretetről szól?! Tudja mit szimbolizál a kereszt?! Tudja? A földbe szúrt kardot.. az önvédelem erejét... amit nem támadásra használ az ember.. hanem akkor emeli csak fel.. ha védekeznie kell...

2llkedő 2013.04.16. 11:45:42

@Con Storm: A hozzád hasonlóak csinálták a keresztes háborúkat. Igazi hithű keresztény vagy!

2llkedő 2013.04.16. 11:48:16

@Marcellusca: "Esetleg majd összekötik a hittan oktatással és jön a : "Most pedig lazításként (meditálási szándékkal) mondjunk el egy imát!""

Olvasgasd Con Storm-ot, és megtudod, milyen lesz a hittan oktatás, hogy miről fog szólni.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 12:01:30

@félázsiai 2llkedő: keveset tud a történelemről... a keresztes háborúknak mi köze van a keresztény vallásnak?!

Jah még valami... vagy egészében tanítja a tanítást, annak duális rendszerével... vagy az utolsó előtti bekezdés a bibliában mi is?

Ha valaki hozzátesz az írásokhoz vagy elvesz.. még az életnek könyvéből is töröltessék ki a neve... Szóval.. csak teljességében... ha elmeséli a tézist.. akkor az antitézist is.. mert különben antikrisztus válik magából...

Mert ha nem.. nos.. a szeretet a lényeg... a sátán kezére játszás.. igaz? a bűnt hagyni elszaporodni és áldozattá kell válni igaz?!

Hát a Jocó nem ezt tanította...

De olyat is mondott.. hogy csak a desznyjó megy vissza a fertőbe megmosdatás után...

Meg bolond aki a tolvajjal bíró elé megy.. és megérdemli, hogy börtönbe vettessék... (az ilyesmit másképpen kell elintézni)

Meg meg kell adni azt, ami Istené.. meg az úrnak is meg kell adni ami jár neki... (adó? Verés?! mi is jár neki?!)

2llkedő 2013.04.16. 12:16:49

@Con Storm: "a keresztes háborúknak mi köze van a keresztény vallásnak?!"

Ugyan az a félremagyarázása volt a dolgoknak, mint amit te művelsz.

VT Man 2013.04.16. 12:17:03

@Con Storm:
"Maga nem ismeri az idéző jelet? A szószerinti idézésnél kell használni... képzelje... "

Ha figyelmesebben olvastál volna, észrevetted volna, hogy elég sok idézőjelet kitettem, a megfelelő helyekre.

Ha a monitorod a rossz, akko javíttasd meg, ha a szemed, akkor gyógyulást.

2llkedő 2013.04.16. 12:37:37

@Con Storm: "Tudja mit szimbolizál a kereszt?! Tudja? A földbe szúrt kardot.. "

Khmmmm!

Ez nekem új. Én eddig úgy tudtam, hogy Jézust nem kardra feszítették meg.

2013.04.16. 13:16:11

@Con Storm: Szerintem a kereszt két, egymásra merőlegesen fektetett sült krumplit szimbolizál. A földbe szúrt kard pedig egy karót amire futótököt növesztettek.
Ráadásul aki weboldal kommentben magázódik kb úgy viselkedik mintha a 19. század vége felé felszállt volna egy személyszállító vonatra és mindenkinek lovaglónyerget osztogat, hogy üljenek arra mert az lehet hogy nem kényelmes de tartást ad és büszkeséggel tölt el.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 13:40:35

@félázsiai 2llkedő: A vallás nem Jézus keresztre feszítéről kapta a nevét! Keresztelő János Jézus előtt keresztelt már! Jézus magát Dávid Fiának, vagyis Levi papnak vallja, Noah Shipjét nemrég tárták föl, az ancihent stone-kon keresztek vannak! Maga Mózes merítette be Áron Fiait és mosta meg őket, szívüket szeretettel metélte körbe...

Érdekes mi? Az ősvallás a kereszténység...

www.youtube.com/watch?v=t-WnjVUBDbs

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 13:41:54

@VT Man: Ha elég figyelmesen olvasott volna, én nem tettem ki idézőjelet... fordított pszichológia... de a bumfordiság maradt...

