Skip to content


       Szűrés lista

Álközmunkásokat mutatott a német tévéseknek Salgótarján

Salgótarján, ismét.

"Politik ohne Populismus -- das ist eine Illusion." - kezdődik a német arte.tv videójának leírása, és a mondatot nyelvtudás nélkül is érti mindenki. A német tv-stáb a magyarországi szociális feszültségekről és a szélsőségek megerősödéséről forgatott, és Salgótarjánban Székyné Sztrémi Melinda polgármester kalauzolásával találtak is egy csapat elégedett közmunkást, akik elmondták a tévéseknek, hogy minden szép, minden jó. Közben a polgármesterasszony a háttérben beszélgetett egy nővel Lakatos Katalin sajtóreferenssel, aki a helyreigazítást küldte nekünk, és mivel nem vették észre, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonjuk, őszintén.

"Nem tudom, nem filmeznének ennyit, ha nem tetszene nekik (…) majd vágnak össze valamit. (…) Csak ők nem erre kíváncsiak, hanem az igazi közfoglalkoztatottakra és akkor a végén kiderül, hogy nincs köztük (…) Azért én még cigányt nem is láttam…" - forrás: Népszava

A teljes videó megnézhető itt, a lényeget kivágtuk:

 

 

A Népszava megkereste az ügyben Székyné Sztrémi Melindát, de a polgármesterasszony szabadságra ment, kedden lesz csak elérhető.

Azt se felejtsük el, hogy a választás előtt csúcsra járatta a kormány a közfoglalkoztatottságot, télen például 100.000 embert ültettek be iskolapadba megalázó teszteket töltögetni a közmunka-program keretében a statisztika és az elégedettségi faktor növelésének kedvéért, most viszont nagyon úgy tűnik, hogy kipukkant a lufi, elfogyott a pénz, vagy csak már nem olyan fontos a "munkahelyteremtés". A Népszabadság által megkérdezett polgármesterek arról számoltak be, hogy legalább ötven százalékkal csökkenteniük kell a programban dolgozók számát a következő hónapokban. "Hivatalosan nem jelentette be a kormány, hogy elfogyott a pénz, de látjuk, hogy ez a helyzet. Családok maradnak bevétel nélkül, most tologatjuk az asztalon a papírokat, hogy kit hívjunk be májustól, s kinek mondjuk azt, nincs tovább" - mondta például Vizsoly polgármestere.

Politik ohne Populismus -- das ist eine Illusion.

 

közmunka on Make A Gif

 

Címkék: fidesz társadalom salgótarján közmunka

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr676051964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

InversioN 2014.04.19. 10:40:51

Amúgy mégis ki a fene gondolta volna, hogy fenntartható egy magyar költségvetéssel ez a GPD-t csak minimálisat termelő közmunkás-hadsereg? Elég egyértelmű volt, hogy ez is csak a kampányhoz kellett.

A Fidesznek ugyanis 2 féle intézkedési vannak: lopás vagy kampány, de implicite az utóbbi is az előbbit szolgálja.

Mertcsak 2014.04.19. 11:09:14

Azok a legszebbek, mikor kirúgnak embereket, majd ugyanoda visszaveszik közmunkásként, az addigi bérük töredékéért.
Gusztustalan az egész.

s.g.l. 2014.04.19. 11:11:27

fideszgazemberek, hazaárulók, mert ártanak Mo-nak.

Joder Cabrone 2014.04.19. 11:25:38

No kerem, ez az amit vastagon hazaarulasnak hivnak, de persze fideszeknel ez nem bun, hanem dicsoseg dolga... Kikop...

vontod75 2014.04.19. 11:25:57

A Vastagbőr számára nem ismeretlen a háttérben a polgármesterrel beszélgető nő. Ha jól tévedek akkor Lakatos Katalin az, aki levelezett már Salgótarjáni cikk miatt.
Egyébként meg nincs itt semmi látnivaló, kétharmados felhatalmazás ugye... Csak azt kapják amit megszavaztak. Kedves salgótarjáni lakosok, csak gratulálni tudok, hogy sikerült ujra bejuttatni a parlamentbe Sz-né Meindát, akinek parlamenti felszolalasai során a Salgótarján szó talán ha egyszer fordult elő... Nem baj elöre a patyomkini uton!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.04.19. 11:49:27

Ki van adva az összes állami és hatósági szervnek, hogy mérlegelés nélkül büntetni kell.

Én vasárnap futottam bele közúti ellenőrzésbe, és mivel nem volt nálam a jogsim, kaptam egy 50 ezres csekket.
Nem a birságot fájlalom, hanem a mértéke kissé pofátlan.

