Skip to content


       Szűrés lista

Kérlek NE dugd meg a lányom

Lassan feleszmélünk Moks szombati szülinapi bulija okozta delíriumból és a munkahelyi láblógatás és szétfolyás mellett már bulvárt olvasni is van erőnk. Szerencsére! Mert így láthatjuk, hogy azt írja a Blikk: pikáns szerelem a Barátok köztben. Ez ugyan még senkit nem mozgatna meg, hisz a BK társasház híres a körbekefélésekről és kéthetes románcokról. De ha azt mondjuk, hogy a BK 32 éves operatőre lassan egy éve szemet vetett a sorozatba belépő, akkor még csak 15 éves Kardos Eszterre, akkor joggal kérdezzük meg páran, hol a picsben volt Eszter apja, hogy az állvány köré törje a kamerás farkát?
"Annak, hogy idősebb nálam, nincs jelentősége, a kapcsolatunk elején sem befolyásolt bennünket a korkülönbség, az a lényeg, hogy mindent meg tudunk beszélni. A családomnak is az a fontos, hogy boldog legyek, és ha ezt látják, akkor elfogadják a választásomat." -közölte Eszter a Blikknek.
Vonatkoztassunk el attól, hogy sok fiatal ma már 14 évesen sem szűz meg attól, hogy egyes tinik szanaszét drogozva szopnak a szórakozóhelyeken. De én még azt is figyelmen kivül hagynám, hogy a szórakoztatóiparba bekerült fiatalok nagyon hamar "felnőnek". Eszter még ma is csak 16 éves. 2 éve még általánosba járt és az ember szaporodása is csak 3 éve volt tananyag a suliban. Félreértés ne essék, hiszek a szerelemben, de én félteném a kislányom egy felnőtt férfitől, hisz ha valaki egy nálánál 16 évvel fiatalabbal találja meg a  nagy szerelmét, ott már valami gond lehet.

Annak idején Samuel L. Jackson azt nyilatkozta az amerikai Playboynak amikor megkérdezték mit mondott annak a srácnak ki először vitte randizni 15 éves lányát: "Nem érdekel ki vagy, nem érdekel mit csinálsz, csak ne dugd meg a lányom".  Vajon Eszter apuja mit gondolt, mikor beállított hozzá egy középkorú showbusinessben dolgozó forma, hogy kikérje a lányát? Te mit gondolnál?

Zero:
Britney Spears hugát a szőrős 40-es producer kefélgette a produceri castingoló díványon és a balek fel is csinálta az "ártatlan" 16 éves hugicát.
A véleményem az " én is szívesen hemperegnék egy feszes testű testű tinivel" és a "mi a fészkes fenéről tudnak esténként beszélgetni" között ingadozik ...

"-Mi a volt ma a suliba, Eszter drágám?
-Képzeld, sikerült tesiórán a gerenda gyakorlat, és 4-esre feleltem a mohácsi csatából!
-Remek ... vacsora vagy szex?"


Címkék: bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr76375687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.25. 23:02:59

Vastagbőr - Kérlek, NE dugd meg a lányom!Lassan feleszmélünk Moks szombati szülinapi bulija okozta delíriumból és a munkahelyi láblógatás és szétfolyás mellett [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidéki 2008.03.11. 11:32:54

Furcsa egy pasi lehet.Hiába feszes a melle meg a segge ennek a leányzónak az agya akkor is csak 16 éves.Nagy szexbajnok se lehet tapasztalat híján.Nálam ez majdnem a pedofilia határát súrolja!!!

110/800 2008.03.11. 11:37:53

Eddig is sejtettem, hogy már heggesztik a drágát, de hogy ilyen durva legyen a dolog... :D

A faszi amúgy csak megy a farka után, Eszterke meg egy naiv kis picsa. Szerelem, persze... mese babbal. Az apja meg egy kis plusz betevőre számít... Lagzi mikor lesz?

vidéki 2008.03.11. 11:50:32

Bocs azt elfelejtettem hogy a kiscsaj ezek szerint az életben is pont olyan lökött lehet mint a szerepében.Vagy róla mintázták??

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 11:51:25

Szerintem egyszerűen nem szereti a maszatolós 17éves srácokat.

toto 2008.03.11. 12:02:54

Én is megdugnám a kiscsajt, de ha az én lányomhoz jönne egy ilyen piperkőc kidobnám a 7.-ről.

vidéki 2008.03.11. 12:03:56

Azért a maszatolós 17 éves és a 32 (!) éves között van még korosztály!

Berrick 2008.03.11. 12:12:41

Ha az én lányom lenne akkor ős is meg a faszija is kapna két kurva nagy sallert olyat hogy leégne a haja.
Azért mindennek van határa nem kell ilyen korán felnőni.
És szerintem ez inkább a csókán múlott.

mutant · http://universal.blog.hu 2008.03.11. 12:20:16

pénz beszél...
szerintem ez csak erről szól a szülők részéről.elég szégyen.nem a neveléshez tartozna az egészséges szexualitás kialakítása is???a zAgyameldobom!
mondjuk,a húgom hapsija is idősebb tőle 10 évvel.nade a húgom 21 éves.a 22-t tölti.ez meg épphogy elkezdett menstruálni:DDD

movhu 2008.03.11. 12:40:46

A lányom 11.5 éves, de nem szeretném, ha egy ilyen faszi 16 évesen szerelné. Az eégsz ott csúszhatott el ennél a kiscsajnál, hogy nyomták neki a dumát, hogy mekkora jó nő és sikerek állnak előtte, és ezt el is hitte. Meg azt is, hogy a karrierjéhez kell, hogy egy szakmabeli ápolgassa, persze ezt már csak tudat alatt. Dobó Kata mire vitte a nagy szerelemmel? Megvillant egy-két amerikai filmben és kész. Ez is így fog járni, ráadásul depis lesz, mert majd nem kell senkinek, legalábbis együtt élni nem. Nagy színészi karrier meg nem vár rá a BK-n kívül.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.03.11. 12:43:49

Ez bizony a 'no comment!' kategória :)
Egyébként eégszségükre!
:)
Az jó kérdés, hogy miről beszélgethetnek vajh?
Bár: ha a csaj korán érő típus, és/vagy a pasi pedig kellően infantilis...
:D
A céljukat elérték: beszélünk róluk :)

Dee_ 2008.03.11. 12:46:14

Ez még hagyján, de van, hogy a gimis lánnyal a tanára jön össze... Szemét dolog kihasználni egy kislány rajongását. És most nem a sulik ribijeiről beszélek, akik jó jegyért szopnak, hanem akik szerelmet éreznek, ezt meg pár önbizalmatlan pöcs kihasználja. Nem nehéz lenyűgözni egy 16 évest, elég elvinni a Mekibe. Nem kell rá sokat költeni. Odavan értük. A farokméret nem zavarja. Az önbizalmukat növeli. A társadalom meg szarik az egészre.

mikipeti 2008.03.11. 12:47:27

nagyon fel vagyok háborodva

Greo (törölt) 2008.03.11. 12:49:21

nevetséges a sorozatban is hülye a kis csaj meg úgy látszik a való világban is.az apja helyében egy maflással kezdtem volna

Greo (törölt) 2008.03.11. 12:50:19

ja és a csávó akkor nem pedofil?ilyenkor elő kéne venni őt az illetékes hatóságnak nem?

Winston007 2008.03.11. 12:50:59

Ez a post zsenialis! Foleg az utolso elkepzelt esti beszelgetes!!! Gratula:)))

Mindent_bele 2008.03.11. 12:51:52

Teljesen normális. A heteroszexuális kapcsolat létesítésének alsó korhatára 14 év. Onnantól minden mehet.
Amúgy a prűdek figyelmébe ajánlanám, hogy Máltán és Lengyelországban ez a korhatár már 12 év.

Káposztakukac 2008.03.11. 12:52:12

14 éves kortól azt lehet csinálni egy lánnyal/fiúval, amit csak akarsz. és emberek, 15-16 éves lányról van szó. melyik világban éltek ti? ez a csaj már több faszt szopott,mint a mai 30-as generációbeli nők nagy része egész életében. nem kell félteni.

Greo (törölt) 2008.03.11. 12:53:30

szerintem ez nem prűdség hanem szánalmas.nem elég hogy a mai kis tizenévesek úgy öltöznek mint a hivatásosok az út szélén 25 évesen de már ugy is viselkednek

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 12:54:11

Svájcban pedig törbény tiltja , hogy 18 éves kor alattinak, nála 3 évvel idősebb sexpartnere legyen.

Káposztakukac 2008.03.11. 12:54:17

ráadásul lengyeleknél jóval erősebb a katolikus erkölcs, mint nálunk, mégis alacsonyabb a korhatár. van ennek oka. biológiai, társadalmi, kulturális egyaránt. mondjuk én a 14-et nem vinném lejjebb, de tényleg nem kell túlreagálni a dolgot.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 12:55:23

Emlékezzetek, hogy járt az FC Thun focicsapata...

Greo (törölt) 2008.03.11. 12:56:30

hát tényleg nem kell túlreagálni de pont ezért ilyenek a mai fiatalok amilyenek mert a szüleik egyáltalán nem is nevelik őket tehát mit várunk
na mindegy

Káposztakukac 2008.03.11. 12:56:32

svájc??? az a svájc, ahol a 60-as években vezették be a választójogot a nőknek? az a svájc, ahol az egész nyugati civilizációban utolsóként hajtottak végre boszorkányégetést? és az a svájc, ahol mindezek ellenére legaálisan lehet füvet venni? almát a körtével, ugye... amúgy ezt 3 éves korkülönbséget nem nagyon ellenőrzik.

bela 2008.03.11. 12:56:38

Na sokan ezért irigykednek. Az ember alapvetően ösztönlény.

sdgfethtz 2008.03.11. 12:57:20

kicsit offos :ma leszáltam a buszról, kis srác (úgy lehetett 8-9 éves) egyűtt száltunk le mivel magasabb vagyok megelőztem.

hallom ahogy kattan valami, de ekkor már sejtettem igen öngyujtó volt, gyújtotta a cigit
nó comment

aztán gondolkoztam míg elgyalogoltam a fősulig: hová jut majd így a társadalom, be kell e avatkoznom vagy már mindegy? (értsd mondhattam volna neki hogy te hülyegyerek ne cigizz)
na arra jutottam hogy lósz@rt nem érdekel had dögöljön a férgese (az se érdekel ha nem lessz adófizető mert megdöglik 25 évesen)
mindenki úgy boldogul ahogy tud ha kell 10 évesen kurva lessz,
sőt azt mondanám a lányomnak hogy menyi pénze van akkor menj hozzá csinálj házassági szerződést és válj el és húzz ebből az országból.

johevi 2008.03.11. 12:59:24

fél éven belül vagy a kiscsaj lép ki a sorozatból ( színészi teljesítménye alapján van rá esély ) vagy a fickó kap komolyabb feladatot és szétmennek "Nem volt elég időnk egymásra" vagy "A távolság közénk állt" vagy "Kiütköztek a korkülönbségből adódó eltérő világfelfogási nézetek" Lásd Dobó-Vajna stb...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 13:00:35

Eszter 1991. aug. 3.látta meg a napvilágot.

7 éves volt a frania foci VB idején
9 éves volt amikor Sydney-ben az olimpia volt és Bush elnök lett :)

Karak 2008.03.11. 13:01:13

A feleségem 14 évvel fiatalabb nálam, és?

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2008.03.11. 13:01:54

Hát nemrégibe még a Lujza is fiatalos kinézetü volt, csak utánna mekhalt tavaj az uszkárja, és a bánatba meg a gyászba meköregedet. Mekfonnyatt egy kicsit, és kinöttek a kis pattanások a szája körül, meg eggy kicsi bajussza is let neki ojan szőrböl, meg ráncos let a melle, na aszt persze nem láttam, meg lóg a feneke neki, ami ojan, mintha rávet volna eggy löttyögős bugyit, csakhát ez a bugyi saját magábol van, de eszt se láttam én, meg kicsit kihullot a haja. Szóval most épen nem ojan fiatalos, de hamár elmult a gyász, akor bisztos megint eggy dámai jelenség lessz.

johevi 2008.03.11. 13:02:04

Szinte hallom a kscsajt:
Én még nem akarok lefeküdni veled, mert fiatal vagyok egy tersti kapcsolathoz, és tudom, hogy ez még nagyon korai nekem, de nagyon szivesen leszoplak.

Greo (törölt) 2008.03.11. 13:04:40

az egy dolog hogy a feleséged 14 ével fiatalabb mint te de gondolom nem 15 éves volt mikor veled összejött és nem is 16 mikor elvetted.nem?

johevi 2008.03.11. 13:04:42

karak, nem feltétlenül a korkülönbség számít. De azért nem mindegy, hogy 40-26 vagy 32-18 a leosztás...

Mikulás 2008.03.11. 13:05:46

hahó, ez saját tapasztalat?
"Vonatkoztassunk el attól, hogy sok fiatal ma már 14 évesen sem szűz meg attól, hogy egyes tinik szanaszét dorogzva szopnak a szórakozóhelyeken." a dorogiakkal van bajod, vagy ismét fogalmad sincs? 14 évesek hótbebaszva valszeg szopkorásznak, biztosan szanaszét drogozva is, de te a fasz melyik részén nőttél fel?

x 2008.03.11. 13:07:35

Kinek vagy vastagabb bőr a képén: aki 14 év feletti de 18 alatti nőt "szed fel", vagy aki emiatt "irígy" rá?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 13:08:10

De a sok tini számára , akiket bármi befolyásol ez aztán remek követendő példa lesz !

Mivel elmúltam 30, remélem a tini lányok széles tömegei válnak számomra elérhetővé ...

