Skip to content


       Szűrés lista

Félelem és rettegés Kiskunlacházán

Péntek (rendben) lezajlott Kiskunlacházán a megerőszakolt és meggyilkolt és 14 éves Nóri emlékére rendezett fáklyás felvonulás. Az MTI szerint 3000-en, más helyszíni beszámolók szerint 8-10 ezren vették ezen részt. Felesleges a számháborúba belemenni, ha a "pártatlan" MTI 3000-et számolt, lelkük rajta. A felvonuláson részt vett a Magyar Gárda is, a Népszava nem is tudta megállni, hogy az alcímbe bele ne írja: "A Magyar Gárda ismét ott van, ahol cigányok ellen lehet uszítani". Ismétlem, lelkük rajta ... ilyenen már nem is húzom fel magam. A felvonuláson a Magyar Gárdát 3 oldalról kísérték a könnygázvető puskákkal és talpig páncélba öltöztetett rohamrendőrök, ami teljes mértékben érthető, hiszen meg kellett védeniük a kiskunlacházi állampolgárokat a veszedelmes gárdistásoktól...


Kiskunlacháza
egy 9000 lakosú nagyközség, Pest megyében. Nos, akármilyen hihetetlen is, de a községben nincs rendőrség... Ha gond van, Ráckevéről jön a járőr. Hogy lehet az, hogy van a településen óvoda, iskola, szakközépiskola, orvosi rendelő, gyógyszertár, művelődési központ, könyvtár, posta, bankfiókok, akkor pont az egyik legfontosabb, a rendőrség hiányzik?! Ezzel az erővel a "Kiskunlacháza" tábla alá ki is írhatnák, hogy "Szabad rablás engedélyezve, rendőr nincs" ...
A lacházi állampolgárok ugyanúgy, ugyanannyi adót fizetnek, mint mi. De ők nem kapnak rendőrséget. Másodrendű állampolgárok? Talán elvárható lenne, hogy legyen aki megvédjen, és 15 percen belül kijöjjön a mentő, ha probléma van, bárhol is lakok az országban. Mert az ez állam feladata... Ha egy 9 ezres nagyközségben ez a helyzet, akkor vajon mi lehet a helyzet a kisebb településeken?

Állítólag szerdán lesz a rendőrségi sajtótájékoztató a nyomozás állásáról. Most - bármely meglepő is - azt kívánom, hogy ne legyen igaz, amit Lacházán már mindenki tud. Mert ha igaz lesz, és tényleg 6 roma követte el ezt a gyilkosságot, akkor lehet, hogy ez lesz az a bizonyos szikra. Ezt már nem fogja lenyelni az amúgy is kiszolgáltatott vidéki Magyarország, és legközelebb már nem 10 ezren fognak felvonulni...

Kiskunlacháza polgármestere a fiatal dr. Répás József, függetlenként lett megválasztva. Sajnálatos, hogy ilyen esemény miatt lett országosan ismert, hasonlóan  a monoki polgármesterhez. De megnyugtató, hogy még vannak olyan választott vezetők, akik reális látják, mi is történik vidéken. Talán lehet azért, mert ők ott is élnek. Ugye ha a fővárosból le is ugrik egy-két fejes "vidékre" néha-néha, a szolgálati Audi hátsó üléséről vajon mit látnak? Semmit. Répás József nagyon súlyos beszédet mondott péntek este. Ebben a 7 percben benne volt minden, ami Lacházán évek alatt összegyűlt. Sajnos a média szokásos módon kezelte a pénteki eseményt és a beszédet, pedig én vágatlanul adnám le az egészet a Híradóban. Politikusoknak meg min. háromszor, hogy fel is fogják.

"De miért is féltünk eddig Kiskunlacházán? Tavasszal egy 11 éves kislányt akartak erőszakkal elrabolni, ahol most állunk, fiatalkorú bűnözők iskolás gyermektől, több alkalommal, erőszakkal vették el telefonjaikat, kerékpárjukat. Mindennapossá vált, hogy gyermekeket vertek meg hazafelé az iskolából. Ismeretlen fekete autók cirkálnak iskoláink környékén. Idős emberek rettegésben élnek házaikban, mert rendszeresen atrocitások érik, leköpik, és kővel dobáljak meg őket, ellopják tőlük azt, amiért egy életen át dolgoztak. Vannak, akik nem ismernek sem Istent, sem embert, sem törvényt. (...)

Aki ma ide eljött, azzal a céllal jött, hogy azt mondja: elég volt a félelemből, elég volt a bennünket ért erőszakból! Féljenek az erőszakot tevők, a tolvajok, a gyilkosok! Kiskunlacházán nincs helye a erőszaknak, Kiskunlacházán nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból! Kiskunlacháza és Magyarország a békés, törvénytisztelő polgároké. Most már nem hagyjuk, hogy ellopják a javainkat, megverjék az időseket, és meggyalázzák a gyermekeket! Ma még mi vagyunk többen. (...)

Egy rendőr, ha intézkedni próbál valakikkel szemben, őt is rasszistának bélyegzik.(...)

Egy bűnözőt és egy tisztességes polgárt nem lehet egyenlő mércével mérni. A Rózsadomb környékéről könnyű ítéletet mondani, de költözzenek le hozzánk, vagy azokra a településekre, ahol félelemben élnek az emberek, és akkor megtapasztalják, milyen a mai magyar valóság."

A teljes beszéd:

Dr. Répás József természetesen meg fogja kapni a szokásos bélyeget az említett rózsadombi uraktól, hölgyektől. De ettől a helyzet még nem változik a településen.
Az önkormányzat nem sokat tehet, de legalább amit módjában áll, azt megteszi:
- a település közintézményeihez, köztereihez térfigyelő kamerákat szereltet.
- pénteki és szombati napokon a polgárőrök mellé egy fő rendőrt biztosít (2 nap?? és a többi napon mi lesz??)
- a 2009. évi költségvetésből a gazdátlan, romos és értéktelen ingatlanok felvásárlása érdekében 10 millió forintot elkülönít.
- egymillió forintot ajánl fel a nyomravezetőnek.
- a Duna-part közbiztonságának növelése érdekben a térfigyelő kamerák felszerelését megfontolják.
- a polgárőrség számára még egy gépjárművet vásárol.
- a fenntartása alatt álló intézmények rendezvényeiről hazafelé tartó kiskorúakat 18 óra után csak szülő felügyelet mellet engedik utcára; szeszesital árusítása effajta rendezvényeken szigorúan tilos!

Lassan elérjük, hogy a békés, nyugodt nagyközségben kijárási tilalmat kell hogy bevezessek. Ez a szégyen és gyalázat!

Sajnos, azt kell mondanom, az ilyet brutális bűncselekményeket nem is lehet megakadályozni. Mert milyen megoldások vannak? Ki lehet például vezényelni a rohamrendőröket és a katonaságot vidékre, elrettentésül, ahogy ezt Olaszország megtette. Vagy meg lehet szigorítani a Büntető Törvénykönyvet, de nem hiszem, hogy az ilyen elkövetőkre ez hatással lenne. Szerintetek végiggondolnák, hogy "ha én ezt megteszem, akkor elég nagy esély van, hogy elkapjanak, és akkor nem 8 év, hanem 15 évet is kaphatok? Talán inkább mégsem teszem meg...."

Sajnos Olaszliszka óta a helyzet nem hogy javult volna, fokozatosan romlik.
És lehet, hogy a polgármester, tudtán kívül elindított valamiféle mozgalmat, ahogy azt  a monoki polgármester tette. Mert az az "Elég volt" transzparens sokak számára a hívójel. Még 1 nap sem telt, de Áporka polgármestere máris levet írt:

"Répás József Polgármester Úr részére.
Tisztelt Polgármester Úr! Községünk minden jóakaratú Polgára nevében a tragédia másnapján együttérzésemet fejeztem ki Önnek, illetve Kiskunlacháza faluközösségének. Most, a szombati békés demonstrációt követően szintén biztosítom Önt mélységes együttérzésünkről.

