Skip to content


       Szűrés lista

A mundér becsülete lenyomta a jogállamot

Mindenkinek ajánlom Bodoky Tamás cikkét: "Több helyen is durvult a Rebisz elitosztaga". Tessék elolvasni. A lényeg, 2006.október 23-án a Blaha söröző vendégeit és az oda bemenekült embereket egy csapat Rebisz-es véresre verte, egy embert meg közvetlen közelről hátba lőttek.
Csak azért írok róla, mert a Blaha sörözőbe mi is be szoktunk ülni néha eric-kel. És én nem szeretnék egy olyan országban élni, hogy a békés esti sörözés közben tonfával végigvernek a birodalmi rohamosztagosok. Kénytelen vagyok visszasírni a szörnyű "átkost", mert még ott sem csináltak ilyet. A kései "diktatúrában" sem bántották a békés, ártatlan embereket ...

"A vád szerint az előre megfontolt, aljas szándékkal leadott lövés 23 óra körül, a Blaha Söröző előtt dördült el a József körúton, miközben az alegység legalább húsz, az eljárásban a símaszk és az azonosítószám hiánya miatt nem azonosított tagja és más rendőri egységek tagjai kettős sorfalat alkotva tonfával véresre verték és bakanccsal összerugdosták a sörözőből kihajtott embereket."
 

És mi a legpofátlanabb? A cinikus, összekacsintós rendőri (hamis) tanúvallomások sorozata...


"A nyomozás során és a bíróság előtt V. László őrnagy és emberei ismét nem emlékeztek semmire, még a söröző neve és címe sem rémlett nekik. Az ügyész szerint mint annyi más, hasonló túlkapásos ügyben, a rendőrtanúk ezúttal sem láttak, hallottak, tapasztaltak semmit, ha elöl történt valami, mindannyian hátul voltak, ha hátul, akkor meg elöl.(...) Az ügyész furcsának találta, hogy a térfigyelő kamera felvételéről pont az a rész hiányzik, amikor a rendőrök kiürítették a Blaha Sörözőt. "




















Ez az egyetlen (!) gumilövedékes ügy, amely legalább a bíróságig eljutott. A többi ilyen ügy még addig sem ... A rendőrt felmentették, mert nem tudták bebizonyítani, hogy ő lőtt. Persze, tanúvallomások és térfigyelő felvételek nélkül szinte lehetetlen bármit is bizonyítani, mikor minden maszkos rendőr ugyanúgy nézett ki.

Szép és nemes dolog a "mundér becsületete", de nem értem, hogy a nyilvánvaló bűncselekményeket miért kell leplezeni? Hiszen a korrekt és őszinte tanúvalommásokkal, a bűnős rendőrök elítélésével mindenki jól járna. A rendőrség megszabadulna a nem a testületbe való személyektől, nőne a rendőrség megítélése és presztízse, valamint az állampolgárok hite és bizodalma a magyar igazságszolgáltatásban.

És mielőtt valaki is elkezdene hőbörögni, nem a molotov és kődobáló rendbontókat védem, hanem azokat a sérülteket, akik akár Te meg Én is lehettem volna, csak mert rossz helyen voltak rossz időben.

Csk egy példa, én ezt a videót még nem láttam, de nagyon ledöbbentett. Ilyet lehetett? Egy jogállamban és demokráciában? 

Címkék: közélet rendőrség abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr93746131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.04. 15:02:23

"A másik oldalon hányan vállalták fel tettüket, hogy igen én dobáltam az utcakövet, én borogattam és gyújtottam fel a kukákat .... ?!"

Ezt most tényleg párhuzamba tudtad hozni a rendőri brutalitással?
lol? ja ez nem is

Tényleg az a bajotok mora-al, hogy fogta magát és külhonba vándorolt?
Udvariasan megmutatták neki a kijáratot, vette a kabátját és egy viszlátintéssel ment útjára.

Krva nagy baj, hogy én spec. meg is értem, attól függetlenül, hogy én sem tudnám itthagyni ezt a kis szemétdombot, de ettől még megértem és k'bszott dühös vagyok azokra, akik felelősek rengeteg tanult, művelt és dolgozni akaró fiatal elvándorlásáért. Mondhatok saját példát is, barátot, sőt családtagot is, és tényleg rémisztő, hogy teljesen megértem őket.

Felejtsük el őket is?

crux 2008.11.04. 15:02:33

smeritek a katapult kávézót a dohány utca elején? - így helyes.

Geza 2008.11.04. 15:09:57

More védelmére hozzátenném, hogy Árpádék is ott hagyták az akkori területet, hogy új hazát foglaljanak maguknak, amikor a kazár birodalom túlságosan elzsidult.
Ha annak idején az embereket karddal és nyíllal irtották/hajtották szolgasorba és most pedig gazdasági intézkedésekkel és a kultúra sorvasztásával teszik ugyanezt, akkor annak is van realitása, hogy annak idején hadjárattal foglalt új hazát az ember, most pedig talán célzott emigrációval. Talán valami mással, de ezt biztosra csak utólag tudjuk meg.
Meglehetősen eretnek gondolatnak tűnik, de még az is lehet, hogy a magyar nép értelmes (=nem vidióta) része egyszer ugyanúgy összeszűrődik más népek hasonló részeivel, ahogy a magyar törzsek szövetkezve nemzetté egyesültek. Minden bizonnyal annak idején is voltak, akik kikérték maguknak, hogy ők a Keszi törzshöz tartoznak, nem közösködnek a Tarján-beliekkel és mi ez az internacionalista 'magyar'-dolog egyáltalán, aztán most mégis magyarok vagyunk és a törzsi határokat sem sokan sírják vissza.

Ha valaki most azt mondaná nekem, hogy szedjek össze öt-tízmillió embert, akikkel újra lehetne kezdeni az egészet egy másik bolygón, itt hagyva a nyomort azoknak, akik megszavazták maguknak, valószínűtlen, hogy mind magyar lenne közülük.
De mivel más bolygóm most épp nincs készleten, az okfejtés veszélyesen közel jár ahhoz, hogy ezt az öt-tízmilliót esetleg fel kéne duzzasztani száz-százötvenmillióra, és akkor itt a Földön is újra lehetne szervezni az egészet (igen, Maschinengewehr :)...), úgyhogy inkább nem ragozom.

Szóval én meg tudom érteni More-t is, nekem is nagyon tele tud lenni a törpöm azzal, hogy bármi jót is akar bárki, mindig lesz 40% agymosott viktorita/fletoriánus, aki csak azért is betart, és ilyenkor belőlem is kikívánkozik a 'szívni akartál? hát nesze, szívjad amit összeszavaztál - de nélkülem', és legszívesebben elhúznék - ha lenne hová.
Aztán persze maradok és húzom az igát tovább, de arról nem tudunk, hogy More hányszor ült vissza az asztalához, mielőtt elszakadt volna nála az a bizonyos cérna, mint ahogy azt sem tudhatjuk, hogy kinél mikor pattan el...

Marcellusca 2008.11.04. 15:11:41

more!
Abszolut igazad van, meg kell tanulni a demokáciát!!!
De, időnként, amit Ti magyaráztok az már anarchia. Az egy más kategória.

Szellem!
Senki nem vallotta be, csak felvételek bizonyították a BŰNÖSSÉGÜKET! Mindenki "cukorkát" evett, meg meg volt félemlítve, zavarodva és azt sem tudták, hogy került a kezükbe az a kő. Nem kaptak letöltendőt, csak felfüggesztettet, azt is pár hónapot.

Még mielőtt nekem támadtok: Igen, fel kell emelni a szavunkat, tudomásra kell juttatni, ha nem tetszik valami! DE! Annak is meg van a maga módja. Állítólag demokráciában élünk. Akkor a szerint kell eljárnunk és nem megoldás a vandalizmus.

Nem azt mondtam, hogy bármit meg lehessen tenni (mint egyesek mai napság) bűntetlenül, de meg van annak is a módja, helye!

Még csak annyit, hogy az okos a más kárán tanul ...

more 2008.11.04. 15:17:03

jovan fonok, latom mar gyursz a februari sorozesre, amire a vendegem vagy:)))) nem akarok pocsfej lenni, de lehet, h a jo oreg magyar irigyseg mar megint, ha nekem nem megy, ne menjen masnak se. ha nem az, bocs a feltevesert.
es kedves atrox, ha tetszik ha nem, haza fogok menni egyszer, es hasznalni fogom az itt szerzett tudasomat a romhalmaz ujraepiteseben valo reszvetelhez, ha egyaltalan lesz meg mit ujraepiteni (de termeszetesen megint elgurult a gyogyszerem)

crux 2008.11.04. 15:19:50

"Nem azt mondtam, hogy bármit meg lehessen tenni (mint egyesek mai napság) bűntetlenül, de meg van annak is a módja, helye!"
te érted, amit írsz?
és mit tanultál az esetből? - légy szíves, ezt még meséld már el! köszönöm.

more 2008.11.04. 15:20:12

geza hehehhehhehhe, a torzsi elmelet jo, mosma csak teruletet kell talalni:))))) de hat ment az mas nepeknek is....

more 2008.11.04. 15:25:42

Marcellusca: "De, időnként, amit Ti magyaráztok az már anarchia. Az egy más kategória."
pontosan mit magyaraztunk ami teged az anarchiara emlekeztetett per pillanat? a tema pontosan a kisse tulbiztositott rendorallam es nem az anarchia...

