Skip to content


       Szűrés lista

Gaskó. Csak ennyi.

A tavalyi év Vastagbőr-díjának nyertese idén sem szeretne leszorulni a dobogóról: 

"Egy évvel az eddig sikertelennek bizonyult vasutas-gördülősztrájk megindítása után, új fogásokat próbál ki a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ); például a tagok SMS-ben kapnak majd értesítést a sztrájk megkezdéséről.

A VDSZSZ január 28-ai választmányi ülésén olyan új sztrájktechnikák "bevetését" határozta el, melyek még kiszámíthatatlanabbá teszik az ország vasúti közlekedését egy munkabeszüntetés idején. 

A lap birtokába került Barna István területi vezető ügyvivő a tagságnak küldött levele: "a reggeli, illetve a délutáni időszakban 2-3 óra időtartamra hirdetünk csak sztrájkot, hetente akár több alkalommal is". 

"A másik lényeges pontja az új sztrájktechnológiának, hogy csak a munkáltató felé jelentjük be a sztrájk megkezdését megelőzően kb. egy órával, a közvélemény felé nem (...), a VDSZSZ-tagok a sztrájk kezdésének időpontjáról SMS-ben kapnak értesítést" - hvg.hu

Erősen kétlem, hogy ez így törvényes lenne. Alkotmányos jogok is vannak, de Gaskóékat tényleg csak az érdekli, hogyan okozzanak több kárt, azoknak, akik fizetnek a szolgáltatásért. Minimális szolgáltatás? Sztrájk-menetrend? Ugyanmár ...

 

Címkék: pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr58924210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2009.02.05. 12:35:18

Ejj, Pityukám, erre még gyúrjál rá, mert ez így kevés lesz a 2009-es dobogóra, olyan arcok mellett, mint veresjani és tsai!

Grafithuszar 2009.02.05. 12:36:27

Régen a máv eladása ellen voltam, mert azt is csak 0 Ft-ért adnák tovább, hogy valamelyik haver egy csomó pénzt keressen rajta, de most már azt mondom adják el a pi***ba!
Majd a magáncégnél keménykedjen Gaskó, amikor szó nélkül kirugják őt is meg a többi naplopót is.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.02.05. 12:41:18

A mai napot bírják ki, amíg az EC-m befut Kelenföldre, énmiattam utána análba is rakhatják egymást a V43-as nagyfesz.terében....

moRtiZ 2009.02.05. 12:41:27

Hát a MÁV-ot fel lehetne virágoztatni. De mivel korrupt nulladrend faszkalapok csinálják a MÁV-ot, ezért én is azt mondom adják el. Vagy bontsák le. Aztán majd megnézem hogy sztrájkolnak.

Abba az idióta Gaskó nem gondol bele, hogy akik esetleg még vannak olyan naivak hogy vonattal akarnának menni valahova, na ezek után már azok sem próbálnak meg vonatozni. Így szépen még nagyobb lesz a veszteség, így még kevésbé tudnak fizetni, és így még többet sztrájkolhatnak. Zseniális. Mindenesetre a sztrájkolás napjait remélem nem fizetik a sztrájkolóknak.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.05. 12:43:01

Mivel Gaskó a Fidesz, azon belül is Orbán patásördög láncos kutyája, mi több, démoni cerberusa, ezért egyértelmű, hogy minden MÁV sztájk egy nyilas-rasszista provokáció.

Hetfield 2009.02.05. 12:47:56

@VonPerez: Le kéne szoknod a Kapcsolatról! :D Kezd félelmetessé válni :D

freehckr 2009.02.05. 12:48:45

Amíg vannak támogatók Gaskó mögött (és nem is kevesen), fizetik a szakszervezeti tagdíjat, addig Gaskó azt tesz amit akar (a szakszervezeti tagokat pedig könnyű táncba vinni, ha ők is úgy akarják). Ráadásul Gaskó évek óta ezt teszi, még az Orbán kormány alatt állította be "sztrájkrekordját".

Ellenben itt a kormány(ok)nak évtizedes mulasztásai(k) vannak a sztrájktörvények felülvizsgálatával, módosításával kapcsolatban (is). Például mikor lehet sztrájkolni, hogyan, az egyeztetéseknek hogyan kell lezajlaniuk, hogyan kell kialakítani a "még elégséges szolgáltatásokat", satöbbi... ez a része jelenleg teljesen szabályozatlan. Ráadásul az utóbbi években mintha látványosan kerülték is volna ezt a témát a törvényhozásban, annál inkább ráfeküdtek a kedves elvtársak a "sztrájkolók megutáltatása a közvéleménnyel" című többfelvonásos színdarab megalkotásának (megunják, hazamennek...), csupán a szereplőket változtatták a "műben": nyugdíjasok vs. nyáron nem dolgozó pedagógusok, BKV sofőrök vs. náluk kevesebbet kereső eü. dolgozók, illetve a "potenciális bűnöző" orvosok vs. mindenki más.

Természetesen nem azt állítom, hogy Gaskó nem használja ki mondhatni "pofátlanul" a zavaros helyzetet. De kérem szépen: biztosan csak ő egyedül ennyire "pofátlan"? Másoknak egészen biztosan nem fűződik érdekük ahhoz, hogy a "teljes fejetlenségben", amíg a Zemberek egészen mással vannak elfoglalva, nem a lényeggel, nyugodtan tudjanak pecázgatni?

toxikus 2009.02.05. 12:50:18

@Hetfield: ezt akartam énis mondani:D

Hetfield 2009.02.05. 12:53:18

Egyébként ez a Gaskó egy elmebeteg! Mire lesz ez megint jó? Gyűlöletkeltésre!

belzebubó 2009.02.05. 12:56:48

A patás rálicitálhatna az összegre,hátha abbahagyja.

