Skip to content


       Szűrés lista

Nem találják, ki döntött a kőröshegyi völgyhíd megépítéséről - Kávé helyett XII.

Itt van nekünk ez a 43 milliárdos csoda, a kőrőshegyi völgyhíd. Seggünk kilóg a gatyánkból, de ilyenre futja - gondolhatnánk, némi joggal. Persze azt is mondhatjuk, hogy amikor megtervezték, kitalálták, akkor még a Pannon Puma szökdécselt erőtől duzzadva a Kárpát-medencében ... de egy kérdés azért lenne: ki találta ki, hogy oda egy böhöm nagy, kurva drága völgyhidat kell építeni? A válasz Abszurdisztán egyik csúcspontja: nem tudjuk.

A csodálatos kőröshegyi völgyhíd.

Már az átadás előtt több mérnök jelezte, hogy a lankás dombocskák között más nyomvonalon, völgyhíd nélkül is el lehetett volna vezetni az M7-es autópályát. 
Az átadás után az Állami Számvevőszék robbantott:

"2000-ben egy szakértői csoport az érintett szakaszra egy olyan nyomvonalváltozatot dolgozott ki, amely elkerülte Kőröshegy települést. A szükséges híd és az alagút hossza fele [lett volna] a völgyhídnak és 7-13 m magasan keresztez[te volna]a völgyet, amelyet a völgyhidas változat 70-80 m magasan ível át. A szakértői tanulmány szerint ez a nyomvonal a lakossági elfogadottság és tájvédelem szempontjából jobb paraméterekkel rendelkezett a völgyhidas megoldásnál".

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek is volt egy észrevétele:


"„A magyarországi nyomvonalas létesítmény-engedélyezések jogszabályi háttere nem a hatékony közpénzfelhasználás, költségoptimalizálás követelményeit tartotta elsődlegesnek, ezért a Zamárdi-Balatonszárszó közötti szakasz végleges nyomvonalának kiválasztásánál az önkormányzati érdekek érvényesültek".

A Népszabi a dec. 10-i számában még rá is tesz egy lapáttal:

"A viaduktnak csak azért kellett megépülnie, mert Kőröshegy képviselő-testülete nem járult hozzá, hogy a balatoni sztráda egy szakaszon a terepszint alatt fusson."

Vagyis: az 1800 lelkes falu képviselő-testülete kényszerített rá az államot a böhöm völgyhíd építésre? Ugye, így szoktak működni a dolgok? Kis falu füttyent egyet, és 43 milliárdért épül is az objektum? Ezek tényleg hülyének néznek minket ...

Szerencsére Pavlek Ferenc, Kőrőshegy előző polgármestere eloszlatja a kételyeket: a falu csak ahhoz ragaszkodott, hogy a nyomvonal a falutól délre, lehetőleg minél messzebb haladjon. Minden műszaki megoldást, mit, hogyan, merre, azt az építtetőkre bízták.

Felmerült a domboldalba vágott nyomvonal, az alagutas megoldás, és végül a kőröshegyiekkel egyeztettek egy alacsonyabb, acélból készülő, mintegy húszmilliárd forintba kerülő konstrukcióról is, ez ellen sem volt senkinek kifogása.  Végül azonban, - ahogy Pavlek Ferenc megfogalmazta - „győzött a betonlobbi”, és 43 milliárdért készült el a műtárgy.

A mai napig nem tudni, hogy ki a felelős a kőröshegyi völgyhídért. Ami valami egészen elképesztő!

A hidat a Hídépítő Zrt. és a Strabag Zrt. Völgyhíd nevű konzorciuma építette.
Hídépítő és Strabag ... hmmm ... hol is hallottuk már ezeket a neveket? Fővám tér? M6-os? Pártfinanszírozás?

Apáthy Endre, a Hídépítő Zrt. elnök-vezérigazgatója azokra a kérdésekre, hogy „miért pont erre a helyszínre építették a völgyhidat, valamint hogy miért nem alagutakat építettek a híd helyett”, nem tudott határozott választ adni, mindössze annyit mondott: „nem tudjuk”

Kálnoki-Kiss Sándor, volt közlekedési helyettes-államtitkár: „Máshol, normális országokban elkerülik a hegyet, ha egy mód van, mi ebben az esetben felmentünk a hegyre, kiirtottunk egy erdősávot, ha jól tudom végül, ami ellen a természetvédelem, meg a környezetvédelem tiltakozott, de ők húzták a rövidebbet, és építettünk teljesen feleslegesen egy óriási műtárgyat, ami lehet, hogy műszakilag egy bravúros megoldás, mérnökként azt mondom, hogy igen az, de felesleges.”

Az igazság valószínűleg megint odaát lesz, mármint a határon túl, Ausztriában.
Az osztrák sajtóban megszellőztették, hogy a kivitelező Strabag Zrt. Völgyhíd nevű konzorciuma a nagyszabású vállalkozás hasznából állítólag juttatott „némi” részesedést a magyarországi kormánypártoknak.

 

Kőröshegyi völgyhíd 2.0, reloded:
És vajon akkor ezt a gyönyörűséget ki döntötte el? Kiderül vajon valaha? 8 km, 4 alagút, 3 völgyhíd, 40 milliárd, az épülő M6-os (ahogy nyáron már megírtam) a levegőből:






















 

Címkék: kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr29828137

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.12.20. 14:28:06

M6: A magyar csoda Már több helyről is megkaptam azt az emailt, aminek tárgya A magyar csoda, s egyetlen képet tartalmaz mellékletként:(A képre kattintva meg lehet nézni nagyobb felbontásban is) Jó lenne azt hinni, hogy Photoshop, de erre kevés…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.12.20. 13:11:16

mindenki tudja, hogy csak abbol lehet eszrevetlenül lopni, amiböl sok van,

egy egyszerübb megoldas kevesebb anyag, kevesebb resztli - ez szitne törvenyszerü

Nanehogymá 2008.12.20. 13:13:30

Valakiknek szükségük volt némi fizetéskiegészítésre mert a költségtérítés nem volt elég az új merdzóra....

Minden ilyen beruházásnál ez megy....
És sorolhatnánk a 4-es metrótól az aurópályákig.
Mi a picsa kerül egy km autópályá 2-3-4 milliárdba.
És ha már ennyiért építik akkor mi a faszért kell javítani 1 hónap múlva????
1 km autópálya árából az összes hozzá való gépet a legjobb szakambrekkel meg lehetne venni kilóra.... Persze akkor éhen halnának az "építtetők" ...
hogy a vacogós cápa csokolgassa őket....

el Carpintero · http://kozegellenallas.blog.hu/ 2008.12.20. 13:14:28

Ha ebből a korból csak ennyi marad fenn az utókornak, máris tökéletes keresztmetszet tárul a jövő embere elé a század eleji Magyarországról.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 13:15:15

Ok-ok, de, hogy lesz ebből czigányozás?:)))))))

Maximio 2008.12.20. 13:15:34

Asszem itt a lényeg:
Kálnoki Kiss Sándor: „Máshol, NORMÁLIS országokban elkerülik a hegyet, ha egy mód van"

buckafej 2008.12.20. 13:16:17

Így írtok ti.
Így lopnak ők.
Gyurcsányné a köröshegyi völgyhídra a legbüszkébb, azt nyilatkozta.

irrelevant 2008.12.20. 13:18:58

Ezek a förtelmek egy szörnyű világ ugyanolyan mementói lesznek egyszer, mint a ma is álló szocreál monstrumok.

Nanehogymá 2008.12.20. 13:19:32

VonPerez · : a cigókkal kéne elhordatni a hídat, persze puszta kézzel és az aljánál lezdjék..:D

buckafej 2008.12.20. 13:16:17 :
Ha nekem is abból a beruházásból jönne be 10-20 milka (valószínüleg nagyon alá lőttem )én is arra lennék a legbüszkébb:D

jozicsenko 2008.12.20. 13:19:59

hi!

zavart érzek az erőben:

Kálnoki-Kiss Sándor, volt közlekedési helyettes-államtitkár: „Máshol, normálisabb országban elkerülik a hegyet, ha egy mód van, mi felmentünk a hegyre, ... mérnökként azt mondom, felesleges.”

a lényeg: felmegyünk a hegyre

a másiknál: nem mehetünk fel a hegyre, mert túl olcsó lenne, tehát bele kell menni a dombba


eeeelvtársak,hogy is van ez?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 13:26:32

Hát, akkor toljátok arrébb a kocsmát, Béláim...

Combi a ballibes Ferkófan 2008.12.20. 13:36:41

Én a 2. verziót választottam, hiszen szeretett Vezérünk, Feri, a legjobbat akarja népének.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.12.20. 13:37:36

Amúgy gyönyörű ahogy az M6 alagútjai mellett fut fel a szervizút a Mount Everestre

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2008.12.20. 13:39:31

Abszurdisztán.
Évekkel ezelőtt volt egy koncepció a metrókon az építendő 4-es,5-ös,6-os metrókról.Csunyán kiröhögtem.A válság is csak arra jó,hogy ezek a tetvek rá hivatkozva még többet tudjanak lopni.Persze a magyar jó birka módjára mindent tűr,még azt is amikor a nyakára lépnek..
Ez a Völgyhíd egy gyönyörű,monumentális szobra a pofátlanságnak.

Kon 2008.12.20. 13:43:32

Előfordult már ilyen összekeverték a terveket ahová híd kelet volna oda alagutat fúrtak ahová meg alagút oda hidat építetek.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2008.12.20. 13:43:40

Az M6-osnak meg azért kell az alagút,mert nem autók fognak járni rajta,hanem a szocialista szellem vasútja.. :-D

., (törölt) 2008.12.20. 13:44:23

Ne legyetek már naivak! Az összes párt benne van. gondoljátok, hogy a fityesz szó nélkül hagyta volna? Tessék lássék tiltakoztak, aztán megkapták a jussukat. ezek a dolgok szépen le vannak zsírozva, nekünk csak a felszint mutatják, ott megy a marakodás. alul meg osztoznak. Lásd parkolás, stb.

Petrow 2008.12.20. 13:48:08

Az "ez vót a legócsóbb" dologhoz:

Sokszor hallottam azt, hogy ha nem építik meg a völgyhidat, az új, beljebb menő nyomvonal miatt több, mint 100 km bekötőutat kellett volna építeniük.

Mivel Szárszó és Zamárdi között egyedül a kőröshegyi lehajtó van, ezért nem tudom, hova képzelték el a nyomvonalat. Kaposvár felé? Vagy egyenesen a pécsig levitték volna :)

kyanzes (törölt) 2008.12.20. 13:49:27

"Nem találják, ki döntött a kőröshegyi völgyhíd megépítéséről"

Mondjuk, hogy megvan az illető. És? Mit tehetsz? Mondhatnánk, hogy lám, a Munkaügyi Felügyelet főgóréit is elkapták, csakhogy ki nem szarja le azt a két senkiházit? Azokat a fejeket soha nem kapod el, akik számára illegálisan biztosították az állami megbízásokban rögzített követelményeknek való megfelelést. Majd ezt a két nyomorult faszt lecsukják, a "sikeres vállalkozó" lekapcsolja a tévét a távirányítóval, csettint egyet a nyelvével, lerakja a martinis poharat, aztán leúszik egy hosszt a medencéjében. Mire a másik oldalra ér, már meg is feledkezik az egészről. Új gondolatok kötik le a figyelmét: az egyik haver szólt, hogy lenne valami részesedési lehetőség a Négyes Metró építésén. Beszállítóként lehetne beugrani. Elég szar a megtérülési arány: max 270-280%. Még meg kell gondolni, mert egy másik autópályás bulinál ugyanez 500% körül van.

Grafithuszar 2008.12.20. 13:49:30

Már vártam a posztot, mert az utóbbi időben több helyről is megkaptam a fenti képet az M6-ról.
Most mondjak valami sokkolót? Nem ez volt az utolsó ilyen eset. Fogunk még mi az alföldbe alagutat építeni. A probléma ugyanaz mint a cigánykérdésben. Mindenki utdja miért csinálták így, mindenki tudja mi a megoldás, mégse tesz senki semmit, mert egyszerűen nem tud. Mit tud egy egyszerű halandó tenni ez ellen? Menjek tüntetni? Úgyis szétoszlatnak, és nem lesz semmi következménye. Itt már tényleg kötél kellene a politikusoknak.... (természetesen szimbolikusan, hogy az összefogás jelképe legyen ;) )

Petrow 2008.12.20. 13:49:36

Utolsó mondat reloaded: Vagy egyenesen Pécsig levitték volna? Megihletődtem Echo-s bölcsészünktől :)

váj mí 2008.12.20. 13:51:09

Azt hiszem, a válasz egyértelmű: azt a megoldást választották, ahol mindenki jól járt. Azaz, egyaránt a kivitelező és rábolintó kormánypárti tűzközeliek. Hogy rajtuk kívül senki? Hát kérem, az kit érdekel?
Nem az a legnagyobb baj, hogy a mezei állampolgár még mindig a szocialista társadalommodellben érzi magát, ahol, ami az "államé" (ország költségvetése), az szabad prédaként, büntetlenül lopható, hanem az, hogy a választott képviselőik gondolják azt, hogy a befizetett adók az ő személyes tulajdonuk.