Marcellusca 2008.11.04. 15:30:44

És, hogy folytassam a mondókámat:
A hülye rendőrség a saját kárán tanult. Igaz kellett két év és néhány csetepaté, de rájöttek, hogy miként lehet megelőzni a "kergetőzést". A legnagyobb probléma, szvsz, az volt, hogy a jól képzett rendőrök 2006-ban nem voltak felkészülve ilyen attakra. Azt sem tudták, hogy mit is kellene csinálni. A vezetőik, akik zömmel az átkosban tanulták ki a szakmát, még tömegoszlatást tanultak és e szerint jártak el. Csakhogy elfelejtették, hogy közben volt egy módszerváltás. A szerencsétlen sisakosok, meg mégennyit sem tudtak. De ezt már nálam okosabbak elemezték.
Nem védem őket, mert én is elítélem a rendőri túlkapásokat, csak azt próbáltam ecsetelni (halványan), hogy az éremnek mindig két oldala van.
És bocs, ha félreérthető voltam!

more!
Úgylegyen! Én is megtenném, ha lenne rá lehetőségem. Kicsit külföld (jópénz, jómunkakörülmények, sok tapasztalat) és visszajönni. (Remélhetőleg addigra legalább hagynak meghalni!)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.04. 15:32:41

Marcellusca: Ismerek magadfajtát ismerek, akinek addig nagy a pofája amíg vele nem történik hasonló. Ameddig rendőrállatok nem verik be a képed addig nem is érdemes veled beszélni, úgysem fogod fel. Összetörné a világról alkotott rózsaszín képet.

"Még csak annyit, hogy az okos a más kárán tanul ... "
Sajnos te nem vagy okos, és csak a sajátodból fogsz tanulni, de azt meg ki kell várni. :P

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 15:40:05

", de arról nem tudunk, hogy More hányszor ült vissza az asztalához, mielőtt elszakadt volna nála az a bizonyos cérna, mint ahogy azt sem tudhatjuk, hogy kinél mikor pattan el..."

Szerintem nem kell ahhoz elpattannia a cérnának, hogy valaki külföldön találja meg a boldogságát ;) és nem kell mindenkiből mártírt csinálni aki külföldön él, dolgozik....

"Marcellusca: Ismerek magadfajtát ismerek, akinek addig nagy a pofája amíg vele nem történik hasonló. Ameddig rendőrállatok nem verik be a képed addig nem is érdemes veled beszélni, úgysem fogod fel."

weheh ez egy nagyon értelmes mondat volt. Lefogadom te is ott voltál "leengedni" a villamos kerekét, hogy blokádot csinálj :D

Ez a cikk ugyan a rendőri túlkapásokról szól, ami elég gusztustalan dolog volt, de ne felejtsük el hogy a másik oldalon nem csak anyukák, meg nénik, meg kis angyalok voltak, hanem igenis ott voltak azok az IQ-light emberek akik miatt már egy sima demonstrációt is kisebb hadseregek biztosítanak....

Marcellusca 2008.11.04. 15:42:46

crux 2008.11.04. 15:19:50
Én értem amit írok, ne aggódj!
Mire gondoltam? Nézz körbe és megtudod, hogy mi mindent lehet ma bűntetlenül megtenni (sikkasztások, tenderek, projektek, kormányzás)!
Semmi újat nem tanultam, mert én már előtte is tudtam, hogy a rendőri felszólításnak eleget kell tenni! Mégha nem is tetszik, majd utána mehetsz panaszra.

more 2008.11.04. 15:25:42
Mégis milyen túlbiztosított rendőrállamról beszélsz?! Ezek szerint még fiatal vagy és nem tapasztaltál dolgokat. Fordulj szüleidhez, nagyszüleidhez, ők biztosan tudnak mesélni, hogy milyen volt az átkosban.
Az anarchiáról meg annyit, hogy szerintetek, ha nem értetek egyet valamivel (pl. rendőri intézkedés) akkor bármi legális ellene, bármit meg lehet tenni. Nem is csodálkozom ezen, mert nagyjaink ugyanígy gondolkodnak - és még legalizálják is - lásd kordonbontás.

crux 2008.11.04. 15:47:14

jancsibohóc!

igen és azokat szépen végighajtották a bajcsyn, majd a kiskörúton és véletlenül pont 6 óra körül értek oda az astoriához.. a deák és madách tér környékén még véletlenül sem lehetett volna bekeríteni őket, annak a 10ezer "rendőrnek"..
és mi van azzal a fazonnal, akinek lehallgatták a telefonját, aki húzta a tömeget az astoriához? ha meg lehallgatták, akkor tudták mi a célja, miért akadályozták meg? bakker, még csak eljárás sem indult ellene... de a híradóban bírták mutogatni, meg bejátszani a lehallgatást...

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.04. 15:47:58

elveszett a kommentem :-(

More: Nem hiszem, hogy irigység. Én is parázok attól, hogy a sok példát látva még többen mennek külföldre, akkor pedig előbb-utóbb nekem is muszáj lesz, pedig nem szeretnék.
Remélem nem így alakul.

Ilyen könnyű söröm se volt még soha.
Viszont ne ígérj elhamarkodottan, február még messze van, addig krva nehéz kibírni ám,hogy ne kötekedjek :o)

crux 2008.11.04. 15:50:26

aha, értem. frappáns válasz :D

Marcellusca 2008.11.04. 15:57:23

TaTa86. · erepublik.blog.hu 2008.11.04. 15:32:41

Nem tudom, hogy nevedben a 86 mit jelent, de akár a korodat, akár a születési évedet jelenti, mindkét esetben megbocsátom személyeskedésed. Az első esetben már biztos szenilis vagy, az utóbbiban, pedig még nagyon fiatal.

Jancsibohóc 2008.11.04. 15:40:05

Kösz, hogy megvédtél (,ha nem is szándékosan :D)! TaTa kommentjéből én is ezt szűrtem le. És igen, ne csináljunk mártírt a kint dolgozókból. Hofit idézve: A többiek, meg kalandvágyból itthon maradtak.
Én is arra céloztam (sajnálattal gondolva /nem lesajnálva/ az ártatlan áldozatokra), hogy sok vandál, balhézó is volt az utcán.

Geza 2008.11.04. 16:00:18

Jancsibohóc 2008.11.04. 15:40:05
"Szerintem nem kell ahhoz elpattannia a cérnának, hogy valaki külföldön találja meg a boldogságát"
Pedig erről szól a 'külföld' szó: az a föld, ami kinn, kívül van, mármint az itthonon kívül. Az 'itthon' pedig az a föld, ahol az ember a saját helyén van, ott, ahol érzése szerint lennie kell, ahová tartozik. Mármint ha van ilyen érzése neki...
Ha nem, az sem baj, csak akkor neki nincs 'külföld' sem, hiszen mindenütt 'otthon' van - vagy sehol sem, ez már nézőpont kérdése. Hívhatjuk kozmopolita világpolgárnak vagy hazátlan csavargónak, ugyanarról beszélünk.

"nem kell mindenkiből mártírt csinálni aki külföldön él, dolgozik"
More-ról beszéltem, illetve pontosabban arról, ahogy az írásai alapján elképzeltem. Ha véletlenül magadra értetted, elnézésed kérem, nem akartalak hazafisággal gyanúsítani.
Tompa Mihály egyik versében írta, hogy 'szívet cseréljen az, ki hazát cserél' - hát vannak esetek, amit csak transzplantációval lehet túlélni, de minden bizonnyal vannak, akiknél a szív nem létfontosságú szerv :)...

"weheh"
Már rég meg akartam kérdezni, hogy ez milyen nyelvből jön? Pl. Pilu elég sűrűn használja a nevetés jelölésére a 'kekeke' szót, na az koreai eredetű, de ezt így még nem hallottam. (Tényleg komolyan kérdem, mert pár nyelven már láttam képregényeket, de ezt még így nem láttam.)

