Skip to content


       Szűrés lista

Rétvári Bence megfejtette a sok kamupárt rejtélyét!

Rétvári Bence, a  KIM államtitkára, a törvényalkotás őre, önjelölt politológus a következő elemzést osztotta meg a Facebookon:

rétvári.jpg"Bár korábban ellenzéki oldalról sokan azt rótták fel az új választási rendszer hibájaként, hogy ellehetetleníti a kisebb pártok indulását, most mégis tucatnyian állítottak listát a választásra. Sok elmélet született a kispártok indulásával kapcsolatban. Szerintem az egyik nyilvánvaló oka az új – elsősorban balliberális – pártok megjelenésének az ellenzékkel való elégedetlenség. Ha mindenki egy kormányképes politikai erőnek tekintené a balliberális Összefogást-Kormányváltókat, akkor mögöttük sorakoznának fel, mint lehetséges váltópárt mögött. De mivel a baloldal megújulása (bocsánatkérése) elmaradt, a régi arcok viszont továbbra is a lista elején találhatók, ezért a kormányt váltani akaró szavazók egy része az ellenzéket is leváltaná. Az MSZP-SZDSZ tömb 2010-ben sem tudta az ellenpólus szavazóit maga mögé gyűjteni, ezért juthatott be az LMP a parlamentbe, és ezért lett a MIÉP-nél jóval nagyobb támogatottsága a Jobbiknak. Most pedig régi-új szervezetek (devizahiteles mozgalmak, MSZP-ről lemorzsolódottak, közéleti kérdésekkel régóta foglalkozó civilek) pályáznak azok szavazatára, akiknek a Gyurcsány-lista nem hiteles, és helyette másmilyen ellenzéki politizálást szeretnének. Úgy látszik, sok kispárt előbb az ellenzéket váltaná le, mert szerintük csak egy új ellenzék képes nagyobb társadalmi támogatottság elérésére."

Remélem holnap nem mondja rá, hogy csak fikció!

Vagyis a sok kamupárt azért csalta el a jelöltállítást, hogy leváltsa az elllenzéket!
Zseniális okfejtés! Jobb, mint Kumin Ferenc!
És a demokráciát nem más, mint a Fidesz-KDNP szélesítette ki, ez a demokrácia ünnepe, újra pezseg a politika, a közélet, több jelölt, több országos lista, nagyobb szabdaság, nagyobb demokrácia!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr565832980

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Százmilliók kamupártoknak, amiknek még logója sincs 2014.03.14. 15:17:07

A Fidesz nemcsak a választókerületeket alakította a saját érdeke szerint. A választási törvénnyel megkönnyítette a listaállítást és a listát állítókat százmilliókkal jutalmazta. Ezzel nem csak a kormánnyal elégedetlen szavazótábort aprózza, hanem olyan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.14. 10:22:12

Az a baj, hogy mi ezen röhögünk, de hányan lélegeznek fel megkönnyebülten, hogy "á, hát ezért!", és máris meg van a világmagyarázat...

dr. Aullah 2014.03.14. 10:30:54

Néha leteszem a hajam ezeknek a hülyeségein. Sajnos már nem tudom eldönteni, hogy szándékosan terelnek vagy tényleg ennyire hülyék.

Virág et. 2014.03.14. 10:37:29

Tehát akkor Rétvári szerint az Együtt 2014 és az Összefogás nevű pártok csak a jogos ellenzéket leváltandó igények miatt alakultak és nem azért, hogy a hasonló nevű valós baloldali pártok-mozgalmak potenciális szavazóit összezavarják.

Arra is kíváncsi lennék, hogy a tucatnyi ismeretlen, jelöltcserélgető párt szándékát miből következtette le ez a nagy elme, miután programjuk, de még megjelenésük sem volt sehol a világon. Azon kívül, hogy némelyiknek a fidesznél is gyorsabban sikerült jelöltet állítania csak annyit tudunk róluk, hogy rekordsebességgel marták fel a százmilliós támogatást. Kb ennyi is volt a céljuk.

És mi a helyzet a JESZ-szel vagy a Magyar Hajnallal? És a kisgazdákkal? Ők is az ellenzék leváltásán ügyködő baloldali pártok? Csak mert ezek azon kevés pártok közé tartoznak, akik országosan indulnak és nem kamupártok.

Barbaarb 2014.03.14. 10:53:00

Hány magát demokratikus ellenzékinek tartó van, aki nem tudja, hogy az Összefogás párt már a 2010-es választáskor is létezett, jóval hamarabb, minthogy felvette volna ezt a nevet a szoclib csapat? Csak mert itt a blogokon is elég sok ilyennel találkozom.

Egyébként valóban először a szoclib ellenzéket kellene kitakarítani, mert amíg itt vannak, addig a Fidesz kezére játszanak. Ha megjelenne egy tisztább baloldali erő, annak idővel nagyobb esélye lenne a Fideszt is kitakarítani. Így ha hosszú idő alatt is, de lecserélhetnénk a politikai elitünket.