Marcellusca 2013.04.16. 14:39:05

@félázsiai 2llkedő: Ez egy idióta. :)
És pont e miatt félek a hittan oktatástól. :(

Bár, remélem, nálunk marad Ildikó néni, hittanoktató, akihez most is jár (önként) A Főnök!

cutcopy 2013.04.16. 16:28:35

"Nem gondolom, hogy káros a relaxáció, de azt sem, hogy az iskolákban van a helye. Csak tünetet kezel, az okokat nem szünteti meg"

Amihez hülye vagy ne nyilvánulj meg benne, Neked a gyalázkodás kéne tananyagnak..

2llkedő 2013.04.16. 17:57:15

@Con Storm: "Keresztelő János Jézus előtt keresztelt már! "

És Keresztelő Szent Jánosnak mi köze a kardhoz?
Csak azt ne mondd, hogy azzal keresztelt, hogy a páciens hamarabb felkerüljön a Mennyeknek országába.

Ironfist 2013.04.16. 18:16:43

@Tavaszivirág:
"Keresztény ember, de szerintem az ateista sem kér a transzcendentális meditációból és keleti vallásokból, főként nem az iskolai kötelező oktatás keretében a 60 óra alatt átképzett tornatanártól. "

A mondat második része oké, de azért ne feledd, a keleti vallások egy része ateista vallás, így nem feltétlenül igaz, hogy aki ateista, az nem kér a keleti meditációs dolgokból. Egyébként meg ez a retek picsa is megmondta, hogy nem keleti meditációra kell gondolni, van keresztény meditáció is. Na egy ateista inkább ebből nem kér semmit, mint egy olyan valláséból, ami egyrészt ateista, másrészt nem térítő.

Ironfist 2013.04.16. 18:17:56

@Con Storm:
"Érdekes mi? Az ősvallás a kereszténység..."
Ősvallás? Inkább úgy mondanám, hogy egy kiszakadt, renegát, zsidó szekta leszármazása.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 18:51:58

@Ironfist: Mondhatod, de attól még nem lesz igazad...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 18:54:24

@Ironfist: Ehe... ateista... istenben csalódott ember, de hívő...

A keleti filozófiák, nem elsősorban vallások.. és nem ateisták, hanem materialisták... vagy univerzálisok...

A relaxációtól meg nem kell megijedni... igazából 1 óra képzés után bárki oktathatja...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.16. 18:57:08

@Ironfist: Malakiás terhe Izrael ellen... az Ábrahámot követő és Salamon zsidógyilkos hébereit vádolja azzal, hogy eltértek az úttól... Lehetne arról beszélni.. mi szekta és mi nem az.. ki jár az úton és ki nem...

Ironfist 2013.04.16. 21:01:49

@Con Storm:
"Mondhatod, de attól még nem lesz igazad..."

Ó, dehogynem.

"Ehe... ateista... istenben csalódott ember, de hívő..."

Nem igazán vagy ezzel tisztában, ugye? Az ateista szó azt jelenti, nem hisz semmilyen istenben. AÉs vannak ateista vallások. Pont, hogy a buddhizmus ateista, de nem materialista. Nézz utána először ezeknek a szavaknak, mielőtt dobálózol velük!

"A relaxációtól meg nem kell megijedni... igazából 1 óra képzés után bárki oktathatja..."

Leszarom. Az én gyerekemet senki ne oktassa keresztény meditációra! Pont ugyanígy hittanra sem fog majd járni soha, akármennyire is kötelezőnek mondják. És ha emiatt évet kell ismételnie, átviszem másik iskolába, aztán baszhatják.

Ironfist 2013.04.16. 21:04:11

Erkölcstanra meg pláne nem fog járni - nem azért van egy gyereknek anyja, meg apja, hogy már az erkölcsöt is az iskolában kelljen tanulnia!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.17. 00:00:59

@Ironfist: Remélem Bó mestert is megismered, nem csak Siddhartát...

Csak jelentéssel legyél tisztában.. Buddhizmus a nem tudás művészete, Budha az Isten 1 dével, Buddha az avatartja, vagyis a testet öltött fia, két d-vel..