Csatlakozva a demonstráción elmondott beszédéhez, Áporka minden jóakaratú polgára, a többség nevében mondom ki, és üzenem mindazoknak, akik nem képesek, nem akarnak Emberhez méltó módon élni, következésképpen nem érdemlik meg az Ember nevet, az Emberhez méltó bánásmódot sem: Elegünk van az erőszakból, a félelemből, és a rettegésből! Mondjuk ki együtt: Nem tűrjük tovább, hogy bűnöző életmódot folytató - erkölcsi értékrendünk szerint kisebbségben lévő - emberek csoportjai megkeserítsék a becsületes többség mindennapi életét! Nem tűrhetjük tovább, hogy büntetlenül dézsmálják a nehéz munkás élet során összegyűjtött vagyonunkat, veszélyeztessék megélhetőségünket, sőt, immár sokadszor brutális kegyetlenséggel vegyék el szeretteink életét!

Áporka, 2008. november 29. Tisztelettel: Dr. Kovács Tibor Polgármester "

Vajon melyik település lesz a következő? És hol lesz a sor vége? 

Update:
Tegnap a Napló is foglalkozott ezzel:

 

Címkék: közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr25796658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.01. 14:40:27

"Tudom hogy ezért pár száz év börtön járna, de nem érdekelne."

Ne parázz ilyeneken, jó magaviselettel pár év múlva szabad vagy. Vagy nem így szokott lenni?

Prien 2008.12.01. 14:44:47

Többé kevésbbé egyetértek az előttem szólókkal.
nagyon sajnálom a kislányt
bevallom, nagyon megrázott maga az eset is, de hogy most olvastam az írását mágáról (iwiw)
teljesen szétestem

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.01. 14:45:17

Főnök: jó, ez magában igaz, de ilyen esetben legalább azt a "minimumo" kapják meg a szülők, amit elégtételnek hívnak... tudom, hogy az nem hozza vissza a lányukat, de akkor is. és számomra - náczi hitvallásommal szöges ellentétben - momentán teljesen mindegy, hogy bálnavadászok voltak -e, avagy fehérek. Ha, és amennyiben 100%-ig (na persze...) bebizonyosodik, hogy kik voltak az elkövetők, akkor - megragadva az alkalmat - itt szeretném megkérni az elfogást végző rendőröket a fegyverhasználatra...

krtek 2008.12.01. 14:45:44

Skacok az nem lehet, hogy az (i)gazságügyminiszter a különleges körülményekre hivatkozva, egy hónap ultimátumot ad a megyei főügyésznek azonnali kirugással, ha nem göngyölíti fel az ügyet?

Ja? Naiv vagyok?

Érdekes lenne egy statisztika, hány parlamenti adócsalót juttattak be kisfalvak cigánylakosai...


A rendőrök majd hülyék lesznek azért a fos fizetésért szembemenni egy falunyi cigánnyal, inkább kibasznak pár sudzukis lúzerrel...

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 14:48:30

Vizibusz 2008.12.01. 14:37:25

Nem hiszem, hogy egy független polgármester a "roma erőszakot" okolná, ha kézzelfoghatónál kevesebb bizonyítéka lenne az állítására.

A rendőrség NEM fogja lenyilatkozni, hogy milyen származású elkövetőkről van szó, mint ahogy SOHA nem is tett ilyet.
(A nyomozás alatt a rendőrség azt is tagadja, hogy a tettesek kocsijának négy kereke lett volna.)
Mégis, nagyjából mindig kiderül az elkövetők kiléte.

Egy kilencezres közösségben tudják, hogy kik mentek a kislány után éjszaka, tudják, hogy a történtek után kiket vitt el a rendőrség láncra verve.

Persze várhatunk úgy 2-3 évet a tárgyalás kiírásáig, utána is csak tippelgethetünk, hogy az L.Rafael, vagy a kikockázott arc mire utal, de minek?

reKorrekt 2008.12.01. 14:53:50

Ezesetben a halálbüntetés nem a megfelelő. Mármint nem egyből.
Előtte 5-6 hónap börtön. Tudjuk hogy viszonyulnak odabent a gyerekgyilkosokhoz. Ha utána is élnek, jöhet az lágy-akasztással egybekötött kibelezés majd disznókkal feletetés.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 14:53:50

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.12.01. 14:45:17

Nekem nem kell magyarázkodnod, tudom,hogy mire gondoltál, csak kötekedni támadt kedvem :-(

Napok óta próbálom kizárni ezt az esetet, de mindig belefutok egy részletbe, ami sikeresen elbaszkurálja a napomat. Lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, de egy random "kórházi történet", amit ismerős mesél egy fiatal gyerekről, mindig elviszi a nap hátralévő vidám részét,de ez a fenti most kegyetlenül betalált.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.01. 15:02:44

Főnök: ez szerintem minden jóérzésű embernél "kegyetlenül betalált"... Szeretnénk azt hinni, hogy ebben az elállatiasodott, négy sarkából kifordult világban legalább a gyerekeket NE... De mindig rá kell döbbenjek, hogy itt már se Istent, se embert...

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 15:02:54

Szerintem azért van hírzárlat, hogy a Draskovicsnak ne kelljen elmenni a temetésére, mert ő nem szokott holmi magyarok (értsd: gádzsó párásztok) temetésére járkálni.

Tényleg drazsé elvtárs, az ő temetésére miért nem mész el? A temetési költségekre nekik miért nem ad a IRM? Nekik miért nincs gyorssegély az IRM től?
Hmmm?

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 15:03:38

Vizibusz:

Azt még hozzáteszem gyorsan, hogy én nem vagyok megélhetési kirekesztő, ezért nem bánnám (sőt), ha az derülne ki, hogy az elkövetők szőke svédek voltak. Valószínűleg még el is gondolkodnék a dolgon, hogy mi vezetett odáig, hogy besz*pjak egy ilyen pletykát, mondom még egyszer: bár úgy lenne, de nem lesz. (előbb-utóbb úgyis kiderül)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.01. 15:12:03

"Ráckevei rendőr mondta el a sörözőben, tényleg irtózatos, és ez a tény:

Hatan, három kiskunlacházi sztojka, három pedig ráckevei pokolhegyi cigány sorozatosan megerőszakolta, órákon át kínozta majd megfojtotta, a 14 éves kislányt, egyikük 13 éves volt a többi 16-30 közötti, amikor a 13 éves társának elmondta, nem tud belenyugodni abba, hogy embert öltek, feladja magát, a többiek összeszurkálták, és egy fára felakasztották, ez vezette nyomra a rendőröket, mert ővele több elkövetőt is láttak, ha nem borulnak el, félve a lebukástól,lehet soha nem derül fény a tettesekre..."
"

reKorrekt 2008.12.01. 15:15:25

Néhány kicsit jobban bőrére eresztett írás a történtekről s a helyiek elbeszéléseiről. A forráson most ne akadjon ki senki. Sehol máshol nem találtam részletesebb feltárást.

kuruc.info/r/35/31277/
kuruc.info/r/35/31280/
kuruc.info/r/35/31324/
kuruc.info/r/2/31361/
kuruc.info/r/35/31434/

Kiemelnék egy olvasói levélből egy gondolatot:

"Szeretnék gratulálni Gyurcsány és vörösdiplomás komcsi haverjainak okos és intelligens kissebbségi politikájához, amellyel kettéosztották a társadalmat kedves aranyos, a légynek sem ártó cigókra, és a gaz fasiszta magyarokra!
Szeretnék még azért is gratulálni amiért véget vetettek a sajtó- és szólásszabadságnak, továbbá a szabad véleménynyilvánításnak! [...] Nekem van egy 18 hónapos lányom, akit nem azért szült a feleségem, hogy valami büdös koszos cigány kifossza, megverje, megerőszakolja! Tehát a komcsiknak és a cigányoknak van egy rossz hírem: megvédem a lányomat! És teszem ezt azzal ami a kezem ügyébe kerül: ha balta, ha kalapács, ha féltégla, nem fog érdekelni, ütni fogom amíg mozog! Jogom van megvédeni a családom, és magam!"