Algopirin 2014.03.14. 11:00:13

Egyébként nem fogom fel miért baj ha sok jelölt meg párt indul a választásokon. Hadd induljanak, elférnek.
(most azt hagyjuk, hogy ezek egy része kamu, csak az állami lét akarják felvenni)

Ha a választók -tehát ugye mi- olyan barmok vagyunk, hogy egy mondjuk 8 pártot tartalmazó listában megtaláljuk akire szavazni akarunk, de egy 31 pártot tartalmazóban meg nem, akkor nem a jelöltállítók a barmok.

Azmeg, hogy vannak ugyanolyan nevű pártok, na az valóban nem szerencsés. De egyáltalán nem lehetetleníti el, hogy mindenki megtalálja a listában akit keres. Igényel egy nagyjából egy perces odafigyelést. Aki erre nem képes annak meg úgyis épp mindegy ki hol minek indul.
Szerintem.

dr. Aullah 2014.03.14. 11:07:36

"(most azt hagyjuk, hogy ezek egy része kamu, csak az állami lét akarják felvenni)"

Pont ez a baj. Csak ennyi a baj. Én nem azt mondanám, hogy egy része, hanem nagy része.

lyken 2014.03.14. 11:12:29

@dr. Aullah: "Néha leteszem a hajam ezeknek a hülyeségein. Sajnos már nem tudom eldönteni, hogy szándékosan terelnek vagy tényleg ennyire hülyék. "
Szerintem a kupac tetején tudják mi a helyzet, de kabinet szintje alatt van bőven vakhitű síkhülye. Odafent ez biznisz, sokaknak a párt soraiban is tiszta, hogy ez biznisz, de vannak bőven vakhitűek is.

CsakMintTe 2014.03.14. 11:36:03

@Algopirin: Az a baj, hogy irgalmatlan mennyiségű ember van, aki valóban nem képes, mégis döntenek az én jövőmről meg a te jövődről is. Konkrétan látom (nem kicsi állami munkahelyemen), hogy amúgy kívülről "működőképes" agyú embernek látszó élőlények mennyire nem működőképesek, ha néhány sornyi szöveget értelmezni kellene, ha kicsit tájékozottnak kéne lenni. S így készülnek pl. pecsétes, aláírásos közokiratok...! Gondolod, hogy ugyanezek - meg akiknek még ennyi agyuk sincs - képesek felelősen választani egy ekkora - akármekkora - listából, amin horribile dictu BETŰK vannak...? Nekem nincsenek illúzióim.

2014.03.14. 11:38:17

@lyken: ha tudjak, ha nem, kurvara nem szamit.

az a lenyeg, hogy az ostoba suttyo nepnek ennyi kell altalaban egy temaban "magyarazatkent", es tokeletesen ki is szolgaljak ezeket az igenyeket.

Algopirin 2014.03.14. 11:44:15

@CsakMintTe: node akkor ott tartunk amit én is mondtam. nem a listával van a baj. akárki nyer meg akármilyen választást, az emberek ugyanazok maradnak.

Lasombra 2014.03.14. 12:18:46

a 444-en van egy gyönyörűséges interjú az egyik ilyen ifjú titán párttal. abból ki-ki (akár Rétvári úr is) eldöntheti, hogy ők:
- mennyire kívánnak alternatívát nyújtani az alkalmatlan, hitelét vesztett ellenzék mellett/helyett.
- mennyire utaznak a könnyű lóvéra
- vagy mennyire dolgoznak a fi... valaki másnak.
a szóvivő és az elnök ketten együtt sem tudták felidézni a top3 jelöltjük nevét.
kb ennyire gondolják komolyan az egészet.

de azt készséggel elfogadom, hogy a mérhetetlen vagy 1% alatti törpepártokban - mint a kdnp meg ezek a mókus őrsök - van egyfajta bajtársi összetartás.

protézisesh 2014.03.14. 12:21:34

@Algopirin: "Egyébként nem fogom fel miért baj ha sok jelölt meg párt indul a választásokon. Hadd induljanak, elférnek."

mert egyfordulós választási rendszerben csak szétforgácsolják a kormányváltásra elvileg esélyes "elégedetlenek" szavazatait. Oszd meg és uralkodj.

Rétvári okfejtéséből viszont ezzel a résszel maximálisan egyet tudok érteni:
"Szerintem az egyik nyilvánvaló oka az új – elsősorban balliberális – pártok megjelenésének az ellenzékkel való elégedetlenség. Ha mindenki egy kormányképes politikai erőnek tekintené a balliberális Összefogást-Kormányváltókat, akkor mögöttük sorakoznának fel, mint lehetséges váltópárt mögött."

Úgy is mondhatnám: az ellenzék annyira balfasz, hogy a Fidesz sajnos akkor is nyerni fog, ha SEMMIT nem csinál a választásokig hátra lévő 3 hétben. És ez nagy baj.

hederg 2014.03.14. 12:31:58

Rétvári egy hazudozó, mert ha nem akkor ostoba!

CsakMintTe 2014.03.14. 12:39:19

@Algopirin: Persze, valóban ott tartunk, de nekem pont ez a bajom az egésszel.

