Skip to content


       Szűrés lista

Követeljük a profi magyar labdarúgás megszüntetését!

Ezzel a remek vezércikkel fogadott minket tegnap fél 11-kor az Index, célozva arra, hogy úgy néz ki, hogy hosszas huzavona után találtak olyan céget, mely visszafizeti a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga(MHLL) állam felé meglévő 3 milliárdos tartozását.  Részletekbe nem megyünk bele, mert annyira kusza az ügy, hogy a fejem belefájdul. A lényeg kb. az, hogy az Advertum kft. pár stadionokban elhelyezett reklámtábláért és első és másodosztályú mérkőzések rádiós (!) közvetítési jogért kölcsönt vesz fel  egy banktól és fizet az államnak az MHLL helyett. Kormánygaranciával. És, hogy mitől fog emelkedni a Liga színvonala ezek után? Elmondjuk: Lófasztól sem.

Itt azért álljunk meg egy pillanatra! 2009 lesz 2 hét múlva, és rádiós közvetítésről beszélünk?! Hol élünk, az 50-es években? Várjuk annak a jelentkezését, aki már végighallgatott egy Gyirmót SE -  Kozármisleny 0-0-ás NBII-es meccset? Amikor p2p alapon, interneten közvetített több száz külföldi focimeccs közül választhatunk hétvégente, hogy melyiket nézzük?

Pedig az Advertum felvesz még 2,1 milliárdos kölcsönt is, hogy ebből a magyar futball népszerűsítését is szolgáló, országos médiahálózatot alakítson ki. Uramatyám, ezek nem ebben az országban élnek? Milyen népszerűsítést? Futballozni kellene, rendes gazdasági és tulajdonosi viszonyokat kellene kialakítani, és kulturált körülményeket a minőségi labdarúgáshoz. Apróbetűs: Még az 1 éve független Montenegrónak is van nemzeti stadionja, csak az EU-tag Magyarországnak nincs. Puskás Ferenc Nemzeti Műemléket, az 1950-es évek egyik történelmi mementóját nem nevezném stadionnak. 56-os filmdíszletnek remek,csak egy kicsit nagy. Ez stadion. Ez nem az. Én szégyellem magam.

Itt egy köpésnyi szünet gyorsan. Tudom, hogy a focis témáért nem nagyon rajongtok ezen a blogon, és hogy a magyar labdarúgosgatás helyzete még kevésbé foglalkoztat bárkit, de úgy érzem, ki kell írnom magamból dühömet, mivel ezek a dilettáns faszok az utolsókat csavarják eme haldokló szerencsétlen nyakán. 

Hogy gondolhatja bárki, hogy azért mert egy táblázat egyik oszlopában mínusz helyett plusz kerül,  jobb lesz a focink? Itt, ahol "télen" két három hónapig szünetel a bajnokság és a játékosok szó szerint nem csinálnak semmit, csak a töküket vakarják? Miféle felkészülést, alapozást lehet elkezdeni január elején, harmincnapos semmittevés és bejglizabálás után? Megint elviszik a fiúkat fátvágni a hegyekbe, mint az év elején? Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában, ezekben a gyönyörű, mediterrán országban később fejeződik be a bajnokság és korábban kezdődik, mint Magyarországon.

Bobby Davison a Fradi angol vezetőedzője a következőképpen vélekedett erről:
Nehogy már valamelyik játékos arra panaszkodjon nekem tizenöt meccset követően, hogy ráfér a pihenő. Most abba nem is megyek bele, hogy Angliában javában tart a nagyüzem, sőt a téli időszak még sűrűbb, mint az idény további része.  Magyarországon kétszer kell felkészülni az évadra, olyan, mintha két külön bajnokság szerepelne a programban. Az angol csapatok nyáron végigcsinálnak egy gyilkos alapozást, ahol a játékosok megkapják a hosszú idényhez szükséges állóképességet, olyan erőállapotba kerülnek, hogy a meccsekkel, a hétközi edzésekkel fenntartják a megszerzett szintet. /Angliában hagyomány a karácsonyi és újévi forduló/

Mifél bajnokság és miféle "viszonyok" uralkodnak, ahol válogatott labdarúgók szerepelnek az APEH 10 millió forint feletti adótartozással rendelekezők listáján?

Miféle liga az, ahol az edzők és a vezetők faszokat rajzolnak és küldözgetnek egymásnak? Egervári Sándor megbecsült többszörös magyar bajnok edző. 59 éves. Nagypapa. Odáig jutott elkeseredettségében, dühében, hogy ötéves módjára faszokat rajzol és aláírja: Ilyen szakmai munka folyik Győrben! Mi kimondhatjuk: Ilyen szakmai munka folyik az egész ligában. Ahol egy többszörös bukott Mezey, mint egy maffiafőnök, élet és halál ura, aki a teljes magyar edzőképzésen rajta tartja a kezét. Tudjátok, hogy lehet az UEFA "PRO" licenc-et megszerezni? Sehogy, mert erre nem lehet jelentkezni, hanem Mezey hívhat meg. Aki nem nyal neki, nem lesz soha pro-licenec-es ... és hány ilyen sztori van még!

Hogy is folyhatna másmilyen "szakmai munka"? Ott ahol egy énekest neveznek ki egy kiesőcsapat vezetőedzőjének? Oké, hogy a Reac a 10 pont hátrányával kb. menthetetlen, de azért nem kellene ráhúzni a játékosokra a "test dummy" ruhát és hagyni, hogy Hevesi Tamás gyakorolgathasson rajtuk. Mindent megteszek, hogy én legyek az első, hisz a fődíj egy csíkos napernyő... sokkoló videó a REAC új edzőjétől: 

Nos, rengeteg tennivaló lenne az országban, melynek neki kellene ugrani, a magyarfocit is felvéstük a lapra. Pedig a megoldás pofonegyszerű: Nem megy a profi foci, nem kell erőltetni. Nincs mese: A teljes magyar profi labdarúgás megszüntetése, és amatőrként való újraindítása. Vagyis: lehet munka mellett focizni. És nem a fociból megélni. Zsebbe kapni a havi többszázezres fizetéseket. Nem adózni. És aki siránkozna, az menjen el Máltára. Az amatőr, halászat mellett focizó legények 2-1-re verték a profi magyar válogatottat. 

Címkék: foci abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr10825853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.12.17. 08:38:25

Egyetértek.