Maximio 2008.12.20. 13:55:22

Emlékszem, amikor épült ez a gyönyörűség, és volt szerencsém látni az ég felé nyúló pilléreket, akkor nem értettem, miért kellett ezekre a gyönyörű dombokra ekkora nagy böszmeséget építeni. Megismerve az építkezés anyagi körülményeit és kivitelezőit, most már értem.
Gyurcsányt különben lehetne majd ebbe temetni, nem egy piramis, de azért nem akármilyen síremlék.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 13:55:31

Olyat nem lehet kérni, mint a focicsapatoknál, a külföldi edző leigazolása? Igazoljunk egy dán menedzsmentet az ország élére!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 13:57:37

Jichak Kolompár

Orbán Viktor találta ki a völgyhidat, személyesen, ugye?
Aztán Kókával és Gyurcsánnyal megépítette .....?

lutria 2008.12.20. 13:59:14

Állitólag ha 100 méterrel arréb épitenék az M6-os már nem kellene alagút...

imposztor 2008.12.20. 13:59:48

egyetlen okból készült a völgyhíd: referenciamunka
a cég addig nem pályázhatott európában ilyen munkát amíg nem volt referenciája...

amúgy a legjobb képeket a viaduktról itt láttam:
www.fotozz.hu/r/original/fotozz_169791.jpg
www.fotozz.hu/r/original/fotozz_168997.jpg
www.fotozz.hu/r/original/fotozz_167191.jpg

Maximio 2008.12.20. 14:00:24

Még a dombokat is a patás hordta oda...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 14:02:26

ha jól tudom jelenleg nem bűncselekmény, ha a drágább megoldást választod, és ezzel több tízmilliárdos kárt okoz az államnak (= adófizetőknek) ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 14:02:46

Zero! Nem lehetsz ennyire naív... Viki nem biztos, hogy benne van, de te sem gondolod, hogy beszállító-alvállakozóként nincsen benne fidesz közeli cég. Egy ilyen oknyomózó riport kéne! az összes építőipari cég átvilágítása, aki az állami tenderek közelében vannak és megvizsgálni a kapcsolódási pontokat! Aztán ki lehetne terjeszteni az informatikai részlegre, ugye szovivo.hu meg a többiek, meg a táblák és annyira, de anyira sorolhatnám...

Valahogy olyan furi, hogy csak Strabag, Trigránit, Kész, Hídépítő, Swietelsky van a legzsírosabb heyleken, meg Csak a Hp, meg az IBM megy informatikában, háromszoros karbantartási órabérrel...

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2008.12.20. 14:03:13

Maximio 2008.12.20. 13:55:22

"Gyurcsányt különben lehetne majd ebbe temetni, nem egy piramis, de azért nem akármilyen síremlék."

Kicsalni az aljába és rárobbantani az egészet,a romokat meg összekotorni.Fasza kis kőhalom lenne a nemzet böszméjének.. :-D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 14:11:39

VonPerez

Hír TV, időjárásjelentés, támogatta a Swietelsky

na, ettől szoktam egy hátast dobni ...

A szemünk előtt kenik meg a jobbos médiát ...

Capitis dolor 2008.12.20. 14:12:53

Az M6 alagútjai is ugyanolyan betontemetők,mint a völgyhíd.A 4 alagút árának 100ad részéből elszaladgált volna 3-4 bulldozer egy pár hétig,amíg azon a 10-20m széles nyomvonalon a dombot a völgybe dúrják...

Maximio 2008.12.20. 14:20:16

Jack/rendetteremt

Ejnye, hát te nem várnád meg, amíg ez a nagyszerű férfiú természtes úton elhalálozik? Hogy mik vannak...:D

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.20. 14:21:56

A völgyhíd acélvázas megoldása a jelenlegivel gyak. megegyező méretű lett volna, és a Ganz (nagyságrendileg valóban felébe kerülő) tervét előzetesen már el is fogadta a Medgyessy kormány.

Aztán jött a Hídépítő...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.12.20. 14:25:51

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 13:57:37


nem gondoltam ,hogy ennyire korlátolt vagy már megbocsáss...

Horizont 2008.12.20. 14:28:59

Azért nem találják, hogy ki döntött, mert valószínű nem egy ember döntése volt. Nem is egy ember húzott hasznot belőle.
zero tényleg ne legyél naív, ebben benne volt a másik oldal is. Csak az arány más! Összefonódnak ők ha a szükségük úgy hozza.Elég sűrűn jön a szükség rájuk! Nekem lenne egy javaslatom a politikusaink felé pénz és adózás ügyben. Osszák fel az országot vagy sorsolják ki, aztán adjanak minden állampolgárnak egy bankszámlaszámot és egyből, egyenesen odautaljuk nekik a pénzt. És nem kell ennyire strapálni magukat: völgyhíd, metró, alagutak.Egyből zsebbe. Úgyis ott végzi!!!

caralho voador 2008.12.20. 14:30:11

komolyan, kik azok, akik a "legolcsóbb és legjobb megoldás"-ra szavaztak? (bezuhovot leszámítva) Ennyien átrándulnak ide fletó blogjáról? Agyhalottak, zombik, szerencsétlen, szánalmas idióták. Erre már nics gyógyszer. Max. a tarkólövés.

Horizont 2008.12.20. 14:35:00

Úristen, most láttam kinagyítva. Nem elég az alagút, még előtte a bevezetőnél hidat építenének???? Jól látom??

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 14:42:38

blas 2008.12.20. 14:25:51

Miért is?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 14:44:13

Horizont

Az, kérem szépen egy völgyhíd, mert olyan a vidák hogy "völgy"-"domb"-"völgy"-"domb", így lett völgyhíd-alagút-völgyhíd-alagút ..

A Mecsek, jelezem, vagy 60 km-re van a jelzett objektumoktól ...

reKorrekt 2008.12.20. 14:45:17

Horizont 2008.12.20. 14:35:00

Bakker, tényleg, beszarás xD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 14:45:57

Itt animáción is megnézheted ahogy megy az autó az alagútban, hídon, megint alagútban, megint hídon ...

vastagbor.blog.hu/2008/08/01/hegyen_volgyon_zakatol_az_m6_os

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2008.12.20. 14:49:08

Maximio

A természetes halál az lenne,ha a benne lévő sejtek beszüntetnék a munkát,mert már nem bírják tovább,hogy ilyen testben kell működniük..

Horizont

Ne adjál tippeket,mert még eljön az a nap,amikorra a pofátlanságuk már akkora mértéket ölt,hogy tényleg ezt fogják tenni..

reKorrekt 2008.12.20. 14:55:29

Szerintem örüljünk hogy a Colbert híd nem alagút formályában készült a Duna alatt. Ahogy annak is hogy a 4-es mertó nem magasvasút lett, mint Chacago-ban...

reKorrekt 2008.12.20. 14:56:08

Bazz, látszik hogy másnapos vagyok, de talán így is érthető amit írok :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.20. 15:05:11

Ha nem egymásnak falaznának, csak látszólag szembenállva, már rég kiderült volna nemcsak ez, de sok minden egyéb is. Csakhát (mint szeretem elmondani, mert ez a kulcs a dolgokhoz), ez az ábra:

www.kibulizottorszag.net

(Nézze el a linket, aki már látta! Más még nem.)

cso zsi 2008.12.20. 15:07:34

A mályadnak legalábbis megártott. (brrr.. nézni is rossz, amikor direkt ír hibásan az ember)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.20. 15:11:40

Mi ez a 2*3% ? Valami vicc?
Tisztelettel kérném a 16+15 szavazót, hogy fejtsék ki hosszabban a véleményüket, különben kénytelen leszek azt hinni, csak félrenyomtak. :)

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.12.20. 15:12:51

blas 2008.12.20. 14:25:51

talán azért mert korlátoltság azt gondolni ,hogy ebből csakis a kormánypártok sleppje jár jól az ellenzéké meg nem...szerinted hagynák mi?:) muhaha

BandW (törölt) 2008.12.20. 15:13:45

Biztosan nem túl érdekes a dolog, csak megjegyezném, hogy az M7 Zamárdi-Balatonszárszó közötti szakaszának azon engedélyezési tervei, melyek a völgyhidas változatot tartalmazták, 1998-99 környékén készültek, a nyomvonalról szóló döntés pedig ha jól emlékezem, akkor 2001-ben született meg.
Javaslom még áttekinteni a 2303/2001. (X.19.) Kormány határozatot, tájékozódás kedvéért.

De egyébként lehet továbbra is teli szájjal ócsárolni a magyar mérnököket.
Rajta, csak rajta.
:-))

Karma17 2008.12.20. 15:19:29

BandW: Miért terelsz? Szerintem senki nem ócsárolta a magyar mérnököket...

Horizont 2008.12.20. 15:21:03

BandW 15:13
A magyar mérnökökkel semmi baj, sőt, szakmájukban kivállóak. Nem is róluk szól ez, hanem szeretett, imádott, zseniális, értünk és hazájukért élő dolgozó politikusainkról!!!

Johnny336 2008.12.20. 15:22:55

laspalmas 2008.12.20. 15:11:40
Vityó 11-szer nyomott félre egy nap.
A kommentelőknél is belefér, ne bántsd őket! :D

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.12.20. 13:37:36

Jó, hogy írod a szervízutat. Érdekes, a 8*8-as Scania, csurig pakolva cementtel fel tud kapaszkodni a dombon, felezőváltó nélkül is?
Sztem megoldaná az 1.0 Suzuki is. Főleg, hogy lendületből jön 100-130 között... :D

Még szerencse, hogy nem építettek sok milliárdért fogaskerekű csillevasutat, hogy szállítsák a cementet a völgyecskéből a hegyecskére.

BandW (törölt) 2008.12.20. 15:23:40

Karma17, Horizont

Ja, hogy szerinted nem magyar mérnökök készítették az M7 meg az M6 terveit?
És nem az ezen tervek alapján megépült létesítményeket fikázza a nagyérdemű?

Hol tévedtem?

jozicsenko 2008.12.20. 15:24:28

BandW 2008.12.20. 15:13:45 :

akkor most a strabag a fidesznek adta vissza a többletet, ugye? :-)
az mszp meg még hagyta is, mert nem a fidesz van hatalmon, és hát ugy meg kell becsülni az ellenzéket: még legatyásodnak,mit mondanak a zunioban: csóró az ellenzék, meg egyébként is az mszp-nek úgy is ott van a négyes metró, meg az M5-ös...

a bécsiek meg olyan hülyék, hogy nem tudják mik a pártszimbolumok, azért mondták hogy virágok és madarak kaptak a pénzből, nem a narancsok...

maccoy 2008.12.20. 15:28:39

imposztornál a pont!

Plutonic 2008.12.20. 15:30:11

VonPerez · tokfa.blog.hu/ 2008.12.20. 13:15:15
Ok-ok, de, hogy lesz ebből czigányozás?:)))))))


:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

k9 2008.12.20. 15:30:29

Kedves, a cikket olvasó és szörnyűlködő honfitársam! Tudom, tudom, most cikáznak a fejedben a szörnyű gondolatok…
Semmi baj. Azért vagyok itt, hogy megnyugtassalak.
Röviden elmagyarázom, hogy mi a tényállás, és utána meglásd, rögtön jobban érzed magad.
Tehát: Azért került 43 milliárdba, mert átterveztettük. Az eredeti költségvetés 82,5 milliárd lett volna, de a Béla azt mondta, hogy az kurva sok. AZT még a magyar adófizetők sem hinnék el. (Béla vett már részt egy-két pályázatban, így tudja mit beszél.)
Ne hidd, hogy könnyű döntés volt. Olyan mesterien osztottuk el a 82,5-öt, hogy el sem hinnéd. Ugyanakkor így is volt olyan hely, ahová nem annyit tudtunk volna nyomni, amennyit akartunk. Erre jössz TE, magyar adófizető, és a hitetlenségeddel - ami valószínűleg a sikertelenségedből fakad – megkérdőjelezed a hozzáértésünket.
Tudod Te, hogy mit jelent a 82,5 milliárd helyett csak 43-ból gazdálkodni? Fogod Te, hogy milyen költségek vannak itt? Szerinted mit érzünk mi akkor, amikor csak 13 milliárdot lehet szétosztani? Van neked szíved? Na mindegy, szóval tudd, hogy nekünk is fájt.
Persze a felezés miatt nekünk is voltak igényeink. Oké, a fele, de akkor a többinél nincs pofázás. Alagút a dombba, híd a patakra, forró szurok a kérdezőkre.
Zoli bácsinak volt egy egész használható ötlete, egy 2,5 km-es szakaszt légihíd köt majd össze, egyik ******közeli barátunk már utána is nézett két C130 Herkulesnek, mondván, hogy az autópálya matricában már nincs több tartalék. Neki is lehet hinni, csinált már ezt-azt.

