Skip to content


       Szűrés lista

Az ítélet: életfogytiglani anyaság

Magyarországon nehéz boldogulni! Ezzel a közhelynek számító felütéssel valószínűleg mindenki egyetért. Nehéz a diáknak, aki az egyetemi tanulmányai után, többszázezres diákhitel tartozással döbben rá, hogy nem kapkodnak érte a munkaadók. Nehéz a kisvállalkozónak, aki a bevétele tetemes részét TBre és egyéb járulékokra fizeti, de a tüdőgyulladását lábon hordja ki, mert az üzletet valakinek vinnie kell. És nehéz az anyáknak is, nem kapnak segítséget az államtól.

"Fogy a magyar, nem lesz ez így jó, ezt a tendenciát meg kéne állítani, de legalább lelassítani". Szinte minden héten találni a tvben egy ilyen beszélgetős műsort, ahol szociológusok összedugják őszülő halántékukat, nagyokat sóhajtoznak, hogy hát bizony ez így nem lesz jó. Akár a középszintű matek érettségin is feladhatnák ezt a feladatot: ha egy országban fogy a népesség, mi a teendő? Szaporodni és sokasodni kell!

Legalábbis kéne. Sok fiatal pár,lakásvásárlás előtt igénybeveszi a szocpolt.hiszen a 2gyerek után járó több mint 2 millió forint nagyban megkönnyítheti az indulást. Ezért cserébe az állam elvárja, hogy 8 éven belül "teljesítsék" a 2gyereket.

A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő (egyben megelőlegezés időtartalma) egy gyermek vállalása estén 4 év, kettő gyermek vállalásakor 8 év, mely időtartam alatt, de legfeljebb az erre vonatkozó határidő lejártáig, az igénylő házaspárt fizetési kötelezettség nem terheli.

Ha minden szerencsésen alakul, akkor a leendő kismama a terhesség 7-8ik hónapjáig dolgozhat. Ez sajnos sokszor a munkáltató "jóindulatán" is múlik, hiszen megannyi történetet hallottunk olyan munkahelyekről, ahol a (leendő) gyerekes nő, nem számít jó munkaerőnek. Sokszor már az állásinterjúkon a nőknek szegezik a kérdést, hogy mikor tervez gyereket vállalni,"ugye nem a közeljövőben?", hiszen a cég nem szereti, ha a munkatársak sokat vannak távol, a gyerek meg már csak olyan "valami", ami megbetegszik.

Tehát szerencsés esetben a nőt még a szülés után is visszavárják a munkahelyre. Akinek van gyereke tudja, hogy milyen kiadásokkal jár egy csöppség, de akiknek sötét folt ez a téma, javaslom tévedjenek be a hipermarketek baba osztályára és csak a pelenkák árára vessenek egy pillantást. Csak jelzem, hogy egy kisgyerek nem egyszer kakál-pisil be egy nap.

Pénz beszél, a kutya ugat, mert ő is éhes. "A gyermek 0-2 éves koráig jár a GYED, ami az anya szülést megelőző 2 évben ledolgozott 6 hónap esetén jár, és az előző évi bérének 70%-a." (by Q) (maximum összege 96.600 Ft)

Ezt követően az anya gyermekgondozási segélyt vehet igénybe, köznapi nevén Gyes-t,aminek mértéke azonban már nem ér fel egy főállású munkabérrel. Ha őszinték akarunk lenni, egy sikeres vizsgaidőszak után többet kaszírozhat a diák. Mennyi is az annyi?

Gyermekgondozási támogatás keretében gyermekgondozási segély (GYES) és gyereknevelési támogatás (GYET) illeti meg a szülőket. Ezeknek összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével.
GYES-re a gyermek 3 éves koráig, ikergyermekek esetén a tankötelessé válásig jogosult a szülő (illetve a gyermek 1 éves korától a nevelőszülő, gyám, nagyszülő, ha a gyermeket a saját háztartásában neveli és a szülők lemondanak javára a gyermekgondozási segélyről). Ez alól kivétel, ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos. Ekkor a jogosultság a gyermek 10. életévének betöltéséig fennáll.

Az ÁFSZ honlapja szerint ez az összeg 2008. január elsejétől 28 500 ft. Nem véletlenül fogalmazódik meg sok szülőben a gondolat, hogy mielőbb vissza kéne menni dolgozni! A magas nyugdíjkorhatár miatt a nagyszülőkre nem bízható a kicsi. Nyugati országokban alanyi jogon jár a kirendelt segítség, magyarán mondva ingyen és bérmentve babysittert utalnak ki nekünk. Más tekintetben is munkavállalóbarátabb a kinti helyzet, hiszen rengeteg lehetőség van 4-6 órás munkákra, amik nagy része otthon is végezhető. Így az államnak se jelent akkora kiesést egy kisgyerekes anyuka, ugyanakkor az egyfőre jutó jövedelem is nagy mértékben emelkedik. Hazánkban is ezt a tendenciát kéne szorgalmazni és akkor nem lenne szükség, hogy 3éves korig gyest, utána esetenként gyedet folyósítson az állam, hiszen a nő meg tudná keresni a támogatás többszörösét. Arról nem is beszélve, hogy nem esne ki ennyire huzamos ideig a munkából, hamarabb tudna előre jutni. És ez az előrejutás nem csak anyagi szempontból lenne fontos, hiszen nagyon súlyos lélektani következményei lehetnek annak, ha a nőket "lefokozzuk" csupán anyává.

Sajnos egyre fokozódó probléma, hogy a 3év lejárta után se megoldott a gyermekek elhelyezése. A bölcsödékbe bejutni szinte lehetetlen. A stop.hu értesülései szerint a gyerekek kevesebb mint 10% jár(hat) bölcsödébe és a kiszorulók száma az óvodás korosztály körében is egyre nő.

