Skip to content


       Szűrés lista

Elmarad Kapolcs - objektív okok

Nem rendezik meg a huszadik Művészetek Völgye fesztivált - közölte Márta István, a kulturális rendezvény igazgatója vasárnap. Márta Istvánt azért kereste meg a távirati iroda, mert a Lánchíd Rádiónak úgy nyilatkozott, objektív okok miatt nem lesz idén Művészetek Völgye fesztivál. A fesztiváligazgató az MTI-nek annyit mondott, hogy a részleteket sajtótájékoztató keretében ismerteti a közeljövőben. (MTI)




Nem szeretnék felháborodást színlelni, ugyanis még sose vettem részt ezen a rendezvényen, így csak csendesen sajnálkozni tudok, hogy valószínű nem is lesz rá alkalmam. Nem akarok farkast kiálltani, de valószínű nem véletlen, hogy már tavaly is szárnyrakaptak olyan hírek, hogy elmarad feszt. "Annyiszor nem rendezték már meg ezt a fesztivált, hogy ebből a szempontból alighanem csúcstartó. Elmaradt majd’ minden második évben." (hirdepo.hu) Az objektív okok, bár szeretnénk elkerülni a spekuláció látszatát, valószínűleg pénzügyiek. Már tavaly is hiányzott több tíz millió, már tavaly is bejelentették, hogy elmarad, azonban nem elhanyagolható a tény, hogy mindez július végén történt. Most március eleje van, ezért valószínűleg súlyosbodtak azok az objektív okok.

Kiváncsian várjuk a további híreket és csak reménykedni tudunk, hogy egy ilyen kezdeményezés nem fog a nosztalgia homályába veszni.


Címkék: kapolcs fest

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr89374835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ittzés Tamás · http://www.bohemragtime.com 2008.03.11. 08:30:04

A már tavaly is jelentkező objektív (?) okok miatt mi máig várjuk a fesztivál utolsó napján adott koncertünkért a fellépti díjat. Számla kiállítva, ÁFA befizetve (mer' ugye, azt nekünk be kell), pénz sehol. Ígéret néha, felhívásra. Pénz sehol, soha. Nem vagyok az a pénzbehajtós típus, mi inkább zenélünk. Ráadásul olyasvalaki nem fizetett ki (és le se szarja azóta se a fejünket), aki a fél magyar jazzéletet egyébként szállítja, fellépteti. Velünk is dolgozott már többször - a jövőben nyilván nem fogunk együtt dolgozni.

Hartman 2008.03.11. 08:46:14

Jó buli volt, de drága és egyre élvezhetetlenebb. Tömegek, zaj, szar italok, jó rendezvények, (amikhez nem lehetett hozzáférni, de biztos jó rendezvények voltak) - a városok elutaztak vidékre és tönkreb@szták azt a hangulatot, ami miatt odamentek.
Idén már nem mentem volna.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 08:48:20

Ha van a kulturára igény és "nagy a tömeg" az a baj.
Ha nincs igény a kulturára és kevesen vannak Kapolcson, az a baj.

Nem értem ...

satie · http://321.hu/sas 2008.03.11. 08:59:42

ha túl drága popfeszt lett belőle, azért nincs rá elég előleg, akkor ennek az eredetileg szuper fesztiválnak, nem elmaradnia kell, hanem megtisztulnia, olyannak lenni, mint kezdetben, én idén is szívesen lemegyek oda önköltségre kortárs zenei improvizációval és játékokkal és még szervezni is besegítek sas 4T 321 dothu

Szervác Attila zeneszerző

zene.on-wiki.net

vidámpettingi vásár 2008.03.11. 09:03:24

az egyetlen ojjektív ok a csatornázás lehetne (nem tudom hol tart, de ugye akkor minden feltúrva), túl sok pénz van ebben, túl sok pecsenye sül, hogy ne legyen semmi
inkább csak egy új médiastratégia ez itten
(Mártapista meg a Lánchíd Rádió, hehe, ezek a szocik télleg nagyon megvannak borulva)

papugaja 2008.03.11. 09:06:51

Elmarad?
Akkor elmegyek, megnézem Kapolcsot.
Hátha így is szívesen fogadnak.

kilozsul 2008.03.11. 09:10:03

Voltál már Kapolcson?