:(

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 15:17:09

Megnéztem a képeket a ziviven.
Hát gyerekek, nincs mit szépíteni, az van, amit régen mondok; ha a gyerekek bombanőnek öltöznek, akkor nem kell csodálkozni, ha egyesek úgy is kezelik őket.
Nem nehéz elképzelni, hogy a zivives képekre otthon hónapok óta recskáztak a skacok.
A zindexen írták, (le is tetvezték őket), de egy ilyen gyerek, ilyen szerelésben hajnali 3 órakor az utcán buli után ..... ugyan mi a túrón csodálkozunk egy ilyen szétb.szott aberrált világban?
Nem mentegetve a véglényeket. Aki azonban ojrópa únijó konform törvények szerint nyernek elbírálást.

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 15:23:16

ha ez így van akkor a 18 évet betöltötteknek a ténylegsen életfogyt nagoyn kinéz. Egy aljas indokos (a szexuális indíttatás ide tartozik) vélhetősen különös kegyetlenséges emberölés, majd egy újabb, szintén aljas indokos (hogy ne tudjon beszélni az is az), 14 életévét be nem töltött sértett sérelmére, ráadásul a másik sértett is éppenhogy betöltötte a 14-et.

Ez Teréz anyánál is tényleges életfogyt. Én nem ismerek bírót akinél ez nem az. Fitalkorúnak 15 év ,megjegyezve, hogy azért csak ennyi, mert nem lehet több.

Megjegyzem egy kicsit ez már meredek sztori a szúrkálással akasztással kiegészülve, de megtörténhet. Ha megtörtént, akkor csak a bűnösség kérdésében kell döntenie a bíróságnak, a büntetés mértéke automatizmus.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.01. 15:25:41

szellem: II.fokon is? (ezt csak a pettyes májam kérdezi...) Mert láttam én már nem egy olyan ügyetm, ahol I. fokon példamutató ítélet született, majd II. fokon (kituggyamé') szarrá enyhítették (vagy megsemmisíté, és zurück I. fokra...)

lampaules 2008.12.01. 15:26:35

vero: nyilván nem az iwiwes képei miatt erőszakolták meg, hanem spontán

Mindenki jól akar kinézni, van akinek sikerül. Van aki bármit vesz magára, vonzó lesz, mert olyan az alkata. Ő is ilyen volt, ha a nagyi cuccaiban van még akkor is elkapták volna akkor.

Egyébként nem a képei miatt linkeltem be, hanem a "magamról" rész miatt, borzasztó kedves, csupaszív lány volt, ez nagyon jól kiderül belőle.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 15:33:27

vero 2008.12.01. 15:17:09

Mivel nem tudok objektíven reagálni erre, ezért most kihagyom, majd alszok rá egyet, amikor nem kezdek el krvaanyázni. Mert végül is, ha én egy éjszakára csövesnek öltözök, akkor teljes joggal teszik belém a kést, míg ha munkábamenet öltönybe gyilkolnak le, az bűn.

Ez a része teljesen irreleváns, én ugyan nem csodálkozom semmin, de ettől még lehetnek állatias indulataim a témában.

Egy 14 éves kiscsaj IS úgy öltözködik, ahogy Neki kedve támad, ezt felhozni mint kiváltó okot... nagyon más értékrend az enyémtől.

Ezeket a tetveket nem kellett felbújtani "kirívó" öltözékekkel, rájuk jött a kangörcs, ha 'csak' egy 80 éves nőt találnak maguknak, az a szerencsétlen is így járt volna. és most hazamentem

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 15:36:04

seduxen

Pettyes májadnak: ez mindenhol.

Vero

És a bombanőket meg lehet erőszakolni csoportosan? Meg megkínozni? Meg megölni? Ugye nem. Következésképpen irreleváns a dolog, hogy nézett ki. Arról nem is beszélve, hogy a sértett a bűncselekménykor fiogylemmel a késő időpotra és téli időjárásra valószínűleg télikabátot viselt. És tudtommal nem az IWIW-en erőszakolták és ölték meg, hanem az utcán. Ahol valószínűleg nagykabátban, nem pedig egy feszülős pólóban volt.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 15:45:36

...és most hazamentem felrúgni a macskát (lemaradt)

Hosszúlépés 2008.12.01. 15:46:04

Na, álljunk meg egy szóra...ez azért NEM az a kategória, amikor az ex-pornócsillag kikéri magának, ha a művészi munkásságára emlékeztetik...

Most a gazdagokat üssük le, mert bundában vannak, mert kaviárt vacsoráznak és mert olyan autóval járnak ami nekem pl sohasem lesz?
Az okosakat meg verjük hülyére, mert sokan embertársaink közül max fotoszintetizálni tudnak?
A szép nőket meg lehet erőszakolni, mert a büdös gennyes tetveket aznap a 20. nő utasította el?

És most lehiggadok...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 15:47:31

Nem, nem. De ti a saját agyatokkal gondolkodtok.
Mit vártok ösztönállatoktól, ha meglátnak egy feszülő cicit? Ahogy írtam, egy ilyen szétb.szott aberrált világban.
Ez kis túlzással cigánykocsmába szkinhednek bemenni.
Igazatok van, de ez ilyen világ. Én sem megyek oda a a feketékhez, hogy adjanak cigit.
Írták valahol; már régen vadásztak rá. Most egyszer hibázott.
Welcome in the New Brave World.
Aki még nem vette volna észre, hogy beléptünk.

egyébként pedig
gyurcsanyahibas.blog.hu/

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.01. 15:51:49

vero sokkal izgalmasabb lett volna azt a témát boncolgatnod, hogy ez a kislány mi a fenét keres egyedül az utcán ilyen későn. Mert azért ne felejtsük el, hogy 14 éves volt. Bár itt majd ez is "irreleváns" lesz, mert csodaszép országunkban már miért ne mehetne egyedül teljes biztonságban az éjszaka közepén egy kislány. Amikor én 14 évesen el voltam engedve egy koncertre,vagy iskolabuliba, jöttek értem a szüleim....

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.01. 15:53:21

szellem: nem akarlak kritizálni, de látom Te még hiszel a "rendszerben"...
Én nem tudok ilyen bizakodó lenni, tartok tőle, hogy ez az ügy is elsikkad... Bár ne lenne igazam.
és most egy kis off (csak Neked), lehet majd érte anyázni, meg a "holvanazazügyehhez", de ott is bestiálisan kivégeztek egy embert (aki pechjére nem halt meg azonnal), és ugyan lehet vitatkozni, hogy "megérdemelte" -e, vagy mennyi szerepe volt a végkifejletben. És meg lehet nézni, hogy mennyire máshogy forgott az agya az I. és II. fokon eljáró bíróknak.
Az áldozatot Simon Tibornak hívták...

Hosszúlépés 2008.12.01. 15:54:34

vero 2008.12.01. 15:47:31

A kérdés provokatív lesz: miért illetnek meg "ösztönállatokat" emberi jogok?

ikszD 2008.12.01. 15:56:01

"Elhalt" gratulálok annak aki ilyet mondott. Ha cigány "lányt" öltek volna meg akkor rögtön több milliós nyomravezetői díjat ajánlanának fel és kolombár orbán sírna , hogy rászistá. Dögöljön meg mind.

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2008.12.01. 15:57:03

Jancsibohóc, pont ezt akartam írni ...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.01. 15:57:21

Jancsibohóc: ááá, vazze, ez lett volna a következő, amit le akartam írni... nem téve ezzel felelőssé sem őt, sem a családját... de mégis... MIÉRT nem ment érte valaki, vagy kísérte el az ismerőseihez/barátaihoz, vagy tudomisén kinél akart aludni...

ikszD 2008.12.01. 15:59:34

Amúgy életfogytiglant nekik. Jó rövidet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.01. 16:02:16

Jóhogynem járjanak a nők csadorban vagy malaclopóban, hogy ne erőszakolják meg őket.
Ennek az érvelésnek az alapján ne menj át a zebrán, mert ugye normális ember nem húzza rád a kormányt, de hátha jön egy beteg állat!?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.01. 16:03:10

Én már csak ilyen gondolatolvasó vagyok :) A fene azt a büdös látnoknáczi durva anyámat!!! :)

DArchAngel 2008.12.01. 16:03:39

B+, ez az öltözködés dolog most érte el bennem az ideges szintet. Szeretnék egy példát hozni:
Megyek az utcán, odajön hozzám egy kéregető/Gyurcsány/Orbán/cigány (kinek mi az unszimpatikusabb), aki egy idő után picit idegesítő. Történetesen nálam van egy kés. Akkor én most elvágom a torkát, mert megtehetem? Ráadásul minimális okom is van rá?
Nem, vazze, mert nekem legalább minimális erkölcseim vannak.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:07:47

Hosszúlépés // Egyszerűen azért, mert az ösztönállatokra az állatvédelmi törvény kellene vonatkozzon.
A gumibaba is embernek néz ki, mégsem szavazhat.