A felszabadult pénzből pedig a sikeres sportágakat tessék finanszírozni: vízilabda, kézilabda, öttusa, vívás, evezés, stb.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.12.17. 08:58:43

Jó reggelt mindenkinek a Magyar Tanácsköztársaság területén :)

broafka 2008.12.17. 09:06:05

A legnagyobb probléma az utánpótlás képzéssel van Magyarországon.
Még nem is a serdülő korosztály okozza a gondot, mert higgyétek el, itthon sincs kevesebb tehetséges focista-palánta, mint máshol.
A gondot az okozza, hogy ezeket a tehetséges fiatalokat képtelen a rendszer kinevelni, illetve ezen a pályán tartani, mert akivel nem foglalkoznak az egy idő után már nem magaslik ki, mert ugye a tálentum nem minden. Vagy a másik lehetőség, hogy mivel nem lát perspektívát a dologban, ezért inkább a tanulást/szakmát stb. választja.
Úgyhogy a legjobb az lenne, ha fognák azt a rengeteg pénzt, amit ezekre az idiótákra költenek, és szépen befektetnék focisulik, edzőtáborok létesítésébe, illetve professzionális eszközöket és edzőket biztosítanának belőle az utánpótlás számára.
Kb. 5 év alatt lenne egy olyan nemzeti válogatottunk, aki rommá ver mindenkit.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.17. 09:11:20

Szégyen, amit ezek a botlábúak művelnek foci címén. Szegény öregek forognak a sírjukban..

beqrock 2008.12.17. 09:12:27

Addig, amíg sok ember jól él a magyar fociból, nem fog változni semmi. El kéne kezdeni akasztani...

Corry 2008.12.17. 09:19:57

Engem nem zavar a magyar profi futball, felőlem akár csinálhatják is. Én csak az állami támogatást szüntetném meg, pontosabban azokat a pénzeket amik így felszabadulnak a tömegsportba, a tehetségek kiválasztásába, illetve a hagyományos magyar sikersportokba fektetném. Ebben a sorrendben.

bz249 2008.12.17. 09:29:05

Ha profi azaz hivatásszerűen űzött sportról van szó, akkor ugye annak meg kell élnie a piacon. Ennyi... lehet profi foci Magyarországon, de akkor tényleg legyen profi és éljen meg mindenféle állami/önkormányzati/... pénz nélkül.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 09:31:55

Sajnos tényleg az lenne a legjobb, ha a Vastagbőr blog hatalomra jutna, és nekiláthatnánk a rendcsinálásnak.

Miért nem lehet pl. az általános iskolába a kötelező fociórát bevezetni. Máris lenne 500 000 focizó gyerek, akik közül ha csak 1% emelkedik ki, az is 5000 tehetség!

De nem, napi 6-7 órában kell tanulni a fizikát meg a kémiát, amit úgyis elfelejt és a gimiben úgyis újra kell tanulnia....

Narrátor (törölt) 2008.12.17. 09:33:03

Jujuj,Zero, ez méhkas. :)
Amikor én társaságban felhozom -mert magyar férfi létemre bevállalom, fogalmam nincs a magyar foci állapotáról (tabella, csapatok, ki-hol játszik éppen)-, hogy inkább kellene pl. a kajak-kenu/vívó sportot támogatni, mert mint ha a média több pozitív hozt felőlük, nekem esnek, hogy milyen honfi(!) vagyok, meg én is beálltam a hülyék sorába, mert hogy lesz itt majd magyar foci. (a la Soproni Ászok nevű magzatelhajtó szörnyű lötty)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 09:35:18

Nekem az a kedvencem, hogy 3-4 évente elengedik a klubok APEH meg TB tartozását, mert olyan milliárdos összeg gyűlik össze, hogy ha behajtanák, akkor mind a 30 klub becsődölne azonnal.

És mivel nem tudják behajtani, elengedik.

Hát az apjuk faszát!

Fizessék rendesen az adót meg a TB-ét!

Miért nem oda mennek razziázni a kínai piac után?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 09:39:03

Narrátor 2008.12.17. 09:33:03

"mert magyar férfi létemre bevállalom, fogalmam nincs a magyar foci állapotáról "


Irigyellek !!!

Nimfas corporation 2008.12.17. 09:40:21

"A teljes magyar profi labdarúgás megszüntetése, és amatőrként való újraindítása."

Ez is egy megoldás, de talán lenne más is. Ha jól tudom - ha nem javítson ki valaki - most nem szakosztályok, hanem sportklubbok kapnak támogatást - pl. kap a Vasas 10 millát és abból 8 elmegy a focira. Ha szakosztályra le lenne ez bontva, lehetne csak azoknak adni, akik produkálnak valami nemzetközi eredményt. Meg lenne oldva...

Nimfas corporation 2008.12.17. 09:44:28

"Miért nem lehet pl. az általános iskolába a kötelező fociórát bevezetni. Máris lenne 500 000 focizó gyerek, akik közül ha csak 1% emelkedik ki, az is 5000 tehetség!

De nem, napi 6-7 órában kell tanulni a fizikát meg a kémiát, amit úgyis elfelejt és a gimiben úgyis újra kell tanulnia.... "

Sajnos ha nem tanulna ennyi természettudományt, a gimiben még azt is magyarázni kellene, hogy mi az a szén... Kötelező focióra? Lófax... A tetnevelés nem csak fociból áll. A foci nem alkalmas arra pl. hogy azok akik amúgy is kevesebb mozgás-koordinációval, és kondícióval vannak megáldva fejlődjenek, mert nyilván labdához se jutnak, és demotiválódnak (részben saját tapasztalat :)...

Marcellusca 2008.12.17. 09:44:53

Igazad van, eric!

Hasonlóan látom a helyzetet. Ahogy Gálvölgyi mondta: felszántani, bevetni sóval az összes pályát, plusz betiltani. Aki még ezek után is focizik, az biztosan szereti és velük elkezdeni az újraépítkezést.

broafka 2008.12.17. 09:06:05

Az utánpótlással ma sincs gond (már amennyire én látom, mert nem érdekel a magyar "foci"), de amint felkerülnek a "nagycsapatokba" mindjárt elszáll az agyuk. Ha meg egy meccsen sikerül 1 azaz egy gólt rúgni, amivel éppen nyernek, már nincs megállás, akkora sztárok lesznek, hogy ajaj (lásd: Koplárovics Béla). Ha netán több meccsen is betalál, akkor végképp nincs visszaút (lásd: Lisztes).

Corry 2008.12.17. 09:19:57

Ott a pont. Régóta mondom, hogy nem a fociba, hanem a sikersportágakba kellene nyomni az állami támogatást. Pölö vizilabda. Mekkora örömébódogság, hogy 3 egymást követő olimpián nyert a válogatott. Igen, és hol maradnak azok a szintű támogatások, mint amit a focisták kapnak?!

