Skip to content


       Szűrés lista

Legalja

Találós kérdés: Mi van a képeken?



A megfejtés pedig ...

"A Fidesz ifjúsági szervezetének aktivistái az Akadémia épülete melletti Duna-parti szakaszon egy felfújható medencét töltöttek meg vízzel, hogy szemléltessék, szerintük mire jó a szombati tanácskozás, vizet gereblyéztek. Kérdő Zsuzsa és Mihalovics Péter, a Fidelitas két alelnöke újságíróknak nyilatkozva „Gyurcsány-csúcsocskaként” emlegette a szombati rendezvényt nemzeti csúcs helyett. A „Gyurcsány-csúcsocska” nem más, mint vízgereblyézés, látszatmunka, eredmények nélkül – mondta Mihalovics Péter."

Jelenleg még csak hüledezek, így nem tudom eldönteni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt ifjúsági szervezete a szánalmasabb, a műanyag kerti medence, a nagymama lepedőjéből összetákolt transzparens, a viccesnek szánt szlogen, vagy hogy már előre megvan az ítélet a csúcsról? Vagy egyben üt egy hatalmas jobbhorgot ez az egész?

Tényleg ők akarják átvenni a kormányzást? Ennyi kreativitással? A Fidelitas már a "Gyurcsány a hibás!" matricával is iszonyú mélyre süllyedt, de most ledobtak nekik még 2 ásót gereblyét a gödör aljára, és még egy szinttel lejjebb mentek ...

El sem tudom, hogy ki és hogyan és miért találja ki ezeket? Nem szólt nekik senki, hogy ez így világégés? Én érzem magam kellemetlenül, pedig csak ezt a 3 fotót láttam ...

Címkék: politika abszurd performansz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr100718985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.17. 21:33:39

Újabb Fidesz-kreatív bomba:

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=240019

"A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy miközben a miniszterelnök az ország 120. leggazdagabb embereként 4,9 milliárd forintos vagyon felett rendelkezik, a kormány nem képes megállítani a szegénység terjedését Magyarországon."

Tudjátok, hogy Gyurcsányt utálom, de lassan tényleg kezdem megsajnálni ...
Tuti hogy a 2010 bukásra kezdtek el játszani ...

nikkkkk 2008.10.17. 21:35:11

"El sem tudom, hogy ki és hogyan és miért találja ki ezeket? " - Ott van az oldalon, gondolom o (vagy csak jovahagyja?:) ), marmint a budapesti valasztmany elnoke - Schneller Domonkos -, akinek 4 alelnoke van, persze minden keruletnek kulon van elnoke es fel tuacat alelnoke.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.17. 21:35:13

laspalmas 2008.10.17. 21:30:53
Boli 2008.10.17. 21:09:05
Vigyorogni is tud a csaj:
3kerulet.fidelitas.hu/images/stories/KerdoZs2.jpg


Mi a fasz ez? Legénybúcsúra megjött a kurva?

Denimm 2008.10.17. 21:37:20

Már egy normális hír sincs Magyarországon :-(
Ilyen hülyeségeket...
Kolompár Orbánról bezzeg mióta nincs semmi hír.

balage_81 (törölt) 2008.10.17. 21:38:30

mármint nem kolompárt.....

nikkkkk 2008.10.17. 21:39:46

balage_81: Az apraja lehet, de szerintem ilyen megyeszekhely illetve megyei es fovarosi szinten levo "elnokok" nem csokert csinaljak/vallaljak/vallatak el ezt az elnokseget.

egymilliopicikrisztus 2008.10.17. 21:40:21

Tegyétek el jól a képeket. Lehet, hogy egyszer ebből a szánalmas társaságból lesz valamelyik az új OV.
Amúgy nagyon várom, hogy kerüljenek végre hatalomra és drasztikusan lecsökkentsék az adómat, meg a tb-met.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 21:41:01

Nem mondjátok, partiba van a csaj vágva?? (3kerulet.fidelitas.hu/images/stories/KerdoZs2.jpg) Lehet, hogy Kósa pajti nyúlt a hóna alá? Bakker, azért gyomor akkor is kell hozzá...

nikkkkk 2008.10.17. 21:41:46

zero, az a 4,9 milliard forint, az csak az a vagyon amivel Magyarorszagon rendelkezik, nem?... :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 21:44:30

Egyébként Fecó pénze sem piskóta, de meséljetek, melyik könyvéből jött össze Viktornak a budai kéró?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.17. 21:44:56

@nikkkkk

xD reméljük nem ...

INkvizitor 2008.10.17. 21:45:29

Kangörény!!

azon kívül hogy nettó fröcsögő ballib faszság amit leírtál,
"amikor a fidesz a koronát utaztatta az országban, meg kibaszott zászlókat avatott, annak aztán a világon semmi értelme nem volt. De a jobboldal odáig volt érte," éppen ez volt az értelme! hogy jobban érezzék magukat páran tőle, hogy Te nem tartozol közéjük az a te dolgod. (chartázni biztosan sokkal értelmesebb dolog)

"Hányingerem van attól, hogy vannak olyanok, akik ilyen gázos helyzetben is csak odáig jutnak el, hogy gyurcsány elkúrta, de amikor egy hajszálnyi esély merül fel egy hangyafasznyi javulás lehetőségére, akkor rögtön picsogni kezdenek és szarnak bele, hogy az országnak mi lenne a jó."

az hogy gyurcsány elkúrta nem kérdés, hogy annyira demokrata, mint én politikailag korrekt, az sem kérdés, hogy még mindig Ő a miniszterelnök, pedig nem kérdés hanem TRAGÉDIA.

a vezető elitünket eddig sem, és ez után sem fogja érdekelni hogy az "országnak mi lenne a jó" a féreg is csak ezért találta ki ezt a csúcsot, mert érezte hogy ez a válság tényleg elsöpörheti a hatalomból, (hogy az országnak mi a jó leszarja, neki az a jó ha hatalomba van és csak ez számít, addig tartja jólétben az országot amíg az ország hatalomba tartja őt) a fityisz meg azért ment bele ,mert ők meg azt érzik hogy most elsöpörhetik a hatalomból a férget (nem először és tartok tőle nem is utoljára tévednek).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.17. 21:45:59

Nagyon király nőnek lenni a Fidelitas-ban, min. 4-6 pasi jut 1 nőre ...

kill004 2008.10.17. 21:47:53

Kangörény_ 2008.10.17. 21:26:03
kill, azért a fidesz szlogenjeit egészen szépen vissza tudod adni. Maszatolás, felelősség szétkenése, stb.

Atyaúrisssten!!! Hogy én fideszes lennék? Azt nem!

Csakhát tényleg az történik. Maszatolás.

"Hányingerem van attól, hogy vannak olyanok, akik ilyen gázos helyzetben is csak odáig jutnak el, hogy gyurcsány elkúrta, de amikor egy hajszálnyi esély merül fel egy hangyafasznyi javulás lehetőségére, akkor rögtön picsogni kezdenek és szarnak bele, hogy az országnak mi lenne a jó."