Csak Budapesten, a XI. kerületében 110 százalékos telítettség mellett 222-en várakoznak bölcsődei férőhelyre. A II. kerületben még rosszabb a helyzet, hisz itt 150 százalékos telítettség mellett 120 gyermeket nem tudtak elhelyezni. Vidéken sem jobb a helyzet, hisz a pécsi bölcsődékbe 9-10 hónapos várakozás után lehet csak bejutni, Az is elszomorító, hogy az 1 és 3 éves kor közötti gyerekeknek mindössze csak 8,5 százalékának jut bölcsődei hely.Az óvodai körkép sem rózsásabb, mert itt túlzsúfoltság van és ez a gyerekek minőségi nevelésének a romlásához vezet. Nem lehet tisztességesen a gyerekeket felkészíteni és oktatni" - mondta Almássy Kornél, az MDF budapesti elnöke múlt heti sajtótájékoztatóján. (stop.hu)

Az ítéletet meghozták! Ha egy nő szeretné beteljesíteni a legfontosabb és legszentebb feladatát: anyává válni, akkor rengeteg nehézséget és akadályt kell legyőznie. Mégis szinte minden nő vállalja! Segítsünk már benne egy picikét!

 UPDATE:A szülési szabadság a várandós anyát, illetve a már szült nőt megillető szabadság. Időtartama összesen 168 naptári nap, amelyből 4 hetet lehetőleg a várható szülés időpontja előtt kell kivenni. (A szülési szabadság alatt a munkában amúgy "rendesen járó" szabadság is ugyanúgy megilleti a mamát; ezt a munkába való visszatérésekor veheti ki). Az igény visszamenőleg legfeljebb hat hónapra érvényesíthető.A terhességi - gyermekágyi segély összegét a szülési szabadság első napját megelőző naptári évben keresett, az egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem napi átlagkeresetének alapján állapítják meg. Így beleszámítanak olyan nem rendszeres jövedelmek, mint a prémium, jutalom, végkielégítés is. Az összeg ennek az átlagkeresetnek a 70%-a.

Címkék: segély anyaság szociálpolitik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr97594231

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.07.31. 13:42:55

Az ítélet: életfogytiglani anyaságMagyarországon nehéz boldogulni! Ezzel a közhelynek számító felütéssel valószínűleg mindenki egyetért. Nehéz a diáknak, [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.31. 13:30:49

Elgondolkodtató. Pár hete hvg-ben volt egy hasonló cikk.
hvg.hu/hvgfriss/2008.27/200827_Ertelem_es_erzelem.aspx
Ezt csak akkor tudjátok elolvasni, ha regisztráltok.
Amúgy még jó, hogy eszem ágában sincs gyereket vállalni az elkövetkezendő 600 évben.

UI: Üdv újra MOks

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 13:36:08

MOks: korrekt, én személy szerint is köszönöm Neked ezt a cikket, mint leendő "kispapa" :-)
Ugyan a helyzetet nem oldja meg, de legalább beszélünk róla.
Annyi kiegészítést azért hadd tegyek, hogy nekem úgy tűnt, hogy valami a fogalmakkal nincs rendben.
Van ugye a szülési szabadság (168 nap időtartam, régebbi nevén terhességi gyermekágyi segély), ennek pontos összegét meg nem mondom, de fizetés-függő. Utána van ugye 2 évig a GYED (ami a szülési szabi előtti 6 hónap fizujából "számolódik" ki, de ennek valami 95-96.000.-Ft a MAXIMUMA - bruttó - ). Ezután jön a GYES, ami ugye az éhenhalás kategória, asszem 26-27.000.-Ft jelenleg.
Javítson ki bárki, ha rosszul tudom.
Ja, a borzasztó magas családi pótlékot kihagytam, mea culpa...

Q 2008.07.31. 13:37:09

Egyetértek, nem veszélytelen kaland a gyerekvállalás, viszont egy kis pontosítás: jogszabályi szöveget, hivatkozásokat, meg Ft-ra pontos összegeket nem tudok, de a gyermek 0-2 éves koráig jár a GYED, ami az anya szülést megelőző 2 évben ledolgozott 6 hónap esetén jár, és az előző évi bérének 70%-a, max. kb 73.000.-Ft nettó. 2-3 éves korig GYES (ami mellett lehet dolgozni, és akkor is jár), a gyermek három éves kora után viszont nem jár semmi, kivéve, ha fogyatékosság áll fenn... Illetve azt hiszem három gyermek után (nekem még csak kettő van) "főállású anyává" is válhat az erre vállalkozó, ennek díjjazását nem ismerem.

Tőlünk nyugatabbról tényleg olyanokat hallani (én mondjuk a USA/CA-ból tudom), hogy az anyák a szülést követő három-négy hónappal már munkába állnak, és valószínűleg azért teszik, mert kell a lóvé az életszinvonal tartására - ott mintha az állam nem fizetne ennyit, meg ennyi ideig... (persze az "ennyi"-nél váltani kell a bérkülönbségeknek megfelelően...) No meg ott van munkahely...

Ha viszont nem tud az anya 6 hónap munkaviszonyt felmutatni, akkor 0-3-ig a GYES jár, abból a fűtést/melegvizet se fizeti ki...

MOks 2008.07.31. 13:40:42

igazatok van,összekevertem,de javítom:)

more 2008.07.31. 13:43:20

es akkor mi van, ha egyszercsak hazakoltozok magyarorszagra, es en egy masik orszagba adoztam egesz eddig? cseszhetem a magyar allam hatalmas adomanyait, ha jon a gyerek, mivel nincs x ev magyar munkaviszonyom...

mert arra is kivancsi lennek, h az angol allam mit kezd az ilyen esetekkel...

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.31. 13:44:06

Ha külföldön dolgozol haza kell adóznod :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.31. 13:45:15

SZJA bevallás 14. sor: „… ha Önnek olyan országból is származott jövedelme, vagy a belföldről származó jövedelme után olyan országban adózott, amely országgal Magyarországnak van a kettős adóztatás elkerüléséről egyezménye, és az egyezmény ezen összevonás alá eső jövedelmet mentesíti Magyarországon az adó alól, de a belföldön adóztatható jövedelme utáni adó kiszámításánál ez a jövedelem figyelembe vehető. Ez a jövedelme ugyanis adóterhet nem viselő járandóságként adóköteles.”