Hamajd 2014.03.14. 12:48:26

Na akkor beszéljünk 2018-ról:((((

Hamajd 2014.03.14. 12:50:25

Ahogy öreganyám mondaná, pedig ez a Bence olyan helyes gyerek lenne.:)))

program készítő 2014.03.14. 12:55:55

Ott van a blogomon milyen egyszerű lenne kivizsgálni,de akkor a fidesz is bukna,bár még dolgozom rajta,hogy vv rezsi ennél többet is sumákol,ritka egy gerinctelen ember.

Hamajd 2014.03.14. 12:58:54

Semmi újat nem mond ez a demokrácia mérce, a Gyurcsány-Bajnai alatt balra áll a mutató, az Orbán alatt meg jobbra, ami mint tudjuk a valóságban fordítva van.

Secnir 2014.03.14. 13:13:47

akkor nekifutok még egyszer, mert szerintem rétváriné férje hülye. tehát.
a sok kis apró ellenzék (értsd kormányellenzék) nem a kormány ellenzéke, hanem a NAGY ellenzék ellenzéke. a sok kis apró ellenzék nem a kormány ellen indul, hanem az ellenzék ellen.
ezzel csak az a baj, ha tényleg így volna, akkor az összes kis új ellenzéki párt neve így kezdődne: Fidesz-, és úgy fejeződne be, hogy -Pártszövetség vagy -Egyesülés.
azonban az FKGP-t nem így hívják, hogy Fidesz-FKGP-Pártszövetség, hanem FKGP. ergo rétvári elmélete megbukott.

(akarom kérdezni, ugye ha bejut a parlamentbe, akkor a lex-DK alapján a kdnp nem alakíthat önálló frakciót, mivel önállóan nem indultak a választáson?)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.03.14. 13:31:01

@Secnir:
Az ellenzék ellenzéke a barátom.
Csak hát ha az ellenzék ellenzéke külön indul, és nem a kormánypárt mögött sorakoznak fel, akkor vajon a kormánypárt is legalább akkora szarkupac, mint a szocik?

Rétvári úr mániája, hogy a saját baromságával tereli be magát a faszerdőbe.

Algopirin 2014.03.14. 13:32:40

@CsakMintTe: de érted, tök mindegy kit ültetsz oda. sajnos.

Mitzimackó 2014.03.14. 14:13:36

@Barbaarb: na, az ilyen véleményre mondom én azt, hogy fidesztrollok ellenzékit játszanak. :-)

Mitzimackó 2014.03.14. 14:14:37

@Hamajd: valóban, milyen fasza gyerek lenne, ha nem lenne ilyen geci! :-D

István Tamasi 2014.03.14. 14:33:13

Mutyiviki kjomplett banánköztársaságot csinált országunkból ahol a mamelukok szemrebbenés nélkül mondják a leg képtelenebb hazugságokat.

Bee-zony 2014.03.14. 14:37:03

A Fidesz megfejt: lök egy magyarázatot a hülyéknek, hogy minden rendben, és ez így helyes. Közben persze nem fejti ki az igazság minden részletét, pl. hogy a Fidesz új választási rendszere által lehetővé tett, és megvalósult ellenzéki szétforgácsolódás mennyire jó a Fidesznek.

További magyarázatok ugyanerre a sémára:
Rendőr kérdi a lovagoló cigánytól:
- Te Gazsi, honnan van ez a ló?
- Hát kérem alássan, ott feküdt ez a ló az árok szélén. Nézem elölről, hát nem megharap? Nézem hátulról, hát nem megrúg? Erre át akartam lépni, hát nem felállt ez a dög, és elindult velem?

- Hol loptad azt a lovat Gazsi?
- Nem loptam én, kezitcsókolom... Találtam négy patkót a földön, hát nem rá volt szögezve ez a dög?

A rendőrök az országúton leintenek egy piros Ladát. Látják hogy a hátsó ülésen három birka van bezsúfolva, a cigány sofőr pedig nagy zavarban van.
- Nem lopta maga ezeket a birkákat? - kérdik a tőle.
- Há´mán dehogy loptam én, ők akartak velem gyünni!
- Hogy-hogy?
- Megkírdeztem tőlük, hogy beszállnak-e, mire azt mondták hogy beee.

Vadőr elkapja a cigányt, aki egy élettelen szarvast vonszol az erdőben.
- Na most megvagy cigány! Majd adok én neked szarvast lőni!
- Jáj nem úgy vót ázs náccságos vádász úr! Öngyilkos ákártám lénni, mágám fele forditttam a puskám, ezs meg csák úgy közinkugrott!

A mezőőr rajtakapja a cigánygyereket, amint épp az almafán ül, és lopja a gyümölcsöt.
- Mit csinálsz az almával, te kölök?! - így a mezőőr.
- Jaj, hát ne legyen már olyan előítéletes, ezek mind leestek a földre, én csak vissza akarom akasztani őket!

A Fidesz megfej: „1,86 milliárd forint – ennyi büntetést kell befizetnie azoknak a pártoknak és független jelölteknek, akik hétfőn 16 óráig nem adták le a korábban felvett ajánlóíveket. Ez 37 ezer ívet jelent, a helyi választási bizottságoknak nem volt mérlegelési jogköre, a választási eljárásról szóló törvény 124. § (2) értelmében „minden be nem nyújtott ajánlóív után a kötelező legkisebb munkabér havi összegének fele” a bírság, azaz 50.750 Ft ívenként.