(előttem állt egy nyugdija nőci, 1 utcával arrébb lakik, otthon maradt a jogsija. Szintén 50 ezer. Nincs kegyelem)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.04.19. 11:50:36

Úgy lett volna ütős, ha az egyik közmunkás rögtön Nemcsák Károly, a másik meg Nicolas Cage.

freehckr 2014.04.19. 11:55:41

A történet lényege mindösszesen annyi, hogy a Fidesz-KDNP a közmunkások számával dekorálhassa a nélkülük egyébként igen hitvány foglalkoztatottsági adatokat. Jön a KSH, kidobja hogy 250 ezerrel többen dolgoznak 2010 óta, jön pár fideszes pöcs és ezzel kezd kampányolni, ja hogy az adatok mögött 300 ezer közmunkás van és valójában több tízezerrel csökkent a foglalkoztatottság az elmúlt években... ki nem sz*rja le... rezsicsökkentés, a proli pofája befogva, oszt jó napot... Mindeközben a Mészáros & Mészáros felcsúti havercég Budapesten fejleszti a csatornahálózatot több mint 9 milliárdért, csakafidesz... :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.04.19. 11:58:07

""Hivatalosan nem jelentette be a kormány, hogy elfogyott a pénz, de látjuk, hogy ez a helyzet. Családok maradnak bevétel nélkül, most tologatjuk az asztalon a papírokat, hogy kit hívjunk be májustól, s kinek mondjuk azt, nincs tovább"

Természetesen az ideológiailag megbízhatóaknak marad a közmunka. Azt nem akarom elhinni, hogy a polgi akkora balfasz, hogy nem tudja név szerint, ki melyik pártra szavazott.

freehckr 2014.04.19. 12:01:09

@Kőmíves Kelemen: Hát igen, a polgárokra és a hazai vállalkozásokra az „árbevételükhöz” képest rekord szintű büntetéseket rónak, lásd ugye a 220 ezer bruttós átlagfizetéshez képest mondjuk a 16 ezres BKV büntetést, ami a nettó bérnek kb. a 10-12%-a... Ehhez képest több tízmilliárdos árbevételű multit pár millióra büntetik, akár még tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatért is, ami mondjuk a nettó árbevételük ezreléke sem...

Ident 2014.04.19. 12:06:45

Közmunkás vagyok én is. A polgármester (mert a szülővárosomban nem kaptam munkát, a szomszédos 900 fős faluban pedig igen, méhészkedünk, a honlapjukat szerkesztem, meg ilyesmik) összehívta a közmunkásokat 2 hónapja kb. Elmondta, hogy csökkenteni akarja a kormány nem csak a létszámot, de a 6 közmunkaprogram ha kifut, akkor nincs tovább, a jelenlegi 38 emelt béresből 12 maradhat és az eszközpénzt is levágták az ötödére. Írt egy e-mailt Pintérnek, az pedig lezongorázta 4-5 főn, köztük Fazekason keresztül a területi felelősnek, aki másnap őrjöngött a polgármesterrel, aki kiállt értünk, hogy megmaradjon a létszám és az eszközpénz., hogy hogy képzeli ezt az egészet. Végülis májustól indítanak egy értékteremtő projectet, így megmaradnak a most foglalkoztatottak, akik jelenleg külön projectekbe lettek szétszórva. Egyedül a térségünkben ez a polgármester állt ki a közmunkásokért, mert tudja, hogy élet-halál kérdése sok itt dolgozónak.

Samott 2014.04.19. 12:39:09

@Ident: meg hogy az onkormanyzati valasztasok csak osszel leszenk.

Hamajd 2014.04.19. 12:54:20

Legyen kampányozási járulék (ami ugye nem adó) és akkor nem kell ez a közmunkásosdi kényszer (húú a libsik kedvenc szava a kényszer), bár azért a diplomásnak is meg kell tanulni valahol írni, olvasni.

Gandalf(helyett) 2014.04.19. 13:00:16

Kérem jelentkezzen, aki ezen csodálkozik. :-/
Most mondjátok meg, tényleg ennyire hülye a magyar, hogy ezeket újraválasztotta?
Na erre nem kell válaszolni, költői kérdés volt.

Hamajd 2014.04.19. 13:06:13

"Das ist eine illusion"

Hát persze, a képen lévő főnök meg az illuz(c)ionista.

Ident 2014.04.19. 13:19:58

@Samott: Az pedig egy másik téma, 2000 fő alatti településeken egyelőre nem is biztos hogy lesz polgármester, vagyis lesz, de csak havi tisztelet díj fejében. Ki az aki a most jól felépített dolgokat (mert van ilyen: facebook.com/Tiszaigar ) szívesen hátrahagyja majd havi 60-70 ezerért és vállalja a vele járó nyűgöket? Ez a polgármester nem kampányol, nincs rá szüksége. Lelkes, fiatal és valóban próbál építeni, segíteni mindenkin.

a vég kezdete 2014.04.19. 13:27:33

a fidesz lop öl pusztit,ja hogy a bibliát idéztem,hát nem volt véletlen ,olyan sátáni amit tesznek

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2014.04.19. 13:28:07

Éljen a NER! :D

" 100.000 embert ültettek be iskolapadba megalázó teszteket töltögetni a közmunka-program keretében"

Azért ehhez annyit hozzátennék, hogy sajnos vannak olyan tömegek, akiknek komolyan ez a szint.
Most akkor a budapesti munkanélküli kapjon más tesztet mint a borsodik? Ez még megalázóbb...