Az első években arról szólt, hogy jó sokan jöjjenek le a völgybe, legyen zene, legyen hangulat. Azon az 1-2 bányában megtartott koncerten kívül amiért már akkor is belépőt szedtek igazából nem kellett fizetni a dolgokért. Nem is voltak extra igények, mindenki beült a helyi kis krimókba, evett, ivott, beszélgetett, énekelt. Szerzett az ember egy csomó barátot, stb...

De az úri közönségnek ez egy idő után nem felelt meg -tudod az a fajta aki eljön mondjuk pestről, aztán mindent fikázik, pedig igazán otthon is maradhatott volna, senkinek sem hiányozna- így minden fizetős lett, szbaáylozott. Még az utcazenészektől is helypénzt akartak szedni. Azt hiszem kb ez volt az a pont, amikor az objektív prosztóság legaljára érkeztek. Az, hogy az eredeti cél, eredeti közönség figyelmen kívül lett hagyva az nem érdekes ugyebár...

velúr · http://napielet.hu/ 2008.03.11. 09:19:52

Ellentmondásnak tűnik, de "Kapolcs" nyári tömegeinek köszönhető, hogy háborítatlan maradt az a vidék. Erről az érdeméről ne feledkezzünk el.

szem 2008.03.11. 09:21:47

Az utóbbi pár évben mindig bejelentették, hogy elmarad, hogy ezzel a "zsarolással" még több pénzt tudjanak összegyűjteni a megfelelő szervektől, szóval mindenki megnyugodhat, meg lesz tartva idén is.:)

Protect 2008.03.11. 09:23:36

Nem tudom ki hallotta az inforádión azt a mai hírt, miszerint valami vezető nyugati forum eltanácsolja a külföldieket a Mo-i tartózkodástól. Csak addig maradjanak ameddig üzletio stb okból szükséges egy nappal se továb mert itt nincs mit csinálni- így a hír. A Művészetek Völgye az egyetlen vállalható program a Balaton körül turista idényben. Egész egyszerűen nevetséges, hogy pár tíz millió hiány miatt minden évben veszélyben forog a megrendezése. A turisztika (köz)igazgatása (GKM, Magyar Turizmus Zrt stb) nulla hozzáadott értékkel bíró marketing és konferencia költségei a sokszorosára rúgnak ennek az összegnek. Ezért nem lesz ebben az országban sohase semmi. Az egyetlen nemzetközi összehasonlításban is turisztikai potenciállal rendelkező Balaton fejlesztése ott kéne hogy kezdődjön, hogy a 30 fokos víz, meg a valóban izgi retro lángos hangulat mellett legyen valami amiért érdemes odamenni. A Művészetek Völgye ilyen volt, a sétálós leülős, kipróbálós programjaival család barát és a külföldieknek unikum. Egy sikeres civil kezdeményezés, ami (hálistennek) túlnőtte magát, viszont állami segítség nélkül nyilvánvalóan életképtelen.

Nekünk sikerül ezt is tönkretenni.

Ez már politika lesz: nem a 300forintos vizitdíj itt a baj, hanem ez.

Hartman 2008.03.11. 09:26:08

zero

- szerintem a kultúrára már nem volt igény és mégis nagy volt a tömeg - az utcán nem lehetett úgy végigmenni, hogy ne sodorjanak visszafelé. Piszkosul elfertőződött és élvezhetetlen lett.

Telem 2008.03.11. 09:29:22

Magyar Turizmus Zrt.
EU pénzek lenyúlásában és felélésében érdekelt maffia, így teljesen természetes, hogy nem segít a problémákon. Talentumukat tekintve egy amatőr ám beképzelt balfék társaság.

turnbull 2008.03.11. 09:32:43

Az ilyesféle közösségi rendezvények addig működnek, amíg a résztvevőknek megéri, hogy saját zsebből kicsengessék, vagy ők összeszedjék saját maguknak, izzadságszag nélkül a szponzorpénzt. Ha ezt valakiknek szervezni kell, meg az infrastruktúra már abban a formában nem biztosítható stb., (pl. áram) akkor annak annyi.
Kár érte, ez gyorsan bekrepált. Jó minta arra, hogy nem mindennek használ a hirtelen jött népszerűség.