Remélem világos :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.31. 13:45:47

Amúgy nem is értem hogy ezt így hogy engedhetik, hogy 10-ből csak 1 gyerek tud bejutni bölcsibe vagy oviba ....

Mennyi pénzbe kerülne annyi férőhelyet létrehozni, amennyire szükség lenne?

Egyáltalán! Hova tűntek az ovik? Túl sokat zártak be, merthogy úgysem születnek gyerekek ?

Képzeljük már magunkat az anyuka helyébe! Menne vissza dolgozni, megvan a munkahelye, és nem tudja elhelyezni a gyerekét? Mit tud egyáltalán csinálni ?

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 13:49:00

zero: "menne vissza dolgozni, megvan a munkahelye"...
Háát az anyukák nagy része összeteheti a 2 kezét, ha VAN HOVA visszamennie. Szerintem. Ezért gondolom azt, hogy álságos, és képmutató, amit a részmunkaidős munkahelyek támogatásáért tesz a kormányzat. Így akarja ösztönözni az embereket a gyermekvállalásra? Csinálj gyereket, de utána vagy dögöljetek szépen éhen, vagy apuka vállaljon (jó sok) másodállást!?

MOks 2008.07.31. 13:50:03

Eric párhónapja született unokahugának kb a születése napján már be kellett jelentkeznie az oviba,h kb 3év múlva legyen helye!!!!!!!

more 2008.07.31. 13:57:54

hat combi kurvara nem vilagos....de nagyon kosz:)) es mely orszagokkal van ilyen egyezmeny? a szovjetunioval? mert gyanitom azzal sajnos pont nem lesz ami nekem kene....

Q 2008.07.31. 14:02:46

Ez alőbb két gyereket írtam, de még csak az első született meg, a második másfél hónap múlva érkezik :) viszont augusztus végén (még a születése előtt) megyünk ismerősön keresztül intézkedni, hogy legyen majd neki bölcsije... Pécsett ez a szitu :(

Hogy az óvodára, általános iskolára egyébként mennyire nem áldoz az állami gépezet: ismerős az ormánságban tanít ált. iskolában, és próbált krétát kérni az igazgatótól, amivel ugye a táblára írhat a gyerekeknek - a diri válasza az volt, hogy nincs rá pénz :( mondjuk ez egy városban nem hiszem, hogy előfordul, de ki tudja mit hoz a jövő... és ebbe a reality-be szüldd bele a gyereked...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.31. 14:04:15

Seduxen

Itt nálunk mindenkinek megvan a munkahelye, és ha letelik a gyes, vissza is jönnek.
Ez szerintem korrekt.


(nagy multi)

Próféta 2008.07.31. 14:04:45

Mint gyakorló apuka, a következők a tények:
-van egy juttatás (aszem szülési szabadság néven, olyan 168 nap), ami alatt a fizu 70%-t kapja az anya, nincs maximalizálva az összeg. Ezt elkezdheti már a gyerek születése előtt (jellemzően a terhesség 6-8. hónapja körül szokták kezdeni), de a szüléskor mindenképp elkezdődik.
-ha letelt a fenti 168 nap, akkor jön a következő, ami már maximalizálva van (a fenti nettó/bruttó összegek szerintem stimmelnek), ez tart a gyerek 2 éves koráig
-innen jön a 3. éves korig az a minimálpénz (nettó 25-28), ami röhejes. Aki előtte dolgozni járt, az ilyenkor tuti visszamegy.

Emellé jön az első gyerek után 12800HUF családi pótlék. Ez kemény összeg, kb. fedezi az adott havi pelenka és törlőkendő árát...

A bölcsödébe baromi nehezen jutottunk be, már tavaly tülekedni kellett az idén szeptemberben(!) kezdődő helyekért. Viszont mivel ha bölcsibe jár a gyerek, akkor azt hiszem nem jár a fenti gyes/gyed/stb. juttatás, ezért ugyan már szeptemberől foglaljuk a helyet, viszon csak december-januárban szoktatjuk be (februárban lesz két éves)... Röhejes. (Kb. egy évvel hamarabb kell felkerülni a várólistára, ha be akarsz kerülni...)

Feleségem munkahelyén kivételesen pozitívan állnak hozzá ehhez, egyből felajánlották a 4 v. 6 órát. (Gyakorlatilag ez az egyetlen pozitívum ennél a cégnél - emiatt viszont lassan már csak anyukák, vagy leendő anyukák dolgoznak ott...)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.31. 14:05:18

Szerintem EU-s országokkal tuti van.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.07.31. 14:07:59

Amerikában élő nővéremnek azt hiszem 6 hét fizetett szülési szabadsága van, utána 0 az összeg, amit a gyerek után kap. Viszont ott már bevált gyakorlat, hogy akinek a munkafeladata megengedi, az dolgozhat otthonról, igy nővérem heti 2 napot van bent (ezalatt a baba bölcsiben), és heti 3 napot otthon tölt a gyerekkel, miközben rá-ránéz a melójára is. Ez tökéletes megoldás, első gyereküknél is nagyon jól bevált és ha nem is mindenkin, de nagyon sok itthoni anyukán is segitene, ha nálunk is kifejlődne a távmunka kultúrája.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 14:08:38

zero: érezzétek is magatokat kurva szerencsésnek... szerintem is ez LENNE a korrekt, de hidd csak el, hogy ez a fajta munkáltatói mentalitás a ritkább...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 14:11:10

Rékuc: ami jelenleg abban merül ki, hogy jó páran nyerészkednek a távmunkát keresők kárára. A majd' mindenki által ismert "ha befizet 5.000.-Ft-ot, akkor adunk "címeket" c. történet keretében...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.07.31. 14:15:14

Seduxen: no igen, itt ezért is van rossz csengése a dolognak, de ahogy én elképzelem illetve látom működésben a dolgot: elmész valahova dolgozni rendesen bejárósan, majd ha betanultál, beváltál, szereztél egy kis tapasztalatot és magabiztosságot a helyeden, akkor megbeszélhető a főnököddel, hogy a munkaidőd x részét otthonról dolgozd le.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 14:30:08

Rékuc: háát, azért ez is visszás tud lenni, mert nem minden munka végezhető otthonról. Lássuk be :-))
Jó, persze, ami olyan, hogy 'tök mindegy', hogy a benti íróasztalnál csapkodod a billentyűzetet, vagy otthon, akkor én is 100%-ig támogatom. Illetve támogatnám....