Amiért a színházba be sem engednek, ha részegen hőbörögsz a pénztárnál.

Amiért a focimeccsen elveszik a sörösüveget.

Amiért a vonatra nem engednek felszállni, ha 3 tyúkot akarsz szállítani.

Mert mindehhez jogod van, de csak bizonyos körülmények között. Egyébként minden esetben vélelmezik, hogy vissza fogsz élni a jogoddal, az adott helyzetben és ezért azt sem engedik meg, hogy ez a bizonyos helyzet létrejöjjön.

Ám vannak, akiknél teljesen egyértelmű, hogy be fog következni az adott helyzet, más kárára okozott sérelem, mégsem tiltják el, nem akadályozzák meg.
Szolgálunk&védünk. Kit? Kérdezem én.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.01. 16:09:03

Nálunk Bécsben a csadorban járó nők, és a zebra veszélyes kombó...
Cirka 8 órára érek ki, onnan majd folytatjuk a téma boncolgatását.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:09:06

laspalmas // Egyébként ezért (is) járnak csadorban.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:10:43

Jancsibohóc // Azt is írtam. Az öltözködés csak egyik volt.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 16:11:34

Jancsibohóc 2008.12.01. 15:51:49

Ezt úgy mondod,mint ha természetes lenne, hogy ha valaki kimegy éjszaka az utcára, az szinte biztosan meg fog halni... ha 14 éves, akkor pedig kötelező jelleggel.

A lány 3-5 percre lakott a művelődési háztól, több cikkben szerepelt, hogy haza akarták kísérni, de a lány nem akarta, mondván ezen a 200méteren mi történhet vele. A szülei tudomása szerint társasággal ment el, valószínűleg nem először és azt józan ésszel rendelkező embertől nem lehet elvárni, hogy egy ilyen kis községben (ahol valószínűleg soha nem történt hasonló) ilyentől féltse a lányát. Még egyszer: Nem a blaha lujza térre engedték el a lányt, hanem a 200 méterre lévő művházba.

14 éves elmúlt, ez már a beleegyezési korhatár, nem egy önellátásra alkalmatlan emberről van szó, továbbá napközben sincs nagyobb biztonságban akkor, ha pont senki nincs kint az utcán, tényleg nem értem az érveléseteket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 16:12:17

vero 2008.12.01. 15:47:31

Csadort minden tinilányra este 6 és reggel 6 között!

Aki csador nélkül van az utcán, a rendőrök előálítthaják, mert a szexi ruházatában INGERELHETI az abberált állatokat ... és jobb megelőzni a bajt, ne ingerjük má' őket, inkább dugjuk a csajokat csadorba!

A Bank diszkóban is csak csadorba!

Csak 1 képtár a utolós Bank buliból, tényleg csak olyan érdekességképpen, mert mi ugye már nem járunk oda:
-Hány fiatalkorú van a képen?
-Hány van kihívó öltözékben?
-Hány 18 évnél fiatalabb fogyaszt alkoholt?

A Képek a Bank Light diszkóból vannak,ami 18-22 óráig van, csak 18 évnél fiatalabbaknak, tessék:

www.bankdancehall.hu/banklight/html/foto/20080920.html

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 16:14:58

simon tibi ügye számomra a mai napig talány. Ha jól tudom vagy 4 évig azon ment az agyalás, hogy a halálosnak bizonyuló ütést ki adta le.

Ezt sem akkor, sem azóta nem értem, van ugyanis egy Legfelsőbb Bírósági állásfoglalás ami kimondja:

Ha a sértettet többek akként bántalmazzák, hogy abban akár eshetőlegesen* is, de benne van az élet kioltásának szándéka is, akkor nem kell azt vizsgálni, hogy a végül halálosnak bizonyuló ütést/rúgást kitől származott, az emberölést mindannyiuk terhére meg KELL állapítani.

*eshetőleges szándék (dolus evetualis). Szándékosság: aki magatartásának következményeit kívánja, vagy abba belenyugszik. A második fordulat az eshetőleges szándék.

De a Simon ügyben szerintem a szándék egyenes (dolus directus). Aki(k) egy védekezésre már képtelen embert többször ököllel nagy erővel megüt(nek), majd a már magatehetelen a földön ülő sértettet nekifutásból fejbe rúgja, az tisztában volt azzal, hogy ölni fog, és ölni is akart.

Az emberölést mindannyiuk terhére meg kellett volna állapítani, és ahhoz mért büntetéseket kiszabni. A rendőrnek kiemelt súlyút. Mert rendőrként a bűncselekményt meg kellett volna akadályoznia, nem pedig részt venni abban tettesként. Ennek az ítéletből ki kellett volna tűnnie, és nem csak szavakban, hanem számokban is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:15:17

derelyegrádi szellem // Nem irreleváns, hogy hogy néz ki. Egyáltalán nem. Főleg egy olyan világban, ami csupán a látszatból áll. De ha nem akarok elvont lenni, akkor csak gondolj az esküdtszékre meg egy borotválatlan, mosdatlan vádlottra, akit rablással gyanúsítanak. Szép védői feladat.
Apropó. Azt ugye tudod, hogy Budaházy azért nyiratkozott és borotválkozott meg, mert védője tanácsolta neki, hogy a bíróság elé talán ne szittya varkoccsal álljon.
Ha nem érzitek a áthallásokat, azt kell mondjam, a szadeszmédia jó munkát végzett. Má' ne haragudjatok!

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 16:15:46

Amúgy, ha egy 18, 20, 22, 25, 28, 30, 32 éves csajról lett volna szó, akkor is felvetitek, hogy minek járt egyedül az utcán, ráadásul ÉJSZAKA?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:16:04

zero // elbaromkodjátok a dolgot. Ne vegyétek a témát Tóth Andrásosra!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:18:34

Félkupica // Egy 32 éves nem vlsz. hogy le akarnak nyomni a tizenévesek.
Ez már nem az adott helyzetre/ügyre vonatkozó érvelés. Egy 18 évesnél nagyobb a rizikó.

Mennél kopaszabb kigyúrt bomberdzsekisebb svasztikatetováltabb állat vagyok, annál inkább gondolnak skinheadnek. Ha nem annyira csak szimpatizánsnak.

Lehet ezen valamit nem érteni. Vitatkozni, persze.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:19:21

Lehet ezen valamit nem érteni? - helyesen kérdőjellel.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:21:06

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 16:14:58
simon tibi ügye // Ebbe az apja is belehalt.
Ha nem szabotálják el, talán nem pusztul el az öreg.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 16:22:09

Ok, zárjuk el ezt a "hogy nézett ki2 témát, mert nem tartozik a témához, ha szabad kérnem ...

reKorrekt 2008.12.01. 16:24:04

vero: "...pusztul..."

Az állat meg meghal mi?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:27:20

leguán / Ebbe az apja is belehalt.
Van szóismétlés is a világon.

Ne kössé má belém, egyébként meg pakojá má ki légyszíves!

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 16:27:42

vero 2008.12.01. 16:15:17

Ez az érvelés már nagyon eltér az eredeti iránytól.

Miután a 6-7 rohadék képes volt erre, ezt ugyanúgy megtette volna akkor is, ha egy csadoros 18 éves kiscsaj, vagy akár egy csadoros 40 éves kerül a kezük közé. Akár nappal is, lehet, hogy még két napot kellett volna várni az alkalomra, de akkor is megtették volna.
Ezeket a borzalmakat sosem a körülmények hozzák, hiába hitegetitek magatokat, hogy ha nem engedem ki a gyereket 16 óra után az utcára, akkor ilyen nem történhet vele, mert de.

