Skip to content


       Szűrés lista

"A polgárok nem sajnálják a pénzüket"

Az, hogy szerdán hipp-hopp eldöntötte a kormány, hogy a Haladásnak is épít egy stadiont, potom 9,6 milliárdért, az már nem hír. Megszoktuk. És különben is megmondta múltkor Kósa, hogy a a futball a kultúra része, ergo nem szabad piaci alapon számolgatni, hogy mi mennyibe kerül vele kapcsolatban. Azért ne felejtsük el, hogy eddig 110-130 milliárdnál tartunk stadionépítések kapcsán.

Az, hogy miközben a felsőoktatásra nincs pénz, és az egyetemek már nem csak kéthetes szénszünetet, hanem nyári szünetet is tartanak a spórolás érdekében, de mindeközben Lezsák Sándor bejelenti, hogy 1,5 milliárd forintot szavazott meg az Országgyűlés annak érdekében, "hogy a Lakiteleki Népfőiskola a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat központjaként megújuljon", nos az eléggé felháborító. Mivel ugye a Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította, tervezte és álmodta meg a kilencvenes évek elején.

Na de az, hogy egy giga méretű kormányhivatalra elköltsenek 2,3 milliárd forintot, és ehhez még Navracsics álma a jövő magyar államáról, na az már tényleg sok.

kim.jpg

 

A kormany.hu szerint a miniszter köszöntőjében azt mondta: "itt valósult meg az országban az első olyan fejlesztés, amely megmutatja, hogy milyennek képzeljük el a jövő magyar államát, amelynek fenntartására a polgárok nem sajnálják a pénzüket, mert jó színvonalú szolgáltatást kapnak". Mazochisták megnézhetik a közel 26 perces videót is, bár nem ilyen összefüggő rövid mondatban, de tényleg ezt mondta.

A Navracsics után nyilatkozó Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott elárulta, hogy az átalakítás 2,3 milliárd forintba került, és a számítások szerint az irodaház 2015-től önfenntartó lesz, majd kitermeli a beruházás költségeit. Hogy miből, azt nem mondta. Bírságokból, illetékekből?

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr295485474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2013.09.04. 09:07:08

Sem az illeték, sem a bírság nem helybe érkezik, hanem a kp-i költségvetésbe, maximum onnan forgatják vissza. Egy kormányhivatal nem végez termelést, tehát nem is tud semmit kitermelni. Ez mondjuk nem baj, nem is feladata, de akkor minek kell hülyeségeket beszélni?

A kormányzati negyedért sírt az egész jobboldal, hogy felesleges, de a kormányhivatalokra költött milliárdokra nem sajnálja a nép a pénzt, mi? Szánalom.

Virág et. 2013.09.04. 09:09:14

Egyedül úgy tudná kitermelni, ha az új irodaház egy részét kiadnák bérbe. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy ha kisebb is elég lett volna, akkor minek kellett ekkorát építeni?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.04. 09:16:29

@Virág et.:
"A kormányzati negyedért sírt az egész jobboldal, hogy felesleges, de a kormányhivatalokra költött milliárdokra nem sajnálja a nép a pénzt, mi? Szánalom. "

Mert az ŐK mondták, akarták, javasolták, tehát rossz - ezt viszont MI akarjuk, tehát jó...
Kurvaország....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.04. 09:18:01

" hogy milyennek képzeljük el a jövő magyar államát"
Ebben azért eltérnek a vélemények

" amelynek fenntartására a polgárok nem sajnálják a pénzüket"
De, egyre jobban...

"mert jó színvonalú szolgáltatást kapnak"
Valami hiba van, mer' nem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.04. 09:19:01

@Virág et.: Ez mondjuk pont nem hülyeség, simán jó bevétel lenne... Csak ehhez meg ész kéne (és végülis minek, mert úgyis elsikkasztják. igazából mindent.)

Virág et. 2013.09.04. 09:22:52

@ColT: Budapesten üresen áll az irodaházak fele, pedig már vicces m2 áron lehet a belvárosban is kapni szabad irodát. Biztos, hogy Tatabányán lenne erre kereslet, mikor az ország ilyen vízfejű?