Természetesen rendező-asszisztensnek vallom majd magam, aki a "médiában" dolgozik xD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 13:09:15

Mikulás

Most nem a drogokról van szó, ez off-topik.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 13:09:24

Mikulás...fel van cserélve két betű, ne akadj ki:) vagyis az nem dorogzva hanem drogozva ahogy te is írtad. Amúgy igen....láttam már ilyet

Gipsz Jakab 2008.03.11. 13:09:33

"Nagy szexbajnok se lehet tapasztalat híján."

hááááááááááát???
nekem volt pár éve egy olyan 16 éves barátnőm, aki sokkal jobb volt, mint a 25-28 éves "tapasztalt" lányok :)
vagy volt tapasztalata rendesen (mondjuk nem volt "lestrapálva"), vagy csak piszok jó adottságai voltak és a vérében volt a dolog ;)

Greo (törölt) 2008.03.11. 13:09:50

hát nem tudom hogy kinek vastagabb ezzel kapcsban de lehet hogy egy 18 évesnek jó egy ilyen kis csaj meg egyes öregedő korosztálynak de nekem nem kéne amikor 18 voltam kellet de most már nem kéne buták és túlságosan nyavagosak és ragaszkodók.
majd 60 évesen lehet hogy újra kelleni fog:-DDDD

Lári-Feri 2008.03.11. 13:12:27

Házasság elött csak seggbe!

Mikulás 2008.03.11. 13:12:59

off? te írtad, hogy ez így megy. benne van a szövegben, amit írtatok. megírod, hogy milyen tapasztalatod van a szétdrogozott szopkorászó tinikkel kapcsolatban, vagy megint csak blöfföltél egyet?!

lütyi 2008.03.11. 13:13:46

18 évesen már szavazni is lehet. Ott nem bűn ha szutykos 30-asok (40,50,60 halál) megvezetnek. Akkor a szexben ez miért lenne az. Sztem a korosztálya már többet reszelt mint nagyszüleink egész életükben.

csiri bá 2008.03.11. 13:14:25

www.origo.hu/teve/20070403varatlan.html

"Két és fél hónap forgatás után a Barátok közt produkció szerződést bontott Magda Szilviával. Illés Vanda, azaz Claudia unokájának szerepét március végétől Kardos Eszter alakítja."

"Szolidabb, finomabb lesz az Eszter által megformált Vanda, ami jobban illik majd Eszter alkatához is"- állítja a producer"

:O)))

Gipsz Jakab 2008.03.11. 13:15:02

"Máltán és Lengyelországban ez a korhatár már 12 év"

bakker úgyis itt akartam hagyni ezt a szar országot. már tudom is hova megyek ;)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 13:16:21

Mikulás : elolvastad Te amit írtam? Ne idegelj már.

storyline :) 2008.03.11. 13:17:42

Mindent_bele 2008.03.11. 12:51:52

Lengyelországban 12 év???

Ja persze, ott sok a katolikus.

angyalhal 2008.03.11. 13:17:54

Valószínűleg én is kiakadnék, ha az én gyerekem lenne. De! Annak idején Szandin és Bogdán Csabán is kiakadtam, közöttük is 16 év van. Aztán mégis 9 éve házasok három gyerekkel. De mondhatnám Szinetár Dórát is, meg azt az idős táncos fickót, akihez hozzáment és gyereket szült neki. Jó, igaz, másodiknak mégiscsak korban jobban magához illőt választott, de hosszú évekig együtt voltak.

Gecc 2008.03.11. 13:17:59

Kriptonit Mátyás 2008.03.11. 13:12:27
"Házasság elött csak seggbe!"

Es szajba! Lehet tobb pasival is. Bukkkkakeeeeeee! :-D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 13:18:31

csiri bá

A producer bácsi csak tudja .....

Nincs a castingról felvétel ? xDDDD

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 13:19:47

mire vagy kiváncsi Mikulás? Hogy szopott e már le 16 éves drogos kiscsaj? Hogy melyik klubban(klubbokban)? Hogy mit nyomott? Hogy bekapta e tövig? Hogy hova élveztem? Hogy mennyi idős voltam? Vagy mit meséljek?

pitaa 2008.03.11. 13:20:57

kemény meló lehet operatőrködni a barátok köztben :D

Rottenbiller Mátyás 2008.03.11. 13:23:46

A kiscsaj hároméves volt, amikor Horn Gyula miniszterelnök lett.

zala 2008.03.11. 13:26:01

- minden 16 éves lány ártatlan, és elpirul a fasz szó hallatán, ha meg még le is firkálsz neki egy szőröszacsis lufimakkos bránert tán még el is alélnak és jöhet a repülősó

- minden 32 éves huszonkettedrangú médiasenki pedofil szexsóvár, akinek egy 16 éves lány láttán teljes szájüregnyi nyálat választanak el a mirigyei

VIGYÁZZATOK!!! a világ egyszerű, mindenre rá lehet húzni ugyanazon kaptafát, szóval el ne higyjétek, hogy ez másmilyen is lehet. Apuci tuti nem félti nem ellenőrzi a kislányt, aki maga a maszületett, a rohadék kameramanust meg gyerekek könyörgöm akasszátok fel.

(jé ilyenhez is hozzászólok? hát hülye vagyok én és túl sok az időm is, pedig annyira érzem, hogy mifasz közöm van nekem ehhez? )

Manyizga (törölt) 2008.03.11. 13:26:21

Az erkölcsi felháborodás alapja az irigység. :)

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.03.11. 13:26:39

Mindenesetre egy halvánnyal jobb az operatőri munka, mint a Korda féle új realityben. Ott Klárika az operatőr. Le is fejezi a férjét. blogart.blog.hu

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 13:28:08

Manyizga

nem biztos, hogy mindenki bukik a 16 évesekre ..ne magadból indulj ki :)

Groove 2008.03.11. 13:28:09

A csajnak totál gyerekfeje van.

Mikulás 2008.03.11. 13:30:19

eric, jöhetnek a tapasztalatok! végre izgalmas lenne a blogod, és nem csak közhelyeket puffogtatnál. hidd el, segíteni szeretnék! szóval, honnan veszed, ezt:
"egyes tinik szanaszét drogozva szopnak a szórakozóhelyeken". bármit írhatsz, ami megerősíti ezt az állításodat.
amúgy ha már javítasz, a címben a kérlek után vessző köll.

Gecc 2008.03.11. 13:31:02

Zero

Jah... vannak nekrofilok is.

GREG 2008.03.11. 13:31:18

jobb mintha két 16 évessel kúrna.
Amúgy a csávó jól csinálja, az apa "éjfélre legyél itthon" parancsának eleget téve, éjfélkor letámasztja otthon a kiscsajt aztán szabad az estéje...a jó bulik úgyis ezután jönnek.
Amúgy meg tegye fel a kezét aki járt már "országszerte ismert szinésznővel"...ő már járt...

Baaah 2008.03.11. 13:33:51

Egerben 15-16 éve volt a disco-k hatso reszeben ilyesmi Mikulas ha erdekel (talan drog nem volt de alkoholfogyasztas erosen az volt). Nem hiszem, hogy sokat javult azota a helyzet :(

110/800 2008.03.11. 13:35:15

Úristen, nem az a lényeg, hogy mennyi itthon meg másutt az alsó korhatár!! Tudjuk, hogy itt meg ott mennyi fölött kefélnek és pont. Meg hogy szopkodnak is, de felnőtt emberrel tartós kapcsolatot... Ne idegeljétek már az embert!
Az a lényeg, hogy egy 16éves kamasz picsa azt mondja, hogy a 32éves "barátjával" nagyon jól megvannak, sokat beszélgetnek, stb stb. A faszi meg jót röhög a magában. (ott van az a bizonyos bőrvastagság) Lehet, korán érő típus a csajszika, de hogy ezek télleg miről beszélgetnek, az jó kérdés. Én pl 18évesen a 16éves csajomat se tudtam sokszor megérteni, így pár hónap lett csak belőle :D

ÉRETLEN korosztály. Punkt.

kisi 2008.03.11. 13:36:12

Mi van eric? Féltékeny vagy? Vagy simán irigy? Vagy ezt a szar sorozatott reklámozod?
Ez az egész egy szar, és vagy hülye vagy magadtól, vagy meghülyített a producer, de mindegy, mind a két lehetőség rád nézve szánalmas.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 13:36:25

Van szemem Mikulás, hogy csak két helyet említsek: Kulti, Bank

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 13:39:18

Szeretnék minden kommentelőt megkérni, hogy a súlyosan értelmi fogyatékosok kíméljenek.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.03.11. 13:40:54

Eszter az 1848-as szabadságharc kitörésekor kb. -143 éves volt mindössze.

Törvényileg nemigen lehet kifogásolni, amit tesznek.
Egyébként pedig:
toto 2008.03.11. 12:02:54
"Én is megdugnám a kiscsajt, de ha az én lányomhoz jönne egy ilyen piperkőc kidobnám a 7.-ről."
:)

A legtöbb tisztes(?) családapa azt hiszem valóban így állna hozzá a dologhoz.
A pasinak friss punci, a csajszinak érett dákó kellett. Ergo: megszerezték.

Eric!
Azért ne adj ki magadról monden intim infót! Akkor min csámcsogunk majd legközelebb??
:))

napali (törölt) 2008.03.11. 13:41:00

Ez a csaj több faszt látott már eddig életében, mint egy átlag 30-as kommentelő nő itt.

majdénmegmondom 2008.03.11. 13:44:52

Képmutatók vagytok. Mi férfiak biológiai értelemben azért vagyunk a földön, hogy minden ivarérett, kifejlett másodlagos nemi jelleggel rendelkező nőt megszeretgessünk, aki hagyja magát.:) Legyen az illető 15 vagy 17 vagy 42 éves. Csak nem mindegyik áll szóba velünk. Biológiai értelemben pedofil az, aki a nemileg éretlen, testileg fejletlen gyermek külsőségekkel rendelkező lányokat, fiúkat kedveli. Akkor is ha 19 éves, akkor is ha 71. Aki jól fejlett, szemmel láthatóan testileg érett fiatal nőre gerjed az nem pedofil, legfeljebb jogi, vagy társadalmi norma kontrolba ütközik.
Ezt különböző kultúrákban más-másképp értelmezik, ami meghatároz bizonyos jogi kategóriákat. Ez a kettősség él a felnőttekben is, mert egy hatvanéves is szívesen lenne 20 éves kiccsajokkal, de vagy a jog, vagy a társadalmi norma nem teszi lehetővé ezt számára. Vagy csak nem állnak szóba vele a csajok. Ha azonban van pénza/hatalma, ez a kapu is sokszor ledől. Tessék csak a történelemben elmélyedni. Vagy szétnézni az utcán.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ha az én lányomhoz közeledne egy ilyen csúszómászó (milyen pénz? milyen pénze van egy ilyen operatőrnek?) nem lennék ideges, de nagyon.
Tehát az apai ösztön, a társadalmi norma bennem is legyőzi a biológiai késztetést. Na meg a házastársam iránt érzett szerelem. Azt hiszem akkor jó, ha ez így történik.

Azért ezzel a pedofilozással óvatosabban kéne bánni. Egy gimis tanárom beleszeretett egy 17 éves tanítványába. Ennek több, mint 27 éve. Azóta is boldogan élnek együtt és 5 felnőtt gyermekük van.

Bunkóvezér 2008.03.11. 13:50:45

eric, a Bankban, meg a Kultiban csak úgy játszásból leszopnak? 'zannya ott a helyem! Igaz, a magam 32 évével ki fogok lógni a sorból, de ugye célirányosan megyek.

Esztike ügyben amúgy frusztrálna, hogy a kisbulának ennyire gyerek feje van, de egy patront a szájába azért össze tudnék hozni. Csak úgy a poén kedvéért.

SZERVÁC Attila · http://321.hu/sas 2008.03.11. 13:50:51

'bármit tehetsz, csak ne dugd meg a lányom' - ez az apa mintaképe? Gratulálok.

Amúgy meg ez mindig a 2 konkrét emberen múlik, ránézésre ez a lány még félig gyerek, másik: 31 évesen összejöttem egy 20 éves lánnyal, 2 évig voltunk együtt, nagy szerelem volt és főleg azon bukott meg, hogy 2 év után még mindig szétparázta magát, hogy a szülei csesztetik a kettőnk közt lévő korkülönbség miatt. Ja, és a neki volt már előttem 2 fiatalabb pasija is.

Mikulás 2008.03.11. 13:51:20

Kulti, Bank? ja, vagy úgy?! Mondjuk ez így egyben két elég nagy blöffnek tűnik. Csak logikusan végiggondolom. Tehát mindkét helyen jártál már, és mindkét helyen ilyet láttál. Bizonyára bejáratos vagy a pult mögé, vagy ezt mindenki szeme láttára csinálják? Nem szólnak érte a biztonsági emberek? Vagy a wc-ben történtek? hm, de tudod mit?! kezdem érteni, hogy csak vicceltél, és ne haragudj, hogy néhány percig komolyan vettelek.

miss mazo 2008.03.11. 13:53:45

amúgy annak, aki félreértette a dolgot: itt alapvetően nem baj, ha valaki idősebb pasival jár szerintem, nekem a nagyjából hasonló korúak jönnek be sajnos (22 körüli korosztály), másoknak meg az idősebbek, akik nem hagyják ott a csajt, mert még élni akarnak vagy más hasonló igen kedvelt kifogásokkal.
ebben a sztoriban az a gond, hogy a csaj 16 éves és úgy jár egy kétszer annyi idős pasival, mint ő ma... ha mondjuk 22 lenne, jó, akkor is durva lenne azért, de nem vetnének rá annyian követ, ha meg 10 évvel lenne idősebb, akkor meg senki egy szót se szólna.
szerintem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 13:55:06

Bunkóvezér

Kulti már nincs, Bank viszont ebből a szempontból verhetetlen :)

110/800 2008.03.11. 13:55:23

majdénmegmondom!

