Skip to content


       Szűrés lista

Előre kurvák, gengszterek

Ugye egy percig sem gondolta senki, hogy nem csapunk le azonnal a sokat vitatott valóságshow, a Nagy Lehetőség nyitóbulijának hírére? Nem? Jólvanakkor. Bár már az is szomorú, hogy ez Magyarországon 2088-ban egy hír... no mindegy. Szóval megvolt a Nagy Beköltözés, egy Nagy Luxusvillába, amelynek - valljuk be - a valósághoz nem sok köze van, már ha valóság alatt a kis, magyar fajtát értjük. Tehát ez már nem valóságshow, csak show. És az ugye köztudott, hogy ha show, akkor kell bele lotyó is, ugyanis Magyarországon ez a két fogalom kéz a kézben jár és csakis együtt hajlandók megjelenni, mint leszbishowgirlök az Erotika kiállításon. Ennek megfelelően fel is béreltek két pornóterméket (ugye nem baj, hogy nem nevezem őket nőnek?), hogy természetes, nőies bájukkal emeljék az est fényét. Az eredmény megtekinthető ebben a galériában, vigyázat, megrázó képek következnek!
(Én szóltam.)
A dolog apropóját ugyan még nem sikerült felfedeznem, ha csak azt nem vesszük, hogy csöcs már mindenhova kell. Ezen a szálon elindulva csendesen eltöprengtem, milyen TV-műsorokba, valóságshow-kba lehetne még betolni néhány szexipari munkást:

- Iskolakezdés: Lickin' Lola szexshow-jával ünnepeltek az elsősök
- Szülőszoba-valóság: Kinky Katy nővérke sztárvendég asszisztálásával
- Házfelújítás: Fifi Fire és Impli Ildi felavatják az új sezlont

Az ötletek tárháza végtelen, remélem, az én fáradságos munkámat is honorálja valaki, legalább annyival, mint amennyit a két pillangót megrendelő producer felmarkolt ezért az ötletért.
Utószó: bár a Velvet részletesen beszámolt a lobogó csöcsökről, a műsorról keveset tudhattunk meg. Látta valaki az első néhány részt? Vélemény?
Utószó 2: Reckl Amál kollegina nemrég ezt jósolta a műsorról: 'Attól tartok, szörnyű unalomba fog fulladni az egész egy idő után, és ez lesz a vég kezdete is.' Szegény, ha tudta volna... nem számolt a lobogó csöcsökben rejlő Nagy Lehetőséggel!

Címkék: tv bulvár playmate

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr73660945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.13. 10:46:23

Azt hiszem Malacpofa (=Hajdú P.) új műfajt teremtett a hazai és nemzetközi televíziózásban :

Hajléktalanok + playmate-csöcsök ...

Ez egész olyan, mint egy szürreális Hugh Hefner Playboy party valahol Balkán-alsón ....

Johnson Doe 2008.09.13. 12:00:10

Ilyen macák társaságban a szegény, elhagyatott hajléktalanok biztos ismét képesek lesznek visszailleszkedni a "valós" életbe... Én is minden áldott nap jakuzziban dobálom a pucér nőket, mert ez a valóság. Nem?

Horizont 2008.09.13. 12:07:49

Töröm a fejem miért hajléktalanokból "csinálnak" műsort?
Addig is fedél legyen a fejük felett?Vagy megmutassák nekik hogy na ez nem lesz nektek soha?
Vagy megsajnáljuk őket??
Vagy Hajdú összedolgozik Kovival??
Nem is tudom mire gondoljak???
Legközelebb roma valóságshow lesz a putrisorról?? :)
Normális ember mindig abba bízik hogy lejjebb már nem lesz!Mindig van lejjebb!

Higany 2008.09.13. 12:50:56

Kik ezek a pezsgőlocsoló svédek a medencében?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.13. 12:51:35

Higany 2008.09.13. 12:50:56

Valami playmatek ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.13. 12:54:04

Ja , ők a hajléktalanok + a Bódi család

reKorrekt 2008.09.13. 12:55:16

Johnson Doe 2008.09.13. 12:00:10

xD

"Sosem láttam még nemes asszony csecsét!"

Harisnya Fétis · http://www.webturi.fw.hu 2008.09.13. 13:06:45

"csendesen eltöprengtem, milyen TV-műsorokba, valóságshow-kba lehetne még betolni néhány szexipari munkást".