Nem lett volna mondjuk okosabb egy kisebb beruházás, mondjuk feleennyiből és akkor az egészet teljesen kihasználnák? Nem várom el, hogy bevételt termeljen az állam, mert nem ez a dolga és a végén úgyis valaki ellopja. Azt várom el, hogy a pénzt, amit a működésére költ, azt költséghatékonyan és felelősen költse el. Mert ez a dolga és ezek pl 8 évig mást sem ígértek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.04. 09:30:11

@Virág et.: "Budapesten üresen áll az irodaházak fele"
Ja, ez nekem nem volt meg.
Ha van állami tulajdonú irodaház, akkor semmit nem kéne építeni.
Annyira nem állunk jól (egyáltalán nem), hogy feleslegesen kormányzati negyedeket építsünk.

Az állam termelhetne bevételt (pl. kiadni az üresen állókat akár, ha nincs gazdája).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.04. 09:47:12

@ColT: Nem állami tulajdonú irodaházak állnak üresen, úgy tudom.

Viszont a mondat bicskanyitogató, azt hiszem, vasárnap reggel sikerült a közrádió közkedvelt hírműsorában hallanom a saját pici szájából. Kávé már nem kellett.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.04. 09:55:53

@Counter: Mondom, ha van. Ha meg van üres, akkor meg lehet venni, olcsóbb, mint újat építeni.
Nem az a nagy baja a közigazgatásnak, hogy nem egy helyen vannak a szervek :S

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.04. 10:06:36

@ColT: Amikor újat építünk, akkor:
- nagy mennyiségű BETON használtatik el, ezt a politikusok szeretik,
- el lehet mondani, hogy ÚJAT és hogy ÉPÍTÜNK, ezt szintén.

Tehát?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.04. 10:14:44

@Counter: - meg lehet oldani, hogy a lóvé haver cégéhez folyjon be (de ezt pl. meg lehet csinálni meglevő cuccal is... nem gondolkodnak? :D )

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.09.04. 10:20:37

@Virág et.:

Kormányzati negyed? Ugyan már, az túl átlátható. Én tervezömérnökként is arra törkeszem, hogy a mühelyben és a beruházásokon dolgozó legények mellett legyen minimum plusz egy személy (lehetöleg müszaki magisztrátus), aki elmagyarázza a terveim kivitelezhetöségének a módját. Ugyanis ez így kifizetödö. Àtlátható. 30 év múlva is használható... :)))

Ez egyébként irónia volt :)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.09.04. 10:22:59

@Counter: Dehogynem, azok is. Miután például a MÁVnál és a Postánál is azt gondolták, hogy "hú de jó lesz, eladjuk a régi leputtyant irodaházakat, aztán majd a pénzből bérlünk hiper-szuper újakat". A második lépés megvolt, az első nem ment, ott rohadnak a régi vezérigazgatóságok tök üresen. A dolgozók meg utálnak átbumlizni az új helyre, pláne hogy szerették a régi leputtyantat a kicsi irodákkal, meg a közeli kajáldákkal - ehelyett ótvar irodaházi menzát és munkára alkalmatlan egybeirodákat kaptak. De őket ugye nem kérdezte meg senki...

Vagy ott a BKK, ők is "kinőtték" a főbogármesteri hivatalt azzal, hogy hozzájuk kerültek más cégek, vagy pl. a BKV egyes funkciói, és ők is inkább béreltek külön egyet. Mintha a mai kommunikációfüggő világban akkora probléma lenne, hogy valaki nincs ugyanabban a házban, mint a többiek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.04. 10:59:01

@no-night: "t, aztán majd a pénzből bérlünk hiper-szuper újakat""

Ráadásul a bérlés ugye hosszú távon mindenképp veszteség, annál még a hitel is jobb :D

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.09.04. 11:05:00

@Virág et.:
A kormányzati negyet esetében szerintem főleg azt sajnálták, hogy abból a mutyiból őket kihagyják. Ha a fidesz holdudvarát is bevették volna a buliba, akkor látszólagos duzzogásuk mellett felépült volna.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.09.04. 11:24:29

"Hogyha nékem sok pénzem lesz felülök a repülőre.
Úgy el szállok mint a fecske, magasan a levegőben.
Amerre én járok bámul a világ, irigylik a sok pénzt amit költök rád,
Én a sok pénzt nem sajnálom,
csak te légy a kicsi párom!

Hogyha nékem sok pénzem lesz felutazom Budapestre.
Ott veszek majd sok szép mindent az én drága kedvesemre
Veszek az újára arany karikát, a pici lábára selyem harisnyát.
Lesz belőle olyan dáma,
Hogy a világ megcsodálja!