Egy-egy íven 8 ajánló adatainak és aláírásának volt hely, azaz minden jelöltnek legalább 63 darabra volt szüksége, hogy egyáltalán esélye legyen összeszedni az 500 ajánlást – az annyi, mint 3.197.250 forint, ha nem vitték vissza határidőre. Jó előre tudni lehetett, hogy sok ilyen eset lesz, a gyűjtők elkeverik, elveszítik az íveket, vagy éppen ellopják tőlük azokat.

Nyilvánvaló, hogy a büntetés teljesen aránytalan az ajánlóíveiket időben le nem adó jelölt-jelöltek vétségének társadalmi veszélyességével. Éppen ezért arra is jó esély van, hogy ezt előbb-utóbb valamelyik bíróság is ki fogja mondani, és megszünteti ezt a szabályozást.”
mandiner.blog.hu/2014/03/09/1_86_milliardos_buntetes_ajanloivekert_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxcvii

…és erre szavaz a többség.

Tucanus 2014.03.14. 15:41:23

@Algopirin:
"azt hagyjuk, hogy ezek egy része kamu, csak az állami lét akarják felvenni"
Az összes párt kamu és csak és kizárólag azzal a céllal jöttek létre, hogy lehúzzák az állam segítségével a választópolgárokat. Az, hogy a nagyban kamuzóknak nem tetszik a sok kis versenytárs az egy dolog. És még kis tolvajokat is indítanak, mint az RTL a mellékcsatornáit :D

Doberdo 2014.03.14. 15:43:58

Érdekes vélemény. Tekintve hogy a Rétvári Bence fiatal korára tekintettel már a pólyában eldönthette, hogy csak azért is fideszes lesz, ideje lenne ( a mai eleve csalásra-lopásra épített
rendszerükre tekintettel ) elsőként bocsánatot kérnie azért, amit eddig elkövettek a magyar
nép ellen. A bocsánatkérés után lehetne szó a többi pártok bocsánatkéréséről, hiszen a
többiek vagy nem voltak még hatalom közelben (Jobbik. LMP..) vagy csak szórványosan és
nem rendszeresen loptak....

Csekkliszt#10 2014.03.14. 15:57:26

@Doberdo:
Igazad van annyiban korrigálnám h a többi párt is lopott rendszeresen, de a Fidesz az rendszerszinten tette ezt, a maffia állam működésének ez az alapja. A közszolgáltatók tonkretetelenek célja nem a rezsicsokkentes hanem hogy a megzsarolt, csőd szélére lökött cégeket az államnak majd az orbáni haveri körnek szarert hugyert atjatszak. Amíg az MSZP lop 240 misit, az idő alatt a Fidesz 50-100 milliárdot. Ha egy cég tonkretetelenek az az ara h a cégvezető öngyilkos lesz v belehal: na, ja, Jóisten útjai kifurkeszhetetlenek. A nemzet (nevében elkövetett rablás) mindenekelőtt ! Lopunk, tehát vagyunk!

Secnir 2014.03.14. 16:20:46

@Doberdo:
"Tekintve hogy a Rétvári Bence fiatal korára tekintettel már a pólyában eldönthette, hogy csak azért is fideszes lesz,"

rétvári kereszténydemokrata. vagyis annak hívatja magát. az se' jobb.

házelnök 2014.03.14. 17:14:13

@Barbaarb: A fidesznél tisztább baloldali erő hol létezik?
Aki baloldali, tudja,hogy hová tegye az ikszet.
A sok felcukkolt nemnormális, meg lehet, hogy hiányozni fog a csuti tolvajékná
lEzek a cigviktor által megvezetettek csináltak már becsületes választást?

házelnök 2014.03.14. 17:16:37

Kiknek jó az, hogy egy brácsásforma irányítja az országot?A fidesznek nincs egy normális, nem indiából jött jelöltje ?

Horizont 2014.03.14. 17:21:31

@Secnir:
Rétváriné férje tényleg hülye:)) De állítólag már nincs Rétváriné, különköltöztek. Ezt csak azért érdemes megemlíteni, mert ez a keresztényes Bence nagyon kiállt a család+ házasság mellett és aki szerint az élettársi kapcsolat smafu. Na ehhez képest...... :))

Barbaarb 2014.03.14. 18:47:25

@Mitzimackó: Nocsak, te vagy az megmondó? Jellemző. Aki nem ugrik a kormány minden intézkedésének és nem védi szemellenzősen a "demokratikus ellenzéket" az rögtön Fidesztroll. Ezzel le lehet zárni az értelmes érvelést tartalmazó válaszadást.

Barbaarb 2014.03.14. 18:48:52

@házelnök: Igen, az egykulcsos és a manyup lenyúlás épp baloldai politikára utalnak...

sanity 2014.03.14. 21:22:59

Ó hát persze, pártunk és kormányunk mindig is a demokrácia elkötelezett híve volt. Nagyon ügyesek ezek a srácok, mert én ilyet nem bírnék elmondani röhögés nélkül.

@Virág et.: Összefogás nevű párt már van egy ideje, és nem ők tehetnek róla, hogy az általad sztárolt Összeomlás még ehhez is balf@sz, hogy megfelelő nevet válasszon. Az Együtt pártot viszont nem vágom, ők nagy valószínűséggel tényleg csak megtévesztés gyanánt vannak.