Maximio 2009.02.05. 13:00:45

Valaki rúgja már picsán Gaskót...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.05. 13:22:16

@Hetfield: Hehh, nézd meg Ferink ma mivel rukkolt elő, a szélsőjobb kártyával na meg egy-két rúgás a katolikus egyháznak sem árt...lehet ráéreztem a mai vonalra?

derelyegrádi szellem 2009.02.05. 13:33:45

@VonPerez:

Így van! Némi gyialektikával. Amikor Gasko a patásördög alatt sztrájkolt akkor minden mszp fan kedvence volt, és adták kézről-kézre az újságok.

Gyialektika, elvtársak gyialektika. :-)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.05. 13:40:49

"csak a munkáltató felé jelentjük be a sztrájk megkezdését megelőzően kb. egy órával, a közvélemény felé nem"

Majd ha a közvélemény szépen elkezdi meglincselni a vasutasokat akkor kíváncsi vagyok milyen rinya lesz.

Higany 2009.02.05. 13:48:54

Nem értem, most kit akar szívatni Gaskó? Mert ebből nekem úgytűnik, az utasok szívatását előbbre tartja a cégvezetés leckéztetésénél.
Érdekességképpen jegyezném meg, hogy a decemberi mókázásuk hatására sokan döntöttek pl az Oszkár mellett (www.oszkar.com/)

Bit Rot 2009.02.05. 14:19:08

Hajrá Gaskó, segíts a kormánynak, hogy fillérekért kiprivatizálhassa nemsokára a MÁV-ot!

Hiszen ez az igazi cél!

A_Harlem_Fekete_Führere 2009.02.05. 14:27:14

Engem sztrájk nélkül is úgy kiakasztott a MÁV, hogy vettem egy kocsit.

pecs2010 2009.02.05. 14:40:15

www.oszkar.com

Kocsi, kényelem, nagyon olcsó.
AJÁNLOM MINDENKINEK!
És még honfitársunkon is segítünk pár forinttal - adómentesen.
Nekem bevált, 2,5 óra alatt Bp. belvárosából a pécsi CÍMEMen voltunk. (Nekem 4 óra alatt is megérni címről címre)
3 óra zötykölődés, 80 gyökér rinyája nélkül, nonstop kocsival.

kopaszfarkas 2009.02.05. 15:42:01

Ez a gaskó már nagyon megérdemelné, hogy valamelyik nagydarab bajuszos kaller feldugja neki a lyukasztóját.
Olyan, mint a kiskakas a szemétdombján.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:40:57

@Prinzessin Erbsen:

Én inkább a dugók és a költségek miatt nem pártolnám. Ha meg igazán környezetkímélőek akarnánk lenni, akkor az üvegházhatásért igazán felelős metánt kéne radikálisan lecsökkentenünk, pl. az összes szarvasmarha levágásával és az összes mocsár és víz (tavak, folyók, óceánok) befagyasztásával.;-) Pl. egy jégkorszak szinte mindent megoldana, cirka pár tízezer év, és megint lesz egy.:)

Perillustris 2009.02.05. 20:19:45

Meg ne lepődjenek a vasutasok, ha az emberek köpni fognak előttük egyet.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.02.05. 22:24:37

A legjobban az tetszik, hogy Gaskó úgy tesz, mintha az emberek mögötte állnának, pedig ezzel a viselkedéssel csak azt éri el, hogy egyre többen megutálják.

Válság idején, amikor emberek lakáshitelei táncolnak borotvaélen, pénzt követelni nem szimpatikus dolog.

Miss Picsa 2009.02.05. 22:31:30

Esetleg innen nem akar valaki dugni?

Horizont 2009.02.05. 23:36:32

@Öreg néne vaginája:
Orvos látott már? Ha nem, akkor sürgősen keress fel egy agyturkászt! Bunkó!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.06. 01:29:17

@Öreg néne vaginája:

De, eldugni téged valami jó mély kút fenekére, hogy azzal erotikázz.

redriot77 2009.02.06. 08:28:46

"Válság idején, amikor emberek lakáshitelei táncolnak borotvaélen, pénzt követelni nem szimpatikus dolog."

Ráadásul milyen alapon követel pénzt? Ki tehet még rajta kívül ilyet az országban? Mi lenne, ha most berontanék a főnököm irodájába, az asztalra csapnék, és azt mondanám ide a jussom a céges furgon eladásából! Elvégre neki abból bevételen van, én a cég alkalmazottja vagyok, nekem is jár belőle pénz! (?!?)

Vagy minden állampolgár követeljen részesedést a Magyar Televízió reklámbevételeiből! Közpénzből, a mi pénzünkből üzemeltetik, mi fedezzük a működését, és a bevételekből kihagynak minket? Hát milyen dolog ez?

Még nagyobb káosz lenne itt, ha mindenki Gaskó módon működne... Jó lenne ha valaki végre nekifutásból kétlábbal rúgná gyomron ezt a barmot.

süti beállítások módosítása