Naszóval, kedves olvasó, most már bizonyosan megnyugodtál az adóforintjaidat illetően. Tudnod kell, hogy mi ezt nem magunk miatt tesszük. Mi a közöst akarjuk építeni. Ne higgy a buta szóbeszédeknek. Azt az ellenségeink terjesztik, akik a Te ellenségeid is. (Hajolj egy kicsit közelebb, titok jön: a válság is miattuk van!) Ugye? Ugye! Érted már. Okos olvasó vagy Te.

ermi50xn6j2 (törölt) 2008.12.20. 15:31:09

Ne legyetek már úgy oda! Rákosi apánk is megmondta : a határ a csillagos ég! Különben láttam egy riportot a hídőrrel, egy nagyon csinos fiatal hölgy . Remélem ,neki sokáig lesz munkája, vagyis nem rogyik össze idő előtt. Már a híd.

Vidéki 2008.12.20. 15:31:20

Egy durva népi közmondás szerint: „Szarnak bajnak nincs gazdája!”
De talán van egy Felelős Kormányunk és annak van egy Felelős Minisztériuma, annak valamekkora felelősséget vállalnia kellene ezért az iszonyúan értelmetlen pazarlásért!

BandW (törölt) 2008.12.20. 15:32:18

jozicsenko,

Te miről beszélsz?
(egy kissé össze-vissza)

Én pusztán tájékoztatást adtam néhány dologról.
Mert ahány blog, annyiféle téves információ, műszaki szempontból értékelhetetlen marhaság kering a neten.

Az, hogy egy blogger leír valami csacsiságot, mert nem ért hozzá, az mindennapos, nincs vele baj, millió blog sarjad a világhálón, és a 95%-uk érdektelen információkat, saját véleményeket, vagy egyenesen orbitális marhaságokat tartalmaz.
Ilyen a világ.

Horizont 2008.12.20. 15:32:48

BandW 15:24 Kicsit eltévedtél. A mérnökök és tervezők kiváló munkát végeztek a baj azokkal van akik megmondták mit tervezzenek és hová építsenek! Fogod már??:)))

szvbrk 2008.12.20. 15:33:47

regen en eleg sokat jatszottam a transport tycoon nevu jatekkal (nemannyira regen) es akkoriban neha nemvolt kedvem tenylegesen foglalkozni a gazdasagi reszekkel, hanem csalasokkal vegtelen mennyisegu penzt 'teremtettem' magamnak, csak hogy teljesen irrealis de ugyanakkor bravuros epiteszeti megoldasokkal kothessek ossze varosokat. na akkor jottek ki ilyesmik

Horizont 2008.12.20. 15:37:50

Minél tovább nézegetem a fényképeket egyre jobban "megvilágosodok" itt magamban.
Azok a szervízutak!! Gyönyörűen kiadja, hogy simán ott mehetett volna az autópálya. Alagút és híd nélkül.:(((

Gyurcsány blogjára kéne küldeni egy blogajánlót:)) Vastagbőrt neki!!!

BandW (törölt) 2008.12.20. 15:39:58

Horizont,

Most vagy kiváló munkát végeztek a tervezőmérnökök, és úgy jó a kőröshegyi vonal ahogy van, meg az M6 nyomvonala Szekszárd és Bóly között, vagy csapnivalót, mert a vonal rossz helyen van.
Valahogyan mostan már el köllene dönteni.

BandW (törölt) 2008.12.20. 15:42:45

Horizont,

"Azok a szervízutak!! Gyönyörűen kiadja, hogy simán ott mehetett volna az autópálya. Alagút és híd nélkül.:((("

Tán csak nem egy képzett úttervező mérnökhöz van szerencsénk?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 15:43:23

BandW 2008.12.20. 15:13:45

mérnökök teljesítményéről nem is beszéltünk...

Ők megkapták a tervet és felhúzták.

Grat ezért nekik.

Csak nem kellett volna, ez a bibi ....

jozicsenko 2008.12.20. 15:44:26

BandW 2008.12.20. 15:32:18

nincs bajom a mérnökökkel (éltem, tanultam, dolgoztam együtt velük, még boldogult kollégista, főiskolás koromban)

a bajom ott van, hogy adott feladatot mérnöki szakszöveggel öntenek nyakon, csakhogy eltereljék a figyelmet a lényegről: valami iszonyatosan drágát adnak el nekünk
Te meg még vagy olyan hülye (már bocs), hogy véded a mundért, mert a mérnökséget támadjuk -a fenét támadom a mérnököket: azokat a politikusokat szidom, akik erre pénzt adtak, mert az a pénz az én adóm

értem én, hogy a Zorbán írta alá a dolgokat, de bakker: 2002 után is ő volt a minelnök? nem
ki bízta meg, vette át a völgyhidat, meg most az M6-os alagútjait? nem a fidesz

úgy viselkedsz, mint azok az akciónyugdíjasok, akik mindent, de mindent a patásördög nyakába varrnak

(másképp: kell a lófüttynek autópálya, ha km-re 4 mrd Ft, németországban miért tudnak olcsóbban építeni?)

újabb párhuzam: spanyolban, a kanári szigeteken, Dubaiban, de még Svájcban is sokkal-sokkal olcsóbban tudnak metrót építeni: itthon miért mindig minden a létező legdrágább???

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.20. 15:45:44

A korrupció olyan törvénytelen üzlet, amelyben nem vagyunk benne.

jozicsenko 2008.12.20. 15:48:24

vero 20008.12.20. 15:45:44 : abszolút egyetértek veled

csak akkor már legyünk a kinai korrupcióban: 10%-ot ellopnak,90% a feladat költsége: van mérhető eredménye, mert ha nem , a párt kivégeztet (lsd: olimpia és a követelmények...)

csókolom: elszámoltatás mikor lesz?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 15:48:30

BandW

Bocs, de inkább neki hiszek, mint neked:


Kálnoki-Kiss Sándor, volt közlekedési helyettes-államtitkár: „Máshol, NORMÁLIS országokban elkerülik a hegyet, ha egy mód van, mi ebben az esetben felmentünk a hegyre, kiirtottunk egy erdősávot, ha jól tudom végül, ami ellen a természetvédelem, meg a környezetvédelem tiltakozott, de ők húzták a rövidebbet, és építettünk teljesen feleslegesen egy óriási műtárgyat, ami lehet, hogy műszakilag egy bravúros megoldás, mérnökként azt mondom, hogy igen az, de FELESLEGES.”


A lényeg, csak Neked:
"műszakilag egy bravúros megoldás, mérnökként azt mondom, hogy igen az, de FELESLEGES"

De mégegyszer:

A poszt arról szólt, hogy nem találják ki a felelős, ki döntött hogy oda völgyhíd kell.
Nos, ha tudod a választ, írd be a nevet, please ...

BandW (törölt) 2008.12.20. 15:54:22

zero,

Én a tervezőmérnökök teljesítményéről beszéltem, ha esetleg nem figyeltél volna oda.

Faby 2008.12.20. 15:55:18

Ezekről a fotókról eszembe jut az a vicc:

A legújabb információk szerint Magyarország térképét újra kell rajzolni, ugyanis tudósaink/(párt)vezetőink megállapították, hogy Magyarország a csodával határos!!!


Hát csoda, hogy ilyenek épülnek? :-))

assatum 2008.12.20. 15:57:55

Mi lett a Tescos bejegyzéssel?

Acmee 2008.12.20. 16:01:15

BandW: Tudod, az a legnagyobb baj, h a tervezőmérnökök megálmodnak kb. 3-4 megoldást, amit majd ilyen-olyan "szakemberek" (persze még véletlenül sem műszakiak, pénzügyiek, stb., akik az építkezés fő kérdéseinek eldöntéséről érdemben tárgyalni tudnak) meg hánynak-vetnek, aztán az a megoldás kerül a pecsét alá, amelyikből a legtöbbet lehet szakítani!

Konkrét példa: Egy zsaluzási technikával kb. feleannyi idő és költség alatt megépíthető egy hídpillér, mint egy másikkal. Mégis a völgyhíd pilléreit a "másikkal" építették! Tudod miért? Többet tejelt a zsalugyártó, mert marha jó nekik referenciának, mellesleg pofátlan szintű költségvetést adhatnak be utána, amiből jól visszajön a kenő...
És miért van az, h a versenyszféra által megrendelt építkezéseken az összes magasabb műtárgy az említett "egyik" (gyorsabb, olcsóbb) zsaluzási technikával készül?

Ellenzék nincs benne? Szerinted honnan szállították a követ az autópálya-építéshez? Csak nem Orbán-apuci kőbányáiból? (Mellesleg É-Mo. szinte összes kőbányája öreg-Orbán tulajdona, fura, nem?). Lehet, h a hídból nem kaptak (olyan sokat), de hidd el a pálya építéséből jócskán jutott ide is, oda is.

Aki picit otthon van a műszaki témában, már rég nincs gusztusa figyelni az országban történő építkezéseket. Aki pedig figyeli, annak "ropogós" érdeke fűződik hozzá...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 16:03:04

murcicomp

Átraktuk hétfő reggelre, véletlenül jelent meg ...sorry

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 16:06:38

Acmee

Vagyis

"X" kft azt mondja hogy megcsinálja 1 millióból, és ad borítékba 100 ezret, míg "Y" kft azt mondja, hogy ő 1,5 millióből csinálja meg, de 300 ezret ad vissza.

És "Y" nyer ... de nem vizsgálja vmilyen szervezet, hogy miért nem a legolcsóbb ajánlat nyert?

Vagy azt is kijátszák?

BandW (törölt) 2008.12.20. 16:07:29

Figyu, nekem ugyan tök mindegy, hogy kinek hiszel és kinek nem.

Ettől még irgalmatlan zöldségeket bírsz leírni.
Meg mások is.
Az meg, hogy magukat ojságírónak képzelő egyedek mit találnak meg és mit nem, az sem túl lényeges.
Némelyeket elnézve már az is csodaszámba megy, ha reggel a pöcsüket megtalálják a vizeléshez (hogy csak a férfiakról beszéljünk)

Acmee 2008.12.20. 16:08:51

BandW 2008.12.20. 15:54:22

Előző kommentemmel remélem megfelelő választ adtam, ha mégsem:

Azért, mert a felsővezetés egy pazarló megoldást választott, attól még nem a tervezője a hülye... Biztos vagyok benne, h ha egy versenyszférás építkezés lett volna, akkor ugyanonnan született volna olcsóbb/ésszerűbb/ és lehet, h jobb megoldás is...

Konkrét példa: VW gyárban anno az egyik dízel motorblokkot 260LE-n járatták, bírta... Erre a menedzsment mondott egy /2-t, így lett az utcai motor 130LE-s...

Mérnökök profik voltak, a menedzsment meg nagyobb hatalmú...

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2008.12.20. 16:09:57

Ilyenkor örülök igazán a Vastagbőrnek, mert eszembe juttatjátok, hogy miért nem szabad (sőt, tilos) a fidire szavaznom, bármennyire is szeretnék megszabadulni a poszt(?)-komcsiktól.
Sztenderd műjobbos válasz: "mert ők legalább kevesebbet lopnak."
Lófaszt. Mindenki tudja, a Strabag hová húz...
(bár tény, h a 4-es metró alúlmúlhatatlan, persze csak addig, amíg nemkapunk egy olimpiát...:S)

Acmee 2008.12.20. 16:10:44

Zero: igen, valahogy így megy... csak itt ugye az államkasszából folyik az építkezésen át a pártkasszába/zsebekbe... Tehát nem ugyanoda folyik vissza...