Luigicar 2008.03.11. 09:36:23

Eddig minden évben bejelentették. Egyáltalán nem szimpatikus ez a fajta zsarolás. Ez egy magánvállalkozás, és mivel nonprofit jellegről rég nem beszélhetünk, miért kellene ezt bárkinek is közpénzekből finanszíroznia? Én is kitalálok mondjuk egy piszke fesztivált, 0 forint sajáterőből, majd bejelentem, hogy nem tudom megtartani, mert a gonosz állambácsi nem ad pénzt rá. Erre aztán lehet hőbörögni. A civil kezdeményezés csak mifelénk jelenti azt, hogy kitaálok valamit, aztán ha az állam nem ad rá pénzt, akkor mocskos szemetek. Ja, a haszon meg persze nálam marad. De jövőre majd megint bejelentem, hogy nincs rá pénzem...

osgood 2008.03.11. 09:36:26

Kapásból sajnálnám, ha elmaradna. Szerintem hiszti. Ha nem is az idei pénzekért, de a pénzekért megy. Ki lehet hagyni egy évet, demostratíve, aztán revolverezni, hogy mimegmondtukmártavalyis.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy ne csupán állambácsit revolverezzék. A napijegy. számonkérni, behajtani rendben, nem becsületkassza-alapon. Ha úgy menne oda Mártapista a szponzorhoz, állambácsishoz, hogy nézd, a mi részünkről megtettük, amit tehettünk anyagi téren, a jelképes jegyárakat tisztességesen beszedjük azon a pár fizetős programon (nem rókabőrhúzogatás!), akkor talán könnyebb dolga lenne.

geekblog.hu · http://www.geekblog.hu 2008.03.11. 09:44:03

Kapolcs rétegbulinak indult, nyilván autómatikusan felhigult, amikor rákaptak a tömegek. Nem tudom, hogy hol hibáztak a szervezők. Talán ott, hogy nem szorították vissza a "híg" szórakozásra vágyó arcokat azzal, hogy kevesebb, de igényes programot toltak az arcukba.
Tavaly tényleg tömeg volt, irtózatos helyeken kellett végigimbolyognom a tütüvel (sportfutó, fostam is rendesen, hogy leér az alja...), és már akkor látszott, hogy tömeg van, de bitangmód.
Ahh, mikor még a puszta közepén nyomta Boban a tröttyösökkel :D 30 perc ráadás után lógott a tüdejük a szájukon kifele :D

vdámpettingi vásár 2008.03.11. 09:47:05

- tisztujjon meg, meg eredeti célok, stb - jójó, de hol ebben a buli? a Sziget már rég egy milliárdos biznisz volt, amikor az ősszigetesek még mindig azon óbégattak, hogy ez így hogy, emlékeztek?
- persze "satie", mennyé le, nem zavar, hogy még a tavalyiak sincsenek kifizetve? a közönséged meg pláne!, tipikusan ezek bírnak megaforgalmat generálni a bóvliárus meg kolbászos standokon:)
- protect, ennyire nem lehet benézni valamit, szvsz te ebben érdekelt vagy

gabesas 2008.03.11. 09:52:56

Protect:
"A Művészetek Völgye az egyetlen vállalható program a Balaton körül turista idényben."

azert ezzel erosen vitatkoznek. nemenjuk messze a veszpremi utcazenefesztival is varazslatos hangulatu.

Protect 2008.03.11. 10:03:54

Luigicar: Ha kitalálsz egy olyan fesztívált, ami ekkora tömeget vonz, azt gondolom arra is mennie kéne a pénznek. Az ilyen fesztiválosdi profit-nonprofit jellegének megítélésével az a baj, hogy globálice nyilván profit (minden az) de mikro megközelítésben már nem ilen egyszerű a megítélés . A Művészetek Völgye szaldójának pozitív oldalán a füredi szállodások haszna van, a negatív oldalon pedig az egyenként ki nem számlázható takarítás költsége. Ezért van szükség állami támogatásra (ld füredi szállodás adójának átcsoportosítására) az állami támogatást nyilván feltételekhez kéne szabni: úgy mint átlátható költségvetés stb. De ez csak igy tudna hosszútávon működni.

