Skip to content


       Szűrés lista

Stadionok, tornatermek, tanuszodák

Benyújtotta tegnap varga Mihály a 2014-es költségvetés tervezetét, ami persze "nem" választási költségvetés, hiszen tök őszintén megmondták, hogy nem terveznek ilyet. Bár az újraelosztás mértéke a 2012 és 2013-as 50%-ról 2014-ben felugrik 55%-ra, vagyis minden megtermelt 100 forintból az állam elkölt 55 forintot, de nem a választás miatt növekszik az elvonás mértéke, hanem mert olyan jól teljesít Magyarország.

A jövő évi költségvetésben például az alábbi sorok szerepelnek:

táblázat.jpg
Vajon melyik is lehet fontosabb a focibolond miniszterelnöknek?
A stadionok, vagy a 800 ezer általános iskolás gyerek sportolása, testnevelése? Fogós kérdés ...

Valószínűleg a békásmegyeri általános iskolások aligha fognak profitálni a vadonatúj Fradi-stadionból, de Sz. Ferenc büntetett előéletű szurkolói koordinátor meg a többi "szurkoló" végre "méltó körülmények" között zsidózhat szurkolhat.
így azt az érvet nyugodtan kilőhetjük, hogy a stadionok a gyerekeknek épülnek.

Részletek:

Székesfehérvári Sóstói Stadion fejlesztése
Egy 14.000 férőhelyes, teljesen fedett, UEFA IV. besorolású futballstadion megépítése érdekében a fenti táblázatban jelzett évenkénti bontásban szükséges a forrás biztosítása.

Diósgyőri Stadion fejlesztése
Egy minimum 15 ezer nézőt befogadó stadion fejlesztése (rekortán bontása, a pálya áthelyezése, a pályafűtés elkészítése, jelenlegi karéj elbontása, új karéj megépítése, a régi tribün elbontása, új tribün építése, egy új multifunkcionális létesítmény kialakítása; parkoló területének kialakítása) érdekében a fenti táblázatban jelzett évenkénti bontásban szükséges a forrás biztosítása.

Szombathelyi Haladás Stadion és Létesítményei fejlesztése
A fenti fejlesztés keretén belül megvalósul egy 10 000 férőhelyes UEFA követelményeknek megfelelő stadion, mely magában foglalja a Kézilabda Csarnokot, tartalmazza a futsal funkció, birkózóterem, ökölvívó terem, súlyemelő terem, sakk terem, torna funkció kialakítását, illetve a szükséges infrastrukturális elemeket.

Tornaterem-építési program
A mindennapos testnevelés bevezetésével összefüggésben 617 iskolában szükséges tornaterem létesítése.

Tanuszoda-fejlesztési program
A “Minden gyermek tanuljon meg úszni” úszásoktatási program első számú feladata, a szükségnek megfelelően 48 darab célirányosan az iskolai úszásoktatás céljára alkalmas, alacsony fenntartási költségű tanuszoda építése országos szinten.

A mindennapos testnevelést erővel bevezették úgy, hogy az intézmények egy része erre megfelelő tornaterem hiányában erre nem volt alkalmas, idén szeptembertől már 2 újabb évfolyamra terjesztették ki, jövőre pedig jön a 2 újabb évfolyam ... a tornatermek pedig majd megépülnek, erre összesen 2014-ben 3 azaz hármas milliárd forintot szánnak. A Közgép egyik legutolsó nyertes közbeszerzése 32 milliárd volt, de inkább hagyjuk a lélegeztetőgépeket ...

Szombathelyen, ahol 2014-ben 4,6 milliárd forintból kezdik meg az új stadion építést, az egyik általános iskola igazgatója arról panaszkodott, hogy a 2 kis tornatermükre jut 500 gyerek...

Az Orbán Viktor miniszterelnökségi sporttanácsadója által vezetett Magyar Diáksport Szövetség a közoktatási intézményeken belüli testmozgással, testneveléssel kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozó szervezet. Az NFÜ pályázatán nemrég nyert el 2,2 milliárd forintot. Ők fogják megírni a testnevelési stratégiát. A mindennapos testnevlés bezetése után, a tornatermek építése előtt.


A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr85541617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eMM2 2013.10.01. 16:10:58

Jók lesznek a stadionok a nyílvános akasztásokra ha eljön az ideje.Szerintem arra azért több néző jönne mint egy focimeccsre.
Utána meg befedjük őket és jók lesznek pld melegháznak.:D
De ez persze nem az én véleményeMM,,csak valahol halottam el is határolódok.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.01. 16:12:06

@Minorkavidor: "Az, hogy spec. a vizitdíjnak volt olyan kedvező hatása, hogy csökkent az egy állampolgár által az adott évben tett "lorvosátogatás" száma, "
Bazz minden statisztikában az van, hogy a magyar csak akkor megy orvoshoz, ha nagyon kell.
A vizitdíjat csak abban az esetben tudnám elfogadni, ha nem 50% körüli lenne a bérből elvonás, másképp nem. Az egy baromság volt.
Tüneti kezelésnek is gyenge, nem hogy megoldásnak.

De pont ez az, hogy a Nemzeti Kétharmad pont megtehette volna akár azt is, hogy miinden különösebb ellenzéki gáncs nélkül rendet rakk az egészségügyben - nekem ez a bajom, hogy igazából a lopás mellett is megtehették volna.

A hálapénz-engedélyezős dolog meg csak a jéghegy csúcsa.

Minorkavidor 2013.10.01. 16:35:56

@ColT:
Ez nem így van: rendszeresen előfordul, hogy én megyek a receptekért (anyámnak, régebben gyereknek is). Mit tesz Isten, az rendszeresen előfordult, hogy a benntlevő betegek, saját és családjuk, valamint ismerősi körük gondjával-bajával traktálták a dokit, holott ők max. csak receptet akartak iratni, sokszor még azt se! Erre találta ki azt a doki, hogy a péntek délutáni időpont alá azt írja:
"Kérjük kedves egyéb betegeinket, hogy a péntek délutáni időt, a munkavállalóknak fenntartani, mivel ők sokszor csak ekkor tudnak jönni." Csekély eredménnyel.
Nos ebben segített a vizitdíj: az ehhez hasonló célú látogatások csökkentek.
Anyagi eredménye legalábbis a mi dokink esetében havi 3-400.000 ft plusz bevétel! Ami meg az egyik főkifogást az adminisztrációs terheket illeti, adokimnak a vizitdíj előtt, alatt, és most utána is 2 főállású aszisztense volt illetve van.

kifordított nagyanyó 2013.10.01. 16:43:33

Mutathatná a táblázat hogy mennyi a szavazat.
Amúgy megint jók vagytok a posztokkal.Zseniálisak,jók a megfogalmazások.:))
Szívesen játszanék vidékit vagy enricot,de most sajnos mennem kell dolgozni.
További jó mulatást mindenkinek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.01. 16:54:55

@Minorkavidor: Ezen nem a vizitdíj segítene, hanem a normális szociális gondozói hálózat.
Egy szerul működő intézményrendszerre még több pénzt beszedni, az olyan magyaros.

Illetve én tavaly nagyon sokat jártam orvoshoz (kisebb műtét + kezelések), de nem nagyon láttam csak beszélgetni járó embereket.

titan 2013.10.01. 16:57:36

@kifordított nagyanyó: bezzeg ők úgy tűnik lógnak... mármint a munkából :)

titan 2013.10.01. 17:05:48

@kifordított nagyanyó: egyébként ha a "See dashboard"-ra kattintasz, ott látható a pontos szavazatszám.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.10.01. 17:12:38

@csabapayne:
"Az ésszerű átalakítása nagyon nem lenne egyszerű. "

Inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon nem lenne NÉPszerű.
Rengeteg orvosi és orvosi eszközbeszállítói lobbiérdeket megsértenének, feldúlnának. Választási évben ezt senki sem meri megtenni.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.10.01. 17:15:08

@ColT:
"A francot nehéz hozzányúlni. Csak el kellene jutnia a beszedett adónak a kórházakig."

Csak ugye orvosok közt is sok a birka, akiket könnyű megvezetni pár fidesznyik profnak.
A tanarakkal is ezt tették 2010 előtt. Most néznek mint borjú az új kapura: több melóért, kevesebb fizu. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.01. 18:43:48

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Vagy ugyanannyiért. Nem egy smerős tanár mondta, hogy ő eddig sem ment nagyon haza 5 előtt.
Ettől még mondjuk a fizetésemelés nem kis részben kibaszás, illetve hazugság.