Kifla 2008.07.31. 14:31:22

More: rengeteg országgal van kettős adóztatást elkerülő egyezménye Mo-nak. Ha érdekel, akkor a magyarorszag.hu-n meg tudod keresni.
Ha egész évben külf-ön dolgozol, akkor nem kell Mon-n adóznod, az az érdekes ha 1 évben több országból is kapsz jövedelmet....

Pontosítanám a max gyed nettóját: 81 eft körül.
Plussz a családi pótlék 1 gyerekre 12.200 Ft.
Szerintem ez nem olyan rossz... nem várnék többet... pedig a régi fizum vagy 4x több volt

KEhelyKE · http://kehelyke.blog.hu 2008.07.31. 14:34:34

esetleg kérdezzétek meg szüleiteket, hogan csinálták, vagy mondjuk a nagyszülők hogyan oldották meg a háború alatt, vagy mondjuk faterom 56 okt. 23-án született, mama mesélte, hogy milyen tankok árnyékában a gyerekkel az utcán, az orosz katonák a kórházakban fegyverrel rántják fel a takarókat, nem bújtat-e valakit, satöbbi, szóval ők megoldották, hogy felneveltek nem? manapság meg kánaán van a háborúhoz, vagy 56-hoz képest, vagy nem? meg lehet oldani, csak akarni kell azt a gyereket, szeretni kell, aztán meg tárgyak miatt kár aggódni...senki nem mondta, hogy az élet habos torta ugyebár...persze lehet, hogy sokan nem akarnak gyereket ebbe a patkány, undormány világba, és ki tudja mi jön még, legalábbis én így vagyok vele...

more 2008.07.31. 14:39:29

kifla: az adozas tiszta ugy, angliaba adozom mar 2 eve, csak ha teszem azt egyszercsak hazakoltozom es mongyuk jovore szulok, akkor mivan? az angol allamot zargassam a gyerektamogatassal? mongyuk valoszinu, h ez van, max egy lakcimet meg kell tartanom angliaban

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.07.31. 14:44:34

A bölcsödék a Gyvt szerint csak 10 ezer fő fölötti településen kötelező. Ezért is van kevés Magyarországon, valamint azért, mert a kisebb önkormányzatok a sok kötelező feladat mellett nem tudják ezt bevállani. Ezen túl egyre jobban dívik a gyermekek napközbeni ellátásank más módja: pl családi napközi, amiből az elmúlt egy évben nagyon sok kezdett el működni.
Az óvoda az már kényesebb kérdés. Valóban férőhely hiány van az egész országban.
A sorrend: először azokat veszik fel, akik már 5 évesek, vagyis iskola előtt vannak egy évvel. Azután azokat a gyermekekt, akinke a szülei dolgoznak. Így marad ki az ellátásból nagyon sok gyerek, akiknek a szüleinek nincen állása. Ördögi kör ez...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.31. 14:48:52

Az is ördögi kör, hogy az állam nem ösztönzi a fiatalokat gyerekvállalásra. Illetve csak így, ahogy cikkben.

De ha jobban ösztönözné, akkor még több lenne a szüljünk gyereket a GYSES-ért .... áh, ez tényleg ördögi kör!

Kifla 2008.07.31. 14:51:05

Itthon le kell dolgoznod azt a fél évet, hogy kapj gyedet.
Érdeklődd meg mi a helyzet Angliában. Nem hiszem, hogy sokáig (pár hónapi) támogatnák a gyereknevelésed. Ha amúgy is hazaköltöznél gyerekkel, akkor szerintem jobb 2 évig a havi majdnem 100, mint pár hónapig akár ennél több pénz.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.31. 14:56:09

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.07.31. 14:48:52
Dehogynem ösztönzi. Vállalj 8 gyereket, ebből legalább 3 legyen fogyatékos, és máris több százezer forint per hó :)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 14:58:31

zero: val'szeg nem leszek népszerű az ötletemmel, de erre is van egy kézenfekvő megoldás. NE JÁRJON alanyi jogon. Ugyanúgy, ahogy pl. a nyugdíj is csak bizonyos BIZTOSÍTÁSI JOGVISZONY után jár, ki lehetne ezt terjeszteni a GYED_GYES csoportra is. Mondjuk úgy, hogy életkor szerint lenne megállapítva, hogy minimum mennyi munkaviszony kell. Akinek nincs, az ÍJ. Jobban belegondolva mennyire életszerű, hogy teszem azt valaki 22-23 évesen mondjuk kikerül a felsőoktatásból (vagy 18 évesen a középsuliból), és rohan gyereket szülni!? Nem előbb a munka? Ugye, hogy DE. Jó, van "akiknél" nem, de... DE. Majd valamelyik "szalonfasiszta" befejezi ezt a mondatot...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 15:01:32

na megelőzött a szalonfasiszta :-)
még egy kiegészítés az előzőekhez. Lehetne ezt a dolgot úgy is kezelni, hogy a továbbra is DOLGOZÓ szülő (ugye az esetek többségében az Apuka - hacsak nem Ő marad otthon a gyerekkel - ) kapna valamiféle adóvisszatérítést. De ugye ez "bizonyos" körök érdekeit nagyon sértené. És ugye ők elég "népes" szavazóbázis...

Kifla 2008.07.31. 15:02:48

Ez tényleg ördögi kör.
A szocpol is nagy ösztönző..., ha megnézed a rendeletet ezer éve nem módosították a max. lakás ill ház árakat, valószínű nem véletlenül, nem hiszem hogy sok ember tudja mostanság felvenni.

