Adott egy falu: egy priuszos polgármesterrel Orsós Jánossal (kit annak ellenére választottak újra, hogy elsikkasztotta a falu pénzét) egy 10 millió forintból épített 15 négyzetméteres kultúrházzal, 400 lakossal, 90%-os munkanélküliséggel,  no és egy kis vegyesbolttal, amelyet naponta akár többször is kirabolnak.
 Itt a TV2-es Napló riportja...

O. JÁNOS: – Azt mondom magának, uram, hogy az észt meg kell tanulni! Mi, cigányok azonban ebben alaposan le vagyunk maradva, s amikor a helyzetünkről, a cigányság helyzetéről beszélek, egyebek között sanyarú sorsunkat a tanult fők hiányával is magyarázom. Kéne tanulni, de hát például az én esetemben, hat gyerekkel, ugyan miből futotta volna erre? Hiszen amikor egy helyen dolgoztam horvátokkal, németekkel, az enyéménél háromszor-négyszer nagyobb fizetést kaptak. Pedig nem támasztottam a lapát nyelét.

N. NÁNDOR: – Nincs itt semmi! Se munka, se nyugodt élet. Nem messze innen jókora földek állnak parlagon. Hej, ha azt én megkaphatnám, micsoda állattartást rendeznék ott! Nekem jó családom van, három gyerekem, a feleségem 16 éves volt, amikor elvettem. Még édesanyám tanította meg főzni, így a hazai ízek kísérik egész életem. Ott a házam ni, a túlsó oldalon, az a kétszintes. Szóval minden rendben lenne, csak nincs miből pénzt csinálni. Biztos megélhetési forrás kellene, nem csak nekem, vagy a gyerekeimnek, hanem az egész falunak. De ennek reményét sem látom. [...]
Jó itt nekünk, mert egy tömbben élünk, csupa beás cigány. Rossz azonban ebben, hogy mindenki megy a saját feje után. Az a baj, hogy nincs közöttünk olyan, aki értelmesen elvezetné az egész közösséget. Régen, ugye, volt a vajda. Annak volt szava sok dologban. Mert vita akkor is volt, megcsalta-e valaki a párját, vagy nem. Na akkor a vajda kiparancsolta az illető nőt egy lyukas teknőhöz, az felett át-átugrálva kellett a gyanúsítottnak megesküdnie, hogy szóbeszéd az egész, az bizony nem úgy volt. De nem játék volt ez! Mert a vajda ki is zárhatott valakit, ha bűnösnek találtatott, a közösségből. A rendszerváltás első éveiben a polgármesternek még jutott valami tekintély, hatalom a hajdani vajdákéból, de azóta már nem. Most már mindenki irányító akar lenni. Az utolsó ilyen, szerintem kellő erejű vezető a vőmgyerek volt, de az sajnos meghalt. De amúgy is, mi sohasem jártunk jól. Ebből a szerteszéjjel futkosásból csak hátrányunk van. De nem minden baj kívülről jön. Közöttünk is mindenki hatalmat akar.

G.PÉTER: – Édesapám a környéken erdész, nagyon sok gilvánfai romát ismerünk rajta keresztül. Igazából nekem az jutott eszembe, ő talán ki tudná húzni polgármesterként ezt a falut a csávából. Nem vállalta, gondoltam, akkor megpróbálom én. És ahogy az lenni szokott, jókora elánnal, szép célokkal – bár semmit sem ígértem a helybelieknek a kampány során –, s kormányzati támogatásban bízva belefogtam. Azóta rájöttem, a lendület nem elég. 

K. N. KATALIN: – Mondhatom nyugodtan, egészen ritka, hogy a kisgyerekek ne tisztán, rendezetten jöjjenek reggel az óvodába. Ha azonban olykor előfordul, szólok a szülőknek. Igazából azt sajnálom, hogy akad néhány olyan család a faluban, akiknél óvodás korú kisgyerekek is vannak, ám nem hozzák őket hozzánk. Amit azért sem értek, mert itt teljes ellátást kapnak, mégpedig ingyen. És azért is csodálkozom, mert beás nyelvükön is tartunk foglalkozásokat.