Tücsök1 2013.10.01. 18:58:57

@csabapayne: Csak nem azt akarod mondani,hogy a kedves vezetőt félrevezetik a munkatársai,nem is tudja ,mi folyik a háta mögött?Nem az én látásmódom posztkommunista,hanem a fidesz vezetője és az ő vezetettjei.Nincs ebben a rendszerben semmi komplikált.Adva van egy nem túl nagyképességű,de annál ambíciózussabb most már nem is fiatal ember.Saját bevallása szerint a 80as években nem a diktatúra,hanem annak működtetői ellen küzdött.Ezt úgy fordítom le,hogy csupán annyi volt a baja a hanyatló Kádár-rendszerel,hogy abban még nem ő diktált.Fiatalként és akkor még demokrataként tálcán kapta a lehetőséget,hogy hazájából demokratikus köztársaságot formáljon.Nem tudott élni a lehetőséggel.Az oszágból második kormányrakerülése után egy posvány lett,helyi kiskirályokkal,akik kicsiben megengedik maguknak azt helyben,amit fönt látnak.Mindenki tőle függ és ez tetszik neki.Az alattvalóknak nem is kell leüzenni,ők már elébemennek ov kívánságainak,ami szörnyű.Lehet,hogy má gyerekkorában is vezér akat lenni,mostanra meg a hatalom teljesen deformálta a jellemét.

Yorki 2013.10.01. 20:14:27

Közel 400 iskolának egyáltalán nincs tornaterme! Mindennapos testnevelést ,sportköröket -esőben,hidegben,télvíz idején - az összejárkált,koszos iskolai folyosókon kell tartani!

Tücsök1 2013.10.01. 20:57:11

@Yorki: És elnézve ott fönn azt a diagrammot,ez a továbbiakban is így marad.Nekem a saját falum iskolájának helyzete fáj a legjobban,ezért nem igazán volt őszinte a mosolyom,amikor néhány hete azt olvastam,hogy erdélyi testvérfalunk a magyar államtól 200 000 milkát kapott tornaterem és uszoda építésére.Tudom,hogy megérdemlik,mert rendkívüli munkát végeznek abban az iskolában.Most én szégyeljem magam,mert keserű a szám íze?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.01. 21:33:52

@Tücsök1: Arra mérget vehetsz, hogy egy részük el se tudja képzelni, milyen ma élni itthon.
A másik fele viszont nagyon is tudja, mi folyik az országban, és pont ezt akarja.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.10.01. 21:49:44

Már megint rosszul látjátok: a jövő Orbániájában nincsen szükség jól teljesítő diákokra, szakképzett munkaerőre.
Elegendő, ha csak két kifejezést tudnak: "elmútnyócév"; "gyurcsánytakaródj"
Ehhez stadionokra és nem iskolákra, egészségügyi intézményekre van szükség.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.02. 06:03:14

Részemről itt hidaltam
index.hu/gazdasag/2013/09/30/alkalmatlannak_tunik_az_uj_mt-tag/

Csak olyat lehet bárhová benyomni, akinek nincs szakmai végzettsége?

kifordított nagyanyó 2013.10.02. 06:56:57

@titan: Hm..most még csak onnan...:))

És köszike,asszem megtaláltam a számot amire kíváncsi voltam.

Blogger Géza 2013.10.02. 08:18:23

A 2006-os választási költségvetés hatására az azévi hiány 9,2% lett. A 2014-es tervezett hiány 2,9% Ez hatalmas különbség, Választási költségvetésen a lehetőségeket messze meghaladó pénzszórást értik, nem azt, hogy vannak építkezések (mindig vannak).

Blogger Géza 2013.10.02. 08:26:20

@ColT: Hogy a franca ne lenne, jogra és közgázra járt. És egészen eddig államigazgatásban foglalkozott pénzügyekkel. Te minden hülyeséget beszopsz, amit egy újságíró összehazudik?

Amúgy amikor Draskovicsot tényleg közgazdasági tanulmányok híján nevezték ki pénzügyminiszternek, akkor is hőbörögtél? Na, akkor kellett volna...

Blogger Géza 2013.10.02. 08:35:07

@ColT: nem a testnevelési stratégia megírására, hanem egy komplex, 3 nagy összetevőt tartalmazó program megvalósítására nyerték el a támogatást. "Sor kerül a Testnevelés és sport műveltségterületét érintően szakmódszertani fejlesztésekre, az országosan egységes fizikai állapot mérési-értékelési rendszer kialakítására és a diáksport-önkéntesség mozgalom fejlesztésére a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében. A projekt keretein belül egyebek mellett 7200 testnevelést tanító pedagógus akkreditált képzését szervezzük meg. A teljes projekt 2014. december 31-én zárul. A 2013. végi időpont az iskolai testnevelés stratégia elkészültének tervezett időpontja" - írják.

eduline.hu/kozoktatas/2013/9/27/testnevelesi_strategia_JC41YK

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.02. 08:47:58

amíg így fociznak addig lúf.szt se nekik, nemhogy stadiont...
sőt stadionokat.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 09:01:37

Off:
Tisztelt egybegyültek!

Meg szeretném kérdezni, hogy a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos visszaélésekröl senki nem akar egy posztot írni? ///Ukrajnában 5.000 euró, Szerbiában 500 Euró, Romániában akármennyiért lehet kapni a kibaszott állampolgárságot///

Szerintem lehetne azzal kezdeni, hogy feljelenti valaki Orbán Viktort hazaárulás vádjával a magyar és a nemzetközi bíróságokon.

Érdemes volna átgondolni.

2013.10.02. 09:02:51

Jó lenne ha nem stadionokat, uszodákat épitene Viktor, mert ezek felesleges kiadások, bár ebből jó sokat és nagyokat lehet lopni. Akár hetente is 10-20%-ot is.
De talán jobb lenne a közbiztonságra költeni vagy netán az eü-re, mert szófosókkal, hazug belúgyérrel nem lehet rendet teremteni, csak szóban.

A közbiztonság szar ! Nem kicsit nagyon nagyon szar !
Pintér úr ! Mi a lófaszért tartjuk ott önöket ?Hogy sűrűbben legyenek ? De ennyi pénzért talán túlzás. Ha már semmit nem tesznek, akkor el kéne menni, kapálni vagy közmunkára. De havat is lehet lapátolni.

Az eü-ben pedig gyógyitás helyett lassan ráolvasással gyógyitanak, és a patalógia vezetője, a Szócska--pedig hazudik mint aki könyvből olvasná.
De van pénz mindenre, lopni, csalni, hazudni lehet, mert fideszesek, nekik szabad , csak azt kell
mondani hogy a pártkasszába kell beadni a zsozsót és igy le lehet nyúlni --saját zsebbe, a keresztényi elvek, a keresztényi erkölcs és a keresztényi szeretet jegyében.
A pórnép pedig le van szarva ! Igaz Viktor ?!

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 09:15:53

@jános515:

"Pintér úr ! Mi a lófaszért tartjuk ott önöket ?"

Ugyanezt kérdezem akkor, amikor az országot elárasztja a kibaszott sok (értsd: tízezrével) illegális brevándorló, akitöl egyébként a Pntérnek kellene Magyarorszáagot/Eu-t megvédeni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.02. 09:39:49

@Blogger Géza: Az önéletrajzában nem szerepel közgáz. Jogász meg nem közgazdász.

Illetve hogy az adóosztályon van, az nem jelenti azt, hogy ismeri a közgazdaságtan alapjait, esetleg mélyebb összefüggéseit. (Segítek. Adójogász.)

A tesis cuccra meg ne röhögtess, ez sokkal kevesebből kijön. (Segítek, a tanárok képzését eddig is megoldották valahogy, most ugyanott oktatnak majd tesiseket is.)

Te mindent beszopsz, amit egy idióta kormányoldal összehazudik?

Gilinggalang 2013.10.02. 09:41:05

@Blogger Géza: közgázra Államigazgatási karra járt, és az V. ker önkorinál volt osztályvezető. Innen katapultált a Monetáris Tanácsba, gyakorlatilag mindenféle makropénzügyi ismeret nélkül. Ő szavaz az alapkamatról, úgy, hogy a "közgázon" a legközgázosabb tárgya egy Költségvetési szervek gazdálkodása nevű tárgy volt.

Gilinggalang 2013.10.02. 09:42:45

@ColT: tényleg Corvinusos volt a srác, csak nem a pesti oldalra járt, hanem az Államigazgatási karra. Ennyi erővel a keresztanyám a kertészetin végzett, oszt mivel az is Corvinus, ő is mehetne a MT-be :)

Blogger Géza 2013.10.02. 09:50:34

@Gilinggalang: Hát, ez meglehetősen hiányos összefoglaló, kihagytad a következőket:
a Magyar Államkincstár Webkincstár rendszerének fejlesztéséért és a Prémium Euró Magyar Államkötvény bevezetéséért felelős miniszteri biztosként dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Ezt követően Kandrács idén április végéig vezette a Magyar Államkincstárat elnöki pozícióban.