Hamajd 2014.04.19. 13:33:45

@TaTa86.: A budapestinek lehet, hogy bármilyen teszt megalázó, a borsodi pedig valószínűleg elűcsörög egy teszkitöltésen, csak fizessenek érte.

Tyreo 2014.04.19. 13:45:04

@TaTa86.: Hát egy szintfelmérő után igen...

űrszelvény (törölt) 2014.04.19. 13:59:58

Ilyenkor teátrálisan megbotránkoztok, hogy hogyan alacsonyodhat le valaki odáig, hogy ilyet tesz. De a hamis "mindent bizonyító" választási videók kapcsán szemérmesen félrenéztek :)

A bajai hamis videóról hol a poszt?
vastagbor.blog.hu/tags/baja

Arról nem is beszélve, hogy a külföldi sajtó fele számtalanszor a tüntető maréknyi liberális véleménye van eladva az átlagember véleményeként. Arról mikor lesz poszt?

program készítő 2014.04.19. 14:12:34

Aki megszavazta az most tapasztalja is meg megint,csal kívánom nekik kerüljenek bele abba a helyzetbe,hogy 0 ft ,se munka,se pénz..
Persze ebben szerepe van a médiának,nagyobb blogoknak stb,amiért csak egyik vagy másik nagy párt emberei,és nem a tájékoztatás a fő a szerepükben.

GonoszMostoha 2014.04.19. 14:17:52

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Na, ezen jót röhögtem. És melyikük lett volna a nemlétező cigány? :)

GonoszMostoha 2014.04.19. 14:22:35

A közmunkával (és nem a közmunkásokkal!) csak az a baj, hogy valódi munkahelyteremtés helyett a közpénzt nyomják bele ebbe a programba. Nincs adózott jövedelem, az illető is szó szerint az éhbérért dolgozik, én azon csodálkozom, hogy még nem nőtt meg látványosan az innen kikerülő öngyilkosjelöltek száma.

dr Smittpálelnökúr 2014.04.19. 14:29:53

@űrszelvény: a salgótarjáni eseményekről esetleg van véleményed?

Ez a poszt ugyanis arról szól.

Húgyagyú birka.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.19. 14:30:07

na jó, de ki a csaj a ki a polgármesterrel beszélget?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.19. 14:32:50

@freehckr: egy csettintés, és hullanak a komcsi fejek, ennek a mészáros lőrincnek is olyan szép kommunista feje van, a 2/3 el is intézte, kigolyózta a 100 leggazdagabb magyar közé. meg is érdemelte a mocsok!

"A felcsúti gázszerelő, a Mészáros és Mészáros Kft. 2014-ben a főváros X., XVI., XVII. illetve a XVIII. és XXIII. kerületben építhet csatornát összesen 9,51 milliárd forintért"
www.444.hu/2014/04/14/meszaros-lorinc-budapesten-csatornazhat/

ezzel elvegetálhat, elvettük a luxusnyugdíját, nem lesz többé 300 mrd-os szerződés! ez már elszámoltató kormány! kiszúrjuk a szemét 9 mrd-dal, ezzel kivérezteti az elszámoltató kormány, ELŐRE 2/3 REZSISEREG!

NYJetsTD 2014.04.19. 14:36:38

Ez már annyira gáz, hogy szinte jó...

A filmen láthatunk közmunkásoknak mondott nem közmunkásokat, aki elégedettek azzal, hogy nem közmunkások, persze lehetnének elégedetlenek is, de akkor ők is közmunkások lennének hirtelen, viszont akkor nem láthatnánk őket.

Láthatunk elégedett polgi asszonyt, aki jólesően nyugtázza, hogy átverték a balfasz német stábot, akik elégedetten nyugtázzák, hogy balfasz közmunkásokról forgathatnak, akik elégedetten nyugtázzák, hogy valami balfasz forgatócsoport filmet készít róluk.

Viszont szerencsére működnek a régi reflexek, mindenki hazudik mindenkinek, így a kör bezárul, Holnap a "hogyan hajtsunk be egyszerűen, minél több pénz az autózó állampolgároktól a választások után és ezzel picit igazítsunk az államkasszán" című mesét olvassuk fel nektek gyerekek...

vontod75 2014.04.19. 14:39:34

@tesz-vesz: Ha jol latom akkor Lakatos Katalin Salgótarján sajtoreferense.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.19. 14:39:43

@freehckr: mészáros lőrinc is tanult, dolgozott, kitartott, nem hivatkozott a társadalomra meg a körülményekre, be is verekedte magát a hiv. 100 leggazdagabb magyar közé alig 1-2 generáció szorgalmas, tisztességes munkájával.

most is csatornázik 9,5 mrd-ért, valakinek amúgy is kell csatornázni, és különben is: tisztességes, titkos pályáztatáson nyert. akárki pályázhatott volna, csak mindenki mafla volt, ennyi

♔batyu♔ 2014.04.19. 14:47:01

A németek akartak egyet hazudni, erre a magyarok hazudtak nekik, akik tudták, hogy a németek hazudni akartak.