Időnként nézem a zeggyik sportcsatornát és ott mesélik, hogy mekkora élmény kimenni egy NB X, Megye Y, Faláb SC - Baszdelőre SE mérkőzésre, mert ott lelkesedéssel fociznak. Sőt! Vannak olyan színtű focisták is, mint a válogatottban.

Gundel Takács Gábor mesélte egy műsorban (asszem ugyanezen csatornán), hogy mikor bekötötték és beállították az apósáéknál a kábeltévét és nézték a külföldi meccset, akkor a kisöreg megkérdezte, hogy az mi. Gundi mondta, hogy foci. Mire az öreg: Az nem lehet, mert nálunk ezt nem így játszák.
És ott az igazság!
Tegnap megint valamelyik sportcsatornára tévedtem és ott maradtam a Chelsea - WHU közvetítésen. Valahogy nem egy Kispest - Újpest színvonalú meccs volt.
Röviden ennyi, mert csak felmegy a vérnyomásom. És ma még nem volt "kávé"!

OFF!
laspalmas!
Most látom, hogy bekerültél a blogszerkik táborába? Hogy sikerült elérni? Kife.... :D
ON

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.12.17. 09:47:09

vannak tévedések a cikkben.

a rádiós közvetítésnek igenis van létjogosultsága, ugyan nem danubius rádión, de a helyi rádiókon. Miskolcon, Debrecenben ebből gazdagodott emg a cég. Persze fizettet még az interjúkért is, de cserébe évi 50 millát adott a két helyi csapatnak.

Hosszúlépés 2008.12.17. 09:51:31

Én néha Bundesliga 2 meccseket nézek, ha a kedvencem Horti Gábor közvetít. Egy élmény. Másodosztájú a mérkőzés, lelkes sportolók, szurkolók, jó meccs (na jó, nem mindig), de tisztességes stadion, tisztességes nézőszámmal. Több ezren kint vannak egy másodosztályú meccsen itt meg max akkor vannak ennyien, ha kapnak ingyen sört, vagy van kivel verekedni.

Amúgy személy szerint én annak örülnék, ha örökbefogadnánk a Serie A-t és ezentúl ők lennének a magyar foci is. Olcsóbb, szebb jobb. Az a 200 ember aki hétvégén kimenne meccsre úgyis megmaradna. Na?

Marcellusca 2008.12.17. 09:52:02

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 09:39:03

Irigykedhetsz is! Tudod milyen jó nem ismerni a hazai "viszonyokat"?

Úgyhogy ne aggódj, Narrátor, nem vagy egyedül!
Hajrá, vívás/vízilabda/öttusa/kézilabda/birkózás ...!!!

Dmg 2008.12.17. 09:54:14

Azzal én is egyetértek hogy szüntessék meg a felesleges állami támogatást.De ez sajnos sosem történik meg.Mint ahogy készülnek 500 milliós állami pénzből filmek amit megnéznek 200an.
"A teljes magyar profi labdarúgás megszüntetése, és amatőrként való újraindítása." Nálunk a foci olyan mint régen a cirkusz(ókori Róma).Ezzel le lehet nyugtatni a népet,inkább erről veszekednek és igy más dolgokról el lehet terelni a figyelmet vele.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 09:56:50

rhynn · rhynnhosei.blog.hu 2008.12.17. 09:47:09

Az egy dolog hogy fizetnek a rádiós közvetítésért, de hány hallgató van? Ki és HÁNYAN hallgat focimeccset 2008-ban?

Geza 2008.12.17. 09:57:57

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 09:31:55
"Miért nem lehet pl. az általános iskolába a kötelező fociórát bevezetni."
Az oroszóra előtt vagy után szeretnéd kötelezővé tenni?
A testnevelés-órák számának növelésével egyetértek, de mivel személy szerint az egész foci úgy nem fog meg, ahogy van (labdajátékok közül a röpi tetszett egyedül), másnak is meghagynám a választás lehetőségét.

"De nem, napi 6-7 órában kell tanulni a fizikát meg a kémiát, amit úgyis elfelejt és a gimiben úgyis újra kell tanulnia...."
Magadnál vagy amúgy ilyenkort?! Természettudományokon kívül mással módszeres gondolkozást, a rendszerezőkészséget nem lehet rendesen tanítani, mint ahogy a memóriát és a mások helyzetéből való gondolkozás képességét sem lehet fejleszteni rendesen az irodalmon és a történelmen kívül mással.
Szerintem igyál egy teát és gondold végig még egyszer, légy szíves - focitól függetlenül.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 10:02:37

Geza

ebbe most ne menjünk bele, mert nem ide tartozik ...

reKorrekt 2008.12.17. 10:06:08

Nem nagyon akarok beleszólni, mert nem értek hozzá, de tudomásom szerint Pesten működik bentlakásos suli, kifejezetten focipalántáknak.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.17. 10:07:29

Az írással csak egyetérteni lehet. A magyar foci, gyönyörű makettja az állam működésének. Haverok egymást kezét fogva, jól megélnek belőle. Miről beszélünk, ugyanazok a játékososk, ugyanazok az edzők mennek körbe-körbe. Állóvíz az egész. Pénzmososda. Megint a mindenki tudja, mindenki látja, de soha nem tesz senki ellene semmit. Én fehérvári vok és zségyellem a mai Vidit. A város azonban választott! Volán hokicsapat teltházas, ha még utolsó is (igaz az osztrák bajnokságban)! Miért? Mert akarják, mert küzdenek, mert szórakoztató! Albacomp kosárlabdacsapat! Telt ház. Cerbona női kézilabda, közel teltház, rangadón teltház. Sóstói stadion? Üres lellátok, néhány fanatikus csak, meg az ultrák. undorító, hogy a világ legnépszerűbb sportágát, megint csak mi nem tudjuk normálisan csinálni. Mert ugye meg lehetne keresni a nagy pénzt profi módon is, de így meló nélkül, lopva, valahogy olyan könnyebb, magyarosabb, hazaibb.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.12.17. 10:11:17

a rádiók hallgatottsága évről-évre sőt hónapról-hónapra csökken és ez megállíthatatlan. a nagy kereskedelmi rádióké is, a helyi kis szaroké meg mégjobban mivel a színvonal ott meg legtöbbször a béka segge alatt sincs.
rádióközvetítéseket régebben is csak amiatt hallgattak mert nem volt élő tévéközvetítés a magyar válogatott külföldi meccsein.
a helyi rádiók amúgy is csak betelefonálós kívánságműsorokat tudnak produkálni, ezeket más nem is hallgatja a telefonálókon kívül. ilyeneken elképzelhetetlennek tartom 1-1 meccs közvetítését.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.17. 10:12:15

bazz zero nem akartam ezt még posztolni mert nincs kész...Ma akartam beleírni László "Tördelalábát" Csabát még , meg néhány kapcsot...