Gilinggalang 2013.10.02. 10:08:35

@Blogger Géza: csemegeképpen nézzünk meg pár MT tagot:
Pleschinger Gyula 15 év banki tapasztalat, 5 év tanácsadás, 1 év ÁAK vezérigazgatóság.
Dr. Kocziszky György: Miskolci Gazdálkodástudományi Kar dékánja, és közgazdasági doktor, nem jogi.
Dr. Cinkotai János: inflációs szaki, ráadásul 12 évig volt MNB tanácsadó.
Bártfai-Mager Andrea: MNB-ben 4 év osztályvezetőség, +GVH pénzügyi rendszeri előadója
Dr. Gerhardt Ferenc: kb 25 év banki tapasztalat
dr. Balog Ádám: (Pázmányos doki, nem közgazdasági) 3 év helyettes államtitkár+előtte adótanácsadó
Dr Matolcsy: őt nem kell bemutatni :)

Nem lóg ki ebből a sorból egy hangyafasznyit ez a legény?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.02. 10:26:21

@Blogger Géza: Hol?

"Magyar Államkincstár Webkincstár rendszerének fejlesztéséért és a Prémium Euró Magyar Államkötvény bevezetéséért felelős miniszteri biztosként"
Ezek projektmenedzsment feladatok, nem közgazdaságtan.

@Gilinggalang: Ennyi.

Myra13 2013.10.02. 10:51:33

Ja-ja.Kell még 1-2 stadion.Hiszen még Istenhátamögöttipusztán sincsen...Mi lesz így az ott élő 3 botlábú nemzetközi focista "tehetséggel???
Na,de most komolyan. Ki az az idióta aki pénzt fizet ki azért,hogy ezeket a lusta ingyenélőket megnézze? Tényleg nem látja a kormány,hogy mire kellene a pénz?
Nemhogy inkább a "Lipótot" nyitnák újra vagy más hasonló intézményt...nagy szükség lenne rá.Lenn bőven helye annak a pénznek.Reméljük jövőre már nem lesz lehetőségük ilyenekre költeni.

erol 2013.10.02. 10:51:59

@Blogger Géza: "lehetőségeket messze meghaladó pénzszórást értik, nem azt, hogy vannak építkezések (mindig vannak)"
Igen, de nem mindegy, hogy mit építünk. Ezzel az erővel operaházat is építhetnénk minden faluba (nagyobb lenne a látogatottsága).

titan 2013.10.02. 10:54:42

@ColT: ja, a "Prémium Euró Magyar Államkötvény" is nagy büszkeség akkor, amikor a devizaadósságot/függőséget csökkenteni akarják...

szuperkrumpli 2013.10.02. 11:03:19

Én kifizetném a választások előtt mindenki gázszámláját és a narancssárga rezsi rublikába beírnám, hogy "csak a fidesz"! A kisgyerekek meg kit érdekelnek, úgyse szavaznak! Ingyen nb1-es bérletet a nagyfaternak, hogy tudjon hol csulázni a gumicsizmájában ha elszalad előtte egy derék labdarúgó az oldalvonalnál! ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.02. 11:16:23

@titan: :D

@Blogger Géza: Ha már bele van tervezve a mutyi, az nem baj, mi :D

high up! 2013.10.02. 11:43:28

@Blogger Géza:

Igazad van Bérblogger, ennél a 30 éves káder-kölyöknél nem baj hogy még a fogalmat se érti, hogy mi az a monetáris politika (mondjuk te sem), mert ugye csak betanított majom szerepre kell az MT-be. Jön a Kancsi Gyuri és aszongya, hogy csökkentünk, erre a káder-kölyök is bemondja, hogy igen!
Ennyi lesz a szerepe közpénzen. Még te is alkalmas vagy erre a posztra, csak téged hülyék lennének a gazdijiad 120 ezer nettónál jobban fizetni.,

blah 2013.10.02. 11:53:19

mondjuk a stadionépítési őrület helyett kicsit több értelmét látom az uszodaépítésnek. azt erősen kétlem, hogy tornateremből hiány lenne, a kommunizmusban nem nagyon építettek, működtettek iskolát tornaterem nélkül... de a leghasznosabb inkább a közterületi sportolás erősítése lehetne ha már úgyis a mi pénzünket költik ne csak nézőként lehessen már használni a létesítményeket. lehetne foci-, tenisz-, kosár-, jégpályákat építeni amit a sportolni vágyó paraszt is igénybe tudna venni, vagy netalántán a gyereket ne feltétlenül sportklubba kelljen vinni ha rájön a sportolhatnék.

Lasombra 2013.10.02. 11:55:42

@ColT: nem ismerem a konkrét projektet, de a hangzásából ítélve még csak projektmenedzser se.
közelebb lehet, projektszponzorhoz.
aki meg kb egész nap pasziánszozik, jelentéseket olvas, szükség esetén továbbítja őket felfelé, még nagyobb szükség esetén lobbizik, pénzt kalapozik, meg néha meglátogat egy-két meetinget.

de tény, hogy ehhez a poszthoz semmilyen közgáz tudás nem kell.

protézisesh 2013.10.02. 12:02:47

@ColT: "mi kerül egy testnevelési stratégián 2 milliárdba?"

hát az b+, hogy egy már meglévő módszert kell schmittelni:
index.hu/belfold/2013/10/02/letezo_modszert_akarnak_ujra_kitalalni_2_milliardert/

Jhonnyq 2013.10.02. 12:11:54

Most olvastam egy másik oldalon...
A rossz ötletek felsorolása elgondolkodtató.
A tanulmányt nem Matolcsy hanem "valami" Nobel díjas tudós írta.

Érdemes visszaidézni Michael Spence 2008-as tanulmányának tapasztalait, melyekről Fazekas Károly
beszélt a múlt heti közgazdász vándorgyűlésen. A Nobel-díjas tudós ugyanis a csoportjával 13 sikeres felzárkózást elérő ország eredményeit értékelte, és ezek alapján az alábbi közös jellemzők adódtak:

- Nyitott, export orientált, a világgazdaságba szervesen integrálódott gazdaság,
- Makro stabilitás, alacsony infláció, fenntartható közkiadások,
- Magas beruházási és megtakarítási hányad,
- A források piaci allokációja, igazodás a világpiaci árakhoz,
- Hiteles, társadalmi befogadásra törekvő, tehetséges kormányzás.

A tanulmányból Fazekas kigyűjtötte a rossz ötleteket is. (Figyelem, a munka 2008-as, tehát nincs semmiféle magyar kapcsolódása.)

A rossz ötletek tehát:
- Energiaárak szubvencionálása
- Munkanélküliség csökkentésére közfoglalkoztatás
- Költségvetési hiány csökkentése hosszú távon megtérülő közkiadások visszafogásával
- Speciális szektoroknak, ágazatoknak, vállalatoknak, foglalkozásoknak - nem szigorú feltételekhez kötött, nem szigorúan limitált időtartamra - nyújtott szubvenciók, védőintézkedések
- Kísérletek az árak közvetlen szabályozására
- Exportkorlátozások
- Urbanizációs folyamatok visszafogása
- Környezetvédelmi szempontok háttérbe szorítása
- Ráfordításokkal, beiskolázási arányokkal operáló és nem az oktatás minősége alapján vezérelt oktatáspolitika
- Közalkalmazottak alulbérezése
- Pénzügyi szervezetek nem megfelelő szabályozása
- Túl korai valutafelértékelés

Jhonnyq 2013.10.02. 12:13:20

@Jhonnyq: Ezek alapján is elgondolkodtató,hogy ki is az ország igazi ellensége...
Nem véletlen Orbán?

protézisesh 2013.10.02. 12:17:30

@ColT: "Csak el kellene jutnia a beszedett adónak a kórházakig. El nem hiszem, hogy ennyi pénzből, stadionépítés ide vagy oda, nem lehetne - csak ugye akkor nem lehetne lopni."