Másik oldalról, meg nem hiszem, hogy sokáig fenntartható, h 2-3 évig az állam fizeti a gyedet, gyest stb-t. Nyugaton nem így van. De előbb bölcsiket, ovikat kéne létrehozni...

d.é.é. 2008.07.31. 15:07:28

30 vagyok, férjezett, 8 éve rendezett kapcsolatban, 2 éve olyan munkahelyen ahol a teljes munkabéremre és megfelelően be vagyok jelentve, 1 éve 100ezres lakáshitellel a vállamon.
Gyerek? Jah nagyon szeretnék. Hogy?
A GYED/GYES/TGYÁS/ stb. a lakás rezsijére elég kb. A hitelt ki fogja fizetni? A gyereket ki fogja etetni, ruházni 1 fennmaradó fizetésből? És hova tegyem, ha visszavárnak dolgozni?
Tényleg ördögi kör....

more 2008.07.31. 15:15:48

jah, ha visszavarnak dolgozni....en akarhol dolgoztam magyarorszagon, mindenhol elofeltetel volt, h az elkovetkezendo x evben ne lepjek le szulni

az a baj, h ezzel a pasikra is nagy teher (psziches is, nemcsak fizikai) harul, h keptelenek legtobben eltartani egy csaladot egy fizubol.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.31. 15:18:20

Kifla 2008.07.31. 15:02:48
Egész pontosan a sztálini alkotmány óta nem volt módosítva.

d.é.é. 2008.07.31. 15:19:41

Engem visszavárn(án)ak. Ha már végre mennék, aztán tenném amit a természet és az ösztönök, na meg persze a társadalom elvár. :-)
Szerencsém van. Talán.
Kérdés, hogy meg akarom-e szakítani a velem együtt élőt és értünk dolgozót...
És.
Sajnos nagymama fronton se jó a helyzet, mert még nem nyugdíjasok, mint anno amikor én voltam kicsi...

more 2008.07.31. 15:24:45

en azt ajanlom, menj! marmint szulni. ha megvan a lakas, megha hitelre is, de sajat, akkor azert nem olyan szar a helyzetetek. egy fizu plusz a te jarandosagaid.. persze, lehetne rozsadombi villaban milliomos gengszter gyerekeit nevelgetni, de valamit valamiert:))

oke, ne izguljatok, nem alakitjuk meg a baba-mama kort:))

d.é.é. 2008.07.31. 15:32:18

more: :-) és igen tudom, látom minden nap, hogy sokkal szarabb is lehetne....
De akkor is elszomorító. Mármint az általános helyzet ebben a kérdésben....

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 15:44:09

more: nem akarlak megbántani (ezt HALÁL KOMOLYAN írom), de könnyű más f***ával verni a csalánt. Ezt szerintem kizárólag az tudja eldönetni, aki benne él. Mi is Asszonnyal nem rövid idejig rágódtunk, hogy bele merjünk -e vágni. Pedig nekünk "csak" 60.000.- a lakáshitel.
Namármost: a havi rezsi alsóhangon 50.-60. (igen, van ennyi, egy "nyomorul" lakótelepi panel, 46 nm, ahol bizony télen van, hogy 35 a fűtés és a melegvíz együtt). Na ez együtt minimum 120.000, ami NEM JÖN KI A GYED és a CSP összegéből (de nagyon nem).
Ehhez jön az én - amúgy nem rossz - fizetésem (nettóban 130.-160. közötti összegre tessék gondolni), de nem vagyok meggyőződve arról, hogy kijövünk -e a pénzből. Ez nem panasz, mert ha nem akartuk volna, nem vállaljuk. De szeretnénk egy színvonalat biztosítani annak a gyereknek. Az meg "nemóccsó". És mit kapok én az államtól BÁRMINEMŰ támogatást? Azt, igen, pontosan... Persze, nem az "államnak vállaltuk", tudom...
d.é.é: bizony-bizony, a nagyszülők projekt is egy "érdekes" dolog. Ha esetleg visszavárnak a munkahelyre, de bölcsi/ovi nincs, mert TÉNYLEG nincs, a nagyszülők meg ugyanúgy keccsölnek (mert még nem érték el az "alacsony nyugdíjkorhatárt"), akkor mi van? Persze, meg kell oldani. Ezt a legkönyebb mondani...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 15:46:51

... és még mielőtt bárki a fejemhez vágná, hogy van, aki FELE ennyi pénzből él. tudom. és csodálom is azokat. nem tudom, hogyan csinálják, de respect!

Edömér 2008.07.31. 15:50:05

A kormány azzal a lépéssel próbálta a nőket munkára ösztönözni, hogy kb. két éve kitalálták, hogy a GYES a teljes 8 órás munka mellett is jár a gyerek 3 éves koráig. Ez elég vicces.
És járhat a gyerek a GYES mellett bölcsibe, csak nyilatkoznod kell, hogy napi 5 óránál többet nem tölt el ott.

more 2008.07.31. 16:01:40

seduxen, en ezt pontosan tudom, szerinted miert vagyok kulfoldon?? belattuk, h eselytelenek vagyunk otthon egy massziv kezdo toke nelkul barmit is csinalni, ehhez hozzajott, h fekete munkaadas mindehol, pedig egyikunk se az epitoiparban dolgozott (diplomasok vagyunk), szoval ezeken a szamolgatasokon mar tulvagyok.

en csak azt gondolom, h a vegtelensegig se szabad huzni, mert a csillagok nem fognak mindig ugy allni, es nem csak a penz szol kozbe, a termeszet is megteheti

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 16:09:21

more: ez igaz, csak erről mindig hajlamos vagyok elfeledkezni, amikor a hó elején megnézem a bérpapíromon az "összes levonás" rovatot :-)))
abból nagyon-nagyon sok pelenkát tudnék venni...
de komolyra fordítva: én maximálisan megértem, aki számol-számol, és ezért mondja azt, hogy nem. egy csöppségnek nem mondhatom, hogy nem kap új ruhát ahelyett, amit kinőt, meg nem kap enni, mert nincs miből, vagy nem rakjuk tisztába, mert nincs miből...
de ezen már kár rágódni, hamarosan kiderül, hogy mekkora fába vágjuk/vágtuk a fejszénket :-)

d.é.é. 2008.07.31. 16:41:57

seduxen: Összes levonás rovatot már nem is merem nézni. A munkáltató összes ráfordítása is megér egy misét....
Számolok, minden hónapban. Hogy jaj ez jó, legyen.
Aztán 10-én sms a Bankból, és már nem is olyan jó....