"...a másik oldalon nem csak anyukák... voltak, hanem ... akik miatt már egy sima demonstrációt is kisebb hadseregek biztosítanak..."
Ok-okozat: láttál már a világon olyan országot, ahol ezek a 'kisebb hadseregek' a másik oldalon állóként kezelik? Ahol a rendőr nem _értem_, hanem _ellenem_ van? Ahol alanyi jogon megelőlegeznek mindenkinek annyi rácsot, hogy azzal a Himaláját is fel lehetne állványozni?
Nézd más szemszögből: ha te kimentél volna emlékezni, békésen, demokratikusan, európaiasan, hát téged is ugyanúgy vegzáltak volna, ugyanúgy karámba tereltek volna, ugyanúgy lekameráztak és lökdöstek volna, mint bárki mást, aki ott volt. Ugyanakkor a fatolvajhoz meg hozzáérni tilos és a nevét sem szabad kiírni. Ezt nem érzed sértőnek?
Hogy téged is csak azért nem csap a huzat, mert fél centivel hátrébb állsz, de ha elfogynak azok, akik elfogják a szelet előled, akkor te is az arcodba fogod kapni?
Persze gondolom, vagy már rég nem vagy itt, vagy bepakolt bőrönd vár az előszobában, és végső soron amúgy sem köt ehhez a néphez semmi. Csak akkor azt tudnám, hogy miért foglalkozol még velünk egyáltalán...

more 2008.11.04. 16:04:59

kurvara nem vagyok martir, jancsika, es te sem...ugyh mosma le lehet koccanni errol a temarol...
ja, az meg egy eleg nagy muhaha-dijas megszolalas, h a szegeny felkeszuletlen rendorok, regi eszkozok, regi modszerek....az lehet, h a tv-ostromnal szetkaptak oket, de miert is? ja, mert a parancsnokaik azt se tudtak mi van...erdekes modon par heten belul olyan felkeszultek voltak, mint egy nindzsa hadsereg

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.04. 16:12:52

Marcellusca 2008.11.04. 15:42:46

Lehet, hogy nincs totális rendőrállam, de 2006 óta elindult egy tendencia, ami adhat okot aggodalomra. Még úgy is le merem ezt írni, hogy tisztában vagyok az előzményekkel is, azzal is, hogy előtte is voltak necces esetek. (Pl. szélsőséges csoportok szétveretése, gyaníthatóan politikai akaratból, és ez utóbbi nem az mszp alatt történt.)

Azonban gyanítom, hogy két különböző dologról beszélgetünk. Azzal nekem például nincs problémám, hogy egy zavargás alkalmával a zavargók ellen eréjesen lépnek fel. Nem fogom lapozgatni a jogszabályokat, hogy egy kockakővel dobálózó emberrel szemben mi lenne az arányos erő alkalmazása...

Viszont!

A postban is szereplő fellépésre ugyanúgy nincs mentség, mint ahogy a hétvégi szlovák történésekre sincs.

Az ne legyen már megúszható, hogy egy fegyvertelen embert hátbalőnek. Teszik ezt úgy, hogy körbeállják és 12 sörétből 12-t kell kioperálni belőle, ergo közvetlen közelről lőtték le.

Ne lehessen már megúszni azt, hogy egy kiscsajt 3-4 rebiszes megerőszakol... mert lehet erről hitvitát indítani, kb. annyi is lenne az értelme, de a Zsanett ügy kapcsán annyi szemétkedés, hazugság és "hiba" csúszott a nyomozásba, hogy ha tényleg megerőszakolták azt a csajt, akkor is felmentik őket, ide a rozsdás bökőt, ha nem!

Ugye nem kell sorolnom?
Nem arról van szó, hogy nekem semmi sem lett volna jó.

Hidd el, hogy annak örülne a fentiek ellen felszólaló legtöbb ember, ha lenne egy rendőrségünk, akiben egyrészt megbízhatunk, másrészt pedig be tudja tartatni a törvényeket, nem mi vagyunk a bűnözők hé!

Amikor azt látja az egyszeri ember, hogy szinte bármit megtehetnek büntetlenül, akkor ezt a rendőr is látja és az emberi természetből kiindulva sokan meg is fogják tenni közülük, nincs következménye. A következmény nélküliség pedig, ha a rendőrségről van szó, akkor az az alkotmányunk pofánköpése, ami pont arra lenne jó, hogy elkerüljük az anarchitá...

more 2008.11.04. 16:14:10

sok sorombe kerul ez nekem....lehetoleg egyszerre gyertek a fonokkel:)))))

derelyegrádi szellem 2008.11.04. 16:16:15

Marcellusca

"Senki nem vallotta be, csak felvételek bizonyították a BŰNÖSSÉGÜKET! Mindenki "cukorkát" evett, meg meg volt félemlítve, zavarodva és azt sem tudták, hogy került a kezükbe az a kő. Nem kaptak letöltendőt, csak felfüggesztettet, azt is pár hónapot."

Ilyenkor egy kicsit mindig eltűnődöm, hogy az illető (jelen esetben te) csupán tájékoztalan és így állít valamit, ami élből nem igaz, vagy tudatosan hazudik.

De tény következő:

Az elsők között ítélték el azt faszit, aki egyébként rendőr volt, és részt vett a székház ostromában, a felelősségét is elismerte, még bocsánatot is kért a kollégiától, és 3 év letöltendőt kapott.

De én ezen kívűl is több 2-3 év közötti letöltendőről tudok, meg beismerésban lévő vádlottakról.

De mondjuk Révész Máriusz is biztos köveket dobált ezért verték a rendőrök félholtra.

Meg az csávó is aki a videón látható. Megrohanják, összeverik, mald otthagyják. Ha dobált volna kővel akkor nyilván beviszik, eljrást indítanak ellene. Erről láthatóan nincs szó. Összeverik, és továbbállnak.

Ebből a hozzáállásból látszik világosan, hogy nem a rend helyreállítása, és a randalírozók öszeszedés volt a cél, hanem a város, és az utcán tartózkodók módszeres összeverése. Ez pedig nem túlkapás, hanem előre eltervezett tudatos pogrom, amit a rendőrök a feletteseik (ők meg Gyurcsiék) engedélye vagy kifejezett uatsítása nékül nem mertek volna megtenni. Ez olyan világos, mint a nap.

Persze ennek legépelésének persze csak akkor volt valami kis értelme, ha nem az utóbbi (tudatosan hazudó) kategóriába tartozol.

derelyegrádi szellem 2008.11.04. 16:28:14

crux

"és mi van azzal a fazonnal, akinek lehallgatták a telefonját, aki húzta a tömeget az astoriához? ha meg lehallgatták, akkor tudták mi a célja, miért akadályozták meg? bakker, még csak eljárás sem indult ellene... de a híradóban bírták mutogatni, meg bejátszani a lehallgatást..."

Na vajon miért?

Szerintem ezért mert ő azsizott ott, és az ő feldata volt a nagygyűlés felé húzni a tömeget, mert azt mégsem lehetett megcsinálni, hogy simán csak odaront az Astoriához ezer keretlegény, és elkezdik verni az ellenzéki naggyűlésen résztvevevőket. Egyébként nekünk már 5- kor szóltak a rendőrök Síp utca sarkán, hogy menjük innen mert erre fognak jönni a "hungaristák".

Arról nem is beszélve, hogy Szolg. Szab. szerint amikor a tömeget felszólítják a helyszín (alkotmány u.) elhagyására, akkor közölni KELL annak irányát is. Tehát csak rendőri felszólításra mehettek az Astória irányába.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 16:28:38

Geza örülök, hogy összehordtál ilyen sok-sok okosságot. Vegyük szépen sorjában -bár neked is felesleges bármit magyarázni- hiszen te igazi hazafi vagy, mert árpád-sávos gatyában alszol, és önnön hirdeted itt a magyarságodat :D (Tudod ha már engem minősítesz ismeretlenül, én is megtehetem)
Szeretem a hazámat, ettől függetlenül a te engedélyed nélkül is jól érezhetem magam bárhol a világban. Ettől a te olvasatodban én hazátlan csavargó vagyok.

Engem ne is gyanúsítgass hazafisággal, pláne ne olyannak, amilyennek te egy hazafit képzelsz el.


a weheh egy nevetésszerű dolog, nincs mit rajta magyarázni, úgy jött..

"Persze gondolom, vagy már rég nem vagy itt, vagy bepakolt bőrönd vár az előszobában, és végső soron amúgy sem köt ehhez a néphez semmi. Csak akkor azt tudnám, hogy miért foglalkozol még velünk egyáltalán..."

Ismét ott tartunk, hogy kiváló emberismerő vagy :D
Azért elmesélem, hogy minden héten járok haza, engem is ugyanúgy dühítenek a dolgok, és ismételten nem kérem az engedélyed ahhoz, hogy ebbe a fórumba írjak. Ha valamelyik része nem volt érthető, leírom tagolva.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 16:34:42

...és az külön öröm lesz, ha az efféle személyeskedésekkel sikerül majd az itteni jó társaságot szétzilálni.

more 2008.11.04. 16:44:01

jancsi, ma mindenki kap keretlenul....tudod, ha nincsenek itt egyertelmu barmok, akiket szet lehet cincalni, akkor megyunk egymasnak...:)))) ez az anti-csordaszellem hehehe

more 2008.11.04. 16:49:54

nem jancsi, nincs, csak ugy latom, h ha valamiben nem ertunk egyet, rogton jon a vicceskedo beszologatas, ami mindenkinek humoros, kiveve azt, aki kapja...vitakulturat is kell meg tanulnunk, ezt is fel a listara a demokracy melle:))))

Marcellusca 2008.11.04. 17:12:58

more 2008.11.04. 16:49:54

Mégha vicceskedő lenne! Sajnos sokszor személyeskedő, (gondolom) tök ismeretlenül.
Igen, kellene vitakultúrát is tanulni. Remélem senkit nem bántottam meg (legalábbis szándékosan nem) kommentjeimmel. Szerintem a személyeskedés nem része a vitának. Nekem alapvetően nincs azzal bajom, ha néhány kérdésben nem értünk egyet, de erre (is) jó ez a blog, hogy véleményt cseréljünk, formáljunk.

