Skip to content


       Szűrés lista

A tranzakciós illeték emelését sem az emberek fogják megfizetni, ahogy magát a tranzakciós illetéket sem!

"A kormány azzal számol, hogy az idén újraindul a növekedés, 3 százalék alatt marad a GDP-arányos hiány és ehhez nincs szükség újabb intézkedésekre." -  jelentette be büszkén Varga Mihály 2 hónappal ezelőtt.

Ugyanez a Varga Mihály állt ma ki a kamerák elé Giró-Szász Andrással és jelentette be a következő "nem megszorításokat":
a tranzakciós illeték készpénzforgalom esetén 0,3-ról 0,6 százalékra emelkedik és megszűnik a 6 ezer forintos határa
 a tranzakciós illeték számlák közötti utalás estén 0,2 százalékról 0,3 százalékra fog emelkedni
 távközlési adó mértéke a vállalkozások esetében 2-ről 3 forintra nő, a felső korlát pedig 2500-ról 5 ezer forintra emelkedik.
a bányajáradékot 12-ről, 16 százalékra emelnék
- kamatadó emelés: kamatjövedelem után a kamatadón kívül további 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. 
- a költségvetési törvény módosításával beruházási alapot hoznak létre, amelyből a stadionépítések és a Kossuth tér rendezése finanszírozható.

Varga szerint ennek a csomagnak két oka van: hogy végleg kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól, valamint az inflációs folyamat.
Túl alacsony az infláció, nem folynak be a tervezett adóbevételek.

Lehet hogy megleő, de a tervezett bevételeket:
- Matolcsy Györgyék számolták ki
- és egyből el is költötték, mivel a költségvetés ezekre a tervezett bevételekre épül.

Varga Mihály ugyanezt az utat követi, mivel a reklámadó tervezett bevételét beleírják a költségvetés módosításába, úgy, hogy elvileg magáról a törvényről még csak most egyeztet Lázár János a reklámszövetséggel. De az biztos ami biztos, azt az 5-6 milliárd forintot már el is költik - jó előre.


A tranzakciós illeték kapcsán már egy ideje lehetett olvasni, hogy ha nem hozzá a tervezett bevételt, akkor emelni fogják. Az egész évre 310 milliárd forintot terveztek be.  
"Azért van szükség a tranzakciós adó növelésére, mert túl okosan reagáltunk, például számlaösszevonásokkal csökkentettük a költségeinket." - jelentett ki Varga Mihály (pofátlanság #1).

Nehéz indulatokk nélkül leírni, de elnézést kér a Nemzet a NER-től, hogy ilyen okosan reagáltunk és megkárosítottuk a költségvetést ...
Például a nyugdíjasok tömegesen szüntették meg a folyószámlájukat és tértek vissza ahhoz, hogy a postás hozzá házhoz a nyugdíjukat.

A portfolio.hu ábrája szerint ennyire voltunk szar-szemét alakok:
adó.jpgAz első három hónapban 38,8 milliárd folyt be, de időarányosan 82 milliárdnak kellett volna.

"Nem számolok azzal, hogy a továbbhárítás megtörténik, a bankok között ugyanis komoly verseny van. A verseny azt indukálja, hogy a költségek nem továbbháríthatóak." -  Varga Mihály (pofátlanság #2).

Ismerős mondatok?
"A bankok nem fogják áthárítani a tranzakciós adót, mert óriási verseny lesz" - nyilatkozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2012 októberében, amikor bejelentette a megszorító csomagot. Már akkor tudta mindenki, aki okosabb volt az ősi magyar agysebészet rajongójánál (kvázi mindenki), hogy át fogja hárítani minden ban, és mi fogjuk megfizetni. A Zemberek.

"A február 11-ig beérkezett adatok szerint 164 pénzügyi szervezetből 154 áthárította ügyfeleire a tranzakciós illetéket, azzal összefüggő díjmódosítást hajtott végre valamely termékén" - állapította meg a PSZÁF jelentése ,ár februárban. 
A MNB tanaulmánya a 2013. márciusi díjtáblázatok alapján azt állapította meg, hogy "a háztartásokra 80-90 százalékban, a vállalatokra 90-95 százalékban hárították át az illetéket."
A jogszabályok szerint a pénzintézetek az illeték áthárításáért – szigorú feltételek mellett – díj- és költségemelést hajthatnak végre. A feltételeket nagyon részletesen kifejti a jogszabály; az egyoldalú szerződésmódosításra – vagyis a díj- és költségemelés végrehajtására – olyan díjaknál és költségeknél van lehetőség, amelyet az ügyfelekkel kötött szerződések eleve tartalmaztak.

Mi történt?
A bankok megszüntették a 0 forintos számlavezetési csomagokat, megemelték a készpénzfelvétel díját stb. Havonta így körülbelül 1000 forinttal nőttek meg a banki költségek. Személyenként. Egy családban az havi 2000 forint. 

A "tranzakciós illeték" egy igazi hungarikum, még ha egyes jobboldali sajóorgánum szívesek összemossák az EU-ban tervezés alatt lévő "tranzakciós illetékról". Csak a nevük ugyananaz, de az EU 11 tagállamában "az adókulcs 0,01% lesz a származtatott ügyletek, és 0,1% minden más tranzakció, pl. a részvény- és kötvényvásárlás esetében. A pénzügyi tranzakciós adó hatálya a tervek szerint nem fog kiterjedni a magánszemélyek és a vállalkozások által napi szinten végrehajtott pénzügyi műveletekre."

Míg a 27 tagú EU kis része tervezi a spekulatív pénzmozgások megadóztatását, addig Magyarországon a saját, adózott munkabéremhez való hozzáférést adóztatják meg.

És ami a legmeglepőbb az egészben, hogy nem lángol a Kossuth tér, csak rezignáltan megvonja mindenki a vállát.  Törökországban ennél sokkal kevesebbért lángol a Geci tér tüntetnek.

Ebben az országban, ha kitalálnak egy új adót, amiben valljuk be, az Orbán-kormány mindenkit túlteljesített, az holtbiztos, hogy előbb-vagy utóbb emelni fogják. Az áfát csak azért nem merik emelni, mert a nr1. 27%-ról már nincs feljebb. 

De biztos osztottak-szoroztak és 1 évvel a választások előtt ez még belefért. Hallgatva hétvégén Mesterházyt és Bajnait (meg a Schmuck Andort), sajnos valószínűleg jól számoltak.

A jó hír persze az, hogy a stadionépítések nincsenek veszélyben! Ismétlem:nincsenek veszélyben!

ui: az enpenzem.hu információi szerint a bankok már nem tartják majd fenn a bankok a kártyás vásárlásnál ma még jellemző ingyenességet.