Hogyha nékem sok pénzem lesz, kimegyek az ügetőre.
Felteszem az összes lóvét, felteszem a feketére.
A futam után így szól hozzám a nejem: feküdj le egy lóval, de ne énvelem!
Szép sport a lósport, de nem nékem,
odalett a fizetésem! "

Így lesz a mulatósból prófécia...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.09.04. 11:26:21

@no-night:
Nekik igen, mert sokuknak csak az a kommunikáció, amit papíros levélben kapnak...

dr. Aullah 2013.09.04. 11:28:33

Azért ilyet mondani... extra pofátlanság. Viszont örülök neki, hogy végre megint rendszeresen van poszt. Már hiányoztak, hiányoztatok.

Tapmancs 2013.09.04. 12:24:37

"kitermeli a beruházás költségeit. Hogy miből, azt nem mondta. Bírságokból, illetékekből?"

Nem kérem, hanem áramot fog termelni. A tetején napelemek, lehet hogy szélkerék is lesz, a hőt a talajból vonják ki, sőt az ügyintézők munka közben "szobabiciklit" tekernek majd ami generátort hajt. Így egyrészt kitremeli a költségét, másrészt az ügyfelek nem elhízott Mancikákkal találkoznak majd hanem jólábú, jóseggű sunákkal. Dupla haszon.

ámbátor 2013.09.04. 12:44:33

@Tapmancs: Várni kell, míg valaki a minisztériumból arrajár. Azt aztán ügyesen szervkereskedőknek szét lehet porciózni jó áron. Hamar visszajönne az a kis pénz. A következő héten megint menne valaki a minisztériumból, hova lett az előző heti....

házelnök 2013.09.04. 12:46:40

orbán ahogy én látom:
Írd a google keresőbe, hogy disznószar, kattints a képek címre, nézd végig az oldalt.Érdekes.

Csigataposó 2013.09.04. 13:02:45

@Virág et.: "Egyedül úgy tudná kitermelni, ha az új irodaház egy részét kiadnák bérbe. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy ha kisebb is elég lett volna, akkor minek kellett ekkorát építeni? " Berleti dijjal? Ha kiadjnak az csak is haveroknak piaci ar 1/3-ert. Abbol meg ritkan jon elfogadhato bevetel.

Egyebkent a Katolikus egyhazzal meg a stadion epitessel ellentetben mondjuk okmanyirodakra mag jarasi hivatalokra tenyleg nem sajnalnam a penzt, mert ezek mukodtetese azert allami feladat es muszaj kolteni ra es akkor mar szivesebben vagyok szep modern legkondicionalt epuletben ahol van normails WC. Persze ezt kb egy 1-200 millios epulet is tudja (nem tudom tenylegesen mekkor az epulet).

Picsasereghajtó 2013.09.04. 13:23:15

A kormany.hu-n a videó alatt NARVACSICS Tibor? :)

Apeiron (törölt) 2013.09.04. 13:40:40

Most valaki mondja már el, mit kéne gondolni arról az országról, ahol a köz- és felsőoktatás költségeit 50%-kal visszavágják, miközben a felszabaduló pénztömegeből (több mint 10^11 Ft) a B-középnek és a szotyizó miniszterelnöknek stadionokat építenek?

Szánalmas és reménytelen.

Apeiron (törölt) 2013.09.04. 13:42:06

A normálalak helyett (akinek az nem elég risztó)

10^11= 100 000 000 000

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.04. 13:44:32

@Csigataposó: Ja, csak akkor előbb tessék normálisan működtetni őket, és ne csak Pöstön... Utána lehet csillivilli újat építeni.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.09.04. 13:50:44

A Jövő Magyarországa úgy fog kinézni, mint ahogy a III Birodalom nézett volna ki, ha Hitler foci- és sramlizenebuzi lett volna, és a propaganda filmeket Leni Riefenstahl helyett felváltva Terry Gilliam és David Lynch rendezte volna.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.09.04. 13:57:40

@Apeiron:

"a B-középnek"

Ezek nem stadionok. Ezek arénák. Az arénák lelátóikon képezik ki a következö kormányváltáskor mozgósítható (b-közepes) szabadcsapatokat. Eddig legfeljebb a fradis és újpestes ultráktól kellett tartania a szétkurt Budapestnek (lásd 2006), jövö évtöl már a debreceni és a szombathelyi ultrák is képbe kerülnek majd.