Acmee 2008.12.20. 16:12:07

Eltiron72: Strabag ide, Swie oda, Wallis szintén ide, Hídépítő oda... Tökmindegy... Mindegyik oldalon megvan a vállalati kör...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.20. 16:12:46

A völgyhíddal szerintem semmi gond sincs. Nem biztos, hogy bármi más megoldás eget rengetően olcsóbb lett volna, viszont én odavagyok a mérnöki teljesítményekért, szóval nekem kifejezetten tetszik. 10-20 év múlva már senki nem fog emlékezni a az építés körülményeire, csak büszkék lesznek egy szép építményre. Ja, és üzenem azoknak (a posztírónak is), akik mindenáron arra akarnak kilyukadni, hogy ez a híd szoclib furmány a pénzcsapolásra, hogy 2002-ben nár kész terveket vettek át, ők csak levezényelték a megkezdett építkezést, szóval a nyomvonalat talán az elődeiken kéne számon kérni...

A baranyai alagutasdi viszont tényleg menthetelenül ostoba dolog.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.20. 16:17:31

k9 2008.12.20. 15:30:29

Ez nagyon jó! xD

Csak sajnos teljesen hihető. :(

Acmee 2008.12.20. 16:17:39

Fedor: Mérnökként szintén rajongok a hatalmas építményekért, de nem mindegy, h ki-mikor-hogyan... A cikkben benne van a lényeg: "Seggünk kilóg a gatyánkból, de ilyenre futja - gondolhatnánk, némi joggal."

VacakBlogHu 2008.12.20. 16:23:51

Igaz 99,5% egyátalán nem ért a dologhoz, de hallatja a hangját! Máshoz sem ért, de abba is belepofázik! Hogy kellett volna megépíteni az utat!? Valaki mondja már meg?! Esetleg milyen nyomvonalon? Vagy el kellett volna hordani a hegyet, hogy ne kelljen hidat építeni? Mennyi földet is kéne ahhoz kitermelni, elszállítani, majd valahova lerakni?! Ilyen apróságok senkit nem érdekelnek! Sokkal könnyebb anyázni, büdöstolvajozni! Fedor csendben megjegyzem, az alagút meg olyan dolog, hogy ha nincs alagút, akkor K sok földet kellett volna elhordani, ami télen megfagy, nyáron csúszik! A töménytelen teherautó elbandukol 100km-re mennyire szennyezi a környezetet, cseszi szét az odavezető utat, stb. Borzalmasan utálom, hogy egyetlen dolgot nem tud úgy csinálni a vezetés, hogy százezer hiba ne legyen benne! Mindenki jobban ért hozzá, hogy kellett volna! BIZTOS, hogy nyúlnak le pénzt, nem is keveset! De ne találja már ki senki, hogy minden más ember rajta kívűl büdös tolvaj sutyerák aki csak lopni akar minden szituációban! És minde úgy készül el, hogy tök fölösleges, nem kell, stb. Gyűlölöm ezt a hozzáértés nélküli, negyed (esetleg fél) információk alapján!

Grrrrrrrrrrrrrrrrrr.
Szorgos népünk győzni fog!

BandW (törölt) 2008.12.20. 16:24:26

Acmee,

Egyrészt itten a tervezők is le lettek néhány kommentben hülyézve, néhol direktben, néhol indirektben.

Az M7 kőröshegyi szakaszára készült legalább 6 alapváltozat, és alapváltozatonként vagy 6-8 variáns.
(valahová be is linkeltem egy 20-as csoportot a változatokból anno)
És azért lett a völgyhidas a favorit, mert időben (területszerzés, engedélyeztetés) azt lehetett a leggyorsabban és legolcsóbban megvalósítani.

A tisztán műszaki-gazdaságossági szempontból előnyös változatokat az érintett önkormányzatok megfúrták.
Vissza lehet keresni az egyeztetési jegyzőkönyvekben.

reKorrekt 2008.12.20. 16:27:47

VacakBlogHu 2008.12.20. 16:23:51

Elgurult a gyógyszered? Esetlen olvasd már el a postban lévő idézeteket is bakker. Nem mi találtuk ki hogy lehetett volna másképp is csinálni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 16:30:45

BandW 2008.12.20. 16:24:26

És ez ?


" végül a kőröshegyiekkel egyeztettek egy alacsonyabb, acélból készülő, mintegy húszmilliárd forintba kerülő konstrukcióról is, ez ellen sem volt senkinek kifogása."


meg ez?

"A völgyhíd acélvázas megoldása a jelenlegivel gyak. megegyező méretű lett volna, és a Ganz (nagyságrendileg valóban felébe kerülő) tervét előzetesen már el is fogadta a Medgyessy kormány.

Aztán jött a Hídépítő..."

BandW (törölt) 2008.12.20. 16:31:27

egy kantányi korrekt leguán,

Ezzel nem sok újdonságot mondottál.
Mindent lehet másképp is csinálni.
Agyműtétet, öntözőkannát, jogszabályt, mindent.

BandW (törölt) 2008.12.20. 16:41:29

Voltak változatok melyeknek egy-egy szakasza elnyerte ugyan az önkormányzatok tetszését, de összességében meg rosszabb eredményt adott.

Az Acél vs vasbetonszerkezet kérdésében nem vagyok kompetens.
A vasbeton mellett emlékeim szerint a teljes életciklus alatti fenntartási költségekben jelentkező megtakarítás volt az egyik érv.
De majd megkérdezem a hidas kollegákat.

Acmee 2008.12.20. 16:42:43

VacakBlogHu 2008.12.20. 16:23:51

"Mennyi földet is kéne ahhoz kitermelni, elszállítani, majd valahova lerakni?!"

Tudod, létezik egy olyan mérnöki művelet, h egy bizonyos mennyiségű földet kikotornak a "hegyből" (ami itt dombocskát jelent), aztán a mellette lévő völgybe kotorják bele, ha az nem elég, akkor építenek hidat, de nem kevés összeg plusz-mínusz 1-2m-es magasság egy hídnál...

Té, mint Tamás 2008.12.20. 16:53:15

Acmee, te tényleg azt gondolod, hogy a "dombocskából" kikotort - mellesleg jó szélesen kikotort, mert baromi lapos rézsü kellett volna oda - földet csak úgy belapátolják a völgybe, aztán arra mehet az építkezés?
Boldog tudatlanság.

torró 2008.12.20. 16:56:17

Szerintem a mérnök nem igazán foglalkozik azzal hogy ez most anyagilag miként alakul, ő megkapja a feladatot és elvégzi. A völgyhíd meg a lobbi és a haverok bulija.
Nálam még egy kérdés merül fel, a lehajtók, vad átjárók stb. Azt jó lenne tudni hogy a Balaton mellet, miért van minden falunak lehajtója? Egy rakás pénzt elszórtak ezekre is! Ennek a fele is elég lett volna.
Jó, kicsinyes vagyok, mi ez a völgy hídhoz képest!?
És érdekes mostanában Kunce nem emelgeti a LOP STOP táblát. Mert maguk felé kéne mi?

Ez vagyok 2008.12.20. 17:23:38

Ha már maradnak a politikusok, akkor én is szívesen direkt az ő bankszámlájukra utalnám az adót. Kimaradna nálam a felesleges reménykedés, hogy jó célra használják. Meg aztán nem is rágnék be egyfolytában, ha látnám, hogy elszatyálják. Egy nép frusztrációját lehetne ezzel mérsékelni. Talán kevesebb magas vérnyomás, szívinfarktus és egyéb stressz okozta betegség egyelné sorainkat és többen maradnánk és több pénzt tudnánk tejelni.

GabelstaplerfahrerKlaus 2008.12.20. 17:37:13

Csak a poén kedvéért.
A piramisok nem pofátlanul beképzelt politikusok emlékművei voltak, amiket rabszolgákkal építettek?
Mégis a csodájára járunk.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 17:38:02

BandW, Té. mint, Vacak...nektek aztán szelektív a látásotok! A lényeg, hogy jobbos fröcsögést akartok látni, ezért így reagáltok. Egy bejegyzést sokan kommentelnek, ezért nem nehéz ilyen hozzászólást keresni és már ráhúzni az egész postra. Gratulálok. Viszont el kéne olvasni 2x-3x.

Kérdésfelvetés a következő volt:

Ki döntött, hogy így menjen, miért nem lett olcsóbb megoldás választva, SZAKEMBEREK ÁLLÍTJÁK, HOGY LETT VOLNA ALTERNATÍVA, kurvára figyelmen kívűl hagyjátok, hogy pillanatnyilag, lehet olcsóbb az alagút, deott csak 90 km/h-val haladsz, balesetveszélyesebb és karbantartása is kueva sokba kerül baszki! Ergo, hosszútávon gondolkodnátok, meg is lenne az eredménye! Nah és ki tarja majd karban az alagutat?

Ne feledje: a hosszú távon drágább termék miatt érzett keserű szájíz sokkal tovább tart, mint az olcsó termék okozta pillanatnyi öröm!

wagabound 2008.12.20. 17:39:19

Összevissza dumál mindenki, és senki nem tud semmi konkrétat. Közlekedésmérnök vagyok, és sokat autózom. A völgyhíd az egyik legjobban megépített magyarországi út, kiváló minőség, biztonságos vonalvezetés, hibátlanul és szakszerűen megépített útmenti műtárgyak. Hallott már valaki arról, hogy ott tömegbaleset történt volna? Oké, a hídon nincs szervízsáv, van viszont kamera, és gyorssegély, ha kell.

Miért nem lehet egyszer végre örülni annak, ha valami normális épül ebben a szerencsétlen országban?! Hogy közben néhányan megszedték magukat? Ez sajnos mindennel igy van nálunk. De ettől még a völgyhíd úgy jó, ahogy van.

Tassadar 2008.12.20. 17:39:21

Nem rabszolgákkal építették a piramisokat...

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.20. 17:42:04

BandW

A hidas kollégák remélhetőleg elmondják neked hogy az acélszerkezetes megoldás nem csak olcsóbb, de a betonszerkezethez képest töredék súly és környezeti terhelést kínált volna.

Az acél vs beton kérdéshez még nekem is több közöm volt, mint a kőröshegyi önkormányzatnak, pedig az se sokkal több mint 0. Mondjuk az első tervanyagát és a költségvetését akkor láttam, amikor még a MEDGYESSY kormánynak!!! tetszett. Merthogy ők döntöttek a Fidesznek ehhez nem volt köze. A diffit meg többségében az nyúlta le, aki a Hídépítővel a legjobb pol. kapcsolatban van. Találgass!

wagabound 2008.12.20. 17:42:13

Pontosítok: természetesen nem csak a völgyhídról, hanem a teljes új autópálya szakaszról beszélek, amibe a híd műszakilag és esztétikailag tökéletesen beleillik.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 17:45:17

Jah, a mérnökökről meg meg van a véleményem. Építőiparban dolgozom és a mérnökök "álmait-vágyait" a sok gyakorlatiasabb alvállalkozó nem győzi korrigálni és még nekik pluszköltség, mert biztos azért nem csuk, zár, működik rendesen, mert szart hoztál! Addig nem fizetünk! Persze a terv egy szar, a betervezett termék köszönőviszonyban sincs, a mérnök ötletével! Sebaj, majd a paraszt megoldja...

Té, mint Tamás 2008.12.20. 17:48:32

VonPerez, arról ne nyissunk vitát, hogy ki mit akar a másik szövegébe belelátni, hiszen nekem semmi problémám nem volt a fent folyó diskurzussal, mindössze egy technikai jellegű ostoba hiedelmet kérdőjeleztem meg.

Tilcsák Bea (törölt) 2008.12.20. 17:54:27

mennyi sok tervező szakember van itt....

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 17:59:22

Az Unitef (akik az alagútas nyomvonalat tervezték) itt a XI-ben minden évben nyáron rendeznek egy ökörsütéses/grillezős nagy zabálást, ahol sár részegre issza magát a tiszetelt meghívott publikum.

Pár éve egyszer, amikor még hajnali kettőkor is ment ezerrel az élő zene és a hepaj (körben persze lakóházak), elsétáltam arra és megkérdeztem, hogy mégis ki adott erre engedélyt? Flegmán jött a válasz az ajtónállótól, hogy hát a polgármester. Kérdeztem, hogy láthatnám-e? (mármint az engedélyt), mire ő: Ott van valahol hátul, b* meg...

reKorrekt 2008.12.20. 18:00:57

Azért nem több mint náci ;)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 18:03:52

wagabound

Nem vitatjuk hogy a völgyhíd szép, erős, biztonságos stb. stb. ... csak nem tudjuk, ki a felelős érte.
Mivel egy pöppet drága volt, és nem mi (!) hanem szakemberek(!!%!) mondták, hogy ergo FELESLEGES ....