A budhizmust 1 dével írjuk... még akkor is, ha a wikipédia kettővel írja... Tudod Buddha a régi szkítiából (székelyföld) származó család volt, bármilyen hihetetlen is.. ezt még a wikipédia is megemlíti, de a mai Budáról kapta a nevét.. magyar volt... a nem tudás művészete, vagyis a butaság... ehe de lényegtelen nem hiszem, hogy mondana valamit... is.. a csirkék nem biztos, hogy kitudnak szökni egyszer is a tyúkudvarról, hogy eggyel magasabb megvilágosodott szintre jussanak...

Mellesleg az ateista az atosz szóból származik, ami régi magyar szó... Attila módosulata, apát jelent.. atyát... az ateisták nem a Jánosgyermek evangéliumában leírt mindent betöltő és jelenlevő istenképet vallják, hanem az apa, a kaporszakállú felhőszélén csücsülő öregapókáét... de ez mind mind lényegtelen dolgok.. suto vanita, salo vaníta

Ironfist 2013.04.17. 05:22:57

@Con Storm:
Ó, jaj. Tudom, tudom, Jézus is magyar volt, mi meg a Szíriusz C-ről származunk, és először a Húsvét-szigeten landolt az űrhajónk.

És akkor itt hagyjuk abba, elvetemült hülyékkel nem vitázom, mert lerántanak a saját szintükre, és legyőznek a rutinjukkal...

2llkedő 2013.04.17. 05:40:17

@Con Storm: "Mellesleg az ateista az atosz szóból származik, ami régi magyar szó..."

A három testőr is magyar volt. Atosz, Portosz, Aramisz.

2013.04.17. 08:42:34

Egy japán kendo mestertől hallottam hogy meditáció előtt érdemes mindig szegedi halászlevet enni, tehát lehet valóság alapja hogy Buddha valaha kárpát medencei lakos volt.

2llkedő 2013.04.17. 09:27:58

@dr kotász: Szegedi, vagy bajai halászlé? Vagy ezt még a tudósoknek nem sikerült megállapítaniuk? De mindegy is, lényeg, hogy Buddha magyar volt. Az ösmagyarok pedig az őshazából hozták magukkal a bajai és a szegedi halászlét nyereg alatt puhítva.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.04.17. 11:02:40

@félázsiai 2llkedő: Wazze ezt a szeparatista nonáci rasszista magyargyűlöletet :D még a végén annyira fogod gyülölni amagyarságod.. hogy nem tudod elviselni és felvágod az ereid...

Mit tehetünk róla, ha Arisztoklés iderajzolta Szkytiát, később meg Makedóniáát? aminek az írásképe MA y-fölülvonásA r-fölülvonás, IAN volt? akár még magyariannak is lehet ejteni, mert a görögben volt kappa meg ró.... vagyis lágy R... Ez van... a Dunát Istarnak hívták.. Budát meg butának... tehetünk mi róla?

2013.04.17. 12:58:24

Nem tehetsz róla...:)

BénaBéni 2013.04.17. 13:03:46

@félázsiai 2llkedő: Természetesen szegedi.A paprikás lé haldarabokkal és tésztával, valami más! XDXD

titan 2013.04.18. 18:23:43

@fchris82: nos, ha úgy gondolod, hogy a "keresztény" rész azért van, hogy ne aggódjanak az emberek, nem lesz kötelező a buddhizmus, erre én azt mondom, hogy szerintem ideje lenne, ha változtatnának az emberekkel való kommunikáción, és ahelyett, hogy azt mondják, hogy az emberek hülyék, ezért inkább lassan beszélnek, megtehetnék, hogy elkezdik tanítani az embereket. Persze akkor a populizmus lassan kihalna, azt meg senki nem akarja...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.04.18. 21:11:44

Na, most vettem ki a Vastagbőrt a feedjeim közül.
Nem kell szeretni a Fideszt, nem kell kritikátlanul örülni a politikusok agymenéseinek, de hogy egy alapvetően pozitív ötletet egyből nekiálltok fikázni, az nem jön be.
Ha esetleg utánaolvasnátok, a relaxáció nem feltétlen ideológiailag töltött, a "keresztény" meditáció sem imát jelent. Bagdy Emőke meg már akkor is elismert szakember volt, amikor Gyurcsány még javában kádkövezett, vagy mikor Viktor még az egyetem padjait koptatta.