Secnir 2014.03.14. 21:29:12

@Horizont:
tudom, nem véletlenül 'dobtam fel' a témát :D

Doberdo 2014.03.15. 08:06:45

@Secnir: Tényszerűen igaz, de a kereszténydemokrácia csak a fügefalevél a Fideszen.

2014.03.15. 10:36:54

Ez egy hazudozó, kereszténynek önmagát mondó nagy nagy lófütyi !
Egy pojáca, aki hazudik, lop, csal, de csak a keresztényi eszmék, értékek mentén.

Kandeláber 2014.03.15. 14:56:18

Tehát valódi demokráciában "kamupártok" nem indulhatnának.
Ebben az esetben Fodor Gabika "liberálisai" meg Bokros "Modern-jobbközép" Lajcsi sem dughatták volna ki a fejüket a trágyadomb mélyéről.
Nem beszélve Ungár Károly, akarom mondani Kláriról. :D

Yoooo 2014.03.15. 19:23:45

@Kandeláber:
Elég volt a huzavona, húzzon el a náci Vona- mondták ma felvonulók.
Természetesen a jobbik nem naci csak ujnáci

sanity 2014.03.15. 19:49:34

@Yoooo: Annyi eszed van, mint a Böszmének.

Ducktooooo 2014.03.15. 20:41:09

@sanity:
Az mindig vicces, amikor az ujnácik idegesek lesznek, mert ujnáciknak hívják őket. Nem azt mondják, h kikérem magamnak, fúj, nácinak lenni undorító, hanem besértődnek, mikor kiderül milyen ocsmány eszmék hívei.

Kandeláber 2014.03.15. 20:41:37

@Yoooo: Álmodik a nyomor...
A Jobbik minimum 900.000 szavazatot fog kapni.
És Vona piszkosul nem húz el sehová.
Mint ahogyan Marine Le Pen sem húz el sehová Franciaországból, vagy Nigel Farage Angliából.
Good night, left side!

sanity 2014.03.15. 21:00:33

@Ducktooooo: Tévedsz. Magam részéről fel se veszem. Én az emberi butaságon rántom fel az agyam. Pláne, amikor emberek úgy dobálóznak fogalmakkal (jelen esetben a nácizmussal), hogy egyértelműen fogalmuk sincsen az adott szó pontos jelentéséről. Arról nem is beszélve, hogy kis hazánkban maximum hungarizmus volt, amitől szintén messze vannak Vonáék.

Ducktooooo 2014.03.15. 21:02:20

@Kandeláber:
Azért az gyönyörű h elismerted h Vona újnaci. De felőlem lehetsz te is jobbikos , a társadalom leszakadt, LOOSER (u know) eleme. Ezen dolgozz, magadon.

Ducktooooo 2014.03.15. 21:04:56

@sanity:
Náci az náci. Tok mindegy hogy próbál kibújni alóla. Ezt játsszák mert ráadásul kurva gyáva banda. Miért te nem ítélet el a náci eszméket?

sanity 2014.03.15. 21:14:41

@Ducktooooo: Attól még, hogy valaki nem imádja a zsidókat, még nem náci. Bár vannak olyanok, akik számára már az is antiszemitizmus, ha valaki bírálja őket. Náci eszméket elítélem, ettől még Vonáék nem azok, még ha fejen állva rágod a küszöböt, akkor sem.

Ducktooooo 2014.03.15. 21:28:00

@sanity:
Az már jó kiindulási alap ha elítéled a nácikat. Nem, imádni nem kell a zsidókat, sőt bírálni is lehet őket - nem ez a nácizmus. De a jobbik rendezvényén HITLER hasonmás vonult fel, a hívek támogatása mellett. Ez nácizmus. Nem hallottam h Vona elküldte volna ezeket a picsába. De egyébként a jobbik folyamatosan rasszista es antiszemita dumálsz nyom es antiszemita programja van - lsd zsidók listázása. Ez nácizmus. A cigányokat gettóba zárni akarni náci dolog. Magyar gárdát állítani naci dolog.

Kandeláber 2014.03.15. 21:41:37

@Ducktooooo: Akkor legyen újnáci.
Bokros pedig az egyetlen "valódi jobboldali párt" vezetője, ugye?
Mókás.

Ducktooooo 2014.03.15. 21:51:54

@Kandeláber:
Leszarom minek nevezi magát, tudomásom szerint konzervatívnak. A hagyományos jobb/ baloldal felosztás értelmetlen, lsd Fidesz a jobboldali párt kommunista (balos) politikát folytat bizonyos tekintetben.
Értem h Bokrost nem szeretik sokan, maradjunk annyiban h a soha be nem vallott Orban csomag a Bokros csomag 100x-sa. Bokros világnézete egy kulturemberé, Vona egy megélhetési politikai bűnöző.