Na fussunk neki mégegyszer! Szerinted a válság megoldása a 4-5 bohócon múlik? Már nem! Ezt úgy kellett volna lejátszani, hogy suba alatt megállapodni a 2 baromnak(hetekkel ezelőtt), majd felbérelni pár százezer dollárért kríziskezelő pénzügyi gurukat. Hasonlítsd össze Argentína és Magyarország útját a válsághoz vezető úton. Úgymint . export, import, privatizáció, stb. Megdöbbentő a hasonlóság! Namost, aki ezt nem látta az vagy vak, vagy hülye, vagy szándékosan csinálta. Mégegyszer: ez ki volt? ÉN??? Persze hogy Orbánék is hibásak. Mindenre ez a válasz. monnyon le! Attól még 6 éve nem ők kormányoznak. EZ tény!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 21:48:07

nikkkk! Szegény politikusaink, a sok tüntetés, ezen hideg időkben a pol.naggyűlések, mind igénybe veszik az........................................................ adófizetők pénztárcáját! Mert termelni egy k.vasat sem termelnek, értéket nem állítanak elő, ami után lehetne adózni - ha nem tévedek!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 22:01:05

Most is azt mondom: a téma az, mit lehetne tenni az országért. Azon nyafogni, hogy elkúrta, elkúrta, elkúrta - ez az elba..ott magyar nyavajgós mentalitás. Nem előre megyünk, gondolkozunk, dolgozunk, hanem inkább rinyálunk, hogy mi volt, mi lehetett volna, meg milyen szép is lett volna... Azután meg csodálkozás, hogy elment a világ, meg a környező szőröstalpú országok is mellettünk! Meg még hivatkozhatunk erre, arra... Minek? Ez van és itt! Itt kell valamit tenni. Attól a Fecó haverotok elkúrta és a sok balfa.. nem áll szóba egymással, nem lesz jobb! Amíg ki nem egyezik egymással az össze okostojás, addig nem megy. Az nem megoldás, hogy monnnyon le. Az Torgyi bácsi volt. AZ A DEMOKRÁCIA. Ti, akartátok, mi akartuk - megvan. Aztán Vikit idézve, el lehet benne "jogászkodni", meg egymást .aszogatni, kivonulgatni, mindent megvétózni, megnépszavaztatni,... Folytassam? Minek? Amíg mindkettőt nem tudod elzavarni, semmire sem mész! A másik újra fogja kezdeni, mint 98-ban megtették Viki, Laci, Tomi... Maszatolása meg annak van, aki csak szövegben magyar, amikor tehetne az országért, kifogásokat keres, hogy most miért nem. Lásd okos közt. elnökünk.

nikkkkk 2008.10.17. 22:04:03

Nah meg is van az elso paintbe osszetakolt kep: images.netbag.hu/20081017/22030619127.JPG :)

kill004 2008.10.17. 22:07:27

Boli 2008.10.17. 22:01:05
Most is azt mondom: a téma az, mit lehetne tenni az országért.

Nekik? Nem sok mindent. Ráadásul a tv élőben közvetíti a csúcsot! Úrrrisssten! Gondolj bele, milyen sok érdemi kérdés fog ott eldőlni!

morpho 2008.10.17. 22:15:53

nikkkkk
Ha már vízben ülnek a figurák,miért nem vittek magukkal legalább egy kibaszott gereblyét?????

kill004 2008.10.17. 22:17:05

Azért érdekes ballib érveléseket lehet itt olvasni. Remek! Eladósodott az ország? Lehet, hogy bedől? Hogy történt? Kit érdekel! MOST fogjunk össze! Aztán ha kijövünk belőle, minden mehet tovább, ugyanígy!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 22:23:45

Ott semmi, a nullát fogják osztani... De ha nem kezdik meg a párbeszédet ilyen látványosan, a sok hülye végképp nem érti meg, hogy nem csak az arany fog többe kerülni, úgy mint a "tévébe"... Okos közt.elnökünk meg mindenek fölé tudott emelkedni az igazságérzetével.... Miközben lesüllyedt valahová, a Fidelitas szintjére. Pl. 3. kerület...

nikkkkk 2008.10.17. 22:23:51

images.netbag.hu/20081017/22223425869.JPG :)
Nah jo szazmillio otlet lenne meg, eleg ennyi is, most ugysem ez a lenyeg :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 22:28:49

Egyébként ha nem jön ki az ország, akkor ..aszhatja a kedves budai polgár, a csepeli proli, meg a vidéki is az országot! Az eladósodottságon lehet nyivákolni. Nekem egy deka hitelfelvételem nincsen! Nektek mennyi van? Svájci FR, vagy csak €? Nyavajogjunk rajta, vagy először legyen rendben az ország? Feleős meg 100 éve nincs ebben a k.országban, mitől gondolod, hogy most majd lesz?

kill004 2008.10.17. 22:29:40

Boli. Ebben igazad van, csak érdemben sokkal-sokkal hamarabb el kellett volna kezdeni. És a válság óta sajnos hibákat követtek el megint. IMF-hez szaladgálás, euro hitel, a nyugdíjból nem engedünk stb.

kill004 2008.10.17. 22:32:15

Boli : Nekem sincs hitelem semmilyen. De lehet, hogy az + adónkból "segítik ki" a devizahiteleseket, nyugdíjasokat, segélyezetteket.

kill004 2008.10.17. 22:38:53

zero. "Tudjátok, hogy Gyurcsányt utálom, de lassan tényleg kezdem megsajnálni ..."

Kezdesz nekem gyanús lenni...... :-D

Horizont 2008.10.17. 22:39:55

Nem ballib érvelés hanem az én átlagember véleményem innen alulnézetből.
Ha ég a ház előbb oltunk aztán nyomozunk, hogy mitől, kitől.Ez az örökös rinyálás: elkúrta, nem kúrta, ki kúrta.Nem mindegy? El van baszva és kész.Komolyan Gyurcsánynak már szinte egy félistennek kéne lenni mert ennyi elbaszást egy ember már össze se hozhat.Igen ők kormányoznak már 6 éve, de talán megemlékezhetnénk "konstruktív" ellenzékünkről is.
Egy Szijjártó Petike mondogatja a tutit mindennap.
Gy.F. azt mondta egy évig nem emelik a csal.pótlékot és kihagyják a nyugdíjkorrekciót.Ez is valami.
Mókásak ezek a Fidesz fiatalok:)
Megkérdezném ők mit csinálnának?Meglepődnék ha lenne használható ötletük.
Csúcs? Lehet, hogy szart se ér, lehet hogy színjáték, de két dologért megéri.Egyik hogy a pénzvilág felé jelzésértékű, hogy mégis leülnek egymással az ellenségek(!) a másik az, hogy nagyon sokan vagyunk ebben az országban, kisemberek, jobb és baloldalon, akiknek tele van a hócipője ezzel a lövészárokásással. Egyenlőre ennyi is jól esne hogy leülnek végre, és igenis Sólyomnak is ott lenne a helye.Nemcsak a bazsarózsákért kéne aggódnia.
Lehet hogy semmi semmit nem ér és jelzés értékű marad az egész.Egy ici-pici jóérzés lenne. Amúgy meg innen már a pénzvilág diktál.
De azért a remény hal meg utóljára!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 22:40:02

Ez mindenképp így lesz, jön majd egy új sarc, pl. füstadó néven, amit az, akinek k. sok pénze van meg sem érez, de Te és én is szívni fogjuk, a pirított segélyes megint jól jár, a melós szintén megszívja + Csányi urat megtámogatják jó pár milliárddal, nehogy má csökkenjen a vagyona véletlenül Mert azért illúziótok ne legyen, Csányi fog a végén a legnagyobbat kaszálni, szerintem a végére felével legalább megemelkedik a vagyona, amit Ciprusra... meg ki nem tudja hova szétmosnak majd...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 22:45:14

Optimista! Ez van, szerintem is igazad van! Amúgy meg ba..ott kis ország vagyunk ahhoz, hogy ezt a nagy szart kikerülhettük volna...

kill004 2008.10.17. 22:58:12

Kedves optimista!