Gyermeknevelési elgondolásokról lehet vitatkozni, meg azt is fel lehet hozni, hogy "azok a gyerekek, akiket nem engednek el korcsolyázni, kevesebbszer törik el a lábukat" , de ettől még két különböző dologról van szó.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.01. 16:29:48

vero: az már "csak" "hab volt a tortán", hogy az öreg is ráment... De ez csak kiragadott példa részemről, sajnos lehetne folytatni (és tényleg ne legyen igazam, de valami azt súgja, hogy ehhez fog "csatlakozni" az olaszliszkai, és a kiskunlacházi eset is...)
Szellem: köszönöm, ez esetben nem mondtam olyan valóságtól elrugaszkodott példát a Simon-üggyel...

Na jól van nácziakok, én elhúztam haza, asszem kialakulófélben lévő megfázásomat alkoholba kell fojtanom :)

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 16:30:00

"derelyegrádi szellem // Nem irreleváns, hogy hogy néz ki. Egyáltalán nem."

De az, a tett megítélése szempontjából meg teljesen. Ennyi erővel ne merj megöregedni, mert a gerontofilek szétb..nak?

"Főleg egy olyan világban, ami csupán a látszatból áll."

Ezt nem értem.

"De ha nem akarok elvont lenni"

Ezzel lekötelezel.

", akkor csak gondolj az esküdtszékre"

Mo-n nincs esküdtszék, így erre felesleges is gondolnom.

"meg egy borotválatlan, mosdatlan vádlottra, akit rablással gyanúsítanak."

Én borotválatlan, mosdatlan vádlottakat nem szoktam védeni, mert általában nem áll rendelkezésükre a tiszteletdíjam.

De hogy jön ez ide akár logikailag?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:33:47

Félkupica_Fehér_Főnök // Derelyegádi majd felhomályosít a szándékról meg a motívumról.

"Ezeket a borzalmakat sosem a körülmények hozzák, hiába hitegetitek magatokat, hogy ha nem engedem ki a gyereket 16 óra után az utcára, akkor ilyen nem történhet vele, mert de."

Igen, ez igaz, de csak részben. Ez egy objektív érvelés, de persze semmi sem teljesen objektív.

Te hiszel az eleve elrendelésben?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.12.01. 16:35:16

A nemi erőszak nem a szexről szól, hanem a hatalomról. ( Ellenkező esetben senki nem erőszakolna meg egy 88 éves nénit. )
A nemi erőszak a megalázásról, uralkodásról, fájdalom okozásáról szól. Az, hogy a sértett hogyan néz ki, kihívóan viselkedett vagy sem, teljesen lényegtelen.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:41:50

A gerontofilek jóval nagyobb valószínűséggel b.sznak meg ha megöregedtél.

És az, hogy Mo. nincs esküdszék a példa megvilágítása szempontjából mit számít? Rajzoljam le? És Budaházy van?

Hogy a látszat nem számít? Egy képzett bírónál valószínüleg nem sokat. DE most nem róla beszéltünk, hanem a zösztönállatokról. Nem a megítélésről, hanem az elkövetett tettről.
Van a büntetőjognak pszichológiája is?
És ha most nagyon taplócigány akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ha majd nem csak kirendeléseken fogsz részt venni, írd majd be a tapasztalataidat. De mivel nem vagyok, ezért ezt csak pédaként étrsd, semmi estre sem komolyan. Logikailag.

more 2008.12.01. 16:43:46

uristen, az a bank-os link nagyon durva, zero...
ezek meg foken gyerekek bazeg!!!!
akkor ha en a gyerekemet majd egyeszercsak a jovoben nem engedem el 12 evesen egy tipex buliba, akkor konzervativ, netan naci!! szulo leszek??
nem gondoltam volna, h egyszer az en szamon is kijon a bezzeg a mi idonkben c mondat....
egyebkent a szerencsetlen kiscsaj, aki szinten idosebbnek mutatkozott a koranal, telleg tokmindegy milyen feszulos cuccokban tolta, bar teny, h 14 evesen bator volt.....
mar a masik posztban is mondtam, h sztem o is roma szarmazasu, csak a kikupalodott csaladbol, ugyh teljesen megalapozott lenne verdijat kituzni a gyilkosaira, ha ezt a logikat kovetjuk....jaaaa, de varjal, a kikupalodott csaladbol valo, tehat tisztesseges adofizeto romak (vagy nem romak) a szuleu, tehat semmi nem jar neki.....majd' elfelejtettem

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:44:18

Vizibusz // Arról is. Meg a kielégülésről. Amely lehet szexuális és erőszak/hatalmi jellegű.

Itt miafaszé mindeki csak bw-ba gondolkodik?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 16:49:18

more // erről beszélek vazz. a gecimédia úgy neveli fel a gyerekeket, hogy lehetőleg minden lány leszbi qrvának minden fiú kokszos neppernek nézzen ki. aztán véletlenül egy páran azok is lesznek. többen mint 50 éve.

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 16:58:23

Vero

Sokáig gondolkoztam hogy válaszoljak-e ha majd nem csak kirendlésbe védszre, de úgy döntöttem nem válaszolok.

De kérlek a továbbaiakban hsz-t nekem ne címezz, egyébként meg ha tapló lennék akkor elmész az anyádba, de nem vagyok az, így maradj nyugodtan.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 17:02:09

vero 2008.12.01. 16:18:34
Jajj, most jön az a rész, hogy a kiscsaj kiprovokálta a genyákat, egyenesen felajánlkozott nekik. Ne már.

vero:
"Te hiszel az eleve elrendelésben? "
Nem hiszek, de nem is értem az analógiát.

"A gerontofilek jóval nagyobb valószínűséggel b.sznak meg ha megöregedtél."

Ezt sem értem, de ettől még igaz,hogy egy egy piros cipős fétissel rendelkező egyed hamarabb fog elkapni, ha piros cipő van rajtad.

more:
"mar amar a masik posztban is mondtam, h sztem o is roma szarmazasu,"

A post végén ott a video, mutatják a szüleit, részrehajlással sem lehet rámondani, hogy roma származásúak lennének.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 17:03:00

nos, csak arra válaszoltál, amire a legkönnyebb volt. sajnálom hogy anyázásba kellett lemenned.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 17:04:32

kár, hogy ez a blog/fórum is átmegy olyanba, amelyben csak az fér meg, aki a szólamot zengi.

more 2008.12.01. 17:05:35

az, h a gyerekekkel ezt muveli a media, semmi masrol nem szol, mint a fogyasztasrol. ha mar 12 evesen elkezded vasarolni a make-upot, meg a tobb (10)ezer forintos cuccokat, kiegszeitoket, bizsukat, parfumoket, sportszerokat stb stb, ugye ugye mennyivel nagyobb bevetelhez jutnak a gyartok, forgalmazok, stb stb....
mindenki nyer, kizarolag azok veszitenek, akikrol szol ez az egesz mediacirkusz: a gyerekek, akik az egesz gyerek-tinikorukat atugorjak, es ostobenkokurvak lesznek egybol....

more 2008.12.01. 17:07:41

de hogyan jutottunk el idaig....??? marmint a kommentekben...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 17:12:20

szellemnél kivertem a bizotsítékot/ vlsz fájó pontra tapintottam. pedig eddig jókat írt. kár hogy sarokba szorítva már nem érvel. pedig jogász.

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 17:24:09

nem vero egyszerűen egy tahó paraszt voltál/vagy. Ennyi, nem több, nem kevesebb. Talán annyival mégiscsak több, hogy még meg is akarod magyarázni.