Kandeláber 2014.03.15. 22:10:19

@Ducktooooo: Miféle világnézete?
Nincs neki olyan.
Talán Róna Péter mondta róla, hogy egy szimpla könyvelő, semmi több.
Persze vannak imádói - ha nem is sokan - akik szerint ő a csodaközgazdász, és minden jónak a forrása a Bokros-csomag volt.
Ja, Bokros nem megélhetési politikus.
Dávid, Herényi meg Kerék-Bárczy, az MDF tönkretevőinek jóvoltából már évek óta lébecol Brüsszelben EP-képviselőként.
Persze mondanom sem kell, hogy MSZMP-tag volt egyetemista korától.

sanity 2014.03.15. 22:51:54

@Ducktooooo: Közben rájöttem, hogy Te ennek a " Szavazz a Jobbik ellen!" nevezetű böszmeségnek lehetsz az egyik trollja :) Úgyhogy nyugodtan takarodj fetrengeni a Hitgyülibe:)

Ducktooooo 2014.03.15. 23:21:09

@sanity:
Te semmire nem tudsz rájönni, mert az gondolkodást feltételez, és ez most se sikerült. Menj, masírozzál.

sanity 2014.03.15. 23:33:47

@Ducktooooo: Csodálatos, pár órás profilod ezennel tiltásra kerül. További jó fetrengést Sándor atyával ;)

Ducktooooo 2014.03.15. 23:38:44

@sanity:
És ezt ki nem szarja le? Ettől még itt fogsz olvasni...

Ducktooooo 2014.03.15. 23:45:09

@Kandeláber:
Róna Péter ? Te is egy bebukott devizahiteles vagy, kamatspekuláns, akit az én pénzemből kellene kimenteni? Róna Péternek alapvető bankműveleti ismeretei hiányoznak, aki azt sem érti mi az, hogy devizahitel, jesszusmari.

Ducktooooo 2014.03.15. 23:47:24

@Kandeláber:
Az hogy Róna Péter MNB FB tag volt, nem ér(v), egy Matolcsy nevű kuruzsló, meg MNB elnök lett. Azóta rajta röhög az egész ország.

Ducktooooo 2014.03.16. 00:28:18

@Kandeláber:
Alapvető fogalmakkal sem vagy tisztában. Az megélhetési politikus bűnöző az nem azt jelenti h abból van a megélhetese, hogy politikus (ÉP képviselő, hanem hogy arra használja a politikát, hogy a bűncselekedeteit elfedje és évből kurva jól megél. Mivel a jobbik újnáci (jogerősen állítható), ezért az újnaci ideológiával következően folyamatos más vallási -etnikai stb közösségek ellen uszítanak, és ebből élnek meg, mint politikusok.

Kandeláber 2014.03.16. 00:53:03

@Ducktooooo: Unalmas vagy, atyus ezzel a nácizó egyenszöveggel.
Ugorgyunk, mondaná Pósalaky úr.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.16. 04:15:18

azon mindig ledöbbenek, amikor a magukat liberálisnak hazudó oldal hívei annyira sem toleránsak, hogy engednék más pártok működését, ki akarnak minden más erőt irtani a politikából, aki nekik nem tetszik
lásd: Jobbik, akiket ki akarnak szorítani a liberáltak
közben ha a Jobbik mondja ezt róluk, miszerint tűnjenek el a politikai életből, akkor fújnáciznak

hol itt a szabad gondolkodás, véleménnyilvánítás

Ducktooooo 2014.03.16. 09:08:58

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:
Azért mert csak ha kocsmában rögögnéd az ocsmány náci eszmét akkor max megkerdeznék tőled h apad miért nem tanított tisztességre de amikor naci katonai alakulatban menetelsz embereket megfélemlíteni megverni az bűncselekmény es a párt aki ezt szervezi az nem működik az alkotmány szerint. Ezért

Kandeláber 2014.03.16. 11:41:10

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: A libbantak toleranciája addig terjed, amíg valaki ellentétes véleményt nyilvánít.
Akkor rögtön lenácizzák/antiszemitázzák az illetőt.
Jó példa erre ez a troll.

Ducktooooo 2014.03.16. 14:09:00

Az aki a zsidókat "ormányosoknak" hívja, az antiszemita nyelven beszél, tehát antiszemita. Max nem vàllalja be, mert tudja h az undorító dolog.

Ducktooooo 2014.03.16. 14:18:39

A poszthoz visszatérve:
A KDNP nem a legnagyobb kamupárt?
- nem keresztény
- nem demokrata
- nem néppárt

nincs1itt 2014.03.16. 22:21:17

@sanity: Ha már ennyire a dzsobbikot véded, elárulnád, hogy mit is tett az országért? vagy tudsz olyat mondani, hogy mit fog tenni, amitől sokkal-sokkal jobb lesz ott élni, 1-2 éven belül? ja, ilyen nincs. de ha lenne, akkor vezesd már fel, mert eddig a zázrivecz/vona, zsiga dániel/z.kárpát stb névcserés, született március 15-én, meg augusztus 20-án, háhogyne persze, tök véletlen, elfelejtették kifejteni, hogy mire számíthat az ott élő!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.16. 23:56:29

Ki pénzelte a kispártok aláírásgyüjtését?

Honnan lett meg sok kispártnak az 500?

Eddig három rokonom mondta, hogy egy ember gyüjtött 5 ívre.....