Korrekt: Müködik at MTKnak egy akadémiája ahonnan már kijött pár tehetséges srác...a Legtöbbre közülük Németh Krisztián vitte ki 20 évesen a LIverpool tarcsiban játszik...

rolika 2008.12.17. 10:13:14

egyetértek minden szóval, bár nem nagyon érdekel az egész, ahogyan semmilyen sport sem... ez van

DArchAngel 2008.12.17. 10:15:11

Az a baj, hogy a futball ma még mindig olyan politikai hívószó (is), mint mondjuk az egészségügy. Itt is tart még bőven az "átkos", hogy igaz magyar embernek igenis hinnie kell abban, hogy az ország akkor lesz jó, ha megint végigveri a válogatottunk a fél világot. És ezért sok ember hajlandó áldozni vakon, és még többen tudnak ebből politikai és anyagi tőkét kovácsolni. Az elvakultsággal csak az a baj, hogy a hibákat már nem látják, csak a célt, amit viszont így sohasem érnek el, így valósulván meg a farkába harapó kígyó...

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2008.12.17. 10:19:01

Én is csatlakozni tudok Narrátorhoz. Férfi létemre (sajnos) nem ismerem a Magyar foci helyzetét... Bár most kaptam némi betekintést. Maradok a főzésnél az legalább megy.

fran7 2008.12.17. 10:23:28

Megérkeztek demagóg barátaink. Tartsa el magát a futball. Meséld el, hogy miképp lehetséges, amikor jóval 50% felett van az adóteher Magyarországon. S így semmilyen civil szervezet sem képes önmagát eltartani. VonPerez írja a Fehérvári esetet. A hokit mióta tartja el a Fradi meccsein levő 200 néző, a női kézilabda épp abban az ágban van ahogy a foci lecsúszott, a kosárlabdáról meg ne is beszéljünk. Mindahárom jó láthatóan pénzmosoda, de higgyétek csak, hogy a focival van egyedül baj. Van mit rajta szidni bőven ez kétségtelen. A Dunaferres legendás időkben megverték a focistákat, mert azt hitték ők viszik el a nagy pénzt, amikor kitették a fizetési csekkeket meglepődtek.

Francois Pignon 2008.12.17. 10:25:39

Pedig, Eric, amikor az új Petőfin megszüntették közvetítéseket, sok ember ki volt bukva. És speciel csak azt hallgattam azon az adón. Olyan országokban, ahol van még futball, rádió is közvetít alacsonyabb osztályú meccseket is. (Egyébként ugyanezt amit leírtál, el lehetett volna mondani a sportxtv-t és a REAC-MTK-t behelyettesítve is.)

derelyegrádi szellem 2008.12.17. 10:27:29

Ami az Advertumot illeti alaposan feltehető, szó sincs arról, hogy midnezek a "futball népszerűsítésére" meg ilyenekre irányulának. Mert ahhoz egész egyszerűen elég futballaozni. Jól. Azt meg az Advertum sem tud.

Ami biztosan emelkedni fog, az Veres János pénzügyminiszter régi ismerősének Sziki Gyulának (meg vélhetően különböző csatornákon Veresnek is) az eddig sem csekély életszínvonala.Meg néhány off-shore cég pénzforgalma.

De nem folytatom tovább, mert Veres esetleg legközelebb engem fejel le. :)

Hosszúlépés 2008.12.17. 10:31:03

fran7 2008.12.17. 10:23:28
Megérkeztek demagóg barátaink. Tartsa el magát a futball. Meséld el, hogy miképp lehetséges, amikor jóval 50% felett van az adóteher Magyarországon.


Az én fizumon is rajta van. Értem ki sír? Argentína?

Amúgy még mindig nem ez a baj, hanem, hogy olyanba ölik a pénzt, ami nem jó, nem megy és egyre kevesebb embert érdekel, Nem sajnálom a magas fizut senkitől, ha megérdemli. De a magyar focisták már attól elfáradnak, ha este játszanak és a reflektoroktól árnyékot vetnek.

ladislaus 2008.12.17. 10:31:51

Nem olvastam el a postot mert velemenyem nem valtoztatna meg. (elfogom de nem sok idom van most!)
Magyar foci egy penzmosoda! Ennyi! Kar ezen agyalni, meg befektetoket keresni... vissza az amator statuszt es onnan epitkezni!

Combi a ballibes Ferkófan 2008.12.17. 10:32:31

fran7 2008.12.17. 10:23:28
"Megérkeztek demagóg barátaink ... jóval 50% felett van az adóteher Magyarországon."

És valóban megérkeztek. Még ha 36% az SZJA-d akkor sincs az összes adóterhet jóval 50% felett.

Francois Pignon 2008.12.17. 10:38:56

A "hányan hallgatnak rádiót" kérdésére visszatérve, és hányan néznek p2p meccseket? Ezt a vitát sikerült annak idején a magyarnótával is lefolytatni, bakker vegye már észre mindenki, 18-49-es korosztálynak könnyűzenei rádió dögivel fogható mindenhol, de 50 fölött is élnek emberek ebben az országban. Meg olyan helyeken is ahol nincs kábelen tucatnyi sportcsatorna.

Geza 2008.12.17. 10:40:08

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 10:02:37:
"ebbe most ne menjünk bele, mert nem ide tartozik"
Hát tényleg nem, úgyhogy vissza is kanyarodva a témához:

Belegondolva, hogy anno messzeringó gyermekkoromban miért tűnt már el az a foci-kultusz, ami még egy generációval korábban tipikus volt, a következőkre jutottam_
- már az ált.iskola elejétől a testnevelést úgy tokkal-vonóval valami 'kötelező rossz'-nak állították be, már annak egy az egyben nem volt túl nagy ázsiója
- a tanulásnak az asztalhoz kötött része olyan arányt ért el (a torna, a rajz meg az ének rovására), hogy a készség-tárgyakból eleve nehezebb volt eljutni olyan szintre, ahol az már sikerélményt ad az embernek
(Nem tudom, feltűnt-e, de a jól éneklő, zenélő, rajzoló, festő, faragó ember is sokkal ritkább manapság. A nagyapáink (egy pár kancsó bor mellett pláne) estétől reggelig tudtak nótázni, ti hány dalt ismertek és tudtok elénekelni?)
- városi gyerek lévén némely sportokra rendes lehetőség nem lévén (a betonos foci/kosárpályát nem tekintem annak) az irányba mentünk, amire volt: pingpong, röpi, terepfutás, (az MHSZ-ben lövészet :)...), meg akinek volt hozzá adottsága, annak a gimnasztika