Érv? Neked? Majd az esküdteknek, akik szerinted bíráskodnak Mo-n...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 17:31:16

Félkupica_Fehér_Főnök // Nem, ezt senki nem mondja. (Max. Tóth Ákos). Ez a ló másik oldalára esés tip. esete.

derelyegrádi szellem // vazz, félreolvastalak. de te akkor is lementél anyázásba. kár érted.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 17:31:57

vero 2008.12.01. 17:12:20

Válaszolok szellem helyett, ha már ő úgysem :o)

Nálam az verte ki a biztosítékot (gondolom nála is), hogy az öltözködéses, éjszaka 200 métert hazasétálós dolog semmi másról nem szólt, csak a felelősség szülőkre ill. lányra való hárításáról.

Konkrét esetben erre rá lehet fogni, mint a lehetőség(!) megadását a támadóknak. Ugyanígy minden egyes konkrét esetben lehet találni valamit, amibe bele lehet magyarázni az alkalom felkínálását.
Utólag könnyű a szülőkre, vagy épp a kiscsajra mutogatni. Ez a hozzáállás jellemző amúgy M.o.-n kb. az összes nők sérelmére elkövetett erőszakos támadásra. Kirívóan öltözködött, feltüzelte a csávót, akár önszántán kívül(!), platinaszőkére festette magát stb.
Ahhoz,hogy brutális kegyetlenséggel megkínoztak és megöltek egy lányt, semmi köze annak, hogy éjszaka, buliból ment haza. Igen, ki lehett volna védeni, ha apuka hazafurikázza, de 9/11 -et is ki lehetett volna, ha a reptéren elveszik a műanyag késeket... okoskodás és tényleg semmi köze a történtekhez.

"hogy sarokba szorítva már nem érvel"

Ez a beszólás még nekem is különösen fájó, pláne úgy, hogy a "vero 2008.12.01. 16:41:50 " kommentedben Te kezdted a személyeskedő, netto bunkózást, még akkor is, ha odaírtad, hogy csak gondolatkísérlet.

vero 2008.12.01. 17:04:32
Gondolom ezt is Szellemnek szántad, viszont egész addig csak véleménycsere folyt a blogon, amíg nem kezdtél személyeskedni, tényleg kár.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 17:32:37

Azért bocsánatot nem kérek vazz. Ne parasztozz légyszíves, hanem ha utálsz és lenézel, akkor fogalmazd meg szabatosan. Még ha névtelenül is nyomod. Már csak magadért.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 17:34:14

derelyegrádi szellem // Ezt te írod, hogy esküdtek MO. bíráskodnak. Én egy példával éltem, de úgy látszik, hogy te is félreolvastad. legalább bevallhatnád, ha majd visszaolvasod.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 17:40:02

Félkupica_Fehér_Főnök // Ha visszaolvasod, látod, hogy kategorikusan én ilyet nem állítottam. Ezeket ti értitek bele, mert elragadnak benneteket az érzelmek.
Nem mutogat senki a szülőkre sem a kiscsajra. Az öltözködésre, mint kihívó tényezőre hívtam fel a figyelmet, ami sajnos egyáltalán nem egyedi eset. Az öltözködés kifejezi a személyiséged egy részét. (Nehogy nelemagyarázza valaki, hqrvázom a lánygyereket!)
Ha jön egy személyeskedő beszólás, akkor arra anyázás a felelet? Egy jogásztól?
Egyébként tényleg félreolvastam, átsiklottam a nem szó fölött, de hát ezt már senki sem fogja elhinni.

És ez így már fingfűrészelés is.

Viszlát egy jobb posztban, szellem.

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 17:47:14

iskolapéldája mikor valaki a hülyeségét baromásggal tetézi:

"Ezt te írod, hogy esküdtek MO. bíráskodnak"

Ez te írtad vagy én:

"De ha nem akarok elvont lenni, akkor csak gondolj az esküdtszékre meg egy borotválatlan, mosdatlan vádlottra, akit rablással gyanúsítanak. Szép védői feladat."

(gy.k.: Te)

Én ezt írtam:

"Mo-n nincs esküdtszék, így erre felesleges is gondolnom"

Ebből még a hülye számára is világos, hogy én írtam, hogy Mo-n esküdtszék van. Ez nyilvánvaló, ígyhát bevállalom.

KingOfTheRodeo 2008.12.01. 17:48:33

Ti most egyáltalán miről vitatkoztok????
Szegény lány "kiprovokálta"? Mivel?
Legközelebb téged fognak megölni, mer mindig cigizel előttük, és megkívánják, megölnek, elveszik, mert ez így megy? És majd jön egy nagyokos, aki megmondja, hogy te voltál a hibás, minek gyújtasz rá?
Nem érzed, hogy ez mennyire *@&Đđ|$Ł???!!???!?

more 2008.12.01. 17:49:42

abbahagyjatok meg ma? anelkul, h az egyik verig sertodotten bejelenti, h soha tobbet nem jovok ide, rohaggyon meg mindeki??
meg azoknak is ossze kell balhezni, akik ugyanazt gondoljak.....ez is tipikus hungaricum:(((

Marcellusca 2008.12.01. 17:53:19

zero!
Ez a Bankos link NAON durvicsek!

Mondom, hogy nem vagyok pedofil!
Csak türelmetlen. :D

Már el is határolódom magamtól!!!!

more 2008.12.01. 17:55:03

nahat marcellusca:))) tetszett? akkor most kepzeld el a te kislanyodat ott 13 evesen, olyan szeroban, meg sminkben, h ra se ismersz, ahogy valami kandur taperolja a feszulos ruckojaban:)))
meg mindig vicces? hehehe

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 17:58:23

vero 2008.12.01. 17:40:02

Akkor bocsánat, viszont harmadik nekifutásra sem tudok mást beleérteni a 2008.12.01. 15:17:09 -kor fogalmazott hozzászólásodba.

A "de egy ilyen gyerek, ilyen szerelésben hajnali 3 órakor az utcán buli után" [...] "ugyan mi a túrón csodálkozunk" komment számomra egyértelműen a felelősség legalábbis egy részének az áthárítása.
Lehet, hogy tényleg csak a mai világ helyzetére akartál általánnosságban utalni, de ez egy ilyen post kapcsán legalábbis szerencsétlen társítás volt.

+Számomra már csak azért is félrevezető a komment, mert ugyan odaírtad, hogy egy "ilyen aberrált világban", de azért szerintem még hál' Istennek nem mindennaposak a hasonló esetek, mondhatjuk azt is, hogy kirívó példa, éppen ezért üt ekkorát.

"Ha jön egy személyeskedő beszólás, akkor arra anyázás a felelet? Egy jogásztól?"

Szellem nem jogászként van itt, ő ugyanolyan kommentelő, mint bárki más, nincsenek előjogok, sem eltérő követelményrendszer a kommentelők felé. :o)

Amíg simán anyázzátok egymást addig nem szólok bele, csak a fent idézett hozzászólásodban a bagoly mondja verébnek tipikus esetét véltem felfedezni, ezért nem bírtam megállni, ha Szellem követi el, neki is ezt válaszoltam volna :o)

Horizont 2008.12.01. 17:59:13

zero
Gratulálok az 500.(!!) poszthoz.
Csak így tovább.

Végignéztem a polgármester beszédét.Szomorú, hogy 2008-ban ilyen beszédet kell tartani.Még szomorúbb, hogy pont azokhoz nem jut el akiknek meg kellene hallgatni.
Két részre választanám.Egyrészről teljesen jogos a beszéd mert igenis van cigány bűnözés és igenis rettegnek a cigányoktól akiknek van találkozási pontjuk velük, és igenis a hatalom homokba dugja a fejét, és igenis a roma vezetőknek már sokszor bocsánatot kellett volna kérniük tőlünk magyaroktól.
Másrészről, még nem tudja senki biztosan hogy a gyilkosok cigányok voltak.Ne essünk már ugyanabba a hibába mint Mohácsiék a gránátos támadás után. Ez az iszonyatos gaztett szerintem roma független.Sajnos már nagyon sok ilyen gyilkosság történt amit nemi erőszak előzött meg, és magyarok is voltak az elkövetők között.Várjuk meg a rendőrség bejelentését.
Az öltözködés, külső, egyedül gyaloglás? Utólag lehet okosnak lenni.Lehet ugyan tenni lépéseket a megelőzésre, de szerintem csak szerencsétlenség kérdése ki mikor találkozik ilyen abberrált állattal.A múltkor egy 13 éves FIÚT erőszakolt meg valaki.Kalitkába zárva nem tarthatjuk gyermekeinket és nem élhetünk állandó rettegésben sem..A fiatalokban nincs még veszélyérzet, a szülőnek muszály elültetni ezt a gyermekébe, mert ilyen világban élünk.