Igazad van teljesen, télleg megmondtad :)

A post meg nem azért jött létre, hogy ezen kiakadjunk, hanem azért, hogy egy jót röhögjünk a kis picsákon. Igen, lehet benne irígység is. ÉS? Ki ne irigyelne egy faszit, aki ilyen hamvas barackot hegeszt? :)
Lehet, közhely a téma. ÉS? Minden téma közhelynek számíthatna a világon.
bulvár: ki mikor kivel
politika: ki mennyit mennyiért
stb

Jó ez a post.

papeer 2008.03.11. 13:55:35

Nekem volt már hasonló kapcsolatom. 32 elmúltam, és egy 15 éves csajjal jártam. De nem használtam ki. Szerettem őt. Persze most hallom a felhördülést... de nem érdekel :-) És tudtunk miről beszélgetni, érdekes módon. Komolyabb dolgokról, mint néha egy korombelivel. Embere válogatja. Itt a legtöbbekből az irigység beszél. Savanyú a szőlő. Amúgy ha az én lányomhoz közeledne így egy pasi, én először a lányt kérdezném meg, hogy mit gondol, mit érez, és nem vak indulatból cselekednék azonnal. Mellesleg egy cikkben is olvastam azt, hogy az a jelenség, hogy fiatal csajok jóval idősebb pasikat választanak maguk mellé, egyáltalán nem az apakomplexus jele, hanem inkább a józan észé... Nézzétek meg a mai 18-25-ös pasikat. Szánalom.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 13:58:03

Mikulás: jogod van azt hinni, hogy blöff.

torsten 2008.03.11. 14:00:52

Ben tudom min kell így kiakadni egyeseknek.
1. 12 éves kiscsajok szopnak nyalnak körmöt vágnak. (sőt terhesek is és szülögetnek is)
2. A "szakma" nem változott. Minden önmutogatós műfajban be kell szopni vagy kúrnia magát a csajnak. (színházban a rendezői, igazgatói kanapé az ismert)
3. Nincsenek megrontva a csajok, ők kínálkoznak fel, mert 14 évesen már akkora a "myálelválasztásuk" hogy éhesek, mint apréri farkasok és már kevés a középső ujjuk és ha még előbbre is jutnak? akkor miért ne?:))
Szóval nem felháborodni!

Dr Kangörény 2008.03.11. 14:02:09

papeer, azért erről szívesen meghallgatnám egy pszhomókus véleményét is.

karma 2008.03.11. 14:04:09

a problema oka az, hogy sok apa feltekeny a lanyara. felnek attol hogy rajtuk kivul mas ferfival is kapcsolatba keruljon. (mellesleg ez nem csak az apakra igaz. a ferfiak nem szeretik, ha egy kornyezetukben elo nonek kezdi el valaki csapni a szelet). lenyegeben mit is tiltanak: azt hogy a lanyuk jol erezze magat. ugyanis a lanyok is szeretnek dugni. nem azert kefelteti magat egy 14+ lany, mert nincs jobb dolga, hanem azert mert oromet okoz neki. a ferfi nyilvan szinten azert csinalja mert boldog tole. a boldogsag viszont szurja a szulok es a tobbi ember szemet. roviden: kinek is mi koze van ahhoz, hogy 2 korban nem egymashoz illo ember jol erzi magat? feltitek a lanyotokat a szex orometol? netan ti akarjatok a sajat lanyotokat dugni es emiatt az irigyseg es a harag beszel beloletek? azt mar csak halkan jegyzem meg, hogy barmelyik felnott ferfi szivesen dugna masnak a 14+ lanyat, csak eppen ninc s ra lehetosege. de ha a sajat lanyaval csinalja ezt valaki, akkor egybol fustolog a feje. a torvenyek pedig azert vannak, hogy az emberek ne a sajat kis hulyeseguk alapjan eljenek. ha a torveny kimondja hogy egy 14 ev feletti lany szabadon dughato, raadasul ezt a biologia is igazolja, akkor nincs mirol vitatkozni. ha nem tetszik tessek torvenymodositast javasolni az irigykedes es onbiraskodas helyett.

Mikulás 2008.03.11. 14:08:29

eric, köszi, nagyvonalú vagy. de ha ekkora vicc vagy, miért foglalkozol ilyen témával? úgy morálisan érdekel. hazudozni viszont lehet?
amúgy a témára: ki nem szarja le, hogy egy karrierjét építgető csaj, mit vet be? amije van: pinája, hamvas bőre. a szülei meg gondolom nem úgy engedték el filmezni, hogy nem számoltak a média örökké álló farkú hiénáival.
a férfi oldaláról nézve, meg végre örülhet, hogy elkapott egy szép nőt. Nyilván soha nem volt része ebben a gyönyörben, és 16 éve ezt tervezi, hogy majd egyszer. érted, 16 fölött senki sem állt vele szóba.

doki 2008.03.11. 14:11:45

Nem kell kiakadni, zsák a foltját megtalálja. Most már megállapodtam, de azért ha visszagondolok korábbi önmagamra... ;)
Szerintem mindenki különbséget tud tenni egy valóban szerelmes 16 éves kiscsaj és egy ribanc között. A ribancot meg lehet döngetni lelkifurdalás nélkül. A "csak" szerelmes csajnál meg amúgy is látja az ember, hogy értelmes-e, közös érdeklődés, hobbi...stb-ezek mérlegelését képezik annak, hogy elkezdjen az ember járni vele, hátha egész komoly kapcsolat is kialakulhat, vagy inkább hagyjuk a csudába. Mert ha nem ribanc csak a rószaszín ködön át látja a világot, de kapcsolatot nem akar vele az ember, akkor nem illik megreszelni. De a ribancot ki csak ezt akarja, miért ne?

.gin 2008.03.11. 14:12:15

Sztem ebben az a legnagyobb gáz, hogy a csaj baromi hamar ki fog égni és megöregszik. Amúgy itt már mindenki azt csinál amit akar.

Rebca 2008.03.11. 14:13:21

Khmm... Nekem hasonló kapcsolatban volt részem. 2 évig együtt voltunk, és egyáltalán nem csak a szexről szól az ilyesmi. Azért, mert valaki fiatal még nem biztos, hogy olyan gyépés mint az átlag. Persze, hogy furcsa az ilyesmi de ha nem tudtok az egészről semmit, akkor véleményt alkotni is elég nehéz. Mondjuk ránézésre én is azt mondanám, hogy ez hülyeség, nem tudnak beszélni, de mivel részem volt ebben tudom, hogy ez csak egy sztereotípia. Kövezzetek meg, ha akartok.

Caravella 2008.03.11. 14:13:58

Hogy mi mindent vagyunk képesek szerelemnek nevezni,az hajmeresztő! Egy kapcsolat valóban 2 emberen múlik,feltéve ha mind a kettő agyban is ott van. Persze van aki ezt a szintet még 32 évesen sem üti meg... S.L.Jacksonnak: Tudni akarom ki vagy te,mit csinálsz,ja,és megdöglesz ha megdugod a lányom!

torsten 2008.03.11. 14:14:23

igaz a mondás: Nem lehet minden 14 éven felüli csajt megdugnunk a Földön, de törekedni kell rá:)))

Rebca 2008.03.11. 14:15:03

.gin: miért égne ki? Mert kefél? Jól vagy...?

the real 2008.03.11. 14:18:31

Mikulás, ez nem a Magyar Közlöny vagy valami tárgyalás, hogy mindent bizonyítani kelljen.
Bár hazudozás valószínűleg ott még több van.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 14:19:13

Mikulás: mint írtam, azt gondolsz amit akarsz, egy kommenteló vagy a sok közül. ráadásul egy olyan aki csak provokálni jár ide néhanapján.
Viszont ha a következő hozzászólásod is off lesz moderálom. Bármi egyébb kérdésed van szívesen válaszolok rá e-mailen.

torsten 2008.03.11. 14:19:19

én mindig azokat sajnáltam akár fiú akár lány, aki meghatl 13-14-15 évesen ..szűzen.
Soha nem tudta meg az élet " mozgató" rugóját!
Tehát: rövid az élet hosszú a sír..........(Rebeke tuná folytatni mi?:)..dugjon mindenki amennyit bír:)

.gin 2008.03.11. 14:19:45

Rebca nem azért. Csak mert talán egy ilyen hapsi bedobja őt a sűrűbe és kimarad abból az igazi kamasz szerelemből. Jó, lehet hogy egy szentimentális barom vagyok...

füredi 2008.03.11. 14:22:51

Ez olyan érdekes, hogy azt mondjátok, hogy miről lehet beszélgetni egy 16 évessel. Most nem biztos, hogy a BK-s hölgy egy jó példa, de én pl. ahogy magamra, meg a haverjaimra visszaemlékszem, igen sok témánk volt, annak idején. Egy értelmes 16 évesnek nagyon sok gondolata van a világról, még ha 10-20 év múlva kiderül is, hogy ezek a gondolatok tapasztalat hiánya miatt nem is feltétlenül voltak helyesek.

Én inkább arra gondolok, hogy egy 16 évessel egy 30 felettinek járni azért gáz, mert nem nagy dicsőség ebben a korban felszedni egy gimist. Aki ebben a korban nem a maga korabeli izgalmas, bár nehezebben összeszedhető nőkre figyel, azzal tényleg komoly gond van.

torsten 2008.03.11. 14:25:34

Én is dugtam a lányom barátnőjét, 23 év a kor különbség..... Ő 19 volt. Na és? Izlett:)

Rebca 2008.03.11. 14:26:43

.gin, rendben, csak elég hőbörgősnek tűnt az a kommented, két mondatból kellett véleményt alkotnom rólad. :)
Ebben a szerelem-dologban igazad lehet, amúgy. Ő már csak szeretett, de nem szerelmes volt, én viszont teljesen szerelmes voltam. Igazából így is tök jól megvoltunk, de néha belegondoltam, hogy akkor mennyivel jobb lenne, ha ő is odalenne értem.

torsten 2008.03.11. 14:27:16

Füredi...és mi a gond..az hogy izlett mindkettőnknek?

smartdrive 2008.03.11. 14:28:21

mondjuk láttam már szebb 16 évest is...

Caravella 2008.03.11. 14:30:27

torsten,a te lányodat meg a barátnő apukája dugta?

Rebca 2008.03.11. 14:31:01

füredi: Nyilván jogos a kérdés, mert a legtöbb fiatal ( én is még az vagyok:) irritálóan hülye. Ezért én megpróbáltam kiszabadulni abból a közegből, és sikerült is. Sokkal jobb lett tőle az életem, sokat tanultam és tapasztaltam a barátaim mellett. Nem lenézem a kortársaimat, csak nem szeretek velük foglalkozni, persze vannak kivételek, nem mindenki maradt meg egy degenerált amőba intelligenciaszintjén. Sokat tudok pofázni (e'nnézéstkérek), tehát röviden szerintem tök jogosan feltételezi, hogy hülyék a fiatalok, mert a nagyrészük valóban az. Gondoljunk csak az etnikumokra, az is egy sztereotípia, ami nagyrészt bebizonyosodik, de vannak kivételek.

tio pepe 2008.03.11. 14:32:19

A nök biológiai szerepe viszont az, hogy kiválasszák azt a férfit, akiben a fajfenntartásra leginkább alkalmas hímet látják. Vajon egy 16 éves lány ezt a szerepet tudatosan átérezve választott apja korú partnert?

Mert ha igen, akkor koraérett. Ha nem, akkor egy kiváncsi kis ribanc, akit talán még a családja is arra buzdít, hogy egy középkorú operatör fogja jelenteni számára a színészi karriert.

A pasi meg szánalmas, amiért erre a "kapcsira" tellik csak az erejéböl.

Torsten 2008.03.11. 14:33:04

Caravella...azt nem tudom , mert nem érdekelt kivel dug.......egs neki:)

.gin 2008.03.11. 14:33:58

Rebca, nem hőbörögtem, ezek szerint rosszul jött le. :) A "nagyok" mindig azt mondják, minden kornak megvan a maga szépsége. Aki ma kamasz, azok, már így is sokkal több mindent idő előtt megtapasztaltak... de akkor mit csinálnak majd 40 éves korukban? Amúgy nem azt mondom, hogy ez minden esetre igaz.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 14:34:47

De mikor 15 volt még érdekelt nem?:)

karagöz 2008.03.11. 14:34:49

Torsten, te még csak apa sem vagy.

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 14:37:29

Megdugni nem lehet rossz egy 15 évest, miért is lenne rossz, de 32 évesen "komoly kapcsolat" kategóriába bonyólódni egy 15 évessel... nagy élmény lehet elbeszéletni az uj Lola meg No Thanx lemezről az aznapi forgatás után egy fanta (na jo legyünk kemények, egy (sangria) mellett összebujva az ágyban.
Persze irigykedek, mert én csak 18 évest dughattam 30 évesen, egy igazi jo 15-ös kimaradt. Mondjuk ha nagyon erölködök nem lett volna gond megoldani, de nem vitt rá a gyomrom amikor lehetett volna. Most irigykedek, hogy van akinek magasabban van a gyomorforgási ingerküszöbe. Bár ha hozzáképzelem a szex elötti-utáni periodusokat is, eg azt, hogy teli pofával bele kéne hazudnom a kamerákba, hogy igen ez nagy szerelem, már kevésbé sárgulok. Ennyit azért nekem nem érne egy ilyen fiatal punci se.

doki 2008.03.11. 14:39:18

füredi:
"Aki ebben a korban nem a maga korabeli izgalmas, bár nehezebben összeszedhető nőkre figyel, azzal tényleg komoly gond van."

Ez így van.... ellenben ha magamból indulok ki, akkor 30-as évei ben nyitott az ember minden kapcsolatra, úgy 18 fölötti lányoktól kezdve a 20-as, 30-as, sőt az idősebb 40-es korosztályra. Ha az ember kiélte magát, akkor nem nagy ügy tartós párkapcsolatra szert tenni. És bizony a kiscsajok, lányok, hölgyek értéke nem a korban mérhető. Egy huszas évei elején lévő korábbi barátnőm sokkal érettebb személyiség volt, mint egy 40 feletti...

Amúgy meg kor alapján nem lehet ítélkezni. Mert ki tudja, lehet, hogy jobb a csajnak, ha elsőre mondjuk egy érett pasival van, mindegy, hogy 20-as, 30-as...stb. (aki nem csak reszel vele, hanem a pasi részéről is több van ettől), mint egy saját korabeli , de idétlen, csak reszelni akaró, haveroknak dicsekedni akaró "megvolt a csaj" sráccal... Szóval nagy az isten állatkertje. Véleményem szerint két ember kapcsolatának minőségét nem a kor teszi.