Hisz a fidesz érdeke az volt, hogy minél többen induljanak. És hát a felmarkolt támogatások hova lesznek? Mert számlát írni én is tudok, ismerem az alaki követelményeket.....

Csekkliszt#10 2014.03.17. 00:17:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Nagyon jó ez az írás. Köszönjük.
Van egy másik is, arról, hogy miért tart ott a magyar nép, ahol most van -kell venni hozzá egy mély lélegzetet, de megéri
nepszava.com/2014/02/velemeny/kertesz-akos-dozsa-gyorgy-kosza-nepe.html

Ui
Ha matyival legközelebb beszélsz :-))))), szólj már neki lécci, hogy annyira bunkó saját kommentelőivel, hogy sorra hagyják ott a blogját - már akit nem tilt le, mert nem ért vele egyet, v raktakapja, hogy logikátlan dolgokat mond. Köszi

Csekkliszt#10 2014.03.17. 00:46:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Egyébként mégha igaz is, h a hatalom (mindkét oldalából) kiábrándult egyének, fiatalok sallangmentes (de szerintem leegyszerűsítő és hazug) válaszokat kapnak a szélsőjobbos Jobbiktól és ez teszi azt vonzóvá, amellett nem lehet elmenni, hogy közben ez a bagázs olyan (új)náci ideológiát is ad e mellé (és ez a fő mondanivalója, nem a hatalomból kiábrándultság, mert az a marketing), ami egy jóérzésű, józanul gondolkodó ember elfogadhatatlan !!!! kell hogy legyen! Ez olyan minimum, hogy aki nem érzi, hogy NEM HELYES ünnepelni milliónyi zsido kiirtását, es ugyanerre verni a nyálar mondjuk a cigányok esetében , azzal az emberrel, fiatallal valami kurva nagy baj van, nemcsak hogy a töri tanár nem végezte jól a dolgát, hanem egy ilyen gyerek családja mi a túrót tanított neki tisztességről, más emberi lénnyel való bánásról? Es milyen családi példa lebeg az ilyen gyerek elott ? Apja nem szólt rá, ha a békát meg akarta nyúlni, v kilőtte a kis macska szemét nyíllal ? - hogy figyelj, ez annak a szerencsétlen kis állatnak fáj. Én s hiányos törtenelmi ismereteken túl (ez egy tévedés), sokkal inkább egyfajta mindennel es mindenkivel szembeni lázadást látok ebben, a család, a normák, a józan ész ellen. A Jobbikra szavazó nem szipuzik, megvan a saját drogja, masírozik es gyűlöl mindent, ami különb vagy akar gyengébb nála. Csak a szerencsétlen bajtársával tart össze (téves bajtársiasság). Az ilyen, valamiert menekülő es lázadó fiatalokat könnyű megvezetni, tényleg könnyű válaszokat , összetartó közösséget , fegyelmet (ami a nevelésükből hiányzott) , vonzó külsőségeket (egyenruha), és végre valamilyen célt, felsőbbrendűségét, bármilyen is az, de - tudatot kapnak.
Ezért lesznek jobbikosok. Érzelmet nyer addigi szar életük es a looser családjuk helyett egy erősebbet kapnak. Törtenelmi tény, hogy a válságok a leszakadó tömegek szélsőségessé válását hozza. Pont ez történik velük.
Hogy van-e kiút nekik ebből? Ideológiailag nincs, talán ha egzisztenciálisan jobb lesz a helyzetük. Azaz ez a család felelőssége, hogy ne hagyják elkallodni a gyereket es igenis kell fegyelmezni es keretet adni életének. Kicsit más, de ha itt tartunk:
- hogy egy gyereket hogy el lehet rontani, jo példa erre orban, akit (saját videója szerint, ő beszél erről) vert az apja, mint a répát, azaz félelemben, rettegésben tartotta: jól látni mi lett belőle. Egy hasonszőrű zsarnok, de sokkal nagyobb, aki csakis az erőszakból ért.
Vigyázzunk gyerekeinkre, hogy se újnaci, se orban ne váljon belőlük.

stone pit(er) 2014.03.17. 19:18:00

A nap híre: Az EU "Igazságügyi Eredménytábla" nevű 2014-es felmérésén Magyarország a 21. helyről a 18. helyre lépett elő, a - most már - 28 országot tartalmazó listán, amit röviden az igazságügyi függetlenség javulásának lehet aposztrofálni. Legalábbis 2013-ról 2014-re fordulóilag.
Szöget ütött a fejemben, hogy akkor a bírói kar és a közvélemény egy része rosszul ítéli meg a valóságot. Ezért gondoltam utána nézek mit is lehet erről találni közvetlenebb forrásból.
Nos. Ez a felmérés, azaz az újabb alapelvek szerint végzett felmérés csak 2013 március 27.-i publikálásával kezdődött. Ez előző évekkel így nehéz lenne összehasonlítani.
ec.europa.eu/magyarorszag/press_room/press_releases/20130327_igazsagugy_eredmenytabla_hu.htm
A 2014 márciusi lista még nincs publikálva. Ez nem azt jelenti, hogy az MTI nem mond igazat, hiszen informálisan már rendelkezésre állhat a jelentés. Mindenesetre, hétköznapi érdeklődő még nem fér hozzá az interneten, sem angolul, sem magyarul. Teljesen valószínűnek látszik, hogy Magyarország 3 helyet javíthatott ezen a listán. Így már nem csak Romániát, Bulgáriát, és Szlovéniát előzi meg a listán. De hogy lehet az, hogy a 2013-as lista 27 országából a 21 helyen állt Magyarország, amikor csak három országot említettem. Nos, a hozzáférhető listán, Magyarország nem a 21. hanem a 17. A lista 20 országot állít rangsorba, majd ezután a végére sorol hét országot, amelytől nem kapta meg az összes adatot határidőre. Ezeket: Ciprus Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Szlovákia. Ezek az országok egységesen, pont nélkül, az utolsók. Ebből kifolyólag a 2014-es lista még értékelhetetlen. Az semmi esetre sem igaz, hogy a 2013-as listán a 21.-k vagyunk.
Tesék a teljes dokumentum magyar nyelven: eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2013:0160:FIN:HU:PDF