Egyébként egész Nyugat Európa a nyári szezonban a fesztiválokból él, amelyekben a fentiek miatt mindenhol megjelenik a közösségi (állami) hozzájárulás.

Személyes érdekeltségem meg annyi, hogy szívesebben töltöm (tölteném) a szabadságom a Balatonon, mint Horvátországban. De ha a választásomat csak a víz, meg halvacsora minősége befolyásolja, akkor könnyen lehet hogy Ho győz.

Ez pedig senkinek nem jó. A Hankoo-k jó buli benne van vagy 30 milliárdban, (adót jó pár évig nem termel) de hosszú távon azért lehet, hogy nem bánnám, ha az ország nem gumi gyártásból rakná össze a GDP-t, hanem fesztiválból, meg szálloda bevételekből.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2008.03.11. 10:06:11

én még egyszer sem mentem el a tömegiszonyom miatt, de már akkor nem is fogok ...

úgyanígy vagyok a sziget fesztivállal, megvárom, míg megszűnik (:

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.03.11. 10:07:31

Kapolcs is oda jutott, ahová a Diáksziget. Kommersz izé lett belőle. Szerintem a tömeg miatt élvezhetetlen, a rendőrök meg akkora bunkók, amekkorák csak lehetnek.

Martpoppola 2008.03.11. 10:11:11

Hol van abban a kultúra, hogy dupla áron adják a tökszar sört? Szinte mindenből a leghitványabbat veheted meg, éppen csak nem röhögnek rajtad az "árusok", ezek az örömidegen csürhe.

Lock 2008.03.11. 10:14:16

Pénzről:
Nem értem, hogy miért nem lehet megrendezni egy ilyen egyedelülálló fesztivált. Egyrészről egyetértek Protecttel, hogy az állami turisztikai részleg igenis támogassa a rendezvényt. A másik dolog pedig, hogy ebben azért van ám még "korrekten beszedhető" pénz. Bár már nagyon sokat javult, de még mindig lehetne javítani a jegyek/bérletek ellenőrzésén/ellenőrizhetőségén. Végül ha elgondolom, hogy igazából kik is nyernek a kapolcsi tömeggel, egyértelműen a az ételt és főleg az italt áruló helyek jutnak az eszembe, meg némileg a szállásadó helyiek. Előbbi a megnövekedett (a célközönségből némileg kilógó) "mindegycsaklerészegedjünkmais" típusú emberek miatt, utóbbiak pedig a megnövekedett embertömeg miatti megnövekedett adó- és mindenféle járulékmentes bevétel miatt. Tudom, hogy a helyiek sokat dolgoznak ezen a fesztiválon, de lássuk be, nem keveset nyernek vele mind kulturálisan, mind pedig anyagilag. Nem sajnálom tőlük, mert nem égbekiáltó összeget kérnek el tőlünk, de ha bajban van a fesztivál megrendezése, némileg ők is beszállhatnának, elvégre ha nem lesz megtartva, nem lesz semmi nyereségük.
Hangulatról:
Véleményem szerint akkor volt a legélvezhetőbb, legjobb hangulatú Kapolcs, mikor némileg egy időpontban volt a Szigettel. Valószínűleg ilyen többet nem lesz, mert "kell a tömeg", hisz nincsen pénz.:(

Lock

"E héten, március 13-án (csütörtök délutánjára) tervezünk egy rendkívüli sajtótájékoztatót, ahol részletesen tájékoztatunk Mindenkit az ok-okozati csigaösszefüggésekről és fesztiválunk jövőjéről. "