Horizont 2008.07.31. 18:08:56

Nagyon sajnálom a mostani fiatalokat.Csak nem teljesen azért amit gondoltok.Teljesen más világban élünk,ez tény,de nem kéne a pénzre,államra,
munkahelyre,
nagyszülőre fogni.Ha valaki NAGYON szeretne gyereket megszüli.De ebben az anyagias világban sok minden más fontosabb.Meg lehet kövezni,de azért baba popsitörlőkendő nélkül is lehet gyereket nevelni.Pl.
Én szültem 1977,83,87-ben.
1977-ben 2000 ft.volt a fizetésem,ugyanennyi a férjemnek.Befizettünk 130 ezret egy lakásra.(ebből 40 ezrünk volt,kölcsönkértük rokontól a többit.)Ennek az ára az volt,hogy szülőknél kicsike szobában két évig eltartva és minden fizu törlesztésbe.Közben gyerek jött,a férjem meg ment két évre sorkatonának.Így költöztünk be.Bizony sokszor a férjem katonai kantinos "kávé" pénzéből vettem kaját.Két gyereket bevállaltunk,mert az OTP adott 35 évre 350 ezer ft. kölcsönt.A harmadik gyereket ingyen dalolva önként vállaltuk,pedig 87-ben repedezett a szocializmus fala.
Nem vagyok biztos hogy a mai fiatalok szivesen lemondanának-e sok mindenről "A" gyerekért.
Tolják ki a korhatárt,majd ha ez is meg lesz,az is meg lesz.Ha állandóan osztunk,szorzunk,számolunk,vacilálunk,jó esetben ha az az EGYKE ha megszületik.Olyan soha nem lesz,hogy ideális gyerekvállalási időpont.
Így fiatal korú szülők se lesznek... Bele kell vágni!Hajrá fiatalok!

Horizont 2008.07.31. 18:31:24

Bocs:üdvözöljük MOks-ot hogy hosszú szünet után visszatért!!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 19:29:04

Optimista: nekem csak egy kérdésem lenne. Ahol (adott esetben 2 keresővel a "fedélzeten) a fiatal PÁR megélhetése nem megoldott, mert annyi a jövedelmük, ott hol a garancia arra, hogy 1 fizetésből (meg egy "alamizsnából") megélnek majd 3-an?! És itt nem opció a "majd lesz valahogy"... Pláne úgy, hogy ebből egyvalaki tuti nem nélkülözhet. Legalább is alapvető dolgokban. Azért teljesen más volt a "békés 80-as" években gyereket vállalni, mint most. Én ezért megértem azt, aki nem mer belevágni. És nem feltétlenül a luxusról nem akar lemondani ok miatt. De lehet, hogy rosszul gondolom.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.31. 20:20:47

Nem lenne ördögi kör, ha hosszú távon gondolkodnának a cégvezetők. Azaz: hosszú távon nekik mégiscsak megéri egy olyan országban termelniük, ahol lesz a munkának utánpótlása. Mert így csak az történik, hogy a korfa folyamatos elöregedése miatt előbb-utóbb egyszerűen el kell hagyniuk az országot.

Csak ők nem érzik át a problémát, mi van, ha utóbb.

Vierre 2008.08.01. 00:14:55

kurvára kivagyok az olyan érvelésen mint Kehelyke és Optimista.
EGy okból, mégpedig az, hogy ma ma van, akkor meg akkor volt. És az, hogy kibaszottúl rommá dolgozták magukat az emberek a gyárakban és a földeken és huszonnégy órából huszat gürcöltek és felneveltek titeket, nem minőség.
Az pedig hogy boldogság, vagy harmónia kis sem ejthető. Persze persze, mindenki az és mindenki az volt bla bla, csak hogy kétezernyolcban egy kinyilt csipás világban élünk ahol a nőnek és a férfinak is meg van a maga elképzelése, munkáról, életről, szexről, boldogságról, családról, jövőről és ebbe az a feudális kuss, miszerint az asszony háztartást vezet, főz most takarít, kefél és mellette még pl a földeken kapál miközben az apjuk viszi haza a pénzt kibaszottúl ódivatú.
Markáns vágyam hogy a közép de inkább az idősödő korosztály ne abból induljon ki hogy
-akkor bezzeg megoldották
-akkor bezzeg nem volt rinya
-akkor bezzeg.....
És még valami. Akkor még el lehetett menni cselédnek, társalkodó nőnek, bejáró nőnek, földeken kapálni, szántani, ekézni, kaszálni és még sorolhatnám. Mert akkor bezzeg még nem jártunk a holdon és nem traktorral, mosogató géppel, porszívóval, szárító géppel és mosógéppel dolgozott az amúgy határozott arisztokrácia, mely immáron csak azok elméjében létezik a jelenben, akik hisznek benne. Persze ezek a dolgok ma is vannak, rétegeknek, nem pedig akár a hétköznapi kispolgári családnak.
És kurvára nem kellett mindehez OKJ-s papír. Most viszont kell. A tanfolyamot fizetni kell és kibaszott nagy közhely de
-akkor még meg lehetett élni, mindig volt munka...
-ne jöjjön az aki a szoc időszakkal dobálózik, mert akkor baszki aztán tényleg mindenkinek volt munkája és kecója.

Akkor lesz nekem nagy ember, ha most mondjuk lakás nélkül mert anyuka és apuka nem tolta a segge alá tegyük fel mert nem volt pénzük, gyesből elhagyva akar gyereket nevelni.
De ne legyek drasztikus. Nincs elhagyva. Papa minimálra van bejelentve. Számoljon aki annyira tudja....
Össz nettő száz. Mínusz albi, jó esetben negyven. Mínusz rezsi jó esetben harminc. Az hetven. Etesd a gyereked harmincból. Te meg dögölj éhen.