Érted?

Llee 2008.12.20. 18:04:06

Ugye nem gondolja komolyan senki, hogy abba, hogy mi épüljön fel, akár a hazai politikai elit, vagy az itteni mérnökök beleszólhattak. Emberek, mivel a pályák építéséhez javarészt az Uniótól kapjuk, így az már ott Brüsszelben eldől, hogy ki és milyen módon fogja megépíteni a pályát! Mi, hülye gyerekek pedig tudunk min csámcsogni... :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 18:04:56

Lukrécia Bögre

Ez egy univerzális blog, itt mindenki ért mindenhez.Ez nem baj, ez maga csoda!:-)

Horizont 2008.12.20. 18:09:19

Már bocsánat, de kicsit rossz irányba megy el ez a kommentelés. Van egy hírek, egy olyan ami kiüti az embert, van egy blog ahol a blogger megírja és SAJÁT véleményével fűszerezi az eseményt. Aztán jövünk mi a kommentelők és mi is megírjuk a SAJÁT véleményünket ki-ki saját vérmérséklete alapján. Könyörgöm nem a MTA értekezésén ülünk. Miért kellene tervező szakembernek lennem ahhoz, hogy véleményem legyen? (mellesleg pénzem az jó volt?????)
Ha okos, érvelésekkel teli vita van szoktam tanulni belőle. Sőt mostmár azt is tudom kinek a szavára érdemes odafigyelni:))
Tolerancia miért nincs? Jó elismerem néha van 1-2 komment amitől hátast dob az ember, de általában az olyat nem is lehet meggyőzni.
Nem kéne ettől is elvenni az ember kedvét....

robin77roy 2008.12.20. 18:19:52

ha szabad kerdeznem Szombathely felé mikor akarnak pályat csinalni ,ja itt lenne forgalom is kb 2000 kamion/NAP akkor nem éri meg inkább épitsunk völgyhidat 3 honapra a főpolgármesternek hogy gyorsan leérjen az adriára. havalaki tudna napi forgalmi adatott kuldeni köszi

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.12.20. 18:27:31

Én nem tervezői minőségben írtam :D

grigorij (törölt) 2008.12.20. 18:29:45

Hát kedves zero, a blogot címe pontosan illik rád!
Mert kimondottan vastag bőr kell az arcon ahhoz, hogy jó HírTV/ATV stílusban ennyi hangulatkeltő marhaságot leírj!
Nem tudom hány éves vagy, de ha 40 felett lennél, akkor bizonyára nem különböző pártérdekeknek engedelmeskedő lapokból vagdostad volna össze a "bizonyítékaidat"!
Én, fiatal suhancként, még a 80-as évek legelején, egy balayoni nayaralás alkalmával, láttam az eredeti nyomvonalterveket! A helybeliek tárgyalgatták, hogy kitől mit fognak elvenni...
Mert akkoriban nem privatizáltak, hanem egyszerűen elvették, amire szüksség volt...
- Szóval, az akkori terveken pontosan ez a nyomvonal szerepelt! Igaz még az érdi emelkedőt meghaladó hegy és völgymenettel... Szóval a "felelősök" már akkor megvoltak. Menj vissza az időben és próbálj mai módszerrel tiltakozni a terv ellen!
- Nem csak - sommásan 1800 fős lelkes település - Kőröshegy tiltakozott, hanem Balatonföldvár és Szárszó is, nem beszélve a "túloldali" többi településről. Szóval nem 1800 ember áll szemben az utólag oly okos és "tárgyilagos" kommentezőkkel, hanem több tízezer lakos...
Sajnálom, hogy Te nem örülsz az úgynevezett demokráciának, ahol a helyi érdekeket is figyelembe kell venni...
- Pavlek Ferenc - akkoriban Kőröshegy polgármestere, Siófoktól Lelléig ismert, köztiszteletben álló ember - megitélését nem a Népszabadság cikkével kellene jellemezni, hiszen aki követte az eseményeket, az tudja, hogy pont ez a lap zsarolta meg PF-et az állítólagos nyomvonalon elterülő földjével... PF súlyos beteg lett, majdnem meghalt, végül visszavonult a polgármesterségtől. A lap azóta sem kért elnézést és nem közölt helyreigazítást... Pártutasításra cselekedett!
- Az ország megszavazta az EU tagságot, így tetszik, nem tetszik ránk nézve is kötelező bizonyos autópályaépítési előírások. Ez vonatkozik az M6-os alagutakra is...
- Gondolom csak a adott településektől távol élők támogatták volna, hogy az M7-es a part mellett menjen... Úgy persze könnyű! De hasonló a dolog a szerpentines megoldással is, nincs híd viszont van "pár" plusz km...
- Bármely objektum kivitelezői, esetleg tervezési hibái, hiányosságai miatt nem magát a célt kell megbélyegezni! Ennyi erővel az egész ország folyamatosan háboroghat... Miért azt építenek, miért oda, miért úgy... Nevetséges, Muppet Show-ba illő, demagóg viselkedés lenne!


Amiben viszont egyetértek:

Hazánk összes politikus csaló!
Választások, el lehet menni, leadni az x-et és leváltani azt, aki nem tetszik!
Ja, ha a többség mást akar?
Szar ügy...
Lehet írni, hogy elcsalták!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 18:33:32

robin rosszul vagy??? Ti Ausztria felé építsetek, ne errefele!!!! Nektek még van esélyetek!:)))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 18:38:45

"Én, fiatal suhancként, még a 80-as évek legelején, egy balayoni nayaralás alkalmával, láttam az eredeti nyomvonalterveket! A helybeliek tárgyalgatták, hogy kitől mit fognak elvenni...
Mert akkoriban nem privatizáltak, hanem egyszerűen elvették, amire szüksség volt..."

Hát, amit a 80 években meghúztak, az biztosan fasza volt! Jellemző erre az időre, hogy minden faszán volt meghúzva. Kedves grigorij neked is felhívnám a figyelmedet! Nem zero cáfolta, hanem szakemberek baszki!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.20. 18:46:20

robin77roy, nem csak a Demszky miatt volt már égető szükség a határig vinni az M7-est. Hidd el, elég fontos nemzetközi útvonal az. Neked persze a hozzád közelebb eső dolog fáj, és tényleg jó lenne, ha legalább a 8-as végig min. autóút lenne, de objektíven nézve biztos vagyok benne, hogy az M7-esen nagyobb a forgalom, és nem csak nyáron...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 18:58:18

grigorij 2008.12.20. 18:29:45

Jézusom, ennyi hülyeséget..

"- Az ország megszavazta az EU tagságot, így tetszik, nem tetszik ránk nézve is kötelező bizonyos autópályaépítési előírások. Ez vonatkozik az M6-os alagutakra is..."

Nagy mókamester vagy sem ...

Az emelkedő 6% lehet. Bevágással ez 8% lett volna.
A helyi minisztérium engedélye alapján ettől a 6%-tól el lehet térni. Javaslom kicsit olvasgass utána ...

".. Miért azt építenek, miért oda, miért úgy... Nevetséges, Muppet Show-ba illő, demagóg viselkedés lenne!"

Igazad van, elnézést hogy MERÜNK KÉRDEZNI UTÓLAG!

Vissza a szocialéizmus, vissza az 5 éves tervek világéba amikor még kuss volt.

Anyád picsáját, 43 milliárdért hadd legyen már annyi jogunk, hogy megkérdezzük, hogy ki a felelős?!

Jobb országokban ezért emberek kerülnek börtönbe ...

Amúgy itt lehet reklamálni:
hvg.hu/velemeny/20081217_koroshegy_volgyhid.aspx

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.20. 18:58:57

Llee 2008.12.20. 18:04:06 ,

Bocs ez semmi több, mint elképzelés. Nincs rá alapod. Te azt hiszed. Nem úgy van.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 19:05:09

@ grigorij

"Mert kimondottan vastag bőr kell az arcon ahhoz, hogy jó HírTV/ATV stílusban ennyi hangulatkeltő marhaságot leírj!"

No, nézzük ezeket a hangulatkeltő marhaságokat:

-Állami Számvevőszék
-Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt
-Népszabadság
-Pavlek Ferenc
-Apáthy Endre, a Hídépítő Zrt. elnök-vezérigazgatója
Kálnoki-Kiss Sándor, volt közlekedési helyettes-államtitkár

Remélem elnézést kérsz, ez a minimum ...

BandW (törölt) 2008.12.20. 19:13:14

zero,

Kánoki-Kiss véleménye egyrészt egy darab vélemény, más szakemberek meg azt mondották rohadt sokan, hogy a völgyhidas változat minden számításbavehető paraméter figyelembevételével jó.
(amúgy jó lenne Kálnoki-Kiss szavait a szövegkörnyezetében látni, mert azt úgy is lehet értelmezni, hogy a helyi önkormányzati álláspontok kényszerítették ki a völgyhidas változatot)

A völgyhídért való felelősségvállalás "kiderítése" meg ugye egy szakmájához értő újságírónak nem szinte ujjgyakorlat.

A nyomvonal tervezői biztosan vállalják a felelősségüket, a nyomvonal kiválasztásának folyamata a NIF-nél és a GKM-nél lévő dokumentumok alapján kideríthető.
A vasbeton vs acélszerkezet problémakörnek is utána lehet járni.

Nem tartom előrevivő álláspontnak, hogy a mérnöktársadalmat minden kószafasza ojságírójelölt kénye-kedve szerint alázhatja úgy, hogy baszik utánanézni a dolgoknak, csak előkapargat az internetről néhány korábbi anyagot, oszt rittyent egy cikket a véleményét leírva úgy, hogy szarik az alapvető műszaki ismeretekre.
Aztán ha kiderül hogy méreteset tévedett, azt sem mondja, hogy "bocsi".

Mike36 2008.12.20. 19:15:17

tudjátok az a különbség a franciák meg köztünk, hogy ők büszkék a völgyhídjukra, mi meg a miénkre nem. Soha semmi nem jó nekünk, mindenbe kifogást keresünk, minek, miért, mennyiért! Ez a magyar mentalitás

Érdekes módon amikor a fos Nemzetit odapottyantották a kutyaszarral, nem láttam ezt a rugózást a témán, pedig nem volt olcsó, szar is volt

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.20. 19:15:56

GabelstaplerfahrerKlaus 2008.12.20. 17:37:13

A poén nem jön be. Senki sem mondta akkor, hogy demokrácia van.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.20. 19:16:47

Árulja már el valaki, hogy itt ki szidta a mérnököket! Kösz.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.20. 19:19:35

Ezt tényleg nem értem. Ki jött azzal, hogy ronda a völgyhíd? A Nemzeti nekem például azért tetszik, mert legalább nem üveg- és betonkocka, és van valami jellege. A völgyhíd sem ocsmány. Itt a pénzről van szó, emberek! Zero, szólj, ha rosszul látom, és akkor én kérek elnézést.

Maximio 2008.12.20. 19:19:58

grigorij

Az alapján, amit írsz, te gondolom akkor se háborogsz, ha valakivel építtetsz egy házat, és beletesz olyan dolgokat, amelyek számodra tulajdonképpen teljesen feleslegesek. Pl. egy úszómedencét, amivel a ház továbbra is megfelel a célnak, mármint hogy kényelmesen lehet benne élni. Csakhogy a célnak úszómedence nélkül is megfelelne, és így ráadásul dupla árba kerül. Kommented alapján ebben az esetben sem kérdeznéd meg, hogy mégis ki és miért tette oda a medencét, hanem fizetnél, mint a katonatiszt. Jól értelmezem-e, amit írsz?
Attól, hogy rohadt sokan gondolják, főleg, akiknek vaj van a fején, hogy ez egy következmények nélküli ország, miért kellene ebbe belenyugodni?

BandW (törölt) 2008.12.20. 19:29:02

zero,

Ne írjunk csacsiságokat.
Autópályák esetében a maximális hosszesés 4%.
8% az max 60 km/óra tervezési sebesség esetén lehetséges. Az meg belátható, hogy nem autópálya szintű kiszolgálás.
Az autópályák elsősorban a nehézgépjármű forgalom lebonyolítására szolgálnak, hosszútávon a közlekedés üzemi költségeit is bele szokás számolni a megtérülésbe. Egy nagy hosszesésekkel kialakított hossz-szelvény csökkenti a forgalombiztonságot, növeli az üzemköltséget és a károsanyag kibocsátást.