kapolcs.szinhaz.hu/index.php?id=415&forumid=12855

vidámpettingi vásár 2008.03.11. 10:26:17

protect, ha ez így lenne, igazad lenne, de nem így van! nem a füredi szállodások keresik véresre magukat, hanem a helyiek, akik apartmanáron adják ki a disznóólat (összkomfort a kerti csap), árusnak, büfésnek egy udvar bérlete fél millánál kezdődik, a jobb helyek milla fölött! Mindez nettó, adómentesen, 90%uk nem is számlaképes - JUT ESZEMBE: télleg az ojjektív APEH is lehet ok!, harc a feketegazdaság ellen, márpedig Kapolcs ebben az értelemben valódi fertő! -, és így tovább, szvsz nem érdemes hosszan ragozni
amúgy meg ezt a színvonalat én nem akarnám támogatni az adómból
ezt a Ho vs Balcsi dolgot nem értem, még jó hogy nem Újpalotán szeretnél nyaralni, mer akkor tüntetnél, hogy bontsák le a lakótelepet:)

dokkmunkás diplomás (törölt) 2008.03.11. 10:37:10

Évekkel ezelőtt voltam Kapolcson, jól éreztüm magam ismerősökkel együtt. Persze csak a fesztivál kedvéért nem utaztaznék a fővárosból oda. Elenben akkor veszprémi ismerőseimnél voltam és ők ajánlották spontán programként, hogy ugorjunk már el oda. Nem bántam meg, az tény.

osgood 2008.03.11. 10:39:39

Pénzről, tömegről, színvonalról, átértékelődésről:
Az, hogy ez az egész felhígult, egyértelműen a szervezők felelőssége. Ha a tendenciát figyelem, akkor a 25. már Veszprémtől Keszthelyig fog terjeszkedni 30-40 települést magába foglalva, a fő tömeget pedig a nőidivatárusok és aurafotósok fogják képviselni. Néha majd lesz pár stand is, ahol kézművesnek hazudott viszonteladók fogják ugyanazt a nagykerben bálaszám kapható kézicsipkét/fafargványt/kerámiát árulni. Szerintem a szevezők részéről tudatos döntés, hogy az érdeklődők létszámát feltornásszák. Ezért odadobják a húzónevet, legyen Kapolcs a vurstli, sörvirsli, célbalövölde, csődüljön a nép. Hogy milyen nép, más kérdés, a létszám a lényeg. Szintén tudatos döntés a minden észszerűségi határt meghaladó növekedés. Van 19 templomi koncert 5 nap alatt. Ez frankó, ha épp ez érdekel. Igaz, hat-hét helyszínen és mindenhol fél háromkor kezdődik, azaz max hármat látok belőle. Színház dettó, koncert dettó. Műsorsávozódás van, nehogy valaki specializálódhasson.
Nagyon őszintén bevallom, ha ezt látnám, a pénzügyekbe pedig annyira sem látok bele, mint a fekete lyukba, nem tennék bele pénzt. Akár állam vagyok és támogatnom kellene a színvonalas rendezvényt (nem az aurafotózást), akár szponzor vagyok és rajtam múlik, mit akarok támogatni.
Ugyanezt gondolnám akkor is, amikor az abszolút amatőr szinten tartott napijegyesdit szemügyre veszem. Ha a szervező arra sem kíván gondot fordítani, hogy a jegybevételeit kézben tartsa, akkor miért vár mástól finanszírozást?
Ja, sör. Ehhez csak annyit, hogy a minőségéről nem nyilatkozom, mert eddig egyetlen cseppet sem ittam belőle ott. Viszont repes a szívem, amikor a kapolcsi fesztivállal kapcsolatban a "szar a sör" érv előugrik. Menj oda sörözni pajtás, ahol jót csapolnak, addig sem kell téged Kapolcson kerülgetni.

vidámpettingi vásár 2008.03.11. 11:05:58

osgood
Mo. túl kicsi piac, hogy szinvonallal pénzt lehessen keresni, márpedig mindenki pénzt akar keresni, nemcsak a Mártapista, de az önkormányzat, a Marinéni, a völgymunkás, aki lehúz ötkilóra a parkolásnál, a kolbászos, meg az aurafotós, "mer gazdagnak lenni zsír!"... és azér persze ezis egyfajta felelősség!
A Müllert ugyanígy Árpi bácsi meg a Demszky dotálta, ugyanígy fejhangon sikoltozott (többek között csak az nem lógott be aki nem akart), aztán meglépte Gerendai Sziget Károlyt (meg van ott mégnagyobb zseni is, ugye Gaspi?), és azóta vérprofi sóbiz, ennek a stábnak - leszámítva néhány szorgos és önfeláldozó háttérmunkást - fele alkesz (mermi művészek vagyunk), fele meg kőhülye bármihez, viszont kinyír a közelében bárkit, aki értene valamihez, így hát marad a hiszti!