úrilány 2008.03.11. 14:39:41

"ha valaki egy nálánál 16 évvel fiatalabbal találja meg a nagy szerelmét, ott már valami gond lehet"... mármint ha az a fiatalabb egy 16 éves kislány ....
46/30 évesek esetében már nem egészen ilyen problémás a kérdés

Torsten 2008.03.11. 14:39:43

A lényeg hogy jól van ez "megalkotva".:)
Az egész világ mozgató rugója a két "nem". PL :Milyen slamposak lennénk ha egy neműek lennénk és tojásból kelnénk ki....:) Kinek imponálnánk? és minek?....:)
Szóval az egész világ egy nagy lyuk körül forog....:)
Mert a vége mindig a dugás:) 14 évesen, 72 évesen...tök mind1:)
Nincs mese amikor beindul a nyálelválasztás,..:)
Érdekből vagy élvezetből, megy hancur, és a kor érettsége a meghatározó.

tutajos 2008.03.11. 14:42:10

Azért tünik úgy, hogy a lánynak gyerekfeje van, mert az is. Egy tapasztalatlan, buta kiscsaj. Nekem meg, aki szintén 30-as férfi vagyok, eszembe nem jutna, hogy 16 eves puncikra fanyalodjam. Egy normális, ivarérett férfinak nem ez a korosztály jelenti a jó szexet. Szerintem.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 14:42:25

úrilány: így van, de a mondat és a szövegkörnyezet is egy kislány és egy felnőtt férfi kapcsolatáról szól.

Rebca 2008.03.11. 14:43:03

.gin, persze, de kamaszkorban már nem sokmindent lehet megtapasztalni, mert a szüleinktől és a tanároktól is azt kapjuk, hogy "nőjjetek már fel" ésatöbbi. Ez egy hajtós, elvárásos időszak szerintem, és itt már nem sok mindent lehet kezdeni. Végi a gimnáziumnak és már felnőtt vagy. Van pár szép nyarunk, meg a hétvégék: a legtöbbünk mit csinál? Szétpiálja az agyát. Ennyi. Lehet kultúráltan is inni, de ezt sem sokan tudják még ilyenkor. Nem is ez a lényeg, hanem hogy az iskolákban az intelligenciádat nem fejlesztik, csak bevágod az anyagot, tökmindegy, hogy felfogod-e, hogy épp mit. Ez a szomorú. És emiatt hangozhatnak el olyan kérdések nap mint nap, hogy "tanárúr, mi az a fogaskerék?" ésatöbbi. Az agyunkat nem dolgoztatják, csak a memóriánkat. Nem szeretem ezt a témát, mert elég sokat tudnám fejtegetni, arra meg itt senki nem kíváncsi. :)

Torsten 2008.03.11. 14:43:11

Karagőz ....hogy milyen hülyeséget böfögsz.
Persze írigységed megértem, modern és fiatalos vagyok. Sőt " bejött" egy két dolog ami neked soha nem fog:)

nemfelhaborodni 2008.03.11. 14:44:22

Van szerencsém jó haverságban lenni Eszter apjával, aki kb. 6 éve elvált Eszter anyjától. Elmondhatom, hogy mintaapa, kapcsolata lányával irigylésreméltóan jó. Sokkal nyugodtabb, hogy lányának van egy stabil kapcsolata, mint hogy azon aggódjék, hogy a lány mit csinál minden hétvégén a diszkóban és hogy váltogatja a partnereit, ahogy azt a többi tinédzser teszi.

110/800 2008.03.11. 14:44:22

tio pepe:

Nyugi, a csávó nem fogja sokáig tárolni, előbb vagy utóbb úgyis ráun. Aztán továbblép. Nem hinném, hogy egy picsa mellett horgonyozna le 32 évesen... Ha meg itt volt az alkalom, hát lecspott rá és betette. :)

karma 2008.03.11. 14:44:29

szerintem amelyik apa visszatartja a 14+ lanyat a szextol az:
1. gondoljon vissza arra, amikor o volt fiatal
2. mutasson peldat a gyerekenek es ne szexeljen a gyerek szuletesetol addig, amig 14 nem lesz. ugyebar itt mar a torveny szerint nem tilthato a dolog, tehat ettol kezdve mar neveltetes kerdese
3. probalja meg megtalalni a feltekenysege okat. keressen fel egy pszichologust, aki fenyt derit arra, hogy miert zavar egy apat a lanya boldogsaga
4. az az apa aki a szextol ennyire ovja a gyereket, az biztos hogy volt mar novel? esetleg nem meleg es azert nem elvezi a szexet? de ez mar a 3-as pont kiegeszitese

Sáfrány 2008.03.11. 14:45:53

Szerintem egy olcsóbb digitális kamerával, egy falra húzott fehér lepedővel és egy szakadt fotólámpával már kettesével lehetne húzni a pesti szórakozóhelyekről a legális korú tiniket ha valakinek arra támadna gusztusa.

Mondjuk kétszerkét gintonik meg némi beszélgetés után úgy benne lennének egy "modellkasztingban" mint annak rendje. Persze, csak a barátnőjével, csak fotózás, persze. Sejtik hogy át lesznek baszva, de pontosan tudják hogy meg is.

Cseppet sem sajnálom hogy nem vagyok olyan szar alak aki ilyesmiket művel, de gyerekszobám és erkölcsös neveltetésem is volt, ez a kettő pedig az életem más területein is komoly hátrányokat okoz.

Topikcsajt meg szerintem nem kell félteni, van olyan simlis hogy annyi zsetonnal leveszi a bájgúnárt amennyivel nem szégyelli mielőtt megalázza és kidobja. Márpedig szerintem nem nagyon szégyenlős, legalábbis ha van egy pici esze.

Karagöz 2008.03.11. 14:46:35

Hát az biztos Torsten barátom, hogy azzal sosem dicsekednék el, hogy a lányom barátnöjét sikerült megdugnom. Ez maradjon a te dicsöséged. Meg a hazugságod. Vagy a nemi nyomorod. Vagy a családi hagyományod.

Torsten 2008.03.11. 14:47:06

110/800 2008.03.11. 14:44:22
tio pepe:
Nálad a pont! Egy idő után minden csajt un valaki:)
Ezért van esélye a következőnek:)

Torsten 2008.03.11. 14:50:17

Nem dicsekvés , csak példa a témához....beszélgetünk vagy nem?...de ne Te legyél a téma, mellőzd magad!:)
Karagőz ...értem az irigységed nyugi van!:)))
Van ilyen , s Neked már nem is lesz jobb:)

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 14:51:00

Lehet azt mondani 15 évesen, hogy "legtöbb 15 éves az tényle hülye de vannak kivételek és én ilyen vagyok mert olyan jol elbeszélgetek a 30 éves pasival aki 2 éve dugogat" de ez csak azt mutatja hogy a gyerek simán elhiszi, ha a felnött azt hazudja neki, hogy ö mennyire más mint a többi. Ez baromság. Minden gyerek gyerek, (tisztelet/sajnálat annak a 0,0001%-nak amelyik zseni és 15 évesen egyetemista szinten van az agya), olyan világképpel, ami minden felnöttet röhögésre késztet, max van olyan pasi aki ezt nem mutatja ki, cserébe egy hamvas puncit dughat. DE az a kislány, aki bemeséli magának, hogy ö 15 évesen tényleg a nagy Ö-t találta meg egy 30asban, és hogy az a 30-as tényleg társként néz rá, az csak becsapja önmagát. Persze jó érzés ezt hinni, és senki nem szeretné megtudni, hogy az ajándékot nem a jézuska hanem a tesco hozza, de a végén ugyis kiderül. Az más kérdés, hogy egy 30as simán lehet sokkal jobb szexpartner, mint egy 18 éves pasi, (a férfi 25 felett kezdödik, mondá legtöbb nöismerősöm) de 15-30 viszonylatban komoly érzelmekről beszélni nem több mint önáltatás.

110/800 2008.03.11. 14:52:38

nemfelhaborodni:

bár messze vagyok még az apaságtól ,de alapvetően empatikus személynek tarom magam, tehát:
semmiképpen sem hagynám azt szó nélkül, ha a kislányom (igen, még Eszter is kislány) egy 2x idősebbre találna rá. (bár inkább fordítva, de mindegy) Ha irígységből, ha féltékenységből, de nem hagynám szó nélkül.

gabcigirl 2008.03.11. 14:53:30

A csaj kis buta libuska. A hapsi meg egy vén kecske pedró. Ennyi az egész:(((( No Love, just lóvé

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 14:54:28

Én ennyi szánalmas, faszszopó, erkölcsi nullát mint itt még nem láttam!

15 éves kislányt 30valahány évesen megdugni nem dicsőség bazdmeg, hanem a nagyfokú parasztság!
Akiben annyi önuralom nincs hogy egy gyereket nem baszok meg, az sürgősen támadja be terápiáért az orvosát!

Terry 2008.03.11. 14:56:18

Torsten sehol se vagy:)
Akkor lennél kemény, ha a 16 éves fiadnak a haerját dikerült volna becserkészned, na az valami:P

110/800 2008.03.11. 14:56:36

karma:

nem a lanyomtol akarnám a boldogságot elvenni, nem a szex örömétől akarom megfosztani, mert azt megteheti, még ha fúrná is kicsit az oldalamat. Hanem azt nem akarom, hogy egy kanos 30-as kihasználja. Ez akkor is gáz.

Karagöz 2008.03.11. 14:57:21

Torsten, itt inkább te szeretnél nagyon téma lenni, hát legyél, ha neked ez jelenti a beteljesülést. Èn már elmondtam a véleményem a témáról, vitatkozni meg veled nem fogok.
Sok sikert!

Caravella 2008.03.11. 14:58:24

Tutajos,mit csinálsz szombat este?...xD

harmincas 2008.03.11. 14:59:21

Nem igazán követem a bulvárhíreket, így azt sem tudom kiről van szó, de szvsz az ilyen nagy korkülönbség nem akkora probléma.

talán azért mondom, mert magam is ebbe a férfikorosztályba tartozom

meg talán azért is mert pár hónappal ezelőttig nekem is 11 évvel fiatalabb barátnőm volt.

jól kijöttünk, élveztem, ahogy intellektuálisan csiszolódik, beleláttam az egy generációval fiatalabbak világába, és volt egyéb (itt nem ecsetelendő) , ámde jelentős további élményforrás is.

Torsten 2008.03.11. 15:01:05

Terry ...ez yó:)))) Csak nem Terry Black? Magdból inulsz ki?--nah jó félre a viccet:) se fiam, se homi nem vagyok..szal...mellé lőttél:)

Kara pszt! Ne böfögj már! Nem veszed észre hogy a sivatagon nincs ajtó? ---

savior 2008.03.11. 15:01:43

latom megy a tudatlansag ezerrel.
110/800: mit csinalnal?
sanpellegrino chinotto: milyen szempontbol iteled ezt el? torvenyileg biztosan nem, mert szabalyos. emberileg biztosan nem, hiszen nem is ismered oket. biologiailag biztosan nem, mert ivarerettek.
a tarsadalom beletek sulykolta, hogy 18 ev alattival valo szexet melyen el kell itelni. otthon rejszoltok a fiatal kiscsajokra, de a tarsadalom fele azt mutatjatok, amit elvarnak toletek.

110/800 2008.03.11. 15:03:37

dugjunk tinit mi öregek:) :

nagy tag vagy, hangosan röhögök a szövegeden és még igazad is van :D


harmincas:

de az akkor is 20 éves csaj volt! kegyetlen sokat változik az ember ilyenkor 2 év alatt is, nemhogy 4 év alatt. Esetünkben a kiscsaj meg 16 éves :) A te eseted már véleményem szerint más kategória.

Torsten 2008.03.11. 15:03:38

Húúú SAVIOR ...ez *-os ös volt!

.gin 2008.03.11. 15:03:43

Rebca, én kíváncsi lennék, csak akkor offolunk és eric kimoderál. :)

Amúgy értelek Téged és hasonló véleményen vagyok. Csak nagyon kár, hogy ez így van. Még azt is megkockáztatom, hogy ezért lesz olyan sok lelki sérült.

Vision 2008.03.11. 15:04:20

ézzétek meg a mai 18-25-ös pasikat. Szánalom...

Ezt 18-25-ös pasiként kikérem magamnak. Nagyobb szánalom, hogy 35 évesen egy 15 évessel találtad meg a hangot. A magam szánalmas mivoltával sem állnék össze egy 15 évessel, de még 17-el sem.

Jah, a barátnőm idősebb nálam.

CSöcs

savior 2008.03.11. 15:04:33

110/800: ha a fiatal lanyod lefekszik valamivel, az nem a lany kihasznalasarol szol. kolcsonosen hasznaljak ki egymast azert, hogy boldogok legyenek. akkor lenne a lanyod kihasznalva, ha nem elvezne azt amit csinal. de attol kezdve hogy o is elvezi es o is belemegy a dologba mar kolcsonosse valik.

Castello 2008.03.11. 15:05:30

A csaj négyéves volt a Bokros-csomag idején.

tio pepe 2008.03.11. 15:06:31

16 évest azért nem dugunk, mert hiába borotválja a punciját, attól ö meg egy lelkileg éretlen gyerek, aki nem élvezi a szexet, hanem végrehajtja.

Torsten 2008.03.11. 15:07:02

Nah jah SAVIOR...van akinek nem jön össze és az írigy:)

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 15:07:28

harmincas 2008.03.11. 14:59:21


15!!!!!
Éves volt amikor felszedte az a fasz!

Egy gyerek!

Rebca 2008.03.11. 15:08:06

dugjunk tinit mi öregek:) :

akkor most fejtsd ki a nézeteid az univerzum tágulásáról is, ha annyira otthon vagy minden témában! Honnan gondolod, hogy 15 éves vagyok? És mégis, hogy veszed a bátorságot mások sértegetésére olyan témában, amiről te semmit nem tudsz - azok alapján amiket írtál - és mire föl becsméreled a másikat? Én mondtam olyat, hogy én vagyok a szuper-intelligens kivétel? Annyit mondtam, hogy a kortársaim nagyrésze értékelhetetlenül hülye. Nem tudom, te milyen családban nőttél fel, de egy ember, akinek nem éppen eflhőtlen a (kis)gyermekkora, az legtöbb esetben máshogy szemléli a világot, más érdekli, és hamar felnő. Ez nem jó dolog, csak létező. Ha saját magadról kell gondoskodnod, nem maradsz gyermek-lelkű, azt elárulom neked. Légy szíves, gondolkodj el még egyszer azon, hogy mennyire ismered a témát, és mennyire helytálló a hozzászólásod...
Amiről csak halvány fogalmad van, ahhoz még nem értesz és nem tudsz róla értelmes véleményt alkotni.

doki 2008.03.11. 15:08:57

Ha majd 15-16 -(14+) éves lesz a lányom (most még csak hamarosan egy éves lesz :) , akkor majd igykszem óvni az olyan tráterektől mint ami én voltam ;)

Szerintem a legtöbb apának mindegy, hogy a "kislánya" egy idétlen saját korabelivel kavar, vagy idősebbel, mindegyikben talál kifogást. Remélem tizenvalahány év múlva a lányom óvása, az nem egyben a lányom boldogságának a szétrombolása lenne...