Címkék: megszorítás varga adóemelés

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr905365462

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adórendszer - Kemény adóemelések újra 2013.06.17. 15:43:54

Meglepetésként érte a gazdaságot az újabb adóemelés, amit ma jelentett be Varga Mihály. A mindenhol nyomott sikerpropaganda nem vetítette előre, hogy ilyen durva adóemelésre kényszerül a kormány. Az adóemelések a következőek 1. A készpénzfizetések il...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s 2013.06.18. 01:57:47

orbán, a kurva anyádat. Remélem a rák legsúlyosabb formájába döglesz bele te rohadt tetvedék fasz, a becstelen, tolvaj családoddal együtt. ráhelkét add el azeri kurvának, hogy baltás gyilkosok faszát szopogassa cuppogva. A tripperes kurva ribanc feleségedet ad a táliboknak, hátha megeszik az összeaszott tokaj hegyaljai rohadt kurva sikkasztó száraz dögöt levesnek egy kis kábítószar mellé. Egyáltalán, húzz el ebből az országból a retke faszba, bazdmeg. Megkereslek és megnyúzlak elevene, te rohadt sintér abortuszmaradék geci. Rádgyújtom a kibaszott putridat, és levizelem a hamvaidat.

s 2013.06.18. 02:18:58

orbán, te szemét geci állat. Megittam egy üveg bort a kínhalálodra. Nekem ezek be szoktak jönni. Megátkoztalak, az összes rohadt fattyaddal együtt. Pusztuljatok, pokolra veletek.

DR. Smit Pal 2013.06.18. 02:36:10

A rohadt szemet tetves mszp-s gecik miatt kell emelni az adokat. Akik szetloptak, szetkurtak az orszagot. Az lenne az igazsagos, ha ezeket az adokat, csak a degeneralt mszp-sek fizetnek, akik 8 even at hatalomban tartotak a mocskos hazaarulo balibgeciket.

barkaba 2013.06.18. 04:53:08

Ki kell próbálni a Manet bankot. Én még egyetlen fillér tranzakciós adót sem fizettem ott. Gyakorlatilag csak a kamatadót vonják, más költség nincs, mert nem használok bankkártyát. Ráadásul a pénzfelvételen kívül, mindet neten intézhetek, számlavezetési és egyéb díjak nélkül.

És van még ilyen bank. Nem sírni kell, váltani, ha le akarnak húzni! Én hat év alatt legalább 120 ezret megtakarítottam az OTP-hez képest, ahol addig voltam. Nem hiszem, hogy ez annyira mindegy lenne, de ha valakinek az, és szereti szponzorálni a bankokat a saját söre helyett, akkor ne sírjon a kormányra!

barkaba 2013.06.18. 04:54:51

@s: Ez rendkívül primitív szöveg, még egy vöröskönyves, munkásőrtől is.

a kormány embere 2013.06.18. 06:34:40

@barkaba:
Igazad van!
A borospoharat,sokkal nemesebb dolgokra kell üríteni!
Vektor és brigádja meg,költse a vagyonkáját a kölkei eredménytelen gyógykezeltetésére,aztán ingyenes temetés keretében ássa meg a sírjukat.Akár a debreceni/felcsúti stadion közepén!

a kormány embere 2013.06.18. 06:37:23

@DR. Smit Pal:
Az élet,már csak ilyen igazságtalan,a hülyéket is utoléri a végzet!
Nameg,Isten sem bottal ver.
CSAK A FIDESZ!
Emlékszel?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.18. 06:54:33

@Sütemény1975: Azt már megkaptuk, és ez annál sokkal, de sokkal rosszabb.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.18. 06:57:03

@DR. Smit Pal: A rohadt teteves maszop miatt ilyen alacsony az infláció?
Hisz az alacsony infláció az egyik oka az újabb megszorításoknak.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.18. 06:59:49

@Balibgeczyk: Ha olyan nagy államadósságnövelő volt, akkor hogy-hogy nem csökkent a megszüntetésétől mégsem az államadósság?

2llkedő 2013.06.18. 07:29:30

@DR. Smit Pal: "A rohadt szemet tetves mszp-s gecik miatt kell emelni az adokat. "

Ha nem vetted volna észre, három éve a fidesz kórmányoz.

No meg:

"9. Milyen intézkedéseket javasol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a probléma kezelésére és miért?

A szocialista úttal szemben, melynek alapvető jellemzői a hitelfelvétel, a szociális megszorítások és a gazdasági recesszió, a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. "
fidesz.hu a gazdasági világválságról.

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 07:38:43

@No more pain: DDDDDD
Én is ilyesmin agyalok egyfolytában.

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 07:39:21

@s: Legalább a Viktor borát ittad,baszod?

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 07:46:20

No.
Úgy is bébaszik az az egész országnak az ilyen típusú lehúzás,mert a fagyi visszanyal.
Még kevesebb lé a zsebekben>még kevesebb költés> termelés visszaesése> nulla belső fogyasztás (a társadalom tagjai kivonják magukat a forgalomból és egy alternatív államot csinálnak maguknak,melyben köszönik szépen,jól elvannak a cserekereskedelemmel a csereberével,bankok és egyéb hülyeségek nélkül is)>még kevesebb áfa és adóbevétel (birka döglesztés),újabb adó (?) a valamire,gazdasági leállás,>export és import leállás> kp megszűnés> polgári engedetlenségek,lázadások> kezelhetetlen helyzetek.
Kb ennyi.

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 07:50:20

@MolnarErik: Az infláció azért alacsony te szerencsétlen,mert az emberek nem költekeznek semmire.
Szó szerint semmire.
Ez okoz alacsony inflációt,viszont cserébe a gazdaság leállását is okozza.
Bizonyára emlékszel te is arra,hogy a szocializmusban is folyton ezen voltak,hogy a vásárlásokat visszaszorítsák.
Azaz ne engedjék a népet költeni,mert az inflációt gerjeszt.
A kettő összefüggését már Japánban jól felismerték.Ezért ott gerjesztik az inflációt,kiszarnak egy rakás kp-t a gazdaságba,hogy az ne rohadjon le.
Kb ennyi.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.06.18. 07:58:20

Enrico kevés nekem, én vidékit akarom, hogy magyarázza meg nekem, hogy ez nem megszorítás és különben is ettől nem csak nekem lesz jobb, de a gazdaság is élénkebb lesz.
Vidéki, hiányzol :)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.18. 08:11:13

@Balibgeczyk: ".... TÖBBI SÜKET DUMA!...."

Barátom a szöveged bullshit, te meg egy szaros agitátor vagy, fizetett köcsög. Ha most kommunizmus lenne te ÁVÓ-s vagy 3/3-as kis geci lennél. Vagy vagy is?

A süket duma az ami te meg a kormányunk szajkózik....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 08:15:22

Most jutott eszembe, hogy egy viccesebb kedvű bank igazán elkezdhetné rányomtatni a bankszámlakivonatokra, hogy "A tranzakciós illeték emelésére vonatkozó törvény eredményeképpen az Ön többletköltsége ebben az időszakban: ...... Ft, 2013. január 1. óta: ...... Ft"... persze kellő betűnagysággal, narancsos keretben.

Miért legyen egy bankszámlakivonat kevésbé informatív, mint egy gázszámla?!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.18. 08:16:25

@Balibgeczyk: Állami nyúgdíj biztos.

Tudod mi biztos az, hogy elitad az utolsó agysejtedet is te ökör. Mi garantálja a nyugdíjat és ki? Örményországban is volt társadalom biztosításra járó orvosi ellátás, aztán egyszer csak megszűnt de a TB az maradt. Így lesz a nyugdíjjal is meg nem szüntetik majd garantálják, csak ki nem fizetik ennyi...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.18. 08:20:22

@Balibgeczyk: Igen itt az ütőkártya mocskos spekulánsok, azok beszívva meg részegen jól le short-olják a forintot azért szar az adósság mutató, aha aha. Ökrök ökre te....

