A tegnapi képviselős poszt után megirigyeltük az olaszoktól gyönyörű, leendő miniszterüket és körülnéztünk saját házunk környékén is, épkézláb, szépnek mondott HonAnya után kutatva -több-kevesebb sikerrel. (Ismeritek a megcsal e a csajod teszt első kérdését gondolom: Hogy néz ki a csajod? a, bombanő, b, szépnek mondott c, ez megcsal?) Globonick-nek köszönjük a listát a 43 aktív magyar képviselőasszonyról, melyekből Nektek itt van rögtön 5, kik közül ma kikerülhet a megtisztelő díj nyertese. Rögtön leszögezem, választásunk a döntősök személyéről teljesen pártsemleges, és én meg arról nem tehetek, hogy az MSZP és az SZDSZ képtelen volt egyetlen, a végső győzelemre esélyes jelöltet kiállítani a sok szörnyfejűje között.
Klikk a továbbra és szavazd meg Magyarország Legszebb Képviselőnőjét!
Klikk a továbbra és szavazd meg Magyarország Legszebb Képviselőnőjét!

44 évesen végzett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, művelődészervező szakán. Életében és munkájában fontos szerepet tölt be a magyar nemzeti kultúra és hagyomány tisztelete. Szabadidejében ikonokat másol.
A Ligában még rutintalannak számít, 2006 óta ül a Parlamenben 15 felszólaláson van túl.
Vastagbőr becenév: Jucó
MILF index: 4/10

1979-ben végzett jogászként a Janus Pannonius Tudományegyetemen és 13 évvel később lerakta a szakvizsgát is.
A korhatár eltörlését követően, 1993-ban lépett be a Fideszbe, 1994-től pártjának városi elnöke. 1995 óta a megyei és az országos választmány tagja.
Tíz éve játszik a Ligájában 275-ször szólalt fel eddig.
Vastagbőr becenév: A Királynő
GILF index:5/10

2006 óta az MSZP képviselője. Az önéletrajzában olvasható és mi nem merünk belekötni: "Az MSZP által megtestesített, fontosnak tartott értékeket a magáénak érzi, és igyekszik megfelelően képviselni ezeket. Ő és fia is a párt tagja. Mindig arra törekszik, hogy meglévő feladatait maradéktalanul és kifogástalanul végezze el." 1982-ben végzett jogászként a Janus Pannonius Tudományegyetemen, szakvizsgát nem tett. Koráról és nyelvtudásáról nincs fellelhető adat. (Talán Orcish)
Sokoldalúságát jellemzi, hogy anno jogtanácsosként még a Vegyépszer tamási gyárában is megfordult.
A Ligában 2006 óta 33-szor szerepelt.
Vastagbőr becenév: Frodo
GILF index: 2/10

Annak ellenére, hogy sztahanovista és magánéletéről semmi hír sincs, a szőke hajzuhatag, a kristálytiszta szemek, a tökéletes fogsor és mindig makulátlan külső a legerősebb indulóvá teszi versenyünkben Gabriellát.
Honlapja lendületes, fiatalos, néhol ugyan olvashatatlan:
www.selmeczigabi.hu
Vastagbőr becenév: Stanglis
MILF index: 8/10

Az 54 éves Ibolya, jelenleg az MDF pártelnöke, francia nyelven társalgási szinten beszél és jogász diplomáját -bármily hihetetlen ő is- a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte 1981-ben.
Bolyka álságos mosolya mögött hideg és kimért. A néha előtörő kisebbségi komplexusa és centrifuga szerű szarkavarása sem növeli esélyét a végső győzelemre, azonban drákói szigora és elnyűhetetlensége miatt ő a második legnagyobb esélyes.
Weboldala visszafogott, és a borzasztó betűtípus ellenére meglehetősen profi. Check: www.davidibolya.hu
Felszólalásainak száma:339
Vastagbőr Becenév: Goro
MILF index:6/10