Lehet mindeféle ideológiát gyártani, de pszichológia könyvek írják, hogy az apáknak -akárhány nővel is kúrt korábban- nehéz megemészteni, ha a lányuk elkezd érdeklődni a másik nem iránt., mivel a lánya, egy olyan "nőstény", aki soha nem volt az övé-ideális családi viszonyok között-, és leegyzserűsítve nehéz elfogadni, hogy ő nevelte és másé lesz...

Rebca 2008.03.11. 15:09:15

tio pepe: miért, voltál már 16 éves kiscsaj, és dugtak már meg?

Kérdezem mindekitől: HONNAN TUDJÁTOK? Olvastátok valahol? Vagy csak TIPPELITEK, HOGY ÍGY LEHET? Ugye hogy az utóbbi!

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 15:09:21

harmincas 2008.03.11. 14:59:21

Itt nem 11 hanem 17 évröl van szó, és az alsó vége 15 éves. Nagyobb a korkülönbség, mint a csaj életkora! Az még nem nö, csak kislány. Puncija az van, használni már tudja, de az agya még nem nött fel hozzá.

[i]élveztem, ahogy intellektuálisan csiszolódik, beleláttam az egy generációval fiatalabbak világába,[/i]

Szvsz egy tanár lásson be fiatalabb generációk világába és az csiszolgassa az intellektusukat, ne az aki közben dugja is öket. Nem véletlen tiltják a tanároknak, hogy megdugják a tanitványt.

Torsten 2008.03.11. 15:09:40

tió pepe ezt cáfolom !!!!! .
28 évesen engem egy 16 éves csaj szétkapott mint majom a zsebórát, és már én könyörögtem a pihenőért hogy " ne hajtson már végre":)))

Pu 2008.03.11. 15:11:40

16 éves korban tombolnak a hormonok. Miért baj az, ha szexel? Azért mert elmondta, mindenki tud róla, mert az újságban megírták? A többiek a szülők tudta nélkül (?) teszik. Az a baj, mert egy harmincassal teszi? Legalább ki lesz "okosítva". :)Remélem nagyon élvezika dolgot mindketten! Ettől a lányzó abszolút nem fog kiégni. CSak tapasztalatot szerez.Tudom.

savior 2008.03.11. 15:11:43

tio pepe: lehet hogy ez szamodra hihetetlen, de a par eves gyerekek is szeretik a szexet. hogy ezt honnan lehet tudni? a kisfiuk szeretik a kukijukat simogatni, a kislanyok pedig szeretnek jatekokat dugdosni a nunijukba.
az hogy egy 14+ lany nem elvezi a szexet tobb okbol is lehet: nagyon fel, frigid, egyszeruen csak nem jo neki a partnere

ÈN 2008.03.11. 15:11:48

Torsten, ez is mutatja, hogy szar vagy az ágyban.

falcon 2008.03.11. 15:13:10

Tudom, hogy pedofil nagymenők miért buknak, a kis csitrikre!
Meg tudják magyarázni, hogy azért kicsi és puha, hogy ne fájjon.:-D
Próbáld beadni ezt egy 40-40 éves szexmasinának.:-DDD

Torsten 2008.03.11. 15:13:50

ÉN :) mi van senki nem vesz észre ,mi van senki le se szar csak én?---
de ne izgulj rám..nem duglak meg!

facon 2008.03.11. 15:13:56

Bocs ... 30-40 éves...

Loko 2008.03.11. 15:14:01

savior,

Söt, a csecsemök is, mégsem tartjuk üket szexuálisan érettnek. Talán Torsten igen. Meg te.

harmincas 2008.03.11. 15:14:12

110/800

igen, kb annyi, féltem is tőle, hogy nem leszünk egy hullámhosszon, de aztán bejött Talán nem azért mert lementem gyerek szintre :)

Vision:

nekem pont arról panaszkodik a 20-24 éves hölgytársaság (a munkám miatt elég sokat megismerek), hogy a korban hozzájuk illő 23-27 éves pasik milyen szarok (elnézést, ezt ők mondják)
Addig nem is vettem komolyan amíg egyikük nem kezdeményezett.

Rebca 2008.03.11. 15:14:53

Kedves ÉN, nagyon köszönjük a hozzászólásodat.

Hedgehog 2008.03.11. 15:16:40

Ebben az országban mindent lehet. A magyar történelemben például: Berzsenyi harminc volt amikor elvette Dukai Takács Zuzsannát aki akkor 14 éves volt. Amúgy meg ha ő egy 30-as faszról áhitózik akkor tuti, hogy az apja nem fordított rá elég figyelmet. Amúgy ha így kezdi a jövőjét, hogy idősebbel kezd ki, akkor már üdvözölhetjük is a magyar Paris Hilton vagy Lindsay Lohant. De ennek az eredménye az lesz hogy oda jut mind a többi -> Gubacsi úti piroslámpás negyedbe.

Rebca 2008.03.11. 15:16:47

Ja, és a tanárok nagy ívben sz*rnak a diákokra és a fejlődésükre meg úgy egyáltalán. A kivételek meg sajnos kevesen vannak.

savior 2008.03.11. 15:18:02

nem biztos hogy jo ovni egy lanyt a szextol. egy lany igy is ugy is kieli magat.
az egyik esetben ez meg tizeneves koraban megtortenik. mire 20+ lesz, addigra mar olyan szinten lesz szexualisan is, hogy alkalmas lesz egy hosszutavu komoly kapcsolatra.
a masik esetben viszont ovjak a szulok es kornyezete. 20+ eveskent belekeverdik egy komoly kapcsolatba, de allandoan az jar majd a fejeben, hogy milyen jo is lenne egy fiatallal, egy oreggel, egy feketevel, egyszerre kettovel. es ezeket meg is fogja csinalni. titokban, a komoly kapcsolata mellett.
attol hogy valaki 20 even keresztul jokislanynak neveltek meg nem jelent semmit. egyszer kikerul a kezeitek kozul es azt akarja majd, amit mindig is tiltottak neki.
lehet szar latni, hogy a tizeneakarhany eves lanyodat dugjak es dobjak mint a rongyot, de ebbol fog tanulni. ez az ut az, ami afele vezet, hogy felnott koraban csaladanyakent ne dughass meg akarki, ne keresse mas ferfiak tarsasagat.

Pu 2008.03.11. 15:19:40

Ugy van savior! :)

savior 2008.03.11. 15:23:11

loko: nem tartok egy csecsemot szexualisan erettnek, de az teny hogy mar abban a korban is elveznek a szexet. en a torveny es a biologia szerint itelkezem. ezekszerint pedig egy 14+ lannyal nyugodtan lefekudhetek.
az hogy ti ellentetesen itelkeztek mint a torveny az a ti degeneraltsagotok. a ti elmeletetek szerint az is normalis lenne, ha valaki nem venne figyelembe azt a torvenyt, hogy embert olni tilos. pont az ilyen emberek miatt van betiltva az onbiraskodas.

harmincas 2008.03.11. 15:26:04

sanpellegrino chinotto
dugjunk tinit mi öregek:)

igazatok lehet az alsó korhatárral a 15 az nagyon alacsony

de később már elmosódnak a korkülönbségek, pl férj feleség 57-35 és 20 évet lehúztak egymással (utána váltak el mert állítólag apu félrement...)

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 15:28:23

Rebca 2008.03.11. 15:08:06

[i]Honnan gondolod, hogy 15 éves vagyok[/i]

Te irtan fentebb [i]Rebca 2008.03.11. 14:13:21
Khmm... Nekem hasonló kapcsolatban volt részem.[/i]

[i]Annyit mondtam, hogy a kortársaim nagyrésze értékelhetetlenül hülye[/i]
Nem, te ezt mondtad, hogy kortársaid nagyrésze hülye, de te sikeresen kiszakadtál ebből és - bár nem nézed le öket, de te azért jobb vagy náluk. Kicsit bövebben de ezt irtad. Olvasd vissza magad.

[i]de egy ember, akinek nem éppen eflhőtlen a (kis)gyermekkora, az legtöbb esetben máshogy szemléli a világot, más érdekli, és hamar felnő[/i]

Attol, hogy nem felhötlen a gyerekkora, még gyerek mara. Ö persze akkor azt érzi, hogy nem, de majd ha 30 éves lesz már érteni fogja, hogy a hülye öregek miröl is poofáztak neki "érett" kiskorában.

[i]Ha saját magadról kell gondoskodnod, nem maradsz gyermek-lelkű, azt elárulom neked. Légy szíves, gondolkodj el még egyszer azon, hogy mennyire ismered a témát, és mennyire helytálló a hozzászólásod...[/i]

Szóval te 15 évesen magardról gondoskodtál és közben mély érzelmek füztek egy 32 éves pasihoz. Jól értem?

Nem bántásbol mondom, de te pont a tipikus sztrerotipia mintapéldánya vagy, a gyerek aki meg van rola gyözödve, hogy ö felnött, és aki emellett meg van gyözödve rola, hogy az a felnött aki szerint egy gyerek az gyerek, az baromságokat beszél, hogymerbeleugatni.

Tudod mi a különbség? Mi 30 felettiek voltunk gyerekek, tudjuk - átéltük mit gondol egy gyerek a világról, mi is meg voltunk gyözödve 15 évesen, hogy mi tudjuk a nagy igazságot.
Aztán mi már felnöttünk, látjuk milyen baromságokat hittünk gyerekként, és most mi vagyunk azok akikröl a mai gyerekek azt hiszik, hogy semmit nem tudnak róluk csak pofáznak bele a világba.
Nyugi te is fel fogsz nöni. nem csak képzeletben, hanem ténylegesen is.
Akkor majd megérted, most miröl osztottuk az észt, és kicsit sajnálkozva nézed a majdani gyerekek vicces önigazoló hozzászólásait a hasonló topikokban.

doki 2008.03.11. 15:31:44

savior:
"nem biztos hogy jo ovni egy lanyt a szexto"
"ez az ut az, ami afele vezet, hogy felnott koraban csaladanyakent ne dughass meg akarki, ne keresse mas ferfiak tarsasagat."

Ezekben igazad van. Ellenben amekkora nőcsábász voltam, lefagy az arcomról a mosoly, ha mndazon dolgokat amiket műveltem, valaki majd az én lányommal is megcsinálja. Perszee ez az élet rendje. És a pici lányom melett van még tizenvalahány évem szokni a gondolatot.

És az is tény, hogy apaként nincs jogom a lányom boldogságát tönkretenni .Szóval látom magam, amint magamban fogok tipródni, hogy milyen késő van, hol van az én lányom... ;) És remélem eszembe fog az is jutni, hogy ne legyek olyan rideg, utálatos a lányom barátjával, mint pár borábbi barátnőm apja volt velem...

savior 2008.03.11. 15:32:37

fiuknal is ugyanez a felallas. akit egesz gyerekkoraban dedelgetnek ovva mindentol, az iszonyat nagy pofonokat fog kapni az elettol. amint tortenik vele majd valami egybol osszeomlik lelkileg, esetleg olyat csinal ami miatt bortonbe kerul majd. suliban voltak olyanok, akiket ha hatba csaptak elkezdtek sirni es reszketni, nehogy tortenjen valami. az ilyenek idilli csaladi kornyezetben nonek fel, ovva mindentol.
sokkal jobb, ha meg gyerekkoraban megtanulja valaki, hogy egy lany vagy egy fiu kihasznalhatja, a baratai atverhetik, ha valakivel osszetuzesbe kerul annak lehetnek kovetkezmenyei, a penzet elcsalhatjak tole. ilyen korban meg nincs nagy jelentosege, legfeljebb vannak a gyereknek szarabb idoszakjai. de mi van akkor ha ez felnott korban tortenik meg: lehet hogy sok szazezer forintot kicsalnak tole, a partnere eveken keresztul hulyere veszi es rohog rajta, kap egy pofont es utana az anyjat is eladna csak hogy ne kapjon tobbet, hajbakap valakivel es utana csak az illeto tonkreteveserol szol majd az elete.

Retexis 2008.03.11. 15:33:44

Sweet Little Sixteen
She's got the grown up blues
Tight dress and lipstick
She's sportin' high heal shoes
Oh, but tomorrow morning
She'll have to chang her trend
And be sweet sixteen
And back in class again

Tomi 2008.03.11. 15:36:05

Szerintem ennek a pofáján vastag a bőr valahol meg nincs.... ( aki érti nem érti aki nem érti hát kérdeze meg..mástól)

Idiotak 2008.03.11. 15:41:06

En is szivesen megdugnam ezt a csajt ki nem viszont az felhuz mikor az ilyen ven faszok elveszik elolunk az ilyen belevalo kiscsajokat es nem hagyjak h mi vezessuk be oket menjenek aztan dugjanak a 40esekkel bazmeg!!!Papeer neked meg bizony a jo kurva anyad:)

savior 2008.03.11. 15:44:58

Black: a wiki csak 1 valamit nem emlit meg. a fityma nem veletlenul van. ez ovja a makkot a kornyezettol, tehat azt a celt szolgalja, hogy a makk erzekenye maradjon. ha eltavolitja a fitymat, akkor a makk folyamatosan dorzsolodni fog a nadraghoz, alsonadraghoz. ennek kovetkezmenyekent elveszti erzekenyseget es a ferfi egyre kevesbe, vegul pedig egyaltalan nem fogja elvezni a szexet. persze akit korulmeteltek egybol azt allithatja hogy ez nem igaz, mert o ugyanugy elvezi. ezt az illuziot az okozza, hogy az elvezet elvesztese nem egyik napro l a masikra tortenik, hanem folyamatosan. mire mar nem elvezi, addigra nem is emlexik ra, hogy milyen volt elotte.