Halálhörgés a torkomból:
a minimálbér (br 98.000Ft/hó) után fizetendő eü hozzájárulás 7% = 6.860 Ft/hó/fő.
A cégre kértem árajánlatot egy privát egészségügyi szolgáltató cégtől (gyk: svéd tulajdonú magánkórház-hálózat). A kapott ajánlat szerint 5.685Ft/hó/fő összegért adják az alábbiakat:

Alapellátás: orvosi rendelkezésre állás rendelési időben
Időpont-foglalás, 24-órás telefonos egészségügyi tanácsadás, ellátásszervezés
Éves prevenciós szűrővizsgálat (nem- és korfüggő kockázatok szerint)
Éves influenza elleni szezonális védőoltás
Terhesség megállapítása
Járóbeteg-ellátás az alábbi szakterületeken (primer): belgyógyászat, gyermekgyógyászat, fül-, orr-, gégészet, szemészet, nőgyógyászat, urológia, bőrgyógyászat
Laborvizsgálatok (standard): alapvető vérvizsgálatok, vizeletvizsgálat, székletvizsgálat, alapvető fertőzésvizsgálatok és hormonvizsgálatok, férfiaknak: prosztatarák kiszűrése (PSA)
Diagnosztikai vizsgálatok (standard): nőgyógyászati citológiai vizsgálat, EKG, ultrahang (UH), röntgen, mammográfia, Doppler- illetve arteriográfos érvizsgálat, hallásvizsgálat, anyajegy-vizsgálat, csontsűrűség-vizsgálat sarokcsontból, szem- és látásvizsgálat, nyelésvizsgálat, allergiateszt bőrön illetve vérvétellel

Ha erre az összegre rádobunk egy kicsit (egész pontosan 7500Ft/hó/főig megyünk, ami ugye csak 700 forinttal több, mint a mostani lóf@szért fizetett összeg!), akkor ezek is beleférnek:

Teljeskörű járóbeteg-ellátás (kiszélesített) minden szakterületen, további kiemelt szakterületek: allergológia, kardiológia, reumatológia, ortopédia, tüdőgyógyászat, neurológia, gasztroenterológia, onkológia, dietetika
Teljeskörű laborvizsgálatok (kiszélesített), további kiemelt laborvizsgálatok: immunológiai vizsgálatok, hormonvizsgálatok, daganatos betegségek kiszűrése, HIV-teszt és más szexuális úton terjedő betegségek kiszűrése, genetikai vizsgálatok, mérgezések vizsgálata
Teljeskörű diagnosztikai vizsgálatok (kiszélesített), további kiemelt diagnosztikai vizsgálatok: aspirációs citológiai vizsgálat, bőrvizsgálat, centrális csontsűrűség-vizsgálat, allergének kimutatása vérből, sejt- és szövetvizsgálatok, endoszkópos-tükrözéses vizsgálatok, alvásvizsgálat, MRI, CT, PET, az agy és izmok illetve idegek elektromos aktivitásának vizsgálata (EEG, EMG, ENG), érrendszerei vizsgálatok és angiográfia, eneterográfia, radioizotópos vizsgálatok, izületi tőszúrásos vizsgálatok,légzésfunkció vizsgálata
Ambuláns (kis)műtétek
Évente egy alkalommal: fogászati szűrés

Kérdés: ha egy profitorientált gonosz multi meg tudja oldani, hogy luxusszállóra hajazó ellátást biztosít havi 7500 forintért, akkor az állam miért nem tudja ugyanezt összehozni? JA, megvan: mert mindent ellopnak a k. anyjukba, azért...

Na ezek után magyarázza el nekem valaki, hogy miért lenne rossz a szabad egészség- és nyugdíjbiztosító választás! Követelem, hogy ne kelljen járulékokat fizetnem, fuck obamacare, magam akarok magamról és a családomról gondoskodni! Az én fizetésemből vont eü járulékból az egész családomat befizethetném a fenti magánszolgáltató legdrágább luxuscsomagjába, amiben már a menüválasztásos-egyágyasszobás kórházi ellátás is benne foglaltatik....

Jhonnyq 2013.10.02. 12:18:33

@Blogger Géza: Még mindig érdekelne mi kerül ebben 2.2 milliárdba?

Tücsök1 2013.10.02. 12:22:49

@Jhonnyq: Pedig milyen szépen kérték a jegybankelnökurat,hogy csak hallgasson,hallgasson,hallgasson........................................

Kivlov 2013.10.02. 12:23:33

Unalmas már kicsit az állandó hisztizés, hogy mire költik a közpénzt.

Sokkal többet elvertünk már kisebbségi felzárkózattási programokra, gyerekgyártási segélyekre. Ez szinte mind kútba dobott pénz (volt). arról is írhattok cikket.

Az ingyenes utazgatást sem említem. A nonszensz nonszensze.

Lasombra 2013.10.02. 12:30:15

@Kivlov: köszi,
végre kipipálhatom a bullshit bingo szelvényemen a "de hisz más is csinálta!" és az "arról írjatok inkább!" mezőket.

így már mindjárt oké két kézzel szórni a pénzt kopipésztre (tesi stratégia) és 36 ezres nézettségű műsorokra (kétmillió philip féle tábortüzek).

Kivlov 2013.10.02. 12:33:14

@Lasombra:
pipáld, ha erre élvezel.

Egy szóval sem mondtam, hogy oké.
Csak arra utaltam, hogy soha nem lesz olyan elköltött közpénz 1 Ft-ja sem, amit az ország mind a 10 millió lakosa elfogad, leokéz és ő épp nem másra költötte volna. Ennyi.
Épp ezért van a parlment, b+, hogy ők eldöntik, ne 10 millió ember ugasson be mind mást, hogy mit hogy kéne, mert abból sosem lenne semmi.

Jhonnyq 2013.10.02. 12:33:20

@Blogger Géza: "A 2006-os választási költségvetés hatására az azévi hiány 9,2% lett. A 2014-es tervezett hiány 2,9% Ez hatalmas különbség"

Akkor még volt MANYUP pénzünk most nincs,na az az igazi különbség...
Korrigáld kérlek bármelyik számot megfelelő módon (MANYUP +,-)a fentiekből és kiderül nagyon gyorsan melyik kormány volt jobb.

Egyébként tényleg.te mennyiért adod itt az "önkéntes" kormányhivatalnokot?
Ha kapnál 10 ezerrel többet akkor az MSZP mellett nyomnád a hazugságokat?

Tücsök1 2013.10.02. 12:34:16

@blah: Legalább az egyik lábadat tedd a valóság talajára.Álmodik itt mindenki stadionról meg uszodáról,amikor bevezetik a mindennapos testnevelést o azaz nulla feltétel megteremtése nélkül.
Amennyiben túl fiatal vagy,saját tapasztalatod lehet az iskoláid tornatermeiről,tisztálkodási lehetőségekről,stb. A világ dicsőségére igenis rengeteg tornaterem nélküli iskola van,ahol megpróbálnak házi buherákkal megfelelni a jelenlegi előírásoknak.Végső esetben marad a szabad levegő eső után sárban.Kíváncsi lennék,mi jutna eszedbe,ha 5 nap alatt 5 rend sáros ruhát és tornacipőt hozna haza a gyerek+egy kiadós náthát.

titan 2013.10.02. 12:38:00

@Lasombra: húzd ki az "állandó hisztizést is", arra most nem emlékszem, hogy van-e rajta "kisebbség" mező...

titan 2013.10.02. 12:39:05

@Kivlov: "ők eldöntik" normális esetben felelős módon....

Blogger Géza 2013.10.02. 12:47:47

@Jhonnyq: Semmi értelme ezeket a számokat MANYUP-vagyonnal korrigálni. Az egyik egy folyó éves hiány, a másik egy fix összeg. Természetesen az előző kormányoknak ezerféle lehetőségük lett volna elfogadható hiányt produkálni akár nyugdíjreformmal, akár máshogy, de NEM TETTÉK: És csak a végeredmény számít.

Semmi pénzért nem nyomnék semmiféle hazugságot, én csak ellenőrizhető tényeket szoktam megemlíteni.

Lasombra 2013.10.02. 13:03:05

@Kivlov: "pipáld, ha erre élvezel."
érdekes asszociáció. ha nem baj, inkább nem kérdeznék rá, miért pont ez ugrott be.

amúgy jogos, amit írsz, teljesen egyetértek.
egy aprósággal kiegészíteném:
a parlamentbe senkinek nincs bérelt helye. oda általában választásokkal kerülnek a döntéshozók.
a választásokon meg általában az emberek választanak.
tehát közvetve nagyon is van értelme hisztizni a pénzszórás miatt, hiszen ezzel fel lehet hívni a figyelmet, hogy legközelebb úgy ikszeljünk, hogy emlékezzünk rá, hogy ezek bizony így gazdálkodnak.

szóval ha már beleszólni nem is tudunk, remélem, azt nem bánod, ha legalább figyelemmel kísérjük, és olykor szóvá tesszük ezeket az érdekes megoldásokat.
valami ilyesmi volna az ellenzék meg a média feladata (frakcióstul, blogostul, szavazóstul)

a jobboldal is ezt tette az E8É-ben. (plusz tévéostrom, utcakép-átrendezés, hídfoglalás, de ezeket borítsa jótékony feledés. egyik sem volt olyan durva, mint - tudomisén - egy habszivacs szobor felállítása és ledöntése.)
ilyen ez a popélet...