2013.06.18. 08:23:51

Lehet itt magyarázni, lehet itt hazafias taslit és nyaklevest , kokit adni, csak egy dolgot nem szabad elfelejteni, hogy a hülyéket, a hazugokat, a rablókat, a dilettáns szarkavarókat sehol nem szeretik.

A fideszes sárga fiúk, akik anno mindent rákiabáltak a szocikra--és jogosan--- most aljasabbak mint a kormányon volt elődeik. Utálják a "zuniót" , de a pénzét szeretik, hiszen azért sem kell megdolgozniuk, mint azokért a pénzekért, földekért, bányákért, gyárakért, amiket elloptak. Ami "ingyé " van , az a jó. Amiért dolgozni kell, az nem jó, azt útálják ők is, mint a szocik is. Mert a munka az nem nemesit és abból csak alig lehet tisztességesen megélni, de ha valaki politikus akkor lophat, csalhat és hazudhat, mentelmi joga van !!!! És mindezek mellett még jól is él!

Mert még a szocik "csak" loptak, csaltak, hazudtak és tömték a barátok, barátnők, rokonok sógorok, szomszédok, családtagok zsebét, eladták az országot és az anyjukat is,--- addig a fidesz mindezek mellett amit a szocikra mondott éjjel-nappal, még azzal toldotta meg, hogy mielőtt eladta volna a saját anyját , előtte még meg is lopta !

Mindent ellopott amit tudott és lehetett ! A szőlő-bányától, a legutolsó trafikig --mindent !
Loptak ezek még sajtos stanglit is !!

Viktor ! Az országot lassan oda, arra a szintre viszed a haverokkal együtt, ahol nem is olyan régen, lelőtték Nicut és Elenát. Csak nem ezt szeretnéd, hogy itt is háború legyen ?
Mert ha az lesz, akkor tudd, úgy lesz mint '56-ban, amikor is az "emberek " nem kértek és nem is adtak kegyelmet !

Mert hogy az országban mi van azt nem tudod, hiszen mindennél fontosabb a fradi -stadion, hiszen ők hozták el neked a kormányzás lehetőségét, amikor is feldúlták és felgyújtották fél Budapestet. Na de ne hagyjuk ki a debreceni stadiont is, hiszen onnan is csurog vagy 10-20% a zsebbe valakinek.

Miközben tönkretetted az egész északi régiót, összeloptad magad, és most játszod a nagyságos, kegyelmes urat. De csak tudd, úrnak és bolondnak születni kell, minden más ember " terem ", mint erdőben a gomba. De mielőtt kihúznád magad, azzal légy tisztába , te soha nem leszel úr, sem most , sem máskor ! Mert mindenki az amivé önmagát tette.

Aki zsivány lett, az zsivány maradt, aki tolvaj lett, az tolvaj maradt, aki pedig szegény volt , az szegény maradt. De óriási a különbség egy szegény, de becsületes ember és egy hazug naplopó, tolvaj politikus között. Remélem érzed a különbséget ! Én egy szegény, de becsületes ember voltam és vagyok. És te Viktor , hová sorolnád magad ?

Doberdo 2013.06.18. 08:26:56

Ázsiai "pénz termelési" módot vezet be Orbán. Mindegy, hogy ki irányítja a gazdaságot, mert
Vargából is lehet hülyét csinálni....

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.18. 08:31:16

@Balibgeczyk: Szóval nyugdíjas vagy értem. Mond csak, honnan is mentél nyugdíjba ÁVÓ, 3/3, központi bizottság, vagy csak simán egy pártitkár voltál. Az eszed ehez biztos elég volt. Te barátom egy tipikus jó kommunista elvtár voltál és most is az vagy csak a vöröset narancsra cserélted.

Most pedig énekeld el szépen az internacionálét, mert ugye világ proletárjai egyesüljetek, énekeld szépen a nótád

"A párttal a néppel egy az utunk,
a jelszavunk a mutyi a lényeg,..."

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 08:37:31

@hot-spot:
Az infláció nagyrészt a rezsicsökkentés miatt alacsony, ami egyszer eljátszható tétel, és jóságosan adakozó állam bácsi és a burzsoá cégeket rendre utasdító erős államférfi képe mellett "kiváló" csapda a következő kormánynak. Ezt sem lehet a végtelenségig folytatni, és előbb-utóbb (inkább előbb, vagyis egy éven belül) a cégeknek emelniük kell, mert a földgáz attól nem lett olcsóbb a világpiacon, hogy az állam azt olcsóbban adja tovább, és ahogy Orbán mondta Merkelnek, azt már próbáltuk, "nem volt jó ötlet, nem vált be".

Japánban csak kísérleteznek ezzel, mert ők már eleve 15-20 éves stagnálásban vannak, kb. 0% alapkamattal, kb. 0% inflációval. Nem érdekli őket az sem, ha ezért cserébe egy kicsit kevesebbet ér a yen.
Az Orbán-kormánynak régóta vágyott eszköze a hitelek elinflálása, csak ezt a nagy devizahitel-állomány miatt eddig kockázatos volt meglépni. Ráadásul a pénzjegynyomda is csak átmeneti megoldás, és ha a FED elzárja a pénzcsapokat, akkor tetves mindegy lesz, hogy Orbán a puli meg a repipálinka mellé akár minden külföldi delegációnak egy köteg húszezrest is ad.
Matolcsy sokak által várt "ingyenhitele" is az inflációt fogja csökkenteni -Varga már most bekészíthet erre is valami faszányos kis adóemelést), akár mert a fejlesztések nyomán olcsóbban adhatják termékeiket a vállalkozások, akár mert a megnövekedett kapacitással nő a kínálat. De ez a várakozás és lelkendezés nem túlbecsülendő, elvégre az emberek mindent szeretnek, ami ingyen, "akciósan" van, akár még a hitelt is.

Baldrick68 2013.06.18. 08:45:32

Amint látom a fiúk a NER ben nem nyugszanak.
Most hogy sikeresen megvédték a trafikot, látom most a benzinkutakat is meg akarják védeni.
index.hu/gazdasag/2013/06/17/benzinjeloles/

Ha visszaemlékszünk, akkor már ismerős a forgatókönyv most a benzinkutasok lesznek gyanúba keverve. És mi lesz a megoldás?
Igen majd az állam jól megvéd minket azzal hogy államosítja a benzinkutakat :D

Reset Elek 2013.06.18. 08:50:35

Amikor azt mondtam 3 éve, hogy mindenki álljon a hivatásosok mellé, mert ha őket büntetlenül meg lehet szívatni szerzett jogok elvételével, visszamenőleges jogalkotással stb., akkor bárkit lehet, mindenki leugatott, hogy menjen mindegyik 45 éves nyögdíjas a jó anyjába.
És milyen igazam lett... Jött a MANYUP, a pedagógusok, az egészségügy, a rokkantak (igen az igaziak, mert a többit úgysem tudják kiszűrni), a tömegközlekedés, a 27 % ÁFA, pöttyösseggű gyerekek, energia szektor, termőföld és dohánykoncesszió stb.
Az összefogás hiánya fogja ezt az országot nyomorba dönteni.
A sok baromnak vezér kell, nem demokrácia, a kánaán ígérete és nem jólét, mert erre szocializálódtak :(
Gyerekeinket időközben a nevelés és oktatás lezüllesztésével még inkább erre az útra terelik, és a sok birka tapsol hozzá :(
Faszkivan

Baldrick68 2013.06.18. 08:54:45

@jános515:
Én ezt a dolgot a követkő módon látom.