Ki van ez találva.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.09.04. 14:00:22

@Apeiron:

Egyébként ha megnézed korábban az egyetemeken randalírozó fociultrákat, azok mind irányítottan lettek vezényelve Debrecenböl és Budapeströl. A fizetségük: Stadion.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.09.04. 14:10:23

Megjegyzem, az a pláza, ahová költöztek, üresen állt, a kutyának se kellett. Ja, a beruházó nem Fidesz érdekeltség. Á nem.

titan 2013.09.04. 14:23:57

@Csigataposó: viszont ha esetleg költenek normális informatikai fejlesztésre is, akkor az időpontfoglalásnak egyből válik értelme (most nincs), nem kell órákig sorban állni, stb. Akkor meg már max. az irodistáknak kell a légkondi. Nekik viszont legyen, mert emberi környezetben könnyebb embernek maradni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.09.04. 14:30:30

"Én a sok pénzt nem sajnálom", csapó 2:

index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2013/09/04/zarszamadas/

Remélem valami kormányközeli megmagyarázza, hogy a kizsákmányolórohadtmultik miatt bevezetett különadók miért visznek többet, mint amennyit hoznak!

toportyánzsóti 2013.09.04. 14:38:32

Elfogy lassan a lóvé amit rájuk hagyott a gyurcsánybajnai az unijó is már inkább sallert oszt nem pénzt küld.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.09.04. 14:41:22

@toportyánzsóti:
Na mondjuk azt a rozsdás szarhegyet se nevezném "lóvé"-nak, amit itthagytak...

zorki 2013.09.04. 14:45:45

@Virág et.: Jó helyen tapogatózol. A Nyíregyházi Főiskolán pár éve megvalósult -egyik- tizmilliárdos beruházás sorsa ez. Az épületet bérbe adták egy banknak.

Szerintem majd belépődíjat szednek!

toportyánzsóti 2013.09.04. 14:47:41

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): MOL plakettet nevezted éppen rozsdás szarhegynek,de semmi gond.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.09.04. 15:11:08

@toportyánzsóti:
Nem, én a komplett gazdaságpolitikát és annak intézményrendszerét neveztem rozsdás szarhegynek.
Legalább magunkat ne álltassuk már! Bajnai lehet, hogy bizonyos korlátozásokkal, megszorításokkal elérte, hogy ne dőljön be az államháztartás, de aztán Gyurcsány 2+2 éve nagyjából nem szólt másról, mint a tökölésről meg a hamvába holt "reformokról".

ember a holdon? 2013.09.04. 16:11:30

@Counter: A nagyobb gond, hogy itt nem ÚJAT építettek ennyi pénzből (amiből már tényleg lehetett volna Újat is) hanem egy már meglévő pláza épületét építtették át (lehet tippelni, milyen érdekeltségű és offshore céggell).

ember a holdon? 2013.09.04. 16:20:32

ja és még az épületet is meg kellett "venni":
"Kovács György, a Beszállítói Befektető Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a társaság négymilliárd forintért vásárolta meg a Magyar Fejlesztési Banktól a korábban csődbe ment és állami tulajdonba került bevásárlóközpontot."

A Beszállítói Befektető Zrt tulajdonosa (99.96%-ban) a Corvinus Nemzetközi Befektetési zrt., ennek a tulajdonosa pedig a Magyar Fejlesztési Bank / egyéb más Állami cég, szóval röviden az állam. Vagyis 4 milliárd forint egyik zsebből a másikba (és még ki tudja mennyibe) került.

kifordított nagyanyó 2013.09.04. 16:21:22

@Tapmancs: Te öcsém gondolatolvasó vagy!
Én is kábé erre gondoltam.
Az akkurvaanyjukat,viszont nálad lemaradt.:))

dr. Aullah 2013.09.04. 16:57:48

OFF:

www.origo.hu/itthon/20130904-a-baloldalt-sejteti-a-fidesz-a-felrement-koszonolevelek-mogott.html

Beszarok... aláhamisítanak egy csomó nevet, aztán a másikra fogják. BE SZA RÁS!

gazoló 2013.09.04. 17:55:47

kijafa@om fogja ezekre a zsét kitermelni? a retek 'kurvannyukat'....