Ezek alapján én a következőket tenném a hazai foci (és a sport általában) felélesztéséért:
- A jelen garnitúráról lemondhatunk, eredmény csak egy generáció múlva várható
- Általános iskolától megnövelt óraszám a készség-tárgyakra, és nem a többi tárgy rovására, hanem mellettük. Nyugodtan legyen a gyerek délután négyig, ötig is iskolában, ha azt nem csak a pad fölött görnyedve tölti. (Legalább addig se lóg meg 'plázázik'...)
- Rendes sportlehetőség (gyepes focipálya, tartános futósávok, rendesen kialakított hely gerelyhez, diszkoszhoz, legalább 50m-es medence úszáshoz, másik vizilabdához, stb.) kerékpárutak elég sűrűn ahhoz, hogy egy iskolás az iskolától max. fél óra alatt odajuthasson.
- A sport népszerűsítése a gyerekek között: a sport, az egészséges fizikum kiemelése az irodalomban, ide kapcsolódó példák használata pl. a biológiában a humán anatómiánál (melyik izom/ízület milyen sportnál milyen szerepet játszik, stb.), iskolai, területi, megyei, országos versenyek, ezek szerepeltetése a médiában, sajtóban.
- A sport népszerűsítése a tanárok között(!), mert a gyerek óhatatlanul is őket követi, iskolanapokon diák-tanár csapatversenyek (váltóban futás, foci, stb.)
- A szakosztályok népszerűsítése a gyerekek között: előre szervezett látogatások, bemutatók, pláne próbaképpeni részvételi lehetőséggel, érdeklődés esetén a leigazolás könnyítésével, hogy ne attól menjen el a kedve.
- Bármibe is kezd a gyerek: folyamatos és pozitív megerősítés! Ha leigazol egy egyesülethez, azonnal kis 'tagkönyv' plusz a fényképe fel az egyleti tablóra (onnantól már csak azért sem fog kihagyni egy alkalmat sem, mert magáénak érzi a dolgot), az edzésekről edzésnapló (látja a komolyságát), versenyekre per definitio nevezve van, az eredményéről 'oklevelet' kap, névvel, pecséttel (érzi a jelentőségét), versenyeken továbbjutó osztály/csapattárs magasabb szintű versenyére per definitio nézőnek/szurkolónak megy mindenki (csapattudat erősítése).

Szóval szerintem nem elsősorban a pénzen múlna, hanem a hozzáálláson és a szándékon, csak épp jelen helyzetben kis hazánk (és a nyugati világ is egyébiránt) irányíthatósági érdekből atomizálni igyekszik a társadalmakat, és mindennemű csoportképzésnek és egyenes gerincnek a gondolatától úgy fázik, mint béka a korai dértől...

Marcellusca 2008.12.17. 10:40:22

Rádiós közvetítés: Anno, gyerek koromban anyám hülyének nézett és megkérdezte, hogy most nézed vagy hallgatod a meccset? Igen, mindkettő. A tévében Vitray közvetített a maga unalmas módján, míg a Petőfin Vass István vagy Novotni közvetített, a saját, pörgős és humoros formájában.
Egyáltalán van még ma fociközvetítés a rádióban?

Hosszúlépés!
A Hortit hagggyuk! Csak azt hiszi, hogy humoros, de NEM AZ! Az eseményekről meg mindig lemarad a "poénkodásai" miatt. Ha meghallom, hogy ő közvetít, már el is kapcsoltam, pedig (időnként) megnéznék egy JÓ meccset.

"Miért nem lehet pl. az általános iskolába a kötelező fociórát bevezetni."
Miért éppen focit kellene oktatni az ált. iskolákban? És akinek nincs labdaérzéke? Miért csak focistaként kellene érvényesülni a sportban?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 10:44:25

Francois Pignon 2008.12.17. 10:38:56

Igen, de a foci kissé vizuális sport, nem sok értelme van rádió HALLGATNI: Ennél még az is jobb, ha este megnézed mi lett a végeredmény.

Forma 1-et sem közvetítenek rádión :))
"Hol van Deamon Hill???" A rádióhallgatók meg elájulnak az ijedtségtől ...

Geza 2008.12.17. 10:48:00

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.12.17. 10:32:31:
"És valóban megérkeztek. Még ha 36% az SZJA-d akkor sincs az összes adóterhet jóval 50% felett."
SZJA+munkáltatói járulék+ÁFA(amikor elköltöd)+nyögdíjjárulék+tb+stb, 2007-ben átlagfizura nézve 71% volt:
www.oecd.org/dataoecd/44/2/1942506.xls

(Jó, pár tételt nem 'adó'-nak hívnak, de a tökönrúgás sem lesz elviselhetőbb attól, hogy 'zacskóban végződő részünknek cipőorrban végződő részükkel történő lendületből végrehajtott illetésé'-nek nevezzük...)

Francois Pignon 2008.12.17. 10:49:03

zero, és a háztartások hány százalékában van szerinted például sport2? Akik ehhez szoktak hozzá, miért ne hallgathatnák, ha nézni nem tudják? A körkapcsolások sajátos hangulatáról nem is beszélve.
Ettől a sok okos kinyilatkoztatástól van herótom, miszerint másnak is biztos úgy jó minden, ahogy nekünk. Komolya, tiszta jakobinus tempó.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 10:54:23

Francois Pignon 2008.12.17. 10:49:03

A magyar focit a TV-ben sem nézik, de nem azért mert nincs Sport1 vagy Soprt2, hanem mert nem érdekli az embereket.

Rádióban még kevésbé. Hányan hallgatnak rádiót, és hányan hallgatják a rádiós közvetítést? 20 ezren?

Ez a "célközönség" megér pár milliárdot?

Combi a ballibes Ferkófan 2008.12.17. 10:55:02

"A nagyapáink (egy pár kancsó bor mellett pláne) estétől reggelig tudtak nótázni, ti hány dalt ismertek és tudtok elénekelni?)"

Én elég sokat bár kétlem hogy bárki kíváncsi lenne zengő énekhangomra :D

"- Rendes sportlehetőség (gyepes focipálya, tartános futósávok, rendesen kialakított hely gerelyhez, diszkoszhoz, legalább 50m-es medence úszáshoz, másik vizilabdához, stb.) kerékpárutak elég sűrűn ahhoz, hogy egy iskolás az iskolától max. fél óra alatt odajuthasson."