Ma eltemették szegény kislányt.Nyugodjon békében!

Marcellusca 2008.12.01. 18:01:17

Nem értem, mi köze van az esethez, hogy hogyan volt felöltözve (novemberben), hogy nézett ki?!

Az ilyen emberforma állatoknak tök mindegy, ígyis-úgyis megtették volna. Sajnos meg is tették!
Bezárnám őket, hogy a műanyag lakat is rájuk rohad!

Horizont 2008.12.01. 18:02:15

Mielőtt valaki kijavít:muszáj (a francba)

Marcellusca 2008.12.01. 18:07:41

more 2008.12.01. 17:55:03

Ezért is határolódtam el magamtól!

Sajnos tényleg nem vicces, de ez van. Nem azt mondom, hogy ez jó.
Félve kérdezem, hogy "hol vannak a szülők"? Hogy engedheti el a 12-13 éves gyerekét egy hajnalig tartó buliba?!
Még jó, hogy nekem fiam van ...
Bár, előre félek, hogy mi vár ránk ...

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 18:10:52

vero

"Egyébként tényleg félreolvastam, átsiklottam a nem szó fölött, de hát ezt már senki sem fogja elhinni."

Tudod mit, én elhiszem neked. És ezzel el is rendeződött a dolog.

Az anyázásért meg elnézésedet kérem.

Tilcsák Bea (törölt) 2008.12.01. 18:14:06

megjegyzem, 8 évesen egyedül mentem a város másik felére zeneórára....és volt, hogy télen már sötét volt, amikor hazaértem.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 18:27:12

Lukrécia Bögre 2008.12.01. 18:14:06

Aztaaaaa,és így utólag sosem gondolkodtál még el azon, hogy ezt a szüleid miért engedték meg? Nem futottál bele olyan hirdetésben, amiben a Te szobádat akarták kiadni? Vagy nem történt olyan, hogy nem vették meg a következő havi bérletet? :o)

(bár most mindjárt elszégyellem magam, de csakazértsem törlöm ki)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 19:10:30

@ vero 2008.12.01. 17:04:32
"kár, hogy ez a blog/fórum is átmegy olyanba, amelyben csak az fér meg, aki a szólamot zengi"

Sose megy át.

Az a te véleményed, és én is leírtam az enyémet.

Védd meg az álláspontodat, a beszólásokra meg nem kell reagálni ....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.01. 19:28:21

Ezen most nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek:

"A családot ért támadás hírére a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke is a helyszínre sietett.
-Itt az elmúlt időszakban nem történt ehhez hasonló dolog. Némi szóváltások voltak csak különböző szórakozóhelyeken, de ezeket sikerült időben megoldani, úgyhogy nem fajultak el a dolgok - mondta a Független Hírügynökség tudósítójának Bogdán Zoltán, a becsehelyi CKÖ elnöke. Hozzátette, hogy ezúttal szinte kizárt a rasszista indíttatású támadás, de a vizsgálat még tart."
www.hirszerzo.hu/cikk.nyilvesszoket_lottek_egy_becsehelyi_csaladra.89101.html

Szerintem tuti rasszista volt az elkövető. Nyílvesszővel?!?!?!?!?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 19:29:53

derelyegrádi szellem // Köszönöm. Elfogadom. Én is elnézésedet kérem. Valóban necces volt, amit írtam. ( bunkóság cizellált formában. De én tényleg ilyen vagyok.)

Örülök, hogy nem kell haragban lenni.

zero // Ha elolvasod a hozzászólásokat, csak kevesen álltak le következetesen érvekkel vitatkozni. Már ha én ezt tettem.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 19:33:59

Félkupica_Fehér_Főnök // Hát én a fejemet b@sznám a falba, (meg másét is) hogy minek engedtem a lányomat így öltözni , fényképezkedni, hajnali 3ig bulizni 14 évesen.
Még akkor is ha ma ez a "normális".
Mindemellett nem a szülőket, hanem ezt az egész szemétdombot tetemre hívva.

Köszönet a közvetítésért. Őszintén.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 20:10:09

vero 2008.12.01. 19:33:59

Kicsit lenyugodva: még egyszer, utoljára, utána én is befejezem. (Nem akarom, hogy szájbarágósnak tűnjön, egyszerűen a saját kifejezőkészségemmel nem vagyok kibékülve. Pláne, ha kommentelés közben dolgozom.)

1.
Szóval számomra azért vörös posztó (különösen itt, ebben a postban) ez az "egyedül, éjszaka, 14 évesen" szöveg, mert a kommentelő eredeti szándékától függetlenül úgy hangzik, mint egy OK.
Hogy pontosabb legyek: ettől a gondolatmenettől már csak egy lépés és eljutunk oda, hogy azért halt meg egy 14 éves lány, mert a szülei engedték azt, hogy egyedül császkáljon. Vagyis a gyilkosság már csak egy okozat, pedig nem azért halt meg a lány, mert egyedül ment, hanem azért, mert meggyilkolták.

2.
Ha tényként fogadjuk is el, hogy a szülők hibáztak,amikor nem gondoskodtak a lány hazahozataláról*, ez a fajta párhuzam (ti. a szülői óvatlanság, vagy akár egyenesen gondatlanság vs. brutális gyilkosság) akkora aránytévesztés, hogy leírni nem tudom. Egyenesen cinikusnak, a szülők gyászára válaszul pedig kegyetlenségnek hangzik. Az pedig, hogy a szülők lesznek azok, akik pontosan ezeket az irracionális vádakat fogják felhozni maguk ellen egész hátralévő életükben, az önpusztítás olyan szintjére vezet, amit elképzelni nem lehet.

Egész nap erről írtam, abban igazad volt, hogy indulatból, és mint a példa mutatja nem túl kifejezően, de most remélem kiköszörültem a csorbát.

Köv. bejegyzésben találkozunk.

* ebben amúgy még egyet is érthetünk.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 20:18:21

Félkupica_Fehér_Főnök // Pedig a bíróságon a védőjük többek között ezekkel fog operálni. Még ha hányinger is lesz.

Megölni valakit (vagy akár kisebb sérelmet okozni valakinek ilyen körülmények között) - nyilván semmi sem mentheti fel.

Te elengednéd jószívvel a gyerekedet ilyen körülmények között? Nyilván a szülök elengedték, mert mindenki elengedte a sajátját.
Ettől még tuti, hogy mardossa őket a lelkiismeret.

De még egyszer mondom, nyilván nem kívánom menteni dzsipókat, vagy akárki legyen az. Csak elgondolkodik az ember.

Na, tényleg nem akarom most már reszelni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 20:19:50

Ja, valahol azt írták, hogy a lányt haza akarták kísérni a barátai, de valamelyikkel összebalhézott és visszautasította.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 20:32:10

laspalmas 2008.12.01. 19:28:21

Magyarok Nyilai, egyértelmű ....