Gábor 2008.03.11. 15:47:29

Miért gond az, ha egy időseb férfi 18- 20 évvel fiatalab nővel kerül kapcsolatba.
Köztem és a menyasszonyom között 18 év van de ez egyikünket se zavarja. Ha minket nem zavar másnak mi köze hozzá. Amíg fiatal srác voltam a nagy korkülönbség zavart, de ma már nem az éveket nézem hanem a személyt. Rengeteg közös témánk van. Boldogok vagyunk és szeretjük egymást.

Torsten 2008.03.11. 15:49:02

Gábor..én is ezt mondom! (csak hát az irigyek...ugye?:)))

the real 2008.03.11. 15:54:40

"savior 2008.03.11. 15:23:11
az hogy ti ellentetesen itelkeztek mint a torveny az a ti degeneraltsagotok. a ti elmeletetek szerint az is normalis lenne, ha valaki nem venne figyelembe azt a torvenyt, hogy embert olni tilos. pont az ilyen emberek miatt van betiltva az onbiraskodas. "
Még ha vannak is igazságok egyoldalú nézeteidben, ezzel az okfejtéssel elérted, hogy a te szádból azokat se vegyük komolyan.

tanár úr 2008.03.11. 15:55:49

Torstennél a pont..itt vannak az irigyek!!!

savior 2008.03.11. 15:57:36

a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak, es kevesebb zsido gyerek szuletik. az hogy egyre tobb nem zsido ember is vallalkozik korulmetelesre, anelkul hogy vegiggondolna a kovetkezmenyeit az szomoru, de ez a szemelyes problemajuk. a gond az hogy sokan ennek tudataban biztatjak a kornyezetukben eloket is ennek az elvegzesere.

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 16:00:20

Gábor!

Azért te szerencsétlen fasz, mert 15 évesen még nem nönek hívjuk hanem kislánynak!
Ezt te nem érted?
Sebaj!
Ha öt év múlva rájössz, hogy félrekefél az asszony, még mindig ott a pia vagy a gyógyszer!

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 16:01:33

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 16:00:20

:D

Fenék Tibi 2008.03.11. 16:02:08

Ezt a kis ribit én is bemutatnám az ezredesnek. Szóval kúrnám! Bár engem döntött volna hanyatt egy 32 éves amazon, mikor hamvas tinifiú voltam! :-DDD

savior 2008.03.11. 16:02:10

the real: egyreszrol a magad neveben beszelj. masreszrol egyik allampolgarnak sem joga a torvenyt felulbiralni. az az ember, aki egy 14+ lannyal jar, dug, egyutt el vele, torvenyesen jar el. tehat tarsadalmilag nem kelthet felhaborodast.

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 16:04:16

[i]Miért gond az, ha egy időseb férfi 18- 20 évvel fiatalab nővel kerül kapcsolatba.[/i]

Ezzel senkinek nem volt itt gondja, Az a fura, ha a az also kor 15 év. Egy 20éves csajnál már senkit nem zavarna egy 40 éves pasi, az a lány már jo eséllyel nőnek vehetö, az a gáz ha valaki 3x évesen ugy érzi, hogy neki egy 15 éves gyerek tudja nyujtani azt amit egy nőtől elvárhat. Ott valami beteges dolog van. Vagy simán fiatal puncit akar dugni ami érthetö, de akkor nem kell érzelmekröl beszélni.

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 16:05:38

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8638113

Te jo eg, 1991-es, igy leirva meg durvabb... Hat en meg a voros csillag alatt nevelkedtem, ez meg mar kilora zabalhatta a banant egesz evben! Hol itt az igazsag? EN AKAROK A BARATOKKOZTBEN SZEREPELNI

the real 2008.03.11. 16:09:02

Hát persze, savior. Hiszen a törvényeink a társadalmi normáink egyenes és azonnali leképezései.

savior 2008.03.11. 16:12:50

igen. a torvenyek azert vannak, hogy az embereknek utat mutassanak es egy eletkepes kornyezetet teremtsenek. ha te nem vagy kepes ezek szerint elni, tehat lopsz, embert olsz, onbiraskodol, akkor nem vagy alkalmas a tarsadalmi eletre. mellesleg a benyogeseid helyett mondjuk tamadhatnal ervekkel vagy tenyekkel is.

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 16:17:16

[i]aki egy 14+ lannyal jar, dug, egyutt el vele, torvenyesen jar el. tehat tarsadalmilag nem kelthet felhaborodast.[/i]

Szóval ami törvényes, az erkölcsileg se vitathato ugyebár. Ezt azért gondold át mégegyszer. Te nem politikusnakkészülsz egyébként? :)
lesittelni senki nem akaraja az ilyen pasikat, csak esetleg elküldeni a kurvaanyjába a kreténjét. Mivel ez sem törvénybe ütközö igy nyugodtan megtehetjük.

gábor 2008.03.11. 16:17:20

ha ezt a tehetsdegtelen buta libát akarja dugni, tegye. meg is erdemli.

Tomi 2008.03.11. 16:20:51

Mire rá nem jöttem! A fitymája megvan csak a pofáján át ültette xd

the real 2008.03.11. 16:27:27

Olvasd vissza a kommentjeid: azt írod, hogy az ilyen emberek miatt (akik szerint egy 32évesnek nem kellene 15évest dugnia) van betiltva az önbíráskodás. LOL
Ezt emeltem ki neked, mivel óriási hülyeség. De nem cáfolod.
Egyébként próbáltam még neked utalni arra, hogy attól, hogy valami törvényes, még előfordulhat, hogy nem felel meg a társadalmi normáknak.
De mindegy is, úgy tűnik, a logikus gondolkodás nem erősséged.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 16:29:11

pikula

Már reggel megtaláltuk az IWIW-en, de az áldott jó szívem ne engdte beletenni a posztba ....xD

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 16:34:02

azért nem zero, mert Te is dugnád:P

Aragonit 2008.03.11. 16:34:32

Kedves savior!

Igazán nem szólnék, de ha már ennyire tényekre és érvekre szomjazol, akkor ki kell jelentenem, hogy pl. amit a körülmetélésről írtál úgy hülyeség ahogy van!

Pláne, hogy nemcsak a zsidóknál ősi szokás, hanem sok afrikai és egyéb kultúrában.
És pont azért terjedt el hogy szaporodjon a társadalom:)

Ugyanis ezek a népcsoportok olyan éghajlati területen éltek, ahol a tiszta víz nagy kincs és ez a helyzet ma is. Ráadásul régebben a testi higiénia nem volt éppen nagy szokás számos kultúrában, ott meg pláne nem ahol a körülmények is alapvetően hiányoztak.
Ennek következményeként tömegével haltak meg azok a fiatal fiúk is akik túlélték azt az első pár évet amikor a gyerekhalandóság a legjellemzőbb volt, mert egyszerűen elfertőződött a péniszük a mosdás hiánya miatt.
A fityma alatt képződő váladék egyszerűen a kórokozók melegágya rendszeres tisztálkodás híján. Így az ősapák, hogy megmentsék a nemzetséget törvénybe foglalták eme szokást. Ha legközelebb mondjuk utánaolvasol egy olyan témának, melyről bőszen és "tényszerűen" nyilatkozol, talán nem követsz el ekkora baklövéseket:)

ON

Olyan jó hogy mindenki marhára liberális. Tényleg jó.
De azért elgondolkoztató, hogyha a poszt által felvetett jelenség tényleg olyan magától érthetődő és természetes, akkor miért "repül rá" rekoridő alatt több száz kommentelő. És miért érzi MINDIG és MINDENHOL szükségét, hogy bizonygassa eme természetességet???

Kilóg a lóláb:)))

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 16:42:00

latod, milyen jo, hogy en meg nalatok is erkolcstelenebb vagyok. Bar igazsag szerint remeltem, hogy a profiljaban a kepek kozott talalni fogok esetleg az erdei iskolaban keszult kepeket, amelyen az elso szal cigarettat szivja el, vagy esetleg valamilyen iskolai felvetelt, ahol diszitik a folyosokat a negyedikesek ballagasara... De nem, nem, faj is a szivem erte :( ( :D )

forumuser 2008.03.11. 16:47:13

1. Ha az én lányomat akarná megdugni egy ilyen (vén harmincas), ledobnám a tizedikről.
2. De én azért tó'nám a kiscsajt - mondja a szintén "vén harmincas".

vagy

1. Ha az én 16 éves lányomat meg akarja dugni valaki, ledobom a tizedikről.
2. A 15 éves fiamat biztatom, hogy dugjon meg minél több csajt, különben a túlvilágon az orrára kötik a "kihagyott puncikat".

Ezt így hogy? Csak nekem tűnik fel, hogy itt bizony a kettős mérce esete forog fenn?
Féltjük a 16 éves lányainkat, a fiainkat meg arra biztatjuk, hogy zavarják be a lompost mások - féltett - 16 éves lánykáinak?

saviornak meg igaza van, inkább tizenévesen essen az ember - kicsiket - pofára, semmint huszonévesen, már-már családalapító korba lépve, tapasztalatlanul nagyokat. Ugyanis az ember a kisebb csalódásaiból tanulja meg, hogy mire kell odafigyelni a párválasztásnál.

vidéki 2008.03.11. 17:02:24

Végig olvasva a hozzászólásokat olyan jókat nevettem,némelyik nagyon jópofa.Írigységgel nem lehet meggyanúsítani ,nő vagyok,idősecske,plusz 2 lányom van huszonévesek.Persze lehet jól működő kapcsolat nagy korkülönbség ellenére is.Csak olyankor több a " külső" tényező és kevesebb a nagy szerelem.Más ha a NŐ 25 éves és a pasija 42.De itt a KISLÁNY 15 éves.Sürgeti az időt, eljátsza hogy ő már nő.Ha csak szexről szól az se normális hogy egy 32 éves ennyivel megelégszik,ha érzelemről az egy nagy becsapás összetéveszteni a bakfis rajongását szerelemmel.Tehát a pasival van a legnagyobb baj.De ilyen hülyeséget leírni hogy az apja örül hogy stabil kapcsolata van és nem a discóban váltogatja a kapcsolatait.Na a kettő között is van élet.És azt írta valaki hogy milyenek a 18-25 éves fiúk.Ez se igaz.Sok fajták ők is.Erre nagyobb felháborodást vártam.Szóval szerintem nem szerelmi kapcsolat egy 15 éves kislány és egy 32 éves férfi viszonya.Ha FÉRFI!

lápi lidérc 2008.03.11. 17:10:15

savior
" fityma nem veletlenul van. ez ovja a makkot a kornyezettol, tehat azt a celt szolgalja, hogy a makk erzekenye maradjon. ha eltavolitja a fitymat, akkor a makk folyamatosan dorzsolodni fog a nadraghoz, alsonadraghoz."
"a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek"

Tudsz még ekkora ökörségeket?

A fityma eredetileg azért alakult ki, hogy ha a nőnemű előember más előemberrel is kefélt rövid iőn belül, a fityma segítségével a hímvessző az előző hím spermáját kihuzigálta a hüvelyből, hogy z utoljára dugó hím spemája termékenyítse meg a nőstényt.

A zsidóknál pedig - mint minden más népcsoportnál - a minél nagyobb szaporulat volt a cél akkoriban, amikor ez kialakult, tehát a fenti okból biztos nem tennék, pláne nem önként.
A körülmetélés célja a fityma alatt megtelepedő kórokozók távoltartása (nincs fityma, nem tud hol megtelepedni). Mivel ezek főleg meleg égövön fordulnak elő, nem véletlen, hogy ez a szokás csaknem miden meleg égövi népnél kialakult, a hidegebb tájakon élőknél meg nem.

Ja, egyébként próbálj meg egyszer úgy kefélni, hogy teljesen hátrahúzod a fitymádat, és úgy rögzíted (pl. valami gyűrűvel). Aztán kérdezd meg az asszonypajtást is, hogy milyen volt, és ne lepődj meg, ha azt kéri, hogy eztán mindig csak így dugjatok.

(Még mielőtt valami frappáns válasz megfogalmazásába kezdenél, hogy ne fuss fölöslegesen zsákutcákba: sem zsidó, sem körülmetélt nem vagyok, csak szoktam olvasni.)

savior 2008.03.11. 17:28:22

lapi liderc: ne olvasassal szerezd az informaciot. huzd hatra a fitymadat es maradjon ugy par napra. aztan majd varom a meglatasodat.

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 17:34:44

savior !

Ha megaláznak, mert tudatlan vagy, legalább maradj csöndben!