A közmunka alapvető lényege pedig az, hogy a sok képzetlen munkanélküli cigány tegye rendbe a környezetét a segélyért. Az másik dolog, hogy ilyet nyilván hivatalosan nem lehet, ezért általános a közmunka program.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.19. 14:48:15

amúgy hasonló ehhez a gifhez az index gyerekrákos videóján az rész, amikor kijön a sofőr, hogy "főnök nagy munka van, használni kell a kocsit", miközben előtte az index azzal vádolta meg a zsidót, hogy használja az alapítvány mentőjét magáncélra, nézzétek meg, nagyon vicces a kényszeredett sztahanovizmus :)
17. perc 50 s:

index.indavideo.hu/video/Balogh-inteju_vagatlan

J.László 2014.04.19. 15:10:49

A német-francia Arte TV eddig arról volt - legalábbis előttem - ismert, hogy nem ártotta magát napi politikai ügyekbe. Úgy gondolom, igen rosszul tenné, ha mégis.

Szelid sunmalac 2014.04.19. 15:14:13

@űrszelvény: Tudod, a problema az, hogy ezt csak az istenverte magyar majmok hiszik. Konnyebb rafogni mindenkire aki kicsit is gondolkodik, ne adj Isten mashogy lat dolgokat, vagy van nemi gerince, hogy liberalis. Ezekszerint Majd egesz Europa liberalis, csak hat ez a dolgokon nem valtoztat. Mint a gorogoknel, akik szintugy milliardos tetelekben loptak az EU-s penzekbol, szart se csinaltak, aztan amikor elfogyott a love, akkor meg a mocskos nemetek a hibasak.
De ilyen egyszeru veglenynel, mint te, nem varom el, hogy parhuzamot tudjon vonni. Mindig mas a hibas es a hulye.

Netuddki. 2014.04.19. 15:15:56

@♔batyu♔: "A közmunka alapvető lényege pedig az, hogy a sok képzetlen munkanélküli cigány tegye rendbe a környezetét a segélyért. Az másik dolog, hogy ilyet nyilván hivatalosan nem lehet, ezért általános a közmunka program."

Magyarul mást mondtok és mást csináltok, ezt hívják hazugságnak.

Mellesleg nem ez a közmunka lényege. A közmunka lényege a közpénzből kampányolás, ami után újraválasztották a vajdátokat...

Netuddki. 2014.04.19. 15:16:55

@J.László: A "német-francia Arte TV" magasról leszarja mit gondol róla egy fideszes...

Netuddki. 2014.04.19. 15:18:12

De nem baj, viktorkának már csak 2-őt kell aludnia, hogy kibonthassa a húsvéti ajándékát. Szerintem nem is tud aludni az izgalomtól...

Netuddki. 2014.04.19. 15:20:51

@űrszelvény: A a legnagyobb probléma kifácán, hogy ha éppen megbuktok akkor rögtön kenitek a szart a másikra. 1-szer nem fordult még elő, hogy egy fideszes szembenéz a következményekkel és beismeri a hibáját! Na, ezért IS tartalak benneteket 1 erkölcsi nullának a vajdátokkal együtt...

űrszelvény (törölt) 2014.04.19. 15:37:26

@kovi1970: Én felvilágosult, európai embernek tartom magam. A számomra mértékadó média alapján arra következtettem, hogy az ilyen videohamisítás nem akkora probléma, nem is nagyon érdekes beszélni róla. :D

J.László 2014.04.19. 15:43:32

@űrszelvény:
Kedves @kovi1970. Nem az számít, mit tartasz magadról. Az számít, mit gondolnak Rólad mások. Ha nem így lenne, tele lenne a világ "felvilágosult európai emberekkel" és természetesen Einsteneinekkel. Esetleg James Bonokkal.

J.László 2014.04.19. 15:48:16

@űrszelvény:
Kedves @kovi1970. Nem az számít, mit tartasz magadról. Az számít, mit gondolnak Rólad mások. Ha nem így lenne, tele lenne a világ "felvilágosult európai emberekkel" és természetesen Einsteneinekkel. Esetleg James Bonokkal.

űrszelvény (törölt) 2014.04.19. 15:54:58

@J.László: Miért teszel úgy, mint aki nem érti, hogy a második mondaton volt a hangsúly? Vagy valóban lenne valami abban, hogy az emberek igen magas százaléka funkcionális analfabéta?.

Azaz ez lett volna az érdemi rész:
"A számomra mértékadó média alapján arra következtettem, hogy az ilyen videohamisítás nem akkora probléma, nem is nagyon érdekes beszélni róla. :D "

És ezt a fentit vezette (volna) be az alábbi mondat:
"Én felvilágosult, európai embernek tartom magam."

♔batyu♔ 2014.04.19. 16:05:17

@kovi1970: Na b+, rájöttél? Ostoba vagy, ezért Orbánozol.

