Skip to content


       Szűrés lista

Gólyamészárlás

Hír 1: 4 fiatal gólyát lőttek le Tiszabábolna mellett. A madarakat fém nyíllal (!) lőtték keresztül, ezek közül 3 a földre esett, az eddig ismeretlen tettes eltávolította a nyilakat, míg a negyedik madár egy villanyoszlop vezetékeire zuhant és megégett. Ebben a gólyában benne maradt a nyílvessző, mivel az elkövető azt nem tudta eltávolítani.

Hír 2: Rendkívül sikeresen záródott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ezévi "Gólya road show"-ja, melyen több mint 200 fiókát sikerült meggyűrűzniük a szakembereknek, aktivistáknak. Mindezt természetesen a nagyközönség előtt, a természeti nevelés, és a természetvédelem népszerűsítése érdekében. Nagy sikert aratott a fészekfigyelő webkamera-hálózat, melyből az egyik kamera bekerült az EarthCam TOP 10-be. Ez a honlap a világszerte működő webkamerák egyik legnagyobb tematikus gyűjteménye, és minden héten megszavazzák a TOP10 kamerát a Föld bármely pontjáról, melyek leginkább tetszettek. Ide került be a nagyhalászi  gólya is, melyet már 101 országból tekintettek meg, Új-Zélandtól Kanadáig, Argentínától Japánig, de Kubából, Indonéziából, Ghánából és Pakisztánból is volt már látogató. A webkamera most is működik, itt előben nézhetjük, mi is történik éppen Nagyhalászon a fészekben.

No, hát annyinak örülhetünk csak, hogy a vadbarom nem a webkamerás gólyákat mészárolta le, az országimázsnak nem igazán tett volna jó...

El sem tudom képzelni, hogy milyen ember lehet, milyen lehet a lelkivilága, hogy nyíllal (!) lelő 4 gólyát. Vajon miért tette? Lehet a Magyarok Nyilai "terrorszervezet" csapott le?
Viccet félretéve, szeretném, ha hatályos magyar törvények alapján megkapná a megérdemelt büntetését az illető. Vagyis nem pénzbírság, nem felfüggesztett, hanem igenis kapja meg a pár hónap letöltendő börtönbüntetést. És amikor az ítélet kihirdetése után elvezetik rabszíjjon, azt a képet kérem adja le az Aktív, Fókusz meg a többi bulvárműsor, hogy leszivárogjon a gyengébb felfogóképességű honfitársaink  mélyebb szürkeállományába, és egy egyszerű szókapcsolat formájába belevésődjön a sima felületű borsónyi agyukba: állatkínzás=börtönbüntetés

Remélem ebben pártállástól függetlenül egyetértünk ...

Címkék: állat bizarr

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr66601577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bezuhov. 2008.08.05. 13:57:51

B+, azta qurva@*/*/*....

Mint a fent citalt MagyarMadartaniesTermeszetvedelmiEgyesület (MME) egykori tagjakent ez nalam abszolute kibassza a biztositekot.

ez nalam min eletfogytiglan... e teren baszottul nem ismerek irgalmat

bloodhound v2.0 2008.08.05. 14:06:39

a fémnyilat felforrósítani, hogy izzon, és lazán feltolni a seggébe, hadd kelepeljen a kis köcsög. remélem elkapják, és tényleg megkapja a magáét, annyira nem lehet nehéz elkapni, asszem nyípuskához kell (?) valamiféle hatósági engedély, és nem sok ilyen tulaj szaladgálhat az országban.

Bezuhov. 2008.08.05. 14:16:15

Mondjuk több mint valoszinü, hogy valami hülyegyerek(ek) lehetett...aki a fegyverekre izgul es kiprobalta az uj jatekszert. Az MME mar szamos hasonlo esetett felderitett; legtöbbször ezek a szarhaziak a legpuskat probaljak ki a madarakon.....tenyleg, milyen poen megölni egy elölenyt :@..csak a hecc kedveböl!!
Ember az ilyen???

110/800 2008.08.05. 14:22:38

ilyeneket miért nem lehet a dühös nép közé vetni? úgyis megérdemelné, akármi is történjen vele...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.08.05. 14:24:24

Régebben közutálatnak, kiközösítésnek örvendhetett az, aki gólyát-fecskét ölt. Az egyszerű, falusi emberekbe bele volt kódolva, hogy ilyet nem teszünk. Sajnos már a civilizáció utolsó máza is lepattogzik az emberekről, már semmi nem tilos, semmi nem tabu, semmi nem túl nagy kegyetlenség.

Bezuhov. 2008.08.05. 14:28:26

110/800

az a baj, hogy ez baszottul nem erdekli a nepet... illetve nem izgatja annyira mint mas "hüdefontos" temak. Hadd ne peldalozzak most!.