Amúgy meg kérdezni lehet, csak illik úgy hozzáállni, hogy nyitottak vagyunk a válaszok befogadására.

GabelstaplerfahrerKlaus 2008.12.20. 19:33:21

Csak arra céloztam,h a jelenség ( nagy, drága, haszontalan objektumokat építtetnek a hatalmon lévők) a világon mindenhol és mindenkor megvolt. Az utódoknak csak annyi fog lejönni majd ,h de szép onnan a kilátás.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 19:34:48

BandW

"Nem tartom előrevivő álláspontnak, hogy a mérnöktársadalmat minden kószafasza ojságírójelölt kénye-kedve szerint alázhatja úgy, "

Komolyan mondom, te vagy az egyik legérthetetlenebb kommentelő. Vagy direkt hülye.

Ki a tököm alázza a mérnököket, áruld már el nekem?

biohouse 2008.12.20. 19:37:50

Ajánlom figyelmetekbe a Liege-Bastogne-Luxembourg autópályaszakaszt keresztül az Ardennek-en. Liege tele van alagutakkal hidakkal, kb a foci EB idején épült 2000 környékén. Liege után viszont egyetlen alagút sincs. Az lényegesen korábban épült. Lehet, hogy az EU szabályozással is baj van?

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.20. 19:38:09

hogy ez most jó, vagy nem, fene tudja. viszont horvátoknál-osztrákoknál-svájcban tízesével előfordulnak ilyen megoldások. minket meg ez az egy földhözb*sz? (megj.: az ÁSZ miért csak utólag tudott okos lenni?)
különben meg amíg Schamschula (vagy hogy a bánatba' írják) megússza a felelősségrevonást az M0-ért, addig én semmin sem csodálkozom.

Roxvox 2008.12.20. 19:38:11

A tisztelt mérnök urak egyébbként mennyit szakítottak ebből a csodából, ahhoz képest mintha el se készült volna?
Amúgy tényleg csoda, csak hát mindig az a kurva PÉNZ.

Roxvox 2008.12.20. 19:45:04

Nem tudni ki döntött a hídról, tehát csak úgy magától, engedély nélkül készült.
A kivitelező, pedig a saját pénzéből megcsinálta.
Vagy nem így volt?

BandW (törölt) 2008.12.20. 19:54:35

zero,

Mind az M7 mind az M6 nyomvonalát magyar mérnökök tervezték.
Úttervezők, hidasok, vízesek, talajmechanikusok, forgalomtechikusok, környezetisek, meg még egy csomó másik szakág.
Mérnökök számolták a beruházási és üzemeltetési, fenntartási költségeket, a költség-haszon elemzéseket, kockázatelemzést, kisajátításokat stb.
Mérnökök végezték az engedélyeztetést, mérnökök ültek a tervegyeztetéseken, mérnökök ültek a beruházói meg a tenderező kivitelezői oldalon.
Ők csináltak baszottnagy táblázatokat a a változatok költségeiről, a várható kockázatokról, előnyökről és hátrányokról.
Nyalvánvalóan voltak kurva nagy viták, összeveszések, de az eredmény az bizony a magyar mérnöktársadalom eredménye (vagy hibája).
Ha az M6 esetében arról megy a tömegkommunikáció, hogy a "magyar csoda", mert mekkora marhaság már alagutat fúrni, mikoron a vak is látja, hogy lehetne hullámvasutat is építeni sokkal olcsóbban, akkor az azt fejezi ki, hogy a magyar mérnök hülye mint a tök, mert nem ért a szakmájához, vagy velejéig korrupt, mert a nevét adja egy olyan tervhez, amivel szakmailag nem ért ugyan egyet, de leszarja, mert a pénz beszél.
Nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb variáció.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 19:57:07

Persze, mert nem illik megkérdezni, hogy mennyibe került a dió a karácsonyi kalácsba, mint ahogy anno valamelyik politikusbaromja a pofánkba vágta.

De b+, megkérdezzük, mert ez nem egy szép pántlikás ajándék, amit Hungarobasi építtetett az ő alattvalóinak, hanem a mi adóforintjaink vannak oda bebetonozva. A hülyére vevés megy itt ezerrel, kérem alássan. Undorító képmutatás, ködösítés, mellébeszélés. Mindig mindent meg lehet magyarázni, de a magyarázatokkal tele van már a puttonyunk.

deee 2008.12.20. 20:01:41

Miért kell a mérnököket szidni? Oda tervez azt amit mondanak neki. Akik megterveztették azok a surmó lenyúlók!

rivera 2008.12.20. 20:03:54

Éppen tegnap néztük újra Hofitól az Élelem bérét, döbbenet mennyire nem változtak a dolgok húsz év alatt.

www.youtube.com/watch?v=qb4d9MMzs5Q

Tolvaj banda.

BandW (törölt) 2008.12.20. 20:04:31

dark future,

Van olyan opció is, hogy meghallgatod a választ?
Vagy csak az előre eldöntött sértettség dolgozik?

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 20:08:34

"mert nem ért a szakmájához, vagy velejéig korrupt"

Jómagam is mérnök vagyok. Én leginkább a C-re szavaznék: minden projecthez találni fog a velejéig romlott, rohadt és korrupt politikaközeli érdekcsoport olyan mérnököket, akiknek az a bizonyos műtárgy lesz élete kihívása, szakmai karrierjének csúcspontja, zsenialitásának betetőzése, közben még jól meg is fizetik érte. Ezek után hülyék lennének nem elvállalni.

BandW (törölt) 2008.12.20. 20:11:44

dark future,

Te személy szerint hány ilyet vállaltál?

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 20:12:39

"Van olyan opció is, hogy meghallgatod a választ?
Vagy csak az előre eldöntött sértettség dolgozik?"

A témában -- abszolút kívülálló létemre -- elég sok mindent elolvastam pro és kontra. A tévedés jogának fenntartásával (egyrészt nem építész vagy geodéziai szakmérnök vagyok, másrészt minden részletet nem ismerek/ismerhetek) engem nem győztetek meg sem völgyhíd, sem alagút ügyben. Ez van.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 20:14:59

RE: BandW 2008.12.20. 20:11:44

"dark future,
Te személy szerint hány ilyet vállaltál?"

Ha tudsz valami frankó gigantomán, jól fizető webes projectet, akkor szólj :-).

BandW (törölt) 2008.12.20. 20:15:48

dark future,

Építészek nem nagyon vettek részt a két projektben, (maximum a pihenőhelyek wc tervezésében), a geodéták meg azt mérik, ami van, tehát ők sem játszanak nagy szerepet a döntéshozatal előkészítésében.

Én pusztán arra voltam kíváncsi, hogy van-é olyan opció, hogy meghallgatod a választ.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 20:16:37

Kár, hogy személyes lett a vita, de pont te vagy BandW, aki mintha nem hallgatnád meg a választ.

Én megértem, hogy véded a mundér becsületét, de itt továbbra sem a mérnökök voltak pellengérre állítva, mert mindenki tudja, hogy virtuóz megoldás, főleg, hogy még valami csavar is van a hídban, ha jól tudom.

Az én saját véleményemet tartom, hogy én nem vagyok hasra esve a mérnököktől, mert 90%-ban az építőipari tapasztalatom velük szemben negatív. Kifejezetten élvezem, mikor első találkozás 2. mondata: Én mérnök vagyok fiatalember, nekem ne magyarázza meg...nah, ez azt jelenti, hogy 3 hét múlva a kollégáim és én rajzoljuk meg a szükséges változtatásokat. Még egyszer nem volt érte, egy kösz. De ez, hangsúlyoznám, saját tapasztalat, gyakorlatilag OFF.

A lényeg, mi ne legyünk büszkék a hídra mert az ország nem engedheti meg magának! Büszke lennék én is, ha összeszerelhetnék magamnak egy LotusSuper 7-t, de nem engedhetem meg magamnak. Meg akkor sem lennék büszke rá, ha meg csak úgy engedhetném meg magamnak, ha a család rám bízott pénzéből építeném, mert a család sem engedheti meg magának és autó beszerzésével bízott meg nem pedig egy sportkocsi beszerzésével. Érteeeem, a hasonlatot?

BandW (törölt) 2008.12.20. 20:16:41

webws mérnök vagy?
:-)))

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.20. 20:17:04

dark future, a kakaóbiztos hardverek után már semmi sem lehetetlen azon a vonalon sem...:)

Roxvox 2008.12.20. 20:17:04

Az állami beruházások mindig a legdrágábbak, mert ott a pénz nem számít.
Mindenki szeretne állami beruházásokon dolgozni, csak nem mindenki fér hozzá.
Csókosok!!!!!!!!!

Valaki más 2008.12.20. 20:18:00

Ezt a cikket kár volt megírni, mostmár egy kicsit sokat rugózik rajta mindenki. Ameddig valaki nem tud konkrét vádakkal előállni, szerintem addig ez csak azért kell, hogy kikerüljön az index címlapjára.

És még a címben a számozás is rossz...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 20:19:56

BandW 2008.12.20. 19:54:35

Uh, pedig már mentem filmet nézni.

De most egyetértünk:

"vagy velejéig korrupt, mert a nevét adja egy olyan tervhez, amivel szakmailag nem ért ugyan egyet, de leszarja, mert a pénz beszél."

Szerinted, ha a politikus, a főnök, aki a pénzt adja, azt mondja a mérnök-fönöknek, hogy te, legyen a drágább, te is jól jársz, mi is jól járunk, akkor mit mond erre?
Köszönöm, nem, nem vejük át az adófizeőket, inkább nem kell a munka?

Munka = munka, nem?

Nem mindegy a mérnöknek, hogy vashidas 20-ért vagy völgyhidas 43-ért?

Van munkája így is, úgy is, meg is fizetik mind a két esetben ... nem is mondanám korrupciónak.

Ha bejön hozzám vagy hozzád a fönök, hogy ez lesz, és te tudod hogy ez nem a legjobb megoldás, mit csinálsz? Lázadozhatsz, de lehet kirúgnak. Vagy azt mondod, leszarod, munka = munka.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 20:20:45

Valaki más 2008.12.20. 20:18:00

Milyen vád?

Arról lenne szó, hogy senki sem árulja el ki a felelős? Ki döntött?

Pszt! 2008.12.20. 20:21:04

Ez a völgyhíd pedig szép. Voltatok már rajta? Lélegzetelállító a kilátás, már csak ezért is megérte. Persze értem én, egy viktoros barom semmiképp nem dícsérne meg semmit, amit a komcsizsidólibsibuzicigó-k értek el. Pedig az ő főnökük egy méter autópályát sem épített, a lóvé mégis eltűnt anno.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 20:21:50

A számozást viszont tényleg elrontom mindig a címben :(

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 20:24:36

"a geodéták meg azt mérik, ami van, tehát ők sem játszanak nagy szerepet a döntéshozatal előkészítésében"

no ezt elfogadom, a beomlott alagút téged igazol :-)

off:
"webws mérnök vagy?"
átnyergeltem, mert ipari folyamatszabályozó a kutyának sem kellett, még a magánszektorban sem, nemhogy vastag állami megrendelésekre...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 20:26:16

Na Pszt! hozzászólása betette a kiskaput...aztademagógagymosott... tökéletes példa miért tart itt az ország. Tényleg elhúzok a p....-ba én is...

Fogd már fel te idióta, hogy akár Orbán akár Fletó itt a pénzelbaszásról van szó!!!! Pártállástól függetlenül! Pont ugyanolyan mint az ezüsthajó-gyufa-kamion esete! Jézusom...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 20:28:47

hmm, dark, nekünk meg pont egy folyamatszabályzó kéne, mert rohadtul nem tudjuk gatyába rázni a gyártást...

BandW (törölt) 2008.12.20. 20:29:43

VonPerez,

Én -reményeim szerint- nem vittem személyeskedéssé a vitát.

Nem a mundér becsületét védem, hanem arra próbálok rávilágítani, hogy egy-egy ilyen nagyprojekt esetében mérnökök százai vesznek részt a munkában, és a laza "marhaság az egész" típusú ügykezelés meg a "politikusok húzzák a vonalakat" képzelgés megakadályozza az értelmes, előrevivő tárgyalás lehetőségét.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.20. 20:30:54

kérdés, mennyire voltak "szakemberek" a tervezők, és mennyire az utólag feleslegesnek bélyegzők. gondolom, kábé ugyanannyira, úgyhogy én a magam részéről nem tudom eldönteni, kinek higyjek. kérek egy olyan pontot a szavazáshoz, hogy "nem ez volt a legolcsóbb, de a körülményekhez képest a legjobb".