Ha viszont azt mondtad volna, hogy Orbán profitál abból, hogy rengeteg cigány kényszerül arra, hogy rendet tartson a környezetében, akkor még igazad is lenne.

nandras01 2014.04.19. 16:36:57

@tesz-vesz:
aha... szerintem te azt is elhiszed, hogy van télapó

taga20 2014.04.19. 16:54:42

@nandras01: szerintem ez irónia vot, me máskülönben gáz van:)

nandras01 2014.04.19. 16:57:09

@taga20:
lehet, de viccnek azért durva :)

tobeor 2014.04.19. 17:09:24

Lemondott már a polgika?
Vagy látják hogy jól hazudik, meg kamu közmunkásat is szervez a hazugságához, hát kinevezik miniszternek?

taga20 2014.04.19. 17:13:48

@nandras01: látom úgy vagy a viccel, mint az illetékes evtárs:)

tobeor 2014.04.19. 17:15:10

@♔batyu♔: szia náci, látom egyből cigányozol. ma hány sort olvastál el a mein kampfból, náci?

Dödölle 2014.04.19. 17:30:14

Hát, azért ezen az oldalon is elég sok fidesznyik barom van !....

Minorkavidor 2014.04.19. 18:10:34

Tudjátok, mi a "legviccesebb" (az idézőjel nem véletlen!), hogy egy közmunkás egy havi költsége 132.000 forint, ebből a közmunkás 47 ezret kap. A 2014. évi minimálbér br. 101.500 ft/hó, ez a 27 5-os szociális hozzájárulással 128.905 ft. Ehhez jön még a szakképzési hj. ami 1523 ft, mindösszesen 130.428 Ebből a dolgozónál ( egy keresős, 1 gyerekes család esetén) 76.483 Ft marad.
Azért egy keresővel számoltam, mert közmunkáséknál csak egyiknek lehet közmunkája egyidőben, más részt a gyerekek száma családonként 1,3 fő átlagban.
Azaz, ha egy válalkozó alkalmazná minimálbéren közel 30 ezerrel kapna többet....

Krumpli Bogart 2014.04.19. 18:16:27

@Kőmíves Kelemen: Tehát felétek senki nem hordja magánál a jogsiját.

Krumpli Bogart 2014.04.19. 18:22:48

@freehckr: A 16.000 Ft-os BKV bünt helyben fizetve azonnal csak 8000 Ft. Azóta én 8000 forintot hordok a bérletem helyén + egy 10-es gyűjtő a metróra. Másfél-két évente fordul elő, hogy nem sikerül lyukasztanom, vagy nem szúrom ki az ellenőrt és elkapnak, akkor azonnal fizetek. fizetek.

Pelso.. 2014.04.19. 18:22:58

@tobeor: Dehogy mond le, a fidesznél az ilyen epizódok az értékteremtők.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.04.19. 18:24:56

@Krumpli Bogart:
Nekem megvolt rá a jó okom, mert lakcimváltozás miatt éppen cserélésen volt (külföldi jogsim van).
Leszarom egyébként, mert kifizetem és kész.

Viszont egy nyugdijasnak az az 50e Ft kurvára fog hiányozni, pláne hogy csak 1 utcával arrébb kellett volna GYALOG elengednie a 7 rendőrnek, hogy hozza már el és mutassa be.

Pár éve még a rendőrök emberségesebben cselekedhettek ilyen esetben, mert nem mindenáron kellett a birság. Most mondta a rendőr, hogy mérlegelés nélkül büntetni kell. A legjobban egyébként az autósok után a bicikliseken tudnak "kaszálni", mert ott aztán van mibe belekötni.

Krumpli Bogart 2014.04.19. 18:27:09

@Gandalf(helyett): Ja! Mindenki szembemegy veled az autópályán. :(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.19. 18:42:39

Gyerünk fideszgecik!Védeni a édhetetlent!

zobod 2014.04.19. 18:44:15

@Minorkavidor: Nem jó összehasonlítás. Éppen azért lett közmunkás, mert a munkaerőpiacon nem kell egy vállalkozónak sem.

Minorkavidor 2014.04.19. 19:22:02

@zobod:

Nem kevés igazság van abban amit írsz, de az utóbbi 4 évben sok embert,- miután kirúgták őket- közmunkásként foglalkoztatták vissza őket. Ráadásul a közmunkások válalkozók számára "bérelhetők".

Minorkavidor 2014.04.19. 19:28:49

Amúgy meg nálunk,- Bonyhádon- a közmunkásokat,- április 5-én szombaton- behívták, hogy "leszavazzanak", hogy mindez hibátlanul megtörténjen, ezért megmutatták nekik a helyes eljárást. Ez ugye helyből kb. 300 ezer szavazat. A fú motiváló erő, hogy így lesz majd munkátok. Azt most meg kiderül, hogy májustól minimum felezik a közmunkások számát.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.04.19. 19:47:21