A jelenlegi rendszer alapján ez esélytelen, sosem fog egy iskola akkora állami támogatást kapni, hogy ezt megvalósítsa.

gnu 2008.12.17. 10:56:36

Hevesi Tamást én nem bántanám. Adnék neki egy esélyt. Inkább ő, mint a minden csapatnál körbe-körbe járó vén magyar senki "edzőlegendák". Húsz évente egyszer kap egy fiatal edző bizonyítási lehetőséget - pl. Prukner Kaposvárott. Egyébként pedig a legtöbbre vitt magyar focista szerintem jelenleg nem Németh Krisztián, hanem Dárdai Pál. Ő a szakemberek szerint nem kiemelkedően tehetséges, viszont szorgalmával, mentalitásával több, mint 10 éve ott van a Bundesliga - többnyire - első felében tanyázó csapatban. Egy pár edző már ki akarta tenni a csapatból és mégis mindig visszaverekszi magát. Na, én őt tenném meg példaképnek, nem pedig a tippmix-király, fröccsös, stb. senkiházi magyarországi "sztár" focistákat...

Maestro 2008.12.17. 10:58:32

Engem csak az basz, de kurvára (már elnézést a vulgaritásért), hogy mindemellett 100 milliót vettek el a vízilabdásoktól. Akik pedig világelsők.
Miért, milyen jogon??

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 11:00:22

Maestro

A mindenre tökéletes alibi mondat szerint: "Gazdasági válság van".

Ez mindenre ráhúzható ...

Francois Pignon 2008.12.17. 11:02:17

Lószart nem érdekli. Megint magadból indulsz ki. Idősebb generációknak érdektelen az angol vagy a spanyol foci, a magyar meccsek érdeklik őket. Mit gondolsz, miért veszik a NS-t tízezerszámra minden vasárnap, pedig nem Céronaldó van a címlapon hanem valamelyik magyar botlábú? Csak ugye aki kicsúszik a 18-49-ből, az már nem is létezik.

Francois Pignon 2008.12.17. 11:07:22

A sporttévék meg persze hülyék, a kajak kenu OB és vívóversenyek helyett magyar focit meg maláj harmadosztályú pókermeccseket adnak, pedig a nép biztos az előbbiekre vágyna

neeskens 2008.12.17. 11:08:31

Egyetértek a poszt címével, azzal a kitétellel, hogy én amatőr és félprofi játékosok szereplését engedélyezném az NB1-ben is. Ha egy csapat 5 profit tud eltartani a bevételeiből, akkor tartson el annyit.

Viszont ne keverjük össze a dolgokat. Először is: a magyar fociklubokat a jelenlegi adórendszer (a többi magánvállalkozáshoz hasonlóan) arra kényszeríti, hogy mutyizzon, szürkén-feketén foglalkoztasson. Azért nem kéne, mindenkit pénzmosó maffiának titulálni. Van az is, de a többség csak alkalmazkodik a feltételekhez.

A szabadidősportot szerintem minden normális ember támogatja. A tesióráknak sem a nyakatekert gimnasztikai mutatványokról, hanem a mozgás megszerettetéséről kellene szólnia( ahogy az ének órának sem arról, ki tudja bebiflázni Mozart életét)

A harmadik: vízilabda , öttusa, kajak-keni meg az úgynevezett magyar sikersportokat a világ nagyobbik fele nagyjából leszarja. És őszintén szólva én is, hidegen hagy az olimpiai aranyak száma. A rájuk költött pénzt is a szabadidősportnak adnám, őket miért dotálja az állam?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 11:09:33

Francois Pignon

lehet, hogy igazad van ...bár én abból indultam ki, hogy a rádiósközvetítés nem ér meg 2 milliárdot, hiszen melyik cég fog hirdetni a meccs szünetében a nyugdíjas pér tízezer hallgatónak? :))

Marcellusca 2008.12.17. 11:11:15

Francois Pignon 2008.12.17. 11:02:17

Hagyjuk a NS-ot! Néha, mikor mástól átveszem és belelapozok, csak nézek, mint Jani a moziban.
A zújság fele csak a fociról, annak 3/4-e a magyar fociról szól, mintha más sportág nem létezne.
A sportlövők eredményeit (Világkupa/Világliga győzelmek) meg sem, vagy csak egy rövidke cikkben említik. És ez csak egy példa, amit csak azért tudok, mert a BHSE lövői között dolgoztam egy ideig és tudtam, hogy mikor van versenyük.

Francois Pignon 2008.12.17. 11:16:50

Nem azt mondtam hogy az NS színvonalas sportlap. Egy bulvárújság, ami jól tudja mivel képes eladni magát. Épp ezért, ha 3/4 részben magyar fociról szól, az mutatja az érdeklődést.

Grafithuszar 2008.12.17. 11:18:31

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 09:31:55 :
"Miért nem lehet pl. az általános iskolába a kötelező fociórát bevezetni. Máris lenne 500 000 focizó gyerek, akik közül ha csak 1% emelkedik ki, az is 5000 tehetség!
De nem, napi 6-7 órában kell tanulni a fizikát meg a kémiát, amit úgyis elfelejt és a gimiben úgyis újra kell tanulnia.... "

Ugye ezt nem gondoltad komolyan? 5000-ből egy gyerek kiemelkedik a másik 4999 meg megy segélyre mert olyan hülye hogy semmit nem tud csinálni? Valyon miért van az hogy amikor elvégeztem az egyetemet ahol ilyen hülyeségeket tanítottak mint matek, fizika, a kezdőfizetésem majd 200 nettó volt? Lehet van valami összefüggés?

Persze. A kémia tudásomat pl életemben nem kellett használni...de 10-14 évesen még nem nagyon tudja az ember hogy mit fog a későbbiekben csinálni, viszont jóval nagyobb valószínűséggel lesz belőle napi 8 órában dolgozó/adózó ember mint David Backham.

Bambano 2008.12.17. 11:35:18

Nem értem, miért gond a profi foci. Focizzanak, ha akarnak, csak az állam vonuljon ki 100%ban a finanszírozásából. A kormánygarancia megadása egy láthatóan bukott üzletre meg sima mezei lopás.

Ha nincs benne adóforint, tőlem úgy gurigáznak, ahogy akarnak, mindenkinek joga van értelmes korlátok között azt csinálni, amit akar.