Johnny336 2008.08.05. 14:34:21

Pl. VV Ági cicije...

Egyébként tényleg, az ember az egyetlen állat, amelyik élvezetből öl. Ez miért van? Az egyetlen civilizált, fejlett társadalomban leledző élőlény kibújik a természet alapszabálya alól...
Bár a két fenti jelző ezekre az egyedekre nem igaz sajnos...

Bezuhov. 2008.08.05. 14:38:14

Remelem bevasaljak rajta a 100.000Ft eszmei erteket golyankent, a többit meg majd esetleg par termeszetet kedvelö emberke!

blúdiginipig 2008.08.05. 14:44:09

Amúgy a fehér gólya fokozottan védett madár. ezért letöltendő járhat alapban, a szándékossághoz meg nem sok kétség férhet... Csak az a abj, hogy a büdös életben nem fogják megtalálni az elkövetőt... ismervén a hazai bűnüldözés hatékonyságát ilyen ügyekben.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.05. 14:50:08

Rékuc: az a baj, hogy ilyen híreket olvasván nálam is lepattogzik az a bizonyos "máz", és az elkövetőkkel szemben belőlem is kijönne a zállat. Remélem qrva büszke magára a nyomorult állat... De nem, az ilyen nem is állat. Abban több tartás van...
Kurva egy ország ez...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.05. 14:56:06

bocs, off lesz. nincs igazság ezen az átkozott földön...

index.hu/politika/bulvar/meghaltcsecs/

Bezuhov. 2008.08.05. 15:00:14

blúdiginipig 2008.08.05. 14:44:09

Hidd el, en sem a policajban bizok....de az egyesület es termeszetvedelmi hatosagok embereit es aldozastos munkajat ismerve meg lesz a szarhazi! Mar csak azert is, mert egy nyillal,/nyilpuskaval bohockodo majmot nehez nem eszrevenni....es ha allatkinzasrol van szo akkor altalaban az emberek is segitökeszebbek!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.08.05. 15:21:04

Szerintem a kornyeken mindenki tudja, hogy ki volt a tettes. De legalabb par faszkalapnak eldicsekedett tettevel.

Arra fel merem tenni a fizetesemet hogy a draga rendorsegunk NULLA eredmenyt fog az ugyben felmutatni.

Harmadreszt nekem is van ijam es egy golyat eltalalni ijjal az igen balfasz mutatvany. Kb. aki lott ijjal egy orat, eselyesen indul a golyakilovo versenyen...
Szanalom, hogy mire kepesek egyesek.

Van jopofa horgas nyilhegyem. Amit nem lehet kihuzni hatrafele. Azzal kene az ilyet keresztben seggen loni, aztan oruljon neki.

Mielott valaki nekem esik, kozlom vele hogy az ijammal az elmult harom evben szamos muanyag uditosuveget, faagat es alaplapi dobozt vadasztam le. De elolenyt egyet sem lottem.

Higany 2008.08.05. 15:34:43

Ezt a büntetést javasolnám az elkövetőnek:
napirajz.hu/files/gumipokozva.jpg

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.08.05. 15:38:58

Dinin
az Alaplapi Dobozok Szabadságjogaiért társaság szóvivőjeként felszólítalak, hogy azonnal hagyj fel ezzel a vérlázító tevékenységgel és fizess kártérítést az eddig oktalanul elpusztított Dobozok árváinak!

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.05. 16:00:57

Hír 1 tettesének a seggébe fémnyíllal belelőni, majd beletörni, hadd üszkösödjön el.

Bezuhov. 2008.08.05. 16:16:29

Zero!

erdekelne hol talaltad az elsö hirt.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.05. 16:25:47

Bezuhov · provokativ.blog.hu/ 2008.08.05. 16:16:29
Öhöhö. Ott van a link. Katt rá arra, hogy Hír 1

Bezuhov. 2008.08.05. 16:39:48

Azt en is latom... azert erdekelne, hogy zero közvetlenül itt böngeszve talalt-e ra a hirre? vagy valahonnan mashonnan?

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.05. 17:47:47

Te náci! Milyen elvetemült fasiszta oldalakat nyitsz te meg? :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.05. 18:15:04

Ja, jól lebuktam .. ezért linkeltem a cikkbe mást xDDD

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.08.05. 18:20:00

Bezuhov: a gólyaölős cikk már ma korán reggel kint volt az Indexen.
Te minden postban nácit látsz? A gólyaölősben is? Beteg-e vagy? Unalmas-e vagy de kurvára?

lampaules 2008.08.05. 19:41:02

És mi van, ha nem találja el a gólyát? 10 méterről 4 ből 4 szer nem egyszerű egy nem túl vastag állatot telibelőni nyílvesszővel. Akkor beszáll a vessző egy kertes ház udvarába, ahol valakit eltalál?