Marcellusca 2008.11.04. 17:15:26

Attól félek én is, hogy a személyeskedések szétzilálják a társaságot, pedig szvsz. jó dolog mások más nézőpontjait, tudását megismerni. Mindig tanul, okosodik az ember.

more 2008.11.04. 17:24:51

zerooo, premiumot kerek a bekito-showert!!!!
marcsak bezunak kellene feltunni es nyilvanosan megkovetni mindenkit a parej szemelyeskedeseiert...ooh, most en is szemelyeskedtem, bocs bezu:)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 17:27:29

Marcelluska nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ez a fórum arra való, hogy megosszuk a véleményeket. Amik nem egyezhetnek mindig. Hogy is nézne az ki.

Horizont 2008.11.04. 17:34:11

Percek óta gondolkozom merjem-e leírni a véleményem?Mert más mint a többségé.
Itt mindenki aki ekkora hévvel általánosítva ócsárolja az egész rendőrséget cakk-pakk, kint volt a helyszínen 2006-ban?Igy olvasva ez jön le.Mert mindenki tud mindent erről a rendőrállamról ahol akkora már a szar hogy innen csak elmenni lehet.Aki pedig marad az a legnagyobb szar és tehetetlen és "ezeknek" marad, szavaz, dolgozik.
Leszögezem: én is elitélem a rendőri túlkapásokat, szörnyű hogy akik "túlkapnak" ilyen szadista módon, nem kapják meg a
büntetésüket!!!De hogy ezt parancsra tették volna (Gy.F.-ére??)én személy szerint hajmeresztő túlzásnak tartom.Tudomásul kell venni hogy a rendőrök közé is keveredhet több ilyen barom.Hogyan szűrték volna ki amikor addig nem volt ilyen esemény?Nem lehet a rendőri cselekedeteket kiemelni az események sorából.Nem csak én követtem a Tv-ből,azért volt ott más is.Anyukákat, nagymamákat vertek meg?Az Astóriától egy csomó kis utcán el lehetett volna menni ha a Fidesz megtette volna a híveinek azt a szivességet, hogy bemondták volna hogy merre van a balhé.Nem tette meg.Miért?
Szóval semmi nem menti fel egyes rendőrök fellépését.Betyárbecsület?Elitélendő ebben az esetben.De szerintetek most a szlovák rendőrök között akadna olyan aki ellene vallana a kollégájára?Ők sem.
A rendőrségre szükségünk van.Az más kérdés hogy ilyen szar országban pont a rendőrség lenne jó és tökéletes?
Tehát jó rendőrségre van szükségünk és jó állampolgárokra.

Marcellusca 2008.11.04. 17:38:40

more 2008.11.04. 17:24:51

Vendégem vagy egy Bailes-re (vagy hogyis a francba írgyák?), szóval egy kontyalá valóra! :D
És azé' ne báncsad bezut, mert Ő is kell ide! :D

Jancsibohóc 2008.11.04. 17:27:29

Szét OFFolnánk az egészet (pölö: A Palota)

Tényleg, A Palota! Lesz még buli ottan? :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 17:45:01

Baileys testvér. :D De ha már meghívod, szerintem egy hazai szilvapálinkával lepd meg, ne ezzel az ír krémszarral :D

more 2008.11.04. 17:46:20

kosz marcellusca:))) remelem mosma osszejon a blogtaller...karacsony kornyeket javasolhatnam? es akkor mindenki pofan verheti es megolelheti kis kollegait:)))
optimista: en hiszek a gyf-parancsokban, de hat nekem ma mar elgurult parszor a gogyszerem...

Marcellusca 2008.11.04. 17:46:38

Optimista 2008.11.04. 17:34:11

Éljen a más vélemény, ami nem áll messze az enyémtől!
Én már meg sem mertem fogalmazni ezen véleményemet, mert így is megkaptam, hogy rózsaszín szemüvegen látom a világot. Már többször megemlítettem az összeeskövés elméleteket, most is megfordult a fejemben, csak nem mertem ezt is megírni, mert tényleg leveszik a fejem. Én úgy gondolom, hogy nem parancsra, hanem egyszerű butaságból, szakmaiatlanságból vertek boldog-boldogtalant.
És mégegyszer leírom: én is elítélem a rendőri túlkapásokat!!!!

Marcellusca 2008.11.04. 17:49:24

Jancsibohóc 2008.11.04. 17:45:01
more 2008.11.04. 17:46:20

Jóféle, szabolcsi Panyolai Elixír megfelel? :D

Marcellusca 2008.11.04. 17:50:39

Jancsibohóc 2008.11.04. 17:45:01

Gondoltam more kisasszony nem bírja a hazai erőset. :D

Horizont 2008.11.04. 17:53:00

more
Rosszul teszed gyógyszer ide vagy oda.Bár onnan ahol te vagy lehet én is mást hinnék.
Elképzelem:Gyurcsány sorba állítja az összes kis és nagy rendőrt és parancsba adja nekik hogy ezeket a szadista módszereket alkalmazzák mert aki nem teszi ki lesz rúgva.Külön kiemelte: Révész Máriuszt félholtra verni.:))) Mosolygok de csak ógy szomorúan.
Eddig mást "néztem" ki belőled more :)))Nem személyeskedek bocs:)

more 2008.11.04. 17:54:08

kikerem magamnak, haaaamaaaahogynebirnaaaam:)))) falusi gyerek vagyok, volt alkalmam megedzodni he:)))

more 2008.11.04. 17:59:09

leszerelt rendor ismerosomtol eleg sokat hallottam, ami persze lehet igaz, lehet nem igaz....tobbekkozott azt, h a rendor olyan mint egy rendorkutya, parancsra ol vagy nem ol, tehat nem fejetlenkedik. es volt parancs.
a gyurcsanyos temat mastol hallottam, h egesz este telefonon volt a rendorfonokkel. persze ezek csak varosi legendak

Marcellusca 2008.11.04. 18:01:25

Jancsibohóc 2008.11.04. 17:53:05

LOL

more 2008.11.04. 17:54:08

Azé' apósom pájinkáját nem ajállanám, mer' az erősen "guggolós"! :D

Horizont 2008.11.04. 18:02:20

Na elszállt a kommentem.Akkor is megírom:)
more
Ezt gyurcsányi parancsot hogyan is gondolod?
Kiállítja ME az összes kis és nagyrendőrt és parancsba adja nekik hogy ilyen szadista módszereket elkalmazzanak mert ha nem ki lesznek rúgva.Külön kiemelte Révész Máriusz "félholtra" verését, ja és még a nagymamákat unokákat anyukákat is.Azt is kiadta hogy Orbánt is csak ő beugrott a nyitott ajtóval, járó motorral készenlétbe álló páncélozott autójába.Ah.
more, more nem akarok személyeskedni (amúgy kedvenc kommentelőm vagy) de onnan ahol vagy én is ezt hinném:)))
( csak írigykedek egy picit)

Marcellusca 2008.11.04. 18:03:19

more 2008.11.04. 17:59:09

Ja! A sok urban legend!

Horizont 2008.11.04. 18:03:38

Na visszaszállt a kommentem:))

Marcellusca 2008.11.04. 18:05:49

Optimista 2008.11.04. 18:02:20

Hohó! Kibújt a szög a zsákból! Ugye, hogy Te is csak egy irigy magyar vagy. :D

Horizont 2008.11.04. 18:09:56

Igen!!Írigylem a fiatalságukat, a nyelvtudásukat (óh az az orosztanulás) hogy megtehetik hogy nyakugba vehetik a világot, kereshetnek sok pénzt.stb. stb.
De én soha nem véleményezném az itthon maradottakat.
És visszajönnék....

Marcellusca 2008.11.04. 18:17:24

Optimista 2008.11.04. 18:09:56

Szívemből szóltál!!!

Johnny336 2008.11.04. 18:19:02

Bocsánat, OFF-olok egy sort. Tegnap óta úgyse írtam semmi balfaszságot:D

kuruc.info/r/1/30338/

Ezek után sejthető, mi is lesz a "hivatalos vizsgálat" eredménye...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 18:28:36

Ennek a Fico-s cikkben a helye, de mivel megelőztél a linkelésében, így én már nem rakom be :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.04. 18:49:03

Úgy beszéltek a rendőrökről, mintha kiküldték volna őket és mindenki ment, amerre látott, s vagy kegyetlenkedett, vagy nem.