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 20:35:25

RE: ozirisz 2008.12.20. 20:17:04

"dark future, a kakaóbiztos hardverek után már semmi sem lehetetlen azon a vonalon sem...:)"

Ja. Meg volt ugye kormanyszovivo.hu is 200 millerért. Lehetne egy jó kis cikket írni az informatikai közbeszerzésekről is... (Hogy pl. miért kerül az up-to-date központosított közbeszerzési listában egy db 1 TB SATA HDD bruttó 150 ezerbe, amikor UGYANAZT a sarki kiskerben megveheted bruttó 40-ért, és az is egy lehúzós hely.) Szóval csupán azt extrapolálom kicsit magasabb pénzügyi dimenziókba, amit nap mint nap megtapasztalok kicsiben.

Pelso.. 2008.12.20. 20:35:26

Az épitkezéshez anyag is kellett, gondolom.
Arra nem is gondoltok, hogy Gyurcsánynak is lehetnek bányái, nemcsak Orbánnak?? Lehet, közösen szállitottak, konzorciumot alkotva.

Rwindx 2008.12.20. 20:36:46

VonPerez:
pszt! csak egy bot, nem ember :)

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.20. 20:38:41

dark future, csak hogy ne érezzük úgy, mintha egyedül a mieink lopnák a közvagyont:
belsoseg.blog.hu/2008/12/12/fonok_a_della_megerkezett

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 20:42:20

Band, akkor bennfentesként azt állítod, hogy képtelenség, hogy egy komplett mérnökcsoportot a politika irányítson? Én így képzelem:

- Srácok! Nah, ide kellene egy híd..
- De fönci, az teljesen felesleges...
- Nem ugat, nem pofázik, meg tudjátok csinálni?
- Persze, de...
- Semmi de! Nektek jó referencia, nekünk jó biznisz, mit értetlenkedtek?
- Mit szól majd a nép, mert ez nem lesz olcsó!
- Kicsit hőzöngenek, de akkor már késő lesz, a parasztoknak meg elég lesz a kilátás, lenyűgözi őket..., ezt bízzátok csak ránk...
- Hát jó...
_ Na ugye, ne legyetek már prosztók, nem látjátok, hogy milyen jót akarunk csak "nektek"...

BandW (törölt) 2008.12.20. 20:44:25

zero,

"...Szerinted, ha a politikus, a főnök, aki a pénzt adja, azt mondja a mérnök-fönöknek, hogy te, legyen a drágább, te is jól jársz, mi is jól járunk, akkor mit mond erre?..."

Pont erre a hozzáállásra mondom, hogy nem visz előre egyetlen centit sem.

Mert egyszerűen a dolog nem így működik.

BandW (törölt) 2008.12.20. 20:45:25

VonPerez,

Rosszul képzeled.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 21:01:44

BandW 2008.12.20. 20:44:25

Mert egyszerűen a dolog nem így működik.

Öööö akkor hogyan ??

Nem azt mondtam, hogy a több száz mérnök mind korrupt vagy hozzá nem értő .... ugyanolyan BEOSZTOTTAK mint mi ..teszik, amit mondanak.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 21:01:56

Na Band, akkor mondok egy konkrét és valós példát. 2 hónapja telefon. Dél-Mo. egyik legnagyobb generálkivitelező cége. Kedves Attila (ez vok én), kellene akkor egy ajánlat a szentesi helikopter mentőállomás hangárkapujára, mert speciálisan nagy és blabla... (hozzáteszem 1 évvel előtte, az én rajzom által került bele az adott típus, mert Európában senki sem gyárt akkora szekcionált kaput, még a Hörmann is csak szájhúzva). Persze, semmi akadálya...ajánlat elküld, ismét rajzokkal, módosításokkal stb. 2 hét múlva korrekt telefon vissza: Hát sajnos, elnézést, hogy ennyit dolgoztattuk (ez nagyon ritka az ilyen hozzáállás!), nem mi nyertünk, hanem milyen meglepő a STRABAG! Hát ez van... 2 hét múlva ismét telefon: Attila még is csak kéne mégegyszer az ajánlat. Kérdem, hogyhogy nem a Strabag nyert? De, csak tovább pályáztatja... Értitek? Tovább! Tehát nem a Süd-Bau (meg a többi, aki tuti olcsóbb volt) nyert, hanem a Strabag, de a Strabag árába belefér még egy másik generálkivitelező!!!

Na így van ez a völgyhídnál is.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 21:08:40

Hozzáteszem, utólag elkaszálták a sztorit és végül a Magyar Aszfalt nyert.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 21:12:28

VonPerez

De ha nem a Strabag a legolcsóbb (márpedig nem az ha belefér az alvállalkozó is), akkir miért nyert?

Amúgy döbbenet ...és ebből még "hír" sem keletkezik ...

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2008.12.20. 21:13:45

M6 rulez!

Én is autópálya építő szeretnék lenni. az unokáimnak sem kéne dolgozniuk annyi pénzt tudnék elsíbolni. Utána pedig meg is köszönné a kormány...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.20. 21:16:59

P.
Nosza, menj ki talicskával és lapáttal, aztán hajrá Karácsonyig!:) Csak aztán nehogy lábuk keljen az értékeidnek a kollégák miatt.:)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 21:19:41

Tudod, hány ilyen volt Zero? Csak kicsiben, Szentendre, Ford. Mi nyertük a kapukat, pedig Hörmann volt kiírva. A feddhetetlen mérnök tombolt, a generálkivitelező irodájában, hogy miért nem Hörmann, mikor ő azt írta be! Mire a diri, azért, mert ez ugyanolyan műszaki tartalmú, itt gyártják 500m-re és 3 millával olcsóbb! Akkor is, ezt még megbánjátok, olyan nincs, hogy nem stb. kirohan. Főnőköm kérdezi, enek mi baja? Semmi, csak bukott 3 kilót, amit a Hörmanntól kapott volna zsebbe...

Megjegyzem, tilos specifikusan kiírni a típusokat, min. oda kell írni, hogy ajánlott xy, vagy azzal megegyező tipusú.

Zero, januárban fel is hívom a Süd Bau-s kontaktomat, hogy volt a sztori. Egyébként eléggé zűrös volt a mentőállomás építése, hol volt pénz, hol nem, hol a 2008-as költségvetésre vártak stb. Na, meg azt se tudom, ki vitte a kaput!:)))

Az EREDETI 2008.12.20. 21:25:05

ahogy rá néztem az jutott eszembe, hogy oda csak egy utat kellett volna csinálni a völgybe, lett volna emelkedő szakasz de kit érdekel, ennyi erővel az egész magyar autópályát oszlopokra kéne tenni (és nehogy valamelyik hülye megvalósítsa ezt az ötletet)

scv 2008.12.20. 21:26:22

Legalább a pillér tetejére engedtek volna felmenni szétnézni, hogy baxxák meg.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.20. 21:34:40

VonPerez, na ez a kemény, nem a megmaradt mákos bejgli...

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2008.12.20. 22:04:12

Gondolod kilopnák a kezemből a talicskát?:)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.20. 22:18:25

"De ha nem a Strabag a legolcsóbb (márpedig nem az ha belefér az alvállalkozó is), akkir miért nyert?"

Mert mindig van pár olyan kitétel, ami eleve kizárja a kisebb cégeket (pl. olyan referenciák és éves árbevétel, ami tuti, hogy csak néhány nagynál stimmel), ill. az értékelésnek az áron kívül számos más tényező is van. A pontszámok ügyes súlyozásával gyakorlatilag előre testreszabható a kiírás.

Nomeg a nagyok megengedhetnek maguknak olyan dolgokat is, amit a kicsik nem. Pl. akkor fizetik ki az alvállalkozójukat, amikor az úri kedvük úgy tartja. Ha meg azt diktálja az érdekük, akkor valami nevetséges indokkal nem fizetnek, és a kis céget egyszerűen bedöntik. Lehet pereskedni, de amire megnyernék a pert, a kis cég már sehol. És nem a levegőbe beszélek. (Így csinálta ki pl. a S****** jó pár éve a pécsi Bavtransot, első kézből ismerem a storyt.) Aki lázadna, az tutira nem kap munkát, se az egyik, se a másik, se a harmadik fővűllalkozónál. Maffia barátaim, az van. Meg kartellezés, menetrendszerűen meg is bűntetik érte az "autópályásokat", de persze semmi hatása. A szálak túl messze ill. túl magasra vezetnek, vannak szent tehenek, akik sérthetetlenek. Érdemes lenne egyszer beleolvasgatni szerződésekbe... A "money back" útja is ki van kövezve szakszerűen és látszólag jogszerűen, az ilyen projectek körül hemzsegnek a tanácsadó cégek, a 7 millió 900 ezres (gyk. közbeszerzés nélküli) megbízások, a sokmilliós tanulmányok. No ez a bajom.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2008.12.20. 22:34:58

Dark future, én azt gondoltam, ez egyszerűbb:

- Te Jóska figyejjémán, itt van ez a tender, jó lenne megnyerni.
- Rendben Bélám, el van intézve. Számlaszámom tudod...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.20. 22:49:10

"Gondolod kilopnák a kezemből a talicskát?:)"

Persze, azt is el lehet adni, fémből van.;-)

Johnny336 2008.12.20. 23:18:36

Ejha! zero bepipult :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.20. 23:35:45

Jah, meg láttam én már férfiembert zokogni, hogy 8 millió forintnyi beton van a házban és persze beborították a céget... Balusztrád... Hajjaj mennyit tudnék mesélni és én még csak jócskán a felszínt látom!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 23:37:23

VonPerez

A szentesei mentőállmosáról már írtam itt a blogon ...még minidg nincs kész?!

jozicsenko 2008.12.21. 02:22:40

szép jó éjt!

(csak mint tegnapelött!)

márbocs, de felb@sz egy kérdés:

itt csak jobboldaliak adóérzékéenyek?

vagyhogy van ez?

mérnök vagyok, tehát nem adózok?

vagy olyan fene jól kerestek, hogy az adó csak úri hobby a számotokra?

vagy mi van?

mert én elég sokat adózok, és pontosan tudom: a 40-60%os pénz-adó arányom simán lehetne fordítva is, ha pl az ilyen f@szságokat elfelejtenénk vagy 50 évre:

fordítva? igen, ez konkrétan azt jelentené, hogy 100 Ft-ból nem 40 Ft-ot, hanem 60Ft-ot költhetnék, ami a jövedelmemben bezony 50%-os növekedést jelentene (=40-ről 60-ra bizony nekem 20 Ft többlet, tudjátok, az arányaiban bizony 50%)

nem sirom vissza a középkort (mert demagóg barátaink ezt vágják majd a fejemhez: járjak sárban, lovaskocsin, azt érdemlem a mérnökistenek nélkül, ugye), DE: bakkkkkkerr

itt a pénzről szól minden: a cigányokon lehet spórolni évi max 100 MRD Ft-ot, az ilyen építkezéseken sokkal-sokkal-sokkal többet

(jővőre 800 MRD Ft a terv??? bakker az utolsó szabad év lesz az Mszp számára, még jó hogy lopni fognak)

jozicsenko 2008.12.21. 02:28:13

ui: hogy értsétek, ha már cigányozok:

amikor vágni kell a büdzsét: szegényeket (=és tényleg sajnálom őket) fogják először a lőcsre húzni, utána szabadon lehet választani, hogy a nyugdíjasokat vagy a cimborákat (=strabag & Co) kapnak kevesebb pénzt, vagyis az mszmp baráti köre visszább kell hogy vegye az igényeket, persze addig dőzs és minden jó

ahogyan persze az adófizetők, mi majd végig az Eu és az OECD legmagasabb adójában fogunk vergődni (igen, mérnök kollégák, ti is, remélem eszetekbe jut majd, hogy lehetett volna olcsóbb megoldás is a szakmai gőg helyett)

ne legyetek naivak: pár év (lehet már 2009, de az választási év, tehát a választások után AZonnal) olyan szopatás szakad a nyakunkba, hogy Bokros hozzá képest rózsaszin trüffel habos leányálom!!

átlátó 2008.12.21. 03:47:18

Éjjeliőr vagyok, van időm olvasgatni és látom jól elpofáztok itt, igaz ez ingyen van a "picológus" meg pénzt kérne ezért. Amikor meg a Dr.Martenst el kéne helyezni az illetékes elvtársak-urak végbelén, akkor előáll a "B" tervetek. Hogy az asszony most nem enged, meg már ittam egy sört, meg most akkor mi van ha összetörik a teszkós étkészlet. Szóval meresztitek a valagatokat és megfejtetek. Amúgy a mérnökök faszántosan elvégezték amire megbízást kaptak. Ja és nem akasztani akarok, csak egy becsületes picsánrugdosást.