Le_Penseur 2013.09.04. 18:20:43

@ember a holdon?:
Az mfb megvette az mfb-től az épületet?
Ez aztán a vírtus!

Egyébként meg hivatalt még ezret, persze csak az olcsó és szerethető állam jegyében!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.09.04. 18:33:22

@dr. Aullah:

aranyos vagy :)

igyekszünk, de nem ígérünk semmit
(de a holnapi már be van élesítve :))

nandras01 2013.09.04. 20:36:09

@dr. Aullah: nem, nem akarom elhinni!
ilyen állat márpedig nincs.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.09.04. 20:51:01

@dr. Aullah:
Már amikor kiderült, hogy halottak meg más egyéb "érdekességek" is aláírták a rezsicsökkentő íveket, akkor is ez volt a mantra, hogy "biztos a baloldal"... Nem hülye, hanem áldozat...

A 10 millió forintból 2,5 millió embernek személyesen kivitt meghívót meg ugye senki nem szopta be! Csak a fénymásolás többe kerülne.

zorki 2013.09.04. 21:29:43

Ha bérlik az irodát -13000 négyzetmétert- akkor cca negyven évig fizetnek ennyit. Valóban megérte!
Nem túlzó egy kicsit 500 valamennyi dolgozónak a 13000 négyzetméter? Szerintem a fele reális.

Acsabi44 2013.09.04. 23:46:01

amúgy úgy tudja kitermelni a költségeket, ha zéró energiás, vagy mindenesetre nagyon zöld beruházás lenne, és a fenntartási költségek alacsony mivolta miatt (azaz nem évi százmillióba fáj a rezsi hanem évi húszba) x év alatt visszahozza a beruházás árát. Mondjuk ez ilyen projektek esetében nem 2-3 év szokott lenni hanem inkább húsz.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2013.09.05. 00:04:52

@házelnök:

Na figyelj, zsidó! Kár, hogy nem hamvadtál el anyád méhében, Auschwitzban!

birkakhoz 2013.09.05. 01:37:10

Persze onfenntarto lesz nana mint a football klubok magyarorszagon mi ?? Aljas szemet gatlastalan part lett a FIDESZ !
Hiaba a hatalomhoz oriasi inteligencia kell , ha nincs ez lesz belole arrogancia , gatlastalansag, elvtelenseg! FIDESZBEN MINDENKI ALAVALO MINDENKI !

Bretschneider detektív 2013.09.05. 06:07:55

Noé bárcája
(ballada)

I.
Ólmos a horizont, egy szürke szegély –
a művészetek, navégre, kimúltak.
Naiv festményeknek majdnem a közepén
naplemente helyett fuldokló kútak.
Szép vagy Alföld! legalább a vihar is már
habot fodroz, nem futóhomokot.
Nem így akartuk, most nézünk pislán,
mert szívében az Úr megszomorodott.

II.
Megszomorodott, de nem nézett tükörbe,
az Élet ellen kezdte fenni késit,
kegyetlen árakat bocsátott a Földre –
meggondolta magát, azt a teremtésit.
Ha lenne egy hajó, úgy 140 méter
s egy ember, aki összerakja készre?
A rossz napközis tanár pont a stréber
Noét szólította megfelelésre.

III.
Feladat adott, típusterv is készen,
kezében két eredeti példány.
„Essünk hát túl az engedélyezésen,
jövőnk múlik rajta” – hitte Noé méltán.
Ámde más a hit és más a hatóság,
és főleg más a KöViM rendelet.
Engednének az eljárási díjból,
ha a hajóra más is felmehet.

IV.
„Semmi gond, majd azt mondjuk, családtag.”
Rákerült hamar a tervre a pecsét.
„Nem lesz feltűnő, lesz ott annyi állat.” –
nyugtatta Noé a lelkiismeretét.
Az ám! A vadak rendben egybegyűltek,
étel is (kereskedelmi mennyiség),
a tisztiorvos a papírt összegyűrte,
a pap helyért celebrált szentmisét.

V.
Hivatalból eddig nem ment semmi könnyen,
de ha egy üzlet beindul… (Úgy mondják.)
Elég egy széljegyzet a telekkönyvben,
s csak körülnéz és nem lelé a honját!
De mit néki hon! végre hajbókoltak,
a diszpécser, az ügyfélszolgálatos!
Napnyugtakor mind a listán voltak,
de várt reá még tenger paragrafus.