Viszont itt szakaszok mentek ki, minden szakasz élen egy parancsnokkal, aki egyrészt ismeri minden emberét, másrészt minden parancsnoknak van egy felettese, egészen gergényiig.

A parancsnokokon múlott, hogy megengedik-e a kegyetlenkedést, vagy nem, neki nem mertek volna neki menni. A parancsnokok is feleltek valakinek, aki szintén vagy elnézte annak a szakasznak, vagy nem.

A történtek azt mutatták, hogy több alkalommal sorozatosan voltak brutalitások. Ha nem is utasították erre a rendőröket, fogalmazzunk úgy, hogy támogattát ebben őket.

Gergényi lenyilatkozta: Nem voltak viperás rendőrök, nem céloztak fejmagasságban, mindenkin volt azonosító, csak leesett. stb. stb.

Gyurcsány lenyilatkozta: A zavargások idején telefonkapcsolatban volt a rendőri vezetéssel.

Gergényi kapott egy krva magas állami kitüntetést a brutalitások ellenére is.

Még egyszer mondom, hogy szerintem sem reális az, hogy Feri kiállt az x ezer rendőr elé és a lelkükre kötötte azt, hogy tessék eltörni minél több csontot.
Azt mondom, hogy a kegyetlenkedő rendőrök amnesztiát, a vezetők kitüntetést kaptak.
Az első alkalom után elejét lehetett volna venni a kegyetlenkedésnek, miután ezt nem tették meg, pláne egyenesen letagadták őket, így jóváhagyták és támogatták a módszereiket.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.04. 18:59:59

Az egyik lehetséges okot, hogy ez miért történhetett meg more már leírta előttem, amiért -mellékesen megjegyzem- kb. olyan szinten ugrottatok neki, mint amit előtte kifogásoltatok.

derelyegrádi szellem 2008.11.04. 19:21:50

optimista

csak neked még egyszer. A gyurcsányi "parancsot" nem úgy gondolom hogy odament minden rendőrhöz, hogy teeee törjétek el mindekinek midenét, lőjétek ki az emberek szemeit. (Márcsak azért sem mert a kordon ügy óta tudjuk, ő nem utasíthatja a rendőrséget, igaz előtte két héttel mondókáját a köztelevízióban úgy kezdte, idézem: "utasítottam rendőrséget" de az mindegy, csak jellemzi ezt a féleszűt)

Ennek az a módja, hogy odahívja rendőri vezetőket (Gergényi, Bene, meg még vagy két-három faszi) aztán nekik elmondja, mit akar, és politikai védelméről biztosítja őket. Aztán a rendőri vezetők tartanak egy kis eligazítást, elmondják, hogy nem fogják észrevenni, ha maszkban, azonosító nélkül, meg viperával mennek ki "intézkedni". Ebből ért mindenki mindent, ami úgy szól: minden mehet. Még egy két gyújtó hangú öszetartás, és kész állatok vonulnak ki "intézkedni", mint azt bárki láthatta is.

Te optimista szerinted a korábbi nemzetvezető Szálasi személsesen adott ukázokat pl Rotyis Péter főtörzsőrmesternek, miként kínozza a foglyokat? Ugye nem. Mégis felelőssé tették érte. Igaz a Rotyist is nyilvánosan felakasztották az Oktogonon.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.11.04. 19:23:16

Marcellusca 2008.11.04. 15:30:44

Bocsánat, egy rendőrnek már a rendőrszakközépben meg kell ismerkednie és vizsgát kell tennie a tömegrendezvényekkel kapcsolatos feladatokból. Úgymint: hangadók felismerése, elszigetelése, kiemelése. Amivel a nagyobb balhék megelőzhetők.

Elhatárolódok azoktól, akik nekiugrottak morenak.
A hallgatólagos engedély a pogromra nem csak urban legend. A bp.-i ügyvédi kamara számos tagja állt ki "vesszőfutást" azon az ominózus éjjelen, az egyiknek kiverték a szemét a leesett azonosítós avósok. Az összes bűnük az volt, hogy kora délután óta adott hangulatkarbantartó üzemegységben pusztították az agysejtjeiket. Egyszer csak azon vették észre magukat, hogy rendőrsorfal közt hajtják kifelé őket a helyről, folyamatos ütlegek közepette. De ez is csak urban legend. Ilyen sose volt.
Remélem, azért az akkori (és a mostani) rendőri vezetés felelősségre vonása megtörténik egyszer (sohanapján, imho).

Higany 2008.11.04. 19:28:13

Egyszer láttam a híradóban egy hírt az egyik ilyen okt 23-al összefüggő rendőrös tárgyalásról: a bíró magából kikelve adott hangot annak a véleményének, hogy itt mindenki kamuzik, meg hamis tanúzás így meg úgy, de a hazugság ilyen szövevénye elfed mindent, úgyhogy nem tud mit tenni. A következő hír a Zsanett-ügyről szólt, hogy nincs bizonyíték. Hiteles volt...

Narrátor (törölt) 2008.11.04. 19:35:17

Marcellusca 2008.11.04. 15:30:44

Ha a te példádat folytatjuk, akkor viszont egy tisztességes rendőr kilépett volna, mert tudod kinek lett volna kedve dolgozni ilyen fatökű parancsnokok alatt, akik a legnagyobb sűrűbe küldenek be.
Ez történt? Nem. Inkább kiélvezi a sok genetikai selejt, hogy végre kedvére dühönghet. Remélem, hamarosan belefutnak egy olaszliszaki esetbe. Múltkor már nem sok kellett hozzá.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 19:38:28

"Ennek az a módja, hogy odahívja rendőri vezetőket (Gergényi, Bene, meg még vagy két-három faszi) aztán nekik elmondja, mit akar, és politikai védelméről biztosítja őket. Aztán a rendőri vezetők tartanak egy kis eligazítást, elmondják, hogy nem fogják észrevenni, ha maszkban, azonosító nélkül, meg viperával mennek ki "intézkedni". Ebből ért mindenki mindent, ami úgy szól: minden mehet. Még egy két gyújtó hangú öszetartás, és kész állatok vonulnak ki "intézkedni", mint azt bárki láthatta is.
"

Pontosan, és a parancs úgy szólt, hogy üssenek szét mindenkit úgy, hogy soha többet ne legyen kedvük az utcára vonulni. Ahogy írta szellem "minden mehet."

Horizont 2008.11.04. 19:42:17

derelyegrádi szellem 19:21
Na csak irónia akart lenni.Én is tudom hogy nem minden egyes rendőrhöz ment oda személyesen.De összeesküvés elméleteket gyártani!Mint egy amerikai filmben!Elmélet nélkül csak úgy "simán" is jó szarul sült el ez az egész és ebből egyetlen résztvevő se jött ki jól.Senki.Se rendőr se politikus se csürhe se békés gyűlésező. de még a fotelból tévéző se.A kérdés csak az kinek a szemével akarjuk (csak) látni az eseményeket?Ki így, ki úgy.Mintha fekete-fehér lenne az egész.Lehet mindenkinek van egy kis igazsága csak van aki ezt nem látja be....(hozzáteszem gyorsan, természetesen a szadista rendőrnek, de csak a szadistának természetesen semmilyen igazsága nincs)

Bezuhov. 2008.11.04. 20:51:08

@ optimista

"Percek óta gondolkozom merjem-e leírni a véleményem?Mert más mint a többségé."

..miért is ne?! sztem már te is megszoktad - mint ahogy itt jó páran, hogy agymosott az, aki nem úgy gondolja mint a BLOG Bölcsei

@ Geza

""Persze gondolom, vagy már rég nem vagy itt, vagy bepakolt bőrönd vár az előszobában, és végső soron amúgy sem köt ehhez a néphez semmi..."

heh Geza, minek pazarolni azt a sok karaktert. Válság van, spórolni kell. Írd azt egyszerűen, hogy "takarodj vissza Izraelbe" :) ua.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.04. 21:09:51