Például:

Óvodások délelőtti műsorába: tudjátok a néni, aki beszélget meg játszik a gyerekekkel

Nyugdíjasok magazinja: Kiöregedett szexipari munkásoknak

wildgica · http://wildgica.hu 2008.09.13. 13:17:01

Most hallottam először erről a műsorról, hát full kiakadtam. Amikor azt hiszem, hogy a nagy sz*rkupacra már nem lehet feldobni még egy lapát trágyát, akkor mégiscsak... és még mindig nem hullott a nyakukba. Hihetetlen, hogy ezt emberek nézik baszics.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.13. 14:40:15

Bódi mamival is lezbiznek a playmate bulák? Mert csak akkor fogom nézni. :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.13. 14:42:38

"- Házfelújítás: Fifi Fire és Impli Ildi felavatják az új sezlont"

..erről meg az jutott eszembe, hogy van nálunk egy bolt Art-X (Erotics & More) néven, ahol a művagina, meg a felcsatolhatós broki mellé lehet venni ütvefúrót, meg vésőgépet :D

Hannibal22 2008.09.13. 16:01:36

Már a pókerben is....X pókerklub egyik versenyére beültette kovi egyik ribancát félmeztelenül játszani.Beszarok,mik vannak...ettől lesz látogatottab a hely?Basszák meg, aki meztelen kurvákat akar látni/használni az nem egy pókerklubba megy.Aki pedig pókerezni ,az nem egy nigth clubba!Undorító,hogy mindent ellepnek már ezek a mocskok!

Corry 2008.09.13. 16:39:17

Megjegyzem, hogy vannak területek, ahol az arabok előttünk járnak:

zoom.hu/kulfold/szabadon-megolhetik-az-erkolcstelen-tevek-tulajdonosait

talán ez se egy megfeleő megoldás a kérdésre, de az se amit a szabad kapitalizmus diktál, az átlagember igényeit elégíti ki, akiknek ugyibár mire van igényük:

Római 1.: Sültgalambra, amely szárnycsattogva repül a szájukba
Római 2.: Tabudöntögető műsorokra, ahol a "tabu" fogalma folyamatosan mászik előre, mert azzal ha folyamatosan tabut döntögetünk, az eddig tabu dolog bevett dologgá válik, új tabut kell keresni.


Persze az se lenne rossz, ha nemcsak a tabu lenne érdekes, hanem valami más is, de ez sokunknak nem megy.
Igazából az lenne a jó, ha a TV társaságok a fizetőképes kereslettel súlyoznák a nézettséget, ja és a munkanélkülin otthon tv-t bámulók súlyozása 0 lenne.

DuDe 2008.09.13. 17:24:05

...de még ha jó nőket küldtek volna oda. Ennyi kiélt, műmellű, rusnya r*bancot egy kupacon... :S

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.13. 23:06:46

Corry 2008.09.13. 16:39:17

"Igazából az lenne a jó, ha a TV társaságok a fizetőképes kereslettel súlyoznák a nézettséget, ja és a munkanélkülin otthon tv-t bámulók súlyozása 0 lenne."

Vajon az AGB Nielsen a segélyből és pótlékból élők tömegét is reprezentálja a közönségmérésekben? :DD

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.13. 23:08:27

Amúgy sztem nem számít a munkahely léte, vagy az iskolai végzettség. Egyre több kolléganőmről derül ki, hogy élvezettel nézik nap mint nap a Vacsoracsatát. Vagy a Hal a tortánt. Fura.

Mertcsak 2008.09.13. 23:49:32

Basszus ez lenne a valóság(show)?!
Én inkább maradnék a szürke kis "álom"világomban!
Egész jól érzem itt magam.
Hajléktalanok pancsiznak kitaposott ribancokkal a tv-ben?! Hát inkább maradok a könyveknél.

Tényleg szétrág a kiváncsiság:eztet a rettenetet melyik csatornán adják?
Csak hogy oda ne kapcsoljak!

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.09.14. 04:10:26

A csodás Story tv-n, szerda este - csakhogy tényleg el tudd kerülni. ;)

Most persze okoskodónak fogok tűnni, de ilyesmire számítottam, amikor a Fikán leírtam az idézett mondatot. A műsor egyébként dögunalom. Azt viszont tényleg nem gondoltam, hogy ilyen hamar és ilyen direkt módon próbálják mindezt felpörgetni.

A kurvák nyomulása engem személy szerint nagyon taszít. Pont most kaptam meg a Munkahelyi Terroron, hogy hülye konzervatív vagyok, vállalom. Utálom ezt az értéktelen, szabadoskodó, suttyó világot, amelyet mint valóságot akarnak folyton ránk erőltetni.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.14. 10:30:37

Mindig próbálnak valami új sokkal szórakoztatni minket. Tuti, hogy ennek a kiváló műsornak is valahonnan külföldről sikerült megvenni a licencét (nem mondom, hogy nyugatról, mert pl. a legelképesztőbb valóság- és vetélkedőshow-k a japánoknál vannak :D).