Marcellusca 2008.12.17. 11:36:27

Hevesi Tamás!
Miért gondolja valaki, hogy mert két egészségeset bele tud rúgni a labdába, akkor már jó edző is egyben.
Tudom, tudom: Hevesi sikeresen rúgta a bőrt tini éveiben Gyulán. De azóta mennyit foglalkozott a focival? (A nézés, képernyőköpködés és kritizálás nem ér!)
Valamelyik fiatal, jelenlegi edző nyilatkozta, hogy alig akarták engedni edzősködni, mert nem itthon a Mezey-féle gittegyletben szerzett licence volt, hanem Olaszországban szerzett edzői végzettesége. Nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem ahol magasabb szinten művelik a focit, ott valószínűleg az edzőképzés (főiskolai szintű) is magasabb színvonalú.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 11:37:43

Grafithuszar 2008.12.17. 11:18:31

baszdki ne legyél már értetlen ..

nem azt mondtam, hogy egész nap focizzanak, hanem hogy nem kell olyan magas óraszámban tanulni azt, amit később még egyszer úgyis megtanul.
Ráadásul tök felesleges dolgokat tanulnak, mert iszonyú nagy az anyagmennyiség.

Minek heti 2 óra kémia vagy fizika?

Vagyis simám beférne egy focióra a tantervbe

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.12.17. 11:41:56

jelenleg 3 ismerősöm van aki a fociból él. mind3 nb2-es "foszisták"
az egyik kereken 200ezret kap, a pluszokról nincs infóm.
a másik 120at és még ehhez jönnek a pluszok a nyert meccsek után.
a harmadik 250et kap attól ahová kölcsön van adva és még olyan 100at ahonnan kölcsön van adva plusz fizetik az albérletét meg gyakorlatilag minden utazását. a plusz lóvékról itt sincs infóm.
mindhárom szart sem ér. utálnak és nem is tudnak focizni. mind elissza az összes pénzét. más munkájuk semmi.
ezt csak úgy írtam.

Bambano 2008.12.17. 11:41:56

zero: bármit tanulnak, nem felesleges. Ahogy a focista edzi az izmait, ugyanúgy kell az agyat is edzeni. A focista sem csak 11-est tanul, néha megkergetik alap állóképesség céljából is.

Shopping 2008.12.17. 11:50:03

Már megint MAGYAROK vagyunk.

Negatív hozzáállás.

1. A Hevesi nem volt nagy focista, de azért még mielőtt bármit is csinálna, már fikázzátok.
( bár arra sem emlékszem, hogy a Mourinho hol focizott?....)

2.A gyerekek tényleg sokat, és fölösleges tantárgyakat tanulnak (olyan szóljon csak hozzá akinek van gyereke, és látott már mostani tananyagot. A többieknek csend)

3.És végül, ---tényleg az utánpótlásnál basszák el.

Fat Abbot 2008.12.17. 12:14:03

Enyhe hozzá nem értést, ill. fotelből odabazmegolást vélek kiolvasni a cikkből (persze no offence).
Nem kell sajnálni a pénzt a focitól, mert akárhogy nézzük semmi az az összeg, ami itthon bele lett téve.
Más kérdés, hogy akárki akar rászánni pénzt rosszkor, rossz helyre teszi ezt.
Na de nem megyek bele, ennél azért kicsit összetettebb a probléma, mint ahogy ti látjátok.
Az állami pénzek kivonása, ill. az iskolai szintű sportra nevelés viszont kimondottan jó ötlet, sok-sok ún. "sportminiszternek" nem sikerült idáig eljutnia...
Szerintem amúgy a magyar foci ma tökéletesen a helyén van, nem várható el, hogy itt színvonalas bajnokság, vagy válogatott legyen, nincs mire fel. Ameddig nincs klub, amelyik példát tudna mutatni, addig nincs működő rendszer (magyar bajnokságból megélni lehetetlen), nincs szponzor, de ami a legfontosabb, nincs példa a fiataloknak, és lehet akármilyen utánpótlás inkább mennek el a srácok szart lapátolni 16-18 évesen. Márpedig ilyen klubot csak irtózatos pénzekből lehet összefércelni. (lásd egyel keletre, Kolozsvárott)
Na egyszóval a modern, profi futball nem éppen hungarikum, a szurkoló se tudja mi az, a klubelnök sem, és kb. olyan nehéz lesz itt meghonosítani, mint a havasi gyopárt.

neeskens 2008.12.17. 12:24:50

Én ezt mindig le szoktam írni: a kelet-közép európai kicsi országoknak szerintem közös bajnokságot lehetne rendezni, hosszútávon ezek a klubok csak akkor tudnák tartani a versenyt a jóval nagyobb piacra termelő:német, olasz, angol vagy akár orosz, ukrán klubokkal.

Mondjuk egy jégkorong euroligához hasonló rendszer, ahol pl a legjobb osztrák, cseh, szlovák, magyar, román, horvát, szlovén klubok játszanának.

Marcellusca 2008.12.17. 12:33:52

Fat Abbot 2008.12.17. 12:14:03
"Nem kell sajnálni a pénzt a focitól, mert akárhogy nézzük semmi az az összeg, ami itthon bele lett téve. "

Nekem legyen mondva! Nem venném zokon, ha az én számlámra érkezett volna az a "semmi" összeg. Tán még a dédunokáimnak sem lenne megélhetési gondja. De ez a focinak nevezett feneketlen vödör csak egy pénznyelde és nincs az a lóvé, amit ne lehetne belefeccölni anélkül, hogy ne lenne eredménye.

Fat Abbot 2008.12.17. 12:34:36

@ neeskens 2008.12.17. 12:24:50
Nincs is szebb családi program szombat délutánra, mint egy Steaua-Fradi, Slovan-Slavia Praha, Hajduk Split-Partizan Belgrád meccs :D
Amúgy nem lenne rossz ötlet, ha nem akarná mindenki a szomszéd vérét inni errefelé.

neeskens 2008.12.17. 13:10:33

Fat Abbot!

Ebben tökre igazad van, de hosszútávon egy 5-8-10 milliós liga tök versenyképtelen. Ezt meg kell oldani.Régen is létezett a Közép-Európai kupa, szóval a politikai helyzet azért változhat.Angliában sincs már régóta huliganizmus, tehát azért van példa arra, hogy kezelhető a dolog.