@Kőmíves Kelemen: Ehhez adalékként, hogy miért utálom a rohadék rendőröket (és főleg a vezetőket):
- Budakalász, 2003: Feltört kocsi, rendőrség: jöjjön be, ha feljelentést akar tenni.
- Csepel, 2012: kollégába belemegy hátulról a 70 éves papa. Lejárt műszaki, lejárt jogsi, a biztosításról nem tudta, hogy miafax. Hiába magyaráztuk, nem bírta felidézni, hogy volt-e neki valaha is. Rendőr kihív, adatok felvesz, 5-ezres csekk, viszlát, mehet haza (akár kocsival).
- Csepel, 2012: leszorítanak az útról, törik a kocsit, rendőrt hívok, hogy állítsák meg, mert elhúz. 2 óra múlva jött a járőr, ügy folyamatban ma is
- Zuglói Hungária szakasz (tekintsünk el attól, minek nevezik ott), 2013: sávváltás közben nekimennek a kocsinak: rendőrre 1 órát kellett várni, nem baj, hogy kilométeres sor alakult, 8 hónap múlva 20-ezres bünti a majomnak
- Újpest, Váci út, kanyar, 2014: leszakadt faág, amibe többen beleromboltak, jegyzőkönyvet kéne felvenni és kijönni egy csilláros kocsival, hogy addig is, míg elhárítják a veszélyt, ne legyen nagyobb baj. 1 óra alatt szart sem csinálnak azon kívül, hogy tahó stílusban telefonon számon kérnek, hogy "ezért" kérek intézkedést. Végül külön értesítve a tűzoltókat 10+10 perc alatt megoldják a gondot, de a jegyzőkönyv miatt a pofájukat a fakabátok nem tolják ki, hogy legyen az embernek valami a biztosítózáshoz.

De ott ülnek minden sarkon a rohadt lézerjükkel, arra van ember, csak az állampolgáron segíteni nincsen. És akkor még csak a közlekedésiekről beszéltem, ne is említsünk nagyobb bajokat...

Secnir 2014.04.19. 20:40:25

@Kőmíves Kelemen:
"Én vasárnap futottam bele közúti ellenőrzésbe, és mivel nem volt nálam a jogsim, kaptam egy 50 ezres csekket."

mivan? jogsi, ha nincs nálad, max 5e huf! ha nincs nálad a forgalmi, max 5e dettó! ha nincs nálad a a kötelező papírja, nem szólhat.
nézz már utána légyszíves, mielőtt befizeted...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.04.19. 20:44:10

@Secnir:
Hiába nézek (már) utána, aláirtam, hogy elismerem a vétséget, és ennyi a bünti.
És mint leirtam, nem csak engem basztak meg ennyire, hanem előttem a nyuggert is.

Azt mondta a rendőr srác, hogy 50-70e Ft a büntetési tétele, ha nincs nálad a jogsi.

Szerinted én mennyire pislogtam?
Ha ezt tudom, akkor nem kelek útra, hanem halasztom a melókat. Azt hittem "megúszom" 10-15e Ft-al, ha elkapnak.

nyisziati 2014.04.19. 21:00:45

@zobod: " Éppen azért lett közmunkás, mert a munkaerőpiacon nem kell egy vállalkozónak sem. "

Frászt. Nincs elég munka, mert a fidesz nem vonzó a külföldi tőke számára, ezért a pénzek lassan csordogálnak és nem a jó irányba. Én is és számtalan ismerősöm, akik megbízható, tapasztalt szakemberként dolgoztunk ÉVTIZEDEKEN keresztül a különböző munkáltatóknál egyszercsak munka nélkül találtuk magunkat úgy 2010-11 táján és azóta is csak vegetálás van (építőipar pl.). Van olyan kiválóan és gyorsan dolgozó (tényleg), nem italozó-dohányzó kőműves ismerősöm, aki már évek óta alig kap munkát itt-ott. ÉS EZ NAGYON NEM AZ Ő HIBÁJA.

Horizont 2014.04.19. 22:10:30

Miért gondolják sokan azt, hogy a közmunkás az csak cigány lehet. Hát vidéken nem! A Fidesz minden demagóg dumát amit ezzel kapcsolatban nyomatott hányinger! Értéket teremt, visszavezeti a munkavilágába, felháborító aki lenézi ezt a munkát, meg lehet élni 47 ezerből. Anyátok....
Ez a Melinda polgártárs asszony megérdemelte volna, hogy odament volna egy "igazi" közmunkás és jól pofán b@szta volna! Fogorvosra futotta volna a polgi fizujából.
Mellesleg most már bármilyen megalázó felháborító híreket hallok, elsőre azt szeretném tudni a benne szereplő a Fideszre szavazott-e? Ha igen nem sajnálom, egy cseppet sem!!!
Orbán meg éli világát:) Kipihente magát 1 hétig (akárhol+nem tudjuk hol :D) most meg a nyuszi már tojja neki az ajándékát! Imádni való pasi még soha nem volt ilyen miniszterelnökünk (írta valaki neki a facebookján! határon túli persze)
Lesz még itt éhséglázadás, lesz még darabjaira szétkapva a felcsúti pancsója, lesz (lehet ) még itt sok minden! Remélem egyszer elátkozza azt a percet is amikor megszületett! Rajta kívül ezt már sokan, nagyon sokan megtették! Hajrá Orbán! Hasítsál b+ !De a harakiri se rossz:)

samcro 2014.04.19. 22:36:04

@Secnir:

kalkulatorlap.hu/kozlekedesi_szabalysertesi_birsagok.html
Konkrétan olyat nem találtam, hogy van jogsid, csak otthon hagytad, de:
"Az engedélyhez kötött jármű vezetője nem rendelkezik járművezetésre jogosító okmánnyal 45.000 Ft"