sanity 2014.03.17. 20:47:48

@Csekkliszt#10:
Kertész Ákost linkelni....

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Volt szerencsém olvasni. Horn Gyulát idézve: Na és? Csak gratulálni tudok az illetőnek, hogy lelki nyomoréknak tart minden fiatalt, akik egy neki nem tetsző párttal szimpatizálnak. Nekem az egyik legjobb barátom csont balos, mégse hülyézem telibe érte ezért sosem.

@nincs_itt:
Mivel a Jobbik még nem volt kormányon, így túl nagyon nem tudtak tenni az ország érdekében szerintem. Ettől függetlenül sok mindenre felhívták a figyelmet, amit a többi párt nagyon szépen szőnyeg alá söpört a rendszerváltás óta.

Ilyen például a magyar-cigány együttélés problémája. Aki nem látja, hogy ezen a téren mekkora gondok vannak, az egyszerűen ostoba, vagy még sose dugta ki a fejét a Rózsadombról. Erre mindenképpen megoldást kell találni, különben tényleg óriási bajok lesznek.

Nekem anno ezzel nyerték el a szavazatom 2010-ben, hogy nyíltan beszéltek a problémáinkról. Ettől függetlenül sok mindenben én se értek velük egyet ( EU-ból való kilépés, gazdasági törekvések stb.).

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.03.17. 22:04:10

@Secnir:
"(akarom kérdezni, ugye ha bejut a parlamentbe, akkor a lex-DK alapján a kdnp nem alakíthat önálló frakciót, mivel önállóan nem indultak a választáson?) "

Álmodj, királylány...
Biztos, hogy van valahol egy lex KDNP, mely szerint akkor is önálló frakciójuk van, ha sem egyéniben, sem listán egyetlen képviselőjük sem jut be.

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.03.17. 22:06:01

@sanity:
"Aki nem látja, hogy ezen a téren mekkora gondok vannak, az egyszerűen ostoba, vagy még sose dugta ki a fejét a Rózsadombról"

Ezt azért nem csak a Jobbik látja. És pont a Jobbik megoldási javaslataitól tartok.

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.03.17. 22:10:23

@Secnir:
"rétvári kereszténydemokrata"

Ugyanmá'. Te most viccölsz-bolondozol? Mi a különbség? (mármint a néven kívül)

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.03.17. 22:11:24

@sanity:
"Annyi eszed van, mint a Böszmének"

Te csak szeretnéd, ha neked annyi lenne.

nincs1itt 2014.03.18. 09:52:00

@sanity: A baj ott kezdődik, hogy dzsobbikos vezetők is pontosan TUDTÁK, hogy nem lesznek kormányon(nem kis szerencséjére Mo.-nak!), vagyis elővettek egy-két olyan problémát, ami NEM OK, hanem OKOZAT. Megoldás nincs a kezükben, de hülyeséget beszélni, havi 1 misiért, nem is olyan nehéz, különösen akkor, ha még következménye sincs.
A baj ott kezdődik, hogy hiába kerültek a parlamentbe, semmiféle mozgásterük nem volt!(ezt is pontosan tudták) Mert ahhoz szakértelem is kellene, nem elég a zérettségi, már akinek megvan.
Majd leírod, hogy a gazdasági törekvéseik, szerintemcsak ötletelnek, Drábik-Bogár-Szaniszló marhaságokat emelnek "gazdasági terv" szintre, ebből elég egy barom is lásd Matolcsy és kis csipet-csapata.

Hamajd 2014.03.18. 15:05:07

@nincs_itt: A gazdasághoz mindenki ért, mindössze egy feltétele van, politikusnak kell lenni.:(

sanity 2014.03.18. 22:01:36

@Micimackó, a csekély értelmű medvebocs:
"Ezt azért nem csak a Jobbik látja"
Na mesélj, ki mer erről nyíltan beszélni rajtuk kívül?

"Te csak szeretnéd, ha neked annyi lenne. " -> Ne menjünk le óvodai szintre, köszi. Egyébként meg, ha szerinted GYF értelmes ember, akkor már megbocsáss, de nem az én készülékemben van a hiba. Azaz ember pszichológus ismerősöm szerint is klinikai eset. Bár szerintem orvosi diploma nélkül is könnyű ezt belátni.

süti beállítások módosítása