REPARATUR 2008.08.05. 20:45:17

ez miocsoda radikális oldal! börtön, állatkinzásér?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.08.05. 21:25:55

jaja mi már csak ijen radikális oldal vagyunk, nem akarjuk hogy kinozzák az állatokat, húha.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.05. 22:02:02

REPARATUR · www.jeromosfanclub.extra.hu 2008.08.05. 20:45:17

Én sokkal jobban díjaznám a kínhalált a börtön helyett.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.05. 22:05:21

OFF:
Made in Irán januárban. Ilyen kéne itt is pár uborkatolvaj ellen.

Öt bűnelkövetőnek vágták le a jobb kezét és a bal lábát egy iráni börtönben az ISNA iráni hírügynökség vasárnapi jelentése szerint. Évek óta ez az első eset, hogy csoportosan csonkítanak meg elítélteket Iránban.
Az öt férfit "Isten-ellenes cselekményekért", konkrétan fegyveres rablásért és túszejtésért ítélték kéz- és láblevágásra, amely amúgy leginkább a visszaeső tolvajoknak jár ki.

eldiablomismo 2008.08.05. 22:56:25

Remek hely az az Irán, nem is értem a hisztit, ami övezi.

Tharkun 2008.08.05. 23:29:17

┏┫ ┏┓ ┏┓ ┣┓    ┃┃
┗┫   ┃   ┣┛ ┏━━┻┃
 ┃ ┗━━━┛ ┃  ┣━━ ┃
 ┗━━━┳━━━┛  ┣━━ ┃
 ┏━━▇▇▇━━━━━┻━━━┛

Persze 2008.08.05. 23:45:03

┏┫ ┏┓ ┏┓ ┣┓    ┃┃
┗┫   ┃   ┣┛ ┏━━┻┃
 ┃ ┗━━━┛ ┃  ┣━━ ┃
 ┗━━━┳━━━┛  ┣━━ ┃
 ┏━━▇▇▇━━━━━┻━━━┛

hihi ez remekül működik

n-n-n (törölt) 2008.08.06. 07:52:17

Eddig olvastalak, jó blogod van, de hogy a jobboldal mocskolására használod fel még te is ezt a barbár tettet, hát dögölj meg mocskos ávós szarházi alak, amiközben fnnyesre nyalod Gyurcsányod szaros seggelyukát. Utolsó szenny geciláda vagy.

Agyadra ment a politikai, miközben valószínű, hogy éppenséggel valami újgazdag sznob, magát a rendszerváltáson összelopott liberálnáci köcsög nyilazgatott.

Na szevasz, seggfej barátom.

Bezuhov. 2008.08.06. 08:36:47

hihi! :))

ejh Zero, te "mocskos ávós szarházi alak" xD..mar megint Fleto segget nyalod? xD
//en mindig mondtam, hogy funkcionalasi analfabeta kezebe internet nem valo :)//


Rékuc · rekafoto.blog.hu 2008.08.05. 18:20:00

"Bezuhov: a gólyaölős cikk már ma korán reggel kint volt az Indexen.
Te minden postban nácit látsz? A gólyaölősben is? Beteg-e vagy? Unalmas-e vagy de kurvára? "

jujjj!!!!:-o Mar boccs, de ezt melyik ujjadbol szo..d ki? Engem szimplan az erdekelt volt, hogy milyen mediumok adtak le ezt a hirt, hogy zero felfigyelt ra. Csak igy szimpla informalodas lett volna, egy szimpla kerdes formajaban.... es te ebbe valami rejtett nacizast lattal bele!?? huhh asszony! es meg en vagyok a beteg? :DD

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.06. 09:15:23

Számomra egészen meglepő módon a magyar királyi 1-es esti Híradójában benne volt ez a gyalázat...
Szívből remélem, hogy valaki ráakad az elkövető(k)re, és minimum szögesdróttal körbetekert csípős chili-szószba mártott baseball-ütőt dug a seggébe/seggükbe...

Bezuhov. 2008.08.06. 10:31:31

Na az remek, vegre vannak azert + dolgok is otthon...
Remelem most otthon retteg a kis szarhazi, es varja, hogy mikor huzzak karoba...

DArchAngel 2008.08.06. 12:32:34

Remélem, az elkövetőt is becsatlakoztatják egy picit a magyar villamos hálózatba.

Kodomo 2008.08.06. 14:47:06

Két dolog jut eszembe:
Egy: Annó lehetett látni egy kitömött gólyát Budapesten valahol (talán az állatkertben?). A nyakán a bőr alatt egy afrikai készítésű nyíl volt, amit a szegény gólya az afrikai vadász támadását túlélve hazahozott..

Kettő: Szűkebb pátriámból
www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/motorozott-majd-agyonrugott-egy-ozet-szalaszenden/cn/haon-news-FCUWeb-20080227-0226541971

süti beállítások módosítása