Valahogy úgy gondolom én is, hogy Feri és csapata kiadta az utasítást a balhézók lerendezésére, és halkan hozzátette, hogy ez egy remek alkalom lenne, hogy megmutassák, ki az úr a háznál, illetve az országban. Mert akit ott megvertek, neadj'Isten meglőttek, biztos, hogy meggondolja, kimenjen-e legközelebb is, ha nem tetszik valami. A fiatal, forrófejű ifjak még talán, másnem "csakazértis"-alapon, de a nyugdíjasnéni, meg a gyesen levő 1-3 gyerekes anyuka tuti otthonmarad. Tehát a megfélemlítés sikeres volt.
Mindenesetre azon csodálkozom, hogy a vándorsólymot még nem lövették ki.
"A jogállam próbája lesz, hogyan dolgozza fel az igazságszolgáltatás a tavaly szeptemberben, de főleg az október 23-i tüntetéseken történteket. Jogállamban a bűnt meg kell büntetni, mérlegelve minden súlyosbító és enyhítő körülményt. Nem a tisztességes eljárás kérdéses azokkal szemben, akik bíró elé kerülnek, abban bízhatunk. Hanem az a kérdés, kik állnak bíró elé. Ismerve már a közreadott jelentéseket, látva a filmeket és a sajtóból megismerve néhány vádiratot, megrendítően súlyos jogsértéseket követtek el rendőrök. Ehhez képest nagyon kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig, mert az elkövetőket nem tudja azonosítani az ügyészség, s ebben a rendőrség egyáltalán nem együttműködő. Félő, hogy sok ismeretlen tettes, az elkövetők több mint nyolcvan százaléka büntetlenül marad. Félő, hogy sok ismert vezető felelőssége - a szakmai és politikai felelősség - szintén tisztázatlan marad. S mi marad a végén? A kitüntetések - fogalmazott. "

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.04. 21:15:29

korrekt
Csak odáig olvastam, hogy:
Fagyálló folyadék beszerzése: 53 647 357
Na, gyorsan be is csuktam, mert kedves az életem! :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.04. 21:40:52

Bezuhov

"BLOG Bölcsei" köszönöm, olyan ritkán bókolsz :-)

Amúgy meg még mindig itt kommentelgetsz, nem vagy kitiltva, ez is mutatja a liberális oldalamat :-))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.04. 21:57:26

Bezuhov

""Persze gondolom, vagy már rég nem vagy itt, vagy bepakolt bőrönd vár az előszobában, és végső soron amúgy sem köt ehhez a néphez semmi..."

heh Geza, minek pazarolni azt a sok karaktert. Válság van, spórolni kell. Írd azt egyszerűen, hogy "takarodj vissza Izraelbe" :) ua.

wáháháháá tényleg, lezsidózva még úgy sem voltam :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.04. 21:59:13

Optimista: Néhány kérdésre akkor válaszolj, hogy én is lássam nincs itt összeesküvés:
A rendőrséget a kormány irányítja, ők döntenek a létszámról, a felszerelésről, a rendőrség számára (elvileg) kötelező szabályokról, törvényekről, a KÖLTSÉGVETÉSRŐL, ezek után nem fordulhat-e elő, hogy egy szívességért cserébe a kormány "kér" valamit? (A köztv pl csahos kutyája a kormánynak, pedig ott zömével értelmiségiek dolgoznak. Ennek ellenére létezik, hogy a rendőrség mégis meg tudta őrizni a függetlenségét?)
Hogy lehet az, hogy a rendőrökön nem volt azonosító, noha szeptemberben már lehetett látni, hogy az anonimitás kihozza belőlük a vadállatot?
Mekkora az esélye annak, hogy véletlenül "elveszik" az összes térfigyelő kamera felvétel?
Azt mindenki elismeri, hogy alsó hangon is követtek el a rendőrök nagyon súlyos hibákat, hogy lehet, hogy mégis kitüntették Gergényit?
Hogy lehet az, hogy nincsenek meg a felelősök egy hierarchikus rendszerben? Hogy lehet az, hogy a kormány, az ugyészség, a bíróság asszisztál a rendőrök hazugságaihoz?
Hogy maradhattak állományban azok akik részt vettek a Blaha sörözőnél történt rendőrterrorban?
Hogy lehet, hogy senkit nem vontak felelősségre, a nemlétező viperák miatt?

Bezuhov. 2008.11.04. 22:18:28

@ zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.04. 21:40:52

ezt vegyem fenyegetésnek?? vagy most mi??
Naivan reákérdeznék, hogy mi is lenne kitiltásom oka...de hát ez költői kérdés, ugyebár :)

(nem azt böfögöm amit a mások... Pfejj azt a köcsög liberál-bolsevik zsidó anyámat xD)

Bezuhov. 2008.11.04. 22:23:35

btw: "A Blog bölcsei" alatt leginkább az elit kommentelő-pajtásimra gondoltam, nem rád.

Ez van, Szprájt!

Horizont 2008.11.04. 22:45:30

Ejnye Bezuhov ilyen késői órán így bepöcceni? Feleslegesen persze.

TaTa 86 21:59
Írhatnék én neked egy kész regényt akkor sem tudnálak eltántorítani téves meglátásaidtól.Ha a 86 a születésed éve akkor annyira fiatal vagy hogy érthető a hozzáállásod.
"szívességért cserébe a kormány "kér" valamit?"
Miért kellene kérni?A rendőrség tudja a dolgát rendbontás esetén.Meg kell védenie az adott kormányt,minden rendbontóval szemben.Nevetséges hogy Gyurcsány bárkinek is kiadta volna hogy : megfélelmítés, beszaratni mindenkit.
"A köztv pl csahos kutyája a kormánynak"
A kifejezés erős és csúnya.( a ker.tv, Hír tv, echo tv-nél egészében jobb)Amúgy honnan tudod?Mégis szoktad nézni a csahos kutyák műsorát?Ejnye.
"létezik, hogy a rendőrség mégis meg tudta őrizni a függetlenségét?"
Hol élsz te? Van a világnak olyan országa ahol a rendőrség független?Kétlem.Jó értelembe véve nem is kell annak lennie.
"Blaha sörözőnél történt rendőrterrorban?"
Azt gondolom te nem igazán tudod mi az az igazi rendőrterror különben nem dobálóznál feleslegesen ilyen kifejezésekkel.
Természetesen történt egy csomó baromság szemétség szadizmus igazságtalanság, de általánosítani minden rendőrre vonatkoztatni nem helyes.A rendőrséget mocskolni sárba taposni szintén nem helyes.Szükségünk van rájuk.
Amúgy a többi sok naív kérdésedre csak azt tudom válaszolni: hol élsz te?Nem látod, hogy ez Magyarország??És az is marad.

Bezuhov. 2008.11.04. 23:01:50

optimista! hogy tudsz ilyen kegyetlen lenni?!

szétrombolni egy gyerek mesevilágát, ahol minden gonosz kormányra, náci rendőrre és original magyarra deriválhatóra... Most akkor hogy legyen az otthon unatkozó gyerek freedom fighter, mi lesz az életcélja a kommenista diktatúra nélkül??
Ha megszűnik a Pokémon hatása akkor még a végén meg kellen értenie a világ bonyolult összefüggéseit... huhh, ezt még elképzelni is kegyetlenség lenne:)

more 2008.11.04. 23:48:52

hat sztem tul sok osszeeskuves-elmelet a dologban nincs, amiket tata86 elmondott, tenyek, felesleges rajtuk szivozni...egy orszag miniszterelnoke nyilvan folyamatos kapcsolatban all egy ilyen cirkusz eseten a rendori vezetessel, es igenis ad utasitasokat. amik nem azok kedves optimista, h mondd meg a kovacsjaninak a harmadik sorban,h otot usson ketto helyett, es ne gumibottal, hanem viperaval....te sokat lattal optimista, es marcelluscarol is feltetelezem, szoval nem ertem, h ilyen dolgokon mit kell fennakadni...
optimista a naivitas kerdeset pedig kommenetjeidet olvasva inkabb hagyjuk, bar en irantad erzett tiszteletbol nem mondanek semmit:)))

more 2008.11.04. 23:54:32

ja, es az meg, h mennyire messzirol nezem az esemenyeket: wrong. ezeket az esemenyeket kivetelesen meglehetosen kozelrol lattam. volt olyan ismerosom, akit lesitteltek 2 napra, miutan eltortek a kezet (orvosi ellatas no), csak mert fotot csinalt a rendorokrol a blahan.az hogy a kihallgatas alatt, es utan mik tortentek vele es miket mondtak neki a rendorok, es hogy bantak vele, hat inkabb hagyjuk, en nem akartam elhinni. de ez is urban legend, maradjunk meg ebben a rozsaszin hitben:))) azt ugyis szeretjuk, ugye, bezu:))

Horizont 2008.11.05. 00:04:50

more
mindenki másképp csinálja, mondja, látja..
Nevezhetsz naívnak, nem láthatom ugyanazt ugyanúgy mint te.Baj-e ez:))

Bezuhov. 2008.11.05. 00:07:20

hogyne! ... főleg, hogy én egyetlen rendőrterroros éjszakán sem jártam arra "véletlenül"....meg hát én már csak ilyen hitetlen senki vagyok ;))

more 2008.11.05. 00:17:22

optimista, hat en is ezt mondom, attol h maskepp latjuk, meg nem kell a masikat lesajnalni es leminositeni (max finoman kirohogni:)))
bezu, ha teszemazt nem szbadult volna az unneplo tomegre 100000 megvadult rendor, nevezned-e az akkor normalisan az astorian unneplo embereket nyomorult csurhenek, akik randalirozni mentek ki, es ugy tettek, mintha rossz helyen rossz idoben lennenek...???
varjal, mashogy teszem fel a kerdest, mert kisse elfogult vagy azokkal az emberekkel szemben, ugyh leforditom a te nezetrendszeredre: a meleg buszkeseg felvonulasan mongyuk megbolodulnak a rendorok (termeszetesen nem magyarorszagon, hanem mongyuk a marson) es 15 randalirozo, segget mutogato, koveket dobalo buzdrak miatt szanaszejjel verik a tobbi meleget is....akkor vajon hogyan nevezed a tomeget?aljas provokatoroknak, akik tudtak elore, h cirkusz lesz, minek mentek oda...?
ahogy jancsika mondana: koszipuszi

Ciklámann 2008.11.05. 02:30:08

Vajon Szlovákiában miért voltak kinn rendőrségi megfigyelők? Tanulni? Vagy épp vizsgáztatták a tót kommandósokat, és elismerően biccentettek az akció közben, meg bőszen jegyzeteltek?