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.01. 20:38:47

Na immáron Bécsből...Nem olvastam végig, az addig írtakat, így erre reagálok:

" Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 16:15:46
Amúgy, ha egy 18, 20, 22, 25, 28, 30, 32 éves csajról lett volna szó, akkor is felvetitek, hogy minek járt egyedül az utcán, ráadásul ÉJSZAKA? "

Fel lehetne vetni, mert a mai világban 1 azaz egy védtelen nő bárminek ki lehet téve az éjszakában. Na de! Akiről szó van az 14 éves, tehát kiskorú. Le lett írva az is, hogy pár percre lakik a művelődési háztól, és hogy elvileg társasággal kellett volna hazajönnie. Mégsem így történt, egyedül indult haza, óriási támadási felületet adva ennek a féltucat állatnak.
Aztán még elmesélem, hogy amikor az általános iskolámban voltam valamilyen estig húzódó rendezvényen, a szüleim jöttek értem úgy, hogy elvileg lett volna kivel hazajönnöm, és úgy, hogy az iskolától én is kb. 3 percre laktam. De biztosan az őseim a hülyék....
..és a legfontosabb, senki nem állította azt amin itt rágódtok, hogy azért mert valaki szép, vagy egyedül jár automatikusan meg kell hogy erőszakolják, vagy meg kell hogy öljék. Amiről szól a fáma, az az, hogy egy kis közösségben is megtörténhet az, amire az ember egyáltalán nem számít, és ennek egy plusz lökete lehet az, hogy a kislány igen szép volt, és egyedül volt. ..és ha jól tudom, már kóstolgatták a kislányt a koncert előtt is... Aki itt akar kötekedni ebben a post-ban, az menjen inkább önkielégítést végezni a radiátorral. Köszi-puszi

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 20:41:01

vero 2008.12.01. 20:18:21

Az a bíró kapja a következő molotovot, aki ezt enyhítő körülményként még csak mérlegelni is képes...

Nem arról van szó, hogy én mit csinálnék, nem egy 9000 fős faluban élek, a műv.háztól nem 200 méterre, nem társasággal engedem el a lányom, s még csak lányom sincs.

Gondolj a körmendi gyerekgyilkosságra. A szülök egy órára magára hagyták a gyereket, kb. ugyanekkora felelősségük volt, hogy tánczos gábor, vagy valaki más bejutott a lakásba és lemészárolta. A következményeket figyelembe véve legalábbis ugyanez a történet. Nem létezik az a határ, hogy innentől a szülő is felelős, de ez alatt nem.

A válaszodra visszatérve: Nem, nem engedném el jó szívvel, pláne nem úgy, hogy ismerem a végkifejletet. (ide most egy szmájlit tennék, de inkább mégsem)

AgentOrange811 2008.12.01. 22:50:34

Zárjuk le ezt a "milyen ruhában meg mikor ment meg kis húha diszkózni ment akkor biztos kis kurva" kérdést le azzal hogy talán szeretnénk mind olyan országban élni, ahol 200 métert 14 évesen is megtehetsz úgy hogy nem gyilkolnak meg. És ha ehhez a cigány kultúra magunkévá tétele vezetne, akkor azt mondanám, hogy go on......

AgentOrange811 2008.12.01. 23:13:11

Csak nem mondhatom, mert az eddigi tapasztalataim (előítélet?????:) nem ezt támasztják alá. Csak az utóbbi 1 évből:
- Hazalátogattam szülőfalumba (Tiszától keletre), és kocsmáztunk egyet. A földi kiscsaj gyakornok "majdnem kolléganőm" gyanútlanul eljött velem majd kapott egy akkorát a buliból távozóban (már a kocsiban), hogy orrcsonttörés lett a vége. Persze meg lett magyarázva. Összekeverte a helyi kiskirály strici cigó azzal a csajjal aki a kisfiának összetörte a szívét. Bocs,nem téged akartalak megütni... Lett belőle rendőrségi feljelentés (kötelezően az orvosi ügyeleten), majd a rend bátor őrei behívták a tettest meg a sértettet egyszerre kihallgatásra, ahol kisbarátnénk meg is kapta, hogy "a kurva anyád fel van függesztve, ne gecizzél má itt, ha megint becsukják megöllek de még a családodat is te kis kurva". Az igen tapasztalt 18 éves rendőr elkísérte a kihallgatás után az állomásig, mondván ő ennyit tehet...
- Akárhányszor megállok a szüleim háza előtt, jól szétnézek mikor szállok ki a kocsiból, mert ha épp arra biciklizik egy cigó, sanszos hogy megpróbál kőccsönkérni 1-2 ezer forintot. És kurva kellemetlen ám, mikor se becsukni, se kinyitni nem tudod rendesen a kocsiajtót, mert biciklistől ott áll egy tőled jóval testesebb "éhező" cigó....
- Van ebben a kis faluban egy igen kicsi panziónk - van ott némi turizmus, amíg a cigók miatt ember nem jön már a környékre - és megpróbáltunk osztrák módra virágokat tenni az utcafronti ablakokba. Hát nem maradt meg. És tudjátok miért ?Náczi módon lesben álltam, mert kurvára érdekelt ki az a barom, akinek jólesik virágokat kihúzgálni az éjszaka közepén. Van egy fiatalok által látogatott kocsma a közelben, na arra gyanakodtam, hogy a hazatérők rombolási vágya a hiba oka... Na egy nagy lófület. A 6-7 év körüli reggel a k....anyukájával járó cigánykölök
, na az teszi tönre az én munkámat, anyuka hallgatólagos beleegyezésével.
- Láttatok már kertes házat amit cigó vesz meg? Fát, füvet kiirt, ha van pénze lebetonozza, ha nincs, csak ledöngöli ,de élet ne maradjon a környéken...
Na ezt a kultúrát próbáljuk meg integrálni. Sok szerencsét hozzá, én ikább költözök normálisabb országba, ha a mainstream ilyen hülye marad itt. Legyen Olaszország, bánja a fene, a spagettit úgyis szeretem....

AgentOrange811 2008.12.02. 01:52:54

Hülyeségekről beszélgetünk itt egyébként, hát "two worlds" effektus van... Hiába keverésszük itt eu utasításokra a kultúrákat, ez öngyilkos vállalkozás (lásd muszlimok angliában:)
Egyetlen dolgot lehet tenni a cigányokkal, ha még nem késtünk el: szeparálni őket. Nem szegregálni, szeparálni. Légmentesen, ha lehet... Az életformájukra kedvezően ható tényezőket (például megélhetési gyerekszüést ösztönző rendszer) megszüntetni, a rájuk jellemző bűnözési formákat (emberkereskedelem, színesfém lopás) nagyon szigorúan büntetni, a betelepülést a még nem fertőzött részekre szigorúan szabályozni (pl elővételi jog az önkormányzat részére), a gyermekeikkel nem törődő családokat szankcionálni (100 vagy x igazolatlan hiányzott óra felett gyermeket állami gondozásba helyez, összes segély megvon, a további gyerekekre vonatkozóan is)
Ez egy náczi írás...........
Ettől csak jobb ötleteket várok......

AgentOrange811 2008.12.02. 02:19:08

Náczuljak még?
Baj lenne ha spontán kilövésekkel csökkentenénk a cigánybűnözők számát?
Ha ezt tőlem amerikában kérdeznéd meg akár a terrorista arabokkal vagy a kerted határát átlépő "államompolgárokkal" kapcsolatban, hátbaveregetést kapnék mint jó hazafi...
Basszuk meg az országunkat meg az egész ejrópát, ha ilyenné tettük. Még annyit kérnék, hogy az uccsó majd csukja le a vilynat...

AgentOrange811 2008.12.02. 02:20:17

Villanyt, na, ha még lesz ilyen, mert ott is van még némi színesfém:)

madbic (törölt) 2008.12.02. 18:36:00

Vizibusz!

Szerintem az, hogy sok-sok településen elegük van a cigányokból, nem függ ettől az ügytől, ennek a nyomozásnak az eredményétől; és az, hogy mármilyen erőszakból elegük van, szintén nem. 'Náczulni' pedig soha, sehol, semmikor nem kell, mint ahogy egy-egy ideológia egy-egy átformált gondolatának szinonimájaként sem kell az ideológiát emlegetni...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.28. 13:39:39

mi van a videóval?
megakad itt:"ilyen politikusoknak nincsen helyük a magyar közéletben"

picur3ka 2009.06.28. 19:15:33

Mar ha TV elovette ezt, mer nem voltam meg regisztralva, mikor ez ment:

@vero:

Es aki meg ugy megy ki az utcara, hogy mondjuk, ciganynak nez ki, az is ugye, gondolkodott volna elore. Jobb, ha csoportosan jar, mi?

Sok haszna volt a szadesznek, bizonyaaam!

A bunmegelozes persze egy fontos dolog, mint a vedekezes, na de nehogy mar a farok csovalja a kutyat.

süti beállítások módosítása