MSZP
Tolvajok gyülekezete. Szépen mögéd oson és elviszi a pénztárcád. Amikor lebukik, akkor lesütött fejjel elsomfordál. Nyilván mindenkinek elege volt a mocskos tolvajokból és a fidesz és azzal kampányolt hogy ők nem fognak lopni. És tényleg a fidesz nem tolvaj ők mások .

FIDESZ
A fideszes a fejedhez nyomja a 9mm -es stukkert és te önként átadod a pénztárcád, a mobilod, az órád a kocsikulcsot majd előzékenyen elmagyarázod, hogy hol parkolsz az autóval és vigyázzon mert a kettest kicsit nehezen veszi és örülsz hogy nem lőttek le.

Reset Elek 2013.06.18. 09:08:09

Eszembe jutott egy régi vicc:
Rádió:
Kedves hallgatóink! Kedves vezetőnk felkelt, keljetek fel ti is!
Kedves vezetőnk reggeli tornázik, tornázzatok ti is!
Kedves vezetőnk reggelizik, addig zenét sugárzunk!

és nem tudok rajta röhögni BAZDMEG!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 09:24:44

@Baldrick68:
Akkor játszuk ezt :). Szerintem:

MSZP:
Gyomok. Régi téeszes beidegződések szerint még mindig azt hiszik, hogy a közösből hazavinni, ami kell, az bocsánatos bűn, és úgyis mindenki csinálja. Néha kitenyésztenek egy-két ifjú titánt, akik nem érzik az évek alatt tesztelt határokat, azokat gyorsan helyre teszik, és ha már túlságosan a fejükre nőttek, akkor dobnak egy kis koncot a közvéleménynek velük, de az alapvető reakció még mindig az, hogy ártatlan pislogást magukra erőltetve, csodálkozó arccal kérdezgetik, hogy nahát, hogy került ide ez a nokiásdoboz, és ők nem is... Szép lassan felélik és elsorvasztják az ország vagyonát, mert nem fejlesztenek semmit, csak amit már muszáj, és mellette úgy viselkednek, mint a diák, aki nem készült, és benyalnak mindenhova, csak nehogy bárkivel is konfliktusba kerülve kiderüljön, hogy alapvető természetük a lapítás.

Fidesz:
Láncfűrész, akik a tettrekészség illúzióját sugallva favágásra és agyműtétre is csak ezt az egy eszközt ismerik. Fejedhez nyomják a kétharmadot, és ha nem kellő lelkesedéssel adod át a pénzed, rögtön a nemzet ellensége, kitaszított pária leszel a szemükben, akit a híveik a megváltás reményében szabadon, sőt, a hatalom hallgatólagos beleegyezésével leköphetnek. Az a típus, hogy elveszi a pénztárcádat, és utána veled üvölt, hogy miért csak ennyi van nálad, és egyébként is eszedbe se jusson feljelentést tenni, mert ez a rablás honvédelmi, nemzetmentő céllal történt, és igazából te vagy a geci, mert nem adtad oda önként a pénzed. Erről amúgy folyamatosan üvöltő hangosbemondókon tájékoztatnak is, ahogy arról is, hogy az ég zöld, a fű kék, és minden ezzel ellentétes hiresztelés a nemzet gyalázatos elveszejtését célozzák.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.18. 10:27:22

"És ami a legmeglepőbb az egészben, hogy nem lángol a Kossuth tér"

Mert az ultrák száját betömik stadionokkal, amelyekben majd bambulhatnak a fos magyar focira.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.18. 10:30:11

@Enrico72:
"Mennyire vicces, hogy ez az adó kb. havi 150 forintos tétel és micsoda hisztit vágnak le egyesek."

Mennyire vicces, hogy 300 forint miatt akkora hisztit vágtak egyesek (gyengébbek kedvéért: a törpecsúti korcs, mszmp ivadékpártja) hogy népszavazást rendeztek.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.18. 10:33:37

@s:
"Ha a gyucsótány irhája ilyen kibaszott nagy, mekkora lesz orbáné? Valamint, amikor azt fizetjük, akkor mi a kibaszott kurva retkes faszt fogsz pampogni. Mert hogy a pofádat nem fogod be, az gecifasz. "

Fölszívódik, vagy új nick-el nyomja majd.
(A mór megtette kötelességét, a mór mehet.)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.18. 10:35:16

@Balibgeczyk:
"Orbán Viktor tiszteséges ember..."

...akinek a seggét éjjel-nappal nyalnod kell? X-DDD

Vidéki 2013.06.18. 10:36:08

Egy állítólagos török versikében a fiatal asszonyka így kérleli szerelmetes férjét:

"Kedvesem, egy szép bül-bül madarat hozz nekem,
Estefelé szépen szól a bül-bül."

Mire az ifjú férj:

"Vennék édes, de nem tudom mibül-bül. "

Sok-sok elvtárs tudathasadásos:

Szívvel-lélekkel támogatja a pedagógus életpálya modellt és többek között az egészségügyi és pedagógus béremeléseket és azt képzeli, hogy ennek az anyagi fedezete az égből potyog, mint az égi Manna. A manna története több mint háromezer évre nyúlik vissza. A héber eredetű szó jelentése, hogy égből hullott eledel, s a történetét a Bibliában olvashatjuk.

Manapság nem hullik tömegesen égi Manna.

Az egészségügyi és pedagógus dolgozók béremelések fedezetét is más forrásokból lehetne csak megteremteni.

A ballib beidegződés szerint hitelt kellene felvenni, de ez a módszer mára zsákutcának bizonyult.

Marad az adóbevételek hozzá igazítsa a kiadásokhoz, az adóbevételek növelése útján.

Ilyen a 6 %-os egészségügyi hozzájárulás a kamatadó terhekhez, amely a kamatadót 16 %-ról 22 %-ra duzzasztja.

Sírni azért még sem kellene az elvtársaknak, mert mint tudjuk a kamatadót 2006-ban a Gyurcsány kormány hozta létre, akkoriban 20 % teherrel. Ezt a mostani kormány 16 %-ra csökkentette, majd mostanra a Gyurcsány kormány adójához képest csak hangyányival növelte.

Elvtársak:

„Sírni azért mégsem kell,
Az ember mindent kihever!”

s 2013.06.18. 10:46:25

@barkaba: Basszad szájba anyádat.

s 2013.06.18. 10:54:18

@hot-spot: Irsai Olivért nyomattam. Bár ez szerintem mindegy is.

s 2013.06.18. 10:56:16

@hot-spot: Ha a vége az, hogy orbánra ráhúznak két autógumit, lelocsolják benzinnel és felgyújtják, akkor egy szót sem szólok többet . . .

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 11:01:18

@s: Logikusan követve az események folyamatát,kb ez várható az idősíkon, x időn belül.
Ahogy a társadalmi feszültség kilép a családból ,és hömpölygő véres szar formájában fogja elárasztani a valódi felelősöket,no meg a parlamentet.