"El van baszva és kész." Ez most komoly??? Köszönöm a gyermekeim nevében! Csak 1 milla/ fő adósságuk van.( a többi 10 millió lakossal együtt).

"Ha ég a ház előbb oltunk aztán nyomozunk" Nos nyomozni nem nagyon kell itt.

"Igen ők kormányoznak már 6 éve, de talán megemlékezhetnénk "konstruktív" ellenzékünkről is." Ja, ha én vezetek részegen, és karambolozok akkor a hátul ülő nejem a felelős. Világos!

"Ez az örökös rinyálás: elkúrta" Mivelhogy ezt a bohócot nem lehet legálisan eltávolítani, marad a rinya.

"Gy.F. azt mondta egy évig nem emelik a csal.pótlékot és kihagyják a nyugdíjkorrekciót.Ez is valami." Ez a 45674. programja. Az előzőket sem tartotta be.

Na, akkor utoljára, hátha átmegy: Ezzel a csúccsal semmit nem érnek el! Pénzügyi szakiknak kellene már régen oltani a tüzet, nem Ferinek majomkodni ezzel a csúccsal.Ha komolyan azt hiszed, hogy most összeborulás lesz, naív vagy!

INkvizitor 2008.10.17. 22:59:20

Optimist! (inkább vedd fel a naiv nevet) :)

"Ha ég a ház előbb oltunk aztán nyomozunk, hogy mitől, kitől.Ez az örökös rinyálás: elkúrta, nem kúrta, ki kúrta.Nem mindegy?"
Nem.
ott áll egy csávó benzines kannával a kezében és végig akarja dirigálni az oltási folyamatot...

úgy kezdjük, hogy a csávót pofánverjük, megkötözzük és leültetjük a sarokba, hogy el ne meneküljön, és ezután elkezdünk oltani.

nem tudja, és ne is akarja magát kihúzni a felelőség alól! ne akarjon a "haza megmentője" szerepében teccelegni, nagyon vastagon benne van abban hogy a "hazai gazdaság immunrendszere" így leépült. menjen a picsába, húzza be fülét farkát amíg még megteheti és takarodjon, több kárt már ne tegyen.
Ha most őt nem tudjuk elkergetni, akkor ezután a zorbánt sem lehet majd, és az azt követő tehetségtelen tolvaj söpredéket sem. ferenc megadta az erkölcsi mértékegységet, és ez a legnagyobb gáz...

kill004 2008.10.17. 23:01:39

Boli 2008.10.17. 22:45:14
Amúgy meg ba..ott kis ország vagyunk ahhoz, hogy ezt a nagy szart kikerülhettük volna...

Ez így van, de mint mondottam, nem mindegy milyen kondiban van egy ország, egy ilyen válság bekövetkeztekor.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.17. 23:03:00

De, elérhetnek! Nem az összeborulás kell! csak az, hogy az összes jobbos köcsög végre üljön le az összes balos köcsöggel és döntsék el, hogy mivel kezdik a munkát! A pénzügyi szakik közül, aki meg ért valamit, vagy a magánszektorban kurvult el, vagy külföldre ment!!!!

gyz 2008.10.17. 23:10:53

90-ben is sokan bíztak/tunk a Fideszben, hogy új generáció, frissek, fiatalok, máshogy lesz minden.

Most meg már tudom, nincs remény.

Pofozni mindet, amíg mozgatni tudja a száját. Aztán még egy kicsit. Oldalfüggetlenül, a nemzeti egységet szimbolizálandó.

Horizont 2008.10.17. 23:11:31

kill004
Nem naív vagyok hanem optimista:)
Félreértettél.Tényként megállapítottam hogy el van baszva.Mit gondolsz nekünk nincs hitelünk?:)))
Ha te vezetsz és karambolozol de a hátsó ülésen az anyósod egy folytában rikácsol és baszogat akkor nem befolyásol hogy nekimégy esetleg egy fának?
Ti fiatalok olyan naívak vagytok? Azt hiszitek csak az utóbbi 6 év elkúrásának az eredményét szívjuk? Nem. Az utóbbi 19 évét. Sok kicsi sokra ment.Szépen egymásra rakódott.
Ez a "bohóc" Magyarország érvényes miniszterelnöke.Ha tetszik ha nem.Sok embernek nem tetszett Orbán anno a 4 éve alatt mégse kergették el.Kivártak.Szavaztak.
Ettől a csúcstól nem lesz 230 ft. az euró.Ezt mindenki tudja.De valaminek történnie kell.
Én is utoljára: már nem mi diktálunk, hanem a pénzpiac (:

kill004 2008.10.17. 23:11:46

Boli. Naív vagy! Azt hiszed ezek a balos, meg jobbos köcsögök majd leülnek, és az ország érdekében szépen munkálkodni fognak? Max, ha a fejük van veszélyben.

Az elkurvult pénzügyi szakikat meg szépen tessék megfizetni ilyenkor, akik tudnak válságot kezelni. Mégsem 5 milliárd euróba kerül.

Horizont 2008.10.17. 23:17:41

INkvizitor
maradok az optimistánál:))
A törvények nem engedik meg a kergetőzést.Hál istennek. Mi lenne itt?
Egy szóval nem mondtam hogy meg vagyok elégedve Ferivel.De Viktorral se.
Meg semmivel se.
De azt se hiszem hogy ÉN okosabb lennék tőlük:))

kill004 2008.10.17. 23:27:31

gyz: "Pofozni mindet, amíg mozgatni tudja a száját. Aztán még egy kicsit. Oldalfüggetlenül, a nemzeti egységet szimbolizálandó. " Lehet. Argentínában ilyesmi transzparensekkel mentek a válság idején tüntetni:" Takarodjatok mind!"

Optimista: "Ha te vezetsz és karambolozol de a hátsó ülésen az anyósod egy folytában rikácsol és baszogat akkor nem befolyásol hogy nekimégy esetleg egy fának?"

De most komolyan! A fidesz belezavart az mszp kormányzásába? 50%-os törvényt simán meg tudtak szavazni.(lásd eü törvény). Ha ez ilyen flottul ment, (pedig az ellenzéktől kaptak apait-anyait) akkor, hogy zavart be nekik a fidesz?

Egyébként nem vagyok olyan fiatal. Éltem a Kádár rendszerben felnőttként, úgyhogy ne hidd, hogy azt hiszem az elkúrás 6 éve kezdődött. Csak az a baj, hogy egy párt az elmúlt 6 évben bármi áron hatalmon akar maradni. Előtte ezt, ilyen volumenben és ilyen pofátlanul nem csinálták.És ez az ár nagyon nagy. Nekünk. Hidd el nem vagyok fidesz szavazó ,nem azért írkálok ilyeneket. Csak szeretem, ha tisztázzuk a szitut.

INkvizitor 2008.10.17. 23:28:44

"Ha te vezetsz és karambolozol de a hátsó ülésen az anyósod egy folytában rikácsol és baszogat akkor nem befolyásol hogy nekimégy esetleg egy fának?"

a szocik kifejezetten korrekt ellenzék voltak-e :)))

volt kitől tanulnia a kistesónak :))
-40 év szocializmusban ezzel a garnitúrával, 19 év eltelt a rendszerváltozás óta, ebből 10 évet ballibek vittek, ők határozták meg az erkölcsi normákat, ők voltak a mértékadóak, elitként, és vélemény formálóként ők hatottak a legjobban a magyar társadalomra, volt 8 éve a jobb oldalnak (anyósnak) ebből 4 káosszal, 4 pedig elvetélt próbálkozásokkal, és harácsolással telt, csak az maradt fenn aki elsajátította a játékszabályokat, amit a mindenkori hatalmasok alakítanak ki.