VI.
Röpült az idő, szálltak napok-éjek,
a vén családfő az irodákat járta,
gyarapodtak egyre az illetékek,
csakhogy közben nem épült a bárka!
Aztán „odafenn” döntés született,
beérkeztek – csoda?– a beadványok,
s megjelent egyszer a felügyelet,
munkához láthattak fiak, a lányok.

VII.
Mit nekik jégeső, nyári zivatar,
mit számít, ha a Nap korommá éget!
Önkormányzat, szakhatóság, hivatal,
már tehetett nekik egy szívességet.
Ők az új nemzedék, övék a jövő
és a munka, amiben van értelem!
Hasadt a fa és zengett a tüdő,
míg meg nem jelent a munkavédelem.

VIII.
Néhány új utas: nem túl nagy büntetés,
az ember ilyenkor már nem számol.
Egy tanácsadó, egy titkár, na és
még páran a műszaki osztályról.
Egy előadó, valamilyen Ági,
eljött a forgalomba helyezésre,
ja, és nincs még vízijártassági,
azért az se merüljön feledésbe!

IX.
Negyven napja egyre csak előre –
tényleg navigare necesse est.
Hogy kész lett a bárka határidőre,
valaki bárha is gondolta ezt?
A raktér felében irodák, akták,
a maradék hely az állatoké,
a statisztikusok is kimutatták,
amíg nem híznak, addig minden oké.

X.
Ám végül az irathalmaz kezdte,
munkanapról-munkanapra nőtt és
mivel vivere non est necesse,
megszületett a végső döntés:
valakiket a vízbe kell ejtni!
No, de mégis ki legyen a „többlet”?
ki a végrehajtó? kit fog elveszejtni?
Idézzük fel inkább a jegyzőkönyvet:

XI.
„Adós neve: Noé, Sém, Hám és Jáfát.
Jelen vannak: fent nevezettek + a nők.
Mivel nem fizettek tébét + áfát,
lefoglaljuk tulajdonát képező
50 x 300 x 30 sing-sing
paraméretű, fából készült bárkát.
(Megjegyzés: 1 könyök = 1 sing.)
Alulírott elismerte adósságát.”

XII.
Nem maradt senki, család, se barát,
elnyelték őket a szemetes habok;
párában derengő tompa Ararát
kísérti őket – és papírhajók.
…s akkor egy keselyűt indított útnak
egy osztályvezető (voltak elegen),
az csőrében vitt szerződést az Úrnak,
s a szivárvány szürkén dülöngélt Keleten.

Ajánlás
Bezárultak végre az ég csatornái,
s kinyíltak újra a kormányablakok:
szaporodni fogunk és sokasodni,
mert annyi az ügyfél – igaz, mind halott.
De mi nem szűnhetünk nyilvántartani,
nem heverhetünk az íróasztalán!
Uram, ezt önnek muszáj bevallani,
új Szövetség, mondom, itt írja alá!

Kelt az Úr 2011. évében, Betlehem testvérvárosában s.k. (P. H.)

Commandante Jayasuriya 2013.09.05. 07:22:04

@birkakhoz:

Az nem kérdés, hogy önfenntartó lesz!
Ön fogja fenntartani. Világos?

travellover.hu 2013.09.05. 07:25:47

Bocs, nem olvastam el az összes kommentet, sietősen vagyok, a lényeg:
Ez egy már meglévő épület volt, amely eredeti funkciója pláza volt. Idő közben becsődölt az egész, mert ritka szar helyen van.
Az eredeti egyik nagybefektető? Kóbor János volt valamilyen szövevényes módon, ezért is kapta az egész cirkusz az Omega-center nevet.
A csőd után árulták az épületet 1,9 milliárd forintért, évekig nem találtak vevőt. A többit rátok bíznám, egy kis nyomozgatást biztos megér a sztori, ki kinek a kije a történetben.

lobster thermidor 2013.09.05. 07:26:43

Nahát így már teljesen érthető, hogy miért kell a Pető Intézetet ellehetetleníteni, azután kirakni a jelenlegi helyéről, és elpanamázni a telket.
Kell a pénz a parlagi provincializmus, és a prosztó fennhéjázás újabb emlékművére.
Az mondjuk nyilvánvaló, hogy az állampolgárok fogják megfizetni az árát, mert miből áll ennek a kormánynak az eljárási, és egyéb illetékeket 30 - 40 százalékkal megemelni.

