Ha belegondolunk abba, hogy mi magunk is mutyizósnak, ügyeskedősnek és kiskapuzósnak tartjuk saját népünket, nem is tűnik olyan soknak az a 43 ezer ember akit a rendőrség épp keres. Közülük 6 ezret eltűnés miatt, 7 ezret azért, mert nem vonult be a börtönbe (ezt hogy???), 30 030 ember ellen pedig valamilyen bűncselekmény miatt folyik eljárás. Nem tűnik olyan fényesnek a kép ha kicsit utánnaszámolunk, ez ugyanis nagyságrendileg körülbelül minden kétszázötvenedik magyart jelenti.
A listára már nem csak a legtöbb elfogatóparanccsal rendelkező emberek kerültek fel, hanem a készítők az elkövetett bűnök súlya szerint is osztályoztak. A fényképek mellett a feltüntették hogy miért keresik az illetőt. Igaz, csak a bűncselekmény fajtáját nevezik meg. Ahol ismert, ott a személyleírást és ahol ez fontos, ott a listán szereplő várható felbukkanási helyét is megjelölték. Ezzel kapcsolatban még szerdán Szőgyényi Zoltán körözési osztályvezető azt mondta, igazából ez ma már nem jelent semmit, a közlekedési hálózat fejlődése miatt a bűnözők igazából bárhol lehetnek. Mi nem pontosan értjük mire gondol Szőgyényi Úr, 10 éve még nem tudtak Békéscsabáról Debrecenbe vonatozni/buszozni utazni a bűnözők?
Mellesleg Szőgyényi Úr igen fényes statisztikákkal rendelkezik, a múlt szerdai körözési napon, vagyis amikor a rendőrök kifejezetten a körözöttek felkutatására és elfogására szerveztek országos akciót, sikerült kemény 2 embert felkutatni és elfogni a top100-ból.
A listán találunk rosszarcú, visszaeső gyilkosokat és olyan szerencsétleneket is, kikről nem értjük, hogy kerülhettek oda.
Íme a 3 kedvencünk:
Szilágyi Ráhel (1988.) a lista legfiatalabb tagja és övé lehet a dicsőség, hogy már 19 évesen bekerült a top100-ba. Ráhel ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság 7.FK.30607/2006/21. és 7.FK.30472/2007/2. szám alatt, lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban 158-2081/2006. bű. szám alatt a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság, 160-1647/2007. bű. szám alatt a BRFK XX-XXII. kerületi Rendőrkapitányság bocsátott ki elfogatóparancsot.
Biczu József (1985.) ellen a Budapesti XX. és XXI. kerületi Bíróság 2.B.XX.335/2006/5. és 7.B.XXI.301/2006/9. szám alatt, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 5.B/1997/2006/7.szám alatt, a
Ráckevei Városi Bíróság 13.BK.TM.95.2006/8. szám alatt, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoport büntetés végrehajtása céljából Szv.1607/2006/7. szám alatt bocsátott ki elfogatóparancsot.
Őszintén szólva mi annyit sem nézünk ki Józsikából, hogy ellopjon egy csokit. Mindettől függetlenül ő a 83. legkeresettebb bűnöző az országban.
Rafael Lajos (1975.) ellen a Jászberényi Városi Bíróság 4.B.472/2006/23. és 4.B.34/2006/30. szám alatt bocsátott ki elfogatóparancsot, illetve tartózkodási helyének megállapítása végett 4.B.472/2006/18. számon rendelt el körözést, a
Hevesi Városi Bíróság 4.B.48/2007/9. számon elfogatóparancsot adott ki. A Heves megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoport Szv.965/2007/6., Szv.46/2007/8., valamint Szv.1367/2007/2. szám alatt büntetés végrehajtása miatt, a Hevesi Rendőrkapitányság 903/2007.bü. számon közúti veszélyeztetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás során bocsátott ki elfogatóparancsot ellene.
Mégis, hogy lehet bekerülni a top100-ba közúti veszélyeztetésel? Egyáltalán mit csinálhatott ez a szerencsétlen, mert hogy nem egy ukrán maffiózó az biztos.
Amúgy meg: hol a faszomban vannak a fehérgalléros bűnözők a listáról???