Én is utoljára: az a kibaszott következményeknélküliség mindenütt.

Horizont 2008.10.17. 23:35:10

Jó oké sok mindenben igazatok van, meg nekem is.
Ezek se jók tudom, de azok se akik jönni akarnak és jönnek.
Tényleg mi lesz így velünk? Megoldás?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.17. 23:37:03

következményeknélküliség?

Veres?
Arató Gergely?
Szilvásy?

Ilyen emberek máshol rabszíjon vannak, nem bársonyszékben ...

kill004 2008.10.17. 23:40:21

Optimista: Nem tudom. Argentínában hiába volt válság, hiába szenvedtek az emberek, hiába zavarták el az elitet, most is ugyanazok(csak kicsit átfestve) ülnek a nyakukon. Ez a szomorú.

Horizont 2008.10.17. 23:46:19

Tényleg csak ennyit érdemlünk?
Jobbról és balról is?
Na ez is szomorú.

INkvizitor 2008.10.17. 23:54:25

"Megoldás? " :)))

elkergetni-lemondatni, egyesével, egymás után, (először az aktuálisat, azután jöhet a következő, ha szarul csinálja, akkor húzás, közben meg a másik romjain hátha kinő valami kevésbé szar, és így tovább....) mert egyszerre buktatni a teljes elitet nem tudod, de aki bűnt-bűncselekményt követ el (ami nyilvánvaló lásd pl: Veres + majdnem a teljes kormány:)) az tűnjön az anyjába ne oltsa itt a jónépet.
Mert ha csak "menetrend szerint távozik" akkor a következő is venni fogja a bátorságot és elmegy addig, esetleg tovább is, mint az elődje a gátlástalanság terén.
Hiteles arcok nélkül nem megy :((

a többi az részlet kérdés :)))))

kacsa! 2008.10.18. 00:16:30

A jövő politikusai. Most pedig elolvasom a kommenteket.

spájdernecc 2008.10.18. 05:20:39

A Fidelitas "kreatív" csapata elképesztő baromságokat művel. Szerintem simán beépített "szabotőrörk" :))
Ilyen kontraproduktív baromságokkal kijönni, mint a "Gyurcsány a hibás" ,meg még volt egy pár, épeszű "propagandista is tud.
Komolyan mondom, mint a debil gyerek az oviban, ott se voltam, ő kezdte....
A hátam közepére nem kívánom az Arató féle ifjú törököket, de ez az infantilis Fidelitas-os banda sem tűnik a jövő zálogának

kill004 2008.10.18. 07:43:57

INkvizitor: "elkergetni-lemondatni, egyesével, egymás után..."

Ez az ami nem fog sikerülni! Majd, ha nem jut zsíros kenyérre sem. Talán akkor.Kíváncsi vagyok, lesz-e olyan pont, amikor már az átlagember is kimegy az utcára , "ezeket" elzavarni? Jobb-bal oldalról mindenkit.

Johnny336 2008.10.18. 08:19:14

Ez a Fidesz ifi szervezet valami botrányosan közröhejes brigád.

Le akarják járatni a kormányt, de csak óvodás szintű ötletek jutnak eszükbe. Nem értem, mit közösködnek velük a "nagyok".

Seduxen (már NEM dr.) 2008.10.18. 08:22:35

A hölgyemény engem Budai Bernadette - Kiricsi Karola combóra emlékeztet, és ez...
broáááf, asszem megyek magamhoz veszek egy kis HP-t, elvégre ma SZOMBAT VAN :))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.10.18. 08:39:43

Az "úriember" kezében a gereblyével hasznossá is tehette volna magát: rengeteg lehullott falevél van körülötte :))
A magam részéről egy két "márkanevet" (CserPalkovics, Révész) még el tudtam volna oda képzelni, csak, hogy "hitelesebb" legyen a sajtótájékoztatójuk...)
Tényleg hihetetlen... ilyenkor azt gondolom, hogy a fidesz legnagyobb ellenfel maga a fidesz :))

INkvizitor 2008.10.18. 09:44:30

Kill004!

"Talán akkor.Kíváncsi vagyok, lesz-e olyan pont, amikor már az átlagember is kimegy az utcára , "ezeket" elzavarni? Jobb-bal oldalról mindenkit. "
erről próbálok beszélni, hogy egyszerre a két oldalt nem tudod elzavarni, mert ahhoz forradalom kellene! csak egymás után, ha látszik hogy a cselekedeteknek követekezményei vannak.
Ha ne adj Isten a két oldalt egyszerre meg tudnád billenteni, akkor nyomban összezárnának, és attól mentsen meg minket a jó sors. Nekünk kellene használnunk a politikusokat, nem pedig nekik minket! Mi fordíthatjuk Őket egymás ellen, a jobbítás érdekében. Most Ők fordítanak minket egymás ellen a saját múlandó hataluk érdekében.

krtek 2008.10.18. 10:15:14

Inkább a leveleket söpörte volna össze ez a pár majom. Azzal többet segítettek volna a hazának.

Már előre látom, tök mindegy melyik szarevő lesz hatalmon, de ez a jó kis válság minden mocskosságra magyarázat lesz a parasztnak.

Mindenesetre a k édesannyát azoknak a taplóknak akik naggyűlésen tapsolnak. Rohadjanak meg. Meg is fognak.

Horizont 2008.10.18. 10:26:45

Érdekes a "csúcsot" csak az m2 és az ATV adja egyenes adásban. Jobboldali egyse.Bezzeg pl. a TV
székházostromot egyenes adásban adta a Hír tv. Nem lényeges dolog csak úgy eszembe jutott.
INkvizitor
Tegnap sem értettem ezt az elzavarást , ma sem. Technikailag hogyan gondolod?
Ja és elzavartuk őket sorban, oké.És ki lesz helyettük? Mert én nem látok senkit akiben hinni lehet...

isti77 2008.10.18. 11:36:25

Nem akar valaki fogadni, hogy a Fidesz 2010-ben is veszíteni fog?
Most pont úgy állnak, ahogy a 2004-es dicsőséges EP-választások után, utána onnan sikerült elbukni azt az előnyt (ami nagyjából akkora volt, mint most).
És ahogy nézem, az ötletek is egyre fogynak...
Nem beszélve arról az apróságról, hogy most akadt egy olyan probléma (hála a jenkiknek), ami kicsit nagyobb annál, mint az, hogy ki van kormányon.
Szerintem most a szokásos október 23-ai forradalmi hangulat is egy kicsit alább fog hagyni.

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.10.18. 11:51:06

isti77: biztos vagyok benne, hogy 2010-ben sem lesz kormányváltás. A fidesz magának szúrja el.

a cikkhez két kommentem van:
miért van az, hogy nekem benn kell döglenem 3ig a bankban, míg egyesek, akik adót sem fizetnek gumimedencéket fújhatnak fel pesten? Annak volt igaza, aki felvetette, hogy adófizetéshez kellene kötni a szavazati jogot, mindjárt rend lenne az országban.

Végre egyszer valami összefogás-kezdeményezésnek van nyoma ebben az országban, s azt is szét kell b*szni? Sz*rjon sünt az ilyen.

Hozzáteszem az egész nemzeti csúcs egy marketingeszköz, érdemi döntés nagyon nem lesz, tekintve, hogy hétfőre benyújták a költségvetést, tehát az már lényegében készen kell, hogy legyen.

INkvizitor 2008.10.18. 12:14:59

Optimista!