"Annyi minden van, amit megtanulhatunk egymástól" - és tényleg!

reKorrekt 2008.11.05. 06:45:08

Ez a slota esküszöm nem normális. Tegnap megnéztem minden fellelhető videót az esetről és valóban nem látszik semmilyen fizikai rendbontás a roham előtt. Ők ugye azt állítják hogy de és hogy azért nem szolgáltatták még ki a bizonyító erejű videófelvételt, mert azt eddig senki nem kérte (ez persze hazugság).
Mondjuk slotának van érzéke a lelki hadviseléshez, hisz előre leszögezte s üzente meg gyurcsánynak, hogy nem hajlandó a meccsen történtekről beszélni, azonban a zászlóégetésre mindenképp magyarázatot vár. Mekkora egy szar ember már.
Fogadjunk hogy ebből is mi jövünk majd ki szarul?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.05. 08:02:52

Szép jó reggelt :) Na nézzük.

"ahogy jancsika mondana: koszipuszi "
Miután burkoltan zsidás vagyok, innentől a köszi-puszit Shalomra fogom cserélni, és ma megyek szabatni egy kipát is, hogy ezentúl azt viselve lehessek részese ennek a csodának ami itt folyik.

Aztán kicsit visszaolvastam a kommenteket, a csipát kiverte egyből a szememből :D

Bezuhov

"Ha megszűnik a Pokémon hatása akkor még a végén meg kellen értenie a világ bonyolult összefüggéseit... huhh, ezt még elképzelni is kegyetlenség lenne:)"

Aztán még mielőtt beültem volna a laptop elé, a Cafe Puls reggeli műsorban értesültem arról, hogy bizony Obama lett a JUESZÉJ elnöke. Már várom ezzel kapcsolatban a származására utaló összeesküvés-elméleteket.

cséndzs hez kam tu ömerika!!!!

more nézd csak:

22:48
"optimista a naivitas kerdeset pedig kommenetjeidet olvasva inkabb hagyjuk, bar en irantad erzett tiszteletbol nem mondanek semmit:)))"

00:17
'optimista, hat en is ezt mondom, attol h maskepp latjuk, meg nem kell a masikat lesajnalni es leminositeni (max finoman kirohogni:)))"

Érdekes, hogy te minősítesz, és te lépsz fel a minősítés ellen. :D

Geza 2008.11.05. 09:15:32

Jancsibohóc 2008.11.04. 16:28:38
"Geza örülök, hogy összehordtál ilyen sok-sok okosságot."
Szívesen.

"hiszen te igazi hazafi vagy, mert árpád-sávos gatyában alszol"
Hellokitty-s, de most viszont megvilágosodtam, és rádöbbentem, hogy a tradícionális zászlószínek terén miért választják olyan kevesen a barnát :) !

"Szeretem a hazámat, ettől függetlenül a te engedélyed nélkül is jól érezhetem magam bárhol a világban."
Ez így van.

"Ettől a te olvasatodban én hazátlan csavargó vagyok."
Ettől nem. Attól, hogy 'IQ-light'-nak tartasz valakit, akinél betelik a pohár azon itthoni viszonyoktól, amiknek a hatását enyhítendő külföldre mentél dolgozni, attól viszont igen. Képzeld magad abba a helyzetbe, hogy nincs módod kimenni és egzisztenciát teremteni magadnak, és ahogy a dolgok kinéznek, nem is lesz, aztán ebből próbálj meg kitalálni valami _megvalósíthatót_ magadnak, és ha sikerült, akkor jöhet az IQ-lightozás, persze a tuti tippnek a megírása után, csak hogy mi is boldogulhassunk a magunk együgyű módján.

'Engem ne is gyanúsítgass hazafisággal, pláne ne olyannak, amilyennek te egy hazafit képzelsz el.'
Úgy látom, mindketten jól tudjuk, hogy hogyan látja a világot a másik :).

'Azért elmesélem, hogy minden héten járok haza, engem is ugyanúgy dühítenek a dolgok'
Én meg itt élek, és kib. módon dühítenek a dolgok, ugyanis ha beborul a világ, akkor nálam nem annyi lesz, hogy jövő héten nem jövök haza, hanem hangolhatom az egylyukú szivolát az itthon maradt többi másfél millióval szimultán.
Neked egy ilyen helyzetben módodban áll vállalni akár egy másodállást is kinn és kivinni a családodat magadhoz biztos helyre (ezért nem is kárhoztatlak, mert nem kaptad a lehetőséget, hanem megdolgozol érte,) de pl. nekem erre nincs módom, nekem akkor is itt kell maradnom, ha megindulnak a mohácsivész cigányai, ha becsődöl a munkahelyem, ha tudva tudom, hogy még megbetegedni sem szabad. Nem igazán érzem, hogy ez rajtam múlna, és nem tetszik, hogy lehülyézel érte.

"és ismételten nem kérem az engedélyed ahhoz, hogy ebbe a fórumba írjak."
Természetesen, ez így helyes.


Bezuhov 2008.11.04. 20:51:08
"heh Geza, minek pazarolni azt a sok karaktert. Válság van, spórolni kell. Írd azt egyszerűen, hogy 'takarodj vissza Izraelbe' :) ua."
Ezt nem mondtam, még csak nem is gondoltam. Amúgy ez nálad most freudi elszólás volt, vagy csak kényszeresen zsidózol más nevében is?
Válság pedig amúgy nincsen, csak a bankár urak nem akaróznak visszatenni, amit loptak, hanem még egy kicsit követelnek maguknak ráadásképpen, a sok ember meg elhiszi és ad nekik, ahelyett, hogy a villanyoszlopokra akasztott hulláikat maschinengewehr-rel lőné a Dunába cipőstől :). (Igen: iróniáig túlzásba vitt demagógiának szántam, mielőtt belekötnél :)...)


Jancsibohóc 2008.11.05. 08:02:52:
"Miután burkoltan zsidás vagyok"
Ezen most Bezu röhög, mert ezt csak és kizárólag ő mondta, te meg úgy vetted, hogy tőlem jött. A balliberáns megtévesztés eklatáns példája, avagy így olvass hivatalos sajtót is.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.05. 09:29:33

Na folytassuk.

Az élet itt sem fenékig tejfel, a párom köt elsősorban labancföldhöz, a hazám a hazám marad. Otthon van a családom akik már az elindulásom pillanatában hiányoznak. Nem szándékozom kihozni a családomat, egyáltalán nem végleges az ittlétem.
Amikor otthon vagyok, szombat éjszaka dolgozom, mellette ott a főiskola.
Szerintem igenis IQ-light az, aki csak töréssel-zúzással tudja nemtetszését kinyilvánítani, ugyanis ha nem tűnt volna fel, a felgyújtott rendőrautót, a kitépett padokat, a megrongált tv székházat is a te adódból fogják helyreállítani, és még ragozhatnám, de felesleges.

"Úgy látom, mindketten jól tudjuk, hogy hogyan látja a világot a másik :)"
..és ezt illene tiszteletben is tartani.

"Nem igazán érzem, hogy ez rajtam múlna, és nem tetszik, hogy lehülyézel érte."

Itt egyes egyedül te személyeskedtél arany apukám.

"A balliberáns megtévesztés eklatáns példája, avagy így olvass hivatalos sajtót is."

Hogy a kedvedre tegyek, olykor böngszem a kuruc.info-t is.

Geza 2008.11.05. 10:04:39

Jancsibohóc 2008.11.05. 09:29:33:
"Szerintem igenis IQ-light az, aki csak töréssel-zúzással tudja nemtetszését kinyilvánítani"
Ez eddig a rendszerőreinkre igaz.