Az általad említett meccsek - ha sikerül a futballhuligánokat kivenni a történetből - igenis olyan meccsek lennének, amelyekre nem 2000-3000, hanem tízszer annyi ember lenne kíváncsi, nem beszélve a tv-ről, rádióról stb. Szóval a nehézségek ellenére, ebben lenne üzleti potenciál és az angol Premier League mintájára a foci kikerülhetne a sport világából a szórakoztatóiparba, ahol valójában a helye van.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.12.17. 13:10:45

akkor meg költségesebb lenne az utazás miatt az egész és még több pénzt emésztene fel.
vannak akik azért esnek inkább vissza nb3-ba vagy megye I-be :D , hogy csak a környékre kelljen utazni :)

gnu 2008.12.17. 13:14:15

Hevesi elvégezte a Mezey-féle szart, valamint a Fradi női csapatának volt az edzője. Mourinho pedig tolmács volt.

reKorrekt 2008.12.17. 13:15:44

Az NB1-ben jelenleg a 16 csapatnak sacckb 400 játékosa van. Lehet tippelni hogy hány gyúró, szakosztályvezető, portás, edzősegéd, fiszemfaszomtudjamég ki szolgálja ki ezt a 400 főt.

neeskens 2008.12.17. 13:19:00

Imi!

Nem tudom ezt nekem írtad-e, de ha igen, nyilván a bevételnövekedés sokszorosan ellensúlyozná a megnövekedett költségeket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 13:21:07

gnu 2008.12.17. 13:14:15

De a Barcánál! xD

Roxvox 2008.12.17. 13:33:00

Sajnos a foci egy olyan sport ahol futni kell. Na nálunk itt a probléma. A magyar ember genetikailag nem futásra készült. Miért nincs nekünk egyetlen nemzetközileg jegyzett futóatlétánk sem?
Az aranycsapat idején még tartottuk a szintet (azok a meccsek a maiakhoz képest olyanok, mint a lassított felvétel) de azóta elszaladt a világ mellettünk, mint minden más dologban is.
Egy magyar-holland meccsen annakidején készült egy felmérés, két középpályást hasonlítottak össze, érdekes módon a holland 2x anyit futott, mint a magyar.
Ha egy magyar játékos kimegy külföldre focizni, az ottani edző azzal kezdi a vele kapcsolatos munkát, hogy erőnlétileg felhozza, ha tudja.
Az erőnlét nem pénzkérdés, az alapoktól és az alapozástól kell kezdeni az egészet, utána jöhet a pénz, de csak oda ahová kell.

Grafithuszar 2008.12.17. 13:33:44

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 11:37:43

Nem vagyok, nyugi csak próbáltam egy kicsit túldramatizálni a dolgokat ;) Szerintem egyáltalán nem sok az a heti 2 óra. Én inkább tartom jó ötletnek azt, ha a diák választhat egy sportágat kedve szerint, és a tesióra helyett azt keljen csinálni. Komolyan profi módon. Pl. Ha én a focit választom akkor nem dobálok gerelyt, nem ugrálok békaugrásaban, hanem kifejezett fociedzést tartok, és esetleg időnként a városi bajnokságban a többi suli ellen játszok. Szerintem ez sokkal ikább járható út, mintsem hogy egy _értelmes_ tárgy rovására kötelezően vezessük be a focit.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.12.17. 13:33:51

jaja neked írtam neeskens de végül is igazad van!

lampaules 2008.12.17. 15:33:09

Én egy fél éve hagytam abba a focit, u19 nb1 és nb3(tarcsi) bajnokságban játszottunk.

ezeket tapasztaltam:

-a gazdakok fiai kirobbanthatatlanok a kezdő 11ből, természetesen a képességeik alapján a padon lett volna a helyük
-az edző kedvence, és az edző kedvencének haverja is játszott mindig, bár edzésre alig jártak
-az edzők nem tudtak vagy nem akartak jó szakmai munkát végezni, itt sok dolgot említhetnék
-a csapat nagyrészének akkora arca volt, hogy akkora arcú emberekkel azelőtt és azóta sem találkoztam
-1. volt a partyzás, második a foci

Sokaktól hallottam, hogy ez mindenhol így megy.

Szükség van olyan helyekre, mint a Sándor K. akadémia, egyből 4 srác van a liverpoolban. Más országokban van minden városban egy ilyen, nálunk az országban egy...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 16:03:51

esszelelj 2008.12.17. 15:33:09

A fizetésekről írj nekem, kell az infó a holnapi posztba, please ....
mennyit, hogyan stb
zerozero@vipmail.hu

Aaronka 2008.12.17. 17:35:09

a focit nem lehet megszüntetni, mivel a legnépszerűbb sportág. A sikersportjainkról meg annyit, hogy a világon senkit nem érdekelnek. Nem kisebbíteni akarom a vízilabdások teljesítményét, de van 3-4 ország amelyik ellenfél, és azok is a jugók, csak szétszórva. Az öttusát meg a kajakot hagyjuk! Senkit nem érdekel a magyarokon kívül. Várhidi azt mondta és tök igaza van, ha a vízilabda olyan népszerű, profitképes sport lenen mint a foci, pikk-pakk lehagyna minket a világ, meg mi is elbasznánk jó magyar szokás szerint.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.17. 18:18:29

Aaronka 2008.12.17. 17:35:09
a focit nem lehet megszüntetni, mivel a legnépszerűbb sportág

Nem azt mondtuk hogy szüntessék meg, hanem hogy AMATŐR alapon működjön.

Sikeres? Kereslet - kínálat alapján hány néző van kint a meccsen, hány néző van a TV előtt, hány mezt, bögrét, sálat adnak el?

Aaronka 2008.12.17. 18:48:46

Zero. Felőlem megszüntethetik, vagy lehet amatőr is. Attól még szerintem mindig a legnépszerűbb sportág, bármilyen szar is. Ha meg nincs kereslet akkor előbb-utóbb magát szünteti meg a foci. Nekem van Eurosport2 és Viasat6, a lényeget látom.

gastro, missing in action 2008.12.17. 20:41:36

Loge · bloge.blog.hu/ 2008.12.17. 08:38:25

Egyetértek.

A felszabadult pénzből pedig a sikeres sportágakat tessék finanszírozni: vízilabda, kézilabda, öttusa, vívás, evezés, stb.


---Egfy nagy fact! Ezek olyan sikersportágaink, ami SENKIT, ismétlem senkit nem érdekel a világon! Ennyi erővel lehetnek karikásostorpattogtatásra is költeni - az is magyar sport...
(ok, kivétel a kézilabda, de ők már így is kapnak sokat..)

GatyaPityu 2008.12.18. 16:09:59

Ez a post okozott néhány kellemes, vidám percet számomra. Közi, Eric. :-)
Szilveszterkor fel lehetne olvasni ezt a post-ot kabaréműsor gyanánt. Az egykori győri edzőnek meg teljesen igaza van: az egész magyar foci (ló)faszt sem ér! :-))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.18. 20:53:01

Hát nemtom, de szilveszterkor én nem szoktam tv/net közelében lenni, vagy ha igen, nem emlékszem rá.:)

süti beállítások módosítása