Ironfist 2013.04.18. 22:07:22

@Dr. Morcz:
"Na, most vettem ki a Vastagbőrt a feedjeim közül."

Ó, jaaj, hogy fog tudni aludni ezek után akár laspalmas, akár zero! :o

"de hogy egy alapvetően pozitív ötletet egyből nekiálltok fikázni, az nem jön be."

Nekem valahogy nem jön át, hogy ez miért volna pozitív.

"Ha esetleg utánaolvasnátok, a relaxáció nem feltétlen ideológiailag töltött, a "keresztény" meditáció sem imát jelent."

Nem "feltétlenül"? És nem ima? Akkor mégis mi?

"Bagdy Emőke meg már akkor is elismert szakember volt,"

Bagdy Emőke elmegy a hétszerbaszott hegyikecske anyjába az olyan kijelentéseiért, miszerint a házasság előtti szex, meg az élettársi kapcsolat káros. Hát ki a büdös kurva isten fasza ő, hogy meg meri mondani nekem, hogy mikor dughatok, és mikor nem?

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.04.18. 22:29:37

@Ironfist: Nem feltétlenül van a relaxációnak ideológiai töltete (l. pl. MBSR), de persze van, aki valamilyen hit vagy vallás gyakorlásának részeként relaxál/meditál.
Pozitív a gondolat, hogy próbáljuk a magyar társadalomban túltengő feszültségeket, frusztrációkat kezelni, ill. ennek technikáit a gyerekeknek megtanítani, a relaxáció erre alkalmas. Nyilván nem ez az egyetlen alkalmas módszer persze.
A házasság előtti szex van, aki szerint káros, ennek a megítélésében az egyén neveltetése, világnézete stb. vastagon benne van. Azt viszont nyilván se Bagdy Emőke, se más nem akarja neked megmondani, hogy mikor dugj (mondjuk a partnered esetleg). Szabadságodban áll olyan dolgokat is csinálni, amiről tudományos konszenzus van, hogy káros (pl. dohányzás), de azt ne várd el, hogy egy pl. tüdőgyógyász majd nekiálljon helyeselni, ha rágyújtasz.

Ironfist 2013.04.19. 05:38:23

@Dr. Morcz:
"Nem feltétlenül van a relaxációnak ideológiai töltete (l. pl. MBSR), de persze van, aki valamilyen hit vagy vallás gyakorlásának részeként relaxál/meditál."

Figyelembe véve ezt a mostani kereszténységerőltetést, valamint Bagdy Emőke nyugtatását, hogy ez nem keleti meditáció, hanem keresztény...

"A házasság előtti szex van, aki szerint káros, ennek a megítélésében az egyén neveltetése, világnézete stb. vastagon benne van."

Ha a szomszéd Kató néni szerint az, azt magasról leszarom, illetve ha beszól, kettőnk közt elintézem. Azonban ha egy kétharmaddal vezető párt egyik csahosa kezd el ilyesmit pedzegetni, azt úgy érzem, jogosan küldöm el a kurva anyjába.

"Azt viszont nyilván se Bagdy Emőke, se más nem akarja neked megmondani, hogy mikor dugj"

Az eddigiek alapján simán kinézem a fideszből, hogy kötelezővé tennék a csak sötétben, csak misszionáriusban, és csak gyereknemzés céljából történőt.

"Szabadságodban áll olyan dolgokat is csinálni, amiről tudományos konszenzus van, hogy káros"

Ne keverd, jó? A dohányzás káros, mert a kátrányt szűri meg a tüdőd például, nem konszenzus, hanem tény. Azonban nem látom be, miért lenne káros a szex, ha az nem egy keresztény pap előtt kimondott igen után zajlik. Utána akkor miért nem az? A keresztény szokás az igen kimondásáról kiűzi belőle a Párnanaci Puncikoboldot?

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2013.04.19. 08:38:52

@Ironfist: Részemről annyiban maradnék, hogy nyugodtan hőbörögj tovább. Van az a szintje az elvakultságnak, ahol tök mindegy, hogy mit mondok. Ha gondolod, nyugodtan írd a hasonló szntű kommentjeidet. Lesz, aki számára pont azt igazolják, hogy aki ennyire nem tudja kezelni az indulatait, annak jót tenne valami erre irányuló technikát megtanulni.
Pl. relaxálni....