Kivlov 2013.10.02. 13:06:14

@Lasombra:
"a parlamentbe senkinek nincs bérelt helye"

de 4 évekre igen...

béla a görög (törölt) 2013.10.02. 13:12:20

Hány levegőztetőgépet (értsd gyógyszert, vagy egészségügynek szükséges dolgot) lehetne venni 3 kib....tt stadion árából. Talán a süket, vak, sérült emberek is többre valók mint egy kib...tt hobbi. Mert hogy a foci az hobbi.

De rühellem ezeket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.02. 13:24:28

@protézisesh: Az télleg drága. Jogdíjas biztos... ^.^

A járulékokat a köznek fizeted. Nekem szimpi az, hogy bárki bármikor, ha baja van, ellátást kapjon, emberek vagyunk, nem robotok, szívesen adok rá pénzt. Humanizmus, vagy mi a rák.
De az felháborító, hogy valakik, valahol ellopják ezt, és ez ellen pont az a szerv nem tesz, ami értünk van. Egészségügyre fizetném a TB-t, nem másra.

erol 2013.10.02. 13:25:02

@Kivlov: Igazad van! Ha lehúzzák a klotyón akkor sem tehetünk semmit csak lehajtott fővel hümmöghetünk, hogy ez van. Ez így is van rendjén...

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 13:30:43

@Kivlov:

Ombre, 131,0 milliárd HUF.

Megismétlem: százharmincegy-milliárd HUF. Mindez a kretének szórakozására-szórakoztatására.

Az én pénzemböl a számomra megvétózhatatlan (BAROMSÀGRA) építkezésre.

MErt ugye ez így szerinted rendben van!?

blah 2013.10.02. 13:34:57

@Tücsök1: én még az előző rendszerben jártam általános iskolába szóval annyira fiatal nem vagyok, meg tényleg nem ismerem a kisebb települések tornaterem viszonyait. nem is a tornateremre akartam kihegyezni a mondandómat, hanem inkább arra, hogy stadionok helyett talán ésszerűbb lenne a fent említettekbe fektetni az adóforintjainkat ha már annyira támogatni akarjuk a sportokat.

Kivlov 2013.10.02. 13:39:57

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
aprópénz a nyugdíjra, ingyenes utazgatásra, kisebbségre kidobált 1000 mrd-khez képest...

Lasombra 2013.10.02. 13:50:17

@Kivlov: persze, 4 évre igen, de tegyük fel, hogy érted, hogy mire céloztam.

citrix 2013.10.02. 13:51:46

2013-ban a miniszterelnök úr/kedves nemzetvezető személyes hobbija (stadionok) megér néhány száz milliárdot.Még jó,hiszen imádják őt a magyar emberek.1950-ben Rákosi Mátyás személyes hobbija az ország/magyar családok megvédése a láncos kutyától (Tito).Gigantikus összeget költöttek műszaki határzárra,bunkerekre melyek maradványa itt-ott megtalálható még.Masszív betonlétesítmények,futóárkok,magaslesek,szögesdrót és aknazár.Legalább olyan hasznos volt mint ma a stadionok.Személyi kultusz akkor és ma:Magyarország jobban teljesít!

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.02. 13:57:14

@Kivlov:

Rendben. Közelítsük meg más irányból. Miután a stadionok állnak, az általad felsorolt "1000 milliárdok" elszórása befejezödik végre?

Kivlov 2013.10.02. 14:01:36

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
Az 1000é? dehogy? egyből prolifelkelkelés lenne...

Tücsök1 2013.10.02. 14:04:50

@blah: Akkor egykorúak lehetünk.Röviden vázolom neked a mi kis falunk helyzetét,bár tegnap este már megírtam.2300 lelkes falu a Pilisben,1/2 órányira a fővárostól.Az iskola 20 éve épült,tornaterem nélkül.Most 120-130 gyerekünk van,akiknek a pincében jut egy "tornaszoba",szerencsére közel a futballpálya+egy aszfaltozott kosárlabdapálya.,amit egy földúton tudnak megközelíteni.Ezt oszd be 8 osztálynak,heti öt napban.A világ nagy szerencséje,hogy errefelé is türelmes és lelkes emberek laknak,akik még a lehetetlen körülmények között is kihozzák a gyerekekből a maximumot.Ezért örülök annak,amikor puffog a labda és egész nap hallhatom a csivitelésüket.

Geza 2013.10.02. 15:49:23

Kéne még egy választási lehetőség a szavazáshoz:

- Nem tudom, hogy van-e NB-s csapatunk, mert telibeszarom ezt a focinak nevezett kibaszott szarakodást orbánostól együtt, de még ha nem is így lenne, akkor is inkább tornatermekre költeném.

Gyerekek, ez az izzadságszagú erőltetett mutyi, ami itt megy, az nem foci.

Az, hogy Dél-Amerikában még a legutolsó kis topatelepen, ami egy halkabb fingtól is porfelhőbe borul, a kölykök 5 évesen már rúgják a labdát, a réten, az utcán, a sikátorban, stadion nélkül is, az foci.

Az, ha 200 millió hímnemű állampolgárból 200 millió szurkol, 100 millió maga is focizik (legalább a haverokkal hétvégén), 100 ezer valamilyen jegyzett csapatban is ('Buckafalva Öregfiúk SC'-től a nemzeti válogatottig beleértve), az foci.

A foci pont azért népszerű mindenütt, mert ennél kevesebb 'eszköz'-igénye semmilyen csapatjátéknak nincsen: egy labda kell hozzá meg esetleg pár léc a két kapuhoz, 'oszt ennyi.
Itt meg költik a milliárdjainkat arra, hogy csináljanak valami üzletorientált idétlenkedést.
Könyörgöm, ez nem muszáj meg kötelesség, hanem játék és sport: ha valakinek van hozzá kedve, az játssza. A tehetségesebbeket persze érdemes támogatni, hogy jusson idejük is rá, de akkor először szűrjük már meg a mezőnyt, mert ha a szomszédainkat se bírjuk elpicsázni, akkor az azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges focistáink!

Szokás emlegetni az Aranycsapatot. Hm, ők vajon saját stadionos, agyon-dotált-táposcsirke-'fociakadémiákon' tanultak és válogatódtak ki, vagy nullszaldós grundfoci közben?
No meg a másik: Oké, Aranycsapat, szép történelem, de azóta történt-e *bármi*? Sikerült-e bárminemű, egynyárinál hosszabb diadalt felmutatnunk?

Inkább a lelkesedést kéne feltámasztani, méghozzá az egyszerű emberektől kezdve, és nem pedig pénzorientált színészeket válogatni a csicsapicsa stadionokba!
Talán ha az embereknek nem kellene másod- és harmad-állásokat vállalni, lenne idejük csak úgy spontán szerveződve focizni.
Talán ha nem a 'hirdetési célú társadalom' jelszavával tv-függő vidiótára nevelnénk mindenkit, akkor lenne kedvük is hozzá.
Talán ha lenne társadalmi élet, ha a városi emberek is ismernék a szomszédaikat, akkor lenne társaság, csapat is ahhoz a focihoz.
Talán ha a városokban is lennének üres területek ('grundok'), és nem épülne minden négyzetméterre pláza ill. nem települne minden parkba vagy hajléktalan-, vagy cigány-, vagy hajléktalan cigány-galeri, akkor lenne hely is focizni.
Mert azért lássuk be, megbaszta már a ló, ha ahhoz, hogy valakikkel lemenjek focizni, egy hétig kell szervezni azt a tucat embert, előre és időre pályát foglalni, aztán egy órát utazni oda, meg ugyanannyit vissza, mindezt meló után és a ház körüli teendők előtt.
Ilyet legfeljebb akkor vállal fel az ember, ha tényleg a foci *a* hobbija, ami viszont nem túl gyakori, mert miért is lenne az? Hagyománya sincsen a dolognak, motiváció sincsen rá, társadalmi háttér se, mert a 'foci' szóhoz az utóbbi pár évtizedben az a jelentés társult, hogy "tévében nézzük néha és csalódottak vagyunk az ott látott túlfizetett bénázás miatt".