"Tegnap sem értettem ezt az elzavarást , ma sem. Technikailag hogyan gondolod?
Ja és elzavartuk őket sorban, oké.És ki lesz helyettük? Mert én nem látok senkit akiben hinni lehet"

technikailag úgy hogy lemondanak, kiírják az új választásokat, az addig eltelő időben meg rendszabályozzák a pártfinanszírozást, eltörlik az 5%-os küszöböt, végrehajtanak valamiféle közjogi reformot.
az újonnan felálló remélhetőleg stabil többséget bíró parlament nekiáll rendbetenni a gazdaságot, a környezetet, a jogkövetést, mindemellett elkezdenek kidolgozni valami olyan "állam modellt" ahol ez nem történhet meg újra, ami történt az elmúlt 18-20 éveben (akár egy közvetlenül választott erős köztársaság elnökkel, vagy bárhogyan), ha ezt nem teszik meg, akkor elzavarni őket akár népszavazásokkal 2 évente, vagy valamilyen egyébb "társadalmi fékrendszerrel".

Azért nem látsz senkit akiben hinni lehet, mert a hazai média teljes mértékben prostituálódott! (amúgy a rendberakást lehet hogy velük kellene kezdeni) ez a sajtó 2 hét alatt Terézanyából is a világ legnagyobb ribancát faragná.
A negyedik hatalmi ág megrendszabályozása (nem a szólás szabadság rovására).
Deák mondta a múlt században amikor a sajtó törvényről vitatkoztak a parlamantben hogy legyen csak egy mondatos: "hazudni márpedig nem szabad". és ennyi. az a sajtómunkás akiről bebizonyosodik hogy notórikus elfogult hazudozó (mondjuk 3 jogerős ítélettel) örök életre eltiltani a publikációtól. (Tellerleveles MUOSZ elnök... vicc)

A "miért nemre" mindenki (fidesz, mszp, és úgy tűnik Te is ) tud mondani valamit, mert mindenfajta cselekvés sért valakiket (a fent felsorolt dolgok mondjuk a hatalmon levőket). Jelen szituációban az ország elég nagy részének már az is elég érv, hogy "a gyurcsány akarja" azért nem. és tudod, meg tudom őket érteni. (vannak akik a zorbánhoz viszonyulnak így, csak jóval kevesebben)

Horizont 2008.10.18. 12:45:05

INkvizitor
"technikailag úgy hogy lemondanak"

Olyan szép vágyálmokat írtál le, mint amikor mi 13 évesen (1967!) a barátnőimmel kijelentettük ,hogy nászútra csak és kizárólag Velencébe megyünk.Aztán örültünk hogy férjhezmentünk:))

" Azért nem látsz senkit akiben hinni lehet, mert a hazai média teljes mértékben prostituálódott!"
A médiáról igazad van.De nem miattuk nem hiszek senkiben.
Megyünk szépen tartósan lefelé.Elbaszkuráznak az én kis életemből 4 éveket.(már 5X!!)
Maradjunk a ténynél.Lemondani nem fognak, elzavarni nem lehet.Görcsölünk, kicsit (nagyon) beledöglünk, húzzák, nyúzzák, háborúznak, fröccsögnek, eldöcögünk 2010-ig(ha).
Választások, 2/3 -os többséggel győz a Fidesz.Na és akkor mi lesz? Velünk? Velük azt tudjuk.
Persze ha a Fidesz továbbra is így csinálja akkor megint akkorát fog bukni... És akkor maradnak ezek.
Egyik változat se nyerő.

rhynn 11:51-nek van igaza! (erre még soha nem gondoltam)
"adófizetéshez kellene kötni a szavazati jogot"
Ez tökéletes lenne.Szerintem.Vagy tudja a fene...

Johnny336 2008.10.18. 13:03:29

Indexen már megy az "online közvetítés" a csúcsról. Ahogy olvastam az itteni kommenteket, páran nagyon gyanúsak lettek. Vagy a jövőbe látnak, vagy közel állnak egyik-másik oldalhoz...

# Gyurcsány Ferenc 800 milliárd forint átcsoportosítását jelentette be. A kormány meg akarja menteni a devizahiteleseket. A kormány nem fog félni cselekedni, ha durva megelpetések jönnek.
# Orbán és Semjén szerint a válság magyarországi hatásaiért a szocialisták a felelősek. Orbán azt mondta, a kormány rossz válaszokat próbál adni a válságra, és durva megszorításokra készül.
# Fodor Gábor azt kérte a két politikai oldaltól, hogy ismerjék el egymásról, mindegyikük az ország javát akarja.

Végülis értem én, hogy hatalmiharc, de jelen esetben nem azt kéne nézni, hogy a népszerűségük milyen szinten áll. Találjanak megoldást, aztán utána cibálhatják egymás haját tovább.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.10.18. 13:58:53

Atyaég: Optimista 54 éves??? tyűhaa... Mintha valaki azt írta volna, hogy "középkorú", de biztos félreértettem valamit :)))))

Johnny336 2008.10.18. 14:04:47

Hát, az 54 szerintem még semmiképpen sem öreg, tehát a középkorú megállja a helyét. Egyébként nem a kor számít, hanem hogy érzi magát az ember a bőrében. Én konkrétan picsa szarul, pedig most töltöttem a 24-et...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.10.18. 14:14:40

Johnny: hol mondtam én, hogy ÖREG? :)))
Ja kérlek, aki legény éjjel, legyen legény nappal is :)))

Ha most picsa szarul érzed magad, hogy fogod érezni magad, amikor kiderül, hogy a hatvanyakárhány mágus mit döntött az ország sorsáról a'la nemzeti csúcs?!

more 2008.10.18. 14:32:43

en irtam, sedux, h kozepkoru optimista.... egy holgy ennyi idosen meg csak kozepkoru,nem tudtad?? egy pasi az maaaaa oreg at that age:))))

Johnny336 2008.10.18. 14:44:36

Egyébként kezdek eljátszani a gondolattal, hogy hazamegyek, bepakolom egy táskába a ruháimat, összepakolom nejemet, beülünk a kocsiba, és meg sem állunk valami jó messzi országig, ahol nincsenek gyurcsányok-orbánok-kolompárok-chartások-liberálisok-jogvédők.

A döntésről meg csak annyit, hogy nem lesz döntés. Olvasgattam az index tudósítást. Csak a "szarmasszírozás", sárdobálás, egymásra mutogatás megy. Ebből, mint megoldásból nem kérek. Ezt csinálják pár nap híján 19 éve. Az a baj, hogy ha elkergetjük az összeset, csak úgy hazafiasan, nemzetileg összefogva, akkor sem lesz senki jobb, mert a felnövekvő politikus generáció is ezen a metalitáson szocializálódik. Ezek a megélhetési bűnözők, nem a cigányság egy rétege...

Öreg? Ugyan már. A ráncoktól leszünk igazán sármosak. Azért is dolgozom ki a belemet ilyen fiatalon, hogy majd 50 évesen, 2 szívroham után, bénult baloldallal sármosan mosolyoghassak az alulfizetett nővérkékre :D

heima (törölt) 2008.10.18. 15:18:08

a mai nap legszánalmasabb arca zero, aki lesüllyedt a kiábrándult szociszavazó harmadikutas vérfüggetlen szintjére, aki szerint a függetlenség ott kezdődik, hogy mindenkiben rúgjunk egy nagyot, mert az cool.