Tuvalu 2008.03.11. 11:08:05

Telem:
Van valami konkrét ügy, úgy értem tudsz valami konkrét lenyúlást Magyar Turizmus Zrt. részéről EU pénz ügyileg? Érdekelnének részletek.
Köszi

TZ 2008.03.11. 11:11:03

"Eddig minden évben bejelentették."

Én 5 éve járok Kapolcsra (és figyelem hónapokkal korábban a híreket), de nem emlékszem, hogy valaha úgy indult volna a tavasz, hogy nem lesz. Nyafi az minden évben volt. A tavalyi időpontja például nagyon korán felkerült az oldalra.

osgood 2008.03.11. 11:34:31

VPVásár

Mari nénitől nem sajnálom azt a pénzt, amit megkeres. Ő takarít össze és ő az, aki szó szerint megküzd a tömeggel azért, hogy eljusson a parizeréért a vegyesboltig meg vissza. Nekem pl nem nagyon tudnának annyit fizetni, amennyiért ezt vállalnám. Egyébként meg Mari néni közel sem keres annyit, hogy érv legyen. Az önkormányzat ... erről nincsenek ismereteim, de tőlük sem sajnálom. Meg azoktól sem, akik a programot nyújtják, meg azoktól sem, akik megdolgoznak érte a szervezésnél. De ha csak az a pénz forog ott, amit az átlagfórumozó nem sajnál, meg amiért mindenki tisztességesen megdolgozott, miért fedi a penzügyeket homály? Ha pénz kell, homálymentesen kell érvelni, kérni. Ha nem megy homálymentesen, marad a hiszti. Láttuk, látjuk. Sajnos. Ez pedig teljesen független attól, hogy szűk rétegigényeket akarsz-e kiszolgálni, vagy tömegeket behajtani a cirkuszba. A szervezők ez utóbbit választották egy olyan branddel összekapcsolva, amit az előbbivel járatták be. Szerintem akitől kérik a pénzt a hiszti előtt/mellett/után, az sem hülye. Legalábbis remélem. Apám mikor a tavalyi hisztit olvasta, annyit mondott, hogy pár tízezer ember happeningjét ne az ő adójából finanszírozzák. Nem tudtam érvelni ellene. Mikor tavaly megtaláltam egy paplakban a harmadik aurafotóst, meg az ötödik egyen-Nagy-Magyarország-alakú fatálas fafaragót, azt gondoltam, hogy tényleg ne az adómból finanszírozzák. Nem azért, mert irigy vagyok, hanem mert a zsibvásár legyen önfenntartó. Ez pedig egyre inkább az. Vissza kéne térni mondjuk a tizedik méretéhez, igényességéhez, szelleméhez. Kezelhetőbb, eladhatóbb, indokolhatóbb lenne.

TZ
Tavaly is volt januári bejelentés, meg az utolsó hétre is jutott nyafi. Rákerestem a "Kapolcs+elmarad" kapcsolatra, érdemes az évszámokat figyelni.

Protect 2008.03.11. 12:48:27

Osgood:
Amit írsz az nagyon fontos kérdésre világít rá. Azaz, hogy milen alapon kapjon támogatást egy rendezvény. Az általad sugalt kizárólag "kulturális alapon" elv manifeszt tagadása a Forma 1 sémája. Ha turista vonzó képesség okán, akkor az aurafotós érv irreleváns.

De egyébként a kettő gyakorlatilag összeér. Hosszú távon valószínűleg egy kulturális vonzerejét vesztett rendezvény elveszti turista vonzó képességét.

De azt gondolom, ha itt valaki tényleg komolyan gondolna bármilyen vállalkozásélénkítést, területfejlesztést stb. akkor ezt az egész kérdést jól össze lehetne rakni és megfelelő keretek közé lehetne terelni a szervezés/állami támogatás kérdését.