Szóval sajnos valóság a vicc, miszerint
"- Mit csinál a magyar focista, ha megnyerte a VB-t?
- Kikapcsolja a PlayStation-t."

kifordított nagyanyó 2013.10.02. 16:11:25

@Geza: :))
Amúgy megint jó vagy és megint igazad van!

Geza 2013.10.02. 16:15:21

@protézisesh:
De így a miáltalunk befizetett 7eFt-okból (a lopáson túl) tenyésztik a cigányokat Borsodban, hogy legyen aki munkaképtelen korunkra elvágja a torkunkat, illetve támogatják a nyugdíjasok gyógyszereit, hogy legyen aki rájuk szavazzon, és ezt a magán-megoldás nem tenné.

Amúgy a magán-biztosítós téma meg ott billen el, hogy ez itt ugye a Vadkelet, és itt a biztosítók is sem tisztességesen játszanának, hanem a pénz beszedése után húzódoznának a vállalásokat teljesíteni is, amennyire csak lehet. Nem kell rosszra gondolni, csak pl. egy kis plusz adminisztráció (pl. egy 'kapar a torkom, doki' vizsgálat lepapírozása legyen fél nap), hogy a kisebb bajaiddal inkább ne menj orvoshoz, így az első 5-10 évben sokkal kevesebb lenne az orvosi kiadásuk. Utána persze az addigra elsúlyosodott problémák kezelése sokkal drágább lenne, de addigra be lehet csődöltetni és alapítani új Bt-t.
Szóval amíg nincs kultúrája a szolgáltatásbeli tisztességnek, addig én a magán-biztosítókból sem kérnék.

Ne vonják le, én majd félreteszem magamnak, ill. ha mindenképpen fel akarok készülni a nagy bajokra is (ami kevesekkel fordul elő, de drága a kezelése), akkor majd összefogok azokkal, akikben megbízok. De a 'ne vonják le'-ig feltétlenül egyetértek!

Meridian74 2013.10.02. 21:03:12

Vannak itt ügyes adatbányszok, és data vizualizátorok. Nem akar (tudna-e) valaki egy kis kimutatást szerkeszteni, hogy a Közgép Rt-nek 2010 előtt mennyi közbeszerzésen megszerzett pályázata (munkája) volt, és mennyi van már most összességében 2010 óta? Szvsz ebből lehetne egy látványos grafikont készíteni, vagy nem?

xclusiv 2013.10.02. 23:05:15

@ColT: "Bazz minden statisztikában az van, hogy a magyar csak akkor megy orvoshoz, ha nagyon kell."

Már legalábbis egy része. Főleg az a része, aki dolgozik, és nem engedheti meg magának, hogy fél vagy egész napokat üldögéljen a rendelőben, kórházban, stb. Aki eltartja az egész eü-t. Na ők tényleg csak akkor mennek ha kell, vagy akár még akkor se.
De van egy réteg, aki ha esik ha fúj orvoshoz megy, mert neki ez ingyen van, az idejébe belefér, stb.

"A vizitdíjat csak abban az esetben tudnám elfogadni, ha nem 50% körüli lenne a bérből elvonás, másképp nem. Az egy baromság volt. Tüneti kezelésnek is gyenge, nem hogy megoldásnak."

Hát ahogy csinálták az katasztrófa volt, tényleg. Ugye kapásból találtak vagy 4 millió embert, akinek nem kellett fizetni. Aki pedig a hátán vitte eddig is az egészet, az meg fizethetett kétszer.
De lett volna értelme, pl. ha mindenkinek fizetni kell, vagy netán ha a befizetett eü járulékból levonható lett volna az összeg (a családé), akkor mindjárt más lett volna a dolog.

"De pont ez az, hogy a Nemzeti Kétharmad pont megtehette volna akár azt is, hogy miinden különösebb ellenzéki gáncs nélkül rendet rakk az egészségügyben - nekem ez a bajom, hogy igazából a lopás mellett is megtehették volna."

Sokan szavaztunk rájuk csak ezért, hogy legyen meg a kétharmad. Hogy lopjanak, hogy magyarkodjanak, hogy csináljanak amit akarnak, de legalább 1-2 területet kapjanak rendbe, mindenféle gáncsoskodás nélkül. Közbiztonság, eü, oktatás, honvédelem, önkormányzati rendszer, gyakorlatilag minden nagy rendszert fel lehetne sorolni, mert mind szarul működik emberemlékezet óta, és ha csak 1-2 ilyen témában sikerült volna jelentősebb, szemmel látható előrelépést elérni...

xclusiv 2013.10.02. 23:09:30

@ColT: "Ezen nem a vizitdíj segítene, hanem a normális szociális gondozói hálózat."

Is.

"Illetve én tavaly nagyon sokat jártam orvoshoz (kisebb műtét + kezelések), de nem nagyon láttam csak beszélgetni járó embereket"

Én ugyan nem voltam a vizitdíjas időkben orvosnál (nem kellett szerencsére), de mások jelentősen gyorsabb ellátásról meséltek.

xclusiv 2013.10.02. 23:10:01

@xclusiv: ja, tavaly nem is volt vizitdíj...

xclusiv 2013.10.02. 23:21:17

@Blogger Géza: "A 2006-os választási költségvetés hatására az azévi hiány 9,2% lett. A 2014-es tervezett hiány 2,9% Ez hatalmas különbség,"

És mennyi volt az idei tervezett, és a jelenlegi állás szerinti terv? Az se kis különbség.
Ráadásul a 2006-os se tervezve lett ekkora, hanem ténylegesen. A mostani kormány tervei eddig se értek szart se, év közben mindig volt 5-10 variálás, pekidzs (junó), adóemelés, zárolás, idén épp osztogatás miatti hiánynövelés, stb. Miért pont a jövő évit találnák el, ha eddig se sikerült soha? Pláne hogy 2% növekedéssel számolnak jövőre, szerintem a pm (vagy hogy a faszba hívják most) összes fejese (helyettes osztályvezetőtől felfelé) leszopná magát, ha csak 1,8% összejönne valamilyen szerencsés együttállás következtében. Szóval hagyjuk már ezt a hülyeséget.
És amúgy arról egy szót se szóljunk, hogy mennyi is volt a 2006-os ktgvetés bevételi oldala, és mennyi a jövő évre tervezett, ezer milliárd Ft-ban. De akár a 2009-est is hasonlíthatod a jelenleg aktuális 2013-assal, kiváncsi lennék a véleményedre...
Miközben az államadósság ma is nő, ezt a kormány is beismerte a nyomásmérő levételével, de azért stadion bazmeg, az kurvára kell.

" Választási költségvetésen a lehetőségeket messze meghaladó pénzszórást értik, nem azt, hogy vannak építkezések (mindig vannak)"

Hát igen, de egy dolog, amikor autópályát építenek, ahol talán szökőévben egyszer betéved az adófizető, egy másik pedig az, amikor stadiont, ahova akkor se menne, ha ingyen lenne. Egyrészt mert nincs foci, másrészt meg akik kint vannak, na azoktól a normális ember távolságot tart...

xclusiv 2013.10.02. 23:47:29

@Blogger Géza: "Hogy a franca ne lenne, jogra és közgázra járt."

Jogot hagyjuk már, a közgáz meg, hát izé. Közgázra meg járt, de közgazdász diplomája nincs, és ez sokat elmond róla, de nem a papírjaival van gond.

"És egészen eddig államigazgatásban foglalkozott pénzügyekkel. Te minden hülyeséget beszopsz, amit egy újságíró összehazudik?"

Na mostan ez a tag 32 éves. Releváns tapasztalata a következő: pár évig papírtologató volt a pm-ben, aztán pénzügyi osztályvezető rogánnál, aztán ngm-ben helyettes államtitkár 4 hónapig, aztán az államkincstár elnöke lett, miután rászabták a szabályozást (gondolom ahhoz se volt meg a releváns tapasztalata, azért kellett rászabni). Aztán onnan is elküldték 4 hónap után, és ennyi.
Szóval a tagnak nincs semmilyen releváns makro tapasztalata, sőt, nem csak releváns, semmilyen nincs neki.
És elvileg ide az ország legjobb makro koponyái kerülnének, legalábbis elvileg, több évtizedes releváns munkatapasztalattal. Ez a gyerek több évtizeddel ezelőtt max. a csattogós lepkét tologatta...

"Amúgy amikor Draskovicsot tényleg közgazdasági tanulmányok híján nevezték ki pénzügyminiszternek, akkor is hőbörögtél? Na, akkor kellett volna..."