Horizont 2008.10.18. 15:35:56

heima
Miért is vered el a port zeron?
Ja és ez a szósszöszenet nagyon tetszik de mit is jelent?
"vérfüggetlen"

Elég borzasztó így leírva ez az 54 év.Nem igazán érzem magam annyinak (csak belül).Középkorú ez így igaz.Annyiból jobb hogy több eszem van mint 20-30 évesen. Lehet, hogy itt nem jön át:))
Kell közétek egy kis öreglányos vélemény is!!Tudjátok mi a szomorú? Többször sajnállak benneteket a mai életért titeket fiatalokat , mint ti engem középkorút. Nyugdíjam meg nekem se lesz, meg nektek se:)))

heima (törölt) 2008.10.18. 16:01:51

mert ő maga a legalja. mert átveszi a kőbuta szoci/széljobber/vérfüggetlen érvkészletet, ahol az és azért lesz szánalmas, aki másképp gondolkodik, mint mi.

Konkrétan: a nemzeti csöcsnek tényleg nincs semmilyen értelme, és mivel egy politikai rendezvény, egy politikai szervezetnek (mint pl a fidelitas) szíve joga elmondania a véleményét, ami jelen esetben találó is. A megvalósítás valóban vitatható, a poén újrafeldolgozott (Kósa előtte többször is a héten), de emiatt levágni egy ekkora hisztit... főleg meg azt a bunkózást, ami a kommentek között folyt, főleg a csaj irányában, de akár a fidelitas irányában is.

a vérfüggetlen az a kategória, aki nagyon büszke a függetlenségére, véleménye azonban vagy egybevág a gyurcsányi propagandával, vagy kínosan üt-vág mind a két irányba, akármiről is legyen szó, mert azt hiszi, ez vezet előre, nem az, hogy magát a tárgyat vizsgálná, és a végén még arra jutna, hogy a vérfarkasnak igaza van vlamiben (nem mintha értene bármihez is, és meglenne hozzá ehhez a képessége.) Szavazásnál egy biztos: fideszre nem szavaz. Minden más jöhet, beleértve az otthonmaradást. Na ez a vérfügetlen.

Horizont 2008.10.18. 16:12:15

heima
Így sincs igazad.Ez zero blogja nem kell fikázni ha nem tetszik el kell menned másik blogra, nem kötelező ezt olvasni, és bunkózni főleg.A kis Fidelitasodnak szive joga elmondani a véleményét és képzeld nekünk is szivünk-jogunk hogy itt elmondjuk a véleményünk ,mégha ez neked nem is tetszik!!!

Johnny336 13:03
"# Fodor Gábor azt kérte a két politikai oldaltól, hogy ismerjék el egymásról, mindegyikük az ország javát akarja."
Idáig ez volt a csúcs nálam.Úristen.
8 millióba került a "csúcs".
Mi került annyiba rajta????

heima (törölt) 2008.10.18. 16:14:43

valóban anyagi jogon vagy segg. ezúton gratulálok hozzá.

heima (törölt) 2008.10.18. 16:21:44

nem ,de most tényleg, ilyen érvek után nem maradt más hátra, mint: "Így sincs igazad."

kill004 2008.10.18. 16:45:38

Nahát, vége a csúcsnak. Mint várható volt, semmi értelme nem lett. Senki nem borult össze senkivel, semmi érdemleges nem történt, mind a 60, előadott egy 5 perces monológot. Majd Szili Katalin kijelentette: az érdemi munkát folytassuk a parlamentben. Gratulálok!

Horizont 2008.10.18. 17:00:04

heima
Na akkor a te stílusodban: a segg te vagy 5 gével minimum.És én is gratulálok magadhoz:))

haynau · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.18. 17:43:22

Ez művészet, a politikai-performance-művészet.
Nem tudom mikor alakulhatott ki ...

mind2 (törölt) 2008.10.18. 17:50:10

Ez csak egy rosszul sikerült piár epizód volt, semmi több.
De legalább nem röhögtek teli szájjal az ifjú konzervatívok mint tették azt az ifjúszocialisták " a zsidók már nem fáztak, miután a Dunába lőtték őket " Zuschlag - Arató performansz alatt.
1945 - 1989 - kommunista rezsim
1990 - 1194 konzervatív kormány / kamikaze a szó minden értelmében /
1994 - 1998 Horn kormány
1998 - 2002 Orbán kormány
2002 - 2008 Gyurcsány kormány
Ha itt valaki elbaszott valamit és irtózatos államadósságot halmozott fel, az nem a konzervatívok voltak a csekélyke 8 évük alatt.
Loptak Orbán idejében ? Idézek egy- két klasszikust : Na és mi az hogy ???? A politikai hatalom mögé gazdasági is kell. Nekik 4 évük volt rá, hogy a komcsik ellenében egy kis gazdaságira is szert tegyenek. De 4 évig jó volt magyarnak lenni, úgy hogy szarom le a 800 ezer párttag meg munkásőr nyugdíjas lelki életét. Én is csak önző leszek mint ők! Most élek és a kölykeim is most élnek. És nem vok hajlandó dülöngélni jobbra - balra, éppen amerre a szél fúj :(

mind2 (törölt) 2008.10.18. 17:57:04

Optimista 2008.10.18. 16:12:15
heima
Így sincs igazad.Ez zero blogja nem kell fikázni ha nem tetszik el kell menned másik blogra, nem kötelező ezt olvasni, és bunkózni főleg.A kis Fidelitasodnak szive joga elmondani a véleményét és képzeld nekünk is szivünk-jogunk hogy itt elmondjuk a véleményünk ,mégha ez neked nem is tetszik!!!

Optimista ! heimának semmi baja nem volt a véleméyneddel, csak a magáét mondta !
MÁSKOR beszélj a nevedben, mi is saját nevünkben beszélünk. Eddig sem volt itt hazafias népfront meg egységfront és ezután sem. TEHÁT : mi helyett ÉN. Köszi :)

Horizont 2008.10.18. 19:35:52

mind2
Szerintem félreértettél valamit.
" levágni egy ekkora hisztit... főleg meg azt a bunkózást, ami a kommentek között folyt"
Miért kellett volna szó nélkül hagyni, amikor én is a kommentelők között voltam, tehát engem is lebunkózott? Kétlem hogy mindig mindenki egyes szám első személyben írna mindent.Ez a "hazafias népfrontos" szöveggel meg kicsit túllőttél a célon.Bántottalak én téged?Én is írhatnám neked hogy majd ő megvédi magát mi vagy te a védőügyvédje?Kötözködni támadt kedved??Kérlek ne oktatgassál engem,én sem teszem veled!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.18. 19:37:36

Üdv! heima szerint, legalábbis ahogy levezette, akinek tele a töke mindkét töketlen társasággal, az csak szoci lehet...? "egybevág a gyurcsányi propagandával, vagy kínosan üt-vág mind a két irányba, akármiről is legyen szó, mert azt hiszi, ez vezet előre, nem az, hogy magát a tárgyat vizsgálná". A tárgy, a blog tárgya a képeken látható nagyon gyermeteg, béna bagázs. A bunkózás a csaj irányába?? Gondolom a csajszi és széparc társai akadémikusi értekezést tartottak ott... Nekünk nem lehet beszólni? Vagy még barátunk nem olvasott egy blogot sem és az itt tapasztalható nagyon dúúúrva stílus kiba..ta a biztosítékot? Vagy lehet, hogy védi "valaki" ezt a kisköcsög akciót???!

heima (törölt) 2008.10.18. 19:52:44

"Miért kellett volna szó nélkül hagyni, amikor én is a kommentelők között voltam"

vaslogika, vaslogika :D az még véletlenül se jutott eszedbe, hogy esetleg az nem tetszett a kommentek között, aki konkrétan bunkó volt? csak az lehetséges h szerintem mindenki bunkó volt aki hozzászólt? liberális vagy mi? :D

"legalábbis ahogy levezette, akinek tele a töke mindkét töketlen társasággal, az csak szoci lehet."

ezek szerint nem volt érthető: a bajom azzal van, hogy ha valaki csak a két társasághoz tudja magát mérni egy vitában, nem a tárgyhoz, és azt hiszi attól lesz szakértő független, hogy ide is oda is üt vág.