Amúgy miért büntetnek, ha úgyis simán le tudják kérdezni, hogy van-e érvényes jogsija az embernek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.19. 23:42:29

@nandras01: ha az előző kommentemet elolvastad volna látnád.
@taga20: ezt a a madnineres ergé mondta orbánra, csak átvettem tőle, hátha univerzális képlet

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.20. 00:58:06

a nemetek se hulyek, ismerik a dorgest, fokent a roman bolgar csatlakozas ota :)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.20. 01:08:11

amugy mi ez a buzulas?
allandoan tenykent kell a kozmunkaprogramot szidni?

mik tortentek?
1., van egy teny, hogy surmantott egy pogimesterasszony es elegedett alkozmunkasokat mutatott egy nemet adonak...
2., a nemet riporterek nem hulyek ismerik mirol van szo... nem veletlenul vette a mikrofon a messze dumcsizo 2 csajszit
3., rendes riporterhez meltoan elmentek mashova hogy talaljanak valodi kozmunkasokat

ez volt a HIR!!!
es akkor megy utana a folyamatos rinyaparty hogy huhaaa de rossz a kozmunka?
miert nem inkabb mas temat fejt ki a poszt tolo???
pl. hogy miert nem kepesek az ottlakok elkoltozni olyan helyre ahol a 150 nettot megkeresik?
pl. hogy a kepesitesevel es hozzaallasaval mennyi erteket lenne kepes megtermelni?
pl. hogy milyen demoralizalo hogyha a 12 eves kislanynak egyedul kell felkelnie mert az egesz csaladjabol senki nem dolgozik? es ez ellen megis mit lehet tenni?

ladista77 2014.04.20. 07:38:00

@Secnir: Ha nincs nálad jogsi, de amúgy van vezetői engedélyed, akkor 5-50. Ha a forgalmi nincs nálad, akkor szintúgy 5-50. Ezek nem fixbírságosak, hanem a rendőr szabadon eldöntheti, mennyi.

@samcro: ez meg akkor fordul elő, amikor egyáltalán nincs jogsija a delikvensnek.

@Kőmíves Kelemen: 50-70? Nincs ilyen, 70 a vége max, de ezt legfőképpen fix összegűnél alkalmazzák, amennyiben egy megadott időintervallumon belül 2x-3x elkövetted ugyanazt a cselekményt. Ekkor a bírság összege is 2-3x-a lesz az eredeti fix összegnek. Szerintem itt a szabálysértési feljelentésre gondolhatott, minek a büntetése automatikusan a bírság összegének kétszerese.

Amúgy 2012. évi II. törvény szól a szabálysértésekről.

Kovács Ferenc 14 2014.04.20. 19:09:08

@Ident: Szerintem legyenek a polgármesterek is közmunkások havi 47-ért!

kormányváltó Wartburggal 2014.04.20. 23:16:37

Leegyszerűsítem.

Amíg a kommunisták itt vannak, és játsszák a megmondóembert, addig a Fidesz azt csinál, amit akar.

Mivel a kommunistáknak takarodniuk kell, és maguktól nem fognak, ezért hát a Fideszből kell kiverni, hogy eltakarítsa őket, saját érdekeivel ellentétesen is.

Kit érdekel, mit mondott a salgótarjáni polgármester a német tévé kamerája előtt, senkit.

Kovács Ferenc 14 2014.04.21. 11:16:00

@kormányváltó Wartburggal: mondok én valamit: attól, hogy a kommunistákat utálod, még nem kell horthyt (meg a horthy-fasizmussal ideológiai közösséget vállaló fideSS-t) szeretned. Horthy eszköztára épp olyan vállalhatatlan volt, mint Rákosié, a fidesz pedig olyan központosított hatalmat épít, mint egykor Kádár János.
Ennek az egész KISZ csecseken nevelkedett politikus-generációnak kellene eltűnni a süllyesztőben. Beleértve azokat a tenyérbemászó alakokat is, akik ugyan fiatal koruknál fogva a KISZ-ben nem vehettek részt, de akiket ezek tanítottak be a szakmára. Pl. zsiga marcell...

Chalky White 2014.04.21. 11:49:37

@kormányváltó Wartburggal: pl engem, mert nem csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt ezzel a mutatványával.

Emlékszem még azokra az időkre nemrég amikor az osztrák boltokban ki volt téve hogy magyar ne lopj.

Ilyenkor én szégyenlem magam a "polgármester" asszony helyett is.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.21. 13:40:34

@Chalky White:

A táblát szégyeLLted, vagy hogy loptál?