Jó, hát tolvajcsi legalább elvégezte az Marx-ot, aztán az átkosban végig az államnak (értsd: pártnak) dolgozott, egyre magasabb pozícióban, mszmp tagként, aztán azóta se csinált semmi olyat, amire egy valamire való közgazdász ne facepalm-mel reagálna.
Aztán mégis mnb elnök lett, aztán mégse hőbörögtél, pedig kellett volna.
Most ezt a gyereket is véded, pedig pont ugyanúgy nincs se releváns tapasztalata, se releváns tudása, mint tolvajcsinak.
És ugye az mnb az nem politikai poszt, hanem szakmai, ellentétben a miniszterséggel. Legalábbis korábban az volt...

xclusiv 2013.10.03. 00:04:37

@Blogger Géza: "nem a testnevelési stratégia megírására, hanem egy komplex, 3 nagy összetevőt tartalmazó program megvalósítására nyerték el a támogatást. "Sor kerül a Testnevelés és sport műveltségterületét érintően szakmódszertani fejlesztésekre"

Ez ugye bullshit, erre van a TF

"az országosan egységes fizikai állapot mérési-értékelési rendszer kialakítására"

ez az, ami ugye létezik, készen van, ennyi, ők is próbálták elkérni, eredményestől...

"és a diáksport-önkéntesség mozgalom fejlesztésére a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében."

Ami ugye arról szól, hogy a diáksport-önkéntesek önkéntesen (értsd: ingyér) segítik a diáksportot. Brávó.

"A projekt keretein belül egyebek mellett 7200 testnevelést tanító pedagógus akkreditált képzését szervezzük meg."

Amire egyrészt ott a TF, másrészt ha a 2 milliárdból 1 milliárdot magukra is költenek (autó, irodaszerm erre elmentek eddig százmilliók), akkor is jut fejenként 140.000 Ft. Nem kevés pénz, főleg hogy elvileg olyan emberekről van szó, akik értik és ismerik is a szakmát...

xclusiv 2013.10.03. 00:14:38

@Blogger Géza: "Hát, ez meglehetősen hiányos összefoglaló, kihagytad a következőket: a Magyar Államkincstár Webkincstár rendszerének fejlesztéséért és a Prémium Euró Magyar Államkötvény bevezetéséért felelős miniszteri biztosként dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumban."

Magyarul: nem dolgozott. A miniszteri biztos egy olyan pozíció, amivel érdemi munkavégzés nélkül lehet milliókat hazavinni.
Ráadásul a pemák-ot a kamatfelár viszik (már ha), a web-es történet meg tutira ki volt szervezve valami havernak százmilliós vagy milliárdos összegért, ott is csak bólogatni kellett.

De még ha - tegyük fel - mindet egyedül vitte a hátán, akkor is a lényeg: nulla makró tapasztalat.

"Ezt követően Kandrács idén április végéig vezette a Magyar Államkincstárat elnöki pozícióban."

Miután rászabták ezt az elnöki pozíciót. És nyilván ott is csak bólogatóember lehetett 4 hónapig, mert se hozzáértése, se tapasztalata nem volt a betöltött pozícióval kapcsolatban. Mert egyébként nem kellett volna rászabni és nem távozott volna onnan pár hónap után.

Hát ennyi...

xclusiv 2013.10.03. 00:23:40

@protézisesh: "Kérdés: ha egy profitorientált gonosz multi meg tudja oldani, hogy luxusszállóra hajazó ellátást biztosít havi 7500 forintért, akkor az állam miért nem tudja ugyanezt összehozni? JA, megvan: mert mindent ellopnak a k. anyjukba, azért..."

Is.
Továbbá ez nem tartalmazza a rengeteg ellátott díját.
Továbbá ez nem tartalmazza a te esetleges komolyabb ellátásaid díját.
Pl. csonttörés ellátása benne van?
Egyáltalán mentőszolgálat benne van?
Vakbélműtét benne van?
Hasnyálmirigyműtét benne van?
Ha esetleg rákos leszel, akkor akár több év kemó és táppénz benne van?

Szóval jól néz ez ki, egészséges emberként. Amíg ezekbe a keretekbe beférsz. Ha nem, akkor szopó.

xclusiv 2013.10.03. 00:26:33

@Kivlov: "Unalmas már kicsit az állandó hisztizés, hogy mire költik a közpénzt."

Elhiszem, hogy neked unalmas. De mivel ezt a pénzt én fizetem az adómból, ezért engem kurvára zavar.

A többi tl;dr témára nem reagálok, ami érdemi volt az írásodban az ott van fent.
Ja, és hisztizik a kurva anyád, én csak a pénzem elköltéséről beszélek. Ennyi még.

xclusiv 2013.10.03. 00:35:58

@Kivlov: "Csak arra utaltam, hogy soha nem lesz olyan elköltött közpénz 1 Ft-ja sem, amit az ország mind a 10 millió lakosa elfogad, leokéz és ő épp nem másra költötte volna. Ennyi."

Csak épp arról van szó, hogy az ún. magyarfoci kb. senkit se érdekel ebben az országban. Nem 100% támogatottsága nincs, de talán 1% se.
Egy komplett nb1-es hét nézőközönsége beférne talán egy épülő stadionba is, de kettőbe biztosan. És erre elmegy soktízmilliárd.
Amivel nem is lenne baj, ha az EÜ, az oktatás, a közbiztonság és rengeteg más fontos dolog rendben lenne. De nincs.

A parlamentes baromságodat meg a pártházban se veszik komolyan, ilyesmivel ne fárassz...

xclusiv 2013.10.03. 00:40:36

@Blogger Géza: "Semmi értelme ezeket a számokat MANYUP-vagyonnal korrigálni. Az egyik egy folyó éves hiány, a másik egy fix összeg. Természetesen az előző kormányoknak ezerféle lehetőségük lett volna elfogadható hiányt produkálni akár nyugdíjreformmal, akár máshogy, de NEM TETTÉK: És csak a végeredmény számít."

Ami évente plusz 300 milliárd fölötti összeg a költségvetésben, amiből én semmit se kapok, hacsak komolyabb csoda nem történik. Ellentétben az mnyp-vel.

"Semmi pénzért nem nyomnék semmiféle hazugságot, én csak ellenőrizhető tényeket szoktam megemlíteni."

Igen. Tény az, hogy az elvett 3000 milliárd, vagyis háromezer-milliárd forint nagy részét a fidesz kormány úgy égette el, hogy nincs látható eredménye. Az államadósság nem csökkent, pedig ez volt a duma.
Na ez az ellenőrizhető tény.

xclusiv 2013.10.03. 00:43:33

@Kivlov: "aprópénz a nyugdíjra, ingyenes utazgatásra, kisebbségre kidobált 1000 mrd-khez képest..."

Ami a fidesz kormány alatt kerül elszórásra, tegyük hozzá...

Kivlov 2013.10.03. 08:22:18

@xclusiv:
szádnak enni adjál, kis takony... :D

protézisesh 2013.10.03. 10:25:31

@xclusiv: nem, az a szopó, hogy tőlem havonta 80ezer forintot legombolnak EÜ ellátás jogcímen úgy, hogy orvosnál utoljára 6 éve voltam, akkor is magam fizettem negyedmilliót a lézeres látásjavító műtétért egy magánklinikán.

Szerinted az az évi majdnem egymillió forint, amit tőlem eü-hozzájárulásként legombolnak, nem lenne elég MINDEN ellátásra, amire nekem és a családomnak szüksége van?
Ellentétben azokkal :
- a 9gyerekes borsodi cigánycsaládokkal, akik hetente 3x mennek orvoshoz minden szarral,
- minimálbéres alkeszekkel, akik akár májátültetésre is szorulnak
- részmunkaidőben bejelentett táppénzcsalókkal, akik itthon táppénzre mennek, hogy ki tudjanak ugrani burgenlandba napszámba szüretelni
- stb....

szóval szívesen kifizetem a saját költségeimet, de CSAK AZT. A jelenlegi rendszerben én nem szolidáris vagyok a nálam kevesebbet keresőkkel, hanem balek, aki a hátán viszi a rendszert. SZJA dettó. :(

ppppalika 2013.10.04. 07:05:13

@protézisesh: "Szerinted az az évi majdnem egymillió forint, amit tőlem eü-hozzájárulásként legombolnak, nem lenne elég MINDEN ellátásra, amire nekem és a családomnak szüksége van? - See more at: http://vastagbor.blog.hu/2013/10/01/stadionok_tornatermek_tanuszodak?fullcommentlist=1#comments"

Általában igen, egy speciálisabb műtétnél már nem. Pedig azt is ki kell valakinek fizetni. Lehet, hogy egészséges vagy, de baleset bármikor érhet.

kifordított nagyanyó 2013.10.04. 07:22:11

@protézisesh: Van igazságod de azért tedd össze a kezed,hogy nem egy szegényebb és beteges ember vagy!

kifordított nagyanyó 2013.10.04. 07:24:36

@ppppalika: Na köszönöm szépen nekem is ez jutott eszembe először!Fentebb is erre gondoltam.
Ezért írtam a választ neki.
Ki tudja,előjöhet egyszer valami nagyobb,súlyosabb betegség,ami sokba kerül.

ppppalika 2013.10.04. 07:36:29

@protézisesh: "szóval szívesen kifizetem a saját költségeimet, de CSAK AZT. - See more at: http://vastagbor.blog.hu/2013/10/01/stadionok_tornatermek_tanuszodak#comment-form"

Nagyon sarkítva: A gyermeked életéért küzdenek, aztán műtét közben odaszól a nővér az orvosnak. A következő "tasak" (?) vért már ne kezdjék meg. Az apa ennyit hajlandó fedezni a költségekből. (Mert ugye hozomra nem dolgozunk...)