Nem , nem utálom Mo.-t . Libsinek tartom magam de nem vagyok fanatikus és nem vagyok vak sem ellenben van két gyerekem.

Nem a hablaty kell hogy mi volt akkor és oldjuk meg. Akkor meg lehetett oldani a szomszéd tehenének tejével, a földek hasznával, a Marisnál a takarítással, a robottal... de volt robot és volt meló.

Most egy anya visszaszokása a munkaerő piacra két gyerek után átlag öt év gyessel a szájenszfiksön.

KEhelyKE · http://kehelyke.blog.hu 2008.08.01. 04:12:59

tudod Vierre én meg az ilyen funkcionális analfabétáktól vagyok ki de nagyon...! nem állítottam, hogy könnyű, és ha tudnál olvasni ill. szöveget értelmezni, akkor észrevetted volna, hogy nekem is aggályaim vannak, és félek belevágni. a kutya nem beszélt az előző rendszerről, tudom, hogy más volt. munka biztos volt, manapság semmi sem biztos.
ha valaki akar gyereket, az vállalni fogja a nehézségeket, a baj az, hogy egyre kevesebben mernek belevágni...mert tény, hogy egyre nagyobb a létbizonytalanság. bárki bármikor az utcára kerülhet, a gyereked egy senki lesz a suliban, ha nem menő cuccokban járkál, rendkívül veszélyes világ, nehéz megóvni mindentől, de tulajdonképpen akkor miért is hajt mindenki? mindenki ládában végzi, ebből a világból mndenki úgy távozik, ahogy idejött - minden értelmét veszti, ha nincs kivel megosztani, csak az a baj, hogy egyre többeknek nincs mit megosztani - de összességében a lényeg: nem akarásnak nyögés vége...

Horizont 2008.08.01. 06:14:33

Kedves Vierre!
Amiről én írtam az nem az a bizonyos "bezzeg régen hű de jó volt "tipusú duma.A stílusod téged minősít.Ráadásul úgy írsz mintha a 80-as években kővel kellett volna szikrát pattintani.Nem az őskorban éltünk anno.Akkor is voltak nehézségek.
Ez a düh és ez a nagy elégedetlenség ami árad belőled na ez a szomorú.Két gyereked van,kicsivel több boldogságot sugározz már.
KEheLYKÉnek igaza van.Pedig ő is fiatal.Tehát igazam van, egyén és hozzáállás kérdése is a gyerekvállalás.Nem minden a pénz.
Ja és nem hablaty ami volt,a múltunk fontos és esetleg lehet tanulni belőle hogyan oldjuk meg a mostanit.Képzeld....

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.01. 09:08:45

Rohadt nagy OFF:
BTK új tervezetéből egy kis szemezgetés:
"Jogos védelem: A mainál szélesebb védekezési jog érvényesülne, a jogtalan támadást elhárító cselekedetet méltányosan kell megítélni. Például aki testi épsége elleni támadást az elkövető életének kioltásával hárít el, azt fel kell menteni, míg ma ijedtsége vagy menthető felindultsága miatt korlátlanul enyhíthető a büntetése."
Forrás: HVG 2008. Augusztus 2.

d.é.é. 2008.08.01. 09:24:38

Huh, na akkor még 1szer számoljunk.
-100ezer a lakástörlesztés, 40ezer a rezsi
A férjem nettójából marad 20ezer, ha ezt csontra kifizettük.
-Kapok 60-80ezer GYED-et, 12ezer családi pótlékot, azaz:
Jó esetben112ezerből kell etetni, ruházni 3 főt...
Mennyi a bérlet? Belépő strandra, állatkertbe, vagy csak 1 gombóc fagyi, szelet csoki? Ne adj isten van egy autónk, ami megkönnyíti a kisgyerekkel a mozgást, és miből tankolom?
Nagyi projekt fuccs, mert dolgozik és garzonban lakik, nehezen tudnék odaköltözni.
Akkor?

d.é.é. 2008.08.01. 09:26:15

És persze megint elmondom amit Seduxen is már tegnap. Tudom, látom, hogy van ennél szarabb. És respect aki úgy is bevállalja!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.08.01. 09:48:20

Cinikusan, de komolyan: A lakosságcserét nem segítené elő az állami gondoskodás fejlesztése.

Készüljetek fel! 20 éven belül tele leszünk pakisztániakkal kínaiakkal és afrikaiakkal. (Ennek örülünk a multikulti vagy régebben internacionalizmus térnyerése miatt). Mert ugye honnan a francból szereznének máshonnan annyi embert, akikkel futtatni lehet az üzletet? Ehhez még a Brat'islava környéki vagy az aradi betelepülők is kevesek lesznek!

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.01. 10:46:54

d.é.é.: "Belépő strandra, állatkertbe, vagy csak 1 gombóc fagyi, szelet csoki"...
mekkora igényeid vannak Neked hallod:-))))
Csöncsön: "Csak ők nem érzik át a problémát, mi van, ha utóbb" írtad ezt a multikra...
szerintem inkább a nagy része vastagon lesz*rja. Itt van 5-10 évig, amíg adómentességet élvez, ha ez letelik, és el kellene kezdeni fizetni, akkor elhúzza a belét Romániába, Bulgáriába, vagy akárhova, ahol továbbra is kinyalják a seggét.

d.é.é. 2008.08.01. 12:21:11

Seduxen: Nekem?!? Majd a gyermeknek lesznek!
Vagyis végülis nekem, mert talán szeretném is neki ezeket megadni.
Ehh. Nem lesz jobb, ha nyígok itt emiatt.
Összehúzzuk amink van, aztán hajrá.
Más opció nincs.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.01. 12:59:27

d.é.é.: igen Neked. állatkert, fagyi, csoki? Ilyeneket akarsz nyújtani a gyerekednek? Burzosá :-)))
Nem lesz így túl trendi gyerek hallod -e! Retekelklub-Vivatévé-Bankdisco. Ilyenekre költs inkább, hidd el megéri, igazi celeb válhat belőle :-))))

d.é.é. 2008.08.01. 13:55:53

Seduxen: igazi celebet neveljen a Sarka Kata! :-)