Nincs is ezzel semmi baj: megveszik a nézettség érdekében, reklámozzák, pucér nénikkel népszerűsítik, majd, ha a kutya nem nézi, gyorsan leveszik műsorról. Ha roppantul érdekli a nézőket, akkor viszont lesz Nagy Lehetőség II. is.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2008.09.14. 10:44:22

Na MOST sikerült mérhetetlenül felbaszni az agyam. Ezek hát Abszurdisztán role-model-jei: cigányok, kurvák, pitiáner bűnözők. Nem csoda, hogy ezekkel van tele demszkigrad; faszom tudja (persze nagyon is jól tudom) ki és miért akarja azt, hogy ilyen legyen ez a "kurva ország", de minden eszközt bevetnek. Remélem a fiam még véletlenül se kerül tv közelbe, amikor ez az okádat megy. Nem lett túl összeszedett a kommentem, de tényleg kiakadtam.

Müszijő Csirke 2008.09.14. 10:55:18

Ez aztán valóban hiánypótló műsor.Értékeket közvetít.
De legalább ( tudom,de-vel nem kezdünk mondatot) jó nő lenne...ez playmate basszus?Tiszta ragyavert arca van...

öööö...izé 2008.09.14. 11:36:08

hmmm gyönyörű


van egy másik induló valóságsó is, abban is már láttok egy elég nagy szakmabelit, bár qrvának elég ramaty lenne....

www.origo.hu/teve/20080913-a-sztarok-a-fejukre-estek-tv2-reality-frei-tamas-bodi.html

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.14. 12:08:10

Müszijő Csirke 2008.09.14. 10:55:18
"(tudom,de-vel nem kezdünk mondatot)"

De miért nem? :DD
Kezdünk. Ahogy hát-tal is. :)

LvB 2008.09.14. 12:44:10

Mit vártok egy országtól ahol a reggeli kávéja mellé megkapja az ember Geronazzo Máriát és a kilenc kis barátját? Mit vártok egy országtól ahol x db vasúti kocsit passzolnak el hulladékfémként? Mit vártok egy országtól ahol a cigányoknak "előjogaik" vannak?
Mit vártok egy országtól melynek fővárosa egyenlő a pornófővárossal?

Nos barátaim semmit ne várjatok, a kurvákat kamera előtt kúró csövesek csak a kezdete annak az útnak amelyre ráléptünk.

GatyaPityu 2008.09.14. 13:40:37

"Nagy lehetőség show" - ez meg miez és hol adják??
Kísértetiesen hasonló szitu, mint amikor évekkel ezelőtt a Gőzeke-show létezéséről is egy netes fórumon szereztem tudomást. :-)

Ezek ellen csak úgy lehet védekezni, ha az ember kezébe veszi a távkapcsolót és használja. Ha mindenki így tenne - nem pedig csak látványosan, álszent módon fanyalogna mások előtt, miközben naprakész információkkal rendelkezik a show történéseit illetően - akkor előbb-utóbb eltűnnének a képernyőről ezek a hulladék műsorok és a bennük szereplő hulladék celebek, mert a titok nyitja a nézettség: a kereskedelmi média a nézettség alapján jut árbevételhez és profithoz, vagyis amelyik műsornak nincs nézettsége, annak nincs jövője sem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.15. 07:05:39

De jó, hogy nincs story-tévénk! Így még véletlenül sem fogom elcsípni ezt a műsort. Szánalmas az egész, de leginkább az szomorú, hogy biztos sokan lesznek (férfiak), akik a meló/kocsma után megnézik, és a saját szoba-konyhás-udvari WC-s házukból a villába képzelik magukat a nagymellű szőkék közé, elvágyódva a 120 kilós feleségük mellől.

öööö...izé 2008.09.14. 11:36:08
Igen, megvan:
"A negyedik játékos, akinek személye nemcsak az újságírók, de bizonyára az olvasók és a majdani nézők körében is megdöbbenést kelt, Horváth Ágnes, volt egészségügyi miniszter. Miután visszavonult a politikától, szakértőként, tanácsadóként dolgozott, a műsorral pedig valódi énjét szeretné megvillantani - mondja."
Azért találhattak volna egy jobb szót a villantani helyett, mert ugye... Szóval Ágnes bugyitartalmára nem sokan lehetnek kíváncsiak. Bár ki tudja. :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.09.15. 09:10:06

Mekkora fazon már ez a Hajdú. Lecserélhetitek a fejlécet. Legyen ő a blog logója!

Ha a műsora március elejéig tart - amíg künn a hidegek - akkor sikeres volt>
Legalább egy szezonra fedelet adott a szerencsés hajléktalanoknak.
Ha nem, akkor is lesz miről beszélni az utcán a fiúknak. Ha a sztorikat valaki egy év múlva összegyűjti az utcai szájhagyományból, Rejtő regények folytatásai születhetnek.

süti beállítások módosítása