Ironfist 2013.04.19. 18:26:28

@Dr. Morcz:
Ha hőbörögnék, akkor szimplán elküldenélek az anyádba, és további pár hasonló szintű kommentet érdemelnél tőlem, de biztosra veheted, hogy nem szenvednék azon, hogy tételesen mindent megcáfoljak, amit mondasz. Elvakult pedig hadd ne az legyen már, aki felháborítónak tartja, hogy a legelemibb szinten is belepofáznak az életébe, jó? Hanem például az, aki magas lóról kezel mindenkit, aki nem bólogat lelkesen, amikor védelmébe veszi az ilyen Bagdy Emőke-féle patkányokat...

De látom, a továbbiakban teljesen felesleges rád minden szót pocsékolnom, amilyen felsőbbrendű vagy, nyilván a következő az lesz részedről, hogy kijelented, habzik a szám, vagy valami ahasonlóan magasröptű, általános fideszérvet... Úgyhogy te is kivívtad magadnak, hogy Vidékivel tegyelek egyenértékűvé - azaz láthatatlanná. Csá.
Gyengébbek kedvéért: innentől kezdve nem látom, mit írsz, csak egy üzenet jön majd, hogy írtál nekem - amiben nem kételkedem, hogy így lesz.

Bee-zony 2013.04.21. 11:09:50

@BénaBéni: Igen, csak egy jó hírre jut legalább két rossz. Kétharmad...
Mint például:

A törvények is korruptak Magyarországon
index.hu/gazdasag/2013/04/18/korrupcio/

Magyarország egyre csóróbb
www.origo.hu/gazdasag/20130415-az-elszegenyedes-tunetei.html

kifordított nagyanyó 2013.04.22. 19:31:29

@Bee-zony: Ez nekik a sikertörténet.
Nekik jó,mi meg szopunk.

Bee-zony 2013.04.24. 15:08:41

@kifordított nagyanyó: A rossz végén vagyunk a fasznak. Jó vége pedig nincs, mert az a polip, a maffia. Mostanra már a választási democsokrácia is beindult... 4 évente új kapitányt és tiszteket választanak a nagy demokratikus kalózhajón, és választáskor a sár- és szardobálás kötelező, már csak hagyománytiszteletből is. A kizsákmányolt legénység persze marad ugyanaz, viszont jogukban áll megválasztaniuk, hogy ki legyen a soron következő kizsákmányoló banda.
Akiknek nem tetszik, el lehet menni... Akiknek nem tetszik, és mégis maradnak, azok pedig tessenek forradalmat csinálni. A valódi rendszerváltásra alapvetően ez a két működő opció van; átmenni egy másik rendszerbe, ahol nehéz beilleszkedni – verejték,könnyek –, vagy egy véres forradalom – vér, könnyek. Könnyű és egyszerű opció, az nincs.

zkdqts 2013.04.26. 23:00:03

Bagdy Emőke úgy tűnik azt sem tudja mi a különbség a meditáció, meg a relaxáció között. És a témában megjelent blogbejegyzések és kommentek alapján ezzel nincs egyedül.

fchris82 2013.05.01. 23:16:06

@Con Storm: "Mellesleg az ateista az atosz szóból származik, ami régi magyar szó... Attila módosulata, apát jelent.. atyát... az ateisták nem a Jánosgyermek evangéliumában leírt mindent betöltő és jelenlevő istenképet vallják, hanem az apa, a kaporszakállú felhőszélén csücsülő öregapókáét... de ez mind mind lényegtelen dolgok.. suto vanita, salo vaníta "

Ezt a baromságot honnan vetted????? A teológiáról hallottál már? Az tudod mi? A Teofil név jelentésével tisztában vagy? Az elektrofil szubsztitúcióról hallottál már kémia órán? Csak hogy mit jelent a "fil" a Teofil végén.

Egyébként pedig: wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Theo Innen jön az ateista, nem Attilától. Max az Attila név származik ebből.

süti beállítások módosítása