Nagyobb baj, hogy ez nyomokban sem észlelhető.

Minden turisztikai értelemben magára valamit is adó államnak kell hogy legyen legalább 3-4 bejáratott önálló arculattal rendelkező, nemzetközi szinten bevezetett mega fesztiválja, amely éves megrendezése nem függhet ad-hoc költségvetési adok kapoktól. Nálunk ilyen lehetne a Sziget és a Művészetek Völgye. Egyik sem megoldott. De ha valaki egy újabbal próbálkozna az is ugyanebbe a probléma ütközne.

vidámpettingi vásár 2008.03.11. 13:09:32

osgood
- ha jobban belelátnál, azér lenne ami felháborítana (miközben persze vannak meghatóan aranyos, nagylelkű emberek, asszem Te ezt a Marinénit a parizerjével kissé bukolikusan látod, de most itten szép hosszú történeteket hadd ne), én se montam hogy sajnálom, hanem pont fordítva, hamár kiengedte a szellemet, azis a Mártapista felelőssége, hogy ez így maradjon (aurafotós? hát pont az ő iprűzésijéből van felújítva a buszváró!).
- ha most beírnám, hogy mennyi munkával mennyi pénzt lehet keresni rendezvényeken, az átlag fórumozó átlagon felül kiborulna, maradjunk röviden annyiban, hogy jó üzlet. Azon a nagyMo-s fatányéron, vagy az 1200Ftos egyszál kolbászon min. 5-700% haszon van! (ami persze ezer felé csordogál, közteres, rendőr, utcaseprő, 120db szervező, stb, úgyhogy kérném őket nem meglincselni)
- programok támogatása adóforintból: hát ugye egyrészüknek nem is ígérnek pénzt, másrészüknek meg nem fizetnek ld fenn, aztán nemmondom van az a pár jó program, de az meg bőven eltartaná magát, én az adóforintjaimat még a "Nézzük meg, mennyire van bebaszva Szőkekapitány vagy Pálffypista" típusú programokra se sajnálnám, aztán vannak kevesen, akik meg direkt megérdemlik. Viszont ha látnám, hogy a Prinz Gábor malmában lévő Princz Gábor étterme udvarán lévő dzsesszprogramot mennyivel támogatja a rendezvény, na ha eztet meglátnám, hűdenagyon ideges lennék! (Hűdenagyonidegesvagyok!)
Hogy mihez kéne visszatérni? Tizedikhez, huszadikhoz? Hát a fára! (zéró tolerancia!)

osgood 2008.03.11. 13:52:56

Bocs, de idézgetni fogok, egyszerűbb, mint visszautalni.

Protect:
"Az általad sugalt kizárólag "kulturális alapon" elv manifeszt tagadása a Forma 1 sémája. Ha turista vonzó képesség okán, akkor az aurafotós érv irreleváns."
Szerintem oké, de ne keverjük a dolgokat. Zsibvásárba akarunk bevinni bárkit is? Rendben, de nevezzük zsibvásárnak és csináljuk meg jobban, mint az isztambuli bazárt. Senki nem nevezi és kezeli a Forma-1-et másként, mint ami. Autóverseny, cirkusz. Senkinek nem mondják azt, hogy madárdalt, ihlető csendet s nyugalmat fog kapni a pénzéért. Akár adóban, akár belépőben fizeti.
Aki azt keresi a völgyben, amit a neve sugall, nyilván megtalálja. Aki zsibvásárba jön nézelődni, azt is megtalálja. Aki egy EFOTT- vagy Sziget-pótlékként kezeli, vagy csak szimplán a sörözésért-fetrengésért jön, az is. Csak mikor a költségvetésért kell megküzdeni, visszaüt az, hogy a két-három-akármennyi célközönséget és közönségigényt összeeresztik.
Támogatásosztás? Igen, valaki válogat: ez kúttúra, ez meg nem az. Ezt támogatom, azt nem. Ez a jobbik eset. A rosszabik az, amikor csak legyint, tudom, aurafotó, műbőrkabát-árus, viszlát. Szóval nem csupán a közönség érdeke, hogy világosan szét tudja választani egyiket a másiktól. Akár főkönyvi szinten is.