2013.09.05. 07:33:39

Hát nem is értem hogy milyen emberek vagytok--velem egyetemben--mert bántottátok szegény ccactus-t, a Nivó egyik bloggerét. Most kollégája sír, rí, mint a fürdőskur.a az esőben. Mert miket írkáltok neki, és bántsátok ahelyett hogy tapsolnátok Viktornak és a fityisznek és annak amit ő ír..

Mert nem vagytok igazi hazafiak, fideszesek, mert nem a zelmúlt 8 évet és a Gyurcsány -Bajnai duót ekézitek és nem őket szidjátok . Pedig erre volna most alkalom és lehetőség és ti nem éltek vele. Phej, nem is értem milyen emberek vagytok, velem egyetemben.

Lorp 2013.09.05. 07:36:29

Csak a teljes kép végett:

Egy majdnem üresen álló plázába költözik a közigazgatás nagy része. Egy teke klub volt étteremmel az emeleten, egy gokart pálya a mélygarázsban, egy posta, meg 2-3 bolt.
A helyi tb, apeh, 30-40 éves omladozó épületekben van, a város kieső részén. Nem vagyok szakember, de ezek felújítása is jelentős összeg lett volna, de attól még ugyanúgy kieső helyen maradnak. Az apeh ráadásul ketté van osztva, és a város átellenes pontján vannak. A földhivatal viszonylag jól elérhető, viszont egy 4 emeletes lakótömb aljába van bezsúfolva. 30 évvel ezelőtt az is jó volt, mára viszont kinőtték.
Az üres, tökéletesen veszteséges plázát gondolom jó áron vették át. Az ott dolgozni fogó pár száz ember, illetve odajáró ügyfelek miatt viszont most már érdemes lesz éttermet, boltot, stb. bérelni. A bevételek gondolom innen fognak jönni.
A hely mellé építettek egy buszvégállomást, bicikliutat, és van 2 szintes mélygarázs.

A fenti tényeket nem vitaindítónak szántam, tudom sokakat ez nem befolyásol. Csak legyen leírva ez is.

felcsutisuttyo 2013.09.05. 07:44:25

Hol lesznek már jövőre ezek a SZARDARABOK? Az elcsalt választási csalásuk után örülnek majd ha élve maradnak!

Karipapa01 2013.09.05. 07:52:04

@matthiask: "Idő közben becsődölt az egész, mert ritka szar helyen van. "

Így van de ennek meséje van. A '94.-es vasúti rekonstrukció keretében tervben volt, hogy oda épül a tatabányai vasútállomás és a buszpályaudvar. Ezért építette oda Kóbor a plázát. Igen ám, csakhogy az egyébként is drága rekonstrukció annyi pénzt felemésztett, hogy a vasútállomások összevonására már nem jutott, a buszpályaudvar is a jelenlegi vasútállomáshoz települt (utólag kiderült, hogy nem túl szerencsés ötlet volt) ott pedig más nincsen, a kutya nem jár arra :) Ezért aztán az üzletek bérlői idővel kivonultak, és jött a felszámolás, az épület állami tulajdonba került szinte bevétel nélkül, de az őrzésre, állag fenntartásra az állam nem kis pénzt költött. Legutoljára abban a szép nagy épületben egy OTP bankfiók és egy pénzváltó működött.

lobster thermidor 2013.09.05. 07:56:57

@Karipapa01:

No problem!
Majd most seperc alatt építenek a hivatal mellé egy új stadiont is, és rögtön a város kiemelt kulturális centrumává válik.

mis 2013.09.05. 08:03:43

2 miliárd Ft egy megyei jogú város polgármesteri és kormányhivatalára, olyan hivatalok helyett, amire már régen költeni kellett volna, nem is keveset, szerintem nem sok. Az itt lakó emberektől inkább azt hallottam a morgás helyett, hogy örülnek a változásoknak. Mondom ezt annak tükrében, hogy cseppet sem vallom magamat narancssárgának.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.05. 08:30:12

hogy lesz egy kormányiroda önfenntartó?!

max ha több emeletes és a többit kiadják cégeknek...
Vagy az első emeleteken dohányboltot nyitnak.

Karipapa01 2013.09.05. 08:38:39

@lobster thermidor: "Majd most seperc alatt építenek a hivatal mellé egy új stadiont is..."