"a felgyújtott rendőrautót, a kitépett padokat, a megrongált tv székházat is a te adódból fogják helyreállítani"
Mint ahogy a tönkrevágott nemzetgazdaságot is, amihez képest a fenti felsorolás a kerekítési hibahatárt sem éri el. Mondhatod, hogy a fentiek nem segítettek semmit az állam gazdaságának a rendbehozatalán, ez igaz is, viszont óhatatlan és elkerülhetetlen velejárói az összes olyan folyamatnak, ami esetleg elrugdalhatja a jelen tolvajbandát a húsosfazéktól. Ez nem sikerült, és mint utólag kiderült, voltak egyéb hibák is, de ott és akkor ez másképp nézett ki.
Amúgy a tévé-székházban esett kár kb. tíz ember egy évi adójából kijön, úgyhogy ennek bőven nagyobb a füstje mint a lángja, hogy stílszerűen mondjam :)...


"'Nem igazán érzem, hogy ez rajtam múlna, és nem tetszik, hogy lehülyézel érte.'
Itt egyes egyedül te személyeskedtél arany apukám."
Hát ha neked az 'IQ-light' nem személyeskedés, akkor valamit nagyon másképp értünk, a családi kapcsolat feltételezését pedig mindkettőnk jó hírneve érdekében visszautasítom :).

"'A balliberáns megtévesztés eklatáns példája, avagy így olvass hivatalos sajtót is.'
Hogy a kedvedre tegyek, olykor böngszem a kuruc.info-t is."
Úgy látszik, félreérthető voltam, próbálom másképp:
Én nem zsidóztalak le, csak Bezu magyarázta bele, te viszont erre úgy reagáltál, mintha én mondtam volna. Régi trükk, de úgy látszik, nálad is bejött, úgyhogy azt szerettem volna mondani, hogy másodkézbeli információt ne fogadj el hitelesnek, ha módodban áll közvetlenül az eredetit is elolvasni, illetve pláne ne fogadd el, ha nézőpontbeli különbségek torzíthatják a másodkézbelit.
Ugyanezt a fogást használja elég gyakran a nyomtatott sajtó nagy része és például de nem kizárólag az index.hu is, nevezetesen tetszőleges nekik nem tetsző ember valamely megnyilatkozásából kiragadnak egy részt és ezt oly módon torzítják, hogy az egy harmadik oldalból felháborodást váltson ki, majd időbeli aktualitással, nagy példányszámmal ill. könnyű elérhetőséggel a módosított információt állítják be hitelesnek. Ilyen volt például az árvíz a Hernádon, ahol is a gárda lement gátat építeni, persze nem öltönyben hanem gyakorlóban, a sajtómunkások pedig elárasztották az újságokat a 'masíroznak a fasiszták'-jellegűre tupírozott híreikkel.

Mivel úgy tűnt, hogy vagy hajlamos vagy az ellenőrizetlen információk elfogadására, vagy rosszul méred fel, hogy mely hírforrás mennyire szorul ellenőrzésre, így bátorkodtam volna erre felhívni szíves figyelmedet.

Amúgy a kuruc.info-t persze olvasgasd természetesen :), mert sok olyan eset van, amiről egyedül ők írnak (ha részrehajlóan is), de arra rájuk igaz: a hírek ellenőrzése semmiképp sem árt. Mondjuk én még nem kaptam hazugságon őket (tévedést már ismertek be és javítottak), de könnyű az ellenőrzés, mert a hírek forrását meg szokták adni.

Bezuhov. 2008.11.05. 10:13:37

Geza!

Aminek szar szaga van az legtöbbször szar is:

"Persze gondolom, vagy már rég nem vagy itt, vagy >>bepakolt bőrönd>amúgy sem köt ehhez a néphez semmi

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.05. 10:34:57

"Hát ha neked az 'IQ-light' nem személyeskedés, akkor valamit nagyon másképp értünk"

Jaaaa, hogy te is leengedted a köcsög demSKY kombínójának kerekét, és az ÁVÉHÁ Skodrijának a felgyújtásában is segédkeztél. Ha így volt, akkor rád is vonatkozik az IQ-light, és akkor az személyeskedés valóban.

"Én nem zsidóztalak le, csak Bezu magyarázta bele, te viszont erre úgy reagáltál, mintha én mondtam volna. " ..és az ehhez tartozó 344234234 karakteres líra.
Nos, próbáltam az egészet viccesen felfogni, és vicces irányba terelni a dolgokat, de te megmagyarázod :D
Engem leorkozhatsz, lezsidózhatsz, lemajmozhatsz, tudod leperegne, és tisztában vagyok vele, hogy ez itt nem állt fent, ettől függetlenül Bezuhov betalált, már csak azért is mert estig lesz magyarázva, mennyire félreértelmezem, és eltorzítom afféle ballib módon az írásokat :D

És ami a legfontosabb, béke van testvér avagy Hevenu Shalom Aleichem :D, és attól nem szemét kommenista hazátlan szarrágó itt senki, mert nem egyezik a csorda véleményével. Ezt is illik tiszteletben tartani. Egyébként van sok dolog amiben egyezik a véleményünk...

Geza 2008.11.05. 10:45:55

Bezuhov 2008.11.05. 10:13:37:
"Aminek szar szaga van az legtöbbször szar is:"
Értem, tehát ha te azt mondod, hogy valaki zsidózik, akkor az zsidózik, mert a te alfeledből süt a napfény, és ha netán megszólalsz, akkor jahve is vigyázzban állva tiszteleg. Mondd csak, kialudtad rendesen magad?

Jancsibohóc 2008.11.05. 10:34:57
"az ÁVÉHÁ Skodrijának a felgyújtásában is segédkeztél."
Jelen állapot szerint puszta jelenlét is 'pszichikai bűnrészességnek' számít kis hazánkban, úgyhogy ha nem is segédkeztem, de ha nagyon akarnák, rám lehetne varrni.

"ettől függetlenül Bezuhov betalált"
Akkor hidd ezt. Nem szoktam hazudni, de győzködni erről nem foglak, ha meg akarsz sértődni, csak nyugodtan. Alapnak ez is pont úgy megteszi, mint bármi más.

"béke van testvér avagy Hevenu Shalom Aleichem"
Wa alaykum assalam, habib :)!

"és attól nem szemét kommenista hazátlan szarrágó itt senki, mert nem egyezik a csorda véleményével"
Ebben is egyezik a véleményünk. Mint ahogy nem agyatlan vandál idehaza sem senki, akinek nem egyezik a véleménye az úgynevezett európai normákkal :).

more 2008.11.05. 10:50:41

vegul is jo moka reggel koranjaban, kave helyett vastagboron tepni egymast, amikor hangyapocsnyi a nezetelteres:)))) jo reggelt!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.05. 10:58:50

"Nem szoktam hazudni, de győzködni erről nem foglak, ha meg akarsz sértődni, csak nyugodtan."

Ez nem tudom hogy jön ide :D

"Mint ahogy nem agyatlan vandál idehaza sem senki, akinek nem egyezik a véleménye az úgynevezett európai normákkal :)."

Ezt kulturált formában is ki lehet nyilvánítani, na de szerintem ugorjunk. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.05. 12:12:51

Mi értelme szétszednetek egymást? Semmi közöm hozzá, csak úgy kérdem...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.05. 13:01:08

A szétszedni, és tépni egymást nem összekeverendő az egészséges vitatkozással szerintem... :D

Geza 2008.11.05. 14:10:14

Jancsibohóc 2008.11.05. 13:01:08:
Egyetértek :).
("Óvónéni! Az úgy kezdődött, hogy a Jancsi visszaütött, mikor odasomtam egyet amikor visszaszólt azután, hogy beszóltam neki, mert ..." :)...)

'- A vita érvek és ellenérvek egymásra épülő logikus sorozata, maga pedig csak ellenkezik velem!
- De nem!' - /?Holló Színház?/

more 2008.11.05. 15:33:24

en aszondanam: egyik megy a jobb sarokba, masik a bal sarokba:))) de akkor meg azon vesznetek ossze, melyik melyikbe menjen....

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.11.06. 00:14:36

Tudom, hogy sok olyan dolog történt, aminek nem lett volna szabad. Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy az a tüntető, aki ijedtében visszadobta a kockakövet azzal mi van? Miért nem lehet elmenni egy helyszínről, ha jönnek a rendőrök? Mások is meg tudták tenni.
Érdekes módon én, amikor balhé van, sose a rendőröktől félek.

Rwindx 2008.11.06. 00:44:11

Tzimisce: Ha egyszer csak úgy összevernek mint a fenti áldozatot, anélkül hogy tudnád miért, akkor majd fogsz.

derelyegrádi szellem 2008.11.06. 12:36:53

Bezuhov

"Pfejj azt a köcsög liberál-bolsevik zsidó anyámat"

Nem szép dolog így nyilatkozni a saját szülődről, még akkor sem ha estleg így gondolod.
Meg zsidózni sem, így aztán disztingválj kérlek. Ez egy kultúrkör, nem pedig a Kultiplex.

János2 2008.11.09. 13:04:39

Nem szoktak belegondolni azok a zsidóbáb férgek,akik egyenruhát vesznek fel,hogy ha így bánnak becsületes,rendes emberekkel,a végén olyan országban találják magukat,hogy az ő szintjükön élő bűnözőkkel lesz tele az ország.

süti beállítások módosítása