Rohamcsiga 2008.03.11. 17:42:37

"Melyik évszak a kedvenced és miért?
A nyarat szeretem a legjobban mert akkor születtem és azt hiszem jobban szeretem a meleg nyári napokat mint a telet,bár ha elutazunk síelni akkor az is nagyon jó.
"
www.gportal.hu/gindex.php?pg=26075273

Interjú Eszterrel. Igen, azt hiszem, tényleg nagyon magasröptű dolgokról beszélgethetnek...:-)))

Amúgy én 16,5 évesen is úgy gondoltam, hogy már egy akkor 24 éves fiú is túl idős hozzám.....

mehehehehehhe 2008.03.11. 17:55:59

"savior 2008.03.11. 15:57:36
a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak"

"ne olvasassal szerezd az informaciot. huzd hatra a fitymadat es maradjon ugy par napra. aztan majd varom a meglatasodat."

komoly? akinek nincs fitymája nem élvezi a szexet? tehát az élvezet a fitymában lakik? hallod szólj már erről annak a néhány százmillió körülmetélt embernek, akik mégis élvezik a szexet fityma nélkül, nehogy már tudatlanul halljanak meg.

hogy te mekkora ostoba kretén vagy :D:D

savior 2008.03.11. 17:58:09

sanpellegrino: igazad van. nagyon megalazott valaki azzal, hogy valaki elolvasta valahol azt, amit valaki leirt valamirol. ez igy nagyon hiteles. ha mar egyszer az ember masokat gyozkod, akkor azt tegye sajat tapasztalat alapjan, es ne olyan dologbol aminek utana se tud jarni. te pl utanajartal alaposan a figyma eltavolitasa okanak, vagy csak az o verzioja volt szimpatikusabb?

savior 2008.03.11. 17:59:40

mehehe: nem a fitymaban lakik. olvasd el azt amit irtam es ertelmezd. de majd tanuljatok nyelvtan oran a mondatertelmezest, szoval no panic

mehehehehehhe 2008.03.11. 18:03:35

ja az ostobát nem csak úgy értem, hogy tudatlan, hanem hogy a logikus gondolkodás is komoly kihívás a számodra

"a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak"

vagyis a zsidók eleve ki akartak halni, ezért kitalálták, hogy fityma le, nincs orgazmus nincs dugás, nincs szaporulat, nincs zsidóság. valszeg hitlernél is ők maguk kampányoltak a népirtás mellett mert párezer év kísérletezés után rájöttek, hogy az első tervük nem jött be és mégis van orgazmus a fitymán túl is. ez mekkora pofon lehetett nekik, de legalább kreatívan álltak hozzá és kitaláltatták a gázkamrákat. így volt nem, te tulok? :]

savior 2008.03.11. 18:04:20

mehehe: most esett csak le, hogy a degeneralt kis agyacskaddal egy vitanak kiemelted az egyik reszet, ezzel tevesen kozolve az irottakat. javaslom olvasd el az elotte levo hozzaszolasokat is, es ne idezetekkel dobalozz.

savior 2008.03.11. 18:07:51

mehehe: na jo, nyujtok feled egy kis vallastani oktatast. a vallasoknak az alapjat kepezi tobbek kozott a szex hatterbe szoritasa is. emiatt van hogy ellenzik a hazassagon kivul szexet. azon kivul fel is hivjak a vallas gyakorloinak figyelmet arra, hogy a szex az nem az orom okozasara szolgal, hanem arra hogy a civilizaciot fenntartsuk. de ha nekem nem hiszel olvasd el mondjuk a bibliat. nem keves szo esik benne errol.

lápi lidérc 2008.03.11. 18:09:40

savior 2008.03.11. 17:28:22

Butuskám, az olvasás lényege, hogy az annak tárgyát képező műveket általában nem hülye bácsik írják hozzád hasonló hülye gyerekeknek, hanem úgynevezett tudósok, nem kevés gyakorlati teszt után. Tehát meglehetősen megbízhatóak, ellentétben a te ostoba, légbőlkapott teóriáiddal.

savior 2008.03.11. 18:16:39

tok jo hogy te meg szo nelkul hiszel olyanoknak, akik okosnak allitjak be magukat. ha jobban figyelnel feltunhetne, hogy folyamatosan dolnek meg az eddig allitott dolgok. a fizikai torvenyek, a vallasrol felallitott teoriak, a csillagaszati elmeletek. masreszrol nincs olyan tema, amivel kapcsolatban ne lehetne 10 konyvet elovenni, 10 kulonbozo allasponttal. de ha te azt mondod, hogy amit egyszer valaki konyvben kiadott az ugy is van, akkor nem akarlak kiabranditani.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 18:17:13

Kattanjunk le a fityama-témáról, mert az nem tartozik ide !

mehehheheheheh 2008.03.11. 18:20:32

savior valóban nem olvastam az alábbi vonatkozó postodat:

"... a fityma nem veletlenul van. ez ovja a makkot a kornyezettol, tehat azt a celt szolgalja, hogy a makk erzekenye maradjon. ha eltavolitja a fitymat, akkor a makk folyamatosan dorzsolodni fog a nadraghoz, alsonadraghoz. ennek kovetkezmenyekent elveszti erzekenyseget es a ferfi egyre kevesbe, vegul pedig egyaltalan nem fogja elvezni a szexet. persze akit korulmeteltek egybol azt allithatja hogy ez nem igaz, mert o ugyanugy elvezi. ezt az illuziot az okozza, hogy az elvezet elvesztese nem egyik napro l a masikra tortenik, hanem folyamatosan. mire mar nem elvezi, addigra nem is emlexik ra, hogy milyen volt elotte."

akkor lassan írom, hogy mindketten megértsük:
ez b a r o m s á g

az meg hogy szerinted "a vallasoknak az alapjat kepezi tobbek kozott a szex hatterbe szoritasa" mennyiben változtatja meg a korábbi kijelentésed azon értelmét, hogy a zsidók kitalálták, hogy sokan vannak és jobb lenne ha kevesebben lennének és ezt úgy érhetik el, hogy a folyton dörzsölt makkuk miatt majd nem lesz orgazmusuk?
vagy lehet ezt másként is értelmezni?:
"a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak"
amúgy köszönöm a színvonalas "vallastani oktatast", nem gondoltál még rá, hogy óraadó légy egy hittani főiskolán? biztos nagy sikered lenne. ott is. :]

lápi lidérc 2008.03.11. 18:25:18

mehehehehehhe 2008.03.11. 17:55:59

Igen, és Amerikában is a lakosság lassú kihalasztása lehet a cél, mivel ott vagy 25 éve (vagy több) már az újszülöttek 95%-t kapásból körülmetélik, ha zsidó, ha nem.

Az egyébként igaz, hogy a fityma nélküli hímvessző valamivel kevésé érzékeny, így tehát elejét is veszik pl. a korai magömlésnek. De csak ennyivel érzéketlenebb, többel nem.
Szóval a négerek és a zsidók sem csak kényszerből dugnak, hanem azért, mert nekik is jó (legalábbis azt mondják; se néger, se zsidó nem voltam még, tehát első kézből nem tudhatom).

A csávó tud marhaságokat írni, nem kicsiket :-)
És mindezt teljes meggyőződéssel...

Rebca 2008.03.11. 18:27:11

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 15:28:23

Notehát. Tudtam, hogy hiba lesz azt a hozzászólást megírnom. Tehát én őt évek óta ismertem, aztán közelebbi barátok lettünk, aztán le is feküdtünk később, és párkapcsolat alakult ki. Legjobb barátok voltunk egymásnak, és kellemes kapcsolatunk is volt. Egy 3x ember is lehet infantilis, és egy 1x évesnek sem kell feltétlenül babáznia. Ha ez nem gyakori és furcsa, és senkit az égvilágon nem ismertek aki ilyen helyzetben lett volna, akkor egyszerűen nem tudjátok, hogy mi az. Van ilyen.

Pár leszögezendő:
- hasonló kapscolatom volt, nem ugyanilyen, tehát nem pontosan 15-32 párosítás stb.

- én nagyon jól elvagyok a kortársaimmal is, de nem tartozom oda. Nem azért, mert 185-ös IQ-m van, vagy mert idősebb barátaim vannak, mert a folyamat nem így kezdődött, hanem úgy, hogy nem éreztem jól magam, mentem máshova és aztán lettek más barátaim.

- nem fixa-ideám, hogy én felnőtt vagyok, de az ellen nem lehet érved, hogy én esetleg képes vagyok gondolkodni, és értelmes gondolatokat megfogalmazni különböző témákkal kapcsolatban. Tehát nem értem, miért lehetetlen, hogy nekem egy tartalmas kapcsolatom lehessen egy nálam idősebbel. Ha a 20 éves már akár 70 évessel is összefeküdhet, akkor azt mondja már meg valaki, hogy nekik mi a közös témájuk? Nem tudhatjátok! Mert tippelgetni lehet, de az csak tippelgetés, senki nem állíthatja, hogy ő ismeri a témát. Elsőre azt mondja az ember, hogy semmi. Mert nem tudja beleképzelni magát a helyzetbe, de ilyen létezhet, és valószínűleg létezik is! Olyan nehéz elfogadni, vagy akár elhinni?

- mondtam én valaha, hogy mit ugatsz bele a dolgaimba, és amúgy sincs igazad? Nem, csak azt, hogy nem ismered a szituációt, tehát tippelgethetsz, de nem tudhatod, nem lehetsz bizonyos benne. De megvan a lehetősége annak is, hogy igazad van, természetesen. Vagyis lehet, hogy a fenti csaj és pasi valóban nem illenek össze, vagy egy árva szót nem tudnak kinyögni, de lehet hogy mégis.

Az a rossz, hogy ezt egy személyes párbeszédben sokkal egyszerűbben meg lehet beszélni, el lehet vitatkozni békésen, de fórumokon sajnos nem. Tényleg, gondolt már valaki olyanra, hogy sokan összecsődülnek emberek, feldobunk egy témát, és hajrá? Ezt baráti társaságban csinálják az emberek, de ismeretlenbe nem nagyon. Pedig érdekes lenne, az elsőzőket lehetne büntetni, a parasztok meg nemmernének kurvaanyázni. :) És itt nem célzok senkire, csak mondom.

meheheheheh 2008.03.11. 18:30:15

lidérc:
ja engem is majdnem meggyőzött. már arra gondoltam, hogy az évtizedekkel ezelőtt körülmetélt emberek nem azért mutatnak fiziológiailag azonos tüneteket a körülmetéletlenekkel mert orgazmusuk van, ez náluk csak az orgazmus elvesztése miatt érzett fájdalom. :D:D

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 18:39:53

na, csak kicsit mentem el a geptol, erre az iwiw adatlaptol eljutottunka fitymaig: nem semmi :D

forumuser 2008.03.11. 18:40:42

savior
Én úgy tudom, hogy a zsidóság a korai időkben épphogy a kihalás veszélyével volt kénytelen szembenézni (főként az ószövetségi időszakra gondolok), ebből adódóan nem az volt az érdeke, hogy minél kevésbé szaporodjon.

zebulon 2008.03.11. 18:47:00

szánalom, ami itt zajlik.
ne dugjon harmincas pasi tizenhat éves lányokat.
nem a korkülönbség miatt, hanem mert az kislány.
16 éves lányokat dugjanak tizenéves fiúk. nem mert törvény, hanem mert akkor kisebb esélye van annak, hogy átb...sszák.
amúgy ha tényleg nagyon jó így nekik, akkor hajrá, ebbe bele nem szólhatunk nyilván. az emberek nagy részének a tapasztalata azt mondja, nem működik.
hörröngjünk, szerintem sem fog. de drukkolhatunk kicsit, nemde, hogy hátha mégis?

szép estét.
zeb

savior 2008.03.11. 19:02:24

zebulon: te mar lattal olyan kapcsolatot, amiben 2 tizeneves vett reszt es nem verte at egyik a masikat?
egy tizeneves fiu tudod hogy kezel egy lanyt? kapasbol mindenkinek hireszteli hogy o hogy kefelgeti a csajt, meg hogy miket csinal az agyban. aztan kesobb azon van, hogy ugymond "bedobja a kozosbe". egy tizeneves sokkal jobban kepes kihasznalni egy lanyt mint egy idosebb fiu.

zebulon 2008.03.11. 19:11:56

fasztuggya, mikor én annyi idős voltam, nem így mentek a dolgok. oké, ha tényleg így van, naiv voltam, my bad.

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 19:20:36

Rebca 2008.03.11. 18:27:11

Mivel egy 15/32-es szituban irtad, hogy neked is hasonlo volt, igy könnyü feltételezni, hogy neked is 15/32 körüli dologról beszélsz. Ha 16/31, akkor nincs nagy különbség, amit irtam arra is érvényes, ha meg 18-28 akkor már nem összehasonlitható kategória. Mivel konkrétumot nem irtál (azóta se) igy marad a kiindulási feltételezés, mert egyébként nem lenne releváns az eredeti hozzászólásod.

[i]Ha ez nem gyakori és furcsa, és senkit az égvilágon nem ismertek aki ilyen helyzetben lett volna, akkor egyszerűen nem tudjátok, hogy mi az. Van ilyen.[/i]

Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.

[i]én esetleg képes vagyok gondolkodni, és értelmes gondolatokat megfogalmazni különböző témákkal kapcsolatban[/i]

Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival. Az életkor elörehaladtával csökken az életkori különbségekböl származo gondolati különbség. Egy ált. isk. 1. osztályos egy harmadikossal se igazán tud VALOBAN értelmes beszélgetéseket folytatni, egy 14 évesnek a 18 éves már Nagyfiu/Nagylány akire inkább felnéz mint egyenrangu félnek tart, a 18 éves általában már nem untat egy 25 évest és ahogy öregszik az ember ugy tágulnak ezek a határok. - Nekem is 10 évvel fiatalabb a barátnöm, de 21 éves korában ismertem meg 31 évesen, nem 20 évesen szedtem fel 10 éves korában. A korkülönbség ugyanaz, mégis más a szitu szerintem. - Aztán a másik véglet a 70 éves aki 20 évest akarna dugni, az pont olyan szánalmas kategória mint a 15-re buko 30as.

[i]- mondtam én valaha, hogy mit ugatsz bele a dolgaimba, és amúgy sincs igazad?[/i]

ez mifelénk kb ezt jelenti:
[i]hogy veszed a bátorságot mások sértegetésére olyan témában, amiről te semmit nem tudsz - azok alapján amiket írtál - és mire föl becsméreled a másikat[/i]
[i]Amiről csak halvány fogalmad van, ahhoz még nem értesz és nem tudsz róla értelmes véleményt alkotni.[/i]

[i]parasztok meg nemmernének kurvaanyázni. :)[/i]

Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

mehehehehhehe 2008.03.11. 19:28:37

Ez szerintem sem korfüggő. aki csak egy lyukat lát benne az átbassza, aki meg többet lát benne az nem bassza át. Biztos, hogy nem minden tizenéves akarná bedobni a közösbe, volna aki őszintén szeretné.
Az is biztos, hogy akad olyan harmincas, aki tud őszinte szerelemmel szeretni egy tinit, akkor is, ha a harmincasok többsége nem ilyen.
Csak halkan kérdem meg: akkor most melyikük a szegényebb, aki túl cinikus ahhoz, hogy őszinteséget, jóindulatot feltételezzen, ha olyat lát ami számára nem megszokott, vagy az, aki ahelyett, hogy titokban reszelgetné, kiáll és azt mondja: gyerekek ez van, beleestem, de nagyon.
Különösnek és ijesztőnek tartom, hogy néhányan annyira bátrak, hogy már a kórképet is kiállították, egy eric nevű blogger néhány sorára és mellette egy fotóra alapozva.
Egyébként a képen a férfi kicsoda? Az apa vagy a lovag?