"Nálunk ilyen lehetne a Sziget és a Művészetek Völgye."
A gond az szerintem, hogy a völgyet a szigettel vagy a forma-1 cirkusszal nem lehet összehasonlítani sem. Jellege miatt nem vonz és nem is fog közel annyi küföldit sem vonzani. Nem akarok papagájkodni, de elsősorban nem turizmusfejlesztés-kaptafára kellene ráhúzni a dolgot. Látogatói létszámot úgy lehet növelni, ha feladják az eredeti jelleget. Úgy viszont mi a fenének jönne ide akárki is? Bolhapiac van minden sarkon.

osgood 2008.03.11. 14:06:18

VPVásár
"ha jobban belelátnál, azér lenne ami felháborítana "
Nem akarok úgy csinálni, mint aki belelát, de a főutcára nyíló udvarból nehéz nem odanézni. Van is, ami felháborít, de igyekszem válogatni, minek engedem meg, hogy felháborítson és minek nem, mert különben életem felháborodások sorozata lesz és ennél azért vannak dolgok, amiket jobban élvezek.
Véletlenül sem az álnaívat akartam előadni, csupán arra utaltam, hogy akinek megengedik, hogy keressen, az keres is. Van, aki esetében ez nem zavar (ottlakó Mari néni a tíznapos kálváriájával). Nyilván ott sem mindenki gyermeki naivitással és önzetlenséggel közlekedik fel s alá, de akit lehúz a parkolóőr, azt máshol is lehúzza, nem kapolcsi érv :-) Azt sem érzem érvnek, hogy mennyiért veszik a kolbászt meg a sört, mennyi a haszon rajta. Legyen, a vevő és az eladó dolga. Amire ez az egész ki lett találva, az nem sör-virsli-fesztivál (még), ergo nem ez alapján kellene megítélni.
Az önkormányzatoknak és Marinéniknek nyilván nem lehet megtiltani, hogy saját területüket az aurafotósnak adják ki - hogy mennyiért, az megint az ő dolguk. A baj az, hogy a szervezők meg sem próbálják ezt kontrollálni. El kellene mondani az önkormányzatoknak, hogy honnan és miért indult ez az egész, meg hogy milyen gond lesz a buszváró kimeszélésével 10 év múlva, ha most akarnak nagyot kaszálni. Mondjuk nincs messze a Balaton, tanultak a lángossütőktől.
Türelmi negyedet követelek az aurafotósoknak, álkézműveseknek, műbőrkabátárusoknak! :-)

Protect 2008.03.11. 15:48:56

Osgood:

Egyetértek veled. Valóban az értékmegőrzés kell hogy legyen az alapja bármilyen közösségi dotációnak.
Igazából nincs vita köztünk Én igazából csak arra akartam rávilágítnai, hogy a Völgy egy civil kezdeményezés volt túlnőtte magát, a Balaton körül vendégéjszakát generáló attrakcióvá vált, amit eredeti értékei megőrzése mellett fenn kéne tartani, és ez valahogy ma Magyarországon nem sikerül. Vagy eltűnik az egész vagy auraárus eseménnyé silányodik. Kár.
Quited

VPV 2008.03.11. 16:10:48

ja, kár
ezt se oldottuk meg:)

márta istván 2008.03.12. 23:01:00

Rengeteg igazság és még több információhiány miatti pre és prokoncepció. Kérem, hogy menjetek át a kapolcs.hu fórumra. És gyertek a holnapi találkozókra. Csak annyit : az állami résztámogatások miatt hihetetlen pontos és átlátható elszámolást kell adnunk a pályáztatóknak a fesztivál TELJES költségéről. Az , hogy miért az adófizetők pénzéből kell eltartani a fesztivált teljes tévút. Ad 1 : az álla, csak 32 %-ban támogatta a rendezvényt. a többi a saját bevételünk volt. Ad 2: az államtól kapott 63 millió forint duplája ment vissza az államháztartásba adó és egyéb formában. Ezekről és az általatok is felvetettekről lesz szó csüt. 15 órától az Új Színház Stúdiószínpadán. Gyertek és kérdezzetek ! Üdv.: mártaistván

süti beállítások módosítása