Ha azt írják ki, hogy cigány, ne lopj, azt is szégyelled, de azt a fasizmus miatt?

lyken 2014.04.21. 19:27:50

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "miert nem inkabb mas temat fejt ki a poszt tolo???
pl. hogy miert nem kepesek az ottlakok elkoltozni olyan helyre ahol a 150 nettot megkeresik?
pl. hogy a kepesitesevel es hozzaallasaval mennyi erteket lenne kepes megtermelni?"
Az oktatás leépítése pont azt célozza, hogy csökkenjen az értelmiség aránya és kétkezi, nemgondolkodókból legyen több.
Az, hogy nem voltak képesek igazi működő közmunkaprogramot felmutatni, igenis hír, mert ez a tünete valaminek. Erről persze az emberek pártvonalak mentén vesznek tudomást, vagy tagadják le. Ami megintcsak tünete valaminek. Amiről viszont pártvonalaktól függetlenül nem vesznek tudomást.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.22. 00:35:48

@♔batyu♔:

Az a baj, hogy az a segély, az a közmunkaprogramok előtt eddig is járulékként lett beszedve.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.22. 00:38:36

@J.László:

Egy közmunkásokkal forgatott riportnak mi köze a politikához?

Hiszen a műsor esetleg a szegénységről, az elszegényedésről, és ennek hazai kezeléséről is szólhat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.22. 00:46:33

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

2008-2009. Éjszakai hírlapterítés, bolt feltörve. Egyeztetés a főnökkel, utána hajnali 3:40-kor kocsival irány a legközelebbi (Két saroknyira) levő kapitányság. A legnagyobb gond az volt, hogy ne álljak meg a kapu előtt, mert az a hely a rendőrségi kocsiknak van fenntartva. Mondom bűncselekmény történt, az is lehet, hogy még folyamatban van.
15 perc után végre valaki megértette, hogy nem akarok jkv-t írni, mivel arra nioncs időm. Menjenek ki és vegyék ők észre.
Mástól tudom, hogy 5:30-ra értek ki a rendőrök.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.22. 00:49:34

@Horizont:

Orbán meg éli világát:) Kipihente magát 1 hétig (akárhol+nem tudjuk hol

- Grazban volt esetleg? Segítettek neki a szavazatveszetséget foldolgozni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.22. 00:54:13

@kormányváltó Wartburggal:

Amíg a kommunisták itt vannak, és játsszák a megmondóembert, addig a Fidesz azt csinál, amit akar.
- A kommunisták a fideszben ülnek. Pozsgai, Szűrös, Schmidt, .....

Mivel a kommunistáknak takarodniuk kell, és maguktól nem fognak, ezért hát a Fideszből kell kiverni, hogy eltakarítsa őket, saját érdekeivel ellentétesen is.
- A fidesz nem fog öncsonkítani.

Kit érdekel, mit mondott a salgótarjáni polgármester a német tévé kamerája előtt, senkit.
- Hazudott, tehát ez sok német emberben meg fog ragadni, ott ugyanis egy ilyen affér után menni szoktak. HA emiatt a német nem itt fektet be, nem magyar államkötvényt vesz, nem ide jön nyaralni, ....., akkor onnantól ha ezt te is érzed a saját bőrödön, talán remélhetőleg tégedet fog érdekelni.

Virág et. 2014.04.22. 08:01:22

A közmunkaprogramnak két értelme volt: egyrészt a politikai populizmus, hogy átvegyék a 'segélyt munkáért' jobbikos szlogent és kozmetikázzák a foglalkoztatottak számát. A másik a spórolás, mert a közmunkaprogram jóval szűkebb, nem fér bele mindenki, akinek segély jutott és egyben leváltja a korábbi önkormányzati munkásokat. Ami pedig szintén a segély egy formája volt, csak tisztességes munkáért cserébe. Helyette most lett kamumunkáért alamizsna.

Kicsit meg vagyok lepődve, hogy nem húzzák ki az önkormányzati választásokig. Az hogy tarthatatlan, az nem újdonság. Lehet, hogy rájöttek, hogy mindegy mi van az országban, mindig ott van 2 millió birka, akik ha esik - ha fúj rájuk fognak szavazni, bármit is csinálnak.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.22. 10:10:47

@lyken: "Az, hogy nem voltak képesek igazi működő közmunkaprogramot felmutatni, igenis hír, mert ez a tünete valaminek"

PONTOSAN
ez annak a tunete hogy te egy büdös nagy kommunista vagy!!!

miert is kell kozmunkat csinalni? miert nem inkabb a mentalitasarol irsz az ottaniaknak? tudod a kapitalista hozzaallas az az, hogyha elmenne melozni kurrens allasba akkor lazan leszarhatna magasrol a kozmunkaprogramot

a 12 eves iskolashoz mivel nem fejtetem ki: hvg.hu/itthon/20140419_MSZP_Jobbik_kampany_videk_strategia
"és egy 12 éves kislány ugyanakkor arról beszél, hogy neki az a legnehezebb az iskolába járásban, hogy amikor reggel hétkor felkel, rajta kívül még mindenki alszik a családban, mert senki nem dolgozik, viszont hajnali fél háromig tévéztek, akkor elgondolkodtam, értjük-e mi ezt az országot, és kell-e azt mondani a közmunkára, hogy megalázó"
es ezt nem a naci JOBBIK mondta hanem a fideSS vagy a maszop

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.22. 22:30:20

@Virág et.: en nem tudom te ezt honnan vetted de itt kozmunkasok akik a fuvet osszeszedtek az pont a fidesz kozmunkaprogramjaval jelentek meg
MASSZIVAN
elotte nem voltak most meg vannak

süti beállítások módosítása