"Vagy lehet, hogy védi "valaki" ezt a kisköcsög akciót???! "

Vagy lehet, hogy valaki nem tartja ezt kisköcsög akciónak? Mik vannak, nézz oda, hallatlan.

Carnivora (törölt) 2008.10.18. 19:54:14

A szegénység elleni küzdelem világnapján a szegények figyelemfelkeltésként zsíroskenyeret osztanak a Vörösmarty téren. Kevesen állnak meg, "a gazdagok a finomabbat szeretik", a külföldiek meg csak találgatják, mi lehet a kenyéren. Nagyobb az étel iránti érdeklődés a Blaha Lujza téren... index.hu/video/2008/10/18/mind_megettek_a_babot/?p=0

-
te mit teszel a szegényekért? - nagyon sok adót fizetek a fizetésem 60%-át ez ült :D

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.18. 20:06:56

Gratulálok akkor! Egy magas értelmi szintű és színvonalú akció volt, amit a pártközpont kiadott kisköcsögjeinek, hogy ne a Fidesz nevek mossák össze egy ennyire balfék akcióval. Így tetszik? Ezek a feláldozható parasztok a játszmában, csak szegények nem látják. Vagy ennyire lenézel bennünket és nem is gyaníthatjuk, hogy a nagyon demokratikus Fityeszben az ő jóváhagyásuk nélkül ezek a fiatal janicsárok még fingani sem mernek?? Ugyan, ugyan... Lehet, hogy akkor jobban ismerem ezt, mint egyesek? Vagy csak régebben és jobban láttam, mi van a háttérben. Egyébként ha a nem ismered őket, akkor csak a történelem órán kellet volna jobban figyelned. Ők is ott tanulták. Méghozzá akkor, amikor az ötvenes évek kommunista mozgalmainak és ifjúsági mozgalmainak boncolgatása folyt. Ugyan az a technika, a stílus, az eszközök. A történelem pedig ismétli önmagát. Aki pedig nem tanul belőle...

heima (törölt) 2008.10.18. 20:21:00

jaa Viktor is mintha már kopaszodna, pár év és előbújik belőle a nyílt rákosi mátyás :D meg látom magam mellett a Fidesz elnökségi ülést, ahol megtárgyalják, hogy akkor ki gereblyézzen vizet a csúcs alatt... kendepéter szelleme örök úgy látom.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.18. 20:36:11

Mindenki csak azt látja, amit akar. Ez a te egyéni perverziód... Kende meg legyen a te gondod, ne nekem kelljen minősítenem. Én a stílust, az ötleteket látom, hogy honnan veszik. No meg persze ha van netán régebbi ismerősöd ezekben a körökben, aki netán nincs úgy beszarva és nem félti a seggét, akkor elmondja majd neked, mekkora k.nagy demokrácia van a párton belül. Meg ki mit csinál, miért, meddig. Vagy netán valamelyik 3. kerületi alvezérhez van szerencsénk személyedben? Netán a gereblyét vitted, vagy a wassert?

heima (törölt) 2008.10.18. 20:40:49

én úgy halottam h a fidelitasban nyugdíjasokat szoktak fagyasztani, akkora a demokrácia!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.18. 21:34:00

Nem, az a központja, az anyacége. Ott vannak apránként sokan a nyugdíjasok. Bár Kövér Lacin kívül, aki még anno az MSZMP KB-nál kezdett, még senki nem dolgozott...

heima (törölt) 2008.10.18. 21:45:31

na, már jó úton haladunk, lassan belenősz a definícióba. még pár ilyet, pls. pl Viktor veri a feleségét és otthagyta a gyereket az esőben, vagy vlami újat, lepj meg!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.18. 22:03:23

Barátom, sajnállak... De Laci pajtás első munkahelye tényleg az MSZMP KB jogi osztálya volt, bizony, az átkosban, frissen végzett jogászként. Hátszél, meg protekció nélkül, biztos is... Ja, mert tudod, akkora ellenzéki volt. Meg a családban sem volt komcsi senki, meg párttitkár és vöröskatona sem. Pápán tudnának neked mesélni, nem csak az öregek. Mivel nagyon le vagy maradva, gondolom sokáig nem voltál itthon, ajánlom, hogy nem árt kicsit tanulni, olvasgatni. Nem csak a Demokratát, vagy a 168 órát. Nézzél utána, pl.Deutsch papának, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a Munkásőrségnél... Ja ezt sem tudtad... Közelebb voltam néhány dologhoz valahogy valószínűleg, mint te. Tanulni meg nem szégyen...csak tudni kell, honnan. Ne a Kendét olvasgasd szabadidődben! Vannak nagyon jó történészek, ráadásul ők sem voltak a szoci alatt itt. Hitelesebbek, mint Stumpf elvtárs, Pozsgai elvtárssal együtt... Leírták már, hogyan működik az ember, a történelem. De még azt is leírták, ami kimaradt a fijjuk életrajzából. Gondolom azt sem tudtad, hogy Viki volt a Liberális Internacionálé alelnöke? Most már ciki lenne neki is leírnia, ennyi köpönyegforgatás után... Van mit bepótolni, mert ezek csak tények. Bár néhol verik a kendei ámokfutásokat!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.10.18. 22:12:04

Egyébként, mint azt már ajánlották, olvasd el ezt, néhány dolog kiviláglik általa neked is majd. www.kibulizottorszag.net/

heima (törölt) 2008.10.18. 22:23:16

optimista, kell még magyaráznom, itt van neked a vérfüggetlen teljes valójában.

Boli: sztár vagy, így tovább, mindig csak a lényeg!

Kodomo 2008.10.18. 23:55:05

Heima!
Azt látom, hogy nem vagy vérfüggetlen. Mond el végre a te véleményedet a témáról: milyen szerinted a Fidelitas akciója?

Mert szerintem ugyanolyan értelmetlen bohóckodás volt, mint a csúcs.

..."meg látom magam mellett a Fidesz elnökségi ülést, ahol megtárgyalják, hogy akkor ki gereblyézzen vizet a csúcs alatt."
Ez jó meglátás, de lehet, hogy nem elnökségi ülés volt, csak egy főnöki javaslat (mi lenne ha...), vagy az is lehet, hogy a főnök szóhasználata nyomán spontán pattant ki az isteni szikra az egyik szemfüles aktivista agyából.
3kerulet.fidelitas.hu/images/stories/KerdoZs2.jpg

heima (törölt) 2008.10.19. 01:27:28

Kodomo, már leírtam, de ismételni soha nem hiba: a véleménnyel nincs semmi baj, a csúcsnak nem volt semmi értelme, már előre is látni lehetett. Maga a megvalósítás nem hordozott magában semmilyen kreativitást, a vízgereblyézést, mint poént, Kósa ellőtte többször már a héten, de igencsak eltúlzott reflekció a post. Az ebből levezetett válogatott hülyeségek meg bunkóságok meg külön viccesek, a fidelitas kormányzati aspiráns szerepétől az üres fikázásig.