Rebca 2008.03.11. 19:46:58


>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 19:48:04

Hoppsz. Itt a levelem:


>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 19:48:50

héééé, nem tudok hosszabbat kommentelni.

Rebca 2008.03.11. 19:49:40


>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 19:50:46

Ilyenkor mi van??? Elnézést, hogy most így iderondítottam, de nem értem, hogy mi a ***** van. ctrl v, bemásolja a levelem, de csak a legelejét teszi be. E?

lápi lidérc 2008.03.11. 19:55:16

savior 2008.03.11. 19:02:24

Hát irigylem kicsit a szemléletedet, ahol minden vagy fekete, vagy fehér. Se szürke, se más szín.
Nagyon leegyszerűsíti az életet.
Más kérdés, hogy a valósághoz semmi köze.

Én több olyan házaspárt is ismerek, akik 14-18 (gimi, szakközép vagy mondjuk bál) éves korukban jöttek össze, és már 20-50 éve házasok.

dugjunk ... 2008.03.11. 19:55:17

X- atka

Rebca 2008.03.11. 20:00:48

>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 20:02:26

Hát besz*rok. Most kiszedem a kacsacsőröket, hátha az a baj.

--------Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.------

Ezzel egyetértek.


------Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.-----

Okké, de a mi esetünkben ez teljesen máshogy volt. Most nem részletezem, mert nem fogom kiteregetni az egész életét, de ő egyáltalán nem ott tartott, ahol egy átlag 3x éves férfi. Ezt nem képzelem, nem szeretném, egyszerűen (sajnos) így volt. Volt időnk egymásra, és összhangban tudtunk lenni. Olyan is volt, hogy engem idegesített, mert annyit hülyéskedett - tudott olyan is lenni. Mindegy, volt, jó volt, elmúlt. Akárki akármit mond, ez egy kapcsolat volt, lehet hogy nem fogható két felnőtt kapcsolatához, de ennek is megvoltak a maga szépségei. Itt lehet poénkodni, hogy együtt babáztunk/néztük a hupikék törpikéket.

----ez mifelénk kb ezt jelenti:-----

figyelj, amilyen hangnemben írsz, olyat várj el. Elég tahó módon adtál hangot a véleményednek elsőre. Én meg magamra vettem. Ritkán kommentelek, és most nem gondoltam át, hogy ebből mi lehet.

------Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)-------

Igazad lenne. :)

Ezért rossz ez a net, szavakból ítélünk... Szeretem a problémákat szemtől-szembe megbeszélni, például ezért is húzódik péntek óta kitudja meddig egy affér megvitatása. Áhh, soha nem kommentelek :)

Aragonit 2008.03.11. 20:08:00

mehehehehhehe 2008.03.11. 19:28:37

Azt kell mondanom pár mondattal nagyon aktuális problémákra mutattál rá. Úgy érzem látsz a pályán!:)

T. savoir!

Voltaképpen miattad néztem vissza... Én voltam a barom, hogy leírtam korábban azokat a sorokat amelyek elindították a "megalázásodat". Én, mert tudtam, hogy ez lesz a vége és megmondom úgy ahogy van: nem szeretem ha valakit kikezdenek.
Pláne ha a "győztesek" ujjongva rugdossák a már földön fekvőt. Szerencsére ez itt nem fajult el eddig a pontig.

Sajnálom, hogy kellemetlen perceket kellett átélned de azt kell mondanom csak az történt veled amit te tettél másokkal. Úgyhogy akárhonnan is nézzük rádfért. A kettős mércét ideje lenne letenni mert ilyen helyzetekhez vezet. Ezt pl. arra értem, hogy először az olvasással van bajod, aztán másoknak ajánlasz olvasnivalót önmagad igazolására. Amilyen vagdalkozó és szkeptikus hangulatodban vagy az elsősorban neked árt, ezzel magadnak ártasz.
Vegyük úgy , hogy csak rossz napod van;)

dugjunk... 2008.03.11. 20:25:55

[i]figyelj, amilyen hangnemben írsz, olyat várj el. Elég tahó módon adtál hangot a véleményednek elsőre. Én meg magamra vettem. Ritkán kommentelek, és most nem gondoltam át, hogy ebből mi lehet.[/i]

Hangnemmel semmi bajom, ha tahó vagyok, jöhet a tahó reagálás, ezzel semmi gond nincs. Az a picit gáz, hogy nem irsz konkrétumot magadról, de magadat párhuzamba hozod a poszt témájával és ha valaki ere a párhuzamra alapozva ir, akkor arra azt reagálod, hogy a dolgok ismere nélkül hogy mer véleményt nyilvánitani. Alapvetöen itt mki a poszthoz szol hozzá, te ugy kerültél a képbe, hogy azt irtad, neked is hasonló a sztorid.
Most akkor mi van? Érvényes rád a 15/32 vagy nem? Emellet az utolsobol az jött le, hogy azért nagyjábol egyet értesz azzal amit irtam.
Ha birod az öreg pasikat, küldesz képet? Ruha nem fontos ;)

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.03.11. 20:53:43


Ugyan, ne szenteskedjünk már. Nekem mindig is az idősebbek tetszettek. Máig így van. Saját korosztályomban sosem találtam megfelelő partnert. Amikor megpróbáltam, borzasztó következménye lett.

A korkülönbség nem minden. Attól még lehet jó a kapcsolat (és a lánnyal egyidős vagy "megfelelő korú" palik is használhatják a nőt gumipartnerként).

Egy szülő pedig soha semmivel nem árthat annyit, mint a túlféltéssel. Örökké úgysem csatolhat erényövet a lányára. Minél inkább üvegbúrába zárná, annál nagyobb eséllyel fog később csalódni a féltegetett kedvenc.

Ma egyébként már a húsz év fölötti nők nem számítanak "fiatalnak", a negyveneseket (még a kifejezetten gyönyörű negyveneseket) pedig reménytelenül öregnek tartják. A mai tinik csak alkalmazkodtak az elvárásokhoz!!

aranyhaj.blogspot.com

Rebca 2008.03.11. 21:00:50

[i]Hangnemmel semmi bajom, ha tahó vagyok, jöhet a tahó reagálás, ezzel semmi gond nincs. Az a picit gáz, hogy nem irsz konkrétumot magadról, de magadat párhuzamba hozod a poszt témájával és ha valaki ere a párhuzamra alapozva ir, akkor arra azt reagálod, hogy a dolgok ismere nélkül hogy mer véleményt nyilvánitani. Alapvetöen itt mki a poszthoz szol hozzá, te ugy kerültél a képbe, hogy azt irtad, neked is hasonló a sztorid.
Most akkor mi van? Érvényes rád a 15/32 vagy nem? Emellet az utolsobol az jött le, hogy azért nagyjábol egyet értesz azzal amit irtam.
Ha birod az öreg pasikat, küldesz képet? Ruha nem fontos ;)[/i]


Nem tudom, nem szívesen írnék konkrétumokat. Ekkora nyilvánosság előtt nem, végülis ez egy látogatott lap, stb.
16/32, ennyi. De nem akkor kezdődött, tehát ezt így nem lehet bekategorizálni. Ez egy hosszú ismeretség, és mai napig kontakba vagyunk. Nem olyan régi sztori ez.
Nagyjából, igen.
Az az egy tény, hogy idősebb nálam, nem elég vonzó. :)

Csabi · http://www.bernhardt-fashion.hu/ 2008.03.11. 21:02:33

Ez nagyon jó :D Eltelt az estém a hsz-ek elolvasásával, de nem bánom

Aragonit 2008.03.11. 21:11:17

Igen aranyhaj!

Igazodnak az elvárásokhoz. Pláne a kiscsajok. És nem csak tizenévesen, hanem utána is. Közben meg lelkesen hitegetik magukat, hogy ez így jó, ez nekik kell és a végén már maguk is elhiszik, hogy az "elvárások" az az ő akaratuk. És mire észbe kapnak, és rájönnek, hogy akár évtizedekig csak a másoknak való megfelelésről szólt az életük addigra sokan lazán a "reménytelenül öregnek tartott" negyvenes korosztályban találják magukat egyedül egy lakásban néhány girhes macskával társbérletben. és az egésszel csak azok az alakok jártak jól akik egymás után a pasijaik, "barátaik", élettársaik voltak tiszavirág életű "kapcsolatnak" nevezett viszonyokban. Ingyenpunci kötelezettségek nélkül.

Sok-sok ilyen sorsot látni, ebből látni a legtöbbet...sajnos...

Persze! Mindenkinek van egy "ismerőse" akinek végül bejött a tuti minden leírtak ellenére. De az nem Ő...

forumuser 2008.03.11. 21:16:05

Még valami. Párszáz évvel ezelőtt igen nagy divat volt a nagy korkülönbség.

Tomi 2008.03.11. 21:18:15

Csak irtam egyet a fitymáról és mindenki erről beszél kész divat diktátor vagyok! Amugy a gázkamrákat tényleg csak kitalálták!

dugjunk... 2008.03.11. 23:13:37

Párszáz ével ezelött nagy divat volt a boszorkányok és eretnekek máglyán égetése, a korai halál, és egyéb kellemes dolgok. Minden visszakivánjuk, vagy elég a majdnempedofilia keverve a majdnemgerontofiliával?

forumuser 2008.03.11. 23:57:43

Nem mondtam, hogy visszakívánom.

dr. Veér Farkas 2008.03.12. 00:37:33

agresszív vérmacska 2008.03.11. 21:16:05

Pár száz évvel ezelőtt nagyjából 50 év körül volt az életkor felső határa, aki elérte a 60-at, már kurva öregnek számított.
Pár ezer évvel ezelőtt pedig már a 40 éves is.

Azt már nem is mondom, hogy a kutyák 2 éves korukban már ivarérettek, és dugnak is. Igaz, a 15 évet kevés éri meg közülük.

forumuser 2008.03.12. 04:41:55

Ez igaz, de arról lehet vitatkozni, hogy a biológiai és a pszichikai, szociális érés együtt haladtak-e. Valószínűleg nem, de most sem. Most az van, hogy több szempontból is kittolódott a gyerekkor és a fiatal felnőttkor időszaka, a nemi érés pedig - úgy tűnik - korábbra került. Ez okoz némi konfliktust.
De azért ne felejtsük el, hogy párszáz évvel ezelőtt a társadalom struktúrája is más volt, a "farkastörvények" pedig nem vonatkoztak egyformán a két nemre. A nők jobban ki voltak szolgáltatva ennek a szülésekből (és a higiéniai viszonyokból) adódóan, elég sokan haltak bele fiatalon. Egy férfi élete során "elfogyaszthatott" akár három fiatal feleséget is, mert mind meghalt szülés közben.
(Nem vagyok sem történész, sem szociológus stb., szóval nem biztos, hogy igazam van.)

forumuser 2008.03.12. 04:43:12

(Az a párszáz inkább több, most jövök rá, hogy talán nem ugyanarról a korszakról beszélünk.)

moRtiZ 2008.03.12. 12:44:48

Szerintem nincs ezzel a dologgal semmi baj. En 26-29 évesként többször összekeveredtem 16-20 éves lányokkal, és soha nem volt semmi problémánk egymással, mind a mai napig jóban vagyok mindegyikkel, attól függetlenül hogy nem járok velük. Soha nem éreztem úgy hogy ez beteges, hogy most megzavarnám őket agyilag, meg mittudomén még mik lettek ide beírva.

Az a legszebb, amikor valaki kívülröl megpróbálja megmagyarázni, hogy egy pár miért van együtt. (persze sokszor megpróbálják az emberek megsaccolni, és talán még az is lehet hogy igazuk van) viszont azon a 2 emberen kívül soha senki nem fogja megtudni hogy mi az igazán igazság (hacsak nem nyilatkoznak róla).

Blogerovac 2008.03.18. 18:20:00

Ezt úgy hívják, hogy pedofil. Van, aki felnőtt fejjel is a gyerektestre bukik. Ez a korkülönbség azonban 10 év múlva sem lesz kevés, csak akkor már érthetőbb. Egyébként meg annyira más a két korosztály érdeklődése, igénye, tapasztalati tudása, hogy mint kapcsolat, szinte képtelenség, hogy egészséges legyen. Persze beteg kapcsolatnak jó lesz :(

www.miertcion.blogspot.com 2008.12.29. 21:54:00

Az az igazság, hogy antiszociális vagyok. Én elsősorban kivégezném a bájgúnárt, azután dugnám a kiscsajt. Irigység? Lehet. Csak azt ne beszélje már be nekem valaki, hogy ez a rezes orrú köcsög megérdemelten jutott ilyen mákhoz. Nekem magamnak három fiam van, nincs lányom, de ha lesz, és hímnemű egyed csak rá néz, már készülhet arra, hogy karikára vágjuk a faszát, én meg a csaj három bátyja. Ilyen a világ!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.30. 02:41:27

@www.miertcion.blogspot.com

Szegény még meg sem született csaj. Ezek szerint vagy szűzen hal meg, vagy megszökik. Előre sajnálom. És szerintem ha ilyen lenne a világ, nem a túlnépesedés, hanem a kihalás miatt aggódhatnánk.

www.miertcion.blogspot.com 2008.12.30. 22:16:56

Dehogyis. Kijelölöm én a férjét!

:-))))

Saját lányommal kapcsolatban naná, hogy csak vicceltem, nyilván jobb, ha hozzájárul az ember, hogy kapcsolata van, mert különben az ablakon szökik ki és a bokorban fogják hegeszteni. Még a korkülönbséget is értem. De ne egy ilyen hernyóval, könyörgöm. Még a szeme se áll jól...

Horizont 2008.12.30. 22:55:53

@www.miertcion.blogspot.com:
"Még a szeme se áll jól..."
Na de kérem ez csak a külsőség.
A belső értékek számítanak:))))
( + a státusz, beosztás, autó, márkás cuccok, pénztárca, vagyon )

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.31. 04:39:28

@www.miertcion.blogspot.com

Konkrét esetben én is letörném a kezét. Aztán a lábát. Aztán a harmadik lábát. Esetleg fordított sorrendben. Egyébként köszönjük a látogatást a blogunkon, meglepő volt.:)

süti beállítások módosítása