Gilinggalang 2013.06.18. 11:01:36

@Vidéki: miért az adóbevételt kell a kiadásokhoz viszonyítani? miért nem a kiadást a bevételhez? ahogyan az értelmes családok is csinálják? miért sérthetetlen a stadionépítési program?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 11:02:53

@Vidéki:
Nem, a "ballib beidegződés" szerint ha adóemelésre a egészségügyi és pedagógus dolgozók béremelések fedezeteként lenne szükség, akkor Varga Mihály ezt éppen be is jelenthetné. Ezzel szemben megint a túlzottdeficit-eljárásra, a "megvédésre" és az emúttnyócévre van kenve minden. Az EU a jelenlegi becslések szerint elegendőnek tartotta az eddig meghozott intézkedéseket a szabott mértékű hiánycél eléréséhez, ezért kerülhetett ki egyáltalán az ország a túlzottdeficit-eljárás alól. Ha Varga Mihály ennek ellenére úgy látja, hogy ő okosabb akar lenni az EU-nál, akkor
- egyfelöl hazudott, hiszen olyan intézkedésekkel, adatokkal tévesztette meg az EU-t, amit már két héttel később sem tart reálisnak (hogy ehhez trükkök százai, vagy csak tucatjai kellettek, az talán később kiderül, de ezekről ugye továbbra sem kell tudnunk),
- másrészt hazudott, mert olyan intézkedésekről van tudomása, amik a költségvetés az EU szerint stabilnak ítélt egyenlegét veszélyeztetik.
- harmadrészt hazudott, mert a túlzottdeficit-eljárás lezárásakor azt mondták, hogy ha az állami beruházások elhalasztása és a zárolások elegendőek lesznek, akkor nem emelnek és nem vezetnek be új adót, majd három héttel később "véletlenül" pont ennek a fordítottjáról intézkednek.

És arra emlékszel, mekkora csápolás, "balhitezés-tévképzetezés" ment itt, hogy ne előre ítéljük meg, hogy mi az irreális a költségvetésben, például éppen a tranzakciós illetékre, az e-útdíjra és a pénztárgépek online bekötésére vonatkozóan? Nahát, csak nem pont erről a háromról derült ki, hogy 100 milliárd forintokkal vannak elszámolva?

Szerintem ez a legcikibb a Fidesz-kormányban: hogy egyenesség és gerinc tekintetében még az MSZP-t is sikerült alulmúlniuk. Azok "legalább csak" sunyi, lapítós, sunnyogós gecik voltak, riadtan bújva be egy kő alá az első napsugárra.

s 2013.06.18. 11:07:53

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): A legaljasabb, hitvány, undorató cigány tempó. orbán nem tudja lehazudni a vérét. Egy mocskos ingyenélő tetű. Normális helyeken az ilyet simán felkötik.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 11:11:30

@Vidéki:
Ja, és az utolsó mondatod a legszebb: persze, szépen fogja be mindenki a pofáját, alkalmazkodjon, szokjon vagy szökjön, mert tűrni, az a kedves a hatalomnak.

"Hangyányival", aha... Hangyányival emelték az ÁFÁ-t, hangyányit kivezették az adójóváírást, hangyányi mobiladó, hangyányi tranzakciós illeték, hangyányi csekkadó, hangyányi emelés a cafeteria-juttatások járulékain, hangyányit emeltek a jövedéki adón... hangyányi ez, hangyányi az... a kormány meg pont arra játszik, hogy a kéttucatnyi hangyacsípés sem tűnik fel annyira, mint egy kutyaharapás, főleg, ha kapnak rá az emberek hidegvizes-rezsicsökkentős borogatást.
De a 300 forint vizitdíj az nemzetveszejtő aljasság volt ám...

s 2013.06.18. 11:15:34

@Vidéki: A kurva anyádat. A pedagógusokat, orvosokat nem a nép nyomorítása árán kell fizetni, te baromarcú fasz. Ezzel szembeállítva a lakosságot a számára legfontosabb munkát végzőkkel (gyerekei oktatásával, egészségének megőrzésével foglalkozókkal).

A kibaszott stadionokból nem kell építeni többet. NEM KELL TÖBB STADION ENNEK A KURVA ORSZÁGNAK! simicska-nyerges lopógépeket sem kellene kitömni pénzzel. Jutna a fontos dolgokra, ha nem ez az elmebeteg kretén fasz vezetné az országot.

Vidéki 2013.06.18. 11:17:01

@Gilinggalang:

"miért az adóbevételt kell a kiadásokhoz viszonyítani? miért nem a kiadást a bevételhez?"

A Pedagógus, vagy Egészségügyi érdekvédelem nem olyan egysíkúan gondolkodik, mint te.

Ők is a való világ részei, nemcsak te!

vasgyuszi 2013.06.18. 11:19:09

@Enrico72: Ecsém te atomhülye vagy ;)
Vacak 50e Ft-tal is tudsz 1 mill forgalmat generálni. A forgalom a mozgást jelenti te nyomi. Nod mit ugatok én bele a nagyok dógába, de már nagyon várom, hogy rátok omoljon a szar, de csak nem akar. Nagyon tudtok ti ott valamit. Minap olvasom, hogy a ZF is bovíti az agyarországi gyártókapacitását, azaz beruház. Hát megesz a sárga irígység ;) Hogy lesz ebbol így összeomlás? Pedig naponta olvasom a zindekszet valami szaftos megroggyanásért, de még mindig áll az a nyomorult ország.

Vidéki 2013.06.18. 11:19:30

@s: Ha ez az ország neked kurva országa akkor költözz el melegebb éghajlat alá!

Menj a gázai övezetbe!

Vidéki 2013.06.18. 11:22:45

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

"ha adóemelésre a egészségügyi és pedagógus dolgozók béremelések fedezeteként lenne szükség, akkor Varga Mihály ezt éppen be is jelenthetné."

Nyisd ki szemed, csukd be szád!

A 6 %-os kamatadó lánykori neve éppen "egészségügyi hozzájárulás"!

s 2013.06.18. 11:29:06

@Vidéki: Menjél te a kurva anyádba. Ez az ország miattatok kurva ország. Kurvának álltál, kiszopod orbán faszát, meg még a szaros seggéből is kilefetyeled a fost. Egy szánalmas, semmihez nem értő barom vagy. Nem látod az összefüggéseket, vagy nem vagy hajlandó tudomást venni róluk. Nem fogom kifizetni a kibaszott számláidat. A nyakamon élsz, te rohadék fostalicska. A díszes kompániával együtt, akiket én tartok el, lassan már erőmön felül. Ebben az országban 3.6 millióan dolgoznak, de ebből 2 millió adót csal. A többi nyugger. Te melyik vagy? Mert én az a kibaszott 1.5 millió egyike, aki tolja még ezt a szétbaszott szekeret. A többiek csak ülnek rajta és pofáznak. Lebaszlak egy vasvillával, ha még sokat ugatsz. Örülj, hogy ingyen élhetsz, nem tart már sokáig.

Gilinggalang 2013.06.18. 11:29:50

@Vidéki: miért nem nyesik vissza a stadionépítést? az miért szent?

Vidéki 2013.06.18. 11:32:56

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Írod: "EU szerint stabilnak ítélt "

Vedd figyelembe, hogy az idők változásával az EU véleménye is változik: Amit korábban stabilnak ítélt, mára már nem ítéli stabilnak.

Érthető, hogy Rufus vágyakozik a gazdaságpolitika kiszámíthatóságára, de az élet nem ilyen egyszerű.