Lacibetyár 2008.10.19. 09:15:01

A találkozó arra is jó, hogy lehessen látni, kível érdemes szűk körben a megoldásról beszélni. Aki egy ilyen lehetőséget is csak arra használ, hogy az eddig 1000-szer elmondottakat 1001 is elmondja, azzal nincsen miről beszélni. Akinek van ötlete, az a közvetítés miatt persze óvatosabban, de mégis utal rá. Ezzel érdemes később megbeszélni a részleteket. Remélem így is lesz.
Pénzügyi válság esetén nagyon fontos szerepe van a gesztusoknak, ezért lett volna fontos, hogy mindenki az együttgondolkodást, a közös megoldást mutassa. A politikusokról mindenki tudja, hogy képmutatóak, de ilyen esetben jó lett volna valami határozott elkötelezettséget "képmutatni" a világ felé. Az ellenzék mindig utólag bírálja a kormányt, pedig most lehetőség lett volna, valami konstruktív ötlettel előállni. Szerintem enne nagy hozadéka lene 2010-ben. Az adó csökkentés vs. béremelés kérdésben mindkettőre annyi magyarázat van, hogy választó legyen a talpán, hogy dönteni tudjon. Hasonló volt a Bokros csomag megítélése is, jó volt, kellett, vagy teljesen elhibázott volt.
A megoldást nem fogja élő adásban megmondani senki, de a választók felkészítését nagyban befolyásolhatja egy határozott ellenzék, akinek ÚJ ÖTLETEI vannak. Mostanség mindkettő hiányzik az fidesztől, ami kissé hiteltelenné teszi őket.
Mottó: "Fikázni mindenki tud, okosat is kellene mondani mostmár."

INkvizitor 2008.10.19. 17:07:07

heima!

a "vérfüggetlen" definíciód zseniálisan találó volt. :)))
annak ellenére hogy nem értek egyet a kiborulásoddal, mert ami szánalmas az szánalmas, még ha a szívünkhöz közelebb állók követik is el.
Boli kommentjeivel meg tökéletesen bemutatta miről is írtál :)))) kettős a mérce-e?
"apák és fiúk" :)) a bűnöket is csak relativizálni tudják a "vér függetlenek", leírta azt amiről zeng 2000 óta a ballib média, (a legszebb pedig az, hogy ezt úgy adta elő mintha valami többszörösen titkosított bennfentes információkat osztana meg velünk,.... Ő a jól értesült, aki már sokat látott és nem lepődik meg semmin... pfuj...) leírta azt amiről régóta megy a suttogó propaganda, (orbán-orsóst azé' hiányoltam) csak azt nem értem az ilyen ostoba fröcsögés olvasásakor, hogy belegondolnak-e hogy ezeket kik adják a szájukba, hogy végül is kiket szolgálnak a torzított féligazságaik?

És persze ilyenkor a megszokott jack pot válasz jár a fejemben: "Na és??"

rasam (törölt) 2008.10.19. 18:20:11

Van egy tendencia az utóbbi időben : mossunk össze mindent, vegyük el mindenki kedvét a gondolkodástól, tegyük apolitikussá a jónépet.
Aztán ha ezzel készen vagyunk és munkánk eredménye az, hogy pár százezer ember sz....ik bele négyévente a jogai gyakorlásába, akkor eredményes volt a " munkánk " Nem vok kritikátlan a " szívemhez közelebb állókhoz " sem, de ha azt nézem, hogy ki okozott nagyobb kárt több évtizedes - és mai is folyó - aknamunkájával ebben a társadalomban, akkor egyértelmű a helyzet. És itt nem csak a gazdasági helyzetről van szó. Ami pusztítást a lelkületben , mentalitásban , önbecsülés terén okoztak, az egyszerűen helyrehozhatatlan.

Kodomo 2008.10.19. 19:46:54

Van egy másik tendencia: mindenki gondolkozzon, miket csinál a pol.elit, kinek az érdekében, hova vezet ez, mit tehetek a jelen alkotmányos keretek közt. Így a nem szavazás talán nem is apolitikusság. (Max. naívság, illúzió, hogy az az 1 nem szavazat számít valamit is.)
Lehet, hogy ez is vérfüggetlenség, mindenesetre az biztos, hogy a pártoknak, pártosoknak ők a főellenség.

A csúcsnak az érdemi semmin kívül, leginkább szimbolikus jelentése lehetett (összefogás), ezt rombolja pl., hogy Sólyom nem ment el, a fidelitas gereblyézése.

heima (törölt) 2008.10.19. 20:23:26

"Van egy másik tendencia: mindenki gondolkozzon, miket csinál a pol.elit, kinek az érdekében, hova vezet ez, mit tehetek a jelen alkotmányos keretek közt."

Pont ezt írtam én is, ez lenne a követendő, ez pont hogy a vérfüggetlenség ellentettje.

Igazából azt nem értem, hogy ebből hogy következik az apolitikusság, azt meg pláne, hogy ez a pártoknak miért ellenség - inkább potenciális piac.

"A csúcsnak az érdemi semmin kívül, leginkább szimbolikus jelentése lehetett (összefogás), ezt rombolja pl., hogy Sólyom nem ment el, a fidelitas gereblyézése."

Adott szituációban szerinted (ismerve kormány és ellenzék, országgyűlés, köztársasági elnök, érdekvédelmi szerveztek stb jogait, kötelességeit, lehetőségeit, feladatát) arra van szükség, hogy szimbolikusan egyetértsenek olyan emberek, akiknek igazából adott témában nem is kéne egyetérteniük, vagy az, hogy a kormány tegye a dolgát, és olyan jogszabály-változtatásokat és akciókat hozzon, ami érdemi hatással jár?

Ez is Kósa okosság, de találó: a zűr van a debreceni költségvetésben, akkor mennyire hasznos, hogy a polgármester összehívja a városi ellenzéket, a tűzoltóparancsnokot, a táblabíróság elnökét, a püspököket, a dékánt meg néhány iskolaigazgatót, hogy mégis mit kéne csinálni és ezek az emberek szimbolikusan össze is gyűlnek.

Melyik a felelős városvezető: aki összehív egy ilyen lokálcsúcsot, és szimbolikusan kimondatja a református püspökkel meg a főbíróval is, hogy válság van, vagy az, hogy az irodájában tart lokális csúcsot a város pénzügyéreivel, esetleg külsős szakértőkkel, akár ellenzéki költségvetési politikusat bevonva.

Kodomo 2008.10.19. 21:21:59

Igen, egyetértünk. A gondolkodó polgárok a pártoknak a piaca kellene hogy legyen. A normális, az ország boldogulásáért felelős pártoknak. Ilyen pártokból van hiány Magyarországon.

Adott szituban a csúcs nyilvánvalóan Gyurcsány látszat kormányzásának újabb díszlete. Fontos kimondani ezt a tényt (ahogy Kósa kimondta), a performansz már túlzás.

(Mit mond most Orbán? "Új választást." Nem értem! Szvsz az nem megoldás a válságra, csak eltolná az érdemi intézkedéseket minimum 3-4 hónappal. Korábban, az öszödi után kellett volna bevállalnia.)

heima (törölt) 2008.10.19. 21:39:13

(pedig közjogilag a helyzetet csak egy választással lehet rendezni, az úgy továbbra is értelmetlen maszatolás, hogy a kormány tevékenysége kimerül abban, hogy napról-napra a túlélését biztosítsa, legitimációt keres minden bokorban. azt, ami most folyik, meg lehet csinálni a választásig is. az értelmes, napi szintű tűzoltó intézkedésekben partner a Fidesz - mint például a számvitel törvény módosítása, de a pénzügyi válság miatt újracsomagolt gyurcsányi reformokhoz nem kell felsorakozni. a rövidtávon is szükséges intézkedések egyébként nem országgyűlési, hanem kormány és jegybanki hatásköröket érintenek, itt meg talán már szégyen az ellenzéktől elvárni bármit is)

süti beállítások módosítása