Én maradok az egyszerű dolgoknál. Ja és megtanulok fagyit főzni, ások medencét, hogy spróroljak a strandbelépőn( biztos támogatná a lakóközösség...), gondolom a csoki sem bonyolult...
Egyre motiváltabbá válok... :-)

acel 2008.08.01. 16:32:07

Persze a Szocpol is nagy businness-az epítattőknek, a szocpolnak legalább a fele az építtetőnel köt ki, mert a lehetősége emeli a lakásárakat. Ennélkül sztem olcsóbbak lennének a lakások. Vagyis az állami juttatás nagyrésze nem az igénybevevőnek, hanem másnak jelent pluszbevételt. Ugyanúgy mint a biztosítási adókedvezményeknél, energia csökkentési támogatásoknál stb.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.01. 17:33:58

d.é.é.: ha esetleg van ötleted arra, hogy én hogyan csináljak medencét a leendő gyereknek a X. emeleten a panelba, akkor várom az ötletet :-))))

Vierre_ 2008.08.04. 11:12:40

Kehelyke és Optimista a különbség csak az, hogy én nem személyeskedtem, nem is tehetem mivel én nem esem abba a botor hibába hogy egy internetes oldalon leírt véleményetek után tudom milyenek és kik vagytok :) a véleményetekről írtam véleményt. :) Ejj hát még mindig vannak akik nem dolgozzák fel, hogy az egyet nem értés nem egyenlő az ellenszenvvel. Mindig jól szórakozom amikor egy kritikát a másik minősítésével reagál le valaki, mert az minden csak nem érv saját elképzelése mellett :)) A kor nem érdem, hanem állapot.

KEhelyKE · kehelyke.blog.hu 2008.07.31. 14:34:34
reagja pont az a demagógia, hogy régen is megoldották, most is meglehet, csak akarni kell, ehhez még értelmező kéziszótár sem kell :))

Optimista 2008.07.31. 18:08:56 reagja dettó, bezzeg bezzeg, aztán ha valaki esetleg lehablatyolja jön a durcos személyeskedés egy állítólag értelmes, érett felnőttől. :))) ejj ejj a bólogató kutya a kocsi elejébe való, ha valaki itt nem kapja meg, tegye magát túl rajta a stílusom meg olyan amilyen, én nagyon élvezem, de személyiségrajzot felállítani rá több mint gőgös merészség :))) azt gondolom. :)))

Horizont 2008.08.04. 17:42:17

Vierre_:rosszul gondolod!
Én is csak véleményt írtam a véleményedről.Nem állítottam fel személyiségrajzot rólad,hogyan is tehetném hiszen nem is ismerlek.Én egy adott témában leírt véleményeden háborodtam fel.
Idézet tőled:
"Akkor még el lehetett menni cselédnek, társalkodó nőnek, bejáró nőnek, földeken kapálni, szántani, ekézni, kaszálni és még sorolhatnám. Mert akkor bezzeg még nem jártunk a holdon és nem traktorral, mosogató géppel, porszívóval, szárító géppel és mosógéppel dolgozott az amúgy határozott arisztokrácia, mely immáron csak azok elméjében létezik a jelenben, akik hisznek benne. Persze ezek a dolgok ma is vannak, rétegeknek, nem pedig akár a hétköznapi kispolgári családnak."
Te miről írsz?Nem tudom hány éves lehetsz,de én a 80-as évekről írtam?Biztos hogy tudod hogyan éltek abban az évtizedben hazánkban??
Újabb idézet tőled:
"És az, hogy kibaszottúl rommá dolgozták magukat az emberek a gyárakban és a földeken és huszonnégy órából huszat gürcöltek és felneveltek titeket, nem minőség."
Honnan veszed??Miért állítasz ilyen butaságot?Tudod hogyan neveltek engem,vagy KEheLYkét?
Na szóval úgy látom te a sorok között olvasol inkább, olyanról ami nincs is ott!Nem lehet neked könnyű!
Az okos rábeszélő érvek előtt meg szoktam hajolni és belátom ha tévedtem.Na ez nem az az eset.

Vierre 2008.08.04. 20:26:34

Optimista annyira neharagudj de ostoba a válasz, tényleg olvass kérlek, ha már az én szememre hányták hogy nem tudok szöveget értelmezni.
Írtam én valahol hogy téged és kehelykét hogy nevelték? Teljes általánosságban írtam, a századelőről az ötvenhatos születésről és talán egy mondatban tértem ki a nyolcvanas évekre :)
Több mint harminc.
És ebben:

"A stílusod téged minősít.Ráadásul úgy írsz mintha a 80-as években kővel kellett volna szikrát pattintani.Nem az őskorban éltünk anno.Akkor is voltak nehézségek.
Ez a düh és ez a nagy elégedetlenség ami árad belőled na ez a szomorú.Két gyereked van,kicsivel több boldogságot sugározz már.

meséld el nekem hol van a nem-személyeskedés :)))

Horizont 2008.08.05. 06:06:44

Nagyon eltértünk az alaptémától.
És mostmár tényleg személyeskedünk!Meggyőzés meg oda-vissza nem jön össze.Elbeszélünk egymás mellett.
Amúgy tényleg sok boldogságot a két gyerekedhez!

Vierre_ 2008.08.06. 23:13:21

Optimista én nem akarlak meggyőzni :) reagoltam rátok, jött a duma, arra reagoltam, jött a duma, arra reagoltam és erre jön ez :) És még mindig nem személyeskedtem :) Tehát a többes szám nem állja meg a helyét. Nem beszélünk el egymás mellett, mivel én értem amit írsz és arra reagálok, ezek szerint te nem értesz engem? :))))))) Vagy nem akarsz? :) Vagy nehéz a belátás? :)

süti beállítások módosítása