Az orvostudomány fejlődött. A kezelések egyre több ember életét mentik meg. Egyre drágábbak a kezelések. Nyilván kell húzni egy határt, amely érték feletti kezelések eü kasszából nem finanszírozhatók - még akkor is, ha kegyetlen, hogy meg lehetne menteni, de nincs rá pénz. Azonban az az alattit mindenkinek meg kellene kapnia. Lehet, hogy most úgy érzed, hogy túlfizetsz. De pillanatok alatt elvesztheted, sőt, egyenesen elvehetik a munkádat, és akkor mi lesz? Már egy vakbélgyulladásba belehalsz?

protézisesh 2013.10.04. 08:47:02

@ppppalika: @kifordított nagyanyó: kib...ttul fordítva ültök a lovon. Szerintetek teljesen rendben van az, hogy én szórom a pénzt a sárba azért, hogy a nullalúzercigókat ellássa az állam. :(

Étterembe olyanba járok, amit meg tudok fizetni. A lakásom olyan, amit meg tudok fizetni. Olyan kocsival járok, amit meg tudok venni, fenn tudok tartani. Keresetből, hitelből, biztosításból, esete válogatja.
Egyedül a tetves egészségügy az, ahol én nem tízszer, de százszor, ezerszer több pénzt fizetek ugyanazért a penészes hamburgerért, mit a minimálbéres, a feketemunkás, az öregasszony, aki egész életében HTB volt, vagy a borsodi purdé. Szerintetek ez normális?!

Egy normális világban (pl Hollandia) úgy kezdik, hogy a levont minimális összegű kötelező EÜ hozzájárulásból a mentő felkapar az út széléről, bevisz a kórházba, de a doki ujja rajta van a vérző seben, míg csekkolják a biztosításod. Ha csóri vagy, akkor mész a hentes-osztályra, ha viszont éppen van nálad egy fullgold-platina biztosítási kártya, akkor egyből a VIP műtőbe visznek, ahonnét egyágyas, lapostévés szobába kerülsz. ISMÉTLEM: MINIMÁLIS DÍJBÓL MEGMENTIK AZ ÉLETEDET, DE utána minden kezelést olyan színvonalon kapsz, amennyit fizettél érte.

Nálunk meg hiába fizetek én havonta annyi EÜ járulékot, amennyi a te nettó fizetésed (nem személyeskedés, lehet, hogy PONT a tiéd nem annyi), mégis ugyanannyit ülök a váróban, ugyanúgy 100ágyas kórterembe dugnak, ugyanúgy vihetem magamnak a kötszert-gyógyszert és ugyanazt a moslékot adják, mint neked. Na EZ az én bajom a rendszerrel.

Az autódnál, lakásodnál dönthetsz, hogy fizetsz biztosítást, ami fedezi az esetleges kárt, vagy nem fizetsz és tied a kár. A saját testeddel nem teheted meg ugyanezt. MIÉRT?!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.04. 09:09:55

@protézisesh:
Mert valahogy fent kell tartani azt az illúziót, hogy az egészségügy nem üzlet.

Másrészt vedd úgy, hogy a "minimális díj" az az eü-járulék, a szolidaritás elve alapján a jövedelmed alapján (az igazi minimum azt hiszem most 6660 Ft/hó), és ezért kapod a magyar minimumot, abban az értelemben, hogy ez sem nagyon ad többet, mint hogy megmentik az életed. Fullgold-platina kártyád itt is lehet, csak annak ugye nincs országos lefedettsége, mert azt is meg kell fizetni, de azt gondolom most is megteheted, hogy miután megmentettek, a saját felelősségedre kijelentkezel, és átmész lábadozni a fullgold-platina kórházba. Ezen túl pedig feltételezem, hogy a holland fullgold-platina kártya havi költsége nem annyi, mint a magyar eü-járulék, hanem a többszöröse.

Továbbá nem csak a "nullalúzercigókat" látja el az állam, hanem a nyugdíjasokat is, a gyerekeket, meg téged, ha elveszítenéd a munkádat, és már nem tudnád fizetni a fullgold-platina kártyát.

protézisesh 2013.10.04. 09:55:04

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): a svéd tulajdonú eü szolgáltatótól kapott írásos ajánlat szerint havi 7500 FT leperkálásával (ami majdnem pont ugyanannyi, mint a minimálbér eü-járuléka) belefér a RENDES járóbeteg-ellátás, havi 20ezerbe meg már a menüválasztós egyágyas kórházi szoba is. Pedig csak pártízezer ügyfelük van.

És kvára nem veszem úgy, hogy én tartom el a sok lúzer köcsögöt az élet minden területén. Nem azért tanultam, hogy a seggvakaró páviánokra keressek, pláne nem azért, hogy nekem szégyellni kelljen magam, mert én "főnök" vagyok.

protézisesh 2013.10.04. 10:00:01

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ja, és az állam a rendes munkáját elvesztőket nem tartja el ( a 47, vagy 28 eFt-os alamizsnákat ne tekintsük már ellátásnak), azt a pénzt nemes egyszerűséggel EL-LOP-JÁK.

Illetve: ha én fizetem a zenekart, akkor én akarom megmondani, milyen zenét húzzanak. Játszhatunk olyant, hogy én sok adót fizetek (igen, abban az 5%ba tartozom, aki az SZJA bevételek 70%-át (!) összedobja), de akkor az egy tál gulyással megvehető cigók meg nyuggerek ne rendelkezzenek már ugyanakkora súlyú szavazattal, mint én. Csupa olyan ember dönt az ország sorsáról, aki sose látott 100.000Ft-ot egyben, illetve akik soha életükben nem tanultak meg sem pénzzel, sem felelősséggel bánni. MIért várjuk, hogy országvezetést jól választanak? Ez fogja a nyugati világ végét okozni...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.04. 10:11:36

@protézisesh:
Egy szóval sem mondtam, hogy azt kéne szégyellned, hogy főnök vagy. Viszont ha EL-LOP-JÁK, akkor talán ne a betegeken, az eltartottakon verd el a port, hanem azokon, akik EL-LOP-JÁK.

Vagyoni cenzus, ez is egy lehetőség, de még ha meg is valósulna, szerintem nem ez tenné elkerülhetővé a nyugati világ végét, csak egy elitista autokráciát eredményezne.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.04. 10:17:50

@protézisesh:
Az "ellátás" alatt egészségügyi ellátást értettem, eddig legalábbis arról beszéltünk végig.

ppppalika 2013.10.04. 11:26:48

@protézisesh: "a svéd tulajdonú eü szolgáltatótól kapott írásos ajánlat szerint havi 7500 FT leperkálásával (ami majdnem pont ugyanannyi, mint a minimálbér eü-járuléka) belefér a RENDES járóbeteg-ellátás, havi 20ezerbe meg már a menüválasztós egyágyas kórházi szoba is. Pedig csak pártízezer ügyfelük van. - See more at: http://vastagbor.blog.hu/2013/10/01/stadionok_tornatermek_tanuszodak#c20738488"

Gondolom a neve nem titkos. Kérnék én is ajánlatot tőlük.

kifordított nagyanyó 2013.10.06. 10:56:12

@protézisesh: Csak néha úgy viselkedsz,mint akinek bejött az élet és elfelejtette honnan jött,honnan indult.

kifordított nagyanyó 2013.10.06. 11:20:22

@protézisesh: Nem kell azért szégyellned magad mert főnök vagy.

kifordított nagyanyó 2013.10.06. 11:31:15

@protézisesh: Már láttam 100 ezret egyben bibibííí!:))

süti beállítások módosítása