A Ciprusi helyzet stabilizálása érdekében az EU is kiszámíthatatlan döntéseket hozott, amikor a 100000 euró feletti betéteket megdézsmáltatta.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 11:36:48

@Vidéki:
Nekem nem kell hinned, miért is tennéd? De hátha Varga Mihály elég lesz:
"Varga elmondta, az intézkedések elsődleges oka, hogy Magyarország nem akar Málta sorsára jutni. Málta a fegyelmezetlen költségvetési gyakorlata miatt nagyjából fél évvel a túlzottdeficit-eljárás lezárása után visszakerült az eljárás alá. Szerinte azokat a hibákat, amik egy 2004 óta tartó intézkedéssorozathoz vezettek, le kell zárni, egy korábbi hiba kijavítása és egy jövőbeni megelőzéséről van szó."

Varga ezzel gyakorlatilag beismerte, hogy azért van szükség az új intézkedésekre, mert a "felelőtlen kölségvetési gyakorlat" ellen óvintézkedésekre van szükség, ami (Jó reggelt!) a kormány jog- és felelősségi köre, vagyis a kormány olyan lépésekre készül (vagy éppen már eddig is olyanokat folytatott), amik Varga szerint "felelőtlen kölségvetési gyakorlat"-nak minősülnek.

Ezen a szómágia sem segít...

Vidéki 2013.06.18. 11:40:58

@Gilinggalang:

A stadionépítés jelentős részben EU források felhasználásával történik, másik előnye, hogy segít mozgásba hozni az építőipart, amely a lakásépítések visszaesése miatt van nehéz helyzetben,.

Harmadrészt nem mindenki bezárkózó Gilinggalang.

Élnek még az országban olyan emberek is, akik kedvelik a sportot és élvezik sporteseményeken kiváló képességű sportolók szereplését látni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 11:44:50

@Vidéki:
Na de két héttel, bazdmeg?!!! Milyen kibaszott gazdasági szakember az, aki két hétre, nyári uborkaszezonban sem lát előre 100 milliárdos nagyságrendben?! Nem azt mondom, hogy a gazdaság legyen kiszámítható, mert az értelemszerűen nem lehet, de a gazdaságpolitikától, ami egyedül a kormány kompetenciája, azért csak el lehetne várni némi következetességet, előrelátást és rendszerszemléletet!

Vagy persze, igazad van, csináljanak mindent össze-vissza, attól függően, hogy ki milyen lábbal kelt reggel, mert a gazdaság úgyis kaotikus, és ha így kapkodnak, akkor legalább véletlenül hátha eltalálják amit kell!

Még az álló óra is a pontos időt mutatja naponta kétszer.

Gilinggalang 2013.06.18. 11:52:37

@Vidéki: stadionépítés lehet, hogy megpörgeti az építőipart, cserébe a tranzakciós adó minden egyes iparágat lefojt, mert keresletcsökkenést idéz elő.

Gilinggalang 2013.06.18. 11:56:20

@Vidéki: ahogy már enriconak is írtam a következményeket:

Gilinggalang 2013.06.17. 17:43:47
@Enrico72: cégekről beszélek.

De nézzünk egy viszonylag egyszerű példát: Sanyi fát vág havi nettó 100000 forintért (ez kb 196500 huf, amibe a favágó cégnek kerül), a kitermelt fát a cég, ahol Sanyi dolgozik eladja 300000 Hufért egy papírgyárnak, majd a papírgyár a kész papírt eladja egy klotyópapírgyártó cégnek 400000 Hufért, akik a boltjukban klotyópapírt árulnak 500000 forintért. A klotyópapírt Sanyi 1000 forintért veszi. (500 darabot gyártanak)

Ha Sanyinak hasmenése van, akkor tud havonta venni 100 tekercs papírt. Vagyis eddig ennyit tudott. Nézzük mi lesz tranzakciós adó után. Eddig Sanyi keresett egy 100ast, a favágó cég 103500-at, a gyár 100at a papírbolt megint egy 100ast.

De: mostantól Sanyi fizuja már kicsit több mint 197000-be fáj a favágó cégnek, aki ezért 500-zal megemeli az árait, így már 300500-ért adja tovább, azaz adná tovább, de ez a gyárnak már 301400-ba kerül. Ők is szeretnék megtartani az eddigi 100as hasznot, ezért 401400-ért adják tovább, ami a boltnak már 402600-ba kerül. Ők is megtartanák a hasznukat, ezért 502600-at kérnek, ami a vásárlóknak: 504110 forintba kerül. Tehát a klotyópapír az eddigi 1000 helyett már 1008 forintba kerül, így Sanyi már csak 99et tud venni, pedig ő ugyanannyi fát vág ki, a gyár ugyanannyi papírt gyárt, és a boltban ugyanannyi klotyópapírt adnak el.

Ha meg nem Sanyi a favágó szopja meg, akkor Balázs/Lajos/Árpád/Géza a favágó kft/papírgyár/klotyópapírgyár/kisbolt tulaja fog rosszabbul járni mint eddig.

És ez egy 4 tagú lánc ahol így is majdnem 1%ot drágult a termék, egy szinte nulla komplexitású modellben.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 12:02:40

@Vidéki:
"Élnek még az országban olyan emberek is, akik kedvelik a sportot és élvezik sporteseményeken kiváló képességű sportolók szereplését látni."

Élnek ebben az országban olyan emberek, akik szívesen tekintenek szét egy 40 cm magas kilátóról, mégsem hiszem, hogy józan ésszel akár az EU pénzét is (meg annak magyar önrészét!) az ő marginális igényük kielégítésére kéne fordítani.

Ezer más sokkal látványosabb, szórakoztatóbb sport van, mint a foci, de valahogy nem hallok tömeges sportpálya-építésekről. A valóban világszínvonalú magyar kézilabda és jégkorong ellenére sem hallok például hatalmas fedett sportcsarnok-építésekről, -bővítésekről, de nyugodtan cáfolj meg, ha tudsz.
Ugyanígy nem hallok nyílvános, közösségi sportolásra alkalmas területek megnyitásáról, pedig lehet, hogy egy füves, karbantartott grund, ahol a fiatalok szabadon rúghatják a bőrt, sokkal kedvezőbb lenne, mint most, ahol iskolaudvarok betonjára kell besunnyogniuk. És lehet, hogy a mozgás egészségesebbé tenné őket annyira, hogy a 6%-nyi "lánykori nevén egészségügyi hozzájárulásra" sem lenne szükség
Több tízezer új férőhely kerül megnyitásra, melynek a magyar foci színvonala, az általános megítélése és egyáltalán a közösségi programokkal szembeni érdektelenség miatt töredéke lesz kihasználva. Szívesen megnéznék például egy megtérülési tervet arra vonatkozóan, hogy ezek a stadionak megtérülnek-e valaha. Persze, fontos az állami szórakoztatás, kell a cirkusz a népnek, de mondjuk a 3500 fős felcsúti stadiont egy 1800 fős településen azért nehéz nem az öntelt hatalom megalomán presztizsberuházásaként értékelni, kegyet a vezetőnek, aki ablakából minden nap kitekinthet népe szeretetének leghivalkodóbb bizonyítékára.

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 12:10:42

@Vidéki: Majd nézheted hamarosan a stadionjaidat meg a focit,te majom.Meg retteghetsz,hogy mikor bassza rád az ajtót egy hat fős éhes cigány banda és ver fejbe egy kis baltával.
De te akartad,majd akkor is jusson eszedbe a marha szöveged.

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 12:13:30

@s: Én csak arra kérlek,hogy már végképp begőzölsz,akkor ne a szomszédod üsd már le,mert ha már így is úgy is a dutyiban kell végezned,akkor már legalább valami "értelmesebb" dolog miatt tedd.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.18. 12:17:11

@hot-spot:
A parlament ma már a korrupció, a nepotizmus, a szervilizmus, az autokrácia jelképe.
V-t neki.

hardenberg 2013.06.18. 12:31:35

@s:
www.youtube.com/watch?v=mjeFoBGuKxk

Rózsadombi villa, karierista vágyálmokban
Fél év alatt felépült, a tolvajtőke városában
Ott mindenki magasan van
Onnan tényleg másképp látszik,
Tíz év múlva sokat ígérő, előre tervezett jövő!

Ref: Rózsadombi villa jaj, nyomasztóan aberrál
Rózsadombi villa jaj, összedől mint egy kártyavár

Ha eljutok én egyszer, a rózsadombi nagyvillába
Kétségek közt élhetnék, ott fent, a nagyvilágba
De ez az út csak lefelé visz
És ezt ők is tudják már
Nincs már hátra sok idő, és összedől a kártyavár!

s 2013.06.18. 12:40:13

@hot-spot: Aggodalmad egyrészt felesleges (nem lakom orbán közelében), másrészt, ha nem így lenne, akkor viszont értelmetlen lenne, mert mindenképpen kivégezném ezt a beképzelt sültkrumlit. Szerintem egyébként ez megfeleő életcél. Egy ország lenne hálás ezért. Az már csak jelent valamit.

hardenberg 2013.06.18. 12:42:05

@Vidéki:

Eljön még az én napom,
Felvirrad egy hajnalon,
Biztos szép lesz, fogod látni,
Erős leszek, jöhet bármi!

Vigyázz velem hát, fogd be a pofád!
Eljön az a nap, mikor mindent visszakapsz!

Eljön még a korszakom,
Hogy mikor azt még nem tudom,
Biztos jó lesz, annyit érzek,
Kiirtom a FIDESZÉKET!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.06.18. 12:54:29

@Gilinggalang:
"miért sérthetetlen a stadionépítési program?"

Mert az a főnök dilije.
Enver Hodzsának a bunker volt az, ennek ostoba idiótának és hasonszőrű, bólogató sleppjének a foci és stadionok.

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 13:00:35

@s: G Princip sem hősként került be a történelemkönyvekbe.Ne áltasd magad ilyesmivel.
De a dühös társadalmak mindenhol kitermelnek ilyen nem hősöket ha nagyon szorul a hurok.
Ezért a kilencedik posztomat közvetlen a politikusoknak ajánlom.
Mindegy melyik oldalon.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 13:00:58

@Vidéki:
A lakásépítések azért estek vissza, mert így is rengeteg üresen álló, kihasználatlan lakás van.

Olyan iparági kapacitásokat, amik csak átmeneti jelleggel, mesterségesen fenntartva van szükség, az semmilyen formában nem jelent fenntartható, egészséges szerkezetű gazdaságot, sokkal inkább a jövő felélését és elodázást. Kína tobzódik a fölös építőipari kapacitásokat felszívó, kizárólag anyag- és energiapazarlásban megtestesülő szellemvárosokban, Japán felesleges hidak építésébe öl yenmilliárdokat... Magyarországon meg majd alig kihasznált, gazzal felvert, esetleg félkész stadionok fogják mutatni, hogy az építőipar, ami csak önmaga fenntartásáért épít, az már középtávon sem szolgálja az ország érdekeit.

tokyoreloaded.blogspot.hu/2010/05/hidak-semmibe.html
www.szellemvarosok.hu/2012/10/vadonatuj-modern-szellemvarosok-kina/

Pedig biztosan lenne fejlesztési terület, például a zöldgazdaságban vagy az épületek energiahatékonyságának javításában, de még mindig a lakópark-irodaház az isten. Meg mostantól a stadion.

hot-spot (törölt) 2013.06.18. 13:04:11

A nem szót, puszta félelemből nem raktam idézőjelbe.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.18. 13:13:41

@Vidéki:
És hogy örüljél, szólok, hogy a szocik idejében meg a fétis (a 4-es metró, a völgyhíd meg az egyéb "apróságok" mellett) a fürdők voltak:
nol.hu/archivum/20130514-ki_akar_egy_elmenyfurdot

s 2013.06.18. 13:28:24

@hot-spot: orbánékat nem egy merénylő fogja eltenni láb alól. Velük egy rakás ember fog végezni, mint ahogy mussolini fejezte be dicstelen földi pályafutását egy Essó kútnál. Jó is ez. A munka el van végezve, a felelősség meg szétoszlik. Ezek mind büdös bunkók, akik azért végzik így, mert életük során keveset tanultak bármiről, a hatalomról pedig - ami muslica életük meghatározója - alig tudnak valamit is. A pusztulásuk ilyen formán szinte törvényszerű.

No more pain · http://j.gs/2GgI 2013.06.18. 13:29:17

@hot-spot: Egyedül nem tudod megcsinálni, min 100 fős közösség kell, amihez kell némi önfeláldozás....

barkaba 2013.06.18. 13:39:51

Hihetetlen. Ennyi agyament, fogatlan, pálottszájú vén vöröskönyvest, akik itt álmodoznak, hogy mint ötvenhatban most is leölik majd aki nem teszik nekik. "Elvtársak" esélyetek mint féllábúnak a seggberúgóversenyen. Utál benneteket a nép 90%-a. Utált régebben is a gyilkos kádár alatt, csak akkor nem merte mondani, mert rögtön leültettétek.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.18. 13:43:48

@Vidéki: Lapátra a kétmilliós semmirevaló sleppel mint szartgyártó, és a sok töketlen (semmihez nem értő) miniszterrel, államtitkárral, közvagyont pusztító kártékony főosztályvezetőkkel, és a magyar társadalom többi rákos daganatával és máris lesz pénz. Túl sok semmirekellő dolgozik a úgynevezett kormánynak, és minisztériumaiknak, ráadásul sajnos azok is igen alacsony szellemi színvonalat képviselnek. Mondhatni a nagyobbik fele hót hülye kontár semmihez nem értő senki....

Ki velük a fenébe, helyettük kevesebb de szakértő gárda, és máris van pénz sok mindenre.

Vidéki 2013.06.18. 13:44:47

@s:
Te egy szánalmas, beképzelt, mindenhez jobban értő barom vagy!

Vidéki 2013.06.18. 13:46:52

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Jól látod: Az épületek energiahatékonyságának javítása területén még bőven lennének értelmes tennivalói az építőiparnak!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.06.18. 13:46:52

@Vidéki: Ja azt már csak félhangon jegyzem meg, hogy nem kéne hülyeségekre elszórni vagyonokat, mint például stadionok és társaik. Meg ugye lehetne kicsit kisebb a beszedet pénzek szétlopása is. Van itt pénz csak sokat lopnak, és hülyeségekre szórják szét, meg túl nagy a kolonc a slep akit etetni kell. Kit állással kit mással.

Vidéki 2013.06.18. 13:48:49

@Nikosi:

Ne tekintsd látomásaidat valóságnak: "Meg ugye lehetne kicsit kisebb a beszedet pénzek szétlopása is."

s 2013.06.18. 14:09:34

@barkaba: Fogalmi zavaraid vannak, hülyegyerek. 56 forradalom volt, a mostani hivatalos álláspont szerint legalábbis. Lapozd át a propaganda könyvet, mert gecire nem vagy képben.

s 2013.06.18. 14:18:47

@Vidéki: Mi van vidéki, nyugger vagy te is? Mi tartunk el, baszod. Te meg velünk baszol ki, te istenverte hülye majom. Nem orbán osztja neked a lóvét, hanem mi. Felfogtad?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.06.18. 15:49:54

@Vidéki:
Méééég Vidéki elvtárs!
Azt is magyarázd meg, hogy miért nem lehet a kiadásokat visszafogni!
És azt is, hogy miért kell még több nyugdíjemelés! Mondd el nekünk, hogy a stadionépítés miért stratégiai érdek! Miért kell összeomlasztani a dohányipart és átjátszani a haveroknak!
Légyszí, légyszí, légyszí!

2013.06.18. 15:50:28

@Vidéki: Azért az arcod jó lenne ha kisebbre vennéd, mert ha olyan messze laknál, mint amekkora barom vagy , soha nem érnél haza te lelki és szellemi toprongy.
Ezért több szerénységet és tényeket, mert eleget hazudoztál már itt, te seggnyaló .

Mad Mind 2013.06.18. 15:57:31

@Enrico72:
Te ilyen hülye vagy?
A sok kis 150 forint, amit mindenféle jogcímeken lehúz dicső kormányod összeadódik egy szép nagy összeggé, ami már nem vicces. Bár látom feléd az összeadás az nem menő. Egyébként is, miért kell az adózott fizetésemet megadóztatni, csak mert megpróbálok vele adózott terméket venni?

Mad Mind 2013.06.18. 16:06:21

@Vidéki:
Az eu pénze az eu adófizetők pénze. Kis részben a sajátunk is, de jelenleg főleg más országok pénze. Szerinted más pénzét, tök felesleges látványberuházásra elbaszni az jó? Nincs egy olyan kormányprojekt, ami ténylegesen megtérül, vagy akár csak megtérülhet valamikor. Minden a látványra megy, mint a bölcsőde felújítás, ami csak az utcáról nézett ki jól. Ne felejtsd el, amíg teljesen felesleges intézményeket csinálnak párt haveroknak(lásd NSKI), itt stabil gazdaság nem lesz. És mint fideszesnek neked kéne a pártfőnököd körmére nézni.

Vidéki 2013.06.18. 16:31:52

@s: Miért nem mész el melegebb éghajlat alá, mondjuk a gázai övezetbe?

A hülye jállattya mindenkinél okosabbnak képzeli magát.

Vidéki 2013.06.18. 16:38:02

@Mad Mind:

Írod: "Nincs egy olyan kormányprojekt, ami ténylegesen megtérül, vagy akár csak megtérülhet valamikor. "

Bezzeg, olyan felsőbbrendűségi érzés komplexussal terhelt alakok egyenlőre csak teóriákban létező projektjei bizonyára egytől egyig megtérülnének és bőséges termést hoznának!

Higgyük ezt el?

Gilinggalang 2013.06.18. 16:39:30

@Vidéki: látom a számokat inkább okosan kikerülöd :)

Vidéki 2013.06.18. 16:41:06

@Lord_Valdez:

Írod: "Azt is magyarázd meg, hogy miért nem lehet a kiadásokat visszafogni!"

Lehetne könnyen az olyan kékvérű arisztokratáknak, mint a Lord, aki nyakig ül a borban és szolgáit véresre vereti.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.06.18. 16:51:51

@Vidéki:
Tehát az állam mérete mindig monoton nő, amíg teljesen ki nem szorítja a gazdaságot és végül össze nem omlik a saját súlya alatt?

s 2013.06.18. 17:25:03

@Vidéki: Hogy legyen nyugdíjad, te fasz. Mi elmennénk, baszhatnád amit orbán papa neked feloszt, meg kiró. Abból nem fosnál nagyot, csak mint egy egér.

Vidéki 2013.06.18. 19:16:41

@Lord_Valdez:

A Lord csak szélsőségekben képes gondolkodni!

Létezhet "arany Középút" is!

Kolb Ace 2 2013.06.18. 21:52:17

@Távmunka blog:

Szerintem jobban jártunk volna ha maradunk osztrák gyarmat.

Kolb Ace 2 2013.06.18. 21:52:48

Mert ezt is csak itt a balkánon lehet megtenni egy birka néppel.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.06.19. 07:41:28

@Vidéki:
Ezek szerint mégse az ördögtől való a kiadásoldal visszafogása?

Vidéki 2013.06.19. 07:51:07

@Lord_Valdez:

Nem ördögtől való, de túlzásba vinni sem ésszerű

A kiadásoldal visszafogása, megcélozva a nulla kiadást, nem jelenti az optimumot.

Egy civilizált társadalomban a kiadások sohasem érik el az anarchisták által kívánatosnak tartott nulla értéket!

Mad Mind 2013.06.19. 07:51:15

@Vidéki:
Miről beszélsz? Mondj egy megtérülő befektetést, amit a kormányod most tol. Kossuth tér nem térül meg soha, mert látvány projekt. Orbán stadion Felcsúton. Mikor lesz a nyitóünnepségen kívül teltházas? És lesz-e évente elég esemény, hogy egyáltalán nullszaldós legyen? Ugyanez a Népstadionnál/Puskás stadionnál. És ezek csak a leghírhedtebbek. Vagy mi szükség van 1,3 milliárd forintért Nemzetstratégiai Kutatóintézetre? Sima egyenes kérdések egy állampolgártól aki rendesen befizeti minden adóját, amiből ezeket finanszírozzák.

kifordított nagyanyó 2013.06.19. 08:05:55

@Balibgeczyk: Most fizetjük gyurcsány bőrét,fasszopó?!
Én m,eg anyádnak fizettem nercbundát,mert jó volt vele!

Reset Elek 2013.06.19. 09:07:45

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Stadler Józsi bácsi (majdnem)ugyanezért súlyos éveket ült ha jól emlékszem, és ő a fijjughoz képest eléggé kispályás

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.06.19. 10:49:11

@Vidéki:
Mivel a nulla kiadástól igencsak messze vagyunk, tehát lehet, hogy inkább ezt kellene csinálni, ahelyett hogy újabb és újabb adókat találnak ki?

Vidéki 2013.06.19. 11:59:44

@Mad Mind:

A kultúrát is támogatják?

Szerinted: mi szükség van kultúrára?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.19. 15:54:42

@Vidéki: Elég szomorú, ha szerinted a kultúra támogatása olyan, mint a falusi NB1-es focicsapat támogatása. Mondj még egy olyan munkahelyet a versenyszférában, ahol egy dolgozóra ekkora állami támogatás jut!

Mad Mind 2013.06.20. 07:54:34

@Vidéki:
Kerülőd a választ. A kultúra támogatása, nem egyenlő a kis faluba több ezres stadion építésével, sem egy tér teljesen történelmietlen átépítésével.
Bár a kultúra támogatás is érdekes módon megy. Azt támogatják, ahol az ő emberük a vezető, és azt nem ahol bárki más a vezető.

süti beállítások módosítása