Horizont 2008.12.21. 08:19:52

átlátó 03: 47
Nosza tedd meg...Ha éjjel dolgozol, nappal ráérsz a becsületes picsánrugdosásra!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.21. 09:17:37

Csak, hogy lásson benne mindenki tisztán!
A nyomvonal mindig ott húzódik ahol a górék földjei vannak.
Ahol a területekért legalább 10x-es árat követelnek kisajátítási értéknek a tényleges árnak. Minden más érv le van szarva!
Amikor az M7-es nyomvonal kijelölése zajlott akkor (Nem a völgyhíd terület) egy érintett földhivatalt erősítettem. havonta huzogatták 50-100m-ekkel fel le a nyomvonalat.
Pl az M7-es Balatonfenyvesi szakasza jelenleg természetvédelmi területen húzódik egy mocsárban. Ha 10en pár kilométerrel délebbre vezetik akkor kaptak volna rá EU-s támogatást. De mivel nem a górék földje volt még erről a lóvéról is lemondtak csak, hogy a saját földjükön menjen a nyomvonal.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.21. 09:32:57

Noname Cowboy

Olyan sztorikat nyomtok, hogy kifekszem ...hát milyen ország ez?!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.21. 09:41:44

zero én is ezt kérdezem.
S nem tudom mit tehetnék, hogy megváltozzon.
Lehet, hogy inkább át kellene állni a sötét oldalra?

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.12.21. 09:48:24

Bakker, de örülök majd az M6-os 90km/h sebességkorlátozással terhelt szakaszának. Újabb hely, ahol a rend kék őrei szedhetik az extra adót.
Emlékszem, erre meg valami vastagbőrű faszfej azt nyilatkozta, hogy élmény lesz ott autózni, meg a panoráma... Hát a f@szom. Az autópálya lényege, hogy gyorsan el lehet jutni rajta A-ból B-be, aki meg élményeket akar, az menjen ide: www.tivoli.dk
Nem mellesleg nagyon szuper hely a tivoli :)

Cowboy,
Nem a sötét oldalra kell állni, hanem a maschinengewehr mögé ;)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.21. 10:01:42

misikeh én is inkább arra hajlok :)
De lámpavasat is kezelek.

k9 2008.12.21. 10:09:41

Kedves egybegyűltek!

Úgy látom, az indulatok nem csillapodnak a völgyhíd körül. Ezek szerint a tegnapi magyarázatom nem volt teljeskörű.. (Sóhaj… - Ostoba nép. Nem fogja fel. Most valami tudományost nyomunk, ahhoz úgyis hülyék.)
A völgyhíd tervezésénél a problémakört teljes komplexitásában kellett kezelnünk. (Mármint úgy, hogy mindenkinek jusson. Nem egyszerű. Hiénák vannak ám itt.) A lehetséges tervek közül projektirodánk az optimális megoldást választotta. (Mármint a számunkra optimálist. Mit gondoltok, az élet ingyen van? )
A döntésnél – bár nem a legolcsóbb bekerülési árat hozó megoldást választottuk – tudniuk kell, hogy a teljes életciklusra vonatkozó költségszámítások szerinti modellt választottuk . (Mármint az én a lobbytársak teljes életciklusára vonatkozót.)
Műszaki szempontból a híd egy csoda. Egy gyöngyszem. Ilyen nincs a környéken sehol máshol. (Persze ennek az is lehet az oka, hogy nem is kell.)
A felépítése után számos gratuláló telefont kaptam. (Bazzeg! EZT hogy nyomtad le a torkukon?) A szaksajtó – ezt minden álszerénység nélkül mondom – el volt ájulva. (Az ökörsütéstől, a vízcsaptól, amiből sör folyt, nameg az építész egyetemista lányok kedvességétől. Igazából nem is egyetemisták voltak, de ez már a mélyfúró részlegünk szakterülete.)
Amikor kritizálnak, vajon gondolnak önök arra, hogy mennyi lehetőség van egy ekkora hídban? Például átrepülhet alatta Bessenyei Péter. (Klárika! Basszus! Hívja azonnal a Red Bullt! Bameg, onnan is egy kis pénzmag!!!)
Ezenfelül gondoljanak a fecskékre! Mennyi-mennyi fecske életét könnyíti meg a hatalmas fészekrakó terület! (Klárika! Valami tudományos magazint keressen meg, írjon erről egy cikket. Cserébe hirdetünk egy oldalt a szarjukb... izé újságjukban. )
Természetesen a felmerülő kérdésre a továbbiakban is szívesen válaszolunk. Köszönjük kérdéseiket!
(Klárika! A zárójeles részeket a kimenő verzióból vegye ki, de a Bélának így küldje át. Ő is röhögjön egy kicsit.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.21. 10:23:25

k9


Félő, tényleg így történt xDD

AsgardV 2008.12.21. 11:23:29

Hehe, Klarika azota elment gyesre, most Manyika kuldozgeti ki a sajtoanyagot. :)

Egyebkent stimmel.

AsgardV 2008.12.21. 11:29:20

Ja, kulonben a mernok is ember. Lehet nyugodtan szidni, itt is ugy van mint az osszes tobbi szakmaban: 10% ugyes, tehetseges, a maradek 90 meg nagykepu tehetsegtelen balfasz. Es nekik (nekunk, ehhe:) is van munkajuk, foleg azert mert kivulrol eleg nehez megitelni hogy ki melyik csoportba tartozik.

Valaki jott itt a franciak meg a svajciak alagutjaival: hat ez derek, csakhogy nekik jutott 1-2 hegy is.

Horizont 2008.12.21. 12:42:30

Beruházás?
Volt szerencsém a munkahelyemen alulnézetből végigkisérni egy több mint 2 milliárdos beruházást. Pályázati pénz, kevéske önrésszel. A polgármesteri hivatal mint tulajdonos nem igazán volt lelkiismeretes gazdája, egy kezem is sok annyiszor sem voltak kint ellenőrizni. Lehet, hogy a papírokat az íróasztal mellett igen:)
Az építésvezető egy 70 év feletti bácsika volt aki nem tudott felmenni a műtárgyakra. Szó szerint! (Azóta meghalt szegény). Olyan láncolatban volt kiadva alvállalkozóknak a munka, hogy követhetetlen volt. Ezért a felelősségre vonás is kivitelezhetetlen volt. A 26. alvállalkozás főnöke is olyan kocsival jelent meg néhanap, hogy csak lestünk. Egyetlen ellenőrzés volt a Munkafelügyelőségtől, a melósok hanyatt-homlok menekültek árkon- bokron , kerítésen át. Így mi is megtudtuk ki dolgozik feketén. MINDENKI!
Persze elkészült minden, ki tudja mennyi volt a tényleges költség??!
A Miniszterelnök úr a szentem átvágta a szalagot, futtában, szerintem azt se tudta merre jár. Ja a Nemzetbiztonság vagy kik előtte 2 nappal leellenőrizték a terepet! Nehogy baj érje Fecót.
Döbbenetes volt az egész beruházás, az a nemtörődömség, meg minden.
Így működhet mindenhol.Sajnos.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.21. 13:32:33

"Nem mellesleg nagyon szuper hely a tivoli :)"

Ott raktam ki legóból életem első dinoszauruszát.:)

molaris 2008.12.21. 15:57:43

"k9"- az üzleti titok kifecsegése nem szép dolog.

Mondjuk soha nem építettem utat, de ha már Isten ilyen ráncos tájat adott, akkor egy optimum számítás után, a "lyukba" beletolni a fölösleget és síma lesz. Vagy jövőre neki látunk Csörsz árkát kiásni, hogy hidat építhessen valamelyik csókos- telelő cég?

Denimm 2008.12.21. 20:56:34

hát,ahogy ránézek a második képre,hogy milyen szép alagutakat fúrtak szerény kis sziklás hegységünkbe elfog a röhögés.Az a szomorú,hogy igazából ezen sírni kellene.Ha végre esik egy rendes mennyiségű hó,akkor szervezni fogok oda síkirándulásokat.
Lehet írok egy levelet az SZDSZ-nek, hogy nem tudnának pár milliárdot adni egy sífelvonóra?
Biztos elvállalná azt is a Strabag.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.21. 21:30:37

"Vagy jövőre neki látunk Csörsz árkát kiásni, hogy hidat építhessen valamelyik csókos- telelő cég?"

Az már létezik, Hatvan környékétől egészen Erdélyig megy, ugyanis római kori védelmi rendszer.;-)

Ganger 2008.12.22. 00:23:42

"
A Dalmáciát átszelő A1-es sztráda végpontja mostanáig a Splithez közeli Sestanovacnál volt, ezt újabb 40 kilométerrel, Ravca településig hosszabbították meg nettó 1,66 milliárd kuna (több mint 60 milliárd forint) költséggel. A Biokovo-hegységet átszelő útszakaszon összesen 47 objektum épült, 7 viadukt - a leghosszabb 633 méteres), 9 felüljáró, 29 aluljáró és 2 vadátjáró.
"
Vagyis 1.5 mrd/km. Voltam ott (Zupánál, és felmenve a Sv. Jure hegyen), láttam, hogy hol csinálják az autópályát (belevágva a hegy oldalába), ott elhiszem, hogy ennyibe kerül, de csak ott.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.22. 00:33:22

Én az Alpoknál vagy a Sziklás-hegységnél is elhiszem, nem csak a Paklenicánál, ami alternatív Sziklás-hegység volt a Gojko Mitic-filmekben.:)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.22. 09:07:31

Ganger! De épp ez az 1.5mrd/km ebben 7 viadukt!! a többit már nem is számolom.
Az ottani viszonyokhoz képest itt szinte csak le kell csavarni az aszfaltszönyeget aztán lehet hasítani. Ehhez képest 3*os áron csinálják és még ki is lopják az alapanyagot és szar is.

Ganger 2008.12.26. 12:53:28

Mj: igen, a kontextusban értettem, vagyis a magyar terepekre gondoltam. :-))

Cowboy:
Anno (talán 2005-ben v 2006-ban) a Vecernji Listben benne volt, az A1-es (split-i) pálya akkoriban elkészült szakaszát 1,2-1,25 Mrd HUF (átszámított, akkor kb. 250 HUF/Eur árfolyam volt) költségen csinálták meg (ebben benne van a két hosszú alagút is, a Mala Kapela, és a Sveti Rok, igaz, hogy csak egyágon).
Aztán jött itthonról a homokszórás, hogy ott persze szilárd az altalaj, míg nálunk föld van, meg stb, és az is, hogy itthon matrica van, ott meg drága szakaszjegyek. Ez igaz, itthon viszont azt a különbséget ami a kinti díj és a hazai matrica között van, 10-20 éven át fizeti majd az állam és így az adófizetők differenciálatlanul vissza az építőknek ill. a hitelezőknek (ld. pl. M6).

Szerintem egyébként ha azt mondanád a magyar útépítő lobbinak, hogy fúrják ki a Sveti Rok alagutat, rámenne az egyéves GDP-nk. :-)))
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ott is megy a bugajakab, csak nem olyan méretben és dimenzióban mint itthon.

tiborc2008 2009.07.09. 18:18:23

gyurcsótánynénak tetszik és ez a lényeg. Ő tudja, hány milliócskát fialt nekik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2018.08.18. 12:24:03

Minden híd és viadukt szimbolikus. A kőröshegyi konkrétan azt szimbolizálja, hogy a liberálbolsevik döntéshozók milyen magasról szarják le a táj- és természetvédelmet, az ott élő és közlekedő embreket, és úgy egyáltalán az egész magyar nemzetet.

Péter 2 2018.08.26. 12:05:57

2008-ban a szerző még nem tudta. Ma már rég és pontosan tudjuk, hogy Kőröshegy (fideszes) önkormányzata miatt van a híd, semmi mást nem engedtek, csak ezt vitték a lakosság elé, ezt vették bele a teleplésrendezési tervbe, és amikor az építés közeledtével jött egy új kanyar, próbáltak mégis jobb, olcsóbb megoldást keresni, és lett is volna (nem az alagút, hanem máshol menni át ugyanazon a völgyön, nem kellett volna híd), azt már nem is voltak hajlandók megtárgyalni sem. Annyit üzentek vissza, hogy ők már eldöntötték, híd, kész.

süti beállítások módosítása