Oda már nem fér el, mert vagy a vasúti pályát kellene elbontani, vagy a nemrég épült lakóparkot. Inkább vigyék át a plázát a mostani vasútállomás mellé és akkor lesz ott mindjárt kettő,sőt a választék bővítés is egyszerre megvan.

lobster thermidor 2013.09.05. 08:43:19

@Lorp: @Karipapa01:

Ezek csak mondvacsinált problémák!
Csak hinni és akarni kell, mert gyáva népnek nincs hazája!
Meg persze támogatni kell a vezért, mert a pénzes láda kulcsa nála van.

konkry 2013.09.05. 09:08:40

@Counter: Az épület egy soha be nem indult pláza épülete, beton már nem kellett hozzá. Viszont kamion számra hordták ide a gipszkartont. Három szintes az épület, gondolhatod, mennyi kellett.

hot-spot (törölt) 2013.09.05. 09:28:40

@Virág et.: Te figyelj már!
Nem nézel körbe Bp-en mennyi iroda van kiadó?
Azt sem tudják mit kezdjenek a sok irodával,tele van velük a város!

Karipapa01 2013.09.05. 09:31:21

@ember a holdon?: " A nagyobb gond, hogy itt nem ÚJAT építettek ennyi pénzből (amiből már tényleg lehetett volna Újat is) hanem egy már meglévő pláza épületét építtették át (lehet tippelni, milyen érdekeltségű és offshore céggell). "

Az újat viszont nem azzal építtetik! Áááá...Dehogy!!! Szerinted?

czjanos 2013.09.05. 11:01:46

Amikor Gyurcsányék akartak országos közigazgatási központot építen, fel voltak háborodva, hogy a kormány ilyesmire költené a pénzt.

Lorp 2013.09.05. 11:09:22

@Karipapa01: A pláza 4-5 évvel ezelőtt épült.

Karipapa01 2013.09.05. 13:33:39

@Lorp: 2007.decemberben nyitották meg.

Secnir 2013.09.05. 14:20:15

@laspalmas:

""számítások szerint az irodaház 2015-től önfenntartó lesz, majd kitermeli a beruházás költségeit. Hogy miből, azt nem mondta. Bírságokból, illetékekből?""

lófaszt. az épület aljában lesz egy trafik meg egy pizzéria.

faridaoccse 2013.09.09. 13:11:00

Páran már írták, hogy kicsit helyreteszik a cikket - nem is árt - de még adok én is néhány adalékot ehhez.
Először is, nem az épület már állt, azt kellett átalakítani, melynek költségét a tulajdonos állta nem pedig az állam. A tulajdonos befektetése térül meg 15 év múlva.
Mitől lesz olcsóbb? Attól, hogy eddig a beköltöző szervek több helyen voltak, minddenféle épületben, így egy épületben a működési és üzelemtetési költségek lesznek kisebbek, (meg pl. a különböző szervek egymás közötti levelezésével kapcsolatos postaköltség). A Kormányhivatal a beköltöző szervek épületeinek üzemeltetésére, fenntartására költött X Ft-ot, most bérleti díjat fizet, ami kevesebb, mint X.
Egyébként meg nem csak bírság és illeték van, hanem ig.szolg díj, melynek legnagyobb része nem is kerül felutalásra.
A felújítás előtt egyébként az épület nem kevés minuszt termelt, most ugye ez is megszűnik.
Végül, a Kormányhivatal által elhagyott épületeknek is lesz gazdája.
Összeségében megéri.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.09.09. 18:17:30

Ma Tatabányán vonatoztam át, és csak második blikkre esett le nekem (a kommentek nagy részét korábban nem olvasva), hogy a plazából lett a hivatal. Nos, az oké, hogy egy ekkora város nem tart el két bevásárlóközpontot (és akkor a sztráda mentiekről még nem esett szó), de arra nem vennék mérget, hogy a bürokraták nagyon jól jártak volna a költözéssel. Egy valami ugyanis nagyon kevés van ezen a műintézményen - mint bármely más plazán - az pedig az ablak. Ha a plafon üvegtetejű, akkor meg csak úgy jön be elég fény, hogy nemcsak az egész emelet egy hatalmas egybeiroda, hanem még fentről lefelé is jön a zsivaj. Persze akik ügyféllel foglalkoznak, ott kevésbé zavaró, de akkor